Valian központja

A férfi viszonozta a bemutatkozást. Ő valamilyen kereskedőcsaládból származott, amit talán ismernem kellett volna. Sajnos azonban eléggé le voltam maradva a világ történéseivel. Az eddigi életemet leginkább elzártan, tanulással töltöttem. Nem igazán szakítottam időt vásárlásra. Esetenként ha kellett valami elfutottam a legelső utamba kerülő piac egyik árusához és fél perc alatt beszereztem azt amire szükségem volt. Neveket sosem néztem.
- Tudod nem ismerem a családod, de attól még elhiszem hogy híres vagy. – mondtam a tőlem megszokható teljes őszinteséggel.
- Szóval az anyukádat látogatod. Milyen kedves tőled. – jegyeztem meg vidáman.
- Talán nekem is meg kéne keresnem a családomat…de már nem igazán emlékszem hol laktunk pontosan. Nagyon fiatal voltam amikor elhagytam őket és a mesteremhez költöztem…- meséltem elgondolkozva.
Beszélgetés közben végre beértünk a fővárosba. Ideje volt megkeresnem az üzenetben feltüntetett utcát.
- Én itt lekanyarodok. – mondtam a férfinek vidáman.
- Te merre mész? – kérdeztem kíváncsian.
- Meeert, ha erre akkor mehetünk együtt egy ideig. – mondtam lelkesen, bár nem nagy esélyt adtam az egybeesésnek.

A fiatal elf nem túl sokat tudott meg eddig, de a gyanúja, hogy a szürke köpeny nem egy embert, hanem egy mágust fed kezdett beigazolódni. Kíváncsivá tette, hogy vajon mi az a titokzatos feladat, amiért a lány ide jött, ezért úgy döntött, utána jár kicsit a dolgoknak. Nem volt annyira sürgős semmi, viszont mindig is kalmár vonzalmat érzett a kincsek iránt. Olyan kincsek után is, mint például az információ.
-Hát egy kis kitérő, de belefér. Nem sietek. -felelte mosolyogva.- Remélem, nem zavarok.

Vogon velem tartott, így együtt indultunk el a szűk, zsúfolt és hosszú utcán.
- És…amúgy te mivel kereskedsz? – kérdeztem kíváncsin.
Nemsokára elértük a helyet amit kerestem. Az egyik rendembeli mágus már ott is volt. Háttal állt nekem így nem tudtam beazonosítani hogy ki lehet. Már egészen közel voltunk hozzá mikor megfordult és..
- Melor??? – kiáltottam fel félig döbbenten félig vidáman.
- Ezer éve nem láttalak! – csaptam össze a tenyereimet. Melor szokásos elrévedő mosolyával üdvözölt és gratulált a szürke köpenyemhez.
- Melor a volt tanítóm. – mutattam Melorra.
- Vogon akivel most találkoztam az úton. Kereskedő. – mutattam be egymásnak őket. Melor sajnos nem ért rá túl sokáig. A kezembe nyomott egy lapot, azt mondta a rendnek el kell vinnem azt a kötetet ami a papíron szerepel. Felhívta a figyelmem, hogy lehet nem lesz egyszerű megszerezni, de bízik benne, hogy el tudom intézni. Aztán búcsút intett és elment.
- A Nagykönyvtárba kell mennem. – mondtam miután belepillantottam a levélbe amit Melor adott. Már épp indultam volna, mikor valaki hátulról nekem ütközött.
- Hééé kislány! Mondd csak nem tudsz nekem pénzt adni? Olyan szomjas vagyok, menten kiszáradok ha nem ihatok még…- mondta egy férfi és közben átkarolta a vállamat. Olyan alkoholszagot árasztott, hogy a leheletétől is be lehetett rúgni.
- Szerintem te már eleget ittál. – jegyeztem meg miközben leráztam a kezét a vállamról.
- Naaaa legyen szíved! Vagy a barátodnak! – fordult most Vogon felé.
- Na ne kelljen erőszakhoz folyamodnom srácok! – mondta bugyborékoló nevetéssel.

A fiatal tünde ott lépdelt Ryn mellett, miközben beszélgettek. Örült annak, hogy egy mágust jobban megismerhet, hiszen egyfelől bármikor lehet vevője, de... A mágusok igen befolyásos lények Lanuriában. A szavukra sok mindenki odafigyel. Mindig benne van a lehetőség, hogy egy varázslónő ismerős még hasznos segítséget is jelenthet.
-És…amúgy te mivel kereskedsz?
-Rabszolgákkal. Nálunk a családban száz évesen, mikor nagykorúvá válunk, akkor eldöntjük, hogy milyen áruval szeretnénk kereskedni. Engem valahogy vonzott ez a terület titokzatossága. Keveset tudtam róla. De láttam benne fantáziát. -egyre könnyebben találta meg, mit is mondjon, hogy jobban teljen az idő- Tudod a legtöbben álszentek, mert megvetők a rabszolgakereskedőkkel szemben. Mintha a mi hibánk lenne, hogy valaki nem hal meg a csatatéren, hanem áruba bocsátja a szabadságát az életéért cserébe. Mi csak kész tényekkel üzletelünk. De a szolgáltatásunk révén hozzá segítünk jó pár embert ahhoz, hogy túléljen, akik nem akarnak meghalni.
És mit tesz a finnyás nemesség? Nem koldusokkal és földtúró parasztokkal van tele Telar piactere. Valahogy mindenki gazdag ott és befolyásos. Ezek az erkölcsös úriemberek veszik meg a rabszolgákat. Csak hogy nehogy a gonosz rabszolgakereskedők markában maradjanak. Mind ezt mondja, ha megállítja az utcán egy ismerős! Ó, én csak körbe nézek. Szörnyű ez a hely. Csak is elérzékenyülésből vásárolnak meg... Hát ha a szívük miatt vesznek, akkor nem csodálom, hogy a férfiaknál a nők sokkal gyorsabban elfogynak. -gonosz vigyor suhant át az arcán erre az utolsó megjegyzésére.
*Közben elértek egy újabb rendtagot és őt is bemutatták. Örült, hogy családja nevét minél több jó hírnévnek örvendő társaságában hangoztatják.
- Vogon akivel most találkoztam az úton. Kereskedő. 
-Üdvözlöm, kedves Melor! Vogon Beebebrox, a Beebebrox kereskedő családból. Örülök, hogy megismerhetem. Gondolom, már hallott rólunk.
*A rövid szóváltás után, mely lényege, hogy egy különleges könyvet kell megszereznie...
~Hmmm... azt a könyvet le kell másolnom. Hátha van valami hasznos információ a számomra.
- A Nagykönyvtárba kell mennem.
-Ha akarod, elkísérhetlek. Még van egy kis időm. -felelte mosolyogva a kufár, és egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy egy újabb férfi próbálja meg elvonni őróla a figyelmét a hölgynek.
- Naaaa legyen szíved! Vagy a barátodnak! – fordult most Vogon felé. 
- Na ne kelljen erőszakhoz folyamodnom srácok! – mondta bugyborékoló nevetéssel.
*Egy ököl lendült kissé pontatlanul az álla alá. Sokkal inkább benne volt a mozdulatban, hogy a részeg fazon ne tudja időben felkapni védekezésül a kezét, mint hogy teljes rombolás végezzen. De a két méteres elf távoli vérelf őseit nem meghazudtolva még így is rendelkezett elég erővel, hogy két lépést hátráljon az egyre kellemetlenebb alak.
-Nem lesz szíves. Egy sötét elftől azt remélni, hogy van szíve? Mennyit fizetsz, hogy vegyek egyet a piacon? -nyílt szarkazmus volt e szavakban. Utálta a városi tömeget. És legfőképpen azt utálta, ha valaki részegen oda jön hozzá beszélgetni, mert azt hiszi, attól, hogy beszélgetni szeretne, már rögtön a másik is erre vágyik. Nagy örömmel vezette le a benne lévő feszültséget, de bal kezét jelentőségteljesen az övébe tűzött késen pihentette.

