Lanur-hegység

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

-Gyere, Nyeszlánk!*kiált oda a lemaradó mesterlövészhez, kit az általa éppen mostanra kidolgozott becenevén szólít (összevonta a nyeszlett és a nyúlánk szavakat). Egy elhagyatott barlang elálcázott bejáratát találta meg a hegyoldalban. Ez egy ideális kincskereső hely, hiszen sokan használnak ilyen elhagyatott helyeket rejtekhelyként, s amit dugdosni kell, az nem lehet nem értékes. Na, de persze ugyanilyen fontos az is délceg törpe harcosunk számára, hogy a lelkiismerete is békésen nyugodhat, ugyanis amit el kell rejteni, az bizonyosan nem törvényesen szerzett holmi, tolvajtól lopni pedig abszolúte nem bűn, hanem inkább bosszú. Bár a bosszúnak érzelmi töltete van, ennek meg nincs, szóval fogalmazzunk inkább úgy: megtorlás.*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

-Egészen biztos, hogy ez az ideális becenév, Grengor? Nem lehetne simán Calnak, vagy íjásznak, vagy embernek szólítani?
Egy szó mint száz, Élesszemű Caladster, a mesterlövész valóban kissé megalázónak érezte a "Nyeszlánk" kifejezést, melyet kifejezetten nehezére esett állandó neveként elképzelni. Már csak a hangzásvilágával sem volt kibékülve a szónak, nem hogy a tartalmával. Viszont a csökönyösségéről híres törpe faj eme mintapéldánya ellen aligha hatottak volna a józan érvek, így aztán a mesterlövésznek nem maradt más választása, mint szemét forgatva tovább mennie az egyre mélyebbre lejtő barlang gyomra felé.
-Mit gondolsz, merre tovább? Mert én három baromira egyforma járatot látok. -jegyezte meg, mikor a törpe mellé ért. Felcsörlőzött, betöltött fekete nyílpuskáját combja mellé engedve lazán a barlang falának támaszkodott, és szíve szerint fütyörészett volna. De tapasztalt kalandorként inkább eltekintett eme -adott helyzetben- roppant veszélyes szórakozás szimbolizálta luxustól.
-Amúgy nem akarlak elkeseríteni, de minél távolabb vagyunk a barlang szájától, annál kevesebb a fény, és gyanúsabb, hogy meg kellene gyújtanunk egy fáklyát. Az pedig fölösleges pazarlás lenne, ha nincs a barlangban kincs, és annál is nagyobb veszélyforrás, ha a barlangban trollok vagy koboldok, vagy orvgyilkosok vannak.

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

-Ááá, az íjász meg az ember, azok olyan személytelenek.*legyint rá a másikra, miközben eltakarítja a nyílás álcáját, hogy beléphessenek.
~De azért igaza van. A Nyeszlánk nem illik hozzá teljesen. Valahogyan bele kéne illeszteni a "sündörgő"-t is, mert állandóan sündörög. Mondjuk Sünyeszlánk? Á, az nem jó, túl hosszú. A három szótag már túl hosszú.~vitatja meg magában ezt a rendkívül fontos, halaszthatatlan, abszolút prioritást élvező kérdést - természetesen oda sem figyelve arra, hogy a másik közben mond-e valamit.*
-Rendben, meghoztam a döntést. Cal leszel.*jelenti be az öntárgyalás végeredményét eme hihetetlenül nagy horderejű témában. Még egy-két másodpercig ízlelgeti a dolgot, nem tetszik neki, hogy az ember beceneve nem utal egyetlen jellegzetes tulajdonságra sem - mert az ő szemében ez egy becenév szerepe -, de végül is a Cal egyszótagos, villámgyorsan ki lehet mondani, tehát végül is nagyon is praktikus.*
-Asszem gyújtok egy fáklyát, elég sötét van már itt.*jegyzi meg, csak úgy tájékoztatásképpen. Természetesen - mint az már említve volt - nem figyelt a másikra, így ezt úgy veszi, mintha neki jutott volna eszébe, botor kollégájának meg nem. Szóval újabb pont a törpe fajnak az emberrel szemben, ezúttal találékonyság miatt.*
-Érzed ezt a jó levegőt? Én mondom, ez ám az igazi, nem az a kinti undorítóan friss. Kell egy kis doh a tüdőknek, az tartja azokat edzésben.*regél egy újabb törpebölcsességet, miközben már meggyújtotta a fáklyát. A láng nem hirtelen lobban fel, hanem szép lassan gyullad meg a fáklya.*
-Na, úgy látom nincsen sújtólég, biztonságos. Szóval nem azért hagyták el ezt a testvéreim, mert baj volt vele, hanem egyszerűen kimerült a telér. Tiszta szerencse, hogy nem fészkelte be ide magát valami ocsmányság, mer akkor aztán most fulladozhatnánk a bűzében. El sem tudod hinni, hogy az hogy betölt egy ilyen járatot.*mesél tovább, ezzel mintegy akaratlanul is megválaszolván Cal azon kérdését, melyre nem figyelt.*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

