Valian központja

Elszórakoztam Vogon árnyékával, de aztán egyszer csak megtört a varázslatom. Nem kellett sokat találgatnom, hogy miért. Vogon csinálta.
- Naaaaa…most elrontottad. – mondtam neki legörbülő szájjal.
- Pedig olyan vicces volt. – dudogtam elégedetlenül. Azt azért felfogtam hogy Vogon a varázskönyvből idézett mielőtt megtörte a varázslatom. Aztán ásítottam egyet.
- Vogon újra nekiállt beszélgetni a hajósokkal én pedig egyre sűrűbben ásítoztam. Egy idő után meghúzogattam a férfi ruhájának ujját, hogy jelezzem, bejelentenivalóm van.
- Álmos vagyok, elfáradtam. – közöltem és arra vártam hogy a férfi sürgősen megoldja a problémámat. Szinte akaratosan néztem rá.
- Le akarok feküdni! Most! – erősítettem meg, hogy nyűgös, józanodási fázisba értem.

A rabszolgakereskedő ott állt szemben a rabszolgakereskedővel. Bár a mágia látványos bemutatása után újabb részleteket tudott meg a Beebebrox, viszont szép lassan újabb holtpontra jutott a társalgásuk. Viszont a sötét elfnek elég is volt ennyi. Rájött, hogy más kontinenseken jóval intenzívebb háborúk dúlnak olykor, mint az orkok támadásai.
A válaszok rövidülését a kísérője nyűgös közbelépése törte meg.
-Álmos vagyok, elfáradtam. Le akarok feküdni! Most!
-Nem mondanám jó ötletnek, hogy itt aludj. Bár egész biztosan van még szabad hely a raktérben. Gyere, hazaviszlek! -arca komor volt, de amikor végig mondta egy mosoly azért átfutott egy pillanatra ajka szélén.
Így újra csónakba szálltak és megindultak a part felé.

Fáradt voltam, úgy éreztem ott helyben el tudnék aludni. Gondolataimat közöltem Vogonnal is, de a férfi azt mondta nem lenne jó ötlet a hajón maradnom.
- Nem? – kérdeztem vissza félig lecsukódó szemekkel. Aztán ásítottam egy nagyot. A kereskedő azt mondta hazavisz.
- Haza? Jó, de nem tudom, az hol van. – mondtam halkan, miközben beültünk a csónakba és vízre bocsátottak minket a part felé. Hirtelen a gyerekkorom jutott eszembe és a családom. Nem tudtam hol kéne keresnem őket. A képek megmaradtak, de a helyet nem tudtam hol van. Azt hittem Vogon oda akar vinni.
- Már régen jártam otthon. Apu biztos örülne, ha meglátna. – motyogtam félálomban.
- A te anyukád is örült neked. Biztos ő sem haragszik már rám…- kimondtam azt a gondolatot, amit eddig még sosem mertem. Még gondolatban sem ejtettem ki, de mindig ott motoszkált valahol a fejemben. Ami akkor régen történt az, az én hibám. Én vittem haza Heont, miattam betegedett meg anyu és ki tudja meggyógyult-e. Ki tudja a varázsló tartotta-e a szavát és helyrehozta-e értem cserébe azt, amit tönkretett.
Csendben dülöngélve szálltam ki a csónakból a parton és Vogonba kapaszkodva lehajtott fejjel fáradtan poroszkáltam mellette. Nem figyeltem hová visz. Csak arra tudtam gondolni, hogy aludnom kell. Olyan fáradt voltam hogy ott helyben képes lettem volna elaludni. Egyszer csak megálltam. Úgy éreztem egy lépést se tudok tovább menni.
- Vogon? Vigyél kérlek…- néztem a férfire legörbülő szájjal és felnyújtottam a kezem, mint a kisgyerekek, mikor arra várnak hogy felvegyék őket.

A lány egyre álmosabb lett és a rabszolgakereskedő észrevétlenül gyorsította az iramot, ahogy egyre inkább érződött, hogy nem biztos, hogy két lábon bírni fogja az ifjú boszorka a célig.
Még fél úton se jártak, amikor a terv végleg meghiúsult és Ryn megállt.
-Vogon? Vigyél kérlek…
*A fiatal tündét nem igazán kötötte le a bágyadt motyogás az otthonról és a családról. Sőt! Nem is értette, miért mondta azt a Beebebrox anyukája említése után, hogy „biztosan ő sem haragszik már rám”.
~Talán csak arra gondolt, amiért nem vásárolt és még csak el sem fogadta a rövid időre kölcsön kapott ruhát. Ki tudja?
*Egy szusszanásnyi időre csak nézte őt a hátasáról, majd csendben felkapta, hogy a boszorkány hamarosan a karjaiban aludjon el. Így érkeztek meg a szürke mágusok tornyához, ahol Vogon a csizmája orrával nagyokat rúgott a főbejáratba, miközben keze foglalt volt a hölgy miatt.
Egy ismerős mágus nyitott hamarosan nekik ajtót. Nem törődött vele, hogy Melor vajon az ablakból nézte, ahogy megérkeznek vagy ő az ügyeletes vagy pusztán csak meghallotta a bekéredzkedését...
-Szia! Bocsánat, hogy zavarlak titeket, de tudnál neki ágyat találni? Jobb helyre nem volt ötletem, hogy vigyem. A Nagy Kaszásba és a többi fogadóban azonnal fellátogatnának hozzá részeg alakok, ha meglátják, hogy így hagyom a tulajnál őt.
Szólj neki, ha felébred, hogy én otthon leszek még egy kis ideig. Hallom, sikerült a tervem és megszerezte a könyvet. -bár tudta, hogy igen könnyen kiderülhet, hogy nem is az ő ötlete alapján került a rend kezébe az a könyv, ami nem is került a rend kezébe, de mivel Ryn neki pont ezt mondta, ezért a sötét elf feltett mindent az utolsó dobására, hogy esetleg csak belelapozzon.

