A rabszolgapiac

//Mese: Véráztatta földek - Shuga//

A harc végre nem egy oldalú noha nem is alakul túlfényesen. Viszont végre remek fegyvert találtam a túl páncélozott melák ellen. Eddig örömködhettem, amikor a földön heverő gyík társa egy fény aurával jön nekem, és a fekvő a zavaromat kihasználva lendületes csapással a falamhoz vág. Mögém került pár harcos, és biztos hogy meghaltak, talán nem de Dremer tudja erre a választ, és őt meg nem tervezem megkérdezni. Dühösen morranva mászok le a falról, és robogok a fekvő felé. Az elf szavai is eljutnak a fülemig, és nagyon ígéretes hogy el fogom verni a démonozásért. Bár lehet hogy igaza van, vagy lesz a dologgal kapcsolatban. Mindegy a karmaimat is kiegészítem a sötétséggel, ahogy a lámpát játszó sárkány is tette ellenem. És így marok bele a dög elérhető részébe. Közben a katonák is javítanak a megítélésükön, bár az az oszolj szintén megér pár taslit a tisztnek. De vissza a sárkányhoz, aki szabadulna, talán sikerülne is neki ha nem duplázok rá a kötelékre. Amikor mindhármunkat több lila fénylánc ragad meg, a röpködőt lefelé tervezi húzni engem meg a földön heverőt a talajba készül passzírozni. De nem állok meg itt még holmi bilincsek miatt sem, az egyetlen amit igyekszem eltépni az a lábamra csavarodhatott, ezt is csak azért hogy tovább robogjak a gyík felé. Amikor egy mentális pofon csapódik a tudatomhoz, és észreveteti velem az érkező mágusokat. Lassítok is de a hüllőt nem eresztem, ha eddig nem téptem el az engewm tartó láncot, akkor már nem is tervezem, viszont egyetlen túlméretezett ugrással elég meszire megyek ahhoz hogy a sajátjaim mögém kerüljenek, és a mágusok eltévedt varázslatai őket ne találhassa el. Nem is harcolok a láncok ellen, és leteszem a seggem a földre mielött a vari vágna a földhöz. Mivel Sendelben már volt szerencsém hasonló trükk elszenvedeséhez, így eszemben sincs ellenálni neki, így lassabban érvényesíti a durva hatását. Csak a sárkányra, és a katonákra figyelek, a mágusok majd eldöntik mi hogy alakuljon.

