Lanur-hegység

// Thalion //

- Balsors hozott engem Elaith és ahogy látom, titeket meg a lábatok, de ha mindenképp valamelyik istent kéne megneveznem akinek a keze van ebben az nem Ritalea... inkább Dremer, hozzá jobban illik ez az "arcátlanság"- *Nem, Elaith nem volt a terv része amikor elindult szeretett otthonából, ez mindent megváltoztatott... Norujn és Elaith hosszú évtizedek óta ismerték egymást, az ismerték enyhe kifejezés: gyűlölték egymást, Norujn fattyú fiú volt, mégis magasabb osztályban nevelkedett, mint Elaith fe Nämard unokatestvére, vagy ahogy ő szerette mondani, a "leggyűlöltebb nagybátyám elsőszülött fia", a gyerekkorukba kialakult versengés köztük viszályjá, Luroxan halála után nyílt gyűlöletté fajult.* ~Fattyú vagyok, mégis én ülök egy griff hátán, mégis én viselem a kapitányi sisakot... mit csinálhattak ezek apám vagyonával!?~*, ekkor eszébe jut Thalion nagyúr és hozzá intézi már szavait, nem hagyja, hogy gondolatai Elaith megölésére, megkínzására, karóba húzására vagy hasonló dolgokra terelődjenek, majd annak is eljön az ideje...*
- Heru, visszatértem Avlanionból, parancsnokom kéri, hogy bocsálsd meg neki, hogy nem jött el, ezt az üzenetet küldi kegyelmednek.
*Majd átnyújt egy vörös pecséttel lezárt pergament, melyen látszik, hogy nagy gondot fordítottak az elkészítésére, valamint az is, hogy a nagy sietségbe Norujn nem fordított rá elég időt, hogy ebben az állapotában megóvja.*

Vogon miután befejezte az vacsorát szintén lefeküdt. A hátára fordulva nézte az eget, a sötétből előbújó csillagokat.
-Én azt hiszem, meglátogatom Mardant. Érdekel, milyen üzleti lehetőségek vannak esetleg ott. Az egyik rokonom sokat mesélt a törpékről, a fővárosukról és arról, hogy igen szépre építették. De csak elbeszélések alapján ismerem. Szeretném végre a saját szememmel látni.
*Az elf ma kezdett el ezen gondolkodni, mert eddig túlságosan veszélyesnek ítélte meg ennyire behatolni észak területeire. De az egyik kereskedelmi partnerének a szomorú halála arra kényszeríti, hogy pótolja valahogy a kieső forgalmat. Nem szeretne az útról üres kézzel hazatérni.
-Voltál már Telarban? Egyszer, ha valamikor összefutunk, megmutathatnám a várost a Hajnal-folyó partján.
*Szemeit becsukta közben, de füleivel nagyon is figyelt.

A Beebebrox meglepődött Feline kérdésein. Elmélázott azon, amit mondott és csak kis idő múlva válaszolt.
-Furcsa vagy, attól félek. Az emberek nem szoktak azon filózni, hogyan lehet egy város szép. -fejét a tűz és a lány felé fordította- Mondtok olyanokat rájuk, hogy szép, csodás, koszos, büdös... De még nem hallottam logikusan megindokolni. Csak úgy az. -visszafordult az égbolt felé- A rokonom szerintem azért lelkesedett, mert a gyerekek lenyűgöző leleményességgel oldották meg, hogy rövid életük alatt olyat alkossanak, ami sok száz évig fent marad a maga pompájában. Furcsák ők is. Rövid az életük, mégis az örökkévalóságnak építenek.
*Kis szünetet tartott, míg kiválogatja azokat a szavakat, melyekkel a másik kérdésre válaszol.
-Telar? Nem, Telarra nem használnám a „szép” szót. Talán azt, hogy „érdekes”. Vagy „praktikus”. De semmi képen nem a szépet. -pár pillanatig még rágta azt a szót, melyet nem akart kimondani hölgy előtt, de ha már a tűz másik oldalán fekvő úgy is egy fejvadász és ők egy mezőn heverésznek...- Telarra a legjellemzőbb szó szerintem az „árnyékszék”. Nem tudom miért. De ez a szó jut az eszembe róla. A pénzéhes, aljas gazembereivel, a kocsmáival, a sorolhatnám. Nem rossz város. De olyan tulajdonságokat emel ki a tömegből, amikhez nem csak az elfek, ti emberek is a fekáliát társítjátok szimbólumként valamiért. Remélem a törpék mások lesznek.
*Füleit hegyezve egy bagoly huhogását hallotta az erdő fái közül. Úgy tűnik, valaki vadászni indul, miközben mások aludni térnek.

