Olassië, az elfek városa

*Újabb két ork indult felém az egyiknél egy lándzsa a másiknál egy fejsze és egyszerre akarnak lecsapni rám. Meg vártam a megfelelő pillanatot és elugrottam a támadás elől, de már kezdek egy kissé fáradni, és emiatt a lándzsa majdnem el kap. Miután elugrottam gyorsan rácsaptam a pallosommal a lándzsára ami ettől ketté törik így a szúrásra alkalmatlanná teszem. De közben a fejszés újabb támadást hajt végre, ezért gyorsan magam elé tartom a kardomat és így kitudom védeni a csapást. Egy ideig alig tudtam vissza tartani a fejszét, de erőt vesszek magamon és el lököm magamtól és még bele is rúgok teljes erővel, amitől háttal a földnek dől. Ekkor a mellkasába szúrom a pallosomat a földön fekvő orknak. Közben a lándzsás ork egy kardal csap felém, gyorsan el engedem a kardom és elhajolok a csapás elől, majd gyorsan előkapom a tőrömet és torkon szúrom az orkot. Mikor kihúzom a tört a torkából, akkor hörögve dől a földre.*
*Leköpöm a haldokló orkot, majd vissza fordulok a kardomért és kihúzom a ork testéből. Közben hallom, hogy megszólalnak a kürtök a repülő várban, és amikor felnézek meglepődök, amikor meglátom, hogy valamilyen fekete áradat indul a repülő várból a városba. ~Mi lehet ez t?~ Kérdeztem magamban, közben észre vesszem, hogy az elfek már elintézték az orkok nagy részét.*

// Mitsi, Thalion//

* Az ötletem egész jól beválik, a rövid tehetetlensége alatt Thalionék végeznek a démonnal. Bár az első pillanatokban még megfordul bennem, hogy a feje is vissza fog kerülni korábbi helyére, akárcsak a keze, de ez szerencsére nem történik meg, így némi szusszanásnyi szünet közepette léphetünk ki a palotából. *
~ Kicsit megviselt …
* Gondolom, miközben körbenézek és látom a néhány órája még fényűző várost lángokban állni.
Körbenézek a körülöttem található elfeken, hogy viselik a kialakult látképet. Többükön látszik a harag, elszántság és bosszúvágy valamilyen keveréke. Nem is hibáztathatom érte őket. Abból merítsenek erőt, amiből csak tudnak. Én is így teszek.*
~ Hogyan tovább ... ? Még biztos folynak harcok a városban…
* Nem sok idő marad ezen gondolkodni. A lebegő vár kürtje eloszlatja azt a rövid képzeletet, hogy a palotánál vége a harcnak, legalább is egy ideig. *
- Vissza a palotába! A levegőből sebezhetőbbek vagyunk, mert nem látjuk őket!
* A parancs egyértelmű, ráadásul egyet is értek vele, ezért én is visszatérek a palota ”biztonságába”. Ha kell, segítőkezet nyújtok a csapat tagjainak, hogy ők is bejussanak a palotába.*
