A rabszolgapiac

A sötét elf ott áll a parton a többi rabszolgakereskedővel, míg csendben figyelték, ahogy kiköt a nagy monstrum. Ha még csak a többi rabszolgakereskedővel! Könnyedén el tudta volna viselni őket. De ezek az átkozottak körül ott nyüzsgött a legtöbb rabszolgahajcsáruk és őrük. Utálta őket, hiszen ezek a kutyák igyekeztek a többi emberkereskedőt hátra szorítani, privilegizált helyet biztosítva az első sorokban gazdáiknak.



Ahogy a nagy test közel úszott a dokkhoz, az evezőket behúzták. Nem olyan katonásan, ahogy azt az olvasó elképzelné, pár még össze is akadt, ahogy szanaszét kalimpálva egyre rövidebb végük látszott ki a fa szerkezetből.
De mind ez mit sem változtatott Vogon véleményén a fegyelmezetlen rabszolgahajóval kapcsolatban. Jobb kezét az övében pihenő tőre markolatán pihentette, míg bal kezét pont pénzes zacskójánál tette csípőre. Ő még életében nem látott harci gályát. Olyat, ahol az evezősök úgy dolgoznának össze, mintha csak egy közös tudat vezérelné testüket. Jól megvolt a maga világában e nélkül is, tudta, hogy oly sok minden van még, amit nem látott, de rövid élete már így is tartalmas volt.
Ahogy a matrózok végeztek a vitorla bevonásával, mások a cölöpökhöz kötötték a víz urát, elkezdtek felsorakozni a korlát mentén. Páncél egyikükön sem volt, de jól fel voltak fegyverkezve. Jó egy méteres szablyájuk mindegyiknek az övére erősítve kéz közelében pihent, de többeknek lándzsájuk is volt emellett vagy néhányuknak helyette inkább hátukon nagy kerek fa pajzs.
Ahogy végeztek, egy palló ereszkedett le, hogy hidat nyújtson a leszálló első néhány tengerésznek, hogy a fent maradó társaik elkezdjék lefelé noszogatni a raktér titkát.



Na, hát ezért utálta az őröket!
A legerősebb csapatban lévők főnökei máris elkezdtek alkudozni a kapitánnyal a legszebbek csoportjára. Ők jobbra külön álltak, míg a többieket két másikba rendezték. A hídhoz legközelebb álltak az átlagos minőségű portékák, belőlük volt a legtöbb. De bal felé többen a kimondottan alsó kategóriába soroltak közül le is ültek a kőre. Csak fegyelmezetlenek voltak, vagy valahogy megsejtették, hogy nekik még nagyon sokat kell a kikötőben lenniük? Talán sosem tudjuk meg. Minden esetre a másik két klub fegyelmezettebben viselkedett, pár felügyelőjük pedig hátul rögtön rámordult, ha valamelyiket úgy látta, kezdi elengedni magát. Párszor ostor is csattant a földön, de még nem bántották az alkuszok vitája közben.
A reggeli hűvös már elillant, még ha a Nap lassan is vánszorgott az égen az alatt a pár óra alatt, mire sorra került. Ahogy a nagyobb seregek elvonultak szerzeményeiket a tömegen keresztül préselve mindig kapott egy-egy könyököt valamelyik a tünde körül állók közül, hogy hátrébb szorítsa, miközben utat engednek a vásárt már nyélbe ütötteknek. Így magas termete és jó fizikumának köszönhetően már nem csak a többi munkás nélküli kupecet előzte meg, de akadtak egy-két fogdmegeket alkalmazók is, akik nem bírtak társaik sodrásával.
Kicsit megkönnyebbülve nézte a hajó vezetőjét, mikor neki is odaszólt.
-Hát önnek mit adhatok, uram?
-Két rabszolgát veszek. Azt meg azt.
-Nem lehet. Már elmondtam többször, ha figyeltek volna, hogy aki ebből a csoportból vesz, annak a másikból is néznie kell egyet. Egy innen -mutatta két tenyerét a híd felé kifeszítve- egy onnan.
*A Beebebroxnak nem volt ínyére a rendszer. Főleg, mert hülyének akarták nézni. A leggazdagabb versenytársai csak a legkiválóbbak közül válogattak, majd a közepes minőségek javát is elkapkodták az orra elől. Hallotta jó ideje, ahogy egyszer csak a legrondábbak vásárlásához kötötték miden újabb vásárlásokat, de ettől még ez az érdekébe ütközött. Még hogy a legkisebb tételben vásárlók vigyék el a selejtet! Jóval kisebb annak a csoportnak az ára, de eladni sem túl könnyű őket. Ez pedig kisebb haszon minden darab után.
~Ha nem lenne ennyire az erőshöz húzó a rendszer, akkor a nagy tételben vásárlók vinnék el ezeket, miénk pedig az értékesebb lenne. Ők úgy is nagy tételben kereskednek. Azért fogadnak embereket, hogy tömeget irányítsanak és kikiáltó pódiumot bérelnek a várostól.
Mindenki jól járna, ha nekünk csak az a pár kicsi üzlet lenne, de legalább egy magasabb árért adhatnánk el.
*Hideg tekintete szótlanul szinte átszúrta ellenfelét fél perc néma csöndig, míg újra meg nem szólalt.
-De nekem abból a csoportból kell kettő. Ha eladtam őket, visszajövök és veszek ebből.
*Nagy lélegzetet vett a másik, hogy kicsit nyugodtan feleljen.
-Uram! Nem lehet csak ebből venni és majd valamikor talán visszajönni. Vagy kell magának mind a kettőből vagy ha csak egyet akar venni, menjen ki a piacra és vegyen valakitől csak egyet!
*A rendszer nem csak arra való, hogy a bő pénztárcájúak biztosan elkapkodják a legkedvezőbb áron a szépségeket. A szárazföldön kemény pénzt kell fizetniük az itt létért a legénységnek is. A minél több és minél gyorsabb vásárlásra ösztönözték a szerencséjüket itt megforgatókat. A legkedvezőbb igazából az lenne nekik, ha mindent rá tudnának sózni a legbefolyásosabbakra és ezekkel a kisstílűekkel nem is kellene foglalkozniuk. Nem különbözött ez alapjában véve semmi más áru cikktől, ebben a 100. szülinapon igaza volt a családnak. Mindig azok határozzák meg a kicsik lehetőségeit, akik nagy tételben adnak-vesznek. Talán, ha elfogadja akkor a kölcsönt, ma már vacsorákra járna esténként és azon kevesek közé tartozna, akiket nemesi vagy mágus származásuk hiányában is nagyra értékel Narin.
De ő émelygést érzett, valahányszor rágondolt, hogy saját palotájában élve üzleteljen a városban. A családi kúriák mindig melegséget és biztonságot sugalltak, de amikor várható jövője eszébe jut, valamiért mindig másként hat rá.
-Hatvan darnát adok az iménti két hölgyért.
-Na jó, a következőt! -vágta rá szemrebbenéstelemül.
-Várjon! Rendben. Az és az ötven darnáért. Harminc és húsz. -jól tudta, miket beszél. A két utolsó csoport fix áron kelt el. A legkecsegtetőbbekért külön-külön vita folyt, nem véletlen. Igen széles körben mozoghat, hogy mit kap érte egy ügyes üzletember. De ezek a maradékok tucat áruk voltak. Többet vitt volna el, ha pár darnán vitatkoznak, de több óra kikötői pénzt kell értük kipengetni.
-Úgy legyen! Viheti őket. -tartotta a markát, amiben egy csomag pénz landolt. Nem volt meglepő a vita kimenetele, már idő közben kiszedte tarsolyából a magával hozott jóval olcsóbb rongydarabba a kívánt összeget.
Így végül délhez közel, perzselő forróságban indult meg Szaurus lovasa a nyereghez láncolt két nővel a piac felé.

