Valian központja

Januári küldetés 4.-igazságtalan vádak

Hmm, csodás reggel egy csodás városban Valian-ban, végre egy város ahol beszerezhetek némi fémet és egyéb kiegészítő anyagokat.
Körül nézek és nyüzsgő embereket és piacot látok, és tetszik, noha a természet csendessége sem utolsó, de néha érdemes el látogatni egy két nagyvárosba. Egyszerűen meg unhatatlan ez a város, és ideje kicsit ismerkedni a város nevezetességével is, ami a város közepén helyezkedik el. Egyszerűen érthetetlen mi vezette a tervezőjét erre a megoldásra, na de nézzük, meg ne csak elmélkedjünk róla.
Irány Valian központi épülete a tanácsház és útközben együnk is valamit, mert az árusok közt némi étel árusok is megbújnak, amikért hálát adok Arielnek a föld istenének. Épp egy húsos pitét eszegetek nézve a központi épületet, amikor a tömegben valaki nekem jön.
Elnézést uram nem volt szándékos.
Nem történt gond szóval felesleges aggódni, de legközelebb figyeljen, oda merre megy.
Vetem, oda neki majd a pitére fordítom újra a figyelmemet, ami isteni lett és pont elégé átsült. Pár perccel később elcsendesedik a környék és gyanúsan sok katona ruhás figura néz rám kezükben kardal és támadásra készen. Féloldalasan a vezetőjükre nézek, miközben a pitém utolsó falatjait tolom be a számba.
Segíthetek valamiben az uraknak, már a pitémen, kívül mert azt sajnos épp most ettem meg.
Kérdeztem őket barátságosan miközben a táskámban épp valami kéz és arctörlésre alkalmas ruhadarabot kerestem. Valami idegen tárgyban akadt meg a kezem, itt kicsit elidőztem és végig tapogattam a dolgot, ami egy késnek bizonyult, amit nem rég használtak.
Kivettem a táskámból kicsit hűvösre merevedve, majd a városőr kapitányra nézve feltettem egy szerintem helyesnek tűnő kérdést.
Csak nem ezt keresik?
Le van tartoztatva egy emberi élet kioltása miatt a bizonyíték a kezében van. Tartoztassák le.
Int két emberének, akik meg is indulnának felém, amikor közbe szólok.
Már elnézést, de pite evésközben elég nehéz valakit megölni és minimum 30 tanúm van, akik állítják, hogy az elmúlt 10 percben sehova se mentem csak itt álltam és néztem azt az épületet –mutatok a tanácsépületére-és ettem a húsos pitémet.
Szerencsére a tömegből többen is igazoltak a kapitány így le eresztett és kedvtelenül rendelte el a gyilkos követését, illetve nem ment, sehova mert én megakasztottam.
Már elnézést a kérdésért, de segíthetek megtalálni a gyilkosukat, hisz engem is gyanúba kevert szóval fel ajánlom a segítségemet, hogy megtalálom önöknek a tettest.
A kapitány nem tapsolt az ötletemért, de semmit se tehetett, hogy meg állítson. Egy kereső varázslatot használtam a tőrre hogy megmutassa a gazdája irányát és pozícióját nekem. Majd válaszra se várva.
Utánam felszólítással elindultam tolvajt fogni. Remek móka teli hassal bűnözőt fogni vigyorodom el.
Ahogy közeledtem a célpontom felé a tőr egyre forróbb lett. A város őrök le maradtak, puhány banda.
Egy mellékutcánál megláttam a figurát, aki nekem jött, de ő is kiszúrt engem és bemenekült egy sikátorba, pechjére le volt zárva és a fal elég magas volt neki így ott ragadt.
Nem hagytál el valamit? Kérdeztem majd felé dobtam a tőrét pontosabban mellé a falba.
Vedd fel és mutasd, hogy használtad egy ártatlan nő ellen kutya.
Nem öltem meg senkit, maga semmit se tud bizonyítani. –üvöltött rám.
Hm, ebben van valami, de eszembe jutott egy aprócska szemétség.
És ezt azért is mondod, mert zavart, hogy velem találkozott volna helyetted? –bököm oda neki a kérdést. Amire elég gyors reakció volt a válasz, az arcáról eltűnt a zavart tekintet a gyűlölet vette át a helyét és a harag társult mellé. Fogta a kést kihúzta a falból, és fogást váltva megtámadott. Nem egy épeszű figura, de ez van, kell nekem mindenbe bele avatkozni. Igen is kell. Figyelmemet a késre és a mozgására koncentráltam. A kést a jobb kezében tartva egyenesen felém szúrt. Nekem balra kitértem előle a jobb keze alatt átnyúltam a kezemmel, az alkarját megfogva felrántottam, majd bal kézzel a könyökhajlatába ütöttem, jobbal elengedtem és a fejét megragadva földre rántottam. A kés kiesett a kezéből. Hátrább léptem had szedje össze magát és kezdődhet a tánc ismét újra támadott és megint csak előre tolt kézzel, most egyszer a kést tartó csuklóját ütöttem meg, majd másik kézzel kivertem a kezéből a kést. Most már nem is nyúlt a késért ökölbe szorította a kezét és támadásba lendült. Nem jutott messzire, a felém tartó kezét megmarkoltam és kicsavartam, majd a földre vittem. Itt egy erősebb ütéssel a vállára csaptam, ami megadta neki a kegyelem döfést. Minden düh és harag elszállt, a bal kézzel a fájó részhez kapott , majd sírva fakadt.
Őrjöngő haraggal üvöltötte ki tettét.
Megérdemelte a halált az a céda mindenkivel megcsalt, akivel csak tudott hálátlan bestia. Akár 100x is megölném újra és újra.
Hátra néztem az ott álló és lihegő katonákra és fel tetem a kérdésemet.
Ez elég lesz? Vagy esetleg más is kellene még?
Hát mit ne mondjak nem köszönték meg hogy segítettem, még csak meg se említettek gyanítom. No de kit érdekel, ismét csak én a városháza épülete és a húsos pite van terítéken. Újra élvezhetem a várost és senki se zargat engem. Egy ideig vigyorodom el.

