Olassië, az elfek városa

*Miközben elhagyom a falat, újabb két fatty támad nekem zuhanórepülésben. Feléjük fordultam és felkészültem a fogadásuk, közben látom, hogy az egyik fatty valamivel megdobja a társát, de ő kikerüli és tovább közelít felém. ~Bárcsak eltalálta volna, akkor csak eggyel kéne foglalkoznom.~ Mondtam magamban gyorsan magamban, majd elugrók a támadásaik elől, pont még annyi időm teljes erőmből bele vágjam a kardomat az egyik fattyba. Mikor éppen kihúzom a kardomat a lényből, ezt kihasználva a másik fatty a buzogányával a bal vállamra csap, ettől egy kicsit kizökkentem az egyensúlyból, de hamar vissza álltam, gyorsan csaptam a kardommal, ezzel elértem, hogy kicsivel távolabb kerüljön tőlem. Nagy fájdalmat éreztem bal vállamnál és nem tudtam rendesen tartani sem a pallosomat és még a horpadás is nyomta vállam. Még ott állt előttem az ellenfelem, de már éppen felszállna, ekkor gyorsan szúrásra készítettem a kardomat neki indultam. Amikor elég közel kerültem kinyújtottam a kardomat és átszúrtam hasán, de sérült bal kezem, miatt nem tudtam kihúzni a pallosom, ezért inkább elengedtem a kardom ami a lénnyel együtt kővé vált. Szerencsémre az a fatty akit elsőnek öltem meg elejtette a buzogányát, ezt gyorsan fel is veszem és elindulok, hogy fedezéket keresni.*

* Látom, amint több fej is felém fordul, pedig a másik irányba kellene. Ezért gyorsan felemelem kezemet a mágusra mutatva.
Sajnos, nem csak az elfek hallják meg kiabálásomat, hanem a mágus is. Hírtelen még próbálja leplezni kilétét, de a felé irányuló egyre erőteljesebb érdeklődés megteszi a hatását. Száján csak úgy peregnek a mágikus szavak, amit egy tűzfal megjelenése követ. Ezzel legalább az egyik irányról sikerül gondoskodnia egy ideig.
A hírtelen megjelenő tűzfal az érkezők között megteszi a hatását, hiszen senki sem akar a lángok martalékává válni, de nem kerülheti el mindenki a sorsát. A fal felém eső oldalán nem hagy túl nagy nyomot maga után, hiszen többedmagammal is az a szándékunk, hogy elintézzük ezt a mágust.
Idő közben a mágus már el is indul felém.*
- Egy kis ajándék csak neked!
* Kiabálja felém, miközben kezében már meg is jelenik egy tűzgömb, amit azonnal felém is küld.
Még időben sikerül elkerülnöm, hogy ne engem találjon el.*
~ Hogy én mennyire gyűlölök mágussal harcolni …
* Érkezik ez a szívből jövő gondolat. Azonban egy jó dolog még így is van. Most legalább nem egyedül kell szembenézni vele. A rövid műsor a környék összes elfjében eloszlatta személyazonosságát illető utolsó kételyeket is. Bár az egyik irányról gondoskodott, míg egy másikról részben támadásáról gondoskodott, de eddigre mindkét oldalról érkeztek a támadók, akik a viszketés okozta kényszert leküzdve, végezni akarnak annak vélhető forrásával.
A mágus láthatóan nem esik kétségbe az elég kedvezőtlen helyzet láttán. Újabb igét mond, mellyel egyből két felé közeledő elf kardját irányítja a legközelebbi testébe, akik egyből megtorpanva, értetlenül nézik a kialakult helyzetet. De ezzel még nincs vége. Szinte azzal egy időben, ahogy a testbe hatoltak a kardok, máris új célpontot keres a mágus, akivel megismételheti mágiáját. Szinte azonnal észre is vesz két felé irányuló nyílvesszőt, amiknek hamar új irányt adva, az elfek közé irányítva, hárítja a problémát.
A mágus pedig csak közeledik felém. Az elfek is megtorpannak, nem értik a kialakult helyzetet, ahogyan én sem. Nem is akarok rárontani, de érzem most rajtam a sor.
Már felkészülök, az elkerülhetetlen harcra, mikor kezeim felett elvesztettem az irányítást. Érzem, ahogy parancsom ellenére máris mozgásba lendülnek.*
- Ez meg …?
* Csak ennyi tudja elhagyni a torkomat, mielőtt érezném saját pengémet a nyakamon.*
- Amiért lelepleztél!
* Látom az arcán az elégedett mosolyt, amiért kiolthatja életemet, és én nem tehetek semmit.*
- Nem szép dolog az öngyilkosság!

