Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

//Időntúli: Kain és Raven - folyt. tovább a Nagy Kaszás béli nagy találkozásból.    //

Furcsa érzés vesz Mián erőt, amikor a fekete mágus érces hangján válaszol.
- Pedig én úgy érzem, mintha távol tartanád magadtól őket. Érzem, ahogy reagálnak, és hirtelen... nem is tudom, hogy mondjam... hirtelen nem tudom eldönteni, hogy magad is állatokra fogékony és hozzájuk értő vagy-e, netán valami nagyobb lény van a társaságodban, ami megriasztja őket. Mindenesetre a segítségedet kérem. A szolgálatodért mindig hálás leszek, jó mágus! Bizonyára találunk rá módot, hogy én is segítsek neked. Atyám házában ez így szokás és amerre visznek az Istenek, én ezt a szokást ápolom. Hogy tudd, nem a kocsmabéli tökfilkókról van szó, valaki máshoz kell eljutnom, méghozzá mielőtt olyasmi történne, aminek nem szabad. Persze ehhez távol kell tartanom azt két fura mágust. Kérlek! Nem bánod meg, ha a második legnagyobb nemesi ház sarját támogatod.
Ahogy kibontakozott a lombok árnyai között a magas férfi alakja, úgy vesz a lányon erőt egy új bizonytalanság. Amaz annyira gyorsan mozdul, végigkúszott az értékes kardján a fény és ugyanilyen sebesen körüllengte mindannyiukat a hullámzó erő. Az elsuttogott varázsige hatása sokkal nagyobb, mint a szelek között a viharé. Hezitálva fúrta ujjait az óriásfarkas bundájába, de nem mozdult, míg az lassú, reszkető levegőt vett és egyenesen a szemébe nézett, ami pedig csak egyet jelentett. Várja a parancsot, hogy elrobogjon vele vagy engedélyt, hogy nélküle.
- Miért kellene menekülnöm, mikor a legjobb helyen vagyok itt? Az erdő a természetes ottho..
Ahogy az állatoké, most Mia érzékei is megfeszülnek.
- Vigyázz!
A sárkány árnya ha lehet, még gyorsabban suhant és karmait meresztve elragadta volna a fekete idegent, ha az nem elég gyors. Zöld pikkelyeken csillant a fény.
- Te számítottál rá! Mint aki örökké résen van. Hogy lehet üldözöttként jönni-menni? És miért nem figyelmeztettél, hogy idecsaltad? Egy hadi táborból szökött talán, te pedig katona vagy? De hogyan ejtettétek el??? Soha senki sem ejtett egyetlen élő sárkányt sem! Megint sokat beszélek...
Nyelvénél már csak a karjai jártak fürgébben. Jeleket rajzolt a levegőbe, amik megerősítették Kain védő varázslatát, melyek egymagában talán gyengék lettek volna, de Kainéval ölelkezve már komoly hatásuk lehetett. Karcsú jobbjáról lehúzta a csipkekesztyűt és a ruhaujjába ejtette. Cserébe megvillant onnan apja hosszú pengéje. Máig nem tudta, mikor adta neki. Egyszerűen nem emlékezett. Szörnyű volt ez a kóros tudatlanság. De még szörnyűbb a sárkány röpte, amit látva madarak szerveződtek rajokba fölöttük  a lombok vonalában és feljebb körözve, természetellenesen, hiszen menekülni vagy lapulni akarnának. Talán nincs más erő, ami ideges kőrözésre, sőt gyülekezésre hívja őket, mint Miáé.
Csuklói felett a rúnái izzanak és magukból szúró fényt árasztottak szét, mintha természetes dolog volna, csakúgy, mint a megkettőzött kard és a sárkány a fővárosnál.
Vagy talán mégsem a főváros ez? Talán nem a sziget központjában vannak? Ennyire még sosem kapta el a bizonytalanság, az idegesség, ráadásul nem is ezen kéne járjon az agya, inkább azon, hogy a másik csatában edződött varázsló-e, mennyire ért a sárkányhoz?
- Bárcsak itt lennél, Atyám! Hiszen te vagy a legjobb, mind közül! - mondja átszellemülten, majd harci kiáltást hallat.
Azzal az egyik rúna fényével egyenest az ismét Kainnak rontó sárkány szeme közé mutat s nem téveszt többé célt, megvilágítva szemeinek szivárványát és vakítva őt. A másik rúnafény a lombok között egyenest az égig ragyog fel, mint egy fényoszlop. Az állatok persze nem mozdulnak a sárkány szeme felé egyelőre, viszont odafent olyan függönyt képeznek apránként, ami áthatolhatatlannak látszik a földről. Próbáljon csak felrepülni büntetlenül. Nem lehet benne biztos, Mia mágiája mennyire erősíti meg ezeket az állatokat abban, hogy ne rebbenjenek szét a sárkány előtt. Lehet, hogy úgy néz ki, hogy csak kis kárt tehetnek benne...de ki tudhatja ezt biztosan?

Azt gondoltam, hogy elég gyors és váratlan lesz a megjelenésem, ahhoz, hogy sikerrel járjak és a karmaimba kaparintsam az áruló sárkányt, ám igaz, hogy nem gondoltam ezt annyira végig, mert ha megtörtént volna, attól még – ha csak nem veszítette volna el az eszméletét, - a mágikus képessége megmaradt volna……
Az embernő visszatámadására pedig egyáltalán nem számítok, hiszen nem úgy nézett ki, mint akik jóban lettek volna, ráadásul őt egyáltalán nem fenyegettem.
Ezért aztán engem r váratlanul a szemembe vágódó éles fény, de csak egy pillanat tört részéig, hiszen a védelmező hártyák azonnal az íriszem elé húzódnak, tompítva a hatást, igaz a látásomat is.
Ettől még elérném kimeresztett karmaimmal Kain-t, ha az nem a hűlt helyét mutatná, miközben valamit odavet a nősténynek.
Dühösen morranó kiáltással rántom fel megfeszülő szárnyakkal a testem és most már prédaként tekintek az ellenem forduló nőre is.
Halvány zöld aura ragyog fel a testem körül, felkészülve, hogy esetleg más támadást is bevetnek, de ha valami ostoba madárraj kerülne az utamba és nem menekülnek, ahogy azt már megszoktam, akkor testem tömege zúzza össze őket, pikkelyeim meg sem érzik a madarak picinyke karmait, csőreit, főleg nem, mágiával átitatva.
Természetesen eszem ágában sincs elereszteni egyelőre a zsákmányt, így széles ívű fordulóba kezdek, hogy ismét lecsapjak.
Látom a fák felé menekülőt és látom a kezében a felizzó kardokat, ami azért óvatossá tesz.
Nem ronthatok meggondolatlanul rá, ki tudja mire képesek azok a pengék.
- Ne avatkozz bele! - vágom oda a nőnek közben.
Aztán torkomból nem tűzcsóva vágódik Kain köré, hanem zöldszínű füstcsóva, aminek hatására, a növényzet, bokrok, ágak, gyökerek a futó lábai után kapnak, remélhetőleg akadályozva a mozgásban és elvonva a figyelmét, hogy karmaim elérjék.
A varázslónő talán elég messze marad el, hogy ne okozzon galibát.

//Kain, Raven. Meglepetéééés! //

A beszélő sárkányt szóra se méltatja. Évezredes ellenfél már népének. Mindenesetre úgy tűnik, Mia megfogadja a tanácsokat. Megfordul és a sűrű felé veszi az irányt, meneküléshez képest komótosan, apró léptekkel, de határozottan halad.
- Ám legyen! Ha így kell, hát így...Nem akarlak itt hagyni a bajban- a fekete ruhás varázslóval nagyjából egy magasságba érve nyomatékosan sugározza neki, és csak neki belülről az utolsó mondatot.
Rúnái erősen izzanak, bárki önvédelemre gondolhat, ha látja.
A fura-zöld növények megkísérlik rabbá tenni a feketeruhás mágust, s Mia láthatja, hogy a zöld sárkány ereje nem vetekszik a varázslóéval. Valószínűleg eddig még csak játszik vele a bestia. Egy bozótos terület re érve Mia még jobban lelassít, olybá tűnhet, hogy menedéket vél felfedezni a sűrűbb aljnövényzet között, apróm termeténél fogva ez logikus lehet, az ő szemszögéből. A rúnák izzása egyszersmind még erősödik. A fekete idegenben pártolót remél, ezért továbbra is sugalmazza neki, hogy nem hagyja magára. Belép a bokrok közé s tűri, hogy ágak csapódjanak babaarcába.
Majd amikor konstatálja, hogy a sárkány elvéti a zsákmányt, megpördül és ismét egyenesen a gyíkszemekbe veti mágiáját. Fénycsóva kavarhatja meg a talán az irányába óvatlanabb ellenséget, a fénnyel együtt feláldozható madársereglet is a szemeibe váj, elvakítva a fenevadat, aki ha nem tesz valamit a pillanat törtrésze alatt, akkor elveszítheti a szeme világát, még ha csak ideiglenesen is. Kiáltás harsan a kavarodásban de vajon melyiküké?

