Avlanion - A vízesések városa

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-26, 10:02 am

- Tudom, hogy jót akartál .. de .. ezt megspórolhattad volna. – Csendesen szól, ahogy az idősebb orra alá dörgöli az igazat(?). Ahogy engedélyt kapott, a lehető legóvatosabb módon húzta el a sebtől a szétszaggatott szöveteket. Messze nem tapasztalt gyógyító, így csak saját megítélése alapján tudja eldönteni milyen a seb, mély és talán csontot is ért, de nem törte el és ez igazán örvendetes. – Hát akkor most te leszel a második áldozatom. Kicsit maradj nyugton. – Mély levegőt vesz, a seb fölé emeli kezét. Nem lesz tökéletes, ezt már most tudja, de kívánsága nyomán a sérült hús egymásba kapaszkodik kiölve magából a szennyet, ami később gyulladást szíthatna. A fájdalom egy részes is elenyészik, de ahogy egy mélyebb vágásként megmarad a mélyebb karom nyom, úgy velejáró fájdalom is.
- Nem sok .. – Vett egy hosszabb pillantást a sebre, nem elégedett a munkájával, de túl sok erőt pazarolt el másra, erre már csak ennyi jutott. – De legalább már nem vérzik. – Felegyenesedik biztató mosollyal néz Kainra, majd ő is feltekint az égre, még elkapja a távolodók körvonalát. Még mindig túl kockázatos valós alakjukban útra kelni, ugyan akkor van egy olyan érzése, hogy az aranysárkánynak most egy kiadós reggeli, vagy talán már inkább ebéd után egy kiadós pihenés kellene. Arról nem is beszélve, hogy saját mellkasa is furán feszít, zsibongva nyilall. De a fene sem törődik vele.
- Mit szólnál, ha visszamennénk a tóhoz? Ott le tudsz pihenni, viszonylag nyugalmas is és még halat is kapsz, ha kell sütve. Na? – Más ötlete nem lévén, ezt tárta a másik elé. Igazság szerint, személye nem kívánkozik most emberek közé, a halászat is menne minden különösebb gond nélkül, de Kain fogára való nagyobb vadat valószínűleg nem tudna felszolgálni. Persze van beleszólása a másiknak is, de van annyira makacs, hogy addig rágja majd a másik fülét, amíg nem sikerül rávennie, hogy pihenjen. Maradjon nyugton és gyógyuljon, mert egyszerűen az most az ő dolga. Ebben ugyan közre játszik az is, hogy ha csak halványan,d e bűntudatot érez a miatt, hogy a dolog így alakult. Ám, hogy-hogy van tovább? Mh, elválik …

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-26, 3:07 pm

*Kain némán tűri, ahogy Sou félrehúzza a szövetet a seben. Igaz, hogy már megmozdította, de az a fránya anyag azért könnyen beleragad a vérző sebbe.
Fáj is mostmár rendesen.*
- Nem sok sárkányért tettem volna ezt. Érted igen, a medve téged nézett ki.
*Morogja válaszképpen, ezt aztán értheti sokféleképpen az ifjú, aki épp a seben ügyködik.
Egyszer már volt szerencséje a gyöngysárkány gyógyítását látni, igaz, akkor csak kence volt, melyet szövetbe áztatott. Még messze a Pirkadati fogadóban.
Szinte már el is felejtette, annyi minden történt akkor, pedig a fehér sárkánynak nem kellett volna semmit tennie a sérült fekete alakkal.
Ott hagyhatta volna az erdő szélén, hogy maga oldja meg a sebesüléseit.
Akkor talán épp Furia kék sárkányát döngölte az erdő fái közé. Persze erről még fogalma sem lehetett. Azóta már tudja, hogy már Rodeluson keresztül is Furia tört az életére. Persze felmerül a gyanú, hogy az ő körein kívül talán a többi sárkány nem is gyűlöli, de ezt Kain képtelen lenne elhinni. Ő árulónak tartja magát, mert az is. És azt tartja, hogy az árulónak bűnhődnie kell.
Namelyr is figyeli a sebet, ahogy a szövetek lassan új életre kelve forrnak össze. Nem hatja meg sem saját vére, sem a szakadás a testén, látott már ilyet eleget. Talán túl sokat is.
Fájdalom ugyan nem enyhül, de változik a minősége, ez pedig megint csak valami.
Az az átok medve azért kellemes sebet tud ütni ezen az emberinek tűnő testen.
Kain elhúzza a száját. Nem a halra, bár azért sem rajong különösebben, hanem arra, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetbe került. Persze talán egészen könnyedén képes lehet egy horgászbotot összefabrikálni.*
- Azt hiszem, nem sok választásom van.
*Mozogni bír, bár minden lépésnél sajdul egyet a seb.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-26, 7:45 pm

- Ha azt mondanám, ez megtisztelő .. csak féligazság lenne. – Pillant fel Kainra, akitől valami hasonlót várt, s így nem is érte nagy meglepetés. De a nagyobb, a mindentudóbb mosolyt inkább elfolytja és dolgát végzi, hogy mihamarabb tovább állhassanak. – Tudom, hogy engem szemelt ki és köszönöm, hogy megvédtél. – Szól, hiszen neki nem kellenek varázsigék, csupán magában kell elhatároznia a dolgot és persze más is kell még, elkötelezettség, nyíltság és szeretet, ezek nem voltak a fekete gyöngysárkány tulajdonságai között. Ezt ékesen elbeszélték a lapok, amiket elébe nyújtottak, neki meg kellet keményítenie a szívét és így kezei közül kicsúszott a gyógyítás. Sou viszont nagyra tartja ezt a képességet, így az utat is kijelölte maga számára, hogy ezt el ne veszítse. Persze néhány apró kellemetlenséggel meg kell majd tanulnia együtt élni, de a féllábúak is járnak, a vakok is képesek olvasni, ha másként is mint a látók, tehát egy kis fájdalom nem lehet zavaró tényező.
- Segítek! – Áll támaszként rendelkezésre, ha kérnek belőle, ha nem. – Ugyan, ne vágj ilyen fancsali képek. Rengetegen élvezik a horgászatot, bár azt meg kell vallanom, hogy nem tudom mi jó abban, hogy egy botot tartanak zsineggel a vízbe és órákat várnak. – Meglehet nem a legmegfelelőbb módot ragadta meg, hogy egy kicsit elterelje Kain figyelmét, de mindent meg tett azért, hogy a fájdalom kevésbé tűnjön elő. Bár magára haragítani, azért nem akarta, ugyan könnyen meglehet, hogy akkor, a dühe közepette fel sem merülne benne, hogy fáj az oldala. de ez élből elvetendő dolog, kár is foglalkozni vele.
De eztán némán halad, hacsak szóra nem bírják, ami jelen esetben nem is olyan kimagaslóan nehéz feladat. Hiszen lesi az alkalmat, hogy beszélgetést kezdeményezzen, de inkább még is hallgat, ha Kain elfogadta támogatását, akkor karja alatt nyújtva támaszt, ha nem mellette haladva, hogyha kell, akkor ott legyen. De el elkalandozik a bokrokat figyelve és a fák tövét, gyógyfüveket keres és látott is párat, de most a meghűlésen segítő szálak aligha hoznak hasznot, más egyebet eddig még nem sikerült felfedeznie.
Aztán az erdő álladó zsivaját valami megbontotta, még inkább belevegyült és ez nem volt más, mint a vízesések valamelyike. Talán néhány lépés múlva kis is bontakozik előttük a hihetetlen és letaglózó látvány. A könnyű vízpárával egyre inkább nehezebbé válik a levegő, de frissebbé is.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-26, 11:13 pm

- Akkor ne mondj semmit.
*Válaszolja Kain csendesen. Sou első mondatára, majd csendben marad. Az arany sárkány egy kézmozdulattal hárítja el Sou felajánlott támaszát. Megenné a fene, ha egy ilyen seb miatt már mankóra szorulna.
Kihúzza magát, amennyire a fájó oldala engedi, csak azután felel ismét a gyöngysárkánynak.*
- Az emberek nem elég gyorsak és nem is elég ügyesek, hogy efféle praktikák nélkül fogjanak halat. Vagy pedig hálót készítenek, amibe aztán minden beleakad, ami nagyobb, mint a háló rései.
*Nem mintha nagy szüksége lenne a beszédre, de ez most mindenképpen lényegtelen a korábbi dolgokat tekintve.
Valójában szólnia sem kellett volna, de a kérdésre, úgy érzi, válaszolnia kellett.
Nem megy könnyen a járás, de az idők folyamán megtanulta jól tűrni a fájdalmat. Most is tűri, bár léptei korántsem olyan könnyedek, mint korábban.
Út közben véletlenül sem szól
Az arany sárkány is megérzi a vízesés páráját és frissítő hatását. Még a fák is mintha üdébbek, élőbbek lennének.
Pihenésképp, ha már megérkeztek, neki is dől az egyik ilyen üdén zöldellő lombú fa törzsének, és élvezi, hogy egy pillanatra enyhül a fájdalom. Így azért nem lesz egyszerű botot fabrikálnia, nem is beszélve a madzagról. Horog könnyen lenne, és csalit is találna, de az egészhez nem fűlik a foga.
Megállva kénytelen saját kezét is a sebre helyezni, s elmormolni egy gyógyító bűbájt. Nem fogja vele megváltani a világot, de ez is segít a gyógyulásban.*
- Ha elvállalnád a húst, én vállalom a sütést.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-27, 10:16 am

