Tarsis kapuja

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-06, 3:14 pm

*Storm csak nyugtalanabbá vált attól, hogy nem látja a fiút, de tudta, hogy mögötte baktat, így megállítottam a lovat és megvártam, amíg Sou mellénk ér.
Figyelmem, szemem élesen vetődött rá, mikor folytatta az amúgy bizonytalanul induló mondatot.*
~Titkol valamit….Túl sokat gondolkodik azon, hogy mit mondjon. Ha őszinte lenne, nem telne ennyi időbe.~
*A következő kérdés azonban meglepte és egy sor gondolatot indított el benne. Csak úgy cikáztak a fejében, de mind ugyanarra a megállapításra jutott.*
~Sárkány! Biztos, hogy ő a sárkány….~
*Ez bizony nem kis dolog. Így már értette lovának minden korábbi reakcióját. Nyilvánvalónak kellett volna lennie. Tudta, hogy a sárkányok képesek emberi alakot felvenni, s a fiú magatartása eddig is több volt, mint gyanús.
Az ő szemeit és gondolatait megtéveszthette, de a lovat nem. A lónak van egy olyan érzéke, amellyel nem veszi fel a versenyt sem a szem, sem a fül, sem a gondolat. Ez a szaglás, s még akkor szó sem volt az ösztöneiről.
Egyszóval máskor hallgat rá, de jó kérdés, hogy mit is tett volna, ha hamarabb derül ki. Talán magára hagyta volna a félig ellátott sebbel?
Meg nem támadta volna, hiszen nem ártott neki és remélhetőleg azóta sem fontolgatott ilyesmit.
Most viszont fontosabb, hogy eldöntse, mit is válaszol és mit is tesz.
Minden esetre markát a kard fogantyújára helyezte, s szemét hidegen a mellette haladó sárkányon nyugtatta.*
- Az attól függ. Nem az a fajta vagyok, aki ok nélkül támad, de ha veszély fenyeget, kiállok magamért.
Ezt azért kérdezted, mert az a bizonyos sárkány te magad vagy.
*Furcsán hathatott, mert nem kérdezte, hanem kijelentette az utolsó mondatot. Kezét továbbra is a pengén nyugtatta, melyet még mindig nem csatolt vissza, így készen állt arra, hogy kiránthassa, ha kell, szemét pedig le nem vette a fiúról. Nem támadott, ám reakcióra várt. Egyértelmű volt, hogy ezek a pillanatok döntik el, hogy hogyan tovább.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-12, 4:47 pm

~ Sajnálom szegény jószágot, vagy lehet, hogy csak a gazdáját félti ennyire? Nem tudom, annyira nem ismerem az állatokat .. vagy is .. annyira nem is ismeretlen reakció ez. Én sem érezném magam biztonságban, de egyenlőre, azt hiszem, nem lenne bölcs dolog bevallani az igazat ..~ Lassan lépdelt ló és lovas után, de talán túlságosan is belemélyedve a gondolataiba midőn beköszöntött a szavai után a néhány percnyi, vagy csak pillanatnyi csend. Ez jó táptalaja volt a gondolatoknak, bár lassan elcsitította őket s kevesebb bogozásra szorulva rakta őket félre, s midőn ez sikerült meg is torpant. Nem sokkal, alig három-négy lépéssel haladt előrébb, mint kiknek eddig a nyomában haladt. Mikor felpillantott s ezzel vissza is nézet, rögvest szembe találta magát Marius éles pillantásával, mintha ennek egy ettől halványabb változatába már beleütközött volna. De az nem váltotta ki benne azt a bizonyos érzést. ~ Tudja! ~ Bár, már csak ki nem mondta azt, amit oly nagyon igyekezett titkolni és még is mindenhol hibákba futott. Nem is csoda, hiszen sárkány és ha nem is büszke szó a megfelelő, de nincs ellenére, hogy az és más faj tagjának sem akar állni. Még ha erre egyszeri álcája és a kezei közt nyugvó milliom színben pompázó erő, képessé is teszik. A pillantást még is nyíltan állta, sok titkolnivalója, úgy érezte, eztán már nem igen van, de ha választhat, akkor még mindig nem vallana önként. Tovább léptek és Sou is visszavonta tekintetét a lába előtti avaros részre. Most valóban bele tudta magát képzelni a nyugtalan állat bőrébe, karnyújtásnyira sétál egy nála erősebb, életerős férfi mellett, ki ismét kardján nyugtatja a kezét. Balsejtelmeit azonban elhessegeti, lesz ami lesz alapon nyitja szólásra a száját, de végül nem ő szólal meg. A választ valahogy sejtette, de hozzáfűzött mondat megtorpanásra késztette. Megkönnyebbülten sóhajtott és félig Marius felé fordult.
- Hazudnék, ha azt mondanám igen, de azzal is, ha azt, hogy nem. – Végül is, ha még mindig nem nyíltan, de bevallotta, hogy egy az ég szabad népéből. – Ezek után lehet keveset érnek a szavaim, de sem neked, sem a lovadnak nem kell tőlem tartania. Békés szándékú vándor vagyok csupán, ha nem is egyszerű ember, de egyszerű sárkány, aki fegyverek helyet mutatványosok trükkjeivel védi meg magát. – Többek azok, mint egyszerű trükkök, de mutatványosok között is óriásiak a különbségek. Viszont fordulóponthoz értek és szinte csodának érezné azt a lehetőséget, hogy egy ideig még útitársa lehetne Mariusnak. De ki akarna egy sárkánnyal együtt tovább menni?
- Ha nem vagyok terhedre, egy darabon még veled mennék. Persze megértem, ha nemet mondasz.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-13, 10:15 am

*Közben a fiú elgondolkodni látszik, jól mutatja ezt az, hogy nem sietősen, de gyorsabban halad és előrébb is jár, mint mi. A tekintetemre nem reagál, csak visszanéz a földre.
Kijelentésemre visszafordul. Egy sóhajt is hallok, mintha megkönnyebbült volna.
A dolog még így sem lett egyszerűbb és a fiú, vagy sárkány, ugyan bevallja, hogy ő a szárnyas lények egyike, mégis tovább ködösít. Kisebb monológot ad le arról, hogy ő békés sárkány és nem bántana minket, ám az előbbi férfisereglet épp az ellenkezőjét bizonyította.
Halottat viszont tényleg nem láttam és ez jelenthet valamit.
Megállok. Némileg ingerültté tesz, hogy mindent logikával és harapófogóval kell a másikból kihúzni. Ha a szemembe néz, láthatja benne az haragot. Elegem van már ebből a huzavonából. Reggel még volt egy hely, melyet otthonomnak nevezhettem, még a nem is mindig értettem annak, volt munkám, nevelőszüleim és igazi is.
Ma reggelig egy elfogadható életem volt, melyet egy rakás bandita borított fel. Most itt vagyok magamban a lovammal, egy sárkánnyal beszélgetek, aki szintén haramiákkal találkozott és meg is futamította őket. De titkolózik, ködösít, és úgy érzem, ha nem kérdezek, gond nélkül félre is vezetett volna. Legalább bolondnak ne nézzenek, ha már egy senki vagyok, mióta megszülettem!*
- Sou! Nem bánom, ha sárkány vagy, de öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Ne ködösíts, mert jobb szeretem az egyenességet!
Ideje egyenesen elmondani, ki is vagy és mit is akarsz…ez a feltétele annak, hogy együtt menjünk tovább.
*Elvégre nem bízhatok meg abban, aki szót szóra halmoz, de a szavaiban nem tudhatom, mi valós és mi nem az. Itt a lehetőség. Győzzön meg, hogy érdemesebb egymás társaságában maradni, mint elválva külön úton haladni tovább.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-13, 2:39 pm

- Sajnálom, nem állt szándékomban. Csak nehéz nyíltan beszélni. – Oldalra pillantott, ritka szokása, de csak akkor, ha szüksége van egy kis néma csendre a gondolatok között. Lehunyja szemeit, másnak talán könnyű az igazat elmondania, de neki most döntést kell hoznia. Mai napig nem tudja milyen okkal támadták meg és mészárolták le családját és ezért is ad mindenkinek kevés információt magáról. Ki tudja, a felbujtó talán még ácsingózik a megmaradtak fejére és ezért jobb óvatosnak lenni. Újabban teszi ezt, ahogy tapasztalatai növekednek. Ám most egy ismeretség kezdetén őszintesége meghatározó lehet, őszinte és egyenes embert sejt a tiszta tükrök mögött. Ez segít dönteni és midőn újra megszólal ismét Mariusra néz, elvégre szereti megtisztelni beszélgető partnereit azzal, hogy egyenesen a szemükbe néz.
– Mentségnek hangzik, de nem annak szánom. Eddig nem származott jó abból, ha megtudták mi vagyok. Bár nagyrészt megértem eme érzéseket, de legyen. A teljes nevem Nawara’Sou, egy a megmaradt gyöngysárkányok közül, s mint eme nép fia, erőm az illúziókban teljesedik ki. Ezért is mondtam, hogy egyik válasz sem lenne teljesen igaz. Mivel a reggeli banditákat nem igazi valómmal kergettem el, hanem a képzeletem szülte háromfejűvel. Nem hiszem, hogy tudhatod, de messze nem a rémisztő fajtából való vagyok. – Kénytelen elmosolyodni saját szavain. Ami igaz, az igaz. Nem harcosoknak születtek, csak egy éknek az égen, amiben a megfáradt szem gyönyörködhet. – E mellett, egy ideig emberek között éltem és népem is tiszteletben tartja az életet, ahogy jó magam is. Törekszem arra, hogy vér nélkül oldjam meg a dolgokat. – Önkéntelenül mozdítja kezét sérül válla felé, ami mellesleg nem is sajog túlzottan, valószínűleg a gondos ellátásnak köszönhetően. Ám vajon, melyik korabeli sárkány esne bele abba hibába, hogy vállalja a sérülést is azért, hogy a talál halált érdemlők életét is megóvja? Nem sok, vagy talán egyik sem, ebben Sou szinte biztos. Könnyebb volt beszélnie, bár nem igazán gondolta végig mit mond, csak hagyta, had bukjon felszínre az, amit úgy érez, el kell mondania. Mert az őszinte, nem szól bele az elme szűkszavúságra intő védelme. Ugyan akkor furán is érezte magát, ahogy eddig minden hasonló alkalommal. Bár eddig szerencsére csak kétszer szembesült azzal, hogy fittyet hányva az előzetes ismeretségre, csak a sárkányt látták benne és utat mutattak neki. Most még azonban Marius nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy vele tarthasson, persze ha teljesen őszinte lesz, ami nem is esik olyan nehezére. Legalább ebben is fejlődik, sokáig embernek hitte magát és aztán majdnem visszanyerte sárkány mivoltát, ezt a kettőt viszont még nem tökéletesen vegyíti
- Nem régiben indultam vándorútra és nem tűztem ki nagy célokat magam elé. Csak szeretném megismerni a tájakat, a népeket és megtalálni a helyemet. – Nagyjából úgy érzi szinte minden lapját felfedte, talán még egy kicsit többet is és már most érzi, hogy még mindig nem elég erős. Legalább is ami az érzelmeit illeti, bár ez nem is csoda, hiszen azokra szüksége van, hogy majd, ha eljön az ideje a káprázatok életre keljenek

