A város

//Sol, időn túli//
Elnézte két társát, mintha mindkettejüknek mélységes megkönnyebbülés lenne, hogy saját akaratuk szerint mehetnek a másik közelébe, ár inkább a kettejük közt lévő távolságon van a hangsúly. Nem igazán értette, Sol és Negan kicsit olyannak tűntek, mint a kert magas falának biztonságos tetején napozó macska és a fal tövében hiába acsarkodó kutya. Eme véleményét kifejteni viszont, ha volna is kedve, inkább megtartja magának. Solt már egyszer megharagította, bár ami azt illeti Negant is, így viszont nem volna bölcs döntés esetleg egy igen ingoványos részre tévedni, ami talán el is nyeli.
Hallotta a sárkány szavait, de annyira belemerült gondolataiba, hogy késve ébredt rá, hogy majdhogy nem egymagában szobrozik a fák társaságában. Alighogy megteszi az első lépést, valami fura késztetés lesz úrrá rajta, hogy inkább vegyen egy hátraarcot és fusson, amíg ereje csak írja, távol, minél távolabb ettől a várostól. De tovább halad, igyekezve felzárkózni Sol mellé, akit még a felbukkanó kérdései véget sem hagyna magára, csak hogy azokkal az előttük baktató mufurc alakot bombázza. Mert nem csak két társa közötti fura viszonyon járt az esze, egyes gondolatszálak visszakanyarodtak az erdőszélen hagyott mágushoz. Még is mit akarhatott? Mert azt kétli, hogy pusztán Sol kegyeinek elragadása véget dugta elő a képét, főként az erdő szélén, ha ott járt, járhatott beljebb is és beljebb már könnyedén szembetalálhatta az éles szemű őrzők cseppet sem barátságos fáival magát. Igen-igen, egy nimfát badarság lenne pont a nimfák erdejének határán elragadni, hiszen az erdő leánya csak előnyben van … ugyan akkor megemlítette Kalarant. Miért keverte bele a jó hírű mágust? És összezavarodott kissé, igazából már nem is értette miért akar logikát benne találni és még meg is lepődött, hogy feltételezés nélkül rossz szándékra gyanakszik.
Arcának vonásai zárkózottságról tanúskodnak, de leginkább a fény fogyatkozásával világosabbá váló zöld szemein látszik, hogy bár céltudatosan halad a kapu felé, gondolatban egészen másutt jár. De lassan a gombolyagkupac vége felé járt, még sem azzal az érzéssel hagyja magára, hogy megoldotta a problémát. Vége van! Ezzel zárta le az eszmefuttatásait, remélve, hogy ez tényleg megállja a helyét. Végtére is, az a mágus kellő okot kapott, hogy esze ágába se jusson újra az útjukba állni. Még is csak történik valami váratlan dolog, de nem kell aggódni ez nem jelent közvetlen veszély …. csak a kalácsokra nézve és ha még néhány percnyi távolságban lenne a folyó, akkor a halakra. Mert bizony Sou pocakja úgy ítélte meg a helyzetet, hogy elérkezett az idő, bejelentheti, hogy üres és ennek hangosan, egyértelműen hangot is ad. A tulaj legnagyobb meglepetésére, közel s távol nem érezte magát éhesnek, sőt még most sem, bár meg lehet, hogy az őt elöntő zavar miatt nem érzi.
- Bo..bocsánat! – Szabadkozik, jobbját gyomrán nyugtatva, hátha ezzel elejét veheti a további bőbeszédűségének. Hát, nem! Még a kapuban őrt állóknak is elpanaszolja borús helyzeté hasa, akik mellesleg jót somolyognak a bajszuk alatt. – Úgy látszik, most, hogy nyugodt minden megjött az étvágyam! – Önti szavakba a nyilvánvalót.