Olyan csúnya dolgokat tudna most a másikhoz vágni, de nem teszi. Bólint, ős is pecázgatott ilyen módszerrel, de jobban szereti a sajátját és most is azzal fog élni, csak érjenek el a vízpartik. Viszont, hogy nem kérnek segítségéből van alkalma egy-egy gyors kitérőre, amiket közelebbről is megvizsgálhatja az ismerősnek tűnő növényeket, de sokszor kell csalódnia és csak ritkán vidul fel arca. Ám azokból szed is, amik kelleni fognak neki. Kezében gyűjti őket, nagyon régen volt alkalma olyan keveréket készíteni, amit legelső találkozásuk alkalmával kevert ki, de emlékszik még a hozzávalókra, csak észben kell tartania, hogy mi van meg, és még mi hiányzik. Erre a legjobb megoldás, ha rápillanthat a meglévőkre, akárhányszor csak kell.
- Persze! – Vidul fel egy kicsit. Le is teszi tarisznyáját, előhalászva belőle a kis tálkát, amit mindenhová magával hurcol, mozsárnak megfelel, törőnek meg kerít majd egy követ. Víz az van és lesz is, töménytelen mennyiségben. Sebtében szétválogatja a füveket, elfektetet a tarisznyáján, ha szikkadnak egy keveset, az nem fog ártani.
- Még mindig nagyon fáj? – Aggódva emeli tekintetét Kainra. – Tud mit, pihenj inkább. Tudom-tudom, ez egy kis seb és te egy igazán önálló sárkány vagy, de vedd úgy, hogy most a vendégem vagy. Az oldalad is hálás lesz. Egyéb iránt. A kilátásra nem lehet panaszod, esni sem fog, úgyhogy a fedél is megfelelő. – Mutat a fa dús koronája felé, egyúttal célozva az égre is. - Hozok fát előbb, aztán átmegyek ho-hóba. – Volt hangjában valami ellentmondást nem tűrő él. Erről nem is akart vitát nyitni, még ha utána szólnak is csak int kezével, ahogy a fák közé lép száraz ágak után kutatva. Nem baj, ha ilyen szinten elfoglalja magát, kevésbé van ideje saját magával foglalkozni és ez jó. Viszont beletelik egy kis időbe míg visszatér nagyobb, már égő tűz táplálására való rőzsével. Egy halk: „Mindjárt hozom a többit!”, utána már fordult és egésze hamar sikerült visszaérnie, de most már kevesebb és kisebb, tűzszításhoz igen hasznos gallyacskákkal. Ezt követően kibújt lábbeliéből, eltette az útból, feltűrte nadrágja és inge ujját, bár volt egy olyan sanda gyanúja, hogy teljesen felesleges, mert a végére úgy is csurom víz lesz.
Nem ment túl messzire, így Kain akár még jót is mulathatott Sou kezdeti ügyetlenkedésén, ahogy csupasz talpa inogva ismerkedett a nyálkás kövekkel, szinte már keresztet is lehetett volna vetni az evésre. Hiába, Sou is inkább eredeti alakjában halászik, de azt most nem lehet, így hosszú botot szerez, aminek a végét ügyesen élesíti ki. Hosszú lesben állás után, gyakorlott mozdulattal hajítja el, a harmadikra már sikerül is fognia egy termetes darabot.
- Hát ez még édes kevés. – Kicsit elszontyolodik, de rőt véve magán, visszacsattog a további sikeres fogás reményében. És. Sikerül is még három halat a másik mellé prezentálnia, de az utolsónál már kimerülten telepedig le a tűz mellé.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-28, 5:14 pm

*Kain nyugodtan figyeli Sou tevékenységét, ahogy a füveket, amiket út közben gyűjtött, rendezgeti.
Sejti, mire készül, de nem szól semmit.
Egészen addig, amíg a gyöngysárkány egy aggódó kérdést nem tesz fel. Meg mert volna esküdni, hogy haragszik rá valamiért.
Addig nem jut el, hogy ugyan mit vétett a fehér sárkány ellen, hiszen csupán közbelépett, hogy mentse életét. Eszébe sem jut, hogy a másik hatásosan védekezett volna a medve ellen, pedig a maci tényleg nem volt egy túl komoly ellenfél. Az ő szemében még mindig az az igen fiatal, süldő sárkány, akivel a fogadónál megismerkedett, és aki ott rejtőzött a fa mögött.*
- Már nem annyira.
*Rázza meg fekete haját tagadólag. A világért sem vallaná be, hogy a seb a kettős varázs ellenére is még jobban fáj a kelleténél. Már az is megfordult a fejében, hogy talán saját teste nem hajlandó már együtt működni vele, pont azért, mert életét kívánta eldobni, mikor nekitámadt puszta, emberi kézzel az anyamedvének.
Ezt persze már elvetette azóta, de figyelemre méltó gondolat. Néha az is megfordul a fejében, hogy már üldözési mánia, amivel él életének szinte minden percében, de abban is biztos, hogy e nélkül az erős óvatosság nélkül már nem élne.
Volna ezúttal neki megjegyzése Sou szavaira, főleg, hogy némi mellékzöngét vél felfedezni a nyugtató szavakban.
Régebben Sou talán nagyobb tisztelettel, de mindenképpen kevésbé felvágott nyelvvel beszélt vele.
Nem szól utána, esze ágában sincs vitázni neki. Ehelyett inkább lecsúszik a fa törzse mellett egészen a földig, majd ott, kinyújtva lábait, ülve pihen.
Szemét már csak Sou érkezésének zajára nyitja ki.
A vízesés egyhangú moraja, a csend, a nyugalom álomba szenderítette.
Egy „Jól van” válasszal el is intézi az érkezést.
Eztán már nem alszik el és szemével figyeli, ahogy sárkánytársa a folyóban igyekszik szigonyára tűzni a halakat.
Aztán már nem figyeli. Sötét gondolatok lepik meg, amikben Furia, majd egy bizonyos ősi sárkány, Lyn is szerepel. Két, egymással teljesen ellentétes lény.*
~Milyen kevésen is múlik, ki, hol nevelkedik. Még az ősi sárkányok sem mind olyanok, mint Furia, de ez semmit sem segít. Elég, ha egy a nyomomban van és elég, ha egy meg akara ölni.
Halhatatlan, számára sebezhetetlen. Hogyan is tudnék életben maradni vele szemben? És miért is kellene élnem? Egyetlen lény van csak, akinek számítok valamit, Sou, de ő nagyon jól megél nélkülem is. Van hát értelme annak, hogy legközelebb is megpróbáljam túlélni, ha rám talál egy közülük?~
*Sötét szemei a távolba merednek, már csak akkor tér vissza gondolataiból és veti fájdalomban égő pillantását Soura, mikor visszaül mellé az első hallal.
Nem is szól semmit, de feltápászkodik, hogy összerendezze a gallyakat, majd az erősebb ágakat is.
Nem erőlteti magát, helyette egy apró is szikrát serkent ki, s a mini láng lángra lobbantja a tűzhöz összekészített fát.*
- Látom, szép fogásod lett.
*Emeli tekintetét Soura.*
- Mondanám, hogy nem is kellene a tábortűz, hisz sárkányok vagyunk mindketten, s egyedül is megsütöm, de a hagyományos mód néha jobb, s a lassú sütés előnye az, hogy sokkal ízletesebb lesz a falat.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-29, 10:48 am

~ Ugyan az a pillantás .. mint mikor elindult az otthonából ..~ Nem teljesen figyelt arra, amit csinált és így csak a szerencséjének, vagy őrangyalának éles szeme végett kerülte el, hogy rögtönzött lándzsáját egy-két alkalommal, ne saját lábába vágja. ~ Sok dolgot megtudtam vele kapcsolatban, de fogalmam sincs mi lenne a jó. Rávenni, hogy mondja el újra és újra? ~ Sóhajt. ~ De az csak fájdalom lenne számára, még is, mintha így túl sokat viselne és nem a testén, a lelkén. ~ Megrázza a fejét, de a mozdulat túl hevesre sikeredett és minden büszkeségét sutba vetve dőlt a kövek közé. Talpa alatt iramlott meg az egyik nyálkás kő és ezen segíteni sem lehetett volna, a kecsesség legapróbb szikrája is hiányzott a kapálódzó mozdulatokból, de viszonylag hamar talpra állt, eltörni sem törte el semmijét. A biztonság kedvvért azért intett Kainnak, hogy minden rendben van, nem esett baja. A víz viszont hideg volt, de a tűző Nap alatt állva még jól is esett számára a kis fürdőzés.
Mikor végre letelepedett tényleg teljesen elfáradt, válaszolni sem igen tudott, de büszkén kihúzta magát és el is mosolyodott. Szépen is nézne ki, ha a fő táplálékát nem lenne képes hatékony módon előteremteni, mindenféleképpen jobban hasonlítana egy pálcikára, mint egy ember kamaszra. Hajh. A füvekre pillantott, némileg megdöbbenve nézte a hiányos sort. Igen-igen, rendesen megfeledkezett a kenőcsről, kicsit csüggedten fixírozta tovább a leszakajtott növényeket, mivel vizesen semmi kedve nincs az erdőben mászkálni.
- Én megeszem nyersen is! – Csillan fel a szeme, bár gyomra egy ideje nem reklamál, de ki tudja, mikor kezd majd rá újra. – Abban viszont egyet értek, hogy a tűz fölött kellemesen füstös íze lesz, igen csak finom úgy is. A sütésben viszont tényleg csak te jeleskednél, mert én .. szóval én hagyományos értelemben nem tudok tüzet fújni. De valóra váltani már megy, .. csak nem mindig. – Kicsit zavarodottan vakargatta meg tarkóját, sikeresen kiszedve hajából az, azt összekötő szalagot. Nem is bánta. – Még mindég nem sikerült teljesen megbarátkoznom a tűzzel. – Sóhajtott saját, nem is igazán tudja minek nevezni, félelme, ez lenne a legkifejezőbb talán.
Közelebb araszolt a tarisznyájához és óvatosan kis is húzta annak tartalmát, körültekintően, hogy a már szétválogatott füvek ne vegyüljenek újra össze. Egy ing és egy kisebb batyu került elő, mintha el is töprengett volna valamin és az a valami jó megoldásnak tűnt. A vizes ingből egy szempillantás alatt kibújt és egy kiszemelt közeli ágra terítette, már kezdett kellemetlenül hideg lenni. A nadrágjával nem tud mit kezdeni, illetve tudna, de nem jelenlegi állapotában, így abból csak a felesleges vizet csavarja ki, masszív gyűrődéseket vésve a szövetbe. Loboncának is ellátja baját, így gyorsabban fog az is megszáradni.
- Elkészítem ezt, amíg sül a hal. – Szólalt meg, miközben igyekezett nyirkos testén eligazítani a száraz inget. Rá is fér az ing, mert jó hogy nem lehet rajta átlátni, pedig hiába ilyen kis vékony, megmutatta, hogy meg van a maga ereje. Követ kerít és bősz aprításba kezd, a kis batyu tartalmát is a törekhez vegyítve, vizet a markában fuvaroz a készülő gyógyírhez.
- Találkoztam egy kék sárkánnyal a nagy kikötőben… Sokat mesélt, más vidékekről főleg. – Bizonytalanul kezdett bele mondandójába, egy kicsit nyomasztotta a csend. – Nem is gondoltam volna, hogy Níbe, milyen ismerősökre tett szert hét év alatt. Ja, ő egy másik gyöngysárkány, történetesen egy krónikás.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-07-29, 10:58 pm