Nem is remélem, hogy a növények támadása megállítja az áruló sárkányt, csak lassítani szeretném és a figyelmét elvonni. Nem megyek a szomszédba egy kis önbecsülésért és reménykedem, hogy Kain belefut valamelyik támadásomba, különben alaposan megjárhatom. Hallottam már hírét a tudásának.
Próbáltam meglepni, de úgy látszik elég felkészült és még az elején belefutok két fényből álló pengébe, ami éppen csak nem terít le, fájdalom hasít végig az oldalamon, vérem fakad és dühösen felmorranok, alig bírok korrigálni a levegőben.
Mire felnézek és újból a mágust keresem, már csak a hűlt helyét látom, meg talán megvillanó köpenye szélét.
És ha ez még nem lenne elég a nő is a fák közé fut, akivel eddig társalgott, ám még annak szélén visszafordul és valamit megvillan. Többhártyás szemem azonnal becsukódik, remélem elgé ahhoz, hogy megvédjen a varázslatától és közben még irányt is váltok, élesen fordulva a föld felé, hogy ott, szinte a nő fölött váltsak emberi alakot, rávetve magam.
Ha Kain játszani akar, akkor játsszunk, de annak első áldozata a barátnője lesz........
Ha sikerül ledöntenem a lábáról, akkor igyekszem leszorítani, míg a tőröm elő nem kerül és a torkához nem közelít.
- Ha kedves neked az élete, akkor feladod magad! - kiáltom hangosan.

//Kain , Raven, Mia és Shuga Kukucs na ki vagyok?//

Csendesen iszogatok, és duzzogok, miközben a közeli erdőben két idióta hüllő és az én amnéziás nejem, randalíroznak. Hogy ezt honnan veszem? Két okot is fel tudok mutatni, az egyik az, hogy az az amnéziás liba szólít, hisz hiába tépkedi el a szálat, ha újra szólít. De juszt se megyek, tépjék csak meg ő hölgyességét.  A másik indok a két sárkány szaga, meg az állatok rémülete ami megkordítja a gyomrom, egen az éhség nagyúr, bár most meg csap Mia rettenete, és sóhajtva felállok. Noha a borok már fizetve vannak, pár aranyat kiszórok. Amint kilépek, az ajtón újra érzem az édes nejem ízét és félelmét, hogy fog félni, ha megérkezem, és kicsit megszorongatom a torkát a pofátlan nőszemélynek. Lehajtom a fejem, felüvöltök, és kényelmesebb formába változom. Amióta egy kristály biztosítja, ezen alakot a kimerüléstől nem igazán kell tartanom. Bár jobb lenne, ha rendesen működne, minden mágia nélkül, de a hozzám hasonló szörnyek csak kussoljanak. Na de teljes sebességre kapcsolok, az irányt követni egyszerű, csak azt a nyamvadt lélek fonalat kell követnem, na meg az én kis édes nejem szagát. Pechemre a két sárkány is épp arra randalírozik. De azok kicsit sem izgatnak. Utazásom gyors, és még így is lemaradok pár pofonról, persze csak képletesen. Amire elérem az édest egy elég bosszantó látvány terül elém. Két opció forog fent. Ha elkapta, akkor a vállát megkocogtatva teszem fel a kérdésem. Amennyiben sikerül beelőznöm akkor rólam pattan vissza, és így teszem fel a kérdésem.
-Hé hüllő táncoltál már valaha az ördöggel sápadt holdfénynél? –És bemosok neki egy hatalmasat, igaz varázslattal ráerősíthetnék, de úgy is kibírná. –Szállj le a nejemről te átok fajzat.
Persze hallom Kain szavait is, és mélyen valahol totál egyet értek vele. Bár most az én drágám van bajba. Na és már megint átmentem birkába a rohadék rúnája miatt. Nem igazán avatkoznék két sárkány harcába így csak Miát védem, és Kain felé mordulok.
-Mogorva ezért még kirángatom pár pikkelyed csak, hogy tudd, a nejem nem rohadt tereptárgy, amit csak feláldozhatsz ennek a Furia imádó taknyosnak. Tépd le a fejét és húzzunk, ki ki merre akar.
Állok védekező pozícióba a lány felett, és felkészülök Raven rohamára. Hisz kevés sárkány bírja, ha egy humanoid pofon vágja és még meg is érzik. Nem sok jót remélek magamnak, de nem fogom hagyni, hogy Miának baja, essen. Na, jó én talán kicsit meg szorongatom a torkát, de nekem papírom van róla, hogy megtehetem, Az én kicsi törékeny Ruton Nagyasszonykámat Valianból.

Mia kicsit arrébb száll, de beakasztja a lábfejét egy bokor törzsébe és így az átalakuló alak látványát telibe kapja. De amaz csak egy kicsit arrébb érkezik. Landoláskor már apja becses tőrét bújtatja kis kezében, a ruhaujja alatt. Jól látja, hogy a fenevadból kétlábú lett, aki most tőrrel hadonászik. Csak a fejét ne ütötte volna meg. Átkozottul fájni kezd, hasogat, mintha fejszével estek volna neki a démonok.
Pár pillanat múltán még a látása is elhomályosul. Nehezen fogja fel, hogy valami csalárd varázslat során kétlábú formát öltött a hatalmas sárkány. Ilyen varázslatokkal kevesen bírnak, illúzió volna? Hogyan befolyásolják az agyát? Pont neki, aki a befolyásolás mestere. De akkor valójában ott sem lehet az az alak a tőrrel. Azt is jól hallja, amit beszélnek. Hirtelen áll fel a földről megdöbbenésében.
- Na de hogy is....?
Vagyis csak állna. Mert akkor a semmiből óriási szörny jelenik meg. Valami ismerős, nagyon is ismerős szagú démoni lény. És egyenesen az ő pártját fogja! Most mi történik? "A NEJEM NEM TEREPTÁRGY?"
- Már megint egy őrült!? De ki a te nejed, miről beszélsz? És egyáltalán...
Azután csendben maradt érezni. Észrevétlenül látni, hallani, tapintani és szagolni a láthatatlan belsőt és kötelékeket.
. Olyan régen csinálta már ezt, hogy azt hitte, berozsdásodott. Gyerekként mindenkinek az érzéseiről képes volt így tudomást szerezni. Egyedül apja nem engedte a lelkébe. És nem kell sok, hogy szétválhatatlan érzések kötelékeit érezze meg. A démoni szörny csak őrá koncentrál, őt mentené, akár az életét is odaadná érte, míg a feketeköpenyes 'valami' semleges, de nem ártó szándékú, a sárkány-ember viszont irtóztató gyűlölettel és mértéktelen dühvel terhelt. Ősi lények sok száz éves lényegét érzi. És állatai borzasztó rettenetét. Egyetlen súgdosó legyintéssel engedi el őket. Inkább menjenek szabadon a bestiáktól! Azok üvöltve vagy épp halkan szűkölve, víjjogva, sipítva, kerregve, sípolva, rikoktva rebbennek százfelé.
Egy a különös: a két "emberforma", akik közül biztosan egyik sem az, állatiasabbak konkrétan a szörnyetegnél, akinél hagyományos mágus lelkét érzi, de mintha társasága lenne. Micsoda kettősség! Mágus és szörny. Ezért vonzotta magához! De csak ha rég ismerné és kötötte volna magához, akkro ilyen erős ez a vonzás Biztosan más van emögött!
Fenyegetőn áll meg felette a szörnyeteg, a két másik idegen felé fordulva. Védekezni készül, Mia pedig nyugtatni kezdi egy sugallattal, ami megerősíti, hogy az alakváltó sárkánynál is erősebb. Simogatja a démon lelkét, ki tán' sosem érzett hasonlót.
A nagy tőrt azonban egy pillanatra sem engedi le, Nincs most fontosabb a védelménél. Rúnái egyre jobban izzanak, ahogy fejgörcse erősödik.

