A rabszolgapiac

//Alamaise – csapjunk bele //

Pont úgy reagált a lány, ahogy vártam. Amikor az én programomról volt szó, minden további nélkül velem tart, de ahogy az ő feladata kerül szóba, nem rejti véka alá, hogy nem kívánatos a jelenlétem.
Persze erre számítottam és fel is készültem rá, hogy majd észrevétlenül kell a sarkában maradnom.
Már akkor gyanús volt nekem ez az egész, amikor váratlanul megjelent ott, azon az elhagyatott helyen, ahol az a némber meglepett a varázslatával és sérülten kellett várakoznom.
Lehet, hogy csak a gyanút akarja elhárítani magáról, amikor velem tartott, mert nem csak az a dolga volt itt, hogy Furia rátestált feladatát teljesítse, hanem más, hiszen abban sem lehetek biztos, hogy egyáltalán Őrettenességéhez tartozik és nem valami más szándéka van.
Úgy éreztem, hogy bár Kain megtalálása nagy fegyvertény lenne, most már ki kell derítenem mi az igazság irgalmas segítőmmel kapcsolatban. Szóval szerzett magának egy árnyékot.
- Hát persze. – bólintok álságos mosollyal. – Menj csak, intézd a dolgod majd, addig én simán elleszek.
Én akartam rendezni a számlát, de végül is, nem erőszakolom rá a darnámat, jól jön az még, ha még szükségem lesz a kölykök segítségére másban is.
- Köszönöm, bőkezű vagy. – igazítottam meg a vállamon a köpenyemet, aztán követem őt az utcára, ahol már pezseg az élet.
A rabszolgákra csak egy futó pillantást vetek, nem érdekelnek, természetesen egy sárkány sem lehet köztük, így nem érdekesek.
Alamaise is elindult már a rendes piac irányába. Csatlakozom hozzá.
Most még azért nincsenek annyian, mint majd délután lesznek, így kényelmesen tudok nézelődni és hamarosan megállok egy kufár előtt, ahol színes halmokban állnak az ingek, nadrágok, zekék.
- Szerinted, milyen szín lenne nekem jó? – vonom be Alamaise-t a választásba, mégis csak nőnemű, jobban ért hozzá.
Az utcakölykök nem nagyon mutatkoznak, őrök azonban már most szép számmal vannak, ami azért elég szokatlan.

// Semmi gond, de nem szabadulsz ilyen könnyen  //


Meglepődve tartottam magam előtt a zöld inget és néztem Alamaise-re, mert bár én kérdeztem meg, hogy mit javasolna, nem gondoltam, hogy ilyen szemmel is megfigyelt. Egészen más szemmel néztem meg a további ruhákat, mert soha nem úgy választottam, hogy passzoljanak bármihez is. Legyenek tartósak, strapabíróak, legyen több zseb és kényelmes is legyen.
- Akkor feltétlenül ezt veszem meg. – villantottam rá smaragdzöld pillantásomat egy kisebb vigyor kiséretében. – Nem is gondoltam, hogy megjegyezted. – tettem hozzá.
Azt is leszűrtem ebből azért, hogy nem árt figyelembe vennem a megfigyelőképességét, hogy a részleteket is megjegyzi valószínűleg.
Viszont most azt is látom rajta, hogy a szavai ellenére alig figyel rám, most is, mint tegnap kissé elgondolkozónak érzem, mintha máshol lenne lélekben.
Megszemlélem a másik inget is, a barnát is, az sem volt rossz, ráadásul jobban rejtett, ha szükséges.
- Hmm…..lehet megveszem mindkettőt, elvégre kell egy váltás is és ki tudja, mikor járok ismét város közelében. – morfondíroztam hangosan.
Közben a kofa is lecsapott rám, látva, hogy nagyobb üzlet van alakulóban és pár pillanat múlva, már szinte ki sem látszottam az ingek, nadrágok és köpenyek halmából.
- Héééé, ne olyan hevesen, nem fogom megvenni az egész portékáját! – toltam el magamtól, mert alig hallottam a karatyolásától valamit és már csak a lány szavainak végét és a lassan távolodó hátát láttam.
Rövid gondolkodás után, mag látszólag válogattam, úgy döntöttem, hogy hagyom, hogy kissé eltávolodjon, mert ha ráakaszkodom, biztos nem megy oda, ahová most igyekszik.
Mikor már eltakarják a sátrak, az árus kezébe nyomok pár darabot, nem is nagyon nézve mi az, meg valamennyi pénzt és odavetem.
- Vitesse a Vidám Testvérek fogadóba.
Azzal már sietősen eredek Alamaise nyomába, persze nem először követek valakit, így igyekszem láthatatlanul tenni.

