Valian központja

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-08, 12:50 pm

//Az újszülött//

*Egykedvűen állja a szúrós tekintetet, s a sötéten csillanó szemekből sem a félsz, sem pedig bármi érdeklődés nem csillan Wyerre felé.
Jól láthatón méri fel, mind felszerelését, mind alakját az idegen, s Dremer, ki a vörös köpenyes mágustestben leledzik, gondosan elraktározza eme apró információt magában.
Már-már olybá tűnik, tán szólni kíván a nő, midőn megáll az istenség por kivetülése előtt, ám végül csak halk sóhajok hagyják el ajkait.
Az eső a vörösköpenyes testét éppúgy mossa, mint e fejvadászét, jól mutatva, hogy vagy igen ügyes kísértet áll a nő előtt, vagy hús-vér lény, ki még mindig botjára támaszkodva hagyja, hogy szakállán végigcsurranjanak az égből aláhulló esőcseppek, s haját is kabátjának vállára mossák lassan.
Az eső szakadatlan verését csupán az erős szél lökései törik meg, s csapják a kiürült utcán egykedvűen farkasszemet nézőkre a vizet a megszokottnál nagyobb dózisban.
Wyerre kabát nélküli, egyébként is ázott alakjának már egyáltalán nem árt eme kis víz, a tenger régen átáztatta egészen bőréig, legalábbis így gondolkodik erről az istenség.
Nem siet szavakkal törni a hirtelen jött égiháború hangjait, jó neki is így.
Villámok roppant villanásai világítják meg a félhomályba és vízbe burkolt házakat, s a halvány mosollyal megmozduló nőt is.*
- Az eső éppenséggel nem sétálgatásra alkalmatos e percekben.
*Jegyzi meg azok hangján, kik már régen hallgatnak, s hangjuk enyhén rekedtesség válik ez idő alatt.
Semleges mondatával mintha csupán az időjárás jelenségei érdekelnék a mágust.
Még mindig csak támaszkodik, a hirtelen mozdulat nem késztette arra, hogy látszólagos nyugalmából kibillentse. Ám pillantása a fejvadász háta mögött állapodik meg időnként, majd visszatér a nőre.
Hogyan is tudhatná a nő, hogy az előtte álló mágusnak e test csupán apró-cseprő játékszere, mit, ha úgy hozza kedve, szempillantás alatt tesz semmissé, s hogy valódi léte ott ólálkodik, hol élet is van, hisz a halál az ő lételeme, az elmúlás, legyen az gyors és erőszakos, avagy lassú és fokozatos.
Rá igaz a gondolat, hogy mi él, hal is egyszer, s ez alól még az előtte álló lény sem kivétel. Egy része már tapasztalta is eme érzést, még másik tán csak másoknak osztotta bőkezűn a Dremerrel való találkozás élményét.*
- Még ezen időben is könnyen lehet Dremer áldozata, ki nem vigyáz egészségére, s meghűl.
*Utal fekete szemeivel pillantva Wyerre öltözékére. Szája elé emeli ismét balját, s hangos köhögéssel töri meg a csendet, mielőtt úgy dönt, ismét szól az újszülött lényhez.*
- Affene…
*Szólja még a köhögést befejezvén.*
- Én nem tartom magam oly vonzónak, hogy ennyi ideig szemléljen egy csinos nőszemély. Mondd hát, miben lehet szolgálatodra a vörösköpenyesek rendjének egy tagja?

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-08, 7:22 pm

A baloldalamon pihenő kard nyújtózkodó alakja, és a tőr mely övembe süllyesztve meredt a föld felé, jól látható volt az idegen számára. Pengéjüket csak egy mozdulat volna hüvelyükből elővillantani. Mégis, most pihenve tudom őket, csak a hosszú kard markolata zörren mikor tenyerem rajta keresi új pozícióját. Az előttem álló Mágus mozdulatlanságát, csak a szél és az eső háborgató ereje borzolja fel. Sötét tekintete nem keltett érzést, sem cselekedetre törekvést, leplezetlen mérem végig alakját.
A csendet nem szennyezi be más, mint az égi ütközet, miben két elem küzd meg egymással. Az emberek visszahúzódtak otthonaikba, a város alap moraja már rég lecsendesült, az idei némaságot most nem én töröm meg. Mosolyom kiszélesedik a szavak hallatán. Ugyanezt akár én is mondhatnám, és ahogy azt én se tenném, úgy vélhetőleg az idegen sem aggódása gyanánt teszi. A férfi olykor vállam felett eltekintő figyelme nem kelti fel érdeklődésem. Talán csak egy óvatlan mozdulatra vár, és azt kihasználva már támadásba is lendül. Az eső és a villámok néhol feldörrenő hangjától eltérő rezdülésekre koncentrálok.
Újabb megjegyzését hangos köhögése követi, ábrázatom ismét komorrá válik, ahogy az engem bejáró tekintet végül arcomhoz ér. A számomra barátságos megszólalások elszomorítóak, egy idegen aggódására vágyok a legkevésbé. Ámbár utalása talán szándékosan tér ki a sötét Nagyúrra, a nemrégiben-i szellem képét még nem feledtem el.
- Dremer… - Ábrázatom komorsága meglágyul, kísérteties megcsillanás fut át ezüst íriszeimen. – A halhatatlan létezés, az ő "pusztulását" okozná. Áldozatok mindig kellenek… A világért sem akarnám, hogy unatkozzon...
Végignézek a férfin, fekete haja vállára simult, őszülő szakálláról lepergő vízcseppek a köztünk gyülemlő pocsolyát gyarapították. Nem tudtam színlelt értetlensége, vagy a feltételezés, hogy vonzódhatnék hozzá, késztetett arra, még egy lépést előre téve szűkítsem a köztünk lévő távolságot.
- Arra gondoltam, hozzád bújva keresnék oltalmat. – Eleinte bájosan vigyorgok, megvárom milyen reakciót vált ki belőle az arcába mondott hazugság. Mutatóujjam a vörös köpenynek feszül, minek jelzéseit mindegy szálig megvetem.
- Ren Au’m Ghjórr – A szavak túlvilági csengése újonnan a halottak nyelvezetéből ered. A nyögések, sikoltások és elhaló sóhajok egyvelege hátborzongató rítusként élesztik fel a kitaszított esszenciát. Már érezhette az előtörő energiát, de a mágikus szavakat nem tudhatta magán. Ha csak nem néz a földre, most nem láthatja a lábam alól kiinduló feketeséget. Olyan elsőre, akár az elnyúló árnyék, sejtelmes, jelzi, hogy valami lélegzetelállító fog következni. Másik kezem már a tőrt tartja az idegen felé, pár lépést hátrálva, a varázslat végét is kiejtem, hogy kezdetét vehesse a gyötrelem.
- Bolond vénember… - Megjegyzésem nyugodt, mintha csak dicséret, vagy oltalmazó szó lenne mit kiejtek. A fekete posvány már nagy ívben alkot körülöttem kört, ha az idegen nem hátrált eddig, őt is eléri a sötétség. Rég használtam ezen mágiát, melynek megidézése tiltott még a feketék közt is, a kontrollálatlan pokol könnyen szétburjánzik, lelkeket ragad magához, könyörtelenül szipolyozza ki bárki életerejét. Ez az igaz tápláló erő, a fertő csak ezzel gyógyíthatja magát, hisz a fény messze elhagyta őt.
Valian ezen utcájának kövei megrepedezve nyílnak meg, közülük morgás, vicsorgás tör elő. A szentségtelen földre bármilyen élőlény is beteszi lábát, lidérces uralom vesz felette hatalmat; testnyílásaiból vér bugyog, ha abba nem halt még bele, akkor abba fog, hogy belsőteste kifordul önnön magából, elhagyja minden élet, s végül egy kiszáradt kóróra fog hasonlítani.
- Affene... – idézem nemrég tett megjegyzését, aztán szám elé teszem kezem, mint azt ő tette a köhögésnél. – Néha kitör belőlem, ha kételyem támad. – A felvillanó égbolt teljes összképet ad művemnek, fenséges látvány…
Jobbom hátamhoz tapint, a felőle áramló meleg okozója kezemet is beszínezte vörösségével. A jel, ami még mindig ott lehet, most vérkönnyeit eresztve hívja fel figyelmem a korlátokra. A következőkben tudomást sem veszek róla, a fájdalom nem hátrány, hisz amíg érzem, addig létezem.
- Talán zavarba hoz egy női pillantás? Ez a testé nem kéne. - Mutatok végig magamon, majd a közelben nyikorgó hang irányába kapom fejem. A kilépő ember számára már túl késő a menekvés. Sötét férgek tekerednek lába köré, a ház ajtót már a szél csapdossa, mikor az első enyészet kezdetét veszi.
- Nálam gyengébbek sosem férkőzhetnek a közelembe. - Mámorító érzés tölt el, ahogy a hátamon folydogáló melegség megszűnik, s emlékét is elmossa a hideg zápor.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-08, 9:43 pm

*Nem, még Dremer sem tör be mások gondolataiba, hogy kipuhatolja szándékaikat, hisz elárulják megfelelő motivációt követőn maguk is azokat.
Miképp teszi ezt Wyerre újszerű lénye is. A vihar hangjaiban bízni azonban felesleges, s dőre próbálkozás.
Szavainak értelme, mint a kifordított köpönyeg, úgy jut el Dremer elméjéig, s ha el akarná árulni magát, hát e pillanatban elismerőn csettintene nyelvével, s még hahotázna is mellé egy sort.
A nő szavai emlékeztetik, arra, a halandók hiszik, hogy neki szüksége van a halálra. Hogy létezésének alapja az, hogy „dolgozhasson”.
Mily hatalmasat tévednek, s mily könnyű meghagyni őket eme tévedésükben, miközben tudhatnák, hogy maga vállalta e cseppet sem könnyű terhet, míg más istenek oly könnyed területek felé vették az irányt, mint a fény, vagy a levegő!
A vigyorról eltépi fekete szemeit, s a köpenyét böködő ujjra pillant le.
Már sejti, mi következik, ám a világért sem mozdulna, hisz oly jó ily közel állni, egy efféle „hibridhez”. A fekete szemek visszatérnek, végigjárják a nő állát, ajkait, s az ezüst szemeket.
Nem egy hasonló próbálkozás végződött már az idők során mindkét lélek pusztulásával, s nem egy végeredménye lett torzszülött belül, minek jelei hamarosan megmutatkoztak a még élő testen is.
Mítoszok, legendák születtek az effélékről, s végül vagy önnön létezésük, vagy környezetük okozta végüket.
De visszatérve a halandóra, mert végülis az….átkozottul vakmerő lépésre szánta el magát.*
~Mi a fenét képzel? Dremert próbálja e kicsiny semmiséggel próbára tenni?! Hát játsszunk akkor! Úgyis régen volt dolgom efféle halandóval…he he he~
*Nem kell a földre néznie, ám e sötét szemek összeszűkülnek, hitetlenség villan bennük.
A sárkányos bot, mire eddig oly végtelen nyugalommal támaszkodott, megmozdul. Apró kört ír le a földön, s a szemek még mindig Wyerre ezüst íriszeibe pillantanak.*
- A’hszam en meltiron’ok!
*Dremer nem pillant el, a nyikorgó hang felé, s nem is nyitja szólásra száját a szavakra melyek tán provokálnák őt.
A kilépő halandó sorsa eddig volt írva, Ritalea kezében eldőlt már régen, s míg a való világban az ember kétségbeesve adja át magát a halálnak, odaát egy istenség hatalmas keze nyúl le érte, s emeli fel magához.
Az utca kövezetén tűzgyűrű jelenik meg a bolond vénember lábai alatt, s emeli magasba, miközben a férfi balja nem Wyerre felé mutat, hanem mögé, mit nem nézett meg eddig. Kitárt tenyere sejteti, hogy van ott valami.
Csak ő láthatja az ott örvénylő alakokat, de a nő érezheti a hátát érintő, borzongató, mindent átható hideget.
Valaha ilyen volt Noira is. Kísértetek ujjai kapaszkodnak a testbe, kik csak arra vártak már, hogy beavatkozzanak. Nekik nem árt eme örvénylő sötétség, melybe egyre-másra csapnak az égből alávágódó villámok vakítón villanó nyilai.
A bolond vénember is feljebb emelkedik a tűz által, s mintha lábai is lángokból állnának, de tán keze is. Sistergőn válik gőzzé a rá zúduló eső cseppjeinek sokasága.
Wyerre eközben oly fagyos érintés érezhet szíve tájékán, melyre jól emlékszik még tán. A kísértet érintése, mely az életet is kiszipolyozná belőle, hátán keresztül hatol belé. Hova futna előle, hisz mikoron nemtörődöm módon figyelmen kívül hagyta az árulkodó pillantást, akkor lebbentek még észrevétlen suhanva háta mögé.
Dremer keze ekkor nyúlik előre, s a tűz megérinti a nőt.
Az őszes szakáll keretezte száj nyílik, s dörgedelmes kiáltás hagyja el, mely cseppet sem a nőnek szól.*
- Nessus! Elég!
- Rhen au’m d’hessus!
*A kísértet szavára az imént nyílt sötét éppoly sebesen, minként nyílt, húzódik is össze, s tűnik el. A kéz is, mely Wyerre szívét érintette, eltűnik, s a kísértetek úgy foszlanak szét, miként jöttek.
A férfi a repedezett, még sistergő kövekre ereszkedik, s a szúrós szagú füst még ott terjeng körülötte. Köpenye széléről aláhulló pernyéje a megviselt utcára hull. Megcsóválja fejét, miközben kisimítja arcából az eső hideg csepjjeit.*
- Önnön botorságod elől én nem nyújthatok oltalmat neked, vakmerő nőszemély! Ártottam én neked, s te mégis életemre törsz?! Miféle lény rejtőzik e mögött a csinos alak mögött?

