Kissé hűvösebb nap virradt aznap, mikor Moozen egykedvűen sétálgatott a kikötői dokkok között Valianban, miután egy nagyobb karaván egy kísérője ként ide érkezett. A harcost enyhe fejfájás gyötörte, és mintha a gyomra is rakoncátlankodott volna, azon morfondírozott mit is ehetett, amivel elcsapta a gyomrát. Néha egy-egy útjába kerülő kavicsot rúgott az alant hullámzó tengerbe, majd nézte a kavics okozta körök, hogy vesznek bele egy erősebb hullám tajtékjába. Talán ezért nem vette észre a felé közeledő hordárt, aki kissé túlbecsülte erejét mikor felmálházta magát, egy érkező hajó rakományából. Nyílván a raktárak felé igyekezett, a termetes középkorú férfi, aki egy nagyobb ládától valószínűleg szintén nem vette észre az egykedvű, kavicsrugdosó harcost. Moozen megállt és a tenger felé fordulva, elnézett a borongós szürke ég felé, majd mélyet szívott a friss, de kissé halszagú kikötői levegőből. Aztán elnézett tőle jobbra, ahonnan egy érkező teherszállító hajó igyekezett befarolni épp oda ahol ő maga állt. Ebben a pillanatban azonban a mögötte elhaladó hordár elejtett egy kisebb ládát, és pont azon igyekezett, hogy fel tudja venni, úgy hogy közben nem ejt el többet a rakományából. Nos, ez nagyjából sikerült is neki, leszámítva hogy a forgolódást követően egy a hátára erősített hatalmas zsákkal meglökte a bámészkodó harcost. A rakodó munkás jókedvűen indult tovább, amiért sikerült összeszedni az elejttet tárgyat, és mit sem érzékelt abból, amit okozott. Ugyanis a harcos néhány a levegőbe kapkodó mozdulat után a hideg vízbe zuhant, ahol nagyot csobbanva merült el. Érezte ahogy körül öleli a hideg közeg, majd szemét kinyitva próbált tájékozódni, de a sós víz marni kezdte, így gyorsan lesütötte, amint meglátta a homályosan derengő fényt. A vélt felszín felé igyekezett úszni, de meglepetésére valami keménynek koppant a feje. Hirtelen nem tudta mire vélni a dolgot, még az is felsejlett benne, hogy valaki tréfálkozik vele. Kezével tapogatta ki, és mikor fát érzett sejlett fel neki a befaroló teherhajó látványa. Levegője vészesen fogyott már, és izmai is kezdtek elnehezülni a hidegtől. A hajó alját tapogatva igyekezett a felszín felé, de rossz felé indulhatott, mert a vártnál jóval később sikerült elérnie a hajó aljának végét. Tüdejét már szúrta a levegő hiánya, és kezdte elveszteni az eszméletét, mikor felbukkant a hajófar mögött a vízben. Azonban még jó pár pillanatig eltartott mire levegőt tudott venni és alábbhagyott a köhögése, mert csak belekortyolt a sós vízbe kissé. Néhány a kikötéssel bajlódó matróz vette észre a vízben hánykolódó Moozent, és kötelet dobtak neki. Erősen markolta a menekülést jelentő kenderfonatot, még ki nem kötött a hajó, és a matrózok, végül a partra nem segítették. Ott aztán vacogva köhögött még párat. - Mit találtál odalent öcsém? – Kérdezte tőle egy reszelős hangú nagydarab matróz, mire társai is jót röhögtek. Moozen csak legyintett, és feltápászkodott. - Azt hiszem valaki belelökött. – Válaszolta a rajta derülőknek. - Elég a naplopásból semmirekellők! Dologra! – Kiáltotta a kapitány, - te meg – mutatott a harcosra, - szárítkozz meg, mert különben más bajod is lesz holnapra. - Az a helyzet, hogy nincs pénzem, mert még nem kaptam meg a fizetségem, egy karavántól. Szóval, ha engednéd kapitányuram, akkor talán a hajódon megszárítkoznák, utána meg ledolgoznám a szívesség árát. – Mondta a férfi még mindig nem egészen értve az eseményeket. - Még hogy egy szárazföldi patkány ledolgozná! Hallottátok ezt fiuk? – Harsány röhögés töltötte be a kikötő ezen részét, mert hát Moozen nem tudhatta, hogy a matrózok bizony lenézik azon társaikat akik mint mondják „nem elég kemények a tengeri élethez”. A kapitány megvakargatta szakálas állát, majd a harcosra sandított. - No, nekem is van szívem. - Ja, csak jól titkolja, - súgta társának egy már a rakodást megkezdő matróz. - A kabinomban megszárítkozhatsz, - folytatta a kapitány – és nem kérek cserébe semmit. Még a végén vízhólyagok nőnének a puha kezeidre. - Moozen mérgesen nézett a kapitányra, mert ez elég sértő volt számára. Még hogy vízhólyagok! A munkától neki ugyan soha. Épp visszavágni készült, de a kapitány elé vágott. - Na eridj, már mielőtt meggondolom magam. – Morogta a vén tengeri medve, de közben már hátat fordított a harcosnak, és a matrózai munkáját vizslatta. Moozen felfortyant ugyan, de a koldus ne válogasson alapon elfogatta az ajánlatot, nem akart meghűlni. Egy matróz útbaigazította a hajókon járatlan harcost, és kisvártatva a kapitány hálóhelyén vetkőzött neki, hogy kiterítve ruháit, egy vaskos takaró meleget adó rejtekén várja amíg megszáradnak.
Megérkeztünk elégé sötét a környék hajók és raktárak sorakoznak két oldalon elvétve egy kocsma. És most merre? Nézek rá majd hogy ne higgyen modortalanak válaszolok a kérdésére is. A kristályaim kb 3-4 cm hosszúak egy sötét erezet fut a közepükön nem hibásak csak egy erőszál fut benük Majd a figyelmemet a helyi "utcára fordítom.
A szél felélénkül, zabolátlanul szaladgál a parton. - Ahogy azt sejtettem...- dünnyög a lány az orra alatt, kémlelve a néptelen utcát. Aztán a part felé veszi az irányt szaporázva apró lépteit. - Milyen színűek? - Szegezi a férfinek a kérdést. A rakpartnak ezen az elülső részén 2 egyárbocost rakodnak éppen befele, nagy zajjal, mindenféle válogatott legények. Lámpások sorakoznak végig, végig megvilágítva a rakpartot. Egyik egy nagyobb hajó, utasokkal is megrakva fog kifutni, láthatóan hosszabb útra készül. - Itt nem olyan néptelen a környék, meg kell hagyni. Elsétál mellettük, Majd kibontakozva Shuga karolásából, egy sötét sikátorba lép, ahol egy régi, kissé romosabb raktárépület ajtaja nyitva van. Odabentről fény szokott pislákolni, most sincs ez másként. Mégis rossz érzéssel áll meg az ajtóban. - Itt a szállása- toporog egy helyben, tétovázva, majd a mágusra tekint. Mindenesetre odabent ég valami lámpás, vagy gyertya-, de vajon te ide jönnél vissza, ha tudnád, hogy keresnek?