// Shuga - időntúli - otthon  //

Otthon. Mia megteremtette magának. Talán, mert volt benne része valamikor régen és később megmaradtak az illuziói róla. Ki tudja. De tény, hogy Shugával egészen új értelmet nyer ez a szó.
Mire megérkeztek, már így volt.
Szépen lassan, csendes bohémként lakták be a házat, járták együtt a környéket, gyakran napszállta után éltek intenzíven, hiszen mindkettőjüket egyformán vonzotta az éjszaka. Tettek róla, hogy mindenki elfogadja őket, de egyébként nem volt érdekes, hogy ki mit szól. A kapcsolatuk virágzott, a lány tett róla, hogy szerelme megízlelje, milyen békés és boldog is lehet valakivel az élet.
Izgalomról meg hát gondoskodtak ők maguknak, egyáltalán nem unatkoztak se együtt, se külön. hetek, hónapok teltek el így, Mia teljesen kivirágzott, Shuga arcáról pedig le se lehetett mosni a mosolyt.
Igazából sok kalandot mesélhetnék el, kisebb nagyobb botrányt is okozhattak volna, de érjétek be annyival egyenlőre, hogy Shuga nem adta fel a kutatást Mia varázsereje és az atyai átok felől. Ez fontos, de sajnos nem sokkal jutott közelebb a megoldáshoz. Nem is igazán értette, mi lelte kedvese varázserejét, valahogy semmi se klappolt, bárhogy akarta a kulcsokat. Mia pedig nem titkolta, hogy boldoggá akarja tenni Shut, szeretni őt, akit azelőtt soha senki.

// folyt - Sendeli 'Sárkánytánc' c mese előtt kb. fél évvel //

Mia fent van, kora hajnalban a szobajukban. Shugát az ágyban hagyta.
Az ablak tárva nyitva, a levegő hűvös, kissé már ősziesen csípős.
A lány a kis kuvikkal beszélget halkan, szinte suttogva, hogy fel ne ébressze esetleg alvó szerelmét.
Ekkor bevágódik a szobába egy közepes testű madár. Leír pár kört, zaklatottan helyet keres magának, vijjogó hangot ad ki, ahogy leszáll a polc tetejére.
A kuvik kétszer a közelébe repül, játékosan felé csíp, aztán huss, némán elrepül a vailani éjszakába.
Mia a madár felé fordul. Nem ismeri az összes itteni madarat, de ragadozó madárnak látszik.
- Hát te mi járatban erre? Eltévesztetted az erdőt!- Nevetett fel és megfeledkezve minden másról, közelebb lépett a polchoz. Nem riadtak meg tőle az állatok, ez most se volt máshogy. Akkor meglátott valami apróságot.
- Hát ez...? Mond csak,mit hoztál? - Nem várt üzenetet sehonnan, mégis levette a gyűrűről a levelet, hátha odaadhatja az eltévesztett címzettnek.
Ám kibontva a pecsétet, nem talált tévedést. A madarat bizony neki küldték, méghozzá nagyon messziről egy igen súlyos üzenettel.
Miával megfordult a világ. Alig bírt talpon maradni de percekig csak állt ott, földbe gyökerezett lábbal. Majd szédülés fogta el.

Mia az ablakban áll, azzal a nyamvadt tollseprűvel enyeleg, már rég megfőzettem volna ha hagyná. De nem hagyja, kétszer köröz körülötte valami üzenet hozott, majd távozik, ahol jött. Megúszta ismét, a bográcsot. Mia zavarban van a feszültség csak áramlik belőle. Csendes de gyors tempóban mögé lépek átölelem, nyakába csókolok, és támadok.
Valami baj van? Mintha nem jó híreket kaptál volna.
Ölelem de a levélbe nem nézek bele, noha a kíváncsiság erősen furdal. Elmondhatja mi a gond, de nem tudom helyes e zavarnom. Nem hiszem hogy akkora probléma lenne csak felnagyítja.

Majd a szíve áll meg, ahogy Shu váratlanul hozzá lép. Most mit mondjon?
Tarsisból, a Nemesi Udvarházból szőrén szálán eltűnt az a mágikus ereklye, amit ott őriztetett évek óta, mágusok és katonák által. Az apja hajfürtje, amit magával hozott otthonról. Az a hajfürt csak az egykori mannahoni főmágusnak jelent valamit. A kislánya nyomát...
De hogy mondhatná el? Shuga a vesztébe rohanna. Jól ismeri már!
Lassan csukja le a levelet, hogy ne fogjon gyanút a kedvese, szíve vadul ver. Ha nem karolná át Shu, akkor menten elájulna.
Egész testében reszketve fordul meg és lehunyt szemmel bújik hozzá.
- Rossz...nagyon rossz hírt kaptam.... Egy... régi barátom eltávozott az élők közül.
~ Az Istenek irgalmazzanak nekünk!~

Rossz...nagyon rossz hírt kaptam.... Egy... régi barátom eltávozott az élők közül. Valami tényleg rosszat kaphatott, esélyes hogy tényleg elhalálozott egy barátja, de jobb szóval rettegés ül, a szemében és a teste is a félelemtől reszket. Odabent megmozdul valami és finom szóval jellemezve táplálkozik belőle. Nem mohon csak épp annyit hogy Mia rettegése elcsituljon, és tiszta fejjel gondolkodjon. Néha elgondolkodok azon hogy vajon minden élőben lakozó sötétség ennyire eleven vagy csak engem tiszteltek meg az istenek ezzel, mindegy most hasznosnak tűnik. Bárki akar az én Miámnak ártani elpusztítom, még ha nem szeretem a felesleges erőszakot akkor is. Mia nem retteghet egész életében minden árnyéktól a sötétben.
El akarsz menni a temetésére? Segítek csomagolni és elkísérlek. Fordítom felém, majd könnyeit lecsókolom az arcáról. És kérdőn nézek rá. Ha rá bólint össze csomagolok és járművet is szerzek a dologhoz. Kilépek a szobából, majd a folyosón megállva homlokon csapom magam, egy apróságot elfelejtettem. Vissza lépek.
Merre is megyünk?

