Tarsis kapuja

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-15, 6:10 pm

- A szavamat adom, hogy semmiféle gondot nem fogok okozni, bár még nem táboroztam együtt senkivel sem .. ezt főleg azért mondom, mert néha előfordul, hogy egy kicsit elnyújtózom. De most majd igyekszem minden végtagomat nem túl messzire ereszteni. – Csillan fel a szeme, nem bánják és érthető, egészen egyszerű magyarázata van ennek, ami valahogy meg sem fordult Sou fejében. sárkány és az is marad, ezen a tényen pillanatnyi kinézete sem igazán változtat, a veszélyessége és ártalmatlansága ugyan úgy megmarad, de még is csak jól esett a másik szava. A mondatot megtoldó kérdésen már ő is elgondolkozott, mert ebben nincs tapasztalata, mert mikor utoljára hasonló helyzetbe került, akkor konkrétan azt sem tudta, hogy mi fán terem egy sárkány. Ám ezzel a nyíl ütötte sebbel kapcsolatosan az a véleménye, hogy nagyobb nem lehet az átváltozásnak köszönhetően sem, így az a néhány varrat, ami összetartja épségben megmaradhat. – Nem hinném .. jobban érzem a korlátaimat, nincsenek meg azok az önkéntelen mozdulatok, mint emberként. – Igen, másképp használja lábait, mancsaival egyetemben és persze fejével is jócskán besegít. Azért valljuk be, elég furán mutatna, ha a kettétörésre kárhozott fa egyik végére ráharapna és rövidke karjaival megpróbálná kettétörni, a mellet, hogy a látvány komikus lenne s többen fognák a fejüket, az épelméjűségét is bizonyára megkérdőjeleznék.
Az átváltozás viszont olyan nagyon nem halogatja, sok mindent tervezett el és félő, ha vár még valami újabb jön, aminek következtében meggondolja magát. Marius is azon dolgozik, hogy minél előbb készen legyenek, mert ahogy Sou is fáradt valamennyire, úgy nagy valószínűséggel ős is. Távolabb lépdel, még se töltse ki rögvest az a kicsinek tűnő helyet, ami azért nem kicsi, de nem árthat, ha hagy mozgás teret. Egész könnyedén válik meg a szűk buroktól, élvezve szürkés füstként a szabadságot, de csak néhány pillanat, míg teljes valójában kibontakozik belőle. Sajnos a szelet képtelen teljes mértékben visszafogni, így az felkeveri az avarra hullott frissen hullott leveleket. Fejét automatikusan lehúzza, megtapasztalta már egy néhányszor, hogy milyen beleakadni az ágak szövevényébe és ez még a dolog könnyebbik része lenne, de kibogozni a néhány hét alatt jó néhány centit nőt szarvakat és a szálkás sörény szálait. Szárnyit most még szorosan teste mellé húzza, csak útban lenének, jobbját is kipróbálja, ezzel tudja is, hogy nem arra az oldalára fog dőlni. Minden esetre a feladatról sem feledkezik meg és elnyúlva a darabokért, foggal akasztva meg, mancsai közé húzza és már töri is a darabokat.
- Rendben .. de mond csak nem vagy éhes? Egész nap úton voltunk, de enni nem láttalak még, igaz az emberek is szívósak .. de jobb nem kísérteni a sorsot. – Nem nyitotta ki a száját, fogainak nem csekély méretét már így is bemutatta, farkasforma képével egyetemben, de a beszédben még is csak erejére támaszkodik. Kutya módra fekszik le és kúszik közelebb, látszik, hogy méretei ellenére is próbál a lehető legóvatosabban eljárni, orrával tolva előre az aprított fát. – Ha gondolod szívesen hozok halat, vagy más vadat ..

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-16, 1:48 pm

*Na igen. Már korábban is szavát adta, hogy nem bánt minket, de azért fő az óvatosság. Néha meg kell fontolni, hogy mit is gondol az ember és én nem az a fajta vagyok, mint már mondta, aki könnyen beadja a derekát.
Fél szemmel figyelem, ahogy arrébb húzódik, majd kénytelen vagyok teljesen odafigyelni.
Igyekszem nem bámulni, de életemben nem láttam még sem sárkányt, sem azt, ahogy egy a vállamig alig felérő kölyökből hirtelen gigászi lénnyé válik.
Csak állok és nézem. Felvillan fehér színe a szürkés füst mögül, majd megpillantom az első sárkányt életemben, teljes életnagyságban, néhány méterre tőlem.
Nem hinném, hogy ezt hidegvérrel lehet nézni, legalábbis elsőre nem.
Ha már tucatszor láttam volna effélét, biztosan teljes nyugalommal tenném a dolgom azalatt, amíg történik, de most ez nem megy.
Az átváltozását szél is kíséri és ez csak látványosabbá teszi, mert a környező avart felkavarja körülötte.
Mit mondhatnék, van, valami vad szépség ebben a külsőben, ami tiszteletet parancsol. Így, nem ellenségként megadatik nekem, hogy gyönyörködhessek egy ilyesféle lényben. Nehéz elhinni, hogy benne is hasonló elme, intelligencia dolgozik, mint a hozzám hasonlókban, pedig út közben már bizonyította, hogy elmebeli képességek tekintetében mindenképpen egyenrangúnak kell venni.
Tovább figyelem, ahogy a hatalmas törzset, melyet az imént vonszoltam oda, erőmet megfeszítve, könnyedén ragadja fel, kapja fogai közé és töri szét.
Ez teljesítmény. Jó, hogy nem kell küzdenem ellene, mert a saját kardom most eltörpül mellette és ócska kis bökővé válik.
Akkor még nem vettem számításba a varázserejét.
Az istenek kegyesen osztották el az erőviszonyokat és valahogy most úgy érzem, az ő fajtájával kegyesebben bántak a többinél.
Kérdése váratlanul ér és valahogy magamhoz is térít.
Storm elszelelt. Nem aggódok miatta, eddigi élete folyamán már bizonyította hűségét, ha harcolnék a sárkánnyal, akkor is visszatérne mellém. Ragaszkodik hozzám, mint más a társához.*
- Nem érzek éhséget, talán majd holnap reggel, ha kialudtam magam.
*Lehajolok és a már összetördelt gallyakból és száraz levelekből kis kupacot csinálok. Előtte gondosan megtisztítom a környéket minden éghetőtől, nem szeretném, ha a tüzünk tovább terjedne, mint mi akarjuk.
Kovakövet veszek elé és nevelőmtől tanult mozdulatokkal meg is gyújtom néhány szikrát követően a rakást. Persze előbb csak kis füstcsík jelzi, hogy belekapott a szikra, de kis fújással és megfelelő szellőzéssel hamarosan helyes kis láng lobok vidáman.
Közben lassan lebukóban a nap is, fura sárgás színt kölcsönözve mindennek és az előttem hasaló, vagy kúszó sárkánynak is.
Nem dicsérem meg a méreteit, külsejét, már túlestem az első ámulaton. Tekintetem úgyis mindent elárult korábban.*
- A reggeliről majd gondoskodunk reggel. Gondolom, azért te is elfáradtál már…
*Kabátomat leterítem magam alá, ugyanis takarómat Storm magával vitte, és ráheveredek, nem messze a tűztől.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-11-29, 11:07 am

Bólint, ha nem, hát nem. Magából indult ki, ugyan nem eszik sokat, de azt nehezen viseli, ha nem ehet legalább egy keveset, hiába még növésben van és szüksége van a táplálékra. Még ha néha nem is kívánja, tisztában van vele, hogy bizony lefekvéskor hallgathatja a jogosan felháborodott gyomra üres korgását és kellemetlen, tompa nyomását. Szerencséjére az ételről ejtett néhány szó nem gerjesztett benne éhségérzetet, az nagyobbacska hal pont elég volt és tekintetét inkább a tűzcsiholás ősi mozdulatai kötik le. Lehet közelebb kéne hajolnia, de egyenlőre a túlzott közelséget nem meri megkockáztatni, pedig nagyon úgy fest Mariustól is érdemes tanulni. Többnyire neki is sikerült tüzet csiholnia, de nem mindig könnyű munka árán és mint mindenki a fontosabb dolgokban, próbál a lehető leghatékonyabb és gyorsabb módszert használni. Füst kesernyés illata kúszik az orrába és mielőtt egy tüsszentést követő szélrohammal tönkretenné az erőre kapó tüzet az ég felé emeli fejét. Az inger lassan elmúlik, köszönhetően annak, hogy hamar megszokta az égő fa füstjét és így ismét leereszthette a fejét, annak tudatában, hogy nem lesz gond.
- Egy kicsit … gyalogolni tényleg nem gyalogoltam volna sokáig. De jól esik egy kicsit nyugton lenni. – Még néhány centivel közelebb merészkedik a tűzhöz és amint megállapodik egy kicsit megdől a bal oldala felé, szárnyait is lejjebb engedi. Bal felé támasztékként használva, jobbra meg csak úgy, tollai, ha tudnának beszélni, bizonyára még kérlelnék, hogy kissé lengesse meg őket, de közel a tűz és ahhoz kevés a hely is. – Remélem, Storm hamar visszajön és nem fél majd közelebb jönni, noha .. azért megértem az óvatosságát. Régen én is nagyon féltem a farkasoktól, most már inkább fordítva van .. – A végét inkább már csak motyogja, mert még azt konkrétan még nem sikerült eldönteni, hogy mit érezzen az ordasokkal szemben. Végül a közeli erdő egyik falkájának köszönheti, hogy kiderült róla, hogy mi is valójában, talán ha akkor nem csatangol el, akkor még ma is tudatlan él emberként. Bár akkor nagy valószínűséggel nem találkozik, Kainnal, Elegerrel és most Mariusszal, meg persze Stormmal, megemlítve röviden azokat is, akikhez egy napnál rövidebb ideig volt szerencséje, mint a bajba esett kishölgy, a pék és még néhány utazó.
Nyakát görbítve kinyújtott mancsára fekteti fejét megdöntve kissé, hogy szemügyre vehesse az eget is. Ami pompás látványban részesíti a reá pillantókat, égőnarancs és karmazsinvörös, ami egészen a tinta sötétjéig mélyül. Titkon már várja, hogy az ég felöltse csillagpettyes köpönyegét és feltűnjön az éjjeli vándor is, Sou sejti is, hogy az éjszaka nagy részét az ég kémlelésével fogja tölteni, de magának megfogadta, hogy igyekszik minél hamarabb elaludni. Valahogy még is hasonlatos érzés kerített hatalmába, mint azokon az éjszakákon, amikor tudta, hogy másnap ünnepelni fognak családjával. Néhány kérdés is előbukkant elméjében, de nem akarta tovább zavarni Marius talán buta kérdéseivel.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-01, 11:27 am