// Alamaise – pedig milyen buli lett volna, ha megleplek //

Akármennyire is igyekeztem, hogy ne veszítsem el a lány nyomát, azért arra is kellett ügyelnem, hogy ne ész nélkül rohanjak utána, hiszen ha esetleg…..valamiért…..számítana tőlem valami hasonlóra, bár nem tudom mi oka is lenne rá, akkor könnyen előfordulhat, hogy az első forduló után beleszaladok, aztán gyorsan kéne valami magyarázatot találnom, hogy mi ez a nagy rohanás.
Viszont nagyon eltűnni sem engedhettem, hiszen a piac forgatagában pillanatok alatt elveszíthettem a nyomát és a szagát, mert ennyi náció között meg nem lelném, vagy mire igen, addigra már bármit elintézhetett.
Egy pillanatra mintha látnám lófarokba kötött haját megvillanni a sátrak egyik folyosóján, de aztán olyan gyorsan eltűnt, hogy nem tudtam nem-e csak a szemem káprázott.
Mivel a halvány szagnyom is arra vezetett, azonnal arra vetettem magam, de mikor oda értem továbbra sem láttam.
Mintha azonban egy keskeny nyílás felől érezném………
Már épp indultam volna arra, mikor kilépett elém Alamaise. Ha meg is lepődött, jól leplezte, viszont sokat mondó volt, ahogy visszapillantott a sötét, keskeny utcába, mintha meg akart volna bizonyosodni valamiről.
- Gyorsan szoktam dönteni, már meg is vettem a holmikat és a szállásunkra küldtem őket. – bólintottam, aztán én is mellé léptem, hogy belássak a sikátorba. – Találtál valami érdekeset? Vagy talán valami baj van, volt ott valaki? – fürkésztem az árnyakat, aztán Alamaise arcvonásait.

// Alamaise, aki még biztos gondot fog okozni egy bizonyos Őhatalmasságának //


Ha ismertem volna Alamaise legtitkosabb belső gondolatait – mennyivel könnyebb dolgom lett volna, - ám megnyugtattam volna, hogy nem csak benne nem bíztam, hanem általában senkiben, ráadásul még fel is keltette a figyelmemet, amikor, a piaci lopás incidense után, nyilvánvalóan megváltozott benne valami.
Bár most sem gyanúsíthattam volna semmivel, hiszen benézve a sikátorba egy árva lelket sem láttam ott és Alamaise is természetesen viselkedett, még is volt bennem valami kétely. Pedig a Sárkányok istene lássa a lelkem, kedveltem a lányt, már amennyire ez tőlem tellett.
- Áhh, nagyon nincs inyedre ez a találkozó, Furia tud néha kellemetlen feladatokat adni, és őt soha nem lehet visszautasítani. – vetettem még egy utolsó pillantást az utcácskára, aztán, ahogy Alamaise folytatta elgondolkozva néztem rá.
Ha a bizalmatlan énemre hallgatnék azt mondja, hogy a lány nagyon meg akar szabadulni tőlem, de azt az első perctől sem titkolta, hogy mi volt a küldetése, így most nem akartam akadékoskodni, különben is örülhetek, hogy eddig eljött velem és segített.
- Rendben, persze, nem akarlak feltartani. – húztam egy kis mosolyra a szám. – Mindegyikünknek meg van a maga dolga. Még egyszer köszönöm, hogy segítettél és járj szerencsével. – biccentettem meg felé a fejem. – Remélem még találkozunk.
Azzal félresöpörve gyanakvó gondolataimat, visszafelé indultam a fogadó felé, hátha a kölykök már várnak valami jó hírrel.