Fehérek Igazából eszembe se jutna a legnyilvánvalóbb hely ha keresnek sőt ostobaság fogom halkabbra ahogy megmerevedik az ajtóba csendes mozdulattal a a kardomért nyúltam majd zöld színű pengévé alakítottam fényét igyekeztem 0 venni nem szeretnék korán lebukni, majd vártam az utasítást mi lesz a következő lépés
Shuga valami mágiát gyakorol a kardra, és állnak tovább. - Te vagy a tapasztaltabb, mond meg te, hogy bemenjünk-e, megnézzük ő van e bent, vagy álljunk lesben idekint és várjuk ki, ki jön ki az ajtón? Mia kérdése aggodalomtól terhes, félve fürkész befele. Pedig most kéne bátornak lennie. Dehát mit tehet egy ilyen fiatal lány... - Mit csináltál a karddal?- Kérdi rálépve a küszöbre, majd mégis visszafordul. - Megjegyzem, azt hiszem, hogy ez az egyetlen szabadba vezető ajtó, de nem vagyok benne biztos...Mit tegyünk?
- Te vagy a tapasztaltabb, mond meg te, hogy bemenjünk-e, megnézzük ő van e bent, vagy álljunk lesben idekint és várjuk ki, ki jön ki az ajtón? Ha nincsenek őrei és te szerinted nincs itt nézzük meg ki van bent - Mit csináltál a karddal?- Megerősítettem és egy egyedi ásványi anyag tulajdonságait adtam neki hogy az ellenfeleink gyorsan kidőljenek Megjegyzem, azt hiszem, hogy ez az egyetlen szabadba vezető ajtó, de nem vagyok benne biztos...Mit tegyünk? Megnézzük ki van itthon vigyorodom el
- Nem, Vigyorgó Tomnak nincs egy testőre sem! Egyedül él itt. A kardra pillantva megállapítja, hogy tényleg olyan a színe, mint valami ásványé. Bólint. - Jól értesz a mesterségedhez, mi? A következö pillanat már bent éri a homályba burkolódzó folyosón. Pipiskedve, lábujjhegyen oson előre, hozzászokott, hogy ilyen helyzetben jobb észrevétlen maradnia. - Gyerünk!
Csendesen követem ő már járt itt én nem nem épp jó ötlet átvenni az irányítást egy ismeretlen terepen. Ő csendesen lopózik én hallgatózva követem de egyelőre semmi mozgás. Fura mert ég a lámpás idebent de még csak egy szöszénest se hallok. De nem aggódom csendes mozdulatokkal szó nélkül aktiválom kedvenc védelmemet noha bármi jöhet de ne csapjanak ki azonnal. Egyelőre semmi mozgás és ez kezd aggasztani. Hallasz valamit? kérdezem tőle suttogva. De nem épp rám figyel így várok a dologgal.
Elernek a helyiséghez, ahol világosság van. Teljes a csend. Mia semmit nem hall, a fejét rázza Shuganak. Egy picit megáll megint,de már nem látja értelmét thelyben toporgni, fogja magát es belép az ajtón. Odabent egyszerű szobának kialakított lakórész van. Minden szanaszétdobálva, a pár bútor feldöntve, az ágy matrac egy zsák, szetvagdalva. - Megelőztek minket- ráncolja gondterhelten a homlokát és a mágus felé fordul-. Biztos vagyok benne, hogy nem jott ide vissza már es nem találtak semmit. Pillantasa most részleteiben végigjár a szobán, hátha akad valami utálás arra, hová mehetett, vagy kivel találkozott a tolvaj. A lámpás mellett valami papírdarab hever. Valahogy nincs kedve így hozzányúlni,de jól megnézi. Aztán ha Shuga fel nem veszi, akkor kesztyűjéért matat, felhúzza kicsi kezére és ugy érinti meg azt a cetli félét...
A szoba elégé le volt amortizálva ami nem lepte meg. A kis hölgy elégé elkedvtelenedett és az idegesség jeli is mutatkoznak rajta. Látom de nem volt dulakodás itt csak romboltak kerestek valamit Jegyzem meg komoran és kibököm a cetlit a lámpás mellett. Egyenesen felé lépek némi automatikus és gyengébb pajzs varázzsal tüntetem el a romokat az utamból, valahogy nincs kedvem kerülgetni a romokat. Egyszerre nyúlunk a cetliért én kicsit rá segítek és előbb veszem el azt. Első pillantásra üresnek tűnik de az érzékeim szerint tinta van rajta de nem látszik. Hm valaki üzenni akart valakinek na nézzük. Táskámba kezdek kotorászni megfelelő vegyületet keresve hogy a tintát előhozzam de az üzenet ne sérüljön meg. Lám és lám valami van ezen a cetlin a kérdés hogy mi és kinek szól na némi munkálkodás után előtűnik az írás amit át nyújtok neki, olvassa el ő nem én rám tartozik az üzenet.
- "Tarsnemudv" és egy többjegyű szám van a papíron... Mi lehet ez? Gyönyörű. Nem elég a láthatatlan tinta, még kódolva is van. Mielőtt elkeseredne, odanyújtja ismét Shugának, segithetne. Közben... - Várj csak! Ez a szám egy dátum hosszúságú szám. Ez egy időpont , visszafele! Ez 5 nap múlva lesz. A betűk nyílván egy helyet mutatnak. Te mit gondolsz?
Érdekes ötlet de nem vagyok kódokhoz szokva konkrétan hova mutat a cetli mi a koordináta érdekes ember lehet ez a tolvaj ha már kódolt üzeneteket is hagy, és a kis hölgy se semmi nemes létére itt grasszál egy elégé veszélyes környéken. De ki vagyok én hogy ítélkezzem, mindenki magának alakítja az életét. Egyszerű a teendőnk megkeressük azt a helyet és megvédjük a kis felhajtódat szólalok meg kicsit mogorván.
- Valahogy nem tudom, azt h kinek írta, és azt sem h ő írta e egyáltalán. Tény, h akad néhány elmebeteg ellensége, aki elől menekül, városról városra. Feltételezem, h el si ment Valianból a történtek után...- válaszol Mia hirtelen, kimondva a gondolatait.- De várj csak! Hirtelen felkapja a fejét a papirrol megint.... - Hát persze, hogy elment a fővárosból...Tarsisba! Felkacag kedves, csengő lánykahangján. - Hát nem érted???- szegezi a kérdést élesen Shugának, merő kíváncsiságból, látja- e már ő is. Persze nem tudván, ismerős-e Tarsisban. Közben a folyosóról halk neszezés, súrlódó hangok hallatszanak. Mia megdermed, egy hangja nincs több, de hirtelen a rémülettől mozdulni sem bír. Ha Shuga menekülési útvonalat keresne, valószínűleg kézen kell ragadnia a lányt.
Eszét vesztette az örömtől amit, én nem értek tuti őrült a kis lány. Mit tud örömködni azon hogy a felhajtója Tarsisba ment. - Hát nem érted???- őszinte leszek nem értem de nem kötöm az orrára. Majd némi zörejt hallok odakint a kis hölgy is hidegre merevedik, rémület ül az arcára. Amit szintén megértek mert egy raktár hátsó traktusában vagyunk, egy elég kicsi szobában.