*Csendben hallgatom, nem nagyon van kedvem válaszolni. Az én gyomrom helyén most nem érzek semmit. Mintha nem is lenne.
Már épp lehunynám szemem, mikor a lova nevére leszek figyelmes.
Valójában magam sem tudom, mikor tér vissza, de hiszek abban, hogy visszatér hozzám. A lovak is társas lények és igencsak fejlett érzelmeik vannak.
Ahogy nekem sincs már másom a világon rajta kívül, úgy neki sincs. Összetartozunk, mint a testvérek, kik elveszítették családjukat, otthonukat.
Tudom, hogy vissza fog jönni, és tudom, hogy ha nem is jön közel, azonnal, azért idővel merészebb lesz, mikor látja, hogy a hatalmas fehér sárkány nem támad rá, s talán még csak nem is mozdítja felé füle botját sem.*
- Biztos vagyok benne, hogy nem sokára itt lesz a közelben, s valószínű, hogy messze nincs most se.
*Nem szólok többet és ismét csend telepszik ránk. Csak a tábortűz ropogása hallatszik, s tekintetem a vidáman táncoló lángnyelveket bámulják.
Egészen addig, amíg le nem ragadnak. Nem kell hozzá túl sok idő.
Az éj első felét, nagyon mélyen, szinte kiütve alszom át, de ahogy a szervezetem lassan magához tér a fáradtság elmúltával, úgy kerülnek elő lelkem legmélyebb bugyraiból az időlegesen oda száműzött emléke az előző pirkadatról.
Előbb csak a füst szaga csapja meg orromat, de felfigyelek a zajokra, a fegyvercsörgésre, a nők sikolyára, a férfiak halálhörgésére, a lángokat oltani próbáló néhány értelmetlen próbálkozás sistergő hangjára.
Vér szaga csapja meg az orrom a füsttel együtt, és mire felkapom fegyverem, ruhám, már a lángok mardossák a lépcső tartócölöpjeit is.
Ugrik az álom, apám arcát látom. Vért, vér bugyog ki a gyomorsebéből is, szájából, orrából, mindent vér borít.
„Storm! Hol van Storm! Lóra, gyorsan! Gyilkosok! Ennek semmi értelme!”
A kiáltások elhagyják alvó ajkam, miközben szúrást érzek a hátamon, s egy penge hegye türemkedik elő mentémből elől.
Csak nézem, nem érzem a fájdalmat, csak a hátamon.
Kinyitom a szemem. Zihálok, a hátamon fekszek, valami szúrja a hátam. A tűz lassan kialszik már, s az ég alján az első derengés mutatkozik. Hamarosan pirkad. Odanyúlok, de csak egy hegyes kődarab nyomta a hátam.
Lassan megnyugszok. Eszembe jut a sárkány és már őt keresem a tekintetemmel. Felnézek, s megpillantom Stormot magam előtt, majd szemem ismét a sárkány után néz.
Közben gyomrom is hangos kordulással jelzi, hogy bizony követeli már az őt megillető reggelit.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-08, 11:02 am

Hümmögött valamit, aztán teljessé vált a csend, legalább is kettejük között, mert az erdőre aligha lehetne azt mondani, hogy csendbe burkolódzott. Talán néhány percre, amíg a sárkány megzavarta megszokott menetét. A madarak is belekezdtek esti elköszönésükbe, a szél is feltámadt kissé, legalább is Sou úgy érezte és cseppet sem bánta, valahogy szerette ezt a komisz, mindenhova beférkőző elemet és ezt nem csak elfogultságból érzi, mert van némi hatalma felette. Inkább, mert még sosem hagyta cserben és egyre jobban emlékszik arra, hogyan is értessék meg magukat egymással. Megmosolyogja a gondolatot, hogy bár sokan mondják azt, hogy a szél beszél, még is legalább annyian tartják úgy, hogy ez badarság. Pedig, ha tudnák az igazat, minden bizonnyal az összes titokra fény derülne, évszázados rejtélyekre születne hirtelen megoldás, elveszett tárgyak, sőt személyek kerülnének meg a hozzájuk vezető út ideje múltával.
Sou egészen belefeledkezett a gondolataiba, mintha nyitott szemmel aludna nézte az eget, de néhány halk roppanás felkeltette figyelmét. Alig mozdította csak meg fejét, hogy a bokrok szövevénye mögött ácsorgó alakot szemügyre vegye, számára nem okozott gondot. Rögvest tudta ki az, aki még tanakodik a közelebb jövetelen és ezzel Mariusnak igaza lett, hű társa visszatért. Sou az említett ember felé pillantott és ezzel benne is tudatosodott, hogy neki sem ártana lepihennie, de a tűzben való gyönyörködést inkább kihagyta. Elhelyezkedett kissé, összébb szedve tagjait, még gömbölyödve is egy kicsit, hogy fejét szárnya alá dughassa és az ottani meleg hamar el is nyomta. Persze alig telt el fél óra és zárkózott tartásából ki is bontakozott, valamennyire szétvetve tagjait, kinyújtva nyakát és még szerencse, hogy a tűztől távolbab, nem pedig azt kotorva szét. Nyugodtan telt, álom mentesen az éjszakája egészen addig, amíg egy halk dalfoszlány fel nem riasztotta, a levegőben már csak az utolsó szólam töredéke maradt meg, de így is elég volt ahhoz, hogy felismerje. Tagjai megfeszültek, ha egymaga lenne, akkor gondolkodás nélkül indulna a daloló kutatására, de szó nélkül csak nem hagyhatja itt Mariust, még akkor sem, ha férfi képes megvédeni magát. Ekkor mozdult meg, Sou látta már öccseit, de még bátyát is rémálommal küzdeni és Marius arca nagyon hasonló volt, a bizonyosságot a kikiáltott szavak adták meg neki. Közelebb hajolt, hogy megbökje orrával, hátha felébred, de rögtön vissza is húzódott, várva, hogy eszméljen a másik. Aztán a kutató pillantások egyikét el is kapta, meggyőződve arról, hogy az álom milyenségéhez mérten társa egész jól néz ki, bár tisztában van vele, hogy ez mennyire relatív. Nyelve hegyén már ott is van a kérdés, igen, jelen pillanatban lenne elég mersze, hogy megkérdezze, mi az, ami ennyire felzaklatta álmában, de csak meghökkenve emeli feljebb kobakját, amik semmivel sem összetéveszthető hang üti meg a fülét. Mosolyog, de éppen csak szája sarkai emelkednek meg, még a végén e kedveskedő gesztust másnak vélik.
- A hal jó lesz reggelire? – Kérdi, miközben lehajolva a maradék parazsat élesztgeti kitartó, de nagyon apró kis örvényekkel, apróbb fadarabokat is tolva oda, hogy lángra kaphassanak. – Hamar megjárom a folyóhoz vezető utat és hát .. a szárnyaimat is szívesen kinyújtóztatnám, végre. Vagy te is szeretnél menni? – A jönnit nem érezte annyira helyénvalónak, mert az majdnem úgy hangozna, hogy repülésre hívja a másikat, amit személy szerint nem bánna, de Marius nevében nem szólhat, akinek döntésének függvényében indul egymaga halászni, vagy mennek mindannyian.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-08, 1:55 pm

*Én nem hallhattam a dalfoszlányt, elmém még mindig tele van az álom hangjaival, a sikolyokkal, hörgésekkel, a tűz tombolásával.
Ha nem tudnám, hogy értelmes lénnyel van dolgom, azt hinném, hogy a sárkány csak véletlenül kapja fel a fejét.
De tudom, hogy a gyomrom korgását hallotta meg. Mi mást? Teljesen nyilvánvaló az éhségem, még a hányinger is kerülget. Nem csoda, belegondolva, tegnap előtti vacsorám óta egy falat nem ment le a torkomon.
Furcsa grimasz fut végig Sou arcán…pofáján? Fogalmam sincs, ők, hogy hívják ezt.
Nem tudom, a vicsortól még messze van, mégis a szája sarkai a mosolyt juttatják eszembe.
A gyomrom közben újabb kordulással jelzi, hogy ideje az evésnek.
Feltápászkodok, meg is szédülök.
Kis híja csak, hogy a belsőm nem létező tartalmát a sárkány és a tűz elé ürítsem.
Van ilyen, de végül erőt veszek magamon és nem teszem.
Más körülmények között nem tenném, de az éhség nagy úr és a büszkeségem nem engedné, hogy Sou előtt dobjam ki a taccsot, míg arra várok, hogy egy rögtönzött horgászbot horgára akadjon valami.
Csak a fejem rázom a „te is szeretnél menni” kérdésre.*
- Azt hiszem, általad gyorsabban jutnék halhoz, ha te kisegítenél…. Amíg te halászol és előkészülnék az elkészítéséhez…már ha sülve szereted….
*Kérdőn nézek a sárkányra, fogalmam sincs, hogy eszi a halat. Rettenetes, mennyire nem ismerem a fajtáját.
Apám biztosan többet tudott róluk, de nem érezte szükségét, hogy ilyesfélére is okítson, én meg mivel nem találkoztam mostanáig eggyel sem, nem erőltettem a dolgot.
Közben megtalál Storm is, orrával bököd meg játékosan, majd hozzám dörgöli a fejét.
Megveregetem a nyakát és vakarászom kicsit a sörényének a tövét. Tudom, hogy ezt szereti.
Figyelem, amint Sou elindul halászni, míg én magam körbenézek megfelelő nyársak után.
Mivel a folyó ezen folyásánál már egyáltalán nem szállít a hegyekből hozott köveket, gyorsan leteszek arról, hogy megfelelő lapos kőre bukkanjak.
Pedig megfelelő fűszerekkel, levélbe csomagolva valami isteni a kövön sült hal.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-08, 3:20 pm

