Lanur-hegység

//Az ork törzsfőnek//

Mordon eddigi útja egészen jól alakult. Jelenleg egy kósza lélek sem volt a közelben, legalábbis így első látásra. Ez a kezdeti magabiztosság, és megállíthatatlanságba vetett hite azonnal szertefoszlott, ahogy egy fegyveres fehér ork állta az útját, és mivel ellenfelével szemben, aki jobb felszereléssel, és kondícióval rendelkezett mint ő, jobbnak látta nem megpróbálni szemtől szemben megküzdeni vele, ezért már épp megfordulni készült, amikor vette észre, hogy hátulról is elzárták a menekülés útját, akárcsak a sűrű növényzet felől. Mordon nem látott más megoldást, mint hogy szembeszálljon velük, és megmutassa nekik mit is tud, ezért elkezdett felkészülni arra, hogy bevesse tudományát támadói ellen, ezért kezeit maga elé tartva készült fel arra hogy varázslatot szórjon rájuk. Kezei láttán azonban az elsőként rárontó ork megjegyezte magának Mordon fajtáját.
-Mi közöd hozzá holdvilágképű?! Te lennél az utolsó akinek megmondanám!- Jelentette ki Mordon, majd létrehozta a tenyerében a Fagycsapást, aki élénk kék színnel világított, és feltehetőleg támadói ezt nem tudták mire vélni, tán botorságból, vagy tán vakmerőségből közelebb léptek Mordonhoz.
-Még egy lépés férgek, és végzek veletek! Takarodjatok az utamból!- Fenyegetőzött tovább Mordon, remélve hogy tudatlan támadói szavára hallgatva, vagy némi erődemonstráció után meghátrálnak.

//Az orkok adoniszának XD//

-Gyere te sápatag korcs ivadék! Had metszem el a torkodat!- Adta meg a választ Mordon, majd elővette tőrét, és heveskedő ellenfele felé fordította, a varázslat használatára felkészülve, ami meglepettséget csalt a támadói arcára. Csupán annyit mentette meg a nagyszájú orkot, hogy egy másik időben közbelépett, akinek láthatóan nagy befolyása van, mert társai némiképp visszafogottabbakká váltak.
Az újonnan feltűnt orkot, és szerelését végigmérve rá kellett jönnie, hogy valamiféle fontos alakkal hozta össze a sors. Két részes fegyverzete azonnal szemet szúrt Mordonnak, aminek hatására továbbra is gyanakvóan figyelte a felé közeledő alakot, aki nem is nem messze meg is állt tőle, magára és Mordonra vonzva a tekinteteket. A helyi orkok tekintetét közömbösen tűrte, de az előtte álló kérdésére nemigen tudott megfelelő választ adni.
-Csak átutazóban vagyok.Semmi dolgom veletek.- Jelentette ki határozottan, miközben gyanakodva mérte a látószögében állókat, de legfőlép azt, amelyik az imént megszólította.

Mordon számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a jelenlévő orkok mind a vele szemben álló alárendeltjei, hiszen amióta az előjött, és szóba elegyedett vele, a társai mind elhallgattak. Ez azt a gyanút ébresztette Mordonban, hogy nem állhat akármilyen orkkal szemben, sejtése szerint talán ez az alak észben is annyira bővelkedhet, nem csak erőben.
A nagy csendet, amit a vezérnek gyanított alak váltott ki, lódobogás hangja törte meg, Amire a fehérek társaságában, maga is reagált. A hangok korán sem jelentenek jót, és ahogy elnézte a többi orkot, ők sem. Az az ork, aki Mordonnal szemben állt, még hallgatózott egy ideig, majd beparancsolta harcosait az erdőbe. Mordonnak sem kellett igazán több, elfojtotta a varázslatot, és bemenekült egy útszéli bokorba, és elcsendesült. Nem akart szorult helyzetbe kerülni, főleg a jelenlegi izzasztó események után.

