//Aldo - "Egy kicsi, kicsi izgalom; Egy kicsi, kicsi fájdalom"//
Halk pihegésével szinte bánta megzavarni a természet motozó esti neszeit. Elnyugszik, akinek kell, búvóhelyének csendes rejtekén, csak a vadászok ébrednek a sötétséggel, hogy a gyanútlan későn botorkáló, reszkető áldozataikat becserkésszék. Így nyúlik el a fűben a kígyó a kisegér előtt ugorva fel, s tekeregve köré roppant állkapcsát kitátja, ahogy a nyest egyetlen ugrásra kész, megfeszülő izom, midőn egy harapásra készül a nyúl forrón lüktető nyakába. Lám, így oszt szerepeket a vadász, ha férfi, szorosra zárva erős karjait a gyenge nő körül. S míg belehajol s merészen csókol az alabástrom nyakba, érezheti, mint fut végig a remegés a védtelen, fedetlen testrészen. A prédává vált nőről pedig sejtése sem lehet, hogy kislány még, kit magához vonz az éj. A férfi vakmerő, a lány elnéző... Tökéletes e törékeny pillanat. A nyakától egész mélyre szalad a remegés, görcsösen összerántva kis testét. Erőtlen, lágy sóhaj tör fel belőle, bár maradhatna minden így! Átkarolja az erős férfitestet, a meggybordó ajkait résre nyitva, csókra áhítozik. Talán megérzi ezt Aldo, partnere minden tapasztalatlansága ellenére. Végül így suttog, megkapja bár a kielégítő, végső döfést, a csókot, vagy egyáltalán észreveszi-e vágyát a férfi- mindegy, áldozatból mégis inkább üldözötté válna még egy kicsit: - "Széna, vagy....szalma?" Aki széna, egyetlenegyet kérhet a szalmától. A széna gyorsabb, meglehet: a szalma jobb... Vékony karjával megkísérli finoman távolabb tolni felsőtestét Aldoétól, ha az hagyja, hogy mosolyogva a szemébe nézzen huncutul. Pír kúszik fel nyakáról, vád alá véve két orcáját egy-egy lángoló tűzrózsával.
Aldo Barras Vörösköpenyes
Hozzászólások száma : 470 Életkor : 135 Munkahely : Vándor
~Miket beszél? Milyen széna? Milyen szalma?~ *Húzta össze szemöldökét egy pillanatra, de sokat már nem törődött a lány szavaival. Tudta, hogy most megfogta, erősen karjaiba zárva. Érezte, hogy Mia is, ha küzd még, már csak kéreti magát. Az éjszaka hátralevő része nem volt kérdéses. Ahogy a lány pár centire könnyedén eltolta magától, hogy egymás szemeibe nézhessenek, Aldo magabiztosan elmosolyodott, s száját a lány ajkaira tapasztotta, miközben egyik kezével már nyúlt, hogy kezdje megszabadítani ruháitól az áldozatát. Csókjával a forróság elöntötte mindkettőjüket. Ami meglepő volt számára, talán az, hogy túlságosan is érezte e hőt magában. S hiába fogta volna, arra, hogy már jó ideje nem volt szerencséje ilyen vonzó nővel, mintha valami nem lett volna egészen rendben. Feje is fájni kezdett, szíve néhol felgyorsult, néhol egészen fájdalmasan súlyossá vált, hogy akár dobbanjon egyet is. Fogalma sem volt róla, hogy a tekercs teszi ezt vele, s remélte, hogy gyorsan elmúlik az egész. Nem akarta félbehagyni az éjszakát így, újból csókot lehelt az áhított nő szájára, de ekkor, mintha a mennykő csapott volna bele, teste, mint egy rongybabáé vágódott hátra a füvön pár métert, s néhány másodpercig meg sem tudott mozdulni. Végül fejét fogva föltápászkodott, s az előtte állóra tekintett zavarodottan.* -Miféle játékot űzöl velem, boszorka?! *Kissé még mindig nehezére esett levegőt vennie, de ennek ellenére határozott léptekkel indult meg a nő irányába, hogy bevégezze, amit elkezdett.*
Egy cseppet bánta, hogy nem veszi komolyan Aldo, amit beszél. A játékot pedig nem ismerheti. Már-már elgyengült, amikor a szeme tükrébe nézett, önmagát látta, ugyanazt a heves vágyat. Csak a félelem hiányzott a szemükből, mert a helyzet rémisztő kellett volna, hogy legyen egy ilyen fiatal és a szerelemben mégoly tapasztalatlan lánynak. Persze, megjátssza a nagyasszonyt, de jobb, ha ki se derül, hogy még csak nem is vált asszonnyá. Még nincs itt az ideje, hogy megtudja ez a férfi, akinek a tekintetében tűz ég. Mia vágyik az érintésére és a csókját kissé bátortalanul, de viszonozza. Résnyire behunyja a szemét. Mire az ajkak érintése elmélyül, Aldo mohón nyúl a lány ruhájáért, hogy kiszabadítsa a kerek, hamvas vállát. A másik karjával erősen szorítja magához. Forrósodik a vérük, Mia szavai pedig semmit se hatnak. Pedig hadakozik, hogy kiutat találjon e csapdából, ahol a vágy és a férfi egyaránt ismeretlen tényezők. E percben túl vakmerőnek tartja magát, amiért idáig fajult ez a dolog köztünk. Tagadhatatlan azonban az érzés, amihez hasonlót sosem érzett még. Vonzó és vad, buja dolog. Félő, hogy e hosszú csókkal elszabadul...igen.. ez félelmetes. Ahogy Mia uralkodni próbál felette, annál jobban erősödik, ahogyan a férfiben is. Mia érzill ahoyg belevörösödik, fülig, mint egy kis fruska, akit még lopva mernek nézegetni a fiúk az udvarban. Ők, amikor e pillantásokat észreveszik, vörösödnek így el. Emlékezett rá, hiszen nem volt rég, amikor még a császár tekintetével állt így szemben, miközben az egész udvar őket bámulta. Akkro nem történhetett semmi, az anyacsászárnő hugának is volt ebbe beleszólása és az ő éberségét nehéz lett volna kijátszani, de jól eszébe véste a pillanatot, amikor felülemelkedett a kínos érzéseken, amiktől lángoló pirosság fogta el. Most íme, itt van és túl kellene járnia a férfi eszén, hiszen nem is az vezeti már, de ez a csók vonzóbb bárminél, amit eddig kóstolt. Itt van és tudja, hogy képes semlegességet mímelni, mégis valahoyg elfeledte, hogyan kell, mintha az ő eszét is elvette volna ez az ajkától és a végigsimított bőrétől szerte áramló dolog, aminek neve sincs, formája sincs, csak intenzitása. Olyan erős, hogy alig lehet neki ellenállni. Sosem értette, mi ez a nagy felhajtás a csókok körül, de megérzett valamit belőle és látta, hogy ha nem áll ellene, végül összetörhet benne, vagy elevenen ég el. valóban, Aldo teste olyan heves lett és forró az ölelésben, hogy meg meg se lepte, amikor egyszerűen eldőlt és hanyatt összerogyott. Az ő szíve is vadul kalapált, el szeretett volna azonnal szaladni, egy picit mert csak Aldo fölé hajolni, piros ajkait beszívta és harapdálta, mintha így el lehetne tüntetni a nyomait annak, ami megtörtént. - Én, én semmit sem... ez olyan biztos, mint hogy itt állok... Nekem most nincs is vará... Azzal zavartan nézett a férfire, kicsi kezét nyújtotta végül, de Aldo magától állt fel és hevesen lépett felé, annyira, hogy Mia önkéntelenül hátralépett. - A Széna vagy szalma egy játék. Futóverseny- szólalt meg élesen, hátha feltartóztatja a közeledőt-. Aki előbb ér a legközelebbi boglyához, az kérhet egyetlen egy dolgot a másiktól. Olyasmit, ami nem méltatlan hozzá és persze teljesíthető. Miközbe beszélt, apró lábairól fészkalódva igyekezett lerúgni a magassarkú kiscsizmát és hosszú szoknyáját térdig felhúzta. Aldo biztos lehetett benne, hogy futnia kell a következő másodpercben.