Ahogy áthaladt a kapun lova hátán oda, ahol egy szigorúan elkülönített területen a kikiáltások zajlanak bizony már érezte orrában a büdöset. Nem csak saját ruhájából, testéből áradót, de jó ideje megtelt a levegő mindenki máséval is. Népe kifinomultabb érzékekkel rendelkezik, mint sok más faj, például az emberek, törpék... Telarról gyakran eszébe jutott a pöcegödör szó. Ezt részben az indokolta, mert a folyó ezen partján már hétszáz éve nem terem meg egy növény sem. A hatalmas, kietlen síkság nem üdítő levegőt, hanem fullasztó porfelhőt hoz be, ha feltámad a keleti szél. Nyugatról pedig, ahol a Hajnal másik partján sárgálló búzamezők felüdülést remélne, bizony fekáliából épül a part. A szennyet az utcára öntik az pedig ha híg, lecsorog a folyó felé lejtő talajon. A keményebb ürülék kényelmes, megvárja, míg az első eső odébb mossa kicsit. Régen nem így volt. Amíg elfek irányítottak és laktak az erős falakon belül jobb lehetett az élet. Pár öreg, aki még Lanur hódítása előtt is élt valamennyit nosztalgiával emlékszik vissza.
De ma már a szagok miatt is az árnyékszék jut az eszébe. No meg azért, mert az egész település olyan, mint egy nagy mellékhelyiség. Az emberek mentalitását a nagy városban ez írja le a legjobban.
Odébb poroszkált az őröktől, hogy kicsit beljebb álljon félre ott, ahol két kikiáltó fa emelvény között egy forgalmas kis zugban vetheti meg a lábát. Nem véletlen a választás. Neki nincs pénze ilyenekért plusz költséget fizetni. Elég az, hogy havonta egy szerény összeggel hozzá kell járulnia a kincstár kiadásaihoz. Így is örül, hogy egy keveset félre tud tenni, miközben újabb lányokat vásárol meg a parton vagy vidéki útjain és a mindennapiról is gondoskodik.
A szebbik kisasszonyt, akit magával hozott bűbájjal vonta körbe. Nem kellett varázsigét kimondania vagy kezeit mozgatnia. Gyenge mágia volt, nem is tartotta igazán annak. Csak egy trükk, amit ha a gyerek fajok jobban tudnának figyelmüket összpontosítani, talán ők is meg tudnák csinálni.
A hatás nem maradt el. A harminc darnáért vásárolt felkeltette a mellettük elhaladók figyelmét. Vogon gondolatai felerősítették bennük azt, amit egyébként is gondoltak volna róla. Nem aggódott, bár neki nem zsánere a barna, de tudta jól szívében, hogy megérte az árát. Sok emberben és talán ha ízlés ficamuk van, még a tündékben is. Oly sokakkal megesik a fajából.
Nem is telt bele sok idő, az emelvények között bámészkodó egyik nemes szeme nem csak megakadt a bánatos arcot vágón, de meg is szólította a sötét kék szemek tulajdonosát.
-Az mennyibe kerül?
-Harminchat darna. De csak ha gyorsan elviszi.
-Hát ez nevetséges. Nem ér meg ez huszonötöt sem.
-Hát akkor negyven, csak mert szépen kérte.
-Nevetséges. Nem egy királynőt árul maga, ez csak egy koszos senki.
-Nem koszosabb, mint sok vásárló itt. Én igényes vagyok arra, hogy ápoltak legyenek a lányaim. -ez persze az elf részéről túlzás volt. A dokkról egyenesen ide jött. Nem mosakodtak ők, de ettől még a legtöbb nézelődőt tényleg verték tisztaságban.
-Na jó! Adok érte harmincat, csak hogy maga is jól járjon.
-Nem fogadhatom el. Magam is harmincötért vettem őket. Ha nem adom el a másikat negyvenért, akkor még rosszul is járok. Harminchét, mert olyan szimpatikus nekem. Meg őszintén szólva... -hangja elhalt, mintha csak habozna elmondani, pedig oly gondosan kiagyalt terv mentén szokta megfűzni a vevőit- Az az igazság, hogy ebédre haza kell mennem a feleségemhez. Ha ezt most elviszi, akkor vissza se jönnék délután, vagy elkel a másik is vagy holnap majd kihozom megint.
-Hát nem bánnom. Ha haza akar menni a feleségéhez... harmincötöt adok ezért, hogy ne járjon rosszul, és kerítek magának egy barátomat, aki megveszi negyvenért ezt a másikat, ha vár pár órát.
-Negyvenért? Nem is rossz üzlet. Akkor keresnék öt darnát a mai nap és még a feleségemmel is ebédelhetnék! -mondta csillogó szemekkel.
*Az előkelő nemes elővette erszényét és kis kotorászás után oda adott egy húszast és három ötöst. A vörös hajú gazdája levette a kiszemelt szolgáról a vastag vasat egy vékony kötéllel összekötve a kezeit csuklónál. A végét az új tulajnak kezébe adta, aki mosolygós arccal elvezette a csendben a földet bambuló áldozatot. Nem tiltakozott, nem próbált meg elfutni. Hasztalan lett volna. Még csak meg sem szólalt.
Ahogy a sötét elf visszaszállt a nyeregbe elégedetten konstatálta, hogy a nagyobb tétel megvan. Ez volt a könnyebbik eset. Nem...
Bármennyire is azt gondolja most az olvasó, hogy a szerényebb külsővel rendelkezőt most ugyan olyan varázslatba burkolta, mint az előzőt, ezt nem tette meg. De nem is lett volna okos tőle. Ez az illúzió csak a meglévő tulajdonságokat emeli ki. Egy csillogó szemet még vonzóbbá tesz. Egy nagy mellet még nagyobbnak. Kár lenne ilyet pazarolni a másikra. Hiszen ő nem volt vonzónak mondható. Valószínűleg csak a negatívumokat hangsúlyozná csak ki. Örülhet annak, ha valaki megveszi cselédnek. Vagy valamelyik rút megelégszik vele, mert kevés a pénze a körülrajongottabb árukhoz.
Legnagyobb meglepetésére ahogy csendben várakoztak ott hamarosan valóban visszajött az iménti vevő. Méghozzá nem egyedül. Bár tényleg eltelt vagy másfél óra, de jól emlékezett rá. A kísérője pedig...



