Elsga - a romváros

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-02-28, 3:05 pm

*A mágus arcán egy rövid időre úrrá lett a káröröm, aztán csak hallgatta némán Formenya szóáradatát, amivel azt bizonygatta számára, hogy mennyire könnyen megölné, ha ő „olyan” lenne. Ugyebár azt nehezen lehetne állítani, hogy Arash nem „olyan”, de azért azon jót mulatott volna, ha más körülmények között lettek volna, hogy a másik mennyire töri magát.
Arash mit tehetett a kinti lények ellen. Talán botja lenne a leginkább hasznos neki, de büszkesége nem engedi, hogy azt kérje a nőtől.*
- Fáj, ugye?
*Aztán inkább nem mondott semmit. Jobb, ha kifelé figyelt, ahonnan ismét hallhatóak voltak az apró, kis neszek.
Arash elméjében egymást kergették a gondolatok, melyek igen nagy változatosságot mutattak a mágusnő kibelezésén keresztül egészen a minél hatalmasabb varázslatok megidézéséig, melyek legalább az ő életét megmentenék.
De vajmi kevés esélye volt neki rá. Főleg bot nélkül.
Élni akar egyáltalán? Talán erősebb benne az élni akarás, de ezt a nyomorult életet nem tudná leélni. Ha nem most, akkor néhány nap múlva végezne saját magával. A nőt meg miért is mentené meg? Ő maga küldte a halálba, és ha az istenek legalább kicsit is kegyesek lennének végre hozzá, megengednék, hogy lássa meghalni.*
- Én megtenném. Nem csinálnék ügyet belőle.
*Bámult kifelé üres tekintetével a számára láthatatlan sivatagba. A neszek újra csak ismétlődtek és már közelebbről. Kaparásszerű hangok, mikor karom csúszik meg egy kövön, léptek nesze, melyet eltompított a homok. A mágus fogát összeszorította, aztán csak várt tovább.
Csak amikor már egészen közelről hallotta a zajokat, akkor fordult a nőhöz egészen halkan, szinte csak fogai között sziszegve.*
- Bottal még vakon is többet érek, mint egy szál tőrrel….

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-03-13, 9:28 am

És akkor végre véget ért a feszült várakozás. Egy furcsa, kis testű bestia jelent meg a lánnyal szemközt. Agyarai kivillantak és már ugrott is zsákmányának.
Formenya ösztönösen lépett hátrébb, amikor az előtte lévő levegő hullámzó fényekkel vibrálva taszította vissza az állatot.
Az oldalára esett állat kábán rázta meg fejét, s próbált talpra állni. Ez a művelet csupán negyedik nekifutásnak sikerült.
- Azt hiszem az ismerkedő beszélgetésnek vége. Valakiknek lakomázni támadt kedvük.
Sanda pillantást vetett a férfira. Hát persze, hogy megtenné vele, amit mond, hiszen nem is várna mást egy ilyen sötét lelkű alaktól. Viszont őket még csak egy lapon sem lehetne említeni olyanyira tér el a személyiségük.
Szemei lázas igyekezettel keresték a mágus botját, amit végül észre is vett a túloldali fal tövében.
- Csak egy bolond állna sebzett vad elé, amikor tudja, hogy egy szempillantás alatt végezhet vele. Így aztán felesleges erőlködés részedről, hogy a varázsbotodat kérd tőlem.
A fájdalmáról szóló megjegyzést meg alapból elengedte a füle mellett. Tisztában volt azza, hogy Arash élvezettel csámcsogna még egy ideig az ő fájdalmán. Pedig volt fájdalma. Nem is kicsi. A tetoválásként terjedő jel úgy kúszott fölfelé rajta, mintha húznák. Mostanra érezte a derekát is átjáró mérgező kínokat. Már nem kellett sok az átoknak, hogy végezen vele. Csupán a hátán kell felkúsznia, hogy aztán a vállán keresztül előre bukva elérjen a szívéig. Akkor... Akkor viszont mondhatni úgy, hogy vége a dalnak. Formenya viszont nem óhajtott a vég gondolatával növelnio rettegését, hogy aztán erejét vesztve megadja magát az átoknak. Nem. Még volt benne igen csak bőséggel akarat és erő is. Nem hagyja magát olyan könnyen, hiszen ő nem az a mágus, aki magára hagyna egy általa védtelenné vált mágust úgy, hogy azt a biztos halál markába dobja. Még akkor sem, ha az a mágus történetesen az ő halálának lesz okozója. De ettől olyan különbözőek ők.
- Még talán fél órán keresztül vagyok képes fenntartani a védő burkot. Utána... Utána meglátjuk, hogy melyik vég jön el hamarabb.
~Meglátjuk, hogy mit szántak nekünk az istenek. ~

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-03-13, 2:45 pm

//Hát, akkor lássuk, mit rendeltek az istenek! Twisted Evil

//

*Arash előbb nem észlelt mást, csak a mágusnő hirtelen hátrahőkölését. Ebből tudta, hogy történt valami. Bármennyire is utálta a nőt, azt elismerte, hogy van vér a pucájában és nem ugrándozik csak úgy ok nélkül.
Aztán hallotta is a támadó földet érésének, majd hosszadalmas feltápászkodásának hangját is.
Arash széles szája vigyorra húzódott a nő szavaira.
Teljes nyugalommal fordult oldalra. Érezte, hogy milyen irányban lépett hátra a némber, így fogalma volt a fal síkjáról is. Kezét kinyújtotta és addig tapogatózott, amíg tenyerével nem érezte a sima és kemény köveket.
Ezután már nem is volt más dolga, mint lehuppanni a fal tövébe. Hátát nekivetette a falnak. Vak szemeivel arra nézett, ahonnan átsétált a fal mellé.
Ha addig nem szólította meg őt a másik, akkor ő maga szólalt meg.*
- Csak egy bolond áll ki vakon, egy szál tőrrel olyan ellenség ellen, akit nem is lát. Dőlj hátra, nem kell a burok! Én is azt teszem. Bot nélkül nem harcolok. A saját életem vakon egyébként sem ér annyit, a tiéd meg végképp nem.
Legalább hamarabb jön a halál.
*A vigyor nem hervadt le arcáról. Sőt, nem átallt elővenni gyerekkorából egy vidám, kis dalt. A tőrt leszúrta szorosan a combja mellé a földbe, majd fütyülni kezdte a dallamot és kezével térdein ütni a ritmust.
Láthatóan teljesen megbékélt saját sorsával. A fél óra nagyon hosszú idő és ő ismert még néhány dalt. Igaz, a szövegük már nem jutott volna eszébe, de a dallam még ott volt.
Nagyon nem látott már más esélyt. Ő ugyan vakon nem akar élni, a némberért meg miért is harcoljon? Úgyis megdöglik, ha nem a vadak, akkor a méreg miatt. Nincs értelme törni magát, annak meg még kevésbé, hogy mindezt úgy tegye, hogy kilátása sincs az normális életre. A szeme világa nélkül való lét pedig nem vonzotta.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

*Az éjszaka csendjét csak a mágus, és az énekében beálló szünetekben hallható, a rom körül ólálkodó apró léptek zaja veri fel. Ha a bent lévők nagyon figyelnek, talán a zajokból kiderül, hogy körbejárják, körbeveszik őket. A falakon apró kaparászások hallatszanak néha-néha a beálló csendben.
Aztán egyszer csak nem hallatszik más, csak a sivatag némasága, mikor Arash ismét elhallgat egy kicsit.
Mielőtt újra rázendítene, azelőtt hullik be az egykori épület egyik kilazult köve hangos puffanással a homokba.
A kő után egy pillanattal már követik is az első kis bestiák, hogy aztán rávessék magukat az első, legközelebb álló, élő teremtményre, aki Formenya.
Csakhogy egy pillanat alatt elegen lesznek ahhoz, hogy Arash is kapjon belőlük.
Nem láthatták, az ének miatt nem is hallhatták a bent lévők, ahogy a kinti lények egymás hátán felmászva, szinte módszeresen tapogatták végig a falakat, gyenge pontot keresve.
Most pedig már csapatostul rontanak rá a két mágusra. Kemény éjszaka vár rájuk, ha túl akarják élni.*

//Megjöttem és bocsi, hirtelen ennyi jutott eszembe //

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-04-11, 5:58 pm

Formenya megpróbálta kivenni a kívülről beszűrődő neszek alapján, hogy hol is lehetnek a vadak. Nem tetszett neki a dolog, hogy egy ideje csak az üres sötétséget vizslatta a bot védőburkán keresztül.
Érezte, valami itt nem stimel.
~Hova lett mind? Legalább fél tucatnak kellene itt őgyelegnie körülöttünk.
Ám nem így volt. Egy ideig még bántó csend is telepedett a romos falakra és környékére.
Formenya szúrós pillantással nézett a mágusra, aki úgy tűnt ezer örömmel adja át magát az eljövendő végzetnek, s egyértelmű élvezettel hallgatná végig a lány haláltusáját.
Arash éneke sem idegelte volna ennyire más helyzetben. Mondjuk egy olyanban nem ahol épp nem az amúgy is átokkal halálra ítélt húsára pályázik néhány bestia.
De most ingerelte a férfi éneke. Már csak azért is mert emiatt nem tudta pontosan behatárolni a kinti zajok forrásirányát, s pláne nem bírt így rájönni arra, miben mesterkedhetnek az átokfajzatok.
- Ezzel a hozzáállással csodálom, hogy eddig kihúztad élve... *lépett a férfi mellé, s míg szavait hozzá intézte, a falhoz hajolt és fülelt* - Megint bele esel abba a hibádba, hogy magadból kiindulva döntesz el dolgokat rólam.
Azzal elhallgatott és a fal mentén lassan előrébb haladgatott miközben folyamatosan oda-odatapasztotta füleit az ősrégi téglákhoz. Hallotta - igaz csak nagyon halkan a zavaró ének miatt - a vadak lépteinek apró zajait.
Lázasan járt az agya miközben lépésenként araszolt egyre előrébb a fal mentén.
Nem értette miért nem támadnak agyatlan módon az egyetlen méretesebb bejárási útvonal felől. Hiszen évekkel ezelőtt három bestia múlt ki a mágikus védőburokkal való megrázó találkozástól, mire ráeszméltek, hogy nem képesek áttörni ott.
Azért félelmetes volt már az a tény is, hogy annyi hasonlatosság volt az akkori és mostani helyzet között is. Évekkel ezelőtt szinte majdnem éppen ott kuporgott ő ahol most Arash ült és énekelt. Akkor mestere járt körbe-körbe a falak mentén, mint azt most Formenya teszi. Viszont az évekkel ezelőtti és a mostani helyzetnek van 2 teljesen eltérő momentuma:
1. - ennek a romnak a falain nincs egy rejtett lyuk sem amit a romok tesznek láthatatlaná, s amin át bemászna az első állat, hogy alaposan belemélyeszthesse tűhegyes fogsorát a lány lábába;
2. - itt bár szintén két mágus tartózkodik ám az egyik vak no meg sérült, a másik pedig mérgező átokkal a testében és ereje végét járva próbál kiutat találni a helyzetből.

