Menion

A helyzet nem sokat javult az elmúlt időben, pedig ami azt illeti, lassan már sikerült fél Lanuriát felkutatnom, hátha megtalálom a krónikákban szereplő erődúcot. Eddig azonban egy olyan dolgot sem találtam, ami kicsit is hasonlított volna az általam keresetthez, pedig már jó pár helyet bejártam. A fenébe vele, hogy a régi történetírók kicsivel sem voltak kedvesebbek Ritaleánál, aki rébuszokban fejezi ki a véleményét, így nem bírom megérteni a leírásuk lényegét, már ami a helyszínt illeti. Ami azt illeti, már nem is egyedül próbálom a helyet megtalálni, a sárkány is a segítségemre van, így nagyobb esélyem van mindent átkutatni, ahol jelezték, hogy valamiért hihetetlenül erősek a mágusok és démonok, akik onnan származnak. Sajnos nem egy ilyen hely van a környéken, de ezek közül már csak kevés van a teendők listán, amelyet nem is olyan régen szereztem meg. Eddig úgy tudtam, hogy a tehetséget nem lehet térkép szerint jelezni, de most kiderült, mégis. A legtöbb mágus és erős lény, akiket az elmúlt időben ki tudtam kérdezni, vagy a Lanur-hegységet, vagy pedig Menion környékét nevezték meg helyszínként. Mivel a Főnix-völgy gyanúsan közel volt a hegységhez, az tűnt logikusnak, hogy ott kezdjek neki a kutatásnak és reménykedtem benne, hogy ennél közelebb ahhoz a helyhez nem kell mennem, mivel már egy ideje elegem volt belőle, de nagyon. Szerencsére az isteneknek sem hiányzott jobban a társaságom, mint az övék nekem, mivel voltak olyan kedvesek és nem jelentkeztek az után sem, hogy azt a nyavalyás szellemet egy erdőhöz kötöttem. Így persze zavartalanul utazgathattam, és néhány rövidebb látogatás után a nimfák között már északon is voltam, hogy mindent át tudjak nézni. Az időt azonban már szemmel láthatóan csak pocsékoltam, hiába kutattam ott hetekig bármilyen kis nyom után is, az egyetlen, amire sikerült rátalálnom, az a közeli falvakat veszélyeztető rablóbanda volt, mindenestül. Szerintem ők azóta sem heverték ki, hogy ilyen könnyen sikerült őket legyőznöm, meg kicsit lóvá is tennem. Hiába, a férfiak általában nem a legokosabbak, mindig sikerül valakinek a bolondját járatni velük és ez nem csak rám igaz, még akkor sem, ha néha igazán meg is érdemlik, amit kapnak. Az istenek sem sokkal jobbak, elégszer bebizonyították már, hogy milyen ügyetlenek tudnak lenni. Mindegy, remélem ezt nem hallották meg, mert ha nem Menionban kötök ki, ahova menni akartam eredetileg is, akkor itt nagyon erőseb fog vér folyni. Ma nincs meg a türelmem ahhoz, hogy bármelyikkel is kedveskedjek, a többi meg tapasztalatból tudja, hogy jobban jár, ha ma elkerül. Meg a héten is, de ez mellékes...
Az istenek közlekedési módszereit azonban még mindig nagyon szeretem, összesen pár percre volt szükségem, hogy Menionba kerülhessek Lanuria közepéből. Meg egy adag energiába, de tekintve, hogy hét ágra süt a nap és apám bárhol képes lenne engem megtalálni, sokkal inkább áldoztam be az erőm egy részét arra, hogy egyenesen egy jól védett helyre kerüljek, méghozzá az istenek számára is érzékelhetetlen alakban. Ez pedig nem más lett mint menion vára, bár a vártnál sokkal nagyobb volt a helyen a nyüzsgés. Bármerre néztem, a helyen katonák, fegyveresek, gondolom zsoldosok és nem emberi lények masíroztak, miközben valamiféle fizetéseket tárgyaltak ki. Hát itt meg mi a fene lehet? Mielőtt még esélyem lett volna komolyabban körülnézni és kideríteni, miért vannak itt ennyien, kiszúrtam, hogy az ízlésemnél jóval magasabb itt a sárkányok aránya. Nem mintha egyébként egyet is el tudnék közülük viselni huzamosabb ideig, talán Darthys kivételével, de ebben a várban akkor is feltűnően koncentráltan fordultak elő. Remek, itt tartják az éves sárkány gyűlést? Remélem nem, mert még egyszer nem fogom senki kedvéért ezt az utat megtenni.