Vogon végül felvett magához én pedig pár másodperc múlva már húztam is a lóbőrt. Akkor ébredtem fel újra mikor Melor hangját hallottam.
- A könyv? De hát még nem hozta el nekünk. Nála van? – mondta Melor összehúzott szemöldökkel. Aztán felnyúlt értem hogy leszedjen a lóról.
- Te jó ég! Mi történt vele? Úgy bűzlik, mint egy szeszkazán! – sóhajtott fel Melor.
- Ryn nem szokott alkoholt inni. Hol rúgott be ennyire? – nézett a férfire.
- Minden esetre köszönöm, hogy idehozta. Elég zöldfülű még a lány…- ráncigált le a nő a nyeregről.
- Gyerünk Taknyos, ébredj! Nehogy azt hidd hogy majd az ágyadig húzlak ilyen részegen! – szidott a nő. Összeszedtem kicsit magam és tántorogva megindultam befelé. A kapu mindkét szárnyának neki mentem mire sikerült bejutnom az udvarra.
- Majd megmondom neki hogy hol találja magát. Jó éjszakát. – búcsúzott el Vogontól Melor, aztán becsukta a kaput és egy szobába terelgetett. Ruhástól zuhantam be az ágyba és már aludtam is.
Másnap hihetetlen fejfájással ébredtem. Kellett egy óra mire sikerült kissé emberi formát öltenem. Lefürödtem és megkértem Melort, hogy kicsit gyógyítson ki a másnapból. Ahogy telt az idő lassan kezdtem rájönni mi történt előző nap.
- Az a szemét átvert! – sikítottam fel hirtelen. Melor meglepetten fordult felém.
- Miről beszélsz? – kérdezte.
- A feketemágus. Elkérte a könyvet, de nem adta oda a medált! Leitatott és utamra bocsátott. – fogtam a fejem hisztérikusan. Melornak nem kellett több. Olyan fejmosást kaptam tőle, hogy tudtam, ha könyv nélkül térek vissza ma akár búcsút is mondhatok a köpenyemnek, mert saját kezével fog kirázni belőle.
Kitett a kapunk kívülre és azt mondta addig vissza se térjek amíg nem teljesítettem a feladatomat. Ötletem se volt mit tehetnék, aztán beugrott, hogy esetleg talán Vogon tudna segíteni. Nem tudtam hogy még a városban van e de gondoltam egy próbát megér a dolog. Elmentem az édesanyja boltjához.
- Szép napot! Vogon…esetleg itt van? – kérdeztem kicsit bátortalanul az anyukáját.
- Szeretnék beszélgetni vele, ha nem gond. – tettem hozzá. Még nagyon korán volt, nem tudtam hogy ébren van e már a férfi.

Vogonnak felszökkent a szeme, mikor meghallotta, hogy a könyv még nincs a rend birtokában, de nem sokat foglalkozott vele. Csak egy apró próba volt, és ő megkapta a nőtől, amit akart. Egészen pontosan, a nő által megkapta a hajón lévőktől azt, amit akart.
~Úgy sincs mágikus erőm. Teljesen lényegtelen, hogy mennyit olvasok róla, de érdemes tudni, nehogy olyan könnyen át lehessen verni, mint a gyerekeket.
*Így hamarosan meg is érkezett a házhoz, amelyben a gyerekkorát töltötte. Ritka alkalom, mikor két Beebebrox látja egymást, még ha vele a sok üzleti út miatt gyakran meg is esik. Viszont Valian egyáltalán nem esett az útjában az esetek szinte mindegyikében, így a legközelebbi szülőjét látta szinte a legritkábban.
Másnap érdekes hangokra lett figyelmes, miközben épp egy kereskedő feleségének segített dönteni két ruha között. (Apró megjegyzés, hogy soha nem fogja -véleménye szerint- a feleségét vásárolni engedni oda, ahol férfiak is vannak a kiszolgálók között. Képtelenek dönteni a legjobb ruhák között és megfigyelte, ahogy teljesen rá tudják bízni magukat egy fiatal felnőtt véleményére. Márpedig egy Beebebrox, ha nem magának vásárol, akkor hajlamos úgy érezni, hogy a drágább ruha van annyival jobb, mint az ára.)
Így történt aztán, hogy ismerős hangokra nézett ki egy függöny mögül.
-Szia Ryn! Tudtad, hogy jönnöd kell. Tegyünk egy próbát! Szerinted mely ruha a tökéletesebb?





*Mutatta a két kérdéses ruhadarabot, elcsalva azt a jelentéktelen részletet, hogy az egyik valóban egy apróbb (vagyonnal) drágább.

Megkerestem Vogont az anyja üzletében. Bátortalanul kérdeztem, hogy ott van-e a kereskedő, és hamar kiderült hogy merre találom. Egy nőnek segített ruhát választani. Illetve engem kért meg hogy döntsem el melyik áll jól a nőnek.
- Hát…én az elsőre voksolok. – mondtam kis gondolkozás után. A másikon túl sok a csillám. – mondtam végül.
- Szerintem az elsőt válassza. Jobban áll Önnek. – erősítettem meg a döntésemet.
- Vogon…szeretnék beszélni veled. – mondtam komolyan. Ahogy kijózanodtam eltűnt a kislányos énem és próbáltam újra felnőttként viselkedni. Igazából fiatal voltam még és naiv is, de tudtam a problémáról és próbáltam javítani rajta. Mindig azzal nyugtattam magam, hogy az élet úgy is kitanít majd.
- Nos, nem könnyű beismernem. De a fekete mágus átvágott. – húztam el a számat.
- Nem tartotta a megállapodást. Én odaadtam neki a könyvet, de ő nem adta nekem a medált. Addig nem mehetek vissza a rendemhez amíg meg nem szereztem, a könyvtárból a könyvet, és nincs senki más akihez tanácsért fordulhatnék. – alap esetben a férfi lett volna az utolsó akihez fordulok, mert bármilyen jól adta elő magát, volt benne valami hamisság. De kétségbe voltam esve és megragadtam volna az utolsó kis fűszálat is ha az segíthet az ügyemen.

