Valian központja

*Mikor belépek a terembe látom, hogy már más is van itt a főpapnőn kívül. Közelebb is megyek, amikor a főpap megszólít és meg is hajolók előtte szótlanul, majd kiegyenesedek és meg várom amíg a másik nő beszél addig én szemügyre veszem őt. Az arcát nem látom a maszk, miatt, de az látom hogy fehér köpönyeget visel és észre is veszem a hegyes füleit ebből rájövök, hogy egy elf van dolgom aki nagy valószínűséggel még mágus is.
Meg vártam a mondani valóját, majd egy kis gondolkodás után én is megszólalók. -Az új kontinens alatt Vadalan értik, mert én már jártam ott, én is tagja voltam annak a hajónak amely véletlenül kötött ki ott. Miután minden tisztázódott inkább elhagytam azt helyet, mert a helyiek nem voltak túl vendég szeretőek. Szóval Vadalan, miatt vagyok most itt?- Kérdeztem a főpapnőtől normál hangon és vártam a válaszát.*

*A nőre nézek, érdekes forgatni a lapok úgy, hogy a magunk malmára hajtsuk a vizet. Nem rossz terv de vajon mi állhat a háttérben. Hisz katonai haderőről beszélt. Talán háborúra készülünk? Vagy ez amolyan elővigyázatosság, hogy mégis ha ne adná a sors istennője legyen mellettünk egy harcos nép. Elgondolkozok rajta majd leveszem arcomat takaró álarcot. Elmosolyodok a nő tekintetén, ahogy kérdően néz ránk, majd a férfira nézek. Láthatja gyermeki arcvonásaim a kis pisze orrom, s vöröslő szempár enyhe kékséggel a közepén.
-Az út amin járni fogunk a béke útja lesz?
*Nézek kérdőn vissza a papnőre.
- Mert én senki oldalán nem állok csupán az élet oldalán, legyen az akármilyen lény. Ha a béke jegyében járunk majd elvállalom ezt a megtiszteltetést.
*Hajolok meg enyhén a papnő előtt, majd egyenesedek ki ismét.

*Meg vártam, amíg a főpapnő elmondja, hogy mi a terve Vadalanban. Kiderült, hogy egy hajó indul oda kereskedőkkel és követekkel és mivel nevet szereztem egy hajó megmentésével az előnyös lehet számukra, ha én is megyek meg a mágus. Miután befejezte a beszédét ránézek a társamra és látom, hogy levette az álarcát, de inkább vissza fordulok a Onoriához, de megvárom még a mágus befejezi a mondani valóját.
-Én vállalom az utat bármi is legyen a célja, de szeretném tudni, hogy milyen sokáig leszünk ott?- Mondtam a főpapnőnek, de valahogyan érzem, hogy nem lesz gondoktól mentes utunk, de eddig mindig megúszta szóval vállalom ezt az újabb kihívást.*

* Egy évig tartana a küldetés s a békességet is megtartaná az ùj fajjal. Elvégre igaza van a papnőnek kemény szövetségesek lehetnek. Bár sokat nem tudok róluk. De bólintok egyet majd a papnőre vetem gyermeku tekintetem.
- Rendben! Mikor indul a hajó?

//Amíra//

*A korábbi eseményekkel ellentétben most nem vagyok hajlandó megalázkodni. A legutóbb sem vezetett eredmény és bár a szüleim azt tanították, hogy legyek szerény és alázatos, azt is tanították, hogy az igazságtalanságot nem kell elfogadnom.
Kihúzom magam és a szemébe nézek a magas férfinak. Ehhez meg kell emelnem az állam, de nem zavar.
Eszembe jut Merilien, nő, aki legyőzte a haramiákat és megvédett engem.
Ő nem volt varázsló, nem volt boszorkány, de magabiztos és ügyes volt.*
- Nem mentem szándékosan neked, nincs miért bocsánatot kérnem!
*Fekete szemeim mereven az idegen szemeibe néznek, és nem veszem el.
Az meghökken, nem erre számított.
Magasba emelt arcomra azonban egy óriási tenyér érkezik és a fülem is cseng, amikor ott csattan.
A földre zuhanok, de a férfi már el is markolja a mellkasomon a ruhámat és felemel. Sós, fémes ízt érzek a számban, és fáj is.
Máskor még elsírtam volna magam és biztos lesz is olyan, de most harag önt el. Mumbasa is ilyen hatalmas volt, ő is azt gondolta, hogy az erejével mindent megtehet velem, amit csak akar.
Akkor, amikor én csak szeretetre vágytam, arra, hogy megbecsülést kapjak, de nem kaptam mást, csak erőszakot.
A körmeim belemarnak a férfi arcába, érzem, hogy mélyen belevájnak, a nyakába ugyanúgy.
Repülök is és a földön landolok, jól megütve a tomporomat.*
- Te tényleg azt hiszed, hogy azért, mert nagy vagy és erős, mindent megtehetsz? Nem így kell egy lánnyal bánni!

//Amíra//

*A fájdalom dacára azonnal felkelek. Félek, hogy meg fogom bánni az előzőeket.
A körmeim alatt kevés vér is van, a szám pedig kezd megduzzadni.
Lüktet is rendesen, de az egész arcom fáj.
Fel kell készülnöm, és volt elég bátyám, hogy tudja, hova kell rúgni, ha ez a monstrum nekem jön és meg akar verni.
Mumbasánál is tudtam, de valaki megelőz, amikor ordítva felém fut a férfi.
Amíra az és nem is tudom…nem gondoltam volna, hogy ilyen jól céloz.
Percig sem merül fel bennem, hogy véletlenül ment mellé, főleg, amikor meghallom a hangját.
Látom, hogy a nagy darab férfi megtorpan és összeszorítja az ökleit. Habozik, hogy támadjon-e.
Aztán inkább újra kiált, most már mindkettőnknek.*
- Átkozott szukák! Még az udvariasságot sem ismeritek! Majd megtanuljátok a jó modort!
*Látom, hogy próbál támogatókat szerezni a tömegből, akik közül biztos van, aki nem látta az elejétől, csak azt, hogy a férfira rálő a barátnőm.
Megfogom az arcom és a szemem könnybe lábad a fájdalomtól. Fel is szisszenek. Nem tagadom, egy kicsit most azt játszom, hogy én vagyok az áldozat és hiába vannak a karmolások az arcán, meg a szeme alatt a seb a nyíltól, ő a nagy és erős férfi és mi vagyunk a védtelen nők.*

Onoria válasza után egy kissé elgondolkodok, egy évig fogunk ott lenni, annyi idő alatt sok minden történhet. De úgy döntök, hogy nekem nincs semmi kivetnivalóm az úttal szemben. Lehet ott nem fog annyi baj érni, mint itt az elmúlt időkben.
-Akkor mire várunk, jobb lenne ha minél előbb indulnánk, mint hogy itt várakozunk- Mondtam Onoriának.

