Lanur-hegység

// Thalion- bocsánat, nem láttam hogy írtál :S //

~Orod Opelë, miért van olyan rossz érzésem ettől?... Még sosem jártam népem fővárosába, talán érdekes lenne... De a parancsnoktól nem kértem eltávot... Bár nem is tudtam, hogy az népünk nagyurába botlok itt, biztos megérti.
*Norujn mélázott magába egy pár percig, hosszasan rágódott, de kívülről olyan volt mint a kő, semmi érzelem nem ült ki az arcára. Mikor végül döntésre jutott, így szólt a melette lovagló Thalionhoz:*
- Megtiszteltetés önökkel utazni, heru!-*mondta alázatos hangon*- Viszont a felhők városából vissza kell repülnöm, hogy jelentést tegyek a parancsnok úrnak és- közben a tekintetét Motgangra emelte aki magasan, szinte a felhők szintjén szállt fölöttük, szorosan együtt a csoporttal - mivel feltételezem, hogy a csoport nem készült rá, hogy egy Griffet etessen, fel kell töltenem a készleteimet is egy ilyen útra... Most viszont, ha meg nem haragszik rám heru, szeretném kérni, hogy táborozzunk le, nem vagyok hzzászokva a nyereghez, főképp nem az eféléhez...
*Hátsója már fájt az otromba nyeregtől és mikor leszállt a nyeregből megállni is alig tudott a lábán, rövid ideig a szigonyába kapaszkodva járt, hogy el ne essen*

/Frikk/


Vogon és a nő lassú léptekkel közelítették meg a mezőt. Még távolról, a barlang észrevételének első pillantásában szólt oda:
-Törzsfőnök! Mi szépet tartogatsz nekem?
Ekkor a hátuk mögött neszező állatok most megszólaltak. Az elf tudta, hogy lehetnek őrszemek is, bár ezzel a törzzsel már több üzletet is kötött, így nem tartotta valószínűnek, hogy napközben a fény ellenére utánuk jönnének. Néha találkozott ilyennel, de főleg azok veszik a fáradtságot, akik nem ismerik őt még és óvatosak. Pár üzlet után már elvileg az alkalmak többségében a rusnya jószágok nem foglalkoznak vele annyit. Tudják, hogy egyedül vagy esetleg egy megláncolt rabszolga kíséretében jön. És rábízzák a vezetőre, hogy mit tudnak egymással kihozni, nem jelent különösebb veszélyt.
Most viszont az erdőben settenkedő állatok megszólaltak, így kétségtelen, hogy nem vaddisznó vagy zerge bóklászott mögöttük, hanem a felderítők csatlakoztak fel hozzájuk.
-Lépjetek be, ha már ide merészkedtetek!
A rabszolgakereskedő fél pillanat alatt előkapta az íját és rászegezte az egyik mögötte lévő orkra. Nem tűnt ismerősnek, de nem is könnyen megjegyezhetőek az orkok képei. Egészen pontosan könnyen megjegyezhető maga az arc, de nagyon hasonlítanak egymásra. Az elfek talán a legváltozatosabb arcvonásúak, de még az emberek is könnyebben megkülönböztethetően Vogon szerint. Igyekezett leginkább csak a törzsfőnököket memorizálni, nehogy külön azt is ki kelljen deríteni minden alkalommal. De a legtöbb szemlélődő vagy bármi mást csináló orkot, ha tehette, nem jegyezte meg.
A fegyver homlokának szegezése megállította az őrt és a társát. De hamarosan újabbak jöttek elő a barlangból íjakkal. És észrevette közben, hogy az általa ismert törzsfőnök feje a barlang bejárata elé van tűzve.
~Franc essen bele ezekbe! Kell nekik cserélgetni mindig. Úgy tűnik, egy olyan embere vette át a helyét, aki rossz szemmel nézte a cserekereskedelmet. De ez majd perceken belül úgy is kiderül, valószínűleg.
-Orbit negál!- mondta szinte csak a vakvilágba.
-Mit fogtatok? -jött a kérdés egy másik barlang bejárata előtt. Ekkor már a Beebebrox egy kört megtett az özvegy körül. A kérdés és leginkább a hangneme azt sugallta, megtalálta az új törzsfőnököt is, aki egyik harcosával jött elő.
-Ezt majd mondja el ő! -vetette oda Saurusz lovasa és a mező közepére mutatva megjelent ott Lisa. A bejáratnál álló íjászosok láthatóan kicsit összezavarodtak. Nem igazán értette miért. A következő pillanatban újra két kézzel fogta az íját a két lecövekeltre szegezve. Közben elkezdett hátasával egy fa mögött körözni. Furán viselkednek ezek itt most, pedig két okból is gondolhatták, hogy képes mágiát használni. Egyfelől, mert ezeknek ugyan azoknak az orkoknak kellett lenniük, mint akik eddig találkoztak vele. Már pedig máskor is alkalmazott varázslatnak tűnő trükköket. Azt pedig sosem árulta el nekik, hogy ő az egyedüli elf, aki képtelen valódi bűbájra. A másik pedig a faja, akikről azért köztudomású, hogy -őt kivéve- mágikus lények.
Eközben Lisa is alakította a maga szerepét egyelőre.
-Üdvözlöm, törzsfőnök! Úgy látom, sikeresen legyőzte elődjét. Nem kívánok beleszólni az ügyeikbe, csupán most is, mint mindig, a régi feltételekkel az ajánlatomat nyújtani. A rabszolgának bárki is a gazdája, az rabszolga marad. Tiszta egyezség, jó barátok.
A fiatal elf nem véletlen Lisával mondatta ki a szavakat, de ez nem látszott rajta egy percig sem. Így is elég koncentrációt igényelt tőle, hogy a hátul lévő két strázsára és a női illúzióra is figyeljen. Viszont jól tudta, hogy ha a fa mögül előtűnve becélozzák, nem fogják eltalálni, hiszen már régen nem lesz ott ténylegesen. És kis mértében egy másik varázslattal a fizikai méreteit is megváltoztatta, így bár könnyebb célpontnak tűnt a távoli lövészek számára, de 220 cm-es izom alkata valószínűleg megfontolandóvá teszi a lerohanását.  De ez az áldott állapot nem tart örökké. Reményei szerint a törzs új fejével sikerül hamar dűlőre jutnia. Akár így akár úgy. Ha a végéhez közeleg az őt védő varázslat, még hagyni fog annyi időt magának, hogy nyilat repítsen a két hátul lévőbe és kitörjön a védelmet nyújtó távolság felé. Esze ágában sincs megvárni egy hosszan elhúzódó tárgyalást. Tökéletesen ismernie kell a feltételeket itt mindenkinek. És nem sok idő szükséges egy új vezetőnek átgondolnia, fent kívánja-e tartani az eddig mind a két félnek gyümölcsöző állapotot.

