Nyugati szeglet

[Látogatás Lumel'Auvreába]

*Hamar eltelt az a néhány nap, talán túl hamar is. Sajnos a gyász még mindig ott lebeg a város felett és nem akar múlni. Ahogyan a fekete zászlók és az égő gyertyák nem tűntek el a városból, úgy a szívekben is ott van még a határtalan gyász és fájdalom mind a vérelfek, mind a segítő elf csapatok elvesztése miatt. Számos család csonkult meg a csata miatt és valahol ez a hatalmas fájdalom és veszteség úgy nehezedik rám, hogy felelősnek és hibásnak érzem magam emiatt. Hangulatom igen rossz mostanában, és nem is nagyon mutatkozom a nagy közönség előtt. Biztos vagyok benne, hogy sok nem tetsző, vádló pillantással kerülnék szembe, hogyha kimennék az utcára, így ezt a pár napot anyámmal és Taltaurral töltöttem. Aewy'dron is hazatért a szörnyű hírre. Haza?! Szóval eljött hozzám és osztozik a gyászunkban és fájdalmunkban. Természetesen mikor meghallotta, hogy el akarok menni a városunkba, az elsők között jelentkezett mellém, amiért nagyon hálás vagyok neki. Taltaur a másik oldalamon véd és segt ebben a nehéz időszakban, így neki is nagyon hálás vagyok. Azt hiszem, hogy a két ember, akiben a legjobban bízok és szeretem őket tartották bennem a lelket. Ahogy elérkezik az indulás előtti este, enyhe izgalom, kíváncsiság lesz úrrá az eddigi hatalmas gyászon, mely elfoglalta az érzéseim nagy részét. Most azonban kicsit izgulok és kicsit tartok is tőle, hogy mit fogok találni. Nem nagy csapattal indulunk neki az útnak, Aewy'dron,Taltaur és még 5 katona kísér engem volt városunkban. Úgy vettem észre, hogy sokan tartanának velünk, de nem akarják látnia várost romjában, holtában, vérelf szeretteik vérével áztatva. Megértem őket. Ám én mégis kötelességemnek érzem, hogy megnézzem mi maradt a városból, és amit lehet, azt helyreállítani. Tudom, hogy vélhetőleg Hemyl átka még erősebben nehezedik a városra, így szinte biztos vagyok benne, hogy elleni fog mágikus erő ahhoz, hogy bármit is lássunk abból, ami Lumel'Auvreából megmaradt. Összegyűjtöttük hát egy tekercsbe a vérelfek mágiáját, és örömmel láttam, hogy majdnem az összes varázstudó adott a tekercsbe. Ez az igazi összefogás és tudom, hogy az a mágia elegendő lesz ahhoz, hogy kicsit rendbe tegyük a helyet és egy emlékhelyet hozzunk létre. Szinte biztosra veszem, hogy soha többé nem fogunk oda visszaköltözni...
Az út tehát adott, a kíséret is készen áll, így ahogy a Nap első sugarai simítják meg az arcomat, jelt adok és lóháton vágtázva kelünk útra szeretett városunk felé. *

[Látogatás Lumel'Auvreába]

*Az utazás tehát kezdetét veszi. Nem vagyunk sokan, de úgy gondolom, hogy a népem összes gyászát visszük el most szeretett hazánkba. Félek, hogy mit fogok látni, hogy milyen kép tárul a szemem elé. A holttesteket vélhetően az állatok már széthordták, így talán csak néhány rejtett testtel kell foglalkoznunk. A vér már rászáradt az épületekre, vagy éppen az eső elmosta a csata nyomait. Így csak az épületek romjai fogadnak majd minket és a harc, a csata bűze. Mert szinte biztosra tudom, hogy a rothadó testek szagánál erőteljesebb lesz a csata, a reménytelenség, a veszteség szaga. Igyekszem távol tartani magamtól ezeket a gondolatokat, és csak az előttünk álló útra koncentrálni. Hiszen veszélyes út vár ránk, veszélyes területeken haladunk, szükségünk lesz minden figyelmünkre. Két harcos lovagol előrébb, aztán ketten Aewy'dronnal, majd mögöttünk Taltaur és a maradék harcosok védenek minket. Nem félek. Már nem. Ám tudom, hogy észnél kell lennünk, hogyha minél gyorsabban Lumel'Auvreába, és a fenyvesbe akarunk érkezni.
Mikor a férfi mellém szegődik, egy lágy mosolyt küldök neki és kíváncsian hallgatom szavait. Aewy'dron feltűnés mentesen előrébb lovagol és a katonákkal elegyed szóba. Taltaur szavait kíváncsian hallgatom, majd elgondolkozom és határozottan bólintok.
- Jó ötlet. Úgy gondolom, hogy ha észre is vennék utunkat, célunk eltántorítja őket attól, hogy megtorolják azt, hogy bemerészkedünk az erdőbe. Esetleg küldjünk egy üzenetet az úrnőnek? Mit gondolsz? - nézek kérdőn Taltaurra. A diplomácia soha nem volt az erősségem, ezt a férfi is tudja, így nem lepődhet meg a kérdésemen. Fogalmam nincs, mit kellene tennem, de tény,hogy az az út a legbiztonságosabb.