*Valian, a legjobb hely az információkhoz. Itt mindenki mindent tud, csak a megfelelő embertől kell megkérdezni ahhoz, hogy biztos információt kapjak. S most először igénybe veszem az emberi apám hagyatékát. S megkeresem a feneketlen sötétséget, ami ebben a városban tanyázik. Sokat hallottam egy tehetős emberről, akitől apám óva intett. S azt kérte sose kérjek tőle segítséget, hisz akinek ő segít örökre adósa marad. De most nem igazán akad már választásom, ha a fekete nő kérésének eleget akarok tenni. Amely város nagy ott a szervezet bűnözés is megfelelően ténykedik. Azt hallottam még maga Onoria és kapott már kis szívességet ettől a clántól. De ezek csak szóbeszédek, a kocsmákban járnak, részeg disznók szájából csak úgy ömlik a szenny. De most éppen kapóra jön, hisz így könnyebben felkutatom akit keresek. S egy ház előtt állok meg, semmi különös nincs benne. Egy szokványos ház, de ki lenne az a hülye aki kiírja az ajtaja tetejére, hogy bűnözők itt.
~ Mit is mondott apám? Ha jól emlékszek ő maga is hozzájuk tartozott míg anyám el nem szerette a bérgyilkosok közül. S milyen jól is tette, hogy pont őt szerette el.
*Mosolyodok el, majd az égre tekintek, s halkan megszólalok.
- Lilith... vajon büszkén tekintesz rám odafentről? Salamon társaságában... Huhhh itt az idő...
*Lépek be az ajtón s egy férfit pillantok meg ott üldögélni, veszélyes még az ábrázata is, s rögvest kardjának markolatán van a keze.
- Ki vagy?
- A nevem Nawarean... A főnöködet keresem...
- Kitől tudsz e helyről?
- A szóbeszédek, s apám is egykor közétek tartozott.
- Ki ő? - Néz rám a férfi gyanakodva.
- Herac... én így ismertem őt...
- Hmm én is ismertem... te lennél annak az árulónak a fia?
*Csak bólintok egyet a férfi kérdésére, aki elengedi a kardot majd feláll.
- A főnök biztos volt benne, hogy egyszer ide találsz... Figyelt téged... Herac azt hitte eltűnt a szemünk elől pedig csak hagytuk had nevelje ki az új nemzedéket... Túl jó barátja volt a főnöknek... S van egy rossz hírem is, nemrég meghalt az öreg. Békés halála volt, a kora vitte el.
- Tudom... valahogy éreztem, hogy már nincs közöttünk.
- Rendben holnap térj vissza. Megbeszélek egy találkozót a főnökkel.
*Csak bólintok egyet majd kiléptem az ajtón s fellélegeztem. Veszélyes játékba kezdtem egy sárkány kedvéért. De még magam sem tudom mi lesz ennek a vége. S most, hogy ezen túlestem már csak egy tartozást kell törlesztenem. S most kivételesen nem én vagyok az aki tartozik.
~ Vajon Mia itt lehet még?

*Egy éjszakát töltöttem el Valianban, másnap mikor már éppen csak a hajnal hasadt már az eget kémleltem. Az egyik legmagasabb tetőn töltöttem el az éjszakámat. A kora reggeli napfény igaz az idő kicsit csípős már de felmelegíti az ember lelkét. Hallom ahogy valaki mögöttem ólálkodik viszont tisztes távolságot tart tőlem. Nem is oly nehéz kitalálni ki az aki engem keres. Nem fordulok meg csak ajkamat nyitom a szavakhoz.
- Eljött a találkozó ideje?
- El, a főtéren lesz a találkozó. Sok a nép s a mester éppen bevásárlást tart. Arra kér, hogy csatlakozz hozzá.
- Rendben. Mikor?
- Már rég elkéstél... indulj.
*Ahogy azt az idegen is mondta szinte késésben vagyok. Felállok kényelmes ültömből, majd a gyors táncában szelem át a várost. S nem is oly soká megérkezek a főtérre ahol összetéveszthetetlen a célszemély. Három ember kíséri az útján, s az éppen nyíló kirakatokat szemléli. Odasétálok hozzá, s ő nagy vigyorral képén fogad. Majd kezét nyújtja, kissé bizalmatlanúl de elfogadom azt majd viszonzom.
- Mi járatban erre Herac fia?
- A nevem Nawarean.
- Engem mindenki úgy nevez ahogy jól esik. De a tiszteletet mind megadja.
- Értem. A névtelenség egy jó dolog.
- Bizony fiam, nos miért kerestél fel?
- Információk kellenek.
*A férfi csak bólint majd int, hogy kövessem. Az őrzői lemaradnak tőlünk tisztes távolságban követnek minket. Ahogy az utcán sétálunk szóba elegyedek a férfivel.
- Először is egy fekete sárkánnyal volt találkám.Női alakban járkál
- Egy nővel?
- Igen...
- Veszélyes bestiák az ilyenek...
- Verinolban találkoztam vele, bár én csak a szóbeszédeket követtem.
- Vagyunk páran a tanácsban. Onoria közelében is jár kél egykét ember.
- Ez egy cseppet sem érdekel, nem a főpapnő a célpont.
- Megbízást kaptál a nősténytől?
- Tartoztam neki, ingyen munka.
*A férfi megdörzsöli szakállát, majd hüvelyk s mutató ujjával végig simítja azt.
- Tartozni egy fekete sárkánynak, úgy tudom szívből megvetik az ilyenek a mi fajtánkat.
- A magáét talán, én viszont nem tartozom az emberek közé.
- Sajnos csak két lábad van fiam, így te is egy vagy közülünk.
*Csak bólintok egyet, viszont nem veszem fel a szinte már sértésnek hangzó véleményt.
- Térj a tárgyra gyermek kit keresel?
- Namelyr a neve, egy fekete köntösbe bújt sárkány. Javarészt csak emberi alakban láttam, fekete haj szakállas egyén. Egy narancsköves gyűrűt visel. Ugyanolyan karddal az oldalán.
- Hmm nem volt dolgom vele, ezek szerint még nincs vérdíj a fején.
- Nem tudom, ilyen közelről nem ismerem.
- Én tudom. Ez a klán azért alakult, hogy az elveszett tehetségek életben tudjanak maradni. Fejvadászatból élünk, az, hogy valakit megtalálunk csak természetes.
- Mit kér azért, hogy megtalálja nekem ezt a férfit?
- Hmm pénzt vagy szolgálatot, ha hasonlítasz Heracra hasznos tagja lehetsz az Éjjeli Árnyak rendnek. Csatlakozz hozzánk s ingyen felkutatjuk neked a férfit. Cserében munkát adok, szállást, ételt és pénzt. Herac jó barátom volt isten nyugosztalja. Anyádat nem ismertem, de biztos megérte érte elszökni tőlünk. Bár szerintem tisztában volt vele, hogy mindig is tudtam hol van. A kiképzésedről is hallottam. Nem vártam kevesebbet az egyik hírhedt fejvadászomtól.
- Atyám kemény volt, s azért volt olyan, hogy túléljem ha egyedül maradok.
- Tudom gyermek, nos kell a segítségem, a csatlakozás fejében?
- Szabad maradok... attól, hogy csatlakozom a klánjához még nem kívánok szolga lenni.
- Rendben, viszont ha szükségem van rád jönnöd kell nincs mese.
- Értem.
- Elrendelem a keresést, hamarosan kézre kerítjük azt akit akarsz.
- Köszönöm, viszont most távozom, hisz én sem akarok kimaradni a dologból. A szóbeszédek hasznosak, ezért gyűjtöm őket.[/color]
- Rendben fiam menj csak.
- Köszönöm...
- Viszlát...
*Majd a gyors táncban hagyom ott a férfit, aki tátott szájjal néz utánam. Bár az emberi szem márt ezt a sebességet sem tudja felfogni, de még mindig messze vagyok Nawarean nővérem sebességétől, aki városokat járt be szempillantás alatt. S seregeket mészárolt le pillanatok leforgása alatt. Elindulok, meg kell találnom Nemelyrt, s el kell vinnem őt a sárkányasszonynak.