Bah! Az agyamban most sárkányként izzik fel a harag kifejezése.
- Tahrovin /áruló/ Kain Namelyr! Furia nahlaas uv víír laan /Furia élve vagy halva akar/! - rikoltottam, bár a félelmetesnek szánt hangot nagy mértékben rontotta, hogy pont az átalakulás előtt kezdtem bele, mikor láttam, hogy egyszerűen eltűnik alólam a némber, akit kiszemeltem magamnak és így a hangom erősen megbicsaklott a végére.
Nagyon reméltem, hogy a nő alaposan összetörte magát, mert legalább ezt is Kain számlájára lehetett majd írni.
Mivel a test helyett a földre érkeztem, jó nagyot huppantam és a seb az oldalamba fájdalmasan hasított belém, amihez önkéntelen kaptam a kezem, érezve vérem melegét, amitől csak még jobban elöntött a düh. Ilyen könnyen nem adom a prédát.
nyilvánvalóan fontos Kain-nak a nőstény, ha így védi, így mindenképp kívánatos volt megszerezni.
Azonnal a nő után néztem, így lemaradtam róla, ahogy az arany sárkány eltűnik a helyéről, hogy aztán a hatodik érzékemmel megérezzem, amint valami mögöttem jelenik meg.
Persze én sem állok ott, mint egy cövek, azonnal vetem magam az éppen feltápászkodni készülő nő felé, amivel egyszerre üthetnék két legyet egy csapásra, kikerülnék a támaás hatóköréből, mert nem kétséges, hogy Kain lehet az, aztán megkaparinthatnám előtte még a nöstényt.
Ám valaki megakadályoz benne és éppen csak talpon tudok matradni a kemény ütközés után, melyre zavartan rázom meg a fejem, hol a fogadóban már megismert barnaköpenyes mágusra, hol a nem túl messze komoran rám meredő Kain-ra kapva a tekintetem. Ha a nő reakcióit elnézem, akkor ős sem túlságosan érti a történteket, de ő vele foglalkozom utoljára, van nekem más problémám elég.
- Ki a jó gyíkfarok vagy te? - hördülök fel, ám a szemöldököm igen csak felszalad, amikor valamiféle nejet emleget. Főleg, hogy a nőstény nem úgy viselkedik, mintha ismerné, sőt, ha jól veszem ki épp őrültnek nevezte.
~ Nagyszerű! Nem elég egy áruló, még egy őrült is csatlakozik! ~
Még az a jó benne, hogy hallhatóan az "őrült" Kain-t sem kedveli. Hát mit nem mondjak, elég érdekes egy helyzet alakul így ki. Mindenki mindenki ellen? Vagy........talán segítséget szerezhetek?
- Ezt én is mondhatnám neked áruló! - meresztem a szemem Kainra, felkészülve, hogy ugorjak, ha hozzám készül vágni valami hasonlót, mint a nőhöz.
- Hé...mágus! - lépek kissé oldalra. - Nekem semmi bajom a....nejeddel. Ő vágta a földhöz, nem törődve vele, hogy összetöri-e magát, hiszen ez egy becstelen alak. - kezdtem a meggyőzésébe. - Nem imádok senkit, viszont vérdíj van a fején és a megbízóm nem garasoskodik, ha a élve vagy halva elé visszük. Gondold meg! - emelem fel a kezem mutatva, hogy nem fogom megtámadni őt vagy a nőt.

-Tharovin? Kain? Eerder Furia is de verrader, niet Kain (Inkább Furia az áruló, nem Kain.) És folytathatnánk olyan nyelven is amit nem csak mi hárman értünk.
Nézek a két sárkányra. A fiatalabb beszélni kezd, és ömlik belőle a sárkányok marhasága. Közben Mia varázsolgat, és ráadásul nem másra, mint rám. A sárkány kérdése vigyorgásra kényszerít.
-Na igen, jelenformám nem épp fenséges de fog ez még változni. Az embereknek Shuga vagyok, a sárkányoknak Melfyomer a sziklaféreg, az árulók közt az első. Akit 300 éve megöltek, és egy rubint tojásba zártak. De kiszabadultam, és Sendelben pokoli jót falatoztam régi testvéreim lelkéből és testéből. –Ebből egyedül az igaz hogy energia pótlás céljából ettem némi sárkányhúst, hisz a lelkeket Dremer vagy a kardom markolatkristálya gyűjtötte be. –Szóval Furia a részemről soha a büdös életben nem szerzi meg Kaint.
Eközben az említett lelép, mint szamár a ködben, legközelebb tényleg megtépem, ha találkozunk. Fél kézzel Mia felé nyúlok. Egyrészt a késztetés, másrészt mert hiányzik az érintése.
-Kain megkapja a magáét, de vidd hírűl Furiának, hogy a következő háborúban is pompásan fogok falatozni a sárkányok testéből és lelkéből. Nem üzletelek vakokkal, akik azt hiszik Furia helyesen jár el. Takarodj sárkány, nincs, veled dolgom a neved sem tudom így vadászni se fogok rád. Nálad ismertebb nevű sárkányok szerepelnek a listámon. Fuss kicsi sárkány, és tégy jelentést, hogy a két áruló összedolgozik és lassan nekünk is lesz seregünk, hogy Furia visszakotródjon a barlangjába.
Hogy ez mekkora hazugság, még hogy mogorva meg én sereget toborzunk. Ha ezt valaki elhiszi nagyobb őrült, mint Aldo vagy Balál. Magamat nem tartom örültnek, na vajon miért nem? A másik, remélem, ez soha a büdös életbe nem jut Kain fülébe, mert ő is végigkerget engem a kontinensen az tuti.

A feketemágus, miután fenyegetően kidumcsizta magát a sárkánnyal- taktikailag úgy 'védve' Miát, hogy jelentéktelennek titulálta az alakváltó előtt-, sötét köddé válva teleportál. Még utolérhette Mia utolsó üzenete, egy másfajta érintés, mint az eddigi segélykérés volt. Tudhatja általa, hogy a lány nem neheztel a lökéshullámért, és hogy nem felejti el soha a furcsa férfit.
Az új szörnyet meg igazán csak Mia látja? Mintha senki nem döbbent volna meg eléggé borzasztó küllemén, ahogyan a sárkány alakvaltásán sem. A bestiával úgy beszélgetnek, mintha a legtermészetesebb lenne. A borzalmas szörny nem látszik a sárkányok csatlósának, de Mia még nem érzi magát elég jól, hogy pontosabban megitélje, hogy akkor miféle.
Mígnem az alak szinte akaratlanul hozzáér. Akkor érzi meg, milyen irdatlan tempóban szivja magába szíve félelmét, borzongását és fájdalmát a lény. Lelki szemeivel látni véli, ahogyan áramlik a borzasztó testbe minden rossz érzés az ő törékeny lelkéből.
A fejfájása enyhül és jelenésszerűvé válik az alak. Átsejlik a testén a barnaköpenyes mágus apró valója....Mármint a szörnyhöz képest apró. Aki úgy pillant Miára, mintha mindig is védelmezte volna.
Mia visszonozza az önkéntelen érintést. Az ember kezébe simítja tenyerét. Felállva meghúzódik a magas idegen ányékában.
- Azt hiszem, sárkányvésznek foglak hívni.
Súgja mosolyogva a különös szörnynek. Mosolya megtelik szeretettel.
- Neked pedig azt tanácsolom- fordul a sárkány felé-, hogy eredj haza, amíg a hollók ki nem vájják a szemeidet odafent!
A magasba mutat, ahol a fák koronája felett feketedik az ég.  Az erdőben sűrűsödik a madárfelleg miatt a sötétség.
- Messzi van az éj, de közel az időm!
Az erdő drámai csendje mégis hirtelen megtörik. Mintha semmifele bestia se lenne a közelben, az állatok Mia akaratából békére lelve folytatják mindennapi motozásukat a fák között.
Mia szeme ragyog, lelke kitárul s hirtelen olyan emlék szeletek rohanják meg, a fogadóról, meg egy hosszú léghajós utazásról, amik bátorítják, hogy bízzon a barna mágusban, aki a Nagy Kaszásban az életét védte, a léghajóban pedig harcra okította. Nem is beszélve a különösen démoni szépségű lényről, aki valójában tényleg démon lehet. Talán egy nyomorultul elvarázsolt földhöz kitött szellem, aki valami titok folytán a földmágussal éli földöntúli öröklétét tovább.
Bizakodón-bizonytalanul hangzik a kérdése:
- Shuga?

