Elsga - a romváros

A templom elhagyása után, elkezdtem felkészülni csak úgy mint a karavánom vezetője is. Egy teljes napig tartott, hogy mindent magamhoz vegyek amit szükségesnek találtam. Nem tartott sokéig, hogy felszereljük a karavánt, és elinduljunk az ismeretlenbe. Napokig tartott míg elértük a sivatag szélét.
A két oldal közti határon, egy néma búcsút intettem az éltető víznek, melyet napokig csak egy hordóban láthatok. Végül vettem egy mély levegőt, és bólintottam, hogy folytathatjuk az utat. Ezek után heteket töltöttünk a forró sivatagban. Nem sokat beszélgettünk, csak megismertük egymást közelebbről. Nappal keveset haladtunk főleg naplementekor és napfelkeltekor haladtunk amikor nem volt se túl hideg se túl meleg. Eközben folyamatosan térképeket rajzoltam, amikkel esetleg visszajuthatunk. A vizünk lassan fogyott, szerencsére képes voltam türtőztetni magam, és így három héttel később megláttuk a várost. A boldogságunk semmihez sem volt hasonlítható. Amint oda értünk, rögtön leszálltam, és szétnéztem mindenhol. Az elfek épületei gyönyörűek voltak, már ami megmaradt belőlük. Boudurnak kellett emlékeztetnie, hogy nem turistáskodni voltunk itt. Szomorkásan, de bólintottam, és elindultunk, hogy megtaláljuk az ereklyét. Kíváncsi voltam, vajon, hogy nézhet ki, vagy hol lehet, ha nem a templomban. Mindenhol szétnéztünk, hisz ki tudja, lehet nem is a templomban van, egészen így folytattuk egészen amíg el nem értünk a templom maradványaihoz, majd beléptünk kapuin.

Lassan haladtunk, és átnéztük a város minden átnézhető szegletét, de hiába próbálkoztunk, hiába ástunk olyan helyeken ahol sejtettük a helyét, semmit se találtunk.
-Szerintem ez nem fog menni Elkator. Inkább menjünk vissza a vizünk már nem sokáig fog kitartani, ha a holnapot is itt töltjük nem lesz elég.-Mondta Boudur, de én leintettem.
-Ha hajnalig nem találunk semmit akkor elindulunk.-Mondtam, és félre gurítottam egy sziklát, mire néhány méterrel odébb a homok egyszerűen elrepült, mintha csak mágikusan tűnt volna el. Egy kicsit furcsálltam, hogy ez történt, és társam arcán is hasonló jeleket láttam. Végül is oda mentem, és elkezdtem vizsgálgatni a kő ajtót. Többszöri átvizsgálás után mondtam Boudurnak, hogy álljon hátrébb. Felemeltem a kezem, és elképzeltem magam igazi alakomban, ami a mágikus víznek köszönhetően mely buborékként vett körbe fel is vettem. Boudur kicsit hátra lépett a látványtól, de most nem vele törődtem. Vettem egy mély levegőt, és kiokádtam, azonban a hatás nem az lett amit vártam.~A franc hát persze... A jég lehelet csak párás levegőben használható, itt viszont még a levegő is olyan száraz mint a por ami a földön van, így nem tudom használni. Ok B terv.~gondoltam, és hátraléptem egy kicsit, majd teljes erőből nekimentem a kapuknak hátha azok betörnek. Elvileg sikerülnie kellett volna, hisz voltam akkora mint a kapu, hacsak nem olyan vastag mint én, nem hiszem, hogy kibírja a támadásom. Ha nem sikerült akkor visszaváltoztam, és letérdeltem a homokba a fájdalomtól amit az ajtóval való ütközés okozott.
-Ah... A fejem.-Fogtam meg és közben próbáltam felébredni a kábultságból.

A próbálkozásom sikertelennek bizonyult, és erős fejfájás lett úrrá. Boudur egy kis időnyi hezitálás után jött csak mellém, és megkérdezte minden rendben van-e.
-Ah.. Azt hiszem.-Mondtam, ekkor hirtelen egy hűs szellő csapta meg az arcom. Felnéztem, és észre vettem, hogy a kapu egy leheletnyit elmozdult.~Szóval akkor mégis sikerült?~Kérdeztem magamtól, bár nem emlékeztem, hogy akár kicsit is megmozdult volna. Egy kis remegés kíséretében felálltam, és újra felvettem az alakom, majd belevágtam a karmaim, és teljes erőből elkezdtem feszíteni. Boudur, mivel mást nem tudott csinálni, ezért közelről szemlélte a mozgást, és miután sikerült eléggé szétnyitnom, hogy oldalazva épp átjussunk szólt is, mire visszaváltoztam, és lihegve magam elé takartam a köpenyem, hisz oda bentről csak úgy áramlott a hideg, így nem mehettem csak úgy be. Bólintottam, útitársamnak és elindultunk befelé.