~ Most mi jön … ?
* Néhány őrrel gyorsan bezárjuk a palota már betört ajtaját, miközben akad olyan, aki az ajtó eltorlaszolásához hoz különböző, megfelelően gondol, tárgyat.
Közben persze a sárkányfattyak sem tétlenkednek. Próbálják betörni a még szinte csak élő támasztékkal megerősített bejáratot.
Eleinte még sikerül is kint tartanunk a hívatlan vendégeket, de végül nekik hamarabb sikerül a romok közül valami ajtó betörésére alkalmas gerendát találniuk, mint nekünk kellően megerősíteni a támasztékot. Ezzel el is dől a bejárat sorsa. Hamarosan újra nyitva áll, ezzel utat engedve ezeknek a még számomra ismeretlen teremtményeknek.
Túl sok időm nincs végigmérni őket, ezért csak az első benyomás marad, mely szerint igen jól felszerelt, rendkívüli erejű lényekről van szó. Utóbbit elég hamar sikerül megtapasztalnom, mikor az egyik sárkányfattyú pajzsával hárítja csapásomat, amit egy pajzzsal történő erőteljes lökés követ. Jó pár lépést kell hátrálnom, mire sikerül visszanyernem az egyensúlyomat és csak a szerencsémnek és némi ügyességnek köszönhetem, hogy nem a földön elterülve végzem.
Az egyik őr ekkor végez, az egyik sárkányfattyúval és így személyesen is láthatom, mire is akart utalni Thalion korábban. Az őr nem volt hajlandó megválni fegyverétől, ezért a lénnyel egyszerre válik kővé.*
~ Ork horda, fekete mágusok, sebezhetetlen arctalan démon, kővé váló szörnyek … Mi jöhet még?
~ Nem leszek dekorációs elem!!
* Körbenézek. Bal kezembe átveszem kardomat. A korábbi harcok során egy földre került elf kardot felkapok jobb kezembe.*
~ Ha már meg kell válni valamitől, ne a családi örökségem legyen.
* Hamarosan el is érkezik ez a pillanat, mikor egy sikeres támadást követően a megölt sárkányfattyúban hagyom. Végignézem testének és a kardnak a kővé válást, mégis mennyi idő telik el a halál és a kővé válás között. Hiszen nem lesz idő minden alkalommal új fegyvert keresni, akárhányszor legyőzök egy ilyet. Persze közben a csatáról sem feledkezek meg.
Végül sikerül belőnöm, mennyi idő is kell a halott sárkányfattyúnak, hogy megszilárduljon. Ennek a tudásnak a birtokában sújtok le egy másik szárnyas teremtményre, aki az egyik őrrel küzd, így az én támadásom felkészületlenül éri és gond nélkül intézi el azt. Még meg se várom, hogy bosszantó képessége életbe lépjen, mire én már következő célpontom felé veszem az irányt. Van miből válogatnom.*