Aldo Barras Vörösköpenyes
Hozzászólások száma : 470 Életkor : 135 Munkahely : Vándor
-Játék? Hát jó! *Válaszolt még mindig kissé zavart fejjel, de mosolyával eltakarta a bizonytalanságát az előbbi néhány másodpercet illetően.* ~"...olyasmit, ami nem méltatlan hozzá és persze teljesíthető..."~ *Kaján vigyor jelent meg szája szélén most már, ahogy a futásnak eredő nő után nézett.* ~Mindenképp teljesíthető lesz...aztán, hogy méltó, vagy méltatlan...azt ne firtassuk!~ *A lány után eredt az éjszakában, egyre csökkentve a távolságot kettejük között. Hamar észrevette azonban, hogy a legközelebbi boglyáig már nem éri be, így gyorsan döntött, s amint Mia odaért volna a szénarakáshoz, biztos közelségből rávetette magát hátulról, így egyszerre estek bele mindketten a puha kazalba.* -Most megvagy! *Súgta a fülébe, miközben száját kereste az újabb csókra. Végül ajkaik újra találkoztak, de nagyon rövid ideig. Bekövetkezett ugyanaz, ami Sendelben, csak ezúttal nem Nibelon, hanem a tekercs teleportálta tovább...*
//Következő játékunkat - A Valian-i utazást - kezdheted is. Ott majd nem menekülsz meg ilyen könnyen:) //
// Talán nem is akarok annyira könnyen menekülni. Szeretem a nehézségeket. //
Mia szerette volna, legyőzni a férfit, de jól látva esélytelenségét annak hosszú lábai és sportos mozgása miatt, váratlanul startolt el. Imádta ezt a játékot, gyerekkorában sokat fogócskázott kint a természetben és nem egyszer a pór népek közt is. Annyira szeretet idekint! A sötétlő égbolt a felragyogó csillagaival fürgévé és vidámmá tette. A szíve így is a torkában dobogott. Mégis hangosan kacagott! Nevetése bájjal fűszerezte az éjszakai tájat. Már majdnem ott a boglya az orra előtt, amikor Aldo hátulról ráugrik. Teljes testének súlya és lendülete beleejti őket a kazalba. Mia tovább kacag, gurgulázva, annyira tetszik neki, ahogy a férfi cselesen beérte. Óhatatlanul egymáshoz feszül a két forró test. Csókuk nem várat sokáig és a lány hagyja pár pillanatra elvarázsolni magát ebbe az édesbe és furcsamód izgatóba. Egyetlen ölelés, egyetlen csók, csaknem egyetlen test az övék. De az igazi izgalom ezután jön, a mágus egyszeriben semmivé válik Mia karjai közt. Mintha soha ott se lett volna. ~ Mi ez a varászlat?~
Mia úgy vezényelte a csomagokkal küszködő hordár fiúkat, mintha ehhez lenne szokva, Mi tagadás, neki ez természetesebb volt, mint a fiúknak. Két szekér és néhány lovas indult útnak Vailanba ebben a nagyon kora reggeli órában. Váltás lovakkal, nagy málhákkal, élelemmel sátrakkal és úti poggyászokkal készültek elindulni. Nem sok utas volt, inkább a csomagok foglaltak nagy helyet. Ládák, dobozok és zsákok. Egy szekér ezekkel teli, ponyva alatt. A másik állt elől, igazi zárt kocsi volt, mint valami nagyobb hintó, de itt is volt néhány csomag a tetőn. Ide készültek beszállni az utasok. Mindössze két mágus, egy idős és agy fiatalabb, egy vailani kereskedő, aki a szekereket bérelte és biztosította némi ellenszolgáltatás fejében a többiek részére. Miát, mint egyedüli nőt, meglehetősen vizslatták a tekintetükkel, de a lovas kíséretükben álló zsoldosok előtt nem nagyon bocsátkoztak pajzán poénokba, sőt, inkább visszafogottan viselkedtek. A zsoldosok pedig morózus arccal figyelték az eseményeket, egyikük lóháton ülve ügetett ide-oda a kocsik körül. Már éppen a beszállásra került a sor, amikor a lustán ébredező napfényben Mia még egyszer körülnézett. Hiszen nem ismert másik lauriai várost még. valahogy kötődött már hozzá. Halkan sóhajtott és lágyan elmosolyodott. Két aranyat adott a hordároknak a csomagokért és visszagondolt az udvarházra, ahonnan nem volt egyszerű eljönnie. Kifizetett mindent, de alig is maradt egy kevés darnája. Annál minden esetre máris több volt, mint amikor először belépett az udvarház kapuján. Most pedig még búcsúzóul ott is hagyott valamit az Udvarház igazgatójánál. Egy kis fekete dobozkát, amiben igazából nem is volt semmi érték. Megkérte, hogy zárja be és őrizze féltve, míg vissza nem tér érte, mert ezt a nagy utat elsőre nem merné megtenni azzal a tárggyal, ami benn rejlik. Ez így is volt, pedig nem más lapult ott, mint egy fekete hajtincs egy fekete bársonyszalaggal átkötve. Édesapja hajtincse volt az, amelyet még kisgyermekkorában mentett meg a seprűtől, amikor a borbély levágta. Apjáé, Mannahon legnagyobb hatalmú varázslójáé. Ez a hajtincs is varázserőt közvetít maga körül. Mia tudta, ha valaha, valaki idejönne, hogy felkutassa, ez a tincs az árulója lehet. Mégsem vált meg tőle, de nem nosztalgiából. Inkább megbízta az igazgatót, hogy ha valaki megpróbálja ellopni, vagy ellopja a dobozkát, vagy a tartalmát, azonnal indítson egy gyors madarat hozzá. Azért kérte ezt, hogy hamarabb értesüljön róla Mia Valianban, mint ahogy a rabló megtehet egy ilyen utat.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Alseran félelem nélkül méri végig a nőt. A ló intelligens, s nyugodt természetű állat, megszagolja a nő kezét, ismerkedik az idegen elffel. Amikor Elmiron hallja a kacagást, maga is elmosolyodik. Akahanával ellentétben Roober nem nyíltan lázad az öreg istenek, így saját apjuk ellen sem, de sosem fél efféle apró fricskákat ejteni atyja irányába. A fény istene ezekért még nem fogja elővenni, neki pedig jólesik. Amíg a ládát felrögzíti, a válla felett pillant a lányra, majd kacsint is egyet. Láthatóan tetszik neki, hogy a lány veszi a tréfát.