//Köszönöm a játékot, remek volt megismerni Alamaiset és titkait //

// Mese: Véráztatta földek //

A Telari piac ezen része nem sűrűn kerül az utamba, de néha errefelé is elnézek miközben két módon is táplálkozom. Az egyik a szokásos és kedvenc telari húsos pitém, a másik ezen a piacon fellelhető rettegés és félelem. Így egyszerre lakhatok jól kétféle módon is, na meg nem leszek gyilkos szörnyeteg. De jelenleg mint vevő is jelen vagyok, már ha találok olyat aki megfelel az igényeimnek a kutatásomhoz. Nem mintha a kínzáshoz keresnék rabszolgát, én mint a törvény képviselője, de az időm véges így hamar kell a terveimhez egy vérelf, már ha tud segíteni abban hogy újra sárkány legyek. De ahogy érzem itt is csak a fölös köröket futom, viszont nem adhatom fel. A sétám közben megüti a fülem egy perpatvar, ami nem biztos hogy beavatkozást igényel, viszont ránézek mert mert a végén én ütöm meg a bokám amiért nem akadályozok meg egy esetleges bajkeverést, halált. Így a hangzavar felé veszem az utamat, áttörve a tömegen. Ami sokszor nem ütközik akadályba hisz nagyobb vagyok bárkinél.

// Mese: Véráztatta földek //

A csevegés több személy érdeklődését is felkeltette, ezek közül egy sötételf lépett ki a vitatkozók felé. Ez meglepett, bár egy feketemágiára szakosodott fajnál ki tudhatja mi jár a fejében. Megkövezni én sem tervezem na de lenyúlni más hulláját miközben vitáznak felette? Ahogy megszólította őket én is kilépek a tömegből és zavarni készülök a hulla fölött díszkurzusozó triót.
- Elnézést, nem tudtam nem elmenni a csevejük mellett. Megtudhatnám mitől nőtt a holtak száma ezen az elcseszett piaci negyedben? Vagy tippeljek arra hogy valamelyikük sáros a témában? Az egyetlen kivétel a fekete fülű, aki még a hullát is megvenné.
Csapom dörgedelmesen a botomat az útra, és az elfel megegyezően én is választ várok tőlük. Megerősítem a kérdésekhez való jogom kivillantom a mágus tanács jelvényét, hisz itt a Merinoli hadnagyi rangjelzéssel nem sokra mennék. Akkor csap meg egy hideg értelmezhetetlen érzés, amely szerint élőholt van a közelben, noha nem láttam egyet sem. Kicsit megráztam magam hogy lerázzam magamról az érzést, és a csevegőkre koncentrálok, majd az elf felé fordulok.
- És őn kicsoda hogy ily lelkesen eltakarítaná más hulláját, mielőtt a törvény bármely képviselője. Jelen esetben én eldöntené mi legyen a tetemmel.

// Mese: Véráztatta földek //

A piaci élet mindig is zajos, és veszélyes ezen a szakaszon. Noha a törvények elítélik a rabszolga kereskedelmet, sokmindent nem tesznek ellene. Hisz adót fizetnek a kereskedők, és amíg fizetik addig törvényes. Faramuci egy nép az embereké, de kivagyok én hogy ítélkezzem felettük? Senki, így nem érek rá morális vitát nyitni se magammal se a sötételfel. Az ott lévő őr szavai is mókásak épp emiatt de igaza van.
- Ha romlott árút ön kezűleg nem tünteti el bírságold meg, ha továbbra is makacskodik számold fel a standját. Nem hiszem hogy ne pályázna más hasonszőrű hiéna erre a helyre. Aki még többet is hajlandó lenne fizetni a placcért. Intézd gyorsan és tisztán, ha értetlenkedik dobasd ki a városból. Rengeteg lehetőség van, nem hiszem hogy egy nyamvadt hulla miatt bukná az üzletét. Nem igaz?
Nézek a kereskedő szemeibe, pislogás nélkül addig amíg el nem fordítja a tekintetét. A sötételf kitér a válasz elől, és a korábbiak amit éreztem vélhetően neki szólhatott. Ekkor csapja meg egy másik a korábbinál jóval erősebb jelenlét, amitől feláll a hátamon a pikkely, már ha lenne. Az égen fény villan majd kihunyt, ez vajon mi lehet?
- Na már csak ő hiányzott.
Az elf távozni készül, utána nyúlok, és remélem sikerül elérnem. Noha a fény jobban izgat mint egy hulla kunyeráló sötételf, mégis ő van közelebb.
- Megálj csak, még nem mutatkoztál be. Ki a fene vagy?