Az ajtó mellé álltam és türelmesen kivártam ki jön még befele. Nem ért meglepetés a sírkerté avanzsált ifjú és hegyomlás testvérei alakját vettem ki a sötétben. Ők nagyobb sebességre kapcsoltak, és a deli legény berúgta az ajtót. És Miára rontott volna, bizony csak volna mert én is ott lébecoltam a közelbe. Amint elvágtatott mellettem engem észre se vett, ezt zokon vettem meg is ragadtam a ruháját a tarkójánál és kidobtam az ikrekre. Sietsz valahova kerti növény Majd kardal a vállamon lenézek rájuk, szemeimbe némi fényt költöztetek szép vöröset arcbőrömet sötétszürkére változtatom és némileg megnövök Remélem kicsi lány még sokban van nem őt szándékozom megrémíteni. Rövid tereprendezés után lesújtottam rájuk. Mit ne mondjak rég hallottam már férfis sikítani, de az ő félelmük jogos volt hisz kiakarom nyírni őket mert kezdem unni, hogy mindenhol felbukkannak. Hős verőlegények szélvész tempóban hagyták el az épületet, illetve gonosz ötlet jutott eszembe. Bezártam előttük minden járatot ami ki vezetne. Az ártányok vezetőjét is elérte a félelem arra nem számítottak hogy a "nemesasszonynak" van pénze egy mágust felbérelni. (Nem dolgozom ingyen senkinek) Csendes léptekkel haladok feléjük, egy csepp könyörület sem látszik rajtam. Újabb rémületkeltő eszközhöz nyúlok a szememből és a különböző nyílásokból a fejemen mérges zöld füstöt eregetek a kardom fényét is életre keltem némi villámkisülésekkel. A raktárban található holmikat is elkezdem mozgatni. Remélem ez már elég lesz nekik a jóból. A főnökük már az ajtót karmolászva próbál kimenekülni két bika segítene de nem sok sikerrel. Egy ellenfelem van már csak az ifjú aki lelkileg kitart, kezében kardot tartva remegve várja első csapásomat. Hát ne várja hiába. Lesújtok rá, de a támadásom sikerrel védi kitér és vissza támad, meg se próbálok védekezni, remélhetőleg a páncélom enyhít a sérüléseken. Vér serken csapása nyomán, meg némi zöldes füst, ugye említettem már hogy szeretem a beteg tréfákat? Elvigyorodom és újabb füstpamacsokat köhögök fel. Ennyi telik tőled ? Hát akkor pusztulj Egy erősebb csapással kiverem a kezéből a kardját, majd fordulatból leszúrom. Az ifjú tehetetlen dühvel és félelemmel vegyes arccal esik össze. Majd halálon túli tekintetemet a 3 rettegő felé fordítom megnyalom a szám szélét és elindulok feléjük. Rétegesük már lassan szaglik is, jobb lesz vigyázni hova lépek. Majd egyszerre sújtok le rájuk. Amint a pengém éri a testüket függetlenül a sebek méretétől eszméletüket vesztik majd össze csúsznak. Amint végzek leülök egy ládára hisz ifjú titán azért rendesen megvágott, sebemet beforrasztom komolyabb gyógyítást későbbre hagyom. Az ifjút is meg gyógyítom persze majd ismét kizsebelem őket, hisz ahogy egy cirkuszos barátom mondta nincs műsor ingyen. Rendet rakok félre húzom az eszméletlen hősöket. Megszüntetem az összes varázslatot kivéve a sebemet össze tartót és vissza sétálok a cserfes szoborhoz.
Szörnyű, de látványos viadal veszi kezdetét Shuga és a régi ismerősök közt. Mia ledermedve áll egy darabig, aztán, mint valami alvajáró, kilépdel az ajton, hogy jobban lássa, mi lesz a férfi sorsa, aki hasonlóan bátran lép a halál elé táncolni, mint egykor a fehér hajú, Aden, Nawarean tette. Csak talán nem olyan fürge a mozgása. Mia aggódott, hogy a sorsát nem kerülheti el Shuga, és a sok humbugtól és szemfényvesztéstől még összeesik, tudta, hogy nem kis erő kell ilyen sok apróbb varázslathoz egyszerre. De igazán akkor állt görcsbe a lány gyomra, amikor a mágus lezárta a kijáratokat és mintegy csapdába ejtette őket...mindegyiküket... mert ha Shuga alul maradt volna a küzdelemben, esélye se lett volna Miának menekülésre. Pedig a tekintete lopva keresett bármi nyílást, kéményt, vagy akármit. A lány nagyon ijedt volt, ha a férfiak közül csak egy is rátámad, nem bír sokáig védekezni. Kezében megvillant apja tőre, amit ha kellene, használna. Talán... használna. Amikor Shuga visszalép a véres dolga végeztével, láthatja, hogy Ruton nagyasszony ijedt, kerek szemekkel, de láthatóan gyomrozás nélkül nézte végig az eseményeket. Közben végig egy távoli tarsisi utcasarkon állt és lelki szemei előtt a szörnyeteg bérgyilkos, aki a bizalmasa volt, éppen különös kegyetlenséggel mészárolta le a kalóz haramiák által utánaküldött bérgyilkosokat egymás után sorban. Persze mindig tudta, hogy a vér vért kíván, hiszen ő meg a vezérüket örvendeztette meg mérges kígyókkal az ágyában, amik körülbelül azonnal végeztek a férfivel. Persze a körnek nincsen vége, hiszen ha nem adta volna el a szépséges leányt emberkereskedőknek a fickó, bizony Mia sem tett volna az alku kihallgatása után ilyet vele. Nos és ugye....ha Mia az apját nem gyilkolja meg, nos... az nem átkozza el még utoljára, hogy egy lanuriai erdőbe kerüljön, minden varázserő nélkül, kiszolgáltatva ezeknek az útonállóknak. Mit lehet tenni, Mia szemei előtt leperegtek mindezek a rettenetes események és kalandok, amelyek közben valószínűleg ő felnőtté vált, a szívére pedig kéreg, kéregre épült. De a rettenet kiült az arcára, amit a közelről látott gyilkosságok, sőt, gyilkosságsorozatok, mik szólhattak az ő élete védelméről is, mégiscsak sokkoló hatása okozott. Így történhetett, amikor ismét mindent visszavarázsolt Shuga a régivé és visszalépdelt hozzá, a férfire emelte a kezét. Szemei szárazon izzottak, de befelé könnyezett. Nem a fájdalomtól, nem a félelemtől, hanem, mert ez a látvány egy harcedzett katonának is emlékezetes. Nem volt túl szimpatikus neki ez a csaló szélhámos, aki ráadásul mintha átlátott volna őrajta, mégsem ezért emelte rá a kezét, arcul csapni őt. Hanem azért a dühért, mert nincs mit tenni, nincsen választás és Miát ez szörnyű félelemmel telítette el, amit kivetített a férfire a sokkjában. Ráadásul a menekülési utakat is elzárta...ez már egész konkrét magyarázat egy pofonra.
Megfordulok és meg is állok egy pillanatra, a folyosón áll, néma harag és rettegés ül a szemében, próbál erős lenni de gyanítom a tudata szélén áll ő is bár mindegy nekem kell talpon maradnom. A táskámból egy apró tasakot veszek elő és némi fokozó után máris stabilabban nézek a világ elé és nem tervezek kidőlni. Csendesen lépek elé, majd kis keze az arcomon csattan, nem mintha nem állíthattam volna meg de nem volt hozzá kedvem. Végig simítok az arcán és ellépek mellette vissza a kis szobába remélem semmit nem hagytam el aztán mögé lépek és csendesen elindulunk a kijárat felé. Meg állok, elmélázok, és kilököm az épületből.