//Valturaan//

Kellemes napra ébredek a temetőben, itt ugyanis a kutyákon kívül senki se zargat. Igaz nem is épeszű, aki itt alszik. De én szeretem hisz csendes, és annyi mindenki van itt, hogy megalgasson, de egyikük sem felesel vissza. Nemrég érkeztem a városba, de már egy levél várt a szobámban. A szolgálók csak egy hó elf férfit láttak, de már sejtettem ki az. Az ablakon kinézve a távolba bámultam, amerre egy súlyos titkot sejtek, de vajon kiét? Hangosan nevetni kezdtem a levél tartalmán, noha nem írt semmi vicceset csupán egy tartozást, egy ígéretet emleget fel. A tükörbe nézve elmosolyodom, és megszólítom magamat.
-Szerinted itt az ideje, hogy beszéljünk neki?
A tükörkép megremeg, de továbbra is csak én nézek vissza onnan, igaz ő kényelmesen tulajdonképp pofátlanul lazán heverészik.
-Fogalmam sincs, de ha már megígértük neki, akkor tegyük meg. Amúgy is köt az eskünk valaki máshoz.
A harmadik alak komoran az árnyakba bújik, hatalmas alakja még így is elősejlik, viszont ő is egyetért velünk és ez egyre bosszantóbbá teszi a dolgot.
-Hogy én hogy utállak titeket néha, legalább egy kicsit tiltakozhatnátok, vagy mondhatnátok, hogy húzzunk el valahova. Most bezzeg nem lehet rátok számítani. Verinolban bezzeg be nem állt a pofátok.
-Ezt megszívtad, de ugye nem kell emlékeztessünk arra a bosszantó tényre, mely szerint mind a hárman ugyanazon személy vagyunk. Te kaptad a testet, én a tudást, ez a peches mamlasz meg egy másik alakot és fizikai hatalmat. És ne említsük az éhséget. Szóval nyafi befog, és húzzunk segíteni a fiókának.
-Igazad van, köt az ígéret, amit több száz éve tettünk, és amit pár évtizede megújítottunk. Nem hátrálhatunk meg és amúgy is kell valami szórakoztató.
Harmadik felünk örömében végigkarmolta a falat, mi ketten érdeklődve néztük, hisz most ne ő uralta a testet és a fal a közelében sem volt. Sóhajtottam, és tudtam, hogy ezért még sokat fogok fizetni.
De most itt vagyok a temetőben, az ifjú sárkány szaga még érződik, de van esze, mert csak az elf illatát érzem. Na meg az állatok is összevissza zajoskodnak, ergo nincs veszély. Miközben a Kaszás felé sétálok, azon tipródok, mi van, ha hibásan nézem önmagamat, mi van, ha nincs démon bennem csak tényleg darabokra szakadtunk, és mindhárman vagyunk egyek? Az ajtó elé lépve, mélyeket sóhajtok és hatalmas svunggal benyitok.
-Üdv mindenkinek, utazók és nem kevésbé fogadós uram… - Körülbelül eddig jutok a köszönéssel és a pofámban landol egy törlő ruha.
-A fene a pofádat, van merszed visszatérni?
-Most miért? Semmit se törtem össze, és még csak fel se gyújtottam a fogadót.
-Nem, de te meg a cimboráid mágikus csatát vívtatok, aminek a következménye egy rakás agymosott szerencsétlen, akik le akartak lépni fizetés nélkül.
-De hisz duplán fizettem, de ha szeretnéd, kárpótollak, és leteszek egy esküt, amiben megígérem, hogy nem lesz balhé itt. Pontosabban nem én fogom kezdeményezni, nem én leszek a célpontja. Na, ez megfelel? Nem akarok bajt keverni, de engem itt már várnak, szóval, ha van itt egy hó elf férfi, akkor merre találom, hisz idehívott engem.
-Na az is szép firma lehet ha ilyenek alaktól akar valamit mint te. De amíg nem okoztok, balhét maradhattok, egyetlen lángnyelv a fogadómban és soha többet nem teheted be a lábad ide megértetted pokolfajzat?
Közben a pulthoz lép hogy megnézze melyik szobába költöztette Valt, és már mondaná a szoba számát de én nem bírom ki hogy ne cukkoljam a fogadóst.
-Az ő lángocskája is számít? –Bökök a frissen a pipájára gyújtó törpére. – Mert ha igen az igazságtalan lenne.
Egy ideig remeg az arca és látszik, hogy szívesen megnyuvasztana, de azt is tudja, ha balhé van, én mindig kiviszem az épületből. Azt most ne firtassuk, hogy teszem. Mély lélegzettel közli a számot, amit egy csendes meghajlással köszönök meg. Vidáman intek neki pát, amint hátat fordítok, a tarkómon csapódik ismét a rongy. Vigyorogva adom vissza a halálos fegyvert, majd s jelzett ajtó felé sietek immár komolyra vált arccal, hisz ami most következik minden lesz csak unalmas nem. Ül ki pokoli vigyor az arcomra, és hangosan bekopogok.

//Valturaan//

Az ajtó kinyílik, és én a frászt kapom ijedtemben. Mindenre számítottam csak arra nem hogy ennyire fognak örülni nekem, pontosabban egy személytől még el is várom a csillogó szemeket de egy alig kikelt fiókától kicsit ijesztő. Még az is jobb lenne, ha a képembe mászna, viszont nincs mit tenni. Amikor a nevem mondja kicsit zavarodott lehetek, hisz igyekszem visszatérni magamhoz.
- Shuga
-Én – Válaszolok némileg vigyorogva, bár alig hiszem, hogy erre számítana.
- Megtaláltad az üzenetem?
–Pontosabban megkaptam igen, és el is olvastam. Bár megleptél a dologgal. Nem vártam, hogy a kis könyvtáros helyett egy engem fogsz megkérni.
- Szükségem van rád.
-Igen erre is rá jöttem bár jobban belegondolva, vártam mikor keresel meg. – Ez a rész némileg sántít hisz alig éltem túl a legrühelltebb sárkány pofonjait. Mostanában én is regenerálódom, mind fizikailag mind lelkileg. De ezt még megemésztem, hisz valaki erősen utasított, hogy figyeljek a kölyökre, én meg nem szoktam nemet mondani a felkérésekre. Na jó nyavalyogni szoktam, de ez most nem olyan eset amikor megtehetem. De újabb mondattal szakítja meg a gondolataimat.
- De ha mindent elolvastál, akkor tudod, hogy miért.
Ahogy körülnézett, hát sikítva menekülne, a sárkány nem csak lelkes, de még zavarban is van. A vakok is látják, rajta hogy pörög ezerrel.
-Űlj le kölyök mielőtt lukasra tiprod a padlót. Hallom találkoztál Kainnel. Ha esetleg nem rémlik a neve, magas erős férfi mogorva arccal, akit ha képen törlök, egy monolittal ugyan úgy néz továbbra is. De erre a mesére visszatérhetünk, ha le tudtuk s komolyabb témákat. Mesélj először a lányról. Mindent, ha kérhetem. Aztán a családodról is. Ezek a kérdések fontosak, mielőtt azt hinnéd hogy az időt húzom.
Pedig bizony ezt teszem hisz most is olyasmire kérdezek rá, amikre nagyrészt mondjuk így sejtem a választ. De amíg sztorizik kicsit, talán lehiggad. Nem szeretném, ha túl hamar kiégne, mert sietni azt nem fogunk. Plusz ideje hogy megtanulja a fajunk egyik legpozitívabb tulajdonságát. A türelmet.
-Aztán mesélj az Orodi csatáról, ha jól emlékszem ott tűnt el sokakkal egyetemben. –Ajaj ezt lehet hogy korai volt említeni, bár említette már jobb óvatosan fogalmazni. Na meg az se lenne jó ha rá jönne hogy ott voltam.
-Mesélj apádról és a nővéredről. Mi is a nevük?–Arról a pikkelyes pincsiről, aki behódolt Furiának csak, hogy erős asszonyt szerezzen. De le fogom még verni rajta, hiába tiltották meg. Ezen témánál én sem vagyok jobb, pláne amikor ecseteli az apja dolgait. A karom a fotel karfáját szorítja, úgy szeretném, az emlegetet sárkányt laposra verni. De nyugalmat erőltetek magamra, na meg épp én tervezek a kölyöknek hasonlót tanítani.
-Elég bonyolult családod van. De meglátjuk, mit tehetek, és mennyire leszek a hasznodra. Jut eszembe, mert Kain idegrohamot kap tőlem e téren. Téged nem zavar, ha csöppet sokat beszélek?