- Nawarean nem az az ember, akinek temetése lesz. Talán fejfát, de sírgödröt biztosan kap valakitől. De menjünk, had emlékezzek meg róla a magam módján. Az életemet köszönhetem neki, azt, hogy... Itt túléltem az első heteket Lanurián...Nélküle rég elvesztem volna.
Úgy érezte, hogy szerelme ölelése és a csókjai után a szíve fog megszakadni egy napon. Vagy kiszakad belőle minden, ami jóvá tette és meghal benne a nő.
- Hogy hová? Nem is tudom Édesem! Csak jó messzire a puszta természetbe, oda ahová elbújhatnak megpihenni azok, akiket folyton az úton tartanak a titkos megbízatások. Ezt te nálam sokkal jobban tudod.
Azzal felitatta könnyeit egy kendőcskével és egy székre roskadva várta, hogy mi lesz. Nem volt ereje tenni most semmit sem. Meglehet, hogy ide még Nawa és Shuga együtt se lenne elég, ha utolérné az apja.
- Raérünk holnap is elindulni kicsim. Nincs időpont.

- Szeretlek és bármitől megvédelek legyenek azok sárkányok vagy haragvó mágusok egyik sem érdekel.
- Mindörökké szeretni foglak te édes Shu!
Karjaimban pihen és emésztem a válaszát, valami van a levegőben ismerős szag érkezik oda kintről de perpille nem érdekel. Mia az egyetlen aki érdekel. Amíg alszik lefürdöm és rendbe szedem magam és jöhet az a nyamvadt erdei túra.

~ Ó, ha te tudnád, édes Shu!~
Az utolsó gondolata ez volt, majd megtervezte, mit is kell tennie. Egyenlőre az imádott férfiú, akit társául választott, ellazította teljesen, amennyire csak lehetséges, és kiszedte a rettegést a szívéből. A tényeken azonban ez sem változtatott, nem tudta elképzelni, hogy ketten szembekerüljenek Mannahon főmágusával és győzzenek vele szemben. Így történt, hogy tiszta fejjel sikerült kitalálnia, mit fog tenni pontosan és rászánta magát végül.
Amikor lehunyt pilláit felnyitotta, élete párja a fürdőkamrában volt. Mia magára kapta selyem köntösét és meztelen talppal, minden nesz nélkül kiosont a szalonba. egy ládikából aprócska üvegcsét húzott elő. Egyfajta altatószer volt abban, ami könnyen és töményen párolgott, már a szagától hosszas álomba merült tőle bárki. De eszméletére térve az árus ígérete szerint, az almút napok eseményeinek csak a jelentéktelen foszlányaira fog emlékezni, aki használja, talán még annyira sem. Hetekig, 1-2 hónapig is eltarthat a hatása.
Nem szerette ezeket a fajta kotyvalékokat az esetlegességük miatt és mert leellenőrizni is csak használat közben tudod... De ha már megvette biztonsági tartaléknak, itt az ideje, hogy kipróbálja.
Hamarosan úton lesznek a Természet Templomába, ott szerelme biztonságban lesz a földdel való varázslatos kapcsolatában.

//Folyt. köv a Természet Templomában//

//Folyt A Természet templomából- Shuga elaludt
Történik: A sendeli Sárkánytánc című mese előtt fél évvel.//

Mia nyert pár hetet Shuga térkapu akciójával és a bájitallal együtt. Immár 3 napja fekszik kiütve puha ágyukban s eme naptól Mia szinte teljes egészében a sötét elf inasára és a házvezető nőre bízza otthonát és az eszméletlen mágust.
Mától ugyanis folytonos kiküldetésben lesz, Reus úr segedelmével és közvetett irányításával. Még ma kora délután elutazik. Egy jó ló, egy szekérkaraván és Mia megkezdi áldásos tevékenységét. Oda megy, ahol szükség van rá. A világ háta mögötti eldugott ingatlanokat is felméri, csak minél messzebb  és minél változékonyabb útvonalakon mehessen. Rövid időkre meg-megpihen majd a célállomásokon, de éppen ide nem jöhet vissza bizonytalan ideig. Elegáns, hosszú lovaglóruhája, habfehér blúza nem rejtheti őt el. Földig érő fekete köpenye azonban jótékonyan takarja fiatal testét. kedvenc lovára ül, melyet Reus úr szokott biztosítani számára. A városban semmi nincs imm,ár, amire szívfájdalom nélkül tekinthetne, így nem nagyon néz se embert, se istent. Amikor a szekérkaraván a városból kivezető útra kanyarodik, oldalba böki a lovat és megkerülve az úton araszolókat, gyorsan kiüget, Odakint az útra áll és vágtázva hagyja el a gyönyörű fővárost. Messzebb egy emelkedő tetején megáll, nem mintha estig tervezné bevárni a karavánt, csupán egyetlen nosztalgikus percet lop. Megfordul a lóval és le se szállva visszatekint a nyüzsgő nagyváros látképére. Aztán megint vágtára indul a karavánúton,
Fekete köpenye haragos vadul lobog utána a szélben.
~Isteneink óvjanak Shu! ~

//Köszönöm szépen a játékot édes Shuga! //

3 nap alvás nos mi sem könyebb mint átverni egy ártatlan nemes asszonyt. Másik felem helyesen járt el csak egyetlen apróságot felejtett el közölni Miával. Azt hogy mi közösen emlékszünk mindenre amit átél az egyik vagy a másik, nem két tudat vagyunk, hanem egy ahogy én gondolom bár ő erről mélyen hallgat.
~No igen átvertem az édest, de kellet hogy kilépjen, különben soha a büdös életbe nem mozdul ki nem igaz hülye gyerek?~ Szomorúan nézem az ablakból ahogy távozik, haragudnom kéne de mi engedtük el őt.
-De a két héttel túlzásba estél ugye tudod ?
~Perelj be max lebénítottad volna magad.~
Teljesen mindegy, vadászuk le a vén bohócot és keressünk megoldást a közös problémánkra. Jut eszembe miért is rúgtál belém? Forgatom a szemem de tudom hogy hallgatni fog a piszok, elvigyorodom, fogom a cuccaimat és csendesen távozok én is.

