Olassië, az elfek városa

Mostanában minden isten engem néz hülyének? Nem tudom mi van itt, kik találták ki ezt az egész összebeszélőset, de kezdem egyre inkább azt érezni, hogy lassan szülinapi ajándéknak mindenkitől egy feladatot kapok, amit el kéne végeznem, lehetőleg még az idén. Ezzel nem is lenne baj, a legtöbbet már megtettem, és ha nagyon nem is szeretem, amikor postagalambnak néznek, attól még élhetek rendesen. Azonban most valakinek nagyon beüthetett egy idegbaj, mivel megint kifogtam egy olyan feladatot, amit nem a jövő évben, de még a jövő évszázadban sem szívesen hajtanék végre. Persze azt nem tehettem meg, hogy halogatom a dolgot, hála annak, hogy egy olyan nő utasított, akinek nem szívesen mondok én sem nemet, tekintve, hogy sok mindenre képes és mindenképp rávesz a dolgokra, de akkor sem gondoltam volna, hogy nála a most azonnal kijelentés a másnapot sem éri meg. Fura, azt hihetném már, hogy ennyi idő után, amit a legtöbb matuzsálem korú isten leélt, már régen megtanulta, mi is az a türelem, de nagyon úgy tűnik, hogy tévedtem, mivel nála ez elég hamar véget is ért. Vagyis tetszik, nem tetszik, én megtehettem, hogy küldök a háta felé pár nem túl szép pillantást és fejben sértéseket, miközben a lehető leghülyébb helyzetben kimasírozhattam a terméből, és persze a többieknek egy pillantás elég volt, hogy tudják, most én szívtam meg és kaptam tőle feladatot, amire nem mondhatok nemet. Pedig minél többet tudtam meg, annál inkább akartam tiltakozni, már akkor sem szívesen tettem meg, hogy bólogatok, amikor azt mondta, legyek szíves valamit megcsinálni. Ott kezdett az egész kényes lenni, mikor közölte, hogy a feladatot Olassië-ban kéretik végrehajtani, ráadásul pedig nem is egy normális időben, hanem még az alkonyatkor. Phuu, legalább a holdra figyelt, félhold lesz éjjel, vagyis lazán csúszhatok is. De akkor is, az elfek városában voltak sokszor, hosszabb időre is, de attól még nagyon tudom utálni. Nem túl kellemes emlékeim vannak róla és a vezetőjéről, de ez mellékes, mert a feladat az feladat. Csak tudni kéne, mi is az. A fenébe, hogy konkrétat nem tudok, hála annak, hogy Ritalea volt olyan kedves rébuszokban mondani a dolgot. Nem költő vagyok, sem kódfejtő, fogalmam sincs hogyan értelmezzem az olyan szövegeit, mint az "isteni beavatkozás mentes védelem, józanság az őrültségben, jelenlét és távolság egysége", meg a többi szót, amelyet használt, és olyan, mint egy rosszul megfogalmazott vers, amelyben valaki eltemette a rímet. Miért nem tudott ugyanolyan egyenes lenni, mint amikor azt mondta, meg kell látogatnom a várost. Azt bezzeg nem írta körül, pedig de örültem volna, ha van esélyem félre érteni. Helyette vághatok egy jó képet és próbálhatok nem megőrülni ezektől a lehetetlen feltételektől, amelyeket adott. Még egyet nem sikerült megértenem, hiszen mind olyan ellentmondást tartalmat, amitől a legszívesebben kivágnám a fenébe. Ne avatkozzak bele a dolgokba, amíg nem jelez, ez rendben, de akkor hogy a francba védjek? A pajzs, amit esetleg fel tudnék ajánlani, mint segítség, az már beavatkozás, de ha az nincs, akkor a feltételt nem tudom teljesíteni, és ez még csak egy a jelen lévő szövegekből. Inkább nem is agyalok rajta, csak a fejem fájdul meg ettől a gondolat özöntől. Helyette talán indulnom kéne, a végén még valaki megunja a tétlenségem, és nem csak azzal fog zsarolni, hogy ennyivel tartozom a tanáraimnak, hanem szépen induló pályára is állít, kapásból kezdőlökéssel. Na, nem egy istent tudok, aki szívesen megtenné ezt velem, vagyis megyek, mielőtt elvesztem a maradék látszatát is annak, hogy egyedül indultam el, anélkül, hogy kényszerítettek volna. Elvégre a lelki terror nem számít. Nekik...
