*I.e. 423-ban egy ősi sárkány elpusztította Elsga városát. Az elf menekültek egy része – vér elfek, közöttük a Lumel’Auvrea család is – menekülni kényszerült. Habár a mágiaágat nem ők találták fel, ennek a családfának köszönhető, hogy még mindig fent maradt az elfek ezen alfaja. A vér elfek a Sötét fenyvesbe menekültek, itt telepedtek le. Itt létrehoztak egy várost, melyet az alapító családról neveztek el: Lumel’Auvrea, mely annyit jelent: A vér árnyéka. A várost a vér elfek az erdő fáinak a segítségével rejtve tartották a kéretlen szemek és látogatók elől. A Sötét fenyves titka maradt ez sok éven át. I. e. 3-ban azonban egy hatalmas csata zavarta meg a Sötét fenyves nyugodtságát. Sárkányok harcoltak egymással s, a vér elfek pedig haragtól lobogó szívvel próbálták legyőzni őket, elűzni a lakhelyüktől. Az elfek "segítségére" egy boszorkány, Hëmyl sietett, aki habár védeni akarta az erdőt, végül örök sötétséget okozott. Az elfek Lumel'Auvrea városát megvédték a boszorkány mágiájától és akárcsak a többiek elől, a boszorkány elől is elrejtették városukat. Az persze más kérdés, hogy Hëmyl valóban nem ismeri-e a város hollétét, avagy csak megtűri maga közelében. Emiatt Lumel’Auvrea jelenleg is egy rejtett, még a boszorkány által sem látogatott hely. Az arra térő idegennek előbb át kell jutnia a Sötét fenyves egy részén, kockáztatva, hogy a fekete boszorkány elkapja, majd valami isteni szerencse, avagy balszerencse folytán kijátszani a vér elfek mágiáját, mely rejti a várost mindenki elől. S ha ezen is túl van, kezdhet imádkozni, hogy a vér elfek hogyan fogadják majd.*
A 714-ben a fenyvest és a várost feldúló csatában Lumel'Auvrea komoly pusztítást szenvedett el. Megmaradt lakói, s a győztes felmentő sereg is elhagyta, megmaradt azonban az a sötétség, mely magával ragadta Hëmylt, a fenyves boszorkányát is. A boszorkány azonban nem tűnt el egészen. Lelkét a sötétség, mely testét teljesen átjárta, s melyet ő szabadított a Sötét fenyvesre, nem engedte Dremerhez távozni, s ma is ott kísért a fenyvesben, a város romjai között.
A hozzászólást Mesélő összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-02-13, 1:43 pm-kor.
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Az elf vezért hamar felismerem, hiszen habár lehet, hogy ő nem emlékszik rám, én tudom, hogy ki ő és a csuklya alól is felismerem nemesi mozgását, határozott hangját és tartását. Látom a mögötte lévő harcosokat, akik még mindig feszesen fogják rám az íjukat, habár megértem, hogy védik a vezérüket. Ki tudja, hogy mi, vagy ki járkál itt a sötét fenyvesben. Szinte érzem a feszültséget, a bizalmatlanságot, ami a tünde harcosokból árad, de ezt nem róvóm fel nekik, hiszen én sem bízok meg minden idegenben. Sőt, talán az a ritka, akiben megbízom. Eszembe jut a gyönyörű, barna bőrű ember lány, akit egyből a "bizalmamba fogadtam". Egy halovány vigyor fut át az ajkamon, majd beszélni kezdek, köszöntöm az elf vezért. - Én is éppen hazatérek, így hát gyertek velem. Én már ismerem a járást! - húzom ki magam büszkén, érzékeltetve, hogy a város ünnepi dísze nekem is szól, nem csak a vezérnek. Majd határozottan indulok el felülve a lovamra az alig látható kis ösvényen a város felé. A város felé, mely a sötét fenyves rejtekébe húzta meg magát, melyet nagy csapás és támadás ért évszázadokkal ezelőtt, és amely visszaverte a gonosz boszorkány átkát. A lovak halkan lépdelnek a sötétben, a fénygömböm pedig végigkísér minket az utunkon... Ahogy megérkezünk a város kapujához, mintha kilépnénk egy sötét függöny mögül, egyből hatalmas fényesség ölel körbe bennünket. Egy nagyobb fából "font" boltív alatt sétálunk át, majd egy széles ösvény vezet minket át egy hídon át, ahol csodák csodájára sorfalat állnak vérelf őrök. Kihúzom magam a lovamon és dicsőségesen vonulok be a városba, lágyan mosolyogva. A házak ablakain kint lógnak a vérelfek, ki büszkén, ki kíváncsian figyel minket. A város középpontjában egy hatalmas szökőkút köszönti az ide érkezőket, ami mellett apám, anyám és néhány nemes ácsorog. Lágyan elmosolyodom, lemászok a lovamról, egy fiatal elf kezébe nyomom a kantárt és odasúgom neki: - Vigyázz rá! - majd anyám, majd apám nyakába borulok és ölelem meg őket. - Anyám, apám! - köszöntöm őket lágy mosollyal. - Nézzétek kit hoztam magammal. Thalion Órëa, az elfek vezére! - mutatok kitárt karokkal a vezér felé, és kicsit meghajtom a fejemet, majd félre állok, hogy ne legyek útban az üdvözléskor.
*Sol’tis már időben értesült mind leánya, mind pedig az elf vezér érkezéséről. Merilien bizony tisztában van azzal, hogy a vér elf város hatalomvágyó nagyura nem viseltetik teljes loyalitással Thalion úr, egy erdei zöld elf vezérsége felé. Ám azzal kevésbé, hogy emlékszik Thalion pártfogójának tetteire Elsga pusztulásakor. Hogy hogyan szállt szembe Agare haragjával, tudva, hogy egy ősi sárkány ellen nincs esélye csak azért, hogy több tünde hagyhassa el épségben a várost.. Gilgedron, Thalion nevelője elfuthatott volna, ahogy sokan tették. Visszatérhetett volna Olassië védelmező falai közé, de nem tette. Életét adta Elsga népéért, s megbízott annyira az akkor még fiatal és jóval tapasztalatlanabb Órëa-fiúban, hogy rá hagyományozta az elfek vezetését. Sem az öregek, sem pedig a megmaradt elfek döntő többsége nem vonta kétségbe a bölcs Gilgedron szavait, de talán ez is oka volt, hogy Lumel’Auvrea városát megalapították. Egy saját, önálló elf várost, igaz, rejtve mindenki elől. Azonban a vér elfek is elfek, legyen szó vérmágiáról, vagy akár természetmágiáról, s így a mindenkori vezetőt elismerik, még ha időnként fogukat csikorgatva is. Sol’tis és Avaris felkészítették a várost az érkezők fogadására, így a ünneplő tömeg fogadta őket.* - Légy üdvözölve újra itthon! *Ölelik meg régen látott lányukat. Az öröm ott csillog szemükben, miközben követik pillantásukkal Merilien kezét. Sol’tis nem sétál oda Thalion úrhoz, kimérten hajtja meg fejét a nagyúr előtt.* - Légy üdvözölve Lumel’Auvrea városában, Thalon úr! Már vártunk téged.
*A sötétségben csak a vér elf lány fénygömbje világít. Thalion úr olybá tűnik, inkább kerüli a fény létrehozását is, holott nem esne nehezére némi fényességet teremteni maguk köré. Ám az ösvényt lovaik halk lépte tapodja. A nagyúr nem tart a fenyves boszorkányától, noha nem szívesen mérné össze erejét vele. Nem kívánja a harcot, s nem is azért jött. A vér elfekkel más célja van, s bár könnyen lehet, hogy eljő az idő, mikoron kenyértörésre kerül a sor azon hatalommal, mely még most baráti jobbját tartja népének, még ezt sem szeretné az elfek szúrós tekintetű nagyura. Már érzi az elfek mágiáját, s nem is telik sok időbe, hogy ne legyen szükséges Meriliennek világosságot biztosítani. Oly szívesen lép tünde földre, s ez a talpalatnyi terület a sötétség kebelében elfek műve, kik dacolnak Hëmyl átkával, s élnek a fenyves mélyén. Harcosai követik urukat a boltíves kapun át, s a nemes vezér egyenes derékkal, csuklyáját kényszerűn hátrahajtva léptet a vérelf lány nyomán. Nem kívánt ekkora feltűnést, jobb szerette volna, ha csendben, mint közönséges tünde érkezik e városba, csupán harcosai kíséretében, s nem ünneplés közepette, ám, noha homlokát ráncolja, alkalmazkodik a helyzethez, miként teszik azt zöld elf harcosai is. Amarton hátán ülve nézi végig, miként üdvözli leányát Sol’tis és Avaris. Midőn Sol’tis meghajtja fejét, a nagyúr is ugyanígy tesz.* - Öröm ellátogatni egy olyan elf városba, melyet Elsga egykorvolt lakói töltenek meg, s oly nemes név vezet, mint Sol’tis Lumel’Auvrea. *Csak e pillanatok után száll le lováról, hisz nem onnan tervezi lefolytatni a megbeszélést a vér elfek városának urával. Kényelmes, ám mégis könnyed a mozdulat, mely népére jellemző. Azonban nem lépeget el egészen Sol’tisig, ekkora tisztelet még a vérelfek városában is kijár neki, hogy legalábbis félúton találkozzanak.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Beérkezünk hát a városba, melyet otthonomnak tekintek. Régen jártam már idehaza, talán 20-30 éve, ami még nálunk tündéknél is igen hosszú idő. Azonban most haza tértem és minő meglepetés, hogy éppen akkor, amikor az elfek vezére is meglátogatja népemet és apámat. Mosolyogva, jó kedvvel és szeretettel ölelem meg a szüleimet, majd mutatom be az elfek vezérét. Azért jó, hogy találkozom vele, habár már láttam őt korábban is. Ő bizonyára nem emlékszik rám, ezt nem is csodálom és nem is bánkódom miatta. Most már legalább megjegyez - legalábbis merem remélni, hogy igen mély nyomot fogok hagyni benne mint Lumel'Auvrea vezetőjének a lánya. Lágyan megfogom anyám kezét, ahogy mellé sétálok, aki szeretetteljes mosolyt vet rám, majd a vezérre fordítja tekintetét. - Kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat itt nálunk, mit akarhat apámtól. - suttogom lágyan anyám fülébe a szavakat úgy, hogy a többiek ne hallhassák. És bizonyára nincs is senki, aki hallgatózna, hiszen mindenki el van foglalva a vezérrel és az üdvözlésével. - Sok mindent akarok majd mesélni, sok csodálatos tájon jártam, de mindenek előtt pihenni szeretnék, majd bevetem magam a könyvtárba. - mosolyodom el és egy csókot nyomok anyám arcára. - Találtam valamit a mágusomról, talán segíthet... - suttogom titokzatosan, és izgatottság csillan a szememben.