Hirtelen feltűnik, hogy igaz, van erre pár sárkány, de nem mindenki az, aki annak néz ki, ráadásul van itt olyan is, akivel elméletileg jóban vagyok. Rendben, ez erős túlzás volt, hiszen nem vagyok egyértelműen a kedvence, de talán vagyunk annyira beszélőéviszonyban, hogy Kain elmondja, mi a fene folyik itt. Legalábbis remélem, hogy megteszi, semmi kedvem a tudatlan szerephez, jelenleg. Nagyon óvatosan kerülök mellé, saját tapasztalat, hogy hajlamos vagyok másokra a frászt hozni, és amint eltűnök az árnyékban, nem messze tőle, alakot is öltök. Amekkora itt a csődület, senkinek nem tűnhet fel, hogy eggyel több nő van mint pár perce, ráadásul pedig a sötét és a szürke ruha jótékony rejtekhelyet biztosítanak nekem. Apró torokköszörüléssel jelzem számára, hogy nincs egyedül, majd miután érzékelem, hogy nem szándékozik azonnal támadni, nyilván kiszúrta, hogy nő vagyok és erős, kicsit előre lépek, hogy az arcomat láthassa oldalról. Szerintem már felismert, vagy megszokta, hogy ahol baj van, menetrend szerűen én is meg tudok jelenni.
- Szia, Kain! Elmondanád mi ez a csődület is? - mosolyogtam rá ártatlanul, vigyázva, hogy felé forduljak és mindenki más számára egyike legyen a nemrég érkezett nőknek, akik szétszéledtek az udvaron, hogy szóba elegyedjenek az itt lévőkkel. Nekem is információra van szükségem, csak éppen nem abból az okból, mint a többieknek, nem a szaftos pletykákra vagyok kíváncsi. Inkább a valódi háttérre, és bár nem a kedvenceim a szárnyas gyíkok, benne bízok annyira, hogy elhiggyem, amit mond, az igaz. Vagyis, általában bízok, most éppen nem néz ki túl boldognak, miközben azt a férfit figyeli a napon. Várjunk csak, őt is ismerem, itt van az elfek réme. Remek, lassan egész listát írhatok arról, hogy ki mindenki van a közelben, akivel már volt kisebb-nagyobb incidensem az elmúlt időszakban. - Miért nézel olyan gyilkos szemekkel arra a pokróc modorú marhára? Ha nálad is kihúzta a kíséretével a gyufát, komolyan elgondolkodom rajta, hogy nem az én hibám, hogy a legszívesebben beledobnám egy trágyadombba. - jegyzem meg, miközben körül nézek az udvaron és meg is látom a szerencsétlen alakot, akiknek halvány foltként még mindig ott díszeleg az arcán a pofonom nyoma. Az ő hibája, kellett engem néznie örömlánynak. Nem mintha javult volna, ha jól látom, most is valami szerencsétlen lányt kezdett kínozni. Nos, ha nem hagyja békén, azt hiszem, jó nagy örömmel adom oda neki a múltkori ütés párját is...

//tudom, tudom, nagyon szerettek XD //

Sajmon Egy napja érkezett késő este a várhoz ám nem olyan fogadtatás várta mint amilyen híre volt az itteni vendég szeretetnek. Az őrök már a vár kapuban bele kötöttek az örök.
- Mi járatban itt és mért rejti el az arcát? háljam tüstént vagy takarodjon innen.
A társa már lágyabb hangon szolt.
- Te szerinted miért érkezett leli róra hogy valami harcos, tuti a felhívásra ékezet
- Na jól van be mehet de nem tetszik hogy elrejti az arcát.