Mordon elégedetten szemlélte a körülötte lévők csodálkozó tekintetek gazdáit. Nem hitte hogy valaha is lehetősége adódik arra, hogy ekkora nyilvánosság előtt bizonyíthassa hogy mekkora varázsló is ő.
Amikor Mordon ráunt a törzs figyelmében való fürdésre, és Frikk is megengedte hogy távozzon, azonnal távozott is, és a falu körüli területeket kezdte átkutatni, hogy szert tegyen némi gyógynövényre, amiknek feltehetőleg a faluban senki sem ismeri hatását.
Szerencséjére sokféle növény burjánzott a falut körülvevő erdőben, ezzel sok munkát adva Mordonnak, amit még korán sem bánt meg. Miután megszedett egy ölre való növényt, visszatért a faluba, ahol nekikezdett volna a füvek szétválogatásának, de Frikk igényt tartott jelenlétére, ezért az összegyűjtött természeti kincsekkel együtt Frikk nyomába szegődött, és betért nyomában haladva betért, a barlangba, ahol Frikken kívül egy másik ork is jelen volt.

// Akadhu //

-Valószínűleg igazad van. Előbb vagy utóbb úgyis eljön a háború, csak várni kell. –Villáját a tányérra teszi, s félretolja. Poharát fogja a kezébe, kortyol belőle.-
-Úgy gondolom, hogy akkor méltó lesz a bosszú részünkről. Ami persze közel sem biztos, hogy virágzáshoz vezet majd. De ezt nem nekem a tisztem eldönteni.
Ilián a mélybe zárt seregre gondol és arra, hogy Akadhu milyen sokszor említette őket, de ez természetesen lehet csupán a véletlen műve is.
A kancsót emelve újratölti vendége poharát, majd sajátját is.
Egyre jobban kezdi érdekelni, hogy ezt az utazót valóban csak a ’szél’ sodorta erre, vagy megbújik a háttérben valamiféle cél is. Ez a gondolatmenet tán kiül arcának vonásaira, miközben a poharakba tölt.

// Roober //

-Az egyensúlyt kell megtalálni. –Csak ennyit mondott Ilián, majd kiitta a maradék bort poharából.-
Furcsának találta a találkozást és a beszélgetést, de örömére szolgált, hogy egy másik sárkánnyal töltött némi időt. Talán ráébreszti a társalgás, hogy ideje visszatérni sajátjaihoz, vagy legalábbis megpróbálkozni vele. Lehet, hogy az elején sokan elutasítanák bizonyos dolgok miatt, de egy idő után elfogadhatóvá válik természete, gondolkodásmódja. Hiszen Akadhu sem rökönyödött meg annyira történetén.
Látta a kék sárkány arcán, hogy lassan indulnia kell, így nem tartóztatta fel tovább.
-Köszönöm neked a beszélgetést. –Hangja nyugodt volt és csendes. Érezhető volt a levegőben, úgy gondolja, hogy tán soha többé nem találkoznak.-
Feláll, megvárta míg Akadhu is hasonlóképp tesz, majd az ajtó felé indult.
-Remélem jó házigazdának bizonyultam és nem szenvedtél hiányt semmiben. –Szája szélén apró mosoly bújik meg. Visszafordul vendége felé.-
-Köszönöm még egyszer a beszélgetést. Érdekesnek és hasznosnak bizonyult számomra.