Néma csendben, levegőt is alig véve lapított Mordon az egyik bokor mélyén, remélve, hogy a lovasok nem épp azt a bokrot kezdik el zargatni, amiben maga is megbújt.
Borzasztóan szégyenben érezte magát, hogy effélére kell vetemednie. Úgy érezte ez nincs rendjén, és jobb lenne ha tőle rettegnének, nem pedig fordítva, főleg hogy ritkaságszámba menő tehetségnek érzi magát, főképp azért mert orkként lépet a mágusok útjára. Gondolatmenetét csupán egy feje mellett a bokorba törő kardpenge töri meg, ami átdöfi csuklyás köpenyét.
Továbbra sem vesz levegőt, mélyen hallgat, hogy a katona még véletlen se jöhessen rá a turpisságra. Végül a katona kihúzza kardját a bokorból, és egyben Mordon köpenyéből is, és továbbáll. Mordonon ekkor megkönnyebbülés és nyugalom lesz úrrá, de továbbra is csendesen lapul a
bokor mélyén, míg nem újra patakopogás töri meg a csendet, ami lassan elhalkult, aszt jelezve hogy a lovasok elmentek. Lassanként minden ork előbújik a bokrok közül, utolsóként Mordonnal, akire a harcosok megint elég rossz szemmel néztek, de vezetőjük észhez térítette őket. Mordon továbbra sem szólt, inkább tovább figyelte a útjába akadó társaság tagjait, élükön a feltételezett vezérrel.

Mordont mostanában egymás után érik a meglepetések, de a jelenlegi mindenen túltesz. Amikor északnak indult, még véletlenül sem számított effélére. Látszott a legtöbb orkon hogy szívesen a vérét ontanák, de továbbra is távol kellett maradniuk tőle, sőt még el is kell viselniük a társaságát, ha nem akarnak összetűzni vezérükkel.
-Legyen.- Válaszolta Mordon, és a kérésnek eleget téve az orkokkal tartott, de felettébb meglepte hogy nem vették el a fegyverét, habár tudta hogy ennyi ellenféllel szemben nem sok esélye volna még varázslattal sem.
Nem tudta hogy mit akarhatnak tőle az orkok, de nem igazán akarta hogy azok fegyverrel adjanak hangot csalódottságuknak.

//Bocs, most ennyire futotta az erőmből, ki vagyok fáradva.//

Mordon szótlanul rója az utat a többi ork társaságában. Nem érdeklődik a többi felől, inkább azon elmélkedik, miként meneküljön el, ha épp úgy adódnának a dolgok. Persze ez addig képtelenség, amíg legalább az egyik a környéket deríti fel a csoport előtt.
Habár akár mos, akár később próbálna megszökni, nem lenne semmi értelme, mert a kis csoport vezére ott halad mellette, és kérdezősködik ereje mibenlétéről, ezért Mordon biztosra vette hogy akar tőle valamit.
-Nem. Az első rajtaütésem alkalmával szert tettem egy fekete mágusra, akinek szabadságot ígértem, ha megtanít varázsolni. Szerencsémre megvolt bennem ami csak kell a mágiához.- Felelte, majd csendben haladt tovább, mígnem neki nem szegezték a következő kérdéseket.
-Csatabáró Mordon vagyok, és azok a pondrók túl ostobák és gyávák voltak ahhoz hogy felfogják mekkora előnyünk származhat a varázslásból, ezért atyám, a törzsfő száműzött, mesteremet pedig meggyilkoltatta, pedig még sok mindent taníthatott volna. Azóta vándorlok. Aztán, te ki vagy?- Felelte ismét Mordon, egy kérdéssel megtoldva.
Ahogy lassan haladt előre, a sor a mellette haladó ork intésére megállt, és Mordon számára elég gyanússá vált az egész, és a nagy várakozásban lassan rá és beszélgető társa nyakába tódultak a mögöttük haladók, akiket az kíméletlenül rendre utasít ostorával.