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-13, 5:04 pm

~Ez végre egyenes beszéd. A támadók közül sem halt meg senki, hacsak fel nem falta.
Illúzió…mások becsapásának művészete. Végülis ha saját elrejtésére teszi, akkor is csak illúzió marad, de ki vagyok én, hogy erről akár ítéljek is?
Sem apám, sem anyám, se házam, se családom…nevem pedig inkább halálos ítélet, mint büszke nemesi név.
Éppoly titkolózó vagyok, mint ő maga, s nem különb, csupán abban más, hogy nem tudom elrejteni magam a kutató pillantások elől.~
*Az egyenes beszédnek eredménye van. Továbbra sem vonom ki a kardom és továbbra sem támadok, de tekintetem enyhülni kezd.
Nem látok okot arra, hogy egy gyermeket öljek meg, mert bár tudom, csak illúzió, s mögötte egy a lovamnál is sokkal nagyobb vad rejlik, mégis csak gyermeket látok magam előtt.
Azért afelől nincs kétségem, ha életem múlna rajta, a penge nem maradna a hüvelyében.
Szusszanok egyet, úgymond kieresztve a fáradt gőzt.
Storm türelmetlenül álldogál tovább. Szeretem a lovat, de a fiúnak is hasznát vehetem még, ha a banditák visszatérnének. Ki tudja? Talán épp Dior fattyát keresték?*
- Ez egyenes szó volt. Becsülöm, hogy képes voltál rá. Nem kell tartanod kardomtól, míg a te fegyvereid, illúzióiddal egyetemben elő nem kerülnek ellenem.
Ketten együtt nagyobb biztonságban vagyunk, mint külön-külön.
Ha nem jártál még Elonar erdejében, én arra tartok, remélve, hogy ott új célra lelek életemhez, bár tudom, férfiember nemigen élhet Izra lányai között….
Talán folytassuk utunkat, Storm is megnyugszik majd idővel, ha látja, hogy nem kívánod bendődben tudni őt.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-20, 1:24 pm

A sorsnak hasonló fonalai szövik életüket, persze megtartva a sajátos különbségek is. De még is csak saját fajtájuk fordult ellenük s a miértekre válasz sincs még, bár Souban még csak a gondolat sem merült fel, hogy Marius mit élt meg e nap hajnalán. Talán majd később, most azonban igazán örül annak, hogy a férfi szigora enyhül s ezt haragjának oszlásának tekinti. Aztán a szavak végül ennek bizonyságát is megadják és tudomásul is veszi a hallottakat, bár nem szól, de határozottan bólint. Ahogy mondta, ok nélkül nem fog ellenük rontani és ha valami csoda folytán még is rákényszerülne sem tenne bennük komoly kárt. A szavak utolsó szava szinte gondolataival együtt fejeződik be, étlapján sem az ember, sem a lóhús nem szerepel és ez megnevetteti. Bár az alig kacaj csak pillanatnyi életű, mert válla azért még nyugalmat követel magának. Tenyerével érinti a sajgó pontot, néha, ahogy most is szerette volna, ha részesül abban a kegyben, amiben kevesek és képes a gyógyításra. Magát és másokat is megkímélhetne az ehhez hasonlóktól, de amit nem adott meg az élet készen, azt még lesz alkalma elsajátítani.
- Bocsánat. – A nevetésért, s felvéve a letett út irányát, meg is indult. – Lovat még nem ettem és őszintén szólva, nem igen akarok. Inkább halászom és csak ha nagyon muszáj kutatom fel az erdő vadjait. .. Én is remélem, hogy a lovad megbékél velem. Ahol éltem, volt egy sárga kanca, eleinte ő is barátságtalan volt, de aztán jó barátságot kötöttünk. – Pillantott Marius felé, talán ő is megindult azóta. Tényleg, mikor is vadászott utoljára nagyobb vadra? Még az aranysárkány társaságában, azóta csak a nyulakra hozott frász, mert velük ritkán járt szerencsével, viszont annál több hal akad a fogai és mancsai közé.
- Régen jártam arrafelé, bár, inkább csak a szélén barangoltam, mert mindig tiltottak az erdőtől és a fák is rémítően hatottak. – Lehet közel lesz a régi otthonához, bár az erdő hatalmas s ma sem igazán tudja melyik sarkát járta be. Céltalan kószálva, fejében akkor még homályos emlékeit kergetve. S bár ő a városba tartott, nincs ellenére az úti cél változása és bár ezt egyszerűen hallgathatná el, nem teszi. Megmarad őszintének, de nem felejt el óvatosnak lenni sem. Bár néhány pillanatra vak és süket volt környezetére, most nem felejt el arra is figyelni, hátha a kíváncsiskodók nem adták fel. Abba igazán nem is akar belegondolni, hogy az elhangzottakat Mariuson kívül más is hallhatta, de talán nem.
– A célom Tarsis volt, de a város számomra most túlzsúfolt lenne, mondhatni veszélyes és most még parányi bajba se igen keverednék. .. – Elhajol egy ág elől, vállát is elengedi, az helyet a lecsúszni igyekvő tarisznya pántját fogja meg. – Izra .. ? – Kénytelen elgondolkodni, mintha csak egy vénség lenne, kinek minden elhangzó névhez poros fiókok átkutatásával tud csak arcot és más egyebet találni. – Persze, a nimfák erdeje, illetve városát rejti az erdő .. ha nem sértelek meg a kérdéssel. Továbbra is lovász maradnál, vagy választasz abból, amit a lehetőség kínál? – Róla sok kiderült, s most próbál ő is kideríteni néhány dolgot a másikról. Amit jó rész kíváncsiságának is köszönhet, mi újjá éledt, ahogy a feszültség legalább egy része megszűnt.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-20, 5:02 pm

*A fiú nevet….vagy kinevet. Nem tudom, de végül arra jutok, hogy egy nevetésben nincs fenyegetés. Magam azonban nem mosolyodok el.
Várok még azzal, hogy teljesen megnyugodjak. Betudható ez annak is, hogy elég feszült ébredés az, ha hajnalban az ember a szemét kinyitva lángokat lát maga körül és halálsikolyok szűrődnek be otthonának udvaráról.
Kissé elgondolkodtam, de gyorsan magamhoz térek, mikor Sou bocsánatot kér.
Közben már elindulunk mindketten, lassan, de azért fülelve, figyelve, és én inkább nem is saját, hanem lovam érzékeire hagyatkozok.
Hamarabb észreveszi a lesben álló veszélyt, mint én.
Elonar erdeje…talán az új életem helyszíne, talán csak kiinduló pontja.*
- Tarsis…oda nem megyek mostanában….
*Nem folytatom a megkezdett mondatot, már ebből is sejtheti, hogy gondom van a várossal, s annak környékével is.
Izra nevén gondolkodik egy kicsit. Megfordul a fejemben, vajon a sárkányok hogyan állnak az istenekhez? Tisztelik őket, vagy csak hatalmukat tisztelik, mert nagyobb a sajátjuknál?
A jövő kérdésére nem válaszolok. Hogyan is tehetném? Magam sem tudom, mi vár rám, de amit az istenek tartogatnak, ha foglalkoznak egyáltalán a halandókkal, azt igyekszem majd a legjobban kitölteni.*
- Nem tudom, miféle élet vár rám, de előbb-utóbb megtalálom a nekem való helyet. Ha lovászként, akkor lovászként, ha másképp, akkor másképp. Ezt szeretem csinálni. Ehhez értek…
*Nem messze tőlünk a Hajnal folyó halad, s néha még ide is érződik a vízpart édeskés illata.*
- Storm még nem ivott ma, elmegyek a folyó mellé. Talán akad erre egy laposabb partrész, ahol leereszkedhetünk a vízhez.
*Nem kérdezem, mondom a kijelentést. A lovam egészsége, jóléte számomra nem opció.
Saját kulacsomban sem friss a víz, a hirtelen ébredés és a káosz miatt.
Ott azt is feltölthetem. Csak remélem, hogy nem ellenkezik a fiú és velem tart, ám ha nem, még mindig visszafordulhatok a víz mellől és a ló hátán utolérem.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-20, 7:20 pm