Kiderült hogy Vogon rabszolga kereskedő. Azt is elmondta, hogy sokan rossz szemmel nézik a tevékenykedését, de ez szerinte csak álszentség. Egyet tudtam érteni a férfivel valamilyen szinten.
- Tudod, nem az én reszortom eldönteni hogy az életben mi helyes és mi nem. De annyit azért elmondhatok, hogy ha megtehetném én is tartanék rabszolgát. – mosolyodtam el. Persze ezt a luxust nem engedhettem meg magamnak, de jó volt eljátszani a gondolattal, hogy valaki mindent megcsinál helyettem.
- Biztos jól megy az üzlet. – jegyeztem meg. Ha csak magamból indultam ki –és én tuti szereztem volna rabszolgát ha tehetősebb lennék – akkor nem mehetett rosszul a dolga a férfinek. Aztán persze ki tudja? Nem értek a kereskedelemhez.
Odaértünk a megbeszélt helyre és kellemes meglepetésben volt részem. Melort küldték, hogy adja át a feladatot nekem. A nagykönyvtárból kellett elhozni egy könyvet. A nő megsúgta hogy bár egyszerűnek tűnik a feladat, nem biztos hogy könnyű dolgom lesz. Miután régi mesterem távozott, Vogon felajánlotta hogy elkísér. Nem voltam már olyan naiv kislány, nem hittem hogy csak szimpla jókedvéből kísér el. Minden esetre egyenlőre nem zavart a jelenléte és arra is kíváncsi voltam, hogy valójában mit akarhat a férfi.
- Persze, menjünk együtt. – mondtam mosolyogva. Épp indultam volna, mikor egy behemót részeg ránk szállt. Piára akart pénzt szerezni, de rossz helyen próbálkozott. Nálam még megúszta egy hideg elutasítással, de Vogon szó nélkül bevert neki egyet.
- Ez fájhatott… - jegyeztem meg kaján vigyorral az arcomon. A melák jó pár lépést hátratántorodott és az orrából dőlni kezdett a vér. De nem adta fel egykönnyen, egyenlíteni akart és megindult felénk. Elővettem a pálcámat, de épp csak a hegye látszott ki a köpenyem alól. Aprót legyintettem vele, mire a részeg fazon alól kicsúszott az árnyéka és magával rántotta a férfit is, aki így pofára esett. Ezt az apró kis trükköt még gyerekként tanította nekem Heon. Nem szerettem használni az árnyékokat, mert ez mind Heon tudása volt, de ilyen esetekben jól jött. Olyan apró trükk ez amit egy kezdő is könnyen elsajátíthat.
- Na akkor mehetünk is. – fordultam Vogon felé.
- Te tudod hol a nagykönyvtár? Nem túl jó a tájékozódási képességem ilyen zsúfolt helyeken…- jegyeztem meg körbenézve.

A kalmár füleinek szinte dal volt azt hallani, hogy ifjú ismerőse már most is szívesen vásárolna -tőle- rabszolgát. Ez bizony öröm teli hír.
De a részeg fazon annál kevésbé örömteli volt. Gyorsan lerendezték ketten, nem kerülve el a figyelmét a sötét elfnek, hogy egy fekete mágiát használt közben az új hölgy ismerőse.
~Hmmm... Úgy tűnik, legalább kezd kifejlődni bennem egy ösztön, hogy jól válasszak társaságot. Vagy pusztán csak szerencsém volt és most egy nagyon kellemes útitársra leltem. Csak figyeljek, mert a fekete mágia iránt fogékonyak szeretnek viccet csinálni az átkokból!
*Így újra a nő felé fordult.
- Te tudod hol a nagykönyvtár? Nem túl jó a tájékozódási képességem ilyen zsúfolt helyeken…
-Én nem tudom, de ismerek itt valakit, aki szerintem tudni fogja. Az anyám két saroknyira vezet egy textil kereskedést. Hidd el, tetszeni fog, nagyon kedves kis üzlet. És nagyon kedves asszony. -mondta, nem is figyelve, hogy még ilyen furcsa helyzetekben is előbb beszél az üzletről és utána a családról. Szimplán csak megszokta, hogy a boldog családi percekhez az kell, hogy előbb rendben legyenek a dolgok a boltban.- Ha gondolod, talán valami még meg is tetszhet neked ott.- tette hozzá mosolyogva. Ki haragudna meg egy kereskedőről, aki felhívja a figyelmet egy kis vásárlási lehetőségre?

Miután rövid úton elrendeztük a részeg fazon sorsát, megkérdeztem Vogontól, hogy tudja-e merre kell mennünk a nagykönyvtár felé. Zsúfolt városokban hajlamos voltam eltévedni. A férfi azt mondta ő sem tudja, de nem messze van az édesanyja textilkereskedése, ott útbaigazítást tudunk kérni. Persze jó kereskedőhöz méltón azonnal megjegyezte azt is hogy ha megtetszik valami esetleg vásárolhatok is.
- Vásárolnék én, de elég csóró vagyok még. – jött ki belőlem az őszinte válasz. Még alig egy kis ideje voltam a rend tagja, és nem igazán kerestem eddig túl sokat. Azt a kevés pénzt amim volt, be kellett osztanom.
- Minden esetre menjünk, mert szeretnék a feladatommal minél gyorsabban végezni. – mondtam és vidáman indultam el az utcán.

A sötét elf egy röpke pillanatig mosolyogva szemlélte Rynt, majd elindultak a bolt felé.
-Tudod nálunk van egy ősi családi bölcsesség. Ha egy ifjú hölgy egymás után háromszor kimondja, hogy vásárolna, de nincs elég pénze, akkor... ott valami nagyon elromlott. Azt hiszem a helyzet fél évezred tapasztalatát igényli. Ne izgulj! Meglátod, anyu nagyon kedves. És amíg csak próbálgatsz, abból semmi baj nem történhet.
*Ahogy lépegetnek egymás mellett, hamarosan elérik a boltot. Belépve az ajtón az eddigieknél is jobban kivirult az arca. Egy középkorú elf asszony foglalatoskodott egy előkelő kinézetű emberi nővel, míg egy nagyon fiatal elf lány állt a pult mögött.
-Shalom, anya! -kiáltotta el magát.
-Shalom Vogi! -magához szorította a mindig csatangoló fiát.- Ki ez a szép hölgy veled?
-Ő Ryn von Samok, egy ifjú varázslónő, aki még nem tud pénz nélkül vásárolni menni, de épp tanítom. -mondta nevetve.- És meg kellene utána találnunk valami Nagykönyvtárat. Egy mágus utalt rá.
-Az a Tanácsháztól nem messze lesz. De lássuk a mi kis gyöngyszemünket... Niemith, foglalkoznál addig Lamates kisasszonnyal?