Mordon látta hogy társa eléggé meglepődött a mondottakon, és ezt meg is értette, hiszen tény hogy egy mágus könnyűszerrel elsöpörhet több orkot s ha kell, és sejtette hogy a mágus inkább talán csak bujdosott a faluban.
-Ostobák voltak. Félték az erőmet, és a tudásomat.- Jelentette ki Mordon, majd egy nagyot köpött a tudatlan törzsének félelmétől undorodva.
Miután megismerte az ork vezért, nem tudott megfeledkezni arról, hogy akivel beszél, épp olyan hatalom birtokosa, aminek ő is birtokosa lett volna, habár most nemigen bírt az alárendeltjeivel. Végül miután rendet tett, előre küldött párat közülük, majd maga és Mordon is utánuk eredt.

//Az ellent fejszével fricskázó Frikknek//

Mikor kiderült miféle támadás állt a háttérben, Mordon nem volt rest kivenni a részét a harcból, hiszen már rég volt része hasonlóban. Igazándiból az sem izgatta hogy miféle népeket kéne elintéznie, hiszen fűtötte a harci kedv, így hát maga is megfelelő préda után nézett, ügyelve arra, hogy ne jusson számára is pár nyíl, ami a hátába fúródhat.
Amint Frikk és csatlósai eltűntek, ő addig a bozót sűrűjében lopakodva haladt a támadók irányába, és könnyen eljutott volna odáig, ha nem futott volna bele egy szürke orkba, aki egy láncos buzogánnyal volt felszerelkezve, de nem ért vele sokat, mert Mordon a sötétlila fényű Árnyhullámmal dobta meg ellenfelét, akit hamar ártalmatlanított ezzel, de a varázslat megkövetelte magának azt, hogy az áldozatot szipolyozza a Megcsapolással. Míg az áldozata a földön feküdt, Mordon rátette a tenyerét az orkra, és nekilátott elszívni annak annyi életerejét, amennyit lehetséges. Mikor végzett, az ork már nemigen tudott mit tenni, annyira meggyengült. Mordon végül kegyelemdöfésként elvette annak a buzogányát és többször is lesújtott rá vele, amíg csak mozogni látta.

Látható volt, hogy a csata hevében Mordon hogy verte össze ellenfelét, aki most már vérbe fagyva fekszik a földön. Igaz, számára ez nem volt akkora szellemi kihívás, inkább testi munka volt, de örömmel látta hogy van még reménye abban, hogy ugyanolyan jó harcos legyen, mint amilyen remek mágus lenni akar, annak ellenére hogy a mágia mennyire legyengítette.
Amint végzett a földön fekvővel, újabb ellenfél után nézett magának. A kiszemelt épp el akart inalni, amikor Mordon lecsapott rá a buzogánnyal, egyenesen a fejére. Nem akart tovább cicázni, hamar fel akarta göngyölíteni a harcot, azért hogy mihamarabb új ellenfelet csapjon le magának, de amikor körbenéz, látja hogy azok a kevesek akik megmaradtak, eliszkolnak. Mordon örömmel utánuk vetette volna magát, de tudta hogy ehhez nem elég gyors, így már csak vágyakozva tekint utánuk, sajnálva hogy legalább egynek nem csaphatott oda egyet.
Mivel azonban már nem tehet semmit, valami értelmes elfoglaltság után néz, és hasonlóan kísérőihez, maga is elkezd kutakodni a holtak között, bár jelenleg a legjobb dolog amit elkönyvelhet magáénak, az az a láncos buzogány, amit jelenleg maga mellett tud a földön.
Amikor felnéz, észreveszi Frikket, aki épp harctéri munkásságát dicséri.
-Tovább állok. Tán keresek egy helyet ahol növelhetem a hatalmam.- Feleli Mordon.