Sajmon íj módon jutott be a kastélyba bent hamar meg is találta a felhívást, de ügyet se vetet rá, nem emiatt érkezett hanem mert infója szerint az a szürke mágus akit keres itt járt vagy még itt van. Ám hiába a sok kérdezősködés a városban semmi nem utal arra hogy járt volna itt egy ilyen szürke mágus és hogy megszállt volna itt. Már kezdte feladni a dolgot ám hirtelen egy hölgy ki a palotába szálit füveket azt állította 2 napja látott Taris kapitánnyal beszélgetni egy szürke köpenyes mágust akit nagy szeretettel fogadót és mint barát üdvözölte, majd kastélyába invitálta szálljon meg nála. Sajmon ezen nem lepődik meg a fejében levő képek alapján sejt hete volna hogy a mágus itt se szált meg holmi fogadóban hisz emlékeiben nem egyszer volt hogy nemes urak, királyok fogadták nagy tisztelettel Szóval a kapitány talán többet tud. Érkezésének estélyén már nem tudót a kapitány közelébe kerülni. Úgy gondolta majd kora reggel. Ám este a fogadóban meg hallotta a szóbeszédet mi miatt retteg itt minden ember és hogy reggel nem szabad kimenni. S azt is meg tudta hogy Taris kapitány adta ki a hirdetményt és hogy öt nem lehet zavarni most.
Magában mérgelődik is emiatt, neki feltétlenül beszélni e kel vele és úgy látszik erre csak holnap a támadás után lesz módja mikor ö várja a jelentkezik
Másnap mikor a támadásnak vége van kilép a fogadóból és elindul arra a helyre ahol a kapitány a jelentkezőket várja. Ép akkor ér oda amikor is egy szürke köpenyes fen hangon kijelenti hogy az a zöld hajó kis hölgy valami négyhírű sárkányölő surranók sarja. A surranó szó hallatán ismételten képek villannak be és már nagyjából tudja is miféle nép sarja a hölgy. Neki nincsenek már előítéletei jól tudja nem mindenki az aminek látszik. Végig nézi a kis jelenetet mikor is a szürke köpenyes élő kap egy tört hogy az annak a sárkánynak a szárny csontjából készült amit az a kis hölgy elejtet. Meglehet, viszont öt ez se nagyon érdekli csak hogy valami úton módon Taris közelébe férkőzhessen és ki kérdezhesse a szürke mágusról, bár hirtelen az a gondolata támad ez a szürke köpenyes is talán tud neki útba igazítást adni már ha a köpenye arra utal mi is ö valójában. Amint a Neloria néven bemutatkozó szürke köpenyes hölgy kezet nyújt a másiknak, ö elsétál az örök mellet akik még mindig nem tértek magukhoz a meg lepődéstől amit e két hölgy okozott, majd mellettük elsétálva egy üdvözlöm a hölgyeket szóval lép be az udvarra, ahol már rögvest ki is szúr egy ismerős arcot az a sárkány úr a helységből és amint jobban körbenéz mások is ismerősöknek tűnek meg pillantja Alvort is ám tekintetét mégis Tarisra emeli akihez minél közelebb lép és fennhangon mégis udvariasan szólítja meg.
- Elnézést ó nagy hatalmú kapitány úr a zavarásért de tudna rám egy kis időt szakítani négy szem közt, nem tartanám fel sokáig hisz tudom sürgeti az idő, ám ügyem nem tűr halasztást.
Közben magában azon gondolkodik hogy az égiek hozták e újra útjába az ismerősöket. Ha igen
akkor lehet hogy ne ki is kéne csatlakoznia a kis egybegyűlt csapathoz

/ Mitsuko /

* Már éppen kezdenék nekiállni mondandómnak, mely nem érheti Mitsukot meglepetésként, hiszen minden épeszű ember ezt tenné, de én ismerem őt. Ismerem mennyire képes a saját feje után menni és ezzel olyan veszélynek is kitenni magát, ami jelen állapotában messze túlmutat rajta. Meg persze azt is, hogy ezt mennyire nem szereti hallani, így nem csoda hát, ha a kelleténél nagyobb levegővétellel kívánnék nekivágni mondandómnak, de ezzel meg is adom neki a lehetőséget, hogy megelőzzön, és meg is teszi.*
- Mielőtt bármit is mondanál. Igen enyhíteni tudom a fájdalmát és a lázát, igen veled menni nekem veszélyes, és igen itt kéne maradnom….. De… ha itt maradok, akkor egyedül leszek egy csomó idegen emberrel, s te is tudod, ha most nem viszel magaddal, akkor egy idő után így is- úgyis utánad megyek.
* Miközben hallgatom szavait az előzőleg vett levegő szép lassan kiszivárog tüdőmből. *
~ Akkor a továbbiak.
