A rabszolgapiac

// Láncok között című küldetés- záró hsz. Cloud Revan'ssal //

Balálnak nincs ínyére, a katonai kíséret, pedig valóban csupán kíséret. Ha tudják, igazolniuk kell magukat, és a katonák nem sokkal kevésbé bíznak benne, hogy ez sikerül, mint ők. A mágus szerint nem akarnak ők sem további bonyodalmat.
Lehet így is elegük lesz a rabszolgapiac eseményeinek rendezése közben.
A vadászon még talán kevésbé látszik, mint a kiskatonán, hogy nagyon elfáradt. A varázslás szedte ki belőle az energiát. Megfigyelte már, hogy minden varázslata másként hat rá, de szinte mind hat. Most már kezd végletekig elfáradni. Ha ezek itt véletlen meglöknék, tutira nekik fordulna, amilyen heves a vérmérséklete, és idegrendszere is kimerült. Érzi, hogy már gondolkodni is alig bír. A holmijára vágyik, amit a Vén kujon közelében hagyott, a lovával együtt, amiért vissza kell mennie. Nagyon kötődnek egymáshoz, a befogásához felkért avatott lovász segítségével kicsit erősebbre sikerült kötelékkel, mint az ló és lovasa közt átlagos. Balál csak tudja, hogy ezt kell tennie, de nem fog menni, ha még utca hosszokat kellene gyalogolnia, nem bírná.
Besokallt. Érjenek már oda ebbe a fogadóba, ahol Cloud megszállt! Csak legyenek már ott! Különben baj lesz. Szokása szerint nem szól, csak megy. Egyszer véget ér az útjuk... Balál már fázni kezd, karjai zsibbadtan lógnak, lábait alig vonszolja már. Teste kissé előre görnyed. Olyan érzés, mint mikor azonnal le kell feküdni, mint mikor muszáj aludni térni.
De végre megérkeznek.
Cloud elé lép az egyik katona, és így mennek fel egy kis kültéri lépcsőn, és így is lépnek be sorban utána a fogadóba.
Balál rögtön meglát egy kanapét az előcsarnokban. Nem törődve a katonákkal, és Clouddal, menten leül oda, és megtámasztja a hátát. Az őrök nem veszik rossz néven a hirtelen mozdulatot, de ketten két oldalról mellé állnak.
Ne is adjatok levegőt! Gondolja az elgyötört mágus, majd hátradől a kanapé támlájának, és a fejét is hátrabillenti, amennyire lehet. Ezután egy szemben álló kisasztal szélén átveti a lábait. Nyúzott lábak. Furcsa, hogy arra sem emlékszik, mikor vette fel a bakancsait!
Színtelen hangon csak annyit szól a láthatóan modortalanságán kissé megütköző kesének:
- Fiatalúr! Intézkedj kérlek az ügyedben!- e mondatra úgy tűnik, Balál nincs tisztában vele, hogy magát is igazolnia kell. Átvillan persze rajta valami, de neki semmilyen igazolványa nincs. Sosem volt. Telarba érkezve sem adtak számára semmilyen belépőt, vagy egyebet. Tehát kár is gondolkodnia ezen. Ami még lényeges, ez igazán nem lehet a fiú dolga. Ő megmenekült.
Tangeran pár percre mintha álomba is szenderülne, mindenesetre jót tesz neki, hogy minden szempontból teljesen ellazul.

//Márciusi küldetések: 4. küldetés Láncok között//
*A rabszolga piac gusztustalan hely, hogy engedhetik a törvények azt, hogy egy másik lényt tarts úgy mint valami állatot. Tekintete elkalandozik a népek sokaságában s leginkább a gyermekek fogják meg tekintetét. Legszívesebben most azonnal neki állna lemészárolni a rabszolgatartókat. Egyszer csak érez valamit zsebében, egy kezet talál kezével megszorítja azt. Roppan egyet majd egy gyermeki hang kiált fel. Rápillant a gyerekre ki éppen zsebét szerette volna megfosztani vagyonától. Kihúzza a kezet majd elereszti azt, másikat emeli mint intő jel a pofonra s a gyerek már kereket is old. Elhúzza száját bár nem méltatlankodna de mégis megteszi szül ez a kor is elég tolvaljt, épp úgy mint az előzők. Felpillant maga elé egy méretes fazon áll előtte papírost tartva kezében. Majd Adent vizsgálgatja majd rábök mellére s így szól.
-Megvagy!
*Észbe sem kap már több erős kéz fogja le az övéit majd kattan egy bilincs a csuklóján