~ A város hát nem kívánt hely és bár szívesen megtudnám miért nem. Ezzel a kérdéssel még várnom kell, talán kellemetlen emlékeket idéz fel benne. .. Hah, gondok mindenhol vannak és lesznek. ~ Jó szívvel emlékszik vissza egy öreg sárkány szavaira, bár azok nem így hangoztak. De a várost érintően valóban nem firtatja, csak újfent egy halvány bólintással jelzi, tudomásul vette. Aztán figyelme megint csak az elhangzó szavakra terelődik és megérti, maga sem tudja, hogy ha már bejárta a földeket és megszerzett annyi ismertet amennyivel megelégszik, mihez is kezd. Lehet jön magától, de az is lehet, hogy hátralévő életét barangolással tölti, vagy rövidre szabják földi létét. Ha minden igaz, erre mondják, hogy a jövő kiismerhetetlen és folyton változik. Nem irigyli hát a jövőbelátókat, még ha néha hasznosnak is véli a tudást, de úgy, hogy a legapróbb rezzenés is hozhat mást...
- Értem .. – Kivételesen szűkszavúan méri a szavak, az eddigiekhez képest legalább is. A víz közelségére igazán fel sem figyel, egészén addig, míg fel nem hívják rá a figyelmét. S így mindjárt az is felrémlik számára, hogy tömlőjében sem maradt sok víz, pedig arra most szüksége lesz. Persze légvonalban a messzi is közelebb van, de nem merné megkockáztatni igazi alakjának felvételét Marius előtt, még. Messzebb pedig csak nem ballaghat, legalább is olyan messzire, hogy Storm ne érezze meg és ezzel riassza gazdáját. Abból vajon mi lenne?
- Megvárnálak, de annyira nem vagyok fáradt, hogy megálljt parancsoljak a lábaimnak, inkább veled megyek, a kulacsom is majdnem üres. – Jóleső érzés volt a levegőbe szimatolni, bár csak egy nagyobb szippantás volt az egész, de most minden a rendelkezésére állt. Talán kicsivel több is, de a kellemetlen dolgok felett inkább átsiklott. Aztán, jó néhány percnyi hallgatás után, mert a következőket alaposan meg kellet fontolnia, megszólalt. Ezen is látszik, s világos számára is, hogy ha nem is nyíltan, de érzi, hogy nem élvez teljes bizalmat. Bár ez érthető, de mindig ugyan azt hozza fel, ha olyan sárkány lenne, akkor már rég felfalhatta volna őket, vagy egyszerűen végezhetett volna az emberrel.
- Ha alkalmas partrész nem lenne, az erőmből még futja könnyebb illúziókra, amik kézzelfoghatóak. Persze, nem tudom, hogy ehhez Stormnak mi lenne a véleménye. – Persze neki egy csökönyös és anyáskodó kanca szolgál alapul, aki mellesleg hiányzik is neki. De a tudat nyugtatja, hogy egy szerető család kezeiben van és több mint biztos, hogy jól megy a sora. Ezek után a halászatot már fel sem hozta, talán később, mivel annak inkább sárkányként a „mestere”, ha lehet élni ezzel a szóval. De ez talán még így sok lenne.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-21, 2:05 pm

*Tehát velem tart. Így jó, nem kell sietnem utána, s így, hogy mellettem van, szemmel is tarthatom.
Ahogy haladunk lejjebb, hallgatagabb a fiú, mint eddig. Bár nem látszik rajtam, fülelek felé, merre jár, mit csinál. Jobban megbízom már benne, mint sokakban, de nem teljesen, s nevezzük paranoiának, de egy darabig nem fogok komolyan bizalmat szavazni senkinek.
Storm lépteinek hangját lassan elnyeli a nedvesebb föld, ahogy a Hajnalhoz közelítünk, s így elnyeli az enyémet és a sárkányét is.
Milyen furcsa belegondolni. Egy sárkány sétálgat a közelemben.
Arra fordulok felé, hogy felajánlja segítségét, varázserejét arra az esetre, ha nem lenne elég lankás a part.
Ilyen veszély ugyan nincs, de eszembe juttatja az udvari mágusát a családnak. Amikor a magamfajták Eszükre, két kezükre hagyatkoztak, vagy épp élettapasztalatukra, ő akkor is mágiáját vette elő.
Sosem értettem, mi vezet arra egy mágiatudót, hogy erejével úton útfélen kisegítse magát, mikor van más módja is a dolgoknak.*
- Áruld el nekem, Sou, miért van az, hogy kinek mágia van a kezében, valahogy elfeledkezik arról, hogy természetes módon keresse a boldogulást magának?
Hiszen vannak érzékszerveink, logikusan gondolkodó elménk, két kezünk…s mégis a könnyebb utat választják sokan.
*Nem bántó, s nem is visszautasító szavam, csupán érdeklődésemnek adtam hangot, melyet a varázslónak nem mutattam sosem.
Egy idegen előtt néha könnyebben nyílik meg az ember, mint olyan előtt, akivel nap, mint nap látják egymást.
Közben lassan elérjük a folyót. Lankás, kissé iszapos partrészt nyalogat az alant elfolyó víz. Óvatosan ereszkedek le Stormot vezetve a víz széléig, s hagyom, hogy belegázoljon folyóba, miközben magam a sárkány válaszát hallgatom, ha válaszol.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-24, 6:57 pm

Nem igent, de nem is tiltakozó nemet kapott válaszul. Meglepték a szavak, mikben az volt a furcsa, hogy emlékei visszatérte előtt maga is elmélkedett ezen. Mára már szinte kézenfekvőnek érzi a választ, legalább is a mágiahasználók szemszögéből, de ettől függetlenül újra átrágja magát rajta.
- A válasz úgy-ahogy, de még is csak magát adja. – Belekezdett, de aztán el is hallgatott, mivel szeme megakadt a szürkén csillogó csíkon, mi egyet jelentett, megérkeztek a folyóhoz. Bár nem felejtette el, hogy belekezdett egy kérdés megválaszolásába, figyelmét néhány percre másra fordította. Ezek közül egy volt a vízbe gázoló páros, hát a folyó Storm számára kegyesen vágta magának az útját és ha süpped is, még is csak könnyű vizet érni. A másik pedig, hogy szütyője valamely szegletéből előhalássza a vizes tömlőt és ez most számára nem kis feladat volt. Ugyan a kutatásban hamar megállt és kis híján ismét felnevetett. No igen, ha a sárkány fia éppen félkezű, nem is olyan elhanyagolható a tény, hogy puszta képzelettel ezt megoldhatja. Teszi is, nem ad formát illúzió kezének, de annak segítségével éppen ugyan úgy rendezkedik, mintha saját húsa és vére építené fel. Meglelve a keresettett maga is vízbe lép, de elsőként nem vizet merít, hanem a választ fejezi be.
- Végül is a mágia, a mágiahasználók számára pont olyan, mint mindenkinek a keze, vagy éppen az esze. Természetes, hogy van, és ha már van, akkor használni sem árt. Nem jó elszabadult varázslatok útjába kerülni. – Menion már távolinak tűnik, de számára maradandó példázatot takar, mert ha közvetetten és csak a menekülésben, de érintett volt. - Bár, azt be kell ismernem, hogy amióta újra tudatában vagyok erőmnek, többet élek vele .. talán többet is, mint kéne. De ez olyan, lehet rossz példával élek, mint a kardforgatás. Mindenki képes bánni a kardal, de ha nem fordítanak a vívásra elég időt, sem az edzésre, akkor hasztalan lóg az övön a fegyver. – Mariusról tekintete a vízre siklik, valahogy mindig bujkál benne egy kis vadász ösztön, legalább is, amikor víz közelbe kerül. De most ezt elhessegeti és inkább feljebb indul, s aztán a kulaccsal már hamar megbirkózik és hogy az már tele, ki is lép a part szárazabb részére. Lábbelijét levehette volna, de annyi baj legyen. Inkább az ég felé fordul, a hajnalnak már nyoma sincs, talán már dél is elmúlhatott és bizony a reggelit kényszerűségből hagyta ki. Így részéről esedékesnek érzi valami ennivaló magához vételét, bár nem tudja, hogy ezzel a lovas hogy van. De ha nem hozza fel, nem is fogja megtudni, így közelebb ment és úgy szólalt meg.
- Egy kicsit megéheztem. Nem bánnád, ha egy kicsit megpihennénk itt és ennénk. – Nesze neked, sikeresen menesztett halászat gondolata, mert kénytelen lesz valamit e módon fogni. Mivel tarisznyájában csak teafű van és azzal nem fog jól lakni.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-25, 10:03 am

*Sou elkezd válaszolni. Nem törődök most a sárkánnyal. Lovamat figyelem, bár a folyó sodrása nem éppen erős, szélességében elveszik a lendület, mégis kósza örvény érheti, s akkor jó, ha kéznél vagyok.
Hallom újra elkezdett magyarázatát a mágiáról, de, talán mert épp én nem bírok ilyesféle erővel, vagy képességekkel, érthetetlen számomra.
Közben Storm befejezi az ivást, az én kulacsom is friss vízzel telve lóg az oldalamon.
Nem érzek éhséget, sem szomjúságot, de azért megmerítem két tenyerem és jókat kortyolok a folyó ízes, hűs vizéből.
A sárkány közben felveti az evés ötletét. Még mindig úgy érzem, hogy egy kő van a gyomrom helyén. Rengeteg halált láttam ma reggel, erre is ébredtem.
Nem tudom, a katonák hogy élik meg ezt, hogy a gyilkolást tartsák szakmájuknak, én nem tudnék ebből élni, még ha martalócokról van is szó.
A pihenés azonban nincs ellenemre.*
- Ételt nem kívánok, de a pihenés jól jönne. Nem sietek sehova…
*Nem tudom, mi módon akar élelmet szerezni, nyilvánvaló, hogy a folyó a legkézenfekvőbb megoldás. Én legalábbis ezzel próbálkoznék.
Ha épp úgy látja, egy bot, némi zsinór, egy jó kukac, ami bőven megél itt, az erdő talajában, vagy odvas fáiban, kiváló horgászati lehetőséget jelent.
Amikor Storm belevágott a vízbe, láttam a mozgás és az árnyék elől elillanni a halakat a vízben.
Terített asztal ez mindenkinek.
Megállok a ló mellett.
Eszembe jut, hogy még sem enni, sem vadászni, horgászni nem láttam egyetlen sárkányt sem.
Persze semmi nem garantálja, hogy igazi alakjában fog majd étkezni, hiszen ez a test éppoly valóságosnak tűnik, mint az enyém.
Még mindig nem bízok benne teljesen, de ebben a pillanatban nem hinném, hogy eszébe jutnánk étek gyanánt.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-25, 11:46 am