Nem, nem lehetett volna mondani, hogy felismerte a rosszullét jelet, pedig lehet, hogy akkor szó nélkül gyömöszölte volna bele magát az emberi alakjába, bár, annak felvétele nem járt e féle eljárással. Szemeit lehunyva koncentrált, hogy mosolya ne teljesedjen ki, bár úgy sem egy csúnya teremtés, bár ki szeret vaskos és éles fogakat maga előtt villogni látni? Jó, ha az embert éppen a bestiákat, vagy a különösen veszélyes kategóriába tartozó állatokat szereti, akkor talán ..
- Akkor sietek és .. a halat mindenféle módon elkészítve szeretem. – A mosoly ennek szólt, hát igen, könnyű és gyorsan elfogyasztható étek, a mellet, hogy a rá gusztust kapó nem finnyás, akkor vesződni sem sokat kell vele. Nyersen megehet is a bendőbe, bár a tálalás olykor rengeteget számít. Mielőtt azonban látványos nyálcsorgatásra kerülne a sor, kikúszott a fák ágai alól a közeli kis tisztásig, ahol végre bejárathatta kissé elgémberedett tagjai és elfoglalva a tér közepét, szárnyait is kitárhatta. Állt így néhány pillanatig, jól esett számára nagyot szívni a kora hajnali levegőből, ami kellemesen felélénkített és aztán még megtornáztatta szárnyait, hogy egyetlen szárnycsapással a fák koronája fölé emelkedjen. De gondolt a lombok takarásába kerülő társaira, így a szelet elterelte felőlük. Magasabb és magasabbra emelkedett, a világosodó kék égen még kivehető volt alakja, így talán még a másik sárkányt is megláthatja. Mert ennek szándékával merészkedett magasabbra, de csalódnia kellet, a táj nyugodt volt, még csak azt sem lehetett volna mondani, hogy ébredező, bár igen is hajnalpírossá vált az ég alja, hírnökként mutatva hol kél a Nap. Sou vetett még néhány pillantást a szélrózsa irányaiba, aztán egyenesen a fák közt felsejlő sötét, csillogó szalag felé vette útját.
Nem kérdezte mennyi halat vigyen, de ezek most eltörpültek a többi gondolata mellett. De ahogy az első fogás partot ért elvetette annak lehetőségét, hogy képzelődött, aztán a következő hal után inkább már nem is gondolt másra a halászaton kívül, mert mancsa becsúszott két nagyobb kő közé. Ahonnét gyerekjáték volt szabadulni s még csak baja sem esett, de bosszantotta saját figyelmetlensége. Végül úgy vélekedett három elég lesz, így sem kevés idő telt el, az ég is acélos szürkévé vált és egyre csak világosodott.
Ahonnét elindult, oda is érkezik vissza szájában fűzágra fűzve a halakat. Gondolva arra, hogy ha már karmai segítségével fogta a halakat, nem a szállítás közben jött el az ideje, hogy összenyálazza őket. Ahogy azonban földet ért, rögvest kétlábú mivoltában haladt tovább, az éjszaka elmúlt, így egyenlőre sárkány alakjára sincs szükség tovább. Megnyugvással fogadta azt is, hogy válla éppen csak sajog a megerőltetés után és ez kimondottan jó jel, talán még egy vagy két nap és már csak a heg vendégeskedik még egy ideig.
- Itt is vannak és szerencsére nem is olyan pikkelyesek .. bár nem is a legszebb halak a világon. – Sou sem a kinézetükért szereti az tény. De ezek sár színükkel, előreugró, fogas állkapcsukkal biztos nem nyernének szimpátiaversenyt, az ízük viszont finom. Ezt ő is megmondhatja, hiszen a folyóparton már evett egyet, amolyan előfogás gyanánt. A halakat Marius rendelkezésére bocsájtja, ő pedig, ha szükség van rá a keze alá dolgozik, noha nem éppen egy jól felszerelt konyha áll a rendelkezésükre, de azért lehet találni néhány hasznos és ízletes növényt.
Sou azonban nem felejtette el a reggel történteket, csak nem tudta hogyan is kérdezzen rá, vagy hogy egyáltalán meg e tegye. Ha a társa nem mondta el, biztos nyomós oka van rá, amiből bizony bőven van. Kezdve azzal, hogy kerek egy napja ismerik egymást, de ő is felfedte magát, noha lelepleződésének jórészt ő maga okolható, de egy parányi kis hangocska arra sarkalta, kérdezzen. – Reggel .. rémálmod volt? Mert kiabáltál is, Stormot keresve és valami gyilkosokat is emlegettél. .. – Tovább is lett volna, de most inkább lehagyta a mondat végéről a ne beszélj róla, ha nem akarsz és hasonló tartalmú szavakat.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-08, 5:27 pm

*Szépen megfaragom a talált egyenes ágakat. A nálam lévő tőr igen hatékony szerszám. Sajnos sok mindent nem hoztam magammal, de hála az isteneknek, a tőrt igen.
A tüzet is hatásosan felélesztem, így mire Sou megérkezik már nagyjából minden készen van a nagy sütögetéshez. A nyársak ott sorakoznak a nyereghez támasztva, amit levettem Storm hátáról, hadd élvezze a szabadságot még.
Sou sokkal jobb színben van emberi külsejében is, mint tegnap volt. A nála lévő halak pedig igen jó színben vannak. Láttam bazsalikomot a környéken, szedtem is, ahogy borsikafüvet is, só pedig mindig van a tarisznyámban. A mentát gyorsan elvetem, elég érdekes ízt adna a halnak. *
- Tökéletesek lesznek.
*Mikor átveszem a halakat, rögtön látom, hogy mifélék és örülök is nekik. Kevesebb dolgom lesz velük. Nem vagyok bőbeszédű, a kezem dolgozik a szám helyett, egyenlőre.
Gyakorlott kézzel távolítom el a belsőségeket, a pikkelyeket, s utána már fűszerezem is be őket egyenként.
Általában nem kedvelem a halat különösebben, de a gyomromat mardosó éhség bizony még egy békát is legyűrne a torkomon, vagy bármit, ami ehető egy kicsit is.
Közben a sárkány rávilágít, hogy bizony nem tartottam magamban mindent az álomból.
Nem gondoltam rá mostanáig, az éhség, Storm elterelte a figyelmemet, no meg a reggelihez készülődés.
Egyenlőre nem válaszolok rá.
Csendben dolgozok és az előkészített halak, befűszerezve már a nyársakon állnak a tűz felett.
Most nézek a gyerek zöld szemeibe.
Törékeny alakjában ott áll és a halakat figyeli.*
- Nem tudtam, hogy kiabáltam. Rémálmom volt, nem éppen könnyű időket élek most.
*További szó nélkül át is nyújtok egy nyársat a fiúnak, hogy tartsa ő a tűzbe, nekem mindössze két kezem van.*
- Mennyi halat kérsz?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-09, 11:04 am

Lassan egészen megszokja Marius hallgatagságát és azt, hogy nem mindig kap azonnal válasz. De nem is várja el, mondván, aminek el kell jönni, az úgy el fog, így minek siettetni. Jó részt ő is hallgatagon figyelte a műveletet, ezzel nem szokott ő bajlódni, de ez már csak részlet kérdés. A röpke kis mondatra inkább csak bólint, mert tisztában van vele, ha eltökélten próbálna csak egy értemet kinyögni, akkor is, szinte biztosra veszi, hogy társulna hozzá néhány kérdés. De ennyire tényleg nem akar vájkálni a másik életében, csak hát a fene nagy együtt érző hajlama, a kíváncsiságról meg nem is beszélve. A halat egy éppen csak elsuttogott, suta köszönömmel veszi át, majd a tűz mellé telepszik és úgy tarja a lángok fölé a nyársat, aztán valamennyire kénytelen megemberelnie magát.
- Nekem elég lesz ez az egy is. – Most legalább is a reggeli méltó befejezésének mindenféleképpen, aztán meg, majd csak az útjukba sodor valamit az erdő, amit ma minden bizonnyal el is fognak érni. – Lehet, hogy nagy vagyok és a bendőmnek sem mindig van feneke, de az esetek többségében elég a kevés élelem is. Persze a süteményeknek nehezen tudok, vagy egyenesen sehogy, ellenállni. – Mintha kötelező lett volna számára más felé terelni a szót, bár talán jobb lett volna, ha kivételesen mellőzi a kis pluszt. De maga is belátta, hogy nem lehet minden szavában ott az óvatosság, mert akarattal nem szeretné megbántani Mariust, ahogy a nehéz idők mibenlétét sem szándékozik feszegetni. Talán csak akkor, ha rémálmok nem hagyják a férfit nyugodni, bár a kibeszélés sem mindig ellenszere azoknak, de segíthet az elfogadásban.
Néha fordít a nyárson és makacsul vizslatja a halat is, inkább annak sülő alakját, mint a lángokat. Hiába, talán ettől a látványtól mindig ki fogja rázni a hideg, de megadja az esélyét annak, hogy ez változzon. Jó néhány perc elteltével a fűszerek felszabaduló illata elterelik szinte minden gondolatát és elvéve a halat a tűz felül érdeklődve bökdösi meg. De még nincs szerencséje, ha már sült hall, akkor legyen is az, így visszahelyezi pirulóba, egészen megjött az étvágya, csak a türelme kezd fogyni. Ettől viszont gyerekesebbnek érzi magát, mint amilyen valójában. De nyugton maradva várja ki az időt, amikor végre nekiláthat, apró kis falatkákat törve le az omlós húsból, ami meglehetősen finomra sikeredett. Ha megtömte a bendőjét elismerését is adja majd a szakácsnak.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-09, 5:12 pm

*Bólintok Sou válaszára, miután türelmesen végigvártam a mondandóját. Egy ekkora lénytől nagyobb étvágyat vártam, de nem tudhatom, nem ette-e magát tele a folyónál. Simán megtehette ennyi idő alatt. A folyóban bőségesen vannak halak, és egy ekkora lény biztosan hatásos halász, ha főleg halakkal táplálkozik. Nehezen hihető így utólag belegondolva, hogy mindösszesen három halat fogott.
Észre sem veszem, hogy szavai elterelik a figyelmem a reggeli álomról.
Jó emlékek ébrednek bennem.
Orromban érezni vélem nevelőanyám, a lovász feleségének frissen sült kalácsának illatát, melyet épp most húzott ki a kemencéből.
Persze a következő reakció rá a gyomrom hangos kordulása.
Nem nézek fel Soura, tudom enélkül is, hogy hallotta.
Csendben maradok, teljes koncentrációm a halaké.
Szerencsére gyorsan elkészülnek és bár az elején még várnom kell, hiszen tűzforrók, hamarosan már a számban van az első gőzölgő falat.
Ezúttal ez Ephenezer, még mindig nem tudom apámnak nevezni, receptje. Közös vadászatainkon tanított meg rá.
Olyankor sosem vittünk magunkkal élelmet, szerette, ha magára van utalva. Azt mondta, az ember mindig találja fel magát, mert a természet egy terített asztal, csak ki kell nyúlni az ételért és megszerezni. Mondta, sose tudni, mit hoz a jövő.
Lám, be kell látnom, hogy igaza lett. Ezt még ő sem tudhatta előre.
Közben Storm is a közelben legelészik. Biztos vagyok benne, hogy ébredésem előtt már megjárta a folyót, a szája még vizes volt, amikor odajött hozzám hajnalban.
Hamarosan indulnunk kell. Gyomrom már megtelt, az egy napos koplalás miatt kicsit össze is szűkült, így most kellemes meleg érzés vesz erőt rajtam. Érzem, hogy kissé ellustultam, de majd útközben lemozgom.
Ahogy befejezem a reggelit, felpillantok a sárkányra.*
- Lassan indulhatunk is.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-09, 6:44 pm