Az első verziónál mestere tudásának köszönhetően sikerült megfutamítaniuk a bestiákat. Viszont ez a mostani helyzet nem kecsegtette sok reménnyel.
Aztán hirtelen eljutott a tudatáig a beállt csend jelenléte. Arash hallgatott, s a falakon kívül szinte nyomasztóan mély csönd ült a sivatagi tájra.

//Köszönjük Mesélő. : ))) Arash, tiéd a pálya. Laughing

//

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-04-11, 10:20 pm

//Passz, Formenya! Very Happy

Már nálad a labda Smile

//

*A hangokba vegyült némi dac a mágus részéről. Az ének egészen hosszan kitartott, de csak véget ért egyszer. A fekete bőr alatt megfeszültek az izmok és a mágus fehér fogsora még a sötétben is ott villant, ahogy vicsorogva Formenya felé fordult.*
- Mit vársz tőlem, némber!? Megvakítottál!!! Az istenekre, hát minek küzdjek feleslegesen! Nem gondolok semmit rólad, csak tanácsoltam, te öntelt riherongy!
*Nem hagyott sok időt hallgatózni a mágusnőnek, igaz, aztán neki sem hagytak. A tégla puffanásakor csendben volt éppen, de még nem adta ki mérgét.
A következő a homokba érkező kis testek zaja volt.
A vak mágus fülében puffantak ezek a zajok és a tőr már a kezében volt. Régi beidegződés, melyre reagált éppen.
De nem volt ideje arra várni, mit csinál a mágusnő. Hát ennyit arról a pajzsról, amit felállított.
Csúfondáros vigyorra húzódik vastag szája, majd a következő pillanatban apró karmok kapaszkodnak belé és kis agyarak keresték a fogást rajta és bőrén.
Megint reflexből mozdult, mint ahogy a vadak szokták, amikor belepik őket. Igaz, őt nem lepték be.
Vetődött, úgy, hogy át is gurult saját vállán és tarkóján, de arra talán elég volt ezt, hogy a ráakaszkodni kívánókat lerázza magáról.
No meg arra is, hogy a háta hangos döndüléssel csapódjon a kőfalnak.
A tőrrel hadonászott valahol kis magasságban, abban reménykedve, hogy legalább az ismeretlen támadók lábába hasíthat.*
- Hol a botom, némber?! Add, ha élni akarsz!
*Rekedt ordítása töltötte be a levegőt. Ösztönből cselekedett, de nem tudhatta, hogy a nőt elkapták-e már, ezek a valamik, amiknek a létezéséről sem volt fogalma egészen mostanáig.
Izmaiban ott remegett az indulat, az adrenalin, a harc, eszébe sem jutott most, hogy feladja az életét.*

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-05-23, 9:21 pm

Nem volt sem idő, sem kedv már tőle a reagálásra a férfi sértő megjegyzései miatt.
Mondjuk a rihe rongy fogalom rá való aggatásától megdöbbent. Hiszen sosem volt valami érzelmi életet előtérbe helyező és szenvedélyt hajhászó nőként ismert.
A falon átjutó kis testű lények azonban gátat vetettek ekörüli gondolatainak.
Reflexből ugrott félre a rárontó bestia elől.
Csak az visszhangzott fejében, hogy el kell érnie a botját, máskülönben itt vég.
Persze nem olyan könnyű ezt véghez vinni, mint amilyennek első gondolatra tűnhetne.
Tekintete a még most is pajzsként szolgáló botra irányult. Minden erejét latba vetve - már ami még megmaradt - rugaszkodott el a talajtól.
a levegőben volt amikor az első igen nehézkesnek tűnő bestia nekicsapódott. Nem látta, nem is láthatta a fentről érkező állatot, ahogyan az a falon átvergődve éppen akkor ugrott neki amikor a mágus nő lábai épp csak elváltak a talajtól.
Formenya eddig is sajgó testében villámgyorsan terjedt a fájdalom amint megérezte a lábát felsértő karmokat.
Halk nyekkenéssel találkozott a földdel de, nem volt idő a fizikai sérülésekkel törődni. Éppen botjára esett pillantása ahogy egy erőteljes és iszonyú dühvel vegyült kiáltás kíséretében lerúgta lábáról a ráakaszkodó bestiát.
Szeme sarkából még látta, na meg hallani is lehetett a vadállat megérkezését a törmelékek kellős közepébe. Ekkorra keze már botján volt. Ujjai görcsös igyekezettel szorították meg mágusbotját és lendületből suhintott is vele abba az irányba amerre akaszkodóját megküldte.
- Hol a botom, némber?! Add, ha élni akarsz!
A máguslánynak egy gondoltabelio káromkodás volt csupán a reakciója a mágus újbóli parancsolgatási rohamára. Aztán szeme sarkából észlelte már az előbb lerázott koloncát, mely újra vetődött felé.
A bot tetején trónoló sárkánykoponya furcsa, sikolyra emlékeztető hangot hallatott, amikor telibe kapta az újfent támadót. Reccsenés jelezte a találat erejét, s sikerét még az is, hogy a bestia többszöri fordulat után állt csak meg a kőtörmelék halom belsejében. Aztán nem mozdult. Majd hirtelen robajjal betemette a törmelék.
A lány nem nézelődött tovább hiszen ideje volt a cselekvésnek.
A pajzsnak már nem volt értelme. Egyetlen lehetősége maradt csupán: összegyűjteni minden megmaradt varázserejét és egy utolsó igézettel véget vetni ennek a borzalmas végkifejletűnek ígérkező helyzetnek.
Ekkor érezte meg a feketemágus varázsbotját. Az is oda keveredett hozzá ebben a felfordulásban. Bár az is meglehet, hogy inkább Formenya keveredett ahhoz.
De ez sem számított most.
~Muszáj... Muszáj újra megpróbálkoznom egy teleporttal... különben végünk...~
Annyira utálta az olyan helyzeteket ahol minden kicsúszik a kezéből. Erre most épp egy ilyenben találja magát.
Hallotta a férfi dulakodásának hangjait, s ráadásként ő még láthatta is, hiszen kettejük közül csak ő volt most képes erre.
Pár hosszabb lépéssel már ott is volt a mágus mellett. Egy röpke pillanat erejéig mintha még az a három bestia is melyek a mágust igyekeztek kiteríteni vagy leteríteni, azok is meglepődtek volna megjelenésén. Nem is hagyott időt az ellene való támadásra.
Szabad jobb kezét feléjük tartva szinte sziszegéssé halkulva hagyták el ajkait a varázsszó, mely elhalásával egyidőben lángnyelvek pörkölték meg a bestiák legelső tagját. A riadalom hatásos volt.
A bestiák egy szempillantás alatt meghátráltak. Néhány méternyire visszább húzódva vicsorogtak feléjük.
A nő sebtiben megragadta a férfit a köpenyénél fogva és megpróbálta felrántani a földről.
Ez a manőver végül kudarcba fulladt amikor a lány vérző lábában végig hasított újra a fájdalom.
Ámbár most egy fog sem szaggatta húsát a fájdalom mégis kínzón tört rá. Egyensúlyát vesztve zuhant a feketeköpenyesre.
Az első gondolata az volt, hogy a bestiák nem fognak teketóriázni és azonnal rájuk rontanak amint felocsúdtak. Márpedig az nem fog néhány másodpercnél több időt igénybe venni.
- Anima epaile!
Tudatosan és érthetően ejtette ki most azokat a szavakat melyek korábban elvakították a feketeköpenyest, s Elsga városába hozták őket. Nem is igazán volt ideje gondolkodnia a következményeken.
Testén a korábban felfénylő rúnajelek ismét felizzottak, de most ezzel egyidőben irtózatos fájdalomként kezdett rohanni felfelé testén a fekete színű átok jel. Formenya fogát összeszorítva tűrt a testét gyötrő erőnek. Az átok... Tudta, hogyha újra erőteljes varázst használ, akor rohamos gyorsaságal fog terjedni a testét sújtó átok. Most ennek érezhette hatását.
De akkor sem engedte el egy pillanatra sem ellenségének köpenyét. Míg fizikailag érintkeznek addig oda kerül a férfi is, ahová a nő. Ezzel is tisztában volt.
Szemeit lehunyva még látta ahogy a bestiák nekik ugranak. Aztán újra a világot összezúzni tűnő hangok egyvelege a fülében amit a tér változtatásának tudhatott be. De nem nyitotta ki szemeit. Nem hiányzott végső perceire még a vakság is.
Mert a vég elérkezett. Ebben biztos volt. Érezte a szívéhez már iszonyúan közel járó átok terjedéséből.
Ujjai még ekkor is görcsös ragaszkodással kapaszkodtak a mágusban. Nem engedte el. Még azon áron sem, hogy esetleg némi elégtételt jelenthetne számára így a vég előtt.
Az nem Ő volna. Formenya Hyalma nem kér az életből úgy, hogy más életével fizessen cserébe. Szürke köpenyes volt. Tudta hát a módját az életet életért varázslatnak. Ám ez volt az a pont, melyet ő sosem fog átlépni. Ez eddig is így volt, s nem is változtatna rajta. Még most sem, hogy a halála immár perceken belül elérkezhet.
A zaj elhalt. Formenya csak másodpercekkel később eszmélt rá, hogy langyos hullámok mossák oldalát. Pedig nem is vette észre, hogy már elérte azt a helyet, melyre éppen gondolt az előbb.
Lassan felnyíló szempillái között a felkelő nap fénye szűrődött keresztül. Testét újra és újra langy hullámok nyaldosták.
~Mindig is visszavágytam ide... a tengerhez.... Nincs jobb hely és idő a véghez.~
Csak ekkor jutott el tudatáig a felismerés, hogy még most is szorongatja a mágus köpenyét aki meg történetesen mellette hevert. A mocorgásából ítélve már magához tért a varázslat hatásából amit ez a fajta teleport varázs okoz.
- Kettő... talán három nap... *kis szünet után folytatta alig hallhatóan* - a szemed rendbe jön...
Az ég vörösben úszó felhői előbb csak homályosodni látszottak, majd mindent elnyelt a színtelen semmi melybe hullani érezte magát.
Eszméletlen volt, mégis ott cikáztak elméjében gondolatai. A múltjáról, a jelenéről és valaha tervezett jövőjéről.
~Ha Arash nem jön közbe... De így is jó volt... Igazi NAGY kihívás volt...~
Ujai elerőtlenedve csúsztak le a férfi köpenyéről, hogy a hozzájuk tartozó test mellett azokat is simogathassa a kelő nap sugaraival átitatott tengervíz.