A törzs látszólagos vezetője, még ha nem is mondta ki, láthatóan elgondolkodott a történteken. De ez vajon mit jelent? Elgondolkodott, mit tervet eszel ki mindhármójuk elfogására a lehető legkisebb vérveszteségek mellett vagy elgondolkodott, mint megfontolja a hallott szavakat?
-Asszony, elég furcsa társaság vagytok, ti hárman. Állíts meg lovasod, meg a másik asszonyt is, aki veletek jött! Amíg a lovas társad úgy köröz a fa körül, mint egy kerge marha, és nyilával fenyegeti az őreimet, nem beszélhetünk sem egyezségről, sem barátságról. -mondta az ork.
~Hmmm... Ennél jobbat elsőre nem igazán vártam. Az már egy biztató jel, hogy az egyezség és barátság szó elhangzott.
Újra Lisa szólalt meg.
-Azt kéred, hogy engedje le az íjat, miközben ti ha jól számolom egy tucatnyit szegeztek nekünk? Nem gondolod, hogy ha valaki, akkor te inkább vagy abban a helyzetben, hogy megengedhesd magadnak ezt a nagy lelkű gesztust? Beszélni beszélhetünk bármiről, akár így is.
Az özvegy már Frikk szavaira megállt, nem csak mert így tartotta tisztelendőnek, de mellesleg kezdte teljesen elveszteni a fonalat, hogy a jótét lélek kísérője szerint hova is kellene állnia. Igyekezett követni a lovát, de az egyre kiszámíthatatlanabb irányváltásokat tett. Még csak nem is sejtette, hogy azért, mert egyre többször pont az útjába kerül, miközben a látottak alapján joggal hihette, hogy még pont ő van mögötte. Saurusz és lovasa megkerülték őt kis ívben még egyszer, hogy viszonylag egyenes vonalban haladjanak az erdőszéli fákkal párhuzamosan. Miközben az illúzió nő szavaival szöges ellentétben a sötét elf leengedte maga mellé az íját, bár a nyílvesszőt még mindig a húron tartotta, mindenre felkészülten.
-Igazán nem nagy dolog leengedni egy fegyvert, nekem pont annyi erőfeszítésembe kerül, mint bárki másnak. Ne hidd, hogy közülünk mindenkinek oly nehezére esik a házigazda kérését teljesítenie, mint Lisának, nagy Vezér! -sokkal könnyebbnek érezte most a beszédet, hogy nem kell folyton az őrökre célozni. És a feje sem szédült annyira. Oda-odapillantott még, hogy a hátsó kettő nem tesz-e olyat, amiért ő azonnal a B Tervet venné elő. De egyelőre úgy tűnik, hogy ilyentől nem kell tartani. Ellovagolt az egyik kicsit közelebb jövő ork felé és előtte pár lépésnyire elhaladva élesen szippantott bele a levegőbe. Nem tudta miért, hiszen még csak arcokra sem emlékszik konkrétan, nem hogy szagokra, de valami megmagyarázhatatlan érzés mardosta belülről.
-Te ott voltál pár napja annak a falu elleni támadásnál. A nő meg akarja nézni a foglyaitokat. -biccentett oda a fejével- Megvenné az egyiket, ha az, akit ő keres.
Nem véletlen tette fel a kérdést. Bár fogalma sem volt arról, miből hiszi azt szinte biztosra, hogy a megérzése igaz, de ez most a szigorú logikáját nem zavarta oly nagyon. Nem csak arra volt kíváncsi, hogy igaza van-e, de arra is, hogy egy ilyen szituációra hogyan reagál a törzs egy egyszerű tagja... És hogyan reagál a vezetőjük. Már mondata közben fordult a paripájával és távolodott el a harcostól, akit szokatlanul közel engedett magához, csak hogy érezze az illatát.
~Érdekes ez az asszonyállat. Itt esz engem folyton, hogy mennyi esélye lehet az urának. Ahogy kimondtam a szavakat, azonnal megindul a bejárat felé, de utána megtorpan és most tanácstalanul néz rám és arra, aki talán pont az ura holttestéből lakmározott pár napja. Vagy tényleg! Annyiszor kérdezte már, de mennyi lehet az esélye, hogy még él?
Annyi bizonyos, hogy Ritalea tudatosan ajándékozott meg engem vele az adományokért hála, melyet nem felejtek el bemutatni az isteneknek. Mikor elindultunk a faluból, nem is sejtettem, milyen hasznos lesz számomra. Annyit reméltem, talán 2 darna leesik nekem közvetítői jutalékként. Most pedig lehet, egy egész ork törzset kapok a sorstól érte cserébe. Vagy talán az életemet menti meg egy csapdától...
Úgy kívánom belemártani a barlang sötétségébe, mint mágusok teszik ezt az indikátorokkal. Ha már bent van, még ha a férje nem is lesz bent, remélem lesz annyi esze, hogy megvegye valamelyik ismerőse életét a nála lévő pénzen. És legalább egy tucat ork gyűrűjében mindennél jobb próbaállat, hogy tőrbe csalják-e? Ha csak a pénz kell nekik, amiért cserébe hajlandóak tőlem ételt vagy bármi mást venni, akkor hosszú távon is megbízhatóak. Ennél könnyebb prédát úgy sem tudnának elképzelni, mint aki besétál az oroszlán odújába. Meglátjuk, meglátjuk!
Ritalea legyen kegyes hozzád! Mert akkor én is kapok ajándékot tőle. Ahogy ígértem, segítettem neked a férjed nyomait felkutatni. Innentől kezdve életed az istenek kezében van, mert én ugyan nem segítek neked tovább semmiben.
Így lovagolt a mezőn, ügyelve, hogy egy pillanatra se nyújtson jó célpontot, ha az íjászosok mégis lőni akarnának rá. Ravasz tekintetéből meleg biztatás áradt kísérőjére.