* - Miért? Nemes név egy nemes állatnak! *A büszke mosoly nem hervad le az istenség arcáról. A lány közben megfogja kezét, s a férfi könnyű léptekkel indul útjára. Követi Daxát, nem vezet ezúttal, s a ló is követi őket. A Nemesi udvarházat maguk mögött hagyva könnyűvé válnak lépteik. Talán még mintha levegőben is járnának. Roober lelke is könnyű, azon részéé legalábbis, aki ebbe a halandó testbe zárva halad Tarsis utcáin keresztül. Keltenek azért némi feltűnést a virágba öltöztetett lándzsával, hiszen a tarsisiak tél közepén nem sok ilyet láttak még. Ha nem jön közbe semmi, hamarosan már Tarsis kapujánál találják magukat. A helyet jól ismerik azok, akik sűrűn járnak erre, Elmiron sem először látja a kapu díszítéséhez öltözött, láthatatlan őröket, így nem rémül meg, lova pedig közelében magával Dremerrel is szembeszállna. Nem hat rá úgy a sárkányok istenének jelenléte, mint ahogy egy halandó sárkányé hatna.* - Hogyan tervezed az utat? Illetve mennyire hagytad messze a hátast? Mert ha távolabb, akár Alseran is elvihet minket odáig. *Kipillant az úton poroszkáló kocsikra. Nem egyen másnapos nemes ücsörög, de vannak utazók is szép számmal. Az egyik épp e pillanatban kap szívéhez, amikor szembenéz a láthatatlan őrrel.*
// Jaja, bejön nekem. //
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Valahogy nem tudom eltüntetni a folyamatos vigyorgást az arcomról, azóta, hogy megtudtam a ló nevét. - Igen-igen, de még sem ez az első ami eszembe jut a lóról. Meg hát vicces belegondolni, hogy folyna le egy ilyen beszélgetés: "- Min jöttél ide? - Alseran hátán." - kuncogok és vigyorgok tovább. Láthatóan nagyon tetszik nekem ez a gondolat, valahogy sejtem, hogy a férfi se a nemesség kedvéért adta a lónak ezt a nevet, még ha ezt is mondja. Aztán elindulnak, a kérdésre pedig rápillant a férfire. - Norlan épp csak egy köpésre van, ha az utat követjük se lesz sok idő, mire oda érünk. - mondom, majd tekintetem az utazókra és közlekedő kereskedőkre siklik. Elkuncogom magam a megrémülő alaktól. Magamra emlékeztet, mert amikor először jártam itt, akkor én is hasonlóképpen reagáltam. Bár nem tudom, miért így alakították ki a kaput, vagy miért vannak így elrejtve az őrök. Inkább hat komikusnak egy idő után. - Nos, Arakhis felszerelését nem messze hagytam egy fánál, elvileg annak a közelében lesz és vigyáz rá. Alserannal - itt elvigyorodtam megint - valóban gyorsabb elérni a fát, bár gyalog se megerőltető. - válaszolom Elmironra mosolyogva.
// Csináljak neked is? //
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
//Daxa, jöszte lovagolni vadon és szabadon, mint a szél?//
*Elmiron magában mosolyog. Valóban, lehet úgy tekinteni Tarsis és Norlan távolságára, hogy egy köpésre van, de azért az az útvonal lóháton is csaknem egy nap. Elmiron számára nem is a megrémülő idegenek látványa, sokkal inkább a nő jó kedve az, ami pozitívnak hat.* - Ha lehet azt mondani, ilyen vidáman még vonzóbb teremtés vagy, Daxa. *Csúszik ki a száján, miközben elhagyják a kaput.* - Ez esetben, ha jól esik a séta velem… *Szorítja meg kissé meleg kezével a lány kezét, s meg is emeli kissé. Nem erőlteti a lóra szállást, habár ez jó lehetőség lenne, hogy szorosan a lányhoz simulva üljön a nyeregben, de közel sem türelmetlen. Az a férfi, aki sok ezer éve létezik már, idővel megtanulja kivárni a megfelelő alkalmakat, s megtanulni türelmesen viseltetni a dolgok iránt.* - …talán még jobban esik egy kis lovaglás Alseran hátán. *Kacsint a lányra, magabiztos mosollyal. Ha netán Daxa mégis a lovaglást választja, hamarosan Elmironhoz simulva ülhet a nyeregben, s mutathatja a jó irányt, amely a fához és Arakhishoz vezet. Ha marad a sétánál, a férfi továbbra is kézen fogva követi őt.*
// Ó, köszi, a tiéd tetszik, de nekem jó így is, ahogy vagyok. //
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Arveleg nem tétlenkedett abban a két napban, melyet a közeljövőbeli társa, Kesa Klensbane a mágikus tanokban való mélyebbre süllyedéssel töltött. Testőrként fog majd funkcionálni a hölgy számára, ahogyan már megannyi más alkalommal tette. Habár, ez esetben kissé bonyolultabb, a megszokott helyzetektől sokkalta eltérőbb szituációkkal állt szemben. A szükséges dolgokat, melyeket az útra össze kellett gyűjtenie, össze is gyűjtötte. Gyakorolni szinte alig maradt ideje, az elmúlt két napot összevetve maximum három-négy órát tudott kardforgatással tölteni. Ámbátor, ez igazából nem volt számára nagy probléma, hiszen egyre inkább regenerálódott a múltban szerzett sérüléseiből. Jobbnak látta, hogyha egyik rendtaggal sem osztotta meg küldetésének a részleteit, csupán kinevezett egy helytartó lovagot a távollétére, s azt nyilatkozta, fontos küldetésre indul, egyedül. Ezzel nem hazudott. A gyapjút viszonylag könnyen be tudta szerezni, noha a három zacskónyi, különleges színű porokkal rendelkező tasakot kissé nehezebben sikerült összekaparnia. Persze, némi segítséggel, valamint informálódással azzal kapcsolatban, merre lehetett ilyen dolgokat