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-09, 12:55 am

Az összeszűkölt, sötét pillantást végtelen nyugalommal szemlélem, az első gesztusa nem lepett meg. A vergődő ember pár lépésre tőlem most nem vonta el figyelmem, bár fuldokló elenyésző hörgései annál inkább. Figyelmesen nézem a megidézett tüzet, meglehet még apró mosolyt is teszek a produkcióra. A tőr megszokott helyére kerül, azt hiszem rá nem lesz szükségem, így, kezeimet szabaddá téve kedvem lenne megtapsolni a Mágust.
A kinyúló kéz intő jelzés, már megformálom szavaim, mivel majdan háríthatom a támadását, ám a kitáruló tenyér már másról árulkodik. Megfordulnék, lábaim engedetlenül késztetnek helyben maradásra. A hideg minden eddiginél jobban átjár, ismerős simogató érzés villan be, oldalra billentett fejem talán azt jelzi különösebben nem érdekel az esemény. Ám az egyre gyarapodó fagyasztó fuvallatra magam is borús ábrázatot öltök. Lélegzetem lelassul, mintha már beletörődnék az elkövetkezendő sorsba, csak szemlélem a fekete örvényben cikázó lidérclényeket, mik kőröket rínak le, akárha a láthatatlan teremtmények szférájába kívánnának férkőzni. A hidegtől reszkető végtag mégis mozdul, tenyerem magam mögé tartva suttogom szavaim. A kísértet érintése ezzel egy időben érte volna célját, mikor az erőhullám minden mögöttem sóvárgó küllem nélkülit megtántorít. Az elszakadó rideg érintés újból mozgásra késztet, a közeledő tűz övezte férfi keze kinyúl. Közömbösen nézem, hagyom, hogy megérintsen. Bár mozdulhatnék, mégse teszem. Ujjait övezte lángnyelvek hátrébb kúszva, csak a puszta, ártalmatlan kéz érinti meg mellkasom. Talán ő teremtheti, ötvözheti magához közel, nekem elég csak az irányítása, hogy elkerüljem a fenyegetést.
A vörös köpenyes elkiáltja magát, szavai meglepettséget okoznak, de nem adom meg az örömöt hogy ki is mutassam felé. Hallgatagon nézem az elenyésző, általam teremtetett gyötrelem árnyát, mely összehúzódva foszlik szét. Tehát van még, ki ismeri ezen szavak tudományát. A borzongató hideg is eloszlik, mit az erőhullámot követően is éreztem felém ólálkodni. Mégis miféle Mágus ez a férfi?
Az eső szüntelen cseppjei az én arcomat is szakadatlan záporozzák, az idegennel ellenben én hagyom szabad folyásukat, melynek gördülő cseppjei megemelkedett államról lassanként nyakamra vergődnek át. Az idei csendet ismételten nem én szakítom meg, ajkaimat újból megízlelve már megszűnt a sós íz, figyelmem már másfelé vetül. Az égen cikázó villámokat már nem vonzza közel semmi, csak a füst, mi becsapódásaik nyomán itt maradt. Az utca felborzolt képén terjengett egyfajta különös, zavaros szag, minek eredete egyszerű ember számára talán fel sem fogható.
- Nyilván elfeledtem, mikor is kértem tőled oltalmat. – Az első kérdése hidegen hagy, oly általános, pár ezer év alatt gyakran hallottam már. Utóbbi kíváncsiskodásán eltűnődöm, több módon is megközelíthetném a kérdést, és a választ is egyaránt, de mégsem teszem.
- Az is nyilván a véletlen műve, hogy melletted láttam meg azt a szellemet? – Alig ejtettem ki ezen szavaim, már sarkon is fordultam, az utamba kerülő tetemet ahelyett hogy kikerülném, egyszerűen tovalépek rajta. A szél tépte ajtót kinyújtott kezem állítja meg, támaszkodva révedek vissza a köpenyes felé.
- …Flo Amo ni – Azt bizton állíthatom, ha nem elég gyors, akkor most jött el az utolsó perce ebben a világban. Jobbról és balról a megrepedt kövek közül, kirobbanó erővel érkező kivehetetlen alakú föld nyalábok, erős góccá összeállva célozták meg, egyik s másik irányból a férfi halántékát. Már félig belépve az ajtón, még vártam, hogy támadásom célba érve reccsenő hangot hallajt-e, vagy újabban kitér. Az egyterű elém táruló szoba kihalt, a tűzön fortyogó étel illata, és a puhának tűnő ágy vonzása kecsegtető. Mindenekelőtt, ezt az elvarratlan szálat nem hagyhatom meg, türelmesen kivárom a szempillantás alatt lefolyó történést…

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-09, 12:15 pm

*Dremer csaknem ismét elismerőn csettinthetne nyelvével, de nem teszi. Nem adja meg ama örömöt, s felfedni sem fedi ekképp magát.
A kísértet, melynek érintését védte a holtak mágiájából táplálkozó lépéssel az újszülött, meghökkenve tapasztalta azt, ám a mágus mégsem erőltette a további próbálkozást. Nem kívánta még magához szólítani az újszülöttet, lesz még arra alkalom elég, s bizton mondható, hogy efféle hirtelen természettel talál majd magánál erősebbet, hacsak nem önnön mágiái fogják felfalni törékeny lelkét.
A mágus most először vigyorodik el. Szakálla mellett, két mély barázda jelenik meg mosolyára.*
- „Arra gondoltam, hozzád bújva keresnék oltalmat.” Fenébe is, e szavaid az én nyelvtanom szerint ezt jelentik, ifjú hölgy.
*Hangjában csendül némi gúny, hisz hasonlóképp reagált nem is oly rég rá a nő.
Figyelemre méltó a varázslat, melyet a hibrid emelt, ám erejét bizonyára igénybe is vette, hiszen már nem kísértet, s e test még messze áll attól, hogy ily méretű, halálos mágiák ne csapolják meg erejét.
Maga a mágus még mindig csak áll, sötét pillantásával követi a hullán átlépő nőt.
Botja ezúttal lazán áll kezében, mit csak akkor markol meg, midőn elhangzanak az igék.
Érzi Thaloma elemének vibrálását, ám csak botját lendíti magasra, s a feltörő földnyelvek megállapodnak, mintha valamiféle erő megálljt parancsolna nekik.
A fehér bot végén a sárkány már fehéres színnel izzik, s a földnyelvek vége is. Mintha végtelen hő érné el, olvadnak meg, majd felágaskodva dőlnek is le a tér két oldalára, szétfolyva, mintha őrületesen forró víz alkotná őket. Megszilárdulva azonban opálos, üveges anyaggá válik a szilikátok hőben összeolvadt anyaga.
Eddigre a mágus keze is lendül a nő felé.
Nem szól még, egyetlen hang nem hagyja el száját, ám a nyitott tenyérrel kinyújtott kéz ökölbe zárul, s maga felé rántja Wyerre testét. Ezúttal jóval nagyobb erőt használ, nem hagy túl sok esélyt, hogy az ajtóban őt figyelő nő ellenállhasson.
Wyerre érezheti, mily hatalmas erő rántja vissza őt az utcára, s könnyen lehet, hogy hátán szánkázva csúszik landolása után a nedves földön.
Dremer még mindig az üvegessé vált földnyelvek között ácsorog, igaz, azok már a földön hevernek mellette.
A hőtől ruházata gőzölög az esőben, s haja is megszáradva omlik ismét vállára.*
- Tiszteletlenség ott hagyni azt kivel még beszélsz, ifjú hölgy…s mi még nem végeztünk.
Folytatni akarod még a játszadozást, vagy hajlandó vagy méltó hangnemben is társalogni?
*Most lép közelebb, ám a két oldalán megjelenő két kísértet csak villanásig marad mellette. A villámok lassan távolodóban vannak, miként a felhők is, de az eső még szakadatlanul záporozik, csak a villanások ritkulnak, s a mennydörgés távolodik.
A városlakók, kik az elmúlt zajokra legfeljebb félve tekintettek ki az ablakon, e pillanatokban is meghúzódnak házaikban.
Nem avatkoznak a két mágus párbajába, rendezzék csak le egymás között.
A repedezett, mocskos kis utca lassan inkább háborús csatatérnek néz ki, semmint Lanuria fővárosa egyik mellékutcájának.
Dremer fejét csóválja, nemtetszését fejezve ki ezzel.
Gondosan elkerüli a választ a kérdésre, mit csak arra tartogat, midőn a nő végre nem holmi támadások köztes idejében méltatja szóra.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-09, 3:30 pm

Meglehet a gúnyos szavak okozták a felé intézett támadást, hisz, ha csendben meglapult volna, érdeklődés nélkül teszem meg utam ma esti szállásom felé. Különös lehet az ablakokban derengő szempároknak a látvány, hogy szomszédjuk csontjait még alig ragadta a rothadás, már új, ideiglenes lakó veszi át helyét. Az asztalon még gőzölögve nyugszik az étel, s mellette heverő kanál jelzi, mostanában igénybe volt véve. A szél még így is kikezdte az ajtót, mit már kezem szorításában lengedezve hagyom enyhe megmozdulásait, míg kifelé tekintek.
A várt hang elmarad, csak a két tompa puffanás mutatja kudarcos próbálkozásom. A harag újont táplálja magát, miként a Mágus keze engem vesz célba, körmeim már az ajtó félfát is kikezdve ellenkeznek az erővel mi mozdulásra késztet. Szitok szavaimat lenyelve, egyensúlyozva szánkázok a földön a húzó erőforrás felé, majd egy hirtelen széláramlat előre billentve térdre borít. Kezeimre támaszkodva, négykézláb testtartásomból eleinte csak az alattam lévő kőzetet nézem. Most ért el a beismerés, méltó ellenfelem pontosan itt áll velem szemben. Stratégia váltásom hamar megszületett, az ötlet minden eddiginél jobban csalt mosolyt arcom szegleteibe. Nem hittem volna, hogy efféle alak kihozza belőlem azt az erőt, amit a vörösök agyondédelgetett ábrándjaként magam is elsajátítottam. Kicsit átalakítva, mondhatni magam céljaira formálva alkottam meg őket. Sosem tartottam nagyobb impériumnak a túlvilági hatalomnál, melyet a szentségtelen szavak idéztek elő. Mások számára viszont ez volt inkább elrettentő. S miért is? Nem tudom, sikeresen rajtam még nem használta senki.
Letörlöm az arcomba fröccsent sarat, amit a landolásomnak köszönhetek, majd első tekintésem az üvegessé vált földnyalábokra esik. Még ugyanazon pozícióból nézek fel a férfira, a mosoly már tovatűnt, csak a megszokott közömbös ábrázatot kapja vissza.
A feltűnő, aztán köddé váló kísértetekre csak szemeim forgatva lököm magam álló testhelyzetbe.
- Nem végeztünk...? – Hangsúlyomból elég nehezen kivehető, vajh’ kérdés avagy inkább kijelentés. Ám ez csak következő próbálkozásom előszele. Arcomba omló hajam enyhe hullámain végigsimítva odébb tűröm őket, hogy teljesen láthassa kifejezéseim.
- Ó, tiszteletlen lettem volna? Ez esetben bocsásd meg, talán megközelíthettem volna másként is a dolgokat. – Ahogy azt fogom is tenni, ugyebár...
- Van jobb hely is ahol társaloghatunk. – Tekintetem a ház felé siklik, amibe az imént belépő próbálkozásom a mágus tette meddővé.
Mosolyom más mint eddig, az ezüst íriszek bejárják minden szegletét az arcnak, mi vele szemben néz vissza. Közelebb lépek, s várok. Ezt mágiával nem képes hárítani, legfeljebb szavaival szállhat szembe a kéréssel, ami elég ésszerűtlen volna.
- Akkor talán azt is megmutatom, miféle oltalomra is gondoltam. – Már átnyálaztam a lehetőségeimet, és a megfelelő igéket elég lesz gondolatban lejátszani. De nem sietek sehová, idővel sor kerülhet rá, addig csak megőrzöm. Most nem marad más, mint a figyelmes tekintet mivel a gőzölgő ruházatát szemlélem.
A barátságostól azért messze állt a felé szűrődő pillantásom, túlontúl gyanússá tenne, ha egyből nyájasan veregetném vállon. Egyszerűen lágy arckifejezést öltök, mit valójában elég nagy nehézségek árán tudok előhozni. Garath most csalódhat, végkifejlet még nincs ezen harcmezőn, mit az utca képe idéz elő. Persze ez is csak átmeneti állapot, egy kis lélegzetvételnyi idő, ami a védekezésben igen fortélyos alakot talán figyelmetlenségre készteti. Avagy ha nem kíván a ház falai közé jönni, talán korosodó külleme belül is ráncos már, s eléri valamiféle tüdő kór, vagy meghűlés, mi szemére húzódva nekem kedvez. Az idő sok mindenre nyújt megoldást, ha eddig nem vártam a megfelelő alkalomra most jött el az ideje. Ez a férfi nem ostoba hisz jól hárít, mint az ellene irányuló varázst, s kérdést is. Kíváncsiságom megválaszolást nyerhet, csak úgy kell formálnom cselekedeteimet, hogy azokból ne következtethessen semmi egyébre, minthogy felemelt kezekkel tántorodok el a harc elől.
Az érzés, hogy a fekete tekintetek mást is tartogathatnak, kivált egyfajta érdeklődést, mi a stratégiába már éket verve becsapódott. Eltántorítani azonban nem fog, a harcnak közel sincs vége…
- Előbb is megfontolhattam volna, aki ilyen jól bánik a mágiával, könnyen kifoghat rajtam. - Valamiféle dicséretet ejtek felé, had érezze magát fölényben. Valójában nem nyújtott más képet, annál, amit eddig is gondoltam róla. Az ereje csak a védekezéshez ért, támadást még nem villantott, túl magabiztos… Avagy tényleg csak egy "bolond vénember" mint azt már mondtam is, és már megerőltető számára egy frappáns visszavágás.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-09, 9:23 pm