* Ismét veszek egy kisebb levegőt mondandómhoz. *
- Két ajánlatom van… Vagy megvárod, míg kicsit megmosdatom, beadok senki egy két gyógyszert illetve borogatást rakok rá és együtt megyünk a parancsnok elé, vagy itt hagysz, elmész egyedül, de akkor én majd később, de utánad megyek.
* Hát csak nem enged ez alkalommal sem megszólalni, és még válaszomat sem várja meg, úgy megy vissza a szobába, miközben én elindulok vissza a fogadóba. Jobbnak látom így tenni, nem pedig utána menni. Épp elég számomra, hogy kicsúszhat kezeim közül az az információ, amiért útnak indultunk, most még Mitsuko is jön a saját eszement gondolataival.*
~ Ilyenkor hol marad a kilencszáz év bölcsessége …
* A legrosszabb, hogy tudom róla, képes lenne valóban utánam jönni, még ebben az állapotban is. *
~ Le kell nyugodnom, és végiggondolnom.
* Ha már egy fogadóban vagyok, erre a legalkalmasabbnak egy megfelelő ital társaságára esik a választásom.
A pult előtt helyet is foglalok, ahol Corbina ki is szolgál a kívánt itallal. *
~ Miért ne tudhatná meg, mi fog rám várni?? Abból még nem származhat baj, ha ő is hallja, legalább nem fog őrültséget tenni. Ráadásul, amíg a szúnyogok itt vannak, nem is indulhatok el.
* Jutok végül a végső következtetésre az ital utolsó kortyát megelőzendően, függetlenül a pohárban található mennyiségtől, mind egy korttyal kerül a megfelelő helyre.*
~ Miért nem hagytam Olassieben … ?
* Gondolok vissza az akkori döntésem mostani helytelenségét figyelembe véve.
Végül csak elvonulnak a szúnyogok, mi pedig ennek megfelelően útnak indulunk.*
- Ugye tudod még ez mit jelent?
* Juttatom eszébe korábbi ajánlatát, mely szerint ezután nyugton fogja megvárni visszatértem.
A vár kapujához közeledve szemtanúi leszünk a surranó nyakon csípésének, majd pedig bejutásának. Mi azonban könnyebben tudunk átjutni az őrökön, mint ahogy az a surranónak sikeredett, bár Mitsuko és az ő állapota, adott némi okot magyarázatra, de végül csak bejutottunk.
Az udvarra lépve az fogad amire számítottam. Sok ismeretlen arc, de a sok ismeretlen között azért néhány ismerős is fellelhető. Elsőként a napfényben fürdőző elfet ismerem fel, akivel közösen keltem át a Sötét fenyvesen, majd az árnyékba húzódó Akahanát és Kaint. Nehéz is lenne elfelejteni azokat, akik a kabátomban szállították azt a bizonyos követ Sternben. Azóta se láttam viszont azt a kabátot. *

Térül fordul pillantása, de akit keres, csak nem akar megkerülni és ezt nagyon elhinni sem akarja, sokan vannak és úgy látszik még többen lesznek a percek eltelte alatt, de egy égővörös hajkoronát csak nem olyan nehéz megtalálni a sok-sok egyhangú vászon között. Hacsak nem rejtőzködik, mondjuk egy terebélyesebb ember előtt, vagy lehet mindjárt az egy fa. Véletlenül akad, nem is egy, de csak egynek van társasága, az alakot többé-kevésbé tisztán ki tudja venni, de túlságosan régen találkoztak és túlságosan rövid időre, hogy azonnal felismerje. ~ Őt ismerem! ~ A felismerés megvolt, ahogy az arc is egésszé vált az emlékek hatására, de név valamiért nem társult hozzá, vagy még is? ~ Nem az ő neve volt Axis, hanem a fehérré. ~ Igen, már pontosan emlékezett arra a reggelre, este még hárman voltak, reggelre egyedül maradt az árnyékával. Valamiért az akkor még indulatos gondolatok mára megcsitultak, igazából már arra nem emlékszik, hogy mi lett volna az, amit nem tesznek zsebre. És akkor még nem is tudja, hogy nem csak a Hadúr, de a Lovag is itt van és itt van egy számára kedves személy is. Kaint véli felfedezni a szemlélődők távolságát megtartva, a fal jótékony árnyékában, rögtön el is felejti, hogy voltaképpen eléggé morcos volt az előbb még ábrázata. Persze most már halvány mosoly játszik arcán, miközben viszonozza a felé tett gesztust, hogy aztán meglepetten pislogjon egyet-kettőt. Mintha valaki feltűnt volna az aranysárkány mellett, meg volt az oka a rémületre is, hiszen tudta, hogy barátját üldözik. Lépne ő, de már a kilátását is egy méretes kar takarja el, amivel először egyszerűen nem törődik és alatta kukucskál ki. De sem robbanást, sem kiáltást nem hallott, tehát akkor azaz idegen nem ellensége Kainnak, de most hogy ezt tisztázta magában fordította figyelmét az útját elállóra. Valahonnét rémlett számára az a kackiás őszes-fekete, kackiás bajusz.