Való igaz, a mesterlövész akarva-akaratlan választ kapott minden kérdésére, és néhány szusszanásnyi pihenő után, míg a törpe meggyújtotta a fáklyát, tovább indultak.
Mondjuk Caladster fejében szöget ütött a gondolat, hogy ha a telér kiürült, és a törpék elmentek, és a felszerelésüket is magukkal vitték (értsd: a bánya üres), és semmiféle bestia, mondjuk az utazók aranyait és fegyvereit ide gyűjtögető barlangi troll, hobgoblin vagy bogármedve sincsen, akkor mit találhatnának. Valamit, ami szagtalan, és nem generál sújtólég-et, akármi is legyen az.
Szóval újabb megválaszolatlan kérdésekhez jutottak, viszont Caladster egyszeriben igencsak megörült, hiszen minden ürömben van egy kis öröm: legalább a tüdeje edzésben van...
-Figyu, és ha valami szagtalan, magányos veszélyforrás fészkelte ide magát, tudomisén... egy meggajdult elf?

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

*Kár, hogy Cal csak gondolja, amit gondol, és nem mondja ki, mert így nagy hahotától fosztja meg Grengort - mert ugye a törpék nem tudnak gondolatolvasni... Hát igen, nyilvánvaló, hogy a mesterlövész nincs tisztában a trollok testméretével - egy trollnak ugyanis kicsi lenne ez a barlang.*
-Mindennek van szaga, botor bajtársam.*fogalmaz szándékosan tudálékosan, mintha nem is törpe lenne. És ezért a kinti világot kell okolni, ott tanulta ezt.*
-Azt hiszed, hogy egy elf nem izzad? Hogy egy elfnek nincs testszaga? Egész életemben idelent éltem, higgyed el, hogy minden lénynek van szaga, amit egy hegy belsejében könnyű megérezni, mert itten nem sok szag van, nem zavarja az orrot az a sok vacak virág, fa meg egyéb ilyen magasnövésűek által kedvelt hasztalan dolgok.*tart kiselőadást enyhe sértettséggel a hangjában. Ez itt az ő területe, otthon van itt, vágja a témákat.*
-Te is látod azt a halvány pislákolást? Ott! Valami visszaveri a fáklya fényét.*mutat egy nagyon erőtlen tükröződés felé, a fáklya által megvilágított területen kívül, de ahhoz nagyon közel, még egy-két lépés és...*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

Caladster szíve szerint rögtön replikázna egy újabb példával, ami az imént ötlött eszébe, hogy és a kísértetek? És szellemek? És testetlen rémek? -de torkára forrt a szó, pontosabban meg sem szólalt, mikor Grengor szavai nyomán rögtön neki is feltűnik a fény.
-Biztos, hogy nem természetes fénnyel dereng? Nem csípem a mágikus dolgokat.
De egy lépéssel közelebb érve ő is megállapítja, hogy bizony, mintha fémes, tükröződő felület lenne az a valami, ami felhívta magára a csapat figyelmét.
-Szerinted ez kincs... ? -emelte a kezét a férfi, hogy megérintse a hideg felületet, kegyen az óriás ezüsttelér, vagy egy ezüst színű sárkány szemhéja.
De aztán a környezet fényviszonyai megváltoztak, és már mindenhonnan ez az opálos derengés nézett vissza, bárhova is kapta a mesterlövész tekintetét.
-#&@! -gondolkodott fennhangon, miközben hirtelen hátrafordult, hogy megbizonyosodjon róla, egészen biztosan egy gömbalakú varázsbörtönbe van-e zárva?