// Thalion //

*Intésére Balsors leereszkedett hozzájuk és Norujnhoz furakodott a kíséreten keresztül, hogy megkapja a jól megérdemelet vakargatást. Norujn ezután leszerszámozta szeretett hátasát és a nyeregtáskából elővett kefével elkezdte megtisztogatni azt.*
- Még nem készülök visszamenni, heru! Bőven ráérek a felhők városánál visszafordulni, de lehet az is, hogy csak levelet küldök hazulra, ha lesz olyan kedves, hogy pecsétjét adja hozzá uram.
Arcán vigyor ült és teljesen elfeledkezett minden problémáról. Köpenye távol tartotta a hideget míg Motgangot tisztogatta, Motgang pedig távol tartotta a gondokat.
- Ami Motgangot illeti, ügyes ő talál magának helyet ahol pihen kicsit, a köd szerintem egyáltalán nem zavar egy griffet...-*közben letette a kefét és nekiállt nagy hozzáértéssel az állat szárnyait megtisztítani a repülés során összeszedett kosztól *- az csak minket zavar, mert mi még nem léptünk túl a látás korlátain, vagy- s megütögette a lábát - a járáséin. A griffeket igazából kevés dolog zavarja... a sárkánytűzön kívül, bár azt is sokszor jobban bírják, mint a lovasaik.... *Elmerengett kicsit és tovább folytatta a hátas tisztogatását, mikor végzett elmormolt egy gyors fohászt Balsorsért, Narlához a sebes röptéért és Dremerhez, hogy még sokáig hagyja meg éltét, majd Thalionhoz ment ismét.*
- Heru, nem sok közöm van hozzá, de... miért jött az elfek nagy ura északra? Nem hiszem, hogy néhány vonuló, mélynövésű bányász miatt, vagy értünk, fehér elfek miatt...

