Tarsis kapuja

Mia furcsa hangulatban sétált Nawarean mellett. Belekarolt, amit a fiú most természetesen fogadott. Ő is mutatott irányt, mert Mia el volt gondolkodva.
- Olyanok lehetünk, mint egy különc pár.- Kuncogott.
Igazság szerint számára annál kedvesebb valami, vagy valaki, minél jobban elüt attól, amit átlagosnak nevezünk. Talán azért, mert ő maga sem átlagos. Nawareanl sem az. Annál inkább meggyőzte erről a következő mondataival. Kérdésére még csak könnyen válaszolt, bár érdekesnek találta:
- E két kezemmel? Neked megártott a nap az ajtót őrizve... Persze, ha nem lennék dúsgazdag, a testemet szívesen őrizné naponta egy-egy lovag, míg rá nem jönnek, hogy esélye nincs nálam férfinek.- Kidomborítja amivel megáldotta az istennője, pipiskedve forog a fiú mellett pár lépést, míg utánafordulnak a férfiak és nyílt irigységgel pillantanak rá a nők. Majd ezen megint kuncog, Nawarean felkarjába fordítva orcáját.
A fiú tanácsa viszont egyenesen meghökkenti. Elkerekedett szemmel válaszol, kis közjáték után, ugyanis pont a kapu alatt haladnak át s ő megáll, hogy szembeforduljon Nawareannal, amikor ijedten megugrik, meglátva egy kapuőrt. Utána bír csak megszólalni, jobban szorítva a fiú karját. Szinte egész testével hozzásimul.
- Nawa! Az isteneidre, végignéztél te rajtam? Csak egyetlen egyszer nézz meg alaposan! Ha odaérünk, ahová viszel, vedd a fáradtságot- tudom, érettebb asszonyokhoz szoktál-, de nézz csak meg, ahogy csak te tudsz! Aztán majd mond el, mit látsz! De pontosan! Ki ne hagyj valamit! 
A kék szemeket fürkészve halkabban folytatja:
- Mágus vagyok... igen... Feketemágusnak születtem. Mondtam már, hogy az éjszaka gyermeke vagyok. Mutattam a jeleket, mik születésemtől a kezeimen vannak, de a jelentésüket nem, ugye? Két titkom is van. Az egyik rejti, mivel foglalkozom mágusként, a másik, miért nem...khm...használom...
Nem bírt a különleges szempártól elszakadni. Maga is beleborzongott az emlékeibe, annyira vágyott hirtelen egy sűrű, sötét éjszakai erdőbe. Az izgalomtól kitágult a pupillája, kiszáradt a szája, reszketni kezdett, szinte ott volt és körülvették képzeletben új hazájának ismeretlen éji ragadozói. 
- Tudod, Nawa, ezt élvezem a legjobban, hogy nem tudom, melyikük jön el...Farkasok? Denevérek? Baglyok? Nagymacskák? Vérmedvék? Vagy mások is? Az egyik jelem az éjszakai állatok fölötti hatalom jele. Teljesen megbabonázom és megszelídítem őket, mígnem parancsolok nekik. A másik jel az élő és holt lelkek feletti befolyásé. Mit gondolsz, ilyen hatalmat miért nem használok?
Szinte belevájtak apró ujjai a húsba, halkabban, de jól érthetően tagolta:
- Mert-el-tűnt-a-va-rázs-e-rőm. Egyszerűen Lanuriába érve eltűnt! Pahhh...- Tett egyik kezével varázsoló mozdulatot. 
Opálos tekintettel meredt Nawareanra, majd mélyet sóhajtott.- Ha ezt megtudják a mágusok, kinéznek maguk közül. Ne kérdezd, fogalmam sincs mi történt s hogyan csinálhatom vissza. Mitől lehetnék erősebb? Hogy hagyhatnálak menni??!