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

*Hát igen, ha Grengor lát valamit, akkor van is ott valami. A hegyi törpék szemei hozzá vannak szokva a rossz látási viszonyokhoz - habár számukra ez a normális, a hegyek mélyén kívül meg természetellenesen világos van.*
-Tényleg nem csíped?*tesz fel egy ártatlannak hangzó kérdést Grengor, miután Cal konstatálta a gömbbe zártságot.*Akkor mi a fenéért fogdosod?!*ripakodik rá. Dühében elő is rántja feje mögül a hátára szíjazott kétkezes fejszéjét, és jó nagyot csap a gömb oldalába. Sajnos nem ér vele semmit, csak azt, hogy az ütése ereje visszacsatolódik őrá, s majd egész testében megremeg a csontozata. Kellemetlen érzés az ilyen.*
-Szerintem ez nem kincs, hanem csapda...*morogja fogcsikorgatva Calnak. Mi tagadás, még mindig elég ingerült, amiért a másik mindent alaposabb szemrevételezés nélkül összefogdos, de hát mit lehet várni a magasnövésűektől...? Megfontoltságot semmiképp.
Ugyanakkor ahol csapda van, ott komoly kincs is lehet...*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

-Jólvan már, nyughass! Sima fémlapnak tűnt, ki gondolna rá, hogy beszippant magába, mint egy... mint egy... ehh, nemistudom micsoda!
-És ha megkérhetlek, ne csapkodj a fejszéddel, mert szétmegy a fejem a hangjától! -fakadt ki most már Caladster is indulatosan, és gyorsan hátat fordított a törpének.
Fülét a falhoz tapasztotta, és megpróbált hallgatózni, hátha valami arra utaló dolgot tapasztal, hogy ezt a csapdát éppen most veszik körül a beteges gyilokvágyban tobzódó, szagnélküli barlangi elfek. Majd tenyerét is nekinyomta a hideg felületnek, és nekikezdett, hogy végig tapogassa, meg simogassa, meg nyomkodja a gömbnek legalább a felét, hátha talál egy olyan négyzethüvelyket, amire valami kiold, vagy a varázslat megszűnik, és távozhatnak, amerről jöttek. Neadjisten még valamiféle nemesfémkészletre, vagy értékes, mágikus dologra is szert tehetnek, amit a gömb védelmezett. Vagy egy varázsdobozkára, amiből mindenkit foglyul ejtő varázsgömb szabadul ki!
-Esetleg segíthetnél, mert így sose végzek! -mordult hátra a válla fölött.

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

-Inkább te nyughass! Mi az, hogy összetaperolsz mindent?! A szüleid nem tanítottak meg szöggel kivert opáldarabokkal, hogy nem szabad megfogni azt, amit nem néztél meg előtte alaposabban?!*tobzódik tovább Grengor. Rohadt egy halálnak néz elébe (gömbbe zárva megfulladás, szomjan halás, éhen halás - bár a legvalószínűbb a fulladás, hisz a levegő a leglimitáltabb jelen helyzetben), semmi kedve így elpatkolni.*
-Kitaláltam neked egy új becenevet: Bolond!*kiált fel dühösen, és a még változatlanul a kezében lévő kétkezes fejszéje fejének az életlen hátsóoldalával rávág egyet a fémfalra, hogy az konduljon, akár egy harang. Ezzel persze magának is árt, hisz ő is a gömbben van, de Calnak jobban fog fájni, hisz a mesterlövész a fülét a falhoz tapasztja.*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

-Nem én vagyok a bolond... - dünnyögte maga elé, miután nagynehezen sikerült másik füle mellett elengednie Greng kioktatását, meg szemrehányó kérdéseit. Még ha kivételes önuralomra is volt szükség, és több erőt és energiát emésztett fel, hogy passzív tudjon maradni öt másodpercig, mintha egyszerűen félvállról visszaszólt volna, Caladster akkor is úgy gondolta, hogy példátlan szociális érzékről, pontosabban érzéketlenségről tett tanúbizonyságot. És ez magasra kiemeli a törpe alacsony érzelmi színvonalú világából a roppant empatikus lényként létrejött Caladstert.
De még ennek a roppant empatikus lénynek is van egy maximális tűréshatára. És ez a tűréshatár már akkor nagyon alacsony szintre esett vissza, amikor ők ketten ebbe a kellemetlen, szűk helyre kerültek. A törpe szándékos válaszcsapása pedig csak hab a tortán.
-Az isteneidre te nyomorult törpenövésű! -bődült el a mesterlövész tőle szokatlan indulattal a hangjában, és guggoló állásból, ahogy a gömb falát tanulmányozta (jelenleg borzalmasan csengő fülekkel) Grengorra vetette magát.
Először is a törpe szakállát ragadta meg, és próbálta vele a teremtményt kibillenteni egyensúlyából... de mivel ez aligha sikerülhetett, innentől elsődleges célponttá az a ronda nagy krumpli orr vált, könyékkel behorpasztandó.