// Mitsi, Thalion//

* Talán túlságosan is sok van, amiből választhatnék. Már sokkal inkább a támadók választanak, mi pedig csak próbáljuk tartani a vonalat az ajtóban, egyre rosszabb eredménnyel. Mostanra már érződik rajtam és a közelemben lévő elfeken is a hosszú folyamatos harc eredménye. Részben ez, részben pedig a folyamatosan csökkenő számunk felelős azért, hogy egyre több sárkányfatty jut be az ajtón, hátrálásra kényszerítve minket.*
- Mindenki vissza!!
* Mást nem is nagyon tehetünk, ha nem akarjuk, hogy előbb utóbb elvágjanak minket Mitsukoéktól, akik a két lépcsőfeljárónál érkezőkkel küzdenek. Másrészt nálunk egyre nagyobb gondot jelentenek a kővé váló lények. Eleinte még jól is jött, mert ”természetes” torlaszt képeztek a bejáratnál, de a fattyaknál elég hamar előkerült egy-egy zúzó fegyver, amivel a torlaszt alkotó szobrok felső testrészéire mértek ütéseket. A szobrok pedig nem húzzák sokáig ezek ellen, megnyitva a támadók számára az utat, még ha csak repülve is, ami igen kellemetlenül érint minket.
Néhány berepülő igen hamar észrevesz engem és az általam felszabadult elfet is. A levegőből mérnek ránk csapást, ezzel igen kellemetlen helyzetbe hozva mindkettőnket. Első rohamánál még csak kitérünk előle, majd a másodiknál már csak én hajolok el a támadás elől, mert engem próbál felaprítani, az elf pedig megpróbálja leszedni a repülő társaságunkat, sajnos eredménytelenül. A páncélja kiállja az első kontaktust az elf pengével. A harmadik fattyú már nem ilyen szerencsés. Ő is engem néz ki magának, de a végeredmény más. Az elf penge testébe hatol, s még repül egy keveset, mikor kővé válik. A földet éréskor erőteljes hang kíséretében esik több darabra.
A maradék kettő a következő fordulójukban már egyszerre indítanak támadást ellenünk. A sok hajolgatás közben sikerült kiszúrnom egy, a közelben található lándzsát. Ezt állítom bele a közeledő támadómba, de sajnos beleakad a fattyú vértjébe és nem tudom időben kihúzni belőle, ezért az élettelen test lendületének köszönhetően ketté is törik.
Az elf nem bizonyul ilyen szerencsésnek, szemem sarkából látom, ahogy a földre rogy.*
~ Még egy jó katona oda…
- Vissza!!
* Mondom ismét. Mostanra már többen is elfogadják a helyzetet. Lassú hátrálással közeledünk Thalionékhoz. Az utolsó sárkányfattyú most ismét engem vesz célba, de egy nyílvessző jön a segítségemre, elintézve a repülő ellenséget. Megkönnyebbülve nézek a vessző érkezésének irányába. Az egyik hátráló őr segített ki. Egy biccentéssel jelzem köszönetemet. De mint megszokhattam már, egy ellenség elhullása csak újabb érkezését vetíti elő. Nincs mit tenni folytatni kell a harcot. Néhány sárkányfatty a terembe bejutás után elhatározza, hogy elvágnak minket a palotában harcoló többi elftől, ezért fejünk fölött átrepülve a hátrálást megakadályozandóan mögöttünk szállnak le. *
~ Ez így nem lesz jó …
* Rá is rontok az első leszállóra, hogy lehetőleg még azelőtt végezzek vele, mielőtt többen is követik példájukat és ténylegesen sikerül elvágniuk az utat. Most azonban erre a kis helyzetre a mi túlerőnk nyomja rá a bélyegét, ezért bár nekem nem sikerül végeznem a megtámadott sárkányfattyúval a sokadik támadásom alkalmával sem, de egy segítőkész penge elvégzi a feladatot helyettem. Gyorsan indulnék a következő ellen, de látom, hogy az én ellenfelem húzta a legtovább, ezzel újra megnyitva az utat számunkra.
Ekkor pillantok meg egy másik terembe vezető ajtót.*
- Mi van itt?
* Kérdezem az egyik mellettem lévő őrtől.*
- Ez a szállások felé vezet.
~ Megfelel.
- Mitsi!! Talion!! Erre!! Túl sok a három oldal!!
* Harsogom feléjük, megpróbálva túlüvölteni a csata zaját, hátha valaki meghallja és továbbadja, ha a címzettek közül senki se hallaná meg. Remélhetően értik mire utalok ezzel.*
- Nekünk addig is vissza kell tartani ezeket a dögöket!! Én nem engedem át őket!! Velem tartotok ?!
* Próbálom némiképp buzdítani környezetem.*

*Miután legyőztem a két orkot, már jön újabb ellenség, de az a gond vele, hogy valamilyen repülő lény és a levegőből támad rám. Nincs időm kivédeni támadást, mert nagyon gyors a levegőben lény és hátba is csap a fegyverével, de szerencsére a páncélom felfogja az ütést. De érzem, hogy behorpadt a páncél, mert nyomja a hátamat. -Te gyáva féreg nem mersz becsületesen harcolni!- Kiáltottam a lénynek hangosan. ~Túlságosan védetten van oda fent.~ Mondtam magamban, majd gyorsan körbe nézek és észre veszek egy közeli épületet és úgy döntök, hogy bemegyek oda, hogy ott fedezéket keressek a támadások elől. *
*Gyorsan elkezdek futni az épület felé, és amikor oda érek bemegyek az épültbe, azután nem túl messze az ajtótól beállok és bekészítem a pallosomat, de ez a futás még jobban kifárasztott. ~Ha el akar kapni muszáj lesz leszállnia!~ Mondtam magamban miközben feszülten vártam az ellenséget.*