- Nem felejtettem el ám a múltkorit, mágiahasználó! – Sou feszéjezve nézett fel a marcona morcos férfira, aki hál istennek nem akart többet ennél, mert hátat fordítva meg is indult a tömeg elejére, utat törve magának. Ezzel lehetősége nyílt arra, hogy odamenjen Kainhoz, de az előre igyekvőnek hála megpillantotta a lányt és innen már nem is volt kérdéses, hogy merre veszi az útját. ~ Lesz alkalmunk szót váltani. ~ Nyugtázta magában és mielőtt összezáródott volna a nem rég nyílt rés a jelenlévők között, beoldalazott. Így lemaradt néhány új szerzet érkezéséről, bár csak részben, mert ahogy felcsendült egy izgatott női hang, már értesült is a dologról és még pont időben kapta el Nina kezét, aki láthatólag eme kívánság nyomán vett magán bátorságot.
Sou azonban a fejére olvasott néhány szidalmat szinte meg sem hallotta, mert ami elölről érkezett érdekesebb volt. Bár, hogy lássa is a történéseket lábujjhegyre kellet állnia, de látszólagos kíváncsisága átragad „védencére” is, így most ketten fürkészték az eseményeket, csak valószínűleg másféleképpen konstatálták. ~ Nem mondom, hogy kizárt, de nem tartom valószínűnek, de azért védésnek szép. ~ Valóban nem tartja lehetetlennek az esetet, ha vannak a kishölgynek mondjuk segédei, mert így első ránézésre legalább annyira látszik harcedzettnek, mint önmaga. Ez most nem elismerés akart lenni, avagy bizonyíték. De ezt követően napirendre került az, amiért végül is idejöttek, noha Sou egy részről már beskatulyázta magát azok közé, akik borogatást készítenek, esetleg gyógyfüvekért kutyagol el –legalább minden extra rövid idő alatt itt lenne, de most a hallottak alapján kénytelen újragondolni elképzelését. Főleg, hogy a mellette ácsorgó lány azt hajtogatja, hogy az expedícióval fog tart, tehát akkor ő meg vele, bár megfogja próbálni lebeszélni erről, de nem most, mert a mellette álló már az előbb is sandán nézett rájuk, csendre intve őket. Most meg pláne, hogy a Hadúr felszólalt és kisebb morajt generált.
- Menjük hátulra. – Számíthatott arra, hogy ikernővéréhez hasonlóan Ninát is törhetetlen akaraterővel áldották meg . – Kérlek! Nem lebeszélni akarlak erről az egészről, csak .. –Lehalkította hangját. – Jobb lenne onnan figyelni, téged amúgy sem a jutalom izgat, akiket meg igen .. hát.. – Nem fejezte be és a lányt sem igazán győzte meg, de végül csak kikecmeregtek a „tömegből”, de míg elérik a falrészt, amit Sou otthagyott, van ideje gondolkodni. Mivel bírja maradásra Ninát…

- Gyl… érdekes a csapat összetétel…
* Figyelek fel hangjára és szorítására, miközben még én is a jelenlévőket figyelem.*
- Istenektől megkezdve emberekig.. kíváncsi vagyok van e olyan faj egyáltalán, ami nem képviselteti magát itt. Érdekes kinézetűek ezek az emberek, meg kell hagyni….
*Már azt várom, hogy szóhoz juthassak, hogy kifejthessem neki, ilyen helyen ne is számítson hétköznapi társaságra, de köszönhetően a kapitány közbeszólásának, még ő sem tudja befejezni gondolatát, nemhogy én elkezdhessem sajátomat.*
- Mindenkinek köszönöm, hogy megjelentetek! Taris kapitány vagyok, Menion várának kapitánya. A hirdetményből tudni lehet, hogy miért kerestem harcosokat és gyógyítókat. Néhány napja halálos kór terjed itt, délen.