találni, avagy vásárolni, összehozta Kesa kérésének minden egyes részletét. Az indulás reggelén korán kelt, ámde a hajnalban való ébredés gyakorta megviselte a nemes ifjút. Fáradalmait kirázták belőle a reggeli szellők, a friss levegő megtöltötte tüdejét, új erőt kölcsönözve számára a küldetés első napjára. Egy málhás, igavonó lovat kötött el, s megpakolta minden egyes kellékkel, mit magával kívánt vinni. A páncéljával, a megvásárolt termékekkel, élelemmel, ivóvízzel, valamint egy ponyvával, melyből némi ügyességgel sátrat lehetett verni a vadonban. A kardját oldalára csatolta, tőrét csizmájába rejtette. Egyszerű, barna tunikában lépdelt az utcán, miközben lazán markolta a komótos, lustán baktató igásló kantárját. Az állat néha nagyokat prüszkölt, kelletlenül. Hosszú, mégis ápolt sörényén megcsillantak a felkelő égitest első sugarai. A Fehérló Rend csataménjeitől eltérően, ennek a tömzsi, négylábú fickónak nem kellett hófehér színben pompáznia, fekete volt, akárcsak az éjszaka. * - Nem kellene ilyen morcosnak lenned, Joel... Hiszen fontos feladatot látunk el, mi ketten. * Mosolyodott el a lovag, ezt követően egy piros almát húzott elő a nadrágzsebéből. Egyetlen, hatalmas harapással leválasztotta a gyümölcs felét, majd teli képpel rágcsálni kezdte a gyümölcsöt, a megmaradt részét pedig Joel pofájához nyomta, aki készséggel elfogadta az ajándékot. Ez számított mindkettejük reggelijének. * - Egészségedre, cimbora! * Szólalt meg Arveleg, miután egy pillanatra megállt, és barátian megveregette Joel vaskos nyakát. Pár percen belül el is érték a város kapuját. * - Most azonban várnunk kell egy keveset, ameddig Klensbane kisasszony meg nem érkezik. * Jelentette ki a férfiú, miközben szétnézett a város közeli utcái felé, hátha megpillantja majd valahol a máguslányt. *
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Csak egy mosollyal lépek ki a kapun, mikor Elmiron bókolni kezd nekem. Ez nem az a fajta, amit minden kocsma sarkában hallok, hanem inkább az őszinte kedveskedés. - Van okom boldognak lenni. Hála neked. - mondom szemeibe tekintve. Ezután felajánlja a lovaglás lehetőségét. Nincs az a nő, aki ne tudná, mire gondol ilyenkor egy férfi. Nem mintha, baj lenne, igazság szerint nekem is megfordult a fejemben. Csak egy cinkos fél mosollyal válaszolok a kérdésre és a kacsintásra. Elengedem a férfi kezét, megfogom a nyerget, majd felszállok a lóra. Kicsit még helyezkedem, hogy kényelmes legyen, aztán a férfire pillantok. Amíg a felszáll, a kantárt lazán a nyeregre rögzítem. Nekem nem fog kelleni ahhoz, hogy irányítsam a lovat: igazából, ha Elmiron elég tapasztalt lovak terén, neki se kellene. Bár ha már felnyergelnek egy lovat, fel is kantározzák. Én mindig is szőrén ültem meg ezeket az állatokat. Ha lehetne, Arakh'isról is elhagynám, de az ő háta sajnos olyan, amin nem tudnék megmaradni anélkül. Ha Elmiron felül mellém, halovány mosollyal konstatálom kellemes szorosságát, szuszogását fülemnél. Élvezem az érzést, hogy hátam mellkasához simul, a lenti régiókról nem is beszélve. Ajkaimat finoman nedvesítem be nyelvemmel, mert az előbb sikerült kiszáradnia az érzéstől. Ha a férfi már nem helyezkedik tovább, lábaim finom szorításával indítom el a lovat. Innen látni a ligetet, mit talán gyalog 5 percbe sem telt volna elérni, de így lóval talán ha egy perc lesz.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Daxa szépen fogadja a bókot, s ez Elmironnak is tetszik. Nem kételkedik szándékának átlátszóságán, de meghagyja a döntést a nőnek. Természetesen reménykedik a neki kedvező döntésben, még ha az út így rövidebb is lesz valamicskét. Úgy tűnik, a lánynak nincs szüksége segítségre, hogy a nyeregbe szálljon. Olyan természetességgel teszi, mintha mindig is lovon ült volna, s ennél kevesebbre a férfi sem számított. Nem kell sokáig fészkelődnie azután, hogy a nyeregbe száll ő is, a lehetőség adott, hogy közel férkőzhessen a nőhöz. Természetesen lábaival ő is érzi a nyerget, a ló oldalát is, ám az irányítást most teljesen átadja az elfnek. Minden esetre közel húzódik hozzá, hiszen egy ló hátán nincs két főnek túlságosan bő hely. Érzékeli Daxa hátának karcsúságát, finom vonalát, ahogy odalent tomporának ívét is, ahogy testével közelebb férkőzik hozzá. Halkan elmosolyodik, miközben könnyedén beszívja a vörös haj illatát. Szereti ezt az illatot, s érzi, ahogy halandó testét melegség önti el, ahogy a lehető legnagyobb felületen érintkezik az előtte ülővel.* - Indulhatunk. *Súgja egészen halkan Daxa szépen ívelt fülébe, hogy lehelete becézhesse azt. Lovaglás alatt érzi az elf testének, izmainak finom játékát, ahogy irányítja a lovat. nem kell messzire menniük, s az alatt ő legalább egészen közel töltheti az időt a lányhoz. Bizony nincs mit tagadni azon, hogy kívánja a közelségét, érintését neki. Amikor közelebb érnek, a ló mozgásából lehet érezni és abból is, ahogy Daxa mozog. Elmiron körbepillant, hogy mielőbb felfedezze a kront.*