*Dremer rezignáltan nézi végig, miként szánkázik végig a fél utcán a fejvadász, s fordul négykézláb.
Jobb esetben megcsóválná fejét, s ekképp jelezné a nő számára, hogy nem hisz neki. A gyors váltás, s az, hogy a fejvadásszal, s a sötét elffel éppúgy találkozott már, csupán ez elég, hogy felismerje azokban az ezüst szemekben a szándék hiányát, s azt, hogy a háttérben már járnak a gondolatok valami fondorlaton, ha már erővel nem boldogult.
Ehhez még csak gondolatolvasás sem kell. Az elmúlt számtalan évezred tapasztalata elegendő, hisz nem voltak ők, istenek, mindig ily elzárkózók a halandók világától.
Mégis, a színlelt bocsánatkérést a mágus biccentéssel fogadja, s ha a nő nem áll fel hamarabb, hát segítné is kinyújtott kezével. Ám Wyerre hamarabb pattan fel, semhogy a vörösköpenyes segedelme megindulna.
A barázda is még megjelenik az arcon, noha most csak egyik oldalán, ahogy a mágus félrehúzza száját.*
- Különös dolog, a ház gazdájának teste még ott hever ajtaja előtt, s te már elfoglalnád.
~A játék megy tovább a maga útján…he he…~
*Mintha felcsillannának azok a fekete szemek az oltalom szóra, de játék ez is csak éppoly jó, mint Noiráé volt.
Hihető az, hogy a vénember férfiassága megmozdul a szóra, hogy efféle ifjú testet ölelhet, oltalmazhat.
Noha percnyi habozás után, árulkodó tekintet villan közben a nyitott ajtajú ház hívogató bejárata felé, honnét étel illata színezi a terjengő eső, s füstszagot a levegőben, a vörösköpenyes ismét botjára támaszkodik.*
- Legyen hát! Ifjú hölgy vezess!
*Baljával engedi előre Wyerrét, hogy lépjen be a házba, s vezesse házigazdaként a férfit. Arcán némi elégedettséget is enged megjelenni, mintha tetszene neki a dicséret, noha jottányival sem hisz jobban a fejvadásznak, mint tette azt találkozásuk első pillanata óta bármikor.
Az istenség e pillanatokban, tán nem látható, de betölti a teret. Mégis, mondhatni ott van jelenleg is a teremtett világ minden pontján, melyen az elmúlás vesz erőt.
A vihar távolodó hangjai közepette még egyszer végignéz az utcán, a kísérteteken, kiket csak az ő szemei látnak, s ha a nő belép az ajtón, követi ő is.
Nem sietve, csendesen ballagva, s járása még oly délceg, mintha ifjú lenne, kiben a fiatalság becsvágya munkál, csupán botjának ütemes koppanásai visszhangzanak a csendesülő esőben.
A gőz lassan eltűnik, hisz kabátja, s csizmái is kihűlnek már, újra elfogadva a rájuk hulló hűs cseppeket.
Ha belépnek a házba, az ajtó is bevágódik utánuk Dremer mozdulatára, s moccani sem tud, így ki bejutni szeretne, meg kell várnia, hogy a halál ura feloldja a házra ereszkedett bűbájt, mi halandót nem enged se ki, se be.
A vörösköpenyes csak e pillanatokban veszi szemügyre a nem túl tágas belső teret.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-10, 12:39 am

A vállamon eddig pihenő köpeny hűlt helyét csak most tapogatom ki, mikor a sárban taposva észreveszem amazt. Legszívesebben itt hagynám, az utca kellős közepén, had vigye, kinek szüksége van rá. De a test, amiben húsz éven át éltem, balsorsomra még hozzá köttetett. Ez az egyetlen ok talán, hogy lehajolva fölnyaláboltam a latyakból, s az elkövetkezendőkben két ujjal tartogatva azt, néztem ismét a férfira. Hiába, a visszamenőleg, gyermeki éveknek tűnő csekély évszám töredelmesen, de megváltoztatott. Már nem követek oly hűen eszméket, miket eddig tűzön s vízen át tettem volna. Ám leledzett sarj, ki rávezetett arra, hogy olykor olyan eszközökhöz kell folyamodni, mik cseppet sem ésszerűek. Ekként a megszületendő lányként sem voltam másabb, ez eddig, egy férfi volt ki túlélte eme kezek csábító ölelését.
Röpke gondolataim miként érkeztek, akképpen távoznak is rendjükre a mágus szavai hallatán. A félrehúzódó száját csak csak szemrevételezve kezem megindul felé. Ha engedi, s nem hátrál ki előle, csupán könnyed érintést tudhat vállán.
- Az ilyen különös dolgoktól színes a létezés, hisz ha én nem, majd más megteszi a következő lépést. Ez az élet rendje…
A sejtető pillantását még elcsípem időben, ahogy a ház felé tekint. A másodpercre elakadt lélegzetem a kiejtett felszólalására eresztem ki. Mintha megkönnyebbülnék, vagy épp ellenkezője, most ébrednék rá, a szűkös tér tán nem is elegendő kettőnk számára. Ez alatt, természetesen a harc terének szükséges lépéseihez elengedhetetlen tere mi hibádzik. A testem korához viszonyítva idősebb, olyan középkorú tizedeit taposhatja. Lelke viszont hozzám mérve tán gyermeteg. Méltóságteljesnek hitt vezéreket, bárókat becsapó hatalom mi az én kezemben lapul. Nem egyszer adtam kétes, bájos odaadást, hogy aztán egy készülődő támadást fordítsak az érdekeinkhez. Tán hasonló célokkal lépek be az idegen közegbe mikor indulásra int az idegen, majd annak középpontján megállok, s körbepásztázva felmérem a helyet. A kandallóban még mindig ropogó tűz megvilágítja az előtte ágaskodó asztalt, s egy széket. Az ágy tőle egy lépésre a sarokban helyezkedett el, míg az ajtóval szemben egy szekrény dőlt a fehér falnak. Más egyéb bútorzat nem is akadt a szűk térben. Szemrevételezésem után könnyed mozdulattal dobom a padlóra a barna köpönyeget, mit a csuromvizes ing is nyomban követ. Szemrebbenés nélkül helyezem magam kényelembe a széken, övem kioldása közben vetek egy kósza pillantást a férfira. Cipőim lerúgva kinyújtóztatom lábaim, a fekete, testhez álló nadrág még inkább szűkösebb lett az égi áldásra mi már visszahúzódva, de még mindig könnyeit eresztette a városra. A fűző szintén szorongató hatása úgy szint kényelmetlenségeket okozott, legalábbis feszengő pillantásom ezt tükrözhette, mi egyik pillanatról a másikra vált, bájos, segítségkérő sóhajjá a mágus felé. A kard és a tőr óvatosan ereszkednek az asztalra, miként csendesen intézem sorsukat magamhoz közel.
- Nos, most hogy már „méltó hangnemben” társaloghatunk… áruld el, mit keresett melletted az a szellem. - A tűz mögöttem lobogó lángnyelvei aranyló fényükkel szőke hajkoronám is megvilágosították. Egészen más színben láthatja a férfi a törékeny testet, minek immár jó ideje lehetek lakója. Elég ideje, hogy megtanuljak vele bánni s bár ázott külső ide vagy oda, a látvány magáért beszél.
- Segítenél? – Ha időközben még nem jött közelebb a hívogató pillantásra, hát most szavakkal is rámutatok kívánalmaimra. Abban az esetben, ha a vörös köpenyes „oltalmazó” kezei szabaddá vállnak, hogy öltözékemtől megszabadítsanak, szó nélkül hagyom mozdulatait. S miként, ha fehér botját is leteszi, már szájpadlásom dörgölte nyelv szüksége nélkül jő létre a bűbáj. Elenyésző mágikus pulzáláson kívül, semmiféle más utaló jelzést nem tapasztalhat, csak egy csók, s őrjítő vágya minden mást elfeledtet vele mi eddig fúrta oldalát. Leírhatatlan testi vonzalmáról még akkor sem tenne le, ha én elutasítóan taszajtanám el. Éppen ezért méltón nevezik ezt mások a legveszélyesebbnek, hisz az okozóból, könnyedén lehet áldozat. Az sem tántorít el, ha fegyvere még kezében lapul, s még nem jött a közelembe. Akkor én teszem meg a szükséges lépéseket, kezeim megindulnak nyaka köré, majdan a csók utat nyer, ha azt nem akadályozza semmi…

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-10, 7:22 am

*Azt újszülött érintése mit sem változtat azon, miképp vélekedik róla, s a ház elfoglalásáról. Halandók között természetes, hogy egymás szagával, lelkével átitatott lakhelyeikbe is beköltöznek, hisz építeni nehezebb egy másikat, ám nem úgy, hogy az előbbi gazda teste még el sem temetetett, mint ahogy ők szokták.
Ó, igen, tán meglepetést okozott azzal, mit szól a hibridnek? Hisz jó pár haláleset esett már efféle játékai közben az egykorvolt kísértetnek, ki e pillanatban már része ennek az újszerű lénynek.
A hely valóban szűkös, ám az épület jellegéből adódón kívülről sem számított másra.
Tán dokkmunkás, avagy egyszerű kikötői hivatalnok lehetett gazdája, míg élt. A szegényes berendezés, mit tartalmaz a hely, mégsem egészen oly szegényes. Szekrény a legszegényebbeknek nem adatik meg, s az ágy is sokszor csupán szalmazsákok, s a hideg föld.
Magányosan élt az elhunyt, ám ezt Dremer már tudta, hisz halálakor magához vette annak szellemét, s már birodalmában leledzik épp. Az étkek helye, s a mosakodótál éppúgy részét képezi az egyterű lakásnak, mint a korábban látott tárgyak, s a zsák burgonya is, meg az északi sarokban lógó szárított hús is.
A tompa puffanásra kapja vissza pillantását a mágus.
Az ázott, barna köpeny körül néhány vízcsepp jelzi, mit hamarost magába szív a ház döngölt föld padlója, bőven akad még benne abból, mit az ég szórt bőkezűn a városra.
Aztán az ing is, s a mágus arcán halovány mosoly fut át, mi inkább szakállába vész, s csak az ismert barázdák pillanatnyi megjelenése jelzi kifelé.
Ott, a lezárt ház ajtajában állva, még botját sem támasztotta le a falhoz, mit csak most, hogy Wyerre övének oldása közben kósza pillantásával találkozik, tesz meg.
A vörösköpenyesnél még tőr lapul, ám kardot nem visel, tekintve, hogy halandó testtel is, mint a mágusok nagy többségének, legfőbb fegyvere nem a penge, hanem elméje, s mágiája, melyhez még fókuszként járul a bot.*
~Csábító, kis démon, ismerlek téged…he he~
*Látja a feszengést, ám a „bolond vénember” még nem siet segedelmére az ifjú hölgynek.*
- Az, kit te öltél meg tán csak percekkel korábban?
Elpanaszolta, miként vetted életét, s én ígéretet tettem, hogy szót váltok veled róla.
Ám te, szó helyett mágiával rontottál nekem. Nem vall megfontolt varázslóra e tett.
*Korholja csendesen a nőt. Már-már tökélyre fejlesztett technikáját követve a mágus szeme végigjárja a kandalló fényében aranyló hajkoronát, majd tovább is halad a fekete szempár, végigsimogatva a karcsú, de izmos test vonalain.*
~Dolgozz meg sikeredért, újszülött.~
*Mosolyog szakállába, s csak a hívó szóra közelíti meg a nőt, hogy segítsen szabadulni az átázott, s ekképp a szokásosnál is fojtogatóbb ruhadarab(ok)tól.
Rövid idő kérdése csupán, hogy Wyerre tovább haladjon az általa megkezdett úton, s Dremer már érzi is a mágia rezgését.
Azért megenged néhány apróbb köhintést a csók előtt, de nem oly fuldoklót, mit már néhányszor sikerrel mutatott.*
~Ismerem a trükköt, hibrid, ám a játék kedvéért folytassuk csak. Hidd csak, hogy te vagy nyeregben, hisz mágiád csak homokba karcolt ákombákom nekem….he he..~
- Valóban ezt kívánod oltalom gyanánt?
~Arra azért kíváncsi leszek, ha megölöd e mágust, vajh miképp jutsz ki a lezárt házból? Hisz azt megtörni te nem fogod.~
*Játszik vágytól rekedtes hangjával, s ha a lány válaszol, de ha nem is, már vadul csókol is újra, mintha el sem tudná száját venni a nő ajkairól, csak azért, hogy aztán nyakán járjon végig forrón.
Kezei is simítanak a szabaddá tett bőrfelületeken, bátran, s felettébb rutinosan. Érzi ő a mágiát, s ha már így alakul, nem is töri meg - még. Istenségként azonban megfontolandó, meddig is engedi elmenni a halandót, ha mégoly hibridféle is, mint Wyerre.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-10, 2:26 pm