Vogon rájött, hogy miért nem vonzódott soha a mágusokhoz.
~Az a faj, amelyik képtelen ízlést tanulni, az csak egy tudományukba bezárt furcsa rend. Nem képesek a való életben megállniuk a lábukon, érezni az izgalmas illatokat, látni a csodákat vagy fülükkel hallani a hangokat. Ők csak egy elkerekedett fül, akik egy másik világban élnek.
*Szeme sarkából úgy látta, hogy a kereskedő asszonyság is igen csak csodálkozva nézegette a ruhákat, vajon tényleg ez lenne az átlag ember véleménye? De mind a két ruha gyönyörű volt. Nehéz lett volna bármelyikre is azt mondani, hogy nem emelné méltó fényét neki.
De ez volt a legkisebb gondja jelenleg. Sokkal több erőt kivett az elfből az, hogy megértse, mit is akart tőle frissen szerzett barátja mondani.
-Milyen könyvet adtál oda neki? Amikor elváltunk, nem is volt nálad semmi. De még akkor sem, amikor a kocsmában találkoztunk... -kérdezte gyanakvóan, mert a történet nem volt kerek.
*Eközben papírt és tintát vett elő a pult mögül és leültette a boszorkányt egy székre, ha hagyja.
-Elnézést, de szürke mágusok rendjének egy ügye. Ha nem haragszik, addig vegye fel a próbafülkében a ruhát! Egyszerűen annyira elvonják az ön bájos vonalai a figyelmemet, hogy tényleg elbizonytalanodtam, melyik is állna önnek jól. Ügye nem haragszik? -mondta fülig érő mosollyal a hölgynek, akit épp most hagyott vásárlás közben faképnél.- Te pedig írj le mindent részletesen, hogy mi történt! Fontos, mert ha meghalsz, akkor ez lesz az egyetlen bizonyíték.

Elhadartam főbb vonalakban, hogy mi történt előző nap, de mintha a kereskedő nem értette volna.
- Elkértem Melortól, neki is megvolt az a könyv amit a feketemágus kért. – mondtam legyintve. Én úgy gondoltam, hogy ez a részlet elhanyagolható. Vogon leültetett és elém tolt egy papírt, arra kért írjak le mindent, mert ha meghalok az lesz a bizonyíték.
- Mi??? – néztem a férfire meglepetten.
- Már miért halnék meg? – kérdeztem értetlenkedve. De azért leírtam mindent szóról szóra. A mágus bizony csúnyán átvert, és valahogy helyre kellett hoznom a hibát.
- Tessék itt van! – adtam oda neki a papírt.
- Szóval van valami ötleted, hogyan szerezhetném meg a medált? – kérdeztem nagy szemekkel nézve a férfire.

A kalmár nem volt könnyű helyzetben, mert miközben próbált eladni az anyja üzletében egy drága ruhát, próbálta eladni egy gyanútlan és túl elfoglalt kereskedőtársa házastársának, addig egy lezártnak hitt történet végére is pontot kellett tennie.
-Miért ne halnál meg, Ryn? Ne értékeld túl a mágiát! Egy erős fekete mágussal nézel szembe az Első mágia birtokában. Hidd el, történnek balesetek és nem hihetsz abban, hogy Lanuria törvénye mindig és mindenkor megvéd téged egy erősebb ellenféllel szemben! Nem akarom senki halálát, de óvatosan és csendben kell eljárnunk.
*Ahogy visszajött a divatbemutatóra a ruhában az asszony, még nem sejtette, hogy a sötét elf nem várt hálójába gabalyodik csak a közjátékkal.
-No, hát ez így nem fog menni. Ahányszor nézem, maga egyedülállóan gyönyörű bennük. -majd állát simogatva gondolkodott, hogy végül idegesen csettintsen egyet- Ez így nem fog menni. Nézzük meg ezt! -nyomot az egyre kedvtelenebb vásárló kezébe egy harmadik ruhát.
Ahogy elment engedelmesen felvenni a nem kért ruhát visszafordult a tünde a mágushoz.
-Írtam közben egy meghatalmazást. Mi, Beebebroxok járhatunk el törvényesen az ügyedben, egyszerűen végrehajtóval behajtjuk a medált. És az i-re rövid idő múlva felkerül a pont. Nem kell elhúznunk.
*Mosolya mögött érezhetően volt valami, amit nem akar elmondani. De kedvesen könyökölt fél kézzel a pultra és nézett a lány szemében. A lány szemébe nézett mindaddig, amíg vissza nem jött a gazdag vevő.



-Hát most szólj hozzá! Nem ötvözi a két ruha nagyszerűségét? A lélegzetem is eláll. Eddig is gyönyörű volt, de most már nem az. Nem tudom, hogy szokták mondani, de ez már nem fér bele a gyönyörű fogalmába! -mondta elégedett mosollyal.

Vogon azt mondta bármikor meghalhatok, mert egy nagyhatalmú mágussal állok szemben.
- Ez igaz. De…de épp azért kérek tőled tanácsot, hogy ez ne történjen meg. – mondtam elhúzott szájjal. A férfi azt mondta hogy írt egy meghatalmazást, az ő családja fogja behajtani a medált. Percekig nézett a szemembe, valahogy nem tetszett az arckifejezése, de nem sok választásom volt. El kellett fogadnom a segítségét.
- De ugye ha meglesz a medál, az hozzám kerül… - kérdeztem kissé feszülten. Közben visszajött a nő és Vogon egy újabb ruhát nyomott a kezébe. Ez volt az eddigi legjobb.
- Te minden vevőnek ilyen kajfer dumákat mondasz? – kérdeztem fejcsóválva Vogontól, mikor a nő hallótávolságon kívül ért.
- Szép nő, de azért ennyire nem…- tettem hozzá. Bár ki tudja? Lehet a kereskedőnek az ilyen nők jönnek be.
- Na és mondd csak, mikorra lesz meg a medál…és leginkább mit kérsz érte cserébe. Gondolom ezt se ingyen csinálod.