*A lányt hallgatom, s lassanként eltávolodunk a várostól, s addig haladunk míg nagyjából senki sem láthat ránk kik a városba kívánnak bejutni. Majd elengedem a lányt, s szembe állok vele. Egész idáig az elhangzottakon gondolkodtam majd itt súgta meg nekem a mágia tudatlanságát. Kissé vicces, hogy egy varázsló ne tudjon varázsolni. Olyan ironikusan hat az emberre.
- A katonák nem csak őriznék a testedet... láttál már nőt megerőszakolva egy kisebb sereg által? Ronda látvány.
*Majd kitérek a kétkezi munkára amitől a lány annyira hátrál, majd megfogom a kezeit s tenyereit felfelé fordítom. S a szemébe pillantok.
- Figyelj... nem lesznek mindig ott az őrök akik megvédenek mindentől. S mikor majd egyedül maradsz... s a sötétségbe kétségbe esetten sírsz majd. Mert nem tudsz semmit sem tenni ellene. Mivel nem vagy jártas a harcművészetben, nem vagy képes fegyvert forgatni. S akkor meghalsz... ha nem rosszabb, és el nem adnak rabszolgának. Avagy bevágnak egy kuplerájba ahol senkit se fog érdekelni a drága Ruton úrnő megszólítás.
*Eresztem el kezeit majd lépek tőle hátrébb pár lépést. Majd ismét megszólalok.
- Kiközösítenek a mágusok? Kit érdekel ha saját két kezeddel képes vagy vérükbe fojtani őket? Kit érdekel a mágusok az emberek vagy egyéb hulladék népek véleménye? Vagy a közösségükhöz tartozás, mikor te magad is vezetheted a sorsod, s te magad vagy a saját urad. Miért kell egy férfi melléd ha képes lehetsz megvédeni magad? Tedd fel a kezed...
* Ökölbe szorítom a kezemet majd arcom elé helyezem, védve vele felső testemet, bal lábamat kissé előre tolom megrogyasztva, majd a jobbat egy kicsit hátrébb. S stabilan elhelyezem a talpaimat a földön.
- Csináld! Vagy nem leszek kíméletes...

* A lányt hallgatom, minden szavát, megvető tekintettel hallgatom végig s ezt ő maga is észre veheti. Ahogy gyengeségéről beszél láthat rajtam egy kaján vigyort ami árulkodónak hat. Érezheti milyen mikor prédává változik. Mint mikor valaki ùgy tekint rá mint egy darab húsra amit akármikor elé vethet a kutyáknak. Majd a mondandója végén csendre intem ujjamat a szám elé helyezve.
- Látszik rajtad hogy gazdag család sarja vagy. Olvastam hallottam meséltek róla. Szánalmas hogy a gazdag családok sarjai alantasabbak mint a söpredék fattyai.
*Nyílt szándékom felbőszíteni a lányt. S a kétdésére már nem ks válaszoltam. S meglep micsoda kis mitugrász de ostoba módon sokkal magasabbra nyùjtózkodott mint amit könnyű szerrel elért volna. Tenyerem ráfonódik a kézre ami ütni készült. Kitérek oldalra majd szabad kezem a lány oldalához ért. A lehető legjobban visszafogtam magam, de csak akkor tanùl belőle ha érzi is. S így megpróbálok minél kissebbet ütni. Egy férfi talán meg sem érezte volna az érintésem. Ahogy nyùjtott kezét háta mögé csavarom, s az ellenkezés nem használ hisz mindig az erősebb nyer s a gyengébb csak saját magának okoz fájdalmat. Fekete penge huzódik a lány elé majd tompa része a nyakához ér.
- Ostoba módon nem kihasználni amid van vétek. Miért nyujtózkodsz ha lejebb jobb célpontok is vannak mint egy arc, amibe csak a te kezed fájdul meg? Gondolkozz elvégre tanulr lány vagy... Ha nem is láttál még tudod jól mi va odalent.
*Ereszteme el a lány kezézét, majd lépek tőle hátrébb, s levetem felsőmet a földre. Már csak a fehér ing van rajtam amun meglátszik már az ùt pora s több helyen is megfogta már a vér hol a sajátom hol másé.
- Ha komolyan vettem volna most a birdád által átszakított tüdőddel kűzdenél levegőért. Legyél kicsit megfontoltabb. A csata hevében gyorsan kell mérlegelned, de ha rossz a döntés véged van. Most ùjra...
* Emelem fel ismét a kezem magam elé.