Megnedvesített ajkaim bájos mosolyra húzódnak, midőn látni vélem a bujaság apró szikráját a sötét tekintetek rejtekében. Válaszát követően már hívó szavamra engedelmesen segédkezik a fűző kioldásában.
- Egy szabadon kószáló fekete, hozzád hasonlótól kér segítséget a halálon túl? Nem hiszek neked, ember… - A jelző akaratlan is kicsúszik, a tudatom messze eltér a rövid élet képviselőitől. A renden kívüliek, legfőképp kiknek a kezei átkos igéket szórnak, még kísértetként sem fordulnának egyik torony lakójához sem. Jogosan hív varázslónak, eddig csak azt a képet szűrhette le, de ez bonyolultabb annál, minthogy egyszerű varázslónak mondhatnának.
A fűző szorítása már alábbhagyva esik hátam mögé, a felszabaduló felső test már könnyedén vesz mély levegőt. Ujjaim a fekete haj közé csúsznak, egész alakkal feszülök a mágus testéhez, térdem enyhén nekifeszül a köpeny alatt, még takarásban lévő érzékeny testrészének. A bűvös csók édeskés íze utat nyer, a kötelék már megszületett mikor az ajkaktól elszakadva kezem kalandos útra téved az idegenen.
- Esetleg máshoz lenne kedved? – Kérdését csak kérdés válaszolja, hisz lehetne egy epekedő férfinak más óhaja, minthogy ölelő karjaimba zárjam? Kétlem...
Gesztusom hamar viszonzásra nyer, s ha nem is látja, arcomon gonosz vigyor suhan át. Kényeztető csókjaitól hideg borzongás jár át, a hozzá simuló karcsú alakom kissé távolodik, hogy kezeim szabad átjárást kapjanak a vörös köpeny közé. S ott, a leghamarabb keresnek „bejutást” mellkasához, majd onnan szánkázva megindulnak lefelé. Számára most minden érintés csak fokozza vágyát, minden elhullajtott sóhaj, epekedő pillantás cselekvésre készteti.
- Mond el az igazságot, s megadom, amire vágysz. – Finom lökéssel tántorítom az ágy felé, az eddig szűkös nadrág most pillanatok alatt lekerül, s már csak egy alsóneműben lépek az asztal mögé. Ha a varázslat már fokozódott, idők kérdése csupán, mikor ront nekem s követeli vágyainak úrnőjétől az odaadást.
Az asztallapra csúsznak az ujjak, mik eddig az ő vágyait korbácsolták fel, s most csak nyugodalmasan pihennek a fán.
- Mi a neved Mágus? – Tán először pihentetem meg rajta valódi kíváncsiságom, miféle elcsépelt nemesi név is fogja bejárni a négy fal közét. Hívhatnám egyszerűen „Mágusnak”, vagy „vénembernek” is, de nagyobb kötöttséget érez, ha valódi nevén szólítom meg. Ezen szál elegendő lesz, hogy idővel mindent elém tárjon, s akképp érdeklődésem szűntével, majd megfontolom karjaiba zárhat-e mielőtt kiontom életét. Igen, ez valóban jó érzés, hogy a most vállakra omló haj, domborodó női idomok, a vonalak melyeknek kecses átmenete a most még takart csípő, az én kezemben áll. Gyötrelmetes lehet, ha az, kit kíván az ember a túlvilágba tipor, de előtte még tán kiélvezi játékát. Az ember, mely hiú ábrándokat sző, a férfi kinek józan megítélése is elillan egy kacér mosoly láttán… mindezek mámorító tudata adják a büszke, megemelkedett állam derült ívét.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-10, 3:46 pm

*Dremer érzi a hajába túró ujjakat és a halandó testnek feszülő térdet is. Mi tagadás, érti a dolgát a nőszemély, ámde ettől még nem lesz elvarázsolva az istenség.
A test az, mi ösztönei szerint jelez vissza a hibridnek, s e jelzéseket egy férfi test adja le a közeledésre.*
~Játék, s e pillanatban két jó játékos játssza a játékot. Emeljünk a téten?~
- Van férfi, ki erre igennel felel?
*Hamiskás a mosoly, s csillogók a szemek, miképpen kell egy vágytól egyre inkább fűtött testnek, miközben az isteni lény a háttérből, mint marionettet vezeti a bábu tetteit, s szavait is.
A simogatások, az ujjak mozgása pedig egyértelművé teszi a vörösköpenyes testének ilyetén reakcióit. Tagadni sem lehetne, hisz öltözéke nem nyomja el oly nagyon a testet.
Tán nem állíthatni, hogy egy mágus teste oly kidolgozott, mint egy harcosé, kinek lételeme a fizikai küzdelem, de még a mágusok is tudják, a rendnél így tanítják, hogy ha a test nem bírja, a legjobb varázsló is elbukik.
Ily módon arányos testalkatra lelhetnek a tapogatózó ujjak. S a reakciók nem maradnak el.
A vörösköpenyes teste lehuppan az ágyra, s midőn Wyerre távolodik, már állna is fel, ám ezúttal Dremer fogja vissza.
E mozdulatban lehet következtetni még önuralma morzsáira.
A test hangja, rekedtes, vágytól fűtött, miközben a fekete szemek is a nadrágtól megszabaduló formás lábakra, s a szabadon lévő felsőtestre szegeződnek ingázva a két terület között, időnként pedig követve a haj, s az alak nőies vonalait.*
- Lusstan, s ha már így belemelegedtünk, hadd halljam én is a tiédet, ifjú hölgy, miként illik!
*Akarattal marad az ágyon, s hátradől, mintha Wyerre mágiája nem volna elég erős hozzá, hogy a test legyűrje az akaratot, s menten éhes oroszlánként vesse magát a prédára. Mert a tekintet inkább már e vad, s kiéhezett ragadozóé, semmint egy pallérozott elméjű mágusé.*
- S mit számít holmi kísértet?! Ő tudja, kihez kell húzni. Miképp a többi kísértet is, kiket már szolgálatomba fogadtam.
*Dremer, a testben végre feláll az ágyról. Kimért léptekkel Wyerre felé indul. A vörös köpeny pörkölődött szélével az ágyra terül a férfi laza mozdulatára. Magabiztos, s ez kellő kontrasztban van azzal, mily éhesen tekint a nőre.*
- Habár fekete is volt, kísértetéként elveszítette erejének javát. Kihez húzzon e helyzetben az efféle, semmint egy erősebbhez?
*A ráncok megjelennek az arcon, ahogy a szakállban mosollyal közelít az asztalhoz. A szobát közben az étel illata teljesen belengi, ki tudja, tán csak idő kérdése, hogy orruk megszokja azt, vagy a gőzölgő étek hűljön ki.
Ha Wyerre ezidáig moccanatlan marad, hát a mágus közelít felé, az asztalra teszi kezeit, mint az újszülött, s előre is dől rajt.*
- Hisz gyilkos ölte le a gyilkost, nemde? S hagyta is úgy, miként holtában volt. Mit számít hát sorsa a halott gyilkosának…
*Még jobban hajol előre, ha Wyerre nem húzódna hátrébb, egészen közelről hallhatja a mágus szavait, miközben a férfi tekintete egy pillanatra még végigsuhan a nő testéből látható vonalakon, s az ezüst szemekben állapodva fejezi be mondandóját.*
- Neked….ifjú hölgy…

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-10, 6:42 pm

A már bűbájt ért mágus első szavait eleinte hidegen hagytam cselekedeteim közepén. Csak akkor nézek rá újból, mikor az asztalon nyugvó tányér mellé feküdnek tenyereim. Így, kis megtámasztást nyerve nézem az ágyon fekvő férfit, kinek tekintete leplezetlen jár be. Különös, hogy a vágytól csillogó szemek tétlen testet tulajdonítanak magáénak. Arra következtetnék ezt a próbálkozást is sikerrel hárította, ámde ezt hamar vétózom. A csók nem szülte volna édes ízét ha kudarcra lenne ítélve, ezt már tapasztaltam. A megbukott varázsnak kesernyés, kellemetlen utóízének hiányában nincs okom kételyre, mégis…
- Meggondolatlan válasz lenne... - Fűzöm hozzá végül, bemutatkozását követően, de a test még mindig az ágyon nyugvó ábrázata igencsak elgondolkodtat. Felmerülő kételyeim úgy döntik le az eddig határozott elképzelést, hogy annak hűlt helye marad, s csak a puszta kérdés marad.
- Nwalmë (kín) - …ezek közt fogsz gyötrődni midőn elér a végzet. Mondom ki végül a "nevem", hogy illedelmes, kölcsönös alapon történjék a bemutatkozás. S miként az én általam mondott név hazugság, nem különben gondolom övét is annak. Túl nyugodt ahhoz, hogy feltételezhessem igaz mondását, egy ízig-vérig elcsábított férfi, heves, könnyen locsog ki hasznos információt. Egyedül a tekintet mi hiteget ennek ellenkezőjéről, azonban közel sem elég, hogy teljességében meggyőzzön.
- Mit számít… - Fejem csóválom, eközben ő már cselekszik, mit még mindig azzal az arcomra vésett bájjal követek nyomon.
Az újabban elröppenő kérdésre leszegem fejem, hajam arcomba hullva kíséri hirtelen mozdulatom. Még hogy erősebbhez? Mit tudhat ő arról, hogy gondolkodik egy szellem? Én magamon tapasztaltam, hosszú éveken át azon életformát. S jól tudom, egy olyan naiv fekete, kinek hullája a kikötőben fekszik, saját egyed maga kíván erősnek lenni. Kóborolva ijesztgetne embereket. Esetleg megkeresné amaz kislányt, kinek köszönhetően végeztem vele. Ez mind mind ésszerűbb annál, hogy egy rendbéli vörös köpenye alá bujdokoljon gyengesége nyomán.
A fa alig kivehető reccsenő jelzésére már az azon nyugvó két kézre nézek, majd fel az egyre közeledő arcra, minek csak vágytól fűtött ábrázata egyetlen kifejezése. A legkisebb moccanás nélkül hallgatom őt, közeledő ajkai közül utolsó szavainak légáramlata bőröm simogatva halnak el.
A köztünk lévő kis távot szűkítve dőlök magam is közel, már ajkaink összeérve fojtom el a keletkező dühöm. Jól tudja a gyilkos kilétét, s mégis a sorsot említi, a magam sorsát…
- Érdekes meglátás Lusstan, na és a hazugokat ki győzi le, hm? Tán azt is egy hozzá hasonló? Honnan nyersz egyáltalán bizonyosságot arra, miszerint a kísértet igaz szavakat intézett feléd? Könnyen bolonddá tehetett... – Kezeim elszakadnak az asztaltól, megkerülve azt a férfi mellé lépek. Először csak hátán simítok végig, majd megölelve őt, közelebb dörgölőzve újból a lényegre tapintok.
- Talán nyomós ok vezérelte azt a gyilkost, hogy végzett a másikkal… De... olykor ok sem kell, elég a megszületett gondolat... - Eltávolodom tőle, s pár lépést hátrálva már az ágyon elterülve intézem hozzá szavaim.
- Ideje lenne megmutatnod, nem csak a szavak, s a hárítás embere vagy, Lusstan… - Hangsúlyozom ki a nevet, mit minden alkalommal hitetlenkedve ejtek ki. Lábaim felhúztam, oldalamra billenve vártam, hogy végre tisztes lépést tegyen a fegyvereimtől. Bár kétlem, hogy használná őket, főleg így mielőtt még bármi is történhetett volna, de jobb az elővigyázatosság. Most is kételkedek a bűbáj teljes sikerében, azonban varázslat nélkül is célba érhet a vágy, de így kissé megnehezíti a dolgok menetét. A szerepkörből ellenben még nem billennék ki, még nem, túl korai volna.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-11, 12:55 pm

*Hogy nyitott könyv-e a fejvadász minden mozdulata, csaknem pőre teste izmainak játéka Dremer számára? Ez most az ő titka marad, ámde a mozdulatok, a hang, mely mindig másképp szól, árulkodik tulajdonosa állapotáról.
Miként Lusstané is sajátjáról.
Wyerre ismét közel engedi magához, s a férfi ezt annyiban ki is használja, hogy közelebb hajol, míg szája oly közel nem ér, mit Wyerre ajkai elérhetnek, hogy találkozzanak.
A fekete, mohó szemek ezalatt még mindig vágyakozón figyelik a nőt, ám jelezve is egyben, hogy bizalmának híján van.
Érzi, miként moccan az újszülött, s fekete pillantása csillogón követi még a formás test ruganyos mozdulatait a kandalló fényében.
Szó se róla, a hangulatvilágítás megvan.
Tán hiba egy ilyesfajta gyilkost háta mögé engedni, s még inkább az, kezében hagyni azt, mi egy férfi számára nemesebb olykor még saját életénél is, ám Lusstan nem védekezik.
Az érintésre a testben felerősödnek az eddig csendesebben csordogáló folyamatok, miközben még mindig, mint bűnös, áll az asztalnak dőlve. Hogy Wyerre mágiája, avagy hibrid lényének nőies, s izgalmas mivolta teszi-e, de a férfi állapota közelít ahhoz, mint a nő titkon vár.*
- Nem állítottam, hogy hiszek szavainak. S te honnét gondoltad, hogy nem épp igazát, avagy hazugságát keresve szólítottalak meg?
*Most Lusstan fordul meg az ágyra terülő nőszemély felé. Nem lép még felé, ám testtartása kellően beszédes. Két hüvelykujját az övbe akasztva néz végig Wyerre alakján.*
- Tán épp e gyilkos okait kívánom kikutatni hogy magam ítéljem meg, a másik szelleme méltó-e, hogy szolgáljon engem, Nwalmë.
*Suttogja, miközben az ágyon heverő felé lépdel. Ezúttal övét csatolja ki, s tartja meg jobbjában, majd engedi le hangos csattanással a talajra.
Közelebb sétál, mi csak pár apró lépés, hisz eddig is ott helyezkedett el.
Az arcon, s a szemekben ott ül a vágy, míg Dremer istenség más síkról figyel.
A férfi ezúttal felül válik meg ruházatának egy darabjától. Nem felel a kérdésre, hisz hogyan is tehetné. Valóban csupán védeni védte a hibrid támadásait. Nem akart még ártani neki, de helyezett már el csapdákat, mikbe kényelmesen belesétálhat.*
- A tettek emberétől ez valódi felkérés keringőre.
*Jegyzi meg mohón végigmérve még egyszer a nőt, ki mellett tán elég hely van, hogy odaheveredjék a vörösköpenyes mágus is.
Ha így van, s nem dobják ki, hogy nyekkenve terüljön el a döngölt földpadlón, ujjai végigfutnak a csípő, a comb vonalán, míg szája immáron hevesebb csókra közelít Wyerre ajkaihoz, s ha hagyja, ezt véghez is viszi. Ám Dremernek még figyelnie kell, hisz túl sokat nem adhat isteni lényéből. Tudják az istenek, nem nekik, halandók számára lehet végzetes egy együttlét, hisz ha önuralmukat veszítve feledkeznek bele, felszabaduló erejükkel egy halandó test kezdeni nem tud. Lusstan ujjai is forrón érintik Wyerre bőrét, s az energia, mi árad az érintésből forró borzongással járhatja át a testet, mit a vörösköpenyes keze érintett.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-11, 8:21 pm