*Solt’tis nem egy tanulatlan vezető. Pontosan tudja, mit jelentenek Thalion úr mozdulatai. Megtette felé az első lépéseket, s a vértünde nem feledi, ki a vendéglátó. Arcára mosolyt helyez, s elindul ő is az elf vezér felé. Eközben a háta mögött suttog családjának két nőtagja.* - Beszélik, hogy járt Elsga romjainál. Az ereklyét kereste, ám nem találta ott. Valakik elvitték. *Súgja vissza válaszként egyik ötletét Avaris. Aztán, mintegy félretéve az árnyas témákat, hasonló mosollyal felel Merilien további szavaira.* - Vártuk már haza a mi világjáró lányunkat. Este, vacsorát adunk Thalion úr tiszteletére szűk körben. Illő lesz megjelenned neked is, mint Sol’tis lányának. Menj, mosd le az út porát, s pihend ki fáradalmaid! *Talán nem említi szavaiban a mágust, pedig mind nagyon jól tudják, mekkora teher ez, s az édesanya talán mindenkinél jobban is. Szeme villanása el is árulja őt Merilien számára. Eközben Sol’tis félúton találkozik Thalionnal, s ismét meghajol, ezúttal kissé mélyebbre, hogy a szintén szálfa termetű nagyúr és az egész környezet felé tudassa, Thalion úr az első.* - Szép szavak népünk vezérétől. Gilgedron utódját megilleti ugyanaz a tisztelet, ami a hőst is, aki életét adta értünk. Kíséreted, s lovaid ellátják szolgálóink, nem kell, hogy gondod legyen rájuk. Kérlek, fáradj velem, hadd vezesselek körbe városunkban. Ilyennel bizonyosan nem találkozhattál máshol. Lumel’Auvre csak egy van. Amennyiben szeretnéd, *Büszkélkedik városával a vértündék ura, s ha Thalion vele tart, el is indulhatnak.*
*Thalion szálfa termete ott magasodik Lumel’Auvrea utcáján, s a vezér előtt ott áll Sol’tis, a vértünde város ura. Meghajlását az elf vezér újfent főhajtással nyugtázza, ám karját nyújtva kézrázással fejezi be e túl hosszúra nyúlt üdvözlési szertartást. A szúrós szemek a város uráéba pillantanak, miközben a komoly arcok nem fejeznek ki érzelmet. Thalion úr homlokát inkább gondok terhelik, s ő ezenközben nem lát Sol’tis gondolataiba.* - Gilgedron valóban a legszentebb áldozatot hozta mindünkért, ám nekünk illő előre tekintenünk, Sol’tis uram. Hisz mind tudjuk, emlékeink arra valók, hogy tiszteljük múltunk, mely jelzi, kik vagyunk, s tanuljunk is belőlük, hogy jövőnket múltunkhoz méltó alapokra építsük. Harcosaim, s én is hosszú út végére értünk, hisz Olassië falai távol helyezkednek el, s illőn köszönjük meg vendéglátásod. Örömmel tekintem meg városod, mit oly féltve rejtettél el Lanuria szemei elől. *E szavakkal int harcosainak, kik lovaik kantárját éppoly természetességgel nyújtják át a város elfjeinek, mint tette azt vezérük. Ám még így is akad két oly harcos, kik tisztes távolból lemaradva követik a két vezetőt. Thalion úr követi vendéglátóját, s valóban, a város különleges a maga nemében, s ezen pillanatok közben nem mulasztja el jól elméjébe vésni, mily mágiákkal óvják azt Hëmyltől. Nem Sol’tis szavaiból, sokkal inkább éles szemei által látottakból, s az elf mágiák avatott ismerőjeként teszi ezt. Noha maradhatnak ki oly erők, melyeket nem észlel, avagy, varázslatok, melyeket nem érez, a tudása Lumel’Auvreáról pillanatról pillanatra nő. S érdeklődve figyeli az őrséget, a harcosokat is, kiket pillant, hisz nem utolsó szempont, miféle erőkkel rendelkezik vendéglátója. Tárgyalási szempontból sem az. A körút végeztével visszatérnek oda, hová Sol’tis vezeti őket, s ha Thalion, s kísérete szállást is kap, egy jó fürdő, s egy kis pihenés jól esik az elfek vezérének is. Amennyiben más nem jön közbe, a vértünde vezér meghívására hamarvást megjelenik Sol’tis termében, ugyanazon két kísérője társaságában.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Figyelem, ahogy apám és az elf vezér köszönti egymást, de közben édesanyámmal sutyorgok. Rákérdezek, hogy vajon mit is kereshet itt az elf vezér. Anyám sem tudja pontosan, de egy kis támpontot ad. - Ereklyét? Miféle ereklyét? És kik vihették el? - ámulok el anyámra, valahogy ez nekem kimaradt (vagy ha nagyon triviális, akkor user nem nézett utána, de kari tudja). - Én is hallottam egy ereklyéről, így majd a könyvtárban töltöm azt a pár napot, amit itthon töltök, de természetesen a vacsorán én is részt veszek, anyám! - szorítom meg a nő vérelf kezét és lágy csókot lehelek az arcára. Figyelem, ahogy apám és Thalion megindulnak, hogy megmutassák a vezérnek a várost. - Apám büszke a városra. Biztos vagyok benne, hogy mindent megmutat, amit csak lehet. - vigyorodom el szélesen, végül amint eltűnik a vezér és a kísérete, elindulunk anyámmal a fő várba, a csodálatos királyi lakba, ahol a szobám rejtekébe bújok, hogy felfrissítsem magam. Szobalányok várják a kívánságomat, és mikor meglátom a fő szobalányomat és egyben legjobb barátnőmet, Aewy'dron-t, elmosolyodom. - Drágám, de örülök, hogy látlak! - ölelem meg a lányt, aki habár kicsit fiatalabb mint én, tökéletesen végezte mindig is a dolgát és szinte együtt nőttünk fel. Már gyermek kora óta szolgál és segít nekem, így nem csoda, hogy jó kapcsolat alakult ki közöttünk. - Örülök, hogy hazatértél, Merilien! - susogja a szavakat a nő és csillogó, könnyes szemmel néz rám. - Hiányoztatok! - suttogom, és egy lágy puszit nyomok a nő arcára és magamhoz húzom a derekánál fogva. Lágyan beszippantom az illatát és nyugodtan sóhajtok. - Jó újra itthon lenni. Azonban az elfek vezére, Thalion Nagyúr is velem érkezett. - Ó, igen hallottam. Tényleg olyan jó képű, mint mondják? - kuncog Aewy'dron, mire csak legyintek és fintorogva megrázom a fejemet. - Nekem nem az esetem. Azonban találkoztam egy gyönyörű, sötét csokoládé bőrű lánnyal és... - kezdek bele a történeteimbe, amit mindig is szerettek hallgatni a szobalányok. Most is csillogó szemmel ülnek körbe engem, majd miközben mesélek lágyan megmosdatnak, hosszú vörös hajamat gyönyörű, varázslatos kontyba csavarják és bele fonnak lány virágokat és csillogó díszeket. - Viszont az egyik kísérője Thalion Nagyúrnak igen kívánatos férfi, lehet, hogy elcsábítom! - kuncogom el magamat, miközben lágy pirosítót kennek fel az arcomra, és pirosra húzzák ajkaimat egy különleges nővény nedvével. - Gyönyörű vagy Merilien! - súgja csillogó szemmel, ámulattal Aewy'dron. - És te? Te is öltözz Drágám, jössz velem! - jelentem ki határozottan, mosolyogva, mire Aewy-nek felcsillan a szeme és gyorsan öltözködni kezd. Én hosszú, vörös selyem ruhát viselek, mely lágyan omlik le csinos, formás alakomon, szabadon hagyva a vállaimat és a hátamat. Aewy'dron pedig egy világosabb piros, szinte rózsaszín ruhát visel, ami azért kicsit többet takar a lányból, mint belőlem az én ruhám. - Drágám, Merilien! - hallom anyám kopogását, aki hamarosan be is lép a szobámba. - Jaj, gyönyörű vagy, Édesem! - ölel meg és könny szökik a szemébe. Az ő haja is hasonlóan van felkontyozva, mint az enyém, csak neki kicsit diszkrétebb, világoskék selyem ruhája van. - Gyertek, induljunk! Már várnak ránk! - jelenti ki anyám, akinek kislányos izgalom csillan a szemébe. Odalent a nagy terembe a város nemesei már a helyükön ülnek, apám is és Thalion úr is odabent van már (?), mikor mi leérünk. Ahogy belépünk a terembe, a férfiak felállnak, ezzel tisztelegve anyámnak és nekem, majd lassan a helyünkre sétálunk és egy aprócska biccentéssel foglalunk helyet a hosszú asztalnál, apámtól nem messze, Thalion jó képű, fess kísérője mellett. Egy mosollyal kacsintok Aewy'dron-ra, majd egy csábos pillantást vetek az elfre.
