A fogadó

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

Lanuria kietlen pusztájában csak egyetlen hely szolgált a megfáradt, kalandvágyó vándorok, és kétes kinézetű alakok mentsváraként, hol nem volt okuk járőröző katonáktól tartani. Ez a Pirkadati fogadó. Az utolsó emberlakta hely a Hajnal völgyét rejtő mágikus erdő szélén, melyben sötét titkok, és halálos csapdák lapulnak.

A fogadó Bcf8e4742965b9d83b772c856eca2e78-d9owcyu

A Pirkadati fogadó étlapja (a teljesség igénye nélkül)

Ételek:

Lángos 1 darna
Lepény 1 darna
Rántotta 1 darna
Sonkás-hagymás rántotta 1 darna

Túrós csusza pörccel 2 darna
Paprikás krumpli 2 darna
Friss kerti zöldséggel nyárson sült pulykamell burgonyapürével 2 darna
Párolt csirkemell áfonya szósszal burgonyás lepénnyel 2 darna

Sertéscsülök pékné módra sült krumplival 3 darna
Vadkan vörösboros gombaraguval, burgonyával 3 darna
Őzpörkölt galuskával, uborkasalátával 3darna
Füstölt kolbásszal tűzdelt sertésszelet petrezselymes burgonyával 3 darna

Italok:

Vörös bor pohár 1 darna
Fehér bor pohár 1 darna
Pálinka 1 gyűszű 2 darna
Sör pohár 1 darna
Sör korsó 2 darna

Szállás /fő/éjszaka 2 darna

Tárgy: Re: A fogadó 2010-04-24, 11:32 pm

*Csendben oson a fogadó felé. A terv az, hogy figyeli az érkező és távozó vendégeket és így szemeli ki a leendő célpontot. Nem messze, ahol kissé magasabb a fű és van már pár fa is, de még nem az erdőben egy tucatnyian lapulnak a törzsből arra várva, hogy Frikk kiadja a parancsot. *
- Frikk, menj ide, Frikk, menj oda...jó, hogy nem Frikk, vakard meg a hátam...!
De lesz majd nemulass!
Mordul már öreg. Lassú és gyenge is lesz nemsokára...és akkor jövök majd én...
*Frikk nyála is kicsordul, mikor Mordul fröccsenő vérét elképzeli. Lelki szemei előtt már látja is, hogy csöpög le kardja pengéjéről.
Figyelem újra a fogadóra terelődik. Ígéretes férfi lép ki rajta. Látszik, hogy elég arany lapul zsebeiben. Frikk csendben megvárja a földhöz lapulva, hogy merre indul.
Este van. Gyanús az az utazó, aki éjjel kel útra. De 12 orknak nem állhat ellent.
Frikk tudja, hogy hogy fognak támadni. Előbb pár íjásznak ad parancsot, majd kardélre hányják, ha még túléli a nyilaikat.
Eleget várt. Felkel és eltűnik a sötétben. Már csapatához tart vissza, hogy újabb győzelemre vezesse őket.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-13, 12:27 pm

[időn kívül Kain Namelyr]

Lóháton érkezett, de vagy két teljes napja s most az egyik környező csupaszabb fa ágán ücsörög, unatkozva, mivel jobb dolga nem volt. Igaz alatta a poros fűben kutatott ehető szálak után hordára, a nem kevésbé széles hátú igásló, nem gyors, de legalább erős és a tetejében még ragaszkodó is. Ezért is hagyta talán itt apja és cserélte egy gyorsabb bérenc lóra, bár ezt az egészet, úgy ahogy van, nem érti. Mért kellet neki otthonról eljönni és ha már el kellet jönnie, akkor mért hagyták itt az isten háta mögött, ahol jobbára vagy segít mosogat, ha már a fogadósra bízták gondját. No meg aztán itt meglett alkatával könnyűszerrel válhat az erre tévedő nem éppen patyolatlelkű nemes átutazók céltáblájává. Ebből már ízelítőt is kapott, csak akkor még apja hatható szavakkal megvédte, most .. most inkább próbál nem szem előtt lenni. Ez azonban nehéz, a kedves gömbölyded néni ugyan is nyomatékosan a lelkére kötötte, hogy ez a vidék nem gyerekeknek való és ne kószáljon el, a néni tényleg arany szívű, csak némileg rémítő volt ahogy a bárddal hadonászott. Mi sem mutatná ezt jobban, hogy megszabadulva a csontok darabolására alkalmas konyhai eszköztől, egy almát nyomott a kezébe és a „kertbe” küldte, de váltakozó időközönként kikiáltott, hogy ellenőrizze, hogy a szépen fizető megőrzendő kölök még meg e van. Meg volt.
- Mit szólnál egy kis sétához? * Kérdezte az alant keresgélő patáshoz címezve, de még csak egy prüszkölés sem érkezett a ló felől, a látszat alapján túlságosan is el volt foglalva.*- Nem lehetsz ennyire éhes, vagy a zab nem volt elég jó? *A reakciók körülbelül az előbbivel ért fel, tehát semmi. Sou csak unottan támasztotta meg állát egyik kezével, míg a másikkal a verandán sepregető nő felé integetett, még mindig nem veszett el. ~ De mért ne!? Még legalább két-három óra lehet sötétedésig és most nincsenek is olyan nagyon gazfickónak tűnő vendégek, akik meg vannak, azok mással vannak elfoglalva .. elvégre egy kis sétából mikor származott baj? ~ Akár kínos csend is következhetne, méltán utalva arra, hogy többnyire az ártatlan sétafikának nem mindig kellemes a vége, sőt néha eléggé kaotikus. Azonban mindig van egy de, s általában ez a szócska elég döntő szerephez jut, ahogy most is. Sou le is mászik a fáról, az utolsó lépéseket inkább ki is hagyja és ugrik, legalább Sárga –mi más neve is lehetne egy majdnem sárga színű lónak, is észrevette, hogy történt valami. Fűcsomóval a szájában hegyezte füleit s nézett kisgazdája után, valahogy őt nem zavarta az a kisugárzás, ami néha a kutyákat megbolondította, mert a sárkány az azért még is csak sárkány.
Sou, mint Noha tanítványa tudta hogyan is kell belefogni abba, hogy a legellenállóbb szülőt, felvigyázót meghátrálásra kényszerítse. Apró kis praktikákat vetettet eleinte be, mint a nagyon-nagyon szépen kérő szem, szinte már szívszorítóan könyörgő arc, de minthogy a matróna ezeket könnyű szerrel hárította, kénytelen volt némi szócsatába bonyolódni, s ez meghozni látszott a gyümölcsét. S egy jó negyedórás szócséplés után elhangzott az a bizonyos mondat: "Rendben, de ne túl messzire!" Ugyan azonnal visszavonták volna az adott szót, de ezt Sou már nem igazán akarta megvárni, meghallani meg aztán pláne, kedvesen integetett és útját az istállónak nevezett épület felé vette. Az az irány közelebbinek tűnt a nem is olyan messze lévő erdőtől, amiről nem szépen szólóan beszéltek.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-13, 5:24 pm

*Hosszas repülésen van túl. Sebei, melyeket korábban szerzett még mindig sajognak, de legalább már nem véreznek.
Igyekszik takarékoskodni erejével, mely lassan a végét járja. A sárkány, mely a kaputól szegődött nyomába majdnem elkapta. Nem kellett sok ahhoz, hogy otthagyja a fogát.
Nem látta, nem is láthatta, ügyesen rejtőzködött, kihasználva minden varázserejét és a természet adta lehetőségeket. Majdnem késő volt, mire már észrevette.
Kék sárkány volt, hidegvérű gyilkos.
De nézzük szép sorjában.
Mikor Nasuadát maga mögött hagyta, pajzsa még fent volt, mert zavarta az idegen sárkány, kit nem látott, csupán érzékelt. Nem kis ellenfél, hiszen hogyan védekezzen a sárkány az ellen, akit nem is lát.
Alacsonyra ereszkedett, miközben hegyes szarvai alól körbe és felfelé tekintgetett, hiszen érezte, követik.
Lassan kezdte paranoiásnak érezni magát, de a háború és az utána következő évek megtanították rá, hogy hallgasson ösztöneire és a beidegződött óvatosságot azóta sem vetette le.
Csak utolsó pillanatban vette észre az első felé tartó tűzgömböt. Kitérni nem is tudott, ám pajzsa még állta az első támadást. Sercegve foszlott szét rajta az ismeretlen támadó tüze. Már jött is a második, de oly váratlan irányból, mintha többen is lennének.
Kain tudta, nem tart ki sokáig a védelem, tennie kell valamit. Az ő birodalma a kék ég, a szelek, a felhők, a viharok. Mielőtt az újabb tűzgömb belé csapódott volna, egyenesen felfelé vette az irányt. Szinte érezte a másik mágiáját. Pajzsát közben megszüntette. Hatalmas szárnycsapásokkal igyekezett, miközben körülötte újabb és újabb tűzgömbök szálltak. Utál menekülni, és most is így volt vele, de a támadó hollétéről még mindig nem volt fogalma.
Csodával határos módon nem találta el egy sem az utána küldöttek közül.
Hirtelen átmenet nélkül előtte is robbanni kezdtek a tüzek és arra késztették, hogy egy komolyabb felhőgomoly felé vegye az irányt.
Okos terelés volt, mert nagy volt Namelyr meglepetése, mikor egy szinte függőleges sziklafal jelent meg közvetlenül előtte. Kikerülni már nem tudta, egyenesen belerohant.
Mindössze annyit tehetett, hogy lábait fordítja a fal felé, ám ezzel el is veszítette sebességét. Zuhanni kezdett, míg felülről érkezett a következő támadás, az immár kiszolgáltatott sárkányra. Mintha jeges szél járta volna át összes csontját, tagjai kezdtek megdermedni, izmai lemerevedni.*
~Fagyvarázs! ~
*Régen, még Anzarral járt nagyon magasan a felhők felett, ahol a levegő már oly ritka, hogy a magukfajta sárkányok csak nehezen élhetnek. Ott tanulta a trükköt, mely a magasság hidegét hivatott feloldani.
Szemei megvillantak, szájából enyhe tűz tört elő, és mivel lefelé zuhant, egyenesen át is repült rajta. A tűz ahhoz kevés volt, hogy pikkelyeiben, bőrében kárt tegyen, de ahhoz elég, hogy melegével felfűtse dermedő izmait. Hirtelen újra széttárta szárnyait és mintegy megállt a levegőben, majd egy mozdulattal kitért és szembefordult a láthatatlan támadóval. Már megvolt a terve.*
- Storm woedend!
*Bár ereje kevés arra éppen elég, hogy a függőlegesen felette levő területen megjelenjen egy komolyabb felhő, mely örvénylőn sötéten kezdett növekedni. Hamarosan dörögve megindult belőle az égi áldás. Az egész varász nem tartott sokáig, de ahhoz elég volt, hogy a lehulló víz megtörjön valamin….valamin, ami pont felette volt, és amiből épp egy lángcsóva indult el felé. Már látta, amint a víz megtöri a láthatatlanná tevő varázst. Egy nagy, kék sárkány jelent meg előtte. Kain nem törődve a felé szálló lángcsóvával, mely megpörkölte bal szárnyát is egyenesen szemberepült a másik sárkánnyal. Látta, hogy varázslattal nem lepheti meg, így a nyers erőben bízott, mely már oly sokszor húzta ki a bajból. Nem teketóriázott, egész testével nekiszállt a másiknak.
Ez volt a meglepetés, ám össze is gabalyodtak és így kezdtek zuhanni lefelé.
Nem törődve a szédítő mélységgel tépték harapták egymást. Az arany és a kék színű karmok bele-bele vájtak a másik húsába, fogaik a másik nyakán keresték a fogást.
Egyszer a kék sárkány kapta el Kain nyakát, fogai mélyen belehatoltak a pikkelyek között, vér serkent ki. Az arany sárkány érezte, hogy fogy a levegő, fejét leszegte, amennyire tudta, és hirtelen mozdulattal emelve fel, szarvaival szúrt ellenfele felé. Érezte, hogy testet ér és a szorítás engedett.
Közeledett a föld, pillantása egyszer vetődött rá, ám a másik ezt is kihasználta, Karmai újabb sebeket vájtak benne.
Kain hátsó lábait ellenfele hasának feszítve lökte el magát, miközben igyekezett alsó karmaival is mély sebeket ejteni. Sikerült kiszabadulni. Szárnyait széttárta, miközben újabb varázst indított útjára.*
- Monis orbis!
*Az elsötétülő égből aláhulló fehér gömbök akkor érték el a kék sárkányt, mikor ő is széttárta szárnyait, hogy megálljon a levegőben. Pajzsa nincs fent, bőrén fehér villámok futottak végig és rázzák. A sárkány felüvöltött fájdalmában, miközben Kain már az újra aláhulló ellenfél hátát vette célba. Szárnyait behúzza, így gyorsítva zuhanását addig, amíg végül utolérte és súlyával is gyorsítva esését egész a földig nyomta. A két test hatalmas robajjal az alant fekvő erdő mélyén kötött ki.
Egy darabig egyik sem mozdult, majd Kain végül felnyögve felemelkedett az alatta fekvő testről. Még volt abban is egy kevés élet.*
- Mit ártottam én neked?
- Te Kain vagy, ki elárulta népét…..a legalantasabb féreg, ki még azt is megtámadta, akinek életét köszönhette…..egy kétlábúért….azért jöttem…hogy megtegyem azt, amire Anzar nem volt képes….megöljek egy árulót…
*Nem tart tovább élete, a kék sárkány kilehelte lelkét utolsó, gyűlölettel teli szavaival. Kain sebektől vérezve állt még egy kicsit a holttest mellett. Lassan elállította a vérzést és fogát csikorgatva a fájdalomtól a levegőbe emelkedett, hogy minél messzebbre kerüljön attól a sárkánytól, aki évszázadok múltával is még életére tört árulásáért.
Most itt száll a levegőben, míg végül megpillantja a fogadót, ahova eredetileg tart. El akar bújni, míg rendbe jön és rendezi magában az eseményeket.
Landolása korántsem kecses. Jó nagy robajjal száll le még messzebb a fogadótól, ahol nem láthatja senki. Másik sárkány közelségét érzi. Nem örül neki.
Hamar felveszi emberi alakját, de még azon is látszik, hogy milyen megviselt. Hosszú, fekete haja csapzott, bóre fakó, imitt-amott mintha seb is lenne rajta. Fekete bőr köpenyét összehúzza magán és óvatosan, fáradt léptekkel elindul a fogadó felé. Nincs más választása, ott lehet csak viszonylagos biztonságban.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-13, 6:40 pm