//Sol | csak elférünk itt négyen is (: //

- Nem szándékoztam vadászatra indulni … - Fortyant fel egy cseppet, amit leginkább a gyomra számlájára lehet írni. - .. különben is, elhagytuk már a folyót. – Motyogta még hozzá, ezzel pontosítva a vadászat mibenlétét, ugyan is az, nem egészen egyenlő azzal, ami a legtöbb sárkányra jellemző. Ő halászik, tóból, folyóból, ha van benne hal egy pocsolyából is és nagyon nem most kéne erre összpontosítania, mert egyre inkább okot ad belsejének, a morgolódásra. De egy bús sóhajjal le is mond a friss halról, amivel nagy valószínűséggel két társának, de Solnak mindenképpen elvenné az étvágyát, legalább is ezt gondolta. Valamiért errefelé a népek nem részesítik előnyben a nyer hal fogyasztását, nem is tudják mit mulasztanak el, főleg, ha szerencséjük van és rághatnak hozzá a természet fűben tenyésző ízes szálai közül egy keveset. ~ Ebből most lesz elég! ~ Hogy éhes, ez már nem is kétséges. Pillanatok alatt fordult minden gondolata egy irányba és szépen körbeülték a témát, hogy hűek maradjunk a témához, asztalhoz ültek, hogy illendően vessék meg egymás között a gasztronómia, különböző variánsait a halételek terén. E mellet azt gondolná bárki, hogy nem tűnt fel Sou számára Sol pillantása, de igen is észrevette, de csak elmosolyodott, amiben nem volt semmi olyasmi, ami ragadozót, méghozzá korgógyomrú ragadozót sejtetne a vékonyka burok mögött.
~ Még talán negyed óra és teljesen sötét lesz. ~ Terelte gondolatait és közben az ég felé fordította tekintetét. Határozottan, pillanatról pillanatra lesz sötétebb, néhol a fal árnyéka már kivehetetlenül összeolvadt a nem messze terebélyesedő zöldekből álló csoporttal. ~ De! Bőven beérünk és innen már látniuk is kell…. Jó, igen-igen, kinézem az itteniekből, hogy képesek az orrunk előtt bevágni az ajtót és hosszú, nagyon hosszú beszélgetés után engednének csa …~ A gondolat megszakad, ahogy villanni látja a lány kezét, de már hiába kap utána, egyszerűen abból a távolságból fizikai képtelenség lett volt elérni. Ujjaival így a levegőbe markol és kis híján csatlakozik Sol mellé, de képes egyensúlyban tartani magát és amúgy is lett volna kettejük közt egy igen szembetűnő különbség. Sou meglepetten nézi a földbe süppedt őzbokát, de rögtön a sárkányra emeli tekintetét.
- Ne..- Aztán értetlenül áll egy negyed pillanatig, a gomolygó füstöt nézve. – ..gan. – Fejezi be a nevet, ám a kérdő ív egyenesen megdöbbenésbe ment át, de mutatva, hogy Sou már fáradt nem sikerül olyan gyorsan felfognia a helyzetet, mint amúgy sikerült volna. Beletelik talán egy jó percbe, míg végül leguggol, aztán inkább térdel. ~ Hová mehetett? Tudja ki vagyok, akkor azt is illenie tudni, hogy a mágia terén nem túl tágak az ismereteim. ~ Nem mondhatni, hogy mérges lett volna a mágus tanonc sárkányra, de nem mondhatni, hogy hálás ezért a váratlan fejleményért, illetve fejleményekért.
- Remélem, nem fáj? – Emeli tekintetét a lányra, aztán vissza annak a bokájára. – Ha gondolod megpróbálhatom kihúzni, de őszinte leszek, nem biztos, hogy felül tud kerekedni a hatalmam azon, ami ezt okozta. – Bizony, hiszen annyi féle lehetőség adott, hogy az embereket, vagy egyes testrészeiket valamibe bezárják. Illúziók, különböző dimenziók, egyszerű gyermeteg csapdák, légneművé tétel, ami talán a legkegyetlenebb. – Ebben neked kell dönteni, végül is a te lábad és .. akár Negant is megvárhatjuk. – Biztos nem volt benne, hogy a sárkány visszatér, de nagyon remélte, ha nem, hát megoldják valahogy, de egyedül nem akarta hagyni Solt, aki ha megengedi. Akkor Sou nagy körültekintéssel, ezúttal képlékeny elemhez nyúlva megpróbálja kiszabadítani a csapdába esett végtagot, de ha nem megy, nem erőlteti.