* Egészen a második nap reggeléig Kesa nem hagyta el a tornyot. Mindent megtett, hogy a lehető legjobban kihasználja ezt a ritka alkalmat és a kiváltságot, hogy újra a szürkeköpenyesek tudásához férhetett. Tarek a hintóval már a bejáratnál várta, így csak addig mutatkozott a toronyban elvárt szürke köpenyben, amíg egy könnyeden megpakolt nagy zsákot be nem rakott a hintóba, és el nem húzta a függönyöket. Még a tornyon belül búcsút vett a főmágustól és azoktól a mágusoktól, akik segítségére voltak a felkészülésében. Így már semmi sem hátráltatta az indulást. * - Indulhatunk Tarek! * A parancsra Tarek a lovak közé csap, a hintó pedig elindul a városból kivezető úton. A kapunál Arveleg, ha figyel felismerheti ugyanazt a hintót, amibe a templomnál beszállt Kesa, azonban a hintó nem csak hogy nem áll meg a lovagkapitány közelében, de még csak lassítani sem lassít tempóján annál jobban, ami a város elhagyásához szükséges. Az elhúzott függönyök még mindig meggátolják, hogy a kíváncsi tekintetek beláthassanak. A kapun átjutva Tarek a nyugati útra fordítja a hintót, egyenesen a Kelnsbane birtok felé veszi az irányt. Amennyiben Arveleg nem próbálja meg utolérni a hintót, egy nő jelenik meg percekkel később mellette egyszerű, barna ruhában. Hátán egy láthatóan alig megpakolt nagyobb zsák, míg egyik kezében egy kisebb, de a másiknál láthatóan nehezebb tartalommal. * - Szép állat! *Hangjában a legapróbb irónia sem vehető észre, sőt inkább maga a helyzet a szavak iróniája, hogy a Fehér ló rendjének alapítója nem rendjének egyik feltűnő jelképével jelent meg, hanem ezzel az igásállattal. * - Minden kész az indulásra? * A kisebb zsákot már nyújtja is Arveleg felé, a nagyobbat azonban ő maga akarja vinni, legalább is még egy darabig biztosan. Ha pedig Arveleg akarja átadni szerzeményeit, akkor Kesa még nem fogadja el. A homokot vagy port tartalmazó zacskócskákat egyébként is elő kéne még készítenie. Azt pedig nem a város egyik legkellemetlenebb pontján akarja elvégezni. Ha minden kész az indulásra, akkor észak felé, a Hajnal folyó felé indul. Majd ott válik el igazán melyik úton is haladnak tovább. *
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A férfi súgására kiráz a hideg. Az egész testemet borzongással tölti el az érzés, hogy egy ennyire "kiszolgáltatott" helyzetben vagyok. Ismét csak az állatvilággal tudnék példálózni, mert velük töltök több időt: azoknak mutatják a hátukat, akikben megbíznak. Én is szinte így vagyok ezzel, bár.. nem tagadom, enyhe szexuális vonzata is van a dolognak. Az indulás után persze ez a feszültség csak nő, bennem legalább is. A testünk ritmusra, egyszerre mozog, a ló lépteinek ütemére. Az összhang mind a hármunkban megvan, minek által gond -a nyeregből lepattogás - nélkül jutunk el a fás ligetig. Arakh'ist egyenlőre én sem látom sehol. Talán beljebb ment a fák közé. Mikor oda érünk az égig meredező ligethez, megállítom Alserant, s megvárom, hogy Elmiron leszálljon, hogy aztán én is letudjak szállni. Csak ezután nézek körbe, s füttyentem hangosan a hívó jelet. Az egyik fa tövében némi levéllel és gallyal eltakarva találom a nyerget és egyéb részeit, ahogy hagytam. Egy pillanatra rá már hallani is a behemót lépteit, ahogy közeledik. Ágak recsegése, hangos szuszogás és az avar zizegése jelzi útját a kronnak. Egy-két pillanat sem kell hozzá, hogy feltűnjön sörényes kobakja a fák között. Elmosolyodom, ahogy meglátom szarvaira miként akadtak ágak a fák között. - Áh, hát itt vagy. Álmosnak tűnsz, csak nem szunyókáltál? - kérdezem mosolyogva, amint közelebb ér az állat, s a szemébe pillantok, de csak egy pillanatra. Lesöpröm az oldalára és szarvaira akadt gallyakat, majd hátra nézek Elmironra, hogy megnézzem a reakcióját a méretes monstrum okán.
// Halkan mosolygós. Áruld el nekem, hogyan lehet hangosan mosolyogni //
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Érzékeli a vibrálást a levegőben. Talán az elfből fakad, talán kettejük kisugárzása produkálja. Saját halandó teste is olyan reakciókat ad, amilyeneket egy izgató női test közelsége kiválthat egy férfiból, s e jelet azon egy perces úton is érezheti Daxa. A ritmusos mozgás a lóval együtt olyan harmóniát teremt, amilyet még nemigen tapasztalt. Összehangolt, mintha izmaikat egyetlen agy irányítaná, pedig csak a ló mozgásához igazodnak, és egymáséhoz ösztönösen. Elmiron a megálláskor egy leheletnyi késéssel száll le a nyeregből, s ha engedi a lány, kezét nyújtja, hogy lesegítse a nyeregből. Ő nem veszi olyan gyorsan észre a felszerelést, a lány megfelelően álcázta, de van más is. A füttyre először nem is lát semmit, halandó teste éppen olyan gyarló, mint bármelyik másik emberé, ám hamarosan hallja a hangokat, s arrafelé fordul. Az állat méreteire kikerekednek szemei. Figyeli, ahogy Daxa odalép és leszedi az ágakat. Istenségként már ismerheti ezt a fajt, hiszen jelenléte nem korlátozódik Lanuriára, hanem belengi az egész világot, s így sok olyan dolog nincs fedve előtte, ami a halandók előtt egész életükben úgy marad. Alseran is bizalmatlanul nézegeti Arakh’ist, de nem ijed meg tőle. Egy másik növényevő állat csak, akitől nincs igazán oka tartani. A férfi azonban nem csak az állatot figyeli, azt is, ahogy a gallyak, ágak eltávolítása közben kecsesen mozog az elf. Így, amikor visszanéz rá, már mosolyogva figyeli a kront.* - Nem gondoltam volna, hogy ekkora…. *Jegyzi meg.* - Vadon mennyire szelíd lény lenne?
