A város

//Látom a segítő szándékot! //

Nem lehettem biztos abban, hogy sikerült észrevétlenül eltünnöm a fürkésző tekintetek elől, de ha meg is látott valaki, az akkor is el fog veszíteni a felharsanó riadó keltette káoszban. Számítok rá, hogy egy ekkora palotában, ahol sok-sok mindenrangú ember, szolga, alkalmi vendégek hada lakik, az őrök sem ismernek mindenkit, ráadásul, amíg nem tudják, hogy igazából mi a riadó oka, addig zavartak lesznek. Nekem ezt kell kihasználnom.
Az istálló a lovakon kívül üresnek tűnik, pár fiatal fiú az ajtónál tülekedve próbálja kitalálni, hogy mi folyik odakinn. Ez kedvez nekem. Nesztelenül ereszkedem a padlásról a földre Az egyik állásba berendezett kis kuckójukban, találok egy koszos inget, meg egy kámzsás bekecset, amit gyorsan a ruhám fölé kapok és a fejembe húzva a szövetet, az udvaron futkosó nép közé vegyülök, megirányozva a kapu, ahonnan furcsa, de mintha küzdelem zaját hozná be a szél
Sietősre veszem és mikor látom mi a helyzet, elmosolyodom, majd futni kezdek, ha az örök mégis meg próbálnának megállítani, akkor is van válaszom:
- Nem látjátok az úr lovai bajban vannak, segítenem kell!
Ez valószínűleg elbizonytalanítja őket annyira, hogy kicsusszanjak a kapun és aztán köd előttem, köd utánam…….

//Majd később, ha az uraság (vagy inkább az úrnő) kideríti ki lopta meg //

Az őrök, ha rá is jöttek, hogy valami nem stimmel, már későn tették, addigra már fürge lábam a térre segített, ahol sejtésem szerint nem magától alakult ki az a tömegverekedés, ami még a hintót is megakasztotta és minden környező ház őrének és a városban járőröző katonáknak is minden figyelmét elvonta. Magamban hálát adtam a Madame eszének és szervezőképességének, amit azzal szándékoztam meghálálni, hogy gyorsan és baj nélkül eljuttatom a megszerzett ékszert hozzá.
Ebben persze nem kis szerepet játszott egyrészt az, hogy büszkévé tett a feladat elvégzése, másrészt viszont meg is akartam szabadulni a „terhemtől” és a gyönyörök házának biztonságát és a Madame védelmét szerettem volna élvezni, mire kiderül, hogy sikerült a fogadása és kiderítik ki volt ebben a segítségére.
Egy darabig hát együtt sodródtam a lökdösődő tömeggel, aztán az első kis utcán elosontam tőlük és sietősen a Bíborgyöngy kellemes falai felé.

//nem áll szándékomban! //

Nem ma kezdtem a hivatásomat, ezért nem rohantam egyenesen a ház felé. Az, hogy már előttem ketten is kudarcot vallottak és ahelyett, hogy szégyenkezve előkullogtak volna eltűntek nyomtalanul, óvatosságra intett, hiszen ki tudja meddig jutottak. Lehet, hogy nekik is sikerült kijutniuk és amikor már magabiztosan örülhettek a sikerüknek, akkor buktak el........
Ha egy is ember elárulta a Madame-t, akkor kettő vagy három is és akkor elképzelhető, hogy valahol a Ház közelében várnak, ezért kerülő úton igyekeztem az épülethez és inkább beosontam egy szomszédos ház udvarába, hogy felmászva annak tetejére, alaposan körbenézzek, van-e valami gyanús a Bíborgyöngy hátsóajtajánál.
Várok kis időt, de ha semmi gyanúsat nem látok, akkor visszamegyek az utcára és beosonok az ajtón.
A Madame-hez tartok, de ha valamelyik hölgyével vagy őrével találkozom, akkor őket kérem meg, hogy vezessenek hozzá.

