Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

//Valturaan//

Ahogy magamat gyógyítom Val ott fekszik megsemmisülten, teljesen magába omolva. A sebeim elég komolyak lettek, pár napig tuti látszódni fognak, szóval hölgytársaságok kilőve. Most már csak túl kéne élnem Kilime tombolását, ne meg a kislányét is. Ahogy végzek magammal, felállok és megrázom magam. Val eddig egy kavicsot se mozdított meg, csak fekszik, mint jó pár zsák liszt. A szavak, amik elhagyják a száját, nevetésre késztetnek, amit kicsit se fojtok el. Bár hiányzik belőlük a korábbi erő, most érezhetően komolyabban gondolja a kérést, hisz nem utasít, csak kér.
- Vigyél el Laryss-hoz.
- Oké.
A válaszom tömör és rövid, szerintem a srác tuti kiakad tőle. Nos ez van én nem adok semmit ingyen senkinek, és ezt időszerű neki is megtanulnia.
- De először rendbe hozlak, mert anyád kinyír ha megérzi a sebet rajtad. És ő veled ellentétben kölyök, csuklóból kinyír engem ezért. – Bökök a sebére, majd a seb mellett megpaskolom és begyógyítom a szégyenfoltot. Teljesen eltűntetem a nyomát, hisz nem egy sárkány győzte le csak valami korcs keverék lény. ÉN. Amint teljesen helyre jött a teste újra megcsapkodom, hogy mozgásra bírjam.
- Na szedd magad össze nem érek rá egész nap itt ücsörögni ennyi tekintet kereszttüzében. Válts elfesebb kinézetre és szedjük össze a holminkat. Na meg egyszer szeretnék csendesen távozni a Kaszásból. Szóval sétáljunk vissza, nem vagyunk messze tőle. Bár a kapu még ott van ha az rövidebb lenne.
Bármit is válaszon, a szobába érve magamhoz veszem a holmim és türelmesen megvárom, míg ő is ezt teszi. Lesétálok a fogadótérbe és a tulajhoz lépek. Az ujjamat feltartva állítom meg a szitok áradatát.
-Nem tört össze semmi, nem égett le egy kép sem. De most távozunk, kifizetem a kölyök szállását meg némi pluszt, de csak azért hogy legközelebb ne vágj hozzám semmit.
-Höh, az a szerencséd hogy tartottad a szavadat Shuga, mert ha nem kiszögeltelek volna valamelyik kopasz fára mementónak.
-Ennyire nem kéne kedvelned, a végén még meghatódom. És tévesen azt képzelem, hogy kedvelsz. Jut eszembe, amikor mi távozunk, pár agresszív tünde, és ember fog belépni azon az ajtón. Minket fognak keresni. Mond meg nekik, hogy pár nap múlva folytathatják a munkájukat, de ahova megyünk, nem viszek kullancsokat. Se sajátot se az övét. – Bökök Valra, és egy papírt és tintát veszek elő, és cirkalmas levelet hagyok a kémeinknek. Valra nézek.
- Te üzensz nekik, vagy inkább haladjunk, hogy mielőbb találkozhassatok? Mindegy is, haladjunk.
Új kaput nyitok, aminek a túloldaláról hűvös, szinte metsző hideg levegő, és némi hó és jég keverék jön át.
-A tiéd az elsőbbség kölyök, én csak utánad megyek át.
Ha kicsit meglepetten áll akkor szimplán átlököm, ehhez elég az emberi erő is, majd a fogadósra mosolygok akinek a homloka újra tele lett redővel, és az arcán harag villan.
-Ezért még számolunk, ostoba mágus most takaríthatok utánad. – Robog felém, de én már Valt után léptem félig, egy vigyort eresztek meg a fogadós felé.
-Ez nem tűz, szóval nincs okod kitiltani innen.
Mielőtt bármit utánam vághatna, átlépek és bezárom a kaput. A túloldalt hideg havas környezet fogad minket, én kicsit növelem a saját belső hőmet a kölyök meg vélhetően élvezi.
- Ne örömködj még nem érkeztünk meg, csak lerázunk pár kémet. Séta arra, és haladj át azon a védelmen.
Mutatok a semmibe, hisz kb csak őt látom meg a rengeteg havat, ami hamar végezne bármelyik bolonddal aki követ minket.