Dühe felszáll az agyába.
- A családom nem semmirevaló, az apám csatamágus volt, ahogy a férjem is. Mit képzelsz, te nyikhaj?
A gyenge ütést követve, mielőtt bármit tehetne az oldalán éri Nawarean súlyos csapása. Meggörnyedve kiállt fel a lány fájdalmában.
De miket beszél a fiú.
Mire felfogná, térde váratlanul lendületet vesz, hogy becserkéssze a fedetlen ágyékot.
- Aljas! - Kiáltotta nem éppen úrilányhoz, asszonyhoz méltóan.
Lába lendületet vett, és ha sikerült, térde beleékelődött a fiú vékony combjai közé. Közben szabaddá vált kezeivel igyekezett megragadni az oldalát, hátha le tudná birkózni. Már nem tudta mit gondoljon, nem is nagyon gondolkodott. Eljutottak hozzá a furcsán idegen, mégis igaznak hangzó szavak, amik talán nem is jól motiválták, hiszen nekiugrott a srácnak. De az is meglehet, hogy éppen ez volt a mögöttes szándék...
Hirtelen úgy tűnt egész súlyával belefeküdt a rúgásba és a lendület akár valóban fel si boríthatta a másikat. Persze nem voltak az apró kislánynak illúziói. Most azonban utolsó vérig képes lett volna küzdeni bárki ellen. Amit Nawa nem láthatott, felgyűlt benne a sok feszültség, amit eddig képtelen volt levezetni. Igazi kamasz módjára elborította őt mindaz, amin keresztülment és Nawarean pont kéznél volt. Magas, vékony hangú kiáltása sikításnak is beillett ahogy teljes erőből nekiment.
- Nesze, ezt a csúf szádért! Aljas!!! Aljas!!!

* A lány meglehetősen dühbe gurult. Látszott ahogy szemei elsötétűltek. Amik eddig ragyogtak most a sötétségbe burkolóznak. A lány ùgy tesz ahogy tanácsoltam. Megpróbál a leggyengébb pontomon támadni. Amit viszont nem lát, hisz mozgásom még a mestertánc nélkűl is tùl gyors az emberi szemnek, tenyeremmel védem le a jól irányzott rùgást. Majd hagyom had vesse be minden erejét s sodortatom magam az árral. A lány végül a földre ránt, engedem had adja ki mi benne van én is tudom milyen jól is tud esni, ha valakin leverheted a fájdalmadat. S végül fölém kerekedik, s egy hangos sikításos kiabálásos akármi hagyja el ajkát. Kiabálása közepedte ujjaim a nyakára fonódnak.
- Elég volt.
* Nem bántottam a lányt egyszerűen csak figyelmeztettni akartam, hogy kezd közeledni a határhoz. Amit ha átlép nagyon megjárhat. Majd ahogy a lány elkezdett csillapodni elengedtem őt majd rápillantok a cián szemekkel.
- Nem szeretnél - apró hatásszünet- leszállni rólam?
* Mosolyodok el majd megvárom mit lép a lány.

/Blasio, Dec. 3. küldetés-Utaskíséret folytatása/

A menet, mely a fővárosból pár napja indult békésen haladt egészen a Tarsist körülvevő vidékig. Úgy fél napi járóföldre lehettek Onoria székhelyétől, mikor az egyik falut elhagyva egy katona állította meg őket.
-Állj! -majd megvárva, míg oda érkezik valaki, aki vezető félének tűnik csak aztán folytatta- Az út le van zárva. A Hajnal megáradt a napokban és a környez vidék járhatatlanul mocsaras. Nem tudnak tovább menni.
A rabszolgakereskedő, aki Blasio mellett lovagolt Szaurus hátán ingerülten förmedt rá.
-Hát mire fizetek én adót? Oldják meg! Átjutunk, mert egy elfet nem tarthat vissza a természet.
*Szerencsére édesanyja épp középen, a legbiztonságosabb résznél utazott, így nem hallotta pökhendi és túlzó szavait. Igaz, a földút egyelőre még tényleg nem tűnt túlzottan felázottnak, talán ha rajta maradnak és nem térnek le, nem ragadnak a sárban.