Olyan ez, mintha előre megtervezték volna, vagy csak a ló észjárás ilyen, mert ahogy Sou szabad utat kapott a megteremet hátas is megindult a maga szerény lépteivel. Bizony lassúságát bőven behozta hosszúra nyúló lépteivel, miközben, mint egy anya figyelt, sosem volt buta állat, talán csak egészen kicsit makacs. A kölyök nem is igen vette észre, hogy követve vagyon, csak mikor elhagyta már jócskán a szénával zsúfolt épületet, megtorpant, ahogyan a háta mögött jövő is és Sou már a fejét ingatta és mosolyogva nézett háta mögé, nyakát tekerve ezzel. De belátta, hogy hosszú eszmecserének fog elébe nézni, így testét feje után igazította, így azért még is csak kényelmesebb.
- Maradj szépen! Lónak a helye erdőben nem való, vagy legalább is nem hinném, hogy jól éreznéd magad a szűkös helyen. *De a patás ezt másként gondolta, vagy esetlegesen úgy értelmezte a szavakat, hogy jöhet, mert kis gazdájához baktatott.*- Hah, rosszabb vagy, mint egy aggódó anya. De te most szépen itt maradsz! * Az itt szót nyomatékosította is miközben megvakargatta a széles homlokot, de ismeri az állatot, ennyivel nem fogja megúszni, de ha már nincs is olyan messze az illatos széna. Megindult hát visszafelé kíséretével egyenest a finomság felé, bűnre csábítva a jószágot, de az amilyen lelkiismeretes, legalább annyira szereti a hasát is és ez az egész már annyira egyszerűnek tűnt, hogy Sou nem is remélte, hogy sikerrel jár. Voala, Sárga bűnbe esett, az ifjú sárkány pedig kígyó módjára illant el, mint aki határozottan keresi a bajt, pedig nem.
Gardedám híján azonban valahogy szabadabbnak érezte magát, mit sem sejtve arról, hogy mi folyt mérföldekkel odébb. Viszonylagosan gondtalan élete nyugodt, de valahogy messze nem mentes a felnőttek terheitől, csak még nem emlékszik rá, de addig is szabadon fejlesztgetheti most még elenyésző erejét. Hallomásból tudja már, hogy a sárkányoknak van mágikus erejük, bár lehet ezt belőle kispórolták, igaz csekély erőt örökölt vérével, de aki megfelelően él vele nem kevés meglepetést hozhat, odáig azonban el kell még jutnia. Vállat von s egy azon pillanatban meg is áll, valami ismerős kis suttogást hall, mintha csak a szél csilingelné el neki, hogy nincs egyedül. Igen hallott valamit néhány perce, de akkor nem figyelt fel rá, mert arra ügyelt, hogy a ló még véletlenül se szegődhessen a nyomába, vállalva ezzel azt, hogy a karámon át távozik, de csak minimális adag sár ragadt csizmájára, amitől már szabadulna. Ez az apró motozás azonban végigszáguld gerince vonalán és a helyett, hogy elriasztaná, felkelti kíváncsiságát s eldobva minden józan gondolatot követni kezdte azt a láthatatlan fonalat. Talán még így lehetne legjobban megfogalmazni az intuícióját, ami gyakran húzta ki a bajból és súgott meg olyasmit, amit nem ért csak tud, ahogy most is.
Jót mosolyogva lehet kiejteni ezeket a szavakat, de jelen pillanatban van némi előnye a messziről elég sötétnek tűnő alakkal szemben, ahogy észreveszi a közeledő sziluettet cselekszik is, de már tudja, hogy nem ez lett volna a legbölcsebb döntés, de már mindegy. Szinte önkéntelen húzódik, de villámgyorsan egy villám sújtotta, repedezett törzs mögé, könnyedén elfér mögötte fogpiszkáló termetével. ~ Mért bújtam el? .. Valahogy ez tűnt az egyik megoldásnak, talán ez jutott először eszembe, de lehet ő is meglátott és akkor .. ~ Lehunyta a szemét, igen talán nem ennek az erdőnek a szélén kéne leskelődnie, a mellet, hogy nem biztonságos a tetejében még illetlenség is. Lassan a fa mentén először csak kobakját dugja elő, megnézve az idegen ott e van még, majd bocsánatot kér vagy valami hasonló. Ha esetleg még ugyan abból az irányból közeledne, hát vonakodva, de előmerészkedik, ha már nem lenne ott, hát jóval kíváncsibban és meglepetten meresztené szemét, pásztázva környéket, hová is tűnhetett az az alak. Igen, alak, mert hogy sárkány, valahogy nem jut el a tudatáig, vagy egyszerűen nem akarja elfogadni, mindegy is. Veszélyt ő amúgy sem igazán jelent, ezt külseje is vígan tükrözi, alacsony és vékony, ki hinné, hogy egy jóval hatalmasabb lény emberi megvalósulása, bár mintha régen mondtak volna valamit arról, hogy minél ártatlanabbnak tűnik valami, valaki, annál veszélyesebb .. most még nem, de talán idővel.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-14, 2:17 pm

*Lassan baktat. Hiába állította el a vérzést, az csak pillanatnyi segélyt adott. A fájdalmat nem mulasztotta el, márpedig Kainnak mindene fáj.
Átkozza az emberfélék sebezhető, esetlen alakját. Minden lépése után csillagokat lát, és minden lépést egy másik követ. Menni kell előre. Még nincs biztonságban. Ha nem lenne ilyen állapotban, talán sejtené, hogy merre is lehet az az újabb sárkány.
Közelebb húzódik az erdőhöz. Tudja, mi ez a fás, régről ismeri nevét, nem is menne be, ha nincs rá szükség.
Minden esetre közeli menekülést jelent. Egy nagy testű sárkány kevéssé fér be a fák kusza rengetegébe, a cserjések, az aljnövényzet sűrűjébe.
Kain úgy tartja, emberi alakban a sárkány is sebezhetőbb. Kevésre tartja a két lábra egyenesedés előnyeit. Sárkány testével sokkal inkább ki van békülve.
Most azonban csendesen halad. Szinte a fák vonalában. Így esik, hogy meghallja azt az apró neszt, amit csak ember tud ejteni. Talán egy apró ág, vagy fadarab, mely a hangot adhatta, nem tudni.
Megállásra készteti, jó is úgy, hiszen megpihenhet a nehézkes haladás közben. Előbb csak szemével pásztázza a tájat. Majd fejét is körbefordítja, hogy jobban fel tudja mérni a terepet.
Az erdő mellett fekszik egy villámsújtotta fa. Valamelyik közeli viharban üthette ki a természet ereje.
Ott állapodik meg végül tekintete. Apró mozgást észlel. Szemét erőltetve ki tudja venni, amint egy emberféle nyújtogatja a nyakát és keresgél tekintetével abba az irányba, amerről ő jött, mielőtt az erdő mellé sorolt volna.
Még messze van, de erőt vesz magán és elindul felé. Abban reménykedik, a másik mágusnak hiszi, amire külseje igencsak könnyedén utal. Jobb kezét kardjának köves markolatján nyugtatja, ballal pedig a fekete bőrkabátot húzza össze magán. Mélyfekete szemeit le nem veszi közben az idegenről.
Ahogy közeledik, látja, hogy a másik is észrevette már és ahogy közelebb ér, már nő benne a bizonyosság, hogy a sors, vagy a balsors egyenesen a másik sárkány útjába vezette őt.
Csapzott, fekete haját egy fejmozdulattal kisepri arcából, szemeit pedig szűkre húzza, ahogy megáll még tisztes távolban a másiktól.*
~Vajon újabb gyilkos, ki nevemet ismeri? Ha igen, nagyon megtévesztő ez a gyermeki álca. A benne rejlő erő viszont nem egy ősi sárkányé. Közönséges sárkánnyal van dolgom. Mindegy is, ha ártani akar, nem sok erőm van, hogy kimentsem magam, a fák pedig ilyen közelről nem bizonyulnának nagy szövetségesnek. Nem tudhatom meg máshogy, mint szóba elegyedek vele.
Óh, istenek, meddig játszotok még velem?~
*Kellemes, mély hangján szólal meg. A hanghordozás nem ellenséges, de nem is túl baráti. Jelzi a másik felé, hogy felismerte, és ha kell képes védeni magát akár ellene is.
Habár a nagy zöld szemek, a világos, kócos haj és a gyermeki test nem sejtetnek nagy veszélyt, járta már meg élőkkel, kiket alábecsült. Tény az is, hogy nemigen él már egy is közülük, ez pedig Anzar taníttatását dicséri.*
- Szükségtelen rejtőzködnöd, mutasd magad!
*Várakozón néz a másikra, mégis egész teste készenlétben van, habár tiltakozik mindennemű mozgás ellen.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-14, 4:29 pm

Hossza tanakodásba kezdett magával, hogy vajon a másik meg e látta, de ahogy felcsendült a hang már kétsége sem volt felőle. Szíve is vágtába kezdett, mintha most futotta volna le a távot egyhuzamban a fogadódtól idáig s vissza legalább kétszer, de ez megszokott volt, azonban az csak később tűnt fel neki, hogy majd egy jó percig levegőt sem vett. A hangot próbálta kielemezni, olyan sok minden keveredett benne, hogy inkább megmaradt figyelmeztetőnek. Mielőtt azonban ismét elődugta volna kobakját, még elnézett jobbra is és balra is kicsit jojózva a két irány között, még van lehetősége futni. Bár elég szégyenkezve mehetne vissza és húzhatná meg magát, mert a kalapját tenné rá – ami nincs, hogy ez a férfi a fogadóba tart. Ellöki hát magát a törzstől, ami nyekken egyet, nem csak sérült, de öreg is lehet, szúette porló hüvely már csak. Előlép hát végre, de csak lassan véve rá magát, hogy tegyen még két lépést távolodólag a fától, de eddig még nem történt semmi rossz, elvégre durvábban is hozzászólhattak volna, de nem.
- Én igazából nem rejtőzködtem csak .. *Csak rejtőzködött, de valahogy ezt most nem akaródzik neki csak úgy bevallani. A csonka törzsre néz, majd mintha valami csínyen kapták volna maga mögé húzza karjait s összekulcsolja kezét, majd visszanéz az idegenre.*- csak .. csak meggyőződtem. *Valahogy nehezére esett előhalászni ezt a szót, nem mintha ennek valami eget rengető értelem lenne, de valahogy az a szúrósnak tetsző nézés ébreszt benne némi futhatnékot. De már úgy ahogy hozzászokott, hogy nem mindenki szépen néz rá, s kapott ennél kellemetlenebb pillantásokat is, nem is baj legalább edződik még egy kicsit. Most azonban van alkalma egy kicsit jobban szemügyre fenne eme férfiút, aki szépen szólva is úgy néz ki, mintha most szedték volna ki valami vérengző fenevad torkából, ha egy kicsivel finomabban szeretnénk fogalmazni, akkor csak annyit lehetne mondani: megviselt. Suonak is feltűnik s óhatatlanul is megsajnálja az idegent, annak nem épp bizalomgerjesztő külseje ellenére is, bár inkább csak a sötét szemek nézése nem tetszik neki, de egy fordított helyzetben nem tudná ő hogyan is reagálna.
- A fogadóba tart? * Minden bizonnyal, de legalább egy kérdést megért, amolyan megmutatva, hogy nem akar semmi rosszat, bár ez így ismét csak mosolyogni való. A bizalom jeleként, vagy csak azért mert maga amúgy is egy mosolygós egyéniség, lassan egy apróbb görbe kezd formálódni az arcán, amolyan köszöntés féle. Na meg persze óhatatlan előjele annak, hogy itt bíz nem csak ez az egy kérdés készülődik.*- Az erdőben járt? Azt mondják, hogy elég veszélyes, ez igaz? Gondolom hosszú utat tett meg, mert …*A mondat további részét inkább megtartja magának, egy szívdobbanásnyi időre még szemeit is lehunyja, nyugtatva ezzel hirtelenségét. Szinte egészen emberi mód viselkedik, a kíváncsisága és az azt tápláló magabiztosság viszont már máshonnét fakad. Háta mögött szétbontja ujjai fonatát és szórakozottan vakargatja meg állát és lassan egy bizonyos szó azért még az ajkára kényszeredik.
- Elnézést a hirtelenségért! *Fejét is meghajtja, hogy látszódjon azért tisztelettudó ő csak néha elszalad vele a ló, de most lakatot tesz a szájára, s ezzel hagyja szóhoz jutni a másikat is. Ki tudja, talán válaszol, vagy ami e pillanatban egy kissé abszurdnak tűnik némi segítséget kér. Közben Sou a nagy hévben meg is feledkezett arról a kis borzolódásról, de most, hogy többé kevésbé nyugton hevernek gondolatai, ismét felméri a köpönyegest és kezd körvonalazódni benne egy tény, de nem fog újabb hirtelenséggel a férfi rontani. Apránként is, amolyan megfontolt tempóban is ki lehet deríteni mindent, ami most még csak fél sejtésként létezik.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-14, 5:25 pm

