Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

//Örülök, hogy így megsokasodtunk //

*Amennyire hallgatag és kimért Aldo, épp annyira szószátyár és közvetlen a barna. Meg kell vallani, Mia eddigi megnyilvánulásai sem tetszenek és Shuga minden egyes emlékeztetésére, hogy Mia igenis az ő neje, Aldoban csak gyűlik az indulat. Hogy ki az a Kain, akit épp említett, most nem annyira jelentős, talán a sötét figurára céloz.*
~Fel kéne nyársalni titeket egy karddal, hadd legyetek a halálban is együtt...~
*Lejátszódik lelki szemei előtt néhány horrorisztikus kép, de hamar visszatér a valóságba, amikor látja, hogy Mia tőrt szegez Shuga nyakának.*
~Ezaz! Szúrd nyakon!~
*...Hitetlenkedve nézi Suga sebét, amit állítólag Mia okozott neki, nehezen tudja elhinni, hogy egy ilyen szúrás nem végzett vele. Vagy nem volt elég mély a seb, vagy valami erős mágia védheti – gondolkozik el-. De végre Shuga hagyja levegőt venni és szóhoz jutni. Most kéne valami mesét beadni Miának, amíg nincs itt a barna?
Újra mélyen a női barna szempárba néz. Érvek és ellenérvek özönlik el agyát, tovább kéne menni ahogy eltervezte, nem időzni itt velük, mert ha marad abból nem fog jó kisülni senki számára.*
- Figyelj, Mia!
*Kezdi, fanyarul elmosolyodva.*
-A nevem Aldo. Aldo Barras. Tudom, hogy nem emlékszel rám, de, ahogy Shuga is említette, egykor volt valami közöttünk, valami szép és megfoghatatlan.
*Megállt rövid időre, majd folytatta.*
-Viszont ő...Shuga, a férjed...
~Most jön az, hogy most már az övé vagy és engem nem érdekelsz, felállok az asztaltól, kisétálok a fogadóból és itt sem vagyok. A soha viszont nem látásra!~
-Szóval, igen...jól mondta, valóban volt nézeleltérésünk egymással miattad. Megpróbáltam megölni, nem tagadom. És ahogy az a seb bizonyította a szíve fölött, te is próbálkoztál. De figyelj, kedves!
*Kezét megpróbálta Mia kezére tenni, ha a nő engedte és teljesen belemászott tekintetével a női szemekbe. Mondanivalóját egész halkan, suttogva folytatta.*
-Ő egy erőteljes, gonosz mágus! Megszerzett téged, elszakított minket anno Sendelben. Kitörölte minden emlékedet rólam és ahogy látom még többet is, talán ez lehet az oka, hogy nem emlékszel másra sem...De higgy nekem, nem éri meg vele packázni. Láttuk a bizonyítékát, hogy lehetetlen végezni vele, te is próbáltad, én is próbáltam....Valószínűleg most is valami gonosz kis játékot űz velünk, nem lehet véletlen, hogy összefutottunk. Látni akarja a szenvedésemet, hogy te már egyáltalán nem emlékszel rám.
*Egész megindítóan maga elé nézett, majd gyászos képpel újra Miára.*
-Tedd azt amit ő mond, túl erős, hogy legyőzzük. Nyíltan, szemben ellene semmit sem tehetünk. Hitesd el vele, hogy szereted, jó felesége vagy, aztán esetleg egy éjszaka...Na de, nem kérhetlek ilyenre, felejtsd el amit utoljára mondtam. Talán jobb is így. Kérlek, légy engedelmes vele szemben, akkor talán visszaadja néhány emlékedet. Nekem csak az számít, hogy te jól legyél, még ha nem is lehetsz már az enyém soha többé.
*Remélte, hogy meggyőző volt és sikerült Mia fejében elültetni néhány gondolatot, ami majd a későbbiekben cselekvésre ösztönzi Shuga ellen. Csak ne nyerje vissza az emlékeit addig is...
Nehezen tudta megállni, hogy ez a sok sületlenség után, amiket beadott Miának, el ne mosolyodjon gúnyosan, gyorsan maga elé emelte az egyik boros kelyhet, míg másik kezével még mindig a Mia kezét fogta(ha a lány megengedte elsőre). Az italt azonban rögtön sikerült félrenyelnie, mikor egy ismerős hang érkezett az ajtó irányából.
Pupillái kitágultak, homloka izzadni kezdett, szívét a torkában érezte dobogni, s úgy érezte, hogy megindul vele a szék, az asztal, sőt az egész fogadó, s elnyeli egy feneketlen mélység. A korty bor nem akart se fel, se le menni. Megpróbált a székéről felállni, de egész testét kőnehézségűnek érezte. Nem mozdult egyik végtagja sem. Úrrá lett rajta egy erős félelem érzés, mely egyre inkább elhatalmasodott, hiába próbált racionális maradni.*
~Nem! Az nem lehet! Ő meghalt! Akkor viszont megint a múlt egy lidérce! Múltkor Constantin, a régi énem, most meg Glorien! Ha akkor lemészároltam egy falu népességét Vadalanon általa vezérelve, akkor most mire leszek képes majd, ha ilyen alakban jelenik meg a kísértés! Talán jobb is lesz, ha megfulladok most rögtön! Ha még egyszer elveszítem a fejem, nem biztos, hogy még újra kitisztulhat az elmém.~
*Nem fordult az ajtó fele, hisz tudta jól kit látna meg, nem kérdezte a többieket, hogy ők hallották-e a női hangot, mert rettegett a választól, bár nem is volt most abban az állapotban, hogy kérdezzen. Kidülledt szemekkel, elvörösödő fejjel, még mindig köhécselve állt fel végül az asztaltól és rohant a pult fele. Odaérve már érezte, hogy megoldódik a probléma, végre sikerült levegőt vennie. Köhögései is elmúltak, izzadt homlokkal és benedvesedett szemekkel ereszkedett egy ottani székre, miközben hátát a pultnak vetette. Ekkor pillantotta meg az ajtónál álló Glorient. Zöld ruhában, hosszú hajjal, kissé megviselt és dühösnek látszó tekintettel, de a szépsége még mindig a régi volt.*
~Nem. Nem! Már megint kezdődnek a képzelgések!~
*Perifériás látásával egy boros kancsót vett észre balról. Nem érdekelte a magas figura(Raven), ki szintén a pultnál ült, egy mozdulattal elvette előle a kancsót és szájához emelve azt, elkezdte magába önteni annak tartalmát.*

A két férfi asztalánál feszült csend uralkodik az első percekben, amikor oda nézek, de még elkapom az árnyákból felém perzselő tekintetet és kis borzongás fut végig rajtam. Az egyik biztos, hogy sárkány és ráadásul a másiknál is érzek valamit, de nem tudom egyelőre hová tenni. Szimatot kapok és biztos vagyok benne, hogy nem fogom elveszteni őket szem elől, azonban a másik asztal körül tetőfokára hágnak az események, vagy lendületbe kerülnek, attól függ, honnan nézzük.
Az érkező nő látványa láthatóan sokkolja a fehérhajó halandót, aki valami érthetetlen okból kifolyólag nem kifelé menekül előle, hanem mellettem landol a pultnál, ami még nem lenne baj, de az már igen, hogy elkapja az éppen megrendelt és elém rakott boros kancsót és se szó, se beszéd leönti a torkán.
- Héhéhé! – álltam fel, hogy számon kérjem tőle, de végül ebben megakadályozott az előttem érkezett nő, aki láthatóan nem volt kedves hangulatában, aminek a fickó lehetett az oka.
Ezen cseppet sem csodálkoztam, hiszen röpke egy perc alatt kivívta az én ellenszenvemet is.
Az ezt követő csók kicsit összezavart, mert most mi van? De aztán a pofon és az indulat, helyre is teszi a dolgokat.
~ Aha! Valami szerelmi affér! ~
Egy önkéntelen vigyor kúszott az arcomra és egy biccenéssel jelzem a nőnek, hogy tetszett a viselkedése és maga a nő is kedvemre van, ahogy egy kis időt eltölt mellettem. Szívesen levadásznám.
Aztán, amikor ellejt a másik nő felé, azt gondolom, hogy még ennek a történetnek közel sincs vége, de a szemem visszatévedt a homályba vesző asztalhoz.
Biztos az ott ülő is tisztában van azzal, hogy ki vagyok, ő is érzi, ahogy én, a másik jelenlétét. Miért nem üdvözöl, még egy intéssel sem? Elég régen nem találkoztam kétlábú alakban egy fajtársammal sem, így valószínűleg ő is így van ezzel, így viselkedése nem túl udvarias, vagy más van a háttérben?
- Fizesd ki a boromat. – fordulok a mellettem megszégyenített férfi felé határozottan, mert utána szándékomban áll magamnak tiszteletemet tenni a titokzatos sárkánynál.
Már rég jelentettem Fúriának is, kell valami koncot dobnom neki, hogy békén hagyjon.
// Raven nem ismeri Kain-t arcról, de ha más ismertetőjelet meglát, akkor már felismerheti. //

