A város

//Sziasztok! Bocsesz, a tolakodásért, de úgy láttam, hogy igen alkalmatlan! Hehe. vagy rácsatiztok, vagy nem, ahogy tetszik... majd jelezzétek pm-ben, ha látjátok pls! Lys! Ez is egy lehetőség, arra, amit kértél ma! Aldo, neked meg írtam üzit.//

Hosszúra nyúlt a vacsora, ezzel a sok, különböző néppel a Tűz fogadóban. Marius gyorsan pihenni tért, szétszéledtek, Mavistól pedig elköszönt, és betért a városba. Furcsa érzéseket várt sorakozni, most, hogy tudta, miféle mágusok őrzik a várost, és milyen nagy hatású mágiát használnak. de valójában már nem is zavarta. Rá kellett ébrednie, hogy egészen máson agyal. A kedves ifjú mágus hölgy jó hatással lehetett rá. Persze az is lehet, hogy kezd megbarátkozni a mágiahasználókkal úgy általában?
Valahogy nem megy most az efféle mély elmélkedés... talán nem kellett volna innia kora este. Most érzi a hiányát. Eszébe jutott Mardan, milyen jól érezte magát pár korsó törpesör kíséretében, dőltek belőle a déli történeteke, a dzsungelből, és a dombvidékről. A törpék meg zabálták. Mekkora hallgatósága volt. Talán azóta sem ült be egy kocsmába.
No lám, éppen erre jön egy kocsma. Lassítva lépteit, elhalad a bejárata előtt. Most kell eldöntenie, nosztalgiázik mardani kalandjairól, és népszerűségéről, vagy tesz érte, hogy itt is ellazuljon egy kicsit? Nos, elnézve a jövő-menő igen tisztelt úri közönséget, gyorsan úgy dönt, hogy összerakja a kettőt.
Jócskán túl az első lazító italokon, félre teszi összes ellenszenvét a züllött tömeg láttán, hiszen maga is valami fura vonzás miatt közibük akar vegyülni. Határozottan kerülgeti a válogatott népséget odabent.
Öles léptei döngetik a kopott padlót, miközben ismerős hang üti meg a fülét. Biztosan képzelődik...vagy...ki ez, hm?
A pulthoz megtett utolsó lépések alatt, mint a villám, hasít elméjébe a kényszerű felismerés, a hófehér hajú, metszett arcélű férfi láttán tudja már, hogy nyugodt estéjének ezennel lőttek.
- Aldo Barras!- csúszik ki a száján önkéntelenül jeges sziszegő suttogás.

*Lysanor figyeli végig a kutya hangos ugatását, ami valószínűleg Aldonak szólt. Nem meglepő, hiszen a férfi neme egy megbízható egyén. Aztán a kocsmáros ráparancsolt és a kutya megállt.*
- Hagyja csak uram. Engem nem zavar, nagyon szeretem az állatokat.
*Mondta a lány és lehajolt, hogy a kutya magasságába legyen a keze.*
- Gyere csak ide.
*Mondta neki kedvesen és a kutya oda is ment hozzá. Nem félt a lánytól, sőt barátkozni kezdett vele. Észre se vette, hogy Aldo mellé ült, csak, amikor megszólította újra.*
- Mit meséljek?
*Fel se nézett rá, csak a kutyával foglalkozott. Míg végül egy újabb férfi be nem tért a kocsmába. Arra már felkapta a fejét, amikor Aldo nevét mondta nem éppen barátságos hangnemben.*
- Mondd csak Aldo! Ki ez a férfi? Valószínűleg nem vagy a szíve csücske.
*Mondta mosolyogva és hol az egyik férfira hol a másikra nézett. A kutya csendesen ült mellette. Az újonnan érkezett első ránézésre szimpatikus volt neki és huncut mosolygással várta mi fog ebből kisülni.*