Soha nem hittem volna, hogy idáig süllyedek! De hát a sárkányokkal egyre jobban eldurvuló háború és az emberek és más fajzatok elszegényedése odáig vezetett, hogy már egy hónapja egy fia megbízásom sem akadt, a katonák nagy jelenléte a településeken pedig olyan mértékű kockázatot jelentett a lopásoknál, hogy még én sem mertem belevágni, miután majdnem otthagytam a fülem hegyét az egyik istálló szalmaboglyájában, amikor egy katona beleszurkálva kereste a tolvajt.
Csak a tolvajok istene segített, hogy megússzam.
Ezért jelentkeztem végül, minden tolvajbecsületemet sutba vágva a Valliani őrségnél, akiknek épp kapóra jött egy gyorslábú egyén, akiben még elf vér is folyt.
- Ezt a tekercset csak és kizárólag Menion őrparancsnokának saját kezébe adhatod! – nyomta a kezembe a dokumentumot, miközben nem tudtam levenni a szemem a bajszán rezgő sörhabról, amitől alig bírtam ki, hogy ne vigyorogjam képen.
De mindent a teli has érdekében! Így igyekeztem borzasztóan érdeklődő és figyelmes képet vágni.
- Igenis, Uram! – húztam ki magam peckesen, bár így is alig értem a testes, pohos ember válláig.
- Meg kell akadályoznod, hogy bárki más megszerezze, ezt is éretted? Ha mégis elveszíted, ……valahogy….. – meresztette rám agresszív tekintetét, - akkor jobb, ha nem kerülsz elém utána, különben kopaszra borotváltatlak és pucéran zavarlak végig a városon. Ezt is értetted?
Lelki szemeim előtt megjelent a jelenet és ha ezt megfélemlítésnek szánta, akkor rossz lóra tett, mert inkább nevetésre ingerelt, amit természetesen vissza kellett fojtanom, így valami csuklásos-horkantásféle lett belőle.
- Megértettem! – morogtam végül, hogy ne halljon a hangomon semmit.
- Jó, akkor elmehetsz. Reggel indulsz a postakocsival, addig ha akarsz megalhatsz a Nagy Kaszás fogadóban, a tulajdonos mindig fenntart egy helyet, bár most az ünnepek miatt lehet, meg kell húznod magad. – intette és eresztett utamra.
Nem gondoltam, hogy ez az egész tényleg veszélyes lenne, de pár sarokkal később rájöttem, hogy követnek. Így befordultam egy szűk utcába, majd könnyedén átugrottam egy kerítés felett, hogy végképp nyomomat veszítsék. Csak, hogy a kerítés mellett nagy kádakban melaszt tároltak és nekem sikerült a fejem bubjáig belemerülnöm az egyikbe. Még jó, hogy nem volt senki a közelben, amikor cuppogva, ragacsosan, magamban igen csak szitkozódva kikászálódtam belőle.
A követőim nem lehettek messze, így nem volt időm semmivel levakarni magamról a cuccot, de a zárt udvarról is ki kellett jutnom. Megcéloztam az egyik ajtót, amiben reménykedtem, hogy az utca felé vezet. Tévedtem, vagyis az utca felé vezetett, csak épp egy tollfosztó műhelyen keresztül! Csak az volt a szerencsém, hogy a közelgő ünnepi események miatt egy lélek sem dolgozott, de mire kikeveredtem…….
A késői óra legalább megóvott attól, hogy az egész város rajtam szórakozzon, így csak pár embert kellett arrébb löknöm, akik a röhögéstől képtelenek voltak arrébb menni.
A kocsmáros a lábára ejtette a korsót, amit épp törölgetett.
Fapofával álltam meg előtte.
- Állítólag van itt egy szobám. – villantottam meg fapofával a futárjelvényt, hogy csak ő lássa és nem foglalkoztam a hátam mögötti fura, nyihogó hangokkal.
- Mi…hiii…..mi…hihihi….történt? – próbálta megfogalmazni a fogadós, némi nehézséggel.
Nem törődtem vele.
- Hivatalos ügy! – mondtam komoran, éreztetve, hogy jobb, ha nem firtatja.
- Ér….hihihi….tem. Második emelet….hi…..balra……víz… a kancsóba, de….azt hiszem kelleni fog…..hihi…..némi ….alkohol. Azt a szembe lévő szobában találja, csak ….kopogjon be. – azzal lebukott a pult mögé és talán hasgörcse lett, mert olyan hangokat adott ki.
Felemelt fejjel körülnéztem és felcuppogtam a lépcsőn, majd kopogtam, ár előtt még eltávolítottam egy-két tollat a fülemből, hogy halljak is rendesen.