//Mese: Véráztatta földek //

A nem nevesített isten jelenléte ellenére, sikerült megragadnom a sötételfet, aki egy rövid de ijesztőnek szánt mondattal próbálna lepattintani. Amikor észlelem a gondokat. felsóhajtok és mielőtt a takarításhoz látnék kedélyesen és kicsit sem ijesztően válaszolok.
- Nem kell sietni, a szagod már meg van, és bárhol meglellek, ha zűrt okozol. Ha meg nem nos, nem sok okunk lesz találkozni.
Nem nézem a távozását, hisz fontosabb feladat adódott. A szökevények felé fordulok, és öregurasan támaszkodom a közelmúltban vett botomra.
- Tényleg meg akarjátok nehezíteni a napom mi? Direkt olyan várost kerestem ahol nem futok össze a csontarcúval erre ti randalírozni kezdtek.
Nem esem túlzásba de nem is fogok finomkodni a lázongó rabszolgákkal, akik ha jól sejtem az őreik fegyvereit már magukhoz vették. Azok akik még nem jutottak ki a rácsok mögül,a rácsokhoz lököm egy három irányú széllökéssel. Azaz aki még bent van bent marad, aki már kijutott azok vagy elesnek vagy egymást akadályozva tömörödnek össze. A ketreces társasággal folytatom a mókát. Erős tövises indák, csavarodnak a ketrec ajtajára és csukódnak be ezzel gátolva az ő halálukat, na meg a tényt hogy kevesebb ellenféllel legyen dolgom. Az hogy kijutottak nem a saját képességükből adódott ebben biztos vagyok, így további jóval képzettebb ellenfélre is számíthatok.
- Na ki lesz az első aki Dremerrel szeretne csevegni ahelyett hogy eldobja azt ami a kezében van és megadja magát?
Hogy jó ötlet e egy tömeggel alig pár katona védelmében kiállnom? Nem az, viszont a tömeg megérti miért is nem félek egy akadékoskodó csürhétől. Lehúzom a csuklyám, és némi életet viszek a szemeimbe.
- Jöhet az első forduló, éhes vagyok, aki nem teszi le a fegyverét azt mint már említettem Dremer elé kísérem, ez nem lesz nehéz hisz a Halál istene hogy a bőr hűljön rá, a várost nézi és várja a távozó lelkeket.

// Véráztatta földek //

Az események felpörögnek, az arctalan szabadítók ránk uszítják a legyengült csőcseléket, és még tűzlabdákat is szór a katonák felé. Az én szerencsém is abban rejlik hogy a varázslat ami érkezik rám az én affinitásom így még időben kitérhetek előle. Amint a tűzbogyókra koncentrálnék, egy élőholt alak száguld el mellettem a lázongókra szabadulva. Amint lehetőségem adódott földfalakat rántottam a lángoló halálok útjába, majd amíg még égtek darabokra szedtem, és a tömeg közé zúdítottam, a lidérc ugyan problémás ellenfél lenne. De nem érek rá, rá is koncentrálni.
- Ha már zűrt okoztok nyomorultak, ne csak a mágiátok küldjétek, mutassátok az arcotokat. Had lássam kikkel is van dolgom, GYÁVÁK.
Közben némi halvány alig derengő fény aurát is rántok magamra, hisz ki tudja milyen idegesítő élőholt, vagy egyéb sötét entitás van még a piacon a támadók közt. A lidérc hangja valószínűleg sokakat halálra rémít, na meg a tény hogy bejutott ide elég problémássá teszi a helyzetet. Nagy az esélye hogy a sötétlf idézte a bolondok nyakára.