*A Sárkányfatty nem sokat várakozik és a buzogányával, beüti az ajtót. Az ajtó néhány vastag darabja repül el mellettem, de szerencsémre egy se megy nekem. - A páncélod nem véd meg a haláltól! Bújj elő, te gyáva féreg! Mondta a fatty nekem, de erre nem válaszoltam vissza, csak tovább figyeltem és a fegyverem továbbra is bekészítve volt. A sárkányfatty, ezután elkezdi ütni a falat a buzogányával, még mindig nem mozdultam a helyemről, de ő sem. Ezért úgy döntöttem, hogy letámadom a lényt, már készültem a támadásra, mikor a lényt több nyíl is eltalálja hátulról, majd kővé változik. ~Szóval kővé változnak, ha meghalnak, ezt jobb lesz megjegyezni!~Gondoltam magamban, majd kimegyek a házból.*
*Kint meglátok egy csapat elfet akik a falak felé tartanak, de az egyik elf harcos engemet is hív, hogy menjek velük a falakhoz. Csak bólintottam egyet követtem őket a falak felé. ~Úgy látszik vissza térek oda, ahonnan jöttem!~ Mondtam magamban menet közben, de a fegyveremet bekészítem szükség esetére.*

// Mitsi, Thalion//

* Elhatározásom, hogy kicsit fellelkesítsem társaimat egész jól sikerült. Annyira, hogy még néhány sárkányfatty is felfigyel rá. Az ő figyelmükről azonban szívesen lemondanék, de így kettő el is indul felém. *
~ Mindent a jó ügyért …
* Egy kellemetlen mosoly ül ki arcomra, a gondolat közben, hiszen ha tehetném egy kis pihenés már igen csak rám férne, de a jelek szint ezzel még jócskán várnom kell, ha nem akarok a örökkévalóságig húzni az a bizonyos pihenést.
Az első sárkányfatty erőteljes lendületét is beleadva sújt le buzogányával, amit még kipihenten sem szívesen próbáltam volna megállítani, nem hogy a mostani állapotomban. Egy könnyed mozdulattal térek ki az erőteljes csapás elől, miközben kardom sikeresen húzom végig ellenfelem mellvértjén, sajnos különösebb eredmény nélkül. A páncél kiállja a próbát.
Azzal, hogy elléptem az ellenfelem útjából és ahogy őt vitte tovább a lendülete, az elfeknek lehetőségük nyílik megmutatni, mennyire is hatották meg őket szavaimat. Miután igen rövid időn belül két kard is kilógott a sárkányfattyú fejéből, azt kell gondolnom, nem csak az ellenség soraiban aratott sikert a felszólalásom.
Ellépésemmel, sajnálatomra, szemben találom magam a másik felém tartó szárnyas teremtménnyel, ami elől már nincs esélyem kitérni. Kardomra bízva az életem próbálom megállítani a támadást.
A penge ez alkalommal is bizonyítja tartósságát, de ez rólam nem igen mondható el, mivel a támadás lendülete sikeresen hátrálásra kényszerít, ami közben egy korábban elesett katonában sikerül felbotlanom és a földre érkeznem. Ez nem hatja meg túlságosan támadómat, sőt a könnyű ellenfélnek ígérkező, földön pihenő jómagamat veszi ismét célba. Kardom ez alkalommal csak nehezítené az újabb kitérést, ezért rövid időre elengedem, hogy kitérés után, mikor elrugaszkodok a földről, tőrömet mélyeszthessem a fatty nyakába. Ezzel sajnos nem ért egyet ellenfelek, aki egy elegáns mozdulat, pofon, társaságában parancsol vissza a földre.