// Na fiúk! Hajrá!! //

~ Micsoda kellemes hölggyel van ez a ...~
Átfogó szürke érzékeit nem kerülhette el a mágiával körbezárt üvegcse, ami halk kopanással landolt a padlón, a kocsmazajban észrevétlenül. A kutya talán felnyalná, vagy elhordaná az egészet, ha meg nem előzi.
- Hölgyem, Balál a nevem- nézett békésen a huncut lány szemébe mosolyogva. Valahogy rá tekintve nem is kellett megerőltetnie magát. Amikor aztán Hófehér megszólalt, érdekesen érezte magát. Felment a pumpa, de most nem akarta, hogy lássák, mert a helyzet ugyan nem, de a homályba elveszett múlt eseményei neki kedveztek. Balál cinikusan akart megfelelni, Aldo nem éppen valóságból épült reakciójának. Ha más ügy nincsen, ilyet... ő is tud, a légből kapott mondatra rátapadt, mint pióca.
- Ó Aldo!- vágott kellemesen meglepett képet- Nahát...! Ki gondolta, hogy azután ilyen hamar összefutunk! Ne is tiltakozz, barátom- nyomta meg a megszólítást, és Lys után rögtön neki nyújtotta vaskos balját. Gátlástalanul mellé is lépett- Csapj bele! Te átok! Hogy is engedtelek el a múltkor, miután megmentettük egymás életét...Ehh, de nem tudom ilyenkor, mi tévő legyek!
Odanyújtotta a kezét, miközben majd feldöntötte szegény lányt, és aki hajszál híján Aldo ölében landolt. Balál a zavarosban halászva megingott, és teljes testével megbillent az asztal felé, míg hátizsákja arra húzta, hogy egy az egyben kicsi rakást játszanak.
Lys felé nagyon szabódott, míg ha hagyta, felsegítve őt, ő maga meg szinte fejjel előre az asztal alá esett.
felkapta az üvegcsét, és észrevétlenül a kabátja belső zsebébe csúsztatva felegyenesedett, immár ártatlan képet vágva, nyögdécselve Aldo felkarjába kapaszkodott.
Az ámult arcba nézve majd elkapta a nevethetnék, de makacsul tartotta a hálás, és komoly pofát, akit játszott.
- Aldo- rázta meg mindkét kezével a másik jobbját, ha az meglepetéséből felocsúdva el nem rántotta azt- Barátom! Már van is egy ötletem, hogyan ünnepeljük meg a megmenekülésünket...!

5. küldetés - A másik én

Trintorin most már három hete tartózkodik az emberek városában. Rég kiheverte a hajóutat és azóta már sok finomságot evett, bepótolva a vándorlás és főleg a folyami hajózás alatti időt. Dolgos legény, már első nap munka után kajtatott. Lanuria egyik legszebb városa ez, mezőgazdasági munkát nem nagyon talált a paloták között. Egy kisnemesi családhoz viszont el tudott menni szakácsnak. Meggyőzte őket, hogy ért mindenhez, amit a konyhában tudni kell. Beszámolt arról, mit csinált eddig és recepteket mondott el fejből. Az első feladata egy hétvégi családi ebéd elkészítése volt négy fogással. A fiatalember csinált egy jó húslevest velőscsonttal, petrezselyemmel és sok fehérborssal. Előételnek főtt tojást paprikakrémmel és salátalevéllel, mellé sonkatekercseket kis mustárpöttyökkel. A főfogás vaddisznósült főtt krumplival és gombás mártással, az édesség pedig madártej. A család tartott attól, hogy az új szakács mit kotyvasztott, de pozitív lett a megítélése. Nem talált el mindent, de csak apró észrevételeket kellett tenni: kevesebb bors, édesebb mártás, sűrűbb madártej. Látták, hogy ügyes, ezért felfogadták. Azóta ő rendeli meg a hozzávalókat és készíti a napi fogásokat.
Szünet neki is jár és most kiugrott kicsit a városba nézelődni. A munka mellett Norlan megismerése is fontos neki. Talált egy kis mágusműhelyt, ahol egy idős varázsló tanított. Trintorin a mágiához nem konyít, de kíváncsi, miként zajlik egy ilyen óra. Már éppen belépne, mikor kijön onnan egy fura szerzet. Hosszú, zöld, kúpszerű süveget visel és ugyanilyen színű csuklyás ruhát középen csillagmintás övvel megkötve. A fiatal, 16 év körüli tanonc orra nagy, kiálló szőrökkel és az arca beesett. Megszólítja Trintorint:
- Köszöntelek, idegen! Nagyon sietsz?
A szokásos öltözetében járókelő, azaz egy nadrágot és csizmát meg a kardját és a tőrt viselő Trintorin ránéz a fiúra.
- Nem nagyon.
A tanonc összecsapja a tenyerét és elvigyorodik.
- Tudnál nekem segíteni? Most tanultam egy varázslatot, amivel meg lehet keményíteni a bőrt, hogy jobban menjen a harc. Te harcosnak nézel ki. Kipróbálhatom rajtad?
Trintorin nem ellenkezik. Most épp nem katonáskodik, de ha meg tudja erősíteni a varázsló, az később még hasznára lehet.
- Rendben, legyen. Trintorin vagyok - mondja és kezet nyújt.
A tanonc viszonozza és jól megszorítja a fiatalember kezét. Elkezdi mondani a varázslatot és mikor a végére ér, reszketésben tör ki. Trintorin háta mögé néz és riadtan szól hozzá, mielőtt elfut:
- Jaj, jaj, ez nem sikerült. Most kettő van belőled, de... De biztos jó, hogy már két Te mehet a harcba. Örültem a találkozásnak - kiabálja futólépésben távozva.
Trintorin megfordul és szembe kell néznie valakivel, aki olyan, mintha a tükörképe lenne. Ugyanaz a nadrág és csizma, ugyanaz a kard és tőr, ugyanaz a tudás és ismeret. Nem tudja, mit mondjon vagy mit tegyen...