*Elfogadom az ajándékot a főpapnőtől, egy enyhe mosolyt engedek meg arcomnak. Óvatosan előre dőlök köszönet jeléül, majd hallgatom a további információkat.
~ Négy nap. Hmm akár most is mehetnénk nincs kitől elbúcsúzni s szerintem úgy ahogy vagyok indulhatok is.
*Csak bólintok a nő szavaira majd ha mást nem akar ismét előre dőlök majd halkan megszólalok miután felegyenesedtem.
- Akkor négy nap múlva a kikötőben. Addig is viszlát.
*S ha a papnő nem óhajt többet mondani, lépteim kifelé vezetnek a teremből egyenesen az utca felé. Kissé megéheztem, valami harapnivaló után kéne járnom

*Elfogadom a tárgyat, amit a főpapnő ad, majd megszólalók. -Négy nap múlva én is ott leszek a hajónál.-
Amint befejeztem meg hajolok és elindulok kifelé, amint kiérek elkezdek készülni az útra és kijavítom a páncélom sérüléseit egy kováccsal.
utána meg beszerzek fontosabb dolgokat az útra, de még mindig egy kissé aggódok, hogy valami majd történni fog az útközben, de lehet, hogy csak egy kissé paranoiás vagyok.*

// Küldetés: Igazságtalan vádak - Kevéssel a városba érkezése után. //

Egyedül baktatott a városban. Még volt ideje a hivatalba állás előtt, és sok mindent akart megvitatni magával. Főleg, hogy mi legyen a barátjával és kísérőjével, akivel már túl sokat kezdenek érezni egymás iránt. Az ő életét mindig bonyolítják az érzelmek s a saját ébredező vonzalmát látja tükröződni a másik szemében. Ezért menekült el városnézőbe. Nem is sejtette, hogy a gondolatait mindjárt teljesen eltereli valami.
A városháza különleges épületét nézte éppen, amikor  valaki erővel neki ütközött oldalról s mire felocsúdott, a tarisznyáját is megrángatták. Úgy érezte, hogy tolvaj lopta meg. Egy hosszú, barna hajú nőt látott elrohanni. Azonnal odakapott, s beletúrt a tarisznyába, vajon elvittek-e valamit? Miának kevés kellett az indulatokhoz jelen zaklatott lelkiállapotában.
- Mit képzelsz te? Teszed vissza...!- Kiáltotta haragosan. Abban a minutumban benne rekedt a szó.
Valami kemény, ragacsos tárgy akadt a keze ügyébe. Kirántotta s lám, egy friss vértől ragacsos tőr volt az.
 ~ Hát ez meg mi??? Még szerencse, hogy nem vágtam meg magam!~
Nagy kiabálással futó katonák vették körül. Megrökönyödve nézett rájuk.