// Nem is azt mondtam, hogy hangosan mosolyog...XD //
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Ahogy hátra nézek a férfire, látom, ahogy mosolyog. Tehát nem fél, ami jó. Egy állat közelében félni sose jó, megérzik. Miután letakarítottam a kron, elkezdem a nyergelést, amihez persze lefektetem, hisz amúgy nem érném el a hátát. Így is nehéz, mert nagyon magas, de az évek alatt egyfajta rutinná vált ez a gyakorlat. Elmiron szavaira elmosolyodom. - Borzasztó nagy, igaz? Nem is hittem el, amikor először élőben megpillantottam őket. Vadon veszélyesek. Nagyon területvédők, szóval elég csak megpillantaniuk és már támadnak. - mondom egy sóhajtás közepette. Bizony, engem is majdnem felszarvaztak. Nem volt kellemes az első találkozás, szóval úgy ahogy saját tapasztalatból beszélek. - Egy ilyen állat esetében ez elég veszélyes, mivel nem futnak olyan gyorsan, mint egy ló, de sokkal kitartóbbak. Arakh'is mondjuk másként lett nevelve, borjú kora óta velem van, szóval tőle nem kell félni. - mire befejezem a mondatot, már be is fejezem a nyergelést és az utolsó csatokat is bekapcsolom. - Nah... Meg is volnánk!
// Ha halkan lehet, akkor hangosan is //
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron érdeklődve hallgatja végig a nő szavait. Valóban, nagy az állat, talán Lanurián nincs is ekkora egy sem. Még a griffek mérete sem hasonlítható hozzá, hiszen azok olyasféle lények, akiknek muszáj a levegőben jól teljesíteniük. A sárkányokat nem számolja ide, hiszen az ő méreteik mellett Arakh’is is eltörpül, azonban a sárkányok nem állatok, értelmes, varázstudó lények.* - Hogyan lehet egy borjúra szert tenni? Az anyja biztosan nem szívesen adta oda…. *Álmélkodik a nemes, s az, hogy az elf egy ekkora állatot idomított magának, bizony nem kis teljesítmény. Természetesen közben nem mulasztja el a nő nyújtózását is szemmel követni, amely éppen olyan kecses, mint minden korábbi mozdulata, s így aztán felettébb szemet gyönyörködtető. Amikor a lány végez, Roober még mindig ott áll Alseran mellett, s a ló pofáját épp gazdája köpenyéhez dörgöli. Az istenség megvakarja a ló nyakát sörényénél, miközben Daxára néz.* - Igazán szép állat. Megközelíthetem? Szívesen megnézném közelebbről. *Ha Daxa engedi, óvatosan közelít, de nem félve, sokkal inkább természetesen, mintha nem lenne tartani valója egy efféle óriástól. Valójában nincs is, ezt ő tudja is.*
// //
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A férfi kérdésére halkan elnevetem magam. - Hát nem könnyen. Én magam hónapokat töltöttem csak azzal, hogy kifigyeljem, miként is lehetne elrabolni. De ahogy minden állatnak, úgy ennek a fajnak is vannak vadászaik: én csak kihasználtam a természet rendjét és azt, hogyan védekeznek a ragadozókkal szemben. - válaszolom, majd a következő kérdésre bólintok mosolyogva. - Ha szeretnéd, fel is szállhatsz rá. - mondom. Felállítom a kront, majd kivezetem a fa alól Elmiron felé, hiszen az ágak miatt még én sem tudnék felülni rá. Arakh'is teljesen nyugodt léptekkel halad előre. Az ágak karistolása után megrázza sörényét, a csattok csörögnek rajta. Tekintetét csak azután szegezi a férfire, miután a ló felé szimatolt egyet. Sokáig azonban a férfi sem köti le, de ha már így felkeltették... akkor legelészik kicsit.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron kissé sejtelmesnek találja a választ, hiszen a tényleges módszerről egyetlen szó sem esik számára. Ott állva figyeli a kront, majd a felajánlásra megrázza a fejét.* - Azt hiszem, téged szívesebben látnálak fent a nyeregben. *Nem vágyik az állat nyergébe, ő inkább közelről csodálja meg. Ha lehetőség van rá, hát odanyúl és megsimítja az állat sörényét, jól megnézi erős marját, lábait, kemény szarvait. Aztán újra Daxára néz. Szemében tükröződik az állat csodálata. Nem látta még más formában, így leginkább nagyra nőtt, egzotikus bivalyféle lenne a halandó férfinak. Közelebb lép a nőhöz, hogy onnan figyelje, ha felül, illetve, ha nem, akkor közel legyen hozzá. Őt még mindig jobban izgatja az elf, mint bármilyen egzotikus állat. Természetesen nem feledkezett el arról sem, hogy miért indultak el Tarsisból, de ha a lány nem siet, akkor neki sem sürgős. A nyom annyira nem forró már, hogy ezen múljon, megtalálja-e szüleit. Ha Daxa felül, Roober természetesen nem nyújt segítséget, hiszen biztos benne, az elf olyan könnyedén és megszokottan száll fel Arakh’is hátára, mint egy lóéra. Odafent már egészen más nézetből láthatja a tündét, s csak ezután száll fel Alseran hátára, ha Daxa esetleg indulna tovább.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Tetszik nekem, ahogy a férfi méregeti az állatot. Ő is épp úgy csodálja, ahogy én valaha, mikor először megláttam. Mosolyogva figyelem, ahogy végig pillant az állaton, halkan nevetek, mikor visszautasítja az ajánlatot, mert sejtettem, hogy így lesz. Nem erőltetem a dolgot. Mikor közelebb lép, mosolygós tekintettel nézek rá, s szavainak eleget téve mászok fel a kron hátára. Elhelyezkedem a nyeregben, megigazítom a kantárt, majd lepillantok a férfire. - Indulhatunk, ha gondolod... - mosolygom le rá, miközben elhelyezem a kron oldalán a nyeregbe épített kampókon, vízszintesen a lándzsámat.