Miközben a földről tápászkodok felfele, megpillantom a közeledő Mitsukót. Már így is látom, hogy valami nincs rendben vele.*
~ Gyorsan végeznem kell ezzel!
* Tőrömet szorítva várom ellenfelem következő támadását, aminek kikerülését követően sikerül olyan közelségbe kerülnöm, hogy korábbi elhatározásomnak eleget téve a torkába márthassam tőrömet.
Gyorsan elindulok a kardomért, ami alig pár méterre hever tőlem a földön. Miután sikerül felvenni, észreveszem Thaliont. *
- Menj, segíts neki! Valaki menjen segíteni!
* Egy bólintással jelzem neki, hogy én is egyet értek ezzel, ezért szép lassan utat török magamnak az ajtó felé. Közben egy sárkányfatty sikeresen elesik kardom által, köszönhetően annak, hogy az egyik elf lekötötte a figyelmét.
Az ajtón bejutva hamar megpillantom a földön elterülő, számomra igen fontos elfet. Gondolkodás nélkül török át az utamban állókon, hogy hozzá juthassak.
Addigra már két elf vizsgálja őt.*
- Mi történt vele?
* Kérdezem igen csak aggódva.*
- Nincs komolyabb sérülése, csak túlerőltette magát. Teljesen kimerült. Pihennie kell!
* Némiképp megnyugtat a tény, hogy nem komoly, de a helyzet koránt sem mondható pihenésre alkalmasnak.*
- Erre vannak a szállások? Igaz?
* Mutatok a szoba másik végében lévő ajtó felé. *
- Igen, ott már a szobákat összekötő folyosó van.
* A mondatot végét, mintha csak erősíteni akarná, hallható a kinti teremben alázúduló törmelék. Fejemet azonnal odakapom, így egy pillanatig láthatom az elrohanó elf vezért és a többi őrt. Hamarosan az a kettő is csatlakozik hozzájuk, akik megvizsgálták Mitsukot.
Tekintetemmel kísérem a távozó elfeket.*
~ Én maradok! Valakinek vigyáznia kell rá!
* Még mielőtt az utolsó elf is elhagyná a termet, ölbe veszem a földön fekvő Mitsukot és a holmijainkat, hogy a szállások felé indulhassak velük.
Szerencsére az ajtó túloldalán nem kell sokáig menni az első szobáig, de inkább a másodikat célzom meg, ott talán kicsivel nagyobb a biztonság.
A szobában több ágy is helyet foglalt. Látszik nem személyre szabottak a szállások.
Az egyik ágyra le is fektetem.
Ezek után visszasietek becsukni az ajtókat, hogy minél kevesebb nyom vezessen el bárkit is arra a helyre, ahol éppen lenni fogunk.
Mikor ezzel végzek visszatérek a szobába, ahol, ha van ablak besötétítem, majd az ajtóhoz legközelebbi ülőalkalmatosságon foglalok helyet kardomat kézközelben tartva.*