//Arash... vissza passz a labda...XD//

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-05-23, 10:33 pm

*Arash ordítása nyomán inkább hallgatózni kezdett. Csak a hangok árulhatták el neki, hogy hol is vannak azok az átkozottak. De átkozott volt neki már az egész világ is.
Most nem ült csúfondáros vigyor vakká avanzsált arcán, inkább a düh és az elszántság maradt csak.
Olcsón nem adja magát – döntött.
A némber jelent meg mellette, hallotta sziszegő hangját. Most nem húzódott elégedett vicsorra széles szája, mikor érezte a körülötte megjelenő mágiát.
Érezte az égett bőr szagát, és érezte azt is, hogy a köpenyénél fogva próbálják felrántani.*
- Mi van, már erre sem vagy képes?
*Meggyőződés nélkül szólalt meg, inkább csak korábbi önmagát ismételte.
Immár megfigyelhette a varázsszavakat, melyek másodjára ragadták ki sarkaiból a világot, és érezte, hogy valami változott.
Érezte a sós víz szagát, ahogy azt is, hogy benne hever.
Megmozdult.
Teljesen mindegy volt, hogy éjjel van-e, vagy nappal, hogy hol vannak, csupán az számított, hogy egy ekkora varázslat annyira lemerítette a nő szervezetét, hogy talán csak pillanatai voltak hátra.
A férfi megpróbálta kezével kitapintani a fekvőhelyét ellenségének. Ekkor hallotta meg az elhaló hangot, mely arról beszélt, hogy nem végleges a vaksága.
Először abból indult ki, hogy ő hogy tenne. Még egy utolsó belerúgna az ellenségbe. Mert miért is ne? Hadd szenvedjen a némber!
Sietve állt négykézlábra, s így végre rálelt a köpenyt elengedő nőre.*
- Érzed már a véget, némber? Ugye érzed?
*A káröröm mégsem volt az igazi benne. Fura érzés volt, hogy végül mégis győzött. Túlélte a nőt!
Még furább az a gondolat, amely beleégette magát elméjébe és nem engedte nyugodni.*
~Mi van, ha igaz?
Mi lenne? Akkor is meghal. Megérdemli a halált! És akkor lesz TELJES a győzelem, amikor újra látni kezdek!
Nem akart megölni!
Vagy nem tudott!
Meghalt?~
*A mágus a nő fölé hajolt, ahogy a vízben feküdt. Fekete kezei végigtapogatták, mire felmérte, hogy is fekszik, majd megtalálva a keresett pontot, fülét a szürkeköpenyes mellkasára tapasztotta.
A szív gyengén, de még vert. Még nem fojtotta meg a méreg egészen.
A mágus dühös lett.
Mérgében ököllel rácsapott az alatta heverő testre.*
- Miért élsz még? Miért nem tudsz már meghalni?!
*Artikulálatlan üvöltés hagyta el a száját, de nem bántotta a tehetetlen ellenséget tovább.
Inkább a vízben töltötte ki dühét. Azonban a vakság azt teszi, hogy ha valaki a szeme világához szokott, ilyen ingoványos talajon nem őrzi meg egyensúlyát, így csobbant bele Arash is a vízbe, éppen Formenya mellett.
Megérezte a testet és ismét a szív fölé hajolt. Még mindig vert, makacsul, mintha utolsó erejével is az életbe kapaszkodna. Közben kitapintott a botot, keze mintha nőjét simogatná végig, úgy ért hozzá. Az ő botja.
Arash felvihogott, majd megragadta és nemes egyszerűséggel széttépte a ruhát Formenyán.
Tőrét vette lő, s a hegyével felsértette a bőrt a szív felett. Feketésre színeződött vér serkent ki, de persze ezt nem láthatta. Rátapadt széles szájával és szívni kezdte, majd köpni.
Minden köpés után fintorgott egyet.*
- Az én sötétségem…!
*Kezét tartotta a test fölé.*
- Jöjj vissza hozzám, hozd vissza a halált! Jöjj vissza hozzám, hozd vissza az életet!
Jöjj vissza hozzám, enyém vagy már, jöjj vissza hozzám, az átok semmissé tétetett!
*Kántált folyamatosan, s a sötétség örvényleni kezdett a levegősodró körül, a sebből egyre több jött kifelé, megfoghatatlanul, mintha csak foszló fekete köd lenne, aztán körbevéve Arasht ott lengedezett körülötte.*
- Amsack! Takarodj!
*A szavak közben botját a tenger sekély fenekébe döfte, s a bot, mintha magába szívta volna a sötét ködöt, az leereszkedett a tengerbe, hogy aztán abban oszoljon szét.
A mágus lerogyott a vízbe. Ült ott egy darabig, aztán megunva a tengervízben ücsörgést, megragadta Formenyát és néhányszor hasra esve kivontatta a partra.
Meghallgatta a szívet, s az még mindig vert. Tudta, ha az éjszakát túléli, akkor meg is marad. Leült a test mellé, botját pedig keze ügyébe helyezte.
Ő meg jobb híján ott marad kárörvendeni.
Amikor a nap első sugarai narancs-vörössé festették a tenger hullámainak taraját, a mágus lenézett a mágusnőre. Az megmozdult.*