A rabszolgakereksedő örömmel látta, hogy sikeresen a hatása alá került mind a két nő... így vagy úgy. Az előbbit a saját bizonytalankodásával tette bizonytalanná, hogy egy minden eddiginél drágább ruha mellett döntsön. A másik pedig kezdte úgy érezni, hogy nem sok választása van.
-Ne izgulj! Jó helyen jársz. Ha az én tanácsaimra hallgatsz, nem fogsz meghalni. -modnta mosolyogva.
*A kalmár társ felesége elment visszaöltözni és becsomagoltatni a ruháját -ahogy a tündénk sosem értette meg azt a szokást, hogy ha valaki vesz egy ruhát, miért nem abban megy haza és dobja be a szatyorba a régi göncét- és a fiatal lány egy olyan kérdést tett fel neki, amit ritkán hallott.
-Te minden vevőnek ilyen kajfer dumákat mondasz? Szép nő, de azért ennyire nem…
-Nem értem, hogy mi a bajod vele. Nekem tetszik. Nem lenne a feleségem soha, de emiatt már aggódik egy másik szerencsés. Viszont a vastag pénztárcájú hölgyekkel szemben... ez egyszerű udvariasság kérdése.
*Mosolygott, ahogy majdnem egész idő alatt, míg ilyen előkelő hölgyek vannak a boltban. De amint kitette a lábát az új szerzeménnyel, megkönnyebbülten lélegzett fel, meglepően komor, szomorkás képet vágva.
- Na és mondd csak, mikorra lesz meg a medál…és leginkább mit kérsz érte cserébe. Gondolom ezt se ingyen csinálod.
-Hát az egész gyorsan. Meglepően gyorsan... ha rajtam múlik. Én majd mindent elintézek neked. -nem nézett a szemébe, hanem még mindig az ajtót bámulta, ahol eltűnt az, akiből ha tehette volna, kifacsart volna kétszer ennyit is. De koránt sem érzett elégedetlenséget a mai alakítása miatt.
*A papírt Ryn aláírásával eltette és ha vele tart, elindultak a város legrosszabb hírű kocsmái felé. Egyedül vagy a társával, de Vogon belépett az egyikbe és egy félrehúzódó sarokban iszogató asztaltársasághoz lépett.
-Van itt egy szabad hely, uraim? -a választ meg sem várva foglalt helyet- Lenne egy nagy problémám. Egy mágushölgy negyven darnát ígért nekem, ha megszerzek egy medált neki. Tudom hol van, de nem könnyű megszerezni a pacáktól. Mesterien forgatja a fegyverét, egy penge van a botjában. Segítségre lesz szükségem.
*A kéretlen kiselőadásának hallgatósága igen mohó tekintettel kezdte el szemlélni.
-A dolog teljesen törvényes. -maga előtt az asztal lap felett a kezével néhány kört írt le a levegőben, hogy izgulósabbnak tűnjön- A medál a mi tulajdonunkat képezi, egyszerűen kirabolta. De a vállalkozás nem veszélytelen ettől még. Nagyon befolyásos és ha a katonák kerülnek elő a képbe, nem fogjuk tudni őket meggyőzni, hogy megvédjék a törvényeket.
*Remélte a tünde, hogy senki nem is aggódik igazából az asztalnál azon, hogy mik lesznek a törvényekkel. De jobb volt baleknak beállítani magát, mint „hivatalos úton” megszervezni azt, amit akart. Pár mindenre elszánt részegre volt szüksége.

Vogon nem mondta meg konkrétan mit kér a segítségéért cserébe, de számítottam rá hogy nem ingyen segít nekem. Bementünk egy elég leélt kocsmába, és odaültünk egy bagázs fura fazonhoz. Ott a kereskedő előadta hogy én 40 darnát ígértem neki. Egy pillanatra bennem akadt a szó. Egy bájos mosoly kíséretében félrevontam Vogont:
- Te figyu! Ugye ez most csak egy vicc. Nekem nincs negyven darnám, de még húszam sem nagyon. Ez így nem fog működni. – suttogtam a fülébe teljesen komolyan. Amim volt azt nem ilyesmire akartam költeni. Egy csomó verőlegényre.
- Ha így gondolod, akkor inkább kitalálok valami mást. – mondtam. Kissé le voltam törve. De nem várhattam hogy ingyen segítsen. Megértettem őt is.

Vogon szívélyesen rámosolygott, majd az asztaltársaság felé pillantott, akik lelkesen megbeszélték a hallottakat. Alig várta már, hogy visszamenjenek és befejezzék, de ennek ellenére külsőre nyugodtnak tűnt és bátorítóan tette a boszorkány karjára a kezét.
-Ne izgulj már! Végül is barátok vagyunk. Ha arra kerül a sor, legfeljebb kipótolom a pénzt. -kacsintott rá egyet és már húzta is maga után vissza az asztalhoz. Ott bizony kérdő pillantásokat vetettek rájuk, hogy minden rendben van-e. De az elf szerint minden rendben volt.
-Nos, hogy döntöttek? Ha elfogadják, én meg tudom szervezni, hogy egy szűk sikátorban legyen délután az ipse. Viszont számítanék a maguk segítségére.
-Nos, mi is úgy gondoltuk, hogy számíthatunk egymásra. Végül is, mi lenne velünk törvények nélkül? -tette fel a kérdést, ami után jó ízűen kacagott. De ezzel nem volt egyedül, még a Beebebrox is megengedett magának egy félig elfojtott kuncogást.
És hogy megnyugtassam az olvasót, a pénz miatt nem izgult. Úgy vélte, különböző forgatókönyvek lehetségesek különböző élethelyzetekre. De ez kérdés meg fog oldódni.

Vogon azt mondta ne aggódjak a pénz miatt, hiszen barátok vagyunk mi ketten.
- Barátok? Tényleg? – néztem a férfire elkerekedő szemekkel. Egy halvány mosoly jent meg az arcán, ami egyre jobban kiszélesedett. Még sosem volt barátja, csak tanulótársai meg mesterei. Vogon talán nem is tudta mekkora ’varázsszót’ mondott neki.
- Rendben. Megbízok benned. – mondtam és visszamentem a verőlegényekhez. Vogon megbeszélte velük a részleteket, aztán már csak annyi volt a dolgunk hogy várjuk a megfelelő alkalmat.
- És most? – néztem újdonsült barátomra.
- Megyünk és elcsaljuk a mágust?