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

*Igen ám, csakhogy Cal azzal nem számolt, hogy egy ilyen fültrauma komolyan megzavarja az egyensúlyérzéket. Ilyenkor pár perc erejéig talpon maradni is nehéz, nemhogy meghatározni egy konkrét haladási irányt - akár futva, akár sétálva, akár vetődve. Így aztán az ember félméterrel elvéti a célt. Grengor ezen kicsit meg is lepődik, egy másodperc erejéig hezitál, nem tudja, hogy most kiröhögje, vagy lecsapja a fejszével.
A törpe végül az utóbbi mellett dönt. Ám az az egy másodperc és a kétkezes fejsze meglendítéséhez és az azzal való lecsapáshoz szükséges idő lehetőséget biztosíthat az ember számára az odébb gurulásra.*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

Nos ez a tigrisbukfencnek nagyon lapos és átfordulást nélkülöző mozdulatsor nem fog azok között a megmozdulások között szerepelni, amit generációról generációra mesélnek majd tovább Lanuria legtávolabbi falvaiban is. Sőt, ha léteznek az istenek, akkor ennek még csak a híre sem kerül ki soha ennek a tetves gömbnek a falai közül. Egy szó mint száz, irdatlanul mellé talált a mesterlövész az ugrással, mert amilyen szépen eltervezte azt egy pillanat alatt, annyira megszédült, és megbicsaklott, és azt se tudta, merre kell mozdulnia, mikor az ugrás előtt szembehelyezkedett célpontjával.
Így aztán valahol Gengor lábainál kikötve a kék szempárnak egy lassan megemelkedő, nehéz fejű csatabárddal kell farkasszemet néznie.
Megőrült ez? Még sosem hallott a verekedési illemről?! Ez legalább olyan abszurdum, mintha kocsmai verekedésben valaki késnél nagyobb fegyvert húzna! Tilos! Társadalmilag elítélt, és ez felül írja a józan ész és az erkölcs minden szabályát! -suhant volna végig mindez a mesterlövész agyán, ha nem egy reflexszerű mozdulatra összpontosít, hogy minél távolabb lökje magát a lesújtó bárdtól!
-EZ MEG MI VOLT??? -kiáltotta Caladster, mikor bal felkarjához kapott, ahol a fejsze éle éppen felvágta a bőrt, nagyjából fél centi mély, három-négy centi hosszú, tiszta vágást hagyva. A vörös testnedv gyorsan átitatta a fehér inget, majd a föld felé lógatott karon végigcsorogva kövér cseppekben lehullott a mutató ujj hegyéről.

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

*Voltaképpen amint lecsapott, már meg is bánta, utólag inkább kiröhögte volna az embert. De utólag jó döntésnek bizonyult, mert amint az első csepp vér érte a gömb alját, az egyből visszahúzódott eredeti, kis méretére. Tehát kiszabadultak.*
-Természetesen tudtam, hogy ez lesz a megoldás. Igen, pontosan ezért csináltam.*bólogat helyeslően, mintegy a saját szavai hitelességét próbálván akaratlanul alátámasztani. Úgy gondolja, hogy ezzel jól ki is vágta magát.*
-Tudod, mi, hegyi törpék értünk az ilyen varázslat-megszakításokhoz.*tesz rá még egy lapáttal. Tovább mindenesetre azért nem mer menni az önfényezésben.*
-Hmmm... Mit gondolsz, húzzunk innen, mielőtt belefutunk még egy ilyenbe?*veti fel azt a kérdést, ami épp a legjobban foglalkoztatja. Borsódzik a háta már a mágia gondolatától is, ő egy régi vágású törpe, ódzkodik a varázsdolgoktól.
Ha Cal beleegyezik, már megy is, még annyi időre se marad, hogy bekötözze az ember sebét - melyet mindazonáltal a barlangon kívül már minden további nélkül megtesz, ha igény van rá (ha a törpe évtizedek óta harcból él, bizony ragad rá egy kevés gyógyítótudomány, de persze csak sebkötözés terén, semmi komolyabb).*

[3. küldetés – Gömbbe zárva]