// Én is köszönöm a játékot Mia //

//Sendel előtti//

Valian lenyűgöző mint mindig az árusain nem igazán veszi észre az ember hogy idegeskednének a háború miatt, vagy még csak a szokásos emberi hozzá állást látom épp. Teljesen mindegy kicsit sétálok mielőtt a Birodalmi könyvtárat célzom meg. Tervem hogy záros határ időn belül megoldást találjak a problémámra mielőtt a két felem egybe olvadna. No nem mintha baj lenne hogy egyé válunk csak 2 több problémára tudunk figyelni. Célom hogy régi testem vagy ahhoz hasonlóhoz jussak.
Mivel mind a tudásom mind a hatalmam kevés hozzá perpillanat időszerű erőhöz jutnom és hatalomhoz hogy végre hajthassam talán kicsit őrültnek nevezhető varázslatomat. Már ha megtalálom amit keresek és elég erőre teszek szert hogy véghez vihessem, ha másképp nem zsoldos mágia használókat bérelek fel a hiányosságaim kiküszöbölésére. De első napjaimat pár könyv átolvasásával kezdem amik az időmágiával foglalkoznak. Kijegyzetelem belőle ami kell. Jobb híján az egész könyvet kimásolom egy emlékező varázslattal, és a szállásomon kiírom egy üres könyvbe. A varázslatnak hála csak látnom kell az oldalakat olvasnom nem, bele is őszülnék ha el is kéne olvasnom. ~emlékeztető hordozható könyv másoló varázstárgyat tervezni idegesítő hogy időhatáros a varázslatom ami az "olvasott" adatmenyiség tárolására jutott~
Miután végeztem az "olvasással sietve távozom és végrehajtom a felvázolt tervemet. Majd másnap friss elmével a következő könyvet a témában kölcsönzöm ki hasonló kép. Az elkövetkező pár napban begyűjtöm a számomra jelenleg elérhető információ morzsákat és tanulni kezdek, meg kísérletezni és hogy el ne felejtsem feltöltöm a laboromat eszközökkel. Kicsit elhasználódott a mesteremé frissítem az anyag készletem is. Jut eszembe holmik elpakolásához hely is kell így plusz egy napot szánok egy tér-mágikus varázslatokkal foglalkozó könyv elolvasására is. Az ember legyen felkészült ha utazik és nem tervez szekeret vásárolni hozzá.

//Főadminnal egyeztetve //

Jártam már Valianban, de mindig lenyűgöz a központban lévő épület, mely világítótoronyként magasodik a tér és a csodálatára ideözönlő nép fölé.
Persze sok élelmes ember is kihasználja az állandó nyüzsgést és üzletek, szolgáltatások sokasága épült a látványosság köré. Na meg persze a mindig és mindenhol jelenlévő alvilág, tolvajok, koldusok, szajhák……..
Bár minden céh féltékenyen őrízte a maga területét és ha itt akartam volna ténykedni, nem ártott volna „bejelentkezni”, de most ez nem állt szándékomban, hiszen a megbízom személye biztosíték volt arra, hogy valószínűleg nem átlagos feladattal leszek ellátva.
Hallottam már arról, hogy az egyik rokont, egy de Sanctis-t megöltek és, hogy nyílt titok volt, kit sejtenek ennek háta mögött, ám az ellenfél is elég hatalmas volt ahhoz, hogy bizonyíték nélkül ez csak útszéli pletyka legyen és senki ne álljon ki vádaskodni.
Mikor a fogadósok által működtetett hírlánc révén értesültem róla, hogy a klán egyik hatalmassága, a neves kereskedő, Cornelius de Sanctis embert keres, aki halkan és diszkréten tudna elintézni valamit, nem voltam rest magamat ebbe a csoportba sorolni és jelentkezni a testhez álló feladatra.

//Jeremy//

*Küldhetne mást is. Testőrei, akiket azóta fogadott, hogy komolyabban is beleártotta magát a birodalmi politikába, óva intették, hogy maga menjen.
Azonban ez számára ezúttal személyes ügy.
A testőrök egyikétől kérte el köpenyét, csizmáját, oldaltáskáját, hogy bizton jó legyen álcája.
Nem a tolvajt akarja megtéveszteni, hanem mindenki mást, bár az sem hátrány, ha a megbízandó személy sem ismeri fel.
Mióta dúl a háború, már Valian sem az a biztonságos hely. A nemesi házak közül is többen fontolóra vették, hogy legalább a nyári rezidenciájukat tegyék át délre, valahol Menion magasságába.
Vagy még inkább Norlan-Tarsis környékére, ahonnan közel a tenger, s a hajók, viszont távol az ellenség.
Cornelius, noha sosem volt igazán bátor, avagy igazán jó katona – rövid katonai pályafutásáról sem lehet dicsőítő énekeket zengeni – valahol mégis lelt magában egy keveset. Az üzlethez is kell bátorság, másfajta, mint a harchoz, de kell.
A fogadóban, ahol végül a megbízásra jelentkeztek, a fogadósnak biccent oda, átnyújtva eggyel több darnát neki, mint a bor, amit kap.
Messze van ez azoktól a nedűktől, amiket a családi birtokok termelnek, noha immáron csak déli, mézédes borok maradtak, az északi borászatokat a háború elorozta, tán mind el is pusztultak az ellenség mocskos kezein.
Leül az egyik közeli asztalhoz, s oldaltáskáját ölébe vonja.
Egyszerű katonai sipka van a fején, hogy úri fürtjeit rejtse, nem is veszi le. Igyekszik eljátszani a pihenőjét töltő nemesi testőrt.
A fogadós úgyis jelezni fogja az illetékesnek, hogy megérkezett.*