Ha nem is mindkettőben, de legalább egyben egyeznek s így Sou részéről az evés sem lesz hátráltató. Visszabandukol a tarisznyájához és leügyeskedi lábbelijét, bár az amúgy is vizes, de legalább az esélyt meg kell hagynia annak, hogy megszáradhasson. De még mindig feledékeny, s míg nadrágja szárát tűri feljebb jó néhányszor kénytelen fogait összeszorítani, mert csak használja jobbját is. Azért szem előtt tartja, hogy a hűs víz legalább csuklójának jót fog tenni és hogy ebben most éppen mért nem vette segítségül mágiáját, hát arra is meg van a maga válasza. Bár egyre inkább úgy érzi, hogy az óvatoskodás köreit futja ismét és talán fölöslegesen.
Mikor végzett az utolsó simítással, ismét a víz felé vette az irány, de most már valamivel ráérősebben. Nem profi halász, s amik a másik fejében megfordulnak, azok az övében csak lehetőségként várakoznak. E mesterség ősi módjával valószínűleg a parton ülhetne egy jó darabig, ezért is folyamodik máshoz. Térdig gázol a vízben, ha hullámok meg is táltosodnának, sem zavarná, bár minden bizonnyal ázott kutya módjára, de sárkány valójában lenne kénytelen kikecmeregni a folyóból. Ezt azonban érthető módon nem szeretné. Kezeit a víz alá meríti és vár, a háló szálai közben lassan el is készülnek, nem túl gyakori, hogy e módszerrel próbálkozzék, de még mindig könnyebb, mintha eltakarná magát. A türelem lassan hozza csak meg gyümölcsét, ez esetben halát, nem királyi fogás, de Sounak megteszi és meg is előzi azt, hogy gyomra követelődzővé váljon. ~ Ha valaki van velem rögvest előjönnek az illem szokásai. Hah, Eleger mellett valamivel könnyebb volt .. lehet inkább növényeket kellet volna gyűjtenem és azokat összesütni. De most már késő bánat ..~ A hal már nem vergődött a hálóban, de kevesek szeretik nyersen és sütni nem igazán van kedve. Így kellet némi meggyőző szó, amit saját magának szánt, elvégre sárkány s jó, hogy nem a lovat falja fel, mint könnyű zsákmány. Tarisznyája mellé telepedik, tiszta ruhára fektetve a halat és tovább művelve az illúziók kisebb hadát. A háló eltűnik s lesz helyében éles kés, persze csak addig, míg a sárkány érinti. De ez mellékes, a hal viszont szeletről-szeletre fogyott, csak uszonyt és fejet hagyva meg a végén, miket végezve az étkezéssel visszaadott a folyónak. A rongydarab is kimosva került egy ágra száradni, Sou pedig a helyére azon gondolkozva, mit is hozhatna fel beszédtémaként. Nem kimondottan zavarta a csend, csak valami, ami mélyebbről fakadt, mint a kíváncsisága. Szeretett volna többet megtudni. ~ Valahol a történések talán összefüggenek .. abban legalább már biztos vagyok, hogy Marius nem a haramiák közül való és talán ha kérdezném, meg tudná mondani honnét származott a füst és vér illata a ruháján. De hogy jövök én ehhez, ilyet kérdezni? ..~ Csuklóját próbálta és az nem is igen tiltakozott a használat ellen és ennek igen csak örült, bár gondolatai kissé borongóssá tették hangulatát.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-26, 4:51 pm

*Leülök a fövenyre. Jóleső érzés, reggel óta nem csináltam mást, csak harcoltam, vágtáztam Storm hátán egy haldoklót cipelve a nyeregben, sírt ástam, majd tovább lovagoltam. Bár még nem múlt el a nap fele, mégis kimerültnek érzem magam.
Aki vett már részt igazi harcban, ahol az élete a tét, az tudja, mekkora erőt ad az adrenalin, az, hogy az életedért küzdesz, az érzékeid kiélesednek, gyorsabbnak, erősebbnek érzed magad, izmaid feszülnek, s mintha fel lennél töltve, egyszerre figyelsz mindenfelé.
De aki ezt már ismeri, ismeri az utána következő ólmos fáradtságot is, amikor véget ér a lángolás, a test pedig megpihen.
Ezt érzem most én is. Felhúzom a térdeim, két karomat rajtuk pihentetem, fejem pedig kis szünet után ráhajtom.
Tudom, gyengeségemet mutatom ki ezzel, de én is látom a sárkány sebesülését.
Igyekszek azért figyelni, és bízom a lóban is, hiszen ő figyelmeztet, ha veszélyt érez. Hallom a sárkány csobbanásait a vízben, majd a félreismerhetetlen hangját a csendes hullámoknak, ahogy megkerülik a vízben lévő testet.
Élvezem a csendes és a nyugalmat.
Talán egy pillanatra el is bóbiskolok, mert mire felpillantok, Sou már javában falatozik a halból, amit fogott.
Ha eddig éhes is lettem volna, a nyers hal látványa és eltéveszthetetlen aromája elvette volna éhem.
Nagy nehezen feltápászkodok, hogy a ló után nézzek. Kissé beljebb sétált már a part menti füzesben, de nem ment nagyon messzire. Kényelmesen legelészik, ha jól sejtem, ott, a parthoz közel kimondottan zsenge és kövér lehet a fű. Igazi csemege, főleg a hozzá hasonlóknak.
Ismét Soura nézek, nem tudom, észrevette-e az előbbi kis pihenésem.
Már befejezte az étkezést, csuklóját próbálgatja.*
- Jó néha megpihenni, főleg egy hosszú út után….
*Hangom egy pillanatra bizonytalanul cseng, de hamar visszanyeri erejét.*
- Úgy tudom, a nimfák népe nem épp bizalmaskodó, keveseket enged az erdő mélyére, ahol városuk van.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-26, 9:13 pm

~ Bár .. mintha törvényszerű lenne mindenre emlékezni. De legalább nem csak a rosszat őrzi meg az emlékezet, hanem a jót is és ..~ A gondolatot már nem folytatja, mert annak menetébe egy már ismert hang szól. Lesütött szemét rögvest fel is nyitja, megkeresve az alakot és egyetértően bólintva. Valóban jól esik megpihenni, bár talán a pihenés igazi értelme nem jár együtt a szűnni nem kívánó gondolatokkal, de mindegy is. Megbirkózik még saját elméje alkotta körmondatokkal, talányokkal, még ha azok értelmét nem most rögtön fogja megtalálni. Ideje van, így abból bőven kitelik, hogy a rejtélyekre valami megfejtést találjon. Ám a szavak más felé fordítják, vissza a múltba, de ahogy más népről, úgy a nimfákról és rejtett városukról is kevés szót ejtettek az öregek, kik az ifjakat hivatottak tanítani.
- Én magam keveset tudok erről a népről, mivel a sajátom kissé .. elzárkózott. – Az ég felé pillantott. Nimfák csodaszépek s régen a háborúban is kivették részük, volt is valami régi mese, de sem a történet fonala, sem a szereplők alakja nem jutott eszébe. – De ha igaz, akkor tudni fogják egy pillantásból, hogy közébük léphetünk, megismerve őket és városukat egyaránt .. vagy sem és.. Bár a gondolatot sem igazán akarom végig vinni, ugyan akkor, nagyon remélem, hogy álcám mögé nem látnak majd olyan könnyen. – Hangja nem mutatta kételyeit, talán egy cseppnyit merengővé vált, ahogy az elmúlt röpke órák történéseire gondolt. Felelőtlennek érezte magát, így utólag visszanézve. Marius hihetetlen hamar kapta meg a titkot, amit mindenki elől óv és véd, és ha csak egyet adott volna át neki, készségesen, aranytálcán nyújtva nevét, nemzetségét. Saját baja is feleszmélt, de még is az embert jobban féltette, az ismeretlen miatt és azért, mert nem egy idős járja az emberek városát, az ég népe közül. Feltápászkodik, nem kellet fennhangon beszélnie, de még is csak jobban esett közelről és halkabban ejteni a szavakat. Így telepedett le néhány lépésnyire Marisutól.
- Szeretném látni a városuk, ha szépségüket nézzük, az is biztosan szép. Bár én minden újnak, ismeretlennek képes vagyok örülni. – A maga hatvan egynéhány évével a sárkányok közt bizony még igen csak ifjonc. Értelme és tudása azonban emberi külsejéhez képest idősebbnek mutatja, de hát nem lehet minden tökéletes. Ahogy gondolatai sem mindig folynak ugyan abba az irányba, így kerülhetett elő az éjszaka és vele az utazók többségét érintő döntés. – Tudom lesz még rá idő és van is még bőven, de az éjszakát hogy képzelted el? Utazással vagy pihenéssel?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-27, 8:36 am