Ahhoz képes, hogy milyen gyorsan el lehet tüntetni egy ekkorra halat, Sou nyársáról most valahogy kínos lassúsággal fogyott. Elsőre talán annak lehetne betudni, hogy az udvariasság gyűreti le vele a torkán a falatokat, hol ott pont az ellenkezője történt, minden ízletes falatot külön kiélvezett. A faragott botot maga mellé is rakta és éppen illően meg akarta köszönni a reggelit, amikor felhívták a figyelmét a következő lépésre. Valóban indulhatnak.
- Nagyon finom volt, azt hiszem… vagy is ezennel megkérlek, hogy avas be a konyhaművészetbe. Legközelebb jobban figyelek! És. Indulhatunk is, nincs is jobb gyalogolni egyet, tele gyomorral. – Igaz volna, lustálkodni egy keveset, inni egy bögre forró teát, vagy ami még jobb tejet, de ez utóbbiból biztos nem akad az erdőben, az előbbihez meg úgy isten igazán, nincs kedve. Mostanában teát ivott eleget, a kamilla fajtából, a jócskán kókadozó csalán valamikor a haramiák támadásakor hagyhatta el, mert most nincs úti szütyőjében. Ami jelenleg az ölében pihen és némi kotorászásnak van kitéve, de hamar rendet tesz a fogyatkozó készletek között és megkaparintja a számára szükséges holmit. Mivel elszakadt inge nem varrta meg magát az idő alatt, míg sárkány volt és most öltögetni sincs kedve, marad a rég óta elhatározott csere. Kibújt a mellényből, majd némileg szégyenlősen messzebb húzódott, maga sem tud kiigazodni olykor önmagán, másoktól meg nem is várja el. Sebtében át is veszi az inget, mindjárt kényelmesebben érzi magát, egy kitekert pillantást is tudott vetni összefércelt vállára és mivel a művelet rendes szénakazlat formál a hajából, azt is kénytelen folt rendbe rakni. Néhány határozott fésülő mozdulat meg is tette a magáét, de kivételesen nem fogta össze loboncát. Inkább sebtiben elrakta a fölöslegessé vált ruhadarabokat, vállán át keresztbe vette a tarisznyát.
- Én akkor készen is vagyok. – Jelentette be, de nem feledkezett meg a tűzről. Ugyan nem tudja, hogy Marius mi ként szándékozik eloltani, ő mindig egy kicsit szétkotorta és bőségesen szórt rá földet. Most tesz így is, hacsak nem adódik jobb módszer és ahogy ez is kész van, már tényleg semmi akadálya annak hogy induljanak.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-10, 9:20 am

*A sárkány meglepő kéréssel áll elő. A hal tényleg jó lett, habár magam részéről ha bűnrossz íze lett volna, akkor is megeszem, és még ízlett volna is, olyan éhes voltam.
Most végre nem vagyok.
Bólintok rá, habár a konyhaművészethez csak hozzászagolni tudok.*
- Az igazi szakács nevelőanyám volt…én nemigen értek a konyhaművészethez, de amit tudok, azt szívesen megmutatom. Azt hittem, ti nyersen eszitek a húsokat…
*Talán nem kellene ilyen megjegyzésekkel jönnöm, de ha már őszinte vagyok, akkor miként kérdezzek más módon rá, ami érdekel?
Közben szemmel tartom a sárkányt, ahogy törékeny kis testére húzza az immár sértetlen és tiszta felső ruházatot.
Nem értem, mire fel szégyenlősködik, hiszen azonos neműek vagyunk, én meg aztán nem sokat foglalkozok az ő testével, hacsak nem szorul segítségre.
Nem szoktam foglalkozni már férfiak öltözködésével, sem pedig izomzatával. Ez utóbbi akkor érdekel, ha esetleg erőmet készülök összemérni vele.
Akkor pedig muszáj felbecsülni, hogy mire számíthatok.
Bólintok, amikor bejelenti, hogy készen van.
Hagyom, hadd oltsa el a tüzet, mást úgysem tennék vele én is. A folyó messzire van, feleslegesen dolgoznánk vele, ha vizet akarnánk hozni a lángok és a parázs altatására.
Közben én Stormra helyezem fel a lószerszámot. Nem sok, egy nyereg, a szerszámhoz való szíjak, alá való pokróccal, egy kötél, amit mindig magammal hordok és mivel a tarisznyámban semmi nélkülözhető nincs, azt is felrögzítem a lóra.
Storm végre úgy tűnik, kezd megbékélni a sárkány ittlétével, látva, hogy eszik is, és nem őt, s egyáltalán nem lép fel támadólag sem vele, sem velem szemben.
Jó lesz ez így.
Ha Sou is készen van, rálépünk az ösvényre, hogy folytassuk utunkat Elonar erdeje felé.
Az erdős rész elhagyva, csak elszórt facsoportok, és néhol derékig érő füves puszták kísérik a földutat, amin haladunk. Valószínű, hogy amikor apám üldözte a vadat, nem ezen az útvonalon jött, de minden bizonnyal egyszerűbb a Hajnalt követni, mint egy űzött vad menekülési útvonalát.
Az ég közben beborul, úgy tűnik, keletről, a tenger felől eső érkezik, mert az arról fújó szél eső illatát hozza orromba. Csak remélem, hogy a folyó majd megfogja a javát.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-13, 9:48 am

- Köszönöm! – Szólal meg lelkesen, bár tudja, hogy a gyakorlati elsajátítás nem most lesz, de ez nem zavarja. Arcáról is a hálához hasonló érzés olvasható le, mert bár valamivel közvetlenebb és tisztább képpel indult el az emberekről, akad jócskán olyan köztük, aki rontott a megítélésen. Persze a mások szava által való ítélkezést még mindig nem mondja sajátjáénak, de azért, ahogy az általában lenni szokott, hagy benne egy kis kétkedést. Ezek esik jól, ha elaltatják, bár lehet, hogy erről a tapasztaltabb és idősebb sárkányok másként vélekednének.
Ahogy neki lát a dolgának fűz még néhány szót az előbb hallottakhoz, elvégre az öltözködéshez nem szükségeltetik komolyabb koncentráció. Bár egyes női ruhák már látszatra is bonyolultnak tűnnek, eme ok fejtegetésről a fogadott bátya sokkal többet tud. – Attól függ, hogy milyen a kedv és az alkalom. Mivel meglepően sokan járnak az emberek között, ..bocsánat, köztetek. Elég furcsa látvány lenne egy fél, nyers őzet majszolgató egyén, ahogy a város utcáin ballag, nézelődve. Meg hát .. ízlés kérdése is, néhányan még előnyben is vannak, csak egy fújás és kész a sült hús. – No igen, a sárkányok étkezési szokásairól is csak úgy nagy általánosságban tudott szót ejteni. Saját népéjét ismeri, de a másikakét, mivel eddig még csak két más nép fiával futott össze, nem mondhatná, hogy ismeri, megy úgy nem is esett ilyesmiről nagyon szó. Inkább tettek, ahogy visszagondol Kainra. A sárkány azonban mást is eszébe juttat, illetve rávilágít elhúzódására. A hegeket nem akarta megmutatni, amik ha nem is egész hátát szövik be, de világos bőrén sötét, egyenetlen csíkjaival feltűnőek és számára kellemetlen kérdések forrásául szolgálhat. Bár mire már indulásra készen álldogál, már tudja, hogy fölösleges volt ez a „nagy titkolódzás”, mivel mikor ellátásra került a válla, ízelítőül szolgált néhány rianás a régiekből is, a szakadt ing jóvoltából.
Ahogy újra a vándorok álltaluk még ki nem taposott útjára léptek, gondolatai meglódultak, mintha csak erre vártak volna. Kié lehetett az a hang? Mert abban biztos volt, hogy egy a népe tagjai közül és bántotta, hogy nem ismerte fel, a dolgot még meg sem említette Mariusnak, de egyenlőre, még nem tartja indokoltnak. Meg aztán, akkor és nem később kellett volna cselekednie, de attól még furdalta a kíváncsiság és valamennyire a lelkiismeret is. Talán elszalasztotta az első alkalmat, hogy többet tudjon meg arról az éjszakáról, talán pont az ismeretlen volt az, aki elhozta, megmentve ezzel.
Túl sok mindenre próbált választ találni és egyben valahogy össze is rakni a részleteket, talán a borongós idő is hozzájárult, hogy eszébe jutottak a szomorú képek és válaszokat akart rá. De ennek köszönhetően Sou számára elég sokszor észrevétlen maradt el, de aztán szapora lépésekkel érte utol társait. Szóval ugyan nem, de pillantással és egyéb gesztussal bocsánatot kért ezért. Még a fák koronái által eltakart égre is próbált vetni néhány pillantást, esni fog ez nem kérdéses, de ők vajon ebből mennyit fognak a nyakukba kapni. Ugyan itt a folyó, de valahogy a szél sokkal gorombább, mintha maga az ég lenne haragos és ennek holmi folyócska nem fogja útját állni. Elválik. Fedezék viszont fákon kívül nem igen van, azok meg történetesen nem a legmegfelelőbbek, ha odafen teljes arzenálját felvonultatja az ég.
- Ha elered és nem megyünk tovább, fedezéknek fel tudom ajánlani a szárnyam. – Jobb, mint a semmi alapon ajánlotta fel ezt a lehetőséget. Ami ugyan csak azt garantálja, hogy felülről nem ázik el az, aki alábújik, neki meg nem fáradság és ha már meg kell áznia, azt inkább sárkányként tenné. De az első cseppek érkezéséig azért még van idő, bár a szürke eget elnézve, ki tudja.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-13, 1:31 pm