//Cornelius//

Nem tervezgettem előre, hogy ha megkapom a munkát, hogyan fogom csinálni, hiszen ez sok mindentől függött, főleg, hogy mi az, amit el kell hozni, vagy be kell vinni, mert általában a kettő közül valamelyik a feladat. Mivel nem vagyok bérgyilkos, emberélet kioltására nem vállalkozom, az nem az én stílusom. Én besurranó tolva és zsebmetsző vagyok. Igaz, ha meg kell védenem magam, nem riadok vissza, de ez teljesen más, mint hidegvérrel gyilkolni.
Szóval most sem számítok arra, hogy ilyen megbízást kapok. Abban a fogadóban ücsörgök egy hátsó, félhomályba boruló asztalnál, ahonnan tiszta kilátás nyílik az ajtóra. A fogadóstól tudom, hogy a Megbízó ide fog jönni és pár darnáért cserébe én leszek az első, aki megtudja és beszélhet vele.
Tapasztalt munkavállalóként nem lepne meg, ha a megbízó nem személyesen tárgyalna, de első látásra kibököm, hogy most nem így van. Bár az egyszerű testőr ruha láttán legtöbb szem simán átsiklik rajta, én tudom, hogy ez csak álca, hiszen ilyen zsíros párnákkal senki nem foglalkoztatna egy testőrt, na meg a legtöbbnek nem is telik arra, hogy hájat eresszen a szolgálatban.
Miután a férfi helyet foglal is az italát is megkapja, a kocsmáros jelez és én a kupámmal minden sietség nélkül sétálok az asztalához.
- Szabad ez a hely, uram? – tudom ám mi fán terem az udvariasság. – Úgy hallottam, talán a szolgálatára lehetek. - folytatom halkabban, hogy csak ő hallja.

//Jeremy - bocsi a csúszásért!//

*A fogadó zajai között ücsörög, a bort kortyolgatja, miközben vár. Nem telik el sok idő, egy karcsú férfi kéredzkedik asztalához. Corneliuson, a de Sanctis ház sarján átfut, hogy tán csak egy vendég, s ekképp orozza el a megbízandó személy elől a helyet.
Ezt erősíti meg ama tény is, hogy rendkívül udvariasan teszi.
Cornelius nem oly éles szemű, mint általánosságban egy jól képzett testőr, még nem tűnik fel neki, hogy a sima bőrű fiatalember nem tiszta ember.
A kételyeket azonban gyorsan oszlatják el a másik halk szavai.
Erre már az ifjú nemes is előbbre hajol.*
- Az attól függ, miféle szolgálatokra képes, uram.
Nekem ügyességre, fortélyra, s legfőképp észrevétlenségre van szükségem, olyasvalakire, ki úgy közlekedik, mint az árnyék, s nyomokat nem hagyva maga mögött bemegy, s kijön onnét, hová szánom.
*Kortyol egyet a kupából, miközben éles szemeivel fürkészi a szemben ülő férfi arcvonásait. Meg kell hagyni, ha nő lenne, bizonyára értékelné, így azonban fiatalnak érzi.*
- Könnyen lehet, hogy varázslattal állított csapdák is vannak odabent.

//semmi gond, nem szaladok el //

Miközben várom, hogy hellyel kínáljon maga mellett, azért alaposan szemügyre veszem, mert bár sokat hallottam a városban a nevét, még sosem volt hozzá szerencsém. Na nem mintha azonos körökben mozognánk, csak egyszerűen még nem láttam és érdekelt, hogy milyen ember az, aki remélhetőleg zsíros kis megbízást ad nekem.
Biztos voltam benne, hogy egy nemes, aki elég magasra emelkedett a ranglétrán és pénze is van bőven, nem valami csipp-csupp ügyben ereszkedik le az alvilághoz.
Első látásra látszik, hogy ha volt is valaha, hogy maga végzett fizikai munkát, az régen volt. A jólét nem csak az öltözékén, hanem a hasán is meglátszott. Gazdag ruhája és finom bőre, ápolt külleme igen csak kirítt a fogadó alap vendégköréből.
Én már közel sem voltam ilyen friss megjelenésű, ruhámra is ráfért volna némi mosás már, igaz azért nem bűzlöttem, de félvér örökségem révén a borosta sem kímélt meg. Ennek hiányát szívesen örököltem volna elf apámtól.
Én biztos voltam a dolgomban, általában jól mértem fel a leendő megbízóimat, de természetesen nem vártam el, hogy ne fussuk le a szokásos tapogatózó köröket.
Nyugodtan hallgattam végig, de szememben vidám szikrák lobbantak a virágnyelven hallva, ami azért a varázslat hallatán némileg alábbhagyott, de ez nem fog meghátráltatni.
- Akkor én vagyok a maga embere. Ne tévessze meg a fiatal külső, van elég tapasztalatom és ha a munkám nem követelne meg teljes diszkréciót, tudnék pár jó nevű tehetős polgárt említeni szavaim megerősítésére. A csapdák pedig…..hát ha mágikus, ha nem, azokkal mindig jó vigyázni és ha lehet elkerülni. – kunkorodott fel egy pillanatra a szám széle, de aztán a figyelmem az övé volt. – És hol van az, ahová egy ilyen ügyes fickónak, mint én, be kéne vetnie a képességeit? És mi lenne a pontos feladat?
Kérdéseimet olyan halkan teszem fel, hogy semmiképpen ne hallja meg más, csak a velem szemben ülő férfi.