//5. küldetés - A másik én - Trintorin

*Valóban, ugyanaz a nadrág és csizma, ugyanaz a kard és tőr, ugyanaz a tudás és ismeret, azonban ez az énje szinte rögtön tudja, hogy mit mondjon, illetve mit tegyen.*
- Úgy néz ki, most az egyszer jól jött az ostobaságod.
*Hordozta végig tekintetét saját magán, majd az eredeti Trintorin-on.*
-Hogy egy ezer idegen, fiatal, gyakorló mágusnak engedni, hogy rajtad kísérletezzen...Ilyen korlátolt is, csak te lehetsz.
*Összeráncolt homloka lassan kisimult, s száján mosoly kezdett kiszélesedni, de egyáltalán nem az a barátságos vigyor.*
-De, mint mondtam, szerencsés baleset volt...számomra. Számodra halálos!
*Kardját kezébe kapva rohant neki a tükörképének.*
-Pusztulj!!!

Trintorin csak néz szembe a másik énjével. Először még abban sem biztos, hogy ez hús-vér másolat itt vele szemben. A másik viszont nem tétlenkedik, beszélni kezdm egnézi magát, szidja az eredeti Trintorint. Sajnos igaza van. A fiatalember azt hitte, hogy a varázslótanonc jól megtanulta a varázslatot. Eddig nem volt köze mágiához, de most már tudja, hogy nagyon össze lehet keverni az igéket és teljesen más lehet az eredmény, mint amire számít a mágus. A kard és az ököl legalább nem csal, ő továbbra is marad azoknál.
A másik harcra kész volt és támadott is. Trintorin furának tartotta, hogy saját magával beszélgessen. Nem szólt vissza, hanem kardot rántott és első dolga az volt, hogy kivédje a támadást. Utána lábbal el akarta rúgni magától a másolatot.
- Miért támadsz meg? Járhatnánk együtt harcba, világot látni. Amit tudsz, azt nekem köszönheted. Fejezzük ezt be!
A szavai békét szomjaznak, de az esze nem ment el. Ez a mágikus teremtmény pont úgy néz ki, ahogy ő és úgy is kellene gondolkodnia, de látja a különbséget. És ha a harc folytatódik, az igazi Trintorin nem hagyja kifolyni a vérét az utcán. Van mágia, de van ellenszer is. Azt kéne megtalálni, de hogyan? Nem tudja és egyelőre inkább felkészül a következő csapás kivédésére.