*Nem nagyon látok fedezéket, ahol meghúzhatnám magam egy időre. Keresés közben hirtelen elered az eső, ami egy kicsit fura volt, mert nem nagyon láttam eső felhőket az égbolton. De nem volt sokk időm ezen töprengeni, mert újabb társaságot kaptam. ~Ezek nem tudnak békén hagyni engem!~ Mondom magamban, majd felkészülök a közeledő fatty támadására. Amikor elég közel ért, ekkor gyorsan eloldalazok a csapása elől, még túl is megy rajtam, ekkor pofán vágom buzogányommal. Ettől a fagy a földre került a fatty, de még nem halt meg, közel megyek hozzá és elkezdem fejét ütni többször is a buzogánnyal. Csak akkor hagyom amikor látom kővé változni, ekkor már teljesen kifáradok. Neki dőlök háttal egy közeli falnak és leülők a földre. ~Muszáj pihennem egy kicsit. ~ Mondtam magamban, közben körbe nézek nehogy váratlanul érjen egy újabb támadás. Gyorsan felnézek az égre egy pillanatra és látom, hogy a fattyak harcolnak valakikkel, de nem sokáig néztem, mert nem szabad elterelnem a figyelmemet.*

/ Mitsuko /

* A mágus kis játszadozása közben próbálom továbbra is parancsba adni karjaimnak, amit én szeretnék, de csak nem akarnak megmozdulni. Egészen addig, míg inkább oldalról, de egyben hátrébről is apró jégszilánkok csapódnak a mágus arcába, kezébe.*
- Radek most!
* Még ha nem is mondta volna, biztos újabb kísérletet tettem volna a kiszabadulásra, de az ismerős hang még egy löketet ad, hogy ez alkalommal sikerülnie kell.
Talán ez, talán a mágus pillanatnyi figyelmetlensége okán, de végre megint én parancsolok kezeimnek. Kihasználva helyzetet azonnal támadásba is lendülök. Nem akarok időt adni a mágusnak, hogy trükkjét újra rajtam akarja kipróbálni.
Csapásom gyorsan szeli a levegőt, de a mágus sem panaszkodhat reflexeire. Már a támadásom kezdetén eltávolodik annyira, hogy ne érhesse el a kardom. Valószínű érezte átkának vesztét, ezért is nem érte meglepetésként a csapásom.
Így nem is meglepő, hogy csupán a levegőt sikerül ketté szelnem a mozdulat végén.
A rövid megtorpanása és Mitsuko sikeres közbeavatkozása révén a környező elfek is készülnek a bennük rejlő másik tehetség, a mágia használatára.
A mágus tapasztalt harcosnak tűnik, mert mintha előre tudná ellenfelei mozdulatát, még mielőtt azok a kellő energiát össze tudnák gyűjteni, ő már egy erőteljes örvényt kelt maga körül.
Az elfek többsége abba is, hagyja erejének összegyűjtését, inkább fegyverükre vigyáznak. Mások megpróbálják eltalálni, de az örvény eltéríti ezeket a támadásokat.
Nekem is megvan a magam baja az örvénnyel. Szerencsétlen helyzetemnek köszönhetően én vagyok a legközelebb a mágushoz, így az örvényének erejét én érzem meg a legjobban. Érzem, ahogy a kezemből próbálja kitépni kardomat, ezért az örvénylés irányába fordítom a pengét, így már alig érződik rajta az örvény hatása. Azonban ez magamról már nem mondható el. Hiába állok én is oldalasan, de a széllökésnek még így is sikerül komoly problémát jelentenie számomra. Volt olyan pillanat, mikor azt gondoltam, fellök a puszta levegő, de akkor sikerült egy biztosabb állást felvenni.
Az örvény eltűnése a keletkezéséhez hasonlóan, szinte azonnalinak bizonyul. Ami újabb meglepetést okoz számomra, mert már kezdtem megszokni, a szél erejét. Egy lépésre szükségem is volt, hogy stabilizáljam állásomat.*
- Rólad sem feledkeztem meg!
* Míg én a stabilizálással voltam elfoglalva, láttam, amint egy tőrt dob el a korábbi hangforrás irányába. Fejemet egy pillanat erejéig arra fordítom, így láthatom, hogy a tőr Mitsuko lábában fejezte be röppályáját, és látom arcán a fájdalom jeleit.*
- Velem törődj, ne mással!
* Kiabálom dühtől fűtve. Ezzel a hévvel indulok neki, miközben kardomat csupán egyik kezemben tartom. Csapásomat is ennek megfelelően indítom. Látom a mágus arcán az újabb mosolyt, ami akkor éri el tetőpontját, mikor csapásom a levegőben megáll.*
- Ne nevettes! Inkább menekülnél!
* A mozdulata ez alkalommal már nem ér váratlanul engem sem. Másik kezem a kellő közelség kezdetén már munkába is lendül, hogy egy pillanat műve alatt repülő pályára állítsa tőrömet, melynek célja a mágus teste volt.
Mikor már sikeresen elengedem a tőrt, kicsit meg is lepődök, hogy nem vette észre ezt a mozdulatomat, talán nem várt többet tőlem, ezért a figyelmének többi részét a környező elfekre fordította, akik idő közben ismét energiájuk összegyűjtésén fáradoztak.
Tekintetén látszódik a fájdalom és meglepettség, mely a testébe álló tőr okoz, így már semmi se áll útjába a felé irányuló tucatnyi elf varázslatnak, hogy eltalálják.
A mágus teste végül megadja magát a tömeges támadásnak és élettelenül borul a földre, ezzel visszaadva kezem újbóli szabadságát. Még odasétálok a testéhez. Fejét levágva gondoskodom, boldogtalan és egyben biztos túlvilági létéről. Végül a tőrt is kihúzom testéből, ha már csak egy karnyújtásnyira van, mielőtt Mitsukohoz sietek. Közben érezhető az elfeken végigfutó rövid örömhullám, hogy az ellenfél egy ilyen erejű tagja már nem okoz több gondot számukra.*
- Kössz! Hogy érzed magad?
* Kérdezem tőle, amint odaérek, de ekkor derül ki, elhamarkodott volt a korábbi öröm. A mágus teste hírtelen felrobbanva a közelben álló elfek közül párat még sikeresen megsebez és csak remélhető, hogy ezzel már tényleg vége a mágus feladatának, céljainak.*