Vogon végre megtudta, amit akart. Ez a törzs számára teljesen használhatatlan. Ha nem ejtenek foglyokat, nincs semmi, ami őt érdekelné. Frikk saját szemével láthatja, ahogyan visszaalakul az eredeti, még mindig koránt sem kis méretéhez. Így az íjászosok és a többi ork joggal hiheti, hogy minden bűbája megszűnt. De ez koránt sincs így, pusztán ezt az egyszerű illúziót szüntette meg. De az Orbit negal, ahogy Lisa is még működik.
-Világos és szívemnek kedves szavak, törzsfőnök. Én viszont csatlakozok hamarosan egy Avlanionba tartó karavánhoz. Ha mégis kellene áru, ott megtalálsz egy ideig. Bármit meg tudok szerezni neked, csak kellő ellentételezésű rabszolga az ára. Örömömre szolgált megismerni az új vezért.
*Ezzel még az Orbit negál varázs hatása alatt megfeszítette a húrt. Mire a mozdulat képe megjelent a szemük előtt, a nyíl már hangtalanul süvített az áldozata koponyája felé. Nyilak záporoztak a helyre, ahol az előbb még lovagolt. A másik felderítő a mellkasába kapta a lövedéket, de nem halt meg tőle, csak fájdalmasan felüvöltött. Megpróbálta megállítani, de a karddal kivédte az ütést és lábával elrúgta magától. Újabb lövések, de tudta a sötét elf, hogy amíg a nap fent van, addig még inkább rossz célzók az orkok, mint egyébként. A mező pedig kellő távolságot ad így is. Néhányat így is ketté kellett hasítania a levegőben, de ezt még a kardozó tudása bírta. Egy kivételével. Jobb karja alatt az egyiket nem sikerült időben elérnie és csúnya sebet ütött. Fájdalomtól eltorzult arccal még oda kiálltott.
-Ne feled! Kiállok akár puszta kéz a puszta kéz ellen is. Nem félem, hogy véres lesz egyikünk vagy mindkettőnk keze. De nincs érdekem titeket megölni sem, így békével távozom.
Az elkanyarodó úton már nem látták továbbra a lövészek őt. Hamarosan letért egy másik csapás felé és Mardan, a törpék városa felé ment. Még sosem ment el oda, de kíváncsi volt rá. Nem tudta, mi történhetett az özveggyel, de nem is igazán érdekelte. Úgy látta, itt az ideje, hogy egy igazi mágus fejvadászt felbérelve embert küldjön az ork területekre, hogy újabb két ork törzset állítson a kereskedelem mellé. Nem lesz olcsó, de van is pénz az üzletben, hogy ne kelljen fukarkodnia.

/Köszönöm a játékot! Élveztem és ha szeretnéd folytatni, akkor a városban írj rám!/

/Feline/

Vogon már két napja lovagolt, mikor két falu között a hegyi úton egy lány mellett lelassított. Az őt üldöző orkok, ha még mindig a nyomában vannak, akkor is jócskán lemaradhattak. És bármi gond támadna, ezt a bőrpáncélos, fegyveres nőt hátrahagyva sietősen távozhat tovább, ha nincs igaza mégsem.
-Nocsak! Megkérdezhetem, hogy merre tart? Talán egy felé megyünk.
A későnyári napfényben zöldellő fák hűs hegyi levegője igen csak kedvére volt. A hegyoldal kis kanyargós földútja balról meredeken emelkedő hegyoldalt került ki a maga sűrű erdejével, míg jobbról egy enyhén lejtő rét volt bokrokkal és néhol fával.

// Vogon//

Napok óta csak gyalogolok... Már kicsit unom, de legalább az idő kellemes, ahogy a környék is: finom, természetillatú szél járja a levegőt, kellemesen süt a nap, melengeti a bőröm. Legszívesebben leülnék napozni. Szeretem a természetet, csak egy baj van... Hamarost elfogy a Ni'irnatól kapott útravaló és akkor aztán itt fogok állni a semmi közepén éhen-szomjan. Azt hiszem, a legelső dolog, amit megtanulok, az a vadászat lesz. Akkor már éhen nem halok és talán némi pénzt is kereshetek vele. Ekkor megint eszembe jut a név: Feline. Furcsa, hogy mindenem e köré összpontosul. Na de mindegy is, kezdek elfáradni, s úgy gondolom, tábort verek. Az út mentén a szekerek le-letörtek gallyakat, így azokat kezdtem el gyűjtögetni. Már volt is a kezemben egy jó adag, mikor lódobogást hallottam, s nem sokkal rá egy átutazó lassítja le mellettem lovát. Szemöldökömet felvonva nézek rá, miután szavait hozzám fűzte.
- Adjon Isten... - köszönök kissé éles hangon, csak hogy tudassam, egy ilyesmit még ha köpve is, de illik mondani - A legközelebbi faluba, remélhetőleg. -mondom és tovább lépkedem. Meglátok a földön egy gallyat, s azt is felveszem, ráteszem a karomban lévő stócra.