A varázs nélküli máguslány látja, hogy Shuga fáradt, de azért a pofont már elengedi. legalább kijön egy kevés a feszültségéből. a férfi simogatására eszmél fel, aztán elmegy mellette, be a szobába, Mia meg se rezdül, még mindig bámul maga elé értetlenül. Miért történnek ilyen dolgok pont ővele? Amikor ő csak szeretett játszani és kergetőzött a császári trónörökössel, majd ifjú császárával, akivel együtt nőttek fel és annyira jó volt minden. Az anyacsászárnő mindenhova elcipelte, kötelező találkozók, látogatások a birodalom mindenféle pontjain, mintha a varázslatokon és a játékok iránti szenvedélyén kívüli érdeklődését kutatná, mert a felsőbb rétegekben kétféle ember van, a beleszületettek között, egy aki felelőtlenül herdál és a hatalmával is gyakrabban visszaél, és a másik akinek viszont ahhoz, hogy átlássa a világ mozgató erőit, sok mindenhez kell értenie és érdeklődést mutatnia, illetve a megfelelő személyeket meg kell találnia a megfelelő posztokra, segítő szerepekre, ehhez viszont máris nagyfokú emberismeret és sokrétű tapasztalat szükségeltetik. Miát tehát állandó próbák és ismeretszerzés elé állította, mint egyet az udvar jelöltjei közül a császári hitvesnek. Tette ezt annál is inkább, mert soha egy pillanatra se láthatta, hogy a lánykát untatnák ezek a dolgok, sőt, csavaros eszét és valóban sokrétű érdeklődését megvillogtatta. És minden további felelősségek árnyékában, mégis árnyak nélkül, egyszerűen jókedvében fogócskázhatott barátjával és udvarlójával. Sőt, még apja sem tudta elzárni a birotkra teljesen, a császárnak egy szavába került és máris mellette volt... Mégis hova lett ez a felhőtlen lét? Hol van a feltörekvő kamaszkor? A szereleméhes kislány? hol van az a rendezett élet? Hová lett minden? Merre van Mannahon? Úgy érezte sírnia kéne, de csak haragudott. Most éppen erre a férfira, aki eszébe juttatott mindent. Noha akaratlan. Noha az életüket mentette meg. Gyűlölte és közben pontosan tudta, hogy szükségük van egymásra. Amikor aztán nem túl kedvesen kitessékelte Shuga az épületből, kiszakadt belőle egy fojtott kiáltás: -Miért?
Mit miért kicsi lány? Nézek rá kérdően, igazán nem tudhatom mi játszódik le a fejében, nem vagyok én isten. De ha dühös vagy add ki magadból bár ne itt mert a végén túl sok ember figyelmét vonhatjuk magunkra Szólok csendesen, nem szeretnék perpille harcolni a sebem is friss még, és a kislány harcképességei gyanítom kimerül a futásban. Ami ezen a világon lássuk be édes kevés, mesterem szerint minden a harc körül zajlik még a hétköznapok is. Egy a kérdés hogy éled meg, szorongsz feszülsz mindenért mit elkövettél vagy állítanak, esetleg egy fűszerhasználó jóslata tesz kedvetlenné. Teljesen mindegy élj annak a napnak aminél tartasz a többi mellékes. Szerintem keressünk szállást és beszéljük át mit tegyünk aztán együnk igyunk és pihenjük ki az éj hátralevő részét. Lehajolok hozzá homlokon csókolom és egy kis szikra rázza meg a testem. Mi volt ez a kislány nem varázshasználó sőt még csak kósza képességei sincsenek mi volt ez. Az aurája halott mint egy átlagos emberé semmi különleges nincs benne de, egyértelmű van körülötte valami ami mágiát halmoz és feszül benne, de mi. Egy újabb rejtély ami megoldásra vár és esélyes hogy kideríthetem ha vele tartok, kezd érdekesé válni. És ki vagyok én hogy egy kalandot kihagyjak, utálom a jóslatokat nem is hiszek bennük. Kivéve ha egy isten közli velem mert az már nem jóslat hanem ultimátum. Eleresztem a fejét mert tuti kapálózni fog ha tovább tartom. Egy egyszerű kérdés szeretnél megtanulni harcolni? Mármint pusztakézél és fegyverrel? Nézek rá kérdőn majd irányba állítom a temető felé. És elindulok a szállásunkra, amit kifizettem ergo ma még az enyém.
- Igen, dühös vagyok! Mia egészen visszafogottan kiált, de kiált. Szeme még mindig forrón izzik, tüzet tudna gyújtani vele. Vagy...izzón játszani a hegedűn...Hirtelen minden szenvedélyét ki akarta adni magából, de fogalama sem volt, hogyan tehetné. És akkor ez a pimasz és szörnyű idegen egyszerűen homlokon csókolja, mint aki sejt valamit, mint akit talán úgy sejti, hogy valamiféle vigaszra van szüksége és Mia most már biztos benne, hogy mégiscsak volt gyerekszobája. Mindenesetre másként néz a férfire. Ám csak ennyit súg az estébe: - Most még dühösebb kéne legyek... - Szerintem keressünk szállást és beszéljük át mit tegyünk aztán együnk igyunk és pihenjük ki az éj hátralevő részét. - Menjünk- válaszol-, tegyünk pontot az "I"-re! - Azzal kissé furcsa hangulatban lép párat, de bizonytalan, merre is, mert még nincs egészen itt. És akkor a korábbi félelemmel teli gondolataira mintegy válaszul Shuga olyat kérdez, amire egészen felébred a lány. - Úgy érted, hogy talán tanítanál? Nekem mostanában nagyon fontos minden fizikai erő, minden ügyesség...jól látod Shuga. EL se tudod képzelni, mennyire ...aktuális... Közben lassanként visszatérnek a Nagy Kaszásba. Mia szív-dobogva szorongatja újra azt a cetlit.