//Jeremy//

*A mellé telepedő elf megjelenése közel sem annyira bizalomgerjesztő, min amilyen magáé Corneliusé, de már régen megtanulta, hogy az úrias külső mögött sokszor kétszínű, s hazug emberek vannak.
Utálja a politikát. Mégis, most sokkal inkább ebben utazik, noha a kereskedéssel sem hagyott fel egészen.
A háború furcsaságai, hatásai miatt, ha a Tanács új hadsereget állít fel, annak ruházatát bizony épp ő maga szolgáltatja. Ha ételről van szó, még mindig tud szerezni megfelelő mennyiségűt, noha családjának északi birtokain most a sárkányok, vagy azok ork csatlósai legelésznek.
Testőrálcája mögé bújva igyekezett hát megfigyeléseit kamatoztatni, amikor szavaira megszólalt a másik.
A megbízandó személy ugyan nem mutatkozik be, de a valiani nemes nem is várja el ezt.
Azonféle embereknek, akikkel néha kénytelen üzletelni, sokkal hatásosabb, ha névtelenek maradnak.
Ez is álca, mint oly sok más.
Cornelius csaknem észrevétlen tekint körbe, mielőtt a lényegre tér.
Nem tudni, vajon ellenfeleinek van-e a fogadóban is füle, minden esetre ő igyekszik nem kihallgathatóvá tenni a beszélgetést.*
- Valian falain kívül, pár órányi járásra van egy birtok. Fallal körülvett, kutyákkal, őrökkel vigyázott.
*Hajol kissé előbbre, miközben az asztal kemény erezete alatt keze is átnyújt valamit. Ha Jeremy azt átveszi, papirosnak tűnik, s könnyen lehet, térkép van a kezében.*
- Forrásaim nem biztos, hogy teljesen pontosak….a csapdák egy része rajta van, más része rejtve.
Kellően hatalmas a család, hogy mágikus védelemre is teljen nekik, s ezeket észlelni nagyobb kihívás.

Az én munkámban a diszkréció elengedhetetlen követelmény, ami egyrészt védi a megbízóimat, másrészt meg engem. Ezért aztán természetes, hogy ezt a beszélgetést én igyekszem négyszemközt tartani, ahogy a velem szemben ülő nemes is.
Az, hogy a találkozóra nem a házában, hanem itt kerül sor, álruhában és láthatóan attól tartva még így is hogy valaki kihallgatja, azt mutatja, hogy az, aki ellen fel akar fogadni, legalább olyan nagykutya, mint ő, akitől még maga a nagyhatalmú Cornelius is tart.
Így aztán azon kívül, hogy jó kis összeg ütheti a markom a megbízásból, most már tagadhatatlanul kíváncsi is voltam.
Úgy látszott, hogy hamar dűlőre jutott, nekem adja-e a munkát vagy sem és én sem láttam, hogy sokan tülekedtek volna érte, így máris kezdett beavatni a részletekbe.
~ Fal, kutyák őrök… eddig semmi szokatlan. ~ vontam meg gondolatban a vállam, de aztán kissé megrökönyödve éreztem, ahogy megérinti a kezem az asztal alatt, míg meg nem láttam a papírdarabot.
Legalább elmondhatom, hogy körültekintő Megbízóval akad dolgom.
Nagyon kellhet neki az a valami, amiért be kell oda törnöm, ha ennyi időt és energiát fordított a birtok kikémlelésére.
- Már ez is több, mint amire számítottam…..- biccentettem. – Mindig óvatos vagyok. De megtudhatom, hogy mit kéne ott tennem, valamit vinni, vagy hozni? És még egy fontos dolog, megbízott már mást is előttem a munkával?
Ez fontos dolog, hiszen ha már volt sikertelen próbálkozás, akkor figyelmes őrökre számíthatok és fokozott biztonsági intézkedésekkel, ami növeli a kockázatot és az……árat is.

*Cornelius figyelme nem terelődik el. Most is szemmel tartja a tolvajt, miként szemmel tartja környezetét is. Mondható volna, óvatos, de ez nem teljesen igaz.
Inkább elővigyázatos, s nem csupán a tolvaj miatt.
Úgy tűnik, a szemben ülő maga is óvatos, s Cornelius is azt gondolja, ismeri az efféléket.
Megbízni azonban csupán addig bízik bennük, míg a legkisebb gyanú fel nem merül, hogy át akarják verni.
Módos emberként óvnia kell mind vagyonát, mind hírnevét. Ezzel együtt jár egyfajta bizalmatlanság, noha ez esetben ezt el kell kendőznie.
Ismét megmozdul a kéz, s egy apró, lezárt dobozkát nyújt át. Maga doboz sem kis érték, ha csupán azt szemléli az ember, hogy miből készült. A veretes aranyozott keret, a pántok edzettsége, a zárt bonyolult mivolta értékes darabot sejtet.*
- Ezt is, azt is. Egy cserét akarok. Ez a lehető legpontosabb mása az eredetinek. Azt kell elhozni, ezt pedig a helyére tenni, hogy lehetőleg észre sem vegyék a cserét.
Még nem bíztam meg senkit, s nem is akarok mást. Ha az akció sikerrel záruk, a jutalom sem maradt el. Ha nem…nos, nem ismerjük egymást.
*Vonja meg vállát a valiani nemes.*
- A Sugden ház feje, Alaister a célpont.
*Jegyzi meg még halkan. Valianban ismert névről van szó, s a feltörekvő politikus, kinek még a Klensbane-házhoz is akad némi köze oldalágon, mind ismertebb manapság.*

Hanyagul ülök a széken, mintha csak semmiségekről beszélgetnénk, de közben megosztom a figyelmem az ivó vendégserege és a férfi között, aki további részletekkel ajándékoz meg, ami tovább erősíti a megérzésemet, hogy bizony alaposan rákészült erre a dologra.
Nem tudom, hogy mennyire érdeklődött az irányba, hogy miként kell felfogadni olyan fickókat, mint én, de reméltem, hogy ebben is legalább akkora körültekintéssel járt el, mint ezzel.
Természetesen volt némi hírem a szakmában és a fogadósok is megkapták a megfelelő járandóságot, hogy közvetítsenek, de soha nem lehetett teljesen biztosra menni. Bár, ha az ember nem vívta ki az igazságszolgáltatást végzők figyelmét valami nagy ostobasággal, akkor aránylag nyugodtan alhatott, volt elég ostoba, hogy megtömjék velük a tömlőcöket és megnyugtassák előljáróik lelkét.
A térkép után egy kis dobozka is gazdát cserélt és elismeréssel kellett adóznom a kis mesterműnek, hallatszott már maga is megért volna egy megbízást, azonban a feladat még ennél is érdekesebbnek tűnt ezzel a kis csereberével.
Az is megnyugtató volt, hogy még senki nem próbálkozott.
- Tudja nekem nagyon rossz az arcmemóriám. – bólintottam. – Ez az én köreimben elég gyakori.
Már az jár a fejemben, hogy mégis milyen jutalomra gondol, amikor a nevet is kiböki és a képzeletemben megjelent váltó összege megugrott egy nullával.
- Hát…öööö….ismert …..barátai vannak. – jegyeztem meg, de igyekeztem semleges arcot vágni. – És ezért nem ártana beszélni arról a jutalomról, aminek a harmadát előre kérem. A hallottak alapján kell némi befektetést eszközölnöm és elrendeznem pár dolgot. – adok némi magyarázatot, de gondolom tisztában van a kérése …..súlyosságával. – Beletelik pár napba, de megcsinálom. – tettem hozzá némi szünet után magabiztosan, bízva a megegyezésünkben.