az a hölgy volt, akit megvett. Igen figyelemre méltó fordulat. Ugyanis ha az ígért barát lesz, akkor könnyű szerrel előfordulhat, hogy most épp tudtán kívül egy lanuriai nemes hölgyet adott el, aki majd vádaskodik és bíróság elé viszi. Vagy legalábbis nem tudta hova tenni másért.
-Visszaadom. Maga átvert engem.
-Hogy? Nem hozhatja vissza. Megvette. Látta, hogy mire licitál. Ha megnyerte, hadd vigye!
-Nem kell. Adja inkább vissza a pénzemet. Maga tudta, hogy hibás a portékája.
*Nem válaszolt, csak a magasban karba fonta a kezét. Sok trükköt megvetett, amit riválisai használnak, de nem csereszavatos az ő portfóliója. Aki nem így gondolja, annak nem rest kihangsúlyozni méretbeli különbségeiket, hogy elejét vegye egy szörnyű halálesetnek.
-Maga gazember. Tudott róla.
*A múltkor csendben a földet bámuló hölgy most egészen másként viselkedett. Állát magasra szegte és oly egykedvűen nézelődött szét, mintha nem is róla beszélnének. Az értelmetlen vitát megunva, Szaurus lovasa leszállt és hármójukat egy épület árnyékába húzta.
-Nem tudok én semmiről, de akkor mondja el, mi baja. Én meg majd elbírálom, igaza van-e.
-Mutasd meg!
*Ezzel a szoknyát megragadta és felrántotta. Az értő szemek kicsit közelebb hajolva vizsgálták a felháborodás forrását. És halk hümmögést hallatott.
-Ez egy erény öv.
-Igen az. -engedte el a ruha redőit- És maga tudta, hogy hibás terméket ad el nekem.
-Nem értem még mindig a problémát. Levehető.
-Hát akkor vegye le!
-Én!? Maga a tulajdonos. Mi közöm hozzá?
-Vegye le! Én már próbáltam. Ha azt állítja, nem hibás a kínálat, akkor le tudja venni.
*Nagyot lélegezve haza kísérte Annie néni házába őket. Az özvegy furcsáló tekintetekkel nézett, nagyon ritka, hogy az ifjú sarj haza hozza a munkát.
-Mi történt? -kérdezte halk hangon.
-Nénikém! Megvannak még Dolfi bácsi szerszámai?
-Persze! De miért? A rabszolgád fabrikál velük már megint valamit.
-Most nem a gnóm az érdekes. Inkább ne is juttasd őt az eszembe!
-Rendben. Bezárom a boltot és megnézzük, mi kell.
-Nem, arra semmi szükség.
-Nekem ne kertelj, te önfejű gyerek! Látom, hogy valami aggaszt.
-Nem csak... Azt hiszem meg tudom oldani magam is. Maradj csak itt, hátha jön egy vevő. -a bájos elf hölgy karjait megsimogatta mosolyogva nézett a szemeibe. Nagyon jól esett neki, hogy a családja ennyire gondját akarja viselni. Bár Annie néni nem született Bebebroxnak, Undolf Beebebrox halála után tovább vitte a boltot. Bármennyire is furcsa volt az elején, mégis legalább annyira közülük valónak tűnik férje nélkül az oldalán, gyermektelenül, mint akik egész gyermekkorukban ezt tanulják. Igazi üzletasszony!
Egy tölgyfa ajtón bemenve a pult mellett a belső szobák egyikében megtalálták amit keresnek. A szerszámok. Az elf hamar neki állt vésővel és kalapáccsal leveszíteni a pántokat. Hogy a vevő elégedett legyen... végre.
A másik rabszolga csodálkozó tekintetekkel nézte a gnóm min kísérletezik.