Vogon felajánlotta, hogy vásárolhatok az édesanyja boltjában, de nekem most ilyesmikre nem volt pénzem. Eddigi éltemet nem a pénzkeresés, hanem a tanulás töltötte ki. Amim volt az jól be kellett osztanom. Ezt el is mondtam Vogonnak, de ő valami olyasmiről beszélt, hogy ha ezt háromszor kimondom, akkor ott nagy bajok vannak. Nem értettem a dolgot ezért inkább hallgattam és követtem őt az üzletbe. Kedves kis boltba tértünk be. Vogon nagy örömmel üdvözölte édesanyját, aki rögtön szaladt is fiához és megölelte.
~ Milyen szép is a családi idill…~ gondoltam magamban. Én már nem is emlékeztem rá, hogy néz ki az édesanyám. Valószínűleg ennyi év után meg már meg sem ismerném úgy megöregedett. 13 év telt el azóta hogy Heon elhozott tőlük. Szándékomban állt, hogy megkeressem a családomat, de olyan kevés információm maradt meg róluk…
Közben Vogon bemutatott az anyjának, aki üdvözölt. Vidám, melegszívű asszonynak tűnt, szimpatikus volt nekem. Mosolyogva biccentettem felé. Aztán a hölgy odalépett hozzám és ajánlgatni kezdte a kelméket.
- Kö-köszönöm, de igazán…nekem most nincs pénzem vásárolni. – próbáltam gyorsan közölni, hogy nem tudok semmit venni. De oda se neki…a következő tíz percben még háromszor elismételtem, hogy nincs pénzem, egyre jobban zavarba esve.
Viszont azt már nagyjából elmondta merre kell indulnunk a nagykönyvtár felé.
- Ah, szóval a Tanácsháztól nem messze? Vogon, azt hiszem tudom hol van! – derült fel kissé az arcom. A férfi mellé léptem, hogy utaljak rá finoman, indulni szeretnék.

Vogon az a fajta pasi volt mindig is, akit egyszerűbb szimplán orrba nyomni, hogy egy nő felkletse a figyelmét, ha valamin elkezdte törni a fejét.
Így nem is meglepő, hogy amikor oda állt mellé a fiatal mágusnő, ő még mindig a tökéletes ruhát kereste, ami nem kerül olyan sokba mégsem. És volt is rá egy újabb jelöltje.



-Ezt próbáld fel! Szerintem tökéletesen illik hozzád. Nem olyan harsány, de mégis kiemeli a bájos mosolyodat. Szerintem kölcsön kérhetjük egy délelőttre, ha megígéred, hogy pár mágusnak elújságolod, hogy milyen klassz dolgokat találtál itt. -a mosolya már cseppet sem kedves volt, egészen egyszerűen fülig ért. Bár szívességet alig-alig kérnek és adnak családon belül, de szinte bármit, ha viszonzásra lel. És az anyját szemlélve tudta, hogy egy kis reklám pont az, amiért pár órára megengedi, hogy a lány egy igazán hozzá illő, klassz öltözetben jelenjen meg Nagykönyvtárba. Bárkinek a bármije, úgy hangzott a neve, mint ami fontos épület és nem árt kiöltözni.
Ha sikerült meggyőzni mind a két nőt, akkor végre felhagy -egy időre- a shoppingolásba hajszolás nem túl káros szenvedélyével az ifjú elf.

Miután megtudtam nagyjából merre kell mennünk a nagykönyvtár felé, gyorsan Vogon mellé léptem, hogy jelezzem neki indulnék, minél hamarabb.
Ő viszont rám sem hederített, helyette egy ruhát mutatott nekem. Felajánlotta, hogy kölcsön kapom, ha felhúzom és ingyen reklámfelületként munkálkodom nekik. Nem kimondottan tetszett az ötlet. Nem szerettem kölcsönkérni senkitől.
- Ne haragudj, de nem szeretném felhúzni. Nem szeretem a kölcsönöket. De ha gondolod, elmondom majd a ruha nélkül is hogy mennyire szép ruhák vannak itt a többi mágusnak. – utasítottam el gyorsan és elég határozottan az ajánlatot, aztán karon fogtam a férfit és az ajtó felé húztam.
- Nagyon szépen köszönök mindent! – biccentettem Vogon édesanyja felé.
- Sajnos most nem tudok vásárolni, de ígérem egyszer majd ha jobb anyagi körülményeim lesznek visszatérek. – mondtam vidáman, aztán elköszöntem és Vogont magam után húzva kiléptem az üzletből.
- Te tényleg vérbeli kereskedő vagy. De ha én azt mondom nem, akkor azt úgy is értem. – mondtam határozott mosollyal az arcomon. Tényleg tetszettek a ruhák, de jelenleg spórolnom kellett.
- Most már nagyjából tudom merre kell mennem. Ha még mindig velem akarsz tartani akkor siessünk. Minél előbb teljesíteni szeretném a feladatomat. – mondtam és elindultam az utcán a Tanácsház felé.

A Beebebrox visszatette a kabátot és inkább sietett a nővel lépést tartani. A napnak még nincs vége és nem volt hajlandó lemondani arról, hogy megtudja, miféle könyvet is kell elhoznia Rynnek.
Nagy léptekkel indultak meg a főtér felé, ahol a világhírű épület állt. Nem a legforgalmasabb úton haladtak, hiszen gyerekkorából Vogon jól emlékezett arra, hogy annak a vége a piactérre visz, nem messze a Tanácsháztól. El szerette volna kerülni a többi kalmárt, így pár mellékutcán átvágva hamarosan egy híd lábához értek, ami egy szakadékon ívelt át.
Nagy termetét kihasználva a tünde körbe nézett, hogy vajon hol lehet a Nagykönyvtár. Hamarosan megpillantott egy feliratot.
-Ja, hogy a Kaptár!? -ugrott be hosszú évek már-már elfeledett beceneve. Sosem tudta, hogy hívják valójában azt az épületet, mert annyit kellett róla tudnia, hogy soha nem engednék be oda. Így a kölykökkel inkább csak a Mágus Kaptárnak hívták.
~Nos, most legalább van egy jó indokom, hogy miért nézhetem meg belülről.