*Türelmesen áll egyik lábáról a másikra. A fiú lassan előmerészkedik. Nem túl meggyőzően tagadja a rejtőzködést. Kissé dühíti is az arany sárkányt a másik. Főleg, hogy most nem vágyik másra, csak pihenésre és nyugalomra. Sajnálja, hogy nincs a környéken egyetlen barlang sem, mert akkor a fogadót is nagy ívben elkerülné.
Kissé kérdőre vált tekintet, ahogy a másik végigméri. Sejti, hogy lerí róla jelenlegi formája.
Először nem tudja mire vélni a fiú hirtelen arckifejezés-váltását, de amikor megrohanja kérdésekkel, már tudja, miért nem tetszett az neki. Mogorvasága csupán fájdalmainak tudható be. És óvatosságának, amivel az idegen sárkány iránt viseltet.
Egyik kérdés éri a másikat úgy, hogy nincs is ideje válaszolni, jóllehet, nem is hamarkodja el azt.
Minden esetre a fiú kezdi meggyőzni arról, hogy ártalmatlan.
Ennek ellenére paranoiásabb fele újra és újra figyelmezteti, hogy lehet nagyon jó előadó is. Az alak, amit hord fiatal sárkányra vall. Kain nemrég hagyott ott egy másikat.*
~ Szépen állok! Még egy süldő sárkány. Meg vagyok én áldva….Roober, remélem, nem a te kezed van ebben is….~
*Gondolataiból a másik bocsánatkérése ragadja ki.*
~Engedd közel a barátaidat, de az ellenséged még közelebb…~
- Semmi gond, csak hosszú út áll mögöttem.
*Kezével kiemel hajából egy falevelet, elég jól bizonyítja, hogy honnan is érkezett.*
- Na igen….az erdőből jöttem
~Veszélyes hát, épp most halt ott meg egy igen jól képzett kék sárkány…~
- Azt mondják, veszélyes az erdő….ezt aláírom…a magadfajta fiatalembereknek nem sok keresni valójuk van odabent.
Esetleg ha nincs más dolgod, velem tarthatnál a fogadóba. Gondolom, te ott laksz most, mert a közelben nemigen van más lakott hely….
*Egyszerű mozdulattal int a fiúnak, hogy tartson vele…maga mögé biztosan nem engedi. Elég volt mára az olyan sárkányokból, akiket nem lát. Közben mivel bal kezét használta, a kabát kinyílik és kivillan a felhajtott gallér alól nyaka, amelyen sebhelyek látszanak. Bár valódi, sárkány alakjában szerezte őket, ereje most kevés, hogy elrejtse teljesen az összes sebhelyet. Gyorsan összefogja újra a kabátot, majd vár a fiúra, hogy elinduljon. Mellette.
Láthatóan nem ajándékozta még meg a bizalmával.
Nagyot sóhajt.*
- Korábban nem láttalak erre. Nyilván csak átutazó vagy.
*Közben mintegy fél szemmel betekint a kidőlt fatörzs mögé, nehogy onnan még egy meglepetés érje. Kimondott óvatosságát nem lehet nem észrevenni. Fekete bőr csizmája megnyikordul, mikor újabb lépést tesz. Jobb keze még mindig kardján nyugszik, bár ez a fegyver szöges ellentétben áll azzal, hogy úgy fest, mint egy fekete köpenyes mágus.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-15, 10:43 am

Figyeli a rezdüléseket, bár közel sem szakértő szemmel, pedig lehet többet észrevenne, puszta fáradságnál. Minden esetre egy biccentéssel fogadja az első választ, valamivel bátrabbra véve a figurát, már ami a mosolyt illeti. Igen, hát ő sem volt éppen formában, mikor ideérve inkább lefordult Sárga hátáról, mint sem edzett lovaként szállt le, arról nem is beszélve, hogy még órákkal később is úgy érezte, hogy egy hordó van a lába között. Hiába egy igásló még sem egy kényelmesebb hátasló.
- Tényleg? *Csusszan ki óvatlanul a kérdés, nem volt kétkedő, ez az amolyan csak úgy a helyzet szülte szócska. El is néz az erdőbe és végre elkezdi összerakosgatni a kirakóst, aminek majd minden darabjának lassan birtokosa lesz, csupán meg kell találni az egymáshoz illeszkedő párokat. Mint a köpenyes figura, s az erdő felől érkező tompa hang, mert hallotta, csak ez eddig figyelmet nem fordított felé, de most. Most azonban mielőtt tovább juthatna egy kicsit felhúzza az orrát, az új szavak valami olyat hoznak számára, ami valahol minden ifjonc lelkét sértik, mintha csak dorgálás lenne. A hangsúly ugyan nem egyezik, de nem is szeretné, hogy még ez az idegen is szépen megmondja, hogy inkább válasszon magának egy szimpatikus fát és játsszon valamit. De ez a hirtelen jött méreg hamar oszlik, mondván nem tehet a köpenyes férfi semmiről, mivel felnőtt s mint olyan az óva intés benne van.
- Igen, * Bólint is mellé helyeslően.*- a fogadóban lakom, legalább is addig, amíg apa vissza nem jön, de az még nem most lesz, csak reggel ment el. *Némileg érezhető, hogy nehezményezi, hogy őt csak úgy ott hagyták, de nem kisgyerek, hogy nem fogja fel. Akadnak veszélyes helyek és veszélyes emberek és e mellet a sárkányok sem örvendenek köztiszteletnek, legalább is ahogyan ő azt hallotta, de sebaj. *- Persze, szívesen, amúgy sem tudok itt semmit sem csinálni, legalább is olyat nem amivel nem hívnám ki magam ellen a fogadósnét. ~ Bár elengedett, igaz, hogy azt is hozzátette, hogy ne menjek messzire és ez nagyjából egyenlő akart azzal lenni, hogy ne menjek az erdőbe és most még ez a fickó is .. a magamfajtáknak nem való. ..~ A gondolat megszakadt, ahogy felpillantott követve a köpeny útját és annak mentén felfedezett néhány sebhelyet, meglepetten pillantott a sötét tükrökbe, valahogy ez is annyira jellemző rá. Rögtön újabb szeletke került a helyére, az érzés ismerős volt, a robajt mi más okozhatta volna, mint egy nem éppen madárméretű lény leszállása. De ennek még nem tulajdonít nagy jelentőséget, elvégre mindenkinek meg van a joga, ahhoz, hogy inkognitója megmaradjon, meg majd faggatja. Ám egyenlőre inkább aggódik, nem tűntek szépnek a sebek, bár már rég volt valahogy még is élénken emlékszik a sajátjaira, nem is csoda, érintheti nyomukat s ha víztükörbe néz még láthatja is őket.
- Megsérült. ? * Nem igazán lehet eldönteni, hogy ezt most kijelentette vagy kérdezte.*- Ha nem érzi jól magát, akkor akár szólhatok is valakinek, hogy segítsen .. *Rögtön elő is bújt belőle némi anyáskodó féltés, de legalább most már nem csak szigort és kimértséget lát az arc vonásaiban, inkább önuralmat. S hogy saját segítségét nem ajánlja fel, szinte érhető, talán ha vállára könyökölnének még nyújthatna támaszt, de ha rátámaszkodnának, úgy dőlne terhével, mint egy kapa, amit nem támasztottak meg semmivel.*- Persze megértem, ha nem .. *Közben a férfi mellé sorolt s ha más döntés nem születik megindult vele a fogadó irányába, még ő is vet egy pillantás alkalmai fedezékére. ~ Talán azt hitte, hogy van ott még valaki .. lehet! .. Lehet megtámadták? De akkor mért elegyedett velem szóba?~ Megrázza fejét, bár csak alig. ~ mh, meglehet túlságosan kimerült még is ..~ Nem fojtatja az elmélkedést, hiszen maradt még egy levegőben lógó mondat, amire akár még válaszolhatna is.
- Könnyen meglehet, hogy még nem látott errefelé. Ez az első alkalom, hogy eljöttem otthonról ennyire messze, azt viszont még nem tudom, hogy átutazó leszek, vagy haza megyünk, kiderül, ha apa visszajött. *Igen-igen, csak a miértet nem mondta el neki senki, legalább is nem a teljes igazságot. Minden esetre örömmel beszél, noha talán egy kicsit sokat, ahogyan a kérdésekkel sem csínján bánik.*- De akkor ezek szerint ön már járt erre, vagy tévednék?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-16, 10:13 pm

*Örömmel veszi tudomásul, hogy a fiú értett a mozdulatból és elindul vele. Léptei megint nehezen indulnak be. Látva a fiú tekintetét és hallva a kérdését, ismét szorosabbra húzza magán a kabátot. Közben elmélyedve hallgatja az ifjú szavait. Az apa szóra egy kissé elgondolkodik.*
~Még egy sárkány? Korábban néha hónapokig nem találkoztam eggyel sem, most meg szinte minden napra jut egy. A srác apja is a közelben lehet akár. Remélem, nem őt öltem meg….~
*Sok minden kiderül a fiú szavaiból. Többek között az is, hogy most a fogadósné figyel rá.*
- Nem vészes….
*Szól a fiú kérdésére nem túl meggyőzően, hisz csak ő tudja, hogy a nyakán lévő sebeken kívül jó néhányat ejtett még az a kék sárkány.
Valóban járt erre. Lanuria sok részén megfordult már, ez az eldugott kis menedék pedig befogadta, mikor árulása után elhagyta népét. Itt húzta meg magát, várva, hogy vajon Anzar küld-e utána valakit, hogy megölje.
Akkor nem érkezett senki. Hónapokig várt itt. Hosszasan, minden apró neszre fülelve, szemeit álmában is félig nyitva hagyva. Mégsem jött senki.
Lassan kimerészkedett a fogadóból majd egyre távolabb.
Évek teltek el, végül eljutott odáig, hogy óvatosan bár, de újra merte járni a világot. Nem lehet semmivel összehasonlítani azt az érzést, mikor újra felvehette sárkány alakját és aranyló pikkelyeit simogatta a szél, mikor az égbe emelkedett.
Végül mostanáig nem is találkozott olyan sárkánnyal, aki a közelébe férkőzött volna, vagy akár mosolyt csal az arcára.
Gondolataiból lába rángatja ki, a láb, mely nem akar engedelmeskedni.
A fekete bőr csizma megmered a földön és a „mágus” arca megvonaglik, miközben féltérdre rogy. Ereje a végét járja.
Pihennie kell, mert így sebei sem regenerálódnak. A fogadó mégis messze fekszik, borzasztóan messze.
Mélyeket lélegzik. Most nem foglalkozik a mellett ácsorgó fiúval, ha ott áll még egyáltalán.
Pihen, szemét a földre szegezve. Mélyen befelé figyel. A kabát kibomlott, karja pedig térdén nyugszik. Előbb csak nyugszik, majd megfeszül újra. Fel kell emelkedni és elindulni.
Kényszeríti magát, hogy elinduljon újra.
Lassan kinyújtja tagjait újra. Lábai remegnek, de nem csuklanak össze egyenlőre.
A férfi összeszorítja fogát, a kabátot is összehúzza magán. A szép idő ellenére fázósan.
A kabát csuklyáját fejébe húzza, hogy ne láthassa majd senki arcát, mikor belép a fogadóba. Nincs szüksége kíváncsi tekintetekre. A fogadós ismeri, még régről. Azt is tudja, kicsoda.
Benne bízhat.*
- Jártam már erre, fiam…éltem is itt.
*Szemét csak ezután emeli fel, hogy a zöld szemekbe irányítsa.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-17, 2:22 pm

Néha szeretne gondolatokban olvasni, de csak olykor-olykor, mikor nem mesélnek számára a vonások és a tekintet, ahogyan most is. Erőfeszítés és tűrő vizslatás kéne ahhoz, hogy kihámozza a „mágus” érzéseit, talán ezért is nem akadt még ereje forrására, mert minden nehezebben megy számára. Képzelete is csak lassan ébred mély álmában, pedig ez alapköve annak, mi ujjai közt szunnyad, s bejárja minden testét borító tollat, hogy azt kénye kedve szerint változtathassa, akárcsak mást. Ez azonban olyan távolinak tűnik, s minthogy még csak óvakodva tapogatódzik felé, messzi is marad.
A válasz hallatán kétkedően néz fel a férfira, lehet kölyök még, de ostobának azért még őt sem kell nézni. Ekkor már valamiféle balsejtelem is kezdte megkörnyékezni, és amitől néhány pillanattal ez előtt még tartott is, az most bekövetkezni látszik. Sou ösztönösen nyúl segítségért, de csekélyke erejét sem kell bevetnie, mert ha ugyan fél térdre is rogyott a köpenyeges, képes megtartani magát. Ő csak fejét ingatja, ahogy inkább elereszti az ő kis kezeinek széles vállat, elvégre a végén még tolakodásnak is vehetik, de gondolat fordultával már azt sem igazán venné zokon, ha azt a meglehetősen nagy kardot szegeznék neki. Némi jellemvonásbeli hasonlóságot vél felfedezni az idegen és bátya között, noha nem lehetne teljes egészében összehasonlítani őket, még is ez a kitartó makacsság, amikor alig karnyújtásnyira van a segítség. Azt elfogadni már luxusnak számítana, bár az idegen mentségére legyen szólva, meglehet mind ez elővigyázatosságából fakad.
- Már megbocsáss uram, de nem úgy látszik, mintha ez csak karcolás lenne. *Sou leguggolt és erőt merített, hogy némileg szembeszálljon a másik akaratával.*- Maradjon csak nyugton, a közelben van a lovam .. meglehet csak egy igásló, de arra jó, hogy a fogadóig kisegítse és ne terhelje tovább a sebeit. * Tudatosan ejtette ki a többes számot, egyszerű következtetés volt, ha csak a nyaka fájna, vagy mellkasa azokat érintette volna meg, de így. Mintha az egész testet meggyötörték volna, valószínűleg most kétségbe lenne esve, mert mi is volt a legsúlyosabb, amire emlékezete kiterjed, talán csak a farkasok s néhány kisebb istállóbeli baleset. Bár az utóbbi is csak addig fordult elő, míg a jószágok meg nem szokták a jelenlétét.
- Kérem! *Áll fel a mágussal, bár még mindig elképzelhetetlennek tartja, hogy komolyabb támasztékul tudjon szolgálni. Miközben reménykedik abban, hogy a kérlelő hangsúlyra némileg engedékenyebbé válik a sérült és sokat nem is habozik, két ujját használva füttyent egyet. Nem a mezei figyelemfelkeltők közé való, hiszen Sárgát csak egyféle képen lehet távolabbról idehívni és maga a jószág tudja is, hogy neki mennie kell. Nem is késlekedik, s robosztus alakja hamar feltűnik, de az idegen iránti nem tetszését is kifejezi hátracsapott füleivel. Sou azonban tudja hogyan vegye re a kancát az engedelmességre, megsimítva óvatosan érzékeny orrát s némileg erősebben vakargatva meg homlokát és ahogy a fej lejjebb költözik, a fülek tövét is.
- Akkor tudja, hogy az itt megforduló népek többsége, ha nem is akar kitűnni a tömegből .. akkor is könnyű prédára les. *Apja szavait forgatja át, ő nem töltött a fogadóban annyi időt, hogy ennek igazáról vagy cáfolatáról meggyőződhessen. De ő csak javasolt, ott a ló, a nyugodtabb belépés lehetősége, de a döntést nem neki kell meghoznia. Részéről, ha úgy esne a helyzete, ő biz az ablakon is képes lenne inkább közlekedni, csak hogy elkerülje a fogadóteret.*- Amúgy Sounak hívnak. * Fűzi hozzá csak úgy mellékesen, hiába a fiamtól valamiért kirázza a hideg, ez jócskán annak a számlájára írható, hogy szinte csak akkor szólították így, ha bajban volt.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-17, 4:59 pm