Blasio szerencsére hozott fapallókat is: ,,Vogon úr, nyugodjon meg földesúrként tudom az ilyen helyzeteket kezelni, a szolgáim leteszik a fapallókat és haladhatunk tovább." A katona így felelt: ,,Maguk tudják akkor menjenek, maguk felelőssége."

A textilkereskedő fia igen csak megnyugodott, hogy ilyen jól felkészült kíséretük van. Bizony kellett is, hiszen pár óra múlva már olyan pocsolyák voltak a nem rég még könnyű szerrel járhatónak tűnő úton, amikbe egyre komolyabban akadtak el a kordélyok. Hamarosan talán tengelyig merültek volna, ha a nemes és szolgái nem mentik meg a helyzetet.
Ahogy haladtak előre a mocsarassá vált tájon, hirtelen a hegyes fülek zajt hallottak a bokrok közül. Nem kellett sokáig figyelnie rá, hogy elő nem bukkanjon a zaj forrása, egy futó nő. Teste teljesen be volt bugyolálva ruhájába, mely még a fejét és az arcát is eltakarta. A csillogó szemeivel szótlanul rohant át előttük, hogy amilyen gyorsan felbukkant, úgy el is tűnjön a másik oldal erdőjének rengetegében.
-No, ezt meg mi lelte?
*A válasz nem sokáig váratott, öt fegyveres rohant ki ugyan ott és nézett körbe. A vezetőjüknek látszó alak ügyet sem vetve a karavánra megszólalt.
-Erre ment.
*Ezzel már iramodtak is a lány után.
-Ez meg mi volt?

,,Segítsük?" kérdezte Blasio Vogontól ill a lányt üldözőitől?

A fegyveresek vezetője, a nemes bizony már most beavatkozott volna, ami Vogonnak sem volt ellenére. Lecsatolta a láncokat nyergéről, és oda fordult barátjához.
-Hát... Egyelőre én csak megfigyelek. Te vagy a nemes, vitás ügyekben jogod van ítélkezni. -mondta mosolygós arccal, amiből csak a szemei látszottak ki a kafija mögül. Ha követi őt, akkor lovával oda vágtat az első fákhoz, majd leszállva gyalog szerrel próbálja meg utolérni az elől rohanókat. Titkon reménykedik, hogy prédájuk leköti az öt ember figyelmét és nekik nem állítanak csapdát közben.
De érdekli, mi lehet ez, hiszen ahol üldözés van, ott előbb-utóbb talán valaki elveszti a szabad státuszát.

Várjunk mi lesz s induljunk tovább-mondta Blasio.

A tünde épp nagy elánnal derítette volna ki a furcsa látottak okát, ám úgy tűnik, a szekerek védelmezője jobbnak látta, ha nem szakadnak el a menetoszloptól. Talán jól is gondolta, hiszen nem tanácsos más ügyeibe bele ütni az orrukat olyan területen, ahová még a hadsereg sem ajánlotta -más megfontolásból-, hogy bemenjenek. Ezt az érzést tovább erősítette, hogy az üldözők is szemlátomást ügyet sem vetettek a túlerőre.
A beálló csönd egyre feszültebb lett, miközben a feltámadó enyhe szellő rezgette a leveleket. Majd tíz perccel az után a sűrű mélyéről egy női sikoly hallatszott.
-Segítség!

Blasio meghallotta a sikolyt, és odafordult Vogonhoz: ,,Megsajnáltam mégis a lányt, nézzük meg miért fogták el, ha a lánynak igazat adunk adjunk nekik!"