//Ez a meglepetések napja //

Lassan kezdek megnyugodni és elhinni, hogy tényleg megcsináltam, mert semmi gyanúsat nem találtam fentről, csak a szokásos mozgás volt, néhány lány vagy szolgáló jött ki hátul, elől pedig egyik vendég adta a kilincset a másiknak, láthatóan a Madame nem panaszkodhatott a forgalomra.
El tudtam képzelni, hogy most az a jól kontrollált érzelmekkel rendelkező nő, mennyire lehet ideges, hiszen nagyon sok múlott azon sikerrel járok-e és bár menet közben elragadott az izgalmas kaland heve, azért nem épp jól indult az ismeretségünk, amivel szinte belekényszerített abba, hogy elvállaljam ezt a veszélyes feladatot. Nem ismert engem, nem tudhatta, hogy tényleg tartom-e a szavam…….
De nekem épp elég ellenségem volt már, hogy tartsam magam a megállapodásunkhoz, főleg ha még a város legnagyobb méltóságát is közéjük kell majd sorolnom.
Ezért iparkodtam, hogy mielőbb túl legyek az átadáson és bezsebeljem az elismerést, mikor nagy lendületemet visszafogja a nyitott ajtón kihallatszódó szavak és beljebb lépve egy szolgálót pillanthatok meg. Nem kell nagy képzelőerő, hogy tudjam ki küldte, ha mást nem a fennhordott orra is elég beszédes volt.
- Madame! – szólítom meg halkan és magabiztos mosollyal lépek beljebb. – Esetleg segíthetek valamiben? – nézek rá kérdőn, bár biztos meg van az embere, hogy ha ki kell hajítani egy nagyszájú libát.
Természetesen nem árulom el, hogy ki vagyok én és milyen járatban vagyok, ezt rábízom a Madame-ra.

//Drukkolok, hogy bosszút állhass! //

Vágok a szolgáló mögött a Madame felé egy grimaszt, amikor a segítségem felajánlása cserébe egy szemrehányó pillantást kapok, de mivel a sikeres akció miatt jókedvem van, így vissza fogom a nyelvem, különben is számítok majd a dicséretére.
Igaz, hogy a nő is megtette a magáét, hiszen a téren kitört csetepatéban, biztosan benne volt a keze, ezzel sokat segített a kijutásomban.
Innentől azonban nem titkolt vigyorral hallgatom, ahogy más tapasztalja meg a Madame ellentmondást nem tűrő mondandóját, helyre téve a nagyszájú és tiszteletlen cselédet, aki minden bizonnyal a nemes asszonyának véleményét mindenben magáévá tette, de most nem volt abban a helyzetben, hogy ezzel éljen és ez hamar megtapasztalta, mert mire kettőt pislanthatott már az ajtón kívül találta magát. Én meg kettesben a Ház asszonyával.
A vigyorom megszélesedett, ahogy a kérdés elhangzott és egy villámgyors mozdulattal, szinte elővarázsoltam a kis dobozkát és az ujjaim hegyén táncoltatva mutattam fel neki.
- Természetesen, ahogy ígértem! – hajoltam meg kecsesen. – Bár igen csak igyekeztek megnehezíteni a dolgom, de azt gondolom, Ön már sejti, hogy kiállhat ennek háttérében. – nyújtottam át a zsákmányt. – De megtudtam azt is, ki árulta el és az nem az a Lan volt, állíthatom. – tettem még hozzá, várva, hogy learathassam a babérokat a váratlan hírrel.

//Alig várom, hogy kiderüljön a rejtély! //

Elégedetten helyezem a Madame kezébe a kis dobozt, amit nem kis küzdelem árán szereztem meg a ravasz cselédlánytól, bár lehet, hogy nem az ő ötlete volt az egész, hanem az úrnőjéé. Felmerült bennem, hogy egyáltalán miért volt ott a gyöngy, de aztán rájöttem, hogy azt akarhatták, hogy azért teljesüljenek a játékszabályok, csak „kicsit” nehezített formában.
Valószínűleg egy kevésbé elszánt tolvaj, aki kevésbé „motivált”, hiszen az elődeim még azt gondolhatták, hogy sikertelenség esetén is simán elsétálhatnak, az talán nem kutat ilyen kitartóan az elrejtett ékszer után, így akár még be is jöhetett volna a terv.
Elég okosnak tartottam a tapasztaltak alapján a nőt, hogy tudjam igaz, amit mond, talán már előbb is kitalálta, ki akarja a vesztét, hiszen ő jobban ismerte a helyi viszonyokat.
A testőrével kapcsolatban kimondott szavaira fürkészve néztem rá, de nem láttam az arcát, azonban azt éreztem, hogy nem csak az derült ki Lan-ról, hogy nem áruló, hanem, hogy már nincs az élők világában……
- Sajnálom Madame. – mondtam neki halkan.
Biztos nem számított rá, hogy egy könnyű kis fogadás idáig fajul.
Azonban a felhangzó nevetése, miután megnézte a gyöngyöt és az azt követő szavai, azt mutatják, hogy megoldotta a titkot, mi okozta a problémákat.
- Ahogy óhajtja Madame, de a fizetség mellé, majd magyarázatot is kapok, ha már így belecsöppentem? – néztem rá kérdőn, mert majd megevett a kíváncsiság.