//Nehogy azt hidd, hogy jóságból tettem.... Very Happy

Én sosem javulok meg.//

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-05-30, 6:56 pm

A világ hosszú ideig olyannak tűnt mintha a színtelen semmibe hullt volna. Nem gondolkodott. Nem is érzett késztetést a gondolkodásra. Csak egyszerűen létezett. Maga sem tudta volna megmondani, hogy a halálnak vajon melyik partján várakozott volna amolyan dermedt öntudatlanságban a lelke.
A homály egyszer csak elszállt üressé vált elméjéről. Aztán a sötétség lassan forgó gigaászi univerzumként kezdte bekebelezni őt.
Nem félt, nem rémült meg. Nem is gondolt semmire ezzel kapcsolatosan. Csak átengedte és magába engedte az örvénylő világot.
A sötétség is oszlott. Lassan fények villantak föl nem is létező szemei előtt.
Sárgán, vörösen, kékesen nyaldostak bele olykor a levegőbe.
- Nya... *hallotta valahonnan elméjének legrejtettebb zugából, s egyben mintha önnön lényén kívülről is érkezett volna* - Nya!
A hang sürgetőbbé vált. De nem értette. Ez a szó értelem nélkül csengett testetlen füleiben egy röpke pillanatra. Aztán fájdalmasan nyilallt tudátaba a hidegség. Érezte, hogy fázik. Lábait úgy érezte, hogy legszívesebben futna egy ideig, hogy felmelegedjenek.
A lábai... Fura, hiszen nem is volt eddig tudatában, hogy van neki ilyen.
Aztán hirtelen minden élettelivé vált.
- Nya!
Most már szinte üvöltötte a vele szemben lévő ember neki a nevét. Formenya összerezzent a rideg kiáltástól. Egy kicsit még nézte az előtte lobogó tűz lángnyelveit, amint azok szinte ritmikusan nyaldossák a levegőt.
Erősen, kíméletlen szorítással ragadta meg bal vállát a szemközti férfi, aki dühtől eltorzult arccal ült még előbb előtte, de most idegesen pattant fel és szorította meg a lány vállát.
Szemei gyilkos indulattól parázslottak.
- Nya! Ha nem mellettem állsz, akkor ellenem vagy. Dönts! Velem vagy ellenem?!
Roagh szemei a halál biztos ígéretével vizslatták Formenya rezzenéstelen arcát.
A levegősodró hirtelen lehajította magáról Roagh kezét és ingerült tekintettel nézett annak szemeibe.
- Mi a fenét képzelsz magadról? Megígérted! Megígérted, hogy sosem kerülhet erre sor!
Formenya hangja metszőn hasított az amúgy is rideg, fagyos éjszakába.
Roagh felegyenesedett és egy ideig csak némán bámulta a lányt. Majd hirtelen oldalt fordult és a hófuvallatokon keresztül derengőn látszó városra mutatott.
- Látod?! Itt vagyunk alig egy lépésnyire a célunktól. Nem hagyom, hogy az az istenverte vénség eltántorítson tőle!*leengedte karját és Formenyara nézett* - Innen nincs többé visszaút! Ha most elhagysz engem, annak súlyos következményei lesznek!
Nya szemeiben düh izzott fel amikor hallotta a férfi szavait. Felállt és csalódottan mérte végig a szemben álló mágust. Mert az volt. Egy mágus, akit az a bizonyos "istenverte vénség" tett azzá, aki lett. Nélküle mostanra már vadak eledele lenne, akire már az elfogyasztói sem emlékeznek.
- Orod Ingorba beleegyeztem, de arról szó sem volt, hogy a hótündéken kívül mással is lesz dolgunk. *szinte pattanásig feszültek már idegei eddigre* - Nem ... fordulok... a mester... ellen! So-ha!
Az utolsó szótagolt szót már inkább csak sziszegte fogai közt mint rendesen mondta.
Roagh majd felrobbant dühében és kétségbeesésében. Morogva ragadta meg a lányt köpenye nyakánál fogva és húzta magához közelebb.
- Velem vagy ellenem? Egyszerű kérdés Nya! Ha a mester mellé állsz... *lélegzetvételnyi szünet után mondta csak ki* - Te is vele halsz!
Formenya szemeiben egyszerre volt harag, keserűség, bánat és csalódás. Ezen egyveleget nézte éppen a mágus amikor a lány keze ökölbe szorult majd teljes erőből állon vágta Roaghot.
A férfi elvesztette egyensúlyát a nem várt mozzanattól, s hátra tántorodott két lépést. Keze a fájó helyet fogta amikor a lányra nézett.
- Szóval ez a válaszod... *Zord tekintettel nézett a tűzre, s egy egyszerűnek tűnő kézmozdulattal már fel is kavarodott a hó, s némi fagyott föld egyveleggel zúdult a tűzre. Azonnal kihúnytak a lángok, s a tájat csak a magasan ülő hold világította be.* - Élj ennek az éjnek, mert pirkadatkor halott leszel!
Azzal egy szempillantás alatt el is tűnt a helyszínről. Nem lepődött meg a nő, hiszen mindketten mágusok voltak, s eképpen egy alapvetően egyszerűnek számító rövid távú teleport varázslaton nem akadhat fönn. Ezt alap szinten is tudnia kell minden mágusnak.
Formenya lassan kiemelte a nyakában lévő láncot, melyen egy szépen megmunkált medál függött. A hold fényébe emelve nézte sokáig a levegő mozgásának szeszélyeitől forgolódó medaliont, majd egyszerűen csak elengedte. Elengedte, s a lánc medálostól hullot bele a hóba ott, hol az előbb még lángok nyaldosták az éjszakai levegőt.
Formenya szemei legmélyén is szomorúság ült, felszínén mérhetetlen fájdalommal.
Tudta, hogy másnap két számára fontos ember közé kényszerül. A mestere és Roagh közé. Mester és tanítványa, hogyan válhat íly kegyetlen ellenséggé? De ez csak benső gondolatként marad meg nála örökre, kimondatlanul.
Az éjszakai kép szerte foszlott, hogy helyét átvegye a csillogón fehérlő havas táj képe.
Csupán három alak volt a hómező kellős közepén. Ketten egymás mellett álltak: Formenya és a mestere. Velük szemben, tőlük nagyjából tíz méterre állt Roagh. A mester másik tanítványa.
- Utolsó esély Nya! Jöjj vissza hozzám és... és szavamat adom, hogy nem esik bántódása senkinek!
Roagh szavait próbálta mérlegelni a lány. Mestere arcáról semmiféle érzelmet nem volt képes leolvasni. Most nem. Egy olyan arcról, melyen egyébként a legkisebb érzelmek is láthatón szoktak megjelenni. Most fagyos tekintettel állt ot a mester a tanítványait figyelve.
A kép ekkor újra váltott. Formenya Roagh mellett állt és onnan nézett mesterére.
- Mester! Ne állj utunkba, kérlek! Nem te vagy az ellenség. Az ellenség odabenn lakozik. *azzal Roagh Orod Ingor tündéinek városára mutatott* - Hagyd el Orod Ingort és nem esik bántódásod!
- Ostoba kölyök! Mégis honnan veszed a bátorságot, hogy egy nép bírájának kiáltsd ki magad!? *a mester szemeiben félelmetesen izott a megvetés* - Mely istentől kaptad a jogot a hóhér szerepben tetszelgő sereged felállítására? Egy népet akarsz kiírtani? Te eszetlen kölyök!
- Kérdezd meg tőlük!
Ennyi volt a válasza Roaghnak, s a következő pillanatban megidézett több tucatnyi tűzgömböt melyek egyszerre vették célba egykori mesterüket.
Tűz, föld, levegő és víz... Minden elem egymásra tört a két mágus harca közepette. Nya meg csak állt ott, ahová Roagh odébb taszította és nézte tehetetlen kétségbeeséssel a két számára fontos mágus halálos küzdelmét.
Aztán egyszer csak az öreg mágus talán valamit elvétett, mert egy jég dárda szúrta át bal vállát. A mester fájdalmasan felordított. Nya szívében reszketve futott végig a felismerés: itt és most meghal egyikük, ha nem tesz semmit.
De akkor meglátta, hogy Roagh a legerősebb varázslatát idézi meg... olyan erős tűzvarázslat volt az, amit csak a magasan képzett mágusok tudhatnak kivédeni... Azok közül is csak azok, kik erejük teljében vannak...
Aztán elszabadult a pokol... Látta a tűzben izzó földet, a sziklákat, amik úgy hamvadtak el az elemi csapástól mintha sosem léteztek volna... És látta, ahogy mestere utoljára rá pillant, és egy csepp harag sem volt tekintetében.
Formenyából tudatán kívül szakadt ki a kiáltás: - Elég! Hagyjátok abba!
Roagh felé ugrott, hogy megfékezze, hiszen láthatta jól, a következő csapása az utolsó lesz mesterükre.
- Roagh! Neee! *De akkor már elemi erővel hullámzott mestere felé a szökőárként támadó hófal. Formenya ösztönösen teleportált mestere elé, s fölé hajolva, csak annyit suttogott:* - Bocsáss meg!
Mintha saját testével szeretné védelmezni az öreg mestert, ki már így is súlyos sérüléseket szenvedett el egykori tanítványától, csak szorította magához, mintha ezzel elháríthatná a halálos gyorsasággal közelítő hóhullámokat.
Az ezt követő pillanatokra eddig nem is emlékezett. Mestere utolsó erejével még elő húzott zsebéből egy apró medaliont, melyet előző éjszaka Formenya dobott el magától, s most saját vérétől szennyezve nyomta a lány homlokához a medál hátulját. A medalionba vésett rúnák felizzottak, Nya szemei színüket veszítve váltak előbb fehérré, majd rögvest eztán ívbe görnyedt teste a fájdalomtól. Fejét hátra vetve ordított az égető érzéstől, s abban a pillanatban lángoló örvényként kelt életre körülötte a föld, a hó, a levegő, s még a felhevülten folydogáló víz is.
Minden megfordult, kifordult önmagából... A sziklák, a föld...és a sosem látott erejű lángok Roagh ellen fordultak. S ő tehetetlen volt a csapással szemben, mert már utolsó erejét is felemésztette a mesterrel vívott küzdelem.

Formenya ordítva ült föl. Zihált és úgy érezte, mintha teste menten elégne a forróságtól.
Előb csodálkozva nézett a partot nyaldosó vízre. Aztán szakadt ruhájára siklott tekintete. Ösztönös mozdulattal húzta magán össze köpenyét. Már amennyire képes volt ezt tenni ilyen lestrapált állapotban. Botja ott hevert mellette. De ami végül mégis megdöbbentette az nem a parti sziklán pihenő Arash látványa volt hanem az, hogy testéről úgy eltűnt az átok jele, mintha soha nem is lett volna ott. Egyértelmű mégis hihetetlen volt számára, hogy a feketeköpenyes megtörte az átkot.
- Miért?
Csak ennyit nyögött ki neki, aztán megpróbált lassan talpra állni, de olyan szinten érezte a testén uralkodó gyengeséget, hogy egyszerűen csak vissza rogyott a homokba. Nem is próbálta meg újra egy ideig. Közben keze saját homlokára tapadt. Jól sejtette, magas láza van. Valószínű, hogy egész éjjel lázban hánykolódott, gondolta magában.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-05-31, 1:30 pm

*Az éjszaka csaknem eseménytelenül telt. Arash lassan száradó ruhában ücsörgött a parton Formenya közelében.
Maga sem tudta, hogy mit is keres még mindig a mágusnő közelében.
Mennie kellett volna, és ha a látása visszatért volna, ment is volna. Csakhogy a sötétség nem akart szűnni szemei elől.
Magában ezerszer, meg még egyszer megfogadta, hogy ha meghal a nő, az sem fogja érdekelni, ott hagyja, hadd szedjék szét az állatok.
Magában a nőt okolta minden problémáért. Ha akkor nem száll vele szemben, amikor a vonuló seregeket próbálta lassítani, nem történik ez az egész meg.
De késő volt már ezen gondolkodni és a mágus is csak jobb híján járatta agytekervényeit ezen.
A hajnali szellő volt az, amely végül figyelmeztette, hogy eltelt az éjszaka, mert látása még mindig nem tért vissza.
Kitapogatta kulacsát és jól meghúzta. Ezután következett a levegősodró ordítása.
A feketeköpenyes nem fordította arra fejét sem. Minek? Látni úgyse látta. Hallani meg így is hallotta éppen eléggé.*
- Mit számít a miért?
*Morrantotta oda élesen.*
- Örülj inkább, hogy élsz! És ha élni akarsz, maradj veszteg és pihenj!
*Botjára támaszkodva tápászkodott fel. Tudta, hogy az erős varázslatok, a küzdelem az átokkal legyengítették a nőt. Majdnem belehalt. Bámulatos volt, hogy mindezek ellenére az éjszakát túlélte.
Arash egy lyukas garast sem adott volna az életéért, amikor az átkot megtörte.
A mágus gyomra hangosat kordult, jelezve, jó ideje nem evett már semmit.
Arca elsötétült. Vakon ugyan hogy fog élelmet találni? Mert van ugyan még átázott tarisznyájában valami, de lehet, jobban jár, ha azt az ételt már a halaknak dobja be.
Szerencsétlenkedni a nő előtt nem akart. Azelőtt kellett volna erre gondolnia, mielőtt még magához tért a némber.
Dühös volt magára, amiért nem gondolt erre hamarabb.
Miféle élet a világtalanoké? Nyomorult korcsok, életre alkalmatlan lények, akik terhet jelentenek a világra a mágus szerint.
Arash pedig nem akart ilyen lenni.*

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-05-31, 4:32 pm

- Mit számít a miért? *Vetette oda élesen a nőnek.* - Örülj inkább, hogy élsz! És ha élni akarsz, maradj veszteg és pihenj!
Formenya szeretett volna valami frappáns választ az orra alá dörgölni. Viszont nem volt épp abban az állapotban, hogy csípkelődjön vele. Hiszen felülve se bírt sokáig maradni az erőtlenségtől. Így aztán vissza hanyatlott a földre.
Némi hallagatás következett, amit megzavart valakinek az éhsége. Pontosabban az arra utaló jelek. Egy ideig Nya nem szólt semmit. Végül - úgy negyed óra elteltével - anélkül, hogy a férfi felé nézett volna, megszólalt.
- Nagyjából egy mérföldnyire van egy fura, orkra hasonlító szikla... Attól nyugatra találsz egy nádkunyhót, vagy ami maradt belőle. Van ott egy rejtett lejárat. Gyanítom neked nem fog gondot okozni a megtalálása.
Lassan felült, hogy a férfira nézhessen. Gyanította azt is, hogy ebben a pillanatban sík hülyének nézheti, hogy olyan támpontokat ad neki, amiket hasznosítani csak látva lehet, nem pediglen vakon. De nem zavartatta magát.
- Ott találsz szárított husokat, meg italt is. Néhány hónapja, amikor erre vetődtem feltöltöttem élelmiszerrel. Olyanokkal amik nem könnyen romlanak. Na meg van pár gyümölcs féle is a közeli fáknak köszönhetően. Azt sem nehéz megszerezni egy mágusnak.
Majd egy ideig csak nézett a feketeköpenyesre. Végül újra visszadőlt.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-05-31, 9:49 pm