//Bocsi, hogy most ilyen rövidke//
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
// Arakh'is, Alseran, és Daxa, a vad és szabad nő //
*Elmiron végignézi, hogy mászik fel a kron hátára a nőt. Még ezek a mozdulatok is végtelenül kecsesek, bájosak tőle. Mosolyogva pillant Daxa szemébe, amikor a lány lenéz rá, majd hátat fordít és visszasétál saját lovához. Alseran türelmesen és nyugodtan várt eddig, s a találkozás végére ugyan legelészni nem kezdett, nem kereste a téli, fagyott fűben az ennivalót, kapott még abrakot indulás előtt a lovászoktól. Amikor az istenség felül rá, és a hatalmas állat mellé kormányozza, kiegyensúlyozottan lépeget mellette.* - Hát akkor induljunk! *Néz fel Elmiron is Daxára, hiszen tudja, a lány szeretne már mielőbb újabb információkhoz jutni elveszett családjáról. Roober magában mosolyogva tekint előre. Még ezután indulnak csak az igazi kalandok. Norlan felé haladva a Keleti szeglet mindig tartogat meglepetéseket, s ez nem feltétlenül az oda tévedt sárkányokra igaz, sokkal inkább magára a kétlábú fajuk sokszínűségére. Daxa szerencséjére, s az apjáéra is, Norlan varázslatos tornyai nem pusztítják el az elfeket, ha közelükbe merészkednek, nem úgy, mint sok más faj képviselőit. Út közben szívesen beszélget a vörös hajú szépséggel, habár felfelé kell folyton néznie hozzá, de ha épp hallgatagon haladnak, neki úgy is megfelel. Közben van lehetősége figyelni, mennyiben más az elf mozgása hátasa nyergében, hogy reagál, milyen habitusú Arakh’is.*
*Arveleg a beszerzett holmikkal várta a nemes kisasszonyt a város kapujában. Menetkészen, málhás lovat vezetve kezén. A lovag, a mellette elvágtató hintót nem követi, talán utol sem érhetné a számára jelen pillanatban elérhető eszközökkel, így kénytelen egyik lábáról a másikra állva várakozni a kapuban, s nézni a sietve távozó utazási alkalmatosság után. A lovag lenéz a nőre, s könnyedén válaszol neki.* - Valóban, Joel a maga nemében párját ritkítja. *Habár a lovag nem tudhatja, hogy Kesának mi szándéka van a beszereztetett eszközökkel, porokkal, gyapjúval, természetesen nem a város kapujában akarja ezt megvitatni. Tarsisi díszes kapuja a maga ijesztően háttérbe vesző őreivel csak a kiindulási pont, ahonnan a küldetést megkezdhetik.* - Indulhatunk. *Bólint csendesen. A barna ruha hasonlóan egyszerű, mint a barna tunika, amiben a Fehérló Rend alapítója érkezett a találkozási pontra. Nem gondolta, hogy a mágusnő, a Klensbane-ház sarja díszes, feltűnő nemesi ruházatban vesz részt egy olyan küldetésen, amely akár mindkettejük halálával végződhet. Ebben az esetben csalódnia kellett volna a főpapnő kiválasztási módszereiben. Elindul ő is a folyó irányába. Itt az ideje, hogy megkezdődjön a kaland. Tarsis kapujának őrei még figyelik egy darabig a távozó barna ruhás vándorokat, majd leköti őket az újonnan érkezők mind sűrűbb tömege.*
Elhagyják a várost, majd 2 nap múlva félúton Tarsis felé megállnak a semmi közepén. Leugrik a szekér hátuljáról, nyújtja a kezét a kisfiúnak hogy lesegítse. A kisfiú kérdésén mindvégig gondolkodott. - Sajnos nem tudlak rá megtanítani. Lebiggyeszti az ajkait. - Emberek nem képesek a mágiára, akkor lehet ha az egyik szülő mágus volt. De akkor is 50-50 % az esély rá. Mondja szomorúan, majd lehúz egy ponyvát amivel ugymond lezárja, de előbb még kipakolta azt ami fontos lehet, vagy kelleni fog az éjszaka folyamán. Amikor felnéz az égre, látja hogy a nap vészes sebességnem megy le. - Gyorsan megkell csinálnunk amit szükséges. Megy le a nap. Mondja, amikor a kisfiú odarohan Udorothoz, gyengéden meghúzza kabátjának a szélét. - Akkor tanítasz nekem pár trükköt? A fiú izgatott tekintettel néz a férfire.
Szerencsére az út nem volt bajos legalább két napig. Az órák eseménytelenül teltek, a nap lement, majd felkelt. Már épp félúton voltak, mikor ismét megálltak, hogy éjszakára tábort verjenek. Udoroth a kisfiúra néz. - Majd ha letáboroztunk. - mondja, és leszáll a szekérről. Lesegíti a gyereket meg a két asszonyt, aztán neki áll pár lépésre a járműtől tűzrakóhelyet csinálni. Addig a nemes asszony a lovat kiengedi a kocsi elől, hogy legeljen. Udoroth hamar lángokat csihol az összeszedett faágakra. A nő elővesz némi szárított húst, ad belőle fiának, aztán megkínálja Isabellet és Udorothot. A férfi visszautasítja, ő nem sokkal sötétedés előtt a szekéren evett. - Akkor most már tanítasz valamit?! -kérdezi a kisfiú türelmetlen lelkesedéssel, mire az anyja szigorúan rászól. - Hagyjad. Nem azért van itt, hogy téged okítson, hanem hogy védjen minket. Ne nyaggasd, hanem bújj vissza a szekérre aludni. Késő van. - De anyaa... - Semmi de! Mozgás! - a férfi csendes pillantással követi a duzzogó kisfiút. Maga is felkel, de nem utána megy: csupán egy olyan helyet keres, ahonnan a környékre rá láthat, meg a kocsira is. Ahogy az eddigi éjszakákon, úgy a mostanin se engedi Isabelle-t őrködni, ezt nem bízza másra. Most éppen egy domb tetején álltak meg, nem túl messze a szekértől egy fa árválkodik. Annak a tövébe ül le, köpenyét kissé összébb húzza magán. A csillagokat szakadozott felhők takarják, de ő így is jobban lát, mint az átlag, noha ezt nem köti utastársai orrára.
// Időntúli Shugával, folytatás a Keleti tenger partjáról. //
Sikolt egy eget rázót, ahogyan megbillen a kosár, majd minden erejével koncentrálnia kell, míg eldönti, hogy most fenn maradjon, vagy ússzon egyet. Az is megfordul a fejében, hogy kihasználja a Shuga keltette egyensúlyzavart és kiteszi a hajóból hálából ezért a tréfáért. Fel is mérte, hogy elterelné a figyelmét és a lábát kirúgná alóla, de aztán... Aztán meglátta Tarsis míves kapuját. - Megérkeztünk! Végül egészen közel ért a léghajó, egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtek a hő nélkül. Mígnem egy karavánt ugrasztottak széjjel, pontosan a kapuval szemben, az országúton. Volt nagy ribillió és érdeklődés körülöttük, ahogy zötyögve földet értek
- Megérkeztünk! Nézem a kaput és igyekszem nem észre venni a karavánokat és a mérges város öröket. És a lebzselő tömeget. Meg jöttünk igen És egy szelíd mozdulattal felkapom és kiejtem a kosárból. Csomagjait utána dobálom, az enyémeket rendbe teszem és egy ugrással a hajón kívül vagyok. Egy idegesebb város őr támad le. Uram a hajóját vigye arrébb Felejts el a hajó Mia Ruton úrhölgyé őt piszkáld ezzel Amint látom az őr elzöldül nofene de ideges lett hogy lepaszolták. Oldalra nyúlok felsegítem Miát majd az őr elé állítom és a fülébe súgom. Téged keres
A hozzászólást Shuga összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-05-08, 12:34 pm-kor.