// Üdvözöllek titeket, mennyi új van! Lesz sárkuci pecsenye! //

 A barnaköpenyes egy mellkasán szúrt sebbel kérkedik, amit állítólag a lány csinált.
- Bizonyságul próbáljuk is ki, tényleg beleillik-e a sebbe a tőrőm?
 A férfi nevetve megugrik a pulthoz, és végig cikáz Mia gerincén a borzongás. Nincs ideje gondolkozni azon, hogy miért hazudozik ilyesmiről neki a mágus. A feketéhez lépdel aki továbbra is, kitartóan érezheti a lány vonzását, hogy Mia számontartja, mint végső segítségét. Shuga lazának tettetve magát, de Mia látja, ahogy háttal az asztaluknak leül, tartásán látszik, mintha kissé tartana a barna az idegentől. Shuga figyelmét teljesen le is köti a feketemágus. A vörös ki is használja az alkalmat és olyan titkokat oszt meg Miával bizalmasan, amiktől a lány megborzong.
 Az 'erőteljes és gonosz mágus' kifejezésre szorongás és reszketés fut végig törékeny testén, a fejében megáll és lángok és bezártság képei villognak lelki szemei előtt. Görcsösen nyel egyet.
 A férfi gyengéden és finoman a kezére helyezi férfias tenyerét. Mia pedig meghallgatja őt.
Miközben a férfi háta mögött halkan nyílik a bejárati ajtó, és egy szépséges, szőke hajú, zöld elf lép be. Szeme sarkából Mia még látja őt, de az az igazság, hogy éppen elveszik a barna férfiszemekben. Aldo Barras… Milyen kemény név… és milyen ismerős… De az az arcátlan másik…megrázza a fejét.
 - Be kell, lásd, hogy tévedsz! Az a kiállhatatlanul szemtelen és pökhendi alak nem lehet a férjem. Gyűrűt se váltottunk. Nincsen semmi jele, hogy magáévá tett volna. Nem is értem, miért hiszel neki. Pláne, ha megpróbáltam megölni.
 Egyelőre észre sem veszi, hogy ösztönösen, varázshatalmával sem lévén tisztában, erővel próbál tudatalattija bizonyságot s biztonságot szerezni. Ez pedig a sok-sok éves gyakorlásnak és a sendeli eseményeknek hála azt eredményezi, hogy a ragadozókhoz mért ereje, a kétlábúakra gyakorolt bűbájával egybeforrva indul szerteszét. A legközelebb ülő férfi csak annyit érezhet, hogy tengelyénél megfordul vele a helyiség és minden idegszálával a lányba kapaszkodna s csókolná, ölelné, s semmi se állhat útjába. Mia nemhogy hagyja, hogy megfogja kezét, de ujjai az övéibe fonódnak. Jól esik ez az érintés. Valahogyan a szemekbe vész, muszáj volt hozzá a legközelebb kerülni, mintha belátna a férfi lelke mélyére. Aldo is közel hajolt. Ajkuk egymáshoz ért, a lány már a nyitott ajkába suttogott:
 -Csokoládé! A szemeid. mint az olvasztott csokoládé! Téged ismerlek, Sárkánylovag! Úgy öleltél, mint soha senki! És versenyt futottunk. Széna vagy szalma? Igazad van, te vagy az enyém, de nem az a másik.
 Karcsú derekán érezte a mágus kezének súlyát, ajkán és nyakán apadhatatlan csókjait, abban a nagy furcsa kertben, a Labirynt kijáratánál. És bizony látta a feszes hátsó felét... hm... amibe bele kell csípjen.
 Ez a néhány őrült perc fogva tartja mindkettőjük lelkét és testét is egymáséhoz, ahogy a táncospárok ölelik magukhoz egymást. És a lány, mint egy szerelmes csókból, lassan engedi szétválni forró arcukat. Mia utolsót simít Aldo kezén, s valahogy megkönnyebbülten hátradől, míg a felkavart férfi is ezt teszi újra, még mindig a kezéhez ragaszkodva.
 Majd Aldon erőt vesz valami, és zaklatottan a pulthoz siet, s ledönti a más borát. A kocsmáros valószínűleg már kezdi megszokni.
 Akkor az elegáns elf nő olyat tesz, ami nem fér bele a képbe. A vörös mágushoz lép, pofon vágja, aztán megcsókolja. Aldo Barras láthatóan sokkot kapott.
 Mia Ruton kimérten feláll az asztaltól. Olyan lassan, mintha még mindig távol járna emlékeiben. Odakint sűrűsödik és állandóvá válik a károgás. Az ablakon be-beröppen egy-egy fekete madár. A távolból tisztán hallatszik, ahogy vonyítás közeledik, akár egy farkas falka és valami kaparja a padlót alulról. A kis kuvik felröppen és izgatottan cikázva körözni kezd az asztalok fölött.
 A tünde nő barátságosnak tetsző beszéddel egyszerűen leül az asztalukhoz.
 Mennyire emlékezteti ez a kerthez tartozó palota álságos életére. Annyi a változás, hogy ott a ragadozóknak nevezett állatok ketrecekben éltek, az igazi kétlábú ragadozók járkáltak csak szabadon. És Mia csak az erdőben hívott magához bárkit is. Erdő, lila fák, arany vizek állatok, holtak, élők és egy hegedű. Tudta, hogy képességei élnek a zene nélkül is. Olyan lehetett egykor számára a hangszer, mint másnak egy pálca. Koncentrált és felerősített. De azóta felnőtt nő lett. Mindössze nem emlékszik, mikor és hogyan.
Az idegenre, akihez Shuga odaszemtelenkedett, a lány koncentráltan küld erőt, ami mit se változott, vagy azűnt meg.
Mia csak állt és bámulta az elfet. Mi is az a név…? Ja!
 - Mia Ruton. Van okod rá, hogy engedélyt kérj, csatlakozhass az asztalomhoz?
 Szavaira nyomatékkal a szolgálólány éppen elé teszi a sokféle jóban dúskáló reggelit. Mia meggondolja magát. halkan, de nyomatékkal szól rá:
- Hozz még egy terítéket, de tüstént! Ne várass! – Pillantása megállapodik a nő szemén s legkedvesebb hangján szól: - Ha már így helyet foglaltál, kedves Glorien, nem utasíthatsz vissza. Látom, fáradt utazó vagy, akárcsak jómagam. Mond csak, mikor találkoztunk?
 Azzal szoknyáját maga alá igazgatva leül, mint a cövek és Glorien elé teszi a tányérját és evőeszközét. Mosolyogva mutatja, hogy szedjen nyugodtan magának a tálról.