Nem akartam világgá kürtölni, hogy Valian futára vagyok, de sajnos a fogadósnak történő bemutatkozás után egyszerűen nem akart sehogy sem a ruhám rejtekében maradni. Kell az az alkohol vagy bármilyen anyag, amivel ezt a trutyit levakarom magamról!
Mivel az ajtó zárva van és pedig úgy látom belülről, nincs más lehetőségem, vagy vissza cuppogok a kocsmába és ismét kiteszem magam a közröhejnek, vagy megpróbálok bejutni, mert ezek szerint van benn valaki.......remélhetőleg EGY valaki.....Ha kell betöröm ezt a nyomorul ajtót......
Még mindig a jelvényemmel birkózom, amikor végre az akadály elhárul előlem és az ajtót szabályosan feltépi valaki dühösen a képembe kiált, amire becsukom a szemem, viszont amikor ki akarom nyitni, csak az egyik nyílik ki! A másik egyszerűen nem akar.....összeragadtak a szempilláim!
Természetesen ösztönös mozdulattal próbálom megtörölni, amitől egyrészt még több koszt kenek el magamon, másrészt pedig végig karmolom a jelvénnyel az arcom.
- Aúú! - nyögök fel, aztán döhösen lekapom a jobb kezem ujjairól a ballal a jelvényt és a kezemmel együtt a nadrágomba süllyesztem.
Elég furcsa így az állásom, de legalább nincs útban.
Igyekszem nem tudomásul venni azt a tekintete és ábrázatot, amit az ajtóban álló nőszemély rám mereszt. A kérdése persze jogos, de én elég feszült vagyok a történtek után, ami gondolom nem csoda. De kezdem elveszíteni a türelmem azok iránt, akik jót röhögnek rajtam, ahogy az ifjú hölgyön is látom a kitörni készülő jókedvet, bár meg kell hagyni, ha látnám magam, biztos nekem is gondom lenne az arcvonásaimmal fordított helyzetben. Mondom fordított helyzetben!!!
- Nem, csak szeretek ragaccsal és tollal borítva hirtelen felbukkanni emberek előtt, hogy szórakoztassam őket. - feleltem rezignáltan a kérdésére, aztán önkéntelenül is felemeltem a hangom. - Miért kérdez mindenki ostobaságot! Persze, hogy meg akarok szabadulni.....ettől- - intettem nagy lendülettel végig magamon, amivel sikerült egy sor nagyobb cseppet elindítanom a lány és a szoba belseje felé. - Óóó, ha csak ez a baj, szívesen pucérra vetkőzöm. - kezdtem neki a dolognak és már félig letoltam a nadrágot, amikor eljutott hozzám a varázslat szó is, mivel úgy nem mindent hallottam a fülembe ment mézga miatt. - Bocsika, benne vagyok. - rántottam vissza a gatyót, bár talán kissé elkéstem vele. Még jó, hogy volt rajtam alsó és takart a kulimász, így kevésbé látta, hogy vörösödöm.
- Talán előtte be.....be kéne menni. Most már ott is ragadok, ahol .....eddig nem...... - köhécseltem kínomban.

Hogy őszinte legyek, nem vagyok én ilyen, egyáltalán nem! Többnyire, hiszen az embereknek meg kell bíznia bennem, udvarias, jókedvű és főként lehetőleg észrevétlen fickó vagyok, de most annyi minden történt velem rövid idő alatt, ami teljesen kiforgatott önmagamból.
Ennek köszönhette az ajtót elálló alak, hogy szinte az arcába kiabáltam és a viszkető bőrömnek, hogy gondolkodás nélkül majdnem levetkőztem előtte a nyílt folyosón.
Nem igazán gondolkoztam, csak meg akartam végre szabadulni ettől és újra normálisan kinézni!
Persze a varázslat egy bűvös szó és bármennyire is egy megkönnyebbüléssel ér fel, hogy egy szavára vagy kézmozdulatára megszabadulhatok végre szörny kinézetemtől, a hallásomat és a látásomat akadályozó trutymótól, azért némi vészcsengő is megszólal végre a fejemben.
Egy mágus!
Ahogy kilép az ajtón én hátrább vonszolom a lábaim, aztán fél szemmel erősen pislogva rá, most már alaposan megnézem…
~ Dremer gyérülő szakállára! Ez….ez….a nő volt ott! Ez a jégelf boszorkány!~
Cuppogva válik el a talpam a talajtól, ahogy még hátrébb botladozom és ujabb cuppanás, ahogy a folyosó másik falához tapadok.
~ Micsoda csapdahelyzet, mint egy feltűzött légy a pók csáprágói előtt! ~
Kínomban elvigyorodom és már csak abban reménykedem, hogy ha eddig nem ismert meg, ezután sem fog!
- Nem mehetek a fürdőbe! – rázom meg a fejem, most már vigyázva, hogy ne is próbáljam levakarni a képemről a mézgát. – Először is a kocsmáros megölne, másrész ....e ez nem jön le vízzel! Azt mondta, hogy van itt alkohol, amivel lemoshatom. – erősködöm, mert még a ruhát kiadnám neki, de ha eltűnteti rólam is a ragacsot, akkor……hát nem tudom mennyire örülne nekem. – Ott a szobám. – intek a szembe sréhen lévő ajtóra. – Ad nekem alkoholt, én bemegyek, kiadom a ruhám, ha már nem akar látni …..pucéran. – villantok rá egy vigyort mert nem kerülte el a figyelmem zavara. – aztán lepucolja a mocskot a ruhámról, így jó lesz? – kapálózok kissé, hogy elváljak a faltól.