//folyt.//

//Igazságtalan vádak 2.- Küldetés//

Sajnos nem tudta kiszűrni, mi történt pontosan, de azt megértette, hogy őt vádolják egy gyilkossággal, amiről sejtelme sincs. Hamar összerakta a fejében az eseményeket, a menekülő nőt, aki nála rejtette el a gyilkos fegyvert.
Le akarták fogni a katonák, hogy bilincseket tegyenek rá a törvény nevében, In flagranti.
- Ki kérem magamnak! - Tiltakozott Mia. - Semmi  közöm az esethez! Méghogy In flagranti! Nincs itt semmi féle tettenérés!
Már kiabált, ahogy lefogták a téren, s vonszolva húzkodta magát, törékeny, kicsi teste vonaglott a nagydarab, edzett férfiak gyűrűjében. Mire egy járókelő, egy elegáns úriember, aki a hídon át a Városháza felől tartott éppen feléjük, ráripakodott a katonákra. Mia előtte nap érkezett, halvány fogalma sem volt, kiféle ez a férfi, de a katonák parancsnoka azonnal eléállott, és jelentést tett, mi is történik.
A férfi így szólt:
- Ennek az ifjú hölgynek igaza van. Tettenérésről még véletlenül se beszéljen! A végén még alaptalan vádaskodással vádolhatják meg a bíróságon hadnagy úr! hallgassa meg inkább, mielőtt a bíróság helyett ítélkezik!
A katona zavarban pillantott hol egyikükre, hol a másikra.
- Rendben van! Engedjétek el!- Mondta a többieknek.
Mikor Mia szabad volt, intett, hadd hallja még egyszer, mit akar mondani.
- Csak összefüggésében, kérem!
- Igen. - Szólalt meg végre Mia egy nagy sóhajjal, a csuklóit lapogatva. - Nem tudok semmi mást elmondani, mint hogy itt sétáltam gyanútlanul, amikor valaki majd felöklelt és ezt a tőrt tette a tarisznyámba. Gondolják, hogy bárki ostobán csak úgy elővenné, hogy megnézegesse, miután éppen menekül a katonák elől? Hát nem.. Egy barna hajú nő volt az, láttam, hogy a Városháza felé szaladt ezen a hídon. Önnek össze kellett vele találkoznia, drága uram! A keze biztosan véres a gyilkosság óta, mert be se csomagolta a tőrt, le se törölte. Adjanak időt nekem és megtaláljuk!
Az idegen férfi zavartan nézett visszafelé, a mutatott irányba, majd jelzett a katonáknak, hogy azonnal kövessék az irányt. A lány karját két oldalról megragadva sietős léptekkel, szinte futva követék a férfit át a hídon. Ott nem a főbejárat, hanem egy oldalajtó felé ment.
- Erre láttam egy zaklatott, szaladó lányt. Az öltözete, hajviselete meglepően hasonlított az önére.
Katonák szaladtak be, Miát két társukkal hátrahagyva. A férfi is belépett, majd ott toporgott a bejáratnál. Mígnem kisvártatva egy sikoltozó nő jelent meg a tiszt és társai elől szaladva.
A fekete ruhája derekán fehér csipke látszott, barnás foltokkal, a nyakán is egy barnás vörös csík. Bizonyára vér. A kézfejéről elkezdte lemosni, de a kezét kissé meg is vágta, egy fehér vászonkendőbe csavarta sebtiben.
Az ajtóból a férfi is, és Mia is követték, a két katonát egyneként rúgta ezért a lány lábikrán. El iss engedték. Úgy vetette rá magát a híd korlátjánál a gyilkos nőre, aki le akarta vetni magát a mélybe.
- Én nem tudom, mi történt, de ne tedd! Nem ér annyit senki és semmi...még egy férfi csalárd szíve sem! Már ha arról van szó...- Nézett szánakozón a nő szemébe a máguslány. Aztán lassan lemászott az akkor már zokogó gyilkosról. Hát így találtak rá a lányra, aki valóban nagyon hasonlított Miára.
- Ostobák! Nélkülem hagyták volna elfutni! Enélkül az Úr nélkül...én is elvesztem volna... Hogy is... ? Mi is a neve uram?
- Argaran államügyész vagyok. Darren Argaran, szolgálatára! És kis kegyedben kit tisztelhetek, hölgyem? - Válaszolt kalapot emelve a férfi.
Mia a jobbját nyújtotta meglepetten:
- Mia Ruton nagyasszony vagyok, Mannahonból. Onoria Főpapnő ajánlására lépek hivatalba Reus de Sanctis úr kíséretében.
A férfi nem titkolta örömét, ajka széles mosolyra húzódott, miközben alig érintve a finom, fehér kezet csókot adott rá.
- Ó! Mia Ruton... Akkor fogunk mi még találkozni! Mikor áll hivatalba? Ha megengedi, én magam kalauzolnám el az épület útvesztőjében.
- Számomra nem épült még igazi útvesztő. Ám ha ettől kellemesen érzi magát, legyen! Holnap délelőtt találkozom de Sanctis úrral. Várjon itt a Főkapu előtt 10-kor! Most bocsássanak meg! Igencsak kimerültem. Hosszú utat tettem meg Tarsisból.
Azzal sarkon fordult és faképnél hagyta a társaságot.

// Küldetés vége //

*Egy nyugodt hajnal veszi kezdetét, s már korán a házak tetejére süt a nap. Kissé didergős volt az éjszaka, bár megfagyni nem kellett. A reggeli kissé csípős szél simogatja arcomat. Csukjámat a fejembe húzom, majd arcom elé húzom fel pulóverem hosszú nyakát. S máris kellemesebb idekint az időjárás. Nem aludtam a legjobban, viszont a csillagok vigyáztak rám odafentről. S talán még Lilith is rám nézett, megleste mi van egyetlen apró kis fiával a nagy világban.
- Mostanában egyre többször gondolkozok el rajta, hogy vajon büszke vagy e rám? Mit érzel most, hogy végre Salamon is utánad ment? Büszke vagy e arra amivé változtam aki lettem. Rég láttam már a mosolyodat... Régen volt már mikor gyermeki fejem megdorgáltad. S lám apám is utánad ment, most már biztos boldogok vagytok, harc s bujkálás nélkül... S te apám vajon most mit gondolhatsz rólam, hogy megszegtem intő szavad... Kénytelen voltam megtenni, hisz a feladatom megkövetelte tőlem. Sötét árnyakat érzek közeledni Lanuria vidéke felé. Egy ősi sárkány portyázgat, emberi alakban. Vajon kinek az oldalára álljak? Az embereknek nem hiszem, hogy lesz még egy Lanurjuk ebben a kórban. Aki majd megfékezi a sárkányokat, s egyedül az én erőm is kevés a fekete nő ellen. S ha jól olvastam a kard nélkül halhatatlanok. Mi a frászt tegyek?
*Dőlök hátra majd nézem az aranyló eget, ahogy a nap átveszi felette az uralmat. S közben választ várok ezernyi kérdésre. De semmi, nem hallok senkit. Talán az istenek ismét megszánják ezt a vidéket.
-Talán őket kéne megkérdeznem. Mit láthat Ritalea... vajon érzi e az emberek körül ólálkodó veszélyt. Egy fekete sárkány amikből már jó pár száz éve nem látott senki egyet sem vagy ha igen valószínűleg meghalt... Valamelyest igaza van annak a férfinak. Két lábam van szóval ember vagyok. De nem érzem magam embernek, sárkány viszont nem vagyok. Ha megkezdődik a mészárlás kit segítsek sárkányt vagy embert? ahh nehéz ez az kérdés.