//  //

Remek Kain rám mordul a maga sárkányos sündisznó pajzsa mögül, de hát ez is több válasz tőle mint amit vártam. Lássuk be a helyében már rég kinyírtam volna magamat, mármint ő engem. De nem gyilkolgat  ok nélkül. Egyenes mint egy Aranysárkány és ostoba mint egy makacs ember. Ez van így odafordulok az ujjakhoz és megnézem ahogy a fiatal férfi elslattyog mellettünk, Kain megfeszül így én is szaglászom kicsit, nini még egy sárkány kérdés vajon el küldhetem e a fejét Furiának vagy hagyjam meg morgós majdnem barátnak. Mindegy is Aldot érő pofon és csók jobb szórakozásnak ígérkezik így hagyom a két hüllőt had szocializálódjanak. Ha tudná a másik ki vagyok rég Furia lenne a nyakunkon de gyanítom nem csak nekem jár ezen az agyam. Na de vissza a korábbi asztalomhoz illetve kibököm Mia nyamvadt erejét is amint már megint minden vackot magához szólít de itt én vagyok az egyetlen szörny aki hozzá érhet és ebben nem engedek senkinek se legyen akár szörny vagy sárkány. Egyértelmű helyet választok magamnak és lecsapok Mia szörnyeteg hívó rúnájára. Mivel kintről gyanús hangok szűrődnek be.
-Üdv az új hölgynek Shuga Melfyomer vagyok, Aldo harcostársa és ellenlábasa és Mia férje bármit is gondol ő van közel fél tucat tanúm rá. Ezek közt van a 3 szolgája akiket gyanítom rég látott már. -Kicsit halkabbra veszem a hangom bár 4 így is tisztán fogják hallani.-Mia fogd vissza magad vagy megismételjük az erdőben történtet, ne légy buta hogy minden nyavalyás élőlényt ide hívsz mert rettegsz valamitől. Édes kicsi Mia fogd vissza a hatalmad nappal van és egyetlen szörny van itt akit hívhatsz és az én vagyok. Utálom beismerni de hiányzol, és amikor leléptél apádra hivatkozva na az fájt. Még a sérülést is elviseltem tőled meg a szöszit is de több szörnyre nincs szükséged. Ne keljen megint elnyelnem az erőd mert most nehezebb lenne és csak bajba sodornál minket kicsi-lány. Ne légy meggondolatlan kérlek.
Az elf felé fordulok- És mi hozta erre felé és honnan ismeri ezt a hős Sárkányölőt? Sendel egyik túlélő hősét? Láttam elég belsőséges az ismeretségük. -bökök Aldoba ha már ilyen príma lehetőség adódott. És közben mintegy tudat alatt Mia szörnyes runáját simogatom hisz annyira szólít engem de nem emlékezik rám. Olyan fájdalom ez mit elég rég éltem meg és nem gondoltam hogy előkerűl ismét.

*A sors iróniája, hogy Mia érezhetően felismeri mi volt kettejük között és ugyanabban a pillanatban betoppan Glorien is. Már ha valóban ő az és nem az elméje játszik újra vele. A nő közel ment hozzá, fülébe suttogott, megcsókolta, majd könnyes szemmekkel felpofozta. Hallotta és érezte mind, de még mindig oly hihetetlen volt az egész. Talán mert pont ezt a reakciósorozatot várta volna el tőle ebben a helyzetben. Könnyen lehet, hogy elméjében zajlanak csak a dolgok, ő maga teremti meg Glorient és  minden mozdulatát. És tessék! Most meg leül egyenesen Mia asztalához és szóba elegyedik vele. Ennyire maga alatt vágná a fát mágusunk észjárása? A meredt bámulásból a mellette felhangzó „fizesd ki a boromat” felszólítás rázza fel. Na igen, ez neki szól. Még mindig semmibe vesző tekintettel a zsebébe nyúl lassan és kotorászni kezd érmék után, de felrémlik, hogy az imént az aprókat a sarokban ülő sötét figura elé dobta. A fene fog most újabb darnákat költeni más borára...De ami most a leglényegesebb:*
-Te...Te is láttad őt? És hallottad szavait? Valóban itt van....Glorien?
*Nem várja meg az ürge válaszát, Shuga visszamegy az asztalhoz, hát ő is követi őt faképnél hagyva a pultnál levő figurát. Végighallgatja Shugát, de nem figyel szavaira, csak arra lesz figyelmes, amikor egy idő után már nem Miához, hanem Glorienhez intézi szavait a barna. Ó, mennyi kérdése lenne neki is hozzá. Szemeivel próbálja fürkészni még mindig nem-e délibáb, de ahogy telnek a percek kezd megbizonyosodni róla, hogy Glorien ül előtte hús-vér valójában.*
-Galw...Galwor?
*Böki ki kis idő elteltével közös fiúk nevét Glorienre nézve egyszerre kérdően és kétsébeesetten.*

Érdekes! Mintha érezném, ahogy valakinek (Shuga) a tekintete úgy mélyed belém, mintha belém akarna látni és ez azonnal tovább szítja a gyanakvásomat. Nem is lehetnék jó abban, amit csinálok, ha nem lenne nagyon jól fejlett a veszélyérzetem, szóval kiélesített érzékekkel fordul a figyelmem a két férfi asztala felé.
Persze nem nyíltan, csak olyan sunyiban. A nyílt érdeklődést a perpatvarnak tartogatom, mert itt lehet, hogy rövidesen tyúkviadal lesz, már ha a lekoppintott hím nem száll be a szórakozásba, bár eléggé elvarázsoltnak tűnik még.
Minden esetre az sem kerüli el figyelmem, hogy különböző állathangok ütik meg a fülem, azzal egyenes arányban, ahogy az asztalnál ülő nő feszültsége egyre nyilvánvalóbbá válik.
~ Varázslónő? ~
Az biztos, hogy nem a türelmesség és kedvesség mintaképe, még ha az asztalához lejtő erdei szépséget meg is invitálja egy vacsorára.
Nyugalma minden esetre vihar előtti csendnek tűnik és én kíváncsi vagyok, hogy mit fog tenni a robbanásnál a mellettem ájuldozó fafej nője.
Tekintetem jólesően legeltetem tökéletes alakján és önkéntelen mosolyra húzódik a szám, ahogy a beszélgetésük, amiket nem is rejtenek véka alá, így mindenki jól hallja, még fülelnem sem kell, kezd igen érdekesen alakulni.
~ Szóval Shuga aki a fekete és komor tekintetű sárkány mellett ül és valamiféle „szörnynek” tartja magát? Ez nagyon jó. ~ vidulok magamban az értékes hírekre.
Nem nehéz a tekintetekből és szavakból azt sem kisakkozni, hogy Aldo a mellettem ülő alak és jól gondoltam, hogy a lány, Mia, mágus és valamiféle szerelmi három vagy inkább négyszög alakul itt, ami biztos, hogy elég nagyot fog szólni.
~ Sendel túlélő hőse? ~ sunyítok ki a szemhéjam alól a boromat elcsaklizó fickóra és csak az törli le az elégedett vigyort a képemről, amikor az alvajáró módba kapcsolva, faképnél akar hagyni.
Egy pillanat alatt végigrohan rajtam, hogy mi lenne a jó, annyiban hagyni és meglapulva még több információt gyűjteni, ami már most is sokat jelenthet Fúriának, vagy adjam azt a férfit, aki nem hagyja, hogy levegőnek nézzék, ami természetesebb viselkedés lenne és bár magamra hívom a figyelmet, egyben az igazi tevékenységemről el is terelem.
- Hátha arra a csábos és kívánatos hölgyeményre gondolsz, valóban Gloria-t mondott.
Szavaimmal együtt küldök is felé egy mosolyt, bár háttal ül, de szerintem érzi a pillantásomat.
Én is felállok és az Aldo nevű ürge után lépek, elkapva az alkarját, mert úgy látszik teljesen kifordult önmagából és még mindig álomországban jár.
- Hé, ki akartad fizetni a borom….barátom. – hívom fel a figyelmét arra, mi volt az elképzelése még fél pillanattal ezelőtt. – Itt mindenki látta, hogy magadba döntötted a borom, ezért te is fizeted ki. – intek körbe tanúnak hívva az egész ívót, miközben elég közel kerültem ahhoz is, hogy megszemléljem az eddig homályba húzódó sárkányt, aki felől ösztöneim veszélyt jeleznek.
~ Ki vagy te? ~