Nagyon megszeretnék már szabadulni ettől a förtelmes bevonattól, ám ha ennek a látványnak ez a boszorka tanúja lenne, akkor lehet, hogy nem csak a melaszt varázsolná le rólam. Azt hiszem nem tettünk egymásra túl sok jó benyomást abban a fogadóban, ahol Shuga olyan alaposan behúzott a csőbe, ráadásul azt is tudja, hogy mivel keresem a kenyerem és még kombinálni kezdene.
Egyszóval nem szeretnék tollas kakasként rohangálni ebben az épületben, így jobb, ha még tűrök egy ideig. Mert türelemre szükségem volt, mégpedig mér…he….tet….len…türelemre, mikor még ok nélkül azzal is megvádolt, hogy részeg lennék! Hát nincs elég bajom? Nem bűvöltem el az alsónadrágom és nem túl szőrös lábaim látványával és még alkoholistának is néz!
Sértődötten meresztettem rá fél szemem, ami előtt épp lecseppent egy kis melasz.
- Hát köszönöm szépen, hogy még ezzel is megvádol! – csattantam fel, de aztán rájöttem, hogy ő itt az egyetlen, aki gyorsan és hatásosan segíthet rajtam, így visszanyeltem a többit. – Csak szerencsétlen véletlenek összeesküvésének eredménye ez. – próbáltam az állammal lefelé biccenteni. – Mindenre esküszöm ami magának szent, hogy csak mosakodásra kell az alkohol! – néztem rá esdeklően, de most, hogy megemlítette, hogy akár a torkom is megnedvesíthetem vele, már egészen kívánatosnak tetszett az ötlet.
És csodálkozik ezen valaki a történtek után.
- Csak hozza! – siettettem. – Higgye el rám sem fog ismerni utána! – próbáltam meggyőzően mosolyogni, de a réteg már kezdett keményedni, így elég érdekesre sikerült.
Azt meghiszem, hogy rám sem fog ismerni, mert ahogy lehet elhúzom a csíkot, hogy ne is legyen esélye meglátni.
Mikor eltűnt végre sikerült leválnom a falról és becuppogni a szobámba, bár a zárral meggyűlt a bajom és tiszta ragacs lett.
Bent gyorsan mindent lehámoztam magamról és a pokrócot magam köré tekerve vártam, hogy hozza a szeszt.
Ha bekopogott, akkor kidobtam a ruhákat, amiből persze mindent kivettem nagy nehezen, a jelvényt és a levelet is, amiket próbáltam a pokróccal megfogni, hogy ne legyenek még ragacsosabbak. Hát nem volt egyszerű mutatvány!

Nem tudom, hogy mit csinált olyan sokáig lent az ivóban az a lány, talán leállt mulatni a már igen csak mámoros vendégekkel, mert én kezdtem minden mozdulatnál recsegni-ropogni.
Még ezek után örülhetett, hogy nem fűztem semmilyen megjegyzést a késlekedésére, csak egy jól időzített pillanatban eloroztam tőle az üveget, amit szerintem ha rajta múlott volna, csak akkor adott volna oda, ha még jobban megalázhat azzal a pimasz nézésével
Mert észrevettem ám, hogy néz! Bár abban is reménykedtem, hogy nem azért, mert a felismerés lángja kezdett pislákolni benne.
Az első dolgom az volt, hogy egy jó alaposat húztam az üvegből, ami után és egy kiszakadó sóhaj után, némileg visszatért belém a tettvágy és az élet.
Minden lelkiismeret-furdalás nélkül, letéptem az amúgy sem túl tiszta lepedőből pár csíkot és igyekeztem alaposan letisztogatni magam. A mosdóvízbe is töltöttem, hogy a hajam is meg tudjam mosni és bár azt gondolom nem lett teljesen tökéletes, de legalább már félig embernek éreztem magam. ….hehehe…..félig embernek…..értitek…..
Ezek után a pokrócba takarózva vártam, hogy a ruhám vissza kerüljön…..addig, hogy ne unatkozzam, megittam a maradék alkoholt, ami persze nem volt sok, de legalább melegített, mert az öltözékem csak nem akart megjönni.
Mi lelte ezt a máguslányt? morfondíroztam magamban és halvány gyanú árnyéka kezdett mocorogni bennem, hogy talán így akar megtréfálni vagy ne adják az Istenek…..a szobájába csalni…??
Nekem azonban elegem volt ebből az átokverte helyből és különben sem akartam, hogy másnap reggel felismerjen. Talán ő is gyanakodott?
Kinéztem a folyosóra, de sehol senki. A szobájához lopóztam és hallgatóztam: a csendet csak halk hortyogás törte meg. Hát ez szép! Alszik én meg itt állok egy szál pokrócban! A folyosó vége felé, a lépcsőre néztem, de valami halvány mágiát éreztem. Megnéztem és igazam volt, ez a boszorka itt akar tartani? Talán a megbízásomhoz van köze? Áááá, elvetettem az ötletet, hiszen honnan tudná, bár láthatta a jelvényem, de futárból épp elég szaladgál a városban!
Elöntött a méreg, de hát nem azért voltam tolvaj, hogy egy zárt ajtó megállítson! Elvigyorodtam, aztán visszamentem a szobámba, a vékony kis bőrtasakban lévő szerszámaimért, majd ……hangtalanul, a kevés mágiámmal rásegítve kinyitom az ajtaját, besurranok és magamhoz veszem a ruhám! Ajándékba meg otthagyom neki a koszos pokrócot.
Visszatérve a szobámba felöltözök, magamhoz veszem a cuccaimat, majd meglelve a padlásra vezető kis nyílást felhúzódzkodom rá, kissé könnyítve a súlyomon egy apró varázslattal és at épület homlokzati kis szellőzőjén kimászva, a tetőn végigfutva ereszkedem le a túloldalon.
Csillagos este van és nem így terveztem, de sietve nekivágok utamnak. Ha találok valami abba az irányba tartó szekeret vagy postakocsit, majd felkéredzkedem rá.