Ha Lusstan megfordul válaszát követően, a már megszokott, buja, kihívó kifejezésnél többel szembesülhet. Igen, emelem a szórakozásom tétjét. Megkockáztatom, hogy a bájolás sem védhet meg midőn az eléggé felkorbácsolt idegeit, tán úgy hajítom el, akár az üdébb lényem barna lebernyegét. Ezen elvetés is finom, kecses lesz, mondhatni fenséges… mint a megigézett sötétség kavalkádja. Annyiban különböző, hogy a lerántó, kiszipolyozó lidérceket én testesítem meg ebben a létrejött játékban.
- Jól emlékszem első szavaidra Lusstan, ám azokban sem igazát, sem pedig mást nem kerestél. – Lassan már hozzászokom a hazugság immáron gyakori szelére, úgy lengi be a négy fal közét mint a kihűlőben lévő étel. Rá is szintúgy a rothadás vár, mint a kikötői hullára, akinek láttán megborzongó emberek elföldelik majd, vagy egyszerűen nemesi mozdulattal rúgják a lépésre lévő habok közé.
- A válaszok nem nyernek könnyű utat, olykor rávezetés kell, egy kis noszogatás, késztetés… és kiérdemelt jutalomként tör felszínre. – A lépések kétvonalú érzéseket szítanak, hiszen a fegyverektől távolodó test, épp hozzám közelít. A kioldódó öv szíjának látványára alsó ajkamba harapva várom az elkövetkezendőket, minek csattanó hangjára felhúzott lábaim megmozdulnak. A vágyakozó pillantás kölcsönössé válik, de könnyen előfordulhat, ez is csak a mutatvány része. S míg csak a szemlélet marad, ahogy a férfi ruházatának egyes részei lekerülnek, eszmélek rá az elkövetkezendő reményképeire.
- Akkor jöjj hát, fergeteges tánc lesz… - Szavaim elhalnak, amint a mellém heveredő férfi kezei bejárják derekam ívelt vonalát. Levegővételnyi időm sem jutott mire az ajkak elértek, közbeni érintésének hevében a gyengéd csók vaddá, szenvedélyessé forrja ki magát. Tettei közben magam sem várom tétlen a folytatást, eleinte csak a hátán érezheti egyik kezem, míg másikkal újdont férfiasságát környékezem meg. Ha nem szegül ellene, már puszta bőröm érinti kényes részét, s járja be annak vágyakozó keménységét. Azonban Lusstan nem élvezheti túl soká, ám túl kevés időnek sem mondható tetteim, mire helyzetet változtatva teljes alakomban telepedek rá. Kétoldalt megtámaszkodva immáron terpeszben magasodok fölé. A felé tárt arcom bársonyos vonásai megszűnve, vágytól hajszolt, perzselő tekinteteket tudhat magán. Mit egy igaz megbájolt lény, csak Úrnője megtisztelő figyelmének képzelhet el. A férfi szavaiból "kiindulva", most én vagyok ki vezeti e tánc lépéseit, s intézi azt úgy, ahogy megkívánják az érdekek. Hisz a partner könnyedén nekiütközhet egy akadálynak, amiben megbotolva csak a szégyen nekijáró jussa miként minden szempár rászegeződik.
Sóhajom ott illan füle mellett, mikor nyakához érve „kóstolgatva” elhalmozom csókjaimmal. Körmeim vállába mélyülve szorítják, akárha a menekülést gátolnák, ahogy mohóbb tettekre készülve haladok egyre inkább lefelé. Szívem ritmusa gyorsul, s ekképp légzésem is szaporább, mintha már élvezném az idegen érintését. De ha még jó érzésekkel is telített, talán, akkor sem marad más egyszerű játéknál. Olyan akár a harc, kimenetele már közben sejtetik, de a végkifejletre csak lezártával derül fény. Testem úgy viselkedik mint egy elbájolt lényé, epekedő mozzanataim messze túlszárnyalták eddigi gyermeteg rávezetésem. Most először teszem meg a kellő lépést, de ez még közel sem a ráadás, ez még csak az első lépcsőfok afelé, amit a legfelsőbb fokon, az ajtó mögött talál…

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-20, 9:19 pm

//Valamivel később... Wink

//

*Lusstan, ha olvasna az Úrnő gondolataiban, most hatalmasat nevetne, avagy orcáját fogná ama nem várt tudatlanságra, minthogy külsejének kora nem méltó a tudásra, s a tapasztalatra, hisz bőven vannak már az évezredek során kidolgozott mágikus módszerek, mik megőrzik a test, s az elme ifjonti erőit, hogy századok sorával hosszabbítsák meg alkalmazójuk éltét, s egyben fiatalságát is.
E tekintetben akár jó néhány század kemény gyakorlatai, s tanulása is állhatna hátterében, annak ellenére, hogy kora még csupán egy középkorú ember férfiéhoz közelít külsőleg.
Ám mindezektől távol áll, s hála Dremernek, nem is olvas Nwalmë fejében.
Ellenben olvas testtartásából, s a tűz narancsvörösében villanó ezüst íriszeiből. Elismerés, s tán még valami más is, ám ebben nem megy bele.
A bőrt is perzselő forróság, mi a falakat, s a szekrényt nyaldosó lángokból árad felé, nem érdekli. Abban az esetben foglalkozni fog vele, ha ezzel a házra vonják Valian lakosságának figyelmét, hisz az oltás zavarhatná benti tevékenységüket.
Keze ott áll kinyújtva a mezítelen, még mindig meglehetőst vonzó nőalak felé, ki kezét nyújtja felé.
A feketén csillanó szemek összekapcsolódnak az ezüst tekintettel, s a halovány mosolyra hasonló arckifejezés a felelet.
A Mágus keze megszorítja a belé kulcsolódó ujjakat.
Wyerre csak egy szempillantásnyira hunyja be szemét, mire újra felcsillannak az ezüst íriszek, nem a lángok nyaldosta, s füst marta apró szobában találja magát.
Hideg szél tépi haját, körbejárja, tán meg is borzongatja testét.
Az égen sötét fellegek terjengnek, s az alant hullámzó olajszürke tenger vizét felkorbácsolja az erős parti szél.
Kísértetek sokasága hullámzik a magasban, s a szirt körül is, ám ha megkísérelnének közel kerüli a két mezítelen mágushoz, hát csalódniuk kell. Lusstan kezét kinyújtva mutat reájuk, mire meghátrálnak a szirt közeléből.*
- Ez saját, kis zárt világom, mit magam hoztam létre, s hol azon kísérteteknek, kiket magamhoz kötöttem, szabad bejárásuk van.
*Ha Wyerre engedi, a férfi átkarolja mezítelen derekát, alhasára helyezve tenyerét, hogy meleg testével melegítse a hűvös szélben. Ha nem, hát nem teszi meg.
Ha Wyerre hátranéz, sötét fenyves, s egy apró házikó az, mi megbújva a fák árnyékában hívogat melengető fényt kibocsátó ablakaival.
Lusstan, immáron egyedül áll a nő mellett, s oda néz, hol a fellegek, s a tenger távoli széle találkozik.*
- Nem ok nélkül hoztalak ide, Nwalmë.
*A fekete szemek az ezüsteket keresik.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-21, 7:12 pm

A kéz megszorítja reá helyezett ujjaim, mit egy lélegzetvételnyi röpke idő, s fekete szempilláim lefelé csukódása követ. S akár egy álom a forróság közepén. Erős, hideg fuvallat hűti hátam, talán egy pillanatra meg is ingat kissé, mire eddig nyugodtan megpihenő kezem rászorít Lusstanéra. A szél, akárha körbeölelő erejébe beleborzongva tárom ki ezüst világaim elé a fogadó látványt. Az esővíz még nem párolgott el teljesen, nedves szőke fürtjeim nyirkos érintése magamhoz térít. Lusstan tenyeréből kicsusszant kezemmel, kusza, felborzolt hajam tűröm hátrafelé, míg másikat kebleim előtt átfonom.
Egy ideig csak a mágust szemlélem, szinte tudomást sem véve szemeim sarkából látott dolgokról. Még a kinyúló kezének irányát sem követem, csupán rejtelmes sötét szemeire tekintek. Felé tükröződő ábrázatom tiszta, s őszinte, de azon kérdő vagy akár meglepett kifejezést most sem láthat. Csendben hallgatom, szótlan tűröm ölelő karját, miközben először emelem el róla figyelmem. A sötétebbnél sötétebb szürke fellegek görbületeit, a mögötte nyújtózó világosabb árnyalatú égbolt teszi láthatóvá. Halovány, derengő fénye láttatja a tenger színét, s amaz kitaszítottak sejtelmes alakját. Ez tovább megy egy jól mutató illúzión, lehet akár a térmágia tökéletes használója, ám most nem töprengek ezen. A felhalmozódó kérdések tennének bizonytalanná, ifjúságom forrásának meditációja zökkentett vissza az őrületből. Többé nem engedem, felfrissült tudatom nem szennyezheti a két elgyengült.
Lassan követem a szírt felé emelkedő levél útját, lélegzetem elakad, ahogy fordulva a férfi feje mellett elnézve, a nagyobb közelség, több érintést eredményez kettőnk közt.
A viharos szél néhány hajszálam arcába fújva csiklandozhatja bőrét, ám az ő, fekete szálai is olykor meglebbenve takarják a figyelmem felkeltette fényt. Az apró ház még kisebbnek tűnik a fenyves magas, zord reá vetülő árnyában, melynek csekély fényára hívogatón szövi ábrándjait egy kellemesebb közegről.
’- Nem ok nélkül hoztalak ide, Nwalmë.
Arcom visszahúzódva ismét övével szemben van, s hogy vészt jósló szavak emez szűk kijelentése, majd kiderül. Kibontakozó rendíthetetlen türelmem oly váratlan, mint a reá rótt első reakcióm, mondhatni támadás. Talán az olykor kirobbanó két lény szülte természet a hirtelenséget, de néha megesik, ez az ütközet korbácsol ellentétet, előhozva ezzel ki egykoron voltam. A büszke, megfontolt elfet… kit az idő múlása ragályként kebelezett be. De ez a kimértség is veszedelmes réved a sötét szemekbe, amelyek csak az ürességet láthatják, hiszen most nem látható semmi apró jel. Ez a valódi, igaz tartás tesz kiismerhetetlenné, elfedve a dúló érzelmek kavalkádját.
- S mi volna ezen ok, Lusstan? – Kérdem határozottan, s mégis, nyugodt hangnemben. Immár mindkét kezem magam elé fogva védekezek a szél ellen, s nézek a rám vetülő tekintetekbe.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-22, 3:42 pm

*A nő jól sejti, valóban nem egyszerű illúzió, de hát ki is magyarázhatná Dremer saját, kis világának létét, mint maga Dremer?
A Halál ura könnyedén alkot ily apró szegleteket valahol, az ismert világon túl, avagy azon belül. Nehéz megmondani, hisz valójában e világ lehet, csupán Wyerre és Lusstan képzeletének szülötte, avagy egy létező, ám még oly újszülött világ, mint maga Wyerre új lénye.
A Mágus is az Úrnővel van elfoglalva. Ahogy a hideg szél simogatja pőre bőrét, s ahogy magát öleli körbe. Még kiélvezi a nemrég ízlelt test illatát, s közelségét, de ő sem szándékozik oly soká kint maradni a hidegben ruhája nélkül. Érzékeli, szembeforduláskor, hogy röpke ideig a lélegzet megakadt, se semmiképp nem jelezné ezt felé.
A szél az arcába fújja a szőke, hosszú hajat, ám a férfi nem törődik ezzel. E haj a nő illatát is egyúttal egészen orráig közvetíti, s nem engedi, hogy elsodorja a szél.
Lusstan egy rövidke szempillantás erejéig még hallgat, majd közelebb hajolva a hibrid fülébe súgja szavait épp, hogy a szél nem viszi el őket.*
- Jer velem a kunyhóba, s felfedem előtted!
*Biccent fejével a házikó irányába, miközben megérinti a nő vállát. Ha engedi, az elkövetkező szempillantásban már a „kunyhó” nem is oly kis méreteit veheti szemügyre egy teleportálást követőn.
A kunyhó, mi kívülről aprónak, s esendőnek tűnik, belülről több szobás, nagy ház belsejét foglalja magában, mi nem férhetne el abban az apró épületben.
Hová érkeznek, kényelmes pamlag, egy két ajtós szekrény, meleget árasztó, búbos kemence áll, s egyszerű étkezőasztal, mi körül két szék foglalja még a helyet. A falakon festmények, mik elárulják, Lusstan kedveli a történelem nagy csatáit megjelenítő alkotásokat.
Eme fehérre meszelt szobából több helyiség nyílik, ám csak egyiknek ajtaja van résnyire nyitva.
Ama helyiségben puha, méretes, baldachinos ágy áll, mély, bordó színekben fürödve, ám szekrény, vagy egyéb alkalmatosság nem látszik ki.*
- Érezd otthon magad, Nwalmë! Egy pohár jóféle menionit elfogadsz-e?
*Kérdi a ház ura. Ám ha az újszülött nem kíván bemenni, hát Lusstan megvonja vállát, s így áll tovább a szirten, figyelve, hogy akkor mit is kíván tőle a nő.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-22, 7:34 pm