*Először fel sem tűnt neki, hogy a pultnál levő férfi, akinek megitta a borát megragadja karjánál fogva. Shugát és Miát is szinte teljesen kizárta, csak Glorienre és az ő szavaira koncentrál.*
~Én sosem felejtettelek el, csupán feladtam...~
*Úgy érzi minden csak húzza, méghozzá ólomsúllyal. A szíve Glorien meg Mia fele, az elméje Lanuria és Evolyran között próbál állást foglalni a jobb élet reményében,  míg karja...ja, a karja, azt még mindig az idegen cibálja.
Ugyanakkor érzi Glorien kezének szorítását is és viszonozza, ahogy régi jegyese végre felelni látszik kérdésére, de a válasza egy csöppet sem kielégítő. A szorítás ugyanakkor fokozódik, a belső vihar, mely eddig csak arcvonásaira ült ki lassan minden mozdulatát uralni kezdi és a szorítás csak fokozódik, míg az elf kézcsontjai ropogni nem kezdenek. Mondani sem kell, hogy az éppen feltartóztatott másik felső végtatjában is feszülni kezdenek az izmok, s mire az idegen észbe kap, már ki is szabadítja magát  a szorítás alól, és teljes erővel löki el magától a sarok fele, ahol a fekete ül.
- Menj és kérd tőle a bor árát! Neki kifizettem, neked is nem fogom!
*Na igen, Mia feltűnt s bár Aldót meglepte a váratlan fordulat, még egy rövid ideig megmaradt a tiszta gondolkodása, szívesen kifizette a bagoly által kidöntött bort, mert volt egy célja, Evolyran, és ha Mia meg Shuga nem tartják vissza, már úton is lenne felé egy hajó fedélzetén. De jött Glorien és újra káosz lett minden. Elmosódott a racionalitás, most már Evolyran sem tűnik jó megoldásnak, hisz mindegy hova megy, magával vinné ezt a nagy jégtömböt szívében,  a régi életük súlyával, melyet jegyese hozott újra felszínre. A tömb, melynek súlya akár tízezerszeresére is nőhet,  amint megtudja mi történt gyerekeivel. És most ez az egyetlen, ami érdekli.*
-Mi van velük?! Glorien! Válaszolj!
*Már nem szorítja a tünde kezét. Hófehér nyakát figyeli. Egyelőre nem mozdul. Ha megint hárítani fog a nő, akkor muszáj lesz még durvábbnak lennie. De a választ megszerzi, hiszen a gyerekeiről van szó!*

Mindenki elég furcsán viselkedik. Shuga akármilyen higgadtnak látszik, egy olyan fura eseményre és helyszínre hivatkozik, ami lehetetlen. Csak kísértetek és élőholtak járják a dzsungeleket. Különös, hogy nem is emlékezett eddig erre, honnan is jött fel ez az emlék? Milyen mélyről? Ha igaz volna, hogy ott estek egymásnak a férfival, az határtalan önfegyelmet igénylő helyzet lehetett, és nagy hatalom kellett hozzá. Ha oda beszorították egymást, az már nem semmi.
- Mond csak, mióta dúl közöttünk háború, Shuga?
Az is eszébe jut, hogy bizony látott vérszívó élőholtat a palotában. A palota pedig már nem először dereng fel, cizellált tornyaival, a falakon a különleges mintázott faragványok, amik bizony nem egy csodás növényt ábrázolnak és dús indákat. És a magas, tejfel szőke fiú, akivel a palota minden zegzugát bejárták. Aki sokszor futott előtte a folyosókon és a kerti Labiryntban. Nem is látja a kusza jelentek közt az arcát. Mindig csak hátulról, ahogy felcseperedtek. Pedig látnia kéne, hiszen, szinte mindig ő nyert a szöszivel szemben. De hiába erőlteti. Akkor a kuvik elröppen mellőle és a zaklatott Aldo vállára száll, mintha nyugtatni akarná. De hiszen itt van a fiú, akivel annyi versenyt futott. Miért is keresné máshol szíve hercegét?
~Ennek ellenére ideje kinyomozni, hol vagyok, mi és ki vár a palotában? Sőt talán ott majd nyugodt körülmények között találkozhatok Aldoval. ~
De vajon Shuga miért ilyen badarságokkal akarja őt etetni, miért nem valami egyszerű hazugságot eszelt ki? Miért pont a lehetetlen dzsungelt említi? Meg valami szörnyeteget, aminek magát képzeli. Aldonak igaza van. Ez a szerencsétlen mágus őrült.
Aldo viszont e pillanatban szintén nem az értelem és higgadtság mintapéldánya. Még a tekintetén is látszik, hogy megmételyezte az elf.
Az nő elutasítja az ételt. Azok után, amit Mia látott, bizony ő se tenne másként. Átsuhan egy mosoly a szája szegletén.
És az élőholtként közeledő Aldoval egyszerre szólítják meg Glorient. Míg Aldo ismeretlen neveket sorol,addig Mia meglepő módon váratlanul terelni kezd. De valójában Aldo szemébe villan a tekintete és rúnái izzása közepette a letaglózott és szellemi "támadásra" nem számító mágus számára tiszta értelmet nyerhet a kérdése, mely igazából egy jel, és egy helyet kell mutasson a férfinak, hogy ott kell találkozniuk. Mindegy is, hallja-e érzelmei hevében a férfi. Majd idejében tudatosulni fog benne, hogy oda kell mennie neki is, ahová Mia készül. Mert Mia vonzza ahhoz a központi helyhez ettől a pillanattól fogva, ahogy kimondja:
- Ahogy gondolod, Glorien. Nem veszem tiszteletlenségnek részedről. Hanem, mond csak,  ugye jól tudom, ez a Birodalom fővárosa? Itt van a székhely a városban valahol?
Abban a minutumban, ahogy Mia kis felismerésből és kevés összeszedettségéből fakadó erejét érzékelik, odakint és idebent az állatok egyként elhallgatnak. Mintha parancsra dermedtek volna le. Megállnak csapatban, vagy egyedül, ott ahol éppen vannak a közelben. A környéken járó-kelők bizonyára próbálják feldolgozni, ami történik, a gyorsabb reagálók most egyszeriben megragadják az alkalmat és szépen összekapják magukat és távoznak. A lány nem enged el senkit és semmit, akit eddig megragadott a hatalmával. Hívása tovább él Kain felé, Shuga szörnye felé éppúgy, mint az állatok felé. Egyelőre azonban nem kezd velük semmit. A Fogadó környékére harci kitöréssel fenyegető békesség száll, valami olyasmi, ami Lanurián ül immár egy esztendeje.
És akkor meglepő dolgot tesz a lány.
Elegáns, úrias mozdulatokkal reggelizni kezd, mintha mi se történt volna. Egy elme mantrát próbál némán felidézni, amit még kiskorában tanult a tanítójától, aki rájött, mennyire feszélyezte  a kislányt, ha nem bír felidézni valamit korábbi órákról. A mantra hatására-e vagy a sokkoló események forgatagán sikerülve felülemelkednie, mindenesetre az anyacsászárnő és az ifjú szőke herceg jelennek meg lelki szemei előtt, teljes fogadási díszben. A nemesvérű nő némi éllel a hangjában, mégis gyengéden intézi szavait Miához:
" Meg kell tanulnod, Mia, hogy nem vehetsz egy kalap alá nemeseket és egyszerű népeket. Egy valamit azonban ne feledj! Bárkinek lehet olyan hatalma, ami felülírja ezt a törvényt. Így lehetséges, hogy még fel is emelkedhetnek hozzánk a pór népből egyesek. Sőt, néha egész családok is. A mi családunk a legfőbb, mégis a legtehetségesebbekkel egyesülnünk kell, ha lehetséges. Ha nem, el kell pusztítanunk nagy hatalmú ellenfeleinket. Talán ezért hálózza be a palotát ennyi intrika. Ám látom, hogy te különösen tehetséges vagy az emberek kezelésében. Tehetséged nagyon nagy áldás, leányom. Atyád kiváló tanítókat szerzett neked és én magam személyesen fogom a fejlődésedet nyomon követni  mától.Így állhat a Ruton család egyetlen sarja a trónörökös Gijon de Regar Anatorra mellett. És most kezdődjön a fogadás! "
- És most kezdődjön a fogadás! - Ismétli átszellemülten, mígnem szélesen elvigyorodik.