Az események igen gyorsan peregtek egymás után. Ahogy a bejárat felé gyalogoltak, Ryn egyre inkább érdeklődött a részletek iránt. És Vogon egyre inkább időszerűen látta újabb részletekbe beavatni a hölgyet.
- Megyünk és elcsaljuk a mágust?
-Igen. Én elmegyek hozzá és valahogy megoldom, hogy elcsaljam őt a sikátorba, amit mindjárt mutatok nektek. Addig ti ott várakoztok. -majd a válla fölött hátra pillantva a kísérőire- És Ryn... Emlékszel arra, hogy azt mondtam, ha a tanácsaimat megfogadod, nem fogsz meghalni? Kicsit távolabb búj el, mint a többiek, de úgy, hogy közvetlenül a harc előtt mellém tudj jönni. Azt szeretném, ha te végig a hátam mögött állnál. -mondta jelentőségteljesen.
Ha nem történik semmi az úton, akkor a kocsmától egy saroknyira meg is találják azt a helyet, ahová csak akkor megy be valaki, ha tényleg oda akart menni. Tökéletes hely egy rajtaütésre, a nyüzsgő utcáról nem látszik mi történik a sikátor ezen részében, de még elég közel van, hogy biztonságba érezhesse magát egy önbizalomban nem szűkölködő egyén.
Itt ha minden igaz, elválik a varázslónő a rabszolgakereksedőtől, hogy az utolsó vendég ideérkezéséről gondoskodjon.

Vogon vállalta, hogy elcsalja a mágust és megkért, hogy pontosan kövessem az utasításait.
- Na…csak nem aggódsz a testi épségemért? – villantottam felé egy kissé incselkedő vigyort. A barátok szoktak egymással incselkedni azt hiszem.
- De nyugi, úgy fogok tenni ahogy kéred. Nagyon kis ügyes surranó vagyok ám. – mondtam vidáman.
Kicsit távolabb bújtam el mint a banditák, de úgy hogy azért jól lássak mindent. Nem kellett sokáig várnom és a célpont már meg is érkezett. Akkor beugrottam Vogon háta mögé.
- Itt vagyok. – szóltam azért neki, nem voltam biztos benne hogy észrevette mikor surranok mögé.
- De így nem látok semmit. – húztam el a számat. Vogon szó szerint kitakart előlem mindent.

Amikor Vogon a találkahelyre tartott az aljas eszközökhöz folyamodó mágussal igen büszke volt magára. Megmutatta a világnak, hogy egyáltalán nem igazak azok a híresztelések, hogy akik a fekete mágia közelébe kerülnek, azok gonosz, rosszindulatú, de ha mégsem, akkor is minden esetben HAZUG lényekké válnak, akik kifordultak régi önmagukból.
Bármennyire is elsápad néhány ember, aki most ezeket a történéseket megtudja, ő bizony teljes őszinteséggel elmondott mindent. Úgy, ahogy van. Aggódott persze, ahogy a sikátorban várók is, persze. Ez természetes reakció, amikor valaki lerántja a saját összeesküvéséről a leplet. De talán az előtte siető mágus is aggódott egy nagyon picit. De Vogon sokkal jobban aggódott amiatt, hogy esetleg nem értette-e félre a medál tulajdonosa, hogy nem egy rendtársát, hanem őt személy szerint csalta tőrbe azon a félre eső helyen AZ A BIZONYOS pár bandita. De nem volt megállás, hiszen lépteiket gyorsította az elf aggódása, hogy jó varázstárgyat mondott-e, ami a banditák kezére került. Nem szerette volna, ha jóval erősebb eszközzel tévesztette volna össze véletlenül. És a legtöbb aggódása, ami miatt biztosan nem történt semmi változás abban, amilyen gyorsan közeledtek, hogy vajon tényleg elszelelt-e a társaság java része a megállapodásuk ellenére... Ez borzasztóan aggasztó volt, mert ő nem szeretett volna felsülni azzal, hogy túlértékeli a bajba jutott mágus segítségére siető az erőviszonyokat és csak pár szem huligán marad a beharangozott nagy csapatból... Ezért inkább kevesebbet mondott, hogy ha tényleg el is menne pár csavargó, akkor se foghassák rá, hogy hazudott.
Hát így aztán el tudjuk képzelni, milyen megkönnyebbülés lehetett neki, mikor a rendteremtésre és az értékes ereklye biztonságba helyezésére érkező mágust körbe fogták azok, akiket az asztal körül látott. És persze, hogy Ryn ott volt mögötte, hiszen ne felejtsük el, ez egy fontos tény.
Intett is neki a fejével és rámutatott a kezével a medálra. Remélte szíve mélyén, hogy jóslatnak beillő elszólás volt az, amikor azt mondta „Nagyon kis ügyes surranó vagyok ám.„ És hogy ezzel a rossz hírű fajra is utalt, nem csak arra, hogy a háta mögé tud lopózni. Füléhez hajolt és belesúgta:
-Ha megszerezted, miközben lekötik a többiek, azonnal teleportálj el minket innen! Ezek nem ellenfelek neki.