// Folytathatjuk ott is, ha gondolod.//
Nexxis Fi Nyugati vadalan
Hozzászólások száma : 11 Életkor : 415 Munkahely : Barlangmélye
A nap kezd lemenni. A sós tenger illata beissza magát mindenbe, a fába, a kőbe, az emberekbe és belém is. Nem mondanám, hogy annyira szeretem, folyton azt a sós ízt érezni a számban, kifejezetten kellemetlen egy idő után. Azonban a szükség hozott ide: illetve részben. Egy hajót vártam két napja, s mikor ide tértem a harmadik napon érdeklődtem utána, azt mondták, már kikötött két napja. Idegesen villant a szemem, mikor ezt megtudtam. Azt mondták, még a kikötőben van, de pontos helyet nem tudtak adni. Így hát most állok és karba tett kézzel fürkészem a vízen ringatózó hatalmas hajótesteket, behúzott vitorlákat. Egyelőre fekete hajam csuklyám takarásában van, ében szemeim az árbócok között kutatnak. Hátamon van természetesen a tegezem a nyilaimmal, felső testemen keresztbe bújtatva az íj, oldalamon a táskám egy-két könyvemmel, amit mindig magamnál tartok. Végül megpillantom a lemenő nap fényében a hajót. Felismerem az orrdíszt. Leengedve kezeim határozott léptekkel indulok el oda, fekete köpenyem utánam lobban, felfedve páncélzatom. Több rakodó munkás pillant utánam, nyilván ritkán látnak ilyet. A halakhoz jobban hozzá vannak szokva. Bekanyarodok a stégre, a hajó pallója le van engedve, ám a mellette lévő ládáknál, dobozoknál matrózok ülnek, szám szerint öten. A mellettük heverő üvegekből sejtem, hogy már rendesen berumoztak. Amint látják közeledésem, hangos szavaik és nevetésük elcsitul. Mikor a pallóhoz érek, megállok. - Nazeemot keresem. - mondom hidegen. A férfiak összepillantanak. - Ugyan ki keresi? - kérdezi az egyik, végig mérve. - Az, akitől lopott. A hajón van? - kérdezem kifejezéstelen arccal. A férfiak nem válaszolnak, így úgy vélem, a válasz igen. Már indulok is felfelé a pallón, mikor a dobozokon trónoló matróz elkapja a kezem. - Hohó! Hova hova?! - vigyorog rám. - Nincsen ám oda felmenet! - összeszorítom a fogaimat. Nincs nekem türelmem ehhez! Különben is, hogy képzeli, hogy hozzám ér?! Másik kezemmel elkapom engem markoló kezét, erősen szorítva csavarok rajta kifelé, hogy elengedjen. Ezt felkiáltva teszi meg, s kihasználva az alkalmat egy erős mozdulattal a szájába tömöm ujjait, elengedve egy határozott rúgással küldöm a hajó és stég közötti vízbe. Több se kell a társainak: már pattannak is fel...
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*A tolvaj, nem sokat jár a fejében. A keze biztosan rendbe jön, ha rendes gyógyítót fog ki. Talán, ha nem is fordul jobb útra, nem tűnt úgy Namelyrnek, hogy hallgatna rá, legközelebb jobban megválogatja majd, hogy kit is akar meglopni. Abban azért biztos a sárkány, hogy ő nem lesz többé kiszemelt áldozat. Talán egy életre megjegyezte az arcát a kétlábú. Erre a gondolatra a sötét szemek szűkebbre vonódnak.* ~Mégiscsak meg kellett volna ölnöm…~ *A városban a kétlábúak szaga között nehéz rálelni egy sárkány esszenciájára, s ha rá is lel, kevés az esélye, hogy nem egy beépültre bukkan rá, hanem a rejtőzködő árulóra. Ohen ért a rejtőzködéshez. Kain hiába keresi a megszokott helyeket, amiket egy sárkány szívesebben látogat, a fogadósok nem találkoztak vele, ahol ő maga szívesen bújna meg, nincs. Aztán végül csak nyomára lel, s hol is találhatná meg, mint egy másik forgalmas helyen, ahol még a sós tengeri levegő, s a kifogott halak szaga is elnyomja egy sárkány aromáját. Sötét alakja a valiani kikötő mólóján sétál. Neki nincs csuklya, mit a fejébe húzhat. Fekete, kissé megviselt bőr kabátja alól csak fekete bőrnadrágja, s csizmája lóg ki. Fekete, hullámos haja most is fakó arcába lóg, rejtve valódi vonásai egy részét. Ügyel arra, hogy kardjának narancsköves gombja, s gyűrűje sem jelenthessen különös ismertető jelet. Így kevésbé marad meg azok emlékezetében, akik látják. Csupán annyit mondhatnak el róla, hogy….feketében volt. Éjfekete szemei azonban pásztázzák a hajókat. Az alkony fényei hosszúra nyújtják a megmaradt árnyékokat. Elsőre csaknem el is lép a keresett vízi alkalmatosság mellett. Az orrdísz helyett az ott torzsalkodó kétlábúakra esik tekintete. Egy női alak, szürkéskék bőrrel, s néhány matróz. A szokásos történet, amikor a kétlábú férfiak nem ismernek mértéket sem az alkoholban, sem pedig a nőkben. A női alaknak kivillanó bőre Vadalant juttatja eszébe. Nem sötét elf az illető, ez a szín, a kékes árnyalat nem itt jellemző, hanem a tenger túlpartján. Nem kívánkozik oda, eszébe jut, Silaronával, s azzal a szőke szerencsétlennel hogy kerültek ki az Aréna homokjára, s hogyan küzdöttek sebesülten a helyi harcosokkal. Ökölbe szorulnak kezei, majd összefonja őket mellkasán. Felpillant a hajó orrdíszére. Ez az a hajó! Hát hadd öljék egymást a kétlábúak! Úgy dönt, megvárja, hogy mi lesz a küzdelem vége. Első pillanatban a vadalan kellően felkészültnek tűnik, az első matróz a vízben végzi, azonban társai még csak most készülnek beszállni a küzdelembe.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
Nexxis Fi Nyugati vadalan
Hozzászólások száma : 11 Életkor : 415 Munkahely : Barlangmélye
Az események gyorsan történnek. Talán fél perc..? Talán egy perc? Harc közben az ember nem igazán érzékeli az idő múlását... Amint felpattannak, az egyik már kap is a fejem felé, megragadva csuklyámat rántja hátra azt, s húz vele engem is. A másik szemből ütne rám az üveggel. Kihasználom azt, hogy testem enyhén hátradől az első rántás miatt és egyik lábam elemelve a földről rúgom arcon azt, aki szemből támad. Eközben már nyúlok a nyakamhoz, hogy kicsatoljam a köpenyt. Mikor az meg van, a részeg férfi a hirtelen elengedő anyagtól hátra tántorodik, bár az anyag megakad tegezemben. Ekkorra már visszanyerem egyensúlyom. Tengelyem körül fordulva kapom le magamról az íjat, hajamat a fordulat közben a harmadik arcába csapom. A negyedik ekkor ragad meg, de az meg is kapja az fegyveremet az arcába, vérző orrát esik a hátsójára. Már hallom, ahogy az első lép felém, a köpenyem immár a földön hever. Hirtelen fordulva csúsztatom kezemben az íjat, hogy nagyobb ívet tudjak leírni vele, és halántékon csapom a részeget. Ittas állapotuknak hála azért nem az a mozgékony és méltó ellenfelek, így könnyen lerendezhetőek. Az ütésre az is megtántorodik, meg is csúszik a nyirkos stégen és az is a vízbe kerül. A másik kettő most csak bambán áll és néz, kezemben az íj kéken kezd felizzani, arcomon megjelennek a lilás jelek, ahogy mágiám kicsit megengedem. Persze több sem kell nekik, inkább nem kérnek több pofont. A nap ekkor bukik le a horizont mögött, s hajam, szemem lassan kivilágosodik, látásom pedig javul. Még pár másodpercig figyelem, hogyan rohannak a fajankók, szinte neki valami minket bámuló fekete alaknak. Az egyik talán segítséget is kér, míg a másik tovább szalad. Nem tudom, nem érdekelnek már. A másik pedig jobban teszi, ha meg sem közelít. Lehajolok a köpenyemért és felveszem a földről, szemem a stégen csücsülő tört orrúra szegezem, az pedig mintha szellemet látna, hátrébb mászik. Elégedett mosoly kúszik az arcomra, s magamra kapom lerángatott ruhám. - Szóval hol van Nazeem? - kérdezem szinte mézes, mély, alt hangomon újra. - A ha-hajón! A hajón! Lent az egyik kabinban..! - válaszol riadtan. Több sem kell nekem, íjamat újra a kezembe veszem és elindulok a pallón felfelé. A fegyverem újra felizzik, ahogy dühöm is. Ha az a patkány eladta a tekercsemet, bizonyosan tűpárnát csinálok belőle...