Az események kezdenek kicsit átfordulni káoszosba. Mia sunnyog a hatalmával, de ettől még tisztán érzem, és látom is a szálat ami hozzá köt és a kis sunyi azt hiszi mert hívni tud ural is engem hát majd ha befagy a tenger. Mia kérdése kicsit megakaszt.
-Háború? Vagy az hogy selejt Ruton miatt elmenekültél az otthonunkból, az ágyamból mert azt hited a te síkodról ideáig követne és tombolásba kezdene mert a férjed a párod azaz én kinyírnám valami hülye jóslat miatt. A háborúnk, kb egy éve dúl, bár nevezhetnénk szerelemnek is vagy csak vágynak, hisz elég érdekes az ízlésed pontosabban passzolsz hozzám. És nem, nem vagyok jobban őrűlt mint sokan képzelik még rajtad kívül is. Nem azért léptél le tőlem mert bántottalak volna. Ha ez a lehetőség állt volna fent akkor gyanítom elvágtad volna a torkom, és nem törődtél volna velem. Amúgy a házad itt van Valianban, szóval meg is lepett hogy az első találkozási helyünkön látlak. Itt ismertelek meg épp próbáltál csalni a játékban ellenem. Már akkor is vonzottál, és bosszantottál engem. Miattad vertem meg pár bűnözőt akiket megloptál, akik meg engem loptak meg igaz mint kiderült esetemben tévedés volt de a verést azt megérdemelték. És igen háború, mert mohó vagy és sosem elég neked a jóbol. De apád jelenléte ezen a síkon totál kiborított, és inkább leléptél míg eszméletlen voltam a kerge tőröd miatt amit te fogtál de én húztam magam felé csak hogy ne okozzak neked fájdalmat, és hogy szabadon cselekedhess mivel szeretem a szabadságot de a bőröd illatát is. Ellenben ezzel a pórázzal-lógatom a más számára láthatatlan köteléket az orra elé majd megcsókolom a rúnát a kezén ahol a szál ered az illata még mindig elborít és csábító-Az hogy sunnyogsz kicsi Miám nem jelenti azt hogy ne látnám mit kavarsz és látom a többit is szóval vegyél vissza a jókedvből. És mint mondtam drágám nem a saját síkodon vagy elmenekültél Garen Ruton úr elől először annak a hulla sötét elfnek a karjába igaz ő csak barát volt de már hulla ha nem az lenne jó eséllyel itt ülne ő is, aztán a szöszihez aki most retteg a hölgytől, majd kikötöttél a karomban és az ágyamban, meg még sok érdekes helyen. Ez a város Valian és mondhatjuk birodalomnak bár ez lassan gyerekes felvágás ha a sárkányokon múlik. Az itteniek nem olyan puhányok mint nálatok, én csak tudom.
Nézem immár kicsit csendesebben a helyet majd ki bököm a sárkányt is aki Aldót vegzálná.
-Hé te ragadós kezű hűllő egyszer már mintha fizették volna az italod nem?-(és mielőtt bárki kötözködne nem a rejtett személyiségére utalok köszönöm vagy igen?)- ne légy pofátlan de ha inni akarsz tessék van itt egy rakás kupa bor amik érintetlenek válasz egyet és iszogasd csendben, nézd a pofátlan zsoldosa. Nem elég hogy hangoskodik még kunyerál is. Hé mogorva te is ide ülhetnél -nézek Kainre, mellette valahogy jobban és biztonságban érzem magam az új sárkány mellett még ha ő laposra is verne a húzásaimért. A másik sárkány jobb híján ki is nyírna szóval testőr kell és én Kaint akarom, mivel ő van itt megfelelő ellensúlynak.

Felkészülök rá, hogy az Also nevű fickónak nem fog tetszeni, hogy követelem rajta a bor árát és igazából nem a pénz, vagy az a kis bor számít, hanem az, hogy megmutassam nem hagyhat figyelmen kívül, még akkor sem, ha éppen két nő is a figyelmére vagy mására pályázik, mert, hogy ismerik az biztos.
Azon kívül, hogy felhívjam a tényre a figyelmét, az sem elhanyagolható, hogy ezzel talán az árnyékban bujkáló és ezzel számomra egyre gyanúsabbá váló sárkányhoz is közelebb kerülhetek és esetleg megláthatok valamit, amiből már kiindulhatok.
Mikor megragadom Aldo karját a nem kis beszélőkével megáldott férfi sem rest beszólni, aki a sárkány mellett ült eddig és valamiért nagyon töri magát, hogy meggyőzze a Mia nevű nőszemélyt, akiből csak úgy árad a mágia, hogy ők tulajdonképpen egy pár, még ha ezt elég érdekes módon élik is meg. Egyébként ezzel nem is lenne baj, mert még jól el is szórakoztatják a kocsma közönségét, ahogy engem is, de amikor engem sem hagy szó nélkül, azért megemelkedik a szemöldököm.
- Te most hozzám beszélsz ….ember? Mert ha igen, akkor vagy vak vagy, vagy ostoba és………. - még mondtam volna tovább, de most megittam a levét annak, hogy nem figyeltem a szerelmi háromszög férfi főszereplőjére, akinek közben még fogtam a karját és aki morgolódva, nagyot lök rajtam.
Más esetben ezzel talán csak megbillentene, de most az asztalok között állok és megbotlom egy székben és már dőlök is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább annyit elérek, hogy ha már esek, akkor legalább a másik, inkognitóba húzódó sárkány asztalán landoljak, ami ha nem elég erős, akkor ripityomra törve omlik össze alattam, én meg ismeretlenünk ölében kötök ki. ( )
- Bocs! – kapaszkodok meg benne, lendületet véve, hogy felálljak és majd revansot vegyek, de közben ki is használva az alkalmat, hogy megtudjak valamit a fajtársamról.

-He vereség mármint mi van, milyen vereség? Már bocs de én beleszóltam negatívan abba hogy a szöszit vegzálod épp úgy mint én Miát? Nem. Na ugye, nem minden van ám úgy ahogy te azt elképzeled. Anno én is segítettem neki lelépni, mert frászban volt önmagával a nyavalyás apja miatt aki ide jött erre a síkra. Szóval volt az hogy önzőn magam mellett tartom, vagy még ha nem is tudott róla de segítettem a lelépésében. Csak úgy szeretem őt mint te Aldót.
Állok fel és lépek a pici tünde felé kezemben a piás sárkány csuklójával aki a szöszin lógot.
-Mintha te is hasonlót művelnél Aldoval csak ez a csökött agyú emlékszik rád viszont Mia csöppet amnéziás. Szóval hálás lennék ha nem ítélkeznél minden háttérinformáció hiányában. Köszönöm, Aldo te meg fékezd meg a majdnem nejed mert ijesztőbb mint Furia volt Sendelben