Mikor Vogon megérkezett a mágussal a verőlegények körbevették a férfit, én pedig beugrottam a kereskedő háta mögé és megtudakoltam mi lesz a következő lépés. Ám amit Vogon mondott az megijesztett.
- De…de hát én nem tudok még teleportálni!!! – sikkantottam fel. Azonnal átláttam, hogy nem csak a verőlegényeknek nincs esélyük a mágus ellen, de nekünk se.
- Azt hiszem a legjobb amit tehetünk most, az a…FUTÁÁÁS! – sikítottam és már rohantam is fedezékbe. Egy ház fala mögött megálltam egy pillanatra és hirtelen ötlettől adódóan a magasba emeltem a pálcámat. Apró piros fénygömböket küldtem az ég felé. Hármat is egymás után, aztán futottam új fedezéket keresni. Melor még régen azt tanította, hogy az ilyen apró kis jelzőfényekkel értesíthetjük egymást ha baj van. Eddig még sosem használtam és csak imádkozni tudtam azért, hogy Melor észrevegye őket. Egy másik ház fala mögé bújtam el és óvatosan kandikáltam ki a sötétmágus felé. Egy perc telhetett el, de a verőlegények már a földön fetrengtek.
- Gyere elő kicsi lány! Láttalak, tudom hogy te és a fura barátod küldtétek rám ezeket az embereket. Gyere elő, akkor talán megkegyelmezek neked! – mondta a férfi és elindult a búvóhelyem felé. Már csak pár lépésre volt tőlem és én görcsösen szorítottam a pálcámat.
~Ez most kicsinál minket! Tuti hogy kicsinál…~ gondoltam pánikba esve. De ekkor a semmiből megjelent egy férfi, aztán egy másik is.
- Mi dolga egy feketeköpenyesnek egy szürke köpenyessel. – hallottam a számon kérő kérdést.
- Azt ajánlom hord el magad innen, mielőtt még én indítalak az utadra! – tette hozzá egy másik hang.
- A kis társatok kekeckedett velem. Csak móresre tanítom. Veletek együtt. – mondta dühös hangon a fekete köpenyes. Pár perc leforgása alatt történt minden. Nem sokat láttam csak vakító fények táncát, melyeket erős hanghatások követtek. Aztán elcsendesült minden.
- Na nézd csak itt egy szürke kisegér. – pillantottam meg egy vigyorgó arcot magam fölött. Marel volt az, a mestereim közül a legfiatalabb. Bár már ő is jócskán túlhaladta a száz évet. Mindig vidám és nyugodt volt, ezért kedveltem.
- Ryn, Melor egyszer agyvérzést fog kapni miattad. Hogy keveredhettél konfliktusba egy nálad jóval erősebb mágussal? – kérdezte a másik férfi. Őt is láttam már, de mivel vándor életet élt, csak ritkán bukkant fel a rend tornyában.
- Én csak…- kezdtem bele, de aztán felpattantam és a fekete köpenyeshez rohantam. A férfi ájultan feküdt a földön. Átkutattam a zsebeit és megtaláltam a medált.
- Hála az égnek! Végre megvan. – kúszott egy mosoly az arcomra. Aztán éreztem hogy valaki a fejem búbjára teszi a kezét.
- Ezért volt ez az egész hajcihő kicsi Ryn? – kérdezte Marel.
- Még jó hogy felküldted azokat a jelzőfényeket. Melor azonnal küldött minket segíteni. Meg is halhattál volna ugye tudod? – csóválta a fejét a vándor mágus.
- Én csak teljesíteni akartam a küldetésem. – mondtam lehajtott fejjel.
- Hát legközelebb jobban gondold át mit csinálsz! Na menjünk Marel. – mondta a vándor.
- Áh menj egyedül. Már úgy is rég láttam a mi kis lángolófejű újoncunkat. Elkísérlek…- mondta Marel és küldött felém egy hatalmas mosolyt. Kicsit én is jobb kedvre derültem ettől.

A kalmár elfnek homloka tetejéig ugrott a szemöldöke elsőre, amikor meghallotta az új fejleményeket.
-RYN! Senkivel nem gyakoroltatnak fekete mágiát, amíg teleportálni, közelben lévő szellemet hívni és sok alap dolgot nem tud magabiztosan megcsinálni! -kiabált, miközben a szürke köpenyes maga után rángatta.
~Úgy tűnik, rosszul gondoltam, hogy ügyes kis surranó.
*De a hangos kiabálást nem hagyta abba most sem, hiszen jelenleg teljesen mindegy volt az, hogy csendben marad vagy hangosan a világ tudtára adja felháborodását.
-Ki volt a te mentorod, te lány? Ezt nem hiszem el!
*Végül egy búvóhelyet sikerült találniuk, amit azonnal kiszúrt a kettejük életkorának összegénél is sokszorosan öregebb mágus. Nem véletlen, hogy ilyen gyorsan kiszúrta a helyet, ahová bújnak. De eddigre már csak a földön jajgatók maradtak a támadóiból.
Vogon félt attól, hogy akár elmondhatják azt is, hogy ki tervelte ki ezt az egészet. Ugyanis bármelyik rend ellen szívesebben harcolt volna, mint az ellen, akik képességeit a legjobban ismerte. A fekete mágia nem egyszerűen megöli az embereket. Ez az ág leginkább azokat a varázslatokat kutatja, amelyek megroppantják a lelket és őrületbe kergetik áldozatukat, mely végén a legjobbak akár azt is elérhetik, hogy ezek a nyomorultak önkezükkel vessenek véget életüknek.
A földön fekvők között volt, aki tehetetlenül nézte, ahogy a nem rég még tökéletes emberi ujjai között most úszóhártya feszül és a bőrét több helyen foltokban pikkely borítja. Mások csak képzelt (iszonyú) fájdalmai miatt üvöltöttek. De akadtak olyanok is, akik próbálták minél jobban betömni a fülüket az ujjukkal, hogy ne hallják a hangokat. Mégis a legrosszabbul az a kocsmatöltelék járt, aki bepillantást nyert hirtelen azokba a fájdalmakba, amiket élete során másoknak okozott.
Szerencsés az, aki véletlenül sem tudja, hogy mi késztette már a pár ifjú szürke tanár megjelenése előtt jó pár támadót arra, hogy inkább a halálba meneküljenek. De az újabb kibontakozódó csata közben a fekete köpenyes nem felejtette el gyorsan bevégezni a munkáját, hogy varázsereje ne legyen lekötve kimondott átokba.
Ez nem segített neki mégsem abban, hogy ne szenvedjen vereséget a Első mágiát tanulmányozó rend rögtönzött rohamcsapatával szemben. Melor valószínűleg tudta, kiket kell küldeni, hogy ne zavarják fel a tekintélyes Mágusok Tanácsát két rend nem túl hízelgő vitájával, inkább hajlamosak helyben és gyorsan megoldani a fezsültséget.
Miközben Ryn megszerezte a medált és igen kemény fejmosást hallgatott, talán észre sem vette, ahogy Vogon kicsente tőle az értékes ereklyét. Nem is akarta, hogy egyelőre feltűnjön neki, gyorsan ruhája alá rejtette, amíg a mágusok egymással vannak elfoglalva.
Ha Ryn nem nézi meg a táskáját útközben, akkor a tünde vigyorogva nyújtja egyik kezével a Nagykönyvtár ismert könyvtárosának, hogy a másik markát tartsa a könyvért. Még mindig nem tett le arról, hogy gyorsan lemásoltassa, hiszen nem csak a barátja rendje akarta tovább adni a benne lévő tudást...