Több nem is kellett Vogonnak.
-Menjünk! Vigyünk szerintem tíz embert, így a fele őrség még meg tudja védeni a szekereket és a hátra hagyott lovainkat, de kétszeres túlerőben leszünk!
*Máris belevetették magukat az erdőbe. A hegyes fülek körbe forogtak, kibukkanva a fejkendő takarásából. Nem volt nehéz a zöldet áttörő segélykérések irányát követni, miközben teles erejükből futottak. Ám néha úgy tűnt az elf számára, mintha megtréfálná őt a természetj. Nem tudott szakadni a gondolattól, hogy néha alig érezhetően mélyebb és rekedtebb a követett hangforrás, majd újra vissza-visszatér a magasabb tartományba. Pedig jól hallható volt, ahogyan ugyan az a torok adta ki, majdnem teljesen azonosak voltak.
Ahogy kiértek egy vízben álló rétre, meg is pillantották újra a már látott alakokat. De többeket is. Két nő rohant a mocsárban, miközben vagy tizenöt kardos követte már. A férfiak, mert hogy az őket követők mind férfiak voltak, éles pengékkel próbáltak utat vágni a süppedős talajon a növények között, melyek mintha rendületlenül nyúlnának feléjük. De hát miért is lenne a sásoknak és cserjéknek akaratuk, hogy gátoljanak valakiket?



Vogon kiszakította egy fűcsomóból a lábát, melybe beleakadt véletlenül, hogy meginduljon a futók felé.

Blasio kissé megijjedt a 15 üldözőtől, de odakiáltott a 2 lánynak: ,,Ne féljetek megvédünk! Mit vétett önöknek ez a 2 lány?"

Már több, mint huszonöt fegyveres rohant át a lápon a két nő után, noha a nemes szavaiból kiderült, hogy nem mind őket üldözte.
-Ne félj megvédünk! Mit vétett önöknek ez a 2 lány?
*A kereskedő szemei csillogtak az örömtől, hiszen ha sikerülne a túlerőt életveszteség nélkül lefegyverezni, Telarban 2-300 darna haszna is lenne. Hatalmas összeg, amiért érdemes kockáztatni valaki életét. Noha ő ügyelni fog arra, hogy mindig más álljon előtte, és inkább valamelyik gyerek legyen a szerencsés kiválasztott, akinél megállnak a támadások.
-Ne hagyjátok megtéveszteni magatokat! Ezek nimfák, gyilkos és cselszövő nép. Csak kihasználnak titeket!
*Az ismeretlen csoport vezetőjének szavai furcsák voltak első hallásra, de a vízből kimászó nők most szembefordultak üldözőikkel, és ahogy rendbe szedték a hajukat, elő bukkant hegyes fülük.
Eközben Blasio és csapata előtt szinte szét nyílt a növényzet, amely engedte, hogy ha akarnak, közel férkőzhessenek a mozgásukban akadályoztatott csapathoz, akik még mindig az élővilág mostoha arcát kénytelenek elszenvedni.
~Cselszövő?! Ezek a tanulatlan suhancok csak ezt a legendát tudják sulykolni. Egy nimfa képtelen még arra is, hogy ne kerüljön állandóan bajba. Az elfeket teremtették, hogy folyton kihúzzák belőle. Hogy találhattak ki egykor régen olyat, hogy képesek bármi ravasz dolgot kitalálni?

Nem akarom hogy megbabonázzanak minket, vigyétek akkor őket- szólt Blasio a nimfákat üldözőknek!-Elég volt egy hölgy is már aki kiakart használni- Ezután a katonáival visszatért a konvojához.

