Tarsis kapuja

Hiába is vizslatta az egyenruhás őröket abban a csizmában, melynek körvonala annyira elméjébe égett, hogy olykor még rémálmaiban is kísértette - hiszen az emberszag minden mást elnyomott maga mellett, ha több volt belőle, amely jelenséget az ifjú nagyon is jól ismerte már. Ha egymást mellé állított volna egy elfet és egy embert, bármely távolságból töredékében jutott volna el csupán szaglószervébe az elf-aroma. Nie illatát szerencsére nem kellett efféle megpróbáltatások közepette követnie, elvégre az északi tünde leány mellette gyalogolt mindezidáig, s akkor sem tágított, amikor a megkettőzött - megkettőzött? Inkább megtízszerezett - őrség katonái egyre közelebb és közelebb kerültek. Csendesen hallgatott, s hagyta a kerekfülűeknek, hogy kettejük közül előbb az ő ellenőrzését végezzék el; alaposan kihasználván az időt, hogy átgondolja, mit is fog mondani, midőn hozzá fordulnak. Vajon ha kiejti álnevét, a Drest Aluviel-t, rögtön letartóztatják a múltkori incidens okán? Esetleg egyszerűen elküldik?

Ügyüket egyik lehetőség sem segítette volna előre túlságosan, ezért is figyelt fel lázasan dolgozó elméjéből, mikor az Égboltszemű bemutatkozását követően váratlan és különös esemény történt. Úgy festett, a leány nem csak az "ártalmatlanok listáján" szerepelt sikerrel, hanem - bizonyára - az üzenetét is azonnal megkapta. Legalábbis ezt gondolta Valturaan, egészen addig, amíg az első rábökést egy második papiros felemelkedése követte, s onnantól kezdve minden eltelt pillanattal egyre kevésbé tudta eldönteni, mit is tegyen. Legszívesebben elrohant volna onnan - s efféle nem kívánt, benső-összehúzó érzés igazán ritkán kerítette hatalmába -, de azonnal. Vissza sem nézett volna, de nem ám. Csakhogy nem volt egyedül, s társaságát egészen pontosan személyre szólóan hívták meg az évente rendezett bálra. Vajon titokban valamiféle nemes lehetett? De hát miért hallgatott volna erről? Biztosan nem azért, amiért ő tette ezt...

A hósárkány némiképpen megkönnyebbült, hogy Nie nem kért a segítségükből, s neki nem kellett tiltakoznia, megvédvén becsületét és tekintélyét. Így is éppen elég baj adódott, nem kellett még több. A csendet azonban nem törte meg. Magába fordulván, összeráncolt szemöldökkel sétált el az őrségtől, minden pillanatban attól tartva, hogy utánuk rohannak majd, vagy elébük teleportálnak. Mondhatni, már-már megijesztette Artanis leányának suttogása néhány lépéssel később... megijesztette, amíg alaposabban fel nem fogta a vigyázva kiejtett szavakat az invitálóról, és az újabb érvelésről. Mert Valturaan érezte. Rá sem kellett volna néznie, hogy tudja, azok a levelek merőben átírták a leány elhatározásait a rendezvény mindenképpeni elkerüléséről - ennek pedig egyetlen oka lehetett: Elmiron ven Gondor. Akárki is volt az. Valturaan-t azonban az átvirrasztott-átutazott éjszaka ellenére nem csábította a nemesi lakosztály kényelme, sem pedig a gondosan felöltözött, illemtudó népek gyülekezete, ahol még táncolnak is. Úgy is lehetett volna fogalmazni, hogy menekülésre késztető érzése duplájára erősödött, s ha nem ígérte volna meg Nie-nek és önmagának, hogy vigyáz a leányra, bizony értésére adta volna, hogy bátran mehet a problémák melegágyába szórakozni - egyedül.

Ezért felelt úgy, ahogy. Ezért, s a fehér elf arcát látván, az illatának változásában felfedezett érzéseket felismervén. Hiszen az Égboltszemű reménykedővé és izgatottá vált, s az ifjú haloványabb boldogságának sem szabott volna gátat. Annál is inkább nem, mivel - újabb meglepődéséből felocsúdva - pontosan tudta, miért fordult hozzá a tünde: egyenlőnek tekintette önmagával, s nem akart egyedül dönteni még a saját meghívásáról sem.

- Ha tényleg menni akarsz, és kedveled ezt a nemest, akkor menjünk. - válaszolta engedékenyen - jókora adag önmegtartóztatással az elrohanást s a kifakadást illetően -, csakugyan suttogva, majd némi gondolkodás után hozzátette - Nem mintha rendszeres bállátogató lennék, de nem kell oda hosszú ruhát és öltönyt venni? Ha ma este lesz, honnan szerzünk?

Nem árulta el neki, hogy meglehetősen kevés gyakorlattal rendelkezik öltözék-varázslást illetően, s nem vállalt volna garanciát az igéi működéséért és hatásuk, eredményük problémamentességéért; ugyanakkor valóban ez a megoldás jutott eszébe legelőször. Érthető okokból - saját képességeinek milyenségét értve ezalatt - azonban továbbra sem vállalta fel ötletét, s inkább beleegyezett volna egy másik, járhatóbb útba. Visszafordulásra úgysem tudta volna megkérni a leányt... hát elhatározta, hogy megnézni magának, miféle kékvérűekkel ápol ismeretséget a Honvágy-gyógyító; s a helyükben alaposan reménykedett volna benne, hogy megfelelően ártalmatlannak találja majd őket.