Ahogy kiértek az ajtón hárman, a barna csaj azonnal futásnak eredt. Mintha másként nem is történhetett volna, lábai vitték nagy szökkenésekkel a legközelebbi sarokig.
-Fogja meg! -üvöltött rá a nemesre az utolsó áruja láncait újra a nyereghez erősítő kereskedő, aki értetlenül bámult vissza- Nem érti, a maga tulajdona? Fogja meg!
-De én nem... -kezdte idegesen dadogni.
-De maga... Takarodjon! -lökött idegességében az idiótán egy nagyot, hogy az majdnem orra bukott. Nagy szívességet tett neki, hogy eljött a helyéről, lehet az óta egy másik kalmár el is foglalta. Egy lakatot nem tud szétütni, de ahhoz van esze, hogy őt zaklassa „hibás áruval”. Nem várta meg, hogy most meg azt követelje tőle, hogy kapja el helyette. A paripájáról elégedetten szemlélte, ahogy a gazdag kölyök botladozva szalad a kecses préda után. Nem voltak kétségei, hogy hamarosan utol éri, bármennyire is szánalmas jelenleg a produkciója. Utol kell érnie, hiszen ők, a kiváltságos vezetők hozták meg a törvényt, hogy ha egy rabszolga elszökik, akkor az szabadnak neveztessék. Ezt tudnia kell, így össze fogja szedni magát.
Ahogy megrántotta a kantárt a rabszolganő úgy kezdett el bukdácsolni, mintha csak egy makacs öszvér sorstársa meg akarta volna mutatni Szaurusnak, ki is az erősebb kettejük közül. De alig botladozott pár lépést, a Beebebrox vállán visszanézve kitágult szemekkel nézte az öklendező lányt. Azonnal megállította hátasát, hogy lepattanva kicsit gondjába vehesse.
~Már csak ez hiányzott! Ötven darnát fizettem értük és ha ez kimúlik, akkor rám szárad 15 leírt veszteség.
*A jobb kezét a gyönge vállakon pihentette, majd amikor kicsit enyhült a rosszullét, szemébe nézve megkérdezte a legkézenfekvőbb kérdést.
-Jól vagy?
*A védtelen nő csak a fejét bólogatta. Láthatóan igyekezett összeszedni magát. A gazdája bekísérte újfent a boltba.
-Mi történt?
-Annie néni? Mit szoktunk adni hányingerre?
-Ha csak múló ételmérgezés, akkor keserűfű. Hadd nézzem! -ezzel a pultot megkerülve oda sétált hozzájuk- Jobban vagy, kicsikém?
*A feje újfent bólogatott, nem tudni, csak a veréstől fél, ha feldühíti urát vagy megpróbálta viszonozni a nem várt kedvességet azzal, hogy nem feszíti túl a lehetőségeit. De az látszott, hogy próbál erősebbnek tűnni, mint amilyen valójában. A gyönyörű, vörös hajú, hegyes fülű nő elindult az orvosságból hozni.
-Segítek bezárni a boltot.
-Nem kell, hagyd csak! -felelte kedvesen jártában visszanézve- Ha jön egy vevő, szolgáljátok ki! És be ne merd hozni még egyszer hátra ezt nekem!
*A sötét szemek úgy néztek a vörösökbe, mintha csak egy lándzsát döftek volna épp át a hasán. Nem kellett sokat magyarázni, hogyan kell eladni egy fazekat. De ezt a választ nem várta.
-Ne aggódj! Én tudom, hogy mit kell csinálni. Ha jön valaki, te csak pihenj tovább nyugodtan! -a tekintete újra visszafordult a betegre. Ijedség tükröződött az arcán, még ha próbálta is leplezni.
*Hamarosan visszajött a ház úrnője egy marék gyógyfűvel és egy vekni kenyérrel.
-Tessék! Edd csak meg, ez segít. És utána edd ki a cipó belét! A haját nem kell, ne terheljük ma a gyomrodat! De segít felszívni a bélnedveket. Reméljük, csak arról van szó, hogy romlott ételt ettél. -monda mosolyogva, mint mindig.
-És ha nem? -tette fel a kérdést rokona, ami ott lógott a levegőben.
-Akkor gyógyítsd magad mágiával! És ha marad elég erőd, akkor őt is! -jött a hűvös felelet.
-Ccc..ccöö..ccc.cccö!
-Makacs Beebebrox! Inkább meghalnál, de csak a fekete mágiát használod.
-Nem tudom. Még nem találkoztam olyan problémával, amit ne lehetett volna megoldani a varázslás árnyékos oldalával.
*No, igen. Nem találkozott. Most egyikük sem kezdett el vitatkozni azon, hogy ezt úgy érti, meg lehetett volna oldania, de nem volt hozzá elég ereje vagy úgy, megoldotta, azzal a kevéssel, amit végre tud hajtani no meg... pótolta a többit testével.



Miután szemmel láthatóan jobban lett a kapott segítségtől, hamarosan újra vasra verve haladtak eladásának színhelyére. Izgultak mind a ketten, hogy megismétlődik-e a szerencsétlen baleset, miközben a tömegben épp eladni készülnek őt. Rossz lett volna a gazdának, de... legalább ennyire rossz a tulajdonának. Bármennyire is kedves volt eddig vele, nem lehetett egyikük sem ostoba. Ha a leendő vevők előtt kiderül, hogy ragály van rajta, képtelenség lenne eladni őt. Márpedig ezt nem engedhették meg. A nő fejébe ötlött, hogy valószínűleg este otthon alaposan megkorbácsolnák, hogy másnap ugyan oda kivezetve ne merjen ilyet tenni. De ez csak a legjobb dolog volt, amiben reménykedett. Ha ellene fordul a hangulat, hogy kórt terjeszt a városban, könnyen követelhetik gazdájától, hogy ölje meg, feláldozva az istenek kibékítéséért. Vagy egyszerűen csak összezárják a haldoklókkal egy szigeten, ahonnan nem tudnak elmenekülni. Vagy egy eldugott völgybe, ahová a gyógyíthatatlan betegek kerülnek.
Szerencsére ilyenre nem került sor. Hamarosan jött egy módosabb parasztgazdának tűnő, aki hosszas alkudozás után hajlandó volt kifizetni érte huszonöt szépencsengőt.