/A híd túloldala csak a TanácsHáz, így ne menjünk át rajta, szerintem!/

Elindultunk az utca forgatagában, megkeresni a Nagykönyvtárat. Már jártam ott, de akkor mindig egy mesteremmel mentem oda és nem nagyon figyeltem az utat. Mindig kikölcsönöztem egy rakás könyvet a tanulmányaimhoz, és utána napokig ki se léptem a szobámból, mert éjjel-nappal tanultam. Utána hetekig gyakoroltam az elméletben már megtanult varázslatokat.
Most olyan nosztalgikus érzésem volt. Hamarosan elértük a tanácsházhoz vezető hidat. Innen már egyszerű volt eljutni a könyvtárig.
- Nézd csak! Ott van! Az a nagy épület. – mutattam a hatalmas épületre vidáman.
- Gyere Vogon, szerezzük meg gyorsan azt a könyvet. – indultam el a könyvtár felé. Beléptem a széles ajtón és egyenesen a könyvtároshoz mentem. Átadtam neki a papírt, amin a könyv pontos címe volt.
- Hmmm…erre a könyvre lenne szükséged? – nézett rám szigorú arccal a férfi.
- Ez a könyv nem kölcsönözhető. Sajnálom, de nem segíthetek. – mondta, aztán visszaadta a papírt és hátat fordított, hogy elinduljon a dolgára.
- Várjon! – szóltam gyorsan utána.
- Nem tudnánk valahogy mégiscsak elintézni, hogy most az egyszer kikölcsönözzem? – kérdeztem ravasz arckifejezéssel az arcomon.
- Ha segítene nekem, akkor esetleg én azt meghálálnám valahogy. – mondtam és közben letörten gondoltam arra a kevéske kis pénzre ami nálam volt. A könyvtáros elgondolkozva nézett rám egy kis ideig.
- Nos, természetesen, ha segítesz a könyvtárunknak az mindenképpen meg kell hálálnunk. – mondta szenvtelen arccal.
- Nagyon régóta próbálom megszerezni Norah medálját. Ám sajnos még nem sikerült a varázstárgyhoz hozzájutni. A könyvtár szeretné biztonságba helyezni azt az ékszert….- mondta úgy, mintha csak egy rég elfelejtett történetet mesélte.
- Értem. De talán én segíthetek a könyvtárnak. – mondtam, aztán kérdeztem még pár információt. Merre keressem, hogy néz ki a medál és hasonlók. Mikor kiléptem a könyvtárból, lemondóan sóhajtottam.
- Miért is hittem azt hogy könnyen fog menni? – csóváltam meg a fejem.
- Azt hiszem itt el kell búcsúznunk egymástól. Nem kérlek arra, hogy vállalkozz egy ilyen feladatra. Ha nincs kedved hozzá megértem…- mondtam kissé elkenődött arccal. Valójában szerettem volna ha velem marad, mert társaságban mindig könnyebben megy a munka. De nem volt pofám arra kérni, hogy jöjjön velem és esetleg bajba keveredjen.

A könyvtárban elég gyorsan végzett Ryn és egyáltalán nem sikeresen. Bár egyikünk sem tudta, hol kereshetnék, de szerencsére megkérdezte, hogy egy nagy hatalmú és befolyásos mágusnál van Norah medálja. A gond leginkább ott sejlett fel, hogy nem véletlenül volt épp nála. Nagyon híres volt ő arról, hogy imádja a medált és az ahhoz tartozó varázserőt.
-Szerintem jelen pillanatban a legjobb ötlet az őszinteség. Mondjuk meg a szakállasnak, hogy mit szeretnénk és kérdezzük meg, hogy mit akar cserébe érte! Valószínűleg egy még képtelenebb dolgot, de legalább el tudunk indulni valamerre. És elég jó a fantáziám a képtelen dolgokhoz. -mondta Vogon, miközben azt elhallgatta beszélgetőtársa elől, hogy már terveket szövöget arról, hogy egy söpredéket felbérel valamelyik kocsmában és amikor újbóli találkozót kérnek, elintézi, hogy gazdát cseréljen a nyaklánc. Ha másként nem, akkor majd ellopják, mialatt a mágus el lesz foglalva a bérgyilkos megölésével.
-Nos! Mehetünk? Ne feled, hogy amíg nem veszel tőlem rabszolgát, addig őrzöm a leendő üzletemet. -tette hozzá vigyorogva. Jó indok volt, hogy a lánnyal maradjon. A varázstudók épp elég gonoszak ahhoz, hogy ne hassa meg egyikük halála.

Vogon azt tanácsolta őszintén mondjuk el a mágusnak, hogy a medálját szeretnénk.
- Igen, talán tényleg ez a legjobb megoldás. Csak félek tőle hogy busás árat kér a kedvenc varázstárgyáért. De egy próbát megér azért a dolog. – helyeseltem elgondolkozva, aztán elindultam a nagy hatalmú varázsló háza felé.
Az öreg nem volt túl szimpatikus. Ráadásul feketeköpenyes volt. Heon miatt nem igazán kedveltem a sötét mágiát űző alakokat. Elmondtam neki, hogy a medáljára lenne szükségünk és természetesen nem várjuk el hogy puszta szívjóságból adja át nekünk. A férfi kis ideig gondolkozott, aztán hamiskás mosoly ült ki az arcára.
- Szükségem lenne egy fekete mágiával kapcsolatos könyvre. – mondta lassan.
- De nem tudom hogy képesek vagytok-e megszerezni. Már jó ideje keresem de még nem találtam meg. Ha elhozzátok nekem a könyvet, akkor cserébe nektek adom a medált. – mondta nyájas mosollyal az arcán. Ahogy a vigyorát néztem elfogott a rosszullét. Biztos voltam benne, hogy valami hamisság van a dologban, de nem volt más választásom, elfogadtam az alkut.
- De vajon honnan tudnánk megszerezni azt a könyvet? – mutattam a könyv címét Vogonnak kifelé menet.
- A fekete köpenyesek még erősebben védik a titkaikat mint a többi mágus. Még a régi mesterem is alig mondott el valamit arról, hogy végül is mi után kutat, pedig együtt éltem vele. – mondtam fejcsóválva.
- Bár, talán jobb is hogy nem avatott be a titkaiba. – tettem hozzá epésen. Nem akartam tudni, hogy miért ölt meg annyi ártatlant.

Vogon jókedve nem lankadt a mágustól való kijövet. A kezében azt a fecnit tartotta, amit az ő kezébe nyomott az öreg. És amin bizony egy ritka értékes könyv címe szerepelt.
-Megnézhetem a cetlidet, amit Melor adott? Lehet találunk rajta egy kis segítséget a dologhoz... -mondta felettébb magabiztosan, mintha tudna valamit. Közben jobb kezével a saját cetlijét nyújtotta, hogy kicseréljék a két papír darabot.
Ha Ryn oda adja a sajátját, akkor jól esően hümmögni kezd, hogy kis közjátéka után végre kibökje, mit is tervez.
-Gyerekkoromban kedveltem az egyik mágust. Senki nem tudta hogyan, de iszonyú gyorsan másolt le könyveket. Egész lexikonok és más vaskos kötetek elkészültek akár egy nap alatt. És ami a legmeglepőbb, hihetetlenül olcsón dolgozott néhány könyvnél. Azt beszélték, hogy nem egy példányt készít. Azért másolja a különleges könyveket a többi kötőnél messze olcsóbban, mert csinál egy példányt magának is.
Nem tudni, hogy mi ebből az igazság, de abból az alakból mindent kinézek. Ha tippelnem kéne, mágiával gyorsítja a kezét írás közben és a nézése... Elég volt látnod, hogy tud, hogy ez a te napod és pár darnáért le fogja másolni neked.
*Ez után elindult az anyja boltja felé. Bár tudta, hogy a tervét még nem osztotta meg teljes mértékben a varázslónővel, de nagyjából talán rá is lehet jönni, mire akar kilyukadni. Még ha a másik nem is tudja róla, hogy vér elf külseje ellenére ő a sötét alfajhoz tartozik.