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között//
*Huor ezelőtt csak egyszer járt Telar-ban, a rabszolgapiacon pedig még egyszer sem. Leginkább azt lehet elmondani erről a helyről, hogy nagy, zsúfolt, hangos, büdös és veszélyes. Ha az ember nem figyel, könnyen bajba keveredhet és barátok nélkül ezen a helyen a túlélés egyáltalán nem garantált. A tömeg kiválóan alkalmas terepet nyújt a zsebtolvajoknak, Huor erszényében pedig éppenséggel nem kevés pénz csörög. Még be sem ért a piac sűrűjébe, amikor érezte, hogy az oldalán hordott pénzes zacskó megmozdul.*
-A helyedben én nem tenném. *Huor ujjai a kisfiú zsíros, barna hajába kapaszkodtak és elemelték őt a földtől.* - Nem szép dolog olyantól lopni, aki nem szolgált rá. *Ezzel elengedte a kölyköt és az erszényébe túrt.* - Tessék. 5 darna. És hagyj fel a lopással! *A kisfiú belevetette magát a tömegbe. Huor is tovább indult... vagyis csak indult volna, de két termetes zsoldos az útját állták.*
-Félreállnátok? *Válasz helyett azonban a földre lökték, majd két súlyos acélkarperec csattant a csuklóján... egy hatalmas ököl pedig az arcán.*

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között//
*Huor a földön fekve tért magához. A kemény kőpadló, a kinti forróság ellenére, hideg volt és nyirkos. A levegőben terjengő ürülék- és húgyszag szinte elviselhetetlen volt. Huor megpróbált föltápászkodni, de még mindig szédült az előzőleg a fejére mért ütéstől. Beletelt egy kis időbe amíg fel tudta mérni a helyzetet. A botját, a kardját és a tőrét is elvették, a lábai és a kezei pedig a falhoz voltak láncolva. A falakat már valószínűleg jó ideje penész takarta; ablak gyanánt egy gyerekfejnagyságú lyukat vágtak, közvetlenül a plafon alatt. Ám még ezt a szellőzőnyílásnak alig nevezhető űrt is rácsokkal zárták el. A cella nem egyszemélyes volt. Erre a falon lévő karikákból jött rá, amik azt a célt szolgálták, hogy a rabok láncait rögzíteni lehessen. Összesen hat vaskarika volt a falban, rajta kívül azonban csak négyen voltak a cellában: két kislány, egy öregember és igen-igen rossz arcú férfi. A cellát három oldalról kőből és sárból emelt falak vették körbe. A negyedik fal ellenben masszív vasrudakból állt, amin keresztül a strázsa járkálásának, igen érdekes, procedúráját lehetett megfigyelni. Huor próbált szemkontaktust teremteni az őrrel, bár ez igen nehéznek bizonyult, mivel a félhomály és egy leeresztett sisakrostély állt a két szempár között. Végül úgy döntött, hogy inkább a rácsoknak címzi a mondanivalóját:*
-Mégis mit keresek itt? Nem csináltam semmit! *A foglár, mintha nem is hallotta volna.* - Hé! Te ott, avval a hosszú lándzsával! Elárulnád, hogy mégis miért zártatok be?! *Az őr abbahagyta a járkálást és Huor felé fordult.*
-Ha már ennyire érdekel, hát tudd meg, azért gyűjtöttünk be, mert értékes vagy. *Egy apró kis mosoly suhant át az őr arcán.* - De ha még egyszer megszólítasz, kivágom a nyelvedet. A gazdádnak úgysem lesz rá szüksége. *Ezzel visszatért a munkájához, a sétálgatáshoz. "Nekem viszont még szükségem lesz a nyelvemre, ha kiakarok jutni innen..."*

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között//
*A kaja szar volt, a bánásmód kimondhatatlan, a kényelem pedig nem létezett. Moslék reggel, moslék este, közte egy kis moslék ebédre is. "Ha valaha disznótartásra adom a fejem, biztos, hogy ezüsttálcáról fogom etetni őket." Uzsonnára kaptak egy jó kiadós verést az őröktől, hogy jobban menjen az alvás a saját ürülékükben a következő moslék felszolgálásáig. Huor már legalább egy hete be volt zárva. Ez idő alatt végig, mindenki a falhoz volt láncolva. Az volt az egyetlen szórakozása, hogy megtippelte, alul vagy fölül fog távozni a gyomra tartalma. A végére már egész jó volt benne.
Sikerült kihallgatnia egy, őrök közötti, beszélgetést, amiből megtudta, hogy az ő cellájuk (vagy harminc másikkal együtt) négy nap múlva kerülnek eladásra. Azt is megtudta, hogy a bevétel egy igen befolyásos rabszolgakufár, Mighamos Danad erszényét fogja táplálni.
Még aznap hoztak egy újabb foglyot, egy kisfiút. Már csak egy hely volt a cellában, de az bőven elég volt. Barna, zsíros fürtök… "Ő próbált meg kirabolni!" Huor még soha nem örült ennyire annak, hogy találkozhat valakivel, aki megpróbálta megfosztani az erszényétől. Amint találkozott a tekintetük látta, hogy a kölyök is felismerte. Az őrök egy időre elmentek, hogy leltárba vegyék azokat az apróságokat, amiket a kisfiúnál találtak, így egy rövid és halk beszélgetés, senkinek nem került volna a nyelvébe.*
-Kit raboltál ki kölyök?
-Danad egyik szajháját.
-Akkor örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad…
*Huor ekkor vette észre a fiú hátán húzódó véres csíkokat…*