Ahogy elhaladt a nő és a férfi szép komótosan a kezébe vette a kanárt Vogon.
Nem ült fel a táltos hátára. Nem sietett sehova. Jóval nagyobb kerülőt tett, hogy egy olyan kapun távozzon, ami nem esett volna útba haza felé. A befektetett idő -úgy remélte- meg fog térülni.
Nem csalatkozott. A legnagyobb nyüzsgésen keresztül vágva épp egy eszményi vöröst árultak, amikor silány minőségű reggelije a fa emelvény tetején landolt. Bár az egyik legelőkelőbb tákolmány volt a placon, olyan magasan tornyosult mindenki felé, hogy szem nem láthatta a szétkenődött masszát, de többé nem is akarták látni.
Kitört a pánik és azonnal rohant mindenki a legközelebbi kijárat felé. A tömeghisztéria átterjedt más árusító helyekre is, így kora délután több ember is elesett, ahogy kifelé rohanva lökdösődtek. Alig a vevők tizede maradt, jórészt a központtól távolabbi vágeken.
Az elf jót mosolygott ezen arcát eltakaró kafijja mögött. Végre van egy rossz napja azoknak, akik gyorsan felmarkolták előle és legtöbb kollégájuk elől a legjobbnak tűnő árukat. Bár így is túl lehettek a legtöbb eladáson, de a külön kedvezmény és a körülöttük csaholó kutyák fizetségének előteremtéséért egész nap mennie kellett volna az üzletnek. Nem kevés kár érhette ezeket a fösvényeket, ha mindegyiken csak 3-4 lány marad a nyakán holnapig. Némelyik talán arra spekulált megint, hogy pont most küldi fel a zárkákból a legértékesebb példányokat, mikor már a legtöbben eladták a délelőtti csúcsforgalomban. Így sziporkázhatnak egy középszerű mezőnyben.
Ő nem rohant. Immáron tudta, hogy távoli rokonának van otthon ellenszere. Kicsit aggódott, hogy mi lesz akkor, ha komoly járvány tör ki a városban, de úgy döntött, hogy akkor kár izgulni ezen a néhány percen. Ha a szállítmány mérgezett volt, az egész város veszélybe került.
Így a kapun kiérve széles körben a kikötőhöz ment. Azt remélte, ott találja még a gályát, de az felszedte a horgonyt, amint kalapács alá került az utolsó hölgy is. Kis figyeléssel megütötte a fülét egy csendes beszélgetés. Egykedvűen dumált két rakodó arról, hogy az a hajó valamiért nem délre, a torkolat irányába ment tovább. A falaktól nem sokkal északabbra vár, valami fontos rakományt akar felvenni csónakokkal.
Áldotta ilyenkor a szerencséjét a tünde, hogy népe nem úgy hallja a hangokat, ahogy azt a primitív fajokra mondják. Sosem tudta elképzelni, mikor olyanokat mondanak, hogy „elnyomta a tömeg zaja” vagy „nem hallottam, épp másra figyeltem”. Ő például amikor Menion vára alatt egy cirkuszban volt, ahol a Világszámot nézte meg, hallotta az összes beszélgetést egyszerre, külön-külön. Érzékszervei élesen elkülönítik a különböző komponenseket, hogy a legapróbb részletek se bújjanak ki. Észrevegyék egy közel hajoló hölgy testének zamatát, bármilyen erős is az illatszer, melyet magára fújt.
Így lehetett az, hogy az elsőre érdektelennek tűnő beszédre is ugyan úgy figyelt a Beebebrox és rájött, hogy ez az, amiért ő ide jött. Csak ezt akarta tudni...
A Kietlen Pusztán lovagolva hamar megtalálta a hullámok hátán békésen ringó fát. Nem volt nehéz, mikor friss keréknyomot talált, tudta, hogy csak követnie kell. Így vezették el oda, ahol most egy csónakból épp egy hordót próbál felhúzni a legénység. Már készül is egy kosár, tele friss kenyérrel, hogy az is kövesse. De nem a hazafelé út ellátmányát akarta bámulni, mikor ide jött.
Ahogy a part felé eveztek, gyanakvó pillantással méregették a folyóhátra felügetőt. Mint kiderült, volt is rá okuk. Félúton sem járt a ladik, mikor a hajó faránál egy matróz jelent meg. Vállán egy nagy darab szövet volt, mely kisvártatva átlendült a korláton és egyenest a mélybe süllyedt. Bármi más is volt benne, köveket raktak mellé, hogy hamar a fenékre süllyedjen és eltűnjön a szemek elől.
~Hát mégis bajban vagyunk. Az a nő nem romlott kaját evett. Abba nem halnak bele a gyerekek sem. Kolera vagy más veszély ütötte fel a fejét a fedélközben, most pedig a hulláktól szabadulnak meg.
Ha eddig nem tették meg, azt jelenti, hogy a gálya belsejében még maradt olyan szolga, akinek az állapota túlságosan kritikus volt, hogy felhozzák. Ha ez reggel már kiderül, az egész rakománynak búcsút mondhattak volna. Akár luxus nők is kerülhettek bele azok közé, akiket inkább megvárnak, hogy élnek vagy halnak. Ha a dögvész elmúlik és marad még említésre méltó áru mennyiség, akkor kirakodnak újra. Ha nem, akkor csendben haza utaznak és az esetleg még egy-két kivételt a következő szállítmány közé keverik.
A vörös nő átka nem múlik el a fösvényekről. A mindig nagyot markolni akarásuk fogja a bukásukat hozni. Ahogy mindannyiunkra. Hiába zárták el estére a megmaradtakat, az állapotuk romlani fog és hamarosan megjelennek az első látható jelek mind a zárkákban, mind az utcákon.
És ha Eclair kegyes lesz hozzám, akkor én hasznot tudok hajtani belőle. Most, hogy már nincs eladnivalóm, az idő nekem kedvez.
*Anélkül, hogy megvárta volna a partot érőket, visszalovagolt a városba, hogy a kocsmákban borozgasson. Nem, nem ivott előre a medve bőrére. Várt valakire, akit az istenek küldenek majd neki.

/Telar és a járvány/

Már javában sötétség borult a városra, mikor három alak közeledett Telar legsötétebbnek tartott városrészéhez. Bár igaz, hogy eddig sokkal több gyertya fénye segítette a tájékozódásukat, ám eme környék nem ezért kapta a jelzőt. Nem is igazán fordul meg erre senki ilyen későn, hogy a közvilágítás hiányára panaszkodnának a lakók.
Meglepő, de bármennyire is magabiztosan lépkedett, nyomában paripájával, az elf, ő maga is először látja ilyenek kedvelt piacterét. És talán most először vegyül a sötétség megnyugtató békéjébe egy szinte tapintható, mélyben leselkedő ellenérzés, melyet sehogy sem tud magának megfogalmazni.
Egészen más ez az este, mint a mezőkön megszokott béke. A napszak, mikor az emberek végre engednek félelmüknek és nem merészkednek ki házaikból, hogy belekössenek másokba vagy kéretlenül megszólítsanak valakit, mert épp beszélgetni vágynak egy idegennel. Hiába hegyezte hegyes füleit, erre felé csak a sikátorokból kiszűrődő családi veszekedések érték el őt és arról, ahová tartanak ennél még szörnyűbb neszek.
Napközben az a hely az új élet, újrakezdés helye. Reményvesztett emberek, surranók, tündék és ki tudja még miféle lények, akik választhattak az elmúlás és egy másik sors között az újrakezdés választották. Épp itt kapják meg a napsütésben az elégedett gazdáik, akik vigyázni fognak rájuk, hogy éhen ne haljanak, ne keveredjenek újabb lopásba vagy vesztett csatákba. Biztonságosabb lesz az életük.
Ám most, ahogy két hölgy útitársával lépkedtek közelebb, nem ilyennek tűnt. Bármennyire is tisztában volt riválisai legkülönbözőbb módszereivel, melyekkel igyekeztek rávenni áruikat, hogy még hívogatóbbnak mutassák magukat, jelenleg minden hiányzott innen, ami napközben jobbra fordítja sorsukat. A vevők, a kikiáltók harsány beszédei... Ezt a települést gyakran hasonlítja mellékhelyiséghez, ám ez az elhíresült vásártér jelenleg pontosa ahhoz hasonlított. Mint egy árnyékszék, melyből kiveszett a megkönnyebbülés, csak a fekália, a kellemetlen maradt volna benne. A koszos és büdös zárkákban néhol megkorbácsolják azokat a rabokat, akikről úgy vélik, makrancos viselkedésük a fő oka, hogy nem keltek el az árverésen. Máshol a kiszolgáltatott nőkkel erőszakoskodók próbálkozásai hallatszanak ki a romos házakból.