A Beebebrox igen hamar visszavonulót fújt, mikor észrevette, hogy társai nem vetik magukat bele a nimfák megmentésébe. Visszatért inkább ő maga is, miközben a két nő újra futásnak eredt.
~Jó döntés lehetett, ha arra gondolunk, tizenketten nem is biztos legyőztünk volna tizenötöt. És meggyengült védelemmel a karaván sem lenne biztonságban annyira.
*Hamarosan folytatták az utat a város felé. Az őrök csodálkozva nézték, ahogy az átázott földúton átvergődve végre a kapu előtti kikövezett részre érnek. Ám a köztük elhaladók csak akkor vették észre a strázsákat, mikor már elmentek mellettük, ez a város egyik híres érdekessége. Tökéletes álcázást biztosítanak a vigyázó szemeknek.
-Szép jó napot! Ételszállítmányt hoztak? Már nagyon vártuk magukat, emiatt az átkozott időjárás miatt az utóbbi időben csak kevés jött el hozzánk.
*A sötét szemek aggodalmasan néztek vissza a válla felett. Ha ez így van, akkor bizony számítani kell arra, hogy ezt mások is meg fogják tőlük kérdezni. Jó pénzért lehet értékesíteni a tartalékokat, busás kárpótlás a kemény útért. Ám könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor újabb nem várt körülmények hátráltatják majd őket és akkor bizony jól jöhetnek még azok a plusz készletek.
Blasiora pillantott, hogy tőle várjon választ.

Jó napot! Elég hosszú utunk lesz még, így csak nagyon keveset tudunk eladni szállásért cserébe ahol megpihenhetnénk estére, összes tartalékainkat nem szeretnénk elhasználni.- mondta Blasio megfontoltan.

Az őr egykedvűen bólogatott, láthatóan kedvét szegte egy picit. Ám a kevés is több, mint a nincs. Onoria majd biztosan gondoskodik az utánpótlásról, csak ki kell várni a szűkülő készletekkel.
Egy helyi fogadóban megszállva az este összeült egy pohár borra Blasio és Vogon.
-Holnap a kereskedők kimennek a piacra. Könnyebbek lesznek a szekerek. Páran csak eddig jöttek, de szerintem könnyen találunk újakat, akik csatlakoznak hozzánk és mehetünk tovább. Kora délután akarok indulni, amikor már a vásárlók kevesen vannak, de ki kell használnunk az időt, hogy kijussunk a Hajnal-folyó árteréből. Nem akarok ingoványban éjszakázni.
*Mondta és koccintásra emelte kupáját.

,,Rendben, holnap induljunk kora délután, embereimmel délelőtt szét nézek én is a városban. Egészségünkre!"-mondta Blasio Vogonnak majd mindketten nyugovóra tértek az embereikkel együtt.

-Rendben! Jó ötlet! Én a biztonság kedvéért ott maradok a szekerek környékén, hogy ha bármi gond adódna, akkor azt az esetleg ott maradó pár emberével együtt gond nélkül megoldjuk. -felelte mosolyogva. Tudta, hogy jó páran allergiások attól, ha mindig változik a feltétel és ez rendszerint plusz igényeket jelent, ám egy üveg bor mellett sok minden megbocsátható.
-Gondolom lesznek olyan emberei, akik nem akarnak a városban pénzt költeni, így szívesen maradnak és segítenek őrizni az árukat a tolvajoktól.
*Nem mondta ki, de titkon csak az járt a fejében, hogy ezek az őrök a térre való megérkezéskor bizony segíthetnek le és fölpakolni az árut, megkönnyítve a gyors eladást. De ez persze nem az ő kettejük dolga. Elég lesz ráhagyni a kalmárokra, hogy ezt az ott ácsorgó fegyveresekkel levitatkozzák.

Rendben négy embert a szekerek mellé küldöm segíteni rakodni-mondta Blasio. Másnap kimentek a térre, Blasio néhány emberével körbejárta a várost, a többiek segítettek a kereskedésben, ahogy Vogonnal megegyeztek. Még odaszólt Vogonnak: -Vegyenek azért sülteket is a hosszú útra jó lesz.