//Márciusi küldetések: 4. küldetés Láncok között//
*Kisvártatva egy cellába kerül, s mintha csak egy majom lenne úgy mutogatják odabenn. Kissé feszülten érezte magát bár szemmel láthatóan nem volt egyedül. S talán nem is ő az egyedüli aki szabad lanuria népei közül üldögél itt. Szemeivel végig pásztázza a környéket ezer s egy út lenne a futásra. Ekkor egy rab kerül mellé kinek nyelvének kivágásával fenyegetőznek, halkan felnevet, majd kezeit átengedi a rácsokon.
-Ma este eljő a halál érted idegen. Látom a jövőd! S az ott - mutat a fekete késre az oldalán - gazdáját fogja szolgálni ismét.
*Az őr nem méltatja válaszra, egyszerűen oda sóz a rácsoknak pont ott hol Aden kezei kinn vannak. A lándzsa még mielőtt elérné a rácsot s nagyot suhintana rá megáll. Aden szorosan rámarkol, majd nem is ereszti azt. A katonát elfutja a méreg s haragjában már venné is elő a korbácsot mikor valaki üvölt felé.
-Ne piszkáld az árút!
*A férfi hátra tekint valószínű főnöke lesz az, mérges tekintete a fiúra irányul aki még mindig fogja a lándzsa végét. Nagyot ránt rajt a katona hogy kitépje kezéből, s nemsoká meg is bánja. Hisz akkora lendülettel állt neki, hogy a végén ő borult el. A népek csak nevettek rajta hisz ki ne mosolyogná meg a jelenetet hol egy nagy melák zsákként borul a földre.
-Széttéplek TE!
*Aden csak legyint egyet ugyan az üres fenyegetőzés semmit sem használ ellene. Majd a katona tovább áll. Lehet belátta, hogy ezt a viadalt már elvesztette.
Teltek az órák, s mentek a percek oly gyorsan pörgött el egy nap a semmittevés közepén, hogy észre sem vette az este eljövetelét. Felocsúdik félálmából körbe tekint, csak az az őr vigyázza őket aki ma délután oly bátor volt. Senki mást nem lát már kinn, bezárhatott a piac estére. Vagy talán csak holnap jönnének érte, mind egy is mire a nap felkel csak hűlt helyét fogják látni. Az őr nem figyel itt az alkalom, maszkját lerántja maga elől szájában matat valami után. Nemsoká elő is kerül a tolvajkulcs, nem kell nagy tehetség hogy a zár kinyíljon. Az lekattan bár Aden még mindig nem lép ki a ketrecből. Visszahelyezi szájába a kulcsot majd megszólal.
-Hé te csimpánz!
*Egyből tudta akihez beszélt már fordult is felé s vöröslő fejjel ért a rács széléhez. S kardja után nyúlt.
-Ki cakkozom a füleidet, hogy tudd hol a helyed.
*Már nyúlt is kulcsáért, hogy nyissa a ketrecet s mire vissza néz a rácsos ajtó képen találja. Aden teljes erejéből rúgott bele miből szép kis csíkok jelentek meg a katona arcán. Az elterül mint egy darab fa. Aden kimászik börtönéből, vissza szerzi a katona oldaláról mi jogosan az övé. A többi rabszolgára néz, ez nem az ő dolga s most ha kiengedi őket csupán még nagyobb bajba kerül.