*Arash biztos volt benne, hogy a némber csak azért nem vágott vissza neki, mert nem volt hozzá ereje. Ilyen nővel még nem találkozott. Valamikor igencsak felvágták neki a nyelvét, az biztos.
Épp csak végighallgatta a nőt, de már nem is bírta magában tartani szavait.*
- Mégis mit gondolsz? Hogy majd éppen rád szorulok, némber?
*Büszkén kihúzta magát, majd inkább feltápászkodott. Ő ugyan nem fogad el ettől semmi segítséget. Még akkor sem, ha megkímélte az életét, hiszen megölhette volna.
Viszont megvakította, s csak Arashon múlt, hogy nem patkolt el az ő átkától. Innen nézve egy hangyányival közelebb érezte magát ahhoz, hogy végezzen a másikkal, mint a nő érezhette.
Olyasfélét tett, hogy megőrizze büszkeségét, amit másképp nem tett volna meg.
Feltápászkodott, majd elmormolta a teleportálás igéjét, hogy aztán jóval távolabb kössön ki, igaz egy kidőlt fa tetején, ahonnan szépen alá is bukott, nem tudva, hogy hol is van.
Nagy puffanással ért földet.*
- Engem ugyan senki ne szánjon…főleg egy efféle némber ne…ha nem tudom magam ellátni, nem érdemlem meg, hogy éljek….
*Morgolódott, miközben fájdalmas arckifejezéssel tápászkodott fel. Botját csak a legvégén engedte el, így rövid tapogatózás után már újra a kezében volt.
Ahogy az a vászontarisznya is, az elázott étellel.
Undorodva, fanyalogva, de büszkeségében meg nem törve evett belőle annyit, a mennyit le bírt erőltetni a torkán, bőségesen leöblítette vízzel, és csak utána tért vissza, hasonló módon a nő mellé, mint ahogy távozott.
Mikor végre megállt a közelben, ha Formenya adott valamiféle hangot, arra fordította a fejét.
Egyébként csak a vak világba szólta be szavait.*
- Ha már eddig életben maradtál, meg is maradsz. Örülhetsz.
*Ezzel távozni is készült.*

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-06-02, 10:51 am

//3. küldetés - Kincsvadászat//

*Aventhis szabad, mint a madár, habár most éppen egy különleges feladatra összpontosít. Igaz, hogy keresőszellem, méghozzá Furiáé, de eddig még nem adott neki feladatot, így azt csinál, amit akar. A lényeg, hogy oda száll és ott ijesztget, ahol csak akar. Így esett meg az is, hogy a minap az egyik utazóhajón Aventhis szert tett egy igen misztikus és titokzatos térképre. A tulajdonosa nagy haraggal és dühhel hajította a vízbe a térképet, Aven pedig kibányászta onnan. Valószínű, hogy egy igen idióta és buta hajóssal hozta össze a szellemet a sors, hiszen ahogy kibányássza a térképet a vízből és ismét visszaérkezik a hajó egyik eldugott lyukába, kiderül, hogy amit a férfi a vízbe dobott, az egy térkép. A szellemlány nézeget egy darabig a térképet, majd hamar rájön, hogy ez bizony Elsga, a romváros. Habár még nem sokat járt ott, ismeri már a helyet, így könnyen felismerte a térképről. Így hát lehunyt szemmel gondolja oda magát a helyre és néhány másodpercnyi utazás után ott is találja magát a kihalt, sivatagos romvárosba.*
- Hajajj, ez valami különleges térkép. Azt hiszem, ehhez több idő fog kelleni... *motyogja a lányka és az egyik elhagyatott házhoz lebeg, hogy leüljön a háztetőre. Őt nem zavarja sem a por, sem a szél, de még a meleg sem. Tökéletesen átsüt rajta mindenféle napfény, és így frankón érzi magát. Kitekeri a térképet és néhány követ rak a szélére, hogy el ne fújja a szél. Hiszen azért a térkép egy tárgy,van súlya, szóval simán elfújhatná a szél. De Aventhis erre is gondol, így most már csak egyszerűen meg kell fejtenie. Na igen, viszont Aventhis soha nem volt valami nagy eszű lányka. Persze, tudott olvasni, és ismerte a történelmet - és persze most is ismeri, de a matematikához és a logikai feladványokhoz nem sokat konyított, és konyít most sem. A térképen meg van jelölve egy út, ami nyilván a város, és egy nagyobb X, ami nyilván a helyet jelöli. De igazából ennél többet a lány sem tud megállapítani, ugyanis a térképet átszeli néhány vastag, fekete vonallal rajzolt rúnaszerűségek.*
- Biztos, hogy valami varázsjel, amit meg kell fejteni. *suttogja a lányka magában és az ujjaival végigrajzolja a jeleket. Hirtelen feltámad a szél, felkapva a térképet, ami elszáll messzire. Aventhis riadtan pislog a térkép után és lelibbenve a háztetőről, gyorsan a térkép után siet, ami megakadt egy oszlopban. Azonban a térkép fordítva van, így Aventhis összevonja a szemöldökét és megnézi jobban a varázsjeleket. Kicsit elfordítva a fejét, majd egy széles vigyor jelenik meg az ajkain és leveszi a térképet az oszlopról. A térképen a varázsjelek meghatározott sorrendben vannak, és 90 fokos fordulattal egy szöveget ad ki. A szellem ide-oda forgatva a fejét olvassa fel a szöveget:*
- Templom, oltár, alatt, kő. *olvassa fel Aven a négy szót, amit a 360 fokos fordulatból kiadott a térkép. Kicsit jobban megsasolva a papírlapot, egy halvány alaprajz is kivehető a térképen, ami nyilván a templomot akarja jelenteni és valóban az oltár résznél látható az X.*
- Nahát! Mégsem volt ez olyan bonyolult, csak egy kis ötletesség kellett hozzá! *mosolyog boldogan Aventhis, habár egyelőre még nem tudja, hogy mit is fog csinálni a kinccsel. Neki nem kellenek a földi javak, nincs szüksége pénzre, se semmi másra. De azért a kalandban benne van, így a templomba gondolva magát az oltárhoz száll. A templom is elhagyatott, a teteje félig már leomlott, de az oltár még áll, mintha a templom istene nem engedné összedőlni a neki épített szentélyt. A szellemlány odasiklik az oltárhoz, ami alatt valóban ott van egy kő, de összetörve. A törött kő alól egy aprócska kincsesláda csillan meg. Aventhis lassan arrébb emeli a követ és belenézve a kincsesládába csak egy gyűrött cetlit talál: "Gratulálok! Meglelted a kincset!". A lány egy pillanatig döbbenten mered a cetlire, majd jóízűen nevetni kezd. Neki nem volt hosszú idő ide eljutni, a feladványt egyenesen élvezte, az anyagi javak meg úgysem érdekelték a szellemet. Látszik, hogy valaki már megtalálta a kincset, de itt hagyta a többi idiótának, akinek esetleg sikerül megfejteni a feladványt, ami a térképen van. Aventhis is így tesz, ott hagyja a doboz, ahol van, ráhelyezi a köveket, majd egy forgalmas, nagy városba képzeli magát, ahol "véletlenül" elejti a térképet egy fogadóban.*
~Ez jó muri lesz!~*kuncog magában a lány és visszaképzeli magát a romvárosba, hogy figyelje, hogy ki lesz az a bátor, ám botor élőlény, aki eljön ide a kincsért áhítozva.*

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-06-10, 4:19 pm

//Arash as hisztirohamos mágus XDDD//

- Kezdesz úgy viselkedni, mint egy hisztérika. Vagy inkább úgy mint egy duzzogó kölyök.
Formenya felült, megnézte sérültnek minősíthető ruháját, ami egyébként a kedvencei egyike volt. Igaz, ő szinte minden ruháját szereti, ha nem így volna, nem vette volna meg egyiket sem.
Mikor látta, hogy értelmetlen a próbálkozás, hogy ruháját elfogadható állapotúvá tegye, hát feladta. Kezére támaszkodott és felkelt a földről. Nem mutathatott valami nagyon bizalomgerjesztő látványt, mivel csaknem visszarogyott eleinte de, végül mégis sikerült botját szorongatva talpon maradnia. Mindkét kezével kapaszkodott a sárkányfejes botban, s úgy szólt a távozni készülőnek tűnő feketeköpenyeshez.
- A helyedben még maradnék pár órát... Legalább addig, míg a látásod vissza nem tér.
Lassan elporoszkált a szikláig amin korábban a férfi ücsörgött és letette rá magát.
- Azonban mivel úgy tűnik, nem vagy hajlandó együtt működni, kénytelen leszek én magam elmenni ételért.
Azzal mély levegőt vett és eltolta magát a sziklától, majd ezzel a lendülettel meg is indult.
Egyszer csak megállt és a férfi felé fordította fejét, s megszólalt.
- Ha akarsz velem tarthatsz *előre fordult és lassan megindult tovább* - Vagy maradhatsz és várhatod a halált avagy a csodát... amit csak akarsz.... Tőlem repülő halakra is várhatsz. Én távozok.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-06-12, 8:40 pm

- Némber! Olyan okosnak hiszed magad, mégis meghalhattál volna.
*Vicsorgott egyet a fekete bőrű mágus. Hallgatta a nő erőlködését, ahogy próbált feltápászkodni. Ha csak pár órát tart már a vakság, akkor lassan gondolkodhat azon is, hogy mégis végezzen-e a nővel. Persze csak akkor, ha tényleg visszatért a szeme világa. Ha nem, akkor még így sem sok esélye maradt, hogy a némber nemrég még a halálán volt.
Az étel szóra összefutott a nyál a szájában, de Arash büszkébb annál, hogy engedjen a kísértésnek. Nem, és nem! Ő nem hunyászkodik meg egyetlen boszorkánynak sem!
Felnevetett, harsányan, mielőtt megszólalt volna.*
- Veled? Együttműködni? Soha, te némber!
*Köpött egyet maga elé és a hang alapján hallhatta, hogy a tengerbe sikerült találnia.*
- Félrebeszélsz, némber! Ha nem hazudtál, hamarosan látni fogok. Most sincs rád szükségem. Ha nem fogok látni, akkor meg úgyis mindegy, hogy veled tartok-e. Nem kell alamizsna.
*Elfordult, és érezte, amikor a lábait éri a tenger hűs vize. Tudta, ha távolabb akar menni, csak a partot kell követnie. Abban pedig segíteni fog a víz.
Azért még egyszer ő is a nő hangja irányába fordult.*
- Megmentettem az életed. Adósom vagy, némber. Egyszer majd behajtom rajtad.
*Vak szemeit emelte kísérteties pillantással Fromenyára. Ezúttal komolyan beszélt.*
- Megtalállak, bárhol a világon!
*Ezzel végleg hátat fordított s elindult a part mentén