A rabszolgakereskedő fülét megütötte az éles hangnem, így lelket vett magán, hogy kicsit udvarias legyen.
-Shalom! -mondta, miközben a tenyereivel megérintette az ellenkező oldalon lévő vállait és picit meghajolt a nyeregben.- Akkor valóban egy felé megyünk. Ha megfizetnek érte, szívesen segítek rőzsét szedni. Vagy ha sokat kell, akkor szívesen felajánlom napi egy darnáért, hogy lovon gyorsabban szállítom a faluba, míg maga gyűjti az útra kipakolva. Mit szól hozzá?
*Csodálkozott, hogy egy fegyveres nőt bíznak meg ilyen feladattal, de ez igen szép haszonnal kecsegtet, talán. Valakinek fontos a faluban, akinek van pénze. Talán még arra is, hogy majd később rabszolgát vegyen tőle segítségül.
Amikor lehajolt az újabb ágért, elnézte a szép kerek idomait és megerősödött benne a hit, hogy jól sejti.

Saurusz lovasa szemöldöke elég magasra szökken? A nő igen meggyőző és lelkes.
-Quarter? -a szavaiból érzi, hogy ez egy másik kontinens pénzneme lehet- Oké, rendben. Próbáljunk szerencsét! De a megállapodásban benne van, hogy az esti tábortűzre benevezek. Hozott magával enni valót, vagy szerezzek azt is? Olcsón és jó kaját, ha gondolja. De felőlem áll az alku. -szemei inkább kedvesek és segítőkészek, mint kapzsik, de azért mind a kettő benne bujkál tekintetében.
Kedvesen lenyúlt a rőzséért, hogy ha Feline oda adja, akkor máris megy felderíteni a szomszéd falu üzleti lehetőségeit.
Enyhe lágy szellő néha meg-megemelt néhány vörös hajtincset. A Nap még koránt sem delelt, a délelőtt felénél járhattak, így egész napos szorgos munka ígérkezett. Amit nem bánt egy percig sem. Érdekelte az ötlet, hogy mennyiért vásárolnák meg tőle a tűzifát.

Az ifjú elf átvette a rőzsét a kezeiből.
-Üdvözlöm Feline! Én Vogon Beebebrox vagyok, egy híres kereskedő családból. -elengedett egy kedves mosolyt -Én tíz kilométerre láttam egy nagyobb falut a fák között a lovamról. De nem tudom, van-e közelebb. Még ilyen magasságból is csak a hegytetőn láttam egy helyen, ahol épp átláttam a fák között. Gyalog szerrel még inkább lehetetlen volt átlátni bárhol. De lehet van egy kisebb is közelebb, amit rejtett a zöld. Haladjunk az út mentén és akkor éjszaka a határban táborozunk.
A magas hágóról lefelé ereszkedő úton valóban csak egy hely volt, ahol két égbe nyúló fenyő koronája között még épp ki lehetett látni a magas lóról a síkság felé. Azóta a hegy oldalán lefelé ereszkedve még a talajtól ilyen magasságban sem lehetett átlátni az út széli fák között. Majd pár száz méterre a találkozásuktól az út jobb oldalán felszakadozott a tölgyes. Klasszikus hegyszoknya vált láthatóvá a maga lápos, nádas rétjével. A község, amit Saurusz lovasa látott valahol a kanyaron túl van, távolabb az égbe magasodó szikláktól.
Miután bemutatkoztak, hamar vágtára fogta a lovát és pár óráig nem is tűnik fel. A településre beérve kérdezgetni kezdte, van-e faárus náluk. A nála lévő tüzelőre pillantva is furcsán néztek rá, de eligazították egy helyi üzletemberhez, aki Mardanba szokott rendszeresen fát szállítani a szekerével. A barlangba vájt város környéke nem szűkölködött ezen a téren, de a bent lakóknak igen nagy nehézséget jelentett volna minden nap hosszú utakon bóklászni. Így a közelebbi és néhány távolabbi faluban néhány kereskedőnek megélhetést biztosít a bányászok építőfával és gyújtóssal való ellátása.
-Shalom! -köszöntötte a házába belépőt. -Lenne egy kis üzleti ajánlatom.
-Valóban? -kérdezte meglepően a helyi kalmár- Hallgatom.
-Ha nincs ellenére, beszállnék a beszállítókhoz. Hoznék magának apró fát, ha megveszi tőlem.
-Rendben. Magának is a szokásos árat tudom ajánlani. 1 darna naponta.
-Van egy társam is. Egy nő. Ő szedi össze nekem a rőzsét, én csak felhozom lóval. -szemei szigorúak voltak.- Ha neki is megy a juttatás, akkor megfelel és este érte küldetném őt a fizetségért.
*Csak bólintott, hogy neki megfelel. De nem kellett tudnia, hogy a sötét elfnek esze ágában sincs a lányt küldeni. Szimplán csak ki akarta kerülni, hogy a nevére rákérdezzen és bekerüljön a munkások listájába. Így Felineét adta meg a sajátja helyett.
A nap végén az utolsó öl rőzsét elcserélte egy kis krumpliért, egy kölcsön kért bográcsért és pár dologért még a vacsorához egy parasztasszonynál. Így lovagolt vissza az erdő széli mezőn várakozó alkalmi üzlettársához. A nyergén ott lógott az a nyúl és az a varjú, amit nap közben lőtt az íjával. Az előbbit leakasztotta és a nőhöz fordult kérdőn.
-Meg tudja nyúzni, vagy megnyúzzam magának? -mondta. Szerette ő megcsinálni, de kíváncsi volt, a társa képes-e rá. Egyelőre nem tudta még hova rakja. Egy csinos nő fegyverekkel és páncélban a hegyekben, rőzsét gyűjt, hogy azt eladva pénzhez jusson... Viszont inkább egy kereskedővel társul, vagyis nem valószínű, hogy mindig ezt csinálja. Egyszerűen egyszerre tűnik elesettnek és erősnek.
~Ideje kideríteni, ki vagy te, kedves Feline.