// Nawa //

Az aranyló hajnali derengésben Mia befordul az utcasarkon.
Ilyentájt kevesen vannak ébren, s még annál is kevesebben járják az utcákat, talán csak piaci árusok, pékek. Mégis valaki üldögél a hátát támasztva egy házfalnak. A pulóvere egész az arcába húzva, mégis olyan ismerős a fehér üstök. Nawarean az... Mia vérrel jelölte meg az útját Tarsisból, s tovább minden táborhely felszedése  után egészen Valianig a bérgyilkosnak. Mégis, ha hozzá jött, hozzá is érkezik. Véletlen volna...? 
Ha Nawarean felpillant, láthatja, hogy a lány nincs egyedül. Egy fiatal feketeköpenyes van mellette, kámzsája az arcába vonva, ahogy a lány kis kalapja is. Mia megtorpan. Odafordul a mágushoz, halkan megköszöni a szolgálatait. Az idegen a lány vállai fölül megnézi magának Nawareant, majd bólint s távozik.
A lány határozott léptekkel odalép. A lábai előtt áll meg. Tettetett haraggal szól:
- Az úrinők elbotlasztására telepedtél ide? Majdnem elbotlottam benned! 
Aztán békés arcot vág, bár még tapogatózik, nem tudja, mit szólhat s milyen a hangulata a fiúnak. Tetszett neki Nawaeran stílusa, de meg kell hagyni, kicsit azért tartott tőle. Győzködte magát immár többször, hogy bíznia kell benne. 
- Üdvözöllek! Ugye, nem engem keresel? Véletlen volna?
Így folytatja az üdvözlés után:
- Gyere! Elmélkedjünk együtt. Úgyis nagy dolgok járnak a fejemben. Egy szövetséges jól jönne s egy barátot se zavarnék el láb alól, ha segítene rendet tenni a Lanuria káoszban. Lehetnél kivételesen ez a jóbarát. A szövetség részemről rendben van. Megmelegednél vagy kinn maradnál inkább valahol?

*Nem igazán számítottam a lányra, szemem rá vezetem. Arcom elmosolyodik ahogy meglátom. S elröppenek a gondolatok mik eddig nyomasztottak. Majd halkan megszólalok.
- Úri nők? - Nézek körbe- Én csak egy kislányt látok semmi többet.
*Majd felállok, mély levegőt veszek majd az üdvözlésre kissé előre biccenek, s máris kapom az első kérdést. Ez a lány mindig csak így sebtiben letámad. De annyi baj legyen, legalább bátor, hacsak nem hülye. Hisz a kettőt csak egy nagyon vékonyka csík választja el egymástól.
- Nem, nem miattad jöttem el ide. Sendelből érkeztem. Bár biztos voltam benne, hogy erre vagy. A város felé éreztem egy bizonyos illatot. De nem tudtam kihez kapcsolni, amíg meg nem láttalak. Történtek dolgok amíg távol voltam.
*Majd hallgatom ahogy a lány invitál, s én csak bólintok rá egyet.
- Nagy dolgok? Egy ilyen kicsi ember fejebén?
*Mosolyodom el, majd lehúzom az arcomat takaró nyakrészt.
- Menjünk, ha lehet megmelegednék. Az éjjelt idekint töltöttem. Egy tea biztos jól fog esni.
*S ha a lány irányt mutat természetesen vele tartok de ha nem az első fogadó felé fogom venni az irányt.

Valahogy nem is oly szemtelen, mint ahogy a lány emlékszik rá. Sőt inkább kedvesen reagál. Igaz, meglehet, hogy Mia vett vissza kicsit magából a hetek alatt. Egy hosszú utazás, a tiltott első majdnem szerelem, a hivatal Reus de Sanctis úrral, a furcsa rejtélyek, amikről a magafajta szemfüles teremtés óhatatlanul hall a Városházán...A nehezen összeillesztett Lanuria nevű káosz a fejében...Nos, mind lehet oka, hogy most természetesebb, mint bármikor. De nem egyszerűbb!
Meg nem sértődik a 'kis' jelzőn. Azonnal karját nyújtja, jelezvén, hogy belekarolna a fiúba. Fehér kezecskéje kivillan a bő fekete csipkekendő alól. 
Mosolyt mosolyra válaszol. 
- Gyere! A szállásom közel van, némileg elszeparált a vendégház többi részétől. Külön lakás. Addig maradsz nálam, míg szükséges! Mert mostanában hidegek az éjek. Ugyan csak két szolgálóm van, de jó meleggel várnak haza s kaphatsz egy jó teát. Mindjárt felmelegszel  fáradt vándor!
Fürkészőn néz a fiúra.
- Már meg se kérdezed, mit keres egy ilyen 'kislány' kora hajnalban idekint? Persze sejtem, te sem a napfelkeltében jöttél gyönyörködni. 
A legártatlanabb mosolyát vette fel. Majd fülig vigyorodott belegondolva, mi járatban voltak ők ketten amikor megismerkedtek Tarsisban. Kicsit megdöbbent, mert borzongania kellene...pláne elképzelve, mi dolga lehet erre Nawának? De csak vigyorgott, hófehér fogsorát rávillantva. Hiszen az életét mentette meg az első éjjel.
- Meg se merem kérdeni, mi járatban?

*A lányba karolok, emlékeim nem csalnak, most is éppen oly bőbeszédű mint akkor volt. Sokat locsog, bár most ez kellemesen érint. Rég voltam már olyan társaságában akivel anélkül beszélhetnék, hogy azon kelljen gondolkoznom, hogy tegyem el láb alól. Hallgatom a lányt, majd felé mosolygok.
- Nekem sosem volt szolgálóm, mégis meleg várt odahaza, s teát is ittam.
*Kacagtam fel a lányon, s már rég a feledésbe merült az előbbi gondolatok halmaza. Mély levegő majd kifúj.
-Aznap éjjel is egyedül bóklásztál odakint, most meg volt melletted valaki aki vigyázzon rád. Mi baj érhetne? Hiába vagy kicsi. S a kérdéssel kapcsolatban, most csupán információért jöttem ide. Semmi egyéb, keresek valakit akit minél előbb meg kéne találnom. S át kéne adnom egy bizonyos személynek.
*S haladok tovább a lány mellett.