Miután átjutottunk a kapun újabb probléma lépett fel. Elég sötét volt, így csak keveset láttunk, és várni kellett amíg szemünk hozzászokott a sötétséghez.
Ugyanakkor néhány perc után már sokkal biztosabban haladtunk befelé. Bouldur végig szemmel tartott. Szinte éreztem a tekintetét a hátamon.~Talán nem bízik bennem?~Kérdeztem magamtól, miközben beljebb haladtunk, ügyesen kikerülve a csontvázakat.
-Azért légy óvatos lehet, hogy csapdákat is rejtettek ide.-Mondta, miközben átlépett egy gyanúsnak tűnő lapot. Én csendben bólintottam, elkezdtem ügyelni, hogy semmihez ne érjek hozzá, ami nem tűnik biztonságosnak. Néhány szobával később azonban megtaláltuk amiért jöttünk. Az egyik ládában ott volt az ereklye. Mivel Boudur találta meg a ládát hagytam, hogy magánál tartsa, de még mindig egy kicsit bizonytalanul nézett rám.
-Valami baj van?-Kérdeztem, mire az úti társam csak megrázta a fejét, de valamiért nem úgy tűnt.~Remélem, hogy nincsenek hátsó szándékai... Nem... amikor megismerkedtünk a szövegéből kivettem, hogy nagyra tartja a főpapnőt, esze ágába se lenne elárulni Vagy csak hazudott?~Jutott eszembe, és most már mind a ketten bizonytalanok lettünk. Lassan elindultunk kifele, közben a csontokat vizsgáltuk.~Valamiért az az érzésem, hogy itt valami fog történni.~Gondoltam, és a kezemet fegyverem markolatára helyeztem, biztos ami biztos.

Amitől féltem bekövetkezett. A csontok életre keltek nem sokkal azután, hogy elhaladtunk mellettük. Mindegyiknek fegyver volt a kezében, és szakadozott mozgással közeledtek felénk. Az első csont kupac épp mellettem kelt fel, és ahogy elővontam hosszú pengém már ketté is csaptam, nehogy később gondot okozzon.
-A fenébe is!-Kiáltott Boudur, és előhúzta hosszú szablyáját. Bár nem tudtam miért nem bíztam Boudurban az előbb, most nem az ereklye volt a lényeg, és ezt mindketten tudtuk. Hátráltunk néhány lépést, közben a csontok felé fordítottuk fegyvereink.
-Boudur! Menj előre. Addig én feltartom őket!-Mondtam, és ismét szembe fordultam velük, és suhintottam egyet a kardommal, még ha túl távol is voltak.
Boudur hezitált egy kicsit.~Talán rosszul mértem fel elsőnek.~Futott végig az agyán, majd újabb hezitálás után átnyújtotta a kulacsát, és elindult kifele futva, miközben az útjába kerülőket lekaszabolta.
Én pedig felnyitottam a kulacsot és a benne lévő vizet ostorként használva kezdtem szétzúzni a felém áramló csonthalmokat.
-Na gyertek, gyertek!-Mondtam, bár úgy gondoltam, hogy mivel Boudurnál van az ereklye őt fogják üldözni, és én könnyedén lecsaphatom őket, hátulról.