// Nawarean//

A fiú könnyeden elhárítja Mia nem éppen szelíd rúgását. A lány nincs tudatában, hogy a bizarr edzésprogramban vesz éppen részt. Nawarean ujjai a nyakára simultak. Így tartva távol magától  Halk hangja fenyegető éllel hangzik fel 
Mia még egyet behúz az acélos hasba. Közbe azért kapcsol csak lassan. Füle hegyéig elpirul.
Kislányos mozdulatokkal lekászálódik a férfiról. Hogy nem vette eddig észre, hogy ilyen jóképű? 
- Arrogáns és öntelt vagy. - Szögezi le a saját megnyugtatására miközben hosszú szoknyáját simitgatja s veregeti róla a port.- Vedd tudomásul, hogy más is ér annyit, mint te! Kígyó uraság jobban tetszik!- Hazudja egy nem épp átlagos, lekezelő szemvillanással.

*Nem kelek fel csupán megtámasztom magam a földön fekve bal kezemmel. Majd oldalra fordulok, most már könyökkel a földön, felső testemet tartva nézek a lányra. Miközben ő furcsa dolgokat vág hozzám. Bár nem vitatom biztos öntelt vagyok. Bár lehetek is hisz van mire alapoznom. Majd vállat vonok. Megfogom jobb kezemmel a fűszálat, majd a lány felé pöckölöm.
- Tegnap éjjel viszont semkit se találtál aki jobb lett volna nálam?
*Majd hanyadt dőlök s a fehér felhőket bámulom. Oda-oda sandítva a lány felé.
- Bizonyára van aki ennyit ér mint én. Csak az ilyen piti ügyekkel, egy igazi fejvadász nem foglalkozik. Hisz minél kisebb a díj a fejeden annál kisebb a veszélye is hogy valaki utánad ered...
* Majd kis idő mùlva felülök, s nem sokkal rá felállok, s hátamra veszem a táskám.
- Most viszont mennem kell. Egy hét mùlva ismét erre fele fogok járni... Ég veled kis boszorkány.
* Majd elindùltam a halott város felé. A Sendelhez vezető ùton.

Nawareannak igaza van. Senkit se talált, aki fele annyit érne...jó ez így. 
- Az éjszaka kedvez a kígyónak. Aki amúgy is a legszűkebb s legsötétebb helyeket is teljesen birtokba veszi. Amíg az ő vérét látom a tetteidben, addig nem féltelek. 
Mélázva, gátlás nélkül méri végig a csinos fiút. Aki túl egyszerű az ízlésének, mégis a maga nemében különleges. Hiába, a kígyó nem éppen nemes, bár egyedi ragadozó. Jó megjegyeznie s figyelemmel kísérnie. Nawarean Soul Salamon esetében kiemelten fontos, hogy mindig Mia legyen a megbízója, sose váljon azzá, akit prédájául szántak.
Figyeli amint útra készül.
- Hát rendben van Salamon! Ha mindenképpen menned kell...  A fizetséged miként juttassam hozzád? Adj valamit, amivel elérhetlek, ha szükségem van a szolgálataidra! Oly idők jönnek rám, hogy csak téged választalak megint és ha nem okozol csalódást, azután is mindig! Ha elhagynám Tarsist, mire visszatérnél, azt is tudatom veled...


//Ha most ennyi volt, köszönöm a játékot! Nagyon izgalmas volt. //

*A lányra nézek, majd lassan oda sétálok hozz. S vállára teszem a kezemet, másikkal viszont egy tőrért nyúlok. Majd megpörgetem a kezemben. S az ő tenyere felé vezetem válláról a kezemet. Ha engedi ha nem kinyitom a tenyerét, s egy kissé felsértem rajta a húst. S kibuggyan a vére, majd ezt az én kezemmel is megteszem. S bele helyezem vérző tenyerem az övébe.
- A hűség pecsétje....
*Megvillan szemem, egy pillanatig a vörös tekintet nézett a lányra. Majd megszólalok.
- A jutalmat majd átveszem. S ha elmennél mielőtt vissza térek, csak hullajts egy csepp vért magad után. Onnan meg foglak találni.
*Engedem el a lány tenyerét, aki ha bele néz egy nyolcas alakot formáló kígyót láthat benne.
- Ha szükséged lesz rám majd felkereslek. Ne keress, csak szólíts....
*Majd elfordulok Sendel irányába.
- Ja és még valami... A nevem Nawarean....
*Majd vállam fölött intek neki, s vissza se nézek máris menetelek Sendel felé.