Morses nem sokáig érdeklődött a továbbiakban Filnoren felől, inkább magába mélyedt és csak remélhettem, hogy éppen a grifflovasok legújabb stratégiáját találja ki. Az idő folyamatosan telt, már régen felhagytam azzal, hogy számolni próbáljam, helyette folyamatosan ellenőriztem, milyen messze vagyunk még. Bár a griffek nem éppen a leglassabb lények, ráadásul hála a szárnyaiknak nagyon is hamar képesek a hosszabb utakat megtenni, számomra most csigáknak tűntek. Idefelé a teleportáció volt az, ami segített nekem, hogy pár perc alatt elérjem Avlanion városát, de visszafelé már messze nem ilyen zökkenőmentes az út. Mindegy, a szárnyak még így is sokkal gyorsabbak, mint bármi más, ami képes szállítani. A griffek is szemmel láthatóan nagyon jól edzettek, mivel őket nem nagyon zavarta a hosszú táv, ráadásul pedig szépen fel is voltak fegyverkezve. Az enyémnek néha még kedve támadt a vitorlás repüléshez is, amin a legtöbben csodálkoztak, de tekintve, hogy a legvékonyabb katonánál is kevesebbet nyomok, ráadásul pedig nincs páncélom, jóval kevésbé volt számára megterhelő. Egyébként sem eleve egy gyenge egyéniségnek nézett ki, inkább a falkavezér típus volt, mivel semelyik állat nem ellenkezett azzal, hogy engem választott. Elgondolkodásomban észre sem vettem, hogy lassan végre kezdenek előttem kibontakozni a csata képei, többek között az Olassie felett lebegő városé, így szinte sokként ért, amit ott tapasztaltam. A madár nyakára dőlve próbáltam meg jobban körülnézni, de még így is csak a pusztulás és a harc vett mindent körbe. Az elsuhanó kósza nyílvesszők majdnem fel is sértették a griffet, mikor átrepült az egyik lerombolt fal felett, végül azonban szerencsésen megúszta. Még azt is hallottam, ahogyan mögöttem Morses kiadta a támadási parancsokat, de a továbbiakban nekem eszem ágában sem volt beleavatkozni a terveikbe. Tudtam, hogy ők Filnorent, a repülő várost támadták meg, így nekem esélyem volt a figyelem legkisebb felkeltése nélkül is közelebbről megnézni, mi minden pusztult el, míg én a városi tanáccsal jópofiztam. Az első, amit messziről is kiszúrtam, az Thalion volt és egy férfi, akivel nagyon is elszántan harcolt. Na, most kezdem elhinni, hogy a szerencsétlen gyerekek kiképzésén kívül mást is tud, mivel nagyon tetszik nekem, amit látok. A varázslat körülöttük mindent átitatott, biztos voltam benne, hogy ők megölnék egymást, ha tudnák. A griff segítségével kicsit lejjebb emelkedtem, elsuhanva az ellenfele feje felett, de nem volt vele célom, hogy beleavatkozzam a csatába. Ez egy jelzés volt, hogy meghoztam a várt erősítést, az már nem az én dolgom, hogy tárgyalni mást kellett volna küldeniük, ha gyorsabban akartak volna eredményt elérni. Sajnos megvoltak a magam korlátai, Ritalea előre megmondta, hogy csak akkor avatkozhatok bármibe bele, ha az előbb tűnik hülyeségnek, mint ésszerű tervnek. Igyekeztem körülnézni, hátha sikerül kiszúrnom olyan helyet, ahonnan gond nélkül támadhatnék, de egyenlőre semmit nem találtam. Nos, ma úgy tűnik nálam még Aventhis is szerencsésebb, neki elég felbukkannia az orkok között, hogy alaposan felforgassa a kedélyeket. Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy esélyem sincs komolyabban a dolgokhoz közel kerülni, majd megpróbáltam felrepülni, hogy legalább a lebegő várat jobban meg tudjam nézni. Az éppen elég hülyeség, hogy én fogom az őrszemet játszani, ha pedig sikerül kiszúrnom rajta olyan gyenge pontot, amit támadni is lehet, akkor meg is van a felszín alatt húzódó tudás. Persze csak akkor, ha nem értettem félre a sors istennőjét, aki szerint ma kellene a tartozásomat lerónom az elfek városának irányában. Mintha olyan nagy lenne, én nem sokkal érzem magam többnek attól, hogy ott voltam, maximum a dacolási képességeim növekedtek még egy adagot. De azért a vérontást még mindig nem bírom, így inkább a kevésbé vörös helyeket kezdem el tanulmányozni, hátha sikerül is valamit kiszúrnom...