~Jah, etesd ezt meg valaki mással. Hogyan tudhatná egy olyan, hogyan kell megszakítani egy ilyen varázslatot, aki még azt sem tudja, hogy egy közönséges felebaráti véleménycserénél nem használunk kétkezes csatabárdot! ~mindenesetre a mesterlövész ezt nem merte kimondani. Inkább csak kétkedően figyelte a törpét, miközben tenyerét a vágott sebre tapasztotta. Nem hiányzik még egy parányi félreértésből, hogy Grengor agya eldurranjon, és esetleg pusztító, perzselő szupernovaként a fél hegyet elpusztítsa... Caladsterrel egyetemben.
-Szívem szerint most már körül néznék, hogy mit védhettek ennyire, hátha tényleg találunk valami értékeset a barlangban... -nézett a sötétség mélyére a mesterlövész, de rögtön el is ment a kedve a további meglepetésektől.
-De inkább csináljunk valamit ezzel a friss levegőn. -mutatott a piros rongycsomóra bal válla alatt, majd felnyalábolta nyílpuskáját és táskáját a földről- Vacsorára meg lövök egy fácánt, vagy nyulat a fák között.

*Mikor a nap reggel a horizonton felbukkant, hogy a magas hegycsúcsokat melegítse sugaraival, ő már kikelt az ágyból. Egyszerű szobáján végignézett, ami egy szekrényből és egy ágyból állt. Felöltözött lassan, tekintete a falat nézte.
~ Hiába mentettek meg, nem érzem magam jól ebben a környezetben. ~ Szól magában komoran, neki nem jó érzés ezekben a tárnákban lakni, a levegő oly fojtogató a számára, érzi a por le van ülepedve a tüdejében. Fegyvereit a övére csatolja, ágyát elrendezi.
~ Indulnom kell! ~ Nincs ínyére a csendes távozás de nem is szeretne mindent felkavarni távozásával. Halk léptekkel távozik, próbál kiosonni a tárnákból. Nem olyan csendes ez a közösség, valamely járatokban egyenletes kalapácsverést hall, hol pedig kisebb törpe beszédeket hall. Azon izgul, hogy nehogy ismerős törpébe fusson bele. Az idő lassan telik, ő így érzi míg kiér a határhoz ahol az őrök is állnak. Biccent nekik mint máskor, meg is szaporázza a lábát. Jó fél óra gyaloglás múltán pillantja meg a tárna végét, mikor kiér a csípős hegyi fuvallatból szippant egy jót.
~ Ez hiányzott már! ~ Gondosan elrejti a bejáratot, azért nem szeretne a törpéknek gondot okozni. Nehéz megindulnia, elszakadnia erről a helyről, vesz egy nagyobb levegőt finoman kifújja. Szétnéz a távoli vidékeken utána megindul lefelé a hegyről.
~ Merre tovább? ~ Teszi fel a nagy kérdést önnön magától, amire nem tud válaszolni, később ráér majd eldönteni.*

* Nem mutatkozik be még a hölgy, fegyverét már leengedte, amire kissé megkönnyebbül. Még nincs vége a kérdezősködésnek, mert a nő újabbal rukkol elő. A kérdés hallatán meglepődik, hogy a másik nem ismeri fel a fajtársait, egyértelmű vonások árulkodnak Zöldelfségéről. Ott az ápolt szőkésbarna haja, a smaragd tekintete és az elf tartása.*
~ Hmm miért kérdez butaságokat amikor nyilvánvaló? ~ Gondolkozik el kissé, de viszont a másik kételyeit eloszlassa, megerősíti a másikat a válaszával.*
- Igen, Zöld elf vagyok. Tudtom szerint, fajtiszta. * Tyenétől hallotta ám, ki volt az apja, bár csak megemlítés szinten. Íriszei továbbra is keresik a nőét, úgy tanulta ha beszélget valakivel, akkor nézzen a szemeibe. Arca komoly marad,végül a hölgy bemutatkozik.*
- Örülök a találkozásnak.* Nem enyhül a komolysága, meg nem is erősödik. Végighallgatja a másikat, megfontolja a szavait, hogy reagáljon rá.*
- Nem lehet tudni? Nos én éppenséggel délnek tartok, nem sietek. Távol áll tőlem nők megerőszakolása meg más alantas cselekvések. Egy ilyen hölggyel csakis finoman szabad bánni.* Kis szünetet tart* Cseppet sem nézel ki védtelennek * Nem is alaptalanul beszél, hiszen látta elébb mit tud. Kicsit elhallgat, elindul, hogy kulacsát megtöltse a forrásnál. Mikor végzett a művelettel akkor így szól.*
- Te merre tartasz? * Határozott kérdés, amire ő bizony határozott választ is vár. Odafordul Mitsukohoz, nem kezdi el felmérni az alakját, másik szemeinek társaságát keresi, abból szeretne olvasni, nem tudva mennyire ítéli a másik zavarónak.*
- Ha kérdezed mi vagyok, akkor egyszerű vándor már csak, ki szereti a kalandokat. * Többet nem akar mondani a másiknak, hagyja szóhoz jutni is.*