A köpenyét maga köré húzva érkezett meg a sötét tünde a kapuhoz, mely őre igen szigorúan nézte már egy ideje a közeledőket.
-Itt már nincs vásár. Jöjjenek vissza holnap!
-Tudom, eladó vagyok. Csak a Veremhez megyek és már itt sem vagyok.
-Melyik ketrecet bérli? -kérdezte gyanakodva a strázsa.

Fela kedves lánynak tűnt, úgy éreztem megbízhatok benne, viszont Vogon már más téma volt. Egy ideig hallgattam ahogy alkudozik, de aztán nem bírtam magamban tartani a szót.
- Milyen érdekes Vogon! Máskor mindig játszod a nagy filantróp hőst ( nem mintha bármi valóságalapja lenne), most viszont hogy szavaidat tettekkel kéne alátámasztanod, füled-farkad behúzva menekülnél. Micsoda egy szájhős! – csóváltam meg a fejem.
- De mindegy is, nem vártam sokat tőled. A sunyi személyek általában félősek is. – tettem hozzá sóhajtva.
- Menjünk inkább. – legyintettem lemondóan. Követtem Vogont és Felát a rabszolgapiac felé. Mikor odaértünk elhúzott szájjal néztem körbe.
- Micsoda egy lehangoló hely. – jegyeztem meg epésen. Épp hogy becsuktam a számat, valami őr féle lépett elénk. Meg akart állítani minket, Vogon próbálta megoldani a helyzetet.

*Kísérteties az út. Azt hiszem, ezért nem szerettem sohasem a városokat. Falun ilyenkor ugyanígy hallani veszekedéseket a kalyibákból, viskókból, házakból, ki miben lakik. Hallani a vacsora hangjait, ahogy az anyák altatódalt dúdolgatva babusgatják gyermekeiket.
De itt, a városban, ahol még emberekkel is kereskednek, valahogy az egész nyomasztó.
Én nem beszélek, nem szidom Vogont és nem mondok semmit a piacra sem, meg a városra sem.
De lúdbőrözök attól, ahova menni készülünk. Nem lehet jó érzés, az, ha más emberek láncolnak meg, és adnak el használati tárgynak egy másik embernek.
Az életem teljes rövid ideje alatt ellene voltam annak, hogy másikat akaratuk ellenére kényszerítsenek valamire.
Én nem tudom, hogyan lesz valaki rabszolga, de ép eszű ember szerintem nem hagyja, hogy láncokat tegyenek rá és rosszabbul bánjanak velük, mint mi otthon az állatokkal.
Ahogy a kapuőrhöz érünk, Vogon győzködni kezdi az őrt. Én azt várom, hogy az őr mikor enged majd be minket, vagy hívja a társait, hogy eltessékeljen onnan mindhármónkat.
Közelebb húzódok Rynhez.*

/Telar és a járvány/

A sötét elf hallgatásba burkolózott duzzogva Ryn szavaira. Nem sértette meg azzal, hogy nem tartja hősnek, sőt, kifejezetten gyávának állította be. De sértette a büszkeségét, hogy szerinte hősnek akarja bemutatni magát. Az ő szótárában ez a szó inkább csak az emberekhez kötődött, akik szép megfogalmazásokkal indokolva igyekeztek meghalni. A legkevésbé sem érezte úgy, hogy ő ember lenne és az öngyilkosság pedig a legtávolabbról sem vonzó alternatíva a meneküléssel szemben. Inkább csak úgy vélte, hogy túl jó a szíve és ezt az emberséges hozzáállást, amit az üzleti életben is képvisel keverik a gyerekek össze valami egészen mással.
Bár kívülről igyekezett mérgét leplezni, megfeszült arcizmai talán a sötétben is elárulták. Az őr kérdése viszont meglepte.
-Nincs cellám. Kiskereskedő vagyok.
-Zárás után csak az mehet be, aki rabszolgákat tart bent. Jöjjenek vissza holnap! -mondta megértést kérve a hangjában, de határozottan a baka.
-Csak a Veremhez mennénk. Holnapig nem várhatunk. -mondta szomorú hangon a tünde. A strázsa észrevehetően elhúzódott a két nőtől vagy két lépést, mire még hozzá tette- Jaj, nem! Nem zárnám be őket, a betegségeket kutató mágusok. -de már előre érezte, hogy bánni fogja őszinteségét. Sokkal könnyebb lett volna bejutni, és a kifelé úton úgy sem ragaszkodik mind két hölgy társaságához.
-Öt darnáért beengedhetem. -nyújtotta a markát, mihelyst volt elképzelése arról, miért is nem várhat az ügy addig, míg minden látogató láthatja a ténykedésüket.
-Na ebből elég! Engem most már tényleg hagyjatok ki ebből a sok sületlenségből! Én csak idegen vezető vagyok.
*A katona maga mellé engedte kéregető markait és kérdőn nézett a két lányra, hogy akkor most mi lesz?
-Valami felmérést akarnak elvégezni, azt mondták, a mágus rendnek van hozzá engedélye.
*A férfi gondolkodón nézett a szemébe, majd egy kulcsot előhúzva megszólalt.
-Rendben. Lelkük rajta. A társam most épp szünetre ment. Ha majd elmentek, zárják be, kérem, az ajtót! Ha visszajött Jorgosz, majd lehet még ránézek magukra, de addig nem mozdulhatok el innen.
-Értettük. -bólintott a rabszolgakereskedő- Úgy lesz, csak pár perc...
*Nem értette, hogy miért nem engedik előre az elfet, ha igazat mond. Hazugsággal meg úgy is mindenhová bejut. Feleslegesen túráztatják egymást.
Hamarosan egy kőépítményhez értek, melyen az ajtó nyikorogva nyílt ki. Odabent vaksötét volt, így a szürkeköpenyeshez fordult.
-Tudsz egy kis fényt gyújtani? -remélte, hogy varázslattal sokkal hamarabb megoldja, mint ahogy ő a kovakővel. Ha sikerült, akkor több elképesztő állapotban lévő fogolyt lehet látni különböző zárkákban.

Az elsőben szürke ruhában öltözött rab most is a hasát fogja. Az ő zárkája a legrendezettebb talán mind közül. Egy tálcán egy jó adag kása is van az ágya mellett.