Gyógyítóink erejükön felül dolgoznak, de nem tudják útját állni.
Harcosokra és gyógyítókra van szükségem, akik segíteni tudnak a betegek ápolásában.
És, ami lényegesebb…. …indítunk egy expedíciót délnek. A cél, hogy meglelje a betegség és a betegséget terjesztő szúnyograjok forrását és megállítsa az egészet.
~ Irány az expedíció!
-A gyógyítók itt, a várban is keresik a gyógymódot, de nagy rá az esély, hogy megoldás odakint van, talán éppen a Hyarmenya-dzsungelben.
~ Nee!! Csak ne a Hyarmenya-dzsungelbe.
* A név hallatára azonnal eszembe jut mind a két alkalom, amikor bemerészkedtem ebbe a dzsungelbe. Mindkét alkalommal úgy jöttem ki, hogy nem akarok visszamenni. Eddig az utolsó elhatározásomat be is tartottam. Még csak a közelében sem jártam, hogy minél kevesebbszer jusson eszembe az akkori tettem, melyre a legkevésbé sem vagyok büszke. *
~ Ezek után, mégis visszatérek. Ha ott a megoldás, oda kell mennem!
* Fogadom el lesújtón a tényt, miközben a kapitány utolsó szavait hallgatom.*
- Jelentkezni az expedícióra Caer parancsnoknál lehet, tőlem balra. Akik pedig a gyógyításban segédkeznek inkább, azoknak jobbomon a helyük, gyógyítóm, Yerak mellett. Jutalmat ígértem, darnát, amit akkor kaptok meg, ha mind sikerrel járunk és legyőztük a betegséget.
* Miközben a két férfit nézem meg magamnak alaposabban, Mitsuko intézi hozzám mondandóját.*
- Gyl van egy számodra csodálatos hírem. Akármennyire is nem tetszik Yerak alakja, akármennyire is menni akarok veletek….. itt maradok… ennek egy-két feltétele van. Első: ne felejts el visszajönni, második: lehetőség szerint ezt egyben tedd, harmadik meg…. mindketten várunk vissza, úgyhogy siessetek…
* Eleinte csupán meglepődötten nézek szavaira. Szinte biztosra vettem, hogy a kapitány szavai után ő is az expedícióra akar jönni, annak ellenére, amiben maradtunk. *
- Azt hiszem, ezeknek meg tudok felelni. Aztán csak óvatosan azzal a betegséggel.
* Válaszolom neki szintén mosolyogva, bár a régi emlékek gondolatai még mindig éreztetik hatásukat.*
- Ha ezeket betartod, mehetsz, de ha lehet, tényleg próbál meg megúszni kisebb sérülésekkel. Hogy sérülés nélkül térj vissza.. olyat már csak nem is álmodom, arra úgy is képtelen vagy.
* A bizalom ilyen nyílt kinyilatkoztatása utána, még én sem vagyok képes morcos tekintetem mellől elűzni azt az apró mosolyt, mely utat talál magának.
Végül őt követve elindulok én is, bár tőle eltérően én Caer felé veszem az irányt, de megállok mielőtt odaérhetnék.*
- Meg aztán, az sem lenne baj, ha tudnánk, mennyiért kockáztatjuk az életünket.
Elvégre az előbb, a méhraj közepébe küldött minket.
* Csupán óvatosan megrázom a fejem Edward szavaira. Engem most nem érdekel a pénz, sokkal értékesebb jutalom vár, információ, de csak, ha gyorsan sikerül megtalálni az ellenszert. *
- Igaza lehet! Az előzetes felméréseim szerint, minden negyedik napon nagyobb raj vonul itt át, és ezekben vannak öreg egyedek is, ráadásul, ha a hírforrásaim megbízhatóak, akkor leginkább az olyan terülteken jelentenek veszélyt, ahol a népsűrűség felér egy kisebb városéval.
Én azt mondanám, hogy ezek alapján lehet irányzott is. Talán egy, vagy több mágus. Vannak rosszakaróik? Olyanok, akik egy ilyen kaliberű támadást végig tudnának csinálni.