*Sou odatelepszik mellé, hogy szavait halkabbra vegye. Meglepetten nézek rá, majd tekintetem a lovam felé siklik.
Csendben hallgatom a sárkányt, miközben megindulok előre, Storm irányába. A ló ugyanis úgy gondolta, legelészik még egy kicsit a nagy rohanásra, amit egész nap eddig kénytelen volt elviselni.
Nem akarom bántani, de lassan tovább kell majd indulni és ha magától nem jön vissza, nekem kell visszahoznom.
Én kicsivel többet hallottam a nimfákról, apám elbeszéléseiből, vagyis nem is a népről, csak egy tagjáról, az anyámról, akit már biztosan nem találom meg népe körében, ugyanis hála apámnak, halott.
Valójában nem is tudom, mit remélek attól, hogy felkeresem azt az erdőt.
Talán valami útmutatást, talán az egész arról szól, hogy nincs hova mennem, nincsenek gyökereim és ezért keresem meg édesanyám népét.
Kérdés, hogy ők akarnak-e látni egyáltalán. Nem hiszem, hogy nevem jó hírnévnek örvend náluk.
Közben Storm végül mégis kötélnek áll, így nem kell messzebb mennem, a füzesből szépen, kényelmesen odaballag hozzám és orrával finoman megböködi a mellkasom.
Megvakarom az álla alatt, majd megveregetem a nyakát. Tudom, hogy ezt szereti.*
- Sosem jártam még a nimfáknál. Csak remélhetem, hogy szóba állnak velem, s beszélhetek velük.
Úgy hallottam én is, igen szépek és a városuk is maga egy csoda. A nehézség abban van, hogy odajusson az ember.
Nem szívesen barátkoznak ok nélkül idegenekkel és még az erdő is őket védi.
*Elhallgatok. Sou utolsó kérdése elgondolkodtat. Az éjre még nem gondoltam. Nemigen akarnék még éjjel is vándorolni, hiszen így is fáradt vagyok, s ha holnap még fáradtabb leszek, az sokkal tompábbá tesz majd.*
- Az éjjel pihenésre való. Nem sietek, időm annyi van, mint a tenger. Te talán utaznál a csillagok alatt?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-28, 12:49 pm

- Reménykedni szabad és talán nem is hiába való. – Egyéb meglátásait a nimfákkal kapcsolatban megtartja magának, mivel megint csak a saját gondolatvonalán indult el. Minek következtében oda jutott, hogyha a nimfák zárkózott és nem idegenkedvelő népek, akkor sem lehet sok kivetésük a lovas ellen, meg úgy ő ellenne sem. Elvégre egyikük sem ártott még nekik, tudta szerint. De nem sokat fantáziálgatott erről, a helyzet majd megmutatja melyik irányba kívánnak a történések tovább folyni, ahogy ez most is történik. Marius a lova után néz s bár már annyiszor elhessegette maga elől a képet, Sárga minduntalan feltűnik lelki szemei előtt. Milyen jó is volna a vénlánnyal sétálni, a hátán, vagy akár mellette, elmondani neki minden nyűgjét és nem azért mert nem válaszol, hanem azért mert igen is megteszi, ráadásul a lehető legőszintébb formában. Nem is csoda, hogy a kezébe akadt fadarabbal rögvest görbéket, nem túl egyenesnek szánt vonalakat ír és rögvest egy ló alakját veszi fel az összesség. Nem olyan élethű, mintha a képzeletére támaszkodva formázta volna meg a miniatűr változatot, de így kevésbé hagy az egész dolog rossz szájízt.
Felhúzza térdeit, s bár szokásában két kar szerepel, most kénytelen egyel beérni, így letéve a darab elhullott fát, átkarolja térdeit és állát is megtámasztja a halom tetején. A vizet figyeli újfent leginkább, el tud az ilyesmikkel is bíbelődni nagyon sokáig, mert ha valamit megidéz, akkor szerencsés, ha igen csak élethű és mi máson lehetne ezt legjobban megfigyelni, mint a természet adta dolgokon. Ez esetben a folyón, most amúgy sincs más dolga. Legalább is addig nem, míg egy kérdés érkezik, aminek hatása képen jóízűen mosolyodik el.
- Igaz, az éjszaka tényleg a pihenésé, de, ha nem lenne útitársam és nem lennék fáradt és a repülés sem járna azzal, hogy a sebem később gyógyul be. Szívesen utaznék a csillagok alatt. – Visszafordítja tekintetét a vízre. – Szeretem a csillagok és a Hold fényét, bár ez eddig, ha éjszaka utaztam, .. azt mindig az ég szabad terén tettem. – Aztán még csendesen hozzáfűzi a hasonlatot, talán így az ember fiának, kinek a repülés nem adatott meg, könnyebb megérteni, vagy egy kicsit átérezni milyen is lehet. Mert az éjszaka mellett nem csak az iránt érzett szeretetet, hanem a repülés iránt is. - Olyan odafent, mint nyílt mezőn vágtázni.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-10-29, 2:16 pm

*Nem osztottam meg a sárkánnyal, hogy anyám nimfa volt. Nem baj, nem kell mindent tudnia rólam, ahogy biztos vagyok benne, hogy én sem tudok őróla mindent.
Erre a visszatartott információra építem csupán, hogy a nimfák szóba állnak velem. Reménykedek, hogy nyerek valamit abból, hogy megismerem anyám népét. Ha mást nem, hát új céljára lelek az életemnek.
Ismerem a nyílt mezőn vágtatás érzését. Nem lehet összehasonlítani azzal, amikor csak ellovagol az ember valahova, vagy vadászaton valami után vágtat.
Ilyenkor az ember eggyé válik a lóval, és a ló maga a szabadság.
Ahogy érzed az állat izmainak mozgását a saját testedben is, érzed a szabadságot, ahogy a nyílt téren a hajadba kap a szél és nincs akadály, ami utadat állná.
Igen, belegondoltam, és abba is, hogy a magasban biztosan kinyílik még jobban a világ.
Mégis én inkább most pihenésre vágyok. Nem véletlen, hogy elbóbiskoltam, amíg halászott a sárkány.
Eszembe jut az is, hogy mostanság a neve helyett sokkal többször gondolok rá csak sárkányként, pedig az a személyiség nem változott semmit, akinek nemrég elláttam a sebét.
Ha akkor megtettem, most is megtenném.
Furcsa, hogy az ember mennyire tele van előítéletekkel és ezek milyen mélyen befolyásolják. Észre sem lehet venni, csak ott vannak.
Storm kantárjával a kezemben nézek Soura.
Nem tudom, kész-e az indulásra, a nap még magasan jár, tetemes utat tehetnénk még meg.*
- Ha kipihented magad, indulhatnánk is. Én csak egyet tudok, mert csak azt próbáltam.
*Odahajolok a fiúhoz.*
- Lovagolni jó.
*Egy halvány mosollyal egyenesedek fel, hiszen lassan indulni kellene.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-02, 5:01 pm

//Lust időn túli játék, Elonar erdejének folytatása//

*Roober éles szeme megakad a lány első mozdulatán. Persze Lust utána kihúzza magát, és mosolyog is.
Roober visszamosolyog rá.*
~Valóban, hogy is gondolhattam, hogy bevallaná, ha sérülései vannak. Egy harcost sem hallottam még a fájdalmaira panaszkodni, csak ha már halálukon voltak.~
*Tekintete végigfut a tünde formás alakján, keresve az árulkodó nyomokat, rendellenes izommunkát, ami elárulja, ha fájdalom lehet valahol, de a könnyű léptű lány nem mutat ilyesféle jeleket.
Mindazonáltal az istenség tekintete röviddel tovább időzik a kecses vonalakon, mint azt a tüzetes vizsgálat indokolná.
Tarsishoz közelednek.
Messziről láthatók a város tornyai és mikor egészen közel érnek a kapuhoz Roober úgy gondolja, hogy ideje megállni.
Gondolatait azon nyomban közli is Lusttal.*
- Lust, szeretnéd személyesen bevinni a kislányt? Én nem szívesen mutatkoznék. A szülők bizonyára jutalmat adnak érte és valószínű ünnepelni is fogják a megmentőjét a kislánynak.
Nekem nem kenyerem az ilyesmi, szükségem sincs rá.
Ha gondolod, vidd be nyugodtan, megvárlak idekint…
*És ugyan miért is várná meg? Dolgát elvégezte, többet is annál. Rejtély ez Roober számára, ám mégis komolyan beszélt.
Szemeit Lust szemeibe fúrja, úgy várja a választ. Kíváncsi a lány tekintetében megbújó kis villanásokra, melyek sokat elárulnak arról, hogyan is gondolkodik tulajdonosuk.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-03, 8:10 am

*Lust meglepődik. Jó lett volna, ha Roober bemegy vele. De ha nem, hát nem...de azért titkon remélte, hogy megvárja. Nem szívesen vált volna el tőle. Jó vele, bár nem tudja megmagyarázni mindazt, amit érez. Úgy érzi, most tényleg sietni fog...nem szívesen marad soká, mert mi van, ha Roober mégsem várja meg????? Vidáman elköszön, és gondolataiba mélyedve visszaviszi a lányt a szülőkhöz. Nem kell a pénz, a hálálkodás. Zavartan próbál a hálálkodók gyűrűjéből kiszabadulni...már menne, nagyon menne. Végül csak megszabadul. Mintha vmi furcsa szívdobogása lenne, ahogy halad kifelé a városból. Vajon Roober még ott várja???*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-03, 8:27 am

*Az istenség egészen addig figyeli az út szélén az elfet, míg az el nem tűnik a kapu mögött.
Elmosolyodik, mikor a kapu mellé érve Lust nem ijed meg az őröktől. Pedig tehetné, mert aki először megy át a rajta, nem veszi először észre a strázsáló katonákat.
Ruházatuk teljesen beleolvad a kapu díszes mintázatába, csak ha épp oldalra néz az áthaladó, akkor veszi észre őket.
Ilyenkor az első reakció gyakran az összerezzenés, a gyengébb idegzetűek még sikoltani is szoktak.
A fejvadász nem tesz ilyesmit.
Mikor eltűnik, Roober, még mindig Holar alakjában lesétál az útról, s egy közeli facsoport felé veszi az irányt. Az ösvényt több helyen kisebb erdők, bokrokkal benőtt területek és facsoportok szegélyezik.
Nem lehet tudni, a város miért nem tisztítja meg, hiszen útonállók könnyedén elrejtőzhetnek bennük, ahogy most Holar is teszi.
Első gondolata az, hogy talán a magas tornyokban álló őrszemek teljesen átlátják a területet és emiatt nem érezték szükségesnek a sok növény kivágását.
Kissé türelmetlenül vár. Nem egészen biztos benne, miért is, abban sem biztos, vajon Lust miért olyan fontos, hogy várjon rá.
Régen nem érzett már hasonlót, idejét sem tudja….
Végül számára nagyon hosszú idő után feltűnik a kecses alak a kapuban.
Holar szíve megdobban, és ez újabb kérdőjeleket szül benne, mert a lány láttára hevesebben kezd verni.
Az istenség figyeli lépteit, ringó csípőjét, és arcát, ahogy az utat kutatva nézelődik.
Mikor közelebb ér, Holar akkor lép ki a fák takarásából.
Elmosolyodik, ahogy a lányra néz.
Megígérte, hogy megvárja, hát itt van.*
- Gyorsan visszatértél.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-05, 12:46 pm