*Végtére véget is ér a vezérek üdvözlési szavai és mozdulatai. Sol’tis büszke tartással helyesel Thalionnak. A vezér bizonyos kérdésekben a szívéből szól. Részben ő is azért alapította ezt a várost, mert a jövőre gondolt a múlt helyett.* - Akár szívemből is szólhattak volna bölcs szavaid, Thalion úr. Kövess hát! *A vérelf vezér nem zavartatja magát a Thaliont követő zöld elfektől, ahogy a nagyúr mindent megfigyeli pillantásától is. Thalion nem ellensége sem neki, sem népének, s abban is biztos, hogy még így is maradnak a városból rejtve lényeges dolgok. Minden esetre büszkén mutatja meg városukat a látogatónak, s útjuk végeztével, mikor már visszakíséri a vezért a szállásra, szolgálók várják őt, s kíséretét is.* - Én, s családom örömmel várunk a palota nagytermébe vacsorára, Thalion uram. *A kezdeti, fagyos viszony felengedni látszik a két vezér között. A közös gyökerek talán ilyen sokat érnek még szemükben. A vacsorára néhány nemes, a legszűkebb kör, valamint a Lumel’Auvrea család érkezik meg. Sol’tis mellé Avaris ült, s egyik oldalukra Thalion, míg másikra Merilien kap helyet. Előrelátón, úgy rendezték az ülésrendet, hogy az erdei és a vér elfek elvegyülhessenek egymás között, így kap helyet Thalion egyik kísérője mellett Merilien is. Sol’tis és Avaris felcsillanó szemekkel pillantják meg leányukat. Sol’tis élen jár a helyes példával, mikor az asztaltól felemelkedve fogadja a két nőt.* - Úgy vélem, az ünnepi falatok, s az ital emeli a városaink közötti jó kapcsolat fényét. *Ezzel Sol’tis tapsol kettőt, s a szolgálók sebesen sürgölődve kezdik el hordani az első fogást, valamint az italokat is, melyek természetesen mind vér elf remekek.*
*Midőn végre a szolgálók keze alá került, Thalion úr megpihen. Hosszú volt az út, s feje is telve van, hisz’ nem egy napos lovagláson vannak túl kíséretével, valamint a fenyvesben történtekkel. A vér elf város szervezettsége, s kisebb méretei ellenére erős védelme elnyerte a vezér tetszését. Jól megfigyelte, vajh’ mily erő dacol a fenyvesre boruló sötét átokkal, ám nem volt képes mindet felfedni. A város határainál tán kristályok biztosítják a pajzsot, mely örökösen fenntartja a védelmet, s erős határt képez Hëmyl ellen, noha valamiképpen e kristályokat karbantartani is kellett, hisz nincs oly anyag még ősi elf könyveikben sem, mely végtelenségi képes mágiát tárolni, avagy információt. S e feladatokba már nem látott bele, miként abba sem, mely erő az, mi ezek felett még a fényt is biztosítja a városnak, hol az élet burjánzik ellenben a fenyvessel. Ám a katonák elhelyezkedése, fegyvereik típusa, s fegyelme igen tetszetős volt neki, miként a gazdasági épületek, a köznép viselkedése, merre csak megfordultak Sol’tissal. Thalion úr nem szokta, hogy szolgák hada sürögjön körötte, s ekképp várható volt, hogy maga veszi kézbe fürdőjét. Midőn végre a meleg víz megfáradt tagjaiba öntött új erőt, nyerge mellett hordott táskájából ezen alkalomra készített öltözéket emelt elő. Világos, ezüstös ruházata, s elf módra font sötét fonatai harmóniában állnak tünde külsejével. Ékszert nem sokat hord, ám egyik ezek közül városának ostromakor, a Filnoren vezérétől, Alzareth-től zsákmányolt gyűrűje, melyet máskor rejtve tárol palotájában, ezúttal ott csillog ujján. Tünde tímárok kezeinek munkáját dicsérő csizmáit csupán letisztogatta, s máris fényesen pompáznak, s ezüstös ruházatához harmonizáló kék nadrág társul. Jó Sacro kardját oldalára csatolva érkezik le, s foglal is helyet Sol’tis invitálására. Kevés kísérője közül ama kettő az, kik mellette maradtak, míg társaik a vér elf palota harcosaival vegyülnek el. Ő is felállva fogadja a három bevonuló, neki megszokottnál valamicskét egzotikusabb, noha tagadhatatlanul szépséges, s előkelő vértünde nőt. Merilien mellé Taltaur kerül. Olassië védelmének egyik hőse. Egyik neves cselekedete volt, midőn háromszáz elf harcos élén felszabadította ideiglenesen a palotát a megszálló sárkányfattyaktól, kimenekítve onnan a még élő harcosokat, oda menekült kalandorokat is. Az Taltaur enyhe biccentéssel üdvözli a mellé ülő nemes hölgyet, kinek vörös haja, s hozzá illő vörös ruházata máris elnyerte tetszését. Nem oly koros, mint vezére, ám sokat megélt, s tapasztalt harcos ő is. A vérelf úr leányának csábos pillantására ismételt mosoly a válasz. Másik kísérője az elfek nagyurának, Halathial, ki a város közepét védte, míg tudta seregével, majd visszavonulása közben segítette Taltaurt és csapatát, valamint a sebesülteket, hogy bizton elérhessék együtt a még elf kézen lévő városrészeket. Thalion úr fejét meghajtva üdvözli Sol’tis ötletét. Komor orcáján nem látszik egyéb érzelem, noha szavai udvariasak, s kedvesen is szólanak.* - Öröm hallani bölcsességed, Sol’tis uram.
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
*A vacsora immár elkezdődik, és hamarosan apám intésére rengeteg szolga viharzik be, és tesz le az asztalokra az elfek különleges, és csodálatosan kinéző étkeik, amik között egy-egy vérelf különlegesség is található. Mindenki elé egy aprócska kis feles pohár kerül, melybe furcsa csokoládé és vér színű keverék van. - Mi ezt csak úgy hívjuk, hogy agyvelő. - hajolok kicsit közel, talán túlságosan is közel - a mellettem ülő harcos füléhez és halkan belekuncogok a fülébe. Felemelem a poharamat, ahogy apám is teszi, aki néhány szót szól erről a vérelf különlegességről, melyben csokoládé ízű alkoholos ital, illetve vörös áfonya lé keveredik és igazán ízletessé teszi az aprócska italt. - Amennyire undorítónak néz ki, annyira finom. - jegyzem meg ismét suttogva, és lágyan megérintem a katona karját, miközben halkan nevetek. Végül elhangzik a köszöntő, mely az elfek vezérét köszönti, a várost, valamint a vérelfek városát, és mindenki megissza a furcsa kinézetű, ámde valóban isteni finom kis italt. - Imádom ezt az italt! Megcsókolnám a kezét annak, aki feltalálta! - kuncog mellettem Aewy'dron, akire én is rámosolyogok. - Hogyha férfi volt az illető, akkor nem csak a kezét. - vigyorodom el és vetek egy oldalpillantást a harcosra, Taltaurra, majd szolgálómmal és legjobb barátnőmmel tovább folytatom a nevetgélést. Hamarosan megérkezik az előétel, és nemesi hölgyhöz illően enni kezdek. - Hmm. Ez még mindig isteni finom! Ezért szeretek hazajönni. Mindig degeszre eszem magam. Ön is így gondolja, kedves...? - fordulok a férfi felé kíváncsian, megrezegtetve a szempilláimat, és nem fejezem be a mondatot, kérdőn felviszem a hangsúlyt, hiszen a nevére vagyok kíváncsi a férfinak. Közben a terem szélénél felhangzik a lágy, báli típusú zene, melyet néhány vérelf csal elő egy hárfából, néhány pengetős hangszerből és dobból. - Mit gondolsz Aewy'dron, nem kellene nekünk is szórakoztatni a vendégeket? - pillantok titokzatosan mosolyogva barátnőmre, aki csak a szemével int, hogy majd talán kicsit később. Régen gyakran énekeltünk együtt a különböző bálakot, és vélhetőleg most is meg fogjuk mutatni tehetségünket. A vacsora után... Talán.
*Sol’tis elégedetten szemléli, ahogy szolgái behozzák az első étkeket, és az italokat. A vér elfek ura nem figyel annyira, hogy Merilien mit súgdos barátnőjének, vagy Thalion úr kísérőjének, az ő feladata most az elf vezérrel való párbeszéd. Nem teheti meg, hogy elkalandozzon, s ilyen formában Avaris is segítségére van. * - Eme italhoz messze vidékről hozatjuk a csokoládét, mely nem terem meg honunkban, s magunk erjesztette vörös áfonya levével vegyítjük, hogy a nemes italhoz jussunk. Igyunk hát Thalion Órëa nagyúrra, ki ma ellátogatott hozzánk Olassiëból, s igyunk Lumel’Auvrea városára, mely otthont ad népünknek, s óv minket! *Ezzel jelzésként, hogy mindenki ihat, a vértünde nagyúr felhajtja az italt. Csendes zene szól az étekhez, igazi elf báli muzsika, amit akár Elsgában is hallhatott Thalion, akár Olassië városában is elhangozhatnak, vagy a Nyugati szeglet valamelyik rejtett elf uradalmában. Az ételekhez is hozzálátnak az ünneplők, s jól látható ezen a vértünde házaspár jó étvágya is. Nem esik szó, hacsak Thalion úr nem kérdez, vagy dicsér, mert abban az esetben Avaris, vagy Sol’tis választ ad a kérdésekre, illetve fogadja a dicséretet, ami biztosan az ételekre, italokra vonatkozik. Telik az este, s az ételek is fogynak. Nem olyan súlyosak ezek, mint az emberek, vagy a törpék sültjei, főzött ételei, könnyedek mégis táplálók, bár talán fűszeresebbek, ízletesebbek, mint amiket Olassië palotájában szolgálnának fel. A vér tündék az erőteljesebb ízvilágot kedvelik jobban. Ha az étkezés és a desszertek után Thalion úr nem kezd belé, Sol’tis úr bizony nem vár sokáig, hogy ő szóljon.* - Minek köszönhetjük szokványosnak nem mondható látogatásod, Thalion uram? Még nem fordult elő, mióta városunk létezik, hogy az elfek vezére meglátogatja. Rendkívüli és nyomós okot sejtek érkezésed mögött. Itt olyan körben vagyunk, ahol nyugodtan beszélhetünk szavaink zárt körben maradnak.