*Szokásunkhoz híven csendben haladunk, s jól is haladunk. Úgy látom, Sou is elmereng ezen-azon, néha le is marad.
Nem kérdezek ilyenekre rá, hiszen nekem is megvan a magam témája. Igaz, most a múlt helyett az foglalkoztat, hogy ha el is érem azt a bizonyos göcsörtös fákból álló erdőt, hogyan fogom megtalálni a nimfákhoz vezető utat, s ha meg is találom, miként fogadnak majd.
Egyáltalán mit akarok én tőlük?
Eléjük állok, hogy hé, egy halott társatok és az ő gyilkosának és egyben szeretőjének a fia vagyok?
Alapból úgy tudom, nem élhetek köztük.
Akkor?
Vajon szóba állnak egyáltalán velem, vagy egyszerűen lezárják az erdőt, hogy a közelükbe se juthassak. Itt baktat az oldalamon egy sárkány, akinek hasonlóképpen nem épp kecsegtető a jelenléte.
Eddig jutok gondolataimban, amikor a sárkány ismét megszólal és felajánlja a szárnyait menedékül, ha megindulna az esőzés.
Nem mintha gondom lenne a sárkánnyal, de azt kevésbé hiszem, hogy Storm ilyen közelségbe vágyna hozzá, s ha ő kívül marad az esőben, én is megtehetem ugyanezt. Utazóköpenyemen van csuklya, ha kell, fejemet egy darabig még óvhatja az égi áldástól.*
- Köszönöm. Remélhetőleg nem jut át a folyón….
*Feltekintek az égre. A felhők gyorsan sűrűsödnek, de egyenlőre még nem esik. A szél viszont feltámad és szemeim egy pillanatra elidőznek a folyó fodrozódó felszínén.
A csend az, ami feltűnik hirtelen.
Storm eközben a levegőbe szimatolgat, mintha veszélyt érezne. Utoljára akkor viselkedett így, amikor Souval találkoztunk, pontosabban előtte.
Sárkányszagot érzett. Most vajon ugyanazt érzi?
Előbb megveregetem a nyakát, hiszen a sárkány itt halad velünk, de azért egy kérdő tekintetet Soura is vetek.
Ő vajon mit érzékel ebből?
Meg is állok egy pillanatra, körbejáratom tekintetem, kezem a biztonság kedvéért a kard markolatára csúsztatom a köpeny alatt.
Hátunk mögé is nézek, de csak a keskeny földút kanyargós csíkját látom a magas fű között elveszni.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-13, 3:44 pm

Hihetetlen mennyire képes megfeledkezni arról, hogy mi is valójában és milyen erők nyugszanak a kezei között. Jó ötlet a szárnysátor, de végig gondolás után, érthető, ha nem kérnek belőle és ugyan akkor olyan sátrat kanyarít föléjük amilyet csak akar, vagy maga is felvehet olyan köpönyeget amiben nem ázik el. Ilyenkor szeretné kioktatni saját magát, hogy ennyi idő elteltével sem képes úgy viselkednie, ahogy kéne. Ugyan, akkor könnyen meglehetne, hogy már réges-régen letelepedett volna egy szegényes falucskában és kis sem dugná onnét az orrát, míg meg nem vénül és végül nem marad más belőle csak egy gyöngyszem.
Még mindig ragaszkodik az emberi élethez, de hogy sárkány nem feledheti el. A szavakra nem válaszol, csak egy határozott bólintással ért egyet, inkább, minthogy taglalja: neki azért olyan nagy baja nincs az esővel. Ugyan akkor, az erősödő széllel utazik egy illat is, ami rajta kívül, ahogy várható volt Stormnak is feltűnt. De hiába, Sounak nem tűnik ismerősnek, de annál inkább óva intőnek, lehunyva szemét próbálja előhalászni azt az érzést, amit más sárkányok közelében szokott tapasztalni. Olyan nagyon nem is kellet kutakodnia és remélte, hogy ez alkalommal a másik nem lepi meg őket és hát, arra is van még remény, hogy az illető a folyó túloldalán van. Persze egy szárnyas lénynek ez messze nem okoz akkora gondot. Mikor felnyitja szemeit, még elkapja Marius kérdő pillantását.
- Sárkány. – Közli, kissé színtelen hangon. Sokkal szívesebben mondta volna, hogy egy falka éhes farkas, vagy hogy halászni induló medve. Mert az ismeretlen még így látatlan sem hagy benne túl kellemes érzést, ez van, a sárkányok között sem mindenki angyali mivoltáról vált híressé, avagy hírhedté. – A szél felőle fúj, talán nem vesz észre minket .. vagyis, hogy nem érez meg inkább engem. –Belegondolva, ha ő érzi a másik jelenlétét, akkor ez fordítva sem lehet másként. Tétován tesz egy lépést hátra, bajba is sodorhatja Mariust és bármennyire nem szeretné, hogy útjaik elváljanak, felelősségteljesen kell döntenie. Dörgés mély moraja fut végig a tájon, amibe a szél által torzított üvöltés is vegyül. ~ Talán csak vadászott…~ Nyugtatta magát, de ez hiába valónak tűnt. Marius mozdulata ismerős volt, óvatosnak és bátornak ismerte meg, már amennyire megismerte, de egy karddal nehéz lesz és ő meg, nos akárhonnan nézi,a harc terén nem számít őstehetségnek. – Jobb lenne menni, olyan helyet keresni, ahol sűrűbben és magasra nőttek a fák. – Elvégre, ki lenne olyan bolond, hogy felnyársalja magát? ~ És mi van ha, téved a megérzésem .. csak a pillanatnyi dühe miatt éreztem így? Meg persze ha …~ Egy fejrázással vetett véget a ha variációnk, többre nem volt kíváncsi.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-13, 5:08 pm

*Sou felel, s azt a szót mondja ki, amit nem akarok hallani. Egy a reményem, hogy Sou, ha baj lesz, megállíthatja a másik sárkányt.
Bár nem tudom, ha fajtársa támad, miért is állna ki értem?
Nem-e társa és népe lenne a fontosabb. Vajon ha egy borjúval barátkozok össze, s egy ember meg akarja ölni, én kiállnék érte?
Kötve hiszem.
Talán nem jó példa, de van benne valami. Könnyen lehet, hogy tényleg bajban lennék Stormmal egyetemben, ha támadna a idegen.*
- Gondolom, neked nincs félnivalód egy másik sárkánytól.
*Ha valaki észrevesz is, és támadni is akar, az én és Storm leszünk, nem ő, ebben egyre biztosabb vagyok.
Közben az ég harsonái is megszólalnak és igen erősen egy üvöltést is hoz a szél magával.
Nem farkasé, valami nagyobb állaté lehet. Sosem hallottam még hasonlót.
A sárkány szavai azonban meglepik. Ő ugyan miért akarna elrejtőzni?*
- Nem látok komolyabb erdőt a környéken….
*Valóban az első közeli facsoport néhány csenevész cserjéből áll csupán, a süldő fák, amik onnan emelkednek, még engem sem állítanának meg, nemhogy egy hatalmas fenevadat, amelyik épp vadászik.*
- Ha te sem tudsz beszélni vele, hogy keressen másfelé prédát, akkor baj lesz….
*Valóban, fogalmam sincs, mit is lehetne tenni.
Talán épp így, kényelmes tempónk és a magas fű rejt még minket a vadász elől, s ha lóra kapnék, vágtázva indulva a távolban sejlő bizonytalan sötétzöld vonal felé, amely talán már Elonar erdejét jelenti, akkor vonnám magamra a figyelmet.
Ezt persze nem akarom, de ha már látjuk a sárkányt, késő lesz futni, ha támadni akar.*
- Hogy viselkedik egy sárkány, amikor vadászik?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-13, 5:55 pm

A feltevésre meglehetősen határozottan tud felelni, hogy van e félnivalója, igen. Egy emberrel van együtt, ami azért még nem olyan égbe kiáltó bűn, de a hallomások alapján nem számít egészen jónak sem, az elmúlt évszázadok azért még nem teljesen oszlatták el a háború okait, viszontagságait. Attól nem tart, hogy a másik felismeri, pedig ebben van számára kockázat, mivel népe az árulást követően nem tartozott a közkedveltek közé.
- Attól függ … - Azt, hogy családjával is sárkányok végeztek most nem teszi hozzá, pedig nyelve hegyén volt. Most először komolyodik meg igazán az arca, egy kissé talán mogorvává is válik, ahogy a tájat szemügyre veszi. A még ismeretlennek tökéletes vadász terült, számukra is tökéletes a hely arra, hogy esetlegesen az étlapra kerüljenek. Sou Stormra nézett, hármójuk közül még mindig ő látszik a legjobb prédának, bár hihetetlenül hamar válhat a lóból mondjuk egy vadászkopó. Mert nem hagyná őket cserben, viszont nem ismer olyan varázsigéket, amivel hathatósan lehetne harcolni, esetlegesen.
- Én őszintén remélem, hogy odáig nem jutunk el. – Kettős érzése van, mert igen is jó lenne beszélni vele, de a sok ha közül az egyik taglalta ennek veszélyeit is és inkább nem kockáztatna. Ha e miatt gyávának is tűnik, nem érdekli, vannak számára fontosabb dolgok, mint a bátorság látszata. Mert mit ér egy olyan hős, aki a bajig bátornak látszik, de aztán megfutamodik. Sou inkább fut, biztonságban tudva magát és másokat, mert ez az igazán fontos számára, mások biztonsága. De a mondanivalóját befejezi. - Határozottan rossz érzésem van az irányában, de a jelenlétét csak halványan érzem , valószínűleg ő is az enyémet, a lényeg viszont, hogy még nincs túl közel és talán nem lesz kedve összefutni egy fajtájabelivel. – Arcára egy kényszermosoly görbéje ült ki, ahogy tekintetét az ég felé fordította. Most már határozottan örült volna neki, ha hirtelenjében megnyílna az ég csatornája és zuhogni kezdene, ezzel megnehezítve a vadász dolgát és talán kedvét is szegné. De nem, csak felbődül és néhány pillanattal utána az egyik távolabbi sötét gomolyagban felvillan az első villám, Sounak amolyan reménysugár féle, de aztán csak a robaj marad, isteni nyilak nélkül.
- Hogy? – Egy kicsit megütközve néz Mariusra. – Mint egy gigantikus ragadozó, amit csak lehet a javára fordítva, ha képes repülni, minden bizonnyal az égből csap le. .. Storm úgymond jó célpont, szerinted megengedné, hogy megérintsem? Messziről az illúzióim elég ingtagok, de közelről, élethű kutya lesz. Kevésbé feltűnő és étvágygerjesztő. – A mondat végeztével kénytelen a folyó irányába fordulni, a másik jelenlétét jelző érzés erősödött, azaz nem fogják megúszni találkozást. Sou szinte már hallani véli a súlyos szárnyak suhogását, valamivel sürgetőbben fordul Marius felé. A saját egyenlőre gyerekesnek tűnő ötletei mellet, amiből egyet megosztott a társával szívesen fogad másikat is.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-14, 2:49 pm