~ Negan vagy az ismeretlen rosszakaró? ~ Formálódott meg fejében a gondolat, ahogy a hallotta a lány szavait, bár inkább azok hangsúlya agadt meg benne jobban. Ezért biztosra vette, hogy jól van és nem a végtag rettentő fájdalma okozta sokk miatt nem ordít, jelezve kínját. Roppant megnyugtató és legalább olyan szinten hord magban információt is, a kicsinyke lábacska nem került más helyre és nem is zúzta össze a körülötte lévő földréteg, tehát tényleg csak elsüppedt –maradjunk a nagy valószínűséggel kifejezésnél-, így lényegében olyan a dolog, mintha kalodába zárták volna. Így könnyebb dolga lesz, ha lesz és egyáltalán, tényleg meg merje kockáztatni? Fáradt és már így is megerőltette magát azzal, hogy sárkány alakját becsomagolta újra ebbe a kicsiny tokba, most kifizetődőbb lenne számára úgy, ahogy a világra jött, de ez rengeteg problémát okozna. Egy pillanatra felnéz a kapuban ácsorgó alakokra, mozgolódnak, nyilván nem tudják mire vélni a három érkező körüli történéseket és meg lehet azt latolgatják, hogy meg nézzék tehetnek e valamit. ~ Jobb lenne, ha távol maradnának. ~ Megérzés volt csupán, aminek kevesebb jelentőséget tulajdonítana, ha legalább sejtené, hogy Negan éppen a probléma gyökerénél kívánja azt orvosolni, elég drasztikus, de nyilvánvalóan hatásos módon.
- Nem, arra nagyon ügyelek. – A fejét is megrázza, egy halvány mosolyt is fűzve a dologhoz. Minden a fejében dől el, így el tudja érni, hogy amit megváltoztatott az visszakerüljön abba az állapotába, amit ő megpiszkált. Kivételes adománynak is lehet tekinteni. – Ha úgy érzem, hogy nem fog működni, akkor nem fogom folytatni. De előtte még kíváncsi vagyok valamire. – Valóban azt, nem tűnik úgy, hogy túl mélyen süppedt volna el Sol lába a földben, így mielőtt mágiához nyúlna, valami sokkal egyszerűbbel próbálkozik meg. Körmei ugyan is csak látszólagos másai az emberieknek, inkább karmok, hiszen hosszabbak és hegyesek is valamennyire, bátran markol bele a földbe, már ha mágia nem tette sérthetetlenné a lábat fogságba ejtő részt. Ám ha lehetséges, akkor szimplán kiássa Sol lábát, de persze ügyelve arra, hogy ne sértse fel a lány bőrét, ami nem teszi lehetővé a gyors munkátt. De inkább körültekintő, minthogy akár parányi fájdalmat is okozzon.
- Szólj, ha tudod mozgatni. – Kéri meg Solt, miközben szélesebbre farigcsálja a mélyülő lyukat. ~ Bele sem merek gondolni, hogy a többi sárkány mit csinálna .. ~ Gondolatban megrázza a fejét, sok hatásosnak mondható módszer játszódott le elméjében, de egy sem volt túl kíméletes, pedig a nimfákkal –tudomása szerint-, nem igen volt konfliktusa népének. Bár hallott egyről, akinek nagy szerepe volt a háborúban … Na de, ha az ásás nevű hadművelet nem válik be és valami csoda folytán nem szabadul ki Sol lába, akkor kénytelen lesz még is csak mágiát használni, de előzetes elképzelésé immáron sutba dobva, inkább magát a földet bűvölve meg. Elérve, hogy egy kisebbecske tavacskává alakuljon a talaj, amin elfektette kezét, természetesen azt a részt is igyekezve megbűvölve, ami az egész problémát okozza. És ha ez sikerrel jár, akkor a hűvös vízből Sol könnyedén kihúzhatja a lábát.