// Thalion //

- Hamarosan visszatérek, heru!
*Azzal búcsút intett népe vezérének és utitársainak egy rövid időre.
Motgang csodálatosan, sőt fejedelmien festett, bármely úr ménesének díszévé vált volna, kipihent volt és eleven, jóllakott s Norujn sejtette, hogy hátasa egy pár kilót hízott is a táborban, míg hagyták hogy saját élelmezééről ő maga és ne amit a hadtáposok kimértek neki. Ugyan Norujn mindig vett valamit neki a markotányosoktól akik a laktanyában voltak, tudta, hogy Balsors akkor a legboldogabb ( no meg persze a leg jóllakottabb), ha vadászhat kedvére.
Reggel már kipucolta szép fényesre a lószerszámokat, most felnyergelte hátasát kardjával mégegyszer búcsút inntett Thalionnak és tovaszállt.*
~Vajon mit fog szólni a parancsnok? Lehet, hogy ő maga is el akar jönni, hogy találkozzon a nagyúrral? Lehet hogy díszkíséretet küld? Á, dehogy... óvatos ember, biztos megérti, hogyha valaki inkognítóban szeretne utazni... de azért lehet, hogy ő maga eljön.~

//Vogon//

Egész nap szedtem a rőzsét, miközben egyre közelebb haladtam a faluhoz.  Az idő úgy röppent el, szinte észre sem vettem, néha az úton elhaladt egy-egy szekér, vagy lovas, hallottam a hangjaikat. Hamar besötétedett, s a kellemes langyos időből hűs sötét lett. Vogon megfordult egy párszor, bár nem tudom milyen áron adta el a tüzelőt, nem igazán váltottunk szót. Oda adtam neki a fát, s már ment is vele. Már nem lehettem messze annyira a falutól mikor a férfi már úgy tért vissza, hogy nem szándékozott újra a faluba térni a rőzsékkel. Így, amiket addigra összegyűjtöttem, felhasználtam a tábortüzünkhöz, amely hamar készen lett, s a sárga-vörös lángok kellemes meleget és fényt biztosítottak a hideg éjszakában.
Vogon hozott mindent, ami kellhet egy ilyen étel elkészítéséhez, az üsttől elkezdve a fűszereken át a húsig mindent. Elkezdtem előkészíteni a dolgokat. A maradék vizemet felhasználtam a főzéshez, de hát holnap már a faluban leszünk, szóval ott újra fel tudom tölteni a tartalékaimat. Amikor pedig megkérdezi, megnyúzza-e, biccentek.
- Ha volna szíves, addig én elkezdem a többit. - mondom és meghámozom a köretnek szánt krumplikat, majd feldarabolom őket, előkészítem a fűszereket, szóval mindent megcsinálok, amit Ni'irnatól ellestem... Furcsa, hogy milyen könnyen megjegyeztem, pedig alig hét napot voltam vele.
Nem telt bele sok időbe, úgy negyed - fél órába, s hamarost finom illatokat vitt el tőlünk a gyenge szellő. Habár először csináltam egyedül ilyet, kóstolásra egész finomnak tetszik. Szaftos és étvágygerjesztő lett. Miután úgy gondoltam, az egész napos munka után nem csak én, de Vogon is elég éhes lehet, egy jókora adaggal szedtem a férfinek és a kezébe adtam, majd szedtem magamnak is és leültem a puha fűben. - De jól fog esni. - mondom szélesen elmosolyodva - Nos, jó étvágyat! - azzal neki láttam a pörköltnek. Talán egy kicsit sós lett, de nem annyira, hogy elrontsa az ízét az ételnek. - Na és mennyit kerestünk? – kérdezem rápillantva, kíváncsian, majd kicsit megfújtam az ételt, mielőtt a számba vettem. Elég forró még. – Viszonylag sok rőzsét vittél el. – teszem hozzá elmerengve, majd ajkaim közé veszem az ételt és ízlelgetni kezdem. – Ühm.. elsóztam egy kicsit… - jegyzem meg, még sem tör le a dolog. Elsőre fogyasztható étket csinálni azért dicsérendő.. Nem?
Ezen elmerengve hallgattam a férfit, finoman falatozva a kellemes vacsorát, miközben szemeim a szépen táncoló lángokat fürkészték.