//A vér áztatta földek//

A csata folytatódik, és nem lesz könnyebb. A támadók azt a pár őrt aki ott van hamar legyűrik, hiába is igyekszem őket is védeni, és hiába képzettek De időm sincs velük foglalkozni, hisz a levegőből egy tűz és füst testű madárszerű bestia csap le rám. Pechjére talán sebezni se tud a karmaival, hisz a hülye lidérc miatt levédtem magam a sötét kreaturák első csapásaitól. De időt sem adhatok a dögnek hogy támadhasson. A már megrongált utcatalajból 4 csápot húzok elő, magam köré csavarva mint egy védve a bolond rabszolgáktól, és további lángoló miazmáktól. Felnyársalom a madarat, és a földcsápokkal körbevéve a testén át szétszaggatom, és elfojtom a tüzes kedvét. Közben a távolbol futó és csatanó lépteket hallok, így a katonákba is öntök egy kis lelkesedést hogy kitartsanak míg az erősítés megérkezik.
- Ne adjátok fel, igyekezzetek őket távol tartani, már érkezik az erősítés. Tartsuk addig vissza ezt a csürhét.

// Mese: Véráztatta földek //

Az események pompásan alakulnak, végre a mi oldalunkra áll a szerencse, na meg a tény hogy a lánglidérc madarat széttéptem nem kis meglepi lehetett a dög gazdájának. De nincs időm pihenni, amikor egy griff, és lovasa zúg le a csatatérre, így megint elvesztem a célpontom. De a lovas is eshetett volna mögém úgy nem lenne útban, de neki a lázadók elé kellett esnie.
- Hogy miért nem mész el a francba. –Morranok egyértelműen a lovas felé, amit szerintem rajtam kívül senki nem hall meg. Viszont a katonát nem hagyom magára, és a korábban rám használt varázslat nagy-testvérét használom a tömegen, hogy megvédjem.
- Saxum stis.
Harsan a varázsszó, széplelküsködni nincs időm, ez egy háború, és én csatamágus vagyok, na meg sárkány is de ez a rész egyelőre csak vágyálom. A föld megremeg, és egy irdatlan lény emelkedik ki a földből. Normális estben ráülnék és vége lenne, jelenleg viszont távol állok a régi önmagamtól. Jelenleg a tömeg a katonák, és egy hülye lidérc áll az utamba. A még aktív homokcsáp pajzsaimmal a lidérc ketrecéért nyúlok, és darabokra tépem. Hisz a ketrec mágiája arra szolgál hogy bent tartson valamit, és nem arra hogy kint tartson. Gyanítom a lázongók is inkább menekülnének, hisz a monstrum kicsit se nézi kire, kikre lépdel, és a sors fintora, felém közeledik. A lidércre förmedek, majd a tömegre viszem tovább a mágikusan megerősített parancsszavakat.
- Takarodj! – Kezdem a lidérccel- És erősen ajánlom ti is húzzatok a francba, ha jót akartok.
A védelmeimet megszüntetem, mint fölöslegesé vált dolgokat.
- Minden katona keresse a behatoló mágusokat, az elcementál közelébe kardal vagy más közelharci fegyverrel senki se menjen. Íjászok ne pazarolják a nyílvesszőket.
Csattannak a parancsaim, amiket vagy betartanak vagy nem, hülyékre nincs több időm. Hisz az elementál közeledik. Művészkedek én is ezt azt a porban, mintha varázsolnék, némi füst és fénymágiát azért eleresztek. Amint eloszlik az egész katyvasz, immár a valós alakomban állok és így várom a melákot.
- Gyere papához.