//Mese: Véráztatta földek //

Az hogy lefogtak, enyhén szólva is idegesítő a számomra, de perpill nem látom értelmét a pattogásnak. A feketeköpenyes egy mocsok, de ez jellemzi az összes hasonszörűt. Főleg a korábbi csatatéren megismert példány, vele nem volt lehetőség összedolgozni, ezzel meg már nem is kísérletezem. Ekkor robban be a térre az elf akinek már rég el kellett volna tűnnie. De lehet hogy a sors így látta jobbnak.
- A démont ne bántsátok, végig mellettünk harcolt. Az életem köszönhetem neki.
Naná hogy a fekete is beszól.
- Inkább tűnik a repülő erőd szörnyetegének, mint szövetségesnek.
Épp kinyitnám a szám, hogy beszoljak a nyavajásnak, amikor az elf jelez nekem hogy eszembe se jusson önmagam lenni mert az gondot okozna. Első körben bólintok az elfnek, és várom mit hoz ki az eseményből. De a szabad szájú lepcses sárkány nem ilyen értelmes, és ugyan van mire beképzeltnek lennie, ez a helyzet nem az.
- Engedjetek szabadon, s talán akkor megkíméljük szánalmas életetek!
- A te neved hallgass, sárkány!
- Egyetértek fogd be vagy belelépek az arcodba. A haverod se takarodott haza, pedig megmondtam neki hogy jobban teszi.
Közben a mágus egy mini lándzsavetőt vesz elő, ha nem korábban sülyesztettem volna el egy griff tetemét most hülledeznék, de ugye ha egy egyed kitalál valamit, azt más is megteheti. Nem létezik e téren jogvita, főleg mivel földhöz vagyok szegezve. A mágus vigyora nem tetszik, és olyan késztetés ér el hogy tépjem le az arcát és döngöljem a földbe. De eddig jutokaz elméleti testisértésben amikor a lepcses sárkány gizdulni kezd. Mivel az elmult perceket erőlködés és agreszió mentesen töltöttem a láncaim nem olyan stabilak még, noha megszabadulhatnák belőle, az elf miatt mégsem teszem. Inkább a balkezemmel marok a talajba, és egy túlméretezett föld tenyeret hozok létre a szökésre készülő sárkány mögött. Aki humán alakot vett fel. Hamar lecsapok rá, és vissza tér a fekvő helyzetbe, míg a láncai igazodnak az új méretéhez.
- Nem mész sehova, ez már nem az a helyzet hogy élve meguszd a dolgokat csak mert sárkány vagy.
Ahogy ujra lefogják a láncok eleresztem és pihenésbe fogok, mert egyrészt kell az energia a fájdalommentesített lábaim gyógyulásához, másrészt a harcok rengeteg energiát kivettek belőlem is.
- Amúgy kérnék egy gyógyítót is a lábamhoz, nem hiszem hogy én is azt érdemelném amit ők. Tekintve a tényeket, hogy a grifflovas is kiállt értem, na meg a következő gondunk sokkal nagyobb. Ha csak az a több száz ork nem lécelt le a fal mögött, akkor épp nasgyon dühösek rám, hisz kinyírtam az elővédjükert, miközben a sereg itt lévő egységét védtem ettől a két tűzokádótól.

//Mese: Véráztatta földek//

Az hogy a támadásom sikeres volt, végülis meglepett. Ahogy a feketeköpenyes fintorra is amikor az elf Unassil ismét a védelmemre kelt. Ellenben a segítsük egymást mondatánál gyanítom mindketten ugyanarra gondoltunk, csak más célponttal. De ki vagyok én, hogy vitázzam mikor az életem múlik a dolgon. Az első sárkányt hamar kivégzi, amire megkordul a gyomrom. Aztán csendesen szemlélem a másik menekülési szándékát bár már a teleportokban se lehet bízni errefelé, úgy látszik az övé nem működik. De a fekete intésére eltűnik a lila vacak körülöttem. Egy szürkeköpenyes alak jön oda hozzám óvatosan a pajzsa mögé rejtőzve, ezen elvigyorodom. De nem tartom ostobának, hisz háborús helyzet van, csak egy ostoba nem védekezik ilyenkor. Én sebtében veszem fel az emberi alakom, és előkerül a vérző csupasz lábam, hisz a sárkány jege mindent leszedett rólam. Így helyezkedek el és figyelem a tevékenységét a gyógyítónak. Ahogy érzem a gyógyulást, fokozatosan oldom fel a fájdalom elfojtását célzó varázslatomat. Így sokkal hamarabb jövök helyre, és tudok harcolni, főleg, hogy már csak a fal fenntartása eszi az erőmet.
- Csak annyira hozd helyre, hogy tudjak mozogni, a fájdalom maradhat ja és a bőrömet mindenképp.
Nem eresztek le én sem, hisz azért még sok dolgunk van hátra. Noha nem egy sereg töketlen hős van mellettem. Hanem jó eséllyel szintén harc orientált mágusok. Amint végez, nyugodtabban állok fel, és várom az utasításokat, hisz a rendben én csak egy futár és probléma megoldó vagyok, a feketeköpenyes meg tuti valami fejes hozzám képest.