*A sárkány válaszai kissé meglepőnek tűnnek. Nem hinném, hogy túl könnyen rá lehetne fogni, hogy harcolni akar egy másikkal. Ez számomra nem jelent túl sok jót.
Igaz, eddig is sejthettem már, de nem tudom, hogy lesz.
Sou kijelenti, hogy rossz érzése van a sárkánnyal kapcsolatban. Talán ilyen távolságról képesek egymás szándékait is megérezni? Az megint csak rossz, hiszen a másik tisztában lehet vele, hogy a fehér sárkánynak nem fűlik a foga a harchoz.
Ez pedig nehezíti a többi dolgot. Az ég ugyan néha megzördül, de nem tűnik úgy, mintha a következő pillanatban elkezdene szakadni az eső.
Pedig jó lenne, hiszen sem a szagok, sem a látási viszonyok nem olyan jók felhőszakadás közben, nekünk pedig lehetőségünk lenne viszonylag észrevétlenül közeledni az erdőhöz.
Talán Sounak meglepő, hogy nem ismerem a fajtájának vadászati szokásait, de életemben nem láttam még sem vadászni, sem halászni egyetlen sárkányt sem.
Sőt, ő az első példány, akivel találkoztam.
Ahogy elhallgat a folyó felé fordul. Én nem érzek és nem is látok semmit, de Storm is idegesebb már, mint volt. Ebből arra következtetek, hogy bizony közeledik a vadász hozzánk. Én nem a folyót figyelem, az égre vetem a tekintetem, de ott sem látok a felhőkön kívül semmit.
Nem ülök Storm hátán és a sárkány ötlete jónak tűnik.*
- Ha én nyugtatom közben, akkor megengedi.
*Ismét elhallgatok, de az eszembe már a lehetséges harccal kapcsolatos gondolatok villannak be.*
- Mondd csak, hol vannak egy sárkány gyenge pontjai? Olyanokra gondolok, amik varázslat nélkül is sebezhetőek.
*Közben Storm kantárját megfogom egyik kezemmel, másikkal simogatni kezdem, fejem pedig a lóéhoz közel tartom, hogy ha a sárkány hozzá akarna érni, szóval tarthassam.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-14, 5:22 pm

Valami kis megnyugvást jelent számára, hogy a ló elrejtése megvalósíthatónak látszik és ezt már egy jó pontnak érzi. Olyan nagyon sokat nem is hezitál a dolgon, amióta találkoztak, most először meg a legközelebb a lóhoz, de nem akarja kiugrasztani a bőréből érintésével. Mivel a nyereg a lovon van és felnyergelt kutyát még nem látott, így úgy véli elég lesz azt kézközön tartania. Nem is kell sok és a falujába látott deres kopó életre is kél, azt még remélte, hogy sikerült megoldania, hogy Storm továbbra is lónak érezze magát. De a mások, kénytelen volt kerülni egyet és a másik oldalról tartani a kengyelt, hogy ne tűnjön furának a kéztartása és Marius, most kantárszár helyett pórázon vezeti élethű kutyabőrbe vedlett társát.
- Én nem tudom, nem egy harcos alkat vagyok és a népem évszázadokon át nem is érintkezett másokkal. – Persze a kérdésre a választ meg tudná adni, de semmi harci tapasztalattal igen csak nehéz, mert túl sok mindent lehetne felsorolni. A hajlatokról kezdve, a hason át bárhol, ahol a pikkelypáncél vékonyabb, talán egyedül a szemek azok, amik biztos pontot jelentenek. De ahhoz meg ugyebár túl közel esnek a nem veszélytelen fogak. – Ha esetleg sor kerülne bármilyen harcra, inkább megpróbálom elcsalni. Ha nem is vagyok egy bajnok, még tudok meglepetéseket okozni. – Megpróbál optimistán gondolkodni és valamennyire bizakodóvá tenni társát, még akkor is, ha talán nincs is rá szüksége. De hogyan tovább? Sou gondolatai is elterelődnek a lehetséges küzdelem felé, de inkább annak elkerülésének módszereit próbálja kideríteni és csak felületesen, mit tesz majd, ha a másikkal szembe kerül. eltervezni azonban úgy se jó mindent, mert a véletlen tréfája, hogy valami úgy sem úgy alakul.
- Itt van! – Közli Mariussal, ahogy most már biztosan hallja a szárnyak ütemes csapását és tekintete mára felhőket kutatja és kisvártatva meg is pillanat egy sötét foltot, ami közeledve kibontakozik a feketeségből égővörös gúnyát öltve. Ez legalább annyiban segít neki, hogy ennek a sárkánynak minden bizonnyal a tűz lesz az elsődleges fegyvere, de ami pozitívnak számít, hogy nem zsákmányként tekint le rájuk. inkább érdeklődve, nyilván kíváncsi kettejük közül ki a sárkány. S egy öblös kör megtétele után el is tűnik, abban az irányban, amerre mentek. Sou kissé hunyorít. ~ Leszállt, de mért nem itt? Vagy is mért ilyen messze? Bár, meglehet, hogy ezzel jártunk jól? ~ Tekintetet tükrözve kérdéseit, kérdővé válik. – Talán levett minket az étlapról és hogy nem itt szállt le, jelentheti azt is, hogy nem akar közösködni. – Hangos gondolkodásnak hangzik és végül is lehetne az is, meg vélemény is, amit megoszt a társával.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-15, 2:00 pm

*Bár Storm megremeg, nem úgy veszem észre, hogy sok különbséget érezne. Szerencsére nem látja magát, mert én nagyot ámulok a méretes ló kopóvá alakulásán.
Közben Sou kitér a válasz elől, már ami a kérdésem illeti a sárkányok sebezhető pontjaira, így ha a sárkány megérkezik, saját magamra leszek utalva. Nem látok túl sok esélyt arra, hogy ha harcra kerül a sor, a gyöngysárkány küzdelembe szállna a védelmünkben.
Nem kell azonban sokáig várni, a szél ellenére is meghallom a sárkány szárnycsapásait. Meg is látom a felhők előtt a sziluettjét, de még ilyen borús időben is van annyi fény mögötte, hogy ne tudjam kivenni, vajon milyen színű és pontosan mekkora is.
Egészen addig, amíg közeledni nem kezd.
Nem csak én kezdek nyugtalankodni, „kopóm” is mellettem igencsak izgága és valami furcsa hangokat hallat, melyek nem éppen kutyához méltók.
A vörös tesz egy kört és utána eltűnik észak felé, amerre mi is megyünk.
Nem tekintem ezt jó jelnek, mert ha még mögöttünk tűnt volna el, mondhattam volna, hogy oké, rendben. Így azonban új ötletet kell felvetnem.
Szükségem van rá.*
- Nem örülök neki, hogy elénk ment. Azt mondanám, hogy le kell térnünk az útról.
Milyen távolságból ismered fel, vagy érzed meg a szagát? Gondolom, ő is hasonló érzékekkel van megáldva. Ha kikerüljük, akkor rendben leszünk.
Tudnál ebben segíteni, hogy ne találkozzunk vele?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-17, 3:02 pm

Látva a vörös sárkány fenséges röptét, a rossz érzését, mintha megfogták volna a grabancánál és a küszöbre rakták volna, hogy tudatosodhasson benne a tisztelet. A vörös és kék szín sosem keltett benne kellemes emlékeket, de a nálánál jóval nagyobb lény légiessége rávilágított egy dologra. Amivel végül is tisztában volt eddig is, bár rengetegszer hangoztatta, ugyan csak magában, hogy szívesebben lenne egyszerű ember, de nem lehet és egy egészen más világhoz tartozik.
És kénytelen azon kapni magát, hogy vágyakozva pillant a vörös után. Még mindig tart tőle, de a félelem már nem feszíti mellkasát, mert igen is neki is odafent kéne utaznia egy másik sárkánnyal, ahogy tette néhány héttel ezelőtt. De felvetődik benne a kérdés, hogy akkor vajon el kéne fogadni a nézeteiket is? Meg kéne hunyászkodnia halhatatlanok előtt és beletörődni, hogy az ő szavuk vezeti, ha kell egy újabb háborúba? Mert nem tudott szabadulni Eleger szavaitól, még ha úgy is érezte, hogy sikerült hosszú időre elfelejteni, amit mondott. Az egyik leghatalmasabb felébred és bosszút forral, de vajon annak a sárkánynak nem jósolhatna egy isten. Hogy ha nem a bosszúját követi, minden alakulhat jól is? Persze nem ismeri a lépései mögött húzódó miérteket, de könnyen meglehet, hogy nem ússza meg, hogy köze ne legyen, a többi néhány száz sárkánnyal egyetemben.
E pillanatban kellemetlenül érezte magát a bőrében, nem amiatt, hogy embernek tűnve egy ember társaságában utazik. Hanem mert, valahol teljesen és minden lehetséges ellen ágál, ami fajához fűzi. Nem, nem akar harcolni! Az a kevés is elég volt, ami nyomott hagyott rajta, lehet, hogy ez az érzés idővel változni fog benne, de most még elevenen ég és nyugtot sem hagy számára. Zavarodottan emeli fel a fejét, amint tudatosodik benne, hogy hozzá beszélnek. Eddig lehajtott fővel lépkedett, konokul nézve a lába elé, mintha a gondolatat a fűszálakra vésték volna fel cirádás betűkkel és kell a figyelem, hogy felismerje az ósdi, inkább rajzolt betűket.
- Méterek, vagy mérföldek a széljárásától nagyban függ, bár az én szagom gyengébb, így a vörösnek nehezebb dolga van. Az érzés pedig, fogalmam sincs, de amíg a szél nem felőlünk fúj, addig jók vagyunk és ezen tudok segíteni. – Nem fűzött hozzá olyasmit, hogy példának okáért Elegert már csak akkor vette észre, amikor szinte kiszúrta a szemét és igen a teljesen őszinteség egy hiányzó szeletkéje is előbukkant. De erre most nem fordít figyelmet, de egyenlőre nem lesz szüksége a szélre, az legalább még most az oldalukon áll és nem a másik felé viszi a szagukat.
- Persze, hogy tudnék. Nem azért vagyok még itt, mert egymagam félek a másiktól. – Kissé talán epésebbre sikerült a mondat, mint szerette volna. De el kellet ismernie, hogy Marius mesterien teszi fel számára azokat a kérdéseket, amikre, ha álmából is keltik, rögvest tudnia kéne választ adni. De nem tud! Jelen pillanatban ez zavarja, mert mi van, ha a másik csak úgy rájuk támad, az hagyján, hogy Marius nem tudja hova vágja a kardját, de ő sem tudja, hogy hová is kapjon. Mert végezni vele, nem végezne és ezért is lenne szükséges tudnia, hol is sebezheti meg úgy, hogy eltántorítsa a szándékától, komoly baja pedig még se essék. Sőt, senkinek se essen komoly baja. Bár, egyenlőre, ez a veszély úgy látszik, nem fenyeget.
- Akkor tegyünk egy kitérőt. Nyitva tartom a szemem és a fülem. – Azonban a mondanivalója ennyivel nem ért véget, mivel arra, hogy miért is előttük szállt le, nem talált magyarázatot. – Talán csak kíváncsi, vagy .. játszani akar ... – Az utóbbira személy szerint nem volt kíváncsi, bár azt s furcsállotta, hogy egyáltalán ez eszébe jutott és ezzel a szóval illette. Játszani, életre-halálra. Inkább megrázta a fejét, hogy a gondolatot mindenestül elűzze magától, de az egyre csak sötétülő ég és erősödő szél, a nemrégiben küszöbre utasított rossz érzést beengedte, vörös szőnyeget terítve elé.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-17, 4:57 pm

