Orod Opelë, a fehér elfek városa

A támadásom sikeres, és habár nem egyből, de le tudják fogni a sárkányt az égett szárnya miatt. Sajnos túl sok a sárkány és kevés az erőm és az elfek ereje. Arath nyila lepattan a hártyás szárnyról, így halkan cicceg. A hátára kapja a tegezt, az íjat és futni kezdünk.
Megtalálva az ispotályt, gyorsan ellátom a sebeinket. Nagy a fejetlenség odabent, rengeteg a sebesült, és kevés a gyógyító. Ez ellen azonban nem nagyon tudok mit tenni. Tudok néhány gyógyító varázst a vérmágiából, de nem fogom az erőmet erre pazarolni, ugyanis már így is fogytán van, illetve túl sok a sebesült ahhoz, hogy bármit is tenni tudjak. Gyorsan ellátom a sebeinket, és utasítom Arath-ot, hogy mennünk kell. Nem maradhatunk itt, túl értékesek vagyunk ahhoz, hogy egy egyszerű csatában elvesszünk úgy, hogy még tenni sem tudunk az ügy érdekében. Orod Opele már elbukott és akármennyire is fáj ezt beismerni, sajnos így van. Látom, hogy Arath szíve szerint maradna, de hamar megértetem vele, hogy rá otthon van szükség, a népünknél. Mert sejtem, hogy Lumel'Auvrea sem marad ki az orkok és sárkányok rohama alól. Ezért is sürgető, hogy minél előbb hazaérjünk és megvigyük a hírt: a sárkányok már Orod Opele-t támadják. Az istálló felé sietünk, amit hamarosan meg is találunk. Néhány ijedt és dühös ló igyekszik szabadulni, valamint egy őr ácsorog az épület előtt.
- Nem kellene elengedni az állatokat, jó uram? - emelem fel a hangomat, ahogy odaérünk. Figyelem az eget is, miközben a férfire, majd az őrjöngő állatokra nézek. Ekkor érkezik meg az égből az áldás - illetve Joahim.
- Uramisten, minden rendben? - lépek a férfihez és mérem végig, majd segítek neki feltápászkodni. Az égre pillantok, ahol még látszik a sárkány. Arath ismét íjat pendít, és ismét a sárkány szárnyát igyekszik eltalálni, hátha ez úttal sikerrel jár.
- Mérgekkel bevont láncok, nyilak kellenének... - gondolkozom hangosan, végül az őr felé fordulok:
- Nekünk pedig két gyors lóra van szükségünk! - jelentem ki határozottan, mélyen a férfi szemébe nézve. Láthatja, hogy vérelfek vagyunk és habár elgondolkozhat azon, hogy mit is keresünk itt, nem tudok okot, hogy miért ne adhatna nekünk két gyors lovat. Arath közben az istállóhoz sétál és igyekszik kiválasztani és megnyugtatni két megfelelőnek tűnő lovat.

Megérkezve az istállóhoz, egy fiatal őrt találunk ott, aki őrzi a lovakat. A magyarázata logikusnak tűnik, én mégis sajnálom az ijedt állatokat, akik talán csak egyszerűen várják a tűz általi halált.
- Nem hiszem, hogy bárki el akarna innen menekülni. Aki eddig itt maradt, az itt is fogja lelni végeztét! - szólalok meg és fejtem ki a véleményemet.
- Minden esetre nekünk kellene két gyors ló, ugyanis mi nem itt akarjuk kilehelni a lelkünket. Szép ez a város, de a sajátom fontosabb. - mondom határozott hangon és indulok meg az ajtó felé, hogy kihozzak két lovat. Arath mögöttem jön, hogy ő is válasszon egy lovat, ami elég gyors és kitartó ahhoz, hogy egy vágtával eljussunk Lumel'Auvreába. Az istálló nem sokáig marad egészben, ugyanis egy lovag csattan a tetőre, majd esik le mellénk a földre. Ijedten ugrok arrébb, és vizsgálom meg a férfit, aki az égből zuhant alá. A sárkány még mindig ott köröz felettünk, így Arath ismét íjat pendít és céloz. A nyíl talál, a sárkány pedig fájdalomtól ordítva fordul ismét felünk. A kérésem egyértelmű: két gyors ló, ám a fiatal lovász válaszán megdöbbenek.
- Úgy gondolod, hogy ez a mi feladatunk, fiú? - emelem fel a hangomat és lépek közelebb hozzá, majd lehalkítom a hangomat:
- A városod elesett. Engedj utunkra! - parancsolom, és oldalra tolom őt. Ekkor érkezik meg a sárkány tüze az istállóra,és bizony nem számítva erre ismét tüzet fog a ruhám és a bőröm. Arath gyorsan mozdul, az égő istállóból kiengedi a lovakat, akik szerte szét menekülnek a sárkányok elől. Arrébb futva vetem magam bele az itatóba, hogy még szinte ugyan azzal a lendülettel perdüljek ki belőle és csurom vizesen kapjak el egy kantárt és pattanjak fel egy ijedt ló hátára. A ló felugrik, próbál levetni magáról, de lágy szavakat suttogok a fülébe és erős marokkal fogom a kantárt, így lassan talán irányítható lesz. Hogyha sikerül megnyugtatnom a lovat és Arath is hasonló sikerrel jár, akkor ott hagyva az istállós fiút, és a lovagot a kijárat felé vágtázunk, hogy még időben itt hagyassuk Orod Opele-t és meginduljunk Lumel'Auvrea felé...