//Niennanak //

Nem mertem Furia, vagy valamelyik másik fekete közelébe sem kerülni. Néha nem ártott volna jelentést tenni vagy legalább jelezni, hogy még élek és az ügyért dolgozom, de a legutóbbi fiaskó után, amikor elszalasztottam az égre-földre keresett Kain-t, nem mertem kockáztatni. Elég nagy hajcihőt csaptunk a fogadóban ahhoz, hogy olyan fülekbe is eljusson a híre, ami most nem jött volna jól nekem, meg aztán Furia előtt nem biztos, hogy bármit el tudtam volna hallgatni.
Arról már nem is beszélve, hogy mennyire bosszantott a sikertelenség, hogy nem voltam képes lecsapni rá és egyszer és mindenkorra megoldódott volna a jövőm. Ott ülhettem volna a sárkányúrnő oldalán míg világ a világ.
Nekem kell megtalálnom és bíztam magamban annyira, hogy érezzem sikerrel járhatok, ha mindent beleadok. Nyomok után kezdtem vadászni……..
Beültem minden kocsmába, minden útszéli fogadóba, piacokon kóboroltam a fülemet nyitva tartva és ……..mikor már azt hittem végleg elvesztettem, rám mosolygott a szerencse.
Érdemes volt elviselnem a piacok zsúfoltságát, az emberek bűzét, mert hallottam egy angyali szépségű tünde lányról, aki nem rég találkozott egy sárkánnyal és ezt az élményt nehezen dolgozta fel, és az a sárkány állítólag narancsköves kardot és gyűrűt viselt……..
Nem volt nehéz ráakadni a nemesi udvarház egy fecsegő hajlamú szolgájára, aki pár ingyen ital és pár darna után készségesen mesélt a legutolsó bálon történtekről.
Nienna kisasszony, Arnelian úr, aki miatta a szép hölgy bánkódott és aki valamiféle dalnok volt, de ennek ellenére a hölgy két hódolót is begyűjtött, bár abból az egyik valami senki csibész volt, aki aztán a tömlőcben kötött ki.
A végén már alig bírtam ott hagyni a fickót és nehezen álltam meg, hogy ne döfjem le valami sötét sikátorban, hiszen a lényeget nem tudta, hogy hol van most az a nő!
Vállaltam a kockázatot, hogy az udvarház a nővel kapcsolatban megemlített szolgálóját megkeressem egy megfelelő mesével, de az a szajha valamiért gyanút fogott és nem árulta el, pedig a nyakam tettem volna rá, hogy tudta!
Gondoltam rá, hogy elkapom valahol és kiszedem belőle, de volt egy olyan sejtésem, hogy a látogatásom után talán értesíteni akarja az elf nőt, nekem meg csak meg kellett várnom míg a futár feltűnik és követnem………….
Az utolsó váltóállomásnál elvesztettem szem elől, mert muszáj volt vadásznom és csak akkor találtam meg, amikor visszafelé tartott. Lószagú és verejtékízű volt…….., de legalább nem az a „lenyelem a nyelvem, de nem beszélek” fajta……….
Végül csak oda lyukadtam ki, ahonnan jóformán elindultam. Milyen fintora a sorsnak….
Már csak várnom kellett, hogy a leírás szerinti nő felbukkanjon, így összekötöttem a kellemest a hasznossal és rendeltem magamnak ételt és italt……………
Valami csendesebb helyen kell elbeszélgetnem vele, így reméltem, hogy hamarosan távozik. Az amivel a szolgálót becsaptam, hogy a szerelmétől hozok üzenetet, most már nem vált volna be, gondolom az a némber a levelében kitért erre.