*Úgy tünik hatott Glorienre, jegyese félrevonszolta őt a fogadó egyik sarkába és ott adja meg a válaszokat imént feltett kérdéseire.  A nő szavai  mint ezernyi tőr, szúrják  át szívét. Rögtön a lényeggel kezdte: meghaltak a gyerekeik. Bár minek is kellett volna felvezetni ezt a szörnyűséget, mágusunk akarta tudni most azonnal a választ, hát megkapta.
Lelki szemei előtt az a holdvilágos éjszaka képe, amikor visszatér az elesett Avlanion városából a kis tisztásra, az erdei kunyhóhoz. Vér mindenütt, Glorien sehol, sem Galwor. A semmiből rátámad egy farkaskölyök....Ezek szerint nem Galwor volt az,  ha túl sem élte az átalakulást. De mit számít már, hisz halott ő is meg a kicsi is
Glorien hozzábújik rövid időre, Aldo átkarolná, de nem tart hosszan az egész. A következő pillantaban már eltávolodnak egymástól. Mindenféle értelemben. Mielőtt Glorien visszamenne az asztalhoz, Aldo még megpróbál szólni, de talán nem is lehet érteni, hogy mit mond, annyi mindent érez, most így egyszerre, s köztük a legerősebb a fájdalom.*
-Én...kerestelek...
*Nem is néz már a szemeibe. Valóban kereste, de meddig? Négy-öt hétig talán. És utána? Feladta.
Lehet már akkor sejtette, hogy mi történhetett és el akarta kerülni a fájdalmat, de most egy év elteltével is ugyanúgy megszakad szíve, mintha akkor tudta volna meg a hírt. Be tudja majd gyógyítani az idő egyáltalán az ilyen sebeket?
Amíg az ő elméjében megáll az idő és a holdvilágos éjszaka emléke körül forog minden, Glorien intézi mondanivalóját sorra az emberekhez, aztán az ajtóhoz lép. Aldo felfigyel és utána akar lépni de az ajtóig nem ér el. Valami visszatartja, valami mágikus erő mely megakadályozza, hogy távozzon a fogadóból. Hátrafordul Mia fele.*
~Ne most Mia, ha most nem lépek örökre elveszíthetem.~
*Elgondolkodtató már az is, hogy egyáltalán hogyan van ekkora hatalma Miának Aldo fölött. Ha jól emlékszik még anno azt mondta a lány, hogy az erdei állatok, illetve leginkább az éjszakai lényei fölött bír erővel a rúnái segítségével. De ő nem is állat, meg nyoma sincs már benne a vámpírnak, csupán a vámpír emlékei élnek még benne. Á igen, Evolyran! Oda indult most is, vissza akart kapni egy szeletet a régi életéből, talán pont a vérszívó múltjából.  Akkor törődött a legkevésbé a világgal. Talán mert épp akkor volt  a legkevesebb vesztenivalója. Hisz ha egy vagy a sötétséggel, eleve nem keresed az utat a fény fele. De valahányszor Glorien, mint fénysugár beragyogta életét,  utána mindig csak annál súlyosabban omlott rá az éjszaka, s ez utóbbi sötét szakadékból, talán sosem lesz menekvés.
~Galwor...~
*Egy magányos könnycsepp szalad le arcán, mely arra készteti, hogy elforduljon, ha nem tud kimenni a fogadóból, hát   úgy dönt, átmegy egy másik helyiségbe.  A lépcső fele veszi az irányt és felmegy az emeletre a szobákhoz. Talán sosem látja többé Glorient.
Dremer szavai jutnak eszébe, amiket Sendelben mondott neki:
„Ne reménykedj, szenvedéseid még nem szűnnek meg! Saját sorsod kovácsa vagy, mint minden halandó e világban, viseld hát döntéseid következményeit méltó módon!  viseld el, mi neked adatott”!~
-Nem! Nem!!! Hogy éljek így tovább?
*Emlékek törnek fel benne Lanuriára érkezéséről. Már akkor is tiszta lappal szeretett volna kezdeni, ezért leírta egy felejtő tekercsre Glorien és Galwor nevét.  Hányszor próbálta őket elfelejteni és most, amikor Galwor meghalt és Glorien végleg kilépni látszik az életéből, most hiányoznak talán a legjobban.*
~Én bolond, ha tudtam volna, hogy ezt tartogatja számomra a sors, sosem próbáltam volna kerülni őket. Sőt, minden időmet velük töltöttem volna.~
„-Te választottad! Használd ki, eme átok is addig ér valamit, míg meg nem látod lényegét, mely benned van!”
~Átok az egész életem. Azzal kezdtem itt Lanurián, hát azzal is zárom! Visszamegyek Evolyranra, talán újra befogad a sötétség, hisz lassan úgyis eggyé válok vele.~
*A baglyot leveszi válláról és egy nyitott ablakhoz lép. Az egyre erősődő napfény  elvakítja mindekettejüket. Végül kabátzsebébe teszi az állatkát.*
-Foglyok vagyunk mindketten, téged a napfény, engem a mannahoni boszorkány nem enged. De teszünk ellene. Először is  el kell felejtenünk mindazt, ami ma történt.
*Csak öt perccel hamarabb kellett volna reggel felkelnie, öt perccel hamarabb távoznia a fogadóból és akkor nem fut össze ennyi emberrel, az amnéziás Miával, az utána loholó Shugával, a két másikkal akiknek elrontotta az ivászatát, minenkinél csak a problémát generálta. Aztán jött Glorien és meglátta, ahogyan Miával flörtöl. Biztosan fájhatott, de most már mindegy, csak egy lehetőség van: kitörölni a mai napot.*
„Talán azt gondolod, hogy az idő ura minden alkalommal ott terem, amikor te kívánod? Vagy hogy bármelyi istenség jön egy halandó hívására? Ne reménykedj, szenvedéseid még nem szűnnek meg! „
~Na, majd meglátjuk!~
*Elméjében kezd kutakodni az ismert, illetve kevésbé ismert átkok között. Ide most nem a csatamágus tudása kell, sokkal inkább egy pszihére ható, felejtő varázs. Tekercse többé már nincs, amire egyszerűen felírná a neveket és megszűnne létezni számára az illető a hozzá kapcsolódó emlékekkel együtt. Improvizálnia kell tehát. Lassan feldereng a múltból egy Álomfalván olvasott ige emléke, nem tiszta minden egyes részlete, de talán megteszi. Csak a mai napot akarja maga mögött hagyni, hadd ne kelljen magával cipelnie mindet Evolyranra is...
~Talán Mia varázsát is leveszi rólam...~
Kimért léptekkel ereszkedik le a lépcsőn vissza a többiekhez. Hangját hallhatják, -ha épp nem kiabál egyik a másiknak, mint az előbb-, bár szavai ismeretlennek tűnhetnek, s mire teljesen leér beszéde is elhal.*
....hehta orma aure enyare nor!
*Gondolkodjunk csak egy kicsit hányszor is próbált csatamágusunk tőle idegen mágiához folyamodni  ezekből az esetekből és hányszor  sült el jól a dolog? Nos, a mostani sem kivétel. Kezdhetnénk azzal, hogy magát az átkot sem ismerte jól, annak hatásairól nem is beszélve. De láthatóan valamit csak sikerült produkálnia, mivel fekete füstfelhő emelkedik fel a padló szintjéről és egyszerre betölti a fogadót, körülvéve a benne tartózkodókat.*
~Várjunk csak, azt azért meg kellett volna jegyezzem a mai napból, hogy itt akarom hagyni a szigetet és Evolyr...~
*A varázsfelhő ahogy jött, úgy el is tűnik. Csupán értetlen szempárok tekintete marad utána. Vajon mindenkire hatott az átok vagy volt akit megkímélt? És milyen kövekezményekkel bír, sikerült elfelejteni az itt történteket vagy talán annál is többet?

//Mindenki döntse el, hogy hatott-e rá az átok és hogy miként felejtett. Bocs a hosszú hsz-ért, de keddtől egy hétig nem leszek, addig meg nem hiszem, hogy újra sorra kerülnék //