A háborgó szél süvítése nem tompítja a férfi hangját, szavait tisztán, s érthetően hallom, midőn az fülembe érkező fuvallatával melenget. Mozdulatlan állok, s még mindig Lusstant nézve, szótlan tűröm a vállamat ért érintését. Bárminemű tiltakozást mellőzve, viselem a távolból már látott kép közel behatását. Megelevenedő testem már a házban teszi útját, a bejárati ajtón túl, már láttatni vélem a csalást”. Néhány pillanat erejéig visszatekintek a szírt, és a fenyves magaslatait tépázó jelenségre az ablakból. Egy ráható, szegmensnyi környezet felmérés után, már ezen szoba csekély bútorzatainak helyeit ismerve, végül megállok egy festmény előtt. A léptényire lévő fehér fal övezte keret, sejtelmesen tárult ajtaja kitűnt a többi, amazok csukott létüktől. Az odabent látható ágy, borvörös színe hívogató küllemétől elfordulva, a puha pamlagon foglalok helyet.
- Elfogadom. – Mondom immár keresztbe vetett lábakkal, hisz a házigazda kijelentését követőn, már éltem is az „otthonérzettel”. Így, ült helyzetből még jobb rátekintésem van a festményekre, többek közt arra is, amiről figyelmem szegte a kitárult háló látványa. A szegélyek közé zárt emlékkép az emberek, sárkányok közti harc megelevenítő foszlányait örökíti meg.
- Érdeklődésed leplezetlen a rég múlt eseményi iránt. Netán, magad is jelen voltál valamelyen? – Hangnemem nyugodt csengésével vetem fel kérdésem, s magam előtt összefont karjaim lazábbra eresztem.
Ha Lusstan már az italt tölti, amazt enyhe biccentéssel fogadom. Ám nem feledve ideérkeztünk okát, érdeklődve keresem a sötét tekintetét. S ha a nedű már kezeim közt van, hát illatát „ízlelgetve” enyhe mosollyal emelem meg poharam, mielőtt apró korttyal a bort megkóstolnám. Már évtizedek óta nem érzett mámorító ízvilág zamatának selymességét kiélvezem. Elégedetten eresztem ki a bent tartott levegőt, majd az eddigi zajló eseményeken végiggondolva, mint szomjas lény, az „Úrnő” a pohár üres fenekére néz. Érthetetlen, hogy fiatalságom miért szülte meddőségét a párlat felé, hiszen volt idő, mikor alkalomadtán jóízűen ittam egy-egy pohárral. De ezen test nincs hozzászokva, hogy soká képes legyen tűrni emez itóka folytatását. A kemence árasztotta meleg, lehűlt tagjaim bizsergeti, arcom egy idő után kipirulva válaszol a hirtelen hőmérséklet változásra. Hideg ujjaim reá tapasztva hűsítem, mindeközben a férfiról, már a kissé kitárt ajtó felé tekintek.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-23, 2:36 pm

*A pamlagra ült Nwalmë végül jelzi, hogy elfogadja a bort.
Lusstan a kezében tartott pohárról felpillantva járatja végig fekete szemeit a keresztbe tett lábakon, s a még mindig mezítelen testen is.
Az őszes szakállban enyhe mosoly búvik meg.
A dugó halk pukkanással tűnik el az üvegből, s landol az asztalon a két, talpas pohár mellett. A vöröses, édes nedű, hisz Menionban bőséges a napos órák száma, mik mézédessé teszik a szőlőt, lágyan simul a két pohár falához, midőn azt beléjük öntve a férfi még szintén ruha nélkül – nincs is mit szégyellni, nem igen van, mit nem láttak még egymáson – közelebb lépve nyújt át a nőnek.
Csak e pillanatok múltával pillant fel a képre melyet Wyerre oly hosszasan szemlélt, s szóvá is tett az imént.*
- Van ezek között oly esemény, miben magam is részt vettem, s bizton állíthatom, nem volt művészi, mint e képek alkotójának fantáziája mutatja.
*Majd hasonlóképp megillatolva a bort, üdvözlésre emeli, s ha Nwalmë a koccintásban is benne van, hát a csilingelő hang után, ha nincs, akkor csupán e gesztust követőn ízleli meg, majd az első korty zamatának ízlelése közepette az egyik lámpás fényébe tartva szemléli a bor enyhén áttetsző állagát.
Dremer istenség karjait összefonva mellkasa előtt szemléli az eseményeket, s Lusstanban csak kis szünetet követőn szólal meg újra.*
- A történelem oly lényeges dolog, mi elmondja, kik vagyunk, s honnét érkeztünk. Mi is alakítjuk, miként őseink is tették. S emlékeznünk kell tetteikre, áldozataikra, mit eme birodalomért hoztak.
Mit te leplezetlen érdeklődésnek látsz, egyben emlékezés is, s olyasféle érzéssel ajándékozza meg a mágust, hogy csupán a világ egy porszemének érzi magát. Nem engedi elhinni azt, hogy több mint mi valaha is lehet.
*Megfordulva az Úrnő felé a borba kortyolva áll, s miközben fekete szemei Nwalmë orcáját, s ezüst íriszeit fürkészik, szabad kezét úriasan dereka mögé helyezi.
Nem feledi a kitárt ajtót figyeli tekintetet, mit az előbb kapott el fordultában.*
- Néha a mágus is megpihen, s nekem e világban ez hálóm. Ám nem ez, miért a világba hoztalak, mielőtt elválnának útjaink, s miért jöttem, azért nem is kell ama szobába menni, noha másért szívesen…
*Jegyzi meg egyhe kacsintással. Pillantása elgondolkodva néz aztán a kétajtós szekrény gombjaira. Mágia zárja, noha e világban illetéktelen nem juthat be, csupán kit ő maga hoz.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-24, 2:13 pm

Alig múlt a két pohár összekoccanása óta idő, az még mindig cseng fülemben, mikor figyelmesen hallgatom a felszólalót. Kardom most hűlt helyének emlékeként simítok végig combomon, s mint pennájától megfosztott író, avagy ecsetétől elkényszerült festő, hibádzó láncszemem keresem. Hiszen az Úrnő, nem csak a bájolás ékes megtestesítője. A test meghosszabbított tagjaként éreztem át a hideg fémmel tett minden csapást, megszoktam, hogy az mindig közelemben van. Az idő kiszámíthatatlan sodorja az alkalmat, hogy esélyt kapva a művészi lépések felszabaduljanak.
- S mond Lusstan, te miféle áldozatokat hoztál? – Vetem fel kérdésem, miközben fürkésző pillantását viszonozva kelek fel, majd az étkezőasztal mellé lépve arra helyezem kiürült poharam.
Ámbár egyetértek szavaival, a múltidézés ezen nagy események felé nem akaródzik feltörni. A bizalmat nehéz elnyerni, s ez alól még ő sem kivétel. Hiába a testi örömök nemrégiben történt fellángolása, az igaz gondolataim menete, felfogása ez idáig még szinte senkinek nem tárult ki. S ezen elméletét, mondhatni életfelfogását nem kívánom firtatni, ugyanis azzal felfedném előtte azt, amit a puszta, számára már kiérzett test mögött mozgósít mindent. Ama hosszú évek során, egyetlen lény volt kinek a bizalom megadatta, hogy közös gyermekünk eredményeként megnyíljak felé. Hiba volt. Nekem pedig számolnom kellett tetteim következményeivel, hiszen a számomra kedves személy elfordult tőlem, a sírba vitte magával mindazt, amit megtudhatott.
Ahogy a hálót említi, azon szoba félfájának dőlve, könnyedén lököm meg azt, hogy teljesen kitárulva vehessem szemügyre. Kissé elmosolyodom szavain, miből tán arra következtet, gondolataim azon elmélet útjára tévedtek, elhozott egy általa teremtett világba, csakhogy a hálójába menjünk…
’- …noha másért szívesen… - Utolsó szavai közben már elkaptam tekintetem a szobáról, az ez idáig magam mellett lógatott kezeim hátam mögé csúsztatom. Gesztusát még időben elkapva érleltem magamban, miközben másutt megülő pillantása tárgyára tekintek.
- Különös is volna, ha ezen Mágus, a baldachinos ágya szemrevételezéséért hozna el idáig. – Végigmérem a férfitest egynéhány „jól ismert” pontját, majd szemeinél megállapodva várakozok tovább.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-25, 10:08 pm

*A combon simító kéz emléke még szemei előtt lebeg, midőn hallgatja a szavakat. Egészen az utolsó mondatig nem tesz semmit, csak a szekrényt szemléli. Ám ekkor mégis visszafordítja orcáját az Úrnő felé, s kaján pillantással méri végig ismét a lábujjaktól kezdve egészen a szőke feje búbjáig.*
- Valóban nem, de csak rajtad múlik…
*A barázdák kétséget kizárón mutatják gondolatai mibenlétét, ám rögvest el is komorulnak, midőn visszatérnek a szekrény cseppet sem izgalmas külsejéhez.
Ha választ is kap, elméje már a mágia körül lebzsel, mely az ajtókat zárja. Végül ha Nwalmë nem akadályozza őt, hát poharától megszabadulva, mit hátranyúlva az asztalon helyez el, két tenyerét a szekrény ajtóira helyezi. Hát-, s vállizmai megfeszülnek, midőn tolni kezdi azokat, s közben mormolni is nyílik szája, ám őszes szakállába vesznek a halkan mondott szavak.*
- Ddrysau caeedig i ddefnyddio mewn!
*Halk kattanás hallik a szobában, megtörve a csendet, s midőn Lusstan hátrébb lép, még nem ért véget a móka, ugyanis hátrébb lép, egészen Wyerre mellé, ha a nő nem hátrál, még érzi is a hozzá érő selymes bőr meleg érintését, s a szőke haj illatát.
A szekrény ajtaján sötéten örvénylő folyadék csap ki, s ha állna ott valaki, azt magába is szívná, ám így rövid pillanat múltával elül a sötétség, s a helyén a kitárult ajtók, s a szekrény tartalma sejlik fel.
Lusstan ekkor lép közelébb, noha ha Wyerre elhaladna mellette, hát kinyújtott karjával tartja vissza. S meg is látszik, mi az, mi miatt tette ezt.
A tűzmadár, mi kicsap a szekrényből, megkerüli a szekrényt áldozatra várva, s csak ezt követőn válik semmivé.
A feltűnő belső azonban csupán egyetlen, méteres magasságú oszlopon álló, fekete márványtálat foglal magában. Lusstan közelébb lépne, ám előtte kinyúl karjával, hogy Wyerre karcsú derekára helyezze azt, mintegy elősegítve, hogy együtt lépjenek közelébb.*
- Ebben rejlik, mit neked szántam…

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-26, 8:20 pm

Válasza evidenssé teszi nyitottságát, s valóban, magam sem zárkózom el a gondolattól. Pillantását buja mosollyal felelem meg, majd a félfától eltávolodva közelednék is hozzá. Ám azon felvett arckifejezése maradásra szólít, kissé csalódottan szemlélem mozdulatait a szekrény irányában. A feltörő közelmúlt emlékei édesek, akár a bor, mellyel kínált. De ezen íz emlékéről is van, ami fanyarrá változtathat mindent. S most mágikus szavak voltak, ezen változás okozói, midőn Lusstan kiejtette őket a fának feszülve. Közeledtére nem távolodom el testétől, hagyom, hogy bőrünk összeérve újból felpezsdítse bennem a vágyat. Tekintetem azonban másról árulkodhat ebben a pillanatban, ahogy a szekrényből áradó, gomolygó sötét folyadékot nézem. Csak szótlanul érintem meg egyszer a férfi vállát, magyarázatot várva, mi fog következni ezek után. Arra cseppet sem számítok, hogy csapdába csalna, de ha volna is rá okom, a félelem ezek után sem fog magával ragadni. Már rég életemre törhetett volna, és már egyre biztosabb vagyok abban is, ereje több mint valószínű, sikerekhez vezetné. Amikor Lusstan távolabb lép, még nem lépek rögvest utána, csak tétlenül nézem az elülő sötétséget, mit egy forró közegű lángtest követ. Mély lélegzetet veszek a tűzmadár elsuhanó, felém kiható meleg levegőjét élvezve. Csak eloszlását követőn teszek előre egy lépést, hogy a szekrény beltartalmát közelebbről megnézhessem. Lépteimet elősegítő, derekamra helyezett segítő kéz más esetben elgondolkodtatna. Felettébb különös, hogy tetteit olybá tűnik, bizalommal fogadom, de elmém még elzárkózva, rendíthetetlenül makacsolja magát. Hisz mondandója érthető, de felveti bennem a kérdést… Találkozásunk előtt, avagy azután gondolta ki, mit kíván nekem szánni. Igaz, már elvetettem magamban a fejtegetést… valamiért csak halmozódnak a megválaszolatlan kérdések. Érdeklődve szemlélem a nyújtózó oszlop, fekete márványtál kitetőzését, melynek tartalma lassan feltűnhet, ahogy Lusstan-al közelebb lépünk.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-26, 9:34 pm