*Utuk nem veszélytelen, ebben biztos vagyok. Ám szerencsére Taltaur már tapasztalt harcos és vezető, így rá bízom az út veszélyes részeinek lekerülését. Habár én is jártam már sok helyen Lanuriában, mégsem ismerem olyan jól a kontinenst, mint a férfi és a térképeken sem igazodom el olyan jól, mint ő.
Az ötletére természetesen kapva kapok és el is fogadom, hiszen bízom benne. Ezt láthatja és érezheti, hiszen valóban a kezébe adtam a sorsunkat, azt, hogyan érjük el az úti célunkat. Remélhetőleg élve és minél hamarabb, észrevétlenül. Javaslatát elfogadom, és immár a nimfák erdeje felé tart az utunk. Nem nagyon ismerem a törvényeiket, így mikor Taltaur elmeséli, hogy miről is szól a törvény, egy apró kacajt hallatok.
- Nos Kedvesem, akkor Te kénytelen leszel odakint aludni. - mosolyodom el és talán pofátlanul széles a mosolyom. Azonban az arcom felderül, szinte kivirul, hiszen hetek óta nem húzódott ilyen széles mosolyra az arcom. Talán a látvány miatt megbocsájtja nekem a férfi ezt az apró kis humoros megszólalást. Hallom, ahogy Aewy'dron is elneveti magát és hátrafordulva összevillan a szemünk. A többi katona nem mond és nem reagál semmit, de sejtem, hogy az ő feszült kedvük is kicsit alább hagy. Lágyan átnyúlok a kantár fölött és megérintem Taltaur karját.
- Remélem, hogy elég jóban vagy az úrnővel, hogy velem tölthesd az éjszakát lehetőleg kényelmesen. - nézek mélyen a férfi szemébe titokzatos mosollyal, tele ígérettel.
- Kíváncsi vagyok a nimfák birodalmára, még nem jártam náluk. Mesélj még róluk! - kérem lágyan, kíváncsian a férfit, miközben lassúbb ügetésre fogom a lovakat, hiszen hamarosan megérkezünk az erdőbe.*

[Látogatás Lumel'Auvreába]

Elég régóta úton vagyunk már és úgy gondolom, hogy a neheze még csak most jön. Szerencsére eddig semmi problémánk nem akadt, habár a szívem folyamatosan a torkomban dobog, szinte várom, mikor támad meg minket egy ork csorda... Ide-oda forgatom a fejemet és látom, hogy a katonáink, kísérőink sem nyugodtak. Azonban a rövidített út gondolata kicsit felvillanyoz és újult reménnyel telít el. Meghallgatom Taltaur-t, aki mesél egy kicsit a nimfákról és arról, hogy milyen közeli ismeretségben van a nimfa úrnővel. Ez még a segítségünkre lehet, és talán az ismeretség fejében kérhetünk menedéket, amíg az utunk tart. A tréfás megjegyzésemre elmosolyodom, és szerencsémre a férfi sem veszi olyan véresen komolyan a dolgot. Látom, hogy Aewy'dron is elmosolyodik, halkan kuncogunk össze. Jót tesz ez az apró mosoly, hiszen régóta nem látta már rajtam ezt senki.
- Hát, majd az éj leple alatt belopózhatsz a szobámba. Csak vigyázz, a nimfák ne térítsenek el utadról! - nézek mélyen, jelentőségteljesen a férfi szemébe, ám az apró mosoly még mindig ott pihen a szám szegletében. Remélem, hogy Taltaur pontosan érti, mit értek "eltérítés" alatt és remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni. Az apró megjegyzésre, miszerint puha avaron még úgysem aludtunk egymás mellett, elnevetem magam.
- Hát, ha te a földet kívánnád alvóhelyül, felőlem megoldható. Ám hogyha az úrnő szobát és puha ágyat kínál, urambocsá', én nem fogom visszautasítani. - válaszolok határozottan. Való igaz, hogy a fűben, a puha avarban is lehet aludni, ám én mégis jobb szeretem a kényelmet és ha lesz rá lehetőség, gondolkozás nélkül fogom kihasználni. Sokat utaztam már és jártam a világban ahhoz, hogy egy ilyen lehetőséget visszautasítsak. Az apró incselkedés után Taltaur belekezd a mesélésbe, amiben elmondja a törvényt, és a nimfák történetét. Figyelmesen hallgatom, élvezem a férfi mély, andalító hangját, mely hozzám szól. A történet végén nem szólok semmit, csak halkan hümmögök. Jogosnak érzem a törvényt, ám mégis remélem, hogy az úrnő megérti utazásunk célját.
- Úgy gondolom, egy kis pihenő után folytassuk utunkat, hogy még sötétedés előtt odaérjünk a nimfák erdejéhez és megtudjuk: az avarban kell-e aludnunk... - pillantok mosolyogva Taltaur felé. Kecses mozdulattal szállok le a lóról, majd néhány korty vizet és néhány falat élelmet veszek magamhoz, miközben Aewy'dronnal beszélgetek néhány szót.