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között//
*Letelt a négy nap. Az őrök korán reggel, valójában hajnalban jöttek. A falhoz rögzítő bilincseket kinyitották, egymás mögé állították a foglyokat és a bokájuknál fogva össze láncolták őket. Huor azonban nem kelt fel, ezzel okot adott az őröknek, hogy ráförmedjenek:*
-Hé te! Mozdulj kutya!
-Mennék én, de magatok is láthatjátok, hogy nyomorék vagyok...
*A két őr egymásra nézett, majd Huor-ra. És elindultak. "Tökéletes." Mindketten a felkarján fogták meg, Huor pedig a vállukba kapaszkodott. "Megvagytok!"
-Oblivionem!
*A két szerencsétlen hátratántorodott. Az arcukról eltűnt, az addig ott terpeszkedő agresszió és felváltották az együgyűség félreismerhetetlen jelei. Huor felállt (a saját erejéből). "Ez bejött. Beletelik pár órába, mire visszanyerik az emlékeiket." Leakasztotta az egyikőjük övéről a kulcsait, majd sorban eloldozta a többi foglyot. Azok hálásan felhördültek, de Huor a szája elé tette az ujját, jelezvén, hogy maradjanak csöndben. A kulcsokkal a kezében kibicegett a cellából. "Iszonyatosan zúg a fejem... a varázslat mellékhatása. Majd elmúlik." A holmija az őrök fülkéje melletti, raktárnak használt falmélyedésben volt, sok más aprósággal együtt. Felkötötte a kardtartó övét és a vállára kanyarította a köpönyegét. Végül a botját vette a kezébe. A többi rab, időközben kijött a cellából és Huor mögött várakoztak. Nem igazán tudta, mit kezdjen a helyzettel. "Ezek meg mit akarnak tőlem?" Jobb ötlet híján, próbált úgy tenni, mintha ott se lennének, így indultak el hatan a szűk folyosón. Hosszú perceken keresztül mentek egyenesen, mire egy elágazáshoz értek. Jobbról kiabáló tömeg morajlására emlékeztető zaj hallatszott. Balról pedig néma csend. Huor balra indult. Az egykori cellatársai pedig utána. Be is jött a számítása. Öt perccel később kiértek a napfényre, a piac zajától néhány mérfölddel délebbre. A rabok (,vagyis most már szabad emberek) némán elindultak a szélrózsa minden irányába, csak a kisfiú állt ott, földbegyökerezett lábakkal. Huor összeborzolta a haját, majd hátat fordított neki és elindult a folyó felé.*

//Vége//

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között//

*Belnir Telarban nőtt föl. Vagyis, inkább Telar határában Ellon birtokán. Sokszor járt már a városban, de sohasem engedték meg neki, hogy a rabszolgapiac közelébe menjen. De most már, senki sem köti meg a kezét. Elhatározta, hogy ellátogat a rabszolgapiacra. Sokáig sétált a szűk utcákon, mire meghallotta a zsibajt. A hang után, már könnyen megtalálta a teret. Rengeteg ember, egymás hegyén-hátán. Mindenki kiabált. Mindenhol ketrecek, és láncba vert emberek. Belnirnek nem tetszett, amit látott, de beolvadt a tömegbe. Nézegette a különböző portékákat, nők, férfiak, gyerekek. Egyre jobban elszörnyülködött. Érezte, ahogy felfordul a gyomra a bűztől, és valami mást is. Valaki kutatott a zsebében. A tolvaj kivette Belnir erszényét, és már épp futni akart, mikor Belnir megfogta a csuklóját, és megszorította.
- Ha nem veszed le a mocskos kezedet a tárcámról, levágom!- kiabált a tolvajra, miközben a tőre felé nyúlt. *Eléggé feldühítette a rabok látványa. Hirtelen felgyülemlett haragját a tolvajon vezette le. A tolvaj csak ijedten dadogott. Belnir elővette a tőrt és… Egy alak megfogta a karját. Egy kigyúrt, Belnirnél egy fejjel magasabb fickó. Szegény tolvaj iszonyatosan félt. Lebukott. Elengedte a tárcát, kirántotta csuklóját a meglepett Belnir szorításából, és elszaladt. Belnir, kezében a fekete tőrrel, egyre agresszívabb lett. Hasba rúgta az izmos alakot, amitől rögtön elengedte a kezét, és összerogyott. Belnir ekkor kapott észbe, hogy mit tett. Eltette a tőrt és sajnálkozva fölsegítette a földről. De ekkorra, már további öt kigyúrt ember állt körülötte. Lehajtotta a fejét.
- Én… nagyon sajnálom. Tényleg, én nem akarta…
* Hátulról leütötték. Eszméletlenül hullott a földre. A hasba rúgott, fölvette Belnir tárcáját, majd rá nézett, és mosolyogva mondta a többieknek:
- Remek fogás ez a mai!