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Az arany sárkány hidegvérrel nézi végig a kétlábúak küzdelmét. Neki nem a matrózokra van szüksége, ahogy a vadalan személye sem különösebben érdekli. Minden esetre jól látható, hogy a nő gyakorlott mozdulatokkal veri meg az ittas matrózokat. Kain karjait összefonva mellkasán végignézi, ahogy két matróz kiiktatásra kerül, és kettő megfutamodik. ostoba kétlábúak, elbódult agyukkal nem méltó ellenfelei egy vadalan nőnek. Minden esetre a sötétedés közepette megjelenő változások azért felkeltik a sárkány figyelmétt is. A kékesen izzó íj, majd a lenyugvó nappal egy időben kivilágosodó haj figyelemre méltó. Ilyet Vadalanban sem látott, s bár a nő kétségtelenül a kék népség tagja, mégis egy lanuriai hajóra igyekszik, még a részeges matrózokon keresztül is. Éppen arra a hajóra, amelyen Namelyrnek is dolga van. A fekete „mágus” kitér az elfutó matróz elől, a másik azonban megáll előtte, s hebegni kezd. Egészen addig, amíg a fekete haj takarásában megvillanó, fekete szemekkel nem találkozik.* - Hordd el magad! *Suttogja fagyosan az egyébként is megroggyant önbecsülésű kétlábúnak a sárkány, s az nem is rest a társa után loholni. Már csupán az a kérdés, hogy a kikötői őrséggel térnek-e vissza, avagy néhány józanabb társukból verbuvált csapattal. Kain ezek után indul meg maga is a hajó felé, s elhaladva a halálra vált matróz mellett, maga is a nő után lép a hajóra. Nem a vadalan hajtja, neki információ kell Ohen hollétéről. Nincs az a kétlábú, akinek szerencsés egy bujkáló áruló sárkánnyal kapcsolatban lenni. Éppúgy veszélyes számára, ha egy vadász jut el hozzá, mintha egy másik áruló, netalán magánál a sárkánynál húzza ki a gyufát valamivel. A „mágus” csendesen, nem sietve követi a vadalant. Ha az megáll, megáll ő is, s hidegen nézi a világos hajú, kékes bőrű nőt.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
Nexxis Fi Nyugati vadalan
Hozzászólások száma : 11 Életkor : 415 Munkahely : Barlangmélye
A hajó belsejébe egyszerű volt lemenni. Nem tartóztatott fel senki, és oda bent is, ha valaki elém tért, már nem volt türelmem foglalkozni velük. A gyéren megvilágított helyen előbb vettem észre őket, mint ők engem. Zöld mágiám használva az élettelen pallókból ágak nyúltak ki, amik elkapták őket és magukhoz szorítva engedtek nekem szabad utat. Kain el is mehet néhány ilyen meghökkenten kiáltozó matróz mellett, engem viszont a legkevésbé sem érdekel, ki jön utánam, míg nem próbál akadályozni. Egy lépcsőn megyek le mélyebbre a hajó fenekére, szemben már látok is egy kabint, s habár az ajtaja csukva van, alóla fény szűrődik ki. Összébb húzom szemeim, és oda lépve lenyomom a kilincset, de az ajtó nem enged. ~ Ez a bolond azt hiszi, egy zár kifog rajtam? - gondolom mérgesen. Egy lépést hátrálok, hogy lendületből, erővel rúgjam be azt. A művelet sikerül, a zár kitörik a tokból és az ajtó becsapódik az erőre. Oda bentről kis kiáltást hallani. - Ne-Nexxis! Micsoda meglepetés! Épp hozzád indultam, hát nem fura?! - húzza össze magát a lehető legtávolabb a nyámnyila férfi. - Hol a tekercs? - kérdezem hidegen, tekintetem körbe fut a helyiségen. - A tekercs? Milyen tekercs? - kérdezi úgy téve, mintha nem tudná, miről beszélek. Felemelem az íjamat és gondolkodás nélkül lövök. A férfi felordít, ahogy tenyerén átfúródva a nyíl az asztalba áll, amire eddig támaszkodott. - Nazeem... Utoljára kérdezem. Hol-van-a-tekercsem? - tagolom, s miközben felé lépek, arrébb rúgom a széket az útból. - Eladtam! Eladtam! - hörgi, mire megragadom az asztalba állt nyilat és kicsit elhúzom. Újabb kiáltás. - Ne ölj meg! - kiáltja pánikba esve. - Segítség!
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Csaknem biztos benne, hogy vadalani mágus a nő. Az a mágia, amely felszabadul, miközben halad előre, s a kiáltozó matrózok vagy átkozódnak, vagy épp tőle kérnek segítséget, nos, az a mágia figyelmeztetés részére. Nem fajának mágusaira jellemző bordó köpenyt visel, de Lanurián ez nem is lenne indokolt. Namelyr sem sárkányként mutatkozik. Természetesen egye sem szabadít ki a matrózok közül, nem ezért jött, egyetlen célja van, ha azt eléri, már itt sem lesz. Mindenesetre, ha a vadalan nő figyel, nem lehet nem észrevenni, hogy valakihez szólnak az általa béklyóba zárt férfiak. A sötét alak bőrkabátja zsebébe dugott kezekkel sétál a hajótestben mind mélyebbre, követve a nő által hagyott nyilvánvaló nyomokat. Természetesen nem kérdez, biztos benne, hogy aki Ohen hollétéről tudhat, nem az egyik matróz lesz, hanem egy fontosabb személy. Úgy tűnik, a kék bőrű nőszemély is azt keresi. A kiabáláson keresztül is hallani, ahogy kicsapódik reccsenéssel az egyik ajtó, s erre a fekete kabátos mágus is felkapja fejét. A hajótest átható bűze nem segíti többi érzékét, de ez a hang célra vezetheti. A nem sokkal ez után következő ordítás éppen ugyanúgy nyomra vezető lenne, ha nem látná már az ajtón kiszűrődő fényt. Kain megáll az ajtóban, zsebéből előhúzott karjait lazán kabátja mellett lógatja, úgy nézi, ahogy a nő kínozza a férfit. Ki nem állhatja ezeket a gerinctelen férgeket. A hozzá hasonlók miatt gondolják azt a sárkányok erről a fajról, amit. Becsületnek nyoma sincs benne, ám sajnos egy árulónak sokszor nincs lehetősége választani, ha az emberi városokban bújik meg. Kénytelen érintkezni velük, s ha nem akar szem előtt lenni, gyakran a sötétben bujkáló patkányokkal kell vegyülnie.* - Mielőtt megölnéd, volna hozzá egy kérdésem. *Hidegen hangzanak a szavak, a mágus mély hangja a segítségkérést követő pillanatban hangzik el. Mint egy fagyos nyíl, úgy hasítja a levegőt.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
Nexxis Fi Nyugati vadalan
Hozzászólások száma : 11 Életkor : 415 Munkahely : Barlangmélye
Természetesen hallottam, ahogy a matrózok szólnak valakinek, de úgy gondoltam, az illető biztos bölcs annyira, hogy nem köt belé. Nazeem a legalsó fedélzet egyik kabinjában bujkált, de persze megtaláltam. A nyilat megforgattam a kezében, hogy csicseregni kezdjen, mikor a másik betolakodó megszólalt mögöttem. Hátra pillantottam a vállam felett jeges tekintetemmel, végig mértem az alakot, majd vissza pillantok a kereskedőre. - Nocsak... Nagyon rossz napod van, igaz? - kérdezem gúnyos mosollyal, s megragadva ruhájánál fogva, megfordulok vele. Kezében végig siklik a nyíl, fájdalmas kiáltással kerül ki belőle, a tollakon vért hagyva. Magam és az ismeretlen férfi közé dobom. Egyrészt azért, hogy nagyobb nyomás helyeződjön rá, másrészt, hogy szemmel tudjam tartani mind a kettőjüket. - Szóval ott tartottunk, hogy, hol a tekercsem? Kinek adtad el? - kérdezem, de ő csak riadtan kapkodja a tekintetét közöttünk. Mikor megunom, újabb nyíl röppen: ezúttal a lába közé, veszélyesen közel ágyékához. Fel is kiált ismét. - Egy..egy Duin nevű alaknak! - kiáltja - Nem mágus, ő is csak egy kereskedő! Néha árut cserélünk! - Hol találom? - Délre ment! Csak ennyit tudok! - sipít, mire összehúzom a szemöldököm. - Nos-nos...Mit csináljak egy olyan becstelen tolvajjal, mint te, hm? - kérdezem, majd szemem sarkából felpillantok a másik férfire. - Amíg ezen gondolkodom, átadom magának. - lépek kicsivel hátrébb, az arrébb lökött székre leülve keresztbe teszem a lábam és figyelek. Érdekel, hogy még is miért kereste fel ez a fura alak ezt a tetvet, hogy őt mivel rövidítette meg.