-A harcos is a csatatéren edződik.- Jegyzi meg Mordon, amikor Frikk érdeklődni kezd a varázsló terveiről. Persze nemigen tudta hogy hogy kellene hozzálátnia, főképp ezzel a nomád életvitellel, ami előtte állt.
Mikor átkutatta áldozatát, magához vette a láncos buzogányt, és felállt. Esedékesnek tartotta hogy továbbálljon, hisz nem akart időt fecsérelni a további ácsingózással. Már épp indult volna, amikor Frikk meglepő ajánlatot tett neki.
Nem gondolta volna hogy akadni fog valaki a fajtájából, aki inkább maga mellett akarja tudni, nem pedig elkergetni, vagy végezni vele. Az ajánlat kecsegtető volt, ráadásul csábító is. egyedül csak az aggasztotta egy kicsit, hogy mit érthet Frikk a kivívás alatt, hiszen még élénken emlékszik Frikk harcosainak kellemetlen, barátságtalan viselkedésére. Bár ha rajta múlik, legközelebb valami átkot bocsát rájuk, és ezzel letudja a harcosok tiszteletlenségét.
-Legyen. Veled tartok.- Felelte Mordon, miután átgondolta az ajánlatot.

// Thalion //

*A város lakói alatta bolhává zsugorodtak ahogy a három grifflovas felemelkedett. Norujn bár imádott repülni, most nem volt ideje kiélvezni azt, most keményem meghajtotta Balsorsot, talán jobban mint eddig valaha. Két társa tartotta a tempót, kiváló grifflovasok voltak, Norujn melle csak úgy dagadt a büszkeségtől, ha egységéről faggatták vagy tetteikről kellett mesélnie. Igen, ezt is meghozta az idő, mikor alá rendelték a két katonát, egyiket sem tartotta túl sokra, pedig látta őket mióta először íjat és kardot kaptak a kezükbe, mikor bekerültek ebbe az elit egységbe. Mára ismerte minden rezdülésüket és ők is ismerték a kapitányukat, elég volt egy szó, egy fejrázás, egy intés és már tették is a dolgukat.
Lassan, lassan e hármas lett a leggyorsabban haladó csapat egész Lanuriában, a griffek kitettek magukért, a lovasaik pedig kiválóan manővereztek velük az egyre erősödő szélben. Na de mi ok a sietségre? Thalion...
Morses Kalaton parancsnok mikor elolvasta a levelet, nem hagyott még annyi időt sem Norujnnak, hogy átöltözzön*
"-Majd átöltözöl miközben repültök, vagy bánom is én! Kellett neked annyit váratni az urat!"
-*Norujn valahol a szíve mélyén megértette őt, végülis az elfek vezére nem olyan lény volt akit szívesen váratna meg az ember... na de miért is várna éppen ő rá? Na mindegy... Magához rendelte a járőrözés fáradalmait épp egy bordélyban kipihenő embereit, akik kéretlen-kelletlen engedelmeskedtek és alig egy órával az Avlanionba való megérkezése után Norujn ismét úton volt.*
~Szeretek repülni... na de mindnenek van határa!... Azt persze, hogy mikor kapunk zsoldot nem mondta meg, úgy tett mintha meg sem hallotta volna!~* Persze jobban sajnálta, hogy nem mehetett el a Fehér mágusok tornyába, de kesergésre most nem volt idje, most rohannia kellett!
Nem is olyan messze a menettől délre végre utazókat pillantottak meg.*
- Hat óránál fiúk! Megtaláltuk őket!