//Márciusi küldetések: 4. küldetés Láncok között//
*Nem tudja mi tévő legyen, szíve szerint szabadjára engedné őket. Hisz ki tudja nem e úgy toborozták őket ahogyan őt is. A horpasztó katonára tereli figyelmét ki mocorogni kezd. Talán nem rúgta meg elég erősen azt az ajtót? Gonosz tekintettel néz le rá, valami gonoszságon töri a fejét. De mit tegyen vele, hogy a kölcsönt vissza adja. Kis táskájába tereli kezét kihúz onnan egy fiolát majd az éledező ajkára cseppent belőle két cseppet. Mitől egy zsák módjára heveredett vissza. Kését megpörgeti kezébe majd lefejti ruháit a katonáról, csupán csak fehér alsóneműjét hagyja rajta. Alá nyúl a méretes embernek majd megfordítja, s tomporánál kihasít belőle egy darabot. Ahogy munkáját befejezte Mamba ismét tegezébe került. Hónaljánál megragadta a katonát mihez szinte minden erejét be kellett vetnie. Méretes egy darab volt annyi szent még bele is nyögött miközben felültette a ketrec oldalára. S a katona egy darab kőhöz méltóan hanyatt esett befele. Az éj neszei nem voltak szokatlanok s léptek zaja sem törte meg a csendet. S így nyugodtan folytathatta a ténykedést. A ketrec másik oldaláról húzta a katonát kezénél fogva egyenesen neki a rácsoknak. Körbe tekint kötelet keresve s kis nézelődés után talált is. Levágva belőle egy szebb méretet a katona kezeit a rácson kívül kötötte össze. Arca mosolyra húzódott, miközben a kötélre még egy csomót tett.
-Mindennek megvan a maga büntetése... Életért életet szoktam mondani... De most nem ez a helyzet így csak jól helyben hagylak...
*Majd sarkon perdült az ajtó felőli oldalhoz ment. A katona kulcsaival bezárta azt majd a kulcsot teljes erejéből feszítette a zárban míg annak anyaga meg nem adta magát s abba bele nem tőrt.
-Szép álmokat bumburnyák...

//Vége Kiegészítve lett mert nem volt meg a megfelelő mondatszám. //

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között//

*Belnir nagy ricsajra tért magához. Egy oszlophoz volt kötözve. A kezei, fölül, egy kampóra akasztott kötéllel voltak összekötve. Mellette két-két oszlop, amikhez szintén emberek voltak kötözve, hasonlóképpen. Az oszlopok előtt fegyveresek álltak, háttal a raboknak, távol tartva az érdeklődő tömeget. Egy férfi a tömegből föltette a kezét, majd túlordítva a tömeget, megszólította az egyik őrt:
- Az a középső érdekelne!
Az őr biccentett egyet, majd átengedte a férfit, aki egyenesen Belnirhez sétált, megállt az oszlop előtt és méregetni kezdte.
- Mondd csak, öcsi, honnan való vagy?
- Mondd csak, mikor fürödtél utoljára?
- Nagy a szád, mi? Ne legyél olyan nagyra magaddal, rabszolga!
- Rabszolga? Nem vagyok rabszolga, te igavonó barom! Inkább csak rab.
- Rab? Mit kezdjek én egy rabbal?- majd az őrhöz fordult.- Hé, ez a fazon azt monda, csak rab! Nem világosítaná fel valaki?
*Az őr is odasétált az oszlophoz, arrébb lökte a férfit, és fenyegetően beleordított Belnir arcába.
- Na, ide figyelj! Vagy rabszolga vagy, vagy egy halott rab! Értetted?!
- Hol vannak a cuccaim?
- Azt kérdeztem: MEGÉRTETTED?!!!
„Itt a lehetőség!” *Belnir ágyékon rúgta az őrt, aki menten össze is rogyott, majd lábaival ellökte magát az oszloptól, és az érdeklődő férfit állba rúgta. A férfi ájultan esett össze. Az őr, kezdte összeszedni magát. Előrántotta a kardját, és megpróbálta levágni Belnir fejét. Belnir azonban, még egyszer elrugaszkodott, és kirúgta a kardot az őr kezéből. A kard beleállt az oszlop tetejébe. Belnir az őrt is le akarta rúgni, akár csak, a már földön fekvő, férfit, de ő ügyesebb volt. Megfogta Belnir lábát az álla előtt. A másik lábával, már nem volt ekkora szerencséje. Nem csak, hogy eltalálta, de elég lendületet is nyert ahhoz, hogy fellendüljön az oszlop tetejére. A többi őr a jelenetet döbbenten nézte végig, egészen addig, míg Belnir el nem vágta a kötelét, az oszlopba fúródott karddal. Ők is észbe kaptak. Kardot rántottak és körbeállták az oszlopot. „Jó. És most, hogyan tovább?” *Nem csak őrök, néhány fegyveres idegen is csatlakozott a megtorláshoz.
- Mit képzelsz magadról, rabszolga?!!! - Te senkiházi!!! - Honnan veszed a bátorságot?!!!
- Hogy merészeled?!!! - Még van képed…!!! - Hogy merted?!!!
„Talán, nem ártott volna tovább gondolni a tervet.” *Belnir kihúzta a kardot az oszlopból, és próbálta védeni vele a lábait. Látta, hogy néhányan, már felhúzzák a nyilaikat. Becsukta a szemét és felkészült a legrosszabbra.
- ÁLLJ!!!- ordította valaki tömegből.
*Egy kövér alak, tigrisbundában, ujjain arany gyűrűk, nyakán egy hatalmas aranylánc, mögötte pedig három szolga. Kettő karddal, a harmadik pedig, egy nagy ládát cipelt. A tömeg hirtelen lecsendesült.
- Elég legyen ebből!!! - mondta a kövér, miközben egy re közelebb jött Belnir oszlopához.
*A tömeg elállt, az útjából. Megállt az oszlop előtt, majd felnézett Belnirre.
- Elnézést a kellemetlenségekért uram, félreértés történt.
- Hogy mi?
- Kizárt dolog, hogy egy ilyen jól képzett harcos rabszolga legyen. Nálam jobban senki sem tudja, milyen egy igazi rabszolga, és maga egyáltalán nem az.
- Miért, ki maga?
- A nevem Tauron. Tauron nagyúr. Én vagyok a rabszolga-kereskedelem császára.
- Aha.
- Még egyszer, elnézést kérek.- mondta, miközben lesegítette az oszlopról. – Egyáltalán, hogy került maga ide?
- Azt hiszem, hat majom hurcolt ide.- elgondolkodott, majd körbenézett a tömegben. – Ők, ott!
- Értem. Nos, velük majd számolunk. Parancsoljon. - a ládás szolga előlépett, letérdelt, majd kinyitotta a ládát. – Ha jól tudom, ezek a maga cuccai.
*A ládában ott feküdt a fekete íj, és a nyilak, a tegez, a köpeny, és a két fekete tőr.
- Köszönöm.
- Kívánunk, további szép napot, és még egyszer elnézést!
*Belnir felvette a cuccait, majd elindult, ki a piacról. Az utolsó pár mondat, amit hallott, Tauroné volt.
- Idióták! Miért nem kötöztétek meg a lábait! Fogjátok el őket. Új áru van a piacon!