A csontok úgy tűnik nem éppen tudnak gondolkodni ezért könnyen megszabadulhattunk tőlük. Viszont ezzel nem ért véget. Úgy tűnt az épület sem akarja, hogy kijussunk ezért elkezdett omladozni. Boudur elé egy oszlop esik, így megakadályozva a tovább jutást, rám pedig majdnem a mennyezet szakad amitől egy gyors oldalra gurulással menekültem meg, viszont a homok egy része így rám omlott. Nem volt sok, de a forró és szárazz érzéstől felordítottam. Minden erőmet össze kellett szednem hogy, fel tudjak kelni. Hirtelen mintha saját magamban gondolkodtam volna, de ugyanakkor teljesen más dolog járt az eszemben mintsem, hogy ilyenen törjem a fejem,~Óvatosnak kell lennem... Mi van ha Boudur... Ha nem vigyázok rám... Ő nem szakíthatta be a templomot?~És akkor ráeszméltem. Hirtelen mintha éreztem volna valakit magam mellett, de amint hátra vágtam a kardommal már eltűnt.~Ez mi, vagy ki volt?...~
-Boudur! van itt valami légy óvatos és menj!-Kiállottam, miközben felmásztam egy kiálló szikla darabra, hogy a homok ne tudjon eltemetni, és onnan ugrottam tovább.
Boudur, kicsit hezitált, de nem látta okát, miért ne futna, így megfordult, és elkezdett átmászni az oszlopon.
-Ne hallgass a gondolataidra, befolyásolja őket, hogy megtévesszen!-Mondtam tovább bár nem tudtam melyikünkre fog hallgatni, így rohantam tovább amíg el nem értem az oszlopot, és elkezdtem fölmászni.

Bár sikerült lelepleznem, még mindig nem tudtam kit, és nem is akartam megtudni, főleg, hogy ilyen ereje van, hogy a hangját a fejünkben halljuk. Magas erőre gyanakodtam, és amikor megláttam a homokból álló arcot, már kétség sem fért bele, hogy nem átlagos szörnnyel van dolgunk, és lehet, hogy nem is szörny. Ahogy jött a szél, próbáltam eljutni a menedéket nyújtó oszlophoz, de így is megéreztem a forróságot, ami szinte kiszárított. A kulacsnyi vizet máris három fele osztottam, egyik részét Boudurra öntöttem, hisz őt sokkal közvetlenebbül érte a hő, így neki rosszabb volt a helyzete. A másik részét magamra, az utolsó adagot, pedig vissza zártam mielőtt túl késő.
-Most mi lesz?-Kérdezte miközben pengéjét görcsösen szorongatta.
-Nem tudom. Ekkora erővel nem tudok szembenézni, főleg, hogy nem a saját környezetemben vagyok.-Ismertem be, és kicsit kinéztem az oszlop rejtekéből, hogy észre vegyem, ott van-e még azaz arc, de nem volt. Ahogy megpróbáltam felállni, éreztem, hogy a padló remegni kezd, és egy repedés futott végig egészen hozzám. A következő pillanatban megjelent a csapdánkba csaló. Érezni lehetett a dühöt a megjelenéséből, és olyan érzést nyújtott az egész látvány mintha magával a káosszal néznék szembe.
-Szóval te...-Mondtam halkan. Bár még sehol sem láttam, vagy hallottam róla, mégis ebből az egészből következettem, hogy ki néz most rám, és én kire nézek. A fegyverem után nyúltam, de tudtam, hogy semmi esélyem így mégsem húztam elő, helyette tettem egy lépést hátra, és felkészültem az átváltozásra. Bár a száraz és meleg levegő egyre inkább fárasztott, tudtam, ha meg fog támadni, akkor nincs más esélyem.

Boudur keze remegni kezdett ahogy nézte a káosz istenét, a fegyverét egy pillanatra sem tette el, vagy le. Annál tapasztaltabb volt mintsem egy egyszerű kérés az ellenségtől erre rávegye.
A tény, hogy rájött mire készülök, csak abból, hogy hátra léptem hirtelen megtorpantam.~Ez olvas a gondolataimban?... Nem az nem lehet, akkor nem bukott volna le.~A szövegét Boudur halálos fenyegetésnek vette, de én rögtön sejtettem, hogy valami lehet a háttérben.~Anélkül is elmentünk volna, hogyha nem támad meg. Senkinek sem ajánlanék ilyen helyet, és amennyi megmaradt ebből a városból, már csak pár nagyon elszánt kincsvadász jönne ide tárgyakért. Nem ő nem csak megijeszteni akart minket valami mást akar, de játsszuk el a színdarabot.~
-P-persze hatalmas úr. Soha nem jövünk vissza, ígérjük.-Mondtam, és imába fontam a kezem, és reménykedtem, hogy ennyi elég lesz neki. Boudur, is megígérte egy halk "ígérjük-kel", de a fegyverét még mindig görcsösen szorongatta.