*Lépés után lépés. Ólomlábakon, mocsárban. Nem érzi a segítséget, melyet kaphat a fiútól, de valami csoda folytán mégis lábon áll. Hosszú ez utóbbi két nap.
Közben egy fütty harsan és egy lovat lát maga előtt. Mint minden ló, ez is idegenkedik tőle. Ha sárkány létét alapból nem is érezni, hiába van ember bőrben, a vér sárkány vére, s sebein is ez a vér van. Megáll és látja, hogy a másik sárkány nyugtatgatja a lovat. Dereng neki valami arról, hogy kérlelte a süldő sárkány, hogy legalább lovával segíthessen rajta.
Ha akarta volna, már megölhette volna. Erre jut.
Nyilvánvalóan le van gyengülve, a vak is láthatja, védekezésre most gyakorlatilag képtelen.
A zöld szemű nem akar ártani neki. Sötét szemeivel végigméri az ifjút, majd a lovát is.
Igazat szól a vendégekről is. Tudja, mifélék járnak ide. Nem mind a becsületes halandók fajtája. Sok van, ki csak az alkalomra vár, hogy vért ontson, hasznot szerezzen.
Ránéz az idegen lóra. Annak nagy, fekete szemeibe, egészen a mélyükre. Nem bűvölni akarja, csak barátkozik vele. Jobb kezével elengedi kardját, megsimogatja az állat nyakát.*
- Kain…
*Böki oda Sounak. Kora túlontúl csekély még neki talán, hogy ismerhesse sárkány körökben ezt a nevet. Kétli az arany sárkány, hogy már a gyermek sárkányoknak is tanítanák a történelem eme sötét fejezetét és ama negatív szereplő nevét, ki egykoron Kain volt, Anzarnak, a Falvak mészárosának fogadott fia.
A ló ideges, ám jó hatással lehet rá Sou, mert mikor Kain nagy nehezen feltornázza magát a hátára, nem áll ellen, nem dobja le. Jóllehet, ideges, ez látszik is.
Könnyebb így, sokkal könnyebb.
Nincs is az a fogadó olyan messze, és mint ilyen könnyen oda is érnek. Nem szól a fiúhoz, hiszen mit is mondhatna neki?!
A fogadótól nem messze azonban másfelé veszi az irányt a lóval. Hátra, ahol nincsenek vendégek és csak gazdasági épületek vannak. Ismeri ezt a részt, tudja, hogy itt van a rejtett hátsó bejárat, ahol annak idején is járt és a kevés rejtett szobának egyike is, ahova a fogadós a hozzá hasonló rejtekre vágyókat helyezi el. Sout keresi tekintetével, kit eddig méltatlanul mellőzött, remélve, hogy eddig vele tartott. Nem akarta ő megbántani, de épp elég az állat hátán tartani magát, másra kevés figyelme jut.
Ha ott áll mellette, segítséget is kér tőle.*
- Sou. Kérnék valamit.
*Újjáról lehúzza a narancsos-vöröses köves gyűrűt és a fiúnak nyújtja. Ez a megbeszélt jel a fogadó urával. Ha baj van, és hajlandó segíteni, érteni fog a jelből. Volt már rá példa, hogy így kérte támogatását.*
- Ezt add oda a fogadósnak, de úgy, hogy ne lássa senki. Ő ismer és benne meg is bízom. Ki fog jönni ide és segít nekem.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-17, 7:21 pm

Érdekesnek tartja a nevet, amit az ölébe pottyantottak, de inkább megjegyzi, bár könnyű, hiszen csak négy egész betű. Viszont köszönhetően Sárga viselkedésének, meg nem rendíthető bizonyosságot nyert Kain kiléte és ez némileg lelkesítően hat rá, de mint már említve lett: a kérdéseknek még nem most van itt az ideje. De a kancát igyekszik megnyugtatni és biztatni, suttogott szóval, hogy nem fogják megenni. No meg aztán, hogy az emberbőrbe bújt sárkány felkászálódik a ló hátára a mosolyt is alig lehet levakarni az arcáról, ritka alkalmak egyike ez. Mert hát egy felnőtt mikor is fogadja meg egy suhanc tanácsait, de végtére is nem tett semmi olyat, ami azt sugallaná, hogy csak arra vár, hogy megbízzanak benne. ~ Vajon nehezen döntötte el, hogy elfogadja a segítséget? Kevés hozzá hasonlót, .. vagy is gondolom kevés hozzá hasonló lélekkel találkoztam eddig még, kíváncsi vagyok mikor fog elküldeni? Mert gondolom előbb utóbb .. mért is hangol le, hogy az ajtón kívül nekem tágasabb lesz? ~ Ahogy megindultak, úgy ugrottak szinte elő gondolatai, melyek közül néhánynak kénytelen volt szálát a kezébe venni, hogy legalább elfoglalja magát. Láthatólag Kain most másra koncentrál és ebben nem is akarja megzavarni, viszont túl sokat elmélkedni sem szeret, ugyan nem fájdul meg a feje tőle, de mindig olyanra bukkan, ami szokatlan ismerős ismeretlen. Ebbe az ellentétbe pedig ki az, aki nem zavarodna bele? Szinte automatikusan fordul a ló után, hiszen annak farát követve lépdelt eddig is, bár jó néhány lépéssel lemaradva, ám ez a Sárga számára lépéselőny hamar elfogy, mikor a ló megáll, de a kölyök sárkány nem s hogy nem ütközik a hátasnak, annak köszönhető, hogy szólítják. Meglepődve torpan meg, majd emeli feljebb fejét s némi zavarral újra mozgásba lendíti lábait, elvégre ne keljen már a lovasnak kitekernie a nyakát, főként ha már kérnének valamit tőle.
- Persze. * Áll hát rendelkezésre, miközben Sárga nyakát paskolja meg, amolyan dicséretként a szép viselkedésért. A felé nyújtott ékszert elveszi, de nem nézi meg, valahogy sosem vonzódott az e féle csecsebecsékért, így inkább a feladatra összpontosít és határozottan bólint, ahogy annak ismertetése befejeződött.*- Igyekszem! * Ezzel célba is vette az ajtót, amit volt alkalma röpke két napos itt tartózkodása alatt használni néhányszor, de kifelé mindig nagyobb hévvel indult, mint befelé és hát ez most is látszott, ahogy megtorpant az ajtó előtt, felmérte, mintha csak ősi ellensége lenne. Végül néhány pillanat késlekedéssel, míg a gyűrűt biztonságos helyre süllyesztette, be is lépett. A kedves nejét a fogadósnak előbb lelte meg, mint magát az illetékes személyt, de kénytelen volt várni, mert akikkel szót váltott, még távolról sem lettek volna bizalomgerjesztőnek nevezhetőek. Persze maga a fogadós sem akarta először észrevenni, de a felvillanó kő mély színe, bizonyára emlékeket ébresztett benne, bár látszólag nem költözött sietség tagjaiba. Tudta a dolgát, ahogy Sout is menesztette, ki mit is tehetett volna, távozott arra, amerről jött. Aztán nagy megkönnyebbüléssel becsukta maga mögött az ajtót és útja egyenesen a sárkányhoz vezetett, hogy legelőszőr is visszaadja a gyűrűt.
- Azt mondta máris jön, meg motyogott valamit még két korsó sörről. * Toldja meg a mozdulatot szavakkal is, de csak nem tért nyugovóra a kíváncsisága. Ám nem egészen tudja, hogyan fogalmazza meg a kérdését, de végül a leg lényegre törőbb és egyben leg butább formát nyeri el.*- Te olyan vagy mint én, ugye? Sárkány?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-18, 5:18 pm

*Sou elmegy a gyűrűvel. Kain addig elkezdi a leszállás hosszú műveletét. Kezeivel markol a lóba, mely nagyokat horkant, miközben a sárkány lekászálódik róla.
Előbb a bal láb, aztán a jobb, miközben továbbra is öleli, markolja a lovat. Végre megáll mellette, de azért amennyire teheti, súlyát a négylábúra helyezi át.
Arel, a fogadós, nagydarab, már nem túl fiatal férfi. Nagy bajussza, kerek arca és a testén körbe ringó hatalmas mennyiségű hús és háj egyértelműen jelzi, hogy a férfi nem épp az egészséges életmód híve.
Nem is kimondottan jó lelkű és Kain emlékeiből azzal is tisztában van, hogy amíg fizet, hűsége addig szolgálja csak.
Az arany sárkány mindig fizetett és ennek köszönheti, hogy a kapcsolata a fogadóssal felhőtlen maradt mostanáig. Nem is mer belegondolni, hogy emberi mértékkel milyen mennyiségű értéket ott hagyott már nála.
Valójában csak annyiban számít, hogy a készlet, melyet még kémkedése alatt szedett össze, fogyóban van.
Sárkányként nincs ilyesfélékre szüksége, ez az emberek mániája. Mindennek értékét számokban, fémekben megadni, hogy összemérhető legyen. Pedig a tényleges értékét a használhatósága, az eszmei értéke határozza meg a tárgyaknak, nem az, hogy mennyi pénzt ad érte valaki.
A fiú hamarosan visszaér és a gyűrűt, valamint Arel ígéretét is hozza magával.
Kain fáradtan nyúl a tárgyért és helyezi vissza kezére.
Látja, hogy Sou feszegeti valami. Ha nem lenne ilyen rossz állapotban, talán még mulatna is rajta és várná, meddig tart, mire kimondja.
Nem tart sokáig és Sou neki szegezi a kérdést.
Kain sötét szemei elkerekednek a meglepetéstől.*
~Nem tudja? Hogy nem érzi? Messziről egyértelmű, még a lova is tisztában van vele. Mérföldnyi távolságból is lehet érezni egy másik sárkány közelségét.~
*Erőt vesz magán. Száját szólásra nyitja.*
- Olyan hát. Azt hittem, tudod. Érezned kellett már érkezésem előtt. Mind érezzük…
*Közben azonban zajt hall és el is harapja a szavak végét. Arel érkezik, szuszogva, megkerülve a fogadót. Sou a főbejáraton át vitte a gyűrűt és a fogadós azt hitte, hogy ott várja a „mágus” is. Ellenben nem volt ott senki, ezért került egyet a fogadó körül egészen a háta mögé.*
- Kain, üdvözöllek! A szokásos…?
*Namelyr rezignáltan bólint, miközben tekintetével jelzi Sounak, hogy tartsa a száját. Arel végigméri a mágust, majd félrehajtja a fogadó mögött terpeszkedő cserjék sűrűjét és egy mögöttük lévő ajtóhoz lép. Kulcsot kotor ki zsebéből és nyitja is azt.
Kitárja, majd a kulccsal a férfihoz lép.
Kain kinyújtja tenyerét, mire a fogadós beleejti a kulcsot.*
- Gyere, kölyök, menjünk! Hagyjuk magára az urat!
*Ez utóbbit már a fiúhoz intézi, hiszen úgy van vele, a megviselt külsejű mágus csak elkapta az gyereket és így küldte be a gyűrűt vele. Apropó, mit is keresett odakint? Nem azért kapják a pénzt, hogy vigyázzanak rá?
Épp lehordani készül a mihaszna gyereket, mikor a sötét mágus megszólal*
- Ne, fogadós! Sou velem maradhat.
*Nem köti az orrára, de hanghordozásából egyértelmű, hogy nem kíván vitatkozni a gyerekről. Döntött és tudva, hogy fontos vendég, elvárja, hogy tiszteletben tartsák akaratát.*
- Ahogy kívánod, uram.
*Hajol meg a fogadós, és kényelmes tempóban visszatér a többi vendéghez.
Kain nem néz Soura, sem a lovára, mely még mindig ott áll mellette. Elindul az ajtó felé és csakhamar el is tűnik a szobában.
Kabátját kínosan feszengve ledobja magáról egy székre, majd ugyanolyan nehézkesen le is ül a fal mellett húzódó ágyra.
Nagyot sóhajt és nekidől a falnak. Szemét behunyja egy pillanatra, majd felnéz és tekintetével a fiút keresi.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-19, 7:46 am

Kérdése hallatán az első nem szóbeli válasz a meglepettség, ami érthető mód bizonytalanította el. Aztán a szavak csak tovább mélyítették ezt a bizonytalanságot, de erre kivételesen azonnal válaszolna is, de megakadályozzák. Némileg mérgesen pillant az érkező fogadós felé, s közben lenyeli születő félben lévő válaszát, hogy ő akkor valahol nagyon félresikerült példány. De nem, azért talán .. de végül is ki tudja mért és hogyan jutott idáig, igen ott vannak azok a sejtelmes emlékfoszlányok s most már hozzájuk társult igazi valója is, az idő azonban, mi eltelt nagyon hosszú volt, míg erre rátalált. S visszagondolva nem kellemes módját választotta a sors annak, hogy visszaadja egy töredékét annak ami. Szótlan bújt el Sárga mögött, magával húzva gondolatait csupán valami egyvelegként érzékelve a szavakat és a tetteket, bár látszólag mindent nyomon követett, azt hogy a fogadós felfedi a rejtek szobába vezető ajtót és aztán, hogy szól hozzá.
Vonakodva tett egy lépést, semmi kedve nem volt megint szem előtt lenni és Kain szavai hallatán szomorkás ábrázata rögvest felvidult, s egy hálás mosollyal nézett felé. Még sem most fogják meneszteni és ez nyugtató, mert akkor talán most zavartalanul beszélgethetnek, bár meg lehet bölcsebb lenne várni, mondjuk legalább egy napot, hogy a másik erőt gyűjthessen, pihenhessen. Sou követi az eltűnő alakot, de nem lép rögtön utána, még előtte megsimogatja hű barátját s most először lehet hallani a ló nyerítését, amire távolabbról válasz is érkezik, hát persze. A lovak is társas lények és bár elvannak más lénnyel is még is csak fajtársaik közt érzik jól magukat. Sárga meg is indult vissza az istálló felé, nagy szerencséje, hogy szabadon lófrálhat, Sou pedig nagyot sóhajtva, mintha valami veszedelmes fenevad barlangjába készülne belépni indul meg.
Fura mód tapogatózva lép beljebb szeme nehezebben alkalmazkodik elsőre a változáshoz, kicsit töpreng csukja vagy ne az ajtót, de végül úgy dönt beljebb húzza. Rászólnak, ha nem kellene azt teljesen bezárnia, bár lehet azóta odabent is világosságot csiholtak. Ez azonban nem változtat azon, hogy ő nem néz Kain szemébe, pedig magán érzi a férfi pillantását, de valahogy kell számára egy biztos pont és az most a fal lett. Annak támaszkodik neki, majd végre felemeli pillantását, elidőzve a szoba berendezési tárgyain, majd a sárkányon.
- Nem voltam benne biztos. Igazából .. semmiben sem vagyok biztos, ami .. ami a sárká.. vagy is velünk kapcsolatos. Néhány héttel ez előttig azt sem tudtam, hogy az vagyok. *Lehunyja szemét és fejét is a falnak dönti, jól eső a hideg, valahogy idősebbnek hat, mint mutatja, talán egy újabb múltvonás, de mért is traktálja ezzel a másikat.*- Bocsánat, nem is tudom mért mondtam el, gondolom, most inkább pihennél. .. Esetleg tudok valamiben segíteni? * Azért ha valamivel félszegebben is, de megkérdi, bár sokat nem tud tenni, de belebújhat egy kiszolgáló bőrébe hozva ételt és italt. Vagy nem invitált vendéghez méltón, köszön és távozik.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-19, 2:04 pm