Mondhatnám azt, hogy egy sárkány számára szégyen az, ha ilyen könnyen elbánnak vele, de az én foglalkozásom néha vagy éppen elég gyakran megköveteli azt, hogy kicsit rájátsszak a dolgokra, ha többet akarok megtudni, mint amit önként elárulnának magukról azok, akikre kíváncsi vagyok.
Szóval most sem csinálok nagy ügyet magamban abból, hogy az asztal romjai között heverek, főleg nem azok után, hogy olyat látok meg a köpeny alól kivillanni, ami megdöbbent, aztán izgatottá tesz, ezért aztán kissé kezdem elveszteni a körülöttem zajló események fonalát.
Ám ez csak addig tart, amíg egy szó….egy igen csak figyelmet érdemlő név, meg nem üti a fülemet és hirtelen össze nem áll a kép, miért is titokzatoskodik fajtársam oly nagyon.
Alig akarom elhinni, hogy ekkora szerencse ér! Hiszen mást sem hallok mióta a nem kis veszélyekkel járó munkára adtam a fejemet, mint azt, hogy Fúria mennyire oda és vissza lenne, ha valaki tálcán kínálná ennek az arany sárkánynak a fejét. Na persze, nem szó szerint talán, mert azt az élvezetet, hogy maga válassza le azt a nyakáról magának szeretné tartogatni, de ha valaki………teszem azt éppen én meg tudja adni, hol van, akkor azt hiszem örök helyet biztosítottam magamnak annak a démoni fekete úrnőnek az oldalán és szép kis cupákot kanyaríthatok ki magamnak a hatalomból, ha arra vágynék.
Szóval ez a fajtárs itt nekem az elsőrangú belépőm Fúria köreibe.
Persze nem vagyok annyira ostoba, hogy nekiugorjak és megpróbáljam fogságba ejteni, de a tudás már meg van, csak követnem kell vagy alkalmat találni, hogy üzenhessek Ősárkányságának és már nyeregben is vagyok.
Miközben ezen kellemesen izgalmas gondolatokat végig gondolom, valami megváltozik a fogadó eddigi szórakoztató közönségének viselkedésében és azon kapom magam, hogy a szókimondó tündécske távozni készül és én nem tudom mivel érdemeltem ki megvető pillantását, arról meg végképp nem, hogy miért szorongatja az arany sárkány asztaltársa, a szintén a földbe dorongolt Shuga a karomat és rángat magával, miközben sértéseket osztogat mindenkinek, ahogy az előbb nekem is beszólt.
Ám ő is elkotyog közben egy-két érdekes dolgot. Egyrészt ismeri Fúriát és ott volt Sendel-ben. Mivel életben volt, úgy tippeltem talán az oldalán harcolhatott, bár fogalmam sincs, hogy mivel érdemelhette ki, hogy nem vacsoraként szolgálhatta az úrnőt.
Pont ez volt az, amiért kissé óvatosabbá váltam vele szemben is, mert az biztos, hogy nem volt ember, de akkor micsoda. Talán nem kéne kipróbálni, hogy mit tud, főleg nem itt a fogadóban.
Ettől függetlenül nem kértem a fogdosásából, így erősen megrántottam a karom, hogy elengedjen, na meg azért is mert az Aldo nevű fickó mégis csak kiérdemelt tőlem az előbbiért egy barátságos képen törlést, csak a mihez tartás kedvéért, meg, hogy visszahozzam Glorie pajkos pillantását. A történtek miatta talán élvezni is.
De Aldo biztos megérezte, hogy itt nem neki áll a zászló, mert mire mindezt megvalósítanám, hirtelen felhúz a fogadó emeletére.
Gondolkodóba esem, hogy megér-e annyit nekem az egész, hogy utána menjek, hiszen a nő kimegy az ajtón, a többieknek meg minek játsszak, különben is, azon kell agyaljak, hogy miként tudom meg, mit tervez Kain, marad vagy megy. Szerét kell ejtenem, hogy Fúriát értesíthessem és ehhez ez nem mindegy. Nekem is ki kell mennem majd, hogy körbenézzem a fogadót, mennyire van lehetősége az arany sárkánynak az ajtón kívül máshol is távozni, mert innen nem veszíthetem szem elől.
Csodálkozást mímelve emelem az emlegetettre a tekintetem, nem akarván leleplezni magam, hogy mennyire feldobott lettem megtudva kicsoda, még akkor is, ha megpróbálja tagadni.
- Már bocsánatot kértem, nem volt szándékomban megzavarni, de láttad mi történt. – tártam szét a karom. – Ám én nem vagyok olyan bunkó, mint Aldo barátunk, így szívesen meghívlak egy italra kárpótlásul. – intek az összetört kupájára.
Nagyon remélem, hogy a képére írt rosszkedve ellenére marad és akkor éjszaka lesz időm kitalálni mit tegyek.
Lépések hallatszanak a lépcső felöl, ahol Aldo-t pillantom meg. Valamit motyog az orra alatt és…….Ez varázsol!
Mondjuk nem nehéz kitalálni, ahogy a fekete gomolyagok megjelennek a padlóból és nagyon gyorsan szétterjed a teremben.
Önkéntelen visszatartom a lélegzetem, ahogy az ajtó felé indulok sietve, de előtte mintegy „véletlenül” megpróbálok belekönyökölni Kain gyomrába, mert nem szeretném, ha a helyzetet kihasználva lelépne. A sűrűsödő homályban aztán az első ablaknál meggondolom magam és igyekszem kirúgni azt. Ha jut is a szervezetembe a füstből, nem érzek semmi különöset, pedig idegesen próbálok rájönni, hogy mi a frászt művelt. A pillantásom az arany sárkányt, aztán a többieket keresi.
- Halálvágyad van, mágus? – teszem fel a kérdést, ami nem hiszem, hogy csak bennem merült fel a történtek után.

Aldonak elment az esze valami sötétséget varázsolt ami körbe ölelné a tömeget és engem is de kösz nem kérek belőle. Egy légpajzzsal tartom távol magamtól a füstöt. Amint kibököm Kain cselekedetét hogy lelép én prózaibb verzióra váltok a füstöt összegyűjtve az ablak felé terelem (ötlet ugyan nem lopva de másolva Kaintől), kiűzöm az épületből.
-Eszeden vagy? Meg is ölhettél volna bárkit.

Mia látszólagos békét mutat kifelé. Avatatlan szemek, varázs tudatlanok és óvatlanok csupán annyit láthatnak, hogy békésen fogyasztja a férfiak számára is kiadós reggelijét. Nem tágít tevékenysége mellől, bármit hall és lát is. Még kislányos fejét se kapja fel, amikor Glorien és Aldo végre idegesen megbeszélik a dolgaikat. Rá se pillant a mágusra vagy az elfre. Kain és a másik alakváltó emelkedő feszültségét is érzékeli, bár ők ketten alaposan titkolják valamiért. Kain. A név ismerősen cseng zavart elméjének. A többi fent emlegetett személy és dolog éppúgy homályba rejtőzik zavarának mélységében, akárcsak Shuga régmúlt démona . Éhségét már percekkel ezelőtt csillapította, de az elmúlt ínséges hónapok alatt megtanulta, hogy ételt ne hagyjon parlagon. Amit nem vihet magával útjára, azt elfogyasztja hát.
  Aldo belsőjéből is érzékeli, hogy valamiféle furcsa kötelékkel kapcsolódik hozzá, ami cseppet sem emberi. A varázsló kirohanása azonban már olyan szintű veszély, amivel kezdenie kell valamit, védekeznie. Azonban csak annyi történik, hogy a még mindig nyitott ablakban egy óriás farkas alakja válik láthatóvá. A falkavezér mintha csak bejelentené magát úrnőjének, a fogadó udvarába jön és vonyítva jelez egyet. Minden más változatlannak tűnik s Mia erővel türtőzteti magát.
 Akinek azonban van rá belső szeme láthatja, ahogy az Aldo előhívta varázslattal három szellemlény jelenik meg a falakon keresztül, akár a temetőkertből, akár az épületben vagy környékén élő szellemek is lehetnének, ezt talán csak maga Mia tudja és esetleg más szellemek. Alaktalan valójukban körbeveszik a lányt lényük elnyeli a varázslatot, nehogy elfelejtse a boszorkány azt a kevés mikro-mozaikot, amit szerencséjének vagy szerencsétlenségének köszönhetően megtudott a körülötte lévőktől és lévőkről, no meg saját magáról.
 Még akkor is fontosnak tartja ezt, ha mégúgy átverte valamelyikük. Az információkat használni tudni kell és Mia bízik magában.
 Össze kell raknia az életét, aminek széthullt darabjain most együtt tapos nem kívánt társaságával. Amikor befejezi az evést, csendesen megtörli a száját és elsuttog egy távol tartó varázslatot, amit még otthon tanult s Shugával szembe fordítja. Olyan védő varázslat ez, ami elakasztja Shuga esetleges kereső varázslatait és azokat a szálakat, amiknek tucatjaival belekapaszkodott ösztönös hívásával.
 Amikor a fogadóban tetőfokára hág a káosz, az asztalra dob némi darnát és méltósággal feláll. Nem szól senkihez. Shugán kívül bárki, akire rácsatlakozhatott, Kain, a másik sárkány, Aldo és a ragadozók vagy a szellemlények csak erősödő hívását érezhetik a körötte egyre vadabbul kavargó, nagyrészt zabolázatlan mágiából.
 Az őt védő szellemekkel, mint szellemi testőrökkel körülvéve, komótosan kisétál a fogadóból. Odakint a hatalmas, agyaras farkas hátára ül és elvágtat a fák sűrűjébe. Az addig ott tobzódó állatok nagy része követi. Mások a fogadót lesik.