*Eddig észre sem vette, hogy Sou megfürdött. Nem látta a vízben lubickolni, ha mégis arra nézett, valószínűleg lélekben teljesen másfelé járt.
Sou felcsillanó szemére Kain csak felnéz rá.
A vadat szereti nyersen, még a háziállatokat is, de a halat ki nem állhatja.
Kain alig észrevehetően megcsóválja a fejét. Mindenkinek van valami gondja, úgy tűnik, Sou a tűzzel barátkozik nehezen.
Más kérdés, hogy ez egy sárkánytól igencsak érdekes lehet.
Mivel semmi kedve nyársat faragni, újabb gondolata támad.
Hatalmas lapulevelekből akad bőven a víz közelében, így inkább azt választja. Messze hajolnia sem kell hozzá, ráadásul kellő fűszer is van még nála, bár a négy halra nem is biztos, hogy elég.
Helyette marad annál, hogy ami van, abból a legharmonikusabbat választja. A halak megtisztítását tőrével végzi el, majd jöhet a fűszerezés. Nem szól semmit, Sou szavára is csak felpillant rá, egy bólintással.
Menjen csak, készítse a kenőcsöt, addig ő elügyködik az étellel. A hal szaga csavarja az orrát, de arcán egy rezdülés sem látszik és egyszer csak véget ér a pucolás.
A fűszerezés már gyerekjáték és csakhamar már a levelek is a tűz szélén vannak.
Nem reagál legalábbis látszólag Sou szavaira. Figyelme azonban teljes. Mindig az, ha fajtájáról van szó, még ha kitagadott, számkivetett is, s nem méltó ahhoz, hogy a Sárkányok völgyébe tegye a lábát.
Már a nyelve hegyén van a „Ki az a Níbe” kérdés, de Sou megelőzi a válasszal.
Kíváncsi, mire akar kilyukadni a fiú.*
- Miről mesélt?
*Van egy olyan érzése, hogy Sou ki akar lyukadni valahová, és ő tudni akarja, hogy mit is tart még magában a gyöngysárkány.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-02, 12:07 pm

Nagy érdeklődéssel követi Kain mozdulatait és bár emlékezete szerint már egyszer hangosan is megjegyezte, most is megtette, hogy bizony az aranysárkány igazi konyhaművész. Ugyan, most csak magában nyugtázva a levélbecsavart halat. Finom, de még mennyire az lesz, főként azzal a kevéske kis fűszerrel, amivel még ellátta barátja a halak dolgát. Rég evett e féle dolgot, leginkább csak úgy lecsúszik hosszú torkán, elenyésző rágás után, szinte egybe. Elfogult eme hússal szemben és a jellegzetes szag sem bántja az orrát, hiszen egyet jelent azzal, hogy teli lesz a pocakja. Ami valljuk be rá is fér, hiszen honnét nyerhetné vissza az erejét?
- Keveset mesélt Lanur földjéről, a háborúról, ami végül a tengerre űzte. – Gondolt vissza a az idős sárkánnyal való beszélgetéseikre. – Mert nem a sárkányok oldalán állt, de .. a tengerentúli tájakról rengeteget mesélt. Igazán megjegyezni is alig lehetett, kicsit különösen hatott, hogy vannak más, ennél is nagyobb és persze kisebb kontinensek, szigetek .. Auh! – Ahogy járt a szája, a keze is, ám utóbbira kevesebb figyelmet fordított s ennek következményeként a kő és a tál fala közé szorította egyik ujját. Felhorzsolta rajta a bőrt, de nem ejtett önmagán vészes sebet, inkább csak kellemetlent, mert szúró bizsergésével minden hajlításnál emlékeztetni fogja figyelmetlenségére, amíg heged s teltebben be nem gyógyul.
- Mondjuk, már nem annyira fura. Csak ez a föld is olyan hatalmas, hogy aki nem jár rajta, az elhiheti, hogy nincs is más csak az, amit ismer. – Folytatta aztán rendületlenül, de már nagyobb odaadással foglalatoskodva a masszán, ami megállapítása szerint már nem csak, hogy kész közeli állapotban volt, hanem konkrétan készen volt. – Erről jut eszembe találkoztam egy mágussal és egy katonával, vagy kóbor harcossal, nem tudom pontosan. Ha jól emlékszem egyikük sem lanuriai, sőt a mágus azt mondta, hogy ahonnét ő jött, ott megbecsülik a mi fajtánkat és volt is vele egy sárkány. – Elkanyarodott eredeti céljától, de nem bánta. Úgy vélte, illetve támaszkodott Kainnal való tapasztalataira, hogy bizony úgy is rákérdez azokra a pontokra, amik érdeklik, vagy beszélni akar róla. Mivel úgy döntött nem erőlteti a dolgot, inkább próbálja tartalmasan elütni az időt, noha nem feltétlen szeretné szűnni nem akaró trécselésével kitölteni, de ha nincs más… Eme gondolatát még meg is mosolyogja.
Megtörölgetve kezét, rögtön sérült ujján próbálhatja ki a készítményét, az illatán ugyan érzi a lila virágú, leginkább ánizsra emlékeztető növény hiányát, de ha nincs, hát nincs! Át is nyújtja a kis tálkát.
- Kicsit hiányos, de a lényeg benne van. – Biztatásképpen teszi még hozzá, hiszen a növénypép színe most sokkal sötétebb, noha állaga szinte semmiben sem üt el a korábbitól, talán sűrűbb, az illata azonban messze más, rosszabb. Sou amint felszabadul keze, el is dől a tűz közelében, jólesően sóhajt is, ennél már csak akkor érezné magát jobban, ha nem kéne megrekednie az emberi héjban és elterpeszkedhetne igaz valójában. De jó is volna…

//elnézést a várakoztatásért ^^//

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-02, 5:07 pm

//semmi baj//

*Az arany sárkány érdeklődve hallgatja Sou néha kissé csapongó beszámolóját a kék sárkányról.
Nem ismeri a hirtelen leírás alapján az öreg kék sárkányt, de azért több százan voltak, akik szembefordultak népükkel, hogy a gyenge és sérülékeny kétlábúak mellé álljanak.
Kain emlékeiben sok kék sárkány van, de hogy melyik lehet közülük az, akivel Sou találkozott, nem jut eszébe. Pedig azért elég sokkal megismerkedett és híre miatt őt is elég sokan ismerték már.
Namelyr sosem járt más földeken, neki éppen elegendő az, amin él, bár talán a legtisztább az lenne, ha felszállna egy hajóra, hogy azután kikössön talán éppen Evolyran partjainál.
Egy új világ, ahol nem ismeri senki, nincs olyan, aki tudná, ki Kain, Anzar fattya, ahogy mondják…
Sóhajt is egy nagyot, meglobogtatva a tűz lángját.
Nehéz az árulók sorsa.
Kain hallott már bő hét évszázados léte alatt egy helyről, ahol a sárkányok békében élnek, sőt szövetségben a kétlábúakkal. Evolyran volt az, de a két vándor éppúgy nem mond neki semmit.*
- Hallottam én is egy világról, ahol szövetségi viszony van a magunkfajta és a kétlábú között.
Talán nekem is ott lenne a helyem.
*Morogja halkan, félig maga elé, félig Sounak.
Közben kihúzza a köveket, melyeken a halak vannak a levélben. Az illata alapján már jó az étel, de azért tőrét elővéve megszúrkálja, csak úgy levélen keresztül.
Szaglása most sem csapta be.
Kettőt a halak közül Sou elé tol, a másik kettőt pedig maga elé veszi. A levél, bár kellően megpörkölődött, nem porlad el, ahogy leteszi maga elé és széthajtja. Nem megy már vissza a fához, kerüli a felesleges mozdulatokat.
A hal látványra sem rossz.
Felpillant Soura.*
- Jó étvágyat!
*Miközben kényelmesebb pózt vesz fel, úgy, hogy közben lába között maradjon az étel, még megszólal.*
- Mi a neve a kék sárkánynak?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-02, 7:08 pm

- Meglehet. – Nem igazolni akarj a kijelentést, inkább egyet ért Kainal ebben. – Talán sokunknak jobb volna ott. – Tényleg csak talán, hiszen az itteni sárkányok szinte nyilvánvaló, hogy hozzászoktak az itteni élethez, a velejáró rejtőzködéshez, megvetéshez, vagy éppen a könnyű préda megszerzéséhez, viszályok .. Sok minden áll mindkét oldalon, kár is mélyebben feszegetni.
Sou fél szemmel, elnyúlva figyeli, ahogy Kain ellenőrzi a halak állagát, jó e vagy még nem árt ha sült egy keveset. Mivel az előbbi forog fen, feltornászta magát, noha feje kellemetlenül visszahúzta, de erőt vett magán és óvatosan, hogy meg ne égesse kezét, ha már ellátta néhány horzsolással. Az egyiket maga mellé, míg a másikat maga elé tette le, kihajtogatta a levelet és megcsapta orrát a sült hal illata, ami kellemesen elvegyült a fűszerekével, jó néhány percig csak nyál csorgatva adózott az illatnak, majd tört az omlós húsból egy kisebb falatot. Egyik kezéből a másikba véve eljátszott vele, míg meghűtötte egy kicsit.
- Köszönöm és viszont! – Válaszolt mielőtt bekapta volna a falatot, amit hamarjában követett a következő, nagy gonddal járt el, hiszen folyami hal lévén a szálkákban sem volt híján és az ilyen pöttöm testben igen veszélyes is lehet. Ez aztán valóban nevetséges lenne, egy megtermett és harcias anyamedvével való szerencsés találkozás után, egy halszálka végez vele, még ironikus is a tetejében. Úgyhogy, nem akar így járni. S bár valóban nem egy beszélgetős étel a hal, még is csak lehet diskurálni közben hiszen a halcsontokat is ki kell szedegetni a fehér húsból.
- Azura, legalább is nekem ezen a néven mutatkozott és a hajóján is mindenki így szólította. Igazán kedves hölgy, bár .. elég rendesen megszidott. – Emlékezett vissza azokra a percekre, amikor a már kevésbé dideregve ült a kék sárkány kabinjában, egy gőzölgő teával, aminek azóta sem kívánja felidézni az ízét. De miközben megkapta a meggondolatlansága miatti szentbeszédet, valamiért nem merte csak úgy letenni a bögrét és közölni, hogy akármiből is készítették, förtelmes. Viszont néhány korty után minden porcikája kellemesen felmelegedett, azóta is csak gyanítja, hogy valami mágikus ital lehetett. – Talán ismered? – Valahogy Kain kérdése magával hozta ezt is, s ez mutatja azt is, hogy Sou nem meggondolatlan. Bár megbízott Aziuraban, nem mesélt neki Kainról, ahogy Nibenek is csak nagy vonalakban, meg aztán .. mostanában, ha Kain felé terelődnek a gondolati mindég eszébe jut egy szó, Loahck. Népe nyelvén leginkább bolyongónak fordítanák, de több jelentéssel is bír.
- Nagyon finom lett .. igazán örülnék, ha ennyi érzékem lenne a főzéshez. Múltkor a kocsmárosné magára hagyott a raguval, aznap vacsorára csak sült és kása volt. pedig nem nyúltam hozzá!