/Feline/

A sötét elf csendesen látott neki a vacsora előkészítésének. A lova a közelben legelészett. Először a nyúl bőrét felvágta a hasánál, ügyelve arra, hogy az inak ne sérüljenek meg. Ez után a kés élével szinte lehámozta a bundát a vörös húsról. Félre rakta, hogy majd kikészíti szépre. Ez után felhasította az állat hasát és a belsőségeit kiszedte. Miután végzett, már csak a csontok kiszedése maradt hátra, mely közben segített a nőnek a hús felszeletelésében is.
-Nos, jó étvágyat! - mondta, majd rögtön témát váltott- Na és mennyit kerestünk? – kérdezett rám pillantva, kíváncsian – Viszonylag sok rőzsét vittél el. Ühm.. elsóztam egy kicsit…
-Pont így a jó. -mondta a kereskedő megkóstolva.- Feline! Szeretnék neked valamit elmondani. De előtte válaszolnod kéne egy kérdésre, ha nem gond... -hangja halk és fura volt, mintha maga sem tudná eldönteni, vajon tényleg szeretné-e elmondani azt a dolgot.- Gondolkodtam már ezen a kérdésen és nem jutottam semmire. Miért rőzsegyűjtéssel keresi a kenyerét egy csinos, fegyverforgató nő? Rengetegen szoktak keresni olyanokat munkára, mint te. És jóval többet fizetnek. Tudom, hiszen én magam is kellett már fegyvereseket felfogadjam... az üzleti érdekeim miatt. De ezek csak átlagos kocsmatöltelékek voltak, szinte mindig. A te külsőddel talán még nemesi udvarokba is bejuthatsz fegyverhordozónak vagy bizalmas leveleket vivő futárnak... Ne haragudj, ha olyat kérdeztem, amihez nincs közöm. Csupán csak érdekel.
*Vogon sötét szemeiben kíváncsiság csillogott. Direkt nem válaszolt még a pénzre, hiszen a választól is függeni fog, hogyan adja át az 1 darnát. A tűz túloldalán ült és fürkészte az arcát, miközben folyton megpróbálta lopva a vonásokat felnagyító illúziót használni. Egy kevés pillanatig mindig sikerült, de utána valami azonnal kioltotta a lányban. Sejtette, hogy aki vele szemben ül, azt nála erősebb mágia védi.
Miközben a kérdést tette fel csak néhány apró falatot evett még a tányérjából, de utána hozzá látott emberesen... vagyis elfesen, hogy üzletpartnere is szóhoz jusson.