/Kana/
*Az utolsó jel ebben a városban érkezett, azóta semmi hír Jeremyről. Mindintalan elő veszi mágikus térképét, ahol a jelek tulajdonosai jelennek meg.
~ Nem halhatott meg... Biztos nem...
*Lova patái kopognak a köveken arcát nem fedi semmi, hisz nincs miért rejtegesse. Nem körözik s eképpen nincs is ki felismerje.
~ Lehetséges, valaki képes volt megtörni a pecsétet amit a nagyúr rakott ránk.... Biztos ez lehet az oka..
*A lóról leszállva megköti azt majd az egyik vendéglőbe megy. A csaposhoz áll majd pár darnáért cserébe információt váltunk. Itt legtöbbször a hétköznapi csaposok többet tudhatnak mint maguk az embereink. Jeremy leírása nem pont hétköznapi, hamar megtudom, hogy a városban látták. Vörös hajú félvér elf. A vörös haj amúgy sem mondható gyakorinak, hát még az hogy valaki kevert lény legyen. Valian főterén megáll s leül egy padra, reményei kezdenek szerte foszlani bár legalább azt tudja, hogy járt itt. De ez a hely nem éppen biztonságos, sok itt a sötét alak. Fejébe cikáznak a rosszabbnál rosszabb gondolatok. Arcáról nem nehéz leolvasni az aggódás jeleit.

//Jeremy//

*Cornelius arcán nem látni meglepettséget. Számított e fordulatra, midőn a tolvaj előleget követel. Nem mintha nem lenne jogos a kérdés, vajon, ha megfelelő szintű „szakember”, nem kellene-e kellő tőkével rendelkeznie a költségek megfinanszírozásához…de e kérdést a valiani nemes megtartja magának.*
- Ismert barátom ismertsége valójában illúzó. Addig tart, míg szerencséje is, azt követőn csupán hírhedt lesz, mint mindazok, kik túl sokat kívánnak markolni, ám ujjaik közül kifolyik az, mire nem méltók.
*A kijelentést hidegen teszi. Atyjától volt mit tanulnia, ki túl sokat akar, s túl mohón, hamarvást elbukik e törtetés közepette.
A tolvaj maga is pénzt követel, ám ő most a de Sanctis ház sarjának csupán egy üzletfél.
Karja újra mozdul, s e mozdulattal egy zergebőr zacskó fittyen az asztal alatt a félelf keze felé.*
- Szakmaisága kellőképp erős mindahhoz, mit tennie kell. Ha nincs kezdő tőkéje hozzá, tán nem a megfelelő emberrel készülök üzletet kötni.
*Ha Jeremy elveszi a csomagot, a nemes puha keze visszahúzódik, ő maga azonban nem.*
- Ám magam is tudom, az előétel meghozza az étvágyat a főfogáshoz, s mivel nem kívánom, hogy a csere helyett nyoma vesszen a sajátomnak is, hát negyedét megadom.
*Ötven darna húzza le kezét a zacskóval a tolvajnak.*

- Ebben nem kívánok ellentmondani Önnek, minden bizonnyal jobban ismeri „barátait”, mint én – vonom meg a vállam a jeges szavakra, melyek mutatják, hogy az elpuhult külső, nem biztos, hogy a valóságot mutatja, - és egyébként is nekem elég az az ismeret, amire a feladathoz szükségem van.
Az előleg kérésénél figyelem az arckifejezését, de elég jól titkolja, ha nem tetszett neki, legalábbis a vonásaiban, a szavai már mutatnak némi rosszallást, de a legtöbb megbízó nem szívesen adja ki pénzét, míg nem látja elvégezve a munkát. Ez érthető, ahogy az én kérésem is.
- Ez nem arról szól, hogy van-e pénzem vagy sem, hanem arról, hogy mindketten….hmm….., hogy is fejezzem ki magam…..elkötelezettek legyünk.
Olyan észrevétlenül tüntetem el a kis zacskót, miközben elégedetten megsaccolom az összeget, hogy azt a legsasszeműbb vendég sem veheti észre.
Ám további mondanivalójára csak rámosolygok.
- Látszik, hogy nem először köt üzletet, tudja, hogy működnek a dolgok.
Nem alkudozom, hiszen erre számítottam eredetileg is.
- Miként értesíthetem, ha végeztem és hol kívánja, hogy átadjam a cseredarabot?

*Cornelius tudomásul veszi a tolvaj szavait. Reméli, az elkötelezettségre elegendő lesz a pénz, s ha így lesz, akkor a feladat is el lesz végezve.
Elegendő így, s erre már nem szán több időt.
A tolvaj elismerő szavaira, s mosolyára sem reagál érdemben. Távol áll már az elkényeztetett úri fiú imázsától, noha külseje még mindig jól jelzi társadalmi helyzetét, s azt, nem sok időt tölthetett a fegyverek forgatásával. Természetesen mindenki így volt nagyobb biztonságban, az ő fegyverhasználati képességei hagytak némi kívánni valót maga után.
A leglényegesebb kérdés a végére maradt.
A de Sanctis ház sarja hátradől a székében.*
- A fogadós tudja, hogyan találjon meg.
*Úgy véli, ennyi elegendő kell, hogy legyen. Stefant leinformálta korábban, s noha előfordul, hogy kétes alakokkal is üzletel, megőrzi mindig tisztán saját hírnevét.
Ártana az üzletnek, ha kuncsaftjainak bizonyos körei nem tartanának igényt a fogadós vendéglátáshoz csak közvetve köthető szolgálataira.*
- Van még kérdés?
*Teszi fel Cornelius a kérdést, mielőtt távozna.*