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-03, 1:29 pm

*A hal minden szálkája ellenére gyorsan fogy, és ahogy fogy, úgy válik hangyányival jobbá Kain hangulata is. A sem is mintha már kevésbé fájna egy kicsit.
Az egyetlen, amire az evésen kívül figyel, az a kék sárkány neve.
Lassan dereng fel a kép lelki szemei előtt az idős kékről. Neve hallatán már biztos benne, hogy tudja, ki is az.
Az asszonyság is azon kevesek közé tartozott, akik szívjóságból álltak a gyengébb mellé, mert nem kívánták az ősiek mészárlását tovább nézni.
Legalábbis Kain így emlékszik vissza a régmúlt beszélgetésre, melyet Azurával folytatott.
Mert ismeri, már biztos benne, de hét évszázad távlatából már homályosulnak azok az emlékek, melyek nem égetik bele magukat az elmébe.
Nem volt nagyon rossz, mint a háború a beszélgetés és így nem is olyan maradandó, mint azok a dolgok, melyek máig kísértik ébren és álmaiban is.
Sou kérdésre kapja fel töprengéseiből a fejét.*
- Találkoztunk egyszer, nagyon régen…
*Adja meg a bizonytalan választ.*
~Ehh, lassan olyan leszek, mint az öregek. Elveszek az emlékeim között, pedig korom után még több állna előttem, mint mögöttem!~
*Mérgelődik, s kis híján le is szalaszt egy szálkát, de emberi külsejéhez tartozó gyengébb szervezete nem tolerálná ezt a dolgot, így inkább halk köhentéssel tartja fent a szálkát.
Azura, aki nem soká vett részt a harcokban, hiszen mely sárkány az, mely szívesen öli saját vérét? Jó érzései akadályozzák az ilyenben, talán pont ezért Kain sem soká folytatta volna a háborút a másik oldalon, Lanur népe mellett.
Szomorú, elmélázó szemei ismét a gyöngysárkányra vándorolnak.*
- Csak gyakorlás kérdése. Ha van kitartásod, kedved csinálni, nem ördöngösség.
Az öregasszony hogyhogy nem hagyta el e partokat?
*Jóllehet sejti a választ, hiszen őt is szíve ide húzná, ha távozni akarna. Ez a föld, melyhez köti élete, emlékei.
A hal közben el is fogy, s Kain, elégedetten ül, élvezve a gyomrában lévő kellemes meleget.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-06, 11:18 am

- Tényleg? – Kérdez vissza, érdeklődve és még is halkan. Egy apró kis sóhajjal megtoldva az egészet, biztos .. Biztosra veszi, hogy Azuraval el tudnának beszélgetni, talán egy kicsit könnyebb is lenne mindkettőjüknek. Ezen morfondírozik, miközben már nincs miből törnie, ez némileg meg is lepi, azért egy viszonylag nagy halat nehéz úgy megenni, hogy azt szinte észre se vegye. Már pedig most ez történt. Elnézi, kérdőn felhúzott szemöldökkel a meg kormolódott szélű levelet, de azon csak foszlányok, apró darabkák és szálka kupacok voltak. A gyomra viszont még nem jelezte, hogy tele lenne, igen, még hiányzott a kellemes teltséget adó érzés, így apró vállvonás után a másik halért nyúlt.
Ahogy kibontotta, kifizetődőnek érezte, hogy nem járt el rögtön így, amikor megkapta. Nem hűlt ki, de nem is olyan égetően forró már,egyszóval fogyasztható és teszi is. Továbbra is körültekintéssel, talán ezért nem is tűnik fel számára, hogy bizony Kainnak ha csak kis gondja is, de meggyűlt egy ravasz kis csontdarabbal. Maga csak apró szúrásnak lett áldozata, ami ínyét érte, de ez a halétekkel járó, gyorsan feledhető bosszúság. Finom, még mindig és az is marad.
- Hát .. nem tudom, majd igyekszem. Mert, úgy érzem, hogy szívesen eltöltöm az időt a konyhában, aprítással meg ilyenek, de amikor valami épkézláb ételt kéne belőlük készíteni, akkor valahogy megáll a tudományom. – A következő falat szálkátlanításának állt neki, ezért is volt ideje jártatni a száját. – Nem mintha ízre nem lett volna jó a kása, csak hát elég rendesen odakozmált és … Még az emléke is szörnyű. – Mosolyogja meg saját ügyetlenségét, amit valahogy Kain előtt egyre inkább nem érez szégyennek. Mintha bízhatna abban, hogy az idősebb sárkány, ahogy az egy bátytól is elvárható, majd ellátja életrevaló tanácsokkal. Múltkor is ez történt.
- A fiai miatt. – Jókedve egy kicsit alább hagyott. – Azt mondta, ha meg is ölnék, akkor is az anyjuk és szeretné rajtuk tartani a fél szemét. Erős asszony, ahogy te is erős vagy. – Biztatóan pillantott fel, Kain sötét szemeit keresve, amik hiába voltak komor feketék, képes volt meglátni bennük az igazi pillantást. Egy újabb lépés talán előre, de akkor is felmerül benne a kérdés. Meddig képes még erősnek maradni az aranysárkány? Féltését azonban valamiért továbbra is eltitkolja, eszik, hogy mást még véletlenül se engedjen szabadjára gondolatai közül. Pedig mennyivel jobb beszélni, nem érzi a vállaira nehezedő fáradságot és a mellkasát szorító fájdalmat, egyre kellemetlenebb. – Elég lesz? Ha gondolod, még megpróbálhatok fogni .. bár lehet ahhoz már egy kicsit lejjebb kéne menni. – A mondanivalója vége már igen erőteljesen kimondott gondolatok voltak s még csak észre sem vette, csak jóval később. Lehet tényleg nem árt, ha jobban figyel magára.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-06, 9:57 pm

*Kain nagyon gyorsan elfogyasztja a halat. Meg kell hagyni, így sokkal ehetőbb, mint nyersen, de azért nem vetemedne halfogásra, ha van más lehetőség.
Jelen állapotában már túléli ezzel a kevéske étellel. Egyébként is meg kellett szoknia, hogy kétlábú alakban annyit egyen, mint a kétlábúak, hiszen egykettőre elárulta volna magát azzal, ha egy egész sárkánynak elég ételt fogyaszt egy evésre.
Így inkább megszokta az emberfélék igencsak csekély adagjait. Ekkora testnek bizonyára bőven elég, de egy sárkány gyomrába sokszor még előételnek is kevés.*
- A legtöbb ételnek leginkább odafigyelésre van szüksége. Ha ott hagyod a tűzön, odakozmál.
Ahogy a sültet forgatni kell, hogy egyenletesen süljön át minden része, úgy a tálban készült ételeket kavarni, mert a tűzhely nem ugyanúgy melegíti minden pontján.
*Nem emlékszik Azura fiaira, de hogy is emlékezne, hiszen nem is oly régen még arra sem emlékezett, hogy beszélt-e egy bizonyos öreg kék sárkánnyal.
Most már arra igen, de így sem mondható el, hogy mindent átbeszéltek volna vele.
Bár Azura tudta, hogy kicsoda is Kain, s talán ezért nem osztotta meg minden titkát vele.
Az arany sárkány nem válaszol Sou megjegyzésére. Régen nem érez már magában elég erőt semmihez. Még a túléléshez sem, csak valami csoda folytán támad fel benne újra és újra az életösztön, és sarkallja arra, hogy küzdjön tovább és óvja azt, minek már semmi értéke nincs.
Azért belenéz a gyöngysárkány szemeibe. Talán most az igazi pillantás mellett erősebb valamivel az elgyötörtség érzése bennük.
Pedig egyszer azt mondta neki egy öreg arany, hogy nagyra hivatott, többre, mint a legtöbb halandó sárkány.
Mégsem érezte ezt magában sosem. Az öreg mondta neki: „Egyszer, ha eljön az ideje, a főnixek emléke hív majd el innen, s te hiába is állnál ellen, menned kell majd.”
Azóta minden megkérdőjelezi már ennek a mondatnak a létjogosultságát, hiszen épp csak ezen a napon volt kész feláldozni halandó életét, hogy végre békére leljen.
Ez nem nagyra hivatottság, s nem is erő Kain szemében. Ez gyengeség, melynek nincs helye a világban, ahol ilyen sok kihívásnak kell megfelelni.*
- Elég lesz.
*Szól egészen halkan. Ő nem vesz észre semmit Sou szavai mögött. Megelégszik az étellel, inkább csak ül tovább. Így nem fáj a seb.*
- Azura nem beszélt a fiairól, ahogy sok minden másról sem. Megtehette, hisz én sem beszéltem magamról sokat, mégis ismert engem.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-08, 1:12 pm