// Roober //

-Jó utat neked. –Mondja Ilián mikor Akadhu megszorítja kezét.-
Egy ideig nézi, ahogy vendége egyre távolabb ér, majd megfordul és bemegy a házba.
A tűz már lassan kialudna, de újra pakol rá néhány vastag fadarabot. Kényelmesen hátradől fotelében, mintha csak épp most mélázott volna el az órák óta tartó olvasásban. Jó érzéssel hunyja le szemeit. Úgy gondolja pihen egy keveset, mielőtt kalandozásra indulna.

// Én is köszönöm a játékot. //

// Thalion //

Az út Orod Opelë felé unalmas és szörnyen lassú volt s bár nem lovon ült még Balsors nyerge is fájdalmassá vált néhány óra után és kín szenvedés volt talpon maradni mikor leszállt esténként a nyeregből. Norujn látta a kínt harcosai arcán is, őket is megviselte az egésznapos nyeregben lét, pedig mind erős, ereje teljében lévő fiatal volt, akik a grifflovaglás minden csínját-bínját ismerték.
Bár óvintézkedésnek a griffek illúzió keltése szinte láthatatlanná tette saját sátraikat, de mind karddal kezükben aludtak. A hegyek veszélyesek és az utitársaik sem megbízhatóak, de Elaith legalább nem okozott gondot, így Norujn ötletei arról, hogy miként vonszolná végig a földön Balsorshoz kötve megmaradtak álmaiban, így legalább vidáman aludt esténként.
Mikor ismét nyeregbe szálltak, már tudta, hogy az estét nem a földön, hanem Orod Opelë városának falai mögött töltik, biztonságban, melegben, normális ágyon, de azt sosem gondolta volna, hogy a látvány elég lehet, hogy feledtesse a lábaiban lüktető fájdalmat. Gyönyörű! Rejtett város, kicsiny város, védett helyen a terjeszkedés lehetősége nélkül, az istenek azonban mintha kárpótolni kívánták volna a fehérelfeket a gyönyörrel amely városukból áradt, ha voltak oly szerencsések, hogy megláthassák.
Norujn megfújta a grifflovasok harci kűrtjét és harcosaival előrerepült, integetve a kapu őreinek beszálltak a városba.
- Thalion nagyúr érkezik mögöttünk, szóljatok rögvest Falqualion nagyúrnak! De mintha élnétek!

Borin - Időn túli játék folytatása

A fiatalnak számító nimfa észre sem veszi a mogorva törp mustráló pillantásait, mellyel testét illeti. Igaz, ha feltűnne neki, se tenne vagy szólna semmit. Megszokta már, hogy más népek férfi tagjai némileg kéjencen néznek rá. Amikor felteszi a kérdést, már a jól megszokott, elutasító választ kapja rá:
- Bírom a fájdalmat. – Sylen kezében a kenceficével figyeli, ahogy Borin a sérült lábát próbálgatja. Jól lehet, most még meg se kottyan neki – amiben a nimfa egyáltalán nem kételkedik, tekintettel arra, hogy a törpök milyen fizikai terhelésnek vannak kitéve életmódjukból kifolyólag -, de tény, ami tény: hosszú út áll előttük, és a törp lába nagy súlyt cipel, ebből adódólag elég nagy fájdalomban lesz majd része, ha most nem kenik be. Sóhajt egyet, majd elteszi a gyógyhatású krémet.
- Rendben – fordul a törphöz, miközben megfogja lovának zabláját, és előrébb vezeti. A törp eközben mustráló tekintettel méri végig az állatot is, majd elindul, Sylen pedig követi őt.
Csendben baktatnak egy ideig, csupán az avar neszezése hallatszik, ahogy zörög lépteik alatt. Egyikük sem túl beszédes, a lány pedig nem igazán szeretné megzavarni a törpöt. Elég mogorva oldalát adta eddig, és ez nyilván nem fog változni. Nem szól hát, csupán követi törp uraságot.
Hamarosan víz hangja üti meg amúgy is érzékeny füleit. Már nem lehet messze. Remélte, hogy  találnak egyet, hiszen nem szeretett volna vérszaggal egy ismeretlen erdőben mászkálni, hogy újabb vadak törjenek rájuk. Lépteit kissé felgyorsította, majd hamarosan meg is pillantotta a forrást.
- Tökéletes! – Szemei felcsillantak, majd a vízhez igyekezett, és elkezdte véres testrészeit lemosni. Sok dolga nem akadt, szerencsére, és a víz is hamar levitte.
- Ha gondolod, még mindig adhatok a kenőcsből – fordult a törp felé, miután végzett. Mostanra már eléggé fájhatott, persze, ezt Borin nyilván jobban érezte.