//Köszönöm a játékot, igazán élvezetes volt, Formenya! Very Happy

//

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2012-06-13, 7:11 pm

Alamizsna... Úgy gondolta, hogy ennek a szónak nem is ismeri tán a valódi jelentését a feketeköpenyes. Meglepő is volna, ha egy szemernyi érzés is akadna bőrétől is sötétebb lelkében.
- Megmentettem az életed. Adósom vagy, némber. Egyszer majd behajtom rajtad.
Formenya nem is vette a fáradtságot arra, hogy hátra nézzen. Méghogy adósa - gondolta magában - hiszen inkább lehetne fifti - fifti alapra tenni a történteket mivel Arasht meg ő mentette ki a sivatagi bestiák karmai közül. Ha nem így tesz, már réges régen még a körmeit is emésztgetnék a sötét varázslónak.
- Megtalállak, bárhol a világon!
Erre megállt és csak jókedvűen és hangosan nevetett a légből kapott ötleten. Ugyan, mit gondolhat az a férfi? Hogy ő ezen kontinens szülötte? Talán még legenda szinten sem hallott Evolyranról. De nem szólt semmit csak lassan haladt tovább.
Sajnálta amazt, hogy vakon kell boldogulnia még egy ideig de, azért nem volt se annyira beképzelt, s pláne bolond nem, hogy egy ilyen erős ellenség közelében maradjon annak akarata ellenére ebben az állapotban.
Szinte biztosra vette, hogy amint visszanyeri látását azon szent percben megpróbálna végezni vele. Ezt a számára inkább szentségtelen mint szent pillanatot jobbnak látta nem kivárni.
Ha a mágus nem óhajtotta a társaságát, akkor ő bizony nem fogja erőltetni. Örülhetnek annak, hogy egyáltalán túlélték a romvárosi kalandjukat.
Végül, mint akinek hirtelen valami életbe vágóan fontos dolog jutott eszébe, megpördült és a mágus után kiáltott méghozzá olyan hangosan ahogyan csak bírt, hogy amaz biztosan meghallja.
- Jut eszembe! Arra az öbölbe jutsz ahonnan nincs út tovább semerre! Ha az ellenkező irányba mennél, akkor pár órányira innen találsz egy falut és egy kikötőt... Onnan könnyen haza juthatsz! Csak ne áruld el magad! Nekik ellenséges mágus vagy!
Aztán megfordult és többet már nem fordult hátra, nem nézett vissza, s egy fia szó sem hagyta el száját. Csak ment tovább arra amerre az útja a rejtekhelyhez vitte.

//Megtisztelő volt egy méltó ellenféllel hadakozni. Nagyon élveztem én is a játékot. Köszönöm... és még találkozunk egyszer, valahol... ki tudja mikor Very Happy

//

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-06-25, 1:33 am

// Nen, és aki még becsatlakozna. Kérésem ne hagyjatok stagnálni minket ha jöttök//
*Kietlen pusztaságba lép, a nap melege tűzi a ruhán keresztül is. Egy városhoz ér miről már hallott pár regét, egy sárkányról s az istenekről. Bár ki hiszi el azt mi a nép száján terjeng. S azt mondják ez a föld elátkozott. Vajon van e nála nagyobb átok e világon. A sétáló halál, vörös szemekkel járja a környéket préda után kutatva. De most valamiért nyugalmat érez, s egy ismerős illatot hord magával a szél. Nem tudja honnan ismerős emlékeiben kutat de nem igazán tudja feltárni a titkot. De felé tart, hisz az illat egyre csak erősödik. Egy oszlop árnyékába foglal helyet, maga mellé fekteti a lándzsát itt értelmetlen lenne leszúrni hisz a puha homok elengedné. Kulacsáért nyúl, letekeri annak kupakját s jót kortyol belé. Szája szélén egy csepp víz surran álla felé majd a homokba hull, mi mohón felfalja azt úgy, hogy nyoma nem marad.
-Jó idő van meg kell hagyni... s a fekete még mindig nem az ideális szín ezekhez a túrákhoz...
*Gondolkodott el, s ismét csak arra jutott, hogy öltözéke nem ideális sivatagi környezet bebarangolására. Táskáját leveszi hátáról, miközben szeme a távolba figyel. Kissé előre dől, s leveszi magáról a fekete kabátot s alatta a fehér ing marad. Szeme előtt száll a homok s mint apró kis hurrikán kavarja meg a szél. Megdörzsöli bal szemét, a homok mindenhova bejut, s most szemét sem kímélte meg ettől.
-Jön valaki... érzem a szagát a levegőben... ismerem őt láttam már valahol... éreztem már ezt...
*Az oszlop árnyéka sem volt sokkal hűvösebb mint a napon bár jelentős mértékben elviselhetőbb volt. Szemei vörösbe váltanak, kutakodik a távolba ahonnan a szél hozza az illatot.
~De ki ő... s hol van... tudom, hogy itt vagy... nem tudsz meglepni...
*Cikázott a gondolat a fejében, majd keze meghúzta a táskát amibe éppen csak bele tudta préselni a kabátot. Lerakja maga mellé, másik keze felől mint fegyverét. Hisz ha arra kerül a sor azt kell először megtalálnia a kéznek. S már rá is markolt a homokban fetrengőre.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-06-25, 3:07 pm

//Aden és esetlegesen jelentkező női (*.*) játékos(ok) //

*A tikkasztó hőség senkit nem kímél. Így van ezzel Black Robe Nen is, aki a nap melegét kétszeresen is megszenvedi Fekete öltözékének és hosszú sötét hajának köszönhetően. Hogy ilyen adottság birtokában mégis miért lett az- az elvetemült ötlete, hogy meglátogatja Elsga városát, ahol köztudott, hogy egy fűszál sincs, nem hogy élőlény, esetleg egy csábos hölgyemény a levegőben terjedő izzásra való tekintettel? Erre a kérdésre a választ valószínűleg még az istenek sem tudták, nem hogy egy eszement földi halandó, némi mágiával a tarsolyában. Az biztos, hogy ha az használja a testet aki a koponyájukban lévő szürkeállományt is tudja használni, akkor valószínűleg nem "tévednek" erre a helyre.*

- Ehh de dög meleg van…

*Motyorogja Nen az orra alá miközben már ingétől is megszabadul. Legszívesebben valószínűleg a lehető legmesszebb hajítaná, de tudván, hogy még szüksége lehet rá, magánál tartja. Míg kabátja a derekát foglalja el, addig ingjét a fejére köti. Haját természetesen hülye felkötni, de miért is tenné meg. Testét egyedül a szíve fölött lógó ónix kereszt és a hozzá tartozó gyöngysor az, ami hűti, meg a némi kis víz, ami kulacsában derekán lóg, kabátja alatt. A fekete ing levételével szabaddá válik a nap fényének az út, fehér bőre felé, s szabaddá válik, az ezen helyen nem létező szemek számára a mellkasának egyik oldalát félig befedő fekete rajzolat.
Egyszer csak a közeli távlatokban mozgolódást vesz észre. Szemei fölé tartja mind két kezét annak érdekében, hogy lásson is valamit, így a nagy világosságban egy sötét foltot vesz észre.*

~ Egy kabát? Ember nincs?

*Kérdezi magától Nen és általában az embernek ilyenkor nem érkezik válasz, de nála igen.*

~ Már miért lenne itt ember? Elsga egy elf város volt, csak egy ősi sárkány …

- Felperzselte a hangulatot..

~Valahogy úgy. Biztos csak káprázott a szemed. Meglehetősen meleg van.

- Ezt könnyen kideríthetjük.

*Válaszként csak egy sóhaj érkezett, semmi több. Nen viszont letérdelt a perzselő homokba, majd egyik kezét a keresztre, másikat az általa mutatott árnyékra helyezte, s így kezdett halk mormogásba.*

- તમારા માર્ગ પર અંધકાર, જ્યાં કિરમજી રક્ત, જાઓ.

*Csak egy pillanatra, de felforrósodott a kereszt, majd vált olyanná akár a jég, s így a varázslat megindult, a kőből kilépve, az azt tartó kéz felé, majd Nen szívén át abba a kezébe, amelyet a földön tartott. Az árnyéka először csak megrebbent, majd elindult abba az iránya amelyben az előbb a sötét foltot látta. Egy kis idő elteltével már érezte az árnyék és a varázslat együttese által éreztetett aromát.*

- Egy ember. Tehát mégiscsak van itt valaki. Látogassuk meg a szerencsétlent.

*Szája széle rándult egyet a mosoly érdekében, majd felállt és követte az árnyék okozta szürkés utat, de nyakában lévő függőt továbbra se engedte le. Ahogy közeledett már kezdett érezni valami furcsa érzést, de nem tudta mire vélni. A puha homok elnyelte lépteinek ilyenkor szokványos zaját, így nesz nélkül közelíthetett hátulról az ember felé. Amikor már csak pár lépésre volt, elengedte a medált, így a szürke útból már semmi se maradt, csupán egy halovány sáv.*

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-06-25, 3:34 pm

*A nesztelen léptek az orrot nem csalhatják meg, egy vékonyka mosoly húzódik az arcra. Valami rémlik már erről a szagról, egy régi emlék hordozója ő. Mibe megremeg, Lys jut eszébe. Még a hátán is felborzolódik a szőr, még mindig kergetik azok a szemek mik utána bámulnak. Az illat egyre csak közelebb ér, s alig lehet már csak méterekkel mögötte. Keze háta mögé oson mit a közeledő nem láthat, hisz jól óvja az oszlop s annak árnyéka. Előkerül egy kés, mit tenyerével fed el. Vár had érjen még közelebb, s tudja meg mégis mit akar. S közben feljebb kúszik s már két lábon is terem. Keze pengével előre fordítja a kést, s ahogy a mögötte megálló férfi szaga nem közeledik tovább kilép az oszlop mögül, s keze elhajítja a kést. Mi a hosszú fekete hajon keresztül halad tova, az emberben kárt nem téve. Kár is lett volna ezért a gyermeki arcért, minek pillantására csak elbillenti fejét.
-Ismerlek téged...
*Bár lehet ezzel nem voltak mindketten így, elég sokat változott az arc mióta utoljára találkoztak. S már az arcát eltakaró kötőt sem hordja, ruháiban is másként van felszerelve. S csak az maradt a régi mit a férfi akkoriban nem láthatott. A vöröslő tekintet mi most mindkét szemét uralta. A sárkányéhoz hasonló szem a férfi minden mozdulatát követte, s lába már a lándzsa alatt hevert. Igaz ő támadott először de ki a franc gondolná valakiről is aki mögülem érkezik, hogy békés szándékkal jön.
-De nem tudom honnan...
*Szűkül össze szeme, védve magát a portól mit a felkavarodó szél visz magával. Lenge ingét a szél most kegyetlenül tépázza. Végig néz a férfi testén, a furcsa jelre figyel. Hajdanán neki is volt ilyen bár neki feltűnőbb helyre aggasztották, hisz arcát csúfította el.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-07-03, 12:36 am