*S közelébb lép a férfi, s a nő. A hibrid előtt a feltűnő márványban alig észrevehető erezet formáz mintákat, kevésbé feketén, így olybá tűnhet, a bonyolult ábrák szinte megmozdulni látszanak a csaknem áttetsző folyadékban.
Lusstan megáll, közvetlen közel a nőhöz, s a szekrény tartalmához is, mit még mindig enyhén homályos belseje rejt.
Könnyed, s teljességgel természetes a mozdulat, amivel pillantását a nőre emeli.
A fekete szemek, s az őszes szakáll mélyén rejtező félmosoly mind-mind azt kérdik. „Bízol-e bennem annyira, hogy magad tedd meg a lépést?”
Ám a test nem várja, meg, miként Dremer sem, hogy Wyerre ebben maga dönthessen.
A Mágus még mindig nem szól. Balját emeli meg, mi nem a nő derekán nyugszik épp. Csupán két ujját nyújtja bele az áttetsző folyadékba, s midőn az ujjak beleérnek, az lágy hullámokat vet. Ám e hullámok teteje kékes fényben villan, s e fény megerősödni látszik.
Lusstan arca még visszapillant a nőre, ám szemei immáron valahova egészén mögé pillantanak. Tán első pillantásra még a bordó háló puha ágyán pihennek, ám ha jobban megnézi az újszülött, láthatja, hogy attól sokkalta messzebbre szállnak, miközben Dremer a számára már unásig látott képeket nézi.
A Mágus testén gyöngyözve fut végig balján keresztül a kékes fény erezete, s mintha valami istenség játékos kedvében kackiás tetoválást festene épp rá, kékesen fénylő vonalak, s ábrák vonják be a testet. Nem tart soká e pillanat, s a férfi behunyva fekete szemeit elszakítja ujját a fekete márványban örvénylő kékesen fénylő folyadéktól, mitől kialszanak nem csupán a folyadékban lévő fények, hanem a férfi testén futók is.
Midőn Lusstan felnyitja a sötét íriszeket a világra, immáron ismét enyhe mosollyal pillant rá.*
- Gyerekjáték, Nwalmë, ám mit megmutat, nem az. Eldöntheted, kívánod-e látni, mi benne van, avagy mást választasz e helyett.
*Tán rébuszokban hangzik mondandója, ám Dremer nagyon is jól tudja, mit láthat a nő.
Az istenség látatlan suhan a hibrid mögé, s teszi vállaira kezét, helyezi vonások nélküli orcáját a szőke hajba bújt fülek mellé. Érezni akarja, midőn megszületik a döntés, s egyben érezni kívánja közelről az újszülött élő lényét is, miben keveredik az ifjú, s az idős halandó lelke.
Ha Wyrre kezét előrenyújtva megmártja a szekrény tartalmában, egy lehetséges jövőbe kerül, mert ez, mit lát, Nibelon, s Ritalea közös gyermeke, az, mit Dremernek készítettek, a Halál urának.
Ha a hibrid ujjait Lusstan mintájára belemeríti a folyadékba. Hasonló külső jegyei mellett érezheti azt a rettentő hideget, mit a halál érintése is jelent.
Láthatja, miként halnak a halandók egymást ölve, miként vadásznak rendjének tagjai oly áldozatokra, kiknek van családjuk, vannak szeretteik, s láthatja, miként gyászolják őket ezek.
Ám láthat mást is, oly erőket, mik e pillanatban is feszülve készülnek, mind Lanuriában, mind Evolyranban, mind Vadalanon, miknek célja sokkalta több élet kioltása, mint mire rendje egész fennállása alatt megbízást kapott, s kapni fog.
Láthatja, miként igyekszik egy fekete ruhás szépség szervezkedni, s gyűjti maga köré csatlósait, láthatja, miként marják egymást az alattvalók háta mögött titkon Lanuria hatalmasságai, s miként gyűlnek a keselyűk a közelgő viharra, mi vért fakaszt majd tán még a földből is.
S ha még állja a hideget, elpillanthat egészen a viharig. Oly erők pusztítására, mit Noira még láthatott hét évszázada, ám ez kegyetlenebb, s viharosabb lesz annál. Láthatja, hogyan hullnak vérezve porba az ég urai, hogyan vesznek a porba lángoló parázsként a földi hatalmasságok seregeikkel egyetemben, s ontatik vér a vérre.
Ám ha mindezt látja, erős karok ragadják meg, s húzzák el gyengéden, mielőtt a halál hidege magával ragadná az ifjú szívet is, hogy aztán az élet melegét árasztó férfitest ölelésében leljen enyhülésre.
Azonban ha nem nyúl bele, Dremer akként engedi el vállait, s emeli fel arc nélküli fejét, hogy fekete köpenyét meglebbentve azzal simítsa meg az újszülött mezítelen testét, mintha látatlan fekete selyem ölelné körbe őt.
Lusstan pedig alig érzékelhetőn biccent rá.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-27, 8:12 pm

Már közelről szemlélem az oszlopon lévő márvány tartalmát. Ámbár a fény nem nyújt betekintést a szekrény minden szegletébe, azon is végignézek, mielőtt újból a folyadékba veszve, keresném az ábrák eredetét. Lusstan közeledését, s reám szegett sötét szemeinek pillantását szemeim sarkából követem, érzem testének melegét ezen hajszálnyi távból. S mint megbabonázott lény, figyelmemet most csak a tál, s annak tartalma élvezheti. Közelebb hajolva már látni vélem a benne tükröződő ezüstjeimet, majd Lusstan előrenyúló balját. A folyadékba érő ujjak derengő kékséget idéznek elő, az aprón születő hullámok szélesedve vetődnek a márvány falához. Kiegyenesedve követem a bőrön megjelenő fényes erezetet, mely cikázva, lassan a férfi arcot is behálózza. Röpke időre találkozó tekintetünkben, ő, talán nincs is már igazán jelen, oly messze réved, mintha túltekintene minden kézzelfoghatón. Derekamon nyugvó keze még mindig ott pihen, nem távolodom el, ahogy ez eddig sem tettem. Mélyen felsóhajtok, az elszakadó balja és a megszűnő kékes "aura" már sejteti az elkövetkezendőket.
Rezzenéstelen arcom most nem változtat gesztusán, hogy viszonozza a férfi mosolyát. Finom mozdulattal taszítom el karját derekamról, ám ujjaim közé fogott kezet kis hezitálás után, végül nem engedem el. Másik kezem mindeközben már másfelé veszi az irányt. S ezen mozdulat habozás nélkül, határozottan történik. A megszületett döntés vacilláló menete tán már azelőtt létrejött, hogy a férfi megmutatta volna önnön magán a számomra ismeretlen veszélytelenségét. Valahol, elveszve tekintetében, vékony ujjaim végigszántanak a márványon, felkavarva a benne lévő „esszenciát”.
Ugyanoly ütemben, rajtam is megjelennek a kacska jelek erezetei, s teljességében magába burkoló hatása, borzongató hideget szülve ölel magához.
A felhalmozódó képek, mintha karöltve az elkövetkezendő világ sorsát, mutatja be a pusztítást. Az ártatlanok megkímélése feledésbe merül, egymást ölve próbálnak meg egyre nagyobb, s nagyobb hatalomra törni. S mindez Lanuria határain túlmegy, hatalmasabb dolgokig, mikhez egy temető sem elég, hogy minden egyes holt lény nevét felkvarcolják. Emlékük úgy fog semmissé válni, mint a trónusokban lévők felesküvése, s azon oly sok ígéret a tudatlan nép felé.
A hajnali fényben felvillanó szemek ádázul vezénylik a nagyobb testet a cél felé. Felsejlő küllemére legalább oly érzés ragad magával, mint a fekete ruhás ármánykodó láttán. A pikkely vértesek tüze alább hulló fátyolként söprik tova az alanti lényeket. A felhangzó mágikus eredetű szavak erős hullámként bolygatják fel eredeztetésének princípiumát. Némely monstrum test megadva magát zuhan a porba, hogy annak lemészárolója győzelem ittasan másik égi ellenfelét vehesse célba. A földi sereg közt egy kis időre ismerős arc mutatkozik meg, azonban valamely más hatalom homályosítva fedi el a képet.
Ha Lusstan eddig nem húzta el kezét, hát szorításom kissé erősödik rajta, a hideg az eddigieknél jobban elragad, akárha a megszámlálhatatlan holtak érintése érne, s hívna csatába a túlvilágon túlra.
Hívogató szavaik fuvallatként terjednek, s elfedik a "látomást", az ekkor érintő melegség magához von, ölelésének jóleső melegét, testem honorálja. Elveszve karjaiban, tekintetem azonban az eddigiektől más ízben vetül magam elé. S az, egészen biztos lehet Lusstan számára, nem a kiontott ártatlan életek látványa tesz borússá. A kikötőben történt születésem óta, ily kifejezést még nem ölthetett ezen test, mi sejteti töprengését, ám mégis, elrejt minden gesztust afelől. Az is lehet, megfontolom miként próbálhatnám mindezt megakadályozni, vagy céljaim számára, hasznos információként megjegyezni. Netán… elborzaszt egy közelgő háború képe… Mindezen felvetésekre nem lelhet válaszra a férfi, enyhe mosolyom már eltörölte a legapróbb más ízben tett kifejezést. Amely könnyen lehet, a hidegségre tett utólagos bosszús gesztusom.
- Elém tártad a majdani elmúló létek sorsát, tudni akarom mi céllal szántad ezt nekem. - A választás kapuja számára is nyitva áll, ahogy előttem is tárva volt. Lusstan egyszer múltam idézi elő, aztán eddig nem látott, feltételezett jövőt tárja elém, minek ismerete véleményem szerint meghaladja a halandó kezek fondorlatait. Kissé megfordulva, mellkasára feszült ujjaimat nézem, amelyeknek hála nemrégiben tehettem eszmei távlatokba nyúló utazást.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-27, 8:57 pm

*Lusstan, s maga Dremer is végignézte, mit is lát, a nő e pillanatokban.
A férfi érzi a szorítást, s ez jel felé, hogy a dolgok komoly irányba fordultak, mit nem engedhet, ha nem akarja elveszíteni az élők közül, s megnyerni a túlvilágon születése után rögvest a hibridet.
Az erős férfikarok gyengéden, de határozottan húzzák el a szekrénytől, s még egy pillanatra kinyújtja kezét, mire a szekrény ajtai döngve záródnak vissza ama állapotukba, miben kinyílásuk előtt leledzettek.
Élettől lüktető testével melengeti a hideggé vált női testet, midőn magához ölelve tartja, s várja, hogy az elme teljesen visszatérjen az elmúlt pillanatok hatása alól.
Nwalmë belesimul a meleg ölelésbe, s Lusstan önnön testével fűti fel őt.
A kérdésre enyhén megrázza fejét.*
- Tévedésben vagy. Én nem elmúló életek sorsát, hanem az e pillanatban lehetséges jövőt tártam eléd, s voltaképpen nem is én voltam, hanem e szent folyadék.
A mondák szerint Ritalea, s Nibelon készítette, s betekintést enged a lehetséges jövőbe.
Nem hinnéd el, mily nehéz volt ezt megszerezni, s oly védett helyre tenni, hol csak én férek hozzá, s az, kinek megengedem.
*Szabad, meleg tenyerével megsimítja a nő szőke haját, majd a kéz áttér az arc selymes bőrére is.
A fekete szemekben ezúttal aggodalom csillog.*
- S jogos a kérdésed, miért…
*Ha Wyerre nem hagyja el karjai óvó közelségét, sóhajjal folytatja, miközben Dremer istenség is ott áll, ezúttal összefont karokkal, Wyerre háta mögött. A Halál ura tudja, hogy nem fogja engedni, hogy a testbe zárt apró szikra elárulja az istenség valódi szándékát, mellyel eme kétségtelenül vonzó, s rá is hatást gyakorló újszülött felé leledzik.*
- Teher az, mit itt látok, nekem, ki hasonlókat megélt már, s tudom, hogy egyetlen ember nem teheti semmissé a jövőt, csupán ha a nagy többség másképp akarja, hogy legyen. Megmutattam, mert a tudás hatalom, s te így már ismered a lehetséges jövőt. Hatalmadban áll kezdeni valamit vele, vagy csupán hagyni, hogy megtörténjen. Ám ha már ismered, fel is tudsz rá készülni, mert e világot, ha mindez megtörténik, meg fogja rázni mindez.
*Megfogja a mellkasának feszülő ujjakat kezével, s megcsókolja azon vékony ujjak hegyét.*
~ S nem szeretném, hogy eme ár téged is magával sodorjon.~
*A fekete szemek nem árulkodnak a gondolatokról sem pedig Dremer istenség akaratáról.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-28, 12:18 pm

Magyarázata világossá tesz mindent, a rögös útra tévedt elképzelés helyes ösvényre lel. Egymással szemben lévő testünk összeér, ahogy lényének melegét élvezve, tekintetem reá helyezem. Simogató keze nyomán, kellemes melegség sugárzik szét, kis ideig lehunyt szemeim leplezik a bennük felrejlő kívánalmam. Majd az ismét feltárult világ, eddig még nem látott kifejezést tudat velem a sötét pillantásból. Aggodalmas sóhajára másik kezem is mellkasára helyezem, s onnan, szavai közben simítok, egészen arcáig, hogy amazt könnyedén, finoman vonjam egészen közel.
- Egyetlen ember, ki olykor, tán jogtalan ont ki életeket, felkavarja tetteivel mások életét is. Egyetlen ember akarata, s tette kihat egy egész város lakosságára. Egyetlen ember igéi apró hullámként kavarják fel nap mint nap, az elkövetkezendő virradó nap jelenét. S ha már a múlt jelentette ismerettel, karöltve a majdani, lehetséges leendő jövővel felszerelkezett, egyetlen ember, nem hagyja figyelmen kívül az elé tárt képet. – Arcom most Lusstan vállán pihen meg, kezébe vett ujjaimra tett csókja, mintegy feleleteként, már nyakára lehelt ajkaim érintése követi.
- S miként említetted, a világ apró porszemeiként olykor, előfordulhat, másfelé sodródva bolygatunk fel, egy nálunk nagyobbat…
Szólok a megszokottnál halkabban, nyugalmat sugárzó hangnemben. Könnyen megeshet, ő tán épp szavaimból szűri a következtetést, nekem már messze másfelé kalandoznak gondolataim. Én tudom a döntésem, s így, már talán ő is sejtheti. Ellenben most, hogy már megmutatta mit kívánt, vajh’ mi fog következni… Útjaink tán oly hirtelen válnak külön, mint amely hirtelen találkoztak.
- Lusstan… - Felemelem arcom, hogy szemtől szemben folytathassam mibe belekezdtem, ámde azok elvesznek, vagy netán nyelvem hegyén vannak, csak meggondolva azt, nem akarom kiejteni. Hasonlatos sóhaj hagyja el ajkaim, mint nemrégiben a férfi megemelkedő mellkasa árulkodott övéjéről.
Gyengéden szabadítom ki kezem fogásából, s ha nem akadályoz, hát egy lépést távolabb lépek, s megfordulok. Merengésem távolabbra vezetett, mint a háború, vérengző emlékei. Ám most nem is a férfi kilétét, vagy tetteinek miértjeit keresem, hisz azzal már rég nem törődöm. Ez valami új, ismeretlen érzés, aminek nem tudom, van-e elegendő hely...