//Mese: Véráztatta földek - Shuga//

A gyógyító tényleg azt teszi, amit kérek, vélhetőleg ő is rájött a kérésemben lévő takarékos megoldásra. Így ő sem fárad el jobban, és az energiáim végre nem a gyógyulásomba mennek. Aztán ahogy felállok, megérzem a közeledők szagát, igaz eddig is éreztem őket, de kicsit sem érdekeltek. A feketeköpenyes szavaira felmérgedek.
- Sosem ölök bizonyításból vagy parancsra. Azért ölöm meg mert lassan jön egy nagyobb adag korcssárkány csapat, és ő útban lenne. Unassil készülj a harcra, amikor megölöm a sárkányt egy csomó elcseszett korcs esik ránk. De későn érkeznek.
Egyetlen intés a botommal, és a humán alakba bújt feje elválik a testétől.
- Nem tűröm, hogy vizsgáztass. – Morranok immár közvetlen közelről a feketeköpenyes arcába. - Nem vagy a mesterem, sem a feleségem, hogy ugráltass.
Ahogy befejezem a szavaimat, megnövök ismét, és az érkezők közé köpök egy lézergömböt. Majd a harcba vetem magamat.

//Mese: Véráztatta földek - Shuga//

A tettem ugyan megnyugtatták a fekete köpenyest, a szavaim meg újra felcseszték agyilag. Nem számít, nem tervezek mindenkivel kedves lenni, pláne mert nincs időm rá. A lendülete a támadóknak csak épp hogy törik meg, de ők sem esztelenek. Távolsági harccal kezdenek, a lándzsák nyeleit elkorhasztom, így a halálos erejű támadásaik már csak kisebb sérüléseket okozhatnak. Arra nem sok időm van hogy másra is figyeljek, de azt jó látni hogy a többség az én nyakamba zúdul.
~Ebben vajon mi a jó? ~
A harc eldurvul, ütöm, amit érek és néha harapunk is. Én a fejüket le, ők belőlem ki darabokat. Igazi szörny csata. Egy idő után vészesen érzem, hogy ez így nem lesz jó. Ők többen vannak, és előbb utóbb legyőznének. Nem gyors és látványos harcok folynak bár mindkét oldal bele ad apait anyait. Viszont igyekszem minél többet feltartani. Mielőtt feldobnám a talpam, egy régi kedvencem veszem elő, igaz akkor a vörös sárkány kikerülte azzal hogy magasra szált, nekik ezt az opciót nem fogom meghagyni. Árny csápokkal minél többet 15 méteren belülre húzok. Majd a hatalmas sárkány szájjal a föld alól körbe zárom magunkat. Nincs kiút se fel se szanaszét. Ahogy bezáródik, az egész társaságot elkezdem a föld alá húzni, és feltölteni a kupolát földel és törmelékkel. Én túlélem ők megfulladnak. Egyet magamhoz rántok közben, hisz már vélhetően több sebből vérzek, és a halálsikolya az utolsó, amit mindenki hal, elmerülünk a föld alá szinte nyom nélkül. A föld alá kerültekkel hamar végzek, mielőtt kiásnák magukat. A csáppal tartottakból kiszívom az életerőt. Amint végeztem vissza térek a csatába, és ha az elf vagy bárki más bajban van a segítségére sietek.

//Mese: Véráztatta földek//

A tervem ugyan felemásan, de sikeresnek mondható. Csupán pár fogam, és némi seb ami fakítja a sikerem, hisz ugyan úgy idióta vagyok mint a humán felem. Ebből is látszik, hogy a sikerem lassan, de biztosan halálcsapdává alakul a számomra. Az utolsó kijárat lefelé van, szóval még mélyebre süllyedek, még időben eresztve az átkokkal megtűzdelt korcsokat. Amint végre kiérek, fent már egy másik csata dúl, amikor egy túlméretezett szikla zuhan közém és az elf közé. Aki kilőtte vicces kedvében van és még Furia szennyes trükkjét is van pofája lemásolni. Vagy csak ki akar nyírni. Az érkezés irányába nézek, a lebegő erődnél egy rég hallott leírású sötételf figyel minket.
- Nézd már, elhozta a könyvemet is.
Örömködök kicsit, lehet hogy túl hangosan, és korán is hisz el is kell oda jutnom. De az hogy ez a hirtelen szőke sötételf itt van sokat javít a kedély állapotomon. A terjedő láva kupacot mielőtt túl buzgóvá válna egy gömbbe zárom, majd egy vékony és törékeny kristályos réteget húzok köré. Ez ugyan csak időhúzás, de arra elég, hogy az orkoknál okozzon zűrt és ne nekünk. Szóval mielőtt kitörne, felkapom és át dobom a fal mögé, amit a másik mágus már fegyverré tett egyszer. Ha az orkok észlények túlélik, ha nem, nos nekem édes mindegy. A döglött sárkány teteméből, kitépek két lándzsát, vagy amit az a vacak játék használt. Majd a tömörebb sötét pikkelyes felé hajítom teljes erőből mindkettőt. Persze mind két esetben célozva, de nem rá hanem elé figyelembe véve a sebességet és az irányát. Ha találok hízik a májam, ha nem újabb adag muníciót veszek magamhoz. És várom az érkező ellenfelet.