*Figyelmem a sárkányon van egész addig, amíg el nem tűnik szem elől. Aztán fordulok Souhoz, aki mellettem baktat.
Erőteljesen a földet bámulja, és nem értem, máskor nyílt tekintetét miért rejti előlem.
Lassan szokásommá válik a gyanakvás, szinte csak Stormban nem keresném az árulás jelét.
Nem tudom, mi minden fordul meg a fejében, talán vágyik tásra után, talán arra, hogy inkább mellette legyen és segédkezzen vadászatában.
Már ha ugyan ránk vadászik. Halottam elég rosszat más sárkányokról, hogy okom legyen tartani mindtől.
Meglep a válasza. Mintha bizony a lelkébe gázoltam volna, de valahol jogos is. Ha akarta volna, anélkül, hogy bármit is tehetnék, szárnyra kelhetett volna és már ugyanott lehetne, ahol az iménti vörös sárkány.
Kérdés, hogy mennyiben jó nekem, ha itt van mellettem.
Bólintok, mikor ő is beleegyezik a kitérőbe. Nem tudom, mennyire bízhatok meg benne ebben a helyzetben.
Abban azonban biztos vagyok, hogy még ha ő is vezet majd, követni fogom utunkat a táj tájékozódási pontjai alapján.
Sosem láttam felülről a világot úgy, mint ő, de vándoroltam eleget, hogy az irányokkal, a méretekkel és a távolságokkal tisztában legyek.
Ennyiből hasznosak voltak a közös vadászatok Ephenezerrel.
Megrázom a fejem Sou felvetésére.*
- Hát velem ne játsszon…! Menjünk is, vezess, ahogy biztonságosnak ítéled….
*Nem tehetek mást, mint hogy kísérem tovább, kezemet a kardomon tartom, figyelem az utat, figyelem Storm jeleit, hiszen az ő érzékei hozzámérhetők Souéhoz. Észre fogom venni, ha csapdába visz.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-17, 8:11 pm

Ez hiányzott a legkevésbé, hogy hirtelen nagyobb felelősség kerüljön a vállaira. Bár, ha belegondol, ez már azóta telepedett rá, hogy elfogadta Marius segítségét és végül elindult vele, hogy hagyta, hogy kiderüljön, hogy sárkány és most. Mindenki másképpen küzd meg ezzel a teherrel, felelősség, rajta viszont ilyesmi még nem múlt. Ha irányt téveszt, ha nem figyel elég élelmesen, akár a vesztébe vezetheti társát. Valahogy ideges gondolataihoz nem illet az a legbelső nyugalom, ami megülte, az a nyugalom, ami képes egy soha nem látott bestia képével vicsorogva bárkire rárontani. Talán minden sárkányban ott szunnyad az megzabolázhatatlan vad, aminek emberi értelmet adtak, hogy féktelenségét leláncolják. De mi történik, ha előmerészkedik, lerázva magáról a súlyos láncokat? Ha előcsalogatják, s mint Pandóra szelencéjét, ha kinyitják, elszabadul a pokol?
Egyszerűen nem akart rá választ, ha csak egy fikarcnyi köze is lenne az időhöz, kitörölné a sárkányt, megszabná a gondolatának menetét, hogy erre a vidékre vetődjön. Vadászni, bajt keresni, megpihenni, vagy csak hagyni, had kószáljon szabadon a belső ösztönlény.
Sou a tájat kémleli s bár az útiránytól eltértek, minduntalan visszafordítja tekintetét, megszemlélve azt a pontot, ahol a sárkány eltűnt. Mert messze volt, de nem elég messze. S szinte szuggerálta azt a helyet, hogy végre megtudja, mennyire valósak a megérzései és bár tévedne, kívánta. Jól jöttek volna az imák, amiket nem ismert, vagy ha most pontosan tudná kihez is kéne fohászkodnia, hogy amit oly nagyon szeretne, megvalósuljon. Talán a sárkányistenség? Talán Narla? De akkor mit ér ő, ha ennyit nem képes megoldani, csak segítséggel és valamennyire el is szégyellte magát, hogy ilyesmik járnak a fejében. Főként, hogy bőven lenne mire figyelnie.
Szeretett volna valami témát előhalászni, de ez már tényleg nevetségesnek hatott. A veszély a küszöbön és a cseverészni szeretne, gondolatba megveregeti a saját vállát, hogy remek ötletekből nincs kifogyva. S akkor meg akadt a szeme valamin, nem sárkány volt, jelenleg nem, de az alak eltűnt, ahogy a magaslatról lesétált. Már csak az volt a kérdés, hogy miként fog újra feltűnni.
- Utánunk indult, legalább is láttam valamit arrafelé, de eltűnt. – Nem mutatott az irányba, csak fejével intett beazonosítva, azt a pontot. – A jó hír, hogy egész emberinek tűnt, talán tévedtem … Most már biztos nem fog gusztust kapni Stormra és ha esetleg egészen közel jön, csak rossz indítás lenne az elmaszkírozott ló. – Ugyan kíváncsi volt Marius véleményére, de Stormot illetőn döntött és elengedte, de az illúziót csak lassan engedte szertefoszlani és nem változás nélkül. Egyedi fejlődést mutatott be, hogyan is lesz egy kutyából pompás hátas. A lehetőségre azonban már felkészült, hogy egy újabb fajtársával fog szót váltani, de valahogy a tévedtem kijelentésre az bizonyos, hűvös nyugalommal figyelő bestia csak ennyit mondott: Ne hazudj, Nawara! Érdekesek a belső kis sugallatok, olykor segítenek, olykor őrületbe kergetnek és most Sou ott tartott, hogy inkább teljesen fölfüggeszti a gondolkodási tevékenységét, mert a végén valami meggondolatlant fog tenni. Az pedig se neki, se pedig Mariusnak nem fog jól jönni. Az emberi testet viselő sárkány pedig igen is közeledett, még kés szerencse, hogy gyalogosan ő sem haladhat gyorsabban, így előnyük van. Amit lehet nem árt ki is használni, ennek érdekében Sou észrevétlen, nem is tudatosítva magában, növelte a séta tempóját. Pedig, így azért nehéz elszökni. ~ Hol vannak már végre azok a nem mindennapi, méltán rémisztőnek nevezhető fák és az erdő, amit alkotnak és most biztos menedéket ígérne. ~ Dohogott magában, gyerekesen, ezt azért még megengedhette, mert hát, sárkányszemmel még is csak süldő.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-18, 8:59 am

*Látom, hogy időnként oda-odapillantgat a sárkány, ahol eltűnt a másik. Nem tudom, hogy az idegesség vajon abból fakad, hogy ingadozik, ki mellé is álljon, vagy abból, hogy ő is tart a támadástól.
Nem tűnik fel, amit Sou lát, sehol nem látok felénk igyekvőt, sem figyelőt.
Úgy tűnik, nyugalom van, egyenlőre, Storm sem jelez. Remélem, ez így is marad és nyugodtan elérjük az erdőt.
Ekkor szólal meg Sou.
A hideg is végigfut a hátamon és érzem, hogy a szívem hevesebben kezd verni. Az adrenalin ott dobol az ereimben.
Kezem első mozdulatra megszorítja a kardomat, csak ezután válaszolok a sárkánynak.
Tekintetem elszánt, látszik, hogy kész vagyok arra, hogy megvédjem az életem, bármi is jön.*
- Az nem jelent semmit. Ti is emberinek tűnsz, de sárkány vagy. Bármikor át tudsz változni.
*Figyelem, ahogy a lovam ismét felveszi eredeti alakját. Végülis mindegy is, hiszen, ha a sárkány támadni akar, a szaga a kopónak is lószag lehetett. Nem vagyok biztos abban, hogy erre is figyelt a fehér sárkány.
Közben feltűnik, hogy útitársam gyorsabban kezd haladni. Ez számomra is azt jelenti, hogy bizony ő is tart az érkezőtől, bármennyire igyekszik is lenyugtatni.
Az erdő még mindig reménytelenül messzinek tűnik, főleg így gyalog.*
- Ha gondolod, esetleg mehetünk gyorsabban, te tudsz repülni, én pedig Storm hátán vagyok sokkal gyorsabb, mint így. Az út viszonylag tisztának tűnik.
*Persze én is tudom, hogy a vörös is átváltozhat, s akkor pillanatok alatt utolérhet.*
- Ha elég közel jutunk az erdőhöz, lehet esélyünk egy gyors vágtával előtte beérni.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2010-12-18, 10:54 am