Zsebre tettem a medált és elindultam a nagykönyvtár felé. Velem tartott Vogon és Marel is. Aztán fél úton megkocogtatta a mesterem a vállamat.
- Ryn. Emlékszel a legutóbbi varázslatra amit gyakoroltál velem? – kérdezte úgy mintha csak csevegne.
- Igen. Tárgyak megkeresése azáltal, hogy magamhoz szólítom őket. – mondtam, aztán a férfire néztem.
- De még gyakorolnom kell, nem olyan könnyű ám amilyennek tűnik, csak kicsi tárgyakkal tudom megcsinálni és csak kis területen.- tettem hozzá.
- Pedig ha ilyen útitársaid vannak, akkor jó lenne ha tökéletesen tudnád használni. Nézd csak meg a zsebed Ryn. – suttogta a fülembe Marel, és követtem az utasítását. A medál nem volt sehol.
- Na, rajta! Keresd meg hol van! – mondta mentorom, mire előkaptam a pálcámat, a tárgyra gondoltam és intettem. Abban a pillanatban kiröppent a medál Vogon ruhája alól és mint fém a mágneshez felém tartott. Odaugrottam és elkaptam a levegőben.
- Ez meg mégis mit jelentsen? Elloptad tőlem? – kérdeztem miközben magamhoz szorítottam az ereklyét.
- De mégis miért? Hát nem tudtad, hogy csak a mi rendünk tagjainak adják ki a könyvet? Te hiába mész oda azzal a medállal. Vagy el akartad adni ezt az ereklyét? – néztem csalódott arccal a kereskedőre. Rosszul esett, hogy így át akart verni.
Sírós arccal néztem rá. Marel pedig megfogta a vállamat.
- Ryn, nem támogatom, hogy ezzel az alakkal barátkozz, ugye megértesz? – a férfire néztem és lassan bólintottam.
- Sose bízz meg többet olyanban, aki szemrebbenés nélkül meglopott. – tette hozzá.
- Vogon, menj el! Nem akarlak többet látni! – mondtam a könnyeimmel viaskodva. Én tényleg elhittem, hogy a férfi a barátom, és most iszonyatosan rosszul éreztem magam, amiatt hogy így becsapott engem. Nagyon küzdöttem, hogy ne sírjam el magam.
- Kérlek én is hogy távozz. Nem szeretnék több felfordulást a mai napra. Éppen elég volt az előző is. – mondta Marel Vogonnak.
Ha a kereskedő elment, mi tovább megyünk mesteremmel a nagykönyvtár felé, ahol átadom az ereklyét a könyvtárosnak. Cserébe pedig megkapom a könyvet, amit azonnal el is viszek a rendemhez.

Vogon csendben hallgatta a két mágus beszélgetését. A mágus tanárnak igen jó érzékszervei lehetnek még, ha képes egy ruha alatt megbújó tárgyat észrevenni... vagy könnyebben észreveszi a vita hevében a csalafintaságot, mint a táska tulajdonosa. Így nagy csodálattal adózik előtte és kezdi megfontolni azt, hogy vajon nem-e csak Ryn látta pár órával előbb rosszul a két ruhát.
Minden esetre aki úgy gondolná, hogy zavarba jön attól, hogy nála volt a varázstárgy, nos annak nincs igaza. Gond nélkül kikapja megint a fiatal boszorkány kezéből, és bizony igen sértődött arckifejezéssel, szigorúan néz a szemébe.
-Nos, ha nem te hatalmaztál meg minket, Beebebroxokat, hogy visszaszerezzük a medált és őrködjünk a biztonságos eljutása felett a könyvtárig, akkor ki öltött meghökkentően jó illúziót magára, hogy alá írd ezt?
*Ezzel a másik kezében egy másik tárgy is előbújik a ruhái alól, de ezúttal az egy papíros. Láthatja a mentor is, hogy bizony nem vaktában lövi a vádakat, hanem céltudatosan válogatja meg, hogy mikor milyen részletről rántja le a leplet.
-Szívesen elmegyek. Gondolom a rend kisegíti a hölgyet, aki a kocsmában negyven darnát ígért egy ennél jóval értékesebb tárgy visszaszerzőjének. Tiszta egyezség. Vagy... nem az önök tanítványa?

Vogon nagyon ragaszkodott a medálhoz. Kivette a kezemből és azzal érvelt, hogy írtam neki egy papírt. Azt mondta negyen darnát ígértem az ivóknak. Elegem volt. Aranyos lány voltam de betelt a pohár.
- Ha jól emlékszem arra a papírra én nem írtam egyebet, csak annyit, hogy a fekete mágus becsapott. A meghatalmazást is aláírtam, hogy szerezd meg a tárgyat NEKEM. Ha jól tudom, nem azt írtam alá, hogy szerezd meg a tárgyat magadnak. Ami pedig a 40 darnát illeti, nos…én egy szóval se mondtam hogy negyven darnát ígérek a férfiaknak. Azt bizony te mondtad, a tudtom nélkül. Csak miután beígérted nekik az összeget tudtam meg mit tervezel. Nem rögzítettük szerződésbe a pénzösszeget, így old meg. Bár szerintem azok a részeges alakok, most jobban örülnek ha egyáltalán hazajutnak, nem hogy még a pénz kelljen nekik. Arról nem beszélve, hogy a szerződés érvénytelen, mivel a medált nem te szerezted meg nekem, hanem Marel. Tehát a szerződés így tárgytalan. Azokkal a papírokkal tehát meg ne sértődj, de kitörölheted a hátsó fertályodat így. Csak azt tudod velük bizonyítani hogy engem becsapott a mágus, így jogosan lett a földbe döngölve és jogosan van nálam a medál.  – mondtam dühösen. A következő pillanatban kiröppent Vogon kezéből az ereklye egyenesen mesterem kezébe.  
- Tudod Vogon, az én kis tanítványom csak naiv, nem ostoba. Jobb ha elhordod az irhádat, mielőtt épp hogy neked lesz bajod. – mondta Marel, azzal megfogta a vállamat és teleportált velem a nagykönyvtárba, ahol átadtam a medált és megkaptam a könyvet. A kötetet azonnal elvittük a rendemnek.