*A megsemmisítendő célpont kardjával kivédi az első támadást és sikeresen elrúgja magától a rátámadó másolatot. Tükörképe megtántorodik, de végül sikerül megtartania az egyensúlyát.*
-Befejezzük, ne aggódj!
*Villantotta eszelős tekintetét a másikra.*
-És befejezek sok mindent, amit te hátra hagytál bevégzetlenül...Még hogy, együtt járni a világot? Ugyan már, kérlek, nincsen szükségem rád!
*Kardját meglóbálva a levegőben készült az újabb támadásra.*
-Úgy fogsz meghalni, hogy mindenki láthassa, te voltál a másolat. Egy félresikerült varázslat eredménye! Átveszem a helyedet és megmutatom, hogy az "igazi" Trintorinból nem lehet bolondot űzni. Hagytad, hogy folyton belekössenek minden apróságba a főztjeidet illetően. Nem is beszélve, hogy micsoda nevetséges fizetést adnak. Hogy bírsz velük egy födél alatt lakni még mindig?!
*Határozott lépéseket téve felé folytatta.*
-Elkészítem nekik az utolsó vacsorájukat, miután végeztem veled. Meglátod, abban nem fognak hibát kapni. Egy falat, és nem lesz már soha többé túl sok a fűszer, vagy túl savanyú a mártás...Hahaha
-Most pedig...készülj a halálra!
*Hangos kiáltással iramodott neki a vele szemben állónak. Remélte, hogy ezúttal sikerrel jár és egy végzetes csapással maga mögött tudhatja a mágusműhelyt*

Trintorin rúgása nem jár nagy eredménnyel, a tükörkép ottmarad a helyén. Olyan ez a másolat, mintha a tanonc kigyűjtött volna Trintorinból minden agressziót, rejtett vágyat, tomboló ösztönt és felerősítette volna egy másik testben. Sajnos van igazság a másik én szavaiban és amiket mond, azok mind megtalálhatóak Trintorin lelke mélyén. Ő is úgy érzi, nincs szüksége másra. Ezért tud nagyokat hallgatni. Az apró észrevételek felett szemet hunyt, de jobban örült volna, ha a család elsőre elfogad mindent úgy, ahogy csinálta. Adhatnának több pénzt is, ez igaz. És el is vágyódik onnan, hogy világot lásson, de a különbség ott van kettejük között, hogy Trintorin hajlandó szolgálatba állni és kitartóan dolgozni. Ezt példázza eddigi élete is. A másolat pedig egy önző lény, aki az eredetijét is ki akarja irtani, aztán a családot és talán az egész világot.
- Imposztor, ne szövegelj! - kiabál rá Trintorin most már nagyon mérgesen. Többre nem méltatja ezt a valamit. Visszataszító, ahogy a másik én beszél. Tényleg jobb lesz megölni. Senkinek nem fog hiányozni. Csak pár perce él!
A fiatalember felkészült a csapás kivédésére, hogy kardjával eltérítse a másik vágását. Ha ez sikerül, akkor teljes erőből megpróbálja térdenrúgni. Nehéz csata, mert ugyanolyan erővel rendelkeznek. Nagy izmos harcos áll szembe nagy, izmos harcossal. Most már az agresszióban sincs különbség, mert a másik én felhúzta annyira Trintorint, hogy ő is gyilkos módjára támadjon, ne lovagi tornákat utánozva.

*A másolat támad, de pár mozdulatából, előre kiszámítja a támadás helyét Trintorin, így mindvégig sikeresen védekezik. Aztán jön az ellentámadás, de ugyanazzal a taktikával a tükörkép is sértetlen marad. Hiába, ismerik egymást. Részben ezért is mondta, amiket mondott a második Trintorin, hogy ezáltal is feldühítse az elsőt. Minél inkább elönti a méreg, annál agresszívabb lesz. S ha már átvette gondolatai, meg mozdulatai fölött a harag a hatalmat, annál esélyesebb, hogy hibázni fog. Trintorin kettőnek meg csak ennyi kell...*
-Ah, és van folytatás is. Mondjam, hogy mit teszek, miután végeztem a kis családdal? Visszatérek a lányhoz, tudod, aki miatt, menekülnünk kellett Menion várából. Aki meggyanúsított és tönkretett. Bár nem hibáztatom, te voltál a bolond, hogy nem maradtál vele. Még a jobb fizetés sem tetszett...
*Nézett megvetően a másik szemei közé.*
-De majd én! Csak kerüljek a közelébe, megmutatom, hogy ki az az igazi Trintorin! Aztán felmetszem a torkát, megtorolom, mert te nem voltál képes rá!Te puhány! Hagytad, hogy csúfot űzzenek belőled, belőlünk!
*Újra közelített, de egyelőre nem támadott, várta, hogy a másik lépjen és felindultságában hibázzon. A szavak, amiket mondott, nagyon remélte, hogy hatottak, elvégre komolyan is gondolta az egészet...*