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-28, 9:34 pm

*Lusstan szemei előtt még ott lebegnek az érintésére lehunyt pillák.
A nő simogató mozdulataira a fekete üstök vonakodás nélkül közelít egészen addig, míg a finom ujjak akarják, Nwalmëhoz. A szavak, miket szólnak az érzéki ajkak, miközben a férfi vállára hajol a szépséges arc, majd nyakát érinti az ujjakra adott csók után a női ajak kettőse, eljutnak Lusstan elméjéhez, s a benne lakozó istenséghez is.
Dremer leengedi karjait a nő szavaira. Ily gondolatok, miket szája mond, ritkán jutnak el eme hibridtől hozzá, miként ritkán jutottak el korábban is, még attól a két személytől, kik most az újszülöttet alkotják.
Ám Dremer emlékeztetni magát, nem a gondolatokat, csupán a szavakat hallja, mik éppenséggel arra utalnak, tán lehetségesnek tartja e jövő elkerülését a nő.
A Halál ura nem ismeri a végzetet, minek meg kell majdan történnie, csupán a folyadék nyújtotta lehetőségeket, s noha jól tudja, a szabad akarat önmagában mily ajándék, míg a többség ezt arra használja, hogy háborút robbantson ki, a kisebbség békevágya elenyészik a dúló-forrongó tengerben.
Hát ennyit ér egy porszem akarata a milliónyi ellenakaratú porszemmel szemben.
Tudja ezt Dremer, s tán furcsa a Halál urának efféle gondolata, soha nem állította, hogy rajongana vállalt feladatáért az istenek között. Az elmúlást nem lehet vidám kötelesség feladatul cipelni.
Ám a Halál uraként van azért kedvtelése is végezni töretlen e munkát, míg van minek születni, s van minek elmúlni is.
E pillanatban is halálos beteg leheli ki lelkét, miközben a teremtett világ más táján felsír egy csecsemő.
Míg Dremer viszi a holtnak lelkét, addig Aranamophe keze simítja a felsíró csecsemőét.*
- E bolygatásnak hatása akkor jelentős, mikoron nem egy, hanem sok hasonló akarat találkozik, s tenni is hajlandók érte. Míg a sokaság ölni vágyik, hiába azé, ki békét hirdet fennen.
*A fekete szemek kérdővé válnak, midőn megszakad nevének végével a mondandó fonala, s a nő távolabb lépdel tőle, kihúzva karjainak öleléséből magát.
Dremer hasonló kérdő arcot vágna, ám arctalan feje csupán követi Wyerre mezítelen testének mozgását, így várva, mivé válik a megszakadt mondat.*
- Hallgatlak, Nwalmë.
*Az anyagi test szavai követik a léptek fonalát, míg a férfi csillogó szemei a formák, domborulatok, s völgyek világát járják, mi előttük mozog hús-vér elevenségével, mígnem visszaérnek az ezüst szemekhez.
Dremer ezúttal engedi a gyengédség hullámait moccanni azokban a szemekben, de már nem szól.
Az istenség is moccanatlan áll, tán még a tűz is a kemence méhében megmerevedő lángokkal várja, mi következik.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-29, 2:04 pm

A szobában jó idei csend honol, s csak ezt tetézve, Lusstan kérdő pillantása növeli bennem a feszültséget. Olybá tűnik, a sötét könnyűléptű hirtelensége, s az ifjú hevessége mind jelen vannak, ellenben a köztük megszületett határ valami egész más jellemet korbácsolt. Kettejük találkozásának pontján van az, amit titkon őrzök, s védem azt, minden entitástól ki lehánthatja annak sérülékeny élőlényét. Ez lenne az a határ, amit Lusstan már párszor súrolt, s most magam tárnám elé, mígnem eltávolodva, szavaim inkább elakadnak egy időre.
- Vitathatatlan, egy akarat mind felett elvész. Míg a több összekapcsolódott, hasonlatos elgondolás, miképp szül háborút, s veti azt az anyaföldre véres fegyverével, úgy lesz a környezetből a groteszk alkotás. Ugyanígy, létrejöhet a békét hozó többség, kik e világi lényük árán is ragaszkodnak az életek, s a rend tisztaságához, hogy azokat, kik nem akarnak egy kósza nyíl áldozataként a túlvilágra térni, megőrizzék azoknak elképzelt jövőjét, s reményt adjanak.
Van, akit a félelem sem ragad magával, ha a halál kaszája mit utolsóként lát, előtte csillan. Ez lesz a végzetük, hallgatnak azokra, kiknek érdekei a küzdelmeket kívánják. Ám őket nem érdekli mennyi parancsát teljesítő, apró porszemet fog Dremer érinteni. - Kissé megcsóválom fejem, nem tudom Lusstan mennyire hallgatja ezt érdeklődéssel, s én csak jobban elmélyülök ezen gondolatokban.
Eltávolodott testem oldalasan fordul vissza, mikor félbehagyott mondatomra figyelmes, gyengéd pillantással reagál. Tán hiba volt belekezdenem, s így felhívni figyelmét egy oly dologra, mire magam is csak most eszmélek rá igazán.
- Olykor jobb hallgatni, megőrizni mindazt, ami bennünk rejlik, de ez teher, számomra. Nehéz úgy létezni, hogy azt, kik igazán vagyunk, úgy takargatjuk, mint cselszövéseit leplező nemesi személy. Nehezebb megtalálni azt, kinek valódiságot mutathatunk, mint a békességet szimbolizáló fehér galambot szárnynak ereszteni. - Utolsó szavaim közt, már nem a férfit nézem, csak a szoba fehér falát, s a tárt ajtón túlit. Nem tudhatom, mennyire jutnak el hozzá azok, amelyek szavaim mögött rejlenek. Közvetlen nem akartam mindezt mondani, s mondandóm végeztével arcának reakcióját is kerültem. Ám a jelenleg köztünk lévő néhai táv megrövidül, mikoron mellé lépve, elenyésző tér választja el bőröm testétől. Végső mondataimat netán a lehetséges elém tárt jövő okán gondolja, ellenben azok közel sem azért szóltak. Nem a felkarolt többek, harcba indult gondolata ez, hanem csak az, amit talán megosztanék vele. Ujjaim hátam mögött kulcsolom össze, tartásom megfeszül, arcom lágy vonásaival, végül a férfira nézek. Legfeljebb a kemencében hevesedő, dúló lángnyelvek árulkodhatnak a bennem kavargó érzelmekről.

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-29, 9:31 pm

*S a hibrid nem a névvel félbehagyott mondandót folytatja, jóllehet a férfi leginkább arra kíváncsi, s nem a bölcselkedésre, mi elhangzik a nő szájából.
Nem felel a ezekre, hisz mit is mondhatna még azon kívül, mi elhangzott már?
Hogy a többség többnyire, sokszor tudatán kívül is, a háborúért él?
Hogy míg a békét vágyók nem ragadnak fegyvert, s ontanak vért groteszk módon feláldozva épp ama békét, melyér síkra szállna, hogy vér árán harcolják ki azt, addig nem lesz béke?
Hisz a történelem számtalan eseménye mind a sok földön ezt támasztja alá. Mikoron a küzdők ereje kimerül az állandó vérontásban, akkor ébred fel a béke ideája, tán épp azon kevés túlélőnek is köszönhetően, kik eddig is áhították azt.
Ám addig a vér kiontatik, s ki harcért él, vagy a békéért harcol, úgy hull Ariel földjére, mint a leölt vadkanok.
Mégsem felel rá, ám az istenség, ki betölti e pillanatban is a szobát, nem mondhatná, hogy nem figyel fel az újszülött szavaira, noha nincs teljességgel egy véleményen vele. Jóval többet látott ő már annál, hogy ily naiv módon szemlélje a halandók világát, mint teszi azt Wyerre.
Ám azt is jól tudja, hogy az ilyen naivság az, mi oly sokszor változtat a dolgok menetén, hogy végül nekik legyen igazuk – oly sok kioltott élet árán is.
Lusstan, s maga az istenség is figyeli a nőt, s míg a férfi anyagi teste, s a belé zárt apró része a Halál urának közelébb lépne, s tán karolná is át a nőt, míg az már mondandója végén a falat szemléli, az arctalan, „odaátról” méltóságosan lebben Lusstan háta mögé, s teszi vállára kezeit, hogy eltántorítsa szándékától.
„Még nem.” Súgja a fülekbe hallhatatlan, s láthatatlan, ám azok mégis eljutnak a testben lévő részéhez.
Türelmesen állva várja ki így, míg a nő közelebb lép, s csak nyugodt, barátságos ábrázatot láthat az őszes szakáll mögött.
Az istenség, s a férfi is mereven áll a megfeszülő karcsú alak előtt, s a lágy vonásokra pillant.
A máskor varázsbotot forgató kéz kinyúl, s megsimítja a puha bőrt, ám közel sem a feszes tartás miatt szinte bőrét érintő melleket, avagy az izmos hasfalat, vagy csípő kiugró vonalát, sokkal inkább a hátratett kezek vállait, s felkarját.*
- A békéért éppúgy meg kell küzdeni, mint ahogy a bizalmat is ki kell érdemelni. S míg előbbi a történelem folyamán számtalanszor úgy kellett kiharcolni, addig utóbbit csak adni lehet, elvenni nem. *A kérdés kimondatlan marad, csupán a fekete tekintet tükrözi azt.*
~ S te vajh megajándékozol-e bizalmaddal?~*A kemence hamarvást ontani kezdi magából a hőt, s a férfi, kinek pillantása a feszes, női testre vándorol, nem tudván uralkodni rajta teljesen, visszapillant az arcba. Ha Wyerre nem húzza el magát, homlokára, majd ajkaira ad csókot, miben van ugyan szenvedély, de visszafogva, s inkább lágyság jellemzi.
Ha azonban elhúzódik, a férfi megértőn biccent, igazolva látva korábbi kijelentését.*

Tárgy: Re: Valian központja 2013-08-29, 11:56 pm

Könnyed sóhaj hagyja el ajkaim, s összekulcsolt kezeim külön válnak, mikor a férfi bőrömet érve végig simít karomon. Nem is sejtheti, hogy most minden efféle tettével örvényt kavar a viharos gondolatokban, ahogy én sem tudtam, képes lehetek valaki miatt ily latolgatva küzdeni elveimmel.
- A bizalmat kiérdemelni nehéz, ám visszaélni vele könnyű. Ritka alkalom, mikor valakiben ennek az érzésnek csírája hajtásnak ered, hisz elég egy rossz tapasztalat, hogy megfertőzze a valahai megnyílás gondolatát. - Sötét szemeit fürkésző ezüstjeim előtt elsötétül minden, ahogy szemeim lehunyva élvezem a férfi gyengéd csókjait. Most jött el az a pillanat, amikor a kérdésemre megadtam a válaszom, s döntésem már arcomra ülve veszi át a helyet. Végigsimítok a férfi testen, ágyékától kiindulva, kiélvezve hasizmának domborulatait, mellkasán keresztül, egészen arcáig. Vékony ujjaim a fekete haj közé vesznek, míg teljesen meg nem rövidül a két test közti táv. Ha Lusstan mindez idáig nem visszakozik, ajkaim övéire tapadva viszonozzák a gyengéd csókot, egy nálánál jóval szenvedélyesebbel.
- ...feltéve, hogy kölcsönösség kíséri az érzés eszmei láncát. - Ahogy ő sem tette, magam sem teszem egyértelművé, csak vágytól csillogó szemeim árulkodnak kíváncsiságomról.
- Lusstan... különös érzés, de most először érzem magam, teljesnek... - veled... Mondom kissé remegő hangon, őszinte megkönnyebbültséggel tekintetemben, hisz végezetül kimondtam, amit örökre kimondatlannak akartam. Légzésem szaporasága csak növekszik, ahogy ölelve a férfitestet, könnyed csókot lehelek nyakának hívogató ívére, s arcom ismét a férfias vállon pihentetem meg. Egyik kezem már hátát, míg másik jelenleg is a fekete haj közt elveszve nyugszik.
Ölelésem szorosabbá lesz, s minden porcikám megfeszülten várakozik, hogy őszinteségem mily válaszra nyer majdan.

» Valian piactere
» Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)