Visszaemlékezik a konyhai mutatványára, határozottan nem hagyta magára a kondért, legalább is nem olyan hosszú időre. Vagy. Nem biztos nem lehetett több az egész öt, tíz, kizárt, hogy több legyen húsz percnél. De bizony, kénytelen volt rájönni, hogy tetemes dolgában –még mosogatnia sem kellet-, igen csak megfeledkezett a raguról és ezt így utólag igen fájdalmas beismerni. Arca még is árulkodik minden gondolatáról, most arról, hogy rájött miért is ért olyan csúfos véget az előzőekben említett étek. A kásával ugyan más a helyzet, de csak annyiban, hogy azt okkal hagyta maga mögött és elméletileg lett volna, aki ügyel rá. Még sem volt? Ezen még el is tűnődne, de nem kell oly nagy halmazt átkutatnia, hogy ama bizonyos illető vajh mivel foglalta el magát. Hiszen egy kerek hóna múlva örök hűséget fogad.
- Megjegyzem! – Mosolyog vidáman. – És ezentúl óvatosabb is leszek, persze, egy időre ki vagyok tiltva a konyhából, legalább is kuktai minősítésben. Oh, talán nem is tudod, a Pirkadati fogadó felszolgálója vagyok, mikor nem Níbenek segítek .. – Lemondóan oldalra pillant, ahogy emlékezetében az öreg semmitmondó arca előkerül, csak a sötét pillantásában megbújó csillanás sejteti, hogy megint titkol valamit, hogy megint olyan dolgon töri a fejét, amivel szolgálatba állíthatja. Mennyire elege van az öreg sárkányból, de minduntalan elmegy hozzá, vagy ugrik az első hívására, aztán persze morog, hogy miért is teszi. – Egészen fura, hogy a fogadós visszafogadott és még a fölött is szemet huny, hogy hetekre, esetleg hónapokra eltűnök. – Lehajtott fejjel töpreng, aztán egy megadó sóhajjal újra Kainra emeli tekintetét. – Nem mintha túl sok pénzébe kerülnék.
Látva azonban a másik tekintetét, nem tud többet mondani, a hosszabbra nyúló csend alatt viszont nem maradt tétlen. Még maradt bőven hal és mint túl hosszan nem elálló étek lévén, inkább belapátolja a maradékot. Megfogta, erőt ölt bele, Kain megsütötte, ő is erőt fektetett, abban hogy ehetővé tegye a halakat. Tehát meghagyni, pocsékolás lenne. A gondolatai ettől azonban nem tértek nyugovóra, fogalma sincs honnan ez a nagy segíteni akarás, de szeretne a másikon segíteni, csak a módját nem tudja. Olyannak érzi a dolgot, mintha egy teljesen sötét szobában tapogatózna, mert látni nem látja, de tudja, hogy valahol rejlik egy parányi kis fény és érzi, hogy képes lenne beragyogni az egész teret, elűzve a sötétséget.
Bólint, ezzel maga is így van. Éhes pocakjának most már egy szava sem lehet, tele van, kezét törölgeti miután kelő távolságra taszigálta a leveleket. Fáradt, egyre inkább érzi, de bevallani még nem igazán alakra. Viszont muszáj eldőlnie, mielőtt megadná magát és talán a frászt hozva a másikra esik össze ültében. Egyik karját feje alá vonja, párnapótlékként használva, a másikkal támaszt nyújt. Mindjárt jobb, most már csak ébren kell maradnia.
- Fáj ..- Kezd bele tétován. – .. az emléke. Messze nincs kellő tapasztalatom, de úgy láttam, megbánta, amit tett és ezért olyan fájdalmas a múlt és kísérti, mint egy gonosz szellem. Te is megbántad? .. – Feljebb könyököl, Kain tekintetét keresve. - .. Nem tűnik lényegesnek, de ha a tetteink mellett kiállunk, elfogadjuk helyesnek és bármit is tettünk nem szabdal tovább, tudást ad, de ha megbánjuk és már jóvátehetetlen. .. Elemészt. – Újra és újra megtörténik, saját gondolatait egy másik élet tapasztalata támasztja alá. Most azonban oly nagyon nem bánja, talán pont most lelte meg a kis lángot, de még nem tudja, hogy teljesen elfojtotta, vagy fellobbantotta. Régebben sejtette, most már tudja, hogy minden ilyen beszélgetés kétélű fegyver és a nélkül használja, hogy biztosan tudja forgatni.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-08, 5:02 pm

- Annál a fogadónál találkoztunk…
*Jegyzi meg félhangosan az arany sárkány, utalva Sou felszolgálóságára. A Níbe név ismét előkerül, de hát senki nem tiltja az ifjú gyöngysárkánynak, hogy más sárkányokkal barátkozzon. Kain nem fél attól, hogy gyakorlatilag egyetlen barátja elárulná bármelyiküknek is.
Nem is figyel rá, hogy Sou elheveredik. A vizet nézi, s a tovarohanó hullámok elviszik gondolatait is valahová, nagyon messze. Egy csatához, melyben éppen együtt vettek részt Azuráva. Bizony előfordult azokban a vészterhes időkben, hogy ha a sárkány nem is akart, akkor is belekeveredett egy-egy összecsapásba. A Hajnal mentén akaszkodott össze néhány sárkány és egy seregnyi emberi katona.
A csatában csak látta a kék sárkányt, de nem feledte, mert egyben tűnt harcolni vágyónak, de ha jól látta egyetlen fajtársat sem pusztított el, csak feltartotta őket.
A víz éppen arra a kora reggeli csatára emlékezteti, s arra is, milyen éhes is volt azon a reggelen.
Sou szavaira kapja fel újra tekintetét a vízről.*
- Nem csak az számít, én megbántam-e. Az is számít, mások hogy ítélik meg. Sárkányok, Lanur bagázsa…
Megbánhatsz valamit, amit a szívedet követve követtél el? Úgy, hogy közben azokat bántod, akikhez tartozol, akiket tisztelsz és szeretsz?
*Nem, nem akar többet mondani. Talán attól is fél, hogy az ifjú sárkány csalódik benne, ha megtudja, hogyan fordult önnön népe, nevelőapja ellen.
Talán óvatosságból, hiszen elég egy-egy elejetett szó és a Furia-szerűek máris kapnak az alkalmon, hogy a gyanútlan kis fehér sárkányból kiszedjék mindazt, amit az árulóról tud.
Namelyr lelki szemei előtt már fel is sejlik egy véres, szétszaggatott tollcsomó, s mellette a letépett, felszakított pikkelyek és az üveges, zöld szemek.
Megrázza fejét, hogy elűzze a képet. Fekete haja körbelengi szokásosnál is fakóbb arcát.*
- Nehéz dolgok ezek. Talán sosem lehet egészen eldönteni némelyekről, hogy azok helyesek voltak, avagy életed legnagyobb hibái.
*Fekete, fájdalomban égő pillantása most a heverő fiún időzik egy kicsit.*
- Csak nézőpont kérdése a helyes és helytelen bizonyos tetteknél.
*Nem szól többet, tekintete visszavándorol a vízre. Nyugtató hatással van, valahogy elviszi a gondolatait, néha nem is messzire, csupán Enion tornyai közé, mikor az eső elmossa a tornyok tövénél terjengő füstöt, és az égbe törő, gigászi kőoszlopokon megcsillan a nap fénye.
Az esőillat belengi a tájat és sárkányok ezrei szállnak ki barlangjaikból, hogy élvezzék a napot.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-09, 1:21 pm

Engedi beszélni Kaint, nem vág közbe, hiszen valamilyen szinten erre várt, hogy mondjon valamit, akármit. Még, ha csak nézőpontokról is van szó, valamit, minden alkalommal egy kicsit többet tud meg, a fülét sem tartja csukva más helyeken és óhatatlan hall dolgokat. Igaz, Kainról éppen csak valamicskét hintett el orra előtt a Azura, neki sem hajlott szíve arról az időről való mesék felemlegetéséhez. De neki ott van az egész hajó legénysége, akik ismerik, tisztelik és szeretik. Kis enyhülés, egy biztos hely, ahol meghúzódhat gyermekei sóvárgó, gyilkos tekintete elöl. De az aranysárkány? Egy zug, az otthon védelme, vajon csak ennyi vigasztalja a mindennapokban?
Felül és szomorúan nézi a fájdalmas tekintetet, nem akarja megváltoztatni, de szeretné látni, milyen, amikor az öröm csillog benne. Közel sem egyforma ez a szempár azzal, ami mindig mosolygott rá, igaz, az egy másik sárkányhoz tartozik. De szeretne bízni benne, hogy ez a szempár is fog még mosolyogni. Talán túl naiv, gyermeki gondolat ez, de ez vezérli, amikor feláll és Kain mellé sétál. Illő, de most fölösleges dolognak tartja, hogy megérdeklődje szabad e mellette, azt a talpalatnyi föld, ahová letelepedett. Sou is a rohanó habokra vetette pillantását, hogy kissé összerázhassa a gondolatait.
- Meglehet. De ilyen alapon egészen lealacsonyíthatnánk a dolgot. Itt a természet, megtiporjuk, sokan akkor is vesznek javaiból, mikor nincs rá szükség. Részünkről természetes, hogy ágat törünk és füvet taposunk, s csak azért nem kerítünk ennek nagy feneket, mert nem szólnak vissza. Pedig meglehet, ugyan úgy éreznek és szenvednek, mint mi egy háború során. – Egy sodródó ágat kísért tekintetével, s csak mondata végén pillantott Kainra. Igen, a bűnhődést kezdhetné mindenki az alapoknál, mert hány és hány nyúl, őz és virágcsaládot tesznek tönkre egyetlen döntéssel. Életben akarok maradni, táplálni akarok valakit, megóvni. – Nehéz, szív és ész harca sosem volt könnyű, de mások véleménye csak annak fontos, aki nem békélt meg önmagával. Ha te hiszed, akkor, az úgy volt helyes, rendben van. – Elgondolkodva húzta fel térdeit, átkarolva, hogy egyben tartsa, de nem csak lábait, magát is. – Mások, .. meglehet sosem bocsájtják meg, de megint mások talán megértik és elfogadják… különösen azok, aki szeretnek. Lehet túl így túl egyszerű .. – Így túl semmitmondó, nem törölheti el évszázadok nyomait, de nem is kell, csak egy fogódzkodóra van szükség, ami egyben tart, ami célt adva minden reggel azzal köszönt, ezért érdemes felkelni és továbbmenni. Ahogy elhallgat lassan egy egész kép kezd kialakulni benne a múltról, Kain múltjáról, háború és azok gyűlölete akik közé tartozik. Egy beszélgetés foszlányai is felrémlenek, igen, Kain elárulta a népét, az okát nem tudja, de úgy érzi annyira már ismeri az arany sárkányt, hogy tudja: nyomós indoka lehetett.
- Hah. – Nyújtózik, valahonnan váratlan jókedvet halászva elő. – Ha legközelebb, megint ilyen búvalbélelt témát hozok fel. Engedélyt adok, hogy fejbe kólints. Rendben? – Érzi, ennyi talán elég volt, Kainra bízza karja e tovább boncolgatni a dolgot, vagy sem. De még egy lényeges dolog eszébe jut, ezért négykézláb kimászik a fa koronája alól és az eget pásztázza, egy őrködő lovast sem lát. Biztató. Visszatelepedve Kain mellé, nagy levegőt vesz és a következő pillanatban elő is tűnik az egyik szárnya, maga elé hajlítja. Furán festhet a jelenlegi méreteihez képest, hatalmas szárnnyal, félszárnyú angyal, mi? Végigfuttatja ujjait a tollakon, keres közöttük és rá is akad egy megfelelőre, ami ujjai között maradt, mikor a többi eltűnik, mielőtt azonban ajándék gyanánt Kainnak nyújtaná, gyengéden ráfúj.
- Ezt szeretném, ha elfogadnád. Nincs sok haszna, apró szelet lehet vele csak kelteni, de .. – Reménykedve figyeli Kaint. Elfogadja e? - .. ha, ha megkéred, elvezet Borostyánligetbe. .. Ott telepedet le a népem, biztos jól esne egy kis sárkánytársaság, nyugodt környezet. Persze, nem kötelező elmenned, csak egy ajánlat …