//Mese: Véráztatta földek//

Az események felpörögtek, és én állok az egész közepén, mintha tehetnék arról hogy háború van. Na mindegy, az árnysárkány bele bóklászik a támadásomba és ezzel elveszi az esélyt arra hogy a fizikaitesttel rendelkező példányt leszedjem. Közben a láva utat talál hozzánk ez kezd felettébb bosszantó lenni. A felén folyó ármánnyal kiszúrok, a talajt alatta a kitörés felé lejtő emelkedőt hozok létre. Megállítani ez sem fogja de több időt ad a mieinknek agyalni ellen ötleten, és nem égnek halálra. A mocsok árnysárkány ezt használja ki, és elragad majd belém mar. Ha nem lenne elég hogy elég szépdarabot kimarhatna belőlem, nem ez a dög megfertőz engem ,a sötétség fertőzésével. Eldobom az agyam, ez a tökkelütött függöny gyík most felidegesített. Fájdalomra fájdalommal reagálok. Tutira nem vagyok észnél amikor ezt teszem, de talán kiégeti belőlem az árny sárkány mérgét. Sötétség ébenfekete lángjait idézem magamba, ha ez a nyavajás azt hiszi végez velem akkor megmutatom neki milyen az amikor egy Sárkány démont felidegesít egy halandó sötét ködpamacs. Az árnyék lángokkal a köd testébe marok, nem a testét tervezem sebezni ahhoz ő is túl sötét de a lelke neki is finom falat. Ekkor észlelem az elf mozgolódását, ami nem tölt el örömmel, de nem is okoz csalódást. Vajon csak a sárkány fogja megérezni a fény erejét, vagy én is aki épp a sárkányra vagyok rácuppanva. Vajon elég e hogy a méreg kiégjen belőlem, vagy jobb ha mihamarabb gyógyítót rántok, mert egy ostoba felelőtlen szörnyeteggé változom, és bele halok a méregbe, na meg a fénybe ...