//Sol//

Ahogy a távol kémleléséből visszavonta tekintetét, az megakadt Solon, ahogy ő is a város kapujának az irányába tekint. Sou is vetett még egy pillantást és kérése nem úgy tűnt, hogy meghallgatásra talált, az egyik pont mutogatva dirigál? A másik kettő mellette lévő közül pedig egy eltűnik, míg a harmadik és egyben utolsó elfoglalja helyét a kapu üresen hagyott sarkában.
- Úgy látszik felkeltettük az érdeklődésüket. – Osztotta meg a lánnyal azt, amire a látott mozgolódásból következtetni mert és mind ezt tette az első és második marék föld odébb kotrása közben. – Nem tudom mennyit láthatnak belőlünk, de gondolom több mint furcsa, hogy három mozgó pontból kettő lett és azok is a földhöz kerültek közel. – Elmélkedett tovább félhangosan, közben pedig serényen, ahogy az óvatossága engedte haladt tovább. Csak egy egészen rövidke időre állt meg a munkában, míg vetett egy újabb pillantást a kapu felé és nagyon nem is kellet csalatkoznia a felmerült gondolatokban. ~ Most már csak az a kérdés, segítő szándékkal érkeznek, vagy rögvest bilincseket hoznak? ~ Mert egész kis csoport tűnt fel, ugyan abban a jellegzetes ruhában, mint azok, akik eddig is a város bejáratát oltalmazták. Némi kép ennek köszönhetően növelte egy kicsit a tempót, de egyáltalán nem nyugtatta meg, hogy Sol még nem képes mozgatni a lábát. Még néhány maréknyi földet húzott oldalra, kész szerencse, hogy sárkány, bár tarisznyájában valahol pihen egy tőr is, de azzal hosszadalmasabb és veszélyesebb is lenne a földet feltörni.
- Remek! – Csatlakozott egy mosollyal a lány öröméhez, ő is érezte ujjai mellet megmoccanni a földet és már nem kellett különösebben törnie a fejét, milyen irányban és helyzetben pihen a lábacska a föld alatt. – Most már …- Meglepetten kapta fel a fejét Negan érkezésére, hiába az ő népe nem jeleskedik a sokak által használt varázslatokban és bár ismerik a helyváltoztatás egy formáját, annak kellemetlensége miatt, nem igen használják. Ezért is szokatlan Sounak Negan el és feltűnése, viszont meglepettségén hamarjában átlibben, a levegő, ami körül ölelte a mágustanoncot ha halványan is, de mesélt pár dologról. Pillantása talán tükrözte, hogy megsejtett valamit a történtekből. ~ A történések nem a véletlen műve.. ~ Solra pillantott, elfojtva a lemondó sóhajt. ~ Ki lehet ő? Ilyen rövid idő alatt ketten is meg akarták kaparintani, mert kétlem hogy az erdei mágus mert volna utánunk jönni. ~ A gondolatmenet nem gátolta meg abban, hogy igenlően bólintson Negan mondatára, viszont tovább is szőtte volna azokat, de egy adag föld repült egyenesen az arcába és egy része el is érte. Szerencséjére még időben védekezően maga elé emelte jobbját, így nem evett földet és a szemébe is csak egy kevés ment, a nagyja kócos tincsei közt landolt. Onnét azonban hamar kiebrudalta a nagyját.
- Ugyan! – Állt fel mosolyogva és kezét nyújtotta a lánynak, hogyha elfogadja, finoman talpra segíti, meg is tartva, míg kipróbálja meg tartják e lábai. – És szívesen máskor is! De inkább másféle dolgokban segédkeznék. – Átok tudja miért, de kezdi magát zavarban érezni a hallottak miatt, de gondolatai a segítségére sietnek, bár mire meg tudott szólalni már megtehettek jó néhány lépést. Ezért is válhatott szembetűnővé számára is a dolog. – A városiak, gondolom, ismernek titeket. – Fordult Solhoz és Neganhoz is kérdő tekintettel, hiszen a kis csoport nem ragadt le a fal mentén, szépen lassan közeledtek hozzájuk.