// Thalion //

- Gondolom üdvözlet, heru!- *feleli Norujn vigyorogva, páncélja nélkül, fegyverei javarészét hátrahagyva sokkal könnyebbnek érzi magát és ettől jókedve is visszatért, mikor azonban fehér szeme a nagyúr szeme találkozik arcáról leolvad a mosoly*- Vagy mégsem... Talán megint készülődnek azok az átkozott mélynövésűek?!- *S a boldogság helyét átvette a gyűlölet, szeméből is kiveszett az öröm tüze... szinte szikrázott a gyűlölettől, keze ökölbe szorult s magában felkészült a harcra a vélt ellenfél ellen:
Nem tudhatta mennyire távol áll az igazságtól.
Bal kez rövidkardja markolatán pihantette eddig, ez az egy fegyver volt nála és most nagyon nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy kirántsa és elinduljon a törpék ellen grifflovasaival az oldalán, most e kardnak kardgombját piszkálta idegességében.
Norujn várt, parancsra várt, hogy fogja a fegyvereit és induljon a csatába, végre nem sárkányok ellen....*

/ Borin /


A fiatal nimfa végzett a mosakodással, és végre vérmentes volt az egész teste. Remek. Egy dologgal kevesebbre kell ügyelniük az útjuk során. Persze, így is ki vannak téve támadásnak az erdő lakói által, de ez ellen ennél többet már nem tudnak tenni. Jól lehet, Sylen léptei nem sok zajt okoznak az avaron, ugyanakkor a törp uraság testi adottságaiból kifolyólag ez most nem válik az előnyükre, és a hátán elhelyezkedő csákány se növeli előnyüket, ha lopakodásról van szó.
Időközben a törp is a vízhez baktat, majd nekiáll kimosni sebeit. Fogait összeszorítva tűri, ahogy a víz jótékonyan tisztítja a vért és piszkot a sebből. Borin rosszabbul járt, mint Sylen, sebesülés szempontjából. Míg a nimfa csak karcolásokat szerzett, addig a törpnek kisebb-nagyobb sebek jutottak. Ez az íj és a csákány közti különbséget is jól mutatja. Egy vaddisznóval szemben az íj sokkal biztonságosabb, hiszen nem kell vele közel menni a fenevadhoz. A csákánnyal azonban elég közel kell menni az állathoz, hogy az ember sikeresen megsebezhesse. Ilyenkor azonban a saját testi épségét is veszélyezteti a harcos. Borin pedig most pont így járt.
- Kenőcs! Minek az!
A nimfa nem erőlködött, miután Borin újra elutasította a krémet. Szerinte sokkal jobb lenne, ha bekenné a sebeit, de ő tudja. Mogorva uraság nyilván tud más módszert is a sebek gyógyítására. Felállt, majd miközben Borin a batyujában matatott valamit keresve, ő a lovához ment, majd elővette a krémet. Noha, csak horzsolásai voltak, úgy döntött, jobb, ha kezeli ezeket. Az ujjára vett egy keveset a tégelyből, majd a horzsolásokra kente, és szinte rögtön érezte a krém jótékony hatását.
Miután eltette a tégelyt, a törp felé fordult, de amit látott, az teljesen megdöbbentette. Elhűlve figyelte, ahogy Borin jófajta törp pálinkával locsolja a sebét. Noha, Sylen nem volt jártas az itókák terén, de a pálinka szagát rögtön felismerte, ugyanis az már pár lépés távolságról is hirdette magát. Kissé fintorogva lépett Borin mellé, majd mérgesen megszólalt:
- Úgy látom, a népednek elég… khm… sajátságos módszerei vannak a sebek fertőtlenítésére.
Ha elég bátor lett volna, kikapta volna Borin kezéből a pálinkás kulacsot, de nem merte megtenni. Ismerte jól a törpök természetét, és nem szeretné elveszíteni egyetlen segítségét az út alatt. A törpök otthonosabban mozognak a hegyekben.
Így hát csak figyelte, ahogy Borin feje vörösödik, miközben a sebeit tisztítja, majd egy kendővel átköti azt. A vérzés így sem áll el, de valamennyire enyhül. Végül a törp kényelembe helyezi a lábát, majd Sylenre pillant, és megszólal:
- Miért is jöttél a hegyek közé, nimfa? – kérdi, beszéd közben csákányát igazgatva a hátán. A nimfa egy pillanatig habozik a válasszal, majd végül beadja a derekát:
- Izra ajándékáért. A népem ki szokta fejezni a háláját az istennek, és ajándékokkal halmozzuk el, kisebb-nagyobb ünnepségek során. Én a kőszáli sas tolláért jöttem, ezt a feladatot kaptam a nimfák úrnőjétől.
Beszéd közben ő is a földre huppan a törp mellé. Pihenniük kell egy keveset, ez nem vitás, ráadásul Borin sebe vérzik, és meg kell várniuk, hogy elálljon.