- Mintha kicsit átszellemült érzéseket mutatna ez a felelet a múltról a kacajhoz képest. Fogadok, hogy a gyerekkorodra gondoltál, nem másra. Furcsa, hogy egyikünket se várja család haza...és mindketten az éjszakában keressük az elfoglaltságunkat. Jelent s jövőt. 
Fecseg tovább Mia tényleg elgondolkozva. Mannahonra gondolt, a császári palotára, ahol el kellett bújnia, ha egyedül akart lenni. Elmenekülni... Aztán végül ez lett belőle. Titkon napról napra többet gondolt haza, mióta itt van s tanul meg dolgozik de Sanctis úr oldalán.
- Tudod, egyre jobban félek, talán sejted, mitől... Mindegy, ki kísér... Ezt a fickót is alig ismerem, csak felfogadtam egy szerencse partira, ahol a gazdagok elfelejtkeztek a pénzük védelméről, s ahol nem csak szerencsén múló játékokra hívtak ki, mégis azt hitték, csak azon múlott a nyerő szériám. Mindig ez van, legyen bál, szülinap, névnap, kulturális este. Senki nem érti a játékok lényegét. Unalmas, de jövedelmező szórakozás. A félelmem azonban nem e világi, emlékszel?
Beértek egy kapualjba, ami egy ház oldalajtaja volt. Semmi nem jelezte a kiadó szobákat. Mia kulccsal nyitott kaput, s csak a szűkös udvarban csengetett. Egy simára nyalt hajú férfi nyitott ajtót. Középkorú és udvarias volt. Nem mutatott semmi meglepetést. A köszönést meghajlás követte.
- Az úr a vendégem.- Mondta Mia.- Főzzön egy forró teát és készítse elő számára a vendégszobát! Azután azonnal készítsen fürdőt és 7-re könnyű reggelit! Magára bízom miből. Reggel 9-re küldje be a szobaasszonyt!
Azzal beinvitálta a vendégét. Praktikusan egyszerű berendezés, csinos, kicsit színes belső tér s tökéletes elegancia fogadta őket. Egy kicsi szalonba lépett, társalgó sarokkal, szófával, teázó asztallal s öblös fotelokkal. Itt egy falnál végig lanuria népeitől származó tárgyak sorakoztak polcokon, lerakó asztalkán, vitrinben. 
Tovább folytatta a gondolatát, amint amaz hagyta.
- Szó, mi szó, szorosabbra kéne fűznünk a szövetségünket! Kifizetem, amivel tartozom a tarsisi védelmedért. Sietve távoztál. Aztán mond, a vendéglátáson kívül tudok-e segíteni? Talán együtt nyomára akadhatunk annak, akit keresel. Te pedig talán az én segítségemre lehetnél a dolgaimban. Jó volna úgy beszélgetni valakivel, hogy nem kell aggódnom, hogy túlzott kíváncsiságom a főpapnő fülébe jut. Így is jó, hogy elnézi a társasági életemet. Persze, lehet, hogy ő is csak szerencsésnek tart, semmi több...Ezeknek az uraknak és úrnőknek mindegy, ha rövidebben mennek reggel haza néhány tömött erszénnyel, vagy ékszerekkel.
Az egyik fotelba helyezkedett, hanyagul a karfára tette a magas sarkúból kibújtatott lábait. Megvárta, míg tölt az inas a gőzölgő teavízből. Kis fekete faragott dobozkát pattintott föl a kis asztalon. 
- A legjobb teafüvek, amiket felleltem a hazádban. Válassz! Én is olyat kérek!
Mint általában, most is határozott volt. Neki sose tűnt fel, ha pattogó hangot üt, vagy parancsolgat.

*A lányt hallgatom, igazán szeret beszélni. S mint ahogy tovább is meséli biztos valami politikus lett belőle. Mert csak azért sem áll be a szája egy percre sem. Bár be kell vallanom jól esik, hogy valaki beszél hozzám akit épp se megölni nem akarok sem pedig ő engem. Valamelyest furcsa érzés ez, Salamon eltűnése óta furcsa gondolatok keringenek a fejemben. Hisz a vérvonal általa megszakadt, legalább is a szellemi kapcsolatunk igen. A vérem még mindig az enyém, avagy most már az enyém.
- Egy halhatatlan mellett nincs mitől félned. Sok mindent láttam már s sokan próbáltak megölni. Sárkányok is voltak köztük hol fekete hol vörös... De amíg itt állok melletted nem kell félned.
*S meg is érkeztünk a házhoz, ahol fogadtak is minket. Beljebb kerülve ismét locsogni kezd Mia, nagy hamiskártyás lehet a kislány ha viszi a prémet azok között akik egész életükben ezzel foglalkoztak. Majd a teafüveket hozzák elém. Megszagolom mindegyiket, s egy sem nyeri el a tetszésem. Valamiért az általam szedetteknek sokkal jobb illata van. Majd a táskámból előveszek egy erszényt. Majd a tálcára nyomom amin a füveket hozták.
- Ebből kérem.
*Majd megvárom míg elmegy a személyzet s a lány felé tekintek. Közben kabátomat leveszem magamról s elhelyezem a fotel karfáján, épp úgy hogy az ölembe lóg.
- Mi félnivalód lett ismét a sötét fellegektől? Nem sikerült vissza nyerni a mágiádat?

- Ó, sárkányok! Nem hiszed, de róluk elmélkedek. A Lanuria-kirakós hiányosságai. Sok mindent fülelek befolyásos emberek beszélgetéséből. Fontosabbnak tűnik, hogy elhallgassák a nép elől a valószínű pánik miatt. De ha így van veled, te eligazíthatsz!
Óvatosan szagolt bele a fiú teájába. Utána nagyot szippantva dőlt hátra.
- Mennyei! Nem, veled nem félek. Salamon pedig egyszerűen... Hogy vagy Salamon?- Mosolygott nagyon melegen. Salamon tökéletes gyilkos és igazi férfi a szemében.
Meglepő ez a meghitt hangulat köztük, ami kezdi ellazítani.
- A félelmem otthonról jön. Amit meséltem neked atyámról, senki más nem tudja. Biztos vagyok benne, hogy ő átkozott mágianélküliségre Lanurián. De elmennék innen, hogy kipróbáljam máshol működik-e? Egyáltalán van-e varázserőm? Valahogy úgy hiszem, ha ideküldött, akkor csak itt nincs. Elmennék Vadalanba vagy Evolyranba.
Egyébként Tarsisban hagytam egy megelőző  nyomot,  ami erősebb az enyémnél. Ha apám követői, vay ő maga jönne utánam... Arról tudnom kell mielőtt ideérnek!

