Valian központja

//Időn túli játék Kain-nal //

A háború úgy látszik ezt a várost még nem érte el, vagyis az emberek tömegei úgy hullámoznak a fővárosban, mintha máshol nem az életükért harcolnának. Azonban engem ez nem téveszt meg, hiszen csak az egyszerű emberek ilyen tudatlanok, a vezetők már nem, a tömeg között sok a katona, a figyelő szem, aki mind a sétálókat, dolguk után járókat figyelik.
Nekem egyelőre elegem volt a harcból, megküzdöttem már a magam csatáit ahhoz, hogy egy kis nyugalmam legyen. Persze ez azt is jelenti, hogy ideje kicsit a saját boldogulásom után nézni, mert eddig sem túl nagy vagyonom, teljesen feléltem, így pótolnom kellett, ha mostanában még puha ágyban akarok aludni és meleg ételt enni valahol.
A hömpölygő tömeg, ami a csodálatos torony körül hullámzott kedvezett minden ilyen gondolatnak és nem csak gondolatnak, hiszen senki nem foglalkozott vele, ha a mellette álló meglökte kicsit.
Az őröket persze nem ártott szemmel tartani, de hát nem először csinálok ilyet, tudom, hogy rejtsem el tettemet bő köpenyem takarásában.
Már csörög annyi váltó a zsebemben, hogy az egyik árustól vegyek egyet a pálcikára fűzött húsokból egy fél cipóval és most azt falatozva ülök az egyik kerékvetőn, szemem közben az előttem vonuló tömegen tartva.
Tapasztalatból tudom, hogy sosem szabad elszalasztani egy jó alkalmat.
Különben meg már jártam itt többször is, így tudom merre lehet eltűnni, ha bajba kerül az emberfia, hol húzhatom meg magam míg elül a vihar. És hol lehet híreket szerezni, ha szükségem lenne rá, ezért aránylag nyugodt vagyok az őrök és kémek ellenére, akik megbújnak a polgárok között. Az utóbbiak a veszélyesebbek, de azért jó érzékekkel ki lehet szúrni őket.
Valami villanást látok a szemem sarkából és még pont időben kapom arra a fejem, hogy lássam, ahogy egy fekete bőrkabát alatt eltűnik egy narancsszínű tárgy, ami értékes is lehet.
A férfira fordítom a figyelmet, aki tulajdonosának mondhatja magár, bár……már nem sokáig, ha rajtam múlik.
Azért egy pillanatra elbizonytalanít az őt körüllengő „feketeség” és a komor, sötét tekintet, ami mintha éberebben vizslat maga körül, de hát azt tartja a mondás, hogy kockázat nélkül nincs nyereség.
Megtörlöm a kézfejemmel zsíros számat, aztán a kezem a nadrágomba törlöm, nem lenne jó, ha rosszkor csúszna meg az ujjam. Aztán kinyújtózom, majd elcsípek az lődörgő utcakölyköt és miközben a fülébe suttogok, pár váltó is csusszan a kezébe. Kicsivel később lezserül elindulok a férfi nyomába, igazodva léptei ritmusához.
Nem akarok semmit elkapkodni, azért óvatossá tesz a kinézete, meg akarom várni, míg egy zsúfoltabb részhez ér. Szerencsére elég távol tartja magát a katonáktól, így a ruházatára tudok koncentrálni. Valahogy el kell érnem, hogy kikerüljön a keze a zsebéből, de hát erre is meg van az elképzelésem már.
Pillanatokkal később egy koszos kölyök vágódik a feketeruhás fickó elé, láthatóan kergeti valaki, majd pont előtte esik hasra. Ha nincsenek fene jó reflexei a férfinak, bizony megbotlik benne.

A lopásról mindenki azt gondolja, hogy milyen könnyű dolog, de aki, mint én úgy műveli, hogy még életben van és még mind két keze meg van, az higgye el mindenki, nem túl egyszerű. Jó időzítés és jó emberismeret kell hozzá, hogy tudja az ember, kit és hogyan érdemes megszabadítani értékeitől.
A főváros ideális volt a tolvajoknak a maga nyüzsgő népességével és láttam is pár „kollégát” ténykedni, de egyben veszélyes is, hiszen az őrök éberebbek voltak, főleg most a feszült helyzetet nézve.
Miközben a kiszemelt újabb áldozatomat követem, van időm alaposan szemügyre venni, persze csak óvatosan, hiszen legtöbb ember megérzi, ha merően bámulják a hátát, így csak futó pillantásokkal mérem fel. Figyelmeztető jel volt, ahogy a kezét zsebre vágta, nem mutogatva az ujján csillogó, köves gyűrűt és ez azt mutatta ismeri a város veszélyeit.
Könnyed léptei, figyelmes pillantásai is azt mutatták, hogy kellően éber, ami viszont az én munkámat nehezítette meg. Ezért is volt szükségem segítségre, mert könnyen leleplezhetne, ha elbízom magam vele kapcsolatban. És, hogy miért nem néztem könnyebb préda után? Magam sem tudom. Mindig vonzottak a nehéz helyzetek és a kihívások, az a gyűrű meg elég értékesnek tűnt, ha ennyire rejtegette.
Az utcakölyök elég jó színésznek bizonyult és a megfelelő időben esett el, hogy megtorpanásra és egyensúlyának korrigálására kényszerítse a fekete köpönyeges férfit.
Mikor a tervemnek megfelelően mindkét kezére szüksége volt ehhez, akkor ragadtam meg a karját……..
- Minden rendben van, uram? Vigyázzon, ezek a kis csirkefogók úgy rohangálnak itt, mint valami vak, megvadult bakkecskék. Takarodj, kis semmirre kellő! – löktem meg a lábammal a fiút, aki fel sem nézve ugrott fel és rohant tovább, én meg elfojtottam egy elégedett mosolyt.
- Vigyázni kell ebben a tömegben. – eresztettem el a férfi karját és kicsit le is poroltam a ruhájáról azt a pár porszemcsét, amit csak én láttam. – Gondolom először jár itt. Szép ez a hely, érdemes megcsodálni. – tettem hozzá baráti mosollyal, bár a szeme megborzongatott. – További jó nézelődést. – léptem arrébb, hogy ha akar mindenki mehessen a dolgára.

A kockázat mindig benne van ebben a mesterségben, ezt azért soha nem szabad szem elől felejteni, de ha állandóan ezen agyalnék, akkor minden valószínűség szerint felkopna az állam. És mivel még mindig e földet tapossa a lábam, azt jelenti, hogy jól egyensúlyozok azon a nevezetes penge élén.
Na meg nem árt, ha tisztában van vele az ember, mikor j, ha kis segítséget is alkalmaz a könnyebb megvalósíthatóság érdekében.
A férfi kezén egy pillanatra megcsillanó ékszer számításom szerint megéri a kockázatot és az erőfeszítést, de nem tűnik egy eltunyult polgárnak, ezért nem árt megtenni bizonyos intézkedéseket, hogy ha a próbálkozás balul sikerülne, akkor még legyen módom visszavonulót fújni.
A lefizetett utcakölyök tökéletesen játszotta a szerepét és mire a maga rutinos módján felszívódott a tömegben addigra nekem már módomban volt úgy megragadni a fekete ruhás férfi kezét, hogy azt a segítőkészségemnek tudhassa be.
Azonban mindig vannak nehezítő körülmények és ezt most itt sem volt másként. A gyűrű kitapintása egy pillanat műve volt, de az ékszer igen csak hozzánőtt gazdája ujjához és nem könnyen mozdult meg. Muszáj voltam erőteljesebben ráfogni és szinte biztos voltam benne, hogy ez nem maradhatott észrevétlen.
Még sem kezdhettem el rohanni, mert akkor nem csak az ő, hanem a környezet és főleg a katonák figyelmét is magamra vontam volna. Így csak abban reménykedhettem, hogy jól tippeltem és a fickó sem nagyon akart közelebbi ismeretségbe kerülni a városi őrséggel.
Miközben még egy utolsó könnyed mozdulattal leporolgattam a ruháját, másik kezemmel már el is tüntettem a gyűrűt övem rejtett rekeszébe.
Ekkor kaptam el a férfi szinte keresztül döfő pillantását, amitől ösztönösen felállt a szőr a hátamon és úgy gondoltam, itt az idő, hogy búcsút intsek neki és felszívódjak a tömegben.
Nem jutottam messzire!
Olyan vasmarok ragadta meg a karom, hogy ezt élő emberről nehezen képzeltem el, főleg, hogy nem nézett ki egy izompacsirtának. Meg sem próbáltam kiszakítani magam belőle, ha csak nem akartam egy ficamot is megkockáztatni.
Bár meg kell vallani egy röpke gondolatfoszlány erejéig ez is felmerült bennem, de igazán a fülembe suttogott szavak azok, vagyis nem maguk a szavak, hanem az, ahogy kiejti őket, amik megakadályoznak benne. Na meg az, hogy nem kezdett el segítségért kiabálni, őröket hívni, ami az előző gondolatmenetem valóság alapját erősítette meg.
Nem akar feltűnést! És ez lehet az én esélyem is.
- Milyen lopást? – néztem rá elég jól összeszedve magam és adva a meglepettet, amiben mondhatni már elég nagy rutinom volt. – Én segítettem rajtad, te meg megvádolsz? Biztos az a kis kölyök volt. – intek a fiú után a levegőbe. – Talán jelentsük az őröknek…… - kockáztatok, a kezem megrántva, de csak olyan jelzésértékkel.
Ha jól számítok, esze ágában sincs bevonni ebbe a katonákat. Vajon mit válaszol és mit tesz?
Persze, ha elég értékes a holmi, akkor nem biztos, hogy ilyen könnyű dolgom lesz, arról már nem is beszélve, ha még is rosszul ítéltem meg a helyzetet és a férfi kitartását.
Nem tetszik nekem a fickó. Hatodik érzékem riadót fúj és veszélyt jelez. Jobb lenne mielőbb elszabadulni.

// SHUGA //

Látta, hogy Shuga jól megnézte, ahogy elhozza a bort a fogadóból. De egy "Ki lett fizetve és külömben is igazán finom."-al elintézi.
A város központja felé közeledve egyre nagyobb tömegen kell átverekedniük magukat, pedig hétvégi reggel van. Hiába, ez nem egyszerűen a főváros, de az ország szíve, szükséges a vérkeringése. Mia még mindig gyűlöli a lomha és néhol tesze-tosza járókelőket. Nem érdekli, hogy ki mit szól, vagy a kísérőjének tetszik-e, de ahol tud, megugrasztja maga elől a népeket. Hol egy csípés, hol egy csattanás egy bokán.
- Nem szeretem, ha nem látok magam elé! Ekkora tömegben úgyse tudják, hogy ki volt.- Velős magyarázata után végül kissé leizzadva, magukba szívva a zsúfolt város mindenféle szagát, lassan csak megérkeznek. A Valiani Tanácsháza impozáns tornya nyúlik az égbe egészen az orruk előtt, ott a hasadék mellet egy kis közön lefordul Mia és levágja az utat egy szűkös, de legalább kevésbé zsúfolt sikátorban. Utána még egy rövid utca, a sarkán csinos, kétszintes, ódon épület. A főkapu helyett egy oldalsó kis udvarba lép a lány egy kicsike kapun, ami a személyzeté lehet. Ott rángatja meg a kis kapu csengőt.
- Ne törődj semmivel, csak viselkedj természetesen! A személyzetem a nyugalom és a hallgatás szigete.
Pár perc és halk motozás hallik az ajtó mögött.
- Igen? Jegyezd már meg, hogy a péksüteményt nem itt kell beadni, hanem a konyha felől, egy ajtóval hátrébb...!
Ahogy a magas inas kidugja a fejét, úgy lép azonnal hátrébb, kijjebb tárva az ajtót. A sötét elf szenvtelen arca nem tükröz meglepetést. Enyhe meghajlással fogadja Miát.
- Jó reggelt Ruton nagyasszony! Uram! Elkérhetem a kabátjukat, kalapjukat?
- Jó reggelt Tan! Nagyon köszönöm. Amint a péklegény megérkezik, kérem szolgáljanak fel bőséges reggelit a kis szalonba, két személyre! És szóljon a szobalánynak, a fürdőt melegítse fel és készítse elő a habfürdőt! A vendégnek is egyet! Teljesen átfáztunk.- Mondja, miközben beljebb lép.

// Mia//

- Ne törődj semmivel, csak viselkedj természetesen! A személyzetem a nyugalom és a hallgatás szigete.
Mondja ő, de ha a ház az övé miért is a cselédbejárón át közlekedik? Egy elf inas? Na még egy furaság.
A fürdőt amit rám tukmál kihagyom pár napja bőven elég volt a fürdés nem is szaglom.
Amint belép követem, remélhetőleg nem tervezünk sokáig itt lenni. Türelmesen megtámasztom a falat amíg elintézi a cselédjeit majd tovább megyünk , remélem.
Amúgy hogy jutottál ehhez a házhoz? Valahogy nem illik hozzád kezdek egy kicsit társalgásba, mivel az úton el volt foglalva a járókelők vegzálásával.

Mia felkacag:
- A mannahoni csaszari palota jobban illik? Egyébként a Valiani Tanácsházán van jó hivatali munkám. Sok egyéb bevételi forrásom is van. Kezdetben bérlettel fizettem plusszban érte, de már az enyém.
Később Mia a háziköntöst hamar lecseréli egy hófehér kis egész ruhára, a jó meleg szinte simogató a házban, Letelepszik a kis szalonban egy szófára, oda hívja Shugát is. A kis helyiségben néhány öblös fotel is akad, egy kerek étkezőasztalka és a szófa mellett teázáshoz kialakított hely. A pihenősarokkal szemközti falat teljesen beborítja egy polcos vitrin, ami Mia jó néhány szem előtt tartható kincsét, gyűjteményét láttatja, valamint pár, zárt dobozka, kisebb és nagyobb méretben, ami csak sejteti, hogy valamit direkt takar és a lány nem mutatja meg mindenkinek.
-Ülj csak le, míg megérkezik a reggeli. Utána csomagoltatok a szakácsnővel némi útravalót. Pár napra kell számolnunk, és kell elegendő vizet vinnünk.A reggelinél kitaláljuk a haditervet!
Közben a reggelit tálalja a korosodó szakácsnő, és a szobalány. Bőségesen és bő választékkal megpakolt hidegtálakat hoznak, van rajt a még meleg péksüteménytől kezdve a tojásig mindenféle jó. Mia leül az egyik terítékhez, a szakácsnőnek annyit mond, hogy reggeli után szeretné eligazítani, addig már ne fogjon bele másba. Majd a szolgálok magukra hagyják őket.

Ülj csak le, míg megérkezik a reggeli. Utána csomagoltatok a szakácsnővel némi útravalót. Pár napra kell számolnunk, és kell elegendő vizet vinnünk.A reggelinél kitaláljuk a haditervet!
Mintha az csak úgy megy, valahogy feszélyeznek az ilyen házak. Lehet hogy a múlt emlékei miatt vagy kevésbé épeszű mesterem szavai miatt, valahogy ketrecnek érzem ezt a házat. Nevetséges ugyan de ez van, ilyen lettem.
Leülök, eszem a lerakott étkekből és automatikusan leellenőrzöm a szobát bármi mágikus csapda vagy egyéb után. A varázslatomat semmi nem állítja meg ez meglepő, az is hogy a házban több tárgy is mágikusnak tűnik még sincs 7 lakat alatt a tanács központjában, vagy valami biztonságosabb épületben. Egy szemfülesebb tolvaj is simán kiszúrja mi értékes mi divat holmi ebben a szobában, de most nem ezért vagyok itt.
Konkrétan mik a tervek Szegezem neki a kérdést a szolgák távozása után.

Mia figyelmét nem kerülte el, ahogy Shuga némán végigjáratta a tekintetét a kis helyiségen. Nem szólt semmit, neki a jól kiválasztott, elkötelezett gwaitduri elf inas tapasztalata és hatalma elég volt egyenlőre vagyon biztosításnak. Egy pár percig nézi, ahogy a férfi eszik, majd maga is kiválogatja a kedve szerint való, energia dús ételeket.
- Hogy mik a tervek? Nos, először is a léghajó a Keleti-tengerparton horgonyoz, és egy nemesi család jóvoltából valami felfedezőre, vagy térképészre várakozik, aki a héten kell megérkezzen. Nos majd most ő is várhat rá egy kicsit, ha el nem veszítjük. Többesélyes a dolog: A családból ismerek néhány embert, de az ügyünk enyhén szólva kényes voltára való tekintettel nem szívesen kérem el tőlük. Pedig még maga az államügyész is tudna segíteni megszerezni, mind jóban vagyunk egymással... Ellopni sem igazán lopnám, ám ez kézenfekvő lenne. Egy kis színjátékkal viszont könnyen megszerezhetjük és nem is utálnának nagyon érte.
Széles mosolyra húzódott a szája, szemében huncut kis fény lobbant.
- Kérdés, hogy benne lennél-e...És végig tudod-e csinálni!
kis hatásszünet után folytatta:
- Rendezzük úgy, hogy bolondos nászutasok vagyunk, akik mindenáron beszállnak és eljátsszuk, hogy fel akarunk szállni és aztán tényleg véletlenül, elszabadul a léghajó velünk! Így nyugodtan elindulhatunk fényes nappal, míg kitapasztaljuk azt az izét, megvallom, soha életemben nem utaztam még ilyenen. Mit szólsz?

- Kérdés, hogy benne lennél-e...És végig tudod-e csinálni!
Még itt vagyok és nem a város őrségnél kilincselek hogy csukják le mert őrűlt.
- Rendezzük úgy, hogy bolondos nászutasok vagyunk, akik mindenáron beszállnak és eljátsszuk, hogy fel akarunk szállni és aztán tényleg véletlenül, elszabadul a léghajó velünk! Így nyugodtan elindulhatunk fényes nappal, míg kitapasztaljuk azt az izét, megvallom, soha életemben nem utaztam még ilyenen. Mit szólsz?
Mondja és a fülemmel hallom ám de ép ésszel fel nem foghatom miről is beszél.
Friss nászutasok akik lenyúlják egy ismerős hajóját? ez több mint sokkoló
A kedves ismerőseid azért fognak megsértődni rád mert lemaradtak az esküvőről , tuti érzékenyen érinti őket a dolog .... nyelek félre és öblítem le egy pohár itallal majd folytatom
Nem mondom hogy nehezemre esne a dolog de azért meredek ötlet, viszont a némi zavaró híreket leszámítva végre hajtható

- Rendben, akkor nem nászutasok. A családból van pár ismerősöm, a család egésze nem is látott soha. Egyébiránt nem gondolod, hogy ők személyesen őrzik, vagy mi? - Kacsint rá Mia, majd tudván, mikor kell csendben maradni, hagyja, hogy a félrenyelésből származó köhögése ülepedvén eméssze ezt az egészet az étellel együtt Shuga és formálja a saját elképzelésére.
Közben nyugodtan eszeget egy kis desszertet és még egy teát iszik hozzá.

Tévedésben vagy nincs gondom a nászutassággal de később neked lesz kínos magyarázkodni Miért beszél félre érthetően, nem tiltakozott az ötlet ellen eddig sem,
Egyszerűen csak a "hírneved" miatt tettem fel a kérdést rokonok nem érintenek vigyorodom el.
A terv egyszerűnek tűnik nulla buktató de kiderül mit hoz az élet.
Mikor kezdünk neki a végrehajtásnak, nem kellene húzni az időt holmi esküvővel
Nevetek fel gonoszul.

