Olassië erdeje

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-05, 7:01 am

*A nagyúr is tisztában van a Nyugati-szeglet sebezhetőségével. Azonban ha a sárkányok a levegőben támadnak, könnyedén kikerülhetik bármelyik várát Lanuriának, hogy a védtelen, belső területekre csapjanak le.
Olybá tűnik, hogy a Birodalom a hétszáz év csendjébe belealudt, s most kisded álmában nem is hisz abban, hogy egykori ellenfelei, a sárkányok újfent rátörhetnek.
A Tanácsban részt vevőktől tudja, hogy a végvárak fegyverkezési kérelmét egy az egyben elutasították, s ez így megy már hosszú ideje.*
- Onoria, s a Tanács nem érzi veszélyesnek a helyzetet, arra hivatkozván, hogy évszázadok óta béke van. Többjük nem is élt még, midőn az eget sárkányok tüze festette vörösre, s a földet a szövetségesek vére áztatta….ez számukra már csak legenda, mítosz, avagy a történelem régmúlt eseménye.
E béke mégis késélen táncol, mi tartja vissza a sárkányokat attól, hogy csapást mérjenek ránk?
Egyet gondolunk, Elonar úrnőm, úgy e gondolat nem ad nyugalomra okot.
Azonban felmerül a kérdés, egy olyan ravasz, s számító személy, mint a főpapnő, ki maga is ott volt a háborúban, hihet abban, hogy e béke rég fennáll, s fenn is fog még soká?
Netán tud valamit, miről nem tájékoztatja a Tanácsot sem.
*Thalion úr nem mondja ki, mire gondol, ám az, hogy esetleges háttéralku lenne az ég bestiáival, miről a Tanácsnak sincs tudomása, nem új gondolat.
A nagyúr elgondolkodva emeli poharát, hogy kortyoljon belőle.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-07, 2:02 pm

*Az úrnő szemei Thalionra rebbennek. Néha szavak nélkül is értik egymást, s ez is olyan pillanat épp.
Ő nem ismeri, s nem is akarja olyan közelről ismerni a papnőt. Riana esete nem maradt rejtve előtte, ahogy a történet háttérből mozgatott szálai sem mutatnak újdonságot.
Helyes a kérdés, vajon mikor és milyen szálak összpontosultak Onoria kezében, s ezek közül melyeket mozgatta őt?
Mert nagy intrikusként lehet, idővel átvette az események irányítását, mígnem végig háttérben maradva kicsikarta a győzelmet, felhasználva, s fel is áldozva ezzel a szembenálló felek két tagjának szerelmét.
Mindezt úgy, hogy csupán kevesek előtt ismert a történet, s éppoly fájó lehet azoknak, akik részt vettek benne még ma is, mint régen.
Kósza hírek szerint egy ősi sárkány pusztított nem is olyan régen Lanuria végvárai közelében, s ezek az események mind azt mutatták, milyen kevésen múlik, hogy egy sárkány bejárja Lanuriát.
Arra gondolni sem mer, hogy a Hasadékból jutott ki egy. Több talán nem, hiszen egy felbőszült sárkány sereg nagyobb nyomot hagyott volna.
Csendben marad egy darabig.*
- Ezekre a kérdésekre csupán az idő adhat választ. Mi annyit tehetünk, hogy felkészülünk a nehéz időkre, hogy ha majd bekövetkezzenek, amennyire lehetséges, megóvjuk népünket.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-09, 12:12 am

*Thaliont a nimfa szavai rántják ki súlyos gondolatai közül, mint fuldoklót a segítségül nyújtott kéz, s azonmód kapaszkodik is bele. Az ital ízét még nyelvén érzi, amikor leteszi a poharat.*
- Összes eddigi utam ezt szolgálta, s midőn átvettem Gilgedron örökségét, onnantól így élem életem, átadva egészen népem boldogulásának.
Ennyi, s nem több, mit adhatok az elfek bölcs népének.
*Egyenes derekát úgy tartja, mint szálfa törzsét a viharban, mely megtörni is nehezen képes, ám elhajlani cseppet sem.
S tán ez lesz egykor Thalion nagyúr végzete. Egyenes, kemény természete, mellyel akár életét is adhatja szeretett népéért, s melyért még a szívében bimbózó érzelmeket is hajlandó feláldozni.
Miképpen teszi is ezt.
Nem akarja Elonart azzal zavarni, hogy miként lopta meg történelmük fontos ereklyéjével az elfeket a papnő, tán az úrnő is tud a nimfákkal kapcsolatos ármányokról, miként említette is Riana esetét az ősi sárkánnyal, noha annak a nőnek a megítélése a mai napig meglehetősen kétoldalú.
Felnéz az égig érő fákra, hallgatja a patak csobogását, s lassan enyhül a lelkét nyomó súly.
Szúrós pillantása a nimfa pihenő alakján is végigfut.*
- Öröm számomra, hogy itt vagy. Régi időket idéznek e pillanatok, midőn még gondtalan ifjú éveinket éltük.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-09, 1:35 pm

*Elonar úrnő ismeri Thaliont. Még egésze ifjú kora óta, s tudja, milyen terhet jelentett és jelent neki ma is Gilgedron nagyúr öröksége. Azé a nagyúré, aki Olassië ura volt, amikor még Elsga élettől duzzadt.
Az úrnő csak nézi a férfit, aki széles vállaival, szálfa tartásával úgy áll ott, mint a régi idők szobrai, amiket bár megviselt az idő, mégis kitartanak mozdulatlan és figyelik a változó világot.
Ő nem mondhatja meg Thalionnak, hogyan vezesse népét, hogyan élje életét, nincs hozzá joga, de a szíve szakad meg, amikor a férfi mások számára igen kemény, számára viszont annál beszédesebb szemeibe néz.
Mert ő ismeri az elfek nagyurát úgy, ahogy kevesek ismerhetik.
Elonar is ismeri annyira Onoriát, hogy tudja, nem kell feltétlenül elhinni mindent róla.
Tudja, milyen nagy játékosa ő a Birodalomnak és hogy ez a játéka sokkal több szálat mozgat a háttérben, mint azt akár sejthetik is.
Aztán az elf megenyhül. A nimfán kellemes bizsergető érzés fut végig, amikor érzi az alakján végigvándorló pillantást.*
- Én is örülök neked, Thalion. Ezek a pillanatok fontosak számomra.
*Szép, piros ajkai mosolyra húzódnak, ujjai tétován megérintik az elf erős kezét.*
- Szeretnék segíteni neked, hogy könnyebb legyen, s ha ezzel tehetem, hát megteszem.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-10, 11:51 pm

*A nagyúr lenéz a kézre, mi megérintette őt. Saját ujjai is elindulnak a nimfa keze felé, mikor érzik melegét.
Összefonódnak, ha Elonar engedi, s a nagyúr pillantása most a nő arcát simogatja, miközben hüvelyk ujjával a bársonyosan sima, puha bőrt simítja meg.
Nincs benne tétovaság, noha a mozdulat úgy meg is áll, miként elkezdődött.*
- Sokat segítesz, miként az elmúlt időkben is sokat segítettél. Nélküled eme erdő sem állna, s nélküled tán én sem volnék az, aki vagyok.
Úgy szemléld hát e tényeket, hogy menedék vagy, hol békére lelek, hol emlékeim közé jutok, mikor még nem voltam sem népem vezetője, sem senki más.
S vagy tán több is….
*Thalion szavai megszakadnak, s úgy nézi a csobogót, mi mellettük csörgedezik. A víz tán tovaviszi a gondolatot, mi csaknem kibuggyant belőle, s mit erőnek erejével tart odabent mégis. Úgy illő, hogy jó vendéglátója legyen a nimfák úrnőjének, így elengedve az oly szívesen fogott kezet, az elf italért nyúl, s tölti tele Elonar úrnő poharát.*
- Úgy vélem, a hivatalos tárgyalás végére értünk. Mit akartunk, megtárgyaltuk. Örömmel látlak vendégül Olassië városában, s ha van kedved, némi időt itt, hol senki nem lát, s hall minket, békességben eltölthetünk.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-11, 1:42 pm