// Mitsuko //

* A kényelembe helyezkedés, nem bizonyul a legjobb ötletnek, hiszen így csak még jobban erőt vesz rajtam a kimerültség. Érzem is ennek a hatását, ahogy szemhéjaim egyre nehezebbé válnak.
Szerencsére a kintről behallatszódó csatazaj kellő motivációt nyújt, hogy ne dőljek le egy kicsit.
Emellett arra is sarkal, hogy csatlakozzak a többi harcolóhoz, ahelyett, hogy itt lustálkodok. Ezzel nem is lenne semmi probléma, ha a közelemben, az egyik ágyon, nem feküdne leendő gyermekem anyja eszméletlenül.
Odasétálok hozzá, majd kicsit megigazítom hosszú kék haját.*
~ Látod hova jutottál? Ezt akartad?
* Egy kis mosoly keretében gondolok ezekre a szavakra, hiszen szerencsére csak kimerült. Másrészt nem ez az első alkalom mikor láthatom őt ennyire kimerültnek. Igaz akkor kicsit nyugodtabb volt a környezet.
A régi emlékek felelevenítését egy, az közelben kialakuló párharc hangja és annak vége töri meg.*
~ Nekem maradnom kell!
* Nem túl könnyű meghozni ezt a döntést, hiszen a harc továbbra is folytatódik, és nem tudhatom milyen eredménnyel, de ha elhagyom a szobát egy kósza ellenfél és könnyen vége az ágyon fekvő elf életének.*
~ Ezt pedig nem engedhetem!
* Hamarosan ráeszmélek, valamivel le kell kötnöm a figyelmemet, különben ez a gondolatmenet még jó darabig figyelmem középpontjában lenne.
Inkább néhány mozdítható bútordarabbal torlaszt alkotok az ajtó elé.
Mikor ezzel sikeresen végzek, úgy határozok itt az ideje kicsit alaposabban is megvizsgálni a csata folyamán szerzett sérüléseket.
Az ork penge okozta vágás nem túl nagy méretére való tekintettel, már igen jó úton halad a gyógyulás felé. A nyakamon is hasonló helyzet uralkodik a vérveszteség helyszínén. Ezeket leszámítva csak néhány kisebb sérülés, amit, a földet éréseknek köszönhetek, illetve pár kellemetlen zúzódást sikerül találnom, de ezeken kívül semmi olyat, amit egy harc közepén ne lehetne figyelmen kívül hagyni.
A közeledő csatazaj hangjára gyorsan abbahagyom a vizsgálódást, hogy kardom ismét kezemben pihenhessen, ha a harc az itteni szobára is átterjedne.
Kicsit átmozgatom végtagjaimat, mielőtt még újra visszaülnék korábbi őrhelyemre, ezúttal már pihentebben, mint előző alkalommal.*

*Csatlakoztam az elfekhez és ennek nagyon örülnek. Egy kis idő után elérünk a kapukhoz ahol már a védők a sárkányfattyakkal harcolnak, de sikerült néhány hajító gépet üzembe helyezniük, amikkel a kinti ellenségre lőnek. Majd kinyílnak a kapuk és beözönlenek a kinti elfek, akiket az íjászok támogatnak. Közben meg érkeznek újabb sárkányfattyak a levegőből és elragadnak mellőlem néhány elfet és ledobják őket fentről a társaikra. Majd ez egyik nekem támad felülről, sikerül gyorsan oldalra ugranom, éppen vissza szállna, de még volt időm, hogy visszatámadjak. Meg lendítem a pallosomat és a fatty oldalába vágom a pallosomat, amitől a földre kerül. Látom hogy kezd kővé válni a lény, ezért gyorsan kihúzom a kardot a testéből. Közben észreveszem, hogy egy elf megemeli nekem a kardját, majd tovább folytatja a harcot. ~Gyáva férgek, miért kell a levegőből támadnotok!~ Mondtam magamban, felkészülök egy újabb támadásra.*