[Marius Dior]

- Valóban az. – Ért egyet Mariussal a legnagyobb teljességgel. Nagy levegőt vesz és ki is engedi, igaz csak lassan és mikor újfent friss levegőre lenne szüksége, annak bevitele közben fel is kászálódik a földről. Eddig nem is igen foglalkozott a kinézetével, amire leginkább a viharvert vagy az ágrólszakadt jut eszébe, de most már nem fog neki állni átöltözködni. Pedig akár még meg is mosdhatott volna, ám ez már késő bánat, bár még nem derült ki számára, hogy a folyóval párhuzamosan mennyi ideig fognak haladni, mert akkor az esélye minden eddigi említettnek megmaradhat.
- Kipihentem magam, legalább is azt hiszem. Indulhatunk is. – Tarisznyáját is a vállárra aggatta, más amúgy sincs nála. Hacsak az elméjében szerteszórva hagyott gondolatok kisebb nagyobb halma tekinthető tulajdonnak, ugyan talán ezek esetében kár, hogy nem lehet csak úgy itt hagyni. Ha nem is az egészet, akkor legalább egy kicsit, néhány terhes gondolatot, de mindegy is. – Egy térképet kénytelen leszek beszerezni, madártávlatból még el eligazodom az irányban, de idelent nehezebben megy. Öhm, azért ugye, tudod merre kell menni? Bár akár el is tévedhetünk, de inkább ne. – Valahogy felszínre bukkant belőle az nyíltabb viselkedési forma, amivel sokakat megörvendeztetett a faluban és aztán jól összecsomagolva egy távoli szegletbe rakta az elméje mélyén. Sounak is feltűnt a szavak dallamában és a kérdés gyermekies bizonytalanságában és aztán, a bátrabb megadásban, de az azt követő óva intésben. Tekintetét talán pont ezért kapta el és függesztette egy fa kopár ágára, bár ez nem volt teljesen igaz, egy levél lengedezett rajta. Halkan köszörült egy keveset torkán, szívesen elengedné magát, de nem tudja meg e teheti és ez számára majdnem ugyan olyan kérdés, minthogy éjszakára felveheti e saját alakját. Ez utóbbi este kiderül és addig a másik is változhat, pont úgy ahogy a folyó is, de leginkább talán még is az tudná szemléltetni a változást ahová tart, a tenger. Amint megindultak, szinte azonnal rátalált a számára megfelelő tempóra és ez ritkaság volt, nem maradt el túlságosan, nem akart megint hátul kullogni, de előre rohanni sem. Megvolt mind a kettőnek a hátránya, ha hátul volt veszélynek érezhették és talán érezték is, ha elől volt ő érezte ugyan ezt. Pedig próbálta legyőzni ezt az érzést, de fura, hogy mennyire makacs és kitartó tud lenni. Bár meglehet, hogy ennek már nem sok köze van Mariushoz, s inkább sárkány mivoltából létező érzékei próbálják figyelmeztetni?
- Én is szerettem lovagolni, a fogadott apámnak volt egy idősebb kancája. Néha úgy éreztem úgy viselkedik velem, mint ha a csikója lennék, bár Storm egy kicsit sem emlékeztet rá, hiányzik … bár tudom, hogy ott jó neki, ahol van. – Kis idő múlva nyitotta szólásra a száját, nem tudva hogy mért, csak úgy kikívánkozott belőle. – Mióta vagytok ilyen jó barátságban?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-05, 5:10 pm

//Nawara'Sou időn kívüli játék//

*Megrökönyödök. Na nem azon, hogy feláll és jönni kíván ő is, sokkal inkább az élcelődésén az eltévedéssel és a térképpel.
Ephenezer, az apám többször elmesélte, hogyan jutott el a vadat űzve egészen a nimfák erdejéig. Kitért még arra is, hogy az erdő miféle torz fákkal van tele.
Tudom, merre kell menni, bár sosem jártam arra, Ephenezer nem akart ilyen hosszú útra menni családjától. Gondolom, asszonya miatt sem, kit én csak férje félrelépésére emlékeztettem mindig is.*
- Észak-északnyugat felé kell mennünk. Ha a folyó irányával ellentétesen haladunk, egyenesen az erdőhöz juthatunk.
*Érdeklődő tekintettel figyelem a sárkány mozdulatait és gesztusait. Mintha eddig nem láttam volna ilyennek.
A fiú talán észrevette magát, mert már tüntetően a fák ágait bámulja.
Engem végülis nem zavar a viselkedése, csak érthetetlen számomra a váltás. Nem olyan fából faragtak, hogy azonnal kebelbaráttá váljak mindenféle idegenekkel. Nem is terveztem ilyesfélét. Minden esetre ügyesen tartja most a tempót velünk, ahogy a parttól nem messze húzódó alig látható ösvényen baktatunk.
Gondolatban ismét a reggeli mészárlás képei fogadnak. Nevelőapám valószínűleg halott. Felesége úgyszintén. Nem hihetem, hogy sokáig ellenállhattak volna.
Apám sebét látom, tudom, hogy nem menthetem meg az életét. Az öreg lovász, aki tanított, értett a felcserséghez. A gyomorseb mindig halálos, a vérzést nem lehet elállítani. Pokoli kínokat élhet át, aki kapja.
A fiú újabb szavai rángatnak vissza a valóságba.
Megint nem értem, miért osztja meg velem ezeket. Talán barátkozni próbál velem. Szép is lenne, egy ember-sárkány barátság. Azt hiszem, ilyenről nem hallottam még.
Nem felelek szavaira, csak egy kényszeredett mosoly hagyja el a számat.
Nem bír azonban csendben maradni. Az újabb kérdésre már válaszolnom kell.
Valahol mélyen tudom, hogy szerencse, hogy beszél és beszéltet. Nem enged a gondolataim között lennem.*
- Születése óta velem van. Emlékszem, mekkora felhőszakadás volt, akkor este, mikor az anyja megellett. Innen is a neve…Az apá…nevelőapám küzdött meg az életéért, én csak néztem hátul…Nagy csikó volt, nehezen jött világra.
*Megpaskolom a ló nyakát, mire tőle szokatlan módon ficánkol egy kicsit.*
- Onnantól elválaszthatatlan tőlem. Rá merem bízni az életem, tudom, hogy benne sosem csalódok majd…A te lovad is hasonló lehet…néha azt hiszem, ők nemesebb teremtmények nálunk. Egyenesek, igazak…
*Elhallgatok. Sokat beszéltem, bár szavaim neki talán nem is jelentenek semmit. Nem tudok annyit a sárkányokról, hogy tudjam, miféle szokások között élnek, miben hisznek.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-09, 2:57 pm

Igazi megnyugvás, hogy legalább egyikük majdnem pontosan tudja, hogy merre is van az a bizonyos arra. Ennek okát azonban nem sejti, lehet egy tapasztaltabb társa, vagy ha jobban érdekelné az emberek és más lények keveredési szokásai, akár még árulkodó jelet is találhatna, de így marad annyi, amennyit a másik elmondott és talán amit még elmond magáról. Újfent viszont kevésbé érzi feszülten magát, de most már jó előre figyelmezteti is olykor kelekótya elméjét, hogy a túl közvetlen még kora, a közvetlen talán már megengedhető, de csak cseppekként adagolva. Ám hogy Marius gondolatai hol járnak pontosan nem tudhatja, de az út mellet egyre többet időzik el útitársán, mert valahonnan ismerős az elrévedő tekintet és az apróbb vonások, ahogy az arc megpróbálja tudatlan megfesteni a lélek mását, megmutatva mit dédelget, fájlal. De mennyire abszurd lenne feltenni azt a kérdést, hogy „Most veszítettél el egy számodra fontos személyt?” és erre választ sem várhat, egy ember meg magától érthetően bonyolult. Nem beszél arról, ami fáj, ami nyomaszt, vagy megterhelő, tűr és elvisel, meg persze ha telecsordult a pohár, hát mindent kiad magából. Ahhoz nem is volt olyan régen, hogy megharagította Marius a füllentéseivel, mással nem szeretné.
- Igen, .. nekik nem kellenek szavak, mintha tudnák mikor mire van a gazdájának szüksége, mondjuk mikor szomorú, csak ott van. Ha kér is, azt végtelenül szelíden. – Az, hogy nem kérdez konkrétan a dolgokra, még nem jelenti azt, hogy finoman ne terelhetné arra a szót, vagy ha nem is terelni, csak megemlíteni. Egyetlen apró, talán nem is annyira zavaró gesztussal tudatni, észrevettem, hogy valami nyomaszt. Sou maga is csak most jön rá dolgokra, nagy részét már régen is tudta, de az a néhány év jótékony tudatlanság rendesen megfakította tudását. Most azonban egy újabb tulajdonságát kénytelen mosollyal nyugtázni, sokan kutyának nevezték őket, páratlan kitartásuk és hűségük miatt, de annyi kettejük közt a különbség, hogy sárkány lévén olykor kellemetlen és tolakodó kérdéseivel, beszédével.
Most még is megpróbál lakatott tenni a szájára és figyelmét a természet felé fordítani, de nyitva maradva utazótársai felé is. Néhány perc elég is volt számára, hogy felmérje tudását, ami a füveket és fákat illeti és bizony szégyellhetné magát. Talán már azt a kenőcsöt sem tudná elkészíteni, amit anno a fogadóban még játszva megcsinált és ezzel határozta el magát, hogy megpróbálja. Sajnos sem, amin a hatását ellenőrizheti van, de reméli több nem lesz. Ki is emelt a fűcsomó közül egy apró, leginkább szívre emlékeztető levelű növénykét, egy a sok hozzávaló közül meg is van