* Végig hallgatom a nőt, közben pedig Edward nevét keresem elő emlékeim közül, mielőtt én is csatlakoznék a társasághoz.*
- Erre már szerintem maguktól is rájöttek, különben nem harcosokat keresnének rovarok ellen.
Rég láttalak Edward Dylan. Egy újabb közös utazás?
* Ha Edward kezében ott a sárkánymintás bot, folytatom tovább.*
- Látom nem egyedül.
* Többet nem kívánok a környező társaság tudomására hozni, nem hinném, hogy egy szellemsárkány javítana a helyszín hangulatán. Elég csupán, ha mi tudjuk, mire is gondolok.*

Sajmon miután végig hallgatta Taris kapitány szavait csuklyája rejtekéből figyeli a kis társóságot ki mihez csatlakozik, leginkább a régi ismerősökre kíváncsi hova csatlakoznak. Bár szinte sejti hogy mind a dzsungel expedíció mellet döntenek majd. Látja a suranokat akik az expedíció mellet döntenek. Azért kíváncsi lenne a kis sárkány ölő suranó képességére, de nem azért van itt hogy csatlakozón hanem hogy infót tudjon meg arról a szürke köpenyesről akinek a tudatával tudásával össze van kapcsolódva S különben is semmi érdeke nem fűződik ahhoz hogy csatlakozón az expedícióhoz
A szürke köpenyesen meglepődik hogy nem az expedícióhoz csatlakozik, de így legalább élsz alkalma vele is beszélni. S közben csak áll és várja hogy Taris kapitány rá érjen vele beszélni miután válaszolt a fel tett kérdésekre.

*Sokan jelentkeznek az expedícióra még a barbár is, eleinte senki sem jelentkezett gyógyítónak, de egy kicsivel később már néhányan csatlakoznak oda is, de néhányan a hallottak alapján inkább elhagyja az udvart. A kapitány válaszol az elf kérdéseire, egy kis mosoly jelent meg az arcomon mikor a kapitány lehordja, azért mert nem adta meg neki a tiszteletet. Amikor meghallom, hogy 30 darnát kapunk vagy többet, ha nagyobb tettet hajtunk végre, ekkor össze dörzsölöm a kezemet örömömben legalább nem a semmiért kockáztatom az életemet. Miután befejezte a kapitány az elf is el indult az expedíció felé, de ellőtte válaszol annak az embernek aki megszólította. Mikor megérkezik gyorsan elmondja a nevét és ő is jelentkezik az expedícióra. ~Most már tudom a nevét!~ mondtam magamban.*
*Egy kis idő után oda megyek Dylan-hez és megszólítom tisztes távolságban. -Üdvözletem elf régen találkoztunk!- Mondtam neki és vártam, hogy mit reagál rá, de az is lehet, hogy nem emlékszikrám, hiszen csak egyszer találkoztunk.*

* A kapitány mondandóját végighallgatva én is elhagyom azt a társaságot, hogy az expedíciós csoporthoz csatlakozhassak.
Menet közben meg sem lep, hogy egyeseknek kevésnek bizonyul az a bizonyos harminc darna amit a kapitány jutalomként lenget meg az egybegyűltek orra előtt.*
~ Ha csupán ez az összeg lenne, ennyiért én ugyan be nem tenném a lábam abba a dzsungelbe.
* Gondolataim visszatérnek Asychichoz és a fogadóshoz. *
~ Aztán életben tartsd nekem, mire visszatérünk.
* Végül röviddel Edward után én is megérkezek a társasághoz. Gyorsan végignézek rajtuk, mielőtt bemutatkoznék. A két surranón jelenléte egy apró mosoly csal arcomra. *
~ Van egy olyan érzésem, hogy már az utazás is egy külön élmény lesz.
- Gylanr Radek, jelentkezem!
~ Formalitás letudva.