Majdnem megint elvágódom, ahogy könyököm a nagy semmit lyukasztja ki a sűrűsödő füstben. Mire az ablakhoz érek, már Shuga is azon dolgozik, hogy az Aldo által keltett gomolyagot kiűzze.
Bár nem érzek semmilyen hatást, azért inkább, miután megszemlélem a fogadó belsejét és igen csak csökkenő kétlábú anyagot találok, kiugrom, hogy friss levegőt szippantsak és talán még azt is sikerül kifürkésznem, hogy vajon hová is tűnt közkedvelt sárkányunk, aki igen csak megnövelné a kurázsim Furia asszonyság előtt.
A ház fala mellett kezdem óvatosan körbejárni a házat és pár perc múlva, az egyik sarok mögött lapulva, meg is látom, ahogy egy nagy, aranyszínű test felemelkedik a levegőben.
- Megvagy! – vigyorodom el és követem a tekintetemmel, ahogy az ég felé suhan.
Én is alakot váltok és önkéntelenül felmorranva nyújtózom ki valós testemben. Már tudom értékelni ezen formámat, bár még most sem tartózkodom benne eleget. Zöld pikkelyeimet felszikráztatja a Nap fénye.
Kilövöm magam az ég felé, magasra, még magasabbra, egészen addig, míg szárnyaim kellő levegőt tudnak még maguk alá gyűrni, aztán onnan nézek szét.
Reméltem, hogy Kain fölé érek, így már láthatom, hogy merre veszi az irányt. Nem akarok szembeszállni vele, csak kifürkészni hová tart és ha megpihen valahol, akkor értesítem a főnököt.
Jobban örültem volna,, ha ez itt a fogadóban megtörténik, de hát soha semmi sem egyszerű.
Tehát jó magasan és elég távolból, de követem az árulót.

*Mint aki mély álomból ébred, úgy tekint körül a fogadóban.*
-Shuga? Te mit keresel itt?
~Mindegy is, tudom, hogy akartam valamit és az nem vele kapcsolatos.~
*Az ajtó fele indul, de mielőtt átlépné a küszöböt, időzni látszik.*
~De mit is akartam? És miért érzem ezt a különös, erős hívást. Mágia lenne tán?~
*Rövid mélázás után kilép végre a fogadóból és elindul a hívással ellenkező irányba, a kikötő felé. Kérdéses viszont, hogy meddig tud ellenállni Mia erős mágiájának.*

//Jé, sárkányok!    Üdvözletem Kain és Raven- ha beszállsz, ha nem- //

Mia egy távoli tisztáson áll meg, alig egy fertályórányi rohanás után. A szíve vadul ver, de tekintete tiszta. Amit azonban lát és látnia kéne, nem egyezik az emlékeiben élő mannahoni tájnak. A főváros környéki vérlugast keresve tovább körözne még egy kicsit, de valami azt súgja, hogy ez értelmetlen vállalkozás.
ˇ~Hogy változhatott így meg minden! Varázslat tehet róla. Bizonyára természetvarázs. Vajon hány évet voltam távol?~
A hollók idegesen meg-megrebbennek, majd leszállnak köré a fűbe. Rajuk idegesen hullámzó fekete szőnyeget alkot.
Érzi az idegen jelenlétet, amiben olyan ismerős hatalom gyűrűzik egybe. Tekintete végigpásztázza a fák koronája közül kibukkanó eget, majd csipkekesztyűs kis kezével komótosan megveregeti a farkas nyakát. Az óvatosan leül, Mia pedig elegánsan lecsusszan a hátáról.
A farkasok, az agyaras macskamedvepár és a vadmacskák is éppúgy keringeni kezdenek és türelmetlen morgásokkal, vakkantásokkal jelzik az idegen jelenlétet, ahogy a kisebb csatlakozó ragadozók. A farkasa hátát görbítve, felborzolt szőrrel áll fel, fülei hátrasimulnak, a farkát maga alá húzva vonyítva hív még támogatást és egyben nyugtatja társait, ha nem lenne elég ehhez Mia. Egy felriadt fülesbagoly mérges huhogással csapódik ki vaksin a lombból, éppen arról, amerre az idegen lényt sejti a lány, majd ijedt irányváltással a magasba röppen.
Lelki szemei még mindig lila és vörös lombokat keresgélnek a napszakhoz hű, gyenge napsütésben. Ahogy korábban aranyos tornyokat a távoli városközpontban és a hozzá öltözött aranyban fürdő, nagy tavat. De mint korábban a város látképe, úgy a környező erdő sem hoz megnyugvást. Csak önmagából és az állatseregből meríthet energiát, hogy nyugalmat teremtsen háborgó belsőjében.
Látszatra egy úri hölgy, aki hosszú vándorúton van túl.
össze kell szednie magát, hiszen éppen hazatért. Meg kell tudnia mi történt, míg emlékek nélkül távol volt a fővárostól. Meg kell keresnie az anyacsászárnőt és Gijont. Ez itt a második otthona. Majd rendelnek mellé kíséretet az apjához, bárhol is legyen. Szegény, biztosan aggódik érte.
De mielőtt elindulna, szembe kell néznie a jövevénnyel. Abba az irányba fordul, ahol őt sejti, ahol az állatai jelzik. Halk sóhajjal rendbe szedi magát, ruhája gyűrődéseit és barna haja rakoncátlan hullámait kisimítja. Csak ezután szólal meg:
- Üdvözöllek, mágus! Lépj elő bátran az árnyékból! Nincs szükséged rá, hogy az állatokra hass, elég, ha hatok én.

//Mia, Kain, üdv! Nem akarok zavarni, csak leskelődöm ....egyelőre //

Elégedetten látom, hogy az arany sárkány egyszer sem néz hátra vagy fölfelé, így biztos vagyok benne, hogy nem vett észre és ezek után is szándékomban áll, hogy ez így is maradjon.
Meglepődve látom azonban, hogy Kain irányt vált és hamarosan meglátom azt is, hogy mi ennek az oka, hiszen a lenti csoportosulásban, amit az állatok alkotnak, megpillantom a fogadóban megismert....Mia-t? Azt hiszem így hívták a többiek.......Valamiféle mágus, vagy boszorkány, akinek bizsergető mágiáját én is éreztem, de én sárkány vagyok nem egy ostoba állat.
Mikor meggyőződöm róla, hogy a követett sárkány leszáll és emberi alakot vált, nekem is ezt kell tennem, hiszen nem körözhetek a fejük felett.
Jóval odébb, egy tisztáson én is visszavedlem kétlábú bőrbe és addig lopakodom, míg meg nem látom és remélhetőleg hallom is őket.
Szép kis állatsereglet volt a lány körül. A fogadóban úgy néztek ki, mint akik nem ismerik egymást, de ebben kezdtem kételkedni, talán csak szerepjátszás volt az egész, de miért?
Utálom a titkokat és szeretem kibogozni őket.......

//Lendítsünk egy kicsit a dolgokon //

Beszélgettek! De láthatóan, már amennyit láttam belőlük, nem túl barátságosan, ami felvetette, hogy vajon akkor mit keresnek együtt.
Mivel már biztos voltam benne, hogy az előttem álló fickó, abban a fekete kabátban maga a híres-neves Kain, akit Fúria égre földre keres, ráadásul most a gyenge, kétlábú alakjában van, nem lenne rossz ötlet elkapni és aztán learatni az érte járó díjat........
Nem igazán érdekelt az állatokkal játszadozó lány és az sem, ha meglát egy sárkányt, mert aztán mi történik? Hiszen már úgy sem sok ideje van a kétlábú korcsoknak a földön. Lejárt az idejük!
Kaján mosoly terült el az arcomon és visszasiettem oda, ahol leszálltam.
Boldogan ráztam le magamról bőrömet és váltam azzá, akinek minden porcikáját élveztem.
A levegőbe emelkedtem és egyenest a férfi háta felé suhantam kinyújtott karmokka, hogy azonnal felkapjam a földről és elröpítsem egy magányosabb helyre.
Nem akartam megölni, így ha sikerül a kis tervem, csak annyira szorítottam, hogy ne tudjon ficánkolni, az hogy ha elájul nem jött volna rosszul.