Mindenesetre szépen rá is vettem magamat az indulásra, és viszonylag normális sebességgel közeledtem a város felé. Viszonylag normális, nekem akkor is kétszer olyan gyorsnak tűnt, mint kellene, és ennek nem örültem. A helyzetet már akkor kezdtem érdekesnek látni, amikor a közelébe értem Olassië-nek. A helyek szorosaiban hosszú menetben orkok várakoztak, miközben a levegő olyan mágiával volt tele, amin még én is elcsodálkoztam, hiszen isteneken kívül nincs élő személy, aki egyedül rendelkezne vele. Már kezdem érteni, miért is akartak ide küldeni, itt nagyon nagy csata lesz, és szemmel láthatóan nekem van elég ellenszenvem a város iránt, hogy képes legyek kimaradni, amíg nem utasítanak. De jó, nézhetem a kispadról, ahogy ezek halomra fogják ölni egymást, eskü ez volt minden vágyam az elmúlt időszakban meg egy nagy ölelés apámtól. Itt nem csak az iróniám lesz gyilkos, ráadásul pedig kezd minden elfajulni. De jó, mintha nem utálnám elvből a felesleges vérontást, ez pedig határozottan az. Na, bármi is volt velem Ritalea célja, itt nem lesz könnyű elérni, tekintve, hogy nem tudom, hogyan fogom hosszabb ideig kibírni az itt tartózkodást. De talán már illene le is szállnom a fellegekből, méghozzá szó szerint, mert azt mondták, városba jöjjek. Oké, ezt a feladatot tudom teljesíteni, és meg is tudom úszni. A városfal elméletileg már a város része, vagyis ott vagyok, de gyakorlatban határozottan nem tettem ezzel még be a lábamat oda. Na, hol is volt a legközelebbi vezetőségi torony? Ha jól tudom pont alattam, azt hiszem, tudom is, hova kellene beesnem, ha tájékozódni akarnék a hírekről. Vidám lesz, pottyanok az égből, lehetőleg nem valami kemény páncélos alakra, ráadásul pedig élvezhetem is a képüket, ha sikerül nagyjából az erőmet elzárni. Kár, hogy a legtöbb matuzsálem ismer, de akkor sem fog érdekelni a véleményük. Egyszerűen bemegyek a védősánchoz és kész, utána meg attól függ minden, ki is az ellenség, és mennyire fogok kapni engedélyt a beavatkozásra. Az biztos, hogy ajánlom nekik, ha nem kapok, gyorsan eresszenek el, különben megint elég morcos leszek az alap hangulatomon kívül, amint visszamegyek és megkönnyebbülhetnek, hogy jó ideig nem fognak a közelben látni. Úgy se vagyok túl gyakori vendég, ez nem lesz újdonság, de legalább megmutatja, hogy komolyan gondolom, abba akarom hagyni a játékbaba szerepet, amit még rám tudnak kényszeríteni...

A várfal jó választásnak bizonyult, habár nem egy tünde volt rajta, aki éppen a védelmet ellenőrizte, a kilátást próbálta elérni, vagy éppen igyekezett megtalálni a helyet, ahova beosztották. Ennek ellenére nagy volt itt a fejetlenség, így nagy csodálatomra is az ég világon senkinek nem tűnt fel a jelenlétem, miközben kényelmesen elhelyezkedtem az egyik meredekebb kiszögelés tetején, ahonnan nagyon jól beláttam a térre és a külső falakra is. Nem mondom, hogy jó volt a helyzet, Olassiët ugyan védte az erdő az első perctől kezdve, és ez elég hatalmas volt, de akadályozta a kilátást is, aminek hála nem lehet majd könnyű megbecsülni, mekkora támadás is érkezik. Ráadásul az elkerülő csapatokat sem lehet észrevenni, és most nevezhetnek szívtelennek, de én elsőre megmondom, hogy itt egy kisebb tűz is akkora kalamajkát okoz majd, hogy az erdő egy részén képtelenség lesz tartani a védelmet. Az elfek biztosan nem számítottak még soha ekkora támadásra, mivel látszik, hogy mennyire nem ilyen fajta védekezésre van a város berendezkedve. Nos, az biztos, hogy Thaionnak most minden csepp türelmére szüksége lesz, hogy higgadt tudjon maradni, miközben megszervezi a védelmet, de nekem az a véleményem, hogy még előtte is vár rá pár nem túl kellemes feladat, tekintve, hogy mennyire veszett ez a helyzet jelenleg. Nem mondom, hogy nincs esély, mert ez hazugság lenne, a saját bőrömön tapasztaltam meg a tündék minden erejét, harcmodorát és a fegyvereiket is, de ez nem jelenti azt, hogy még ma végezni is tudunk a dolgokkal. Erősek és ügyesek, de mindig mindenkinek van legalább egy gyenge pontja, és ha ez feltűnik az ellenségnek, pontosabban annak a részének, akit aggyal is megáldott a sors meg Adama, akkor itt bajban lesz mindenki aki a főtéren ácsorog. Nem mintha olyan kevesen lennének, innen nézve már egyre nagyobbra duzzad a nézők száma és jó pár feltűnő alak is van közöttük, akikkel már biztos vagyok benne, hogy korábban