*Kain a falnak dőlve élvezi annak hidegét. Szemét is behunyja közben, de gyorsan kinyitja, mert olybá tűnik neki, mintha egy pillanatra elszunnyadt volna.
A fiú szavai azért eljutnak hozzá és fel is keltik kíváncsiságát.
Jóleső érzéssel pihen, sebei sem sajognak most annyira. Érzi, hogy ereje lassan kezd visszacsepegni belé, de tudja, hogy még sok időnek kell eltelnie, mire újra ereje teljében lesz.*
~Ő a napokban már a második sárkány, ki népétől távol él. Bár ahogy elnézem, talán nem is ismerte szüleit. Habár, megint csak érdekes, hogy egy születésétől sárkány lény, hogyan nem tudhat arról, mely nép szülötte is…elvégre nem születhetett emberi alakban…s ha sárkány alakban élt, tudnia kellett, hogy kicsoda ő.~
*Sou közben elnézést kér, hogy ráterhelte életének nehézségeit. Az arany sárkány nem érzi azt tehernek, hiszen mostani állapotában szinte minden az és egy jó szó jobban esik, mint a magány csendje.*
~Segíteni? Talán tudhat…bár erejét nem tudom, tudja-e használni, ha nem tanította senki rá.~
*Tekintetét ismét a fiúra emeli. Fürkészőn, talán kicsit élénkebben, mint eddig tette, de ez csak a pihenés hatása.*
- Esetleg tudhatsz….bár fura vagy te nekem.
*Nem próbál erőt használni, nincs most abban az állapotban. Vigyáznia kell, hiszen bár valódi sebei sárkányként szerzettek, ereje olyan gyenge, hogy még emberi álcáján is nyomot hagynak.*
- Felfedezted már a véredben rejlő erőt? Most nem arra az erőre gondolok, melyekkel sárkányként fákat roppantasz el játszva. Arra, melynek átváltozásod is köszönheted fiúvá.
Varázserődre célzok ezzel.
Sárkányként másik sárkány jelenlétét is érezned kéne…nem érzetél semmit, mielőtt velem találkoztál volna? Valami szokatlant, valami furcsát, melyet máskor nem….
*Kissé megpihen. Fejét a falnak támasztja, szemét azonban nem csuklya be. Félig lehunyt szemhéjai alól tartja szemmel Sout.
Kardja enyhén nyomja az oldalát, de nem szabadul még meg tőle. Előbb dűlőre kell jutnia a fiút illetően. Hiszen ártalmatlannak tűnik, de története kicsit sántít.
Namelyr azon töri a fejét, hogyan tudna tiszta vizet önteni a pohárba. Kérdezni nem fog, mert az luxus és azzal elárulná, hogy foglalkoztatja a dolog.
Így vár, hogy történjen valami. Ha nem ellensége, jól jönne a fiatal sárkány ereje, melyekkel sebeit gyógyíthatná. Leginkább erre lenne szüksége, nem is ételre, vagy italra. Habár egy jó adag hideg forrásvíz kimondottan jól esne neki. Utoljára Nasuadával való vadászata után ivott. Azóta viszont elég sok minden történt.
A sárkánynak egy pillanatra megfeszül a teste, miközben egyik sebének fájdalma elborítja. Rossz mozdulat volt. Csupán elfelejtette, hogy kerülnie kell a hirtelen mozgást.
Fogát összeszorítja, hogy ismét Soura figyelhessen.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-19, 5:03 pm

Lelkesen csillannak szemei, de ugyan olyan gyorsan fújnak visszakozót is, némileg kérdővé válva. ~ Én fura? Már mint miben fura? .. Bár könnyen lehet, hogy az lehetek, legalább is az előbbiekből ítélve, következtetve .. Azt hiszem sok olyan dologra nem emlékszem, amire kéne. ~ Sóhajt egyet és hallgat, meglehet feleennyi „fejtörést” nem okozna, de ebben az esetben az is meglehet, hogy nem ilyen barátságos módon viszonyulna Kainhoz. Ám ez sem lenne biztos, a gyöngysárkányok valamivel másabbak, voltak és talán a ma élők még most is azok. Ki tudja? Sou azonban még küzd ezzel, s minthogy feladattal nem látták el kezeit a háta mögé vonja, így támaszkodva meg, ujjait feszítve a falnak, ezzel hagyva némi mozgást magának arra az esetre, ha háta már nem díjazná ezt a pózt.
Az elhangzó kérdésre megrázza fejét, nemet intve, de szinte azonnal rájön, hogy nem teljesen igaz ez, de engedi a mondatokat tovább folyni. Az elméje friss így megőrzi az elhangzottakat s mikor eljön az ideje a választ is meg tudja adni. De ez persze nem azt jelenti, hogy kapásból sortban is fogja azokat megválaszolni, talán legkényelmetlenebb számár az utolsó, ám jobb ezen túl esni először.
- Tulajdonképpen éreztem valamit, leginkább úgy tudnám leírni, mint a hidegrázás, csak ez inkább olyan ..olyan lágyabb féle. *Nehezen lett meg a mondat vége s még így sem volt benne biztos, hogy a megfelelő szóra akadt rá, de ez volt az első alkalmasnak tetsző. De jöhet a következő, mielőtt azonban belefogna ellöki magát a faltól és közelebb araszol Káinhoz. Konkrétan nem igazán tudná megmondani, talán csak zavarja a szobányi távolság, de meghagyja az illő távolságot és az ágy előtti szabad részen foglal helyet, törökülésben. Elmosolyodik, amolyan hitetlen módon. Fákat kettétörni? Még nem próbálta, de bátya szavaival élve, kecses alkatával nehezen tudja elképzelni, hogy erre képes lehet.
- Az erőm, ahhoz némileg nagyot mondóan lehetne csak azt mondani, hogy fákat tudnék porrá zúzni, a másik meg, hát .. próbálgattam, de nem mondanám magamról, hogy őstehetség vagyok a varázslatok terén. * A padlót fürkészi, mintha az több biztatást adhatna a folytatáshoz, mint a sötét íriszek, ami talán a másik számára megadná történetéhez a parányi részleteket, aminek segítségével a történet már sziklaszilárdan megállhatna a maga kettő, avagy négy lábán.*- A szüleim ebben és lényegében a sárkányságban nem tudnak segíteni, mert. ..* Mert ezt most nagyjából nem kellene elmondania, ezt apja is a lelkére kötötte. A megérzése viszont azt súgja, nem kell tartania Kaintól és mivel ritkán téved, most vállalja a kockázatot.*- ..mert emberek. Lehet furán hangzik, de tudom, hogy az igazi szüleim sok mindent megtanítottak, csak egyszerűen nem emlékszem rá .. jobban mondva inkább, csak nagyon kevésre. * A hideg is kirázza rémálmai főszereplőjétől, akinek képe fel is villant előtte merészen az ismerős lángtengerben, éppen ezért nem is gondolja végig a következő mondatot, az csak úgy jön.*- Nem kéne bekötözni a sebeket, anya mutatott néhány fortélyt, hogy lehet a leghamarabb csitítani a fájdalmat és nem is kell sok minden hozzá, a köze .. sokat beszélek, igaz? *A kérdés utáni részeket inkább elharapja s magában persze már lehordta magát, igazán várhatott volna holnapig és addig talán valamivel jobban is megismerhette volna. De mindegy, ami megtörtént azon már úgy sem lehet változtatni. Amit vállalt pedig teljességgel tette.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-20, 1:55 pm

*Kain csendben pihen. Fülei azonban éberek és figyelmesen hallgatják a fiú mondandóját. Érdekes dolgokat hall. Mostmár igazán kíváncsi rá, milyen sárkányhoz is van szerencséje, hiszen bár népéhez tartozik, teljesen másképp reagál dolgokra, mint általában szoktak.
Nem szól közbe. Figyeli, ahogy közelebb húzódik hozzá Sou.
A félbeszakadó mondat és az elharapott szó arra enged következtetni, hogy egy visszatartott információ rejtőzik ott. Nem is kell soká várnia.
Érdekes és szokatlan ez a süldő sárkány.*
~ Vajon mi történhetett? Az igazi szülei tanítására nemigen emlékszik. Pedig az igaziak biztosan sárkányok voltak. Ritkaság az is, hogy emberek fogadjanak be egy sárkány gyermeket.~
*Nyugodtan hallgatja Sout, bár neki magának semmi kedve sem lenne rá, hogy okítson. *
- Bekötözni? Talán sárkány alakban jól jönne, de ahhoz, hogy átváltozzak, ez a szoba túl kicsi. Gyenge a varázserőm, emiatt van az, hogy emberi alakban is jelentkeznek a sárkányként szerzett sebek. Ha visszanyerem erőmet, előbb így fognak eltűnni, majd begyógyulnak majd sárkány formában is a sebeim.
*Halkan beszél, nem akarva erőltetni magát. A Rodelus által ejtett seb már beforrt, az nem okoz gondot, pedig csak tegnap szerezte egy tőrtől. Az a seb humán formában keletkezett és ott is kellett ellátni, de egy kis félnyomorék ember nem ejthetett olyan sebet rajta, mint tette azt egy ereje teljében lévő kék sárkány.*
- Azért kérdeztem, mert most legnagyobb hasznát a varázserődnek venném. Miket tanultál meg? Tudsz vérzést elállítani? Sebeket beforrasztani? Fájdalmat enyhíteni?
*Igaz is, a fiú sokat beszél, de addig sem neki kell. Kain tudja, hogy minél kevesebbet beszél, annál többet pihen.
Így ül az ágyon. Megkérdezné, hogy mire emlékszik, mi történt a szüleivel, hiszen mellettük lenne a helye neki, de nem teszi. Nem akar belekérdezni a fiú múltjába, főleg, hogy szemmel láthatóan nem sokra emlékszik belőle.
Nem kerülte el figyelmét a hirtelen jött zavar a fiú szemében. Az emlékek, melyeket előle, talán saját maga elől is rejt, mélyen benne vannak. Olyan mélyen, hogy a tudásra sem emlékszik, melyet neki átadtak már.
Nincs oka kardját magán tartani. Sou eddig sem ölte meg, sőt barátságosan viseltetik iránta.
Lassan leoldja a hüvelt és az azt tartó fegyverövet és arrébb löki az ágyon. Most jobban megfigyelhető a kard és a markolat végén felcsillanó kő. Szemmel láthatóan megegyezik a gyűrűjében lévőével.
Torka már nagyon száraz, talán kérnie kellene egy kis vizet, de tudja, milyen nehezére is esik neki bármit kérni.
Vacillál még egy kicsit, de végül csak kiböki.*
- Egy kis friss víz jól esne…..