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*A nő reakciójából látszik, éppúgy megveti Nazeem személyét, mint ahogy Kain is. Nincs helye gyáváknak azok között, akik egy sárkány előtt megállhatnak. Legalábbis az arany sárkány így gondolja, s eddig a kétlábú viselkedése a vadalannal szemben minden volt, csak bátor nem. A sötét szemek tovább figyelik a kínzást. Számára másodlagos, hogy mennyire töri meg a férfit a nő. Megtöri, s ezzel az ő követelése előtt is megágyaz. Namelyr látja, hogy a nő okos, előrelátó, hiszen maguk közé helyezi a követelés tárgyát, s mindezzel nem csak azt tudja szemmel tartani, hanem a „mágust” is. S lám, mire nem jó egy gyáva, s egyébiránt is sebezhető férfiú: hamarosan megadja a nőnek, amire szüksége van. Habár kissé talán gyors volt, de látott már Namelyr gyorsabb összeomlást is ettől. Most ő lép közelebb a férfihoz. Fenyegető a tartása, s mintha nagyobbnak sötétebbnek tűnne fakó arcával, mint amilyen valójában. Az arany sárkány elől most a vadalan felé lép hátrébb, ameddig bír és mer a férfi. Sokáig nem teheti, hiszen nem is olyan nagy a kabin a hajó gyomrában. A fekete alak nem vesz elő kardot, nem húz elő tőrt, hogy a hideg fémmel torkán bírja dalolásra a férfit. Kezeivel ragadja meg, s hogy, hogy nem, épp a sebesült kézfejre markol rá erős szorításával. Nazeem ordítására nincs még szava. Fakó arcán nem látszik, hogy szánná a szenvedést, vagy élvezné a fájdalom okozását. Hideg, éjfekete szemei a kétlábú pillantását ejtik foglyul, ő maga pedig a férfihoz hajol közel.* - Csak egyszer kérdezem meg. *Felpillant a vadalanra, mielőtt folytatná.* - Amit ők okozott neked, gyerekjáték ahhoz, amit tőlem kaphatsz, ha hazudsz… Hol van Ohen? *Nazeem egy pillanatra meghökken a kérdésen. Egészen másra számított. Ellopott, elorozott vagyontárgyakra, varázserejű holmikra, amiket bizonyára tovább is adott mostanra. Azonban a hideg, pillantás nem engedi szabadulni, s a férfi szorítása oly erős volt, amilyet még nem érzett. A mágus másik keze mellkasán fogja a ruhát.* - Nem…nem láttam már hetek óta! *Mielőtt Kain újabb szorításnak tenné, ki kiolvasva a sötét szemekből a szándékot, sietve hozzáteszi.* - De azt hallottam…délnek indult…el, a háború elől… *Riadtan tekintget a nőre, majd a férfira.* - Meg akartok ölni….?
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
Nexxis Fi Nyugati vadalan
Hozzászólások száma : 11 Életkor : 415 Munkahely : Barlangmélye
Kényelmesen elhelyezkedve figyeltem, miként vallatja az idegen a kereskedő. Persze az szintén megadja neki amit kér, és közli, hogy az a bizonyos "Ohen" is délre tart... hát nem fura? A kérdésére amely félelemtől csöpög haloványan elmosolyodom. - Én nem... én csak megátkozlak, hogy.. - kezdem, s közben arcomon felvilágít a lila jel, az arcomon, s természetellenes sötétség borul a kabinra, elfedve a gyertya fényét is, s egyértelműen a fekete mágia nehéz, gonosz levegője nyomja mindannyiunk testét, szinte zúg a fülünk. A félhomályban rikítanak kék szemeim, hangom hangos suttogássá válik, melyet szinte minden felől hallani lehet - ...örök életedre elmenjen a kedved a lopástól...
A természetellenes, gonosz sötétségben a hangom kettősen, egyszerre mélyen és torzan, szinte a fülekben szól, a kereskedő ereiben a vér is megfagy. A szavak után a sötét sűrűsödik, majd mint fekete köd kezd beáramlani Nazeem kiáltásra nyitott száján, orrán, s fekete gócként gyűlik torkára, míg ki nem simul benne és ereiben. A szoba visszanyeri régi fényét, magam is abba hagyom a "tündöklést". Még a fekete ruhás férfire pillantok, és felkelek. - Kérdezd meg tőle újra a kérdést. - húzódik arcomra kis mosoly. Tesztelni akarom, hogy működik-e az átok, bár semmi kétségem afelől, hogy működik. Nem magyarázom el Nazeemnak, mi fog történni vele: majd maga kárán tapasztalja meg, hogy minden hazugságért fájdalom fogja átjárni őt, mint a tűz égetni fogja a torkát és ereit. Persze utána majd én is kérdezek még, a biztonság kedvéért. Nincs kedvem feleslegesen róni a köröket.