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-09, 5:09 pm

*Nem mozdul meg, amikor Sou mellé telepszik. A világért sem mutatná, hogy jól esik neki a társaság, ahogy azt sem kötné a kotnyeles kis gyöngysárkány orrára, hogy mennyire kedveli.
Nem az a fajta, aki szereti megosztani az efféléket.
A sodrásról a fehér sárkányra vezeti tekintetét, majd az ébenfekete szemek letévednek a kezében tartott.*
- Nem értettél meg, talán én voltam túlontúl magasröptű. Nem szív és ész harcáról beszéltem. Oly harcról, melyben egyik kezed mindenképp sebezni vagy kénytelen. Szívednek mindkettő kedves, még ha másért is, de döntened kell. Melyik kezed sebzed vajon? Bármelyiket is, mindenképp fáj, s nem csak a kezednek, hanem magadnak is. A helyes döntés talán az lenne, hogy nem sebzel, de az én sorsom még ettől is bonyolultabb, mert sebezni kellett.
*Most nem szól, de szemeit nem veszi le a másikról. Kutatón néz belé, mintha azon tanakodna magában, mit és mennyit mondhat el, de nem látja az erőt, mellyel a hozzá hasonlóktól megvédhetné magát az ifjú Sou.*
- Néha az idő nem gyógyítja be a sebeket. Nem másokon. Nekem nincsenek szeretteim. Akik ismernek, csak mint egy nagy sárkány nevelt fiát ismernek. És a tetteim után….
*Ismét a folyóra szegezi pillantását. Ne akarja az egészet elmondani Sounak és minél kevesebbet mond, a fiú annál nagyobb biztonságban van.
Végül, ha még mindig tartja Sou a tollat, ismét arra néz rá.
Most jut el tudatáig, amit a gyöngysárkány mondott.*
- Te megmutatnád nekem a helyet, ahol néped rejtőzött el a hozzám hasonlók elől?
Megtisztelsz vele.
*Lassan veszi el a még mindig kissé meleg tapintású tollat. Érzi rajta a sárkány testmelegét, s miközben nézegeti, azon gondolkodik, hogy mikor Rodelust kereste, akkor Tarabas adott neki egy gyűrűt, melynek végül igen nagy hasznát vette, mikor Furiával csapott össze.
Ha akkor nem fogadja el azt az apró, fehér gyűrűt, most halott lenne.
De hogy ez jó-e, avagy rossz….nem tudni.*
- Köszönöm.
*Egyszerűen, férfiasan köszöni meg, minden cicoma nélkül. Neki nincs adni valója, amit adhatott, a medve ellen már megmutatta. Hűségét, erejét.
Akik fontosak számára, azokért kiáll. Még mindig.
Igaz, ezt gondolta akkor is, amikor Anzarnak végezte el a megbízásokat a kétlábúak között.
Jó ülni a víz mellett, de előbb, vagy utóbb el kell indulniuk innen.*
- Hamarosan tovább kell állnom.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-09, 7:09 pm

Pillantás azt sugallta, hogy meglehet. Igen, meglehet, hogy nem tejesen értette meg, azt, amit Kain mondott neki, de úgy véli, a lényeget azért érti és így meg pláne. Nem lehetett könnyű akkoriban, hogy kellett, egyik oldalra kellet állnia, mert nem foghatta mindkettő pártját. Valahol ez így van a gyerekekkel is, ha hárman vannak, ketten biztos összevesznek és a harmadik szándékaitól függ, bár most nem szándékosságról van szó. Ha választ a két pajtás közül, biztos, hogy a másik örökre megharagszik rá, ha nem választ, akkor meglehet, hogy érvei folytán kibékülnek, vagy egyikük sem akarja már soha többé barátjának mondani. Ezek az egyszerű dolgok, milyen nagy jelentőséggel bírhatnak, de gyerek korban még csak civakodásnak hívják, felnőtté érve már háborúnak. Szomorú.
Kainra pillant, állja annak tekintetét és igyekszik a gondolataiba látni, de hiába, ehhez nincs tehetsége, de úgy tartják a gondolatokat lehet olvasni akkor is, ha azokat nem hallhatjuk, nem leshetjük meg megfoganó helyükön. A kimondott szavak mögött most joggal gondol többet, féltést, másoktól, akik talán hatalmasak és még sem mondja, hogy nem számít. Mert igen, látja, számít és nem várja el, hogy ezt nagy büszkén megosszák vele, elég, hogy észrevette. Egy ilyen marcona, kissé mogorva sárkánytól ez is éppen elég. A tollra siklik tekintete, puhább, mint a madaraké és fényesebb is, a vége sem matt fehér, ahogy az elvárható lenne, pikkelyek fedik, gyöngyházfényűek. De ez nem is lényeg, tanakodik, elmondja e, hogy a toll eltűnik, ha meghall … Nem, biztosra veszi, hogy nem fog megtörténni, legalább is ebben az évszázadban nem.
- Tudod, nem a magadfajták elől. – Kezdett bele, méltatlankodva, majd feloldódva az ég felé nézett. – Régen a Két Nagy döntött mindük helyett, most ők döntöttek úgy, hogy a többi nép között akarnak élni. Nem féltem őket, szabadok és boldogok. .. Ó igen, a telihold fényénél érdemes lesz megnézni. – Ötlött eszébe, hogy a holdpor bizony tollait is érte az elsőknek, így az is ugyan úgy dereng, mint pikkelyeik, ám csak a tiszta telihold fényénél. De örül, hogy erről végül nem feledkezett meg feltűnő lehet, ha medálba fogják, vagy táskára tűzik, ahogy nem egy erdőjárónál látta már, sőt egyik városi útja alkalmával fácántollakat látott egy puccos női kontyba fűzve. Ettől ugyan messze nem tart, sőt, elég komikus lenne a látvány, Kaine, konttyal és tollal a hajában. Megrázza a fejét és le is hajtja gyorsan, nehogy sikerüljön kinevetnie saját képzelt képét. Nem szívesen magyarázná meg, hogy mi is ütött belé ilyen hirtelen.
- Egy valamiben azért tévedsz, én .. Nem, nem fogom azt mondani, hogy szeretlek, mert az túl zavarba ejtő lenne. … Bátyámként tekintek rád és te Kain vagy, bármit is követtél el a múltban és teszel a jövőben, tőlem mindig azt fogod visszakapni, amit felém mutattál. – Kicsit zavarba jött, pedig többnyire nem beszél olyan nehezen az érzéseiről, de sosem tudja mit hoz elő vele Kainban. Nem akarja újra és újra rosszra emlékeztetni, viszont, amit közölt, nem lehet annyira rossz. Na jó, leszámítva, hogy róla, Souról van szó, ami egyet jelent egy hebrencs kölyökkel. – Ezt jó ha megjegyzed! – Összeszedve magát, komoly tekintettel nézett a másikra. Az indulás gondolata viszont annyira nem érintette jól, meg aztán együtt, külön, valószínűleg az utóbbi. Csügged, ahogy eszébe jut, hogy neki még vissza kell mennie Alvanian városába, néhány dolgot elfeledett. – Haha, azt hiszem én pihenek még itt egy kicsit. A városban hagytam pár dolgot, mint válaszlevél és étel. De azokhoz az emberekhez, most nem vagyok elég fitt. – Félig az orra alatt motyogva beszélt, miközben egy félig már elszárad, közönséges, mezei virág fejét kezdte el piszkálni. Igen-igen, pihen egyet, aztán majd … majd elindul.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-10, 1:05 pm

*Az arany sárkány hallgat. Meghallgatja, amit Sou mond neki. Fogalma sincs, mit mutatott Sou felé. Nem az a fajta, aki könnyen kifejezi érzelmeit és nem is az, akinek ilyesmi szándékában áll.
Sosem volt az, talán ezért is kerülte el a családalapítás lehetősége.
Sou szavaira, legalábbis a komoly tekintettel kiejtettekre már reagál is. Igaz, jóval többre, mint ez az utolsó mondat.*
- Ha a ligetben élnek, akkor hogy élnek a többi nép között?
Köszönöm, hogy bátyádnak tekintesz. Nemigen akad rajtad kívül senki olyan, aki akár ehhez hasonlót is mondhatna.
Avlanion sem a kedvenc helyem, s a grifflovasok állandó figyelme is zavar, mert én nem szeretek szem előtt lenni. Ismersz…
*Teszi hozzá valamivel jobb hangulatban. Sou szavai nem maradtak hatástalanok. Nincs az a megveszekedett szívű sárkány, vagy bármilyen érzéssel bíró lény, akit ne érintene meg, ha érzi a szeretetet maga iránt másokból.
Kain pedig érzi. Most, itt, Avlanion egyik kis vízesése mellett, a csobogó napsütötte partján érzi, hogy valakinek számít.
Lassan, óvatosan tápászkodik fel, nem feledkezve meg a sérülésről. Tudja, hogy nem gyógyult meg egészen, de nincs maradása.
Nem Sou miatt, vele még töltené az időt, de valami mozgatja, valami hívja megint.
Belső nyugtalanság vesz erőt rajta egyre gyakrabban. Érzi azt a húzó erőt, mely a Hajnal-völgye felé hívja és valahová, még északabbra is.
Nem akar arra menni. Nem is tudja, mi ez, de nyugtalanítja.
Talán túlterhelt már a lelke, le kéne dobni a súlyokból, mert lassan, de biztosan pusztulásba kergetik, vagy ha abba nem, hát őrületbe.
Hétszáz év magány, hétszáz év őrlődés saját tettei miatt, s hétszáz év, mely nem tudta elmulasztani saját problémáit. Elég hosszú idő, hogy a legerősebb lelket is kikezdje lassacskán.
A fekete ruházaton a vér már megszáradt, nem is olyan erős a szaga, de ugyan ki állíthatná meg? Nincs vad a medveanyán kívül, aki szembeszállna egy sárkánnyal, még ha sebesült is.
Sejti, hogy nem fog ő még szaladni, de elég, ha eljut egy lakatlan, rejtett völgybe a hegyek között, ahol árnyékok védik a felfedezéstől, s ahova már nem lát el a grifflovasok szeme sem.*
- Hát akkor jó pihenést, Sou. És köszönöm a halat!
*Teszi hozzá még, majd egy intéssel indul is, ha nem tartóztatják.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-10, 3:13 pm