*Hamarosan vissza ér a személyzet a teával. Óvatosan belekortyolok egyet, megízesítették... El is van rontva az egész bár teljesen mindegy a lényeg az , hogy felmelegít. A bögre fölött a lány arcát nézem. Milyen mosolygós ma a kislány, vagy lehet csak régen találkoztam vele azért tűnik ennek.
- Sárkányok szeszélyes népek, van ki megveti az embert s van ki nem. De ezen kívül sokban nem kalauzolhatlak én sem.
*Majd egy újabb korty a teából s egy váratlan kérdés üti fel a fejét, lenyelem amit eddig a számban tartottam majd elveszem ajkaimról a bögrét.
- Salamon... igazság szerint elment oda ahova már rég el kellett volna mennie. Ha élt volna azt mondanám rá, hogy meghalt. Viszont csak átkelt azon a mezsgyén amin már réges-régen át kellett volna esnie.
*Majd a következőre térek rá amit a lány utolsónak mondott. Elgondolkodtat a helyzet, csak itt nem? Hisz itt is van varázslat valószínűleg itt is működnie kéne.
- Lehet az ami miatt nem tudsz varázsolni a szívedben van. Nem tudom honnan is jön pontosan a mágia, viszont azt tudom milyen az mikor táncba lépek. A szívem erős s a félelemnek nyomát sem érzem. Az igazság az, hogy lehet a saját hibád az, hogy nem vagy képes varázsolni.
*Kortyolgatom tovább a teát, lassanként a bögre aljára érek, majd egy apróság jut eszembe amit a lány még annak idején elfelejtett leróni. Jobban mondva nem volt időm behajtani rajta.
-Nos a munkára vissza térve Mia... Gondolom nem csupa szívkedvességből invitáltál meg a házba. Ha tévednék ne haragudj, de egy bérgyilkost nem szoktak az emberek csak úgy beinvitálni teára.
*Mosolyodom el a mondaton, s kicsit tényleg ironikusnak tartom ezt a helyzetet.
- De ezt lehet majd csak reggeli után tárgyaljuk meg.
*Állok fel a fotelből tudatva, hogy reggeli idő van, s indulni kéne.
- Ja igen egész csinos vagy így reggel- mérem végig- kisiskolás létedre.
*Kacagom el magam majd megindulok az ajtó felé amerre a cselédek is elhagyták a szobát. Nem lehet olyan nagy a ház, hogy eltévedjek benne.

A sárkányokról szóló szöveg nem elégítette ki. Amikor pedig Salamnról, a kígyóról hall, elborul a tekintete és opálossá válik 
Felugrik és az ital vitrinhez lép. Apró pohárba tölt valami töményet, aminek a szagát se szereti. Nawa felé nyújtja. Ha elfogadja, tölt egy újat, ha nem, csak magának mondja:
- Mióta Lanuriába érkeztem, senkiben sem bíztam meg. Még benned sem. Egyetlen férfi volt, akiben a bizalmam teljesen felépült. Ha ő nem nevel téged s nem az ő vérvonala csörgedez az ereidben talán meg se mentesz akkor éjjel. Amikor velem beszélt, rám bízta, hogy őrizzem meg, mint egy titkot. Amit és főleg ahogyan mondott, az felőle is bizalmat hordozott. Tudod Nawarean nekem nincsenek barátaim. Sok jóravaló lényt ismertem meg, de ő tudott rólam a legtöbbet. Ha élne ragaszkodnék hozzá! Talán mert az éjszaka ragadozója...talán, mert ízig-vérig férfi volt, nem egy langyos múmia...talán pont, mert a határon állt s a hatalmam éppen e lényeken a legerősebb. Nem tudom...Salamonra!
Hajtotta fel a kupica italát. Ha a fiú elfogadta, megvárta, míg megissza, addig nem szólt, csak elmorzsolt egy könnycseppet.
- Most talán a csillagok közül figyel téged, Nawa! Nagyon...nagyon szeretett!
Letette a pohárkát a tálcára és a bögréjével a szófára telepedett. Arca elsápadt, keze úgy lehűlt, hogy a már csak meleg bögre égette. Majdnem elejtette. Nem volt ebben színpadiasság. Hirtelen mintha öregedett volna. Letette a bögrét, s levette átázott felsőszoknyát. A kendőjét tekerte maga köré. Nem ment ki és nem foglalkozott a fiúval közben. Ha akart elfordult, ha akarta nézhette. A szófa támlájához kuporodva ült vissza s belekortyolt végre a teába.
- Mi mágusok varázserővel születünk a vérünkben. Ezért érzek hasonlóságot ahhoz, amit mondasz. Apránként tanuljuk meg használni az erőnket, amit hordozunk, mint te Salamont. Nekem különös örömet okoz. Az én varázserőmmel csodálatos teremtményekkel találok kapcsolatot. Csak meg kell fúvintanom a fuvolám, énekelnem, vagy belecsapnom a hegedű húrjába. Körém gyűlnek az éjszaka lényei, ragadozói. Az égen reszkető csillagfény jelzi a baglyok, denevérek hadát, az üregükből kimásznak a farkasok s a rókák, kígyók és patkányok jönnek szolgálni a rokonaikkal. Nincsenek rossz érzéseim emiatt. Vonzalmam van, úgyhogy....Félni pedig a mannahoniaktól félek, akik utánam jöhetnek...Apámtól, ha nem sikerült elpusztítanom, vagy a Követőitől, akik szintén erős mágusok lehetnek. Tarsisban hagytam egy csomagot a Nemesi Udvarház vezetőjénél. Azt hiszi, egy kincsem őrzi. Pedig csak egy hajtincs, amit atyám borbélyának seprűje elől csentem el még  gyermekkoromban. A mágiája oly erős, ha nyomra bukkannak, eltereli őket. Megmondtam, küldjenek azonnal madarat, ha bárki ellopja, vagy csak megkísérli a dobozkát! Így nyerhetek egy kis egérutat... Akkor esélyem lesz veled Nawarean! 
- A másik dolog: Mint említettem, Tarsisban nagyon siettél. Most pedig jó pénzt tudok neked fizetni az akkori munkádért. Csak mond végre az árát! Ne törődj a körülményekkel, csak ülj le! - Azzal a szófa lapos oldalát ütögette meg egyértelműen maga mellett.- A reggelit ide tálalják, nem az étkezőben, vagy a konyhában eszünk. Nem otthon vagy! Egy bérgyilkost talán nem, de valakit, aki az egyetlen bizalmasunkat hordozta, talán meghívhatok. Maradj! Még nem fejeztük be! A sárkányok érdekelnek s a sötét elfek. Először is, szavaidból azt veszem ki, hogy szerinted lehetséges, hogy köztünk járnak a sárkányok s nem is sejtjük? Ha igen, miként hagyhatja ezt a vezetés? Talán Onoria maga tudhat csak erről? Tudod, mielőtt érkeztem volt itt egy titokzatos gyilkosság. Egy roppant nagy befolyású nemest, egy de Sanctist küldtek Dremerhez. Azt suttogják a méltóságosok, hogy Gwaith-dur van emögött. Összeesküvést szimatolok. Tudsz valamit, ami segíthet összeraknom a Lanuria-kirakóst? Egyáltalán ha ismersz sárkányokat, beszélj nekem róluk! Mondj el MINDENT, ami eszedbe jut! A sárkány veszélyes faj. Az egyik legveszélyesebb a világon. Lanurián pedig a legveszélyesebb. És bujkálnak? Tudnom kell róluk, amit lehet! 
Kis szünetet tartott mélázva. Most kapcsolt.
- Te most bókoltál?- Hökkent meg.- Hát, ha Salamon teszi, nem lepődök meg! De te olyan rideg tudsz lenni, mint aki nyársat nyelt egy jégheggyel. Ne is nézz így! Tán' örököltél az öregedtől valamit, amit nem vettem észre.