Azon gondolkoztam hogyan találhatnánk meg azt a könyvet amit a feketemágus adott meg nekünk, mikor Vogon megkért, hogy mutassam meg neki a papírt amit Melor adott nekem. Semmi nem volt rajta csak a könyv címe.
Aztán arról kezdett beszélni, hogy ismer egy jó másolót.
- Másolót? Ez mind szép és jó, de amíg nincsenek a kezünkben az eredeti kötetek addig nem tudunk mit kezdeni a másolóval. Ezen kívül, a könyvet amit a rendem kért tőlem semmi pénzért nem engedném lemásoltatni. – mondtam ki nyíltan amit gondoltam.
- Meg egyébként is, ha mind a kettőt le akarod másoltatni…de mégis miért tennél ilyet? Te nem valószínű hogy hasznát tudnád venni. Mondjuk eladni el tudnád, de a rabszolgákból szerintem jobb pénzt tudsz felhajtani. Minek fáradoznál ennyit érte? – kérdeztem elhúzott szájjal.
- A feketemágiás könyvnél rendben, de a másik…azt nem fogom hagyni lemásolni, ezt már most mondom. – mondtam figyelmeztetésképp.
- De ez tárgytalan is még, hiszen nem tudjuk merre van a fekete mágiáról szóló könyv. Először azt kellene felhajtanunk. – sóhajtottam lemondóan.

/ Bocsi a késésért. Nagyon elhavazódtam a héten /

/Semmi baj, van ez így./

-A rended könyve? Furcsa kijelentés. -olyan vigyorgás telepedett a sötét elf arcára, ami mindenkinek elárulta, hogy valamit még nem osztott meg- Én meg már azt hittem, hogy még nem a szürkék tulajdonában van. Akkor nincs is más dolgunk, mint visszamenni a könyvtárba és közölni a jó hírt, hogy ez a könyv a tiétek és te márpedig elviszed.
*Kicsit bosszantó lehet, hogy eme egyébként is bosszantásra kiagyalt szavak után egyszerűen csak hátat fordított Vogon a hölgynek és lovát bal kezével vezetve elkezdett a Nagykönyvtár felé sétálni. Mintha tényleg komolyan gondolná, hogy csupán csak félre értette és alap nélkül túl bonyolultnak kezdte el látni a helyzetet. Kicsit várt az újabb szavakkal, hogy Ryn utána megy-e. Ha így tesz, sokkal barátságosabb képen folytatja, de ha ott marad, akkor kimondottan hangosan mondja továbbra is gyalogolva az iménti cél felé:
-Az a helyzet, hogy nekem nem kell az a könyv, amit az imént a fekete köpenyes kért. Ugyanis az már megvan nekem. Oda haza anyu könyvtárában már olvastam párszor, bár tényleg nagyon értékes és hasznos olvasmány. -majd lehalkította a hangját, ha társa mellette lépkedik, akkor egészen halkra, de ha nem követte őt, akkor is annyira lehalkul, hogy ne az egész utca tudja meg- De amit Meron kért könyv... Az is ritka és fekete mágiáról szól. Még ha nem is volt szerencsém még olvasni... De már egy jó ideje be akarom szerezni.

Nem igazán értettem Vogon mit akar a másolóval, ha még a könyvek sincsenek nálunk. Arra is felhívtam a figyelmét, hogy a könyvet amit a rendem kért nem engedem lemásolni. Vogon ironizálni kezdett, amit nem igazán tudtam most értékelni. Tudtam, hogy a férfinek van avalmi hátsószándéka, és most kerek perec ki is mondta mit akar. Azt a könyvet amit Melor kért tőlem.
- Na idefigyelj. Én nem adhatom neked a könyvet. De ha Melor megengedi hogy lemásold akkor nekem nem lesz ellenvetésem. – mondtam karba fonva a kezeimet. Azért lettem hirtelen ilyen engedékeny, mert Vogon azt mondta neki megvan az a könyv amit a feketemágus kért. Szükségem volt rá, így a férfi után mentem.
- Kedvem lenne megfejelni téged…- mondtam ki újra őszintén a gondolataimat. Úgy éreztem a férfi túljárt az eszemen. Végül is így is volt, de ezt nagyon nehéz volt elfogadnom. Minden esetre csak morogtam és puffogtam magamban és követtem a férfit.

Vogon szavai nem nyerték el Ryn tetszését, még ha nem is szánta őket annak, hogy ezt megtegyék. Így leginkább csak azon csodálkozott, hogy milyen kötekedő lett az ismerőse az utóbbi percekben. Nyoma sem volt az ide felé utazás alatt megismert kedves és jószándékú úri hölgynek.
- Na idefigyelj. Én nem adhatom neked a könyvet. De ha Melor megengedi hogy lemásold akkor nekem nem lesz ellenvetésem. -mondta a fiatal boszorka.
-Nem értem a problémádat. A könyvben úgy sem esik kár azzal, hogy lemásolják, de te megtiltod nekem. Pedig csak az volt a rended kérése, hogy szerezz egy példányt belőle... -mondta szigorú tekintettel Ryn szemébe nézve- Ha Melor engedélye kell, akkor menj vissza hozzá és kérdezd meg, mit tegyél ebben az esetben! -szavaiból kitűnt, hogy semmi szín alatt nem fogja csak úgy fél napos barátságra az egyik legértékesebb könyvüket oda adni a szürke köpenyesnek, még ha neki égető szüksége is lenne rá. Kalmár családban nőtt fel és természetessé vált számára, hogy az érdekeket mindig egyeztetni kell.
-Kedvem lenne megfejelni téged… -a nő szavai dühösek voltak, bár még nem agresszívak.
*A sötét elf viszont harcban nem ismert tréfát. Vívott már ő odahaza eleget lányokkal kiskorában és cseppet sem becsülte le őket. A neveltetésében nem voltak apró betűs megjegyzések a karavánt megtámadó banditákat illetően. Bár sokkal inkább a távolabbról alkalmazható mágiákkal és íjakkal segítették a vagyon és mindannyiuk életének megvédését éles helyzetben, de a gyakorlások során nem részesítették őket előnyben vagy kivételekben.
-Ahhoz kicsit magasabbnak kellene lenned. -felelte nyílt gúnnyal- Várj, segítek! -ezzel olyat tett, amire a mágus nem biztos, hogy számított. Ha nem kezd el védekezni vagy visszatámadni, akkor két kezével galléron ragadja és 40 centit emel a magasságán a mélysége rovására. Mivel nem volt az az izomagy, aki percekig képes akár egy vékony hölgyet is a levegőben tartani, így a megleckéztetésre váró ifjú hölgy hátát a falnak nyomta, hogy a súrlódás kicsit segítsen a tartásában.
-Most már megpróbálhatsz lefejelni. Egy szintben vagyunk. -ha nem történik semmi rendkívüli a következő pillanatokban, akkor nagyon rövid időn belül leereszti barátságosan elmosolyodás köben.