De nem ez a cella ragadta meg a figyelmét a rabszolgakereskedőnek. Tekintete végig suhant egy igen fertelmes bűzt árasztón.



Végül megállapodott egy fekete váladékkal borított talajrészen. A kis birodalom vörös tulajdonosa szintén nem volt valami jól.



De körbe nézve még több nő várt segítségre itt. Egyikük bekékült körmökkel fogta a rácsot és nézte az érkezőket.





De nem hagyta figyelmen kívül egy csontsovány nőt sem, akinek szintén van a tálcáján kása.



Egy lány a vizes pohara mellett...



Egy férfinak számos sérülés van a majdnem teljesen csupasz testén. Nem egy közülük mintha mély szúrás nyomok. Bár feláll a belépőket megtekintve, de nem sokkal utána összeesik.



És van még egy barna, tekintete homályos.

//Alamaise – nem is kicsi az a fordulat //

- Nagy ez a világ és mindenkinek vannak ellenségei, akik még hasznot is húznak a dologból. – erősítettem meg a lány szavait, mert bár a rabok többsége, sovány volt és felismerhetetlenül koszos és büdös, azért annyit ki lehetett venni belőlük, hogy van itt mindenféle bőrszín, szem és hajszín, meglepő változatossággal.
Vigyor telepedett az arcomra viszont a mentegetőzés hevességétől, pedig nem is utaltam semmi rosszra. Ezekből még én sem ennék, mert még valami nyavaját szednék össze.
Már nyitottam a szám, hogy még hecceljem valamivel, amikor azt láttam, hogy megtántorodik, aztán szinte azonnal átkozódni kezd, miközben ujjai az öve körül matatnak és mire észbe kaptam már csak a hátát láttam. Annyit még kivettem, hogy egy borzas, sötét üstök és egy sápadt, piszkos arc tűnt fel előtte sebes rohanással.
Már én is káromkodtam, mert minden bizonnyal egy enyveskezű kis tolvaj áldozata lett és azok után, hogy az itt ténykedő bandának nem kevés pénz ajánlottam fel, nem számítottam ilyen orvtámadásra a részükről.
Olyan gyorsan történt az egész, hogy mire mindez végig futott rajtam, már el is tűntek jóformán a szemem elől.
Egyetlen szerencsém volt csak, hogy Alamaise szinte ész nélkül üldözte a kölyköt, így nem kis felfordulást hagyott maga után a lökdösődésével.
Jócskán lemaradva, az emberek felháborodott kiáltásait követve, néha azért a levegőbe is szippantva, hogy megérezzem a szagát, igaz a sok mosdatlan emberi test nem könnyítette meg a dolgom, de azért csak eljutottam egy nagy, vörös sátorig.
Körülnéztem, hogy nem vonzottunk-e ide őröket, aztán a kardomra tettem a kezem, hogy ha kell segítsek a lánynak és a belépésre készültem, amikor hangokat hallottam és megütötte egy ismerős szó a fülem…………….
„……………………………..ősik véget vetettek. De benned minden megvan ahhoz, hogy folytasd, amit ők elkezdtek. Figyeltelek, tudom. Nem vagy egyedül, vannak még sárkányok, akik szomjazzák a békét, de nincs senki és semmi, ami mögé bátran felsorakozhatnának. Itt az alkalom, hogy legyen.”
Értetlenül torpantam meg az idegen hang hallatán, mert ez nem egy gyereké és határozottan nem Alamaise-é volt, de aztán az ő hangját is meghallottam, de már nem volt időm semmit átgondolni, csak abban voltam biztos, hogy most jobb, ha eltűnök innen.
Sebesen szedtem a lábam és olvadtam be az egyik kufár előtti tömegbe, aztán amikor megláttam Alamaise-t hagytam jócskán eltávolodni, mielőtt utána mentem és megveregettem a vállát.
Annyira elvolt merengve, hogy nem is vette észre.
- Héééé, elkaptad a kis enyves kezűt? – kérdeztem ártatlan tekintettel. – Nem tudtalak követni ebben a tömegben. – hazudtam folyékonyan, hiszen még azt sem tudtam mit hallottam, de úgy véltem jobb, ha egyelőre megtartom magamnak.

//Alamaise – addig örülj, míg ilyen ártatlan vagyok //

Csak egy pillantást kellett vetnem rá, na meg az elsietett mozdulatára, amikor valamit – ami biztos nem egy kis szütyő volt – a köpenye alá dugott.
- Hát persze……már mint persze, hogy elszaladt, gyávák ezek, mint a nyúl, csak bandában bátrak. – bólogattam, de azért szúrósan néztem rá, hátha akar még valamit mondani.
Mondott is, csak nem épp, amit szerettem volna hallani. Kezdett eljutni a tudatomig, hogy mit hallottam, bár az elég kevés volt és sok féleképpen lehetett érteni. Az biztos, hogy valami olyasmibe botlottam – tekintetbe véve Alamaise idegességét is, - amire ő sem számított, ezért véleményem szerint nem függött össze az itteni feladatával.
Vagy az egész sárkány társadalmat megvezetik az ősik és miközben elhitetik népükkel, hogy vissza akarják állítani a régi világot és kiszabadítani régóta raboskodó társaikat, titokban békét akarnak kötni?
Az biztos, hogy Alamaise valami olyasmit tud, amit én is akarok tudni, így eszem ágában sincs, hogy elszakadjak tőle, azt jól eltűnjön.
- Nem, azt hiszem nekem sem árt egy kis pihenés, hiszen még gyógyulnom sem árt. Viszont mivel láttam, hogy a Vén Kujon annyira nem jött be neked…. – mosolyodom el sokat mondóan, - talán ajánlhatnám a Vidám Testvérek nevű fogadót, ami nincs messze a piactól. Csendesebb és tisztább, mint a Kujon, bár a szolgáltatások tárháza sem olyan bőséges. – indultam meg rögtön az említett épület felé, bízva benne, hogy nem fog lerázni. – Azt hiszem én is alszok egyet, aztán reggel újult erővel indulhat a kutatás.