// Alex eltűnéséről, miért nem találni sehol már hónapok óta. Mint User jelentem, folytatás csak hónapok múlva. //

*Bármikor, amikor felnyitotta szemeit, valami homály borította be a látását. Feje mozgásakor a kép mozgása szétfolyónak tűnt, földöntúlinak. Ráadásul a nedvesség, ahogy belefolyt a szemébe, csípte is, de rontott is látásán. Most ismét az a nő közeledett felé. Megérintette nedves arcát, de mosolya nem volt édes. Sokkal inkább kegyetlen. Hangja azonban lágyan csengett.*
- Mondd, miért vagy olyan makacs, mint egy szamár?
* Alex nyelt egyet, majd elvigyorodott. *
- Úgy tűnik, egy szamár is okosabb nálad.
*A nő mérgében elpirult, majd megragadta a férfit a hajánál fogva, s hátrahúzta a fejét. Az arcába lehelve folytatta. *
- Annyi mindenen átmentél. Nem volna jobb végre pihenni? Nem győzhetsz. Fogadd el a sorsod!
* Szavai a férfi számára egyszerre volt édes, mint a méz, s keserű, mint a rothadt gyümölcs. De, szeretne pihenni. Szeretné feladni a küzdelmet. Amely mennyi ideje folyik már? Idejét sem tudja. Bár sejti, hogy hónapokról lehet szó, mégis minden egyes perc egy örökkévalóságnak tűnik. Az idő vonszolja magát, ő pedig kétségbeesetten kapaszkodik belé, s könyörög neki, hogy teljék gyorsabban. De az kegyetlen, s a kínzó fájdalom az örökkévalóságig tart. Fáradt volt és gyenge. Már csak a láncok tartották meg, különben összeesett volna. Hirtelen nyilalló fájdalmat érzett az oldalában, amire felnyögött. Egy rövid tőr fúródott bele markolatig. A nő még mindig a fülébe suttogott. *
- Utolsó esély, Vadalan!
* Megforgatta a fegyvert a férfiban, aki erre felordított. *
- Különben meghalsz!
- Akkor ölj már meg!
* Üvöltötte Alex. A nő csilingelően kacagott. *
- Oh, csak hogy ez nem ilyen egyszerű. Megleptél, Vadalan, ugye tudod?!
* Végigsimított lágy ujjaival a férfi kikötözött karján. *
- Bár készültem B tervvel, mégsem számítottam rá, hogy használnom kell. Egy hagyományos ember már rég betört volna a kínzások alatt, s hűségesen szolgálta volna Furiát.
* Megragadta a férfit a nyakánál fogva. *
- Mondd ki! Mondd ki! Kicsoda a te úrnőd?!
* Alex elmosolyodott, de az erőtlenségtől csak suttogva tudott felelni. *
- Soha nem fogom kimondani.
* A nő eleresztette, majd hátrálni kezdett. *
- Rendben. Gyere be!
* Ekkor belépett a rácsos ajtón az a férfi, aki alkotta őt, aki létrehozta, aki teremtette. Alex nem akart hinni a szemének. *
- Rod?
* Nyögte ki hitetlenkedve. *
- Hogy a fenébe…
*Az csak elvigyorodott, s közeledett felé, kezében egy üvegcsével. Alex most már értette. Amióta csak itt van, minden nap megitatják vele azt a zöld löttyöt, amit rajta kívül csak egy valaki tud létrehozni. És ez Rod, aki őt magát is létrehozta. Vagyis ő áll a hátterébe mindennek. Ő miatta gátolják minden egyes nap, hogy sárkánnyá változzon, s megpróbálkozzon a meneküléssel. Viszont a medálról honnan tudtak? Rod nem tudhatta a titkát, egy öreg hölgy tudta csak egyedül, hogy a medál képes emberi mivoltában is előhozni sárkányerejét. Ők pedig valahogy tudomást szereztek róla, s már a kezdetekkor elvették tőle, hogy emberként, s ne sárkányként érezze a fájdalmakat. *