A kérdés hallatán őszinte nevetés tör elő belőle, igaz csak halkan és gyorsan elhalkulva. Szívesen dörgölné Kain orra alá, hogy nem ismeri eléggé a gyöngysárkányokat, pedig egyet ismer és akkor már, majdnem ismeri az összeset, persze nem egymás kópiái, de sok jellemző egyforma bennük. A nevetésből a mosoly megmarad és egy sóhaj is társul hozzá, ami annak köszönhető, hogy Kain szavai tovább folytak és bár örömöt okozott velük Sounak, valami kis hangocskát is felpiszkált. Ami csak úgy fokhegyről morogta oda, ezért nem jár köszönet, a te érdemed.
- Néha ne keress logikát a lépéseikben, ahogy az enyémbe sem. – Oldalra dönti a fejét és átformálja ülésmódját, a sarkaira támaszkodik ezt követően. – Szerintem, meghagyták maguknak a völgyet, mint búvóhely, a nyugalom szigete, ahová kedvük szerint visszatérhetnek, de ott is hagyhatják, hogy akárcsak én, szétnézzek Lanuria szerte. Az időseknek, meg a fiókáknak viszont jó hely, hogy biztonságban töltsék idejüket. És, mielőtt eszedbe jutna, nem féle, hogy rájuk találnak, a Krónikások vigyáznak rájuk. – S ennek hálát adott és köszönetet nekik, mert hatalmukat nem a múlt megőrzésére használták, hanem, hogy megmaradjon a jövőjük és ez becsülendő volt. Igaz, ehhez el kellet veszíteniük az otthonukat és rengeteg szerettüket, közöttük a két nagy leszármazottait, de fennmaradtak, úgy, hogy nem volt rájuk szükség. Megvannak és ez a fő.
Egyéb iránt nem hozza föl morgolódását, így is teljes mértékig elégedett lehet azzal, amit a másiktól kapott. Noha, azért voltak kétségei és abban egy hatalmas aranyszínű fej éppen az övén nyámmogott, de nem történt meg. Ahogy azonban mozgolódni kezdett, azért fájón tudatosodott benne, hogy útjaik újra különválnak és marad a vak remény, hogy majd valamikor újra találkoznak. Felrémlik előtte a törek a tányérkában, igen-igen, az parlagon hever.
- Várj csak. – Felpattant, túl hirtelen lett a mozdulat és feje néhány lépéssel odébb vitte. – Az ilyen hirtelen mozdulatokat kerülni fogom. – Nincs most olyan dolog, ami képes lenne levenni a jó kedvét, na jó van, de arra most igyekszik nem gondolni. Visszabattyog otthagyott helyére és kezébe veszi a kis tálkát, jobb híján a tetejére azt az anyagdarabot teríti, amivel be volt csomagolva. Majd Kain felé nyújtja.
- Ezt ne hagyd itt, még jól jöhet, most vagy egy kicsit később. Hűvös helyen tovább eláll, ha már nem ilyen az illata, akkor inkább dobd majd ki. de a tálkámat majd visszakérném! – Egy okot is szolgáltat a legközelebbi viszontlátásra, talán pont ő lesz az, aki újra felkeresi a barlangot. Persze attól még előfordulhat, hogy Kain éppen nem lesz otthon, viszont ki tudja ezt még így előre. Megállja, lassan leszokik a gyerekes öleljünk meg mindenkit búcsúzóul szokásáról. S bár nagyon szívesen találna valami érdekeset, amivel marasztalni tudná az aranysárkányt, nem tud, legalább is olyat, ami értelmes lenne. Így mosolyogva integet a távozónak, egy legközelebbi viszontlátást kiáltva utána.
S eztán, eztán visszatelepedett a tűz mellé, hátat fordítva a lohadó lángoknak, hogy a látványa ne idézgessen rossz emlékeket, de a melegét élvezhesse. Majd később visszamegy, most kipiheni magát, amennyire csak tudja. ~ Áj! Valamit azért mondanom is kéne egy szimpla bocsánatkérés mellett … mert Attea meg fog folytatni. ~

[Nagyon szépen köszönöm, a kalandot és a játékot is!]

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-08-10, 5:20 pm

*Nem vette magára a nevetést. Viszont várja a magyarázatot, amit meg is kap.
Csak bólint rá. Nem az ő tiszte egy egész nép sorsával törődni. A sajátját nem tudja kézben tartani.
Nem mozog gyorsan, meg is várja, mit hoz neki kis tántorgása után Sou.
Nem tud mást mondani, csak ismét ugyanazt.*
- Köszönöm.
*El is rejti a tálkát biztos helyre, hogy később még hasznára lehessen. Gyere nyugodtan. A tálkát visszajuttatom Nortelon mellé a barlangba. Ott megtalálod, ha engem nem is.
Kain arca is felderül egy röpke pillanatra, miközben búcsúzik a gyöngysárkánytól.
Örül a találkozásnak, bár a medvés kalandot kihagyta volna, de annyi baj legyen. Eggyel több, vagy kevesebb seb, már nem számít. Ha látszódni engedné a hegeket, lassan inkább valami torzszülöttnek nézne ki. .
Tudja is, hogy merre fog tovább menni. Döntött, dél felé veszi majd az irányt, de előtte még az a bizonyos völgy. Csak reméli, hogy könnyen ki tud kerülni Avlanion légierejének látóteréből, hogy arany pikkelyei ne hívják fel a figyelmet rá.
Int a fehér sárkánynak, majd lassan eltűnik a fák között. Útja felfelé vezet, hogy elhagyja a vízesést és a következő völgyben már rejtekhelyet találjon.*

//Én is köszönöm a játékot! Smile

//

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-04, 7:23 pm

//Mese - Aventhissel//

Már jó ideje magamban szidtam mindenkit, aki eszembe jutott, hiszen valójában nekem az ég adta világon semmi kedvem nem volt ide jönni, nem még játszani a jó kislányt is. De nem, nekem ki kell fognom az összes rigolyás istenséget, aki lusta a saját feladatát elvégezni és a nyakamba tudja sózni helyette. Remek, remélem senki nem gondolta komolyan, hogy én ezt szó nélkül, "jó" istenséghez méltóan tűrni is fogom, mert előbb fog Dremer világa kifogyni a lelkekből, minthogy nekem ez tényleg össze is jöjjön. Oké, fiatal vagyok és szeleburdi, de nem irányítható és végképp nem olyan, akinek egy nagy naiv felirat díszeleg a homlokán, annál azért kaptam már keményebb kiképzést is a becses szüleimtől. Éljen a fejem, mert ez szerintem nem a legkönnyebben elsajátítható tudomány ez, én már csak tudom, kényszerből kaptam meg. Egyébként pedig érdekes feltevés, hogy én aranyosan ide jövök és segítek, ahol tudok, ellenkezés nélkül. Nem mintha megtettem volna valaha is, azt hiszem kereken két perc elég volt ahhoz mindenkinek, hogy rájöjjön, nekem eszem ágában sincs a helyzetre való tekintettek moderálni magamat, ami azt illeti, szerintem a megjegyzéseim sokkal célra vezetőbbek is, mint bármi más, amivel megpróbálnám rávenni őket, hogy végre egyszer az életben viselkedjenek velem szemben úgy, mint a többi istenséggel, akiknek még nem volt esélyük kiismerni a temperamentumát és a rossz szokásait. Tudom, nem vagyok a szívük csücske, ami azt illeti, szerintem még akkor sem lennének hajlandóak őszintén válaszolni az esetleges kérdéseimre és rendesen viselkedni, ha egy teljesen elfogadható kinézettel és stílussal, na és persze saját készítésű bocsánat kérő tortával jelennék meg náluk. Ezt pedig nem fogom megtenni, vannak hülyeségek, amiket képes lennék elkövetni, de egyik sem az közülük, hogy békét kössek az elfekkel. Vagyis, van jó pár, akit nagyon szeretek és Eclairrel sincs bajom, de a kedves felsőbb vezetéstől már az ideg kapkod, hiszen eléggé begyöpösödött és hímsoviniszta a csapat. Na, lehet, hogy most szakadna le az ég, ha ezt valaki komolyan meg is hallaná, de szerintem csak az igazságot mondom ki, magamban, elvégre ha női irányítást keres az ember, azt csak a nimfáknál tud találni. Ott is csak azért, mert piszok "ritkák" a férfiak a fajban. Mindegy, lassan vissza kéne térni a jelenbe, mert úgy néz ki Aventhis ugyan jelentkezett a feladatra és jelen is van közben, de nagyon nem tudja, mit is vállalt el. Nem mintha én tudnám, ugyanott tartok, mint ő, hülye helyzet és még hülyébb feladat, az egyetlen különbség, hogy én már kimondtam egy igent, aminek hála Thalion félreérthetetlenül jelez, hogy jobban járnék, ha egyszerűen elmondanám a szellemnek, hogy miben segítsen, majd indulnék máris.
- Hát, azt hiszem neked sem lesz nehéz a teleportáció, így ha nem probléma, ezzel kéne eljutnunk Avlanion városába és megkeresni a felsőbb vezetést, hogy megkapjuk a segítségét még az előtt, hogy a védőpajzsok leomlanak... - foglaltam össze dióhéjban, hogy most szépen azt várják tőlünk, legyünk már olyan fürgék és sprinteljünk el Lanuria egy teljesen már szegletébe, valamint érjünk vissza a segítséggel lehetőleg még ezen a napon, mert bajban vannak. Remélem Aventhis megérti, hogy mit kérek tőle, még annak ellenére is, hogy közben szépen megjelent a repülő város, és őfelsége a vezetője már be is mutatkozott. Anyám, hogy ennek mekkora képe van, kedvem lenne most komolyan beverni azt. Csak éppen ezt nem tehetem meg, ugye Ritalea? Na, remélem azért a kedves elfek megteszik helyettem, amíg én megyek és eljátszom a kedvükért a reményvesztett kislányt. Lassan indulni is kéne, mivel még a végén el talál tűnni az itt egyébként is eléggé foghíjas idegzetem a hülyeségekhez és abban aztán senki számára nem lesz köszönet, kezdve azokkal ott a levegőben. A baj az, hogy nem csak ők szívnák meg, de én is egy évnyi büntetést kapnék utána a nyakamba, ami meg nem hiányzik, így nagy levegővel le kell győznöm a késztetést a terep erős átrendezésére. Ezzel megvárom, amíg kapok egy jelet arra, hogy végre én is bele avatkozhatok a dolgokba. Addig meg nagyon remélem, hogy senki nem akar megtámadni, ellenkező esetben a kedvemet elnézve komoly túljelentkezés lesz a halálba vezető út kezdetén. - Indulhatunk? Mi lenne, ha egyenesen a főtérre próbálnánk meg menni, mielőtt itt minden tönkremegy? - néztem felé, majd egyszerűen a szememet lehunyva próbáltam megtalálni a tökéletes helyet a landolásra. Ugyan megölni nem tudnak, de ez nem jelenti azt, hogy jól érezném magam, ha valami szúrós tárgyon kötnék ki, példának okáért az egyik szökőkút égbe nyúló tetején. Na, nem, ennyire nem vagyok béna, de akkor is, nem kell nagyobb feltűnés a kelleténél...