//Valturaan//

Az események meredek fordulatot vesznek, és hiába tudom a végeredményt, most még egy fabatkát se adnék a fiú életéért. Ha csak olyan könnyen megszerezné, amit akar, nem lenne haszna, ez a gyerek hamar belehalna. Még egy fiatal sárkánynak se ellenfél. Val arcán érzelmek hullámai sodródtak át, kétségek, és rémület amiknek az íze ugyan finomnak tűnik, de most nem kínozni jött az ifjút, csupán próbára tenni méltó e arra a tudásra amit ő birtokol. Korai számára ítéletet mondani, de perpill a nyaka kitörése lenne a célravezető mindenki számára. De a megbízója ezt kerekperc megtiltotta és a feje letépését tette fizetségnek, ha ez megtörténik. A kölyök hazudni se tud, így bármikor áldozattá válhat, ezen hamar változtatni kell. A korábbi érzelmek mellett, immár egy részleges felismerés is megjelenik, noha nem szóltam még olyat, ami esetleg lebuktatott volna. Kain megemlítése lehet, hogy hiba volt, de az sem kizárt, hogy ez a gyenge ifjonc még a mogorva herceg kíváncsiságát is felkeltette. Hisz a kölyök él, ami ha én rosszul ítéltem meg hiba lenne, de Kain is arra jutott, amire én. Mindegy, mindenki követ el hibákat. Valt teste megfeszült, mint aki támadni készül, amire elmosolyodva ránézek, és kényelmesebb pozíciót veszek fel . Azaz törökülésbe helyezkedem a fotelben, jól jelezve a gyermeknek mennyire tartom veszélyesnek. A fegyveremre sincs szükségem, egyetlen lökéssel a fal mellé küldöm, ahol csendesen megtámaszkodik. Majd királyian jelezve hogy kezdje, a mesét hallgatom. Mivel már úgy érzem hibát követtem el de nem is számít olyan nagyon.
-Amyas remek lovas volt, de apának ostoba, a halála hiba volt. De lehetett volna másképp is. –Nézek a mesélő gyermekre. - És nagyon is tudta mi vagy, ki vagy. Kicsit hamari természetű volt. Azt ne mond, hogy rabságnak érezted azt a négy évet, szerintem bele voltál buzdulva a kis elfbe mint ló a gödörbe. De lássuk be te sárkány vagy ő meg elf, mégis mit gondolhatott. Ami tény, tényleg jó alvókád volt kölyök, veszélyérzet zéró, de azt a hibát kiküszöbölték mások.
Az idegessége szaga megkordítja a gyomrom, én a kezemet a hasamra teszem. az hogy az agya végre dolgozni kezd, öröm látni, így még van esélye az életre. Kicsit csendesebben szemlélem a sárkányt.
-A Jégkarom csúcs tényleg borzasztó hideg hely, bár kényelmes is. Épeszű egyed nem teszi be oda a lábát, vagy csak erős fedezet mellett. Ami azt a mogyoró agyú Därur-t illeti, azt hiszi legyőzhetetlen, pedig volt, aki már majdnem megnyúzta. Egyedül anyád miatt él még az az erőszakos tulok. Niveria soha nem fog a lányhoz érni, mert csak féltékeny az életedre, amit te megtaláltál magadnak. Ami meg anyádat illeti, hát ő hogy is mondjam egész megkedvelte. Panu meg egyenesen oda van a bátya asszonyáért.
Nézek Valra hatalomtól izzó tekintettel, jelezve hogy csak próbáljon meg támadni vagy fenyegetni, és laposra verem őt, is mint már a családja egyes tagjaival tettem.
-Naná hogy látta, anyád vette védelmébe. Meg is tépte a kicsi lányát, ahogy én is megtettem a csata folyamán. Na meg kit izgat pár gizda hó sárkány, lehet jönni hozzám pofonért, ha a két nőre és a gyermekre vadászik. Na és a kérdésedre a válasz egyszerű, abban a négy évben én védtem a segged Laryss védelmezőitől. Akik belátták az igazamat, és így békén hagytak az utolsó két évben. Az hogy élsz és remélhetsz az én művem. Az hogy asszonyod él, és virul szintén az én művem. Az hogy apád idegösszeomlást kapott anyád szökése miatt dettó az én művem. Az hogy jó pár éve egy büdös jégföldi, vagy más sárkány se jutott a közelükbe, hát abban csak segédkezek, de benne vagyok abban is öcsi. Sokat kell pedáloznod ahhoz, hogy a közelükbe, juthass bármikor, ezen információt nem adják ingyen. Na meg Kili kitépkedné az összes szőrszálamat, ha nem bizonyítanád, hogy erős vagy. Szóval kölyök vagy felnősz, vagy a büdös életbe nem jutsz hozzájuk közelebb nálam.

//Valturaan//

Az hogy a sárkány egyre feszültebb és ingatagabb lett, eszembe idézett egy korábbi csevegést Kilimével és Laryssával.
-Komolyan ennyire fontos hogy fejlődjön?
-Igen az, és nem miattunk, hanem maga miatt.
-Az apja haragját túl kell élje. Ha nem segítesz, neki elintézlek Melfyomer, hiába segítettél megszökni nekünk.
-Jó jó nem kell rögtön a torkomnak ugrani Kili, tudom, hogy kedveled, hisz a fiad ő is. Az hogy a kis hölgybe szerelmes, az meg az istenek sara. De emiatt mérgesnek lenni marhaság. –Kilime karmos keze a torkomnál áll meg, majd megböki a mellkasom párszor.
-Két dolgot mondanék neked ostoba sziklarágó, a nevem Kilime és nem Kili. Nem vagyunk már fiatalok, hogy így nevezhess A második, amit a szerelemről mondtál nem hiba csak fura és természetellenes. De látom, hogy szereti, így nem tehetek mást, elfogadom így őket. Az apja meg megölné mind kettejüket. A lányom legalább felfogta a család fontosságát, nem fogom elveszteni csak azért mert nem értem meg.
-Ha beleszólhatok én is, bár csak elf vagyok, és te uram embernek tűnsz teljesen, azért amit értünk tettél hálás vagyok, bár fura megszokni, hogy sárkány volt valamikor. A szellemek nem ennyire ragaszkodnak az élethez. De visszatérve Val-ra ő elég kedves a maga módján, viszont nem szereti a fölösleges harcokat.
-Aha hát mindenkinek lehet dilije, nekem az hogy túlélem úgy ahogy Ritalea engedi. Kisebb nagyobb nyavalygásokkal. Laryss hárman beszélgetünk, nem csak én meg a házsártos Kili. Ne tudd meg milyen volt fiatalabb korában. –Ekkor egy súlyos talp érte a lábfejemet, nem kevés erővel, vélhetően eltört volna, ha ember lennék. –Jó-jó Klime. Most jó? Ne szabadkozz, hisz a párod életéről van szó. Aki lássuk be még csak egy taknyos kölyök.
-Tudom, jól de szeretjük egymást. –Néz lefelé kicsit zavarban.
-És ez így jó lányom, nem hiszem, hogy bármit tehetnék ellene, így téged is kimentettünk abból a pokolból. –Simogatja meg Kilime Laryss vállát. –Na meg a kicsi is megkedvelt téged, bár hamarosan neki is időszerű lesz alakot váltania.
-Oké most hogy egyet értünk a fiút illetően. – Szaglászom meg a szerintem eltört lábamat. –Kellene valami bizonyíték, arra hogy ismerlek téged. Na meg arra is hogy ne kezdjen tombolni mert akkor kitöröm a nyakát.
-Ha csak egy haja szála is görbül én letépem a fejedet és a kezedbe adom. Ne merd megölni a fiamat, akkor, se ha még gyengének tartod. Nem mindenki mozgat sziklatömegeket, csak azért mert unatkozik. Pláne mert emlékszem milyen elhízott voltál a sok kőtől.
Elvigyorodom a téma említésén, és kicsit szíven is szúr a dolog, Kili jól tudja ezt, hisz épp ezért hozta fel a témát. Kicsit befordulok én is, így nem vettem észre mikor távozott a lány, és tért vissza egy láncon függő medalionnal, aminek a hátlapjába egy V-t vésett valami barbár, de hamar le esik, hogy a srác volt akiről épp csevegünk.
-Ez talán megfelelő lesz, mind hármunk illata rajta van szerintem. Így elhiszi, amit mondasz neki.
-Ez jó ötlet Laryss. –Mosolyodik el Kilime, és megsimogatja a V-t a medálon. Ez azért meglep hisz eléggé távol tartotta magától a kölyköt, de az anyák már csak ilyenek, ki vagyok én, hogy firtassam.
Eddig jutok az emlékezéssel, amikor felém hajol morogva. Még mindig mosolygó arccal, de gyilkos hideg szemekkel morgok vissza rá, követve a hangerő növekedést is.
- Dehogynem jutok! Egy embermágus nem győzi le Niveria-t. Nagyot mondasz, Melfyomer. Ne hergelj tovább! Az igazat mondd el, ha jót akarsz magadnak! Nem maradt több türelmem!
Val remegett a dühtől, és lassan a méreg is elkapja. De én nem adok időt egy taknyos fiókának fenyegetőzni. Lendületből mellkason lököm, hogy a falhoz vágódjon. Időt se adva neki a reakcióra, már rajta ülök jó 400 kilónyi plusz teherrel átváltozva jobb kezem karmait a szívénél mélyesztem még csak a ruhán keresztül a húsába. Fájni fáj, de nem vérzik azaz Kili semmit se fog belőle látni.
-Te kölyök, komolyan azt hiszed, bármit megtehetsz, mert sárkány vagy? Időszerű hogy némi nevelést kapj, ha már az a gyenge apád nem tanított meg semmire.
Első haragomból pár pofon csattan az arcán, majd felrántom, és a plafonig emelem Val-t.
-Ha játszani akarsz, fióka játszunk. Nem szokásom hazudozni a tetteimről. Az lehet, hogy nagyrészt tréfának és hazugságnak tűnik. ETTŐL MÉG SOHA NEM HAZUDOK SENKINEK. NIVERIA ELŐTTEM HEVERT LEVERTEN, ÉS KÖNYÖRGÖTT AZ ÉLETÉÉRT. HOLOTT ANYÁD AZ Ő ÉLETÉNEK ELVÉTELÉT IS MEGTILTOTTA. NEKEM TE NE GYERE HAZUGSÁGOKKAL MERT FELTÖRLÖM VELED A SÁRKÁNYVÖLGYET TE KIS GILISZTA.
Ledobom a padlóra, majd visszaülök a helyemre immár ismét emberi formámban. A köpenyem zsebeiben kezdek matatni, és egy kis bőrerszényt veszek elő. Val ha akarja, érezhet felőle egy gyenge mágiát. Majd mellé hajítom a bizonyítékot.
-Ha szeretnél még több pofont kapni, akkor menjünk el egy közeli tisztásra, és a lelkedet is kipofozom belőled. Sose merd megkérdőjelezni Melfyomer a Sziklaféreg becsületét, mert kitépem a szíved és megeszem ebédre. Minden szó, amit mondtam igaz, nagyrészt. Anyád megtiltotta, hogy megöljelek, és Laryss is erre kért. Szóval kezdj neki a dolgok értelmezésének, vagy ebéd lesz belőled kölyök.
Vigyorgok rá vidáman, mintha az előbb nem is akartam volna megölni. Majd visszahelyezkedtem a kényelmes pozíciómba és pipára gyújtottam.