*A lány szinte felháborodott hanggal beszél, megállok az ajtóba. Míg ő a kérdésekkel bombáz csak az ajtót nézem. Végig hallgatok mindent s szóról szóra jegyzem meg őket. Elmosolyodom ezernyi kérdés hallatán. Csakugyan jó politikus válhatott belőle. A jutalom így igaz azt én magam is elfelejtettem, hogy is volt ha jól emlékszem két életet követelt. Az nem nagy dolog csupán harmincat fogok felszámolni neki. Még egy kis baráti kedvezményt is adtam ezek szerint, bár mostanában nincs értéke az életnek, főleg nem az emberének.
-Salamon, a pokolban jár. S elszenvedi tízezer évnyi gonoszságának terheit. Emberek, orkok elfek sárkányok vére tapad a kezéhez. Köztük az anyámé is. Egy fehér elfet csak azért megölni mert ő többre tartotta az életet mint Salamon... Nem ő egy aljas kígyó volt, s csak a végén látta be milyen értékes is a vérének öröksége. Csak akkor látta ezt meg mikor utolsó örököse, a maradék kis vére a halálán volt. Akkor viselkedett úgy mint egy apa... mint akinek fontos a vérvonala. Képes volt megölni a saját feleségét, a hasában gyermekével. Azért, hogy egy tiltott vérmágiával össze kapcsolhassa lelkét a következő nemzedékeivel... Most a pokolban ég... Egy hitvány alak volt, megérdemli a sorsát. S az ő sorsa lesz az enyém is.
*Majd megfordulok s a lányra nézek, közeledem felé. Majd leguggolok, hogy nagyjából szemmagasságba kerüljek vele.
- Ki mondta, hogy bízz meg bennem? A hosszú élet titka, hogy soha senkiben nem bízol meg. Mert a bizalmasok, rövid időn belül gyilkosok lesznek, a TE! gyilkosaid.
*Majd felállok, s vissza ülök a fotelbe. Lábaimat előre nyújtom majd teljesen bele süppedek.
-Mindent? Amit csak tudni lehet róluk? Ők is pont ugyanúgy képesek meghalni mint mi, pont annyi nekik is egy élet mint nekünk. Gondolom céljuk van vele, hogy rejtőzködnek, sosem tudhatod ki az s ki nem. Akár az egyik cseléded is az lehet hipp hopp átváltozik s lerombol mindent. Láttam sárkányt aki elszállt fölöttem s mielőtt leért volna a földre már nő alakban tipegett tova. Nem tudom mit terveznek, csak annyit, hogy egyikük hatalmas sereggel mászkál lanuriában. S nem hiszem, hogy lenne közöttük egyetlen ember is. Sokan vannak s erősek. Olassie ostroma alatt is gyanús volt minden. Csak olvastam róla s a pletykákat hallottam, hogy a sárkányok keze is benne lehet. Persze a népek azt mondanak amit akarnak. Egy bolond százat csinál.
*Mély levegőt veszek majd kissé szusszanok s folytatom.
- De én magam nem is azoktól tartok kik közönséges színekben járnak. Valami furcsa oknál fogva a köztük élő feketék, nem tudom hányan lehetnek... De láttam ahogy az egyik fekete szívfájdalom nélkül s a legkisebb erőlködés nélkül képes volt megölni egyiküket. S utána velem is végzett azért mert szemtanúja voltam az esetnek.
*Látom a lány arcát, talán meglephette a hír.
- Igen aznap akkor meghaltam. Nem mindig voltam Nawarean, a halál angyala. Előtte Aden Von Zakenként ismertek. Már aki ismert. Ez már egy második élet. De ha jobban bele gondolok Sendel óta a harmadik. Ezért van az, hogy nem olyan vagyok mint aki karót nyelt. Az életet meg kell becsülnöm, mióta Salamon eltűnt sok minden átértékelődött bennem. Mint például az emberi élet értéke. Régen, azért a hangnemért amit velem szemben használtál letéptem volna a fejed puszta kézzel... Attól, hogy Sala nincs velem, még mindig veszélyes vagyok, talán még veszélyesebb is mint az előtt. Tízezer év emlékeit s tudását hagyta rám, sokkal semmit sem fogok tudni kezdeni, de van aminek nagy hasznát veszem. Például ismertem magát Lanurt, persze csak látásból, s az sem én voltam hanem az egyik ősöm.
*A lányt nézem, várom a reakcióit, talán fel sem tudja fogni azt amiről most beszélek. A halhatatlanság nagy teher, s az alatta szerzett tudás eszméletlen nagy hatalom.
- A sárkányok... szerintem háborút akarnak indítani az emberiség ellen. S én úgy érzem, hogy most nincs itt Lanur, hogy megvédje a seggünket. El fogják pusztítani ezt a világot, az összes rajta élővel együtt. S csak prédaként tartanak majd számon minden embert. Egy egyszerű vad leszel amit egy sárkány kénye kedve szerint levadászhat.... Én ezt érzem.