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-20, 3:42 pm

Kicsit zavartan nézi lába fonatát, ahogy visszakérdeznek s talán most először lesz valamivel élénkebb színe arcának. Pirul, bár ezt az éles szeműeknek is nehezére eshet észre venni, ez az apróság valahogy nem népe sajátja, lehet őket pirongatni, de az élénkpiros színek helyet csak valami fakó rózsaszint lehet elérni. Ritka jószág a Souhoz hasonló, de legalább nem olyan rémítően hideg, mint általában a fehér sárkányok, sőt, ha úgy vesszük neki szinte semmi köze sincs a hideghez, kivéve, amit a széllel kelteni tud, illetve tudott és majd újra fog tudni.
Viszont ahogy megküzdött a zavarával rögvest elméje bele is kapaszkodott az elhangzottakba, kicsit meg kellet magát erőltetnie, hogy azt a saját, egyedi értelmezésének megfelelővé tegye. Ha nem is elsőre, de második nekifutásra sikeresen lerendezte magában és meg is értette, csak azt nem tudta hová tenni, hogy vajon a hegeknek is el kéne tűnniük, ha ő sárkányként szerezte a sérüléseket. Önkéntelenül érinti tarkójának bal oldalát, a vékony kis rianás szerű heg nem feltűnő s ki nem is keresi nem is veszi észre, hat év alatt sokat fakult és ugyebár ott vannak a minden mozdulatra reagáló szertelen tincsek is.
- Értem! *Feleli kurtán, amolyan lemondó félén. Nem is érti igazán magát, ha nagyon akarná biztos emlékezni tudna múltjára, mindenre.. de a problémák is itt kezdődnek, mindenre. S ki tudja az a minden mennyire változtatná meg, látott már gyűlölettel mérgezett embert és nem akar ilyenné válni. Lehorgasztja a fejét, majd bocsánatkérően pillant fel, halványan meg is ingatva fejét.
- Azt még nem próbáltam, legalább is mágiával még nem, de ha nem baj nem most szeretném kipróbálni, hogy megy e vagy sem. *Érthető mód félti Kaint, ki tudja mit sikeredne összehoznia elsőre, még a végén több kárt okozna, mint hasznot s ezt végkép szeretné elkerülni. Majd megmutatja, hogy meddig jutott, de mivel úgy érzi nem dicséretre méltó tudománya, ennek időpontját még halogatja.*- Viszont, ha gondolja gyógyfüvekkel lehet egy keveset segíteni a sajgáson. *Fűzi még hozzá, de minden kétséget kizáróan vidámabban ejtve a szavakat s ez a pillanatnyi öröm meg is maradt, mert mintha némi vívódást vélt volna felfedezni a másik arcán. Meg persze arról sem feledkezhetett meg, hogy eddig, ha nem is nyíltan, de ellenségfélének volt tartva, most viszont, hogy a kard már békésen pihen, úgymond megmenekülve gazdája szorító markából, Sou is más kategóriába kerülhetett. Vagy is már nem számít ellenségnek, valahol ez jól esik számára és az végkép, hogy kérnek tőle. Fiatalos hévvel pattan föl, hogy szinte nehéz elhinni, hogy ilyen gyorsan kicsomagolta lábait és azok egy kicsit sem gémberedtek el, pedig tényleg nem.
- Máris! * Kicsit szétszórt, kicsit ingadozó, de legalább tettre kész egyéniség. Lehet, hogy a szobában van minden ami kell, de ő nem csak azt akar hozni, így az ajtón át távozik és jó negyed, ha nem fél órát van távol. Mielőtt azonban belépne kopog, határozottan, egy vizes tömlővel és egy agyagkorsóval tér vissza, meg magához ölelve két pohárral. Az asztal már meg is van, s le is pakol rá, tétován emeli meg a tömlőt, de aztán Káinra néz.
- Ebből vagy inkább pohárból? *Másnak talán eszébe sem jutna ilyet kérdezni, de ő nem más, ezt követően a kérésnek megfelelően szortírozza a hűvös és friss vizet, nem forrás víz, de legalább kútból van. Az asztalra azonban mást is lerakott, fura színű és összetört növényillatú kendőt, amit szintén a sárkány felé nyújt, reméli nem hiszik méregnek, hiszen ő is megfogta.*- Lehet akad benne még néhány szár darab, de jót tesz a fájó részeknek. * Majd visszatelepszik korábban otthagyott helyére s valahogy több önbizalommal rendelkezne.*- Kicsit gondolkoztam, a sebeken. * Pontosít.*- Előfordulhat, hogy azok megmaradnak mindkét alakban? Meg persze a varázslaton is töprengtem, apa azt mondta, hogy szavak is kelnek hozzá, de amit elértem az .. az csak úgy ment. Amikor varázsol használja ezeket a szavakat?

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-20, 5:09 pm

*Az arany sárkány nem szól. Megérti, hogy Sou bizonytalan erejében és tudásában, ő maga pedig nem akar tanítani, s talán ereje is kevés lenne hozzá.
Nem is tűnik fel neki Sou megvidámodó hangja a kard lecsatolására. Alapvetően úgy látja a fiút, mint egy pozitív, igen beszédes és közvetlen lényt. Embergyerekeknél látott ilyet sokat.
A fiú nagyon gyorsan pattan fel. Kain ettől egy kicsit öregnek érzi magát, hiszen ennyi ülés után abban a pózban ő bizonyára igencsak nehézkesen vitte volna végbe a látott mozdulatsort.
Nem is szól, csak szemmel kíséri a segítőkész gyermeket.
Gondolataiba merülve először van egyedül, mióta megölte Rodelust. Ideje kicsit gondolkodnia rajta. Helyzetén nem változtat, a falnak vetett háttal, elterülve az ágyon keresztben mélyed gondolataiba.
Fel nem foghatja, mi vihette korábbi védencét arra, hogy megpróbálja megölni őt. Korábban nem vett észre semmilyen jelet arra vonatkozóan, hogy ellenségesen viseltetne iránta.
Ezt felettébb különösnek találja, és mint régi barátot (ember szemmel nézve régi) sajnálja, valahol gyászolja is halála miatt.
Végiggondolja ismeretségüket onnantól, hogy megmentette egészen a tegnapi haláláig. Próbál hideg fejjel gondolkodni, nyüstöli magába, hogy csak egy kétlábú volt.
Mégis szorítja valami a szívét.
Hideg fej. Nem illik az árulás a képbe, ez tény. Minden tette ellenkezőjéről árulkodik.*
~Ki kellett volna faggatnom. Megint magával ragadott a harag és nem gondolkodtam.
Nem egyből megölni, hanem kiszedni belőle az okot. Ezt kellett volna tennem. És talán sikerül is, ha Nasuada nem jelenik meg ott. Ő szakította félbe a „csevejünket” Rodelussal.
Igaz, nem tehet róla. Rodelus támadása is arra utal, hogy menekülni akart. Nem megölni. Tudnia kellett, hogy egy tőrrel nem ölhet meg. Előnyt akart, hogy eltűnhessen előlem.
De miért?
Ha elmondja, amit magával vitt a sírba, megoldhattuk volna…megoldhattam volna.
Rossz vége lett ennek. Nem így kellett volna lennie. Ha kicsivel több eszem van, még most is élne….~
*Gondolataiból kopogtatás zavarja fel. Sou lép be egy vizestömlővel és egy agyagkorsóval. A kérdésre egyöntetűen válaszol. Bár nem kétli, hogy az egész tömlőt ki tudná inni, elég most a pohár is.*
- Pohár.
*Átveszi a vizet és egy hajtásra megissza. A víz hideg, kellemes, ám talán kicsit fém ízű. Minden esetre jól esik. Ahogy visszaadja a poharat, idegenkedve szemléli a gyanús külsejű és illatú kendőt. Végül csak elveszi, elvégre a gyereknek se ártott. Kezében forgatja, miközben bizony bajban van. Nem tudja, hogyan is használja. Sou kérdésére felpillant.*
- Az emberi alak is a te megnyilvánulásod. Persze, hogy megmaradhat a heg, de rajtam, a sárkány testemen már annyi van, hogy ha tehetem, inkább nem engedem megjelenni. Varázslattal el lehet érni, hogy eltűnjön.
A varázslat nincs kőbe vésve. Vannak persze megtanulható varázslatok, alapok, mikre később támaszkodhatsz, de annak, hogy mit viszel végbe erőddel, csak erődön és fantáziádon múlik.
Én szeretem a szavakat használni, hiszen maga a hang is része lehet a varázsnak. Amit teszel, egy síkon hat, amit gondolsz, egy másikon, amit kimondasz, az újabb energiákat szabadít fel, hogy megvalósuljon az, amit gondolsz és kimondasz…de én nem vagyok tanár...
Ezt hogy kell használni?
*Kérdi a kendőt mutatva.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-20, 9:03 pm

Valóban, szegezné rögvest a kérdést Kainnak vigyorogva, de nem teszi. Nem tanár, de akaratán kívül még is csak tanít valamit, ha konkrétan nem is árulja el dolgok igazi miben létét Sou számára résnyire tár sok olyan ajtót, amik előtt eddig ácsorgott, s minthogy azok nem mozdultak és kilincs nem járt hozzájuk a képzelet tájékát, magukra is hagyta. E mellet kifejezetten örül, hogy sárkánytársában nem egy professor veszett el, volt alkalma összefutni a faluban megforduló okítókkal, s biz egyik másik a nádpálcát is szerette forgatni. Saját bőrén csak egyetlen egyszer tapasztalhatta meg a szigor eme formáját, de többre nem vágyott, bár még mindig nem lépte át a határt kettejük között, magázódik.
- Lehet nem vagy tanár, de .. nekem most még is tanítottál valamit és nem csak most. De, ha jobban esik, akkor mondhatjuk azt is, hogy megerősítésre került néhány megérzésem. * Tegez, ezzel valahogy mindjárt barátságosabbnak érzi a dolgot, elvégre idegenek adják ezzel tiszteletük jelét, bár a nagyjából kiszámolható korkülönbség még meglehetősen indokolná, hogy továbbra is megadja az illő tiszteletet. Ám ha nem harapják le érte a fejét, akkor miért ne? Meg talán Kainnak is jobban esik egy barátibb hangzású szó, mint az ön és maga mondatba kevert megnevezése.*- O, azt csak úgy rá kell tenni a fájó részre, különböző gyógynövényekkel van átitatva a kendő, még anya erősködött, hogy tegyem el a fél növénykészletét. Többnyire nem árt szorosabban lekötni, de nálam bevált olyan borogatásforma módon is. * Meg is mozdult, térdre állva, hogy esetlegesen segítsen valamelyik kiválasztott fájdalmas területen elfektetni a kendőt, de aztán rá jött, hogy minden bizonnyal az ő segítsége nélkül is menni fog. De legalább a szoba levegőjét megtöltő nyers növényillatra is megszületik a válasz, ha borogatás, akkor az előbb utóbb cserére szorul, így mi más is lehetne az agyagedényben, mint a gyógylötty. Visszaereszkedik, ahogy ez a mozdulat végbement szeme megakadt a kardon, illetve inkább csak a markolatát díszítő mélyszínű kövön és rémlett neki, hogy ezt a színt már látta, kissé morcosabban fixírozta a megformált acélt. Végül beugrott neki, hogy a gyűrűvel rokonok, vagy legalább is valószínűsíthető, hogy aki a kardot kovácsolta, annak az ékszerhez is köze van. Fura, hogy ő egyikért sincs igazán oda, valahogy a kardos játékok során mindig ő maradt alul, viszont az íjászatban jeleskedett. Mondjuk a maga vékonyka kis formájával ne is nagyon akarjon test-test elleni küzdelembe belemenni, sem emberi sem pedig sárkány alakjában. Sárkány alak, ez újabb kérdés születő ágya már most érzi, a tükörképén kívül és ezzel magán kívül még nem látott más sárkány és visszaemlékezve Kain hatalmas lehet. Szívesen látná, de sem hely, sem pedig az idő nem alkalmas, mindegy, még van következő nap is.
- A kard mire kell? Mármint, gondolom az emberek között valami tartozék, vagy más .. mert ha ott van a mágia, akkor mért van szükség fegyverre. Hiszen akkor van rá lehetőség .. mm úgy megoldani a helyzetet, hogy ne folyjon vér. *Pozicíót vált, inkább felhúzva térdeit, hogy karjaival átfogva állátfogva megtartsa magát, mert a háta jelezte: nem igazán van oda ezért a görnyedt testtartásért. Bezzeg sárkánykén jó hogy nem csavarodik ki, bár ez egy kissé túlzás.*- Ez így elég naivan hangzott! * Megrázza a fejét.*- Inkább hagylak pihenni és ha nem zavarok, akkor majd akkor faggatlak, hogy jobban vagy.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-21, 2:01 pm

*Kain enyhe mosollyal veszi tudomásul, hogy magázódásból tegeződésbe vált a másik.
A „mágusnak” már csak azt kellene eltalálnia, hogy vajon a számtalan fájó rész közül melyikre helyezze azt a kis kendőt.
Hosszas hezitálás után először biztonságosabbnak gondolva, valamint próbaképpen is bal oldalára helyezi. Kellemesen hűvös érzete van az anyagnak, ahogy bőréhez simul. Lehúzza rá fekete ingét és újra Soura tekint. Éppen a kardot szemléli mélyen elgondolkodva.
Nem sejti, mik fordulnak meg a fejében, ám a tekintetből nem tervezgetést olvas ki, hogy hogyan is kaparinthatná meg a fegyvert a másik. Inkább gyermeki rácsodálkozásnak véli, habár vajmi kevés hozzáértése van a süldő sárkányok, avagy a kétlábú utódok lelki életéhez.
Végül kérdést is kap a pengével kapcsolatban.*
- Nagyon okos kérdés ez, Sou. Nem azért hordom a kardot, hogy ezzel védjem meg magam, ettől sokkal hatékonyabb fegyvereim vannak. A penge csak elrettentésként szolgál, arra az esetre, ha valaki úgy gondolná, hogy esetleg jó préda lennék. Higgyék azt, hogy meg tudom védeni magam. Emberek között pedig úgyis sokan járnak fegyverrel az oldalukon, így elvegyülnöm is könnyebb, mintha csupán fegyvertelenül járnék-kelnék közöttük.
Talán naiv gondolat volt tőled, de jó meglátás. Bár vért ontani nem kell kard….
Ha szeretnéd közelebbről megnézni, adhatok neked rá alkalmat.
*Teszi hozzá, miközben a fiú helyezkedését figyeli. Szavaira valóban kissé kimerült, de a társasága eddig hasznosnak bizonyult.*
- Már most is pihenek, és társaságod eddig hasznomra vált, hiszen ez a kendő tényleg hatásosnak tűnik a fájdalmak ellen. De hogy megjegyezzem, elég mozgalmas életed lehet, ha egy fogadós őrizetére bíznak.
Ha lenne utódom, és úton lennék, vinném magammal, hogy megtaníthassam neki, amit én tudok, vagy ha nem lenne még elég idős hozzá, hát hagynám otthonomban amellett, aki adta nekem, de nem bíznám idegenek jóindulatára.
*Helyezkedik kicsit, hiszen az emberi test jelzi, hogy kényelmetlen számára már a póz, melyet felvesz.
Meglepetésére ez kevesebb fájdalommal jár, mint amire számított.
Így ülve fejét körbeforgatva ropogtatja ki elgémberedett nyakát, majd kezeit is kissé megnyújtja, hogy izmaiba visszatérjen az élet.
Ez utóbbi kissé megviseli, hiszen a sebek húzódnak, a var mér rajtuk friss és a gyógyulás nem elég gyors.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-21, 2:49 pm