//Márciusi küldetések: 4. küldetés - Láncok között: VÉGE//

//Márciusi küldetések: 4. küldetés Láncok között, Sol-al//



Nill a piacon járkált, már 2 zsebtolvajt nyakon csípet s küldte őket melegebb éghajlatra. Így morfondírozott magában:

-Hm. Csak tudnám hogy a mesternek mért kell egy rabszolga, pláne egy nő. Nincs ínyemre embereket venni, még akkor sem ha nem saját pénzen, bár ahogy ismerem a mestert nem hiszem, hogy a műhelyben adna neki munkát sokkal inkább vinné ágyba. Az a vén kecske, engem használ a nőjei beszerzéséhez.

Ekkor megszólalt a sárkány.

-Most meg mit hőbörögsz?! Te is el akartál jönni Telárba, ha jól tudom!
-De, nem a rabszolgapiacra! Én a kocsmákba akartam menni a lányokhoz, nem embereket venni a rabszolgapiacon!
-Engem az nem érdekel, hogy te mit akarsz!

Így vitatkoztak jó néhány percig mire Nill észbekapott, hogy az eddigieket mind hangosan mondta ki. Miután nagy nehezen meggyőzte a tömegből elé lépő őrt arról,hogy nem bolond, elindult a mesterének "ajándékot" nézni. Ekkor meglátott egy festői szépségű lányt aki épp egy kislánynak segített ám amikor felált és elindult neki ment egy őrnek aki egy hangos szóváltást kővetően egy akkora pofont adott a lánynak, hogy az a földre esett. És Nillben ekkor ment fel a pumpa, sok disznóság felett hunyt már szemet de ha egy nőt ütnek meg az már neki is sok. Elindult az őr felé mire megszólalt a sárkány.
- Ismerem ezt a gondolatot! Ne hősködj! Mind kettőnket bajba sodorsz!
De Nill csak ment, mikor odaért az őr elé irgalmatlan erővel gyomorszájon vágta majd miután az őr térdre rogyott a fájdalomtól megfogta zsíros kócos haját,az ég felé fordította az arcát és kétszer akkora erővel vágta képen. A másik 4 őr ezek után ráugrott Nillre.