//nem egy nagy remekmű, de illene visszatérnem xD //

*Falnak neki dőlve nézem az eget és látom, hogy vannak felettem fattyak, de nem velem foglalkoztam inkább a lebegő várat védik. Egy idő után megszólalnak a város kürtjei és erre a fattyak vissza vonulnak a lebegő várba.
~Akkor mi győztünk, hála az Isteneknek, hogy túl éltem.~ Mondtam magamban meg könnyebbülve, közben fogom a jobb kezemmel a sérült vállamat.
~Nem kellet volna ilyen figyelmetlennek lennem, akkor nem sérültem volna meg.~ Mondtam magamban, hamarosan meg érkezett néhány elf, egyből oda jönnek hozzám, hogy ellássák a sebeimet. Leszedem a bal kezemről a páncélom váll védőjét és a kesztyűmet, hogy az elfek eltudják látni a sérülést.
Miután ellátták a sérüléseimet vissza húzom a kesztyűm és a váll védőm, majd ezután felveszem a buzogányomat és elindulok a nyugati kapu felé, hogy lássam mi történt ott. *

/ Mitsi /

* A mágus robbanására, csak kicsit jobban összehúzom magam, de ez egyáltalán nem gátol meg benne, hogy láthassam, amint az elf szó szerint kitépi kedvesem lábából a tőrt, ezzel még súlyosabbá téve az amúgy sem kellemes sérülését.*
- Figyelj már oda, mit csinálsz!!
* Mordulok rá a nőre, még akkor is, ha tudom, nem csak rajta múlt a helyzet ilyen módon történő alakulása.
Mikor hátranézek, látom, milyen pusztulást okozott a mágus bosszúja. Legalább féltucat elf sérül meg komolyabban, miközben többen kevésbé.
Ennek ellenére továbbra sem akarom magára hagyni Mitsukot. Vannak körülöttünk annyian, hogy ellássák a sérülteket, sőt még a fattyak esetleges rohamára is reagálni tudjanak, köszönhetően az átok végleges elmúlásának. Amire nem is kell sokat várni, de tényleges eredményt nem sikerül elérniük.
Ennek ellenére, nem feledkezhetek meg a körülöttünk zajló eseményekről. Egész gyakran vizsgálom az eget felénk tartó fattyakat kutatva, miközben Mitsuko és a másik elf a sérülés kezeléséről beszélnek. Mitsuko gúnyos megjegyzésén talán még mosolyognék is, ha nem ebben a helyzetben lennénk, de így mellőznöm kell ezt.
Végül csak előkerül egy megfelelő kenőcs. Zöldes színe nem a legbizalomgerjesztőbb számomra, de mégis Mitsuko maga adja oda a nőnek, így annyira nem zavar a dolog.*
- Most már kötheted, de a lehető leggyorsabban kérlek…
* Egészen ezeknek, a szavaknak az elhangzásáig. Nem a szavak bizonyulnak aggasztónak, hanem az elhangzásuk módja.
Hamarosan Mitsuko karomat kezdi el szorítani. A szorítás erősödésével érezhetem én is a sérülésnél erősödő fájdalmát, aminek a zöld kenőcse teszi ki
Mikor már körmeit mélyeszti belém, a fájdalom hatására, először kicsit összehúzom szememet a hírtelen váltásra, majd az elf nő felé nézek, ami nem lehet túl bizalomgerjesztő a nő gyors reagálása hallatán.*