[Látogatás Lumel'Auvreába]

Az apró tréfa jobb kedvre derít engem és a többieket is. Habár a katonákon nem látszik, hogy ők humorosnak gondolták a megjegyzésemet, és Taltaur válaszát, szinte biztos vagyok benne, hogy azért egy-egy félmosolyt került az arcokra. Már ha éppen figyelték a beszélgetést. A humoros szójáték után következik a mesélés, és szinte iszom kedvesem szavait. Tetszik a hangszíne, és ahogy meséli a történetet, szinte beleképzelem magam. Elmeséli a törvény hátterét, és teljesen meg tudom érteni a nimfák úrnőjét, hogy miért is hozta meg ezt a törvényt. Azonban remélem, hogy tényleg beengednek minket a városukba, és nem kell az erdő szélén éjszakáznunk. Az apró megjegyzésemre, miszerint a nimfák ne térítsék el útjáról Taltaurt, a férfi is hasonló pillantással válaszol és közli, hogy ilyesmi még nem fordult elő. Elfojtok egy mosolyt és kihívóan nézek a férfi szemébe, majd elfordulok és folytatjuk tovább az utunkat. Pár perc után úgy döntök, hogy pihenjünk egy kicsit, hogyha esetleg az éjszakát az erdő szélén kell töltenünk, egy leheletnyit pihentebbek legyenek a katonák és persze mi is. Megállunk, és miközben néhány korty italt és néhány falat ételt veszünk magunkhoz, Aewy'dronnal beszélgetni kezdünk. Közben persze érzékelem, ahogy a katonák csinálják a dolgukat, és lágy mosollyal, csillogó szemmel figyelem Taltaur határozottságát, ahogy parancsokat osztogat. Váltunkegy sokat mondó pillantást Aewy'dronnal, majd csendben folytatjuk a beszélgetést. Egészen addig, amíg Taltaur oda nem jön, és figyelmeztet a füstcsíkra. Felkapom a fejemet és a füst felé nézek.
- Mi lehet az? - nézek a férfire kíváncsian és enyhe félelemmel is. Fogalmam sincs, hogy mi lehet a füst oka és hogy kik okozták, de nem jelenthet jót. Gyors mozdulattal elpakolunk, és néhány perc múlva már újra indulásra készen állunk.
- Merre menjünk? Kerüljük ki a füstöt, vagy nézzük meg, mi az? - kérek tanácsot a férfitől, hiszen jelenleg inkább rá bízom a vezetést. Nekem egyelőre fogalmam sincs, hogy merre is tartunk.

[Látogatás Lumel'Auvreába]

Izgatottan és félve nézem én is a kígyózó füstcsíkot. Elképzelni sem tudom, hogy mi lehet az, de tény, hogy nem természetes eredetű tűz lehet, az biztos. Ezt Taltaur is megerősíti és habár erős a kíváncsiságom, úgy gondolom a biztonságunk fontosabb. Vetek egy pillantást Aewy'dronra, aki szintén jelzi, hogy egyet ért a férfivel: felesleges bolygatnunk most olyan dolgokat, amik veszélyt hozhatnak ránk. A küldetésünk a fő cél és nem szabad, hogy eltántorítson minket valami. Akár nimfák, akár egy égbe szálló füst csík.
- Indulunk tovább a nimfák erdeje felé! - jelentem ki határozottan, lágyan ismét Taltaur karjához érek, majd ügetésre, végül vágtára fogva a lovamat megindulok előre. Aewy'dron követ, majd hamarosan két katona is megelőz minket és ismét kialakul a már megszokott sorrend, ám iramunk még mindig vágta, sebesen hagyjuk magunk mögött a fenyegető füst csíkot és immár hamarosan az erdő látképe terül a szemünk elé.