/Kívánságod számomra parancs. (chatbox)/

Vogon eléggé feldühített. Nem akartam neki adni a könyvet, hogy lemásoltassa, de úgy tűnt nincs más választásom. A férfinél volt a könyv amit a feketemágus kért. Ha meg akartam szerezni a kötetet akkor engednem kellett Vogonnak hogy lemásolja az írást amit a rendem kért tőlem.
Nagyon dühös voltam a kereskedőre, így félhangosan morogtam magamban, hogy kedvem lenne megfejelni. Aztán egyszer csak azon kaptam magam hogy Vogon megfogja a vállaimat és megemel. Közben gúnyosan megjegyezte hogy kicsi vagyok a fejeléshez, de megadja nekem a lehetőséget.
Ezzel betelt a pohár…az egy dolog hogy a könyvemet akarja, de az egy másik hogy kinevet mert kicsi vagyok.
- Nem én vagyok alacsony, hanem te vagy abnormálisan magas!!! – sikítottam a férfi arcába dühösen. Elborult az agyam így azon nyomban meg is fejeltem. Aztán….aztán csillagokat láttam. Még sosem verekedtem, így nem gondoltam hogy ez nekem is fájhat. Akárhányszor láttam hogy valaki megfejel valakit, mindig olyan könnyű dolognak tűnt az egész. Úgy tűnt tévedtem. Bekönnyesedő szemmel próbáltam a férfire fókuszálni.
- Ez is mind miattad van te …te…gonosz!!! – mondtam és éreztem hogy eléggé szédelgek. Eldöntöttem, hogy legközelebb inkább alóla is kirántom az árnyékát hogy hasra essen.

Vogont meglepte Ryn felindult reakciója. Nincs az a jó kidolgozott izmú, büdös alkoholista, aki meg ne mondta volna első ránézésre, hogy melyiküket tartja egy verekedés esélyesének. Jóval erősebb volt a lánynál, így igen csak ügyesnek kellett lennie annak a harcban, aki képes kitérni az ütései elől, miközben folyton ütés távon belül tudja tartani magát. Haran jóval erősebb volt nála és állítólag a törpék legkép... második legképzettebb tagja. (Volt valami homályos vita a kocsmárossal, hogy egyszer ő legyőzte a bajnokot.) De bizony még ilyen figyelemre méltó eredmények mellett sem tudott mit kezdeni a hosszú karjaival, illetve az erős és pontos ütéseivel.
Bár nem volt az a fajta, aki néhány gyerek vetélkedését összehasonlítaná a több száz éves mágusok mögött lévő tanulással vagy az elfek legalább annyira bámulatba ejtő iskoláival, de azért a vékony dongájú ellenféltől mégsem várt ilyen bátorságot.
A bátorságát megjutalmazva már emelte is a kezét, hogy visszakézből állon vágja, de szerencsére még időben észrevette, hogy ismerőse épp elbotorkálni igyekszik. Így csak fenyegetően továbbra is magasban tartotta a kezét még pár másodpercig, mielőtt dühösen utána szólt.
-Abnormálisnak neveztél? Én egy teljesen átlagos vér elf kinézetű alak vagyok. Egyszerűen az az abnormális, ahogy neked bajod van a tündékkel.
*Ezzel nagy léptekkel megindult az egyik közeli kocsma felé, hogy pár pohár borral feldobja a hangulatát.
-Ott leszek, ha végeztél Melorral. -nem volt kedve tovább kísérgetnie a mágusnőt. Más tervekkel jött ide és pár órát hagy a lánynak, hogy ha szüksége lesz a segítségére, akkor megtalálja. De utána meg úgy is tudja az anyja házát, így előbb-utóbb megtalálja, ha szeretne valamit.

Vogon elengedett miután megfejeltem. Szédelegve ténferegtem hol jobbra, hol balra. Egy dologban biztos voltam, a jövőben nem folyamodom majd sűrűn fizikai erőszakhoz.
Ám most volt nagyobb bajom is ennél, mert a hatalmas férfi, kezet emelt rám. Egy pillanatig összeszorítottam a szemeimet és csak vártam az ütést, aztán mikor nem érkezett a fájdalom kinyitotta az egyik szemét és kilesett a kereskedőre. A férfi még mindig a magasba tartotta a kezét, de nem ütött. Kinyitottam a másik szememet is és a lehető legdurcásabban néztem fel rá. Aztán Vogon meglepett: Nem is a támadásom miatt volt dühös, hanem azért, mert azt mondtam abnormálisan néz ki. Aztán szó szerint faképnél hagyott és elment kocsmázni.
- Azt aztán várhatod hogy utánad menjek! Nem, nem és NEM! – toporzékoltam magamban az utca kövén. Aztán sarkon fordultam és elmentem Melorhoz. Elmeséltem a nőnek mi történt és a tanácsát kértem. Volt mesterem csak a fejét fogta.
- Sokat kell még tanulnod Ryn! Olyan naiv vagy hogy az már fáj és ha mindez nem lenne elég eszetlenül rohansz olyan konfliktusokba amikben esélyed sincs győzni. Csak a szerencse és talán egy kis jóindulat mentett meg attól, hogy betört fejjel végezd, ugye érted Taknyos? – mondta elhúzott szájjal aztán egy pillanatra magamra hagyott. Pár perc múlva visszatért egy könyvvel.
- A feketemágusnak ez a kötet kell. Talán jó ha három-négy darab van belőle és nem szívesen válok meg ettől a példánytól. – mondta elhúzott szájjal.
- De szerencsére tudom annak a feketemágusnak a gyengepontját. Imádja a talányokat. Még az is lehet hogy visszaszerzem ezt a kötetet. – mondta elgondolkozva.
- Mindegy, most már indulj és teljesítsd azt az istenverte küldetést. – csóválta meg a fejét a nő és az utamra bocsátott. Első dolgom volt elmenni a fekete mágushoz és lebonyolítani a cserét. Annak rendje és módja szerint átadtam a könyvet a mágusnak és a tenyerem tartottam felé a medálért. A férfi viszont szívélyesen kitárta a karját és azt mondta, várjak egy pillanatot, igyak egyet vele és aztán hozza is nekem a varázstárgyat. Naiv voltam, így azt hittem tényleg így is fog tenni a férfi. Ittam vele egy pohár bort, aztán vidám társalgás mellett még egyet és még egyet. Még sosem ittam alkoholt.…a következő kép ami megmaradt a délutánból, hogy egy utcán sétálok és forog az egész világ. Olyan részeg voltam hogy cikkcakkban haladtam. Kis idő múlva ráakadtam egy kocsmára és betértem. Vidáman ültem le a pulthoz, mikor észrevettem Vogont.
- Vogooon Juhúúúú! – kiabáltam integetve és nekifutásból ugrással a férfi nyakába vetettem magam.
- Ne haragudj hogy lefejeltelek jóóó? – pillogtam rá kancsalítva.