- Ő mondta. Láthatta.
* Csak ennyit mond, de eddigre már a karmolások erőssége is csökkenni kezd. Kihasználva ezt, gyorsan újra körbenézek az égen.
Az elmúlt pillanatok eseményei alatt kiment a fejemből ez a tevékenység. Szerencsére továbbra sem forogtunk veszélyben.*
- Most már jobb lesz?
* Kérdezem Mitsukot. Remélve az igenlő választ. Eddigre a környező sérült elfeket is ellátták, már amennyire ott tudták, és egymás után segítik fel, hogy az ispotály felé vihessék őket, hogy ne a harcra készen állók között legyenek.*
- Remélem, most már hajlandó leszel az ispotályba menni és kimaradni a további harcokból?!
* Kérdezem tőle ellenállást nem tűrően. Ami ha nemleges, akkor folytatom.*
- Ne csak magadra gondolj! Gondolj a gyerekre is néha! Ha másért nem, legalább miatta nem kéne több veszélynek kitenned magad.
* Az elejébe még mérgesen kezdek bele, de a mondandóm végé felé haladva, úgy nyugszom le mondandómmal együtt én is.
Filnoren kürtjeinek hangja folytatja mondandómat. Ekkorra tudatosul bennem, hogy hogyan is gondolhatna a gyerekre, mikor a palotában történt esetek óta, nem is emlékszik rá. Ráadásul én voltam az, aki nem világosította fel korábban erről.
Ha Mitsuko kérdésre nyitja a száját, akkor ujjamat szája elé helyzetem.*
- Előbb induljunk el az ispotály felé. Az úton mindenre válaszolok.
* A tőlem tellő legnagyobb nyugalommal hangoznak el ezek a szavak.*
- Fel tudsz állni? Felállhatsz?
* Kérdezem, miközben már félig átfogom, hogy felsegíthessem, ha pedig nem tud felállni, akkor olyan fogást keresek rajta, mellyel úgy vehetem ölbe, hogy a lába a lehető legkevesebb fájdalomnak legyen kitéve.
Így indulunk el a többi elfet követve az ispotály felé.*

*Menet közben látom, hogy a repülő vár el repül Olassië-tól és nyugat felé tart, így már teljesen biztos voltam, hogy győztünk. ~Szerencsém, hogy túl éltem, ezt az egészet, legközelebb jobban kell figyelnem, hogy ne sérüljek le ennyire.~ Mondtam magamban, Menet közben, közben a vár már kiért a város alól.
Miután elment a város felől a repülővár a nap sugarak megvilágítják, azt ami maradt a városból, most veszem csak észre, hogy mennyire pusztult el ez a szép város.
Hamar eljutottam a nyugati kapuhoz, ahol észre veszem Thaliont, aki éppen beszélget valakikkel, de nem is akarok ezzel foglalkozni, inkább elindulok a kapu felé, hogy el hagyjam a várost.
Egy kis idő után meghallom az elf vezér beszédét, ekkor megállok és végig hallgatom, majd miután befejezte a beszédét, látom, hogy az itteni elfek meg emeli a kardjaikat. Még egy ideig nézem, majd elindulok kifelé a kapun itt már nincs semmi dolgom.*

//köszönöm a játékot//

//köszönöm a mesét! //