A fiatal elf kicsit csodálkozó tekintettel nézett a lányra, miközben láthatóan történt vele valami. Az arca kipirosodott és mintha valami gyötörte volna. Ritka az, ha valaki a tetoválását tapogatja, de végül is nem sokat törődött vele. És a mondanivalója sokkal érthetőbb volt, mint azt Feline hihette.
~Elég őszinte teremtés. Fejvadász, aki épp megbízáson van. Nem kívánom leleplezni és zavarba hozni, hiszen én se szeretném, ha megbízok valakit egy munkával és mindenki kierőszakolná belőle az utolsó részletet. Csak annyi a fontos, hogy épp álcázta magát, bármennyire is furcsa volt elsőre.
Az étel ízlett neki és miközben hallgatta a sárkánylány beszédét csillapította az éhségét. Majd mind a ketten pár pillanatig némaságba burkolóztak. A sötét elf egykedvűen tett még egy darab fát a tűzre, mielőtt elmondta volna a választ, amivel tartozik.
-Értem. Szerettem volna, ha tudsz róla, hogy a munkát a rőzsehordásért a te neveden vettem fel a faluban. Nem akarok bajt hozni rád, de jobbnak láttam, ha az én nevem nem kerül be a munkás könyvbe. 1-1 darna a fizetségünk a mai napra. A kereskedő, aki megvette, Mardanba utazik talán már holnap. Ha gondolod, elkísérheted. Nem tudom, hova visz az utad, annyit tudok, hogy én merre fogok menni.
Vogon eredetileg úgy gondolta, hogy a lánynak esetleg még jól is jöhet, ha valamiért jelenleg nincs munkája. Viszont azt hámozta ki a mondanivalójából, hogy van, ezért úgy gondolta, érdemes figyelmeztetnie arra, hogy nehogy a hatóságok kutakodás közben véletlenül rátaláljanak egy nem kívánt bejegyzésre.
Csendben bámulta azt, amihez kis kora óta oly nagyon vonzódik. Az est sötétjét. Orra élvezte a füst enyhe szagát, az étel illatát és a mező virágainak távoli kényeztetését. Szeme pedig álmatagon pásztázták a szomszédos erdő sötét fáit.
-Feline! Átvisz az utad Mardanon, a törpék fővárosán vagy más felé mész?

// Roober //

A villával a hús fölött köröz, ilyen elgondolkodtató téma mellett nem mindig esik jól az étel. Kortyol egyet poharából.
-Tudod, nem mindig érzem úgy, hogy a seregnek újra Lanuria földéjre kellene lépnie. –Kis szünet után folytatja.- Még a sárkányok között is vannak béke pártiak.. –Mosolyra húzza száját.- A háború nem mindig a kívánt hatást hozza meg, és most szerintem többet ártana, mint használna.
Kiszemel egy ízletesebb falatot, felszúrja villájára és megeszi. Felidézi a Nagy Háború néhány pillanatát. Legfőképp azt, mikor meglátta szüleit az égen több sárkánnyal szállni a csata kellős közepe felé. Majd átsuhan egy gondolat fejében és kaján vigyor terül szét a száján. ~Vajon milyen hasznát vehetném a zöld villámoknak egy csatatéren? Ha többet használnám őket...talán egész hatásosak lennének.~
-No és neked mi a véleményed? Hamarosan sereg szerveződik és újra háború lesz?

Az út, melyet Mordon napok óta egymaga rótt, csendes és nyugalmas volt, nem hozta össze az útja senkivel és semmivel sem, és ez kedvére valónak bizonyult, mivel eddig ahányszor valamiféle néppel összefutott, mindig valami kellemetlen kötelességének kellett eleget tennie, és ezzel nem kart még egyszer élni. Meglepő mód, ahogy egyre haladt észak felé, több északról igyekvő néppel találkozott, mint az afelé haladókkal, és bár nem akart nagy feneket keríteni ennek, érdekelte hogy mi is ennek az oka, de nem vitte rá a lélek hogy effélét kérdezzen az utazóktól, mert nem akarta hogy egy is véletlenül hozzá csapódjon, hogy csupa jó szándékból körbekalauzolja az északi vidéken.
Minden esetre úgy vélte hogy menekülnek valami elől, persze nem vette biztosra, és az is felmerült benne hogy ezek valami kereskedő-félék lehetnek.
Az út alatt lassan kirajzolódtak a láthatáron a hegyek vonulatai, ahogy Mordon egyre előrébb tört az úton. Ám egy nap kelletlenül is át kellett vágnia egy falun, amit nagy óvatossággal, és az arcába húzott csukjával tett meg, próbálva minél kisebb feltűnést kelteni a helyiekben, akik épp a helyi ork népek miatt aggodalmas beszélgetéseket folytattak, ami véletlenül Mordon fölébe is eljutott, ezzel kellemetlen fejtörést okozva számára, hiszen a fehér és a szürke orkok nem éppen egymás felé táplált barátságuk védelme érdekében nem jönnek össze törzsi találkozókon. Minden esetre elhatározta, hogy a tövábbi útja során óvatosan fog eljárni.

Minden gyanu ellenére, amit a falubéli szóbeszédek ültettek Mordon fejébe, az úton még orkokhoz hasonlóval sem futott össze az úton. Visszagondolva a falubéliekre, pedig már megkérdőjelezhetővé vált számára minden hallott információ, hiszen egyik-másik külsőre nem tűnt épeszűnek.Emiatt a gondolatmenetnek a végén arra következtetett, hogy akkor bizonyára nincs mitől tartania ellenséges orkok tekintetében. Ebből kifolyóleg pedig teljes nyugalomban folytatta útját észak felé. Persze gondolta, hogy ennek az aggodalomnak lehet valami oka, ezért tekintetével mindig alaposan körbeszemlélt, egy esetleges támadás előjeleit keresve.