Amikor a fiatal lány visszajött, igen csak megörült az elfnek. De ennél azért többet is csinált. Leheletével olyan illatokat árasztott, mintha egész éjszaka ivott volna. Vogon egy kis ideig nem tért magához a sokkból, viszont nem kellett neki sok, hogy összeszedje a gondolatait.
- Vogooon Juhúúúú! Ne haragudj hogy lefejeltelek jóóó?
~Úgy tűnik nagyon kellett a rendnek az a bizonyos könyv. Megoldották nélkülem is és hatalmas volt az ünneplés. Nálunk egy-egy új könyv megszerzése soha nem ment át italozásba. Sokkal inkább veszekedésbe. Visszagondolva iszonyú nyugodt és gyerekszerető éveim voltak, míg felnőttem. De ha új olvasmány érkezett, mindig összeveszett valaki azon, hogy ki olvassa el először. Furcsa, a mágusokat mindig is a hozzánk leginkább hasonlatosnak gondoltam, de ezt a dolgot valahogy nagyon másként élik meg.
*Viszont gondolatai rejtett mélységeiben egy válasz is megfogalmazódott.
-Ugyan, semmi sem történt. -paskolta meg a hátát barátságosan- Te, Ryn! Gondolkodtam ám valamin. A mágusok segíteni szoktak a hatóságoknak ügyekben. Igaz? Tudod nagyon aggaszt valami. Fel kéne szállnunk pár rabszolgahajóra, amik itt mennek el a kikötő előtt. Mindenki azt mondja, hogy idegen országokból jönnek Telarba a rabszolgák, de én még nem hallottam egyről sem, honnan érkeznek. Rossz lenne, ha kiderülne, hogy Lanuriában születetteteket külföldinek hazudva becsapnák a kereskedőket és rablók meg kalózok által összefogott ártatlanokat sóznának el, mint legális árut. Érted, ügye? -nézett a nő szemeibe- Csak fel kéne szállni néhányra és kifaggatni, hogy honnan jöttek meg miféle hely az, ahonnan érkeznek. Van kedved segíteni?
*Vogon persze tudta, hogy Telarban nem csak külföldi rabszolgák vannak. Nem egy bírót rávett arra, hogy halálra ítélés helyett a város -és saját- zsebét gyarapítva inkább rabszolgaként értékesítsék a tömlöcben lévőket, mint a hóhért dolgoztatva. De más olyan ügyek is voltak, amik említésre sem méltóak. Mégis... Nagyon keveset tudott a rabszolgák legnagyobb részét kitevő rejtélyes gályákról, amik néha akár száz rabszolgát is hoznak a piacra.

Vogon valami hajóról meg rabszolgákról beszélt. Nem nagyon értettem, de vidáman bólogattam.
- Hát persze hogy elmegyek veled megnézni azokat a hajókat! – mondtam lelkesen.
- Mikor indulunk? – kérdeztem vidáman. Igazából, olyan állapotban voltam, hogy minden buliban azonnal benne lettem volna.
- Figyu csak Vogon! Mehetünk most is! Én majd szétcsapok mindenki közt aki beszól! – nagyon lelkes voltam és boxoltam néhányat a levegőben. Mondjuk azt se tudtam hogy kell igazából ütni, de jelenleg úgy éreztem bárkit földre tudnék küldeni és én vagyok az univerzum királynője.

Valian partjai mellett nem egyszer elmentek azok a hajók, amik nem szerettek kikötni a városban. Egészen pontosan a város nem szerette a legtöbbször, hogy ide kikössenek. Más volt az úti céljuk. Telar, a rabszolgaság fővárosa. Jellegzetes monstrumok voltak néha három evezősorral is. És az őket húzó férfi rabszolgák csak a szállítmány jelentéktelenebb fele volt. A több szintes raktérben a szem által láthatatlan helyen a válaszfalakhoz láncolva rabszolganők. És szinte senki sem ügyelt még a fedélzeten sem azokra a szállítmányokra, amik tényleg csak mellékesen kerültek a hajóra. Ezek elhanyagolhatóak voltak, hiszen a legtöbb helyet a szolgák és a több hetes útra elegendő élelem adták ki.
Ezek a rabgályák nem szívesen látott vendégek voltak az ország fővárosában. De a többi kikötő is nélkülözte a látogatásukat, ha nem volt fontos megállniuk valamiért. A nagy monstrumok Norlandba igyekezett, ahol a Bálnában megszállva a rabszolgakereskedő már néhány alkalommal tanulmányozta, hogyan rakják át kisebb folyami hajókra őket, hogy azonnal induljanak velük tovább Telarba. De a kisebb tengerjárók egyenesen a Hajnal-folyón veszik az irányt, hogy megállás nélkül érjék el az egyetlen helyet, ahol a maga fajták kiharcolták, hogy az árujukat a széles közönségnek kínálhassák.
Az utóbbi időben egyre többet kezdet el foglalkozni ezekkel az utakkal. Amikor 100 évesen bejelentette, hogy mivel foglalkozik, majdnem minden árucikkből részletes oktatást kaphatott volna egy-két rokontól. Egyet kivéve. Ő 11 évig járt folyton utána, hogy az északi orkoktól hogyan lehet megszerezni a legolcsóbban az elfogott embereket. Számos kudarc mellett jó néhány törzsfőnököt rábírt, hogy rajtaütéseik és portyáik során ne csak az ölésre és a pusztításra gondoljanak, hogy cserébe értékesnek tűnő ajándékot kapjanak a foglyokért.
Egy gond volt ezzel az iránnyal és 11 év alatt nem sikerült megoldania. Az orkok nem igazán rendelkeztek érzékkel a dolgok valós értékeinek megbecsülésére. Néha üveggyöngyökért lelkesedtek, amiért jóval áron felül kapott embereket. Néha drága kelméket nem tudtak értékelni... De egy gond útjába állt, hogy ezeket a szélsőségeket meglovagolva meggazdagodjon. Az orkok nem képesek összértékben gondolkodni. Úgy érezte a Beebebrox, hogy sosem értették meg, hogy minél több foglyot ejtenek, annál több árut kapnak cserébe. Örült, ha 1-2 új szerzeménnyel tért meg a fél kontinenst bejárva.
Irigykedve nézte mindig a többi kereskedőt, akik alig-alig hagyták el Telar városát. Kényelmesen megvárták, míg a mólon kitántorognak az új áruk, hogy a kapitányokkal mihamarabb megállapodva új vér áramoljon a rabszolgapiacra.
A kikötőben ácsorgott két ilyen hajó, amire Ryn kíséretében egy csónak segítségével igen gyorsan felmászott. Az egyik egy viharban sérült meg, épp javítási munkálatokat végeztek rajta. A kapitány készségesen fogadta őket, mindaddig, amíg az élelmiszerről nem kezdett óvatos kérdezősködést. Érezhető volt a feszültségből, hogy nem kevés pénz fog elmenni az újabb adagok megvásárlására. Amíg a kétárbocos áll, addig is minden nap igen komolyan fogy az a satnya étel, amit majdnem csak a disznóknak adnának, de mégis kell ahhoz, hogy ne haljanak éhen a fedélzeten az eladásuk előtt az emberek.
Mikor kevésbé közlékennyé vált a hangulat gyorsan átmentek inkább a másik gályára. Ugyan azokkal a kérdésekkel. Honnan jöttek és miért van abban az országban felesleg. Itt már ennél a résznél is igen mogorva volt az őket fogadó tulajdonos. Egy diplomata szállt partra és ők segítették a bajba jutott másik hajó vontatását.
Az közös volt mind a két hajóban, hogy ugyan arról a kontinensről érkeztek. Lanuriát északról kerülték meg és a második hajó tovább is fog indulni, még a társa kijavítása előtt. Náluk háború van két ország között és a folytonos előrenyomulások és visszavonulások alatt mind a két fél igyekszik a másik lakosait is összefogdosni, hogy rabszolgaszíjra fűzve értékes bevételt jelentsenek nem csak a keményen harcoló zsoldosoknak, de a megtépázott kincstárnak is.
Ahogy ez utóbbi hajón az őket fogadó kereskedő egyre rövidebb válaszokat adott a fura párosnak, úgy a hangulatot oldva Vogon egy apró kérdést tett fel a tenger hullámaitól düledező hölgynek, akit próbált tartani, nehogy eldőljön.
-Mesélj valamit, mi van abban a híres fekete könyvben! Olyan kíváncsi vagyok rá. -monda mosolyogva.