*A vacsora kezdetét veszi. Taltaur őszinte megdöbbenéssel hallgatja a nemes hölgy szájából az asztalnál az illatozó ital általuk használatos nevét. Döbbenetének, azonban nem ad hangot, s nem is jelzi. Volt ő már diplomáciai kísérete Thalion úrnak, s kitanulta a századok alatt, mikor kell feltenni az álarcot, s nem kimutatni érzésit. Ekképp fogja meg ő, s Thalion nagyúr is poharát, figyelmesen hallgatva a vértünde úr szavait. Thalion nagyúr sem marad rest szép szavakkal.* - Mi pediglen ezúton köszönjük meg udvarod, s néped szíves vendéglátását, mellyel sok más udvarnak példát mutatsz tisztességből. *Taltaurnak eközben más dolga akad, hisz’ az oldalán ülő vértünde szépség kitünteti megkülönböztetett figyelmével.* - Különleges italhoz különleges név jár, kisasszony. *Suttogja vissza, s a karját érintő ujjakra a harcos szája enyhe mosolyra húzódik. Taltaur nem az a karót nyelt elf harcos, mint vezetője, s még szabad is, hisz Olassiëban nem várja asszony, s gyermek sem. Ő a város védelmének szentelte életét, s így vált az erdei elfek háborús hősévé is. Olybá tűnik neki, hogy a két nő igen jól megértik egymást, s mint látja, ez éppúgy feltűnik a másik harcosnak, Halathialnak is, ki figyelmével egyre inkább kitünteti Aewy’dront. A Merilien mellett ülő elf harcos a következő kijelentésre el is gondolkodik, hogy eme vér elf hölgy mily bő vérű lehet, mit jellemeznek pajkos kijelentései. Felsőtestét féloldalvást Merilien felé fordítja, s okos, barna szemeivel végigméri a nőt. No, nem leplezetlenül, s közönséges módon, hanem diszkréten teszi ezt. Midőn fogyasztják az étket, a hölgy ismét figyelmére méltatja, s Taltaur annak rendje, s módja szerint felel a kérdésre.* - Meglehetőst ízletes étek, elf harcoshoz méltó. S a nevem Taltaur, kisasszony. Megtisztelő számomra e csodás város még csodásabb leányának kitüntető figyelme. *S a táncos kijelentésre, mit barátnéjának intéz a nő, Taltaur maga is kissé hamiskásan mosolyodik el. Nos, neki nem lenne ellenére e két szemrevaló nő táncát szemlélni, míg ura diplomáciai teendőivel bajlódik. Hasonló véleményen van Halathial is, ki Aewy’dront figyelmezi. S ha már Thalion úrnál tartunk, a vezér sem marad egészen szótlan.* - Eme étkek elkészítése néped ízlését dicséri, Sol’tis uram. *Nem várakozik hát tovább, befejezi étkét, s még gondolatait rendezgeti, midőn a vér elfek vezére nekiszegezi kérdését. Meg kell hagyni, nem köntörfalaz sokat, rögtön a tárgyra tér. Thalion körbepillant a termen, a szolgálók, a kevés nemes, saját harcosai során, majd nem túl erős hangon szól.* - Helyénvaló kérdésed, s nem is szándékszom soká húzni az időt. Bizonyára tudod, hogy népünk milyen csapásokat szenvedett el az elmúlt századok hosszú sorában, s hogy az utolsó alig két éve történt Olassië városában. Sötét erők támadtak ránk, s mi, miként a mellettünk helyet foglaló két harcosom is, keményen helyt álltunk. Taltaur, s Halathial tettei elévülhetetlenek voltak e harcban. Ám seregeink Filnoren sárkányfattyai, s a Sárkány-hegység szürke orkjai ollójában nem tartották volna meg a várost, ha nem érkezik hívásunkra szövetségesi segedelem. Dáin Azaghál, Mardan, s a hegyi törpék királya, Stern lovassága, s az erdei nimfák éppoly segítségünkre voltak, mint a városunkban épp ott tartózkodó kószák is, valamint Avlanion grifflovasai. *Némi szünetet tart. Tán a vér elfek éppoly jól ismerik e tényeket, mint ő, ám ezt csupán felvezetésnek szánta.* - Maga a Remény templomának papnője is megjelent nálunk, eleget téve a még Lanurral kötött szövetség kötelezettséginek. Ám nem rejtem véka alá, mi zavaró számomra. Eme események előtt nem sokkal elzarándokoltam ősi városunk, Elsga romjaihoz, hogy végre kimentsem onnan a Szent Kelyhet, hogy méltó elhelyezésre kerüljön városunkban. Ám valakik megelőztek minket, s miként jól tudjuk, nem sokan ismerik ama templom titkát, mely rejtette e kegytárgyat. A templomajtót, mi kiállta Agare pusztítását, a sivatag forró, s hideg ölelését, kezek, s mágia feszítették fel, s a ládát, mi rejtette a kelyhet feltörve, üresen találtam. Népünkön kívül oly kevesek tudtak e tárgyról, hogy sejtésem egy személyre szűkítette a gyanúsítottak listáját. *Tart egy kis szünetet, hadd válaszolhasson rá vendéglátója, ha szándékában áll.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Az étel remek és nagyon finom, de ezt már megszoktuk. Sehol nem ettem még olyan finom tünde ételt, mint itthon. De persze... Azt hiszem, hogy mindenki így van ezzel, hogy az otthoni étel számára a legfinomabb. A vacsora csendben zajlik, a nemesek csak néha-néha súgnak össze egyszer-egyszer, de igazából mindenki arra vár, hogy Thalon szólaljon meg, hogy ő mondja el, hogy miért is látogatott el hozzánk. Az igazat megvallva engem is érdekel a dolog, főleg, hogy anyám szót ejtett a kehelyről. Gyanítom, hogy igaza lesz, és Thalion tényleg azért jött el hozzánk. Bár ne mtudom, hogy miféle segítséget adhatnánk mi neki. Harcosokat? Vagy éppen valami információt a könyvtárból? Az biztos, hogy igen nagy a könyvtárunk és van néhány különleges tekercs is, ami máshol nem is lelhető fel. Azonban most nem is ez foglal le, hanem a jó kép elf harcos mellettem. Beszélgetni kezdek vele és a kellemes mosolyából ítélve úgy vélem, hogy én is tetszek neki. No, persze, hát kinek nem? Az is feltűnik, hogy a másik harcos is egyre többet néz Aewy-re, és elmosolyodva, suttogva adom tudtára, mire a lány elpirulva mosolyog Halathial-ra. Lágyan megbököm az oldalát és kuncogni kezdünk. - Azt hiszem ma estére mindkettőnknek lesz párja. - súgom a lány fülébe egészen halkan, hiszen tudom, hogy mennyire éles hallása van a tündéknek. Aewy'dron kuncogni kezd, majd bájosan rebegteti a pilláját a harcos felé. - Az étel nálunk mindig finom, és biztos vagyok benne, hogy kóstolt olyat is, amit még sehol máshol nem evett, jól mondom? - rebegtetem én is a pilláimat és bájosan, ámde kíváncsian mosolygok a férfire, aki hamarosan elárulja a nevét. - Üdvözlöm, Taltaur. Ismeretes előttem dicső tetteinek története, habár minden részletét azért nem ismerem, mégis hallottam már a nevét. - mosolyodom el, és kicsit oldalra döntött fejjel nézem a férfi csinos vágású, seb mentes arcát. Valóban nagy harcosról van szó, és örülök, hogy egy ilyen férfi lehet a kísérőm ma este. - És a társa? Ön? - fordulok Halathial felé, majd egy oldalpillantást vetek Aewy'dronra, aki ismét kicsit elpirul. - Ő is harcos, nemes elf, Halathial. - mutatja be a férfit Aewy, aki bizonyára már beszélgetésbe elegyedett a másik harcos elffel. mesélni kezdek a városról, a gyönyörű szökőkútról a város központján, a csodálatos szent helyről, és persze a palotáról. egészen addig, amíg apám fel nem kéri Thalion urat, hogy mondja el, miért is látogatott el hozzánk pont most. lágyan a harcos elf karjára teszem a kezemet, jelezve, hogy most maradjon csendben egy picit és kíváncsian, fürkésző tekintettel hallgatom az elf vezért. összenézek anyámmal, aki afféle "megmondtam." pillantással néz rám. Kíváncsian hallgatom az elf vezért, és nem szólok egy szót sem, néhány falat gyümölcsöt teszek közbe a számba, és igyekszem ezt igen vonzón, szexisen csinálni, hogy azért ne lankadjon Taltaur figyelme sem az irányomba.*
*Hamarabb választ kapnak kérdésükre, legalábbis részben, mint várták. A vér elfek termére csend borul, amikor Thalion nagyúr belekezd beszámolójába. Hangján hallatszik, hogy nem akarja nagy dobra verni azokat, amiket elmond, pedig olyat még nem árult el, ami titkos lenne. Mindenki hallott már Lanuriában, még a rejtett Lumel’Auvreában is a háborúról, ami az elfek legnagyobb városát sújtotta. Sol’tis azonban nem szól közbe, ahogy Avaris sem. A vezér folytatja mondandóját, ami innentől válik érdekessé. Nem tud minden nemes ugyanis a Szent Kehely eltűnéséről, miközben magának Elsgának idegen általi megbolygatása is felér egy szentséggyalázással. Az elfek lelkei, kik ott lelték halálukat az őrült ősi sárkány tomboló dühében, nem nyughatnak zavartalanul, ha idegen tolvajok törik fel templomukat. Amikor Thalion úr szavai abbamaradnak, a teremben ülő kevés nemesek köréből halk morajlás hallatszik. Sol’tis megemelt hangja töri meg az erősödő hangoskodást.* - Thalion úr még nem fejezte be. Úgy hiszem, ez csupán felvezetése valódi céljának. A történet, a kiindulópont, hallgassuk hát tovább, hogy el tudja mondani, mi indokolta, hogy átszelje fél Lanuriát, behatoljon a fenyvesbe és megkeresse elrejtett városunkat! *A vér elfek urának hatásos megszólalása, miközben Avaris, aki mellette ül, úgy érzi, gyanúja beigazolódni látszik, s valóban a kehely miatt érkezett hozzájuk a vendég. Szólni azonban nem szól, ahogy a nemesek is elhalkulnak, a szolgák pedig már régen, még Thalion első szavainál elhagyták a termet, jól bezárva az ajtókat, melyeken egy hang nem hallatszik ki a bent elhangzottakból. Sol’tis tekintete már Thalionét keresi. Úgy sejti, most jön az a rész, amire neki is reagálnia kell majd, s akár városuk szempontjából is lehet jelentősége.*