- Tudom, de jelenleg, így vagyunk tőle a legnagyobb biztonságban. – A következő formálódni készülő szó megakadt, s nem is került kimondásra aztán sem, legalább is az. Mert a korábban feltett kérdések egyikére végre tudott választ adni, noha csekély reménnyel, ami csak a sűrű fák között vetheti meg igazán lábát. Ott sikeresen harcolhatnak a másik ellen, ha arra kerülne sor és nem, nem felejtette el, hogy fákat roppanthat ketté erejével, de az öregek és erősek, talán tomboló viharokat éltek túl erős gyökereiknek köszönhetően. S a szűk hely nem kedvez egy akkora behemótnak, emlékei szerint, még ő sem igazán férne el az erdő népe között, pedig fele akkora sem, mint a vörös.
- És emberi testben ugyan ugyanolyan sebezhető, mintha tényleg az lenne. Ezt az előnyt, jó volna megtartani. – Igen, határozottan előnyként gondol erre. Valahogy ettől még egy kicsit megkönnyebbült s foglalkozott azzal, ami így utólag visszagondolva már jó ideje idegesítette. S ez nem volt más, mint a szeme előtt a szélben táncoló tincsei. Így rögvest előhalászta a szalagot, amit reggel még fölöslegesnek ítélt és gyakorlott mozdulattal halászta össze a hevesen tiltakozó fürtjeit, az amúgy néhány másodperces műveletet, jó néhány percnyire elhúzva. De most, hogy semmi nem vágódott folyton a szemébe egész tűrhető volt és figyelni tudott másra is. Az eső üdítő illata egyre erősebbé vált, ahogy az ázott föld szaga is intenzívebb lett. Ennyi azonban nem volt elég, a szél süvítése mellett, ami most már túltett a komiszság határain és bántóan ráncigált, mindent, amibe csak bele tudott kapaszkodni. Halk sistergés is vegyült, egyre közeledve, egyszerűen érzékeltetve, hogy bizony zuhog és a felhők minden bizonnyal a folyóval küzdenek, hogy átlépve rajta a túloldalt is feláztassák a földet. Sou az ég felé emelte tekintetét s mintha arcán vízpermetet érezne, biztos a szél sodorta magával, nagy sietségében a cseppeket, miket útközben teljesen szétzilált.
- Ez egész jól hangzik! – Tetszik neki az ötlet, ami kissé olyan hatást ért el nála, mintha alaposan fejbe vágták volna. Pedig ez az eshetőség ő előtte is ott állt, csak nem talált rá, de örült, hogy Mariusnak eszébe jutott. De erre neki is támad egy számára égetőbb ötlet, méghozzá, hogy elrejtse magát. Az egy dolog, hogy a szagát megérezheti a másik, ami így telve az eső illataival és tekintve a szél erősségét, ehhez még sok szerencsét is kívánna. A megérzés, nos, azt a sejtelmet eltűntetni úgy sem tudja, hacsak most rögvest nem óhajt meghalni, vagy sebtében távozni. Egyikhez sem igazán fűlik a foga, bár az utóbbival azért incselkedik. Csak éppen semmi nem garantálja azt számára, hogyha magára hagyta Marius a vörös nem gondolja meg magát és az ő követése helyett, inkább eszik emberhúst. Ezek mellet legalább ne virítson a sötét színek között, inge világos, a hajáról nem is beszélve. Képzelet fonalaiból sző magának sötét köpönyeget, amibe be is burkolódzik, fejét is jól elrejtve.
- Ha jónak látod az indulást, csak szólj és lemaradva követlek. Storm gyorsaságát és kitartását te ismered, én meg szinte biztos, hogy gyorsabb vagyok, még a vörösnél is. Még ha ez most nagyképűen is hangzott, de neki sokkal nagyobb tömeget kell mozgásra bírnia. – csöppnyi kárörvendő mosoly játszott ajkai sarkában. Ugyan a méret nem minden, de előnyére van: kicsi és könnyű a teste, hatalmas és mégsem túlsúlyos szárnyai pedig csak úgy röpítik.
Amíg Marius fel nem pattan Storm hátára, addig most mát változatlan tempóban halad mellettük és ha eljött a nagy vágta ideje, megáll. Valamivel többet vár, mivel nem szándékozik túl magasra emelkedni, nem vágyik kósza villámcsapásra, sem arra, hogy könnyen kiszúrják. S a rejtés most is fontossá vált számára, erről meg is feledkezett szót ejteni, de annyira már bízik Marius értelmében, hogy tudja nem más érkezik a nyomában. Mert bizony, ha méretein és alakján sokat nem változtat, világító fehér színét elrejtette rögtön, már alakváltása pillanatába. Nem öltözött feketébe, inkább sötét, kopottas zöldre festett pikkelyeit, keverve a haragos fű és a szürke ég színeit magán. Tollas szárnyait is bőrredősre cserélte. Szívesen megnézte volna magát, ahogy itt ott a szőr inkább mohaszerűen csüng hajlatai körül, de inkább a magasba kapott, de alig háromméternyire emelkedett csak el a talajtól, szárnya végei egy-egy megingásnál éppen csak nem súrolták a földet.
Ezzel is meg volt a maga kiokoskodott szándéka, s majd ha eljön a pillanat, bocsánatkérően kedveskedik valami finommal Stormnak. Mert arra a bizonyos ösztönre kívánt hatni ezzel, ami minden növényevőben meg van, menekülni a ragadozó elől, főként, ha túl közel merészkedik. Így hát, megtartva valamennyi távolságot ló és lovasa mögött siklott, nem feledkezve meg a háta mögé pillantani, de nem látott semmi olyat, ami aggodalomra adott volna okot. Azért még nem könyvelte el, hogy megúszták.
A fák határánál viszont nem áll meg, ott még bőven elfér s összehúzva szárnyait mélyebbre siklik, hirtelen megtorpanással áll meg és huppan ismét emberként a földre. Számításai szerint nem is túl messze utazótársától. - Minden rendben?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2011-01-12, 1:57 pm

Holar tényleg megvárta. A bokrok között álldogál, mintha nagyon gondolkozna vmin, vagy csak elmélázott? *Milyen helyes...* gondolja Lust, aztán gyorsan próbálja vmivel elterelni a figyelmét, amíg oda nem ér. Nem tudja helyes-e ilyet gondolni, vagy akár bármit is érezni.... Holar egy istenség, ugyan mit jelentene neki egy elf???? Széthessegeti a gondolatokat és vidáman toppan a férfi mellé.
- Min gondolkodsz ilyen nagyon? - mosolyog rá.

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2011-01-12, 5:16 pm

*Holar laza mozdulattal közelebb lép a tündéhez. A lány mosolyát és eközben nevető szemeit figyeli. Első pillanatban még szólni sem tud, ahogy elmerül bennük, csak másodikra jut eszébe, hogy Lust kérdezett is valamit.
Akkortól kezd el újra élni a világ, addig mintha megszűnt volna minden körülötte. Még a világban örvénylő erőkről is elfeledkezett.*
- Van úgy, hogy gondolatban, s néha egész valónkban másfelé járunk, miközben a test, amit használunk éppen ugyanott van. Én most csak elgondolkodtam azon, hogy a Ritalea, a végzet istennőjének hatalma sokszor még minket is elér.
Valamiért találkoznunk kellett.
*Néz mélyen Lust szemeibe. Kis hatásszünet után elmosolyodik.*
- Biztosan örültek a gyermeknek. Jó lehetett érezni a hálájukat. *Kinéz a tarsisi útra, amin épp egy kordé zötyög végig, körülötte a gazda gyerekei szaladgálnak fülig porosan és kurjongatva.
Visszahúzza fejét a bokrok közül, s eközben válla Lusthoz ér, keze pedig a lány karját érinti meg.*
- Merre tovább?

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2011-01-16, 3:46 pm

Lust hirtelen zavarba jön, ahogy Holar hozzáér....olyan jó érzés, de próbálja nem mutatni. Zavarában gyorsan beszélni kezd.
- Egy kisfiú is eltűnt. Gondolom ez nem ugyanaz a dolog, mint a kislányokkal. Lehet, hogy sima elrablás, márha lehet egy elrablást simának mondani... - Aztán belenézett Holar szemeibe, és hirtelen elfelejtette, hogy mit is akart...furcsa borzongás futott végig a gerince mentén...vajon mindez helyes???? A fenébe a gondolatokkal, de jó most elmerülni ebben a szempárban. Remélte, hogy Holarnak nem tűnik fel a zavara, majd a kizökkenése, és remélte,hogy nem kérdez semmit, mert nem nagyon tudna válaszolni, és akkor talán Holar is megsejtene valamit. Az pedig nem volna valami jó, tudva, hogy az istenség valószínűleg nem egy elfet választana magának....

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2011-01-17, 5:04 pm

*Az istenség is elveszett a tünde szemeiben, s kis időbe telt, mire szavai eljutottak tudatába.
Rövid hatásszünet kell, s addig a pillanatig, mintha megszűnne minden más ismét. Nem lényegesek az úton haladó kordák, szekerek, a járőröző katonák sem, a kupecek, akik gebéiket hajtják épp a város kapuja felé. Sem az egyik fa ágán kuksoló mókus, mely éppen egy makkot forgat a mancsai között, miközben az isten és az elf csevejét figyeli.
Az előbbi érintés jó volt, jó lenne ismét okot találni egy újabbra, ez jobban foglalkoztatja Holart, mint az, hogy merre is menne a lány tovább.
Azért ez a „csendben nézünk egymás szemébe és olvadozunk” pillanat, bár végtelennek tűnik, nem tarthat örökké.
Holar töri meg a csendet, mire végre eljut hozzá az, amit Lust mondott.*
- Jelentkeztek már az emberrablók? Hagytak valamilyen nyomot?*Végre magához tért, bár a kérdések csak valahol nagyon távol érdeklik. A fontosabb az, hogy hallja a tünde hangját, lássa a száját, amint beszél, s figyelje az arcán a kis pírt, ami épp ebben a pillanatban s ott van.
Na ez az, amire végül Holar elmosolyodik, nem félszegen, hanem határozottan, férfiasan.*

Tárgy: Re: Tarsis kapuja 2011-01-18, 3:37 pm

- Ööööö.......nem jelentkeztek. Valójában csak néhány gyermek eltűnéséről szólnak a hírek, lehet, hogy elcsavarogtak, talán csak én hiszem, hogy van mögötte valami. Megérzés. Mielőtt tovább indulunk, márha velem tartasz, azt hiszem átmozgatom magam az erdőben, egy kis testmozgás nem árt, és kitisztítja az ember fejét. - Lust úgy érezte mindennél fontosabb, hogy lenyugodjon, hogy ne tegyen semmi olyat, ami talán helytelen lenne, és egy kis fejtisztítás sosem jön rosszkor.
- Megvársz itt, vagy te is csatlakozol? - néz Holarra. Azon gondolkozik mi a jobb, ha jön vagy ha nem....ha jön, akkor nem biztos, hogy tisztul a feje...ha nem jön, akkor talán még jobban rá gondol és ne adj isten még hiányzik is.....zavarba jött. Vajon Holar mit gondol, mit érez, és egyáltalán elárulja-e valaha?