Hiába tűnt el a szemünk elől, tudtam, hogy még ott van, egyszerűen éreztem. A levegő tele volt az erejével. Boudur, még mindig a pengét szorongatta. Miután több csendes perc után sem történt semmi megszólaltam.
-Rendben... Azt hiszem most már mehetünk.-Mondtam, és elindultam.
-Honnan veszed!? Mi van ha csak csapdát állított? Amint kiérünk rögtön megtámadhat.
-Te is hallottad nem? Ha meg akart volna ölni már megtette volna.
-És ha hazudott?
-Nem, láttam rajta, hogy nem hazudott.
-Persze, mert te csak úgy meglátod. Mi van ha csak azért nem öl meg mert nálunk van az ereklye.
-Akkor amíg nálunk van nem fogja megkísérelni. Gyere!
-...-Boudur sóhajtott egyet, és ő is elindult. Néhány perc múlva visszaértünk a karavánhoz, ahol végre friss vízhez juthattunk, és az ivás volt az első dolgunk.
-Rendben ideje indulni.-Mondtam, és így is tettünk. Mindketten elhelyezkedtünk a karavánon, és bár meg kellett volna könnyebbülnöm, mégis csak idegesebb lettem, olyan érzésem volt mintha követnének, és azt is sejtettem kicsoda.
A további út lassú volt, és még az oda útnál is fárasztóbb. Mintha a sivatag tudná mi van nálunk és vissza akarná venni. A homok viharok miatt gyakran kellett megállni. A vízkészletünk már veszélyesen megfogyatkozott mire megpillantottuk kiindulási pontunk. A karavánt vonó állatok viszont feladták a harcot, és ott összeestek. Az út utolsó részét már gyalog kellett megtennünk, de sikerült. A visszajutás öröme újonnan energiával töltött fel bennünket. Talán ennek köszönhetjük, hogy eljutottunk az első vízforrásig, amiben vagy 3 órát töltöttünk. Lehet talán több ideig is maradtam volna, ha Boudur nem erőlteti az út folytatását. Mivel gyalog voltunk sokkal több ideig tartott míg eljutottunk Tarsisba és többször is botlottunk útonállókba, de ők már tényleg nem okoztak gondot azok után amin mi átmentünk. több mint 2 hónap telt el indulásunk óta. Magamban már a haza utat tervezgettem hisz nem sokára eljön a szüleim halálának évfordulója. Néhány újabb hét telt el, mire megérkeztünk Tarsisba, és első utunk rögtön a remény templomába vezetett.

//Tarsis-> A remény temploma//

- Úgy, hát legyek én az, akit a vadak elé vetsz! Igazán bátor némber vagy te… *hangzottak a férfi gúnyos szavai*
Formenya pillantása lesiklott combjára. Szinte érezni vélte az átok jellegzetes fekete mintájának terjedését. Érezte ahogyan egyre inkább felkapaszkodik csípőjére, mint valami sikamlós kígyó. A fájdalom vele együtt hatolt egyre mélyebben testébe.
A máguslány fájdalmas arccal kapott derekához. Halk szisszenés hagyta el összeszorított ajkait. Nem kellett levennie ruháját azért, hogy tudja, a halálos "tetoválás" már nyílegyenest haladhat szíve felé.
~Ezzel a terjedési sebességgel a pirkadatot sem élem meg....~
Az is egyértelmű volt számára, hogy ahányszor csak használja mágiáját annál gyorsabbá válik a terjedés. Nem tudta meddig tart ki, de nem akart meghalni. Hiszen még alig élt és oly sok tapasztalni valója akadna még a világban.
- Az istenek a megmondhatói annak, hogy mennyire boldogan vetnélek ezek elé a dögök elé.... *szavai mögött ott rejlett a fájdalom is melyet igyekezett némileg palástolni a mágus előtt* - És hidd el, nem bátorság kérdése az, hogy eléjük mernélek-e vetni... Egy szívrezdülés nélkül meg merném tenni.
Pár másodpercnyi hallgatás után újra megszólalt a lány.
- Viszont az nem az én stílusom.
Kezét elvette a mardosó fájdalom helyéről. Lassan alább hagyott az érzés, mely egy tucatnyi kés keltette fájdalommal is felért. Már kitapasztalta az átok terjedését annyira, hogy zudja, most nyert úgy fél órányi nyugalmat mielőtt újabb fájdalom hasítana elméjébe, s a fekete jel is több centiméternyire tovább terjedne.