*Nill fejére csöpögött valami, valami hideg. Kínlódva felemelte a fejét és körülnézett. Csak az egyik szemét tudta kinyitni, a másik teljesen bedagadt - az őrök derekasan ellátták a baját. A fogai, úgy tűnt, mind a helyükön vannak. Mikor felnézett a plafonra egy vízcsepp pont abba a szemébe esett amelyik nem volt bedagadva. Karján és nyakán súllyos vas bilincsek voltak, amik alig engedték távolabb a faltól mint 50 cm. Nagyon kényelmetlen volt egy akkora élőlénynek mint Nill. A cellába belépett egy tagbaszakadt őr, aki valamit motyogott Nillnek de a férfi azt már nem hallotta. Az őr szavai mintha vastag vattarétegen keresztűl érték volna csak el tudatát. Homályosan látott, az őr és a cella összemosódott majd elvesztette az eszméletét. Kábulatában megjelent elötte a testébe zárt sárkány, vagy őt zárták a sárkány testébe? Régóta nagy dilemája volt ez. Azonban belső vívódását a sárkány mély dörmögő ám mégis erős hangja törte meg.*
- TE IDIÓTA VADBAROM!!! NEM MEGMONDTAM, HOGY NE HŐSKÖDJ! - ordította le a sárkány
- Mégis mit kellett volna tennem? Hagyjam csak ott szó nélkül -védekezett Nill.
- IGEN!!! Hogyha nem lettél volna ennyire lovagias, akkor nem kaptunk volna két ilyen szép karperecet plusz egy nyakláncot, mert erre aztán szükség volt!!! - torkolta le a sárkány.
- Az nem én lettem vol...
- Méghogy nem TE lettél volna!? Te semmi vagy, egy múló rémalak mégcsak meg sem.... *Nillt egy nő hangja rángatta ki a kábulatból. Mikor felnézett, a félszemével azt a nőt látta akit megmentett a piacon. Az hasónló helyzetben volt mint ő, már ha az ékszereket nézzük. Nill látta a szemében az aggódást majd ujra elvesztette az eszméletét.*[b]

*Nill már nem hallotta sem a lány sem az őr szavait. Újra a sárkánnyal állt szemtől szembe. Aki most nem dühös volt, sokkal inkább gondolkodott. Majd így szólt hozzá*
- Figyeld meg az őröket, és találjatok ki valamit azzal a lányal. Én majd segítek nektek kivitelezni.
*Ekkor Nill arra ébredt, hogy egy őr gyomrszájon vágja és gúnyos hangon azt mondja*
- Ébresztő kutya, nálam nincs alvás!
- Takarodj innen, patkányzabáló! - válaszolta Nill az őr szívélyes ébresztőjére mire az mégegyszer megkínálta egy gyomrossal majd kihúzta a kardját és odasúgta neki:
- Ha még egy szót szólsz ezt döföm beléd. A fönöknek majd azt mondom szökni próbáltál és biztos ami biztos, a szajhád torkát is elvágom arra hivatkozva, hogy ő hátulról ugrott rám. Szóval jól gondold meg mi lesz a következö lépésed - mondta kaján vigyorral az arcán, azútán kiment a cellából. Nill leszegett fejjel megkérdezte a lánytól.*
- Hogy hívnak?
*A kérdés után az őr idegesen visszament a cellába és szájba vágta Nillt.*
- Először utoljára mondom el: Csend legyen, vagy szíven szúrlak!!!* Majd ugyan azzal a lendülettel kiment a cellából aztán eltűnt a szemek elöl.*

// Bocsi . Csak tudod az ihlet //

*Mióta Nillt az őr "kezelésbe vette" azóta három nap telt el, e három nap alatt kétszer vitték ki őket a piacra és hozták vissza. Nill-en és Sol-on kívűl még 3-an voltak a cellában. Két aggastyán és egy Sol szépségével vetekedő 16 éves lány. A rabszolgatartók nem kényezteték el őket enni egyáltalán nem kaptak, vizet is csak immel ámmal, a bánásmód pedig, hát.... Nill még értette, hogy a két öregembert mért nem tudták eladni de, hogy őt és a két lányt mért nem arra nem jött rá. E nap folyamán később a cella ajtajánál két őr jelent meg, az egyiknél a kulcsok, a másiknál pedig egy véres rozsdás hóhérbárd volt. A kulcsos bement a cellába, leszedte az egyik öreget a falról, aki a gyengeségtől erőtlenül zuhant a hideg kőpadlóra. Nill ekkor már sejtette, hogy itt valami nincs rendben. Az őr oldalba rúgta az öreget, ócsárolta, majd hóna alá nyúlt és kivitte a cellából. Mikor eltüntek a szemek elől a másik öreg cinikusan jegyezte meg*
- Na, ennek is vége.
*Nillt iszonyatosan feldühítette az eset, a dühtől remegő hangon kérdezte meg az öregtől*
- Mit tesznek vele?!
*Az öreg ugyanazon a cinikus hangon válaszolt.*
- Nem egyértelmű? Harmadszora hoztákhozták vissza. Innentől nincs hasznukra és aki nincs hasznukra az szemét..... A szeméttől pedig megkell szabadulni. Ha nem vesznek meg ugyanerre a sorsra jutsz te, én és a két nő is.
*Kész! Nillnek elege lett. Nem érdekelte semmi és senki, elengedte a sárkányt.*