- Nem élsz majd sokáig, ásd a sírod, féreg!
* Lehelte gyengén a sárkány. Most látta csak igazán, hogy az üvegcsében nem zöld, hanem narancssárga folyadék van. Rod felnevetett. *
- Így kell köszöntened az istenedet, aki alkotott téged?! Milyen hűtlen teremtmény vagy te?! Nem tudtad, hogy az istenek erősebbek a pórnépnél?
- Csak azért élsz, mert létre tudod hozni a gátlószert. Ha maguk is megtehetnék, azon nyomban meghalnál. Eszköz vagy a szemükben, Rod.
* Válaszolt rögtön Alex. Rod megvonta a vállát.*
- Tönkretetted az életemet, te kis korcs! Megfizetsz ezért.
* Most érkezett igazán közel a fogolyhoz. *
- Te tetted tönkre az enyémet, mikor létrehoztál.
* Sütött Alex szemeiből a gyűlölet, de képtelen volt másképp kifejeznie érzéseit. Nem volt ereje. Itt állt előtte az, akinek hollétéről jó ideje nem tudott már. Aki megszervezte neki Vadalanban, az Arénában a kivégzését, de mégis azzal, hogy megteremtette őt, egyszerre adott neki sok kínt és gyönyört. *
- Tudod, mi van benne? Nem tudod? Akkor elmondom. Tudod, hogy képes vagyok létrehozni a szert, ami meggátolja, hogy sárkánybőrödbe bújhass. De szerinted nem vagyok képes azt létrehozni, melyben előhívom legmélyebb gyűlöletedet?
* Alex szemei kitágultak a félelemtől, s a döbbenettől. *
- Amikor felgyújtottad a laboromat, s tönkretetted a hírnevemet, nem járt más a fejemben, csak a bosszú. Hónapokon át dolgoztam azon, hogy hogyan hozhatnám lére a gátlószer ellentettjét. S most, íme, itt van. Ezzel előhívom a sárkányt, aki majd hódolni fog Furia akaraténak, az úrnőnek.
* Mosolya nem volt túl bizalomgerjesztő. Hát ennyi? Ha mindig is volt egy ilyen szerük, akkor miért akarták hónapokon át idomítani?! Miért nem adták be azonnal?! Kockázatos! Ők is tudják, hogy kockázatos. De ha mégis igaz, s működik, akkor Alex legnagyobb rémálma válik valóra. Furiának engedelmeskedve kegyetlenül gyilkolni fogja az ártatlanokat, s akkor azt is megteszi, amire hónapok óta kényszeríteni akarják. Meg fogja ölni Kaint.
- Bolondok vagytok! Amint átváltozom, meghaltok! Nem lesztek képesek féken tartani! A sárkány nem ismer fajtársat, barátot, testvért. Számára mindenki kiirtandó kis semmiség, amit gondolkodás nélkül el is pusztít.
- Te vagy a kis ostoba sárkányfióka!
* Szólt közbe a nő negédesen. Majd újra végigsimított a férfi arcán. *
- Volt esélyed önként adni magad, de nem hagytál más választást. Amint átváltozol, a többi sárkány minden erejével képesek leszünk megfékezni a benned foglyul ejtett sárkányt, s akkor elmondom neki az ajánlatomat. Aminek nem tud majd ellenállni.
* Mosolyodott el magabiztosan. Ekkor Rod vette át a szót. *
- Így van. Ugyanis megértettjük vele, hogy te vagy az, aki fogságban tartod, s mi vagyunk azok, akik szabaddá tehetjük. Mert nálunk van szabadságának kulcsa.