//*E férfi minden hangjában kötve van a sötétséghez, kötve van a tűzhöz, kötve van a félelemhez. A te hangodban a sötét úr uralkodik. Minden gyűlölet égést okoz, míg bele nem halsz, ember fia.//
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Hogy igaz-e, amit a kétlábú mond? Ohen régóta egy helyen, van, mintha mindazon szabályokat, amelyek Kain túlélését biztosították, ő nem tartaná fontosnak. Igaz, a paranoia, az állandó mozgás valóban megóvta az arany sárkányt, s épp az állandó mozgás az, amit Ohen nem követett. Hosszú idő óta Valiant tekintette második otthonának, megszokta talán a kétlábúak közti létet. Mindezt nem tudni, ám a „mágus” azon pillanatban, amikor meglátja a változást a vadalanon szeme sarkából, elereszti a kétlábút. Fránya dolog, ha a mágiahasználat mindenféle fényeket, külső jeleket hagy, elárulja, hogy gazdája készül valamire. Esze ágában sincs kiállni Nazeemért, annyit egy effajta féreg nem ér számára. Visszább lépve figyeli, mivé válik a sötétség körülöttük. Mindez semmi azon sötétséghez képest, melyet a Hyarmenya-dzsungel mélyén idézett meg, s amely csaknem magával vitte, amikor azokat a földből kinövő szörnyeket ölte vele. Az ősi sárkány varázslat volt, s nem afféle halandó sárkányhoz való. Fekete mágia, sötét varázslatok. Az arany sárkány a maga részéről nem törődik vele, míg nem ellene alkalmazzák. Fekete köpenyes áruhája folytán nem is vetheti meg ezeknek alkalmazását. Karjait összefonva mellkasán húzódik hátra, megvárva, mi lesz a varázslat vége. Látszólagos nyugalma ellenére nem becsüli alá a vadalant, alkalmazott varázslatán túl lehetnek sokkal hatásosabb átkai is, így inkább felkészül saját védelmére, előhívva memóriájából a megfelelő igéket. Sötét pillantása az átok végeztével a nőre vándorol. Azután ismét a férfira villantja hollófekete szemeit. Fagyosan vakkantja oda neki újra a kérdést.* - Hol van Ohen? *Él még az ígérete, mely sokkal rosszabbat jósolt a kétlábúnak, mint amit Nexxis adott eddig neki, ezúttal nem ismétli meg. Nazeem hebeg, érzi még azt, ami az előbb belément, látta is, s kellően halálra rémült tőle. Vajon miféle átkot mondott rá ez a kék bőrű fehérnép?!* - Délnek…délnek ment. Azt mondják…azt mondják…a háború elől, mint oly sokan…ne bántsatok! *Az arany nem bólint rá, kíváncsi ő is, hat-e az átok.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
2. küldetés: - A kikötő Valian mindig megtud lepni már a központ sem semmi. A kikötő forgalma is meglepő egyes kapcsolataim szerint naponta több száz hajó érkezik és fut ki. Egyelőre messziről nézem a hajókat, én és a víz nem jövünk ki túl jól. A móló és végig a raktárok, és a raktárok közt megbúvó kis kocsmák, na meg a kikötői hatóság épülete, teszi változatossá és életszerűvé az egész képet, ahogy az emberek dolgoznak, pihennek, vagy csak élik az életüket. Figyelem, ahogy a matrózok és a kikötői munkások rakodnak ki és be a hajókon. Szintúgy a munka nélkül lődörgő tengerészek és a kikötői negyed utcalányai vidám csevejjel ütik el az időt. Mintha nem is a kikötő lenne, csak hanem egy egész város, létezne a város peremén. Szóval mindig megdöbbent, hogy az emberek menyire alkalmatlanok tudnak lenni szinte bármire még is van értelme a létüknek, még ha az, hogy is mondjam felületes sekélyes és nem mindig tisztességes. De ki vagyok én, hogy ítélkezem, lopok, hazudok, és ha kell, csalok is a céljaimért, bár nem mindegy mik azok. Vigyorodom el - Na, mindegy ideje beszélni a megbízóval. - Rühellem a vizet, de a munka ide hozott a kikötőbe. Nehéz ügy, de talán információhoz jutok, a vén kecske mesteremről plusz le esik egy kis pénz, amit elkölthetek. Emlékeztető ideje keresnem egy könyvkötőt, aki elkészít nekem pár apróságot. Na, félre a témát keressük meg a megbízót. Hirtelen lökést érzek, az oldalamon megbotlok, és vészesen közel kerül a kikötő pereme, kellemetlen dolog lenne bele esni. Újabb lökést érzek a tömeg halad így felelőst keresni értelmetlen a helyzet az, hogy egy béna van, és nagyon úgy néz, ki ez én vagyok. És egy hangos csobbanással már a vízben is vagyok, isteni. Időm nincs kiáltani, mert a hajók melletti és alatti áramlatok berántanak a víz alá, egyelőre tehetetlenül kapálózom, hisz útálom a vizet. A víz sötét és zavaros úgy ránt, magával mintha egy vihar tépné ki a fákat, de itt némileg kínosabb a helyzet, mert perpill azt se tudom, mi van fent és mi lent körülöttem hajók és sziklák. Ideje kiötölnöm valamit, mert záros határidőn belül megfulladok. Egy kisebb varázslattal ellátom, a tüdőm némi levegővel most már csak az áramlatból kell kiérnem viszonylag sértetlenül. Néha nagyon értékelném, ha tudnák lélegezni a víz alatt. Hírtelen elkezdenek szaporodni a sziklás részek így vagy kijutok, vagy hulla fogóra bukkantam, ami fájni fog nekem kicsit… Na, ússzunk, mert elegem van a szemlélődésből, figyelmemet a hajók aljára és a sziklákra koncentráltam, és a sodrással egy irányba úszva elértem egy viszonylag fényesebb helyet ahol a sodrás lelassult. Végre levegőt vehettem, de korán örömködtem a víz újra lerántott engem, és újra magával sodort egy újabb áramlás mentes részre. Úgy játszott velem a víz, mint én a levessel, ha épp gondolkodom. De most ne együnk, amikor engem készül összezúzni a tenger. Újra úszni kezdek az áramlattal, hogy a nagyobb sziklákat kikerüljem, és a hajók alja se dörzsölje le a fejemet csontig, és még kérdezik, miért utálom a vizet. Na, elegem van meguntam, hogy, a víz rángat magával, mint egy rongybabát. Nem vagyok senki bábja se emberé se a természeté én vagyok az úr mind felett. / Néha ezt nagyon jól esik kimondani, mi lenne, ha még komolyan is gondolnám, na de vissza a haragomhoz/. Az erőm után nyúlok és megállok, hiába tombol, körülöttem a víz engem ez nem érdekel, amint megállok, kiemelkedek a vízből. A friss levegő kellemesen érint, végre nem az a mocsok víz uralkodik, hanem én Shuga a Birodalmi Mágusok tagja, basszus mekkora szám lett most hogy a vízen kívül vagyok. Na, sétáljunk, ki a vízből kezd tömeg lenni és nem emberekből, hanem hajókból ez durván ijesztő. Pláne hogy valami nagy ijesztő jött szembe velem. Egy új kereskedelmi gálya és kisérő hajói jönnek, és nem lassítanak a dögök. És ennyi volt a koncentráció ismét a vízbe zuhanok, de már időben reagálok és a sodrás már nincs rám hatással. Úgy döntök, a víz alatt közelítem meg a partot, és ott emelkedek ki, kevesebb felvágással. Puhán landolok pár város őr és elég sok bámészkodó tengerész röhög rajtam nyíltan. Nem fogom felvenni a dolgot nem, húzom fel magam rajta. Egy rövidebb ideig, hőt gerjesztek, ami rémületet kelt egyesekben, de fütyülök rájuk. Körülöttem sűrű pára jelenik meg, majd tova száll. Megigazítom a most már száraz ruhám és megyek a munkám után, ha valaki még egyszer a kikötő felé akarna, munkát adni magam fojtom bele a vízbe
Tárgy: Re: Birodalmi kikötő 
2014-10-06, 2:21 pm