*Ilyesztő sűrű fekete köd vette körbe Nill testét, aki leszegett fejjel csak lógott a falon. A köd oszlani kezdett majd teljesen eltűnt. Fel emelte fejét, majd szemei sárgán felvillantak és egy apró mosoly keletkezett szája szélén. Megérezte egy fajtársa közeledését. Az idegen belépett a cellába és ahogy észre vette Nillt, egyből tudta mivel van dolga. Kihúzta kardját és a férfi torkának szegezte, aztán megkérdezte*
- Mit keresel te itt?!
- Hmmmmm. Csak lógok a többiekkel. De inkább azzal a kettővel tőrődj.
*Belépett két őr a cellába és rátámadtak az érkezőre. Az rájuk pillantott, mire az eggyik elvágta a másik torkát majd magával is végzett. Az érkezőt Negannak hívták, Nill jól ismerte. Negan odament a nimfához és egy szóváltást kővetően (ami inkább lecseszés volt) kiszabadította a láncok kőzül. Már indult is volna de a nimfa meggyőzte, hogy a többieket is szabasítsák ki. Először a lányt majd az öreget és végűl Nillt szedte le a falról, ám mikor Nillhez ért, elöször odahajolt hozzá aztán oda súgta neki.*
- Ne okozz bajt. Érted.
- Nem a műfajom. Válaszolta Nill. Negan kioldotta a bilincseit, erre ő egy rövid "kössz" után követte Negant és a többieket a folyósóra.

*A folyosó gyéren volt megvilágítva, nagyjából 3 fáklya volt az egészen, ezek sem égtek túl jól. Ebben a félhomályban Negan és Nill közt a következő beszélgetés játszódott le.*
- Már megint mibe keveredtél? -Kérdezte Negan-
- Én csak őt védtem meg pár isten barmától. -Nill Solra pillantott-
-Még mindig nem értem, hogy kerültél ide. Ismerlek, elég régóta és tudom, hogy harcolsz. Azt mondod ezek ellenére is, hogy pár mezei paraszt ,MEGVERT.
- Ez az, én se értem, hogy történt.
* Negan megállította a társaságot s csendre intette őket. A folyosó végéhez értek. Gyorsan a falhoz lapult és kinézett a sarkon. Nagyjából tíz őr állt a folyosón, állig fegyverben. Közeledett az őrségváltás, Negannak gyorsan ki kellett találnia valamit különben mindnyájukat felkoncolják.*

*Nill elvigyorodott Negan kijelentésén. Már csak egy fáklya égett a folyosó innenső oldalán. Aztán szembefordult a többiekkel és lehunyta szemeit.*
-Bármi is történik, ne sikítsatok és ne fussatok el!
*Negan eloltotta az utolsó fáklyát is. Nill vigyorgó képpel tűnt el a sötétségben. A kővetkező dolog amit láthattak egy sárga szempár ahogy elfordul tőlük. A két sárkány kilépett a folyosóra. Az egyik őrnek először csak négy sárgán világító pont tűnt fel olyan messze volt tőlük.*
- Lehet, nem kellett volna az ötödik korsó.-Jegyezte meg halkan. A többi őr a hirtelen jött sötétségtől ijedezett.- *A két sárkány becsukta szemeit és egy minimális nesz kíséretében közelebb ment. Mikor kb. már csak tíz méter választotta el őket az őrségtől megálltak. Az összes őr a neszek irányába fordult. Halk morgás , két villanó szempár és egy üvöltés ami akkora erővel szaggatta a sötétséget, hogy még a legbátrabbak is fegyvereiket el dobva szaladtak ahogy bírtak, ki piacra a többi őrért. Szabad volt az út , még nagyjából húsz perc mire visszatérnek, bőven elég a szökésre. Vissza mentek a másik kettőért és két perc múlva újra érezték a piac bűzét. amint kiértek Nill azonnal eltűnt tömegben s vissza indult a mesteréhez.*

//Köszi a játékot//