Ennyi pozitívuma van a csatának, hogy Trintorinnak gyakorlatilag a saját fejéből kipattant, saját taktikájából eredeztethető támadásokat kell kivédenie. És ugyanez a hátrány is: a másolat is tudja, mi következik és hogy védekezzen. Mintha tűzzel harcolna a tűz ellen. Semmire nem jutnak, egyikük sem sérül meg. Sajnos az imposztor tovább folytatja a visszataszító beszédet. Valós sérelmeket nagyít fel és felvillantja azokat a lehetőségeket, amiket Trintorin kihagyott. Az a hazug szuka - mert többre tényleg nem tartja - megérdemelné, amit a másolat ígér, de Trintorin nem szállna szembe vele. Mégiscsak egy nő és valaha szerette is. Még egy ekkora csalódás után sem tudna ilyet tenni, a másolatból viszont minden kímélet kimaradt. Egy vérengző ösztönlény lett ez. Trintorin észrevette, mire megy ki a játék. A dühítésre és mivel a másik Trintorin negatív érzelmeknek nem volt híján, ő is megpróbált ezzel a módszerrel élni. Dühös volt, a kardja markolatát úgy szorította, hogy a keze belefehéredett. A másolat felé szúrt és közben beszélt hozzá:
- Te nem is léteznél nélkülem, akármennyire is szeretnéd! És mire jó ez egyáltalán? Meg akarsz ölni engem, a családot, ahol most szolgálok, a menioni nőt és aztán? Aztán mit csinálnál? Mindenkit nem ölhetsz meg, aki csúnyán néz rád. Nincs értelme annak, amit beszélsz. Semmi értelme.

-Lehet, hogy nem lennék itt most nélküled, viszont élni, létezni fogok nélküled. Majd meglátod...Vagyis te már nem, maximum a pokolból.
*Villantotta fölényes mosolyát Trintorinra.*
-Aztán mit csinálok? Élem az életem. Ha semmi értelme nem lenne a rablásnak, gyilkolásnak, akkor mondd csak, miért űzik olyan sokan? Tán nem féltesz, hogy elkapnak? Hehehe. Tudod minek nincs értelme? A te életednek! Folyton csak kiszolgálni másokat a semmiért...
*Köpött a földre mérgesen.*
-De majd én ÉLNI fogok, igazán, s ha valaki az utamba áll, elpusztítom....Nem elmenekülök a problémák elől, ahogyan te teszed.
*Már éppen készült volna a következő támadásra, amikor egyszerre arcáról lehervadt a gúnyos mosoly. A kis szerencsétlen varázslótanoncot látta visszafele jönni. Csak nem azért jön, hogy visszacsinálja az elrontott varázslatot? Villant be a gondolat a hasonmás agyába.*
~Nem! Azt nem engedhetem!~
*Villámgyors mozdulattal kapta elő tőrét és egyenesen felé hajította. Ha Trintorin nem tesz semmit, nemsokára a fiatal mágus holtan fog elterülni a földön, egy tőrrel a szívében.*