//Nyílt mese: Rajtaütés Orod Opelën //

A lovak szétszélednek, a lovas fiú pedig az itatóban köt ki a sárkány tüze elől. Gyors mozdulattal kapok el egy lovat, és gyorsan pattanok fel rá. Arath is csatlakozik hozzám, így gyorsan a többi ló között vágtázva indulunk el. Még hallom, ahogy az égből leeső férfi utánunk kiált, de nem foglalkozok vele. Mindenki védje a saját életét. Az enyém elég fontos, nem fogok néhány tesze-toszta fehér elf miatt elpatkolni és nem is értek annyira a harchoz és a védelem szervezéshez, hogy bármikor is felemeljem a hangomat. Megsarkantyúzom a lovamat, és vágtába ugratom. Enyhén égett köpenyem repül utánam, mellettem szorosan Arath vágtat, íját kézen tartva a támadásra. Enyhe égett szag leng körül minket, de ez most nem érdekel. Egyszerűen csak ki akarok jutni innen, és elindulni hazafelé, hogy hírt vigyek apámnak és az egész városomnak.
A vágtánk a kapuig mégsem tűnik olyan könnyűnek, hiszen a lovak felkeltik az érdeklődést. Egy kék sárkány figyel fel ránk, az árnyéka lassan felénk kúszik. Felpillantok, és ijedten pislogok. Látom, hogyan gyűlik a tűz a sárkány pofájába, majd hogyan robban ki belőle. Az egyik mellettem vágtató lóra ugrok át és berántom egy mellékutcába, így remélhetőleg elkerülöm a tüzet, és csak egy picit égek meg. Hogy mi lesz a lovakkal, illetve Arath megtud-e menekülni.... Nos, ez majd kiderül, ha kicsit elül a tűz és ki tudok pillantani a kis utcából.

//Nyílt mese: Rajtaütés Orod Opelën //


A lovak határozottan és ijedten vágtatnak a kijárat felé. Ők sem akarják itt lelni a halálukat, csak rohannak szinte vaktában a szabadság felé. A sárkányoknak azonban feltűnik ez a roham, és az egyik sárkány felénk repülve tűzzel borítja be az utcát. Egy gyors mozdulattal ugrok át egy másik lóra, majd fordítom őt be egy sikátorba. A ló rettenetesen meg van ijedve, de gyorsan igyekszem őt megnyugtatni és határozottan fogni a sörényét.
A tűz néhol megégeti a bőrömet és a hajamba is belekap, ami bűzt és fájdalmat hoz maga után. A köpenyemet - ami szintén égett már egy párszor - a fejemre terítem és gyors mozdulatokkal oltom el a fejemet. Egy pár másodpercet megengedek magamnak, hogy elsirassam gyönyörű, hosszú vörös hajamat, de erre most nincs idő. A sárkány még mindig itt van, és habár valaminek nekiütközött, sejtem, hogy tovább fog próbálkozni. Ahogy kipillantok a sikátorból, látom, ahogy a lovak szenvednek a tűzzel, illetve Arath is égetten küzd egy lóval, aki alá beszorult. Arath nem mozdul, tudja, hogy a sárkány a halottakkal nem foglalkozik. Vagyis inkább foglalkozik azokkal, akik még élők, elevenek és mozognak. Egy pár pillanatig én is azt hiszem, hogy elvesztettem társamat, de ahogy a sárkány picit elfordul, Arath kinyitja a szemét. Az íját lassan a földre dobja, távolabb a haldokló lótól, majd megpróbál kikecmeregni alóla. Kisietek a sikátorból, és a mágus felé pillantok. Biccentek felé, megköszönve a pajzsot, majd minden figyelmemet Arath-ra összpontosítom és igyekszek kiszabadítani őt a haldokló ló alól.
- Szükségünk van segítségre. - suttogom a férfinek, aki lihegve, fájdalomtól eltorzult arccal tápászkodik fel. Egyik lába csúnyán megsebesült, csak bicegni tud vele, futni semmiképp sem, és lovagolni is csak segítséggel.
- Mágus! Segíts nekünk! - szólok oda a férfinek és a vállamra támasztva Arath-ot lassan a sikátor felé sietünk, amennyire csak tudunk. Az íját a hátamra akasztom és várom, hogy vajon a mágus segít-e nekünk...