* Ritka alkalomnak mondható, mikor igen is fontos számomra az idő múlása. Ez pont ezen ritka alkalmak egyike, így nem is kívánom tovább hátráltatni a jelentkezés, holmi felesleges kérdésekkel, melyekre hamarosan úgy is megtudom a választ. *

Ha előrébb marad hallhatott volna még pár érdekes dolgot, nem csak pusmogással, közbemorgással megszakítva, hanem egészben. Bár, jobban belegondolva a kialakuló helyzeten ez édeskeveset változtatott volna. A lényeg nagyja már elhangzott a kapitány első felszólalása alkalmával és a közben felvetődő lehetőségek számát pedig a szót magához ragadó ismerős idegen elhangzó szavai után redukálta le. Kiválva a tömegből még csak kezdeményeznie sem kellet, Nina egyből a dolog közepébe csapott és nem is igen hagyta szóhoz jutni a mellette haladó sárkány. Sou valahogy sosem tudott az ilyen helyzetekkel mit kezdeni, voltak megérzései, de azok többnyire igen csak kevésnek bizonyultak. Most is kiváló útón haladt a felé, hogy saját kitűzött céljától a lehető legmesszebb kerüljön. Tekintetével felkereste a nála jóval, de jóval többet megélt aranysárkány alakját, de csak magában tagadta meg a tőle való segítségkérést, hiszen az olyan lenne, mintha át akarná rá hárítani a felelősséget. Pedig nem áll szándékában, meg aztán, önálló döntéshez már elég idős. Ezt hangoztatta is népe öregei előtt, itt az újabb lehetőség, hogy bebizonyítsa, azért van valami igazság alapja is szavainak. Nem mindig a kor a mérvadó.. és valahol itt vesztette el csellengő gondolatainak szerteágazó fonalait.
Biztos volt abban, már amennyit néhány pillantásnyi idő alatt meg tudott szemlélni Kain mellett álldogálóból, hogy még sosem látta. Ugyan akkor egy egészen nosztalgikusérzés terpeszkedett el, kényelmesen benne. Pont olyan, mikor megannyi udvarhölgyei között, telt arcát mutató Holdra tekint és ez cseppet megkeverte. Ezért sem tűnt fel, hogy tekintetét a közben meginduló alakon felejtette, de a mellette baktató leányzó éles kérdése kizökkentette merengéséből és minden figyelmét Nina felé fordította. Szóváltásuk, mert pillanatok alatt átlépték az egyszerű beszélgetés küszöbét, megmaradt halknak, de még is indulatosnak a lány részéről és ehhez méltóan az egész zárása sem lehetett volna más, minthogy Sout egyszerűen hazaküldte és ő visszaindult jelentkezni. ~ Hát ez nem a legjobban sikerült. Így viszont … ~ Gondterhelté váló pillantása a fokozatosan kettéoszló tömegen pihent meg. Egy valamit korán megtanult, egy egymásra utalt társaságban lehet a legnehezebben megtartani a titkokat, megérzései alapján pedig, itt sem fogadnának nagyobb örömmel egy sárkányt, mint a sárkányölők táborában. Sóhajtva hajtja le a fejét, lehetőségeit latolgatja, abban a témában, hogy mennyi lehetősége van megfordítani Nina döntését. ~ A semminél is kevesebb. ~ Ezzel lökte el magát a hűvös faltól, de rögvest meg is torpant, ahogy feltűnt nem messze az ismerős sötétbe burkolt alak, valamiért nem tudta megállni, hogy legalább egy halvány mosollyal fel ne dobja savanyú ábrázatát. Örült a viszontlátásnak, előre pillantott, volt még jelentkező, lekésni semmiről sem fog és ha még is, csak nem veszik zokon, hogy még valaki az expedícióra indulók sorát gyarapítja majd. Szavát adta az asszonynak és azt nem is fogja megszegni.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt is összefutunk. – Megvárta, míg az aranysárkány közel ér, hogy ne keljen túl hangosan szólnia. – Minden bajok városában, legalább is számomra. – Csóválta meg a fejét, igen-igen, itt még úgy nem járt, hogy bajba ne keveredett volna. Felnézett a sötét szemekbe, megnyugodott kissé, látszólag ugyan is úgy tűnik egész jó formában van fogadott fivére, bár a borús felhők nem tűntek el teljesen. – Öhm … - Nem tudta hogyan is kérdezzen rá, Kain vajon marad, megy a saját dolgára, vagy a kutatócsapattal tart e. De jobban megnézve jelenlegi helyzetüket, inkább tűnik úgy Sounak, hogy barátja inkább kihagyná a vegyes társasággal való utazást, viszont ha belevágott, befejezi a mondatot. Abban legalább biztos, hogy nem harapja le érte a fejét. – Talán a kutatókkal tartasz, vagy megint van valami elintéznivalód? – Emlékezett még a barlangnál való elválásra és ezzel arra is emlékeztette magát, hogy Kainnak azért nem olyan könnyű.