*Miközben a vezér beszél, a két harcos tisztelettel hallgatja. Lehet látni, mily nagy becsben tartják azt, ki az elfeknek jelenlétével nyújtott Elsga pusztulása után vigaszt, midőn Gilgedron rendelte örökségét elfoglalta Olassiëban. Helyén volt, s erején felül teljesítve biztosította mind a nyugatra menekülteket, mind az északon lévőket, hogy e mérhetetlen tragédia sötét óráiban sem múlik el népük, fennmarad, s tovább él, még ha a sokk örök időkre beleég is mindenki szívébe, ki élt akkor. Ám míg Sol’tis szavai hangzanak, ismételten figyelmet szentelnek a két szép elf lánynak az asztalnál. Halathial, amolyan bajtársias pillantást vált Taltaurral, s utána már újra mosollyal fordul a másik vér elf lány, Aewy’dron felé. Taltaur tisztában van ama ténnyel, hogy Merilien viselkedése oly szándékokra is gondolni enged, mikre ideútján nem is gondolt. Mikoron karját érinti, s vérvörös ajkai között gyümölcsöket tüntet el, miktől egészséges férfiemberben bizton megmozdul valami, mosolya szélesebbre húzódik, miközben szinte suttogva szól a nőhöz.* - Oly előny birtokában van kegyed, mivel visszaélni nem szabad: már tudja, ki vagyok, ám én csupán annyit tudok, hogy ön gáláns vendéglátónk, Sol’tis uram leánya. Ám kíváncsiságom ez még nem elégítette is, ha megengedi, többet is tudnék oly égi szépségről, mint amilyen kegyed! *Ezúttal Taltaur erős keze érinti meg Merilien kézfejét, de nem fogja meg, csupán ott marad mellette az asztalon, kíváncsian várva, vajh’ ott hagyja-e a vér tünde lány sajátját, vagy elhúzza. Halathial is halk beszélgetésbe mélyed, ám csupán addig, míg Thalion úr hangja be nem tölti ismét a helyiséget.* - Helyes a gondolat, Sol’tis uram, ám e tények, s következtetések nélkül nehéz lett volna mondandóm magját előadni. Sajnálatosan komor okok vezettek ide, ám a komor dolgok arra valók, hogy sötétségüket fénnyel töltsük meg. Aki figyelemmel kíséri népünk történelmét teremtésünktől jelenkorunkig, jól láthatja, hogy bár kultúránk még mindig csúcsán ragyog, s szívünk tisztaságával sincs baj, leszámítva Gwaith-dúr sötét népét, súlyunk e világban, miként népünk száma is hanyatlóban van. Része vagyunk hét évszázada egy szövetségnek, melyben meg mernek kerülni minket. Mert miképp másként fordulhatna elő az, hogy ősi templomunkból kiemelik szent ereklyénket, s nem adják át, hanem elrejtik saját maguknál?! Szétszórtságunk sem erősít meg, hisz Elsga menekültjei eltűntek a Nyugati szeglet erdeinek mélyén, s csak mi tudjuk, hogy ott vannak még. Fehér rokonaink északon élnek, távol, a hegyek között, ti a fenyves mélyén, míg mi, Olassië erdőbe rejtett városában. Fontosnak tartom megerősíteni szövetségeink, mik kapcsolataink szorosabbra fűzésével is járnak, s azzal, hogy ha valakit támadás ér, hát testvérei akár nyugaton, akár keleten, akár északon segedelmére sietnek majd. Hisz a fenyves a Sárkányok Völgyének kapujában van. Ha kitör egy újabb háború, mitől az istenek óvják Lanuriát, a sárkányok itt fognak elvonulni, s vajh akkor is elég lesz Lumel’Auvrea védelme? *Thalion úr szünetet tart. Szúrós pillantásába, melyet most körbejártat a termen a súlyos szavak után keresve azok hatását, most tűz csillog. Az elfek ura felemelkedik ültéből, s úgy tekint körbe, hogy mindenki lássa szálfa termetét, egyenes, nemes tartását, szigorú, ám most lelkes arcát, mely abbéli örömét is kifejezi, hogy népe körében lehet.* - Ebben segíthet egy erősebb szövetség népünk körében. S még valami, hogy tudja mindenki. Egy valaki lehet, ki megbízója lehetett Elsga temploma feltörésének. Egy valaki, kit oly jóságosnak hisznek követői Birodalom szerte, hogy fel sem merülne bennük, pedig tudjuk, hogyan érte el a győzelmet a Háború végén. Ez pedig a Remény templomának főpapnője. Vajh, ha meg mert kerülni minket, elorozva a kelyhet, meddig leszünk oly fontosak számára, hogy ne csupán pajzsként tekintsen ránk, mi felfogja a sárkányok első offenzíváját? *Ismét szünetet tart, ám a kérdés csupán költői volt.* - Egy válaszunk lehet erre. Megvan az erőnk még, megvan a bölcsességünk is, s leginkább tisztaságunk, melyet oly régóta őrizünk. Ki is használhatjuk majd, ha együtt működünk.
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Thalion mesélni kezd, és habár a nagyját ismerem a történetnek, azért nekem is vannak benne új dolgok. Például a papnő kiléte. Álmomban sem gondoltam, hogy a szövetségből lopta el valaki a kelyhet. Mindig is azt hittem, hogy valami ellenséges nép. De vajon miért? Mi volt ezzel a célja a papnőnek? Thalion egy ideig megáll, és halk moraj fut végig a nemesek körében, és én is összenézek anyámmal. Kíváncsi vagyok, hogy mi is lesz a történet kimenetele, így mikor apám felemeli a hangját, végignézek a nemeseken, majd én is figyelek tovább Thalion-ra. Taltaur lágyan szól hozzám, suttogva a szavakat és közelebb is hajol a kelleténél, hogy tisztán értsem a szavakat. Én még csökkentem közöttünk a távolságot, majd lágyan a férfi füléhez hajolok, ajkaimmal szinte érintve a puha bőrt és a fülcimpáját. - Még én sem tudok Önről sok mindent, de egy tánc erejéig igényt tartok Önre és majd mesélek. Esetleg még az este további részét is felajánlom az Ön számára... - hangom sejtelmes, ám a tünde férfi - hogyha nem immunis a jelenlétemre - bizonyára sejtheti, hogy mire is gondolok. Ámde mutató ujjamat lágyan az ajkaira teszem, és Thalion felé biccentek, hogy egyelőre hallgassuk meg az elf vezér mondandóját, utána majd beszélgethetünk rólam, vagy másról. Érzem a tünde férfi kezét a sajátom mellette, és titokzatos mosollyal fűzöm kisujjamat a férfi kisujja közé, majd ha engedi lágyan leemelem az asztalról a kezünket, és az asztal alatt fűzöm össze ujjainkat, mutató ujjammal lágyan simogatva a férfi kezét. Mikor a szövetségről beszél és a sárkányok támadásáról, határozottan szólalok meg: - Eddig nem kellett tartanunk a sárkányoktól. Miért kellene félnünk tőlük most? - szólalok meg és látom, ahogy anyám elsápad, apám pedig szúrós pillantást vet rám, majd szabadkozni kezd a viselkedésem miatt. Nem sok jogom van beleszólni az ilyen beszélgetésekbe, főleg, hogy maga az elf vezér szavát szakítom félbe. Egy pillanatra lesütöm a szememet és lágyan megszorítom az elf férfi kezét, majd ismét határozottan nézek Thalion-ra, vajon kapok-e választ a kérdésemre. Érdekes, amit mond a férfi és természetesen én is egyet értek azzal, hogy fűzzük szorosabbra a köteléket az elfek között. - Milyen bizonyíték van arra, hogy valóban a főpapnő lopta el a kelyhet? Ha téved Nagy Uram - hajtom meg a fejemet Thalion felé - és oktalanul vádul, abból nagy baj lehet. A szövetség bánhatja népeink között... - szólalok meg ismét, mire apám habár megint szúrós pillantást vet rám, kíváncsian fordul Thalion felé, hiszen őt is érdekli a válasz.
A hozzászólást Merilien Lumel'Auvrea összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2013-06-26, 10:12 pm-kor.
*Thalion szavaira Sol’tis is figyel teljes figyelmével. Hírek, s olyan információk hangzanak el, amelyekről mindről ő sem tud. Igen, vannak még rejtve előle dolgok, olyan dolgok, amikre talán jobb is lenne, ha nem derülne fény. Például az, hogy azelőtt nem volt elf, aki elindult volna Elsga romjait megbolygatni. Miért? Még ő sem gondolt rá, holott talán épp Lumel’Auvrea mélyén is állhatna most az a kehely. Amikor Merilien szólal fel, hirtelen vágva szavába Thalion úrnak, szúrós pillantást vet rá, de hagyja beszélni. Olyan kérdéseket mond ki, amik benne is felmerülte, de nem ilyen nyersen vetette volna azokat a vezér elé. Az újabb szavakra már jóval szúrósabb tekintet Merilien jutalmas, s így mielőtt még Thalion újra szóra, válaszra nyitná száját, Sol’tis is eldörmögi magát.* - Nézed el leányomnak hirtelenségét, Thalion uram! A diplomácia olyan művészet, melyet gyakorlás nélkül csak kevesek művelnek magas szinten. Leányom kérdései mégis valahol jogosnak mutatkoznak, s ha jól sejtem, válaszokkal érkeztél ide.