*A nimfa engedi, s arcát pír futja el, amikor az elf nagyúr ujjai és az övéi összefonódnak.
A hüvelykujj simogatása, s az a tekintet, amivel arcát nézi Thalion megmozdít valamit Elonarban is, felemelkedne, s odabújna a férfihoz, ám mielőtt megtehetné, az elfek vezére úgy parancsol megálljt magának és ezzel az úrnőnek is, hogy el sem kezdődött semmi.
Elonar arcára mosolyt erőltet, pedig a csalódottság könnyei megcsillannak szemében, s azt is csak saját poharának keresésével rejti el.*
- Teszem, amit tehetek, Thalion. Talán eljön a nap, amikor mi, nimfák szorulunk majd erős néped segítő kezére, s tudom, meg is kapjuk majd a támogatást.
*Az úrnő torka elszorul. Az emlékek, amikor talán ha nem vállalja népe vezetését, akkor közelebb kerülhetett volna Thalionhoz, s ugyanazok az emlékek, amelyek talán örökre el is vették ezt a lehetőséget tőle. Elsga pusztulása, s az a szúrós, kemény tekintet, a gondok, a férfi körül, amik miatt keménnyé érett, mint a szikla.
Ez a múlt Ritalea kegyéből szép volt egykor, de mostanra Elonarnak is népe maradt csak és a remény, hogy egy napon talán megenyhül a férfi szíve, talán egy napon más veszi át tőle Olassië palotáját és akkor ő is leteszi majd népe vezetését, hogy szabad legyen, s elhagyja az erdőt, ahogy tették már többen is, amikor férfiba lettek szerelmesek.*
- Köszönöm, Thalion, de azt hiszem, hogy ideje mennem népemhez. Biztosíthatlak afelől, hogy barátságunk nem múlik, s ha kell, itt leszünk, mint máskor is.
*Túl sok lenne most szívének maradni, s így talán jobb a távolságot tartani Thaliontól.
Izra erdejében a fekete hajú szépség még békére lelhet népe körében, bár elfeledkezni az elfek uráról nehéz.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-15, 9:19 pm

*Thalion nagyúr a nimfa szavait megértéssel fogadja, miképpen nem is oly régen még azt is, mellyel ki tudja, hányadjára biztosítja a nagyurat népe támogatásáról.
Az elfek ura lehajtja fejét. Nem szól egy szempillantásig, ám utána már felemelve hálatelt arccal válaszol.*
- Úgy hadd kísérjelek el lovadig, s az erdő széléig, hol útra kelsz vissza, Izra erdejébe, melyre oly elhivatottan vigyázol.
*S ha Elonar úrnő felemelkedik, hát kíséri őt, s szíve oly nehéz, mint csak oly ritkán, ha saját népe sorsa forog kockán.
A tiszta vérű ló, mely Elonart várja ismerős már Thalion számára. Nem egy alkalommal hozta hozzá az úrnőt, s épp ezért is bízik abban, hogy nem csupán magára fog a nimfa vigyázni, hanem lova is reá.
Nehéz elengednie a nőt, de nem tehet mást. Ez az idő most ennyire szabatott, lesz még lehetőség találkozni, s remélhetőleg nem ily sötét időkben, nem ily sötét témákról váltanak majd szót Elonarral.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-16, 1:15 pm

*Az úrnő fájó szívvel áll fel Thalion szavai alatt, ám tudja, még jobban fájna, ha tovább maradna.
Ugyanazt kellene viselnie, amit eddig, és amit évről évre nehezebben él meg.
Uralkodni saját érzésein, népe, s Thalion nagyúr népe érdekében.
Az illúzió nem akadályozza őket, hogy egyszer csak megjelenjenek a csermely mellett, mintha a semmiből tűnnének fel, avagy teleportáltak volna oda, ahol vannak.
Királynői tartása nem árulkodik arról, milyen nehéz most lépést lépés után tennie, de megy, mert ez nem csak neki és Thalionnak érdeke, hanem mindkét népé is.
A megbeszélésnek vége, de szükséges volt.
Hamarosan létrejön az említett kapcsolat a két erdőség között, melyek két különböző, de mégis nagyon hasonlatos népet rejtenek.
Néma csendben haladnak Olassië erdejének széléig, ahol felszállhat majd lovára. Mégsem teheti meg, hogy nem enged egy ölelést magának, s ha Thalion nem löki el, megöleli a nagyurat. Csak egy pillanatra, s ez a pillanat mégis olyan jó, mintha
Elonar felszáll lovára, onnan már megenged egy mosoly magának.*
- Óvjanak az istenek, Thalion, s óvják ezt a világot is…mert szüksége lesz rájuk!
*Ha a nagyúr nem tartóztatja, elvágtat Izra erdeje irányába. A ló dobogását hamarosan elnyeli a puha, füves talaj, míg ő örül, hogy a fejét kiszellőztetheti azalatt, amíg átjut a két erdőség közötti széles pusztán.*

//Köszönöm a játékot, Thalon *.*//

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-07-18, 1:45 pm

*Csendben kíséri Elonart lovához, majd onnan ki az erdőhöz. A néma búcsúzást az úrnő töri meg először, s természetes, hogy Thalion nem löki el magától a nimfát. Visszaölel, erős karjai között tartva egy rövid pillanatig a nőt, azt kívánva, bár tovább tarthatna ez a pillanat, jóval tovább.
Noha elengedik egymást, tudja, erre az ölelésre még jó sokáig fog gondolni.
Látja, amint az úrnő felszáll a lóra, s noha nem kérte, segíti őt ebben.
A tünde vezér arca ne húzódik mosolyra, ám tekintete megenyhül.*
- Óvjanak téged is, Elonar, segítsenek, hogy mi is részt vehessünk népünk megóvásában, hisz ennél nincs fontosabb…
*Meghajtja fejét, majd sokáig áll még az erdő szélén, még azután is, hogy a lovas eltűnik szem elől a pusztán.
Aztán megfordul, s megsimítja az egyik óriásira növesztett fa törzsét.
Hát így múlnak el a könnyű percek az életből.
Felsóhajt, majd kihúzza magát. Csendesen indul vissza a forráshoz, hogy az összekészített holmit felszedje, elcsomagolja, majd visszatérjen Olassië kapuihoz.*

// Köszi én is, kedves Smile

//

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-08-24, 6:14 pm

//Glorien//

*Utolsó estére érkezett oda, de még volt egy kis idő holdtöltéig. A Lanur hegységből is még időben sikerült visszateleportálnia, de mivel még mindig nem jött rá, hogyan használja helyesen a varázst, az utat lóháton kellett megtegye egész eddig. Ha már úgyis keresik az idegen király emberei egy gyilkosságért, akkor a lóelkötés amellett eléggé eltörpül...
Egyik keskeny ösvényt követve közelítette meg a várost, de épp csak annyira, hogy pillantást vehessen annak kapuira. Vajon Glorien ott fog kijönni? Vagy az őrök tudta nélkül akarja estére elhagyni a várost? Kíváncsi volt, ugyanakkor meg izgatott, várta már, hogy újra láthassa Őt szemtől szembe.
Az ösvénytől nem messze telepedett le a fák közé egy kis időre. Lovát kikötötte, ő maga meg nekivetette hátát az egyik hatalmas törzsű fának. Útközben és még most is az evolyrani életükön járt az esze. Mihez kezdenek majd ezután? Visszamennek. Haza. Talán a király is felhagy a fia gyilkosának keresésével, ha eddig fel nem hagyott és akkor elkezdhetnek élni, mint egy család. Egy boldog család. Olyan, ami Aldonak sosem volt. Eddig. Vágyott rá, ugyanakkor nem töltötte el teljesen az a béke, ami el kéne töltse az embert, ha a családra gondol. Már tapasztalta, hogy ne élje bele magát a dolgokba teljesen mindaddig, amíg célba nem érkezett. De talán most már lehet reménykedni. Ha visszatértek, mi állíthatná meg őket, hogy megvalósítsák közös álmukat?
Tekintetét az égre vetette, a lombok közé épp akkor kezdte permetezni ezüstös fényét a felkelő telihold. Tett egy lépést az erdei út fele, most már bármelyik pillanatban érkezhet kedvese.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-08-24, 9:55 pm

// Bocsánat, hogy közbelépek, de ez az erdő Olassië védelmét szolgálja, feltűnő lenne, ha az őrök csak úgy hagynának ott sétálgatni egy idegen mágust Smile

//

*Őrjárat érkezik, s ha netán Aldo menekülőre fogná, hát kellemetlen tapasztalat számára, hogy Olassië erdejébe könnyebb volt bejutni, mint elmenekülni onnan.
Az ostrom óta Thalion, s helyettese, Ilsa Namor újjászervezte, s megerősítette a várost védő égig éri erdő őrségét.
Ily módon a vörösköpenyes mágus érzékelheti, hogy tünde harcosok veszik körül, s íjászok kezében megfeszülő íjakon mutatnak hegyes nyílvesszők szívére.
A csapatból egy vöröslő hajú elf nő lép elő. Bőrvértje jelzi, különb mindőjüknél, s szigorú arca az, valamint az, miként harcosai felnéznek reá, hogy az első megfigyelés valóban értékes lehet.*

Olassië erdeje - Page 6 Images?q=tbn:ANd9GcQ3cIudqCmeJ0n3GIfu3yJN3cfnM7l4pNXkaxtdkQp4prt2Vw22

- Meglehetőst ritka vendég erdőnkben egy vörösköpenyes mágus, főképp olyan, mely nem tagja eme rendnek.
Vajh mi szél hozott Olassië erdejébe, idegen?
*Szavai jól jelzik, hogy, noha tündéi nem szomjúhozzák a vért, könnyen lehetséges, hogy annak ontására egy pillantására hajlandók.
A nő, kardját sem húzza elő, sárgás lován ülve pillant le a mágusra.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-08-25, 7:21 pm

//Semmi gond, szeretem az ilyen meglepetéseket Smile

//

*A holdfény porától ezüstre festett úton lóléptek közelednek, s mire észbe kap, az esti őrjárat harcosai veszik körül. Az előre lépő elf nő bizony nem Glorien és nem is úgy néz ki, mintha ő küldte volna eme elfeket ide, Aldo szíves fogadására. Mágusunk hamar felméri a helyzetet, szintúgy hamar belátja, hogy menekülésre semmi esély. Esetleg mágia által, de, hogy még egyszer nem használja azt az átkozott teleportálás varázst, az szent.*
~He? Honnan tudja, hogy nem vagyok valódi vörösköpeyes?~
*Csodálkozik el a vörös hajú elfre nézve. Sok ideje viszont nincs gondolkodni, a nő, ki szemmel láthatóan magasabban áll a ranglétrán, mint a körötte levő többi felfegyverzett tünde, kérdést intéz hozzá szigorú pillantásával kísérve szavait.*
- Khmm...Glorien...Glorien úrnő evolyrani kíséretéhez tartozom. Érkezésünk után nemsokkal néhány elvégzendő feladattal látott el itt, Lanuria földjén. Továbbá azt a parancsot kaptam, hogy ma estére csatlakozzak hozzá Olassië erd...városában.
*Vágta ki magát végül a felsorakozott elfek előtt, nevét szándékosan elhallgatva. Nem kívánt többet mondani a kettejük közötti mélyebb kapcsolatról sem. Nem akart teljesen ráhivatkozni, hisz Glorien diplomáciai ügyben érkezett ide, nem azért, hogy a szerelmét mutassa be az elfeknek.*
-Most pedig, ha kérhetlek, vagy engedjetek tovább utamra, vagy kísérjetek az úrnőm elé!
*Szólt határozottan, lova kantárja után nyúlva.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-08-26, 3:29 pm

// Ennek örülök Smile

//

*Ilsa Namor, ki a kérdező, s eme őrjárat parancsnoka, látja a meghökkenést, noha könnyedén válaszolhatna a csupán gondolatban elhangzó kérdésre. Hiszen a rend jelvényeit az idegen mágus nem hordja magát, csupán a köpenyt színe utalhat arra, mily mágiát élvez.
Azonban e tünde parancsnok látott már más színű köpenybe bújt mágusokat, mint amilyen mágiát űztek épp.
Némileg bizonytalan a válasz, s eme bizonytalanságot határozottsággal palástolja Ilsa véleménye szerint a mágus. Nos, ha nem teljesen őszinte, könnyedén utána járhatnak annak.*
- Mi sem egyszerűbb ennél, kedves….uram. Tarts velünk Olassië városába, ott találkozhatsz úrnőddel. Tarts hát velünk!
*A nő intésére két magas harcos áll két oldalt a mágus mellé, míg elé, s háta mögé is érkezik még négy, hogy ily megkülönböztetett kísérettel juthasson be Olassië városába. Ilsa hangjában érződik, nem kérés szavainak hangzása mögött az értelem, hanem felszólítás, noha sem ő, sem harcosai viselkedésében nincs nyoma annak, hogy udvariatlanok lennének a hívatlan vendéggel. Olassië égig érő erdejének őrzése az ő feladatuk, s ennek tesznek eleget, akképp, miképpen eddig a csata óta nap-nap után tették.
Szeretett városuk biztonsága a legfontosabb számukra. Ilsa maga szegődik még kísérőül a mágus mell, s ehhez mérten utat is ad neki a harcos, ki egyik oldalról a harcos mellé állt.*
- Áruld el nekem, kérlek, milyen az evolyrani elfek országa? Mennyiben mások lakói, mint mi?
Bizonyára békében éltek jó ideje, ha ily bölcs úrnő áll a nép élén.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-08-27, 12:04 pm

*Erőltetett mosollyal ült fel lovára és léptetett ki az ösvényre, ahol az őrjárat parancsnoka pillanatok alatt mellé rendelte katonáit, meg elé, sőt, még a háta mögé is. Valóságos utaskíséret volt. Csak éppen Aldonak nem tetszett ez a felállás, úgy érezte magát, mint a rab, kit bekerítenek minden oldalról, hogy el ne szökhessen. Bár menekülésre oka nem volt, hiszen Glorient jött látni, csupán a körülményeket képzelte el másképp. Mondhatni eléggé megkeverték e hegyesfülűek a dolgot.*
-Igazán kedves tőletek, hogy bekísértek a városba, úrnőm elé.
*Szólt fapofával a nő fele fordulva, ki akkor szegődött mellé. Bár ki tudja rezzenéstelen arcvonásai mögött milyen hálátlan gondolatok keltek életre.
A tünde kérdésén elgondolkodva merült csak fel benne, hogy milyen kevés alkalommal is járt evolyrani tartózkodása alatt az elfek városaiban. Pedig több mint hat évet élt azon a földrészen, mégis, Glorienen kívül más elf társaságát nem kereste soha. Kivéve persze azt a pár évet, amikor Nelorad nagyuraként élte a számára kirendeltetett éjszakai életet. Előfordult, hogy valósággal vadászták az elfeket. Az éléskamrában, ahová bezárták az élő vértartályokat, szinte állandóan hiánycikk volt a tünde. Hiába, a kis tündérek után az övéké a legfinomabb vér...Kissé zavartan eszmélt fel gondolataiból, amikor az egyik ló a kíséretből elnyerítette magát.*
-Nos, három nagyobb városuk van otthon az elfeknek. Nekem személy szerint Morlindë közelébe volt alkalmam eljutni, egy évszakforduló bálon vettem részt a téli kastélyukban.
Mit mondhatnék? Pompa, ragyogás, díszes, elf kezek munkáját dicséri minden.
A híd, amely a folyó fölött a kastélyhoz vezet, hát több órába is beletelik végig menni rajta, de nem azért, mert olyan hosszú lenne, nem, a szépség, ami körülvesz, a kilátás, az építmény ugyanakkor a természet közelsége, lenyűgöző látványt bír nyújtani. Elhaladva rajta a közepéig, mert hiszen az óriási kastély ott található a folyó közepén, a vízesésnél, szinte törpének érzi magát az arra járó. Gigászi építmény, gigászi kapuk. Hát, azt látni kell.

//Egyenesen Evolyranról "fényképezve"//

*Rövid hallgatás után rátért Evolyran elf lakóira is.*
-Bár a mágusok földjét és az elfekét egy fennsík választja el egymástól csupán, és a városban is lépten-nyomon találni elfet, olyan sok tünde ismerősöm még sincs. Viszont! Van két elf, két nő, akikben megtalálható minden, ami egy evolyrani elfet jellemezhet. Az egyik a szerelmem, a máik a legnagyobb ellenségem…ööö…volt, sokáig. Most már a barátom. Azt hiszem, ezzel elmondtam róluk mindent. Ott is vannak lombtündék, éjelfek, fehérek, kik a havasokat lakják, még vértündék is kevés számban.
*A tünde megállapítására hümmögött egy keveset.*
-Legtöbben az ottani elfek közül Álomfalváról érkeztek, Paladyr úrnőjük, ki Evolyranon is vezetőjük maradt egy ideig, kifogástalan volt minden téren. Viszont ha valaminek, valami rossznak meg kell történnie, az előbb-utóbb bekövetkezik. Az álomfalviak is megtettek mindent, a háború mégis eljött. A fekete lovagok lerohantak minket. Evolyranon is Dagorlad bármikor támadhat, s legyenek a népek élén a legbölcsebb vezetők, a háborút megnyerni lehet, rosszabb esetben elveszíteni, de elkerülni nem. Persze a népek között, kik a békét részesítik előnyben, vezetőink teszek róla, hogy e béke sértetlen, felbontatlan maradhasson..
S bár Glorien úrnőt nemrég óta ismerem, bízok benne, hogy bölcsességével csakis a népe javát szolgálja.
A ti uratok, Thalion nagyúr, milyen vezető?
*Kérdezte a mellette lovaglót, s közben remélte, hogy nem lesz szerencséje személyesen megismerni az említett elf vezért. Még csak az kéne, hogy Glorien és Thalion tárgyalása közé probléma gyökerét ültesse. Hiszen tudja magáról, hogy bajt hamarabb tud okozni, mint jót.
Hát még ha Thalion fülébe jut, hogy a Glorien által bajkeverőnek titulált személy az úrnő „kíséretéhez” tartozik...*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-08-27, 10:19 pm

*Ilsa léptető lova mellett hallgatja a túl hosszúra nyúlt csendet. Harcosai sem vágnak a gondolatok némasága közé, s így csupán egyik hátasuk az, ki megelégeli a természet lágy hangjait, melyek körbeveszik a csendes menetet. Természetes, hogy nem teljes őrjáratuk társult az egy szem mágus mellé kíséretül, őrizetlenül hagyva így a számára kijelölt területét az erdőnek, s imígyen nem is sok pata halk lépte hallik a puha talajon.
A nyerítésre oldódik meg a mágus nyelve, s az ottani tündék építészeti remekeiről kezd beszélni.
A nő lelki szemei előtt megelevenednek egy csodás város, s egy csodás kastély képei is. Természetes, hogy nem ismervén eme építményeket, csupán saját tapasztalataira építhet, mik egy Avlanionhoz hasonlatos város, s hozzá szintúgy hasonlatos, de elf motívumok, s módszerek emelte karcsú, magasra törő kastély képeit jelenítik meg.
Oly dolgok ezek, mik távoli rokonaikat dicsérik, s a szeretet melengeti is Thalion helyettesének szívét.
A szavak azonban rövid csend után folytatódnak, s a vörös hajú tünde immáron azokra figyel teljesen.
Oly dolgokról beszél, mik hasonlatosak a lanuriai elfek népéhez, s midőn végül szavait követőn újra megszólal az ismeretlen mágus, hát a komorság is szép arcára költözik.
Háború, mi mindenhol felüti a fejét, hol a sötétség teret nyer magának.
Ismeri jól, részt vett benne, nem is egy csatában vívott a népére törőkkel, s szerzett sebei bizonyítják, nem húzódott meg a hátsó sorokban, keresve a túlélést.
Thalion úrra vonatkozó kérdésre szemei a fehér hajú férfira szegeződnek. Büszkén emeli meg arcát, s úgy válaszol.*
- Sajnos a sötétség mindenhol jelen van, s hol létezik, ott a háborúság, a szenvedés is formát ölt, hol így, hol úgy.
A híresztelések szerint Glorien úrnő is bölcs, s nemes szívű vezető, s mint ilyen van, miben hasonlatos Thalion nagyúrhoz.
Ő akkor vette át népünk vezetését, midőn a leginkább szükségünk volt valakire, ki élünkre áll, s megmutatja az utat számunkra. Bölcs, erős, ki csupán szeretett népének él.
Meghozta ama áldozatot, mit kevesen tesznek meg, szívét, s lelkét is az elfek boldogulásának áldozta.
Ki megismeri, egy kemény, erős, de bölcs vezetőt ismer meg, s azon kevesek, kik közel kerülnek hozzá, megismerhetik, mily nemes a lelke is.
*Nem titkok ezek, miket nem szerezhet meg a mágus bármely tündétől, így könnyedén beszél róluk Ilsa. A történelem megmondhatója, mily jelentősége volt Thalion Órëa színre lépésének, midőn Elsga pusztulása oly sokkolón hatott a tündék népére, mint még azelőtt semmi. S e sokkból az új vezér rántotta ki a megtört népet, összefogta, s azóta is vezeti őket.
A harcosok arcán Ilsa szavaira tisztelet ölt formát, s mind valamivel többnek érzi magát a vezérre gondolva, ki a Nagy Háborúban is többükkel harcolt, de ha nem mennek ily messzire, hát a legutóbbi ostromkor is ő irányított alvezéreivel Olassië védelmét, miközben a nőket, s gyermekeket, kimenekítette a városból.
Az erdő fái alatt így halad a kis csapat, de még nem tűnnek fel a város épületei, csupán távolról sejtetik az erdő fái közt haladó ösvények, merre is található Olassië egyik kapuja.*
- Úrnőd bizonyára örülni fog jelenlétednek, mágus uram.
*Jegyzi meg, témát váltva, Ilsa.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2014-09-02, 8:12 pm

-Bizonyára.
*Vette át a nő szavát.*
-Öt napja, hogy elváltunk a tengerparton. Azt hittem egymagamban is könnyű utam lesz ide, de meg kell mondjam, nem volt a legveszélytelenebb az út...Igaz, nem kellett volna olyan varázslatot használjak, amit nem tudok teljesen. Az emberek egyik fele azt mondja, ki amihez nem ért, azzal ne foglalkozzon...kár, hogy én a másik felével értek egyet és addig próbálom a dolgot, amíg összejön legyen az varázslás vagy bármi más...
*A kastély előtt hagyva hátasaikat az elfek annyira elszántnak látszottak, hogy Aldo hiába is próbálkozott volna azzal, hogy hagyják magára, s ő majd megkeresi Glorient. Nem, inkább elé vezették egyenesen a palotakertbe, ő, meg Thalion elé...*

//Folytatás a városban//

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-05-26, 6:27 pm

// Kőöklű Kimyne számára //

* Azelőtt, Arveleg még sosem járt az elfek városában, habár sok mendemondát halott róla, miszerint nehéz megtalálni, valamint oly gyönyörrel és harmóniával van megáldva az épületek sokasága, miről az ember fia csupán álmodozni merhetett. Óvatosan közlekedett az erdei úton, mely kapocsnak számított a kissé elrejtett Olassië, valamint a külvilág között. Időközben gyönyörködött a hatalmas fákban, a buja, dús növényzetben, az erdő illatát szívta magába. Imádta a madarak hangjának játékát, akik a fák ágait tették sajátos báltermükké, a levelek között megbújt bogarak hegedülését, melyhez lova patájának dobogása adta a ritmust. Nem hozott magával páncélt, csupán egy barna, keményített bőrzekét viselt, aminek mellrészén egy rávarrott, fehér színű ló biléta ékeskedett, ezzel is képviselte rendjét. Szürke kesztyűje megóvta tenyerét a kantár által okozni kívánt sérülésektől, a hosszú ügetésre való tekintettel pedig kibélelte a nyergét, nehogy feltörje az ülepét. Utazóköpenye zöld színben pompázott, csuklyáját a fejébe húzta, ezáltal sokkalta jobban bele tudott olvadni a környezetbe. A jóindulat nem veszett el teljesen az elfekből, de a gyanakvás béklyójából nehezen bírtak megszabadulni. A lovag érezte magán a rengetegből vizslató szemeket, noha nem tudott tenni ellene. Megnyugvásért látogatott a városba, kis időre távol a harcoktól, a fajok közti viaskodástól. Még mindig magán hordozta legutóbbi sérüléseit, habár a sebek gyógyulófélben voltak. Megsimította lova sörényét, s úgy érezte, sohasem látta még ennyire nyugodtnak a lovát. *
- Nagyon attól félek, hogy eltévedtünk, cimbora!
* Veregette meg az izomtól duzzadó nyakat, ezt követően leemelte fejéről csuklyáját, végigpásztázta az utat. Érezte, jól esne neki valamiféle eledel, vagy legalább ital. Nem messze tőle, egy szépséges, barna bőrű nimfahölgyre lett figyelmes, akit fekete hajjal áldottak meg az istenek.*
- Szép napot, hölgyem! Bocsáss meg, amiért megzavarlak, de talán el tudnál igazítani engem. Merre találom a várost, ahol a magamfajta utazókat látják vendégül errefelé?
* Érdeklődött, ezt követően várta a nő reakcióját, remélte, kisegíti, s nem kell majd minden járókelőt leszólítania információért, akivel szembetalálkozik. Ha, egyáltalán lesz szerencséje eztán összefutni valakivel, nem kell élete végig a fák sűrűjében bolyongania. Még a végén valamiféle erődszellemként végzi, akinek jobb elfoglaltság híján a gyermekeket szükségeltetik ijesztgetni. *
- Sajnos, nem örököltem túl jó tájékozódóképességet őseimtől, néha még Tarsis-on belül is eltévedek... A kardforgatás útja pedig nem annyira kacifántos.
* Mosolygott haloványan a másik félre Arveleg. *

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-06-03, 3:18 pm

//Jeremy-nek címezve //

Az erdő most elég csendes, csak néhány madár csiripel a fák ágain, csodás hangjukkal dallamba borítva az erdőt. Nem megszokott ez, ám talán annak tudható be, hogy a Nap már lassan eléri a horizont alját, lassan nyugovóra tér, hogy a Holdnak adja át a helyét az égbolton. Az első csillagok talán már láthatóak a jó szemű lényeknek, így én is felpillantva az égen meglátom az első ragyogó égitestet. Lassan ügetek fekete lovammal az erdőn keresztül. Egyszerű vándor ruha van rajtam: lovagló nadrág fekete bőrből, egyszerű lovagló csizma, egy vörös ing, rajta fűző, valamint egy barna bőrvért, hátamon pedig egy fekete palást, mely lágyan siklik mögöttem a levegőben. A nyergen egy táska van, egyszerű utazó felszerelés, nincs benne semmi különös vízen, néhány ételen és gyümölcsön kívül. Ruhámba el vannak rejtve a fegyvereim, de nem félek, hogy bárki is az életemre törne. Hiszen az az én feladatom. Ám most nem dolgozom, egy különleges üzenetet hoztam el az elfek városába és most, dolgom végeztével hazafelé sietek a Sötét fenyvesbe. Habár tudom, hogy nem érek haza az éj leszállta előtt, szeretném elérni a közeli fogadót, hogy ott megszállhassak estére.
Az erdő tehát igen csendes, egyszerű ügetésben haladok előre egy apró ösvényen, melyet talán csak az elfek éles szeme láthat meg, meg talán az, aki ismerős már ebben az erdőben.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-06-04, 8:19 pm

//Merilien-nek//

Próbáltam elkerülni, hogy Ambaron közelébe kelljen mennem, mert természetesen én is hallottam a borzalmas végéről, méghozzá elég „testközelből”, hiszen Fela maga mesélte el, hogy milyen volt a pusztítás és, hogy alig páran menekülhettek meg.
Észak felé voltam úton és nem szerettem volna orkokba, vagy más rémségbe ütközni, ízért inkább vállalkoztam némi kerülőre, na meg Olassië erdejét látni mindig öröm, még ha az elfek városát soha nem kerestem fel benne. Az erdő hatalmas fáival nem volt a kedvencem, de ennél biztonságosabb utat most nem tudtam volna találni, még ha soha nem is volt szerencsém a fás vidékekkel és ezt legutóbbi utam Fela-val is bizonyította, hogy nem alaptalanul.
Most is azon vagyok, hogy mielőbb kikecmeregjek belőle és lehetőleg ne fussak bele semmilyen olyan lénybe, akit nem fog a kardom, vagy e nyílvesszőm.
Ezért a fülem hegyezve fordultam a patadobogás irányába a szemem erőltetve a holdfényben, majd egy kissé beljebb húzódok az ösvényről, mikor rájövök, hogy akárki is az, közeledik hozzám.
Magam, talán kissé bele is olvadok a sötétségbe, barna köpönyegembe burkolózva, a kámzsáját mélyen a fejembe húzva. Alatta a szokásos ruházat van rajtam, könnyű szarvasbőr nadrág, rozsdabarna ing, rövid bőrből és erős vászonból varrt zeke. Kardom az oldalamon lóg, annak másik felén egyik tőröm, míg a másik a csizmámban. Hátamról most lekanyarítottam az íjamat és félig felajzva pihent egyelőre rajta a nyílvessző.
A hold fénye ezüstös ruhába bújtatja a környezete, mely a hatalmas fák között egy ember szemét biztosan megtévesztené, de én jól látom a közeledő lovast, akiről már látom, hogy asszonyszemély, bár láthatóan ő nem olyan tapasztalatlan vándor, mint kedvesem, Fela volt és ha jóé látom elf.
Úgy nézem egyedül van, és nem is hallok mást, aki követné, így leengedem a fegyvert, de nem mozdulok. Valószínűleg ő is csak olyan úton lévő, mint én, de hát az is lehet, hogy ide való. Nem akarok bajt az itteniekkel.
Ha nem vesz észre, akkor hagyom elmenni, de ha meglát, akkor békülékenyen emelem fel egyik kezem és köszöntöm.
- Suilad! (Üdv!) Békével jöttem és csak átutazóban járok itt.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-06-08, 6:59 pm

//Jeremy //

Az erdő még mindig elég csendes, így elég könnyen hallhatóak a lovak patadobogása, illetve egyéb más nesz is, mely megtöri az erdő kellemes csendjét. A Nap sugarai utolsó fényüket vetik az erdőre és igyekeznek még azt arany színnel megvilágítani, hogy az Utazó Vándorok még utolsó pillantásukat vethessék Olassie gyönyörű fáira. Elf szemem lassan kezdi megszokni a szürkületet, és habár nem zavar annyira a kezdődő sötétség, mint ember társaimat, azért én is kicsit szemfülesebben kutatom az erdőt és az ösvényt magam előtt, melyen utam vezet. Szeretnék minél előbb otthon lenni, ám természetesen - elfként - azt sem bánom, hogyha az erdőben kell éjszakáznom. Az ösvényen ügetve mocorgást hallok, így enyhén meghúzom a lovam kantárját, és lágyan végigsimítok az oldalán, mellyel lassabb mozgásra ösztökélem, de még mindig ügetünk, nem lépésben haladok. Tekintetemet a bokrokra szegezem, hiszen éles fülem onnan hallotta a zaj forrását. Közelebb haladva megpillantom a barna köpenybe burkolózó alakot, akinek kezében ott van íja és habár nem tartja célpontra, mégis kicsit megmerevedek a lovamon és jobb kezemmel - melyet a csuklyás alak nem láthat - az oldalamon lógó kard felé nyúlok. Lépésbe rántom a lovat, majd lassan az idegen felé közeledek, aki rám néz és meg is szólal. Felvont szemöldökkel pillantok be a csuklyája alá, és állítom meg a lovamat.
- Érdekes, hogy békével jössz, ám az íjad ott pihen a kezedben. Mitől tartasz, Átutazó? Ez egy csendes, háborítatlan erdő - szólalok meg határozott, enyhén csábos hangon és várakozóan nézek az alakra, hogy vajon letolja-e a csuklyáját, vagy rejtve marad előttem az arca.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-06-09, 2:02 pm

//Merilien-nek//

Nekem egyik erdő olyan, mint a másik, egyiket sem szeretem igazán, bár lehet, hogy ez furcsán hangzana egy félig elf szájából, de hát az én életemből ez kimaradt. Persze nem mondom, hogy nem viseltetek más szemmel pont ezen erdő iránt, de hát azon kívül, hogy ősi és hatalmas fák között lépdelek, nekem nem jelentenek sokkal többet, mint a hallott legendákat.
És bár nem kedvelem, ha nem látok messze előre, ami mindig okozhat meglepetést, azért még mindig jobb, mint ork rablókkal összefutni, na meg, amennyire én nem látok túlságosan sokat, így ez fordítva is igaz, én is jobban el tudok tűnni a szem elől, ha veszély fenyegetne.
Persze bízom benne, hogy pont a híre miatt nem lesz kellemetlenségem az átutazás miatt,én meg nem jelentek veszélyt itt senkire, megbízásom messze vezet innen.
A patadobogás azonban sajnos azt mutatja, hogy nem én vagyok itt egyedül, bár ezt igazán nem is várhattam, viszont jobb minél több mindenre felkészülni, így a kezem készenlétben tartja az íjamat, még ha nagy valószínűséggel nem ellenséges érzelmű idegenbe botlok itt. Ma már semmiben nem lehet biztos az ember.
Mikor beazonosítom a lovast, más lazítok kissé, hiszen valószínűleg egy itteni elfről van szó, és én tényleg nem akarok bajt velük, az van elég néha magától is.
Lassan közeledik és szavaimra látom, hogy fürkészően néz végig. Nem látom ugyan az ellenkező oldalon lévő kezét és azt sem mondhatnám, hogy ő nem bizalmatlan, de ezt mostanában senkinek nem lehet felróni, még talán ezen a helyen sem.
- Nem régen egy hasonló erdőben orkok törtek rám és kis híján végeztek velem. Ezért bocsásd meg bizalmatlanságomat, de ott sem gondoltam, hogy beléjük botlom, így mostanában kissé óvatosabb vagyok. Ambaron óta már akár itt is felbukkanhatnak. – nézek fel rá, miközben egyik kezemmel eleresztem az íjat és hátra csúsztatom a kámzsát, hogy vörös tekintetem az övébe fúrjam.
Kissé meghajtom magam, de azért tartom a távolságot, míg nem tudom, hogy áll hozzám. Nem minden elf kedveli a félvéreket, de az már kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ő idevalósi, hiszen engem nevez átutazónak.
- Jeremy Talbot vagyok és valóban átutazóban, hölgyem. Észak felé visz az utam egy megbízás révén és gondoltam, ez az út talán még biztonságos. De nem vagyok ismerős erre, talán te idevalósi vagy? Találok erre majd valami települést, ahol meghúzhatom magam, vagy megmutatnád merre jutok ki észak felé a legrövidebb úton? – kérdezem most én őt.
Ha nem tesz semmit amit fenyegetésnek vehetnék, az íjam a vállamra kerül és a nyíl a tegezébe.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-06-11, 10:20 am

Az utam eddig elég eseménytelenül telt, aminek persze örültem is, hiszen legalább nem kellett használnom a fegyvereimet és nem kellett senkit ok nélkül megölnöm. Hiszen azért már van egyfajta jártasságom az öléssel kapcsolatban a titkos életem miatt, ahol különböző embereket ölök szép kis aranyért. Most azonban remélem, hogy erre nem lesz szükség, és tovább tudok haladni úgy, hogy ne érjen bonyodalom. Érzékelem, hogy előttem áll valaki a bokorban, és éles szememmel ki is tudom venni az alakját. Megállítom előtte a lovamat, és jobb kezemet lassan a fegyverem felé csúsztatom, hogy azért készenlétben legyek. Sosem lehet tudni, hogy éppen kivel hoz össze a Sors. De úgy tűnik, hogy a férfi veszélytelen - vagy legalábbis nem akar támadni. Megemlítem neki, hogy vajon miért is van íj a kezében, ha nem akar bántani senkit, amire egy igen meglepő, ám logikus magyarázatot kapok.
- Orkok? Ambaronban? - húzom fel az egyik szemöldökömet, és kérdőn nézek a férfire. Hangjából sejtem, hogy az erősebbik nemhez tartozik, de ahogy lekerül a csuklya a fejéről, már biztos is leszek benne. Vörös szemére meglepődök, és mélyen belenézek. Nem sok fajnak van vörös szeme, csak a vérelfeknek, és néhány elfajzott orknak. Embernek biztosan nincs. Hát ki ez a férfi? Mikor meghajol és bemutatkozik, a jobb kezemet lassan a combomra ejtem, így láthatja, hogy nincs nálam fegyver és nem is készülök afelé nyúlni.
- Üdvözöllek! - biccentek a férfi felé, és a nevemet is elárulom:
- Merilien Lumel'Auvrea vagyok, a vérelfek vezetőjének lánya - mutatkozom be. Kíváncsi vagyok, hogyan reagál erre, megvillan-e vörös szeme.
- Én dél felé tartok, otthonomban. Ambaronban akartam megszállni éjszakára, de... Orkok? Hogyan? - mondom el a tervemet, majd értetlenül pillantok a férfire. Lassan leszállok a lóról és fejcsóválva nézek körbe.
- Úgy hiszem, hogy az éj előtt már nem jutsz ki az erdőből, de biztos vagyok benne, hogy az elfek szívesen látnak egy éjszakára. Visszakísérjelek Olassie városába, vagy visszatalálsz magadtól is?

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-06-12, 8:17 pm

Nekem sosem volt kenyerem az erőszak, bár az életem része volt, körül vett és néha persze használtam is, ha szükséges volt, de alapvetően nekem más „előnyös” tulajdonságaim miatt voltak sikeres megbízásaim. Mikor rájöttem, hogy rendelkezem mágikus képességekkel is, már persze nem olyan sokkal, mint a mágusok, de apámtól legalább a szemeim mellett ezt is örököltem, akkor már jó tolvaj voltam, így ezt az adottságomat is ennek fejlesztésére használtam, ez irányba fejlesztettem.
Az élet azonban nem ennyire egyszerű, így szükség volt arra, hogy megtanuljam megvédeni magam, akár karddal, akár tőrrel vagy ököllel, de a legjobb mégis csak az íjjal voltam, úgy látszik ez is egyike volt annak, amit örököltem. Ettől még nem szerettem harcolni, de ha kellett meg tudtam védeni magam.
Most is felkészültem a legrosszabbra, de úgy nézett ki, hogy feleslegesen aggódtam, hiszen egy helybéli, elf nő volt, aki csak errefelé lovagolt, így botlott belém.
Gondolom az ő füle még élesebb volt, mint az enyém, így nem kellett csodálkoznom, hogy hamar felfedezett. Nem állt szándékomban bántani, ha nem ad rá okot, így mikor meggyőződtem erről, az íjamat már vissza is tettem a helyére, hogy ő se érezze magát fenyegetve tőlem.
A kérdésén viszont meglepődtem és ezt nem is lepleztem, hiszen Ambaron, bár nem volt egy ugrásra, azért elég közel volt ide. Fürkészve nézek rá, hogy tényleg őszintén kérdezi-e, de mikor még a keze is előkerül, már tudom, hogy nem álságosak a szándékai.
Mielőtt azonban felvilágosítanám a szörnyű dolgokról, megint csak meglepődök, hiszen igazán nem gondoltam volna, hogy pont a vérelfek vezetőjének lányával hoz össze a sorsom és bár megtehetné, hogy hazudik, miért tenné? Biztosan látja, hogy nem tartozom a népéhez……csak félig, nem származna előnye semmiben.
- Értem! Örülök, hogy megismerhettelek Merilien. Mit keres erre egyedül a vezér lánya? Bár gondolom semmi közöm hozzá, bocsáss meg. – visszakozok mikor rájövök, hogy valószínűleg nem szerencsés ilyen kérdéseket feltenni, miért válaszolna. – Ambaron-t elpusztították az orkok, majdnem mindenkit megöltek, alig páran menekültek el pár áldozatkész grifflovas és harcos jóvoltából. Az a hír járja, hogy még sárkányok is harcoltak. – nézek továbbra is határozottan a szemébe, nem hátrálva tekintete elől, hogy lássam ő tud-e a sárkányokról, ha a harcról, a gyilkolásról nem is.
Mikor elmondja, hogy valószínűleg itt kell éjszakáznom és felajánlja, hogy elkísér Olassie-be, megrázom a fejem.
- Bár nem szeretek erdőben aludni, nem akarok visszamenni, inkább keresek valami védettem helyet és kibírok egy éjszakát még. Minél előbb el akarok érni Avalion-ba és az még így is jó sok időbe telik. De ezek szerint még jó darabig nélkülöznöm kell a puha ágyat. – mosolyodom el kesernyésen. – Egyébként sem terhelnélek azzal, hogy miattam késedelembe kerülj. Jó, ha az ember hazafelé tarthat. Azonban jó ha tudod, hogy dél felé már nem biztonságos, mindenki fel van bolydulva és az agyarasok elszaporodtak mindenfelé. – intettem a hátam mögé, ahová ezek szerint tart. – Talán inkább Olassie-ben kéne maradnod.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-18, 11:15 pm

//Thalionnak//

Nem számolom a napokat, csak a tájat figyelem, ahogy változik körülöttem. A fővárosból indultam, és Olassië városába tartottam, hogy népem segítségére legyek. Szinte biztos voltam abban, hogy ha élnek a szüleim, már ők is visszavonultak oda a vidékről.
A nap süt, de nincs túl meleg, a felhők komótosan vándoroltak a kék égen. Délután, lehetett, lassan kezdett a nap bukóra állni. A gondolataim kavarogtak, miközben Arakh'is hátán üldögéltem. Még a nyugodt baktatása, mély búgó hangja sem ragadt át rám, pedig általában ez hat. Most azonban túlságosan beborította a szívemet a sötét, nem tudtam se jóra gondolni, se semmi egyébre, amíg nem tűzhettem dárdám végére az ellenség fejét. Amíg meg nem bosszulom mindazt, amit ellenünk tettek.
Alig pár óra és a táj egyhangú erdővé változik. Már tudom, hogy közeledek. Arakh'is alig fér át a fák közötti úton, olyan széles. Lepillantok két oldalán, de nem súrolják a fák... Hát az biztos, hogy ezt az utat inkább lovakra, mint kronokra tervezték.
A szemem sarkából mozgást láttam a fák lombja alatt. Egyből hevesebben kezdett verni a szívem, s egy kerregő hang kiadásával megállítottam a bivalyomat. Leugrottam hátáról és két kézre fogva dárdámat pillantottam a fák közé, miközben ő csendesen csócsálta zabláját. Alig egy pillanat múlva egy csapat elf lépett ki a fák árnyéka alól, kardokat és íjakat szegezve rám és a kronomra, aki így már kissé idegesebben nézett körbe. Egy állat sem szereti, ha sarokba szorítják. Én megkönnyebbültem, még ha fenyegettek is a fegyverekkel, ez érthető volt.. Nem ismerik ezt az állatfajt, veszélyesnek is gondolhatják, nem tudják ki vezeti, miért és hova.
- Nyugalom! Nem bajt keverni jöttem! -mondom hangosan, s hogy békés szándékaim megmutassam, a földre dobtam fegyverem. Ciccegő hanggal jeleztem Arakh'isnak, hogy nyugodjon meg, ne támadjon, és követte a parancsot, de izmai még mindig félve feszültek meg. Ha valaki rosszul közeledik hozzá, felsérti bőrét, vagy az engedélyem -na meg persze az övé- nélkül ér hozzá, egészen biztos, hogy rábőg, talán oda rúg. Ezt elkerülendő ismét megszólaltam.
- Ez egy harci kron. Kérem, ne érjenek hozzá, kerüljék el, akkor nyugton marad! - mondtam ismét csak hangosabban, hogy jól érthessék a szavamat.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-19, 10:32 pm

//Daxa, időn kívüli játék//

*Már figyelték egy ideje az égbe nyúló fák alatt bandukoló különös állatot, hátán a tündével.
Mert elf volt a nő, az bizonyos. Fegyverzete pedig a hétköznapi mozgásban tán kevésbé elterjed lándzsa.
Az állat az azonban, ami leginkább kíváncsivá teszi az őrjáratot.
Thalion úr megerősítette mind a város, mind az erdő védelmét a háború hírére.
Így az őrjáratok is többen lettek. Egy ilyen áll most a kron és gazdája körül.*
- Nyugodtak vagyunk. Egyetlen állatnak sem kell félnie tőlünk, ha a gazdája erőszakra nem utasítja.

*Jegyzi meg az őrjárat vezetője. A lándzsára pillant, mit a nő az imént dobott el.*
- Ki tiszta szívvel, s jó szándékkal érkezik, annak Olassië kapui ma is nyitva állnak.
Azonban meg kell értened, tán csupán legbölcsebbjeink azok, kik egy idegen szívébe látnak, még ha az népünk külső jegyeit is viseli magán.
*Közelít szavai közben a nőhöz, ki a várost övező erdőjébe merészkedett idegen vidékről érkezett hátasán. Tekintete egyenes, s tiszta, ám határozott is. Harcosai tisztában vannak azzal, parancsnokuk akár veszélynek is kiteheti így magát, s ennélfogva figyelmük kitejed mind az állatra, mint gazdájára.*
- Pedidh i lam edhellen? //Beszéled a tündék nyelvét?//
*Kérdése lágyan, mégis érdeklődőn hangzik a nőhöz. Nem tudni, mely vidékről érkezett, lehet külhoni elf is, ki már nem érti a nyelvet, mit ők beszélnek.*

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-19, 11:23 pm

//Thalion//

A férfi szavaira kicsit megnyugszom, s felemelem lassan kezeim, majd Arakhi'is orrára teszem, s halkan suttogok neki néhány nyugtató szót, mire úgy tűnik, kezd tényleg ellazulni, azonban az még mindig zavarja, hogy körbe állnak minket. Ez számára ösztönös, de amíg uralkodik az ösztönein, addig ennyit megengedhetek neki. A közelebb lépő férfira tekintek kék szemeimmel, s mélyen biccentek neki üdvözlés és köszönetképpen, majd kérdésére bólintok egyet röviden.
- Suilad! I eneth ... nín Daxa.* - mondom kissé bizonytalanul, lágy alt hangomon, mikor talán rosszul is ejtek egy szót, majd felsóhajtok és az arcomba lógó vörös tincsek egyikét hátra túrom, kissé szégyellve magam. - Goheno enni*²... Nagyon rég nem beszéltem saját népem nyelvét. - mondom zavartan, hiszen számomra nem épp pozitív, hogy lassan elvesztem ajkamról népem nyelvét. Ennek ellenére kicsit haloványan rámosolygom az elém lépett férfire.
- Külhonból utaztam el egészen idáig a háború hírére.. azért jöttem, hogy szolgálataimat ajánljam a tündék urának, s szolgáljam a népemet a harcokban. - mondom komoly arccal. - Amennyiben a város tárt kapukkal vár minket.

*Üdv! Daxa vagyok.
*² Bocsáss meg...

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-20, 9:23 pm

- I eneth nín Ulunnor, Daxa. //A nevem Ulunnor, Daxa.//
*Hajtja meg fejét az őrjárat feje, majd a Lanuriában használatos közös nyelvezetre vált.*
- Népünk nyelve az egyik, mit megkülönböztet minket a többi szövetségestől, s eme ősi nyelven vannak írva ősi könyveink, tekercseink, mik még ma is nagy segítséget nyújtanak, ha e világ útvesztőjében kell eligazodnuk.
*A parancsnok az eldobott lándzsára pillant ismét, majd az állatot figyeli.*
- Hátasod feltűnt harcosaimnak, s mi tagadás, e vidékeken még nem láttunk hozzá hasonlót.
Népünknek minden harcosra szüksége lehet, ki hű a tiszta elf eszmékhez, s hajlandó fegyvert forgatni, ha szükséges.
A háború nem fog elkerülni minket sem, miként már városunk túlélt nem is oly régen egy ostromot.
Thalion nagyúrnál méltóbb úrnak nem is ajánlhattad volna fel szolgálataid.
Ne vedd rossz néven, de, míg városunkba érsz, harcosaim kísérni fognak, s el kell kérnem fegyvereid is.
Óvatosságunk a közénk férkőzni szándékszó sötétség ellen is szól, mi nem mindig mutatkozik meg.
Szíved szándékát bizonyíthatod majd a nagyúr előtt is, ha eljő az ideje.
Tarts hát velünk erdőnk mélyére, hol Olassië városa, a tündék otthona rejtőzik!

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-20, 10:05 pm

Ismét biccentettem egyet, amint bemutatkozott.
- Im meren le govaned.* - mondom, s bölcsességére bólintok egyet, hisz minden szava igaz. Azt hiszem, itthon újra bele fogok rázódni népem nyelvébe, leporolom, akár egy könyvet. Figyelem, ahogy a lándzsát, majd a kront méregeti, szavaira ismét bólintok.
- Átadom tőröm és lándzsám. Kronomat elvezetem, ahova kell, bár kétlem, hogy volna számára elég nagy helyetek, istállótok, esetleg egy szabad karámban el fog legelészni csendesen, békésen. - mondom, s nyugodt mozdulattal felveszem a porból a fegyverem, s átnyújtom. Ha átvette, lecsatolom oldalamról tőrömet és azt is átadom.
- Más fegyverem nincs. Kíséreteteket pedig inkább örömmel veszem, sem mint haragosan. Örülök, hogy ismét népem között lehetek. - mondom, majd ha készek, elindulok velük. Érdeklődő és komoly pillantással fordulok Ulunnor felé.
- Mesélj kérlek a helyzetről a birodalomban, és az ostromról, melyet említettél.

*Örülök, hogy találkoztunk.

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-21, 10:08 pm

*Ulunnor a íjra pillant, mely még valószínűleg Daxa felszerelését képezi.
//Karakterek felszerelései – van egy íjad is Very Happy//
Elfogadja mind a lándzsát, mind pedig a tőrt. Ha megkapja az íjat is, szája még ismétli az állat nevét.*
- Kron…
*S hogy elindulnak a város kapuja felé, hová az égbe nyúló varázslatos fák közötti ösvény is vezet, beszélni kezd.*
- Négy esztendeje Thalion nagyúr riadóztatta Olassië haderejét. A közeli Sárkány-hegység orkjai, s Filnoren, a repülő vár támadott meg minket.
Előrelátón, mielőtt az ostromlók körülzárták volna városunk, az időseket, kik már nem bírják a fegyvert, a nőket, s gyermekeinket a szövetséges nimfákhoz küldtük védelemmel. Kimenekítettük őket.
A nagyúr két részre osztotta seregét, s Ilsa Namor vezetésével egy részét kiküldte az erdőbe, hogy míg bírják erővel, feltartsák az orkokat, s trollokat.
Más részük pedig a városban maradt, hogy védelmezze azt az égből érkező támadás ellen.
Nem szaporítom soká a szót, erdőnk okkal magasodik városunk fölé, a fák felülről is óvják tornyaink, s házaink, az erőd előbb ezt égette fel, majd sötét lényekkel, sárkányfattyakkal támadott ránk.
A nagyúr titokban erősítésért küldetett szövetségeseinkhez, a Birodalom többi népéhez, s míg ideértek, kitartottunk. Sok harcosunk esett el, városunk romokban hevert, de végül Olassië nem esett el….
Sötét idők voltak azok, noha a háború még nem tört ki. Az csak ez év elején robbant ki.
A Sárkány-hegység orkjai betörtek a birodalomban, s elpusztították Ambaront, majd fosztogatva nyugatnak vonultak.
Keletre küldött seregüket nem is oly régen verte szét a nagyúr, s városunk lovassága.
De híreink alapján azóta Mardan, a törpék városa is orkok támadását szenvedte meg, s Avlanion, hol a Birodalom grifflovasai székeltek, már el is esett.
*A tiszt maga elé nézve beszélt az ösvényen haladtában, miközben katonái még mindig körbevéve az érkezőket, nesztelen haladnak a fák között.
E szavak végeztével Daxára pillant.*
- A háború még csupán most kezdődött. Nagyobb lesz tán, mint az első volt…
S a te hátasod honnét származik? S mi vitt rá, hogy Olassiët keresd fel, hogy szolgálataid Thalion úrnak ajánld?

Tárgy: Re: Olassië erdeje 2015-08-21, 11:15 pm

//Oh, majd elfelejtettem xDDDD//

Pillantására feleszmélek, homlokomra koppintok mutató ujjam bügykével, majd leveszem a hátamról az íjat és átnyújtom. Ezután elindulok velük, s csendesen hallgatom meg, mikor, merre dúlt a harc, mikor végződött győzelemmel és mikor vereséggel. Keserű ízt érzek a számban szavaira, szívem pedig elnehezedik.
- Úgy hangzik, nagy számmal van az ellenségből... - sóhajtok egy nagyot - Urunk remek stratéga, nem csodálom tehát, hogy csatája győzelemmel ért véget. Mardan is elesett? - kérdezek vissza, majd a háború említésére elhúzom a számat. Sejteni se lehet, hányan fognak még meghalni... Ahogy magam elé képzelem a vér áztatta mezőket, amelyeket ellepnek a holttestek, fegyverek és állatok tetemei, melyeken varjak lakomáznak. Becsukva szemem megborzongok, mert tudom, ilyen látványra számíthatok...
Kérdésére felpillantok rá.
- Külhon pusztáinak natív lakója ez a lény. Több fajta van belőle, erdei, hegyi és sivatagi is. Órákon át tudnék róluk beszélni és mesélni, untatni viszont nem kívánlak. - mondom, majd neki állok megválaszolni a második kérdést is, miközben a fejünk fölött összefonódó ágakra pillantok, melyeket finoman süt meg a napfény, átvilágítva őket. Ezek között a nehéz idők között üdítő kicsit a sajátjaim közé visszatérni. - Anyám, s apám valószínűleg ide húzódhattak vissza a harcok elől... Bár ezek szerint már nem lehetnek itt, illetve anyám biztosan nem. Apám harcképes volt, mikor utoljára láttam, lehet, hogy ő még itt van, hacsak el nem esett. - mondom és nagyot sóhajtok a gondolatra, hogy lehet, nem csak mások veszteségeit, de sajátomat is gyászolnom kell. Összeszorul a szívem és rápillantok a férfire. Kérdésre nyílik a szám, de végül nem jön ki rajta hang. Nem biztos, hogy akarom tudni a választ, még nem... Vagy hogy éppen tőle, vagy most. Inkább előre pillantok és nagyot sóhajtok. - A sajátjaimmal akarok harcolni. Ezért is vagyok itt, nem pedig akármelyik más városban.

» Elonar erdeje
» Olassië alkonya
» Elsga - a romváros
» Olassië, az elfek városa