- Köszönöm! *Megereszt egy apró vigyorfélét, de ő nem túlzottan vigyori, inkább csak szolid mosolygós, mint az látszik is.*- Többnyire nem a megfelelő kérdéseket szoktam feltenni, jobban tudok hallgatni, vagy inkább szeretem figyelni azokat, akik a környezetemben vannak. *Halványan megvonja a vállát, ki nem figyelné meg a környezetét? Ám azt, hogy jobban szeret hallgatni az talán annyira nem látszik, bár feltételezni még lehet róla, de a többnyire használt szómennyiség sokszorosa a jelenleginek. Ezzel legalább csak azokat ajándékozza meg, akiket régóta ismer és barátnak nem pedig ismerősnek nevez, bár most ezek a személyek jócskán megfogyatkoztak s ezt annyiban hagyni sem igen képes. Halkan sóhajt, hiányoznak a barátai, a kötetlen beszélgetések és a hosszú órákat felölelő kirándulások, nem, nem is kirándulás, felfedező utak.
- Igazából .. annyira nem szeretem a kardokat, bár lehet csak azért mert ami eddig a kezembe került, csak fából faragott utánzat volt, de azzal sem bántam jól. Az íjat jobban kedvelem, bár azzal sem volt kellemes az első ismeretség. * No igen, szépen pirosra csípte a húr a csuklóját és néha az ujjai oda kerültek ahová nem kellet volna, de amint ráérzett, rögtön nem volt gond sem a nyílvessző megtartása, sem pedig a húz, így még csuklóvédőre sem igen volt szüksége. De azért, azt sem lehet mondani, hogy az ajánlatra nem emelte meg a fejét. Vetve még egy hosszú pillantást a kardra, mert azért nem közönséges darabnak tűnik, de innen a félhomályban azért még az esetleges mintákat is nehéz kivenni.* - De ha tényleg szabad, akkor örömmel megnézném, a falu kovácsa csak egyszerű kardokat készít, ha kér tőle valaki egyet, de rajzolt képen már láttam szépen díszítettet is. * Persze nyugton marad a helyén, nem azt mondák, hogy most rögvest nekiállhat és a hegyétől a markolat végéig megnézheti minden milliméterét a kardnak. Meg aztán nem csak ennyit szántak neki, jönnek a következő mondatok, amik egyszerre jól is esnek számára, meg is lepik és valamilyen szinten el is szomorítják. Hasonló képen már ő is feltette már ezeket kérdés formájában és nem csak magának címezve azt, hanem apjának is szegezte, de magától nem remélhetett válasz, az apja pedig nem adott neki.
- Örülök neki, ha megszáradt, akkor csak bele kell mártani a kancsóban lévőbe löttybe. * Jutott eszébe, hogy arról teljesen megfeledkezett s bár így sem egészében adta meg az információt, azért könnyedén össze lehet rakni.*- Nem volt mozgalmas és még most sem igazán az, bár mi számít annak? *Némileg lelombozódva kezdett jobb kezével köröket rajzolni a padlóra.*- Otthon nem maradhattam, a falusiak is megtudták, hogy mi vagyok és .. és ők szörnyetegnek tartják a sárkányokat, ezzel engem is. Gondolom, apa nem akart egyedül hagyni, nehogy baj történjen, itt meg csak te tudod, hogy mi vagyok és .. de azért kíváncsi vagyok mért ide jöttünk és mért itt hagyott. * A mondat vége felé egészen elhalkult a hanga, őt is bánthatnak bizonyos dolgok és a titkok azok közé tartoznak, amik hasonló viselkedést váltanak ki belőle. Kissé elment a kedve a beszélgetéstől s tekintetével is inkább ujját kíséri figyelemmel, aminek nyomán halványlila színű ív jelent meg. El is rántotta a kezét, a szalag, mert arra hasonlított a leginkább rögtön szerte is foszlott.
- Hoppá! *Teljességgel akaratán kívül cselekedett, valahogy eszébe jutott az a szalagdarab, amivel még a tavaszköszöntő ünnepségen a koszorúk többsége díszítve volt és tessék. Kissé megköszörülte a torkát, nem szeretett volna tovább magáról mesélni, egy részről mert az utóbbi idők kellemetlenül érintették, másrészről pedig nem túl sok mindennek tudott volna szolgálni. Így rögvest valami kérdés után kapott.*- Sok felé jártál már? Láttál már lebegő szigeteket? Vagy kék hajú nimfákat? * Nagyszerű téma terelés, amiben a nagyszerűség talán egyedül a hirtelenségnek köszönhető, de azért belerejtett egy kis tényleges érdeklődést. Emlékei egy része ugyan is nem a szilárd talajhoz köthető.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-21, 4:43 pm

*Csendben hallgatja a fiút. A kardokkal kapcsolatban tett megnyilvánulásával egyet is ért.*
- Azt hiszem, igazad lehet, a te alkatod inkább a távharchoz alkalmas emberi formádban, mint a verejtékes dulakodáshoz.
*Követve Sou pillantását a kardra néz. Még emlékszik, mikor szerezte. Nem könnyű dolog volt az nem is veszélytelen, hiszen háború volt, de a kard eredete maga is kalandos, mint egész élete. Kissé el is merül az emlékekben, de gyorsan visszatér a valóságba.
Szemeivel a komolyodó sárkányra tekint. Nem szól.
Elméjében kibontakozik egy elmélet arról, hogy a gyermek hogyan is került közelebbi ismeretségbe az emberi fajtával és hogyan derülhetett ki sárkány mivolta.
Megszületett egy érzés is benne, hogy talán az ember, kit apjának hív, nem tér már vissza a gyermekért. Elképzelhető, hogy látogatja majd, hiszen az „őrzőpénzt” is el kell juttatnia valahogy a fogadóshoz.
Kétsége sincs afelől, hogy az a pénzéhes ember, Arel, aki a pultnál ül nem szívjóságból vállalta a felügyeletet. Ahogy afelől sincs, hogy ha a pénzforrás elapad, nem vár jó világ a fiúra. *
- Sajnos a kétlábúak és mi régóta nem szívleljük egymást. Ez a dolog kétoldalú és nekem volt alkalmam mindkét oldalt megjárni…
*Namelyr hangja is elhalkul. Úgy érzi, többet árult el, mint szeretett volna. Neve és eme tény, erősen leszűkíti azon sárkányok körét, akire illenének az általa mondott információk.
Magát nem akarja kiadni. Jobb az inkognitó.
Szeme megakad a fiú kezén. Csak egy pillanatra látta a színes szalagszerű fényt, mégis kétsége sem lehetett arról, hogy nem a szeme káprázott. Főként, hogy Sou is észlelte ugyanazt és kezét hamarjában el is rántotta onnan, megszakítva a bűbájt, vagy illúziót…ki tudja?
- Ne ijedj meg tőle…egyszerű kis illúzió az, mely szűkebb népednek sajátja…
*Nem folytatja…bár eddig nemigen gondolkodott rajta, hogy melyik sárkány fajtához tartozhat a gyermek, ez az egyszerű tett vezeti elméjét, mintha nyomot követne.
Fehér sárkány. Ritka fajta, hívják gyöngy sárkánynak is. Különlegesek, mert készségük van az illúzióhoz. Felemeli fejét. A sötét szempár a fiú arcát kutatja.*
~Vajon tudja, hogy mit tett? Emlékszik saját származására?~
*A téma terelése minden esetre megállítja abban, hogy kérdezzen. De a kérdés, mellyel másfelé terelődik a beszélgetés, neki hoz nehéz pillanatokat. Maga előtt látja Filnoren gonosz, lebegő várát, Eronia hideg szigetét, melyet Anzarral látogatott meg még gyermek korában.
A Sárkányok Völgye. Volt és megtagadott otthona…Szemét behunyja.*
- Hosszú és nem mindig kellemes élet áll már mögöttem. Sokfelé megfordultam ezalatt és sokat is láttam…
*Nem folytatja. Szemeit kinyitja, és a mélysötét íriszekben rejtett fájdalom bújkál. Nem néz a fiúra, helyette lassan felemelkedik és az agyagedény felé indul, hogy megnedvesítse a kendőt, melyet ki is húz óvatosan inge alól.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-21, 9:04 pm

Mélyen egyetért a kardot illetően, s egyetértése jeleként határozottan bólint is. Lám, végre valahára egy személy, aki nem akarja neki azt bizonygatni, hogy menni fog csak akarni kell, a biztatás nála többnyire visszájára fordul, még annyira sem akarja az adott dolgot, mint előtte. De hogy a gondolatokból is szemezgessünk, bizony az ő buksijában is megfogant már a gondterhes gondolat, hogy meg kell szoknia ezt a helyet, mert ez nem átmeneti szállása, hanem új otthona. Mikor először erre jutott fanyar mosollyal nyugtázta, hogy talán így a legjobb. Elvégre ő elkóborolhat az erdőben, be sem kell tennie lábát a faluba és ha nagyon muszáj még eleséget is kerít magának, de családja, ott a két kicsi és a még mindig beteg bátya. Lett elég gondja családjának, ezzel együtt az is megfordult a fejében, hogy vándorútra megy, de azzal meg az örök aggodalmat és bűntudatot hagyna maga mögött. S ezzel oda jutott vissza, hogy bármit is hoz a sors, azt kénytelen lesz elfogadni
- Igen, hallottam történeteket, de nem hiszem, hogy minden sárkány gonosz, de azt sem, hogy szent. Lehet túlságosan is hasonlítunk egymásra jellemben és ez okozza a galibát .. ~ Meg persze az erőviszonyok, de vajon hogy értette azt, hogy mindkét oldalt megjárta. Lehet csak nekem tűnt kétélűnek ez a szó? Mintha mindkét oldalon élt volna és csalódott, bár még sem ez a legmegfelelőbb szó. ~ Gondolatban fejezte be a mondatot, el is töprengve rajta és tapintatból nem kérdezve rá nyíltan. Bár szinte motyogva hallatta hangját, de az éles füleknek nem okozhatott túl nagy gondot, nem úgy mint az ifjoncnak rendeznie magát rögtönzött mutatványa után. Az ilyen és ehhez hasonló véletlenekről kéne leszoknia, de jó gyorsan, már nem egyszer előfordult vele, hogy hasonlót művelt, de csak egyszer hozta anyjára majdnem a szívrohamot. ~ Szűkebb népem sajátja? ~ Miközben fejét ingatja, hogy nem ijedt meg, bár ez így kicsit értetlenül nézhet ki, hogy szóbeli magyarázatot nem fűz hozzá. De most más merre járnak gondolatai, talán ha megmutatná a zászlót, igaz, hogy még nem próbálkozott annak megalkotásával, de .. Aztán, ahogy már nem egyszer előfordult visszavonulót fúj, tekintetével elidőzik Kain alakján, ahogy felfrissíti a kendőt. Valamiért határozottan az az érzése, hogy rossz felé terelte a dolgot, ezen segíteni is szeretne.
- Mh, visszatérve .. az előbb nem ijedtem meg, csak meglepődtem, ha nem figyelek, de koncentrálok valamennyire arra, amit csinálok, akkor előfordul, hogy kreálok ezt .. azt. De persze amikor direkt szeretném, akkor nem megy ennyire könnyen, ám ezek ártalmatlanok. * Addig mindenféleképpen, amíg nem tanulja meg újra rendesen használni, hiszen mit el nem lehet érni rögtönzött álcákkal. De sok illúzió kergetett már őrületbe lelkeket, s e ténynek van köze a lassan hét évvel ezelőtti történésekhez. Sou azonban nem ezen töpreng, hanem valami egészen máson, méghozzá egy invitálás szerűségen, mert érezte a komorságot s most arra a „betegnek” nincs szüksége, inkább pozitív dolgokra. Persze tisztában van azzal, hogy nem rózsaszín habos az egész élet, de az nem létezhet, hogy nincs benne öröm.
- Ha nem vagyok túl indiszkrét, szeretsz repülni? Tudom kicsit előre rohanok, de ha jobban vagy lenne kedved egy sétarepüléshez? * Nyújtózik egyet, bele sem gondolt, hogy mennyi idő telhetett el, mióta idebent vannak, de gyomra kezdi úgy éreztetni magát, mintha üres lenne. De legalább még nem korog, s ez pozitív dolog, bár lehet meg tudná nevettetni a mikat.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-25, 5:10 pm

- Nem, én sem mondtam, hogy minden sárkány ilyen, vagy olyan.
*Tiltakozik gyorsan.
Sou motyogására nem figyel oda. Ha valamit mondani szeretne neki, úgyis megteszi élő szóval. Találkozott már olyan lényekkel, akik néha nem fejükben, hanem orruk alatt gondolkodnak, de akkor sem érezte jogosnak gondolataikban olvasni.
Mikor befejezi a kendővel a műveletet, új helyre helyezi. Ezúttal hátához csúsztatja be, nem bánja, ha az ing alatt egészen a fekete bőrnadrág övéig csúszik, úgyis ott fáj a legjobban.
Mégis, mikor fordulna vissza, meg kell az asztalban támaszkodnia, hogy meg ne rogyjon. A fájdalom újabb hulláma járja át, ezúttal lábát. A számtalan seb közül miért is ne lehetne ott is egy. Nem is beszélve szárnyairól, melyek az csata elején perzselődtek meg.
Rápillant a fiúra. Nem szeretne gyengének mutatkozni, ezért aztán lassan elengedi az asztalt és kihúzott derékkal, összeszorított fogakkal visszatér az ágyhoz. Megkönnyebbül, mikor végre lerogyhat rá. Közben hallgatja a másik szavait.*
- Éppoly sokrétű népünk, mint a kétlábúak fajai. Gondolkodásra és tettekre úgy különbözünk. Nem keresem már az okát, eme szembenállásnak, mert oly sok hasonlóságunk ellenére a külső megjelenés mindig ellentéteket fog szülni.
*Nem is kíván többet beszélni erről. Elég nyomorúságot szült már eme téma a századok alatt.*
- Készségszinten idézel meg illúziókat, akaratlagosan talán túl görcsös vagy, hogy jól menjen. Nem baj ez, idővel bizonyára menni fog tudatosan is.
~Érzi a fiú, hogy rossz a téma, melyre vetődtünk, jók az ösztönei. Talán nem is oly fiatal, mint amilyennek tűnik első látásra.~
*Bizony, a repülés az, amiért egy sárkány talán leginkább élhet. Kainnak a kék ég, a tiszta levegő távol minden földi jótól és rossztól maga a menyország.*
- Repülni? Melyikünk ne szeretne?!
*El is mosolyodik a szárnyalás gondolatára. Mióta először a levegőbe emelkedett, azóta inkább érzi magát égi teremtménynek, mint földinek.
A fiú ajánlata ugyan kissé előreszaladt, de mégis kellemes érzetet kelt benne.*
- Talán, ha elég erős leszek, beszélhetünk róla.
*Az idő múltával, a fájdalmak enyhültével egyre inkább érzi a kimerültséget magán.
Tudja, hogy pihennie kellene.*
- Ha nem bánod, nyugovóra térnék, pihenés közben gyógyulok a leggyorsabban.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-26, 9:15 am