//Alamaise – nem szabadulsz ilyen könnyen tőlem //


Erősen figyeltem, hogy vajon elárulja e magát valami idegességgel, de úgy látszik nagyon jól leplezte az érzéseit, mert ahogy telt az idő, úgy kezdett egyre magabiztosabbá válni.
Csak abban lehettem biztos, hogy titkol valamit és, hogy ez a találkozó az előbb még őt is váratlanul érte, különben nem akkor szervezte volna meg, amikor velem van. Egy kis időre, amikor megleptem, nem tudta leplezni a zavarát sem és azóta is mintha valami elterelte volna a figyelmét.
Mikor rábólintott, hogy elmenjünk a Vidám Testvérekhez még meg is lepődtem, mert biztos voltam benne, hogy nemet mond és leráz valami indokkal. Már magamban készültem, hogy vitába szálljak vele, de így nem volt rá szükség.
Ahogy befordultunk az utcába, a cégér már látható volt, így csak igent intettem a fejemmel a kérdésére.
A fogadó tényleg egy csendesebb és nyugodtabb hely volt, ez is megfelelt arra, hogy meghúzzuk magunkat, mint a Vén Kujon, csak másként. Ott a nyüzsgésben lehetett eltűnni, itt meg senki nem volt kíváncsi a másikra, mindenki nyugalmat akart.
Örültem annak, hogy egymás mellett kaptunk szobát, mert a történtek után a lányon akartam tartani a szemem.
- Ez jó lesz nekem. - álltam meg a lépcsőhöz közelebbinél, hogy ne surranhasson ki észrevétlenül, ha ez lenne a szándéka. – Neked is „békés” éjszakát. – köszöntem el tőle, miközben fürkészve néztem, ahogy ő is belép a szobájába, hátha reagál valamit.
Aztán magamra csukom az ajtót és nekidőlök a fülemet hegyezve.

//Alamaise – hamar kiismertél //

Csak egy puffanást hallottam a fal mellett, ami azt jelentette, hogy levetette magát az ágyra.
Így hát egyelőre nekem sem volt okom, hogy ott rostokoljak az ajtó mögött ugrásra készen, arról már nem is beszélve, hogy tényleg rám fért a pihenés, hiszen mióta az az elf nő úgy elbánt velem, jóformán még nem volt benne részem. Alamaise gyógyítása sokat segített, de nem volt még teljes a felépülésem, ahhoz nekem is regenerálódnom kell, ahhoz meg némi alvás nem árt.
Nem volt semmi holmim, így csak a magam kényelméről kellett gondoskodnom. Végignézve magamon elhatároztam, hogy másnap muszáj lesz új ruhákat szereznem, ha nem akarom jobban magamra vonni a figyelmet, na meg már kezdett szaglani.
Nem akartam elaludni, legalábbis addig, míg úgy nem vélem Alamaise nem akar átverni és nem megy sehová, ezért öntök a szobában lévő edénybe a vizeskancsóból egy kis vizet és megmosom az arcom, felfrissülve kicsit.
Aztán tovább fülelve, leheveredem az ágyba egy jóleső sóhajjal.
Jó darabig szinte semmi nem hallatszik odaátról, akárhogyan figyelek, aztán már csak azt veszem észre, hogy a hajnali kelő nap fénye csiklandozza az arcomat.
~ A fenébe! ~ morranok fel. Elaludtam!
Kutyafuttában megmosakszom, aztán lerobogok az ivóba, ahol egy álmos fogadósba botlok.
- A ….társnőm lejött már? – kérdezem idegesen.

//Alamaise – ne bánkódj, lesz még alkalmad…. //

- Nem, uram, az Önnel érkezett hölgy, még nem hagyta el a szobáját. – rázta meg a fejét a fogadós. – Még az ajtót is csak most akartam kinyitni. – emelte ki a kötényéből a méretes kulcsot és ballagott az ajtóhoz, hogy azt kinyissa a be- és kimenni szándékozók előtt.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el halkan a számat, hogy az ostobaságom miatt nem maradtam le semmiről.
Mivel egyébként semmi oka nem lett volna a lánynak, hogy bujkáljon előlem, így annak nem láttam értelmét, hogy ne az ajtón át távozzon, ha menni akar, inkább én nem akartam lemaradni semmiről, mert igen csak fúrdalta az oldalam a kíváncsiság a véletlenül kihallgatott beszélgetés miatt.
Mi köze van Alamaise-nek az ősiekhez? Milyen békéről beszélt az ismeretlen, amit ő hozhat el?
Volt egy halvány gyanúm, hogy ha ez a Furia által rábízott munka része lett volna, akkor nem így zajlott volna és eddig Alamaise nem mutatta, hogy a megbízása titkol lenne előttem……..
Nem, ez valami más lesz……..és nekem pont ez volt a szakterületem, a titkok kifűrkészése…..
Miközben az egyik asztalnál a gondolataimba merülve ezeken a kérdésekről agyaltam a megrendelt reggelimre várva, a lépcsőn lerobogó léptek riasztottak fel belőle.
Alamaise!
- Jó reggelt! – pillantottam ki az ablakon a ragyogó napsütésre. – Alaposan kialudtad magad? Már jön a reggeli. – intettem az épp felbukkanó, finoman illatozó tálva felé, amit az egyik cseléd hozott.

//Alamaise – aki kész titoknok //

Kicsit furcsán néztem rá, hogy még mindig álomkórosnak tűnt, pedig úgy véltem én kevesebbet aludtam, hiszen őt strázsáltam, mégis úgy nézett ki, mintha csak egy-két órát aludt volna.
A sárkányok nem kimondottan hétalvók, már legalábbis azok, akiket én ismertem, lehet, hogy Alamaise más. Vagy valami olyasmivel töltötte az éjszakát, amit igyekezett jól titkolni, mint mondjuk egy furcsa találkozás és annak következménye…….
Minden esetre igyekeztem gyanútlan társ benyomását kelteni, de szándékomban állt szemmel tartani a továbbiakban, még ha le is ráz.
Mivel húsevő lennék, kizárt dolog volt, hogy ne valami laktató reggeli kerüljön az asztalunkra,. annak ellenére, hogy nem a kedvence a kétlábúak húsa, feltételezem azért mást nem vet meg Alamaise.
A kolbászos, füstös rántotta már az illatával megnyert, az ízre sem volt panaszom, jól esett rá egy enyhe kis vizezett bor.
A lány étvágyával láthatóan nem volt gond, így hamar kiürültek a tányérjaink és a nap terveire terelődött a szó.
- Ha a kölykök találnak valamit, úgy is megkeresnek, a megadott határidőig meg van még idő, így semmi határozott tervem nincs, bár vennék majd pár göncöt magamnak, ezek már kezdenek szagosak lenni. – fintorodtam el, hiszen a szaglásommal semmi baj nem volt. – De neked nem kéne a feladatod után nézni? Szívesen elkísérlek. – ajánlottam fel, miközben hátradőltem és vártam a válaszát.