*Míg Thalion úr beszél, Taltaur, s Halathial is csendben, tisztelettel hallgatják urukat. Számukra ez nem oly újdonság, hisz benne élnek, s megvetéssel viseltetnek az emberek oly tisztelt papnője felé. Ám Merilien sejtelmes szavai akkor is ott visszhangzanak a harcos ívelt vonalú fülében. Kétségtelenül vonzó, s kívánatos a telt ajkú vörös hajú nő, s tán még inkább azzá teszi, hogy Sol’tis leánya, noha Taltaurtól távol áll az, hogy emiatt törődjön másképp egy nővel. Katona, s harcos, kiben a becsület előbbre való holmi kalandoktól, noha azért ha egy elf nő lehetőséget biztosít neki, hát megragadja azt. Másképp lenne, ha család, szerelem várná otthon, ám ez nincs így. Pedig Olassië falai között is akadnak szemrevaló tündék, ám egyik sem dobogtatta meg még a harcos szívét. Nem húzza el száját a rá simuló ujj elől, ahogy kezét sem a hozzá fonódótól, szürke szemei Merilient tekintetébe mélyednek. Már az asztal alatt megszorítja kezét, s értékeli a lány bátorságát, tán vakmerőségét, mivel ura szavába mer vágni, s szavát kérdőjelezi meg. Kevés elf vetemedne erre ilyen nyíltan. Ám ő is, s harcostársa is némán várja a folytatást, mi nem is késik soká. Thalion szúrós pillantása ezúttal Merilienre, majd Sol’tisra esik.* - Jogos kérdései vannak leányodnak, Sol’tis uram. Tán előbb másodikra adok választ. Eloszlatom azon tévedést, miszerint bármi olyat tennék, mi árthat népemnek, s a szövetségnek, melynek nem Onoria főpapnő letéteményese. E szövetséget mi Lanurral, s az emberekkel kötöttük hét évszázada. Ennek köszönhetően, s a háborúban hullajtott harcosaink vérének köszönhetőn él, s nem a papnő jóindulatán múlt. Népemért élek Gilgedron elveszítése óta, s ez nem lesz a jövőben sem másképp. Nem szándékozom csupán e vádakkal elé állni a Tanácsnak, s megvádolni népem iránti árulással őt, noha tanúim vannak arra, hogy kit küldött megölni alvezérem, s lopni Olassië szent forrásának vizéből, mely teljessé teszi a Kelyhet. E forrásvíz, melyet az istenek áldottak meg, s a kehely együtt oly hatalommal bír, melyet nem engedhetünk avatatlan kezekbe. S mikoron fejvadásza lebukott, s előttem, vezéreim, harcosaim előtt vallott, megkísérelték kioltani éltét. Ám ne higgye senki, hogy templomunk a papnő kezei törték fel. Ő sosem mocskolja nevét, s kezeit be. Nemcsak neki akadnak a századok alatt kiépített kapcsolati, hanem nekünk is. Boudur nevű embere volt jelen a templomnál, s egy sárkány, kit még kerestetek. Ám vétett ő már más szövetséges érdekei ellen is, s azon szövetségeseket is megkeresem. Ha a Tanács elé állunk, kezünk nem lesz üres, s nem leszünk egyedül. Ott lesznek mind tanúink, mind bizonyítékaink, melyek tárgyi, s mágikus jellegűek is. Városotokba nem háborús felhívással, hanem szövetségünk, népünk erősítésének céljával érkeztem, s reményeim szerint ekképp is értelmezitek szavaim. A legfontosabb, hogy népünk erejét megőrizzük a következő évezredekre, s oly egységbe tömörüljünk, mely kiállja az idő próbáját. Ám kitérek még valamire, mi, noha sokaknál mendemonda tán, ám kapcsolatim, s az áruló sárkányok, kik a háborúban mellettünk álltak, megerősítették már számomra. Tán emlékeztek az Éj-hasadéki csatára, mi lezárta a háborút, s eltüntette a sárkányok seregét világunkból. Három éve e hasadék megnyílt egy éjszaka, s egy ősi sárkány tört ki belőle. Tán mondhatom nevét e fekete lénynek, s ha nevét említem, már tudvalevő, miért oly esélyes a közeljövőben egy szervezett sárkány offenzíva. Eme ősi sárkány neve: Risan! Egyike azoknak, kik a háborúba vezették népüket ellenünk. *Taltaur e szavaknál szorítja meg Merilien kezét. Katona, s harcolt ő is ama háborúban, látta miféle pusztításra képes egy ősi sárkány, s halandó csatlósainak hada.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Habár vakmerő és tiszteletlen vagyok, ugyanannyira kíváncsi is. Apámtól és Thaliontól is kapok egy-egyszúrós pillantást és látom, ahogy anyám is kissé elsápad, és néhány nemes is felszisszen, de én csak állom Thalion Úr tekintetét és várom a választ. Apám is jogosnak ítéli meg a kérdéseimet, amire elmosolyodnék, de nem érzem helyén valónak, így csak határozottan várok és fogom az asztal alatt Taltaur kezét, lágyan simogatva azt. Thalion beszélni kezd hát és elmondja, hogy elfogták a betolakodót, akit félhetőleg a papnő küldött, és immár egy sárkányt is kerestet a vezér. Mesél a kehelyről és mágikus erejéről is, hogyha egyesül a forrással. A bennem élő mágus felkapja a fejét és mocorogni kezd. A szemem elvörösödik, arcom kissé elsápad, majd ismét a tünde vezér szavába vágok: - Miféle hatalommal bír a kehely és a forrás együtt? - szólalok meg. Hangom határozott és talán egy lehelletnyit mélyebb is. Aki már jól ismer, az tudhatja, hogy most a fejembe, lelkembe bújt mágus szól mélyen belőlem, ő kíváncsi a kehely hatalmára, hiszen talán az olyan erős, hogy újra éleszthetné őt, és ismét saját teste lenne, nem holmi parazitaként élne bennem. Aewy'dron megszorítja a karomat és lágyan maga felé fordítja arcomat. - Merilien! Kérlek, ne! - csitít, de kikapom a karomat a nő kezéből és Thalion felé fordulok. - Kié lesz az a hatalom? Talán az Öné, Thalion Nagyúr? - hajtok fejet az elf férfi előtt, de hangomból süt a gúy és az arrogancia. - Miért a zöld elfeké lesz a dicsőség és a mérhetetlen hatalom? Mi, vérelfek sem vagyunk különbek! Talán áthelyeztethetné ide a kelyhet, ha a birtokában lesz. Mi megvédjük! - jelentem ki határozottan és hatalomvágytól csillan meg a szemem. Anyám az arcába temeti a kezét, Aewy'dron pedig lassan feláll. - Merilien, Úrnőm! - hajt fejet előttem, majd lágyan megsimítja az arcomat, és mindenki döbbenetére szájon csókol, magához húzva a fejemet, beletúrva a hajamba. A szemem lassan elsütétül, a mágusom pedig kiélvezi a helyzetet, a nő közelségét, amit én is ugyan annyira élvezek, mint ő. A vágy eluralkodik a testemen, majd végül visszatérek a saját tudatomhoz. Riadtan nézek anyámra, majd Aewy'dronra, végül Thalon-ra és Taltaurra. - Elnézést, Nagy Uram! - hajtom meg a fejemet, és kiviharzok a teremből, remélve, hogy Aewy'dron, vagy éppen az elf harcos követ.
*Ez a vacsora kezd egyre veszélyesebb irányba haladni. Habár Thalion nem veszi fel Merilien sértő viselkedését, s ahogy Sol’tis látja, a zöld elf urat kísérő harcosok sem, jó lenne, ha Merilien megtanulná, mikor is tartsa meg magának véleményét, ha annak nem tud hangot adni olyan módon, ami még szalonképes egy tárgyalással egybekötött vacsorán. Sol’tis arca egyre vörösödik Merilien szavainak hatására, miközben Avarisé inkább sápad. Mindketten tudják, hogy miért kérdezi azokat, amiket kérdez a lány, ahogy azt is, hogy valójában nem ő kérdezi. Erről azonban nincs tudomása Thalionnak. Valóban nagy a döbbenet, de Aewy’dron ezúttal helyesen cselekszik, hogy végre elfojtja a leány kiáltozását. Csak miután kiviharzanak a teremből fordul zavartan Sol’tis Thalionhoz.* - Elnézésed kell kérnem Merilien nevében is. Ez a jelenet nem ezekbe a termekbe való, s állíthatom, el fogunk beszélgetni vele. *Sol’tis minden esetre magában mérgelődik is, hiszen Merilien olyanokat is mondott, amik benne is megfogalmazódtak, ámde így már nem hozakodhat elő velük.* - Risan neve előttünk is nagyon ismert, akik harcoltunk a háborúban. Szavaid elgondolkodtatók, Thalion uram, s nekem is népünk fennmaradása, erőssége lehet csak célom. *Avaris ekkor áll fel, s hajol meg a nagyúr felé, miközben már siet is ki leányához. Ha Taltaurs Halathial is követték őket, akkor megtorpan egy pillanatra, majd tétovázik, visszatérjene férje mellé.*
*A lány szavaira nem csupán Thalion úr, hanem maga Taltaur is meglepetten pillant Merilienre. Ezidáig nem eme viselkedést követte a vér elf. Ámde Thalion urat nem lehet ennyivel kibillenteni önuralmából, mely kétségtelenül az egyik legerősebb egész Lanuriában. Megkeményedő tekintete mutatja csak, mily eltérő gondolkodás ez, mint övé, s hogy tetszését nem is nyerte el.* - Nem zöld, fehér, vagy vér elfek vannak, kisasszony. Az elfek népe van csupán. Ama hatalmat pedig jobb, ha senki keze nem érinti, s nem csupán enyém nem. Nem egyesítjük a kelyhet a forrás vizével, s ezt másoknak sem engedjük, akkor nem lesz baj belőle. Ha népünk attól az ereklyétől, illetve a hatalmától függ, akkor már rég elvesztünk, mert önnön erejéből nem képes fenntartani azt mi volt, s mit még most is megtestesít. *A lány azonban távozni készül, s ha már így tesz, a nagyúr fejét meghajtva köszön el tőle. Nem kell felállnia, hisz már eddig is álló helyzetben beszélt, hogy jobban lásson, s őt is jobban láthassák a teremben lévők. Taltaur kérdőn pillant Thalion úrra, s a nagyúr enyhe bólintással engedi, hadd menjen a nő után. Itt, úgy véli, nem fenyegeti oly esemény, melyhez igénybe venné harcosát. Ha mégis így alakulna, hát arra magának a nagyúrnak is lenne válasza, s nem csak Halathialnak. Taltaur kisiet a teremből, mikoron Thalion úr a nemesekhez, s egyben a vér tündék urához is fordul, ám tekintete eközben megállapodik a bizonytalan Avarison.* - E tárgy holléte nem okozhat népünk kolóniái közt hatalmi villongást, azt remélem. Noha jelenleg nem kezünkben leledzik, úgy vélem, idővel visszakerül jogos tulajdonosaihoz, hozzánk. Leányod tán kissé hirtelen, de te, Sol’tis uram, bölcsességedről tettél tanúbizonyságot imént. S e bölcsesség nem neveltetés, hanem kor függvénye. Idővel Merilien is él annyit, mivel már atyja bölcsességéhez felérhet. Nem a kehely az, mi miatt érkeztem, s még csak nem is a Tanács elnökét vádolni. Ez csupán támasza elsődleges célomnak, miként Risan kiszabadulása is. Népünk egységbe kovácsolásának egyik lépése az, mit tenni kívánok veletek, s minden elffel együtt. Az, hogy megőrizzük népünket a jövendőnek tisztaságban és erőben. Ehhez pedig együttműködést, s szövetségünk megerősítését ajánlom. *Eközben Taltaur utoléri Merilient, s még előbbi esemény hatása alatt érinti meg karját. Meglehetőst szabados viselkedése meglepő, ám egyben vonzó is számára, hisz Taltaur férfi is, s a két nő csókja, Merilien botor vakmerősége oly tüzet sejtet, mit már régen látott, s érzett a harcos.* - Azt hiszem, nem kell elfutni, kisasszony.