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-10, 4:32 pm

*Nem észlelem, hogy a sárkány nézne, a gondolataim minduntalan visszatérnek a pirkadathoz.
Elhallgatom szavait, nem kenyerem most sem a beszéd, habár alapból csendes fajta vagyok.
Úgy is mondják, olcsó húsnak, híg a leve. Hát így vagyok ezzel én is.
Minek fecsegjek, mikor nincs mondandóm?
Talán szavaiból célzást kellene kiértenem, de nem megy. A képletes dolgokhoz sosem volt jó érzékem. A példák valóságba ültetése, vagy a sejtelmes célzások, cirkalmas körmondatok nem az én világom. (Nem úgy, mint az usernek…)
A beszéd legyen egyenes és tiszta. Azt értem.
És egyenesen válaszolok is rá, ha tudok.
Nem kérdez tőlem semmit, meghagy gondolataim súlya alatt. Egészen addig, míg arra nem eszmélek, hogy Sou lemaradt.
Megállok Stormmal egyetemben, és tekintetemmel a sárkányt keresem.
Meg is van, valami növényt nézeget és szed. Nem értem, mit is akar vele. Más esetben talán felismerném, de gondolataim nem arra járnak. Nincs okom arra, hogy keresgéljem emlékeim között, nevelőapám szavait, melyekkel az erdők mélyén, mezők virágai között sétálgatva mutatta be az egyes növények tulajdonságait, előfordulási helyüket, alkalmazási módszereiket.
Nagyon tudott az öreg, és sajnos a tudása javát magával is vitte a sírba. Ephenezer – képtelen vagyok apámnak nevezni – is hozzá fordult, ha kiújult az isiásza, s az egész udvartartás a vén lovászt kereste betegeskedéseivel és ő gyógyított is, tudása legjavát adva.
Arra már esélyem sem volt, hogy őket mentsem, mire felébredtem, az ő lakrészük rég lángokban állt, s kijutva sem láttam őket semerre.
Ismét gondolataim között leledzek, miközben néha a folyó partja felé is pillantok.*
- Mire készülsz?
*Kibököm a kérdést, mert nem jó, ha a holtakkal túl sok időt tölt az ember. Ezt is a vén lovász tanította.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-11, 9:54 am

Mire a növényke büszke tulajának mondhatja magát, felnézve szembesülnie kell a páros pillantásával és leginkább azzal, hogy sokat szöszmötölhetett, hogy feltűnt lemaradás. De azt a néhány lépést sebtében megtette, pont jókor érkezve a válaszadáshoz, mivel egy egyszerű és lényegre törő kérdést szegeztek neki.
- Fogadott anyám füvesasszony és a gyógyításhoz is ért, ismer néhány hasznos keveréket, amik jót tesznek a sebeknek és fájó végtagoknak. – Rövid kérdésre, rövid válasz dukálna, de nem Soutól. Szavai közepette egy kicsit talán el is merengett, visszatérve pillanatra a kedves ház asszonyához, dalaihoz és meséihez, amit legtöbbször a kandalló előtt ülve hallgathatott testvéreivel. Ott volt előtte a sudár teremtés, mosolygós arcával, mindég rakoncátlan, kontyából meglógott tincseivel. Szereti annyira azt az asszonyt, mint édesanyját, kinek vonásait épp úgy őrzi emlékezete, a kecses, óvatos mozdulatok, a szelíd, suttogásszerű szavak és a koromfekete, tisztán csillogó tükrök. – Néhányat nekem is megtanított mielőtt .. - A kellemes emlékek mellett a falusiak arca is feltűnt, hitetlenség és félelem ült meg rajtuk, de ami akkor kedvét szegte, most nem tudta. Folytatta. -.. még ott kellet volna hagynom a falút. De már néhány hónapja volt, hogy utoljára bármi ilyesmit készítettem volna és be kell vallanom, egy kicsit sajog a vállam, jót tesz majd neki. … Feltéve persze, ha jól készítem el..- Vagy meglesz minden hozzávaló, de ezt már nem tette hozzá. Mert bár a kiinduló gondolat nem sebe volt, de eszébe jutva rögvest érezte, hogy nincs minden rendben. Vagy is ahhoz képest, hogy kis híján kilyuggatták, nagyon is rendben volt minden, csak egyszerűen a sárkányok legendaszámba menő gyors gyógyulása rá nem jellemző. Mondhatni e téren és még néhány másik nem említetten, így járt.
Figyelmesebben haladt tovább, lenyelve a következő megfoganni készülő mondatokat. Bár a kérdés attól megmaradt, vajon meddig képes csendben lenni? Persze, ha kérdezik, illik válaszolni, így az, az idő nem tartozik bele. Pedig szívesen színesítette volna meg útjukat a konyhában eltöltött ügyetlen és sikeres ténykedéseinek mesélésével, noha belegondolva, könnyen meglehet, hogy ő is komorrá válna. Így marad a feszült figyelem, a kutató pillantás, amivel az értékes füvekre vadászik és ha sikeresen azonosít egyet a kellőek közül szed is. Egy ilyen alkalommal a csalán csípését is hősiesen állja, de majdnem minden szükségesre szert tett, erről pocakot eresztő tarisznyája is árulkodik.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-11, 1:10 pm

*A sárkányoknál is van hát gyógyászat. Bár nem gondoltam volna, hogy betegségeik lehetnek, valahogy olybá vettem őket tudat alatt, mint intelligens állatokat. Akik nem használnak sárkányként eszközöket, főzeteket, hiszen ott van a varázserejük, amit amúgy is előszeretettel használnak a hagyományos módszerek helyett.
S még valamit megtudok, azt, hogy Sou sem természetes szüleivel nőtt fel.
Ez pedig valahol jobb, más színben tünteti fel a szememben, mint eddig.
Sorsközösség, így hívják ezt az érzést. Bár nem tudhatom, mi lehetett az oka, hiszen vajmi keveset tudok a népéről, szokásaikról, mégis arra enged következtetni, hogy bizony nem szokásból történt eme dolog.
S még valami megvilágosodik előttem, ez pedig a néha-néha rá jellemző gondolatokba merülés oka, bár ebben sokat segít már a válaszhoz hozzátett rövid mesélés is.
Nem tudtam, hogy fájdalmai vannak most is. Szavai utalnak erre csak, sem fájdalmas arckifejezés, sem hirtelen, darabos mozdulatok nem jelezték egy ideje már.
Nem mondok rá semmit. A csend jó.
Végülis mit is mondhatnék? Hogy hé, te is elvesztetted az eredeti családod? Utána meg a másodikat is?
Vagy azt, hogy „De jó, közös a sorsunk, legyünk barátok?”
Ez sehol nem így működik. Megértem, átérzem a sorsát, jobban, mint gondolhatná, hiszen a mai napon mentem pontosan át ezeken.
Azért hirtelen volt ez. Néhány perc, fertályóra alatt omlott össze az életem.
Nem könnyű az ilyet akár végiggondolni sem.
A miértek nem is érdekelnek most. Haramiák voltak. Jól szervezett haramiák, bár lehet, hogy nem is azok, hanem zsoldosok, árnylelkű bérencek valaki megbízásából.
Rablás mellett mi okuk lehetett még lemészárolni a teljes udvartartást, a családot.
Elvihették volna anélkül is, amit akartak. Senki nem azonosította volna őket álarcaik miatt.
Nem tűnik fel, ahogy változik a táj, ahogy jön az este lassan. Nem vagyunk még Elonar erdejénél, nem is érünk oda ma este már. Az erdőség változik, ahogy feljebb haladunk a folyó mellett. Ritkásabb lesz, gyakoribbak a füves sztyeppék. Jobb lenne a fák között maradni éjszakára.*
- Sou, lassan megállhatunk. Éjjeli táborhelynek jobb az erdő takarása, mint a nyílt mező. A folyó is közel van.
*Kíváncsian nézek Soura, mit gondol erről. Láthatóan megtelt a tarisznyája, eddig észre sem vettem.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-11, 4:33 pm

Nem remélte, hogy túl hosszú ideig menni fog, de csak sikeredett neki csendben maradni. S ez a füvezgetés egész jó taktikának bizonyult, ugyan a válla cseppet sem hálálta meg a hajolgatást, meg az óvatlanul tett mozdulatokat, de nem nyavalygott. Régen sem volt szokása és nem is most fogja magárra venni, meg végül is, ha nem vette volna a fejébe a kotyvasztást, akkor lehet, jobban lenne. Ez viszont megtudni már nem fogja, de a táj változásával ugyan úgy járt, mint Marius, nem figyelt fel rá. Pedig erre igazán illet volna, de ha nem is a szó legszorosabb értelmében, csak az orra után ment és nem is igazán állt meg, csak mikor hallotta társa hangját. Vissza is fordult, majd szentelt végre figyelmet a körülötte lévő fákra, a néhány lépésnyire terpeszkedő keskeny kis mezőre és bár konkrétan nem látta, de még hallani hallotta a folyó suhanását.
- De jó! Mármint … jó lesz leülni egy kicsit. – Kezdte hirtelen, aztán legalább ugyan olyan sebességgel szabott gátat is a szavainak. Tényleg szeretne már egy kicsit lepihenni, de azért nem annyira, mint amennyire hangjából az ki lehetett hallani. Lehet, hogy a huzamosabb hallgatás az oka? Minden esetre néhány lépéssel visszább megy, bár nem az a kimondott szakértő hol érdemes táborozni, de kivételesen lát egy neki jónak tűnő helyet. – Egyet értek a táborhelyet illetően, teljes mértékig és az ott talán jó is lenne. Mit gondolsz róla? – Mutat a vékonyabb fák takarásában álló két vaskosabb fa irányába, mik közül az egyik ága sátor módra hajlik a föld felé, nincs is olyan messze jelenlegi helyüktől.
- Én eddig ritkán választottam védettebb helyet, mert a valós formám jóval helyigényesebb. – Mint ahogy mindig, járt ehhez is egy kis plusz. Nagy és rejtett, ezeket a helyeket kereste, mivel ritkán töltötte az éjszakát emberi alakban, valahogy sárkányként meg volt az, az érzése, hogy ha rá is akadnak inkább kétszer meggondolják, hogy felébresszék. Vagy gyorsan véget ér pályafutása, de most nem egyedül fogja tölteni az éjszakát és így valamivel bátrabban nézhet szembe az alvással töltött idővel. No persze, addig még bizonyára a tűzrevalót is össze kell gyűjteni, amiben örömmel segít, ha igényt tartanak rá és még tüzet is gyújt, bár nem feltétlen varázslat nélkül. Csak mindezek előtt had váljon meg a tarisznyájától.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-12, 2:00 pm