//Valturaan//

Vidáman nézem, ahogy a medált nézi, ahogy összeroppan, majd újra lehiggad. Ez a kölyök aztán gyorsan változtatja az érzelmeit, és még mindig óvatos. Ez már egy jó pont neki, de koránt sem elég ha látni tervezi a nőstényt ki elveszett egy ideje.
-Szóval nem verekszünk, hm kár szívesen véred vettem volna. Igaz akkor Kili megtépne, de rendesen, ő nem állna meg pár rázásnál és taslinál. Addig ütne, míg mozgok, vagy lélegzek, és rongybabaként püfölne a talajjal. Milyen kellemes emlékeim vannak róla. Hányszor csaptunk már össze, edzésként, és másképp is, még mindig beleborzongok a szaga emlékébe. De most nem ez a téma.
Ahogy a medállal játszik mintha Kilit látnám, tényleg a fia, le se tagadhatná. Ez mosolyra ösztönöz, bár idegesítő lehetek a számára. Így türelmesen megvárom, míg újra nekem szenteli a figyelmét.
-Az hogy nem beszéltetek nem jelenti azt, hogy nem figyelt rád, és hogy semmit se tudott rólad. Azért lehettél szabad, mert annak a gyíknak bebeszélte, hogy nem vagy harcos alkat és nincs rád szüksége. De az a négy év kölyök hát el tudtam volna máshol is tölteni. De te belepistultál egy elfbe. Nem ítéllek el, én egy embernőt vettem asszonyomul. És ahogy tudom Kain se épp szent bár erről nem szeret beszélni. Ami Kilimét illeti, ő azt akarja, hogy élj és túlélj mindent. Hamarosan azok a sárkányok kik nem hódolnak be az ősieknek kiirtásra kerülnek. Te még nem szerepelsz a listán, de ha megtudják, kivel tervezel, párosodni elég előkelő helyre kerülsz te is. Az első áruló fióka, tapsot érdemelsz Valturaan. Szóval anyád és a barátnőd azt szeretnék, hogy erősebb légy, és ne ilyen mulya, mint most. Igaz, jelen esetben a legjobb döntést hoztad meg. Ha visszatámadtál volna, eltörtem volna a kezedet. Igaz akkor Kili meg letépné az enyém, de ez van. Nem parancsol neked semmit, csupán kér mint anya az elhanyagolt de óvott gyermekétől. Légy erősebb, légy magabiztosabb. Had tudja meg a világ milyen erős is vagy. Ezzel nem arra célzok, támadj meg szekereket, vagy más sárkányokat. De ismerkedj az élőkkel, tanuld meg őket felbecsülni, és tanulj meg köztük túlélni. De ne úgy mint Orodban mert az rohadtul fájt nekem. De sokkal jöttek korábbi téma miatt, így nem zargattak téged kicsit sem. Azért meglepő hogy azt hitted te voltál közöttük az első sárkány. Amikor még én is az voltam sűrűn pihentem a havas hegyek között. Napoztam és pihentettem a szárnyaim, na meg Kilivel csavarogtunk a környéken. De gondolom, ez téged kicsit sem érdekel, ha úgy döntök, elviszlek hozzájuk, majd ő elmesél mindent, mi miért történt. Miért lettél egyedül hagyva mintha nem szeretne. Rengeteget sírt a vállamon az utolsó években, amikor rólad beszéltem. Aztán Laryss jött hasonló kérdésekkel, de azokra nehezebb volt válaszolni, mert csavarogtál. Viszont hellyel, közzel mindig tudtam merre jársz. Így ő is megnyugodott felőled. A fogadós incidens elmesélésénél anyád majdnem elásott engem. És kijelentette, ha még egyszer a kajádhoz érek, kitépkedi a pikkelyeimet, újra és újra. Szóval erősebbé kell válnod, és kitartóvá. Amúgy ebből fele már megvan. Ugyan olyan rondán nézel, amikor ideges, vagy mint anyád, bár neki jól áll, de ezt soha ne mond neki el ha kérhetem. Bár ha nem lett volna az a kétértelmű parancs, most lehet, hogy atyai pofont kaptál volna. De az élet nem ilyen egyszerű.

//Bocs a késlekedésért Shuga és Mia és a közbekotyogásért Val, de nem akarom lezáratlanul hagyni XD //

Azt hittem a fura lényben, aki oly fesztelenül áll két sárkány elé, láthatóan a mágusnőt védve, ami túlmutat az épelméjűség határán, szövetségesre találok, de a szavai hamar megmutatják, hogy hová is húz a szíve. Míg egyre megvetőbben tekintek rá, hiába sorolja kicsoda és micsoda volt hajdanán, sajnos közben egy pillanatra leveszem a tekintetem az áruló Kain-ról, így annak van módja és lehetősége elillanni.
Dühösen felhorkanok a Dremer szánalmából itt maradó lényre nézek vicsorogva.
- Nagy szavak félember, de jelenleg nincs időm arra, hogy megmutassam, jobb lett volna ha abban a záptojásban maradsz, mert ha Furia megtalál kevés leszel még a fél fogára is. – aztán a nőhöz fordultam, aki védelmezőjén felbátorodva – mellesleg csodálattal függve rajta, - azt gondolta, hogy megijedek a fenyegetéseitől. – Te meg kétlábú asszonyállat, ne hidd, hogy állataid megvédenek tőlem, ha a nyomodba szegődök, ha dolgommal végeztem, vagy ha mivel az áruló mellé álltál, Furia az életedet akarja. Sosem tudhatod, mely kétlábú alakja takarja harcosát, szóval ezek után jobban teszed, ha sűrűn nézel a hátad mögé.
Persze nagy szavaim mögött kételyek lapultak. Mindkét ellenségem felöl olyan mágiákat éreztem áramolni, amiket nem ismertem, ám úgy véltem nem árt, ha erről az egészről, ennek a Shuga nevű valaminek a fenyegetéséről Furia-nak is beszámolok. Ahhoz meg épen és egészben kellek, nem igaz?
- Rettegjetek! – emeltem fel a kezem, melyből sűrű, zöld köd gomolygott elő, eltakarva előlük az alakom, majd nekifutásból alakot váltottam és elrepültem Úrnőm táborhelye felé.