//életem egyik legsiralmasabb posztja, kb. húsz perc alatt írtam, de azért csak megvan Very Happy

//

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya Akahana, Aventhis//

*Avlanion, a vízesések városa, a béke szigete most Olassiëhez képest.
Ide érkezik Akahana és Aventhis, hogy Thalion kérésére igen erőteljes segítséget hozzanak.
Közismert tény, hogy Lanuria legerősebb katonai ereje itt tartózkodik. Másik közismert tény, hogy a vízesések városát nem csak a szokásos gyalogos és lovas századok katonái védik. Itt állomásozik a birodalom „légi ereje” is, éspedik a grifflovasok személyében.
Nem véletlenül küldte tehát Thalion az istennőt és a kísértetet, tudta, hogy ők gyorsan oda is érnek, s olyan gyorsan ugyan nem, de a gyalogos erőknél jóval gyorsabban vissza is tudnak érni a lovasok a város fölé.
Persze mindez nem csak az istennőn és a kísérteten múlik, hanem a Városi Tanácson, mely a hegyi város nemesi házainak képviselőiből áll, valamint Morses Kalatonon is, aki a grifflovasok feje.
Az istennő és a kísértet szerencséjükre, vagy épp szerencsétlenségükre éppen nem a városon belülre érkeztek, hanem a várost először ismertté tevő vízesések egyikébe.
Innen indulhatnak tovább a városba, hogy megkeressék a város vezetését, vagy magát a parancsnokot.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-09, 9:11 pm

// Miranda Walchot //

Dropie jó hangulatban érkezik Avlanion városába. Kellemes hangulatú nótát is fütyül hozzá, mely illik jelenlegi hangulatához. Izgatott. Nem véletlen ezt a várost szemelte ki magának. Látni akarja a város nevezetességéül szolgáló grifflovasokat, és nem csak a távolból. Reményei szerint ő is megtapasztalhatja a repülés érzését, melyre már oly rég óta áhítozik.
- Elnézést uram! Meg tudná mondani, merre találom a grifflovasokat? - érdeklődik az első járókelőtől, aki az útjába kerül.
- Arra! – mutatja az irányt, miközben egy aprót hátra is lép.
- Köszönöm! – válaszolja Dropie jó kedvűen.
Már rohan is a megadott irányba. Kis termete lévén könnyen lavíroz a város nyüzsgő tömegében. Azonban az egyik járókelőt már nem tudja kikerülni és nekiütközik.
- Bocsánat!
Mikor felnéz, látja, egy nimfába sikerült belefutnia. A fiatal surranón látszik zavarodottsága, még nem találkozott a nimfához hasonló teremtéssel, de egyben fel is lelkesíti őt, mivel itt a nagyszerű alkalom, hogy megismerjen egyet.
- Szia! Az én nevem Dropie Dan. A tied?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-09, 9:27 pm

/Dropie Dan/

A városba érvén, körbe sem tudok nagyon tekinteni, annyi ember és más féle teremtmény van. Az égen grifflovasok szárnyalnak hátasukon, és figyelik a környéket. Utam a fogadó felé vezet. Miközben gondolkodok hogy merre is induljak valaki nekem ütközik hátulról. Megfordulok és nálam valamivel alacsonyabb termetű lénnyel találom szembe magam. Mivel még hozzá hasonlóval nem találkoztam, ezért jól megnézem magamnak miközben ő bocsánatot kér, mivel "nekem jött".
- Szia! Az én nevem Miranda Walchot. - válaszolom a bemutatkozása után feltet kérdésére, pedig ritkán szoktam ismerkedni. - Te mi járatban vagy erre?- Érdeklődöm.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-09, 10:00 pm

- Te mi járatban vagy erre?
Dropie továbbra is a nimfát nézi. Lenyűgözi annak szépsége, nem tagadhatja le férfi mivoltát, végül mégis elkezdi válaszát.
- A grifflovasokat keresem. Véletlen nem tudod, merre vannak? Még sohase láttam griffet közelről.
Dropie miközben kíváncsian várja Miranda válaszát, újabb kérdésekkel árasztja el a nimfát.
- Már láttál griffet közelről? Ültél rajtuk? Repültél már?
Csak úgy záporoznak Miranda felé a kérdések, miközben a repülésnél Dropie már annyira beleéli magát kérdéseibe, hogy a hoopakját is felemeli a földről, kicsit meg is dönti.
Most már megvárja Miranda válaszait, mielőtt újabb kérdéseket tenne fel neki.
- Ugye te nimfa vagy? Bocsáss meg nekem, de még sose láttam nimfát, csak hallottam elbűvölő szépségükről.
Dropie kicsit zavartan fejezi be a mondatot, melyet egy újabb kérdés követ.
- Megkérdezhetem, merre tartasz?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-09, 10:20 pm

Az idegen válaszát várva felnézek az égre.
- A grifflovasokat keresem. Véletlenül nem tudod, merre vannak? Még sosem láttam griffet közelről.
Miután kifejtette válaszát, és még kérdezett is tőlem, azonnal válaszolni akartam... csakhogy Dropieból csak űgy röpültek a kérdések felém. Aztán egyszer csak elhallgatott, és várakozóan nézett rám.
- Sajnos a szállás helyüket nem tudom hol van, csak az égen láttam még eddig csak griffet. Még nem is ültem és nem is repültem velük, jobb szeretek a földön lenni, vagy a vízben.
Na tessék, már el is árultam magam. Dropie nyilván tudja mi vagyok, de nem baj, most már azt is sejtheti hogy a víz az elemem mivel kicsuszott a számon, bár nem konkrétan csak utaltam rá.
- Ugye te nimfa vagy? Bocsáss meg nekem, de még sosem láttam nimfát, csak hallottam elbűvölő szépségükről. Megkérdezhetem, merre tartasz?
Érzem hogy arcom lángra kap ahogy azt mondja ez a fiú hogy szépség... még sosem mondtak ilyet nekem... bár most sem konkrétan rólam állították. A kérdésére próbálok választ kigondolni, de nagyon nehézkesen megy.
- Hát... öhöm... egyenlőre csak ide a fogadóba szeretnék menni. De oda nézz!
Mutattam egy leszálló félben levő grifflovasra.
- Nézzük meg hol ér földet rendben? Amugy ha nem sértelek meg, megkérdezhetem hogy te mi vagy? De tényleg ne sértődj meg, csak nemrég kerültem el otthonról és még nem ismerem az összes körülöttem élő ismeretlen dolgokat.
A mondat végébe már bele sültem, és éreztem hogy ismét elpirulok, de reménykedtem hogy azért Dropie érti hogy mit karok mondadi illetve kérdezni tőle. Abban a reményben néztem rá, hogy nem sértődékeny.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-09, 10:54 pm

- Hát... öhöm... egyenlőre csak ide a fogadóba szeretnék menni. De oda nézz!
Dropie követi a nimfa kezét, majd ujjának az irányába néz.
~ Egy grifflovas
Dropie arcán egy örömteli mosoly jelenik meg, miközben elképzeli magát a lovas helyébe. Nehéz is lenne most visszatartani.
- Nézzük meg hol ér földet rendben? Amúgy, ha nem sértelek meg, megkérdezhetem hogy te mi vagy? De tényleg ne sértődj meg, csak nemrég kerültem el otthonról és még nem ismerem az összes körülöttem élő ismeretlen dolgokat.
Szinte már kérni akarta a nimfát, hogy tartson vele. Örömmel veszi, hogy a nimfa is hasonlóan gondolja, ezért az a kérdés későbbre hagyja.
- Ne aggódj emiatt. Én is nemrég hagytam el a falumat, és eddig csak hírből ismertem népedet, de eddig azt kell mondanom, a szóbeszédek alulmúlják a valóságot.
Dropie kihúzza magát, hogy némiképp magasabbnak tűnjön, de még így is több mint egy fejjel alacsonyabb a nimfánál, közben széles mosollyal mutatja be fajtáját.
- Íme egy surranó.
Dropie büszkén viseli népének nevét, de hamarosan visszatér inkább a korábbi kérdéshez.
- Nézzük! Ott kell lennie a táboruknak. A korábbi férfi is arra mutatott.
Visszafordul a Miranda felé.
- Indulhatunk?
Ha Miranda még mindig vele akar tartani, akkor Dropie ez alkalommal lassabbra veszi a tempót, inkább a nimfa mellett sétálva teszi meg az utat. A surranó séta közben a kíváncsiság ismét erőt vesz rajta.
- Miért hagytad el az otthonodat? Nem szerettél otthon lenni? Esetleg várt az ismeretlen?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-09-09, 11:28 pm

Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor kedvesen válaszol.Sőt, már felém irányult az a kedves bók amit mondott Ismét csak elpirultam, és ez kezdett kicsit bosszantani. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem a város közepén tör rám dühroham, egy ilyen aprócska dolog miatt. Amiatt hogy elpirulok. Lehet azért bosszantott, mert szokatlan volt. Aztán mint kiderült újdon sült ismerősöm egy surranó. Hmm... és fiu... jóképű... őszintén szólva most láttam először közelről fiút. Gondolataimból újabb kérdései zökkentettek ki.
- Indulhatunk? Miért hagytad el az otthonodat? Nem szerettél otthon lenni? Esetleg várt az ismeretlen?
Majdnem eltévedtem a kérdések között.
- Persze, indulhatunk.- válaszoltam első kérdésére aztán sorra vettem a többit is.- Tulajdonképpen szerettem otthon lenni, szerettem azt a vidéket, csak ez... ez a hagyományainkhoz tartozik, hogy vándorlunk. Ezért is nincs kifejezetten célom hogy hova érkezzek. Talán igen, az ismeretlen vár.- mosolyodtam el, aztán lassan elindultunk a griffek felé. Út közben, nem tudtam mit mondani, inkább arra vártam hogy ő kérdezzen. Észre is vettem hogy ő ebben nagyon jó. Mármint a kérdezésben, csak attól tartottam hogy egy idő után megun, és inkább egyedül surran tovább, vagy keres magának valami más kellemesebb személyt. A griffekhez közeledve mégis csak kiváncsi lettem.
- Te honnan jöttél, és mi a célod? Van hely ahova kifejetzetten elakarsz jutni? Vagy csak az ismeretlen vár?- mosolyogtam miközben ugyanazt a kérdést céloztam neki, amit az imént ő tett fel nekem.

» Ekorin városa
» Savanti - A vizek városa
» Nortelon - A felhők városa
» Orod Opelë, a fehér elfek városa
» Ightdar, a tudományok városa