/Ééésss ide is sikerült elérnem Very Happy

Haver

ez a mobilnet katasztrofális Very Happy

belföldöön még tűrhető de külföld Very Happy

/

*A férfi konkrét mozdulatai Nen szeme előtt rejtve maradnak, habár a fehér ing szél által okozott kilengése azért sejtet valamit, de teljesen meglepi Nen- t a férfi végső mozdulata. Csak a szerencséjén múlik, hogy még időben arrébb mozdítja a fején, így a penge, mely centikre halad el arca mellett, csupán egy két hajszálat csonkít meg.*
-Ismerlek téged...
- Pff
*Fujja ki kicsit erősebben a kelleténél a levegőt Nen.*
- És minden ismerősödet így köszöntöd, vagy csak engemet?
*A kérdés folyamán grimasz ült ki az arcán, ami nem volt meglepő a helyzethez viszonyítva. Kezét felemelve tapogatta meg arcát, majd fülét is. Bár fájdalmat nem érzett, lehetett akár egy kis karcolás is, ami éppen elegendő egy kis méregnek, ami bármilyen fegyver élén tökéletesen megfér láthatatlan gyilkosként. Szerencsére keze is ugyan azt érezte amit ő maga is. Füle is megvan, ahogy az arca is sértetlenül, csak néhány hajszála bánta.*
-De nem tudom honnan...
*A másik szavai Nen agyát is működésre kényszerítik. Nem igazán tudja, hogy miről kéne felismernie a férfit. Az érzés benne is ugyan úgy megvolt, de maga a felismerés hiányzott. Nem tudta hova tenni. Tudta, hogy nem lehetett olyan régen az a bizonyos találkozás, különben maga az érzés sem lenne meg.*
- Nekem is valamiért ismerős vagy, de láthatod, hogy én köszöntésképp nem vágtam hozzád semmit. Remélem következő lépésként nem akarod hozzám vágni azt a lándzsát, ami a lábad alatt van, mert az már kicsit erős köszöntés lenne.
*Hamis mosolya a széllel együtt érkezik, mely semmiféle enyhülést nem hoz a párás, forrongó levegőben. Bal kezét fegyverén tartotta, hisz ha a fogadás az előbbiekhez hasonlóan folytatódik, biztos ami biztos, jobb ha kéznél van a saját köszöntési módszerének eme formája.*

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-07-03, 1:27 am

*A kérdésre csak elnevette magát, mókás alak volt ez az amúgy elég sötét alak. Méri végig a ruházatot teljesen feketében. Egy kész bolond a sivatagban. S ekkor jut eszébe, mi nem is oly rég történt. Ez a gyerek volt ott vadalanban is. Ő intézte a szinte nevetést keltő beszédet, amit senki más nem mert.
-Nem nem minden ismerőst köszöntök így, csak akik a hátam mögül érkeznek. A kés akkor sem talált volna el ha nem mozdulsz... túl jól bánok vele ahhoz, hogy hibázzak.
*Teljesen biztos a dologban, már csak ahogy beszél is. Tisztán kivehető a hangja lejtéséből is.
~Kétségtelen... Ez a fekete mágus vadalanból.
-Egy szót mondok... Vadalan...
*A férfi reakciója mindent elárul, már csak a szó hallatán ahogy arca rezdül. Tudja miről van szó.
-A " mindent uraló és kezében tartó ő fensége" szöveg... a fekete mágus... Érdekes kis találkozás.
*Keze megindul de most fegyver helyett, kulacsát veti oda a férfinek. Ahogy az elkapja, ha elkapja érezhet, szinte még hideg.
-A lándzsát meg... csak az ellen használom aki méltó rá... Aki méltó a halálra.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-08-19, 9:46 pm

*Csak állt és nézett szembe továbbra is a másikkal. *
- A biztonság kedvéért inkább elhajoltam, lehet, hogy te bízol a te nagy pontosságodban, de én inkább nem. Arról meg igazán nem tehetek hogy hátulról cserkésztelek be.
*Lehet, hogy kicsit keményebben nyomta meg a hátulról szót, de a becserkészésről is inkább egy formás idomokkal rendelkező hölgyemény jutott eszébe, akit lehet, hogy még nem is ismer.
Ahogy a Vadalan szót kiejti arcának egy pontja csöppet megrezzent, s szája ívét felfelé húzta, de egyébben nem változott. A következő szavai már csak átfutották az agya tekervényeit, miközben elkapta egy kézzel a kulacsot, amin érezte is a kellemes hűsítő csepeket.*
- Méltó a halálra?
*Kulacs kupakját egy mozdulattal tekeri le, majd emeli szájához, melyek ördögi vigyorban terpesztenek fejének elülső részén.*
- Mindenki méltó a halálra… kiváltképp én..
*Az utolsó szavakat inkább már magának mondja mint a másiknak, majd jó magasra hajtja a kulacsot, s élvezi annak tartalmának hűsítő bizsergetése, mely végig halad benne.*
- Rémlik valami arról a bizonyos Vadalan földről, de úgy tűnik nem vagy az a kiemelkedő személyiség akit könnyen megjegyezhető.
*Miután a kulacsot visszazárta kezd bele újabb mondandójába, s a vége felé már röpül is a kulacs visszafelé a tulajdonosához. Újabb gondolatai újabb vigyort kölcsönöz szája vonalának.*
- Ahhoz hiányzik néhány formás domborulat.. innen onnan.
*Mondja miközben két kezével mutogatja női bájak felső majd alsó kellő helyen lévő domborulatait.*
- Mellesleg miből gondolod ember társam, hogy én egy mágus vagyok? Kicsit felháborító feltételezés, hogy jól mondjam.
*Teteti az ártatlant, hisz ő maga jól tudja hogy ki is ő, de a másik, varázserő híján nem tudja miféle képen érzékelhetné, hogy ő kicsoda, miközben egy szóval sem említette előtte.*

Ui.: bocs haver kicsit megkéstem, nem volt szándékos Smile

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 9:51 am

/Időn túli játék Sydneyvel/

Amerre szem csak elláthatott mindenütt homok és homok. A sivatag olyan részén jelent meg a semmiből Xerar és a karjába zárt lány, mely a legcsekélyebb mértékben sem volt másabb, mint a sivatag többi része. Nem finomkodott ideiglenes koloncával, egyszerűen csak elengedte az épp csak lábaival földet érintő lányt. Nem igazán foglalkoztatta a dolog, hogy vajon talpon marad-e vagy elterül a földön a hirtelen elengedés következtében.
Xerar - mire Syd észbe kaphatott volna - már hátat fordítva bámult a homokbuckák között rejlő távoli pont felé.
- Úgy tudom, kedveled az expedíciókat. Fogd fel úgy, mintha életed legfontosabb expedíciójára invitáltalak volna.
Elhallgatva fordult a lánnyal szembe majd újra megszólalt, ám ezúttal gúnyos mosolya is megjelent szája sarkában.
- Ahol a tét az életed. Persze, ha sikerül megtalálnod, amit keresek, akkor ép bőrrel foglak visszavinni oda, ahonnan elhoztalak. Már, ha valóban sikerrel jársz és nem csak összehordott maszlag a rólad szóló információ.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 10:04 am

/Időntúli Xerar-ral/

Előbb még az erdő kellemesen zöld képe volt szemei előtt aztán a feketeségből hirtelen bukkant elé a sivatag homokjának látványa. Arcbőrén érezte a forró szellőt, s hajába apró porszemcsék kerültek, mikor a férfi elengedve őt ellépett tőle, mire a lány, kinek igazából épp csak lábujjai érintették az anyaföldet, hát nem kellemes élményként térdre esett. Szerencsére nem hasalt el a homokban. Sikerült végül visszanyernie uralmát teste fölött, s rosszalló pillantást vetve a mágusra felkelt a földről.
- Úgy tudom, kedveled az expedíciókat. Fogd fel úgy, mintha életed legfontosabb expedíciójára invitáltalak volna. *közölte a faragatlan fickó vele a hátát mutatva neki, majd megfordulva folytatta* - Ahol a tét az életed. Persze, ha sikerül megtalálnod, amit keresek, akkor ép bőrrel foglak visszavinni oda, ahonnan elhoztalak. Már, ha valóban sikerrel jársz és nem csak összehordott maszlag a rólad szóló információ.
~ Na persze.... életem legszebb pillanata, hogy magaddal rángatsz te őrült...~ gondolta még az elején a lány, azonban a továbbiakat hallva szemei elkerekedtek.
- Mégis mi a fenét vársz tőlem? Nem vagyok én a te személyes tudományos tiszted! A szolgád meg még úgy sem!
Mintha el sem jutott volna tudatáig, hogy a férfi az előbb az életének kioltásával fenyegette, s olyan dühösen meredt rá, hogy ordított a kis termetű nőről a felháborodottság.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 10:22 am

Nem akart hinni a fülének. Hiszen olyan nem létezhet, hogy egy kétlábú ennyire pimasz legyen vele és még mindig az élők sorában van! Xerar érezte a bensőjében fellobbanó ölési vágyat. Szerette volna menten kioltani ennek a bosszantó lánynak az életét. Ennek ellenére most is, mint már annyiszor történt, összehúzott szemöldökkel, megütközve meredt a lányra.
- Te vagy nagyon ostoba vagy, vagy csak nem tudod féken tartani a nyelved. Mert ki olyan meggondolatlan, hogy azzal szemtelenkedjen, aki éppen az életének elvételét ígérte be neki?
Előre lendült jobb keze, de nem megütni akarta a nőt, csak elmarta bal karjánál fogva, hogy egy fájdalmas szorítással egybe kötött rántás kíséretében ott találhassa magát a mágushoz olyannyira közel, hogy egy hajszál is alig fért volna el kettejük között.
- Mondj még valami meggondolatlant nekem és esküszöm, menten halott leszel!
A sötéten villanó szemek semmi jót nem ígértek Sydneynek.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 10:44 am