* Meglöttyintette az üvegcsét. *
- Már most gyűlöl téged, mert tudja, hogy te tartod fogva, s ha rajtad múlna, sosem engednéd szabadjára. Ha tehetné, végezne veled. Csak sajnos akkor ő is elpusztulna.
* Alex közbeszólt. *
- Ch… ezzel nincs egyedül. Én is gyűlölöm őt! És amint lesz alkalmam, megölöm. Akkor is, ha ezzel az én életemnek is vége.
* A nő szemei lángba borultak, mégis visszafogva indulatait folytatta beszédét nyugodtnak erőltetett hangon.*
- Nem jön el az az idő. Amint átváltozol, meggyőzzük őt, hogy tartson velünk, hogy mellettünk kiélheti szabadságvágyát. Nem fog megszöki, mert tudja, újra rab lesz, ha megszökik tőlünk. Hűségesen visszatér majd, engedelmeskedik majd, mert csak akkor kapja meg a szert, amitől újra önmaga lehet. Mire te újra visszanyernéd öntudatod, újra láncok közt leszel, s nem is fogsz arra emlékezni, micsoda szörnyűségeket műveltél.
* Ismét felkacagott győzedelmesen. Alex libabőrös lett. Igazuk van? Tényleg megtehetik? Tényleg az akarata ellenére a szolgájukká tehetik? Gyűlölte a gondolatot, nem akarta, hogy ártatlanok vérétől legyen mocskos a keze. Hirtelen a hajánál fogva megint hátrarántották a fejét, de most Rod volt az, aki ezt tette. Túlságosan is hátrahajtotta a fejét, ami miatt nem tudott a sárkány lélegezni, csak ha kinyitotta a száját. *
~ Átkozottak! ~
* A nő beleöntötte a narancsos lét a szájába. Le kellett nyelnie. Nem tudott ellenállni. Ekkor hirtelen elengedték, s ismét alkotója szólalt meg. *
- Egy óra múlva ér véget a hatása a gátlószernek. De akkor még hatni fog ez. Egy órai szenvedés után végre megszületsz, és szolgálni fogod mindenki úrnőjét.
* Alex remegett a dühtől. *
- Esküszöm, hogy megöllek, mindnyájatokat!
- Az csak jó, ha gyűlöleted növekszik, annál kegyetlenebb lesz a sárkány is.
* Mondta vidáman a nő. Alex úgy érezte, felfordult a világ vele együtt. Elviselhetetlennek érezte tehetetlenségét. Rángatta a láncokat, de azok semmit sem engedtek szorításukból. Kétségbeesés lett úrrá rajta. Mindaz, amiért hónapokon át küzdött, semmivé foszlik. Hiába viselt el annyi verést, égetést, kínzást. Most Furia győzedelmeskedik. Felnyögött. A démon éledezni kezdett benne. De előtörni nem tudott a gátlószer miatt. Még egyszer felnyögött. Elviselhetetlen volt látni Rod és a nő önelégült mosolyát. A görcs egyre erősebbé vált, egyre mélyrehatóbbá. És ez csak rosszabb lesz. Egy órai kínszenvedés, majd a halál. Érezte, teste ki akar fordulni önmagából. Nem akarta. Küzdött ellene, de tudta, mindez hiába való. Miért, miért hagyják ezt az istenek?! Miért nem akadályozzák meg?! Miért hagyják, hogy egy pusztító fegyver kerüljön a sárkányok kezébe?! A tehetetlenségtől gyengének és kiszolgáltatottnak érezte magát. Elvesztette minden reményét. Így nem tudta megállni, könnyei végigfolytak már így is nedves arcán. Majd a fájdalomtól üvöltve kiabálta.*
- Gyűlöllek!