//Frikknek, a hatalmas, győzhetetlen törzsfőnek//

Mordon úgy vette le Frikk reakcióiból, hogy örül szerény személyének. Persze Mordon is hasonlóan érzett, de ahogy látta, Frikk követői nem osztoznak ezen az örömön, most már viszont késő, hiszen újabb kritikus szempár szegeződik rájuk, minden egyes nap, és ezeknek a szemeknek a gazdája sem fog kesztyűs kézzel bánni velük, csak épp annyira lesz velük kemény, hogy megvédje magát velük szemben, és érvényt szerezzen akaratának.
Frikk parancsára a kis csapat ismét útnak ered, és Mordon próbálja a tempót együtt tartani velük, kezdetben több-kevesebb sikerrel, de végül sikerül felvennie a tempót.
-Remélem így van.- Feleli Mordon, remélve hogy hasznos lesz számára a Frikk mágusaként tevékenykedni. Persze kíváncsi volt, miféle törzsek állnak Frikk irányítása alatt, hisz az tükrözheti számra, hogy miféle orkot akar mágiájával támogatni.
Út közben viszont nem tudott megfeledkezi arról, hogy bizonyos dolgokra szüksége lehet, ha céljainak eléréséhez eleget akar tenni. Bizonyos dolgokról megvoltak az elképzelései, többek között a beszerzendő dolgok, és hogy kezdetnek mit is volna érdemes tennie. Útja során látott pár dolgot, és apróbb trükköt, akivel talán kezdetnek megelégedne, és érdemes volna megszereznie, de ezt még elő kellett adnia Frikknek, akinek nem sejti miféle reakciója lesz, ha előadja szükségletei listáját. Gondolatait ismerős, erős szagok zavarják meg, ahogy egyre inkább halad előre Frikk társaságában. A szagok jellegzetesen utalnak arra hogy hamarosan Frikk egyik falujához érnek, ez pedig eszébe juttatja ismét kívánalmai listáját.
-Mielőtt nekilátok, kellenek a szükséges holmik, és egy hely, ahol senki sem háborgat.- Jegyzi meg Mordon, kiegészítve listáját a szállás lehetőségével, amit a környék szagai juttattak eszébe.
Minden esetre feltett szándéka mihamarabb valami hasznosat csinálni a törzs számára. Talán a hidegre való tekintettel, nekilát az utolsó gyógynövények leszedésének.

Érezhető volt Frikk logikája a befogadását illetően, és Mordon nem ellenkezett. Tudta hogy meg kell mutatnia mindenki más előtt hogy mire is képes, ha azt akarják hogy számba vegyék, és ne kezeljék úgy mint egy állatot.
Amikor a faluba érnek, a fehérek szúrós szemekkel néztek rá, és egyesek sovány vacsorának nevezték. Amikor Frikk közölte velük hogy Mordon csatlakozni fog hozzájuk, páran felhördültek a dolgon.
Persze Mordon most még nem szót semmit sem, csak türelmesen várt. Nem akart kívülállóként bajt kavarni, ezért inkább kivárta hogy Frikk mit is értett próba alatt.
Végül mint kiderült, az egyik harcossal kell összemérnie az erejét, ami nem is akkora gond számára. Ahogy Mordon szemrevételezi ellenfelét, az szemmel láthatóan jobb kondícióban van nála, és több erő is szorult bele, mint Mordonba, aki biztosra vette hogy képes lesz meglepetést okoznia ellenfelének hatalmának gyakorlásával.
Mordon nem is késlekedett, ahogy a harcos tiszta célponttá vált, azonnal elővette frissen zsákmányolt buzogányát, hogy megtévessze ellenfelét, majd lerohanta vele ellenfelét, aki már csak úgy, meggyalázás végett kilépett előle, de Mordon számított erre, ezért másik kezébe megidézte az Árnyhullámot, majd azzal hátba támadta ellenfelét, aki krumplis zsák módjára hullt a földre, majd ezt követően elkezdte a buzogánnyal csapkodni.

Elégedett mosoly rajzolódik ki Mordon arcára, amikor Frikk kihirdeti a győztest. Ahogy abbahagyja ellenfele verését a buzogánnyal, a megdöbbent arcokra tekint, látja az értetlenkedő és csodálkozó arcokat, köztük megbújva pedig a felháborodott harcosok mogorva tekintetét.
Ennek ellenére Mordon büszke volt arra, hogy megmutatta mit is tud, ráadásul elégedett volt az eredménnyel is. Boldogságát csupán az veszélyeztette, hogy a harc rövidsége ellenére elég hamar kifáradt, de próbálta annak nem jelét mutatni, hiszen ezzel még megmutatná a részt az orkok számára törhetetlennek hitt pajzson.