Trintorin hatni próbált a másolatra, de sikertelenül. Ha van igazi gonoszság, ami változhatatlan és megmásíthatatlan, akkor az ebben a lényben lakik, gondolta. Felesleges volt meggyőzéssel próbálkozni. Az igazi Trintorin másolatából kimaradtak azok a részek, amikre lehetett volna hatni. Csak ölni akart, rabolni, élni az életét és másét, az eredeti Trintorinét. Szörnyű volt abba belegondolni, hogy mi lenne, ha sikerülne neki. Egy imposztor látogatna el a Dél-dombságokra Trintorin családjához, ő találkozna újra Ramannal és talán mindegyiküket kifosztaná és megölné. A fiatalember büszkeségébe gázolt a másolat és elhajolt a szúrás elől.
A fiúnak feltűnt, hogy a másolatot valami megzavarta. Ő is odanézett és látta, hogy a varázslótanonc visszajön. Talán megérdeklődte, hogy lehet helyrehozni a bakit? És helyre tudná hozni? Az biztos, hogy erre varázslattal nagyobb esély van, minthogy egyenlő esélyek mellett napestig kardozzanak. Egy tőr repült a mágus felé és Trintorinnak meg kellett akadályoznia. Arrafelé ugrott kivont karddal, hogy elpöckölje a repülő tőrt és rákiabált a tanoncra.
- Földre mágus, ez csak ölni akar!
Így védtelenné tette magát egy rövid időre, de muszáj volt.

*Szállt a tőr és vele együtt a hasonmás és előrenyomult, így mire Trintorin kardjával a tőr fele csapott, tükörképe is elég közel jutott hozzá, hogy a védtelen emberre lesújtson. Bár a fejére kívánta mérni a csapást, valamiért a kard nem engedelmeskedett az iránynak és csak a karját sikerülhetett megsebezni, már ha Trintorin nem reagált időben. Gyűlölettel teli szemekkel nézett a közeledő mágusra, hisz sejtette, hogy az ő keze van a dologban.*
-Na megállj!
*Vicsorított felé, remélve, hogy újra beijed és elszalad. Tudta, hogy muszáj lesz mindkettővel végeznie, csak hát, eléggé megnehezítette a dolgát, hogy így védték egymást. A visszatérő mágust vette azonban fő célpontnak, mert bármelyik pillanatban meg nem történté teheti a megkettőző bűbájt, illetve vele együtt a klón létét. Ha először megöli Trintorint, talán még úgyis működik a mágus varázsa rajta, szóval arra  döntésre jutott, hogy nem éri meg kockáztatni, a mágusnak mennie kell!*
-Kellett neked visszajönni, mágusok szégyene! Mondanám, hogy van még mit tanulj, de már arra nem lesz lehetőséged.
*Trintorint hátrahagyva iramodott a gyakorló mágus után, egy pillanatra megfeledkezve az előbbi összecsapásról.*

Fura helyzet volt ez. Trintorin védtelenné tette magát, hogy megmentse a mágust, akitől azt várta, hogy őt megmentse. Két rossz közül kellett választania és ez volt a kevésbé rossz, vállalni egy sérülést, hogy a mágus épségben maradjon és eltüntesse az imposztort. A tanonc is tudhatott valamit, mert a tőr nem érte a kis különcöt és Trintorin sem lett lefejezve. A bal karját viszont rendesen megvágta a másik én. Dőlt a vér a felkarból és a fiatalember felszisszent a fájdalom érzetétől.
Az agyuk egy rugóra járt, mindketten tudták, hogy a mágus a fontos. A másolat támadott, Trintorin védeni kívánta a színes ruhákba öltözött varázslót. A fiatalember két oldalról közelítette meg a problémát. Szavakkal is próbálta megzavarni a támadót, de a tőréhez is nyúlt.
- Gyáva kukac! Engem támadj, ne azt, akinek nincs fegyvere. Egyet hibázott, de jó nagyot: hogy téged életre hívott.
A sértő szavakat a tőr elhajítása követte. Trintorin a másolat hátát célozta meg. A tanonc már arrébb volt, mert megint elinalt, így a repülő tőr nem veszélyeztette. Futni legalább tudott. Felszaladt egy közeli ház lépcsőjére és ott próbált meg elmondani egy varázsigét. Csak a jó ég tudja, mi lesz ebből. A másolat eltűnése? Egy második imposztor? Vagy akár tizenkettő? A fiatalember a vérző karját fogva rohant a másolat felé, hogy a hátbadobás után elkaszálja egy határozott vágással a karját. Két kézzel szorította a kardot és minden erejét a koncentrálásra fordította, hogy a sebzett bal karja ne vesse vissza a lendületet.