találkoztam egy-egy nagyobb fejetlenség során és tudom róluk, hogy van erejük és bátorságuk is. Általában legalábbis ezt tapasztaltam, de azért volt pár nyuszika is, akik remélhetőleg nem akarnak pont itt tömeghisztériát kirobbantani. Mintha minden vágya az lenne az embereknek, hogy itt lehessenek és az amúgy is puskaporos hangulatot be is robbantsák. Mindegy, Thalion éppen akcióba lépett és kieresztette a hangját, aminek hála az átmeneti halláskárosodás után arra is rájöttem, hogy eléggé komolyan kigondolta a dolgokat. Legalábbis eddig úgy tűnik, de nagyon érdekelne, ki az a személy, akire a gyerekeket akarja bízni. Egy lényről tudok, aki képes őt elviselni, az pedig Eloran, a nimfa vezető, de őt elég nehéz lehet utolérni ilyenkor. Na, mindegy, nekem nem nagyon van esélyem a dolgokba beleavatkozni, amíg rá nem jövök, hogy mit jelentenek a zagyvaságok, amiket Ritalea alkotott meg. Az elsőt még mindig nem értem, isteni beavatkozás mentes védelem, vagyis nem vehetek részt a falak, város, erdő védelmében erővel, akármi történik. Nos, ez eredetileg sem állt a munkaköri leírásomban, és amíg nem lesz itt éjjel, nehezen is tudnám a dolgokat folytatni, így azt hiszem első rész kipipálva. A józanság és őrületet egysége nem túl kellemes dolog, és még mindig nem tudom mit takar, ráadásul sikerült a harmadikat el is felejtenem. Fenébe, de jó, már csak ez hiányzott nekem. Tudom, hogy volt benne valami a távolságról és a jelenről, de nem tudom, hogy időben vagy távolságban mérte ezt Ritalea. Nem mintha lenne értelme, ha ez kiderül, de legalább nem tűnne úgy, mintha teljesen elveszett lennék vele kapcsolatban, ami sajnos nagyon csúfos igazságnak felel meg. De ezeknek akárhogy is nézem, nem sok értelme van, mivel ketté szakadni nem tudok, a múltam pedig nem hiszem, hogy sokat segítene ebben a helyzetben, hacsak nem az alagutakat keresi, amelyek a várost hálózzák be és a palota alatt futnak. De szerintem ezekkel sokra most nem mennek, hiszen tudnak róluk azok, akik engem is ismertek itt. Akkor marad az utolsó eset, hogy ezt az egészet az érzelmeimre értették. Ennek még lenne is értelme, de akkor talán tudok segíteni. Mondjuk úgy, még mindig utálom Thaliont és a fejeseket, vagyis csak ott tehetek valamit, ahol ők vannak. Ha nem, akkor következőre megkérem a kedves sorsistennőt, hogy értelmesen fogalmazza meg mit is akar. Amúgy sem ártana innen végre eltáncolnom, kezd kicsit sok lenni az őr, akik szépen megkérnem, hogy fiatalként csatlakozzam a karavánhoz, vagy máshol a védőkhöz. Az egyik volt olyan kedves közölni velem, hogy nagyobb hasznomat vennék akár a küldöncök között is, ők úgyis hozzám hasonló fürge és életüket veszélyeztető fiatalok. Hát, csak nagyon kevés választott el attól, hogy közöljem vele, itt olyan nincs, ami meg tudna ölni, inkább szépen leugrottam, hogy megtaláljam Thaliont. Ahogy ismerem, tuti a fő csarnokban bogarássza a térképet, így egyenesen azt céloztam be. Senkinek nem jutott eszébe egészen a bejáratáig feltartóztatni, az ottani őrökre meg elég volt rámordulni, hogy engedjenek át. A teremben nem egy ember volt, picit feltűnést is keltett a jelenlétem, mivel páran ismertek, de nem aggódtam miatta.
- Mennyire fájna nektek, ha ahelyett, hogy gyilkos szemekkel próbálnátok távol tartani attól a térképtől középen, inkább tájékoztatnátok a helyzetről? - néztem rájuk morcosan, miközben az asztalhoz értem, ahol szépen ki voltak jelölve a város tornyai és a helyek, valamint az ellenség is. Tőlem aztán megpróbálhatnak kivágni, de sajnos jövök eggyel a városnak, így itt kell lennem, ráadásul pedig akiben van egy kis sütnivaló és nincs baja a memóriájával, az tudja, hogy ki vagyok és nem is próbálkozik meg vele. Nem szeretnek, én sem őket, de attól még viseljenek el, mivel tudok olyan dolgokat is néha, amelyek hasznosak lehetnek és én vagyok errefelé az egyetlen, aki biztosan sértetlenül át is jutna a dolgokon. Vagyis majdnem, mert van itt még egy jelenlét, amely eddig nem tűnt fel. - Házi szellemed van Thalion? Ott van mindenhol egy erő körülötted... - jegyeztem meg mosolyogva, hiszen szerintem rajtam kívül nem sokan tudtam róla, hogy esetleg lehet is itt valaki, bár én nem láttam. De egy szellem kisugárzása egyéni és biztos, hogy a vezér mellett nemrég még volt egy, amilyen pedig a szerencsém, már eltűnt és nem nevethettem egy jót rajta...