*Elfáradtam, mit tagadás. Reggel óta talpon vagyok, szinte pihenés és étel nélkül. Ember legyen a talpán, aki nem vágyik már arra, hogy letegye magát a földre.
Csendben hallgatom végig, közben előveszem kulacsom és jót húzok belőle. Kellett már, a torkom és a szám egészen kiszáradt és nem vettem a fáradtságot korábban arra sem, hogy igyak.
Közbe nem szólok, csak utána. A mutatott fa elkerülte ugyan a figyelmem, de ideálisnak tűnik. Jobbat nem is keresnék nála.
Bólintok, úgy válaszolok neki.*
- Jó lesz.
~Szóval éjjel sárkányként pihen le. Kíváncsi vagyok, az én társaságomban is megteszi-e, vagy marad a mostani formájában.~
*Fura ebbe belegondolni, mert nem láttam még valódi alakjában, csak a sebezhető gyermeki testben.
Közben odasétálok a kiszemelt helyre és elengedem a lovat. Bár nem tudom, hogy reagál Sou esetleges átváltozására, azért megbízok annyira benne, hogy nem hagy el engem.
Nem köthetem ki állandóan, elég neki az, ha nappal a hátán hordoz engem is.
A fa elég nagy, és mint olyan, sok száraz gallyat lehullajt már a földre. A tűzgyújtáshoz kellő rőzsét tehát nem kell gyűjteni, de az éjjel hosszú és a vékony ágak pillanatok alatt elhamvadnak. Szememmel Sout keresem.*
- Nem tudom, igényled-e a tüzet éjjelre, és bár vaddal nem találkoztunk, ebben az évszakban errefelé hűvösebbek az éjszakák. Én gyújtok tüzet. Ha segítenél, gyorsabban végeznék a tűzifa összegyűjtésével. Persze nem kötelező…
*Teszem hozzá gyorsan. Jó lenne már pihenni. Étekkel még mindig nem gondolok, de a folyó közel van, s ha reggelre megéheznék, hát gyorsan meglesz a reggelim.
A magam részéről összeszedem a gallyakat a fa alatt, majd vaskosabb száraz fadarabok után nézek. Kell lennie errefele.*
- Ezek szerint sárkányként töltöd az éjszakát…

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-12, 3:34 pm

A kis kuckó jónak tűnik, ez megerősítést is nyer, hát akkor legalább erről le van a gond és sokat nem is szöszmötöl a hely otthonossá tételén. Nem rendezkedik be, csak tarisznyájától válik meg, egy erősnek titulált ágra akasztva fel. Elfér és útban sincs, amíg el nem dől hová kerül a tábortűz és hová a fekhelyek, de mindent csak szépen sorban. Gondolja ezt, aki úgy is mindig a feje után megy és ennek következtében, nem mindig sikerül azt a sort követni. De persze a szabály erősítésének véget, s Sou szerencséjére is, akadnak azért bőséggel kivételek.
Megigazítja ingjét, már egy ideje ráfért volna, hogy a szakadt ujjat visszatuszkolja a mellény mögé, de el volt foglalva a gyűjtögetéssel.
- Persze, szívesen segítek és a tűznek sem mondanék ellent. – Segítőkész, mert ezt látta minkét otthonában, így magától értendőnek veszi, hogyha nem segít tűzifát gyűjteni, akkor később fog annak lángjai mellet melegedni. Persze a fogadó fia már más tészta volt, annak nem kellet fát aprítania és aztán gondosan felhalmozni, hogyha jön az eső, meg a hó, akkor is száraz tüzelő legyen. Erről náluk gondoskodtak azok, akiket azért fizettek, hogy rend legyen a ház körül és el legyen látva. Pedig a Pirkadat fogadónál jóval kisebb volt ez s inkább volt kereskedés néhány kiadható priccsel, mint igazi fogadó, de ott annak hívták. El is zavarta rögvest a kövérkés gyerkőc képét, néha jól meg lehetett vele lenni, de .. mindegy is, inkább besegített a faszedésben, kis kupacolt halmozva, aztán maga is hosszabb ideig meleget nyújtók után nézett. Nem okozott gondot neki a nehezebb darab sem, sárkányból van és ha nem is a legerősebb, meg tudná lepni azokat, akik birokra kelnek vele. Két hosszabb darabot hoz, s meg kell állapítania, hogy fejsze híján ezek inkább sátortartónak felelnének meg, vagy engedélyt kér az alakváltáshoz, mert két akkorra manccsal ez semmiség.
- Nagyrész, igen. – Emeli fel a fejét a fadarabokról és kényszeredetten megint visszaparancsolja a nyughatatlan ruhadarabot a helyére, de most kezét is a vállán hagyja. Jól esik hűvös keze érintése, meg valószínűleg a gyógyfüves borogatás is, feltéve, ha eljut odáig, hogy meg is csinálja, mert valljuk be, egyre kevesebb kedve van hozzá. – Úgy valamivel nagyobb a biztonságérzetem és fázni sem igen szoktam, ellenben így, igen. – Mosolyodik el, mert ez a gúnya ugyan olyan valós és szinte hihetetlen, hogy elfér benne, de valóban igaz. Sárkányként kevésbé érzi meg a hideget, talán nem kicsi tollas szárnyainak köszönhetően, lehet valami más miatt, ezen még nem gondolkozott. Viszont vissza nem térőnek látta az alkalmat annak megtudakolására, hogy Marius mennyire zavarná, ha egy életnagyságú sárkánnyal töltené az éjszakát. Neki mindenféleképpen könnyebb, jobb lenne, mert azért csak gyorsabban gyógyulna igazi valójában. Bár a lóra is tekintettel kell lennie, nem szeretné elriasztani, bár megint csak Sárga jut eszébe, mert az idős kancát az sem igazán zavarta, egész békésen ellegelészett mellette a mezőn.
- Marius .. nem tudom mi lenne a véleményed, illetve mennyire zavarna, ha .. ha. – Nagy levegőt vesz és csendesen engedi ki, egy roppant egyszerű kérdésbe is bele tud zavarodni. De erőt vesz magán és megkeresve a másik tekintetét próbálja a kérdést feltenni. – Szóval, ha az éjszakát az igazi alakomban tölteném? .. Megértem ha nem örülnél neki, de hasznos is lenne, reggelre tudnék halat hozni és a fa aprítása sem lenne megoldandó kérdés. – Persze idézhetne egy fejszét, de ő maga kétli, hogy sikerrel járna, ha átadná a szerszámot pedig szertefoszlana. Na de, amit
Szeretett volna mondani, azt megtette és mindenre felkészülve várta a választ, bár reménykedett benne, hogy Mariusban van némi kíváncsiság milyen lehet egy igazi sárkány. Persze némileg magából indul ki, mert ő biztos látni akarná.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-15, 12:39 pm

*Figyelem, ahogy ledobja a tarisznyát. Segít, ami most jól esik, mert magam is eléggé ki vagyok merülve.
Közben szépen gyűlik a tűzre való is. Jól sejtettem, az éjszaka, mikor rejtve van a kutató pillantások elől, sárkány alakjáé.
A bizonytalan kérdésre felegyenesedek. Egyben meg is tapogatom derekam, mert bizony érzem a hajlongásban.
Igazság szerint nincs sok különbség aközött, hogy sárkány, vagy emberi alakban tölti-e velünk az éjszakát. Attól még ugyanúgy sárkány lesz a közelünkben.
A gondolatra hümmögök egyet, mármint Sou gondolatára a fa aprításáról. Valóban. Az éjjel hűvös lesz és nem a gallyak égnek igazán jól, s ezt a munkát, ha megcsinálja és vállalja rá is hagynám.*-
- Így is, úgy is sárkány alszik majd mellettünk. Ha nem lesz gond belőle, nincs ellenvetésem.
Sárkányként a sebed nem fog akadályozni a munkában?
Közben leltem én is egy nagyobb darab fát, ez már lent fekszik a fűben, ezért sem láttam eddig. Régen dőlhetett ki, de szerencsére nem évszázados fatörzs, hanem fiatal növényé volt.
Meg is ragadom két erősebb ág csonkjánál és erővel húzni kezdem leendő hálóhelyünk felé.
Lassan elég már a fa, s ahogy leteszem, várakozással nézek a sárkányra.
Kíváncsi vagyok, mit tesz a fával. Talán varázslattal darabolja fel, vagy puszta erővel esik neki?
Magam azonban nem várom meg, van néhány vastagabb, de általam is némi erőfeszítéssel törhető ág is.
Azoknak veselkedek neki, hiszen jól fog jönni, hogy a feléledt tüzet az elején táplálja.
Rendesen ki vannak száradva, hangos reccsenéssel adják meg magukat fáradt izmaim erejének.
Közben kiszemeltem már a leendő tűz helyét is, ahol a lombok még fölé borulnak, de nincsenek olyan alacsonyan, hogy a fűz beléjük kapjon. Nagy a hely, még egy több lónyi méretű lény is könnyedén befér alá.*
- A fa elég is lesz egy éjre. Pirkadatkor úgyis indulunk tovább….
*Nézek fel Soura.*