// Nie-nek, aki még nem tudja Raven mire éhes //


A türelem meghozza a gyümölcsét, azaz Nienna kisasszonyt, akit el sem tudnék téveszteni, fehér bőrével, ragyogó ezüstös hajával, kék szemeivel. Tényleg feltűnő jelenség volt, akiért úgy látszik még a fogadós is odáig volt, meg vissza, mert mikor meglátta csak vele foglalkozott, miközben le sem lehetett vakarni a szívélyes mosolyt az arcáról. Bezzeg velem olyan volt, mint egy pokróc!
Sajnos nem hallom, hogy miről beszélhetnek, mert a pult melletti külön helyiségbe vonulnak, de biztos valami titkos dolog lehetett, ha ennyire rejteni kellett.
Abban azonban biztos lehettem, hogy a lány nem kis szolgálatot tehetett a fogadósnak, mert még pénzt sem volt hajlandó elfogadni tőle.
Reménykedtem benne, hogy az ételt legalább elfogadja, mert akkor én is befejezhettem volna kényelmesen az enyémet, de persze, hogy nem volt szerencsém.
Viszont, ha eddig kételkedtem is abban, hogy a megfelelő személyt vettem célba, a kocsmáros búcsúzóul tett megjegyzése, hogy üdvözletét küldi annak a szerencsétlen Arnelien-nak, aki egy ilyen nőt hagy egyedül szórakozni és veszélyes utakon járni. Meg is érdemli, hogy valaki lecsapja a lányt a kezéről!
Ahogy eltűnik az ajtó mögött, megjátszott nyugodtsággal és sietség nélkül dobtam pár érmét az asztalra és indultam én is kifelé. Ha szemmel már nem is látom, az orrom kiszagolja Nienna nyomát.
Közben rájöttem, hogy nem ismert fel, pedig átfutott rajtam a szeme, talán elcsalogathatom egy távolabbi helyre, ha kedvese üzenetét emlegetem fel……………
Ha sikerül utolérnem és nincs a közelében senki, kockáztatva, de megszólítom.
- Bocsásson meg kisasszony, de azt hiszem pont Önt keresem. Már kerestem több helyen, hogy átadjak egy üzenetet, nevezetesen Arnelien úraságtól………

//Nie-nek, a gyanakvónak//


A lány reakciójából ítélve, soha jobban nem választhattam volna meg a taktikámat, hiszen, ahogy kiejtettem annak a hímnek a nevét, máris hajlandó lett volna mindenre, csak úgy sütött belőle az aggodalom.
Mivel már volt időm átrágni magam a tervemen, hogy többféle variációban is végre tudjam hajtani, attól függően, mennyire veszi be a mesém, most sem jöttem zavarba. Ráadásul érzelmének hevességéből kiindulva, nagyon bonyolult magyarázattal sem kell szolgálnom, elé, ha rájátszok a félelmére és máris kész lesz követni, akár a pokol mélyére is.
Nem tartok tőle, hogy a megjelenésem elriasztaná, mert mindig ügyelek rá, hogy a lehető legáltalánosabban nézzek ki. Most sincs rajtam semmi túl feltűnő, ruházatom az elvárásoknak megfelelő és a föld színeit részesítem előnybe: mélyzöld, barna és fekete.
Megnyugtató, de szolid mosollyal fogom meg a kezét és szorítok rá enyhén, mint egy megértő jóbarát.
- Nem akarok hazudni magának kisasszony. – kezdek bele halkabbra véve a hangom. – Sajnos az uraságot egy….kis baleset érte, ezért is nem ő áll itt most Ön előtt, de – emelem meg az egyik kezem, feltételezve, hogy egyből le fog rohanni a kérdéseivel, - de a tudatánál volt és beszélni is tudott, innen tudtam kit kell keresni. De a keze is megsérült, így írni sajnos nem tudott, csak üzenetet küldött, hogy szeretné, ha mellette lenne.
Együttérző képet vágok és hagyom, hogy eméssze a dolgot, de biztos vagyok benne, hogy nem kell sokat győzködnöm. Már azelőtt a markomban lesz, hogy felütné benne magát a gyanú.
- Azonban nem ártana sietni, a gyógyító azt mondta, hogy sokat lendítene az állapotán, ha egy szerette mellette lenne……… - ütöttem a vasat, amíg meleg.