/ Köszönöm a játékot   /

/Ryn, záró/

A sötét elf pár pillanatig hűvös tekintettel nézte a szétoszló szürke ködöt.
Nem volt oka túl sokáig ott ácsorogni, amiért a városba jött, hála Rynnek, elvégezte. A varázslónő jó segítséget adott neki a titokzatos hajók titkának felderítéséhez. És lelke legbelső zugaiban már forogtak a vas kerekek, hogy egy újabb tervet kovácsoljanak meggazdagodásához. Már csak arra kellett rájönnie, honnan szerez olyan embereket, akik olcsón elvégeznek egy sor speciális feladatot...
De előbb még a szórakozásé az idő! Gyors lábakkal indult a fekete mágusok tornyához, hogy értesítse kellően drámai belépővel a bajba jutott társait. Ahogy sejtette, nem is engedték el őt addig, amíg írásban le nem fektette a maga verzióját a történtekről. Nos, szórakozásra nem sok ideje jut egy dolgozó férfinak, így a rövidített történetbe nem került bele számos dolog. Sok pedig hézagtöltőnek belekerült.
Összességébe véve... nem túl fontos, hogy mit írt a rabszolgakereskedő a beszámolójába. A szívéhez legközelebb álló iskola tagjai megdöbbenve fogadták a szürkék elleni vád támpillérének eltűnését az következő napon. Mintha csak valaki gondoskodott volna, hogy eltüntesse láb alól. Ami elkeserítette őket, hiszen ez lehetett volna a mérleg nyelve. Ryn csak egy maga által írt történettel tudott volna védekezni, amit élő szóban is elmondhatott bármikor, nem volt fontos, hogy barátjánál hagyta a papírost. Mentorai azt a részt meg tudták erősíteni, hogy összetűzés volt köztük és a fekete mágus között, de az okok igen hadi lábon álltak.
Vagyis amikor Onoria elé beterjesztették, igazából senki nem tudta se megerősíteni se cáfolni Ryn üzletét a medálért. A sötét kék szemek már Középvidék földjeit fürkészték. Hiszen jól tudta, hogy nem kerülhet a főpapnő szeme elé, amíg egy fontos megbízásnak a végére nem jár. Lelke megnyugodott már attól is, hogy összeugrasztotta ezt a két forrófejű társaságot. Kellő elégtétel ez számára azért, mert azzal vádolták, hogy szava ellenére meg akarta tartani az ereklyét.
~Senki nem nevezhet hazugnak egy Beebebroxot. Remélem, tanultál a leckéből, ifjú padavan.
*De ezek gyorsan történtek és gyorsan el is múltak. Családja sose törődött a nagyok civódásaival, ha nem kötötte őket üzleti érdek. Az ő életét sokkal inkább az üzlet töltötte ki. Amitől úgy gondolta, segít embertársain.

/Bocsi a késői hsz-ért. Kicsit el vagyok mostanában havazva és mindig halogattam a záróm leírását./

//Vadalani misszió//
*Belépek a főkapun, körbe tekintek micsoda szép város. Gyermeki érdeklődéssel járom be az utcákat. A boltokat kutatva, hátha valami elnyeri érdeklődésemet, habár pénzem most nem igazán akad mit eltapsolhatok. Tulajdon képen majdnem, hogy eltérek a tárgytól mi ebbe a csodaszép városba szólított. Bár a hosszas kóborlásnak az eredménye is megvan, hisz alaposan elfáradok, s a főpapnőhöz vezető utat is meglelem, pár igen csak segítőkész ember útbaigazításával. Megállok a kapu előtt, majd mély levegőt veszek, az utolsó ilyen nagykapu kis csalódás volt számomra, bár talán jobb is így. Még élvezhetem a szabadság mámorát, de remélhetőleg nemsokára ismét vissza térek a fehérek kapujába s sikeresen is vizsgázok le. De előbb, talán az új kontinensen találok majd valami érdekeset. S lassan bebocsátást nyerek a főpapnőhöz, még várat magára de annyi baj legyen. Várom már a találkozást, az egyik legnevesebb mágussal aki a világon él. Nem is tudom hány éves lehet talán száz is meglehet. Régi históriák zengenek róla, nagyon régiek.

//Vadalani misszió//

*Végre megérkezek a fővárosba és el is csodálkozok a város látványán, de nem foglalkozok sokáig ezzel, mert meg kell találnom a Tanácsházát. Onoriatól kaptam egy üzenetet, hogy vár engem a Tanácsházán, még mindig nem értem, hogy mért keres engem a főpapnő hiszen én csak egy külföldi vagyok és én úgy gondolom, hogy semmi közöm a helyi politikához.
A páncélom még mindig elég rossz állapotban van Sendel után, hála az isteneknek hogy megúsztam élve az egészet. De most úgy érzem, hogy megint bele keveredek valamibe a romváros után, de lehet, hogy most nem lesz annyira nagy gond mint akkor. Egy kissé körbe nézek a városban mielőtt a fő célomhoz megyek, mert úgy érzem, hogy annyira nem kell sietnem. 1 órányi város nézés után útbaigazítást néhány helyi akik örömmel segítettek. Amikor elérek a kapuhoz mondom az őröknek, hogy miért jöttem és bebocsátást kérek az épületbe. Egy kis idő után az egyik őr oda jön hozzám és a főpapnő elé vezet.*

*Szóra nyitnám a számat, mikor belép valaki majd valami nemesről beszél a papnőnek, már válaszolni készültem volna, de ekkor ér oda mellém a magas idegen. Rátekintek, szememmel végig pásztázom, páncélját, majd a kardot az oldalán. Mély lélegzetet veszek mikor megtudom ugyanaz a cél vezérelt minket e helyre. Nem mondom, hogy rosszul érzem majd magam egy ilyen alak mellett ha valami baj ütne ki. Viszont nem ítélhetek első látásra lehet még kardot sem fogott igazán. Nem nagyon ismerem a nemességet, s habár nem teszek különbséget a fajok között de mégis csak egy ember. Igaz a mesterem is az volt. S mindig arra tanított ne ítélj a borító alapján.
- Csak a városi hírek mendemondái jutottak el felém, Főpapnő. Annyit tudok az új kontinensre tart a hajó. Semmi többről nem vagyok tájékoztatva.