//Frikk//
Miután Mordon megérkezett a barlangba, ahol Frikk és a faluvezetője tanácskozott, letelepedett melléjük, és ledobta maga elé a frissen szedett növényeket, majd elkezdte szétválogatni azokat, miközben a Frikk és helytartója szóváltását hallgatta. Végül mint kiderült, Frikk nem (csak) szemmel akarja tartani Mordont, hanem mondani valója is van számára, amit Mordon meglepődve fogad.
-Nem kell látnoknak lenni ahhoz hogy tudjam hogy valami nagyot tervezel.- Mondja Mordon, majd abba hagyja a növényekkel végzett munkáját. Jegyzi meg a kijelentésre orkunk, aki nem is igen várt mást Frikktől.
-Mivel lehetek szolgálatodra?- Kérdi Mordon érdeklődve, habár tudja hogy elvárják tőle hogy aktívan részt vegyen a harcban. Persze ez nem zárja ki azt, hogy valami mágikus eredetű segítségért folyamodjanak hozzá.

Sylen figyeli, ahogy a törp a vízhez lép, majd merít a kulacsába. Ha esetleg holnap egy újabb patak akadna az útjukba, akkor ezt a vizet is ki tudják cserélni. Azonban egyelőre most erre kell vigyázniuk. Elvégre egy ilyen úton a friss víz hatalmas értéket képvisel. Na meg persze, a friss élelem, ami egy erdőben bogyókból és gyümölcsökből áll általában.
Ahogy a törpe felegyenesedik, és megszólal, a nimfa bólint egyet:
- Mielőtt még ránk esteledne.
Lassan lemegy a nap, és még nem tudja, mekkora távolságot kell megtenniük a céljukig. Sajnos, a vadkan csak hátráltatta őket, időt vett el tőlük, ami ebben az esetben nem volt túl jó. Sylen maximalista volt, így a lehető legrövidebb időn belül szerette volna megszerezni a tollat. Nem szeretett volna a nimfák vezetőjének csalódást okozni, ez pedig népe számára egy különlegesen fontos ajándék lett volna.
Lassan a lovához sétál, majd megfogja annak kantárját, és elkezdi vezetni Borin után az ösvényen. Egy darabig egyikük sem szólal meg, végül Sylen töri meg a csendet:
- Nincs rövidebb út?
Persze, a rövidebb sose jelenti a könnyebbet, így a nimfa remélte, hogy a törp valami információval tud szolgálni arról, hogy juthatnak fel leghamarabb, és viszonylag legkönnyebben a fészekhez.

Mordon sejtése beigazolódott, jól érezte hogy Frikknek tervei lesznek vele. Igaz, nem gondolta hogy egy fehér orktól fog függni a sorsa, de csak tőle kapta meg, amit a szürkék megvontak tőle, és talán ettől várhatja a nagy előrelépést, és talán vissza is kaphatja a jogot a törzse irányítására, de jelenleg nem akarja ezzel zavarni Frikket, hiszen most még nem rendelkezik akkora megbecsüléssel amekkorával okos döntés lenne előhozakodnia kérésével, de kitudja, Frikk kecsegtető hozzáállása nagy reményeket fest Mordon elé.
Amint Frikk befejezi a mondandóját, összeszedi az addig orkoktól telhető gondossággal kezelt növényeket, és felkészül arra hogy valamiféle szállást keressen magának, ahol befejezheti amit elkezdett, és álomra hajthatja a fejét.