// //

A válasz pillantására nem szóban érkezett, hanem tett formájában, mert a magát mágustanoncnak kiadó sárkány már meg is indul feléjük. Valamiért megnyugvással tölti meg ez a látvány, nem kell tartania a katonáktól, pedig a piac közelében lődörgő egy-két társuk elég modortalan tud lenni, főleg ha kapnak egy kis plusz darnát, hogy az elkóborolt rabszolgát visszahozzák … vagy legalább is valakit, aki hasonlít arra a szerencsétlenre, pótolva ezzel a hiányt a készletben. Rögvest illan jókedvének egy része az emlékek hatására, a mosoly is megfakul, amivel az előbb még Solra nézett, míg megingatta fejét szabadkozó szavait hallva. De miért is lett volna mérges a lányra, annyira próbálkozott kiszabadítani a lábát, végül is várható volt, hogy valami hasonló fog történni, Sou is nyugodtan lehetett volna elővigyázatosabb. Mindegy, megtörtént és részéről jót mosolygott a dolgon.
~ És valóban így gondolja? ~ Pillantott a bosszúságának hangot adó nimfára. ~ Nem csoda, hogy nehezen viselik el egymást .. egy sárkány sem szeretné, ha disznónak neveznék. ~ Mosolyodott el, de gyorsan letörölte arcárról ezt az örömgörbét, nehogy még neki is dacolnia keljen Sol haragjával, mert kimosolyogta. Így is hálás lehet, hogy a komoly fejmosásnak ígérkező diskurzust elhalasztotta a lány, vagy már nem is áll szándékában az érte tettek fényében felhánytorgatni a dolgot. Megáll mellette, először még sem Solra néz, hanem a távolabb a katonákkal beszélő Neganra, a szavak talán sokat elárultak Sou számára, a fiatalok amúgy is könnyedén eljátszanak a ki kit is szeret gondolattal, de ha csendben figyel és emlékezik, ez már nem csak eszmefuttatás. Mozdulatában, kezdetben van némi tétovaság, de végül óvatossággá mélyül, ahogy félrevonja a különös fényű szőke tincseket, kevéssé közelebb is hajol Solhoz. Látta a pírt az arcán, egészen aranyos a vöröslő rózsákkal arcán, még is megállja, hogy a mosolya elhatalmasodjon, így megmarad szelídnek.
- Szerintem atyád igen is jól választott! – Szögezi le halkan, bár sejtése szerint ezzel nem nyert magának rokonszenvet. – Figyeld meg egyszer a lopott pillantásait, azt a tétova fényt a szeme sarkában. Lehet, bosszant és nyers, de mi van akkor, ha csak tanácstalan, mert nem tudja hogy rendezze a gondolatait és tetteit? – Lágyan átemelte a selyempuha tincseket a lány vékony vállán, elterítve egy kissé. ~ Mondhattam volna, hogy fél, mert nem ismeri az igazi arcát? ~ Egy pillanatra elgondolkodónak tűnhet, de aztán tovább nem szőve szavait ellép Sol mellől, igazából nincs joga beleszólni, hiszen alig ismeri őket és őt sem ismerik. Bár, gyakorta egy kívülálló sokkal többet észrevesz, mint az, aki nap, nap után látja őket.
- Menjünk, jó lenne végre a biztonságot jelentő falakon belül lenni. – Tesz egy lépést a város felé, de megállva megvárja Solt, fogalma sincs felkavart e a lányban valamit, vagy egyszerűen csak rá is mérges lesz. Kivárja, nem sürgetve, csendben. A hozzájuk is elszűrődő hangfoszlányokat is kirekeszti, megbízik, szinte hihetetlen, de megbízik Neganban annyira, hogy hátat merjen fordítani a város őreinek.