LANURIA
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Homehttp://newagelaGalleryKeresésRegisztrációBelépés

 

 Lanur-hegység

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
SzerzőÜzenet
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 857
Életkor : 42

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-03-07, 9:14 pm

//Valturaan//

Valturaan nem okoz meglepetést, hozza a zavarba ejtő és büszke taknyos sárkányt ahogy kell. De most leforrázom a kölyök kedélyét.
- Ami a húst illeti tényleg lehoztam ide, de a többit nem. A csontokat belsőségeket, amikre gyanítom finnyásan tekintesz.
További szavain, jókat nevetek, valószínűleg nem ezt várja tőlem.
- Természetesen bejössz, de készülj fel rá hogy nem rejtjük kilétedet, mivel rengeteget lófráltál a területük közelében tuti tudják mi vagy. Csak hova nem tudnak tenni jelenleg. Ha a tényleg az én kölköm lennél ekkora ostobaságot nem szóltál volna. Mert az első beszólásodnál elvernélek. Semmi hirtelen már a pihenéses evésnél közöltem veled hogy elf alakban akarlak látni mire utazni készülünk vagy megnyúzlak. Szóval se hirtelen se szeszély, tény hogy gyalog megyünk le. Ne fenyegess olyasmivel, amit nem tartasz be, már ha nem akarod Larysnál kihúzni a gyufát. Gyakorlatilag tévedésben élsz a víz nektek kell, én jól elvagyok nélküle. Ami meg az ő tiszteletét illeti, már megint te kezeled, úgy mintha a védelmedre szorulna velem szemben. Vajon melyikünk is az aki lekicsinyíti a képességeit? Meghibbantál? Növényeken akarsz élni hús helyett? A vadászat öröme a préda elfogyasztásáról szól, és nem az oktalan ölésről. Nem vadászok túl, de nem is leszek senki és semmi vacsorája nyavalyás kölök.
Mondom a távozó sárkány hátának, de elvigyorodom hisz a kölyök továbbra se fél tőlem, noha tudja hogy könnyen elpusztíthatnám. És ez bizony jó.
- Még hogy romlott gondolkodás, zizi kölök.
Amint visszatért a holmikkal és a kajával csak azért is sárkányosan evett, mint egy kötekedve velem. Larysst közvetlenül kínálja noha a lány épp a vízkészletüket tölti fel. A néma invitálást csak egy fejrázással hárítom el, hisz harmadik felünk tényleg felfalt mindent odafent. Amíg ők ettek egy kisebb vízadagot húztam magamhoz mágiával, és játszani kezdtem vele. Kezdetnek két rövid botot formáztam belőle és pár mozdulatot végig harcoltam vele, majd egy hirtelen váltással ostorszerűvé változtattam, és így folytattam a táncot. Mire ők végeztek, egy apró jég-víz szivárvány virágot nyújtottam át Laryssnak, jelentősen megnövelve a tartósságát, hogy pár évig megmaradjon, gyanítom nem fog neki gondot okozni a tartósságának meghosszabbítása. Laryss aggódó szavai vidámságot lopnak a szívembe.
- Nem haragszom rá, ha nem tenné ezeket a dolgokat jobban aggódnék érte és érted. A félelmein akor tudunk segíteni ha elmondja azokat, ha nem teszi mi sem tehetünk semmit érte. Hiába várná.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 261

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-03-10, 12:43 pm

// Shuga //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Csendes maradt az ifjú - aggasztó mód csendes, noha Laryss legigazabb ismeretei szerint már rengeteg aprócska, ám hatalmas egésszé összeállni képes történés-szeletet mértek ki számára az elmúlt percek. Nem értette a leány, miért maradt hallgatag, hisz' jól tudta, szívének ármánnyal megkent, rejtélyekkel teli tolvaja még étkezés közben is képes lett volna megadni Shuga Melfyomer-nek a magáét, amelyet a démonlény azonban azelőtt sem kapott meg, hogy az ifjú bement volna rögtönzött, korábbi hálótermükbe, hogy kiköltöztesse onnan megmaradt élelmüket. Ez pedig különös jel volt, akárcsak a hallgatás, amellyel társult, s a gyógyítónak mindösszesen két lehetséges magyarázat fordult meg lázasan dolgozó elméjében, mialatt bezárta-bekötötte a csomagok száját, ellenőrizte azokat, s oda-odahajolt a feléje tartott rögtönzött nyárshoz, hogy fejadagjából elemeljen. Valturaan pedig fáradhatatlanul tartotta a nőstényelf felé a botot, s másikával saját élelmének eltüntetését segítette. A még frissnek ítélt hús nedve, szaftja ezúttal is bőséggel csordogált, s a fióka csakhamar éppoly' felfordulást hagyott maga körül, és magán, mint egy-két órával ezelőtt. Azonban szótlansága nem a leány első gyanúját támasztotta alá - nem, hiszen puszta fáradtság aligha állíthatta volna meg a jégszemű ifjút, ki évekkel ezelőtt is gyakran addig űzte-hajtotta magát, amíg jártányi ereje sem maradt, s kettős szemhéja ellentmondást nem tűrően csukódott le. Addig azonban, eljutnia is kellett, s az utolsó éjszakájának biztonsága némi erőt kölcsönzött számára. Erőt ahhoz, hogy folytassa feladatait, vigyázza a leány épségét, s harcoljék a barnaköpenyessel - bár eme harcot cseppet sem a minap megesettekhez hasonlóan kívánta folytatni; ezzel pedig el is érkeztünk az Ibolyaszemű második gondolatához. Ugyanis a fegyverek és élek különös kedvelője megannyi ismeretre szert tett már a sárkányt illetően, s nem kellett sokat töprengenie rajta, miért viselkedhet ily' szokatlanul, ha nem számolnak kimerültségével, s szemmel látható félelmeivel, melyekről nem hajlandó beszélni sem - mert bizony akadt egy közöttük, melyet értett már a leány; akadt, s létezése rögvest felfedte magát első közös estéjükön. Nem maradt rejtvén, ahogyan Valturaan Kétlábúak szemével szinte olvashatatlan megbánása sem, mely Laryss felé irányíttatott, s afelé, hogy megtagadta szavait, s ártott épségének, lelkének, tettekkel, csalódás-okozással. Csalódást okozott a démon-teremtménnyel való küzdelmében, s nem azért, mert nem vezethette saját magát győzelemre, ó nem... azért rengette meg a tünde beléje vetett hitét, mert kegyetlenséget, s mérhetetlen dühöt látott áradni mozdulataiból, melyet nem talált hozzá méltónak, nem talált hozzá illőnek, hiszen nem erre tanította, s nem e hidegvérűségéről vált nevezetessé az ibolya szemekben - hanem éppen annak hátborzongató hiánya miatt. Hiánya? Talán elnyomása? Nem... Laryss egészen biztos volt benne, hogy választottja örökkön örökké átkozta volna magát, ha kioltja a mágus életét; ha megfoszt egy lelket a neki szánt testtől, lett légyen az bárki, bármely nép tagja. Mert vér, bármily' hihetetlenül is hangzik, nem tapadt a hószínű karmokhoz másként, csak vadászat, s önvédelem nyomán. Nem terhelte gyilkosság az ifjú vállát, s mindkettejük bensőjében alaposan elrejtőzött ennek valódi oka. Most pedig, Valturaan hallgatott. Hallgatott, mert őrölte magát tettei, s gondolatai között; és esze ágában sem állott újra megrémíteni a Csupaszbőrű leányt, újra szembenézni a halálra vált arccal, s a hasogató, mindent betöltő hiba-vétés megtagadhatatlan tudatával. Ezért hát mondhatott volna bármit a mágus-teremtmény, s bármikor. Akár folyvást beszélhetett is volna, az ifjú akkor sem nyitotta volna ajkait azért, hogy felszólaljék - csak evett tovább, Laryss közelségében keresvén láthatatlan menedéket, s minden mozzanatát megválogatván, mintha attól tartana, a régen-látott-kedves, a sokáig-keresett, az elveszettnek-hitt menten elrohan, menekül tőle, ha erre indítékot szolgáltat.
- Nem Valturaan gondolkodása volt romlott, Shuga. - sóhajtotta a gyógyító, miután nem akarta tovább vizsgálni a válaszolni ekkor sem kívánó kis fehér ál-alakjának étkezés nyomaitól terhes látványát - Akkor sem akart, és... - mutatott az ifjú felé, noha taglejtésében inkább kimerültség, s szeretet tükröződött, mintsem harag - jól láthatóan, most sem akar lemondani a húsról, azért, hogy ne oltson ki életet. Bevallom, egy kicsit csalódtam, hogy csendben maradt. Hogy csendben maradsz. - intézte a tűhegyes, nedvességtől csillogó fogaknak, s az azokat hordozó, sápadt orcának azt az egyetlen, rövidke mondatot, mielőtt visszafordult volna a mágus felé - Már vártam azt a mondatot, amiben kifejti, hogy mennyire nincs is igazad és micsoda ostobaságokat beszélsz, hiszen szerintem még a növényeknek is van lelkük, és őket sem szabad ok nélkül betakarítani... 
A fiókának azonban szemmel láthatólag cseppet sem tetszett a társalgás alakulása, még akkor sem, ha ő maga egyelőre nem kívánt részt venni benne. S bár nem akadályozta volna meg oly' módon, hogy megriassza a leányt, a nyársakat azért még sietve közelebb tolta hozzá, mintha azt remélné, folytatja az evést, s elengedi e kínos, általa nem megvitatni óhajtott felvetések, s eszmék tárgyalását - legalábbis nem Shuga előtt akart volna foglalkozni velük. Laryss hegyes füleinek hallatára bármikor beszélt volna róluk, s tovább gondolta volna őket; elmagyarázta volna, mivel bővítette gondolatsorait, amíg külön voltak, s miféle tapasztalások segítették hozzá, hogy folytassa az elmélkedést. Igen, erről is beszámolt volna az oly régen vágyott közelségnek, az otthon, hova-tartozás, bizalom hatására, melyet mind-mind erővel, s kitartással vívtak ki maguknak egymással szemben - és egymásban. Azonban nem most. És Valturaan azt sem akarta, hogy Laryss megtegye.
- Val? - értetlenkedett a leány, miközben kissé eltolta magától a nyársakat, ám választ e kissé zaklatott kérdésre sem kapott, azt leszámítván, hogy az ifjú ragadozó, tettének következményét látván a zavarodott, nyugtalan, s mégis fakónak tetsző leányon, menten elfordította fejét.
A nyársakat megtartotta a nőstényelf előtt, s ő maga is evett tovább, beletörődvén mindabba, mely ezek után még elhagyhatja a rózsás ajkakat. Hiszen nem állíthatta meg - nem úgy, hogy ne okozna fájdalmat számára, s arra bizony, e pillanatokban lett volna legkevésbé szüksége. Látta a sárkány, miként telt meg könnyekkel az ibolya tekintet, midőn hátborzongató ébredésének tanúja lett, s kedves volt lelkének az aggodalom, melyben részesítették. Kedves, ám elég. Elég volt, úgy vélte. Talán túl sok is annak az aprócska, hevesen dobogó szívnek, melynek csupán nyugalmat hozott volna, ha módjában áll. Annak a szívnek, minek tulajdonosa most kétségek közepette próbálta visszanyerni józanságát a féltések tajtékos tengerén evezvén, s a Jégszemű látta ezt. Látta Laryss haloványan felsejlő, rejteni próbált kínjait, és e tudás még inkább hallgatásra sarkallta őt.
- Azt hiszem - folytatta a gyógyító, miután hiába várt, s az ifjút engesztelni próbálván, mégiscsak elvett egy darabka sült húst... mintha tudta volna, ingoványos a talaj, hol csónakjából kilépni készült, s következő szavai csupán csak még inkább próbára teszik a sárkány türelmét, sajátjával egyetemben -, mielőtt elment volna, arra gondolt, hogy a pazarlást és felesleges öldöklést veti meg, amire tanították. Azt az eszmét, ami szerint ők... ti minden más élő felett álltok, és azt tesztek, amit kívántok. - mondotta, ekkor pedig, mintha erőt vett volna magán, lénye szeretettel, kedvességgel kezdett megtelni, noha hangja nem vesztette el tompa élét ekkor sem - Szereti a belsőségeket. És az agyvelőt is. Nem is gondolnád, mennyire. De sosem mondaná el, több okból sem. Például, benne van az a szó. Tudod... Szeretni valamit - vagy valakit. - magyarázta, majd pedig még egyszer megszólalt - Nem is tudom, hogy nekem mikor mondta utoljára.
Való igaz, hogy ő maga sem éppen gyakran használta e különös szót. Nem használta, hiszen úgy vélte, a ragadozóval szemben sokkalta hatásosabb, ha tettekkel, gondolatokkal fejti ki mélyebb értelmeit, s szándékain keresztül tolmácsolja számára odaadását, hűségét, gondoskodását, törődését, s olykor (azazhogy gyakran...) bizony, kisebb-nagyobb dorgálásait is. Ez vezérelte akkor is, amikor összezártságban, önkényes bebörtönöztetésükben minden egyes alkalommal, amikor csontokhoz jutott, addig nem nyugodhatott, amíg mindegyikből ki nem nyerte az értékes velőt, s meg nem lepte vele az ifjút, ki baljós, szörnyűséges állapota ellenére ott segített neki, ahol tudott, s ha ébren lelte, úgy a konyhából távozó illatokhoz is történés társíthatott, ahogyan a tiszta ruhákhoz, s a rendezetté tett otthonhoz is. Laryss lelkét simogatták e nem várt, nem remélt, keserédes felfedezések, melyek rossz ízüket nem az elvégzett munka - kifogástalan - minőségéből nyerték, hanem sokkalta inkább abból, hogy Valturaan nem tartalékolta erejét, akkor sem, ha megtiltotta neki, hogy másként cselekedjék. Nem tartalékolta, mert ő ekképpen szerette a leányt. Ekképpen, és még megannyi módon. Télikert-gondozással, teafőzéssel, öleléssel, és csókkal is. Nem volt tehát szemrehányás az a mondat, noha nem is hozta meg a kívánt eredményt: az ifjú továbbra is csendes maradt, s testtartásából a leány azután még több fájdalmat olvasott ki... mintha amaz komolyan vette volna, s nem értette volna, miért küzd vele a nőstényelf. Mintha nem látta volna, próbálkozik; s azért próbálkozik, mert már jó idege csak hallgat.
És ő hallgatott. Akkor is, midőn az utolsó darab húst is eltüntette, s nem maradt más hátra, minthogy a mágust, s annak különös táncát figyelje, melyhez foghatót bizony még senki sem tanított neki, s látni sem láthatta oly' sokszor, ha most értetlenül nézte őt, s az áramló-hajló-formálódó vizet a barnaköpenyes ujjai között. Azt a jelenséget, melyet Laryss már nyomon követett egy ideje, s ő részesült oly szerencsében, hogy felismerhesse, mire való, mi céllal szolgál, és miért is tárul szemük elé e nem-mindennapi látvány. Hiszen a gyógyító már tudta azt, amit a magára hagyott ifjú nem - tudta, s ismerte a sárkányok táncát; szoros kötelékét a varázslattal, melyet szavak nélkül műveltek. Négy éve volt megtanulni, mit miért, s hogyan vittek véghez, ahogyan ők is tovább művelték magukat általa - ahhoz pedig, hogy mi végre is fogott ilyesfélébe most a mágus, kétsége sem férhetett. Meg akarta mutatni a jégszemű ifjúnak fajtája örökségét, s szokásait. És ez megmelengette a Pengeéleket is, melyeket a zilált elméjű Jégvirág hordozott magán. A leány arcára öröm költözött, midőn átnyújtották neki a tánc eredményét: azt a szivárványfényben úszó jég-, s víz- virágot, a csillogó, áttetsző szirmokat, melyek oly varázsból születtek, mit kétlábú-test sohasem bírhatott volna el. Laryss tenyerébe fogadta az ajándékot, s puha, kisimult, hószínű orcáját az ifjú felé fordítván, odatartotta neki a nyársak mellett, hadd szemlélje meg.
- Köszönöm, Shuga. - mondotta hálálja jeