Avlanion - A vízesések városa

*Eclair elmosolyodott.* -Hát mit nem mondjak rossz! Sohasem halhatsz meg, az örök élet már unalmas mert nem tudod értékelni az élet örömeit! Hatalom nem is érdekli semelyik istent, legalábbis engem nem! *Mondta majd közelebb csusszant az elf férfihez. Elmosolyodott majd csillogó szemeivel Edward szemeibe nézet. Eclair gondolatai csak Edwardon jártak. Talán egy isten is lehet szerelmes. Eclair 80% biztos ,hogy az. Szerelmes. De sajnos mindent csak ezt nem tudja megnézni Edward agyába. Mélyebb érzéseket sajnos nemlát. És ettől ideges lett. Látszik a szemében a lángolás, és látszik az arcán ,hogy szerelmes. Edward valyon mit érez iránta? Sajnos nem meri megkérdezni. De talán Edward kezdeményez. De ha nem akkor sajnos ez egy szerencsétlet szerelem sorsa.*

*Nyugodtan lépdelt az emberek tömegében. Néhol megállt egy-egy kereskedő előtt, mosolyogva nézegette a portékáit aztán tovább ment. Most igazán jó kedve volt, végre sikerült elszabadulnia a hajóról és nem kellett Edward parancsait hallgatnia. Miközben egy újabb árusnál nézelődött hirtelen azt érezte, hogy valaki mintha matatna a zsebében, gyorsan odakapott de már elkésett. A tolvaj már rohant is, fellökve az embereket.*
- Hé Te! Állj csak meg!! Gyere vissza amíg szépen mondom!*Kiáltotta utána, persze ez csak egy gyenge kísérlet volt. Melyik az a ostoba tolvaj aki erre megáll, visszafordul és bocsánat kérően visszaadja a pénzt? Egyik sem..Na most már ilyenkor az ember nem tehet mást, mint, hogy utána rohan. Drága Lucindánk is ezt tette. Úgy futott mint még soha, pár embert ő maga is fellökött, de nem szándékosan aztán hirtelen BUMM! Nekiment valakinek, akit úgy tűnt nem tudott elsodorni, így a földön kötött ki.*
- Aúú..ez fájt..*Próbált feltápászkodni, már arra készült, hogy jól leoltja az idegent aki nem volt képes arrébb állni miközben ő a tolvajt üldözte(eszébe se jutott, hogy ő tehet a dologról) de hirtelen torkán akadt a szó. Mivel is egy igazán gyönyörű férfi állt előtte, pompás ruhában, felségesen...Közben ő..Csak a szokásos fehér ing, a kapitánytól kölcsönvett kinőtt sötétkék kabát és megszokott világosabb kékes nadrág. Hát igen, ő hozzá képest csak egy kis szegény ember lányának tűnt..Hehe pedig ez mennyire nem igaz! Szép lassan megpróbált két lábra állni, ami apróbb nehézségekkel de sikerült. Leporolta a ruháját és komolyan belenézett a férfi szemeibe*
- Elnézést kérek, csak tudja épp üldöztem valakit...*Bűnbánóan a földre nézett. Már nem próbált a tolvaj után menni, mostanra már úgy is mindegy volt, valószínűleg már hetedhét határon túl lehet...*

*A férfinek elég erős és kicsit talán ijesztő is volt a hangja. Lucinda egy pillanatra úgy érezte, mintha nem is egy közönséges halandóval beszélgetne..Kicsit megremegett a gondolattól, de egy hosszú sóhajjal elhessegette a dolgot. Nos, van még valami amit még muszáj megemlítenem.."hölgyem"? Na igen, ezt nem túl gyakran hallja egy kalózokkal teli hajón egy nő. El is mosolyodik a dolgon, eszébe jutott a régi élete, mikor még apjával élt szolgákkal, és cselédekkel körbevéve. Ott minden egyes nap több-százszor hallotta, manapság viszont csak azt, hogy "Hé Te!" vagy "Kicsi lány" meg ehhez hasonlók. Mégis ezt az életét sokkal szebbnek látta, mint a régit. *
- Nem, nincs semmi bajom de kérem, ne hívjon így! Ettől csak kellemetlenebbül érzem magam. A nevem Lucinda...Lucinda Laren! *Kedvesen elmosolyodott majd a fiú után nézett.*
- Nem, van még nálam egy kevés pénz. Egyébként is, azt hiszem neki nagyobb szüksége van rá mint nekem. ~Persze a kapitány ki fog nyuvasztani de majd valahogy kimagyarázom magam..~ *Újra a nemes emberre nézett, kicsit sajnálta, hogy bajt okozott neki, és valahogy ki akarta engesztelni. Bár őszintén, mivel is tudna egy kalóz lány kiengesztelni egy nemest /aki egyébként egy isten/ ? A válasz: Sehogy. De azért egy próbát megért.*
- Ha esetleg lenne valami amivel ki tudnám engesztelni akkor kérem mondja meg! *Mondta nyugodtan, szája sarkában egy apró mosollyal.*

*Elámul a hosszú neven, a modoron és mindenen. Komolyan, nagyon régen beszélgetett már egy ilyen "emberrel". *
- Nagyon örvendek és köszönöm.*Kezeit háta mögött összekulcsolta és egy lábon szépen lassan megfordult. Körbenézett, kutatta tekintetével a tömeget. A rohanó embereket mindig is annyira mulatságosnak tartotta. Szaladnak ide-oda de valójában semmi dolguk nincs. Csak elképzelik, hogy van, és hogy nekik ezért sietniük kell. Egy pillanatra úgy érezte mintha valaki hozzáért volna, tekintetét visszafordította Lebradora. Úgy gondolta valaki biztos nekiment és kicsit meglökte, nem is vett volna tudomást a dologról de a következő mondatokon tényleg meglepődött. Visszafordult és kíváncsian csillogó, nagy szemekkel nézett a férfira.*
- Maga..Mégis..Honnan? Hisz nem is mondtam!*hebegte értetlenül, aztán felcsillant a szeme*
- Ez varázslat volt igaz? *Arcán újra széles mosoly terült el. Mindig is nagy érdeklődést mutatott a varázslatok iránt, úgyis, hogy ő nem képes egyre sem. Megfogta a férfi karját és elhúzta egy csendesebb és nyugodtabb helyre ahol tisztán hallotta minden szavát.*
- Mondja el kérem! Honnan tudta? Varászlat volt igaz? Kérem! *Mikor olyan dolgokról van szó amik érdeklik újra olyan lesz mint egy érdeklődő kisgyerek. Mit számít az, hogy 19 éves? Most varázslatokról volt szó! Olyan dolgokról amikre ő soha se lesz képes! Naná, hogy a gyermeki kíváncsiság eluralkodik rajta! *

*Kíváncsi szemekkel hallgatja a választ, ami természetesen csak elterelés volt. Arcán gyermeki mosoly húzódott..*~Á-á, engem nem lehet ilyen könnyen lerázni...~*A gyermekies mosolyból komoly lett pillantása, épp úgy festett mikor az ellenség támad, és megpróbállja feltérképezni a gyenge pontjait, ezáltal könnyebben legyőzhesse őket.*
- Ez igaz. Tényleg valódi csodának nevezhetjük azokat amikewt mondtél, mégis...Amit te tettél az más volt. Kérem ne próbáljon átverni!*Jó nagyot sóhalytott. Ő alapjába véve ilyen komoly, csak ezt szereti elrejteni az emberek elől. Soha nem, vette senki komolyan, akkor meg minek próbálkozni? Arcán újra a megszokott lett, szemei huncutul csillogtak, száa szélében pedig egy mosoly húzódott meg.*
- Hát ha képes lenne segíteni visszaszerezni a pénzem..Bár ezt kétlem. Az a tolvaj valószínüleg már nagyon messze van.*Elnézett az emberek tömege felé majd újra a férfira. Szemei ha nem is akarta, de titkokról szerettek volna mesélni..*~Milyen érdekes...~

*A férfi még mindig nem akarta kinyíögni az igazságot de mindegy is..*
- Értem.*Csak ennyit volt a válasz, szemében még mindig égett a kíváncsiság de úgy gondolta mostmár elég lesz a kérdésekből.*~Micsoda nap! Ellopták a pénzem, és össze tlálkoztam egy fura és titokzatos nemessel...~*Felsóhalytott és kicsit szomorkásan nézte az emberek tömegét mikor meghallotta, hogy van még lehetősége arra, hogy visszaszerezze az előbbit Arcára nagy mosoly ült ki és egy szó nélkül követte segítőjét. Pár perc séta után már ki is jutottak a zajos, emberekkel teli városrészből és egy szegény, silány részre jutottak. A levegőben szinte érezni lehetett a bánatot és szomorúságot. Lucinda számára ismerős volt az érzés, mikor anyjával élt hasonló körülmények voltak. Hirtelen újra eszébe villantak a régi emlékek, de még mielőtt teljesen belemerülhetett volna az Istenség(skiről nem tudja, hogy az) felébresztette rémálomszerű gondolataiból.*
- Hát öhm..Nem nevezhetem unalmasnak. Bár igazság szerint elég nehéz, egyáltalán nem kezelnek nőként...Nekem is mint mindenkinek a hajón feladataim vannak, kötelességeim magam és a többiek iránt, harcolnom kell és fedérzetet felmosni*szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. Az utolsó kérdésre szándékosan nem válaszolt. Túl bonyolult ahoz, hogy eltudja magyarázni..*

//Időn kívüli játék Mitsukoval//

*Raman is mintha új erőt kapna a ténytől, hogy előttük Avlanion tornyai emelkednek a magasba, szinte futva halad a tünde mellett, s a táv egyre csak csökken a város és közöttük. A magasból zúgó vízesések robaja, a levegőben terjengő pára, s az éngen köröző madarak, hátukon az emberforma lovasokkal, naná, hogy griffek, csak azok lehetnek, mind-mind arra utalnak, végre elérték a várost.
A kapuhoz közeledve igazán örül már, s öröme korábban sem annak volt köszönhető, hogy a várost látja, hanem a lehetőségnek, hogy végre leguríthat egy jó pofa törpe sört.
A kapuhoz közeledve fel is pillant Mitsukora, enyhéz kifulladva, s jól látható, hogy fújtatva próbál levegőhöz jutni.
Hiába, a törpék nem éppen hosszútávfutók.*
- Ez Avlanion!

*Raman végre összeszedi magát. Fúj még egy nagyot, majd körbepillant a városban.
A torka kiszáradt, a lábai végre örömükben kurjongattak, hogy megpihenhettek.
Ideje volt már.
Mielőtt válaszolt volna Mitsi szavára, máris jött a második mondata, ami szöget ütött a törpe fejébe.*
~Veszélyes?~
*Végül kibökte a kérdést.*
- Miféle óvintézkedést? Ugye nem akarsz valakit megölni?
*Őszintén szólva csak most jutott eszébe, hogy a lány már a disznó sütésekor is vér után kérdezősködött és azóta sem ivott semmi érdemlegeset.
Kikerekedett szemekkel bámul rá.
Eszébe jut, hogy ő ahhoz nem asszisztál, inkább addig megiszik egy jó sört valamelyik fogadóban.*
- Menjünk inkább a főutca első fogadójába, ott biztos akad mindkettőnknek megfelelő ital.