*Figyelemre sem méltatta Trintorin szavait, hátat fordítva neki szaladt a lépcsőhöz, amelyre a varázslótanonc felmenekült. Épp, hogy fellépett az első fokra, éles fájdalom hasított a hátába. Önkénytelenül is kiegyenesedett mellkasát előre vetve, míg szabad karjával hátra nyúlt a válla fölött. Ugyanakkor érezte, hogy valami meleg kezd végigcsordogálni a hátán, de a tőrt, mely hátába fúródott, nem sikerült kezével elérnie. Tett még egy lépést felfele, már hallotta, hogy valaki hátulról közeledik, de a mágus szája is szóra nyílt, varázsszavakat mormolva, így még mindig nem vette le tekintetét róla. Kardját előre szegezve lépett újra fel a következő lépcsőfokra, de ekkor már szabad kezével muszáj volt megragadnia a korlátot. Épp, hogy lépett egyet újra, megpróbálva kezével elengedni a korlátot, de egyszerre úgy érezte, mintha égő parázzsal borították volna be bal karját. Keze nem mozdult a korlátról, s amikor oda nézett, ő maga sem bírt többé mozdulni. Az igen heves fájdalom karja felső részéből jött, ugyanis az alsó már hiányzott, levágta Trintorin.
-Áááá! Nee!
*Testét elöntötte a forróság, míg homlokára hideg verejték csapódott ki, légzése zihálttá vált, s már csak a másik kezében feltartott kardot látta maga előtt, meg a mágust, kit a következő lépéssel be is ért. Hiába döngetett az ajtón, be volt zárva. A másik én meg utolsó erejét összeszedve emelte fel a kardot.*
-Most...meg...halsz!
*Ereje már nem volt lesújtani, eszméletlenül esett rá a fiatal varázslóra, ha az időben el nem lépett előle. Bár az is mindegy, ha nem tért ki előle, nemsokára már hűlt helye sem volt az élettelen testnek. Eltűnt, mintha soha nem is létezett volna.*

//Köszönöm a játékot!//

A tőr betalált és a másolat hátából úgy meredt ki, mint vasvilla a szénaboglyából. A vér folyt a sebből, de ez nem állította meg a fanatikus gyilkost. A tanonc közben varázsolt és a legyengített imposztor megkapta a második találatot is. Trintorin élete legnagyobb vágását produkálta itt. Soha senkinek nem hasította még le az egész karját úgy, mint ennek a rémlénynek. A levágott kar könyöke az egyik lépcsőfok élén koppant, szépen összevérezve az egész feljárót és persze a korlátra is fröccsent a vér. Ezt már nem bírta szó nélkül a másolat, ordított fájdalmában. Hihetetlen volt az az elszántság, amit mutatott. Fél karral, tőrrel a hátban is küzdötte magát előre, hogy megölje a mágust. A kis tanonc szerencsére a feloldó varázst már nem rontotta el. Mielőtt ráeshetett volna az ájult másolat, a varázsigék felhangzottak és köddé, levegővé vált a hamis Trintorin. Az igazi pedig ott állt a tanonccal szemben, vérző karral. A mágus behúzta a nyakát és félve szólt:
- Megmentettem az életedet. Ugye, ez jóváteszi az előbbi kis...ööö...nagy bakimat?
Trintorin úgy nézett rá, hogy ölni tudott volna. A másolata nyilván le is nyisszantotta volna a kis különc mágus fejét, de az igazi Trintorinban a dúló harag mellett ott volt a hála is. Kifújta a levegőt és a vérző karjára nézett.
- Ha segítesz ellátni a sebemet is, akkor nem öllek meg.
A tanonc nagyokat bólogatott és sietősen gyógyító varázst bocsátott a fiatalemberre, ami elállította a vérzést és kezdte összehúzni a sebet. Trintorin bólintott és tudta, hogy még egyszer nem fog belemenni ilyen badarságba, hogy rajta gyakoroljanak a suta, bizonytalan mágustanoncok.

/ Én is köszönöm! /