Mia a hátsóján érzi, mennyire meghatotta Shugát a díszes fogadtatás. Vagy talán a fejébe látott, attól ilyen vakmerő? ~ Lesz ennek még böjtje Shuga!~ - Arcátlan tuskó vagy...Hogy mersz...- Kezdené, de abban a pillanatban felemeli a földről az erős férfi kar, és szembeállítja valami városőrrel. Csoda, hogy kilépett a kapu takarásából. Mia meglepetésében előre kérdez: - A nevem: Ruton nagyasszony. A Vailani Tanácsházáról. Mi a helyzet kapitány? Van valami probléma?- Emeli magas rangba az amúgy csak altisztet, aki valamiért már eleve zavarban van. - Rossz helyen szállt le, Ruton nagyasszony!- mondja amaz, tisztelettel, majd a tömeget félrehajtva egy délceg tiszt lép elő. Inkább ő vezeti a katonákat. Shugát levegőnek nézve a kicsi lány elé áll. - Kérem! Hm... Kisa... Bocsásson meg! Nagyasszony... Rendelkezésére állunk. Mit tehetek önért? - Nahát, Főparancsnok!- Túloz ismételten, bár jól ismeri a rangjelzést. Mosolya több, mint lenyűgöző, de valójában a kényelem és földet érés feletti örömének szól.- Tudna nekem szerezni egy jó kocsit? És küldessen egy gyors lábút a Nemesi Udvarházba, hogy megérkeztünk! Persze, csak ha e felfordulásban nélkülözni tud valakit... Készítsenek egy lakosztályt elő. Egy jó ebéd pedig elsőre mindent vinne! - Csak Parancsnok, kérem.- Mosolyodott el önkéntelenül a zord arcú tiszt.- Máris intézkedek. A helyzet meg egyáltalán nem vészes. Küldök egy gyors futárt az Udvarházba. Erre a...járműre meg vigyázni fogunk, Ruton nagyasszony! Bízzon csak ide mindent! Nos hát így jutottak Tarsisba kalandos utakon, nem kevés nélkülözéssel, hogy az Udvarházban végül is kényelemre leljenek. Mia több, mint elégedett várakozással és némi izgalommal nézett az események elébe. Az a találkozó a a Vigyor Tommal, a holnapi napon lesz valamikor és örült, hogy a kosár okozta kényelmetlenségeket kiheverheti addig és persze még ma vehet egy forró habfürdőt. A királyi lakomákra, az Udvarház konyhájára gondolva pedig már összefutott a nyál a szájában. Az étkezésekre különösen igényes volt. Hogy Shuga mit gondolt erről az egészről, vagy mit nem, nem érdekelte, a sajgó popójára, meg a sok edzéstől és tőrvívástól amúgy is leharcolt testére való tekintettel dacból rá se nézett, úgy szállt a kocsiba, ahogyan egy valódi, kényes, úri dámához illik. Úgy alakította,hogy a parancsnok maga segítette fel rá, a kezét fogva.
Szép kis zűrbe keveri magát az biztos de hogy még fog tombolni az is tény, pláne ha a vérmérséklete is ilyen marad. Vigyorgom közben mert az előadás erősen tetszik. Mia kisasszonyos stílusa sem kevéssé mókás hisz pontosan tudom hogy fáj minden izma az úrhölgynek, ennél a gondolatnál még jobban elvigyorodom. Segítsek beszállni?- de figyelembe se vesz, durcás vigyorgom tovább. Amint be száll a hintóba én is belépek nem kicsit megpöccintve a városőrt be ülök. Remélem most már kevesebb zűr lesz mert kezd elfajulni a helyzet. És végre megindulunk befelé, el se hiszem hogy itt vagyunk.
Az ég lassan besötétedik, tàvolban farkasok vonyítása hallatszik. Isabelle is elutasítja a felkínált szárított húst, de azért jól esik neki a gesztus. Párszor körbejárja a kocsit, de nem igazán van még elképzelése hova telepedjen le. A kisfiú és az édesanyja eltűnik a szekér belsejében, feszült csend kiséretèben az anya parancsának következtében. Párszor körbejára a szekeret, amikor megunta a járkálást elment az erdőbe, hogy hozzon pár darab faágat nehogy kialudjon a tűz. Körülbelül fél óra múlva felsétál a dombra Udoroth mellé, bár valószínű az lenne a legjobb, hogyha lent maradt volna hiszen akkor felügyelni tudta volna a lenti területet, de megszeretné ismerni társát. Kérdés nélkül leül Udoroth mellé. - Hogy érzi magát? Sikerült már kipihennie a múltkori éjszakát? Érdeklődve figyeli, hátha megered a szája, bár nem sok reményt fűz hozzá. Mindeközben teljesen besötétül, a hold bevilágítja a teret, amennyire engedik az eget elszórtan befedő felhők. Lábát nyujtóztatja, néha türelmetlenül néz Udorothra, hátha mond valamit, ha nem csöndben üldögél tovább.
Egészen csendben üldögélt ott, és kémlelte a tájat, a hidegen sugárzó holdat és csillagokat. Már épp megnyugodott, hogy nem lesz társasága, mikor meghallja a lépteket és végül Isabelle illatát is megérzi, aki végül leül mellé. Nem köszön semmit, azonban a nő megteszi helyette is és két kérdést is feltesz, ebből az egyik az, amely arra az éjszakára utal a fogadós lányával. Szája enyhe, gúnyos mosolyra húzódik, leveszi kesztyűit és szinte egy pillanat alatt fordul a nő felé, kapja el karját és húzza el a fától, le a földre. A következő másodpercben az erős, meleg kezek a vékony, törékeny csuklókra szorulnak és emelik őket a nő fejének magasságába a fűbe. A sárkány metsző pillantással néz le rá, majd méri végig szemérmetlenül. Köpenye két oldalán lelógva takarja őt és az alatta heverő elfet. Nyakába akasztott homokórája szintén lelóg, s miután végig mérte a karcsú, törékeny női testet, vissza pillant a szemekbe. - Csak azért is felhozod ezt a témát, igaz? Azt gondoltad, viccelek? - Kérdi gúnyos mosollyal, szemeit a nőébe mélyeszti, majd mintha hirtelen hangulatot váltana, eltűnik a mosoly és egészen más pillantással néz rá, olyannal, amilyet Belle még nem láthatott tőle. Kicsit közelebb hajol, tartva az igéző szemkontaktust. - Ha ennyire érdekel, még is milyen volt az éjszaka, megmutathatom neked... - mondja halkabb hangra váltva.
Tárgy: Re: Tarsis kapuja 
2014-11-03, 9:27 pm
- "Egy kicsi, kicsi izgalom; Egy kicsi, kicsi fájdalom"//
//
//
//
//
//