- Remélem! ~ Meg persze majd gyakorolok. .. De van valami abban, mait Kain mond, lehet tényleg túl görcsösen szeretném használni az erőm és azért nem megy, lehet, hogy csak úgy hagyni kell megtörténni? ~ Ezen még elgondolkozik, ám hogy kapcsolatuk mért és hogyan is siklott az emberekkel vakvágányra nem feszegeti. Érdekelni nem is kicsit érdekli, de azon kívül, hogy érveket hallana, a másiknak nem is esne olyan jól felidézni a múltat s ekkor jut eszébe egy újabb kérdés, de ténylegesen feltenni már nem teszi fel. ~ Vajon hány éves lehet, nem tűnik öregnek, de ez a sárkányoknál lehet másképpen működik .. ehm, vajon én hány éves vagyok? Tiszta szerencse, hogy legalább a nevemre emlékszem. ~ Valóban, bár annak is csak egy hárombetűs részére, de ez igazán részletkérdés. Gondolatait meglepetten hagyja ott, valahogy úgy volt a repüléssel, mint más a sóskával, elvégre azt az étket sem szereti mindenki, hát előfordulhat, hogy egyes fajtabéliek így vannak a repüléssel. Az elhangzottak viszont valahogy erre rácáfolni látszanak, elvégre az istenek nem adtak volna nekik szárnyakat, ha nem kellene repülniük, vagy legalább is most egy hasonló gondolat hangoztatja ezt fejecskéjében.
- Persze, mindenféle képen csak akkor. * Mosolyodik el valamivel jobban, aztán összerendezi tagjait, majd fel is egyenesedik éppen csak nyújtózva egyet.*- Természetesen! Jó pihenést! *Gyorsan és illedelmesen köszönt el és cselekedett is, az egyik pillanatban még a szoba közepén szobrozott a másikban már az ajtóban áll, mielőtt azonban kilépett volna még hátranézett és még integetett is. Szívesen maradt volna még, de megérti, hogy Kainnak pihenésre van szüksége s e mellet még a tulajdon hasa is kezd egyre követelődzőbb lenni. Jobb is volt így, ám az idő sem állt meg, az ég egy sötétülő köntöst készül felhúzni magára és ez eszébe juttatja, úgy ahogy elmulasztott kötelezettségét is. Az irányt elsőként az istálló felé veszi és a nem is olyan sok patás között hamar rá is akad Sárgára, akitől kedveskedő fülvakargatás közepette kér bocsánatot. Gondoskodik az éjszakai betevőjéről, vizéről és még be is köti, mivel az istállófiút valamiért nem szívleli, Sou nem igazán érti, hogy mi lehet ennek oka. Viszont mire végez az ő hasa is világosan a tudtára adja, hogy ideje lenne ennie, jó hangosan kordul meg, pironkodva pillant körbe, de senki.
A nap hátralevő része némileg egyhangúan telik számára ebédvacsorázik, aztán a fogadós nem mulasztja el közölni vele, hogy lehetőleg még csak meg se forduljon a fejében, hogy kimerészkedik a fogadóból. Mivel lent a mosogatáson kívül amúgy sem vállalt volna el mást, inkább bezárkózott a szobájába, végig nézte a naplementét, gyönyörködve abban amit az ablakából lehetett látni, majd más felé terelte figyelmét. Bizony, megpróbálta nem kisebb dolgokat megalkotni, kezdet egészen jól mulatni, amikor utolsó almája is szertefoszlott, hogy mára ennyi volt. Az ablak alá tornászta az ágyat és elheveredve rajta élvezte a hold ezüstös fényét, igaz alakja messze nem volt telt, de így is szép volt .. valahogy mindig is jobban szerette a holdat.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-26, 5:24 pm

*Kain nem vár sokat, érzi, amint tagjait jóleső fáradtság lepi el. Nem teketóriázik, úgy ruhástól végighever az ágyon. Hátát kellemesen hűti a rajta lévő gyógyfüves kendő. Nyomban el is nyomja az álom.
Az első órákat szinte ájultan alussza végig, mozdulatlanul. Később fájdalomra ébred, ezúttal már lábán.
Álmosan eltámolyog az asztalig és újra frissíti a kendőt. Ezt még párszor végrehajtja az éjjel folyamán.
Nem látja már sem a naplementét, sem a holdfényt. Ahogy kezd teste magához térni, úgy szabadul fel csapongó lelke is és a legutolsó élmény oly mélyen ég bele, hogy ki nem törölheti senki. Nem a kis Sou az, aki álmában kísérti.
A kék sárkánnyal álmodik, újra, meg újra megküzdenek egymással. Megöli, összetöri, hallja, ahogy ropognak a csontjai, de a sárkány újra és újra ellene szegül, gyűlölettel teli szemeit nem tudja kikerülni.
Áruló! Hazaáruló, saját fajodat árultad el! Nincs annál alantasabb lény, ki saját fajtája ellen másikat részesít előnyben.
A szavak csak ismétlődtek, a kék sárkányból fekete lesz, majd vörös, majd fehér, majd arany, az összes létező sárkány mind, ugyanazt ismételgeti..
Verejtékben fürödve ébred számtalanszor, de a fáradtság újra, meg újra legyűri.
Végül mikor felébred, már betűz a nap alkalmi szobájába.
Lassan ébred, de amikor felkel, alig érez fájdalmat. Érzi, hogy bár még nem gyógyult meg teljesen, de az erő lassan visszatért belé.
Álmos szemekkel, hunyorogva ül fel az ágyon. Megropogtatja tagjait, de óvatosan, mert némelyik mozdulatnál a sebek még jelzik, hogy nem tűntek el teljesen.
Feláll, és az asztalhoz megy. Belebámul az agyagedénybe. Már szinte teljesen üres. A kendőt leteszi mellé.
Kardját oldalára csatolja. Sebeit emberi alkatáról eltűnteti, fekete kabátját pedig magára ölti.
Így tárja ki az ajtót. A nappali világosság váratlanul éri a benti homály után. Hunyorogva szemlélődik az ajtóban a bokrokon keresztül. Végül bezárja az ajtót és félrehajtva a növényeket elindul kifelé.
Az erdő felé veszi az irányt. Lassan lépdel, óvatosan. Gyomra komoly korgással jelzi, hogy már egy napja nem evett és követeli a jussát.
Gondolatai közben a fiú körül járnak. Kíváncsi lenne a múltjára.*

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-26, 7:47 pm

A hold ezüstje mintha ellepte volna a parányi szobát, puha paplanként terülve egy gyermekére, kedvesen táncolva meg az enyhe légáramban a tincseken. Ezek a lények, a gyöngy sárkányok éjjel a legszebbek, mikor amúgy mattabb pikkelyeiken végigsuhan ez a fátyolos fény, egyszerű szépség, de ahogyan a táncoló szentjánosbogarak ez is képes volt hajdanán megbabonázni másokat. S most elvétve lehet egyre is akadni, szétszóródtak, csalódottak és csak léteznek, hogy egyszer újra összefogja őket egy, egy közülük és nem más.
Ez az érzés valahol Souban is bujkál s mikor nem tudatosan irányítja cselekedeteit, sokkal de sokkal közelebb van hozzá múltja, amit ő is igen szívesen újra megismerne. Az ő álma sem nyugodt, mintha csak az álmot hozó eldöntötte volna, hogy a mai szép estén az egy fedél alatt lévő sárkányokat meggyötri, a különbség annyi, hogy az ifjonc sárkány nem ébredt fel. Jobbra, balra ingázott, reggelre teljesen beletekeredve a takarójába, letúrva az alá terített plédek hányadát, még a párnákat is jó messzire taszította s még csak nem is sejtette, hogy ehhez a szelet használta. De semmi új és semmivel sem volt több a rémképek száma, tartalma. A Nap kéretlen kukkantott be fényes sugaraival az ablakon, mit sem törődve azzal, hogy a kölyök csak nemrég szabadította meg elméjét a gyötrő múlttól és látott neki a pihenésnek. Arcát ösztönösen fordította lefelé és húzta volna, vagy a párnát vagy a takarót fejére, de tollas darab sehol sem volt és másik keze zsibbadtan jelezte, hogy fogságban van. Most, hogy ezt felfedezte addig-addig mozgott, míg szó szerint letolatott az ágyról, a takaró béklyója engedett, ő pedig halakat nyekkent, ahogy földet, illetve padlót ért. Kótyagosan ült vissza az ágy szélére, majd meredten nézte az ajtót, végül neki látott a reggeli munkamenetnek. A kancsóban víz volt, töltött hát a tálba és megmosdott, majd az ovális tükör elé lépett és próbált valamit kezdeni szénaboglyára hajazó frizurájával.
~ Mi lenne ha..~ Ujjai a hideg üvegfalnak nyomódtak, alig párát húzva mellettük. Igazából nem is igen tudja mit szeretni, talán kivetíteni a tükörre álmai képét, de persze ez nem megy, elsőre semmiképpen. ~ Ne akarjam, ne akarja, de igen is … hah, csak hagyjam megtörténni, ahogy azt tegnap már letisztáztam magamban. ~ Nagy levegőt vett, majd lassan kifújta, még a szemét is lehunyta, hogy könnyebben felidézhesse a képeket s mikor kinyitotta a szemét ott volt, ott volt a templom és az azt nyaldosó lángok. Azonban homályos volt s nem is hosszú életű, ahogy megjelent a bestia a kép, mint az elért vászon szétmállott. ~ Menni fog ez és meg fogom tudni ki az a sárkány és legalább annyit megtudok tőle, hogy miért. ~ Nézett eltökélten tükörképe szemébe, aztán befejezte az öltözködést és indult is volna le, mikor a lépcső tetején szó szerint belefutott a kocsmárosba. Néhány perc telt csal el és még mindig hitetlenkedve nézte szobája padlóját, a reggelitől is elment a kedve, rögtönzött szobafogság, csak tudná miért.
Külseje ellenére viszont ő sem egy szent, bár most szép summát ér, mint megőrzendő egyén. De a szobának van mindjárt két ablak és egyiken sincs rács, no meg a fogadós annyit mondott, hogy ne merészelje kitenni a lábát az ajtón, az ablakról nem esett szó. Tériszonnyal nem küzd, hát először csak a párkányra ült ki, aztán felmérte merre is a legzökkenőmentesebb lefelé és meg is indult. Bár meg megállt gyönyörködni az éledező erdő vad zöld színeiben, aztán szentelt néhány pillantást az alant elterülő dolgokra is, mint párkány, bokor, Kain. ~ Kain? .. Már fent van, végül is nincs már olyan korán, de azt hittem legalább délig fog aludni. ~ Ekkor csúszik ki hóna alól csizmája és ér földet halk puffanással. ~ Hoppá! ~ Aztán néhány perc múlva Sou is két lábbal áll a földön s már lábát gyömöszöli a szökevény lábbelikbe, óvakodva szinte elillan a fogadó falától, emlékezve még merre tartott a másik sárkány. Bár lehet észre is vette, minden esetre halvány azzal a tudattal, hogy megint zavarja, azért csak köszönti, amint megleli.
- Jó reggelt! Jobban érzed már magad, ha esetleg még szükséged lenne olyan löttyre szívesen keverek még, van még alapanyag.

Tárgy: Re: A fogadó 2010-05-27, 1:52 pm

*Óvatosan halad. Nyílt terület ez, nem nehéz észrevenni a rajta baktatót. Éles érzékei lépteket észlelnek, és egyben érzi a másik sárkány jelenlétét is. Tesz még pár lépést, majd megáll és szembefordul azzal, aki követi. Ki más lehetne, mint Sou, a tegnapi kis segítője.
Hosszú haját kisepri arcából, mert a feltámadó szól belefújta azt.
Fekete bőr öltözéke szinte vonzza a napsugarakat, de tudja, hogy az erdőben jól fog jönni.
Csendben bevárja a fiút.*
- Jó reggelt! Köszönöm, már sokkal jobb.
*Nem kenyere a nagy hálálkodás, tudja, ugyanezt ő talán nem tette volna meg, bár egy süldő sárkány még az ő szívét is meglágyíthatja.
Végignéz a fiún, miközben gyomra ismét hangos morgást hallat.*
- Reggeliztél? Ha nem, velem tarthatnál egy kis vadászatra. Egyenlőre csak emberi formában….repüléssel még nem próbálkoznék.
*Közben orrával mélyet szív a még mindig friss levegőből. Szemeivel az erdő sötétzöld, árnyas kontúrjait pásztázza. Ezen a dús növényzetű, életteli területen rengeteg vad van. Bár sárkányként a levegőből jóval könnyebb elejteni őket, de vadászott ő már két lábon is. Mindössze más taktikával kell becserkészni a vadat és levadászni.
Visszanéz Soura. Eszébe jut, hogy előző nap épp azt bizonygatta, hogy az erdő nem a gyerekeknek való, de most ő is ott lesz mellette.
Időszerű lenne elindulni.
Megvárja, hogy a másik igent mondjon, ám a nem tart vele, akkor is csak vállat vonna és elindul az erdő sötétje felé.
Percről percre közelebb kerülnek a fákhoz és Kain percről percre érzi, ahogy nő benne az erő. Mintha a friss levegő, a természet táplálná korábban apadozó varázserejét, vagy testének erejét. Léptei ruganyosabbakká válnak, pupillái kitágulnak, fekete haja fényesebbé válik.
A fogadó felé vadnyomok vezetnek az erdő szélétől, majd ugyanezek vissza is.
Leguggol, ujjait a földbe vájja, az egyik nyomban, majd megszagolja őket.
Felnéz az erdő felé. Ismeri a nyomokat. Vadkan, és még frissek a nyomok. Pirkadatkor járhatott erre.
Az arany sárkányban lejátszódik egy éjjeli jelenet, amint a fogadó konyhakertjét áttörve egy jókora vadkan lakmározik Arel zöldségeiből.
El tudja képzelni, mekkora lesz a fogadós dühe, amikor majd észreveszi a dúlást a kertben.
Tudja, hogy a vadkan most az árnyak között pihenhet, és ideális célpontot nyújt neki.
Int Sounak, ha még ott áll a közelben, hogy induljanak.*

» Tűz fogadó
» Vén kujon fogadó
» Csillagfény fogadó
» Fehér lady fogadó
» Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)