- Összecsomagolunk egy kevés holmit, ételt italt és mehetünk is.
Derült fel Mia arca.
- A rokonság engem sem.
Csengetett egyet az asztalon lévő csengettyűvel, mire megjelent az elf.
- Kéretem a szakácsnőt! ... Mielőtt távozna Tan! Én most elutazom úgy 2 hétre. Hagyok itt az asztalon egy üzenetet Reus úrnak szabadságolásos pihenő véget. És egy másikat Darren Argaran államügyész úrnak, mert mellőznie kell a társaságomat. Juttassa el ezeket holnap a kora reggeli órákban! Őrizze a házat a távollétemben Tan!
Amint teli lett számukra egy hátitáska és egy piknik kosár, átváltott fekete utazóruhára, fejére kalapot tett és útra készen volt Mia.

Újra félre nyelek ügyész akivel flörtölget? Nem semmi munkát végzett hogy a város vezetése elfogadja. Majd pillanatok alatt útra készen állt előttem.
-Elkészültél látom, akkor mehetünk
fordulok az ajtó felé a kosarat direktbe otthagyva cipelje ő ne én. Kilépek a szobából és bevárom had morogjon.
Az élet szép madárka sehol így némi fütyörészésbe kezdek amíg ki ér. Rendbe szedem a ruhám majd némi mormolással újszerű állapotba hozom, nem hiszem hogy egy szakadt zsoldoskinézetű férjel bárhol megjelenhet.

// Shu időntúli történet //

- Hát akkor, indulás a partra piknikezni drága uracskám!- Kacag Mia és csillogó szemmel indul útra. Mindent elrendezett, elégedett is lehet. De ez a csillogás inkább szól a közelgő, feledhetetlen kalandnak.
Tan az ajtó előtt leintett egy kocsit, így kényelmesen utazhatnak a partra.

// Folyt ...a Keleti szeglet a tenger parton. //

Kroloth – Időn túli

Elégedetten figyeli Udoroth beszédét, bólint és figyeli a reakciókat. Amikor Udoroth csak a pillantásával elhallgattatja a vadászlányt olyan mosoly jelenik meg Isabelle arcán, amit nem tudott visszafogni. Bajszosra néz, majd előre lép egyet és színpadias mozdulatokkal kitárja a kezeit.
- Nos Uram, először is Ön járna rosszul, mivel kiderülne, hogy mennyire alkalmatlan is a munkára. Másodszor pedig nem hiszem, hogy a nemesek olyan testőröket szeretnének a gyermekeik mellett látni, akik ilyen agresszívek, mint maguk.
Kicsit hátradönti a fejét, eddig ismeretlen apró gonosz mosoly jelenik meg az arcán, teljesen más hangnemben is beszélt, mint máskor.
A bajszos dühében rátámad Udorothra, Isabellenek megvillan a szeme, hirtelen kék lángok jelennek meg az ujjai végén, ránéz a férfire, akinek a lábai körül jegesedni kezd a levegő, majd pár lépés után teljesen megáll, félúton Udorothtól. A jég ami a bajszos lábát skatulyában tartja, elkezd felfelé kúszik a testén.
- Én a helyében nem próbálkoznék.
Mondja Isabelle komor arccal, amikor a vadászlány felmorog, majd előveszi az íját és célba veszi őket.

Kroloth -Időn túli

Átveszi a pénzt Udorothtól, elrakja, majd kényelmesen elhelyezkedik a szekér hátsó részén a társával szemben. Érdeklődve figyeli a kisfiút.
- Miért nem kezdhetsz el előbb tanulni? Egyáltalán nem tűnsz 8 évesnek. Ha elérkeztünk az úti célunkhoz, és szépen megkéred a társamat Udorothot, akkor lehet, hogy mutat neked pár trükköt.
Rámosolyog a kisfiúra.
- 124 éves vagyok.
Egy pillanatra elgondolkodik, hogy jó számot mondott-e.
- És mit fogtok csinálni Tarsisban? Szeretsz utazni?
Nemes nő felé pillant hátha ő válaszol neki, majd Udorothra.
- Min gondolkozik?