Karjában annyira erős fájdalmat érzett, hogy fikarcnyi kedve sem maradt a mágus határainak feszegetésére. Lesújtva állt ott, teljesen kiszolgáltatottnak érezve magát, s jobb ötlete nem lévén, inkább a naptól csillogó homokra meregette riadt szemeit. Szólni sem mert a feketeköpenyeshez. Attól tartott, valóban helyben végezne vele.
Megmozdulni se igazán mert, hiszen úgy állt ott a férfihoz közel, mintha bábként rángatható volna.
Maguk a közösen megélt emlékei béklyózták talán meg testét, lelkét egyaránt. Lelki szemei előtt egymás után peregtek le a Vadalanon történtek. Még élénken emlékezett arra, mint váltak egy szempillantás alatt hamuvá azok az őslakosok, kik éppen útban voltak neki, hogy eljusson oda, ahova akart: Sydneyhez. Tudta a nő, hogy a férfi kegyetlen hideg vérrel képes megölni bárkit, akit nem áll érdekében életben hagyni. Hát talán még örülnie is kellene a "szerencséjének", hogy őt még mindig élve hasznosabbnak tartja, mint holtan? Nem tudta volna eldönteni, hogy ennek valóban örülnie kellene vagy inkább sírva fakadnia tőle.
- Sajnálom.
Ennyit nyögött ki végül alig hallhatóan. Már azt is csodának tartotta volna, ha ezt a hangerőt a férfi meghallja. Hallgatott ezután, várva hátha elengedi végre őt.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 11:09 am

Hallotta bizony ő nagyon is tisztán, jól hallhatóan amit a lány kinyögött végül. Hangjában érezte a félelmet. Vagy az is lehet, hogy valamiféle lemondást is érzett benne. Mindenesetre Xerar szorítása engedett előbb, majd végül eleresztette a lányt, aki ettől függetlenül még mindig ott állt, ahova húzta. Lenézett a föld felé néző tűzre emlékeztető hajzuhatagra.
Hirtelen már nem is érezte magában azt a vágyat, hogy végezzen vele. Igazából végig siklott agyában az a kép, ahogy ujjai keresztül nyúlnak a vörös fürtökön a lány állát megfogva és felemelve, hogy a szemébe nézhessen. Azokba a szemekbe, melyek olyan furcsán, szokatlan erősséggel smaragdzöldek voltak, amilyeneket még csak nem is látott egyetlen kétlábúnál sem.
A gondolatait aztán villámgyorsan eltüntette. Ideges lett ettől a gondolattól, nem is akart ilyen gondolatokat birtokolni, pláne nem erről a dühítő kis mitugrászról.
Talán tényleg meg kellene ölnöm itt és most - gondolta dühösen. Ugyanakkor nem tudta valójában kire is dühös most, a lányra vagy önmagára?
Végül ellépett tőle. Így már nem voltak ostobának tűnő ötletei agyában. Végre újra egyetlen dologra összpontosított: az okra, amiért idejött.
Köpenyébe nyúlt és előhúzott egy iszonyúan réginek tűnő pergamen csomagot. Lényegében nem is maga a pergamen érdekelte igazán, hanem az ami benne volt. Lassan, óvatos mozdulatokkal tárta fel a benne rejlő tárgyat Sydney szemei előtt. Legvégén a mágus tenyerében a tekercsen egy ezüstös fémötvözetű, apró ékkövekkel kirakott papírvágó tőr hevert csupán, melynek markolatán és pengéjén egyaránt tünde szövegek díszelegtek.
- Ez a tőr Elsgaból származik. Egy feljegyző tündének a tőre volt, aki bizonyos dolgokat vésett a tőrre egy helyről, melyet valójában keresnünk kell.
Előre nyújtotta kezét, hogy a lány jobban megnézhesse a tőrt.
- Kell itt lennie valahol egy olyan helynek, mit gyakorlatilag magába temetett már a sivatag. Azt a helyet találd meg nekem! Én majd fogom tudni, mit is kell ott keresnünk tovább. Neked annyi csupán a dolgod, hogy lefordítod ezt a számomra halandzsa szöveget és ezek alapján elviszel az itt leírt helyre!
Nem lett volna gondja a fordítással, ha történetesen nem egy ősi tünde nyelven íródott volna, amit ő nem ismert ahhoz eléggé, hogy előbbre jusson. Egyéb esetben nem lett volna szüksége a lányra.
Néhány szótöredéket még ő maga is képes volt felismerni de itt és most, ez édes kevés volt neki.
- Vedd el és tedd a dolgod, amiért idehoztalak és amiért még életben vagy egyáltalán.
A tőrt ezzel a szöveggel nyújtotta úgy az orra elé, hogy a lány kénytelen legyen elvenni kezéből.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 11:23 am

Már nem is bánta, hogy távolabb tudhatta magát a mágustól. Biztonságosabbnak érezte a helyet, ha nem kell annyira közel lennie hozzá. Tekintete aztán a férfi szavainak tárgyára vándorolt.
Egy darabig csak nézte, azután némi hezitálással ugyan de, mégis elvette kezéből a tőrt. Forgatta egy darabig szemei előtt, szinte tanácstalanul. Nem tudta, honnan is kellene akkora bátorságot merítenie, hogy elmondja neki az igazat. Azt az igazságot, hogy bizony csak részismeretei vannak az ősi nyelvek területén, s eképpen ezen a tőrön sem tud teljes mértékben elolvasni mindent. Azt még ki tudta venni a szövegből, hogy szerepeltek benne helységek mint például maga Elsga, vagy éppen egy letűnt tünde város neve is ott volt, ahogyan hegyeket és egyéb hasonlatos helyeket is említett az iromány.
Azonban nem volt képes komplett mondatokként értelmezni a szöveget. Ahhoz még szüksége volna némi támpontra. Valamire, ami segít neki párhuzamot vonni a tünde jelek és jelentéseik között.
Zavart pillantást vetett a férfira. Rettegett a puszta gondolattól is, hogy ki kell mondania olyasmit, amivel egyértelműen alá is fogja írni a halálos ítéletét. Hiszen attól a pillanattól kezdve elveszti létezése a fontosságát, mivel nem képes a mágus akaratát teljesíteni.
Hangja elbicsaklott ahogy egy sóhajtás után halkan megszólalt.
- Nem tudom lefordítani a szöveget. Még nem ismerem eléggé az ősi tünde nyelvet.
Elhallgatva várta a halált, melyet minden bizonnyal meg is hoznak szavai hamarosan.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 11:38 am

Türelme is visszatért, ráadásul bizakodva tekintett körbe Elsga közeli romjait bámulgatva. Hallotta a lány neszeit, miközben az a tőrt forgatta, majd hirtelen úgy érezte, mintha maga a szívverése is megállt volna egy pillanatra. Mintha hegyek omlottak volna földre egy szempillantás alatt bensőjében amikor meghallotta a nő szavait.
- Nem tudom lefordítani a szöveget. Még nem ismerem eléggé az ősi tünde nyelvet.
Nem tudja.... nem tudja... Ez visszhangzott megütközve agyában, mint valami rossz tréfa visszhangja. Talán fél perc is beletelt, mire Xerar végre megmozdulni látszott. Igaz, teste nem, csupán feje fordult oldalra, és fekete szemei a kicsiny termetű nőre tapadtak. A belőle áradó feszültséget szinte vágni lehetett a levegőben, mint szűk kocsmában a füstöt. Lehunyta egy pillanatra még szemeit, mert a fejében bizony már lepergett egy tucat féle halálnem is eddigre a lány szavai nyomán, melyeket Sydney szenvedne el, ha nem folytja el belülről kitörni készülő dühét. Aztán újra kinyitotta szemeit, de a baljós pillantás még mindig fenyegetően meredt a lányra.
Jobb kezében izzó fénygömb jelent meg amit aztán üvöltve el is hajított. Szerencsére nem a lányt vette célba vele, hanem inkább a romokat célozta meg, hogy még romosabbá tegye a már így is megviselt helyet. A fehéres tűz sercegve robbantotta szét az egyik félig már így is elpusztult néhai tartóoszlopot. Ezután dühösen ökölbe szorított kézzel nézett művére, azután meg a lányra.
- Ha ez egy rossz vicc részedről, akkor csúnya halálra számíthatsz! *hatásszünet után folytatta* - Hogy hogy nem eléggé ismered? Na és mégis, mit tudsz értelmezni akkor belőle?
Már maga is meglepődött azon, hogy egyáltalán képes volt higgadtnak maradni.

Tárgy: Re: Elsga - a romváros 2013-12-16, 12:13 pm

Már maga az is meglepte, hogy még mindig életben van. Pedig biztosra vette, a szavai után vajmi kevés, sőt inkább semmi esélye sincs az életben maradáshoz. Most meg még mindig szabadon lélegzik, Xerar ujjai sem szorongatják torkát (pedig erre is volt már példa). Ráadásul per pillanat úgy tűnt neki, mintha a mágus inkább valamiféle megoldáson törné a fejét ahelyett, hogy beváltsa halálos ígéretét. Syd jól tudta, ez soha vissza nem térő alkalom ahhoz, hogy még utolsó kísérletet tegyen élete megmentésére. Hiszen kinek is lenne fontosabb az ő élete, mint önmagának?
Másrészt érdekesnek is találta a kialakult helyzetet. Most először érzi ennyire egyértelműen, hogy a mágus valamilyen oknál fogva nem is igazán bántja őt. Ha valóban megakarta volna ölni, valószínűleg már rég holtan heverne egy elhagyatott út szélén valahol Lanuriaban. Mégis itt van előtte és nem is tűnik neki úgy, mintha a halálának módszerével foglalkozna éppen. nem akart messzemenő következtetést levonni a dologból, viszont nem ártott, ha történetesen figyel is eztán erre a furcsa hozzáállásra a mágus esetében, melyet eddig más felé tanúsítani nem is látott tőle.
- Nem viccelnék olyan helyzetben, ahol az életem a tét.
Újra nézegette a feliratot és nagyon agyalt a megoldáson.
- Ha volna bármi, ami segítene nekem abban, hogy megértsek még jó pár írásjelet ezen a tőrön, akkor nagy valószínűséggel képes lennék értelmes mondatként lefordítani az írást neked.
Xerarra nézett és megint csak beszélni kezdett, de most közelebb is lépett hozzá. Tette ezt olyan természetesen mintha korábban nem halálfélelemmel nézett volna rá.
- Olyan mágusnak tűnsz aki bejárta már a világ nagy részét. Csak találtál valamit, ami segítségemre lehetne a fordításban?!
Várakozón nézett föl a mágusra.