//Nie-nek, akinek mindig igaza van //


És igazam lett! Az aggodalma oly annyira elvonja a figyelmét, hogy teljesen simán elfogadja a magyarázatomat és meg is bízik bennem annyira, hogy máris csapot-papot itt hagyva rohanjon oda, ahová irányítom, még csak részletesebb előadást sem kell tartanom (vagyis gyorsan rögtönöznöm egyet) arról, hogy mi is történhetett a kedvesével egyáltalán.
Ez nagy elégedettséggel tölt el és nem is akarom azzal elrontani az egészet, hogy most agresszív legyek, ezért aztán minden további nélkül engedem, hogy kihúzza a kezem közül vékony ujjait.
Szavai megerősítik a sejtésemet, hogy valamit leboltolt a fogadóssal és nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogy kitaláljam, ez a valami levelet, vagy üzenetet jelenthet, mégpedig a párjának szánva, ami az én megjelenésemmel okafogyottá vált.
Erőt kell magamon vennem, hogy nem vigyorodjak el, hogy most intézte el, hogy senki még csak ne is tudja meg még később sem, miért nem ért célba……..
- Természetesen kisasszony! – hajtottam meg felé a fejem a kérdésére, mert így még követnem sem kell, hogy nem-e kél később benne a gyanú valamiért, hanem végig a szemem előtt lesz. – Nagy örömömre szolgál, hogy a segítségére lehetek. És semmivel nem tartóztat fel, hiszen az a dolgom, hogy elkísérjem, odavezessem kedvese tartózkodási helyére, nehogy eltévedjen, vagy bármi baja essék az úton. – tettem hozzá, mert nagyon úgy hallatszott, hogy csak egymagában gondolta megtenni az utat arra a nem létező helyre.
A nevemre vonatkozó kérdésére egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mit mondjak, de nem volt okom eltitkolni az eredeti nevemet, hiszen senki nem tudta, hogy ki vagyok és kinek is dolgozom valójában.
Az emberek módján meghajoltam előtte.
- Én kérek elnézést, hogy eddig nem mutatkoztam be Nienna kisasszony, a nevem Raven Back szolgálatára.

//Nie, ezt nem tudom überelni //


Amíg nem térünk majd a lényegre, addig bizony szükség van az udvarias viselkedésre. Persze ezt eszembe sem volt közölni vele, majd úgy is megtudja, ha itt lesz az ideje, a mi reményeim szerint nem is olyan sokára eljön.
Láthatóan továbbra is teljes hiszékenységben leledzik, amin nem is óhajtok egy kicsit sem változtatni, kivéve egy dolgot, amit azért muszáj lesz, hiszen abban a hitben van, hogy a tündék városába kell mennie…..
Már az említésétől is kilel a hideg, sosem állt és áll szándékomban, hogy akár a közelébe is menjek, mert nem a sárkányok vendégszeretetéről híresek, több mint valószínű, hogy inkább a trófeáinkat gyűjtik és én nem akarok valamelyik hegyesfülű falidísze lenni.
A lányt természetesen egy olyan helyre akarom csalogatni, ahol közel- távol nem kaphat majd segítséget és akkor nekiállhatunk az engem érdeklő beszélgetésnek.
Szóval muszáj kicsit lelohasztanom a lelkesedését.
- Nem is szükséges, hogy Olassié-be utazzunk, bár valószínűleg Arnelian úrfi jobban örülne, ha ott érte volna a baleset, de sajnos nem, így a kisasszony kénytelen lesz elviselni a társaságomat, mert magamnak kell elvezetnem ahhoz a kunyhóhoz, ahol a társammal hagytam.
Szerencsémre sokszor láttam már a levegőből a vidéket, így tudtam egy elhagyatott kunyhót az Ambaron felé vezető úttól kissé beljebb, egy eldugott helyen. Az irány ellen sem lehet a lánynak kifogása, hiszen elhitetem vele, hogy kedvese már útnak indult hozzá és e közben érte a sebesülése……
- Természetesen elmondom ennek a….Könyvtárosnak, amit kell, hogy Önt minél előbb eleressze, hiszen nagy szükség van Önre. Nekem meg úgy is vissza kell térnem a társamért, így nem kell a fáradtságom miatt aggódnia. – hárítom el a felajánlását.
Unom már, hogy ilyen nehézkesen haladunk, ha rajtam múlna már a karmaimba kapnám és szárnyalnék vele, de hát mégis egy nyüzsgő városban vagyunk és nem akarom, hogy utánunk loholjon bárki is. Menjünk csak szép csendben, ne hiányozzon senkinek.
- Idekinn megvárom. – biccentek és hagyom, hogy elintézze a levél dolgát.