// Most egyenlőre ennyi Köszönöm a játékot még felkereslek //

*Az út hosszú és viszontagságos volt. Legalábbis onnan nézve, hogy a már megbízhatónak titulált Trintorin helyett most gyalog, egyedül kellett Ramannak folytatnia az útját. A levél még mindig égette ott, a köpenye alatt. Norlan határában útonállókba is belefutott, és ebben az esetben a „szégyen a futás, de hasznos” elvét követte, s úgy eliszkolt, mintha űzték volna.
Pedig dehogyis űzték! Inkább hahotáztak a mélynövésű, barna köpenybe burkolt törpén, aki akkora zajjal menekült előlük, mintha még tízen lettek volna mellette. Nem látták, csak hallották az övére aggatott kacatok zaját.
Amikor végre kifulladva megállt és csak úgy kapkodta a levegőt, minden fújtatásnál meglebegtetve rőt szakállát, még kezével is legyezte arcát, hogy végre lehűljön kicsit.
Az út további részében hátra- és körbepillantgatva, szaporán szedte a lábait az országúton, de így is beesteledett, mielőtt Tarsisba ért volna.
Így hát kinézett egy facsoportot, ahol még tüzet sem mert gyújtani, nehogy felhívja magára a figyelmet. Főképp most, hogy végre már csaknem a célnál járt.
A hajnal barna köpenyébe burkolva találta, s ahogy a hűvös levegőtől, meg a szakállára ülepedett harmattól nagyot tüsszentette, álomittas szemekkel nézett körbe.
Gyorsan felébredt és korgó gyomorral indult útnak, arra sem szánva időt, hogy egy jót reggelizzen, amolyan Raman módra.
Így ért el Tarsis forgalmas, díszes kapujáig.
Ahogy megáll előtte, keresi a minden városban megtalálható katonákat, akik őrzik, de nem leli egyiket sem. Nem is érti, hogy lehetséges, hogy egy ilyen nagy város kapuját nem őrzi senki és az jön és megy át rajta, akinek csak kedve tartja.
Azonban már épp ő is megtenné, amikor a falnak hirtelen szeme támad és ránéz.
A mocsári törpének ott gyökerezik a földbe a lába és néz farkasszemet a fallal. Látott ő már sok mindent, de ilyet még nem.
El is fehéredik és már épp elájulna, amikor meglökik hátulról, így ösztökélve a továbbhaladásra.
Óriásira tágult szemekkel halad át a kapun.*

//Mia - folytatás a Fehér ladytől//

*Ahogy haladtak végig a város és erdő peremén, egyik kéz a másik kezet szorítva, egyre jobban feledésbe merült Evolyran. Evolyran és Glorien, ki körülbelül most indult el onnan, hogy két hét múlva találkozhasson Thalion nagyúrral Olassieben. Mire a hold ezüstös féltányérja kiült a keleti ég aljára, már jó ideje maguk mögött hagyták a városi épületeket. Aldo sem vágyott most már sehova vissza, itt akart lenni a mező közepén, körülölelve az erdők rengetegével, az onnan kiömlő sötétséggel és a nővel, kinek sem a szavaival sem szépségével nem tudott betelni.
Ahogy Mia az éjszaka leszálltáról beszélt régi vágyakat kezdett benne felkorbácsolni, a vágyat, hogy kimenjen az éjbe, hogy vadásszon, hogy kezei között érezze egy forró test élettel teli dobogását. De már kezében volt a préda, s ezt talán Mia is sejthette. Most nem beszélt Aldo, csak közel húzta szorosan magához a lányt és nyakába csókolt.*