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Mielőtt még inkább felszínre törne a mágusom, mely a testemben lakozik, Aewy'dron határozottan csókol meg, majd vezet ki a teremből. Látom, hogy anyám még bizonytalanul áll fel, majd vissza is ül és nem jön utánam. - Merilien! - fogja két keze közé arcomat a szolgáló nőm és mélyen a szemebe néz. Pislogok néhányat, majd megcsóválom a fejemet. - Már megint ő... - suttogom és ismét én vagyok. A mágus elaludt bennem, Aewy'dron csókja kibillentette határozottságából és immár megint én uralkodom saját testem felett. - Mit fog szólni apám... És mit gondol majd Thalion nagyúr? - suttogom kétségbeesve. Ekkor halom meg a puha lépteket a hátam mögött és mikor meglátom Taltaur fess alakját, elsápadok. - Aewy'dron. Most mit tegyek? - suttogom a nőre, aki azonban tanácstalanul fordít meg a férfi felé. Elkapom a mozdulatát, ahogy keze a kardjára siklik. - Kérlek, Taltaur! Nem szándékozok bántani senkit. Téved következtetéseket von le. - szólalok meg és a hangom közel sem olyan határozott mint néhány perccel ezelőtt odabent a teremben. - Taltaur Uram! - hajt fejet Aewy'dron is, majd rám néz. - Merilien Úrnőnek szörnyű terhet kell viselnie, ezért nem tud uralkodni magán. - kezd bele a történetbe Aewy, mire a lány vállára teszem a kezemet. - Aewy, Kedves! Menj be a vacsorára élvezd a bált és a társaságot. - mosolyodom el sokat sejtetően, és persze, hogy a másik elf férfire gondolok. - Taltaur, sétál velem? - hívogatóan pillantok a férfire, majd hogyha velem tart, akkor lágyan belé karolok. - Az én történetem nem olyan kellemes... - szólalok meg néhány lépésnyi csend után. Kiérkezünk egy nagyobb erkélyre, ahol néhány kőpad található, rá lehet látni a kellemes folyóra, ami körbeveszi a várost és egy lágy vízesés is látható a fák árnyai között. Az erkély széléhez sétálok, és kinézek a sötétségbe. A csillagok fénye átjut a lombok között, de nem sok. Néhány fáklya ég az erkélyen, kellemes fénybe vonva a helyet. - Egy nagy csata dúlt a városunkban. Egy hatalmas mágus akarta megtörni Hemyl varázslatát és elpusztítani a városunkat, megszerezni vérmágusi képességünket. - kezdek bele a történetbe kissé gyászos hangon. Hát, nincs happy end, az biztos. - Habár a mágust sikerült megállítanunk, nem sikerült teljesen megölnünk. Azóta bennem él, és az újjá éledését keresi. Én pedig azt, hogyan szabadíthatnám ki a testemből, a lelkemből ezt a félig élő, félig holt lényt, parazitát. - fordulok a férfi felé és nézek mélyen a szemébe. Látszik az elszántság a szememben és a harag, hogy ezzel a teherrel kell együtt élnem. - Az előbb, odabent... A mágus beszélt belőlem. Talán a kehely keresésére indulok...Talán attól remélek majd szabadulást. Vagy megszabadulok a mágustól, vagy ő éled újjá... - suttogom a mondatot és kíváncsian várom, hogy vajon Taltaur hogyan reagál erre az egészre.
*Sol’tis, lánya kirohanása után még mindig rázza fejét. Nem jó színben tünteti fel tárgyalópartnere előtt, s attól tart, hogy ez rányomja bélyegét a következőkre is. Azonban Thalion úr, habár arcán látszik, leginkább tekintetén, hogy kissé felkavarták Merilien vádjai, jól reagálja le az eseményeket. Ez így jó, bár Sol’tis abban is biztos, hogy tudja, miért mondta, amiket mondott lánya. Ettől függetlenül, vet egy pillantást a mellé visszaülő Avarisra, aki ebből tudja, hogy lesz még apa-lánya elbeszélgetés. Persze nem mint nagyúr és alattvaló között, annál sokkalta jobban szereti a vér elfek ura Merilient.* - Szavaid jól esnek szívemnek, ámbár Merilien sem most jött a világra, s azért is bátorkodtam őt is hívni erre az eseményre, mert bíztam benne, hogy nem hoz fejünkre bajt. Úgy gondolom, hogy Lumel’Auvreának, és a vér elfeknek is lehet olyan jó egy szorosabb kapcsolat, mint Olassiënak. Városunk biztonságos, sőt, rejtett, de kicsit elzárt is a világtól. Ha a támadásról, ami városodat érte, időben értesülünk, biztosan állíthatom, hogy lett volna vér tünde sereg, ami segítségetekre siet a harcban. Ahogy a nyugati elfek is éppúgy jöttek volna, de a széttagoltság, ami csak rosszabb lett az elmúlt századok alatt, megakadályozta ezt. Ha javasolhatok valamit, hogy még biztosabb legyen, küldjünk a kapcsolat szorosabbá tétele miatt követeket a többi kolóniához.
*A terem elcsendesedik, mintha mindenki azt várná, mily szavakkal illeti Sol’tist Thalion, avagy a távozó Merilient, ám a nagyúr szavai megnyugtatásul szolgálnak. Diplomatikus, s ez most is jó hatást gyakorol a tárgyalásra. A vér elf nemesek megnyugodva ülnek tovább helyeiken, míg uruk menteni igyekezvén a helyzetet, szól az elf vezérhez.* - Az idő sok mindenre gyógyír, Sol’tis uram. S a szavakkal, melyekkel szövetségünk erősbítenéd, mélységesen egyet értek. Népünk érdeke, hol tiszta szívű elfek élnek, kapcsolatban legyenek egymással. Úgy vélem, méltányos ama javaslat is, mely követeket küldene a többi kolóniához, így erősítve a kapcsot, mely szövetségünk erejét adja majd. Ám e szövetség azt is megkívánja, hogy széthúzás ne essék népünkön belől, mely megosztja erőink, s lelkünk is idővel. Egyként kell cselekednünk. *Eközben Taltaur meghökkenve pislog Merilienre.* - Bántani? Nem vontam le következtetést, csupán e zaklatott szavak nyomán jöttem ki. *Való igaz, óvatossága nyilvánvaló, s a harcos el is engedi kardját. Ő sem bántani szándékozott, miként azt szavaival jól jelzi Merilien is, csupán felkészült a váratlanra is, mi bármikor érheti e helyzetben. A férfi Aewy’dronra pillant, mikoron beszélni kezd, ám az udvarhölgyet Sol’tis úr leánya visszaküldi a terembe. A harcos valamicskét lassúnak érzi észjárását az eseményekhez képest, noha sosem volt lssú gondolkodású. Most mégis furcsán pillogva követi a dolgok gyors folyását. Ám szempillantásnyi habozás után karját nyújtja a hölgynek, miként társaságokban is járta férfinak is tűnik. Nem kell sokat csodálkozni, hisz járt ő már Lanuria tanácsában is, igaz, nem sokszor, ám népe küldöttei nem mindig ugyanazok, Thalion úr előrelátón cserélteti őket. Szabadon engedi Merilient, mikor a lány előresétál a korláthoz. Taltaur lassan teszi meg népére jellemző könnyű lépteit, hogy aztán ott állhasson tisztes távolságban a nőtől. A férfi gondolatiba mélyedve áll, s ő is a város fényeit nézi közben. Csupán apró hallgatás után nyitja szólásra száját.* - Nehéz teher lehet osztozni a testen, mely miénk valaki mással, kiben sötétség lakozik. Ám a kelyhet használni Thalion uram sosem engedné, még ily nemes cél érdekében sem. Noha igyekezzük meglelni, a papnő ravaszul elrejtette, s aggodalomra ad okot, hogy nem csupán mi szeretnénk. Pletykák szerint, midőn városunk ostrom alatt állt, s Onoria is kimozdult a Remény templomából, valami erő megrogyasztotta a város, s a templom alatti kazamaták rendszerét. Csupán találgatás az egész, de tán ama erő is a kelyhet kereste…. S vajh mily erő lehet kordában tartani e mágust, ki egész várost pusztítni érkezett? Becsülendő a tartás, melyet most is látok.