Tudtam, hogy váratlanul éri az, amit mondok neki, már annyiból is tudtam, amit eddig megismertem belőle, hogy le fogja taglózni a hír, hogy még jobban kétségbe fog esni, hiszen már így is aggódott, pedig végig abban a tudatban leledzett, hogy az a férfi biztonságban és kényelemben gyógyul az elfek városában.
És igazam is lett, mert szinte követhettem az arcán végigfutó érzelmeket. Nem igazán gondolt rá, hogy palástolja, szerintem meghökkentettem annyira, hogy hirtelen nem is volt tudatában hol és kivel van.
Reméltem, hogy ez elég is ahhoz, hogy még annyira sem üti fel benne magát a gyanakvás, adtam neki épp elég érzelmi megrázkódtatást, hogy ez most fel se merüljön benne, na meg, hogy ne kezdjen el mélyrehatóan kérdezősködni, mert akkor megint hazudnom kell és jobb, ha ebből minél kevesebbet csinál az ember, akkor nem zavarodik később se bele.
Azért kicsit nyugtalanabbnak érzem magam, amikor végül mégis csak végigsöpör rajtam a pillantása, mintha mégis csak szöget ütött volna a fejében valami…….,bár látszólag teljesen nyugodtnak nézek ki. Sőt igyekszem együttérzően viszonozni a kutató tekintetét, remélve, hogy ez megnyugtatja szerény személyemmel kapcsolatban és csak egy segítőkész fickót lát bennem.
Pont a magabiztosságom miatt lep meg annyira, hogy végül, amikor megszólal, mégis azt gondolhatom, hogy magában alaposan átgondolta a dolgot és kételkedni kezdett talán, de még mielőtt – szerepemnek megfelelően – kikérhettem volna magamnak, már ki is derül, hogy kicsit túlaggódtam. Ám…….az az összeszedettség, ami ezek után fellobban benne, mégis azt jelzi, hogy nagyon oda kell figyelnem ezek után, hogy mit mondok neki, mert ez már nem az az elveszett kislány, aki pár perce még volt.
- Megértem….kisasszony. Aggódik a kedveséért, más is izgatott lenne a helyében, ezért nem kell bocsánatot kérnie. És, ahogy már mondtam, állok szolgálatára, hogy mielőbb útra kellhessünk, ahogy gondolom óhajtja, de……..legnagyobb sajnálatomra nem tudom látatlanban odairányítani, az út ide van feljegyezve – mutattam a homlokomra, - jobban jár, ha odavezetem, mint, hogy valami tévútra tereljem. – aggodalmaskodom, - A társam természetesen tudja, hogy az Ön keresésére indultam, hogy is lehetne másként…….

//Nienna//


Akármennyire is szerettem volna nem faggathattam ki a nőt most és itt, így tovább kellett játszanom a megértő és készséges segítő szerepét, méghozzá úgy, hogy láthatóan egyre jobban leküzdötte a kezdeti zavarodottságát és összeszedettebbé vált. Ez megnehezítette a dolgomat, nagyon figyelnem kellett arra, hogy mit mondok, nehogy ellenem fordítsa. Ilyen közel a célhoz, hogy többet tudhatok meg a nyomát vesztett árulónak, borzasztó csalódás és kudarc lett volna veszíteni és túl sokáig már nem kerülhetem el Fúriával vagy valamelyik helyettesével történő találkozást.
Szerencsére egy éles tekinteten kívül nem történik semmi Nienna részéről, sőt már el sem akar küldeni külön utakra, hanem hagyja, hogy kövessem vissza a fogadóba, ahol megbizonyosodhatok róla, hogy helyes volt a feltételezésem a levelekkel kapcsolatban.
Az egyiket nyilvánvalóan a kedvesének írhatta, a másik azonban …….
Idegesen nézem azt, hogy hozzáír valamit és utána visszaadja a fogadósnak, ráadásul nem is hozta szóba, hogy kinek szól. Ez nem jó……Ahogy az sem, hogy mindent elmond ennek a nyavajás fogadósnak.
De….végül is nem akkora a baj! Mire valakinek gyanús lesz a nő eltűnése, már én megtudtam, amit akartam és utána– ismét végignéztem a jó húsban lévő fogadóson, - még lehet némi desszertel is megjutalmazom magam, így biztos, nem pletykál majd senki Raven Backról.
Az a kis korong sem kerüli el a figyelmem, amit a nyakában hord, talán annak is hasznát vehetem, ha komolyabb elterelésre kellene gondolnom.
Mikor újra megemlít, udvariasságot erőltetek magamra, elterelve gyomrom mocorgásáról a figyelmem, - és megbiccentem a fejem a kocsmáros és Nienna felé.
- Eddig nem volt panasz a tájékozódó képességemre és az emlékezetemre.
Ezek után már csak ahhoz a bizonyos Könyvtároshoz kellett elmennünk, hogy végre elindulhassunk. Nagyon bíztam benne, hogy ő nem támaszt akadályt, mert kezdtem egyre türelmetlenebb lenni. Annyi energiát és időt pazaroltam már erre a hajszára, hogy muszáj volt eredményt elérnem. Muszáj! Minden áron!
- Részemről semmi akadálya. – jeleztem neki, hogy nem miattam késlekedünk, hogy megmentse a nem létező veszélytől kedvesét, bár a sok macera miatt, szívesen fogyasztanám el őt is, ha valaha az utamba kerülne.