//De, csak sosem fogadtam meg XD //

Nem mondom, hogy nem élvezem a helyzetet és a látványt, amit az egyre inkább döbbent és zavart szolgálólány látványa okoz, vagyis nem is igazán az ő, hanem, ahogy elképzelem az úrnője arcának látványát a Madame szavait meghallva, az lenne csak a látvány.
Nem tudom, hogy mennyire lehet beavatva a dolgokba, de a sápadtságát elnézve, valamennyit tudhat, de az is lehet, hogy csak tisztában van vele, mit gondol asszonya arról, hogy betegye abba az épületbe a lábát, amit a tapasztaltak alapján annyira megvet.
Mert bár az elején kissé értetlen vagyok, hogy miért küzdöttünk annyit azért a gyöngyért, ha aztán nem kér érte semmit, de végig hallgatva mondandóját nagyon is érthetővé válik, miért is kére a Bíborgyöngy madame-ja, amit kér.
Miután a lány a rosszulléttel küzdve távozik én i sorra kerülök, de válaszol helyett kérdést kapok, ám annak megválaszolása már nem okoz gondot, legalábbis remélem, hogy jól vontam le a következtetéseimet.
- Azt gondolom, jobb lesz ezek után még jobban ügyelnie a háta mögé, mert ha már nem lesz a kezében az a gyöngyszem, halálos ellenséget szerzett magának. – löktem el magam a faltól, aminek eddig neki támaszkodtam. – Az a gyöngyszem, mely minden bizonnyal nem menne át a múzeum vizsgálóinak sasszeme alatt és hamisnak találtatna…….eltaláltam? – nézek kérdőn a meleg barna szemekbe, melyek mikor haragosak szinte borostyánszínben ragyognak, de most elégedetten nyugszanak a kezében tartott kis gömbön.

//köszönöm a dicséretet! //

Bár nem indult jól ezzel a nővel a találkozásom, el kell ismernem, hogy egész jó emberismerő! Hamar felismerte remek tulajdonságaimat, így már nem is nehezteltem rá, hogy zsarolással vett rá erre a kalandra…….Igen, kalandra, hiszen egészen felpezsdítette a véremet, ritkán van alkalom és lehetőség, hogy ne csak rutin legyen egy házba való behatolás, hanem kihívást jelentsen. Itt tudták, hogy valaki próbálkozni fog, mégis túljártam az eszükön és ez, na meg a dicséret elégedettséggel töltött el, még azt is felülírva, hogy ezért egy vasat sem kapok.
A Madame szavaira ezért csak meghajtottam felé a fejem, elfogadva a döntését, ám mivel már megismertem ennek a fogadásnak a történetét a végére is kíváncsi voltam, így még egy kérést megkockáztattam, remélve, hogy nem érzi azt, hogy ezzel túllépem engedékenysége határait.
- Ha megengedi Madame, lenne egy kérésem és nem – emelem fel a kezem, számítva arra, hogy azt gondolja a ház szolgáltatásaira vonatkozik ez, - nem a gyönyörökre gondolok, amit minden bizonnyal megtapasztalhatnék e ház falai között, csak azt, hogy ha találkozik a város urával, ahol bezsebelheti nyereményének elismerését, szeretnék ott lenni, csak úgy a háttérben megbújva…..Szeretném látni az úr arcát, amikor elismeri a győzelmét….aztán eltűnök a szeme elől.

//kockázat nélkül, nincs nyereség! //

Nem számítottam rá, hogy ennyire határozottan elutasítja a kérésemet, hiszen soha senki nem tudta volna meg, ha egy sarkban megbújva a vendégek között kiélvezem a város ura bukásának egy röpke pillanatát, de hát sajnos a Madame nem ért velem egyet és mivel nem akarom magamra haragítani ismét, ha már ilyen szépen összecsiszolódtunk, inkább annyiban hagyom.
De, ha egy csatát el is vesztettem, mégis nyertem valamit, mert kapok tőle egy medált, ami a ház színeiben pompázik és nyerek egy támogatót, aki előtt minden bizonnyal nagy jövő áll az ambícióit és éles elméjét elnézve.
- Ahogy óhajtja. – tettem zsebre a medált és hajoltam meg a nő felé. – Biztos vagyok benne, hogy sosem felejtem el ezt a kalandomat. Az Istenek vigyázzanak Önre is és támogassák az útját!
Bántam kicsit, hogy ilyen rövid időt tölthettem itt, de megfogadtam, hogy ha sok pénzem lesz, visszajövök, de most eltűntem, ahogy kérte.

//Én köszönöm, hogy részt vehettem benne, nagyon élveztem. //