Felszálltunk egy nagy hajóra. Amúgy is részeg voltam, de ahogy a víz hullámai ringatták a hajót biztosan el is estem volna, ha Vogon nem tart. Minden esetre vidáman néztem körbe a rakományok között, miközben Vogon valamit beszélt a hajóskapitánnyal. Nem nagyon figyeltem miről folyik a társalgás, de egyszer csak a kereskedő megkérdezte mi volt a fekete könyvben.
- Húúú! Hát az nagyon érdekes volt. – mondtam felcsillanó szemmel.
- Egy jó részét ismertem már azoknak a varázslatoknak, de voltak benne olyanok…el se tudod képzelni Vogon! – magyaráztam lelkesen.
- Az árnyékok materializálása egy dolog, de ebben a könyvben voltak olyan varázslatok, amiket csak az igazán nagy hatalmú mágusok tudnak elsajátítani. – hirtelen billent oldalra a hajó, így gyorsan megkapaszkodtam a férfi oldalában, hogy nehogy elessek.
- Tudok mutatni pár egyszerűbbet mert én nagyon ügyes vagyok árnyékmágiában. Kíváncsi vagy rá? – nyúltam a zsebembe fél kezemmel a pálcámért. Meg akartam mutatni milyen ügyes vagyok.

Ryn igen csak izgatottan meséli, hogy a könyvben rengeteg ismert varázslat mellett sok új dolog is volt a számára.
~Árnyékok materalizálása? No, igen, az egy dolog. Egy dolog, aminek mindig is szívesen olvastam utána. De valóban ismerek én is ezeknél jóval erősebb varázslatot. Halottak felélesztése, tárgyak megfertőzése, ami később szétviszi a kórt az egész városban... Ijesztő látomások, amik elől nem egyszer önkezével vett véget az áldozata az életének...
De ha a kereskedőt beszédesebbé akarom tenni, jól jön egy kis bemutató.
*Kedvesen mosolyogva fogadta a varázslónő szavait, még ha voltak is kételyei, hogy részegen kellene engednie. De ha nem engedi ő meg akar, abból csak baja származhat...
- Tudok mutatni pár egyszerűbbet mert én nagyon ügyes vagyok árnyékmágiában. Kíváncsi vagy rá?-kérdezte a nő.
-Igen. Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. -szavai és tartása nem engedett következtetni félelmeire.

Vogon mosolyogva hallgatta a beszámolómat a könyvről, aztán azt mondta érdekli amit mutatni akarok. Előhúztam a pálcámat és az árnyéka felé böktem. Az árnyék kiemelkedett a hajó deszkáiról és megállt Vogon mellett.
- Na ezt figyeld! – mondtam vidáman. És intettem a pálcámmal, mire az árnyék integetni kezdett.
- Ugye milyen vicces? – mondtam nevetve. Intettem egy újat az árnyék felé, mire táncolni kezdett.
- A volt mesterem megszidott ha ilyesmiket csináltam kicsi koromban. Nekem nem voltak játékbabáim, hát az árnyékokat használtam játékra. De ő azt mondta jobb lenne ha komolyabban venném a varázslást és inkább a harci mozdulatokat gyakorolnám. – húztam el a számat.
- Igazából szétverethetnélek az árnyékoddal, de az olyan unalmas. Ez sokkal viccesebb. – mutattam az árnyékra aki egy egészen egyedi láblengetős táncot járt éppen.

Vogon nézte, ahogy táncol az árnyéka és a szállítmány tulajdonosa, akiből épp ki szeretett volna szedni pár hasznos dolgot még inkább lebilincselve nézte végig az előadást.
De végül igyekezett úgy tenni, mintha sokkal idősebb lenne annál, mint amennyire ténylegesen az. A higgadt mesterek türelmét öltötte magára és lassan megfogalmazódott benne az, hogy miként kéne visszatérni a komolyabb beszélgetésre az idegen kalmárral úgy, hogy nem jön rá a társa, hogy ő az egyedüli elf, aki nem képes varázsolni.
-Ryn! Gondolom nem csak ezt olvastad a könyvbe ma, hanem azt is, hogy „falsa tempore ac spatio vanescunt”. -nézett szigorúan a szemébe, miközben érezte, hogy valami olyasmi történik, aminek nem volna szabad. Körbe nézve rájött, hogy valami megszakította a varázslatot.
~No, ez mindig idegesítő. Nem az a gond, hogy nem tudok varázsolni, hanem a könyvek a mágia világába sorolnak olyan alapokat, amik pusztán a természet részei. Egyszerűen nem mindig jön a meglepetés, hogy pl. ez a „törő mágia” is úgy tűnik csak olyan egyszeregy, mint kővel dobálni az illúziót vagy hogy a virágok a Nap felé fordulnak.
*A pillanatnyi megdöbbenésén túllendülve már megújult magabiztossággal folytatta az oktatást.
-Ügye? Mert remélem olvastad, hogy a hamisságok idővel a semmivé foszlanak!? -nem a legnagyobb probléma az, hogy néhány dolgot még ő is meg tud valósítani a könyvekből, sokkal kellemetlenebb az, hogy közben gyakran furcsán néznek a sötét elfünkre. Nem is sejtve, hogy a számára értelmes varázsszavak másoknak csupán betanult mantra. Így rájött, hogy ilyenkor érdemes megismételni a szavait. És jelen pillanatban a megrémült kalmár pont kéznél van, hogy vele folytassa tovább egész más témában a beszélgetést.- Szóval azt mondja, hogy az utasok többsége a pár hónappal ezelőtti csata után esett rabszolgasorsba. De mégis körülbelül hányan... lehetnek. Mintha megszaporodottak volna az utóbbi időben az onnan érkezők hajók.

/"Falsa tempore ac spatio vanescunt."-latin közmondás
A hamisságok idővel semmivé foszlanak./