//Valturaan//

Az ifjú sárkány, lassan tüzet okád olyan ideges és feszült. Viszont még nem értünk el a pontra ami miatt kiérdemelné azt hogy még csak az árnyékát is lássa a lánynak. Egyelőre csak egy önző hebrencs és forrófejű taknyost látok, nem sárkányt, aki képes bármire a szeretteiért. Így tovább fűzöm a fonalat, de lassan ott tartok, hogy a tiltás ellenére, de a vérét veszem a kölyöknek. Az ereje ugyan növekszik, de hatalom az nincs mögötte, semmi. Így csak egy heves vérű korán haló jégsárkány lesz. Régi időkben az ilyen ifjoncokra ráfeküdtem, és amíg tomboltak alattam, aludtam egy jót. Most ezt nem tehetem meg. Val megfeszül, majd kérdéseket vág hozzám.
- Sosem mondtam el a nevemet, mégis tudod.
-Erre egyszerű a válaszom, anyádtól tudom ezt is na meg még pár dolgot is. Így ezt megválaszoltam, igaz, apád is felbérelt bár fogalma sincs, róla ki vagyok valójában. Bár ő arra bérelt fel, hogy levadásszalak és haza vigyelek. Na persze ez még Olod előtt volt. Fogalma se volt róla menyire megvetem őt, és milyen fájó hogy 430 évvel ezelőtt nem öltem meg a tettéért.
-Talán az arany... Kain mondta el neked, de ez nem magyaráz mindent
-Kainel lassan fél éve nem találkoztam, és ha találkozom is. Ő a legtöbbször csak morog az orra alatt, meg elhajtana a fenébe.
-Magyarázd meg, mi szüksége van rád az anyámnak, magyarázd meg, honnan ismered, és hogy miért nem ölte meg Laryss-t
-Ez látod nehéz lesz, és kicsit hihetetlen. Anyádnak csak azért van szüksége rám, mert a mi ismeretségünk lassan 1000 éves lesz. Az hogy meghaltam és ez lett belőlem sokkolta, viszont még mindig vannak olyan csoportok, akik segítenek az áruló sárkányoknak elrejtőzni. Pár ilyennel én is tartom a viszonyt, elég régóta. Sajnos Olodnál nem segíthettem a védőknek, hisz három személyt kellett elrabolnom pár agresszív, célirányosan gyilkos szándékkal érkező sárkány elől kimenteni, illetve ellopni őket. Hogy honnan ismerem? Közel 5-600 évet dolgoztam anyáddal közösen, mint Furia kéme, igaz e közben már sokat segítettem a kétlábúaknak, hogy túléljék a sárkányok támadásait. Anyád Furia hűséges sárkánya volt, fiatal és lelkes. Azt most hagyjuk, hogy vonzó is. Szóval rengeteg időt töltöttünk együtt, az elrablásáig, majd amikor megtudtam mi történt vele majdnem megöltem Därur-t de ott már annyit késtem, hogy nem tehettem mást, csak amit anyád kért , hagytam az egészet. Ti jégsárkányok eleve kicsik vagytok, és apád tette felcseszte az agyamat. Viszont utána anyád lett az árulók egyik jégrejteki kéme. Én meg Furia futára, valahogy már ott is ez a munka jött be. Hogy miért nem végzett a kicsi elfel amikor megtudta mit művelsz? Hát az első dolog, ami az eszébe jutott az tényleg ez volt. De lebeszéltem róla, egyetlen páros szóval, ami ez volt: első szerelem.
Ott és akkor kegyetlenül megtépett engem, védekezni nem sok esélyem volt ellene. De másnap a betegágyamnál bocsánatot kért, és rögtön utasítgatni kezdett, hogy közöljem a sárkányvadászokkal, akár erővel is hogy te tabu vagy. Hisz ő sem ellenség, de a fia halála az kicsit be mogorvította volna. Ahogy engem is majdnem megölt, szerintem egyedül letolta volna Orodot a hegyről, ha neked bajod esik. Így lettem testőr, és követ is. Aztán jött a szerencsétlen eset, és apád is megtudta mit műveltél. Rám ekkor akadt ki és fenyegetett meg a megölésemmel, ha a támadás előtt nem viszlek vissza hozzá. Anyáddal akkor már szökésben voltunk. A nővéred is velünk egy időben ért oda. Ő egyértelműen a halálát akarta, de anyád meglepő dolgot tett ekkor. Átváltozott sárkánnyá és nővéreddel agresszíven véleményt cserélt, jó sárkányos módon. Amit én zártam le pár erőteljes támadással. Ekkor volt az a helyzet, hogy a nővéred könyörgött az életéért. Anyád meg utasított, hogy ha nem akarok megint napokig heverni, akkor békén hagyom őt is. Na de ekkor lepett meg mindenkit Kilime, hogy tőle elvették az első szerelem jogát, csak azért, hogy tenyészkancának nézzék. A fiától senki ne merje el venni a jogot, hogy azt szeressen, akit akar, még ha természetellenes is. Nem fogja hagyni senkinek hogy ti ketten, szenvedjetek, és ha kell, megöli azt aki közétek áll. Larysst amikor megleltük, öcséd hamar elfogadta, és még a csata zaja mellett is békésen aludt a kezében, így a lány lett a kicsi felvigyázója.
-Magyarázd meg azt is, miért nem szóltál hamarabb, miért nem vittél el hozzájuk! Nem érdekel a többi sületlenség, az igazat akarom, és nem ostobaságokat! Kilime nem törődik velem, és nem ismerek semmit, ami ezen változtatna, szóval ne is erőlködj. Nem vagyok olyan ostoba fióka, mint amilyennek tűnök, és nem félek tőled sem.
-Mert ne állt érdekemben szólni, és mert Kilime korainak tartotta akkor. Na meg épp dolgoztam sok minden volt a fejemben. Az épp nem. Kilime törődik veled, és azt hiszel, amit akarsz öcsi, de sértegetni ne merd mert kitépkedem az orr pikkelyeidet. És ostoba vagy, de nem annyira, mint hiszed. Ha nem félsz, hát nem félsz. Nem fogok lelkileg összetörni a dolog miatt.
A csevegés kezdett átmenni gyerekes dacba, ami idegesíteni kezdett, immár engem is. A szaga az összes érzelmét elárulta, de még mindig feszélyezte az óvatosság, amit a pár perccel ezelőtti taslik okoztak nála.
-Vigyél el az anyámhoz és Laryss-hoz.
-Nem. – Ezen egyszerű szóban, minden benne van. De gyanítom ez olaj lesz a tűzre.
- Én nem vagyok áruló. Nem vagyok barátja sem embernek, sem más kétlábúnak, sem sárkánynak.
- Ezt majd magyarázd el a sárkányoknak, aki megölnek tégedet is és Laryyst is öcskös. De ha ilyen erős és hogy képes vagy megvédeni.
-Nekem Laryss kell, bármit megteszek érte, bármitől megvédem, akkor is, ha belepusztulok. Te tudod, hol van, mégis úgy érzem, hogy az utamban állsz, Shuga. Ha nem változtatsz, akkor bizony lehet, hogy mégis a véremet kell majd venned. Akkor majd meglátom azt is, mit szól ehhez Kilime.
A szavai, felbosszantottak, nem több a kölyök, egy erőszakos taknyosnál, aki azt képzeli, neki minden jár, hát most bebizonyíthatja. Val mögött kaput nyitok egy közeli tisztásra, majd egy gravibombával átlököm a túloldalra. Ahogy Val átesik én is követem. Ahogy átlépek újra alakot váltok.
-Nagy a szád aprólék. Laryss nem tulajdona senkinek. Ha nem akar veled menni nem fog. Meg se kérdezed az ő véleményét, máris döntesz helyette. Mit képzelsz magadról te neveletlen taknyos.
Megszüntetem a testét szorító varázst, és intek neki, hogy álljon fel.
-Ha annyira erős vagy Valturaan, hát bizonyítsd. Kényszeríts arra, hogy elvigyelek a családodhoz. Mit képzelsz te kis tojás szökevény, alig bújtál ki a tojásból és máris lángot fújnál? Köhög a bolha gyerek! Na de mutass valamit az elhatározásodból, te birtoklás mániás sárkány. Lássuk méltó vagy e Laryss szerelmére, eddig csak a hangodat hallottam. Bizonyítsd, hogy szereted, és nem tárgyként kezeled, mr nem vagyok a kétlábúak barátja.

//Valturaan//

Valturaan, a kölyök sárkány, átlépett végre a hűvös nyugalomból, abba az állapotba, amit jobb szó híján feltüzelt állapotnak nevezek. Az az apróság nem zavar, hogy ok nélkül teszi mind ezt. Pontosabban, alig hiszem, hogy erre pár tasli készteti. Egyszerűen azt merem feltételezni, a saját múltamból kiindulva, hogy kamaszodik a csöppség. Szavai mosolyt csalnak a démoni arcra, szinte már nevetek a sárkányon. Aki alakot váltva, fujtatva néz rá, mint valami bősz bika.
- Kettőnk közül nem nekem kell bizonyítani!
- Mit is? Hogy gyenge vagy és erőtlen? Légzésedet kontrolláld, hamarabb szokod meg a stresszt. Jelen pillanatban egy dühös kis gyíkot látok, nem egy büszke sárkányt.
- Laryss nem a tulajdonom, és elhiheted, ha tudnám, hogy biztonságban van, meghagynám ott, ahová rejtetted, nem vinném el, hogy kockáztassam az életét! Te teljesen ostobának nézel?! Azt gondolod, hogy a hűségem csak mesebeszéd?! Azt gondolod, hogy magamhoz kötném, mint egy élettelen eszközt?! Bármit megtennék, hogy megvédjem! Ha egyetlen ujjal is hozzáértél, nem nyugszom, amíg cafatokra nem téplek, Shuga!!!
- Az első igaz szó, nem a tulajdonod. Ahogy az enyém se, bárhogy is feltételezel ilyesmit rólam. Nincsenek asszony hiányos problémáim, hogy elf nőstényeket rabolgassak taknyos kölykök orra előtt. A nők elég könnyen bújnak az ágyamba erőszak nélkül is. De azt is tudom, más asszonyával sosem kezdek, egyszer követtem ezt el, akkor is majdnem kinyírtak. A hűségedet kölyök senki nem vitatta, Laryssét is csak te tetted. Az akaraterőd, ami kérdéses, és az önuralmad taknyos. És melyik ujjammal tervezed kezdeni, hisz technikailag megérintettem, bár nem úgy ahogy te gondolod. Szóval gyík kölyök, nyeld vissza a haragod vagy Kilime elé rugdoslak, és gyanítom, ő fogja fojtatni a megnevelésedet. De ha már itt vagyunk, távol a kémlelő szemektől. Lássuk, mit tudsz, mivel hajtod végre az oly haragosan említett széttépésemet kölyök,
Amíg Val, dühtől tombol, én életösztönömre hallgatva magamra tolok egy testpajzsot, ami kevésbé feltűnő a gömb cimborájához képest, de épp olyan hatékony. Mert lehet, sőt biztos leverem a srácot, de közben ő is megsebezne, és nem óvatoskodna az biztos. Laza mosollyal, és egy félkezes intéssel hívom magam felé.
-Lássuk azt a széttépést ifjú Valturaan, ne csak a levegőt eregesd, bizonyíts. Persze fogd vissza magad, nem szeretném a városőröket, na meg a mágusokat a nyakunkba hozni. Na meg a kémeket se, de ők lényegtelenek. Szóval kölyök haragból, de ésszel bizonyíts. Nem én fogom az első csapást mérni, kell a vállalható felelősséged anyádnál. Szeretek szórakozni, de őrült az nem vagyok. Mondjon bárki bármit rólam. Aki nem fél Kilimétől az ostoba bolond, mint apád.

//Shuga//


A barnaköpenyes mágus röhögésbe hajló, idegesítő vigyora életlen késsel esett neki Valturaan idegszálainak, s feszült önmegtartóztatásának teljes erőből, teljes képzeletbeli-testével, s szinte már megelevenedett közöttük a harc, mely így kelt életre újból és újból egészen eddig a percig is, amikor csak Shuga annak jelét adta, igazán jól szórakozik az ifjú szenvedésén. Mert hogyan is nevezhettük volna másként... valóban szenvedett, s bár anyagi testén nem szerzett sebektől, a fájdalom éppoly létező volt, s éppoly marcangoló, sőt, talán őrjítőbb, mint maga a tudatlanság, melyet, a jelenlegi helyzetet mérlegelvén a fiatal jégsárkány inkább már áldott volna. Hiszen most már elébe került egy válasz, mely kielégítette a mellkasában raktározott súlyos kérdéseket, s mely ezáltal elég figyelmet vívott ki magának arra, hogy a ragadozó komolyan fontolóra vegye annak igazság-tartalmát. Ha nem másért, hát a fehér elf kardot formáló medálért, melyen anyjának, sosem látott öccsének s oly hosszú éveken át hiányolt kedvesének szaga hagyott eltörölhetetlen nyomot - mintha szándékosan jelölték volna meg, akár mind a hárman. Effélét hamisítani igencsak nagy erőfeszítésébe került volna, talán még egy ilyen Tanácsbéli mágusnak is; ha pedig nem hamisította, úgy bizony vagy magát Laryss-t kellett kényszerítenie, hogy adja elő a medált, vagy pedig erővel elvette tőle, s éppen ez a gondolt volt az utolsó csepp víz abban a bizonyos pohárban, mely az ifjú északi sárkány türelmét, s indulatainak megfékezését jelentette. Az elképzelés halálos kórság pusztításához hasonló vehemenciával olvadt bele a hím csapongó, zavaros, hevesen hullámzó tudatába, csak hogy egyetlen pillanat alatt fagyosan felrobbantsa azt.
- Laryss hűsége az enyém! - üvöltötte magából kikelve, majd pedig úgy érezte, feltétlenül tisztáznia kell a félreértés mibenlétét, melyet végül olyaténképpen formált meg, ahogyan eredetileg is gondolta korábbi közlése mögöttes tartalmát: Shuga az a valaki, akinek kettejük közül bizonyítania kell, méghozzá azonnal - Ne merd a szádra venni! A TE szavadban nem hiszek!
Hogy a mágus vajon mennyit érthetett ebből a dühtől elvakult következtetés-láncból, azt nem tudta az ifjú, s bele sem gondolt egyetlen másodpercre sem. Az intés úgy jelent meg szemei előtt, akár egy felmutatható bizonyíték, egy alakot öltött, tényszerű történés - azok az ujjak Laryss Orowennë bőrét érintették. S azok az ujjak ezt bánni fogják, ha utolsó lélegzetébe is kerül. Az ifjú széttárta hatalmas szárnyát maga körül, majd pedig hatalmas erővel meglendítette, mintha felszállni akarna, azonban Valturaan elméjét egy ennél jóval különbözőbb, harag szülte, hirtelen terv töltötte ki. A sárkány ugyanis nem felfelé irányította mozgását, hanem egyenesen a mágusból lett furcsa, különös lény felé.
- Lenttää. - mondta, s bár nem lett volna szükségszerű, erősen megnyomta, már-már üvöltötte a szót, mintha még a varázslatra is mélységesen haragudott volna.
Azonban a sebes repülő-rohanás nem volt elég, közel sem ennyiből állott az, melyet az ifjú fehér sietve kitalált. Ó, nem. E lépés egészen másvalami miatt vált szükségessé, mégpedig mindössze azért, mert Valturaan nem volt olyan ostoba, hogy a kelleténél több varázserőt invesztáljon egyetlen támadásba. Csaknem pontosan azzal egyetemben, hogy az első parancsszó elhagyta tűhegyes fogakkal teletűzdelt száját, követte azt egy második, mely immáron a mágust célozta meg, ám olyasféle módon, amelyre talán nem is számított.
- Tönäistää.
Hacsak nem volt valamiféle eltitkolt varázslattal felfegyverkezve, a mögötte keletkező szélmágia egyenesen a sebesen feléje tartó sárkány felé taszította a különös testet, mely, bár sokkalta nehezebb kellett, legyen Melfyomer emberférfi-formájától, így alakítva a megmozgatott erőket, sokkal kevesebb varázserőt igényelt, s ha Shugának nem állott módjában védekezni ellene, a következő pillanatok egyikében rendkívül váratlanul érhette a testét körbezáró, dühtől tajtékzó, figyelmeztető harapás. Ha Valturaan művelete sikeres volt, fogait kissé a mágusból lett lény húsába süllyesztette. Megölni nem akarta... nem, addig, míg el nem árulja, hová rejtette az ibolyaszemű leányt.

//Valturaan//

- Laryss hűsége az enyém!
- Nagy szavak egy sárkánytól. Laryss hűségét a kutya se kérdőjelezte meg.
- Ne merd a szádra venni! A TE szavadban nem hiszek!
- Ha nem hiszel, hát nem hiszel. Legyünk őszinték, egy frászt viszlek a lányhoz.
Valturaanál elszakad a cérna és mágiába kezd. Az hogy gondolkodik e kiderűl.
- Lenttää.
- Sandliggaam – Szólok én is a hatalom nyelvén, és előkészítem saját magamat arra, hogy ne haljak bele a kölyök dühébe. A következő szava immár másik varázslatot sugall, de ezt a példányt nagyon unom.
- Tönäistää.
- Ehh – Ennyi fér ki a számból, amikor Valt felé száguldok, ő meg felém eszméletlen tempóban. Vajon gondolt e rá hogy bármilyen óvatosan is tervez támadni, ez egy embert lazán kinyírna. A válasz pedig NEM, hogy miért nem? Mert felbosszantottam. Igen lehet hogy kevésbé kellett volna hoznom önmagamat, már ami a sok halál után maradt belőlem. De kit érdekel ez most, jobb dolgom is van mint azon agyalni mit csesztem el. A becsapódás, viszonylag óvatosra sikeredett Valt részéről, de a fogai behatoltak a testembe és a rázkódás és a becsapódás ereje is üvöltésre késztet. A fájdalom, ami átjár totálisan valós. Azt nem hiszem, hogy a kölyök ezt akarta, de az élet nem igazságos. A vérem csorog a szájába, miközben ernyedten lógok kétoldalt a pofájából.
- Ehh. – Jegyzem meg újra, majd felülök a szájában, és orron csókolom Valturaan-t. – Ennyi elég lesz az élvezetből.
Majd kifolyok a szájából, és a közelben állok össze. Döbbenetre nem adok időt, a kis ragadozónak. Ha nem vagyok, óvatos most hulla lennék.
- Argumentum manicae. –Szólok, mire a mozgása lelassul. - Swem op Aarde. –Vágom hozzá a következő varázst, bár ezt fél úton megállítom, hisz nem kinyírni akarom a kölyköt. Majd a szájára és a lábaira egy erős kötést hozok létre biztos ami biztos.
- skaduwee boeie.
Mivel, egyelőre a mágia nem megy neki, ha csak nem hangtalanul teszi , ami nagyon fájna. Jobban, mint a hátam és a hasfalam. Leülök a kölyökkel szemben, és újra megdorgálom, miközben a kezem a földbe süllyesztem, és gyógyulni kezdek.
- Na szóval, nem tudom mire akadtál ki de nem is érdekel. Az hogy majdnem megöltél, kicsit felbosszantott. Így nem tartom meg a Kilimének és Laryssnak tett ígéretemet, hogy nem nyírlak, ki ha nekem ugrasz. Eszem vesztem tőled Valturaan, pont olyan agresszív kullancs vagy mint a nővéred. Ha nem vagyok óvatos most kurvára hulla lennék és javarészt a gyomrodban kötnék ki. Viszont így csak kevés hús és vér jutott beléd. Amit akár engeded, akár nem most visszaveszek tőled.
Ha szabadulni próbál, és miért ne tenné, igyekszem gyorsan megharapni az oldalát a láb hajlata közelében hisz ott valamelyest puhább a bőre. Erős tiszta harapással kitépek egy kis húst belőle és nyámmogva ülök le tőle 20 méterre.
- Ennyi bőven elég lesz mára. Ha befejezted az ámokfutást, kérlek, higgadj le és kezeld a sebedet. Én is azt teszem az enyémekkel. Minden szavam, amit mondtam igaz, a lány sértetlen és kutya baja. Fogalmam nincs mire kattantál be de higgadj le vagy egész holnap reggelig itt ülünk, kivéve ha engem lecsuknak téged meg kinyírnak, olyan hangos voltál.
Feloldom a varázslatokat, már ha nem szökött meg belőlük. Ha igen akkor erősebb verzióval fogtam le csak hogy ne támadhasson meg. Ha lehiggad simán elengedem.