Ha az ember nem hajtaná végre az elvállalt feladatot, annak hamar híre kelne és minden bizonnyal munkát sem kapna utána, amit nagy valószínűséggel egyébként sem érne meg hosszútávon, hiszen hamarosan fejvadászok loholnának a nyomában.
Ráadásul egy előkelőbb úrtól való megbízást egy kezdő sem vállalna el, fel sem ajánlanák neki, így ennek tudatában a megbízó még is kap némi biztosítékot, hogy nem vásárol zsákbamacskát.
Az utolsó lényeges kérdést feltettem és a férfi láthatóan már készült is rá, mert habozás nélkül adta meg rá a választ.
Szemem a sürgő-forgó fogadósra villant egy pillanatra, aki – társai sokaságához hasonlóan - azt a feladatot is ellátta, hogy közvetített a felek között, hogy mindenki megkapja, amit kívánt és bólintottam.
- Rendben.
Aztán némi gondolkodás után, mely alatt végigpörgettem magamban mindazt amit megtudtam, megráztam a fejem.
- Nincs, azt hiszem, mindent megbeszéltünk, amire szükségem lehet.
Ezek után nyugodtan megvártam, míg feláll és távozik és még megittam egy korsó sört is utána, csak akkor fogtam indulóra magam is.
Várt rám egy izgalmas feladat, melynek első körében a felderítésé a főszerep. Szeretem magam is ellenőrizni, legalább szúrópróbaszerűen, hogy a megbízó értesülései igazak.

*Miután a tolvaj nem kérdez továbbiakat, Cornelius, hogy ne legyen túl feltűnő, nem azonnal távozik. Még kiissza borát, ha mégoly csekély is értéke a de Sanctis házban fellelhető nedűkhöz képest, majd csak ezután áll fel.*
- Nos, akkor eredményes munkát!
*Ezzel felemelkedik az asztaltól, s a köpenyt meglendítve elfordul.
Még Stefanra pillant, s noha a fogadós épp mással van elfoglalva, azért felpillant a mozgásra, s összevillan pillantásuk.
Az úr elindul az ajtó felé, s ha nem tartóztatja semmi, el is hagyja a fogadót.
Miután kilép, nem telik sok időbe, hogy még néhány vendég ugyanígy tegyen. Akad köztük, részeges mágusféle, kopott vándor, kinek csizmája már régen cserére szorul, s helyi, valiani katona is.
Utóbbinak ruházatán ott díszeleg a birodalom fővárosának címere is.
A cseléd ekkor lép az asztalhoz, hogy a kezében tartott üres tálcára helyezze Cornelius úr kiürült poharát is. A félelfre villant egy félmosolyt, s odébb libben, hogy folytassa munkáját.
Cornelius ez idő alatt lassan távolodik, ráérősen, bevárva a valódi testőröket, kik a fogadó asztalai mellett rejtőztek.
Nem hagy semmit a véletlenre, nem kockáztathatta meg, hogy ellensége esetleg épp itt, most hajtson végre ellene valamiféle merényletet.*
- Óhajt rendelni?
*Hallatszik egy hang a tolvaj mellett. A cseléd tért vissza, hogy felvegye az esetleges rendelést.*

Nem becsülöm le a rám bízott munka veszélyességét, hiszen ha olyan könnyű lenne, akkor talán a saját embereivel csináltatná meg, bár nagyon úgy látszott, hogy kínosan ügyel rá, hogy nevét ne lehessen majd összekötni semmilyen formában az üggyel.
Ettől függetlenül egy vidám mosolyt küldök a távozó férfi felé, hogy kellően magabiztos látszatot keltsek.
Mivel jó, ha az elffia mindenre odafigyel, ha azt a szakmát űzi, amit én, ezért végig figyelemmel kísérem megbízómat, így észreveszem a fogadóssal összevillanó tekintetét és megjegyzem a rögtön utána sietősen távozó vendégeket.
Persze mindezek lehetnek véletlen egybeesések, de ritkán hiszek a véletleneknek.
Biztos vagyok benne, hogy legalább az egyik távozó hozzá tartozik.
A kis ládika már biztonságosan pihen az övemre erősített kis zsákban, mikor a felszolgáló lány újabb kört tesz felém.
- Igen, még egy sört kérek. – mosolyogtam rá, aztán ha azt kényelmesen megittam, akkor magam is távozom.
Másnap már a birtok szemrevételezését vettem tervbe nappal és éjszaka is, hogy lássam mi az az időpont, amikor a legideálisabb a bejutás.
Ma még be kell szereznem pár dolgot, elsősorban a kutyák számára ínycsiklandozó húsokat, egy kis tasak borsot, vékony, de erős kötelet és kampókat.

//Jeremy//

*Onoria megjelenése némileg nehezíthet a tolvaj dolgán. A városban több a katona, mint korábban volt, s ez igaz a város szélére is.
Nem messze Valiantól is járőröznek. A főváros védelmét katonák, s a sterni csatát túlélő mágusok is végzik. Nem bíznak semmit a véletlenre, hisz az ellenség bárhol ott lehet. S mi még inkább lényeges, Filnoren is rontja a képet.
Ki tudja, tán maga Nizzre’ Zotreth nagyúr, a helytartó is a főváros felé vette az irányt, miközben mágusai valamiféle sötét varázslattal elrejtették szem elől a repülő erődöt…?
Ha a tolvaj elindul beszerezni a szükséges eszközöket, valószínűleg sikerül neki, ám, ha az országúton elhagyja a várost, hogy felderítse a környéken a célpont udvarházat, megállítják a járőröző katonák, s kikérdezik, kiféle, miféle a félelf. Mi dolga akad ott, a város határában.
Komolyan veszik a dolgukat, már csak azért is, mert már nem kezdő, zöldfülű katonák, nem is oly régen vettek részt egy véres csatában, sárkányokkal, orkokkal küzdöttek, s sok barát, bajtárs maradt ott a csatatéren, midőn visszavonultak a sterni pást mellől. *