// Mitsuko //

* Őrhelyemen ülve, némi hangtöredékre leszek figyelmes.*
- Mi … a fene … történt …
* Azonnal a hátam mögül érkező ismerős hang irányába fordulok, ahol látom, hogy Mitsuko kezd eszméletéhez térni.
Felállok a helyemről, hogy kételyeimet eloszlathassam az ágyon fekvő épségét illetően.*
- Mitsi … Jól vagy?
- Maga meg kicsoda? És honnan tudja a nevemet?
* Bár a tekintete furcsa volt, de szavai még inkább.*
- Ne hülyéskedj! Nem vagyunk olyan helyzetben!
* Látom a felülési kísérletét, és a kiváltott fájdalmat is arcán, ezért segítek neki visszadőlni az ágyra.*
- Még pihenned kell! Ne aggódj, itt biztonságban vagyunk!
~ Remélem …
- Ez meg mi a fene?
* Nem bírom megakadályozni felülését, és reakciói miatt, én is kezdek egyre jobban aggódni. *
- Feküdj vissza!
- E-ez .. ez mi?
- Mire gondolsz? Akik megvizsgáltak nem vettek észre semmit se.
* De mintha meg sem hallotta volna szavaimat, húzódik össze.*
~ Most jól jönne egy gyógyító!!!
- Mik ezek a hangok? Hol vagyok?
- Hangok? …
* Én is felfigyelek a korábbinál jóval hangosabb csatazajra. Már nem lehetnek túl messze.*
~ Ez nem lesz jó!
- Hogy érzed magad? Lehet, el kell majd hagynunk ezt a szobát, de addig is feküdj vissza és pihenj! Majd én visszatartom őket!
* Egy magabiztos mosoly keretében mutatom fel Mitsukonak a kezemben pihenő kard markolatát.*
- Nem fognak egyhamar bejutni!
* Ha Mitsukonak feltűnik, hogy korábbi kérdésére még nem kapott választ, és ezért újra megkérdezi, hol is van, már válaszolok neki.*
- Természetesen a palotában, a szállásoknál, Olassiëben. Nem emlékszel?
* Egyre kevésbé nyeri el tetszésemet a helyzet. Itt már egyáltalán nem csak a kimerültségéről van szó. Már láttam kimerülten is, de ez most más.*
- Olassiëben vagyunk, amit megtámadtak. Hiába mondtam, hogy vigyázz magatokra, te nem voltál rá hajlandó! A palota védése során elhasználtad minden erődet, de sikerült kiszorítani az ellenséget. Talion és a többiek elmentek tovább harcolni, míg én maradtam vigyázni rátok. Én …
* Ekkor hallatszódik az első kísérlet az ajtón történő bejutásra. Fejemet egyből oda kapom, és el is indulok az ajtó felé, hogy saját erőmmel is megpróbáljam tartani az ajtót. Ezzel is tovább kint tartani a sárkányfattyakat. Ha ez idő alatt Mitsuko tovább érdeklődne, a lehető legtömörebb módon, egyszavas válaszokkal felelek a kérdéseire, miközben minden erőmmel az ajtót próbálom a helyén tartani.
Ez addig sikerül is, míg az első buzogány át nem üti az ajtó anyagát. Ezek után már nem tarthat ki sokáig az ajtó, de addig is, a buzogány ütötte lyukon benéző fatty a szoba helyett, kardom hegyét sikerül alaposabban szemügyre vennie. A fejébe állított kard megteszi a feladatát. Végez a kíváncsiskodóval. A kard hegye még időben kerül vissza az ajtó megfelelő oldalára, hogy ne válhasson a sárkányfattyak bosszantó képességének martalékául.
Sajnálatos módon a sárkányfattyak nem olyan bolondok, hogy kétszer bedőljenek ugyanannak a trükknek. Már nem próbálják kifürkészni, mi rejlik a szobában. Egyszerűen darabokra zúzzák az útjukban álló ajtót. Ezt a rögtönzött torlasz sem képes meggátolni.*

*Miután bejöttek az elfek a kapun keresztül ők is felvették a harcot a fattyakkal, így sikerült vissza vonulásra kényszeríteni őket. ~Végre egy kis pihenő!~ Mondtam magamban és le engedtem a fegyveremet a szünetben, közben nézem, hogy a sérülteket elszállítják biztonságos helyre. De a nyugalom nem tartott sokáig, mert kívülről fák dőlnek a falra és megszólalnak az orkok kürtjeik. ~Hát ez nem túl jó jel!~ Gondoltam magamba, majd felkészültem a támadók érkezésére. Nem kellett sokat várnom és egy ork már ugrik le a kidőlt fáról, hogy elkapjon. Gyorsan el ugrók, így az ork a földre esik, ekkor meg emelem a pallosomat és lesújtok a védekezésre képtelen orkra. Az ork holtan terül a földre. -Szánalmas próbálkozás volt te barbár!- Mondtam, majd felmegyek a falra, hogy ott segítsek a védőknek. ~Újra itt vagyok a falaknál, azt hittem, hogy nem térek vissza ide, de tévedtem!~ Mondtam magamban menet közben.*