* Meghallgatja Mitsukot, elnézi amint egy fának dűl. Válaszai alapján akkor sok hasonlóságot hordanak mindketten, szeretnek csak úgy vándorolni a Lanuriában és annak tájain, igazi felfedezők, legalább is ezt érzi belül.
~ Csak nem fáradt el egyből, hogy ott ül? ~ Teszi fel a kérdést szórakozottan, valójában nem hiszi a másikról, ténylegesen is fáradt lenne.Ezen a vidéken már járt a másik több a tapasztalata akkor mint neki. Odasétál a nőhöz leül mellé a földre, hátát nekidűti mint ahogy a lány is tette.*
- Ne aggódj, én törpéktől jövök. Ismerem a törpe nyelvet. Megmentették az életem, nekik köszönhetem. Nevelőapám is törpe volt, nevelőanyám egy Zöldelf tudós nő, kalandoztam már életemben pár helyen.* Kicsit elhallgat, méregzöld szemei lassan a nő szemeibe néznek, kis pihenés nem árt, mielőtt továbbindulnak. Kis időt hagy maguknak csak, mikor feláll a helyéről.*
- De az a legjobb ötlet ha elindulnánk délnek, itt hagyva a törpék lakta vidéket. Egy időre elegem van a hegyes vidékből. * Kíváncsi erre mit reagál a nő, vajon díjazza e ötletét, esetleg itt fognak maradni, akkor elég valószínű találkoznak törpékkel. Szétnéz a biztonság kedvéért, vissza a hegy felé ahonnan jött, elnéz arra amerre fog haladni.
~ Ha nekiindulunk akkor sok időbe telik míg leérünk déli vidékekre. ~ Pontosan nem tudja milyen nagy Lanuria, azt viszont igen, sokat kell gyalogolni amivel neki sohasem volt gondja.*
- Azt hiszem egyszer be kéne ruháznom egy hátasállatra. Gyorsabb utazás érdekében.

- Sárkányölő Ramannal? Érdekes név egy törpének. Azt hittem valami munkásabb nevűvel találkoztál, mondjuk. Acélverő Durinnal vagy legalább is, Kőporlasztó Gandurral. És itt megemlíteném neked, hogy Kőporlasztó Bruent személyesen ismerem, a nagy vándor törpét, a nevelőapámat. * Mondja mosollyal az arcán, mert kelletlenül is eszébe jutnak a törpe verekedései, egy egy csípős szava az ismerősei felé, noh meg azok az iszogatások amiben ő alulmaradt vele szemben.*
- Szóval gúnyolódsz is? * Kérdezi mosollyal az ajkain, miközben Mitsi elindul dél felé.*
- Végül is igen a sárkány is hátas állat, ha úgy vesszük, viszont megülni az egy másik történet.* Kis hallgatás jó a beszélgetésükben, ezt megfigyelte.*
- Ha délnek megyünk, akkor sok időbe fog telni míg leérünk. Viszont igen, lehetséges munka biztosan lesz valahol a délieknél. Nem mindegyik törpe rajong az elfekért nem de bár. * kacsint a mellette levő hölgyre, mert bizony felvette a másik tempóját, mellette halad. Úgy érzékeli, kezd a kettejük közti kapcsolat bemelegedni, szorosabbá válni. Ő már el is felejtette, hogy a másik jó néhány perccel ezelőtt, még fegyvert szegezett neki. Már csak arra koncentrál minél jobb útitársa legyen a másiknak, a hosszú út, amely hosszú napokba, akár több hétbe beletelik míg a délvidékre érnek. Délen még amúgy se volt sokszor, talán most majd többet is megtapasztalhat belőle. Ez az új kalandozás lehetősége kellő enegiával tölti fel testét.*