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Hálásan pislogok a férfire, aki követett ide ki, ott hagyva urát és a tanácskozás nagy részét. Hiszen biztos vagyok benne, hogy most jön csak a tanácskozás fontos része és én is sajnálom, hogy nem hallhatom, de tudom, hogy a mágusom odabent nem nyugodna a kehely hatalmas erejét hallván. Lassan kisétálunk az erkélyre, Taltaurba karolva vezetem a férfit, hiszen nem túl jártas még itt a palotában és úgy alapból a városban. Elmesélem a történetemet, és kíváncsian várom, hogy vajon mit is reagál erre az egészre a tünde férfi. Nem lepődnék meg, hogyha őrültnek titulálva ott hagyna az erkélyen és szóba sem állna velem ezek után. Szerencsére azonban nem ez történik, hanem Taltaur megérti a dolgot és még becsüli is a tartásomat, ahogy ezt a terhet viselem. Hálásan pillantok a férfire, majd sétálok oda hozzá és teszem kezemet lágyan mellkasára és simítok végig. Másik kezemmel megfogom a kezét és összekulcsolom az ujjainkat. - Köszönöm a megértésedet, Taltaur! - súgom a szavakat, mélyen a férfi szemébe nézve. Lágyan elmosolyodom, és fejemet a férfi mellkasára hajtom. - Mit gondoltál, mikor láttad a csókot Aewy-vel? A mágus miatt vonzódom a nőkhöz is. - jelentem ki és felnézek a férfi arcába. Ismét egy reakciót várok, ki tudja, milyen kapok. - Ezzel le lehet nyugtatni a mágusomat, hogy vissza tudjam nyerni a tudatomat. Néha elengedem magam és élvezem a nők társaságát. Aewy-vel is ezért állunk ilyen közel egymáshoz. - mesélek egy kicsit és oldalra döntött fejjel pislogok a férfire, majd lágyan végigsimítok az arcán, majd az ajkain. - Ám mégiscsak az erős férfiakat kedvelem. - suttogom a szavakat titokzatosan mosolyogva. - Mit gondolsz rólam, Taltaur?
*Sol’tis, megelégelve a szép szavakat, örül, hogy az elf vezér végre a tárgyra tér. Nyugodtan hallgatja végig a zöld elf vezér szavait és csak azután fogalmazza meg válaszát, amikor Thalion úr elhallgat. Hangja erőteljesen tör elő, mint amikor az ár áttöri a partot.* - Ez utóbbit valamivel jobban körvonalazhatnánk, hiszen nem szeretnénk, ha egy-egy döntést megkérdőjelezhetetlenül kellene követnünk. Ahogy a többi kolónia fogja, mi is úgy véljük, hogy kell legyen szavunk a döntésben, s ha már így áll, javaslom, hogy ha nem is nálunk, hanem akár Olassië falain belül, a követek legyenek részesei az elfek tanácsának, ahol szót emelhetnek, ha további tájékoztatást várnak, vagy más véleményük van. Félre ne érts, nem kívánom megkérdőjelezni bölcsességed, mellyel eddig is vezetted népünket, de több elme nagyobb bölcsességet jelenthet, és több gondolatot. *Sol’tis ekképpen felel Thalion úr szavaira, amire több vér elf nemes enyhén bólogat. Nincs morgolódás, de vezérük szívükből szólt, s nem bólogató Jánosként kívánják követni az elfek jelenlegi urát. Sol’tis villámló tekintete elcsendesíti az esetleges mocorgást is, úgy várja Thalion úr szavait.*
*Nos, ha Thalion úrnak szemernyi kétsége lett volna is afelől, hogy Sol’tis nehéz tárgyalópartner, az mostanra mind szertefoszlott. Az elfek urának azonban nincs oka kiszorítani az oly nagyon áhított hatalomból senkit. Szíve szerint, ha arra alkalmas személyre lelne, örömest lemondana arról a címről, mely Elsga pusztulása óta nyomja vállát, s azon gondokról, melyektől homloka oly gyakorta ráncos. Miként a vér elf nemesek jelentős része is egyetért abban, mit Sol’tis úr mondott, Thalion is tisztában van vele, hogy a szorosabb együttműködés aktívabb elf kapcsolatokat fog teremteni. Ez pediglen jó, s hasznos a népnek.* - Jó Sol’tis uram, eddig döntéseinkben is kikértem legbölcsebb véneink tanácsait, miként ki is fogom, ám tudom, szükséges a bizalomhoz, mit Gilgedron óta élvezek, hogy ha szorosabb kapcsok kötik össze városaink, több szavatok legyen népünk egészét érintő kérdésekben. Méltányolom, s nem gördítek gátat e kérésnek. Mind a nyugatiak, mind az északiak, mind a vér elfek képviseltessék magukat a tanácsban egy-egy fővel. S így szavuk lehet a döntésekhez, s azok hátterét is el tudják mondani, hisz erről szól eme kérés, nemde? *Thalion úr nem várja meg a választ, hisz pontosan tudja, a vér elfek ura közelebb szeretne férni a hatalomhoz.* - Ha nincs több kérdésed, uram, kezet is rázhatunk. Városaink között virágzó béke megpecsételése lehet e paktum.
*Taltaurt eme estén nem először lepi meg Merilien. Ahogy hozzá sétál, s mellkasát simítva hajtja rá fejét, suttogva neki szavait, melyek oly meglepőek, mintha e városban hirtelen ember őslakosok bukkannának fel. Ám a összefűzött ujjak már nem baráti, netán oltalmazói szerepre mutatnak, s a lány magyarázatai sem. A hozzá simuló nő tovább beszél, miközben Olassië hőse némán hallgatja, de szemeivel állja a mély pillantásokat, ujjait pedig nem húzza ki. Van még szabadon lógó karja, amivel előbb bizonytalanul, ám nem sokkal később már természetességgel karolja át a vér elf nő derekát. Ama karral, mely oly sok ork, sárkányfatty életét vette el nem is oly régen.* - Erős férfiakat… *Mosolyodik bele Merilien szemeibe.* - Gondolataim meglehetőst kavarognak, hisz olyan tündével még nem hozott össze Eclair, ki hozzád hasonlatos lett volna. *Halkan szólja e szavakat, ezúttal egészen közel hajolva Merilien arcához, miközben az imént még női száj kóstolta ajkakon pihen tekintete.* - Izgalmas, kiszámíthatatlan, mint maga a küzdelem, melyben oly sokszor volt már részem. S én a küzdelemben győzni szeretek… *A pillantás, mellyel nem egy elf nőt levett lábáról, ezúttal éppenséggel Merilien szemeibe temetkezik.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Az erkély nyugodt, gyér fényű sötétjében igen közel kerülünk egymással a harcos elf-fel és érzem, hogyan dobogtatja meg a szívemet a férfi. Elmesélem neki az átkomat, a mágusomat és kíváncsi vagyok a reakciójára, ami egészen meglep, hiszen csodál ezért a kitartásért és tartásért, amit mutatok. Elmosolyodom, és ismét kicsit csábításba fogok, hogy végül elcsavarja a férfi fejét és velem töltse az éjszakát. Már nem is érdekel, hogy mit gondol rólam Thalion Nagyúr, a kirohanásom miatt, és az sem érdekel, hogy mit fogok kapni ezért apámtól, habár biztos vagyok benne, hogy sok olyan kérdést kimondtam, amit esetleg ő nem mert volna. Aewy'dront is elfeledem, aki a másik elf férfivel vigad, táncolgat talán. Egyedül Taltaurra korlátozom a figyelmemet, és mikor érzem, hogy erős karjával átölel és kicsit közelebb húz magához, halkan felnyögök. Az apró suttogás felkorbácsolja a vágyaimat, és bizony érzem, hogy mennyire kívánom ezt a férfit és remélem, hogy ő is engem. Totálisan kiszorít a tekintete a halk szavai minden más a fejemből. Semmi nem érdekel, csak ő és a csodás, szépen ívelt ajkai, amiket hamarosan, néhány másodperc töredéke alatt a magamévá teszek. Lágyan hajolok rá a férfi ajkaira, és csókolom először lágyan, majd ha engedi, akkor egyre hevesebben, vágytól égve. Átkarolom a nyakát és közelebb préselem a testemet az övéhez, élvezni akarom a csókját - egész éjszaka!
*A vezér nagyon okosan hivatkozik Gilgedronra, s a vezetők, mint Sol’tis, akik éltek már akkor is, tisztelik annyira a korábbi vezér emlékét, hogy nem mondanak ellent, míg Thalion úr sem közvetlenül hivatkozik rá. Ám szavai között mégis súlyosnak hat a Gilgedron név. A vér elfek ura határozottan bólint. Valóban a lényeg, hogy szót emelhessenek, mielőtt még visszafordíthatatlan döntést hoznak Olassiëban. Van sejtése, hogy kit fog jelölni a keleti városba, de erről még nem nagyon, hogy északra és a nyugati szeglet rejtett uradalmaiba kit küldene Lumel’Auvreából. Nem habozik soká, Thalion nagyúr frappánsan zárja le s tárgyalást. Nem néz körbe, a város nemesein, vajon mi a véleményük. Ahogy Thalion Órëa kiemelkedik az elfek népének elitjéből, úgy emelkedik ki Sol’tis Lumel’Auvrea is a vér elfek közül. Nem tartozik beszámolóval a vér tündék népének, ő vezeti őket, mióta a várost megalapították. A vezér kinyújtott kezét megszorítja. Ideje lezárni a tárgyalást és kitérni a könnyebb kérdések felé.* - Úgy legyen, Thalion uram! *Poharát emeli, miközben a nemesek egyike behívja a szolgálókat is.* - Nálunk az effélékre inni is szokás, így hát igyunk az elfek népére! *A nemesek is hasonló módon állnak fel, s közben, mintha előre szervezve lenne, érkeznek a zenészek is, hogy a mulatság zenés, táncos része is kezdetét vehesse.*
Tárgy: Lumel'Auvrea 
2013-06-02, 3:09 pm
//
//