//Mese: Véráztatta földek//

Néha nagyon szeretnék meghalni, de az élet szeretetem elég ragaszkodó természet. Ahogy a sárkány és én gyilkoljuk egymást, egyre nehezebben harcolva, közeledve a végkimerüléshez. Amikor a gyík már döglődik és lezuhantunk, lassan mászok ki alóla, szinte már zombiként. A fizikai formám is alig tudom fenntartani, így elég messze mászom a haldoklótól. Itt vissza változom emberré, és csak fekszem, miközben a tűz égeti ki belőlem a mérget. Tagadhatatlanul látványos lehet ahogy a kicsöpögő vérem apró fekete lángokkal válik semmivé. Még üvölteni sincs kedvem, nem hogy lélegezni, amikor egy hatalmas és erős energia csóva csap az égig. Erre egy mágus se képes, valami üresség valami veszteség járja át a mellkasomat, ahogy a távozót nézem. Furia halála komoly veszteség lesz mindenkinek, így meglep a dolog hogy Dremer még mindig a városban van és nem az ősit kíséri át. Vagy az a némber tényleg nem halt meg csupán egy időre hátra hagyja a kisded játékokat? Egyiknek sem tudok örülni, Furia ereje gyanítom az összes sárkányt megérinti, már aki valaha is szolgálta őt. Ők tuti bekattannak. Én még csak haragot sem érzek felé, sosem kívántam a halálát. Csak a vérét vettem volna egy jó kis csatában, amit valószínűleg az első ütésnél elvesztettem volna. Mindegy, nem dögölhetek még meg, dolgom van és céljaim. Eszelős bűz csapja meg azt orrom, és abban biztos vagyok hogy nem én bűzlök, és a sárkány sem. Akkor mi a fene? Ülök föl, és a szag irányába fordulok. Amikor észreveszem a saját baromságom újabb következményét, szívesen bemosnék magamnak, de most túlságosan fájok hozzá hogy bántsam magamat.
-Hogy a bőr hűljön arra a nyomorult sötételfre. Ha ezt túlélem, tutira elbeszélgetek Dremerrel. Nem mintha amúgy nem tenném. Na de munkára, nincs időm lazsálni.
Állok fel, kicsit öregesen, vontatva, romosan, ahogy a méreg folyik ki a sárkány harapásának nyílt sebén. Nem tudok örülni a győzelemnek, és sírni sem a fajdalom miatt. Koránt sem végeztünk még, de nagyon nincs kedvem létezni már. A fortyogó méreg katlanhoz sétálok, és elfintorodnék, ha ember lennék de a kénes szag sok szép régi emléket hoz fel amint épp hasonló magmában feredőztem, hogy a koszt leégessem magamról. Na jó merengés pipa, tüntessük el ezt a vackot innen. A hőt kiszívom a közepén lévő varázslatos masszából, ezzel is fel gyorsítva annak kihülését és megszilárdulását. Amint eléggé járható lesz a dolog, újra az oriás testben sétálok a mag felé ami még tutira nem hagyta abba a műsort. Kitépem, és szidom a saját hülye fejemet mert forró, forróbb majdnem mint a sárkányok lángja. Újra elzárom, immár egy a gonosz varázslathoz kötött önfentartó  pajzsot vonva köré. Ezt vonom kristályos börtönbe. Pár percig agyalok mi legyen vele, mert a trutyi azért alattomos és növekszik újra.
- Nyiss egy kaput egy nagyobb vízforráshoz, az majd elveszi a kedvét a fortyogástól.
Nézek a legközelebbi mágusra. Amint megnyitja behajítom azt a vackot, majd sírva fakadok a kezem látványától.
- Ha ezzel végeztünk megyek Dremerel beszélni, meguntam ezt a testet akarom vissza a sajátomat.
Az elfre nézek és sóhajtok egy nagyot.
- Csak hogy tisztázzuk, 400 évvel ezelöttig igen is sárkány voltam. Aztán elkövettem azt a marhaságot hogy a sárkányok rájöttek, hogy ezeknek a nyavajásoknak kémkedek.
Mutatok körbe a mágusokra.
- Undorodom attól ami lett belőlem, de végre visszaszereztem a testemet, és vagy Dremer vagy a mágusok tanácsa de segíteni fog valamelyik. Dremert kivéve a többiek rengeteggel tartoznak. Igaz a tanács egy dolgot már így is tett értem, azt hogy nem nyírtak ki még. De tartoznak, ahogy az elfek is. Ők duplán Elsga és Olod miatt, na meg mert nem értek egyett a háború okával.
Morranok fel, és Dremert kezdem keresni mert tényleg segíthetne, noha legutóbb épp megfenyegett. Ami valószínűleg most tetőzik, és közeledik a halálom pillanata, már ha nem jutok vissza a saját testembe. Ha nmem jön újabb roham, ember alakban indulok meg a nyavajás csontarcú felé, beismerve az igazát a saját halálom egyre közeledő időpontjáról.

//Mese: Véráztatta földek//

A méreg végre eltüntetve az utcáról, és még élünk. Az agyam lukas, de ez még a jobbik eset. Ha Furia csinálja ezt a támadást, eszembe se jutna az az őrült ötlet arámit végrehajtottam. Azt is elfelejtettem, hogy a tűz és a hő legtöbb verziója alig okoz zűrt, kivéve a sárkányoké, az ösieké és egyes erősebb varázslatoké. Az istenekét még nem próbáltam, ha rajtam múlik nem is fogom. A vezető a lovas kérdésére csak int hogy húzzunk a vérbe, a bizalmatlanság mindkettőnk részéről totál zűrös dolgokat hozna ki belőlünk. Vita nélkül haladok az orkok után, miközben az általam megölt sárkány humanoid alakban maradt testét félkézzel tartva a hátamról lógatva sétálok elfele. Ennem kell hogy erőhöz jussak, és erre a sárkány teteme kiváló főleg hogy zsugorítva van. Az elf kérdése elgondolkodtat, amikor meglátok egy pár pillanatos csatát két sárkány közt. Az egyiket erősen úgy vélem láttam már valahol, a másik túl gyorsan tűnt el ahhoz hogy rájöjjek ki lehet. Ráközelítek a sárkányra, és a csomagra, amit elvett a másiktól, és még jobban elkap az ideg. Ezt az elf is észreveheti hisz hangos szitkozódás mellet a földhöz vágom a kajám.
- Esztelen taknyosok, mi a túrót kerestek a háborús területen. Ha elcsíplek titeket nyavajás fiókák addig álltok meg a lábatokon, míg oda érek. Aztán mind a kettőt haza zavarom, az tuti.
Mély lélegzettel igyekszem a haragom lehiggasztani. Majd az elfre nézek.
- Gondolom vannak gyerekeid, bár ha nincsenek jól jársz ha nem is lesz egyse, mert mindegyik az őrületbe kerget majd az tuti.
Egy fizikai fűrkész varázsképet hozok létre a kölyöki sárkány és a jéghercegnő duójáról.
- Ez a kettő ki akar engem nyírni az márt tuti. Lassan 1500 éve élek változatos formában, de senkinek se sikerült kinyírnia még, csak önmagamnak. Azt is harc közben szóval hagyjuk, de ez a kettő külön külön is sok bajba keveredik, és most egy helyen vannak. Szerinted az ilyen gyerekek mit érdemelnek? Mielött őrültnek gondolnál, ami lehet hogy igaz. A sárkány anyjával sokáig voltunk egy pár. Amíg felsőbb utasításra el nem ragadták tőlem, én meg kicsit kiakadtam. Na szóval ő az asszonyom mási sárkánytól született gyereke. Olodban közel egy évtizedig dugdostam aztán lerohanták azt a helyet a bolond sárkányok. A nő, hála az isteneknek nem a vér rokonom, csupán egy jó barátom lánya aki Olodban hunyt el. Neki tettem ígéretet hogy vigyázok rá. Egéssz eddig egész jól ment, de mostanában kezdik átvenni a rossz szokásaimat. Szóval a sárkány lét halasztva, azt a kettőt tépem meg, Dremer úgyis több helyen melózik nincs itt.
Majd elkomorodva eszembe jut, hogy egyik sem fióka. Noha féltem őket, nincs jogom dühöngeni rájuk. De jó móka lesz, vigyorodom el.
- Hogy mit tervezek? Gyanítom te is hallottad az elfek érkezését, az utunkban van pár ezer ork. Vajon hogy megyünk át rajtuk. Csellel, vagy egyszerűen letolom az ork íjászokat a falról, és beugrunk Thalionhoz, utasításért? Inkább én segítek neked, égsz a harctól, és ezen segíthetek. Aztán ha az a két széllelbélelt hülyeséget tervez utánuk megyünk.
Felveszem a hullát, megszüntetem a varázst. Egy pillanatra megnövök, a holttestet lenyelem, mert az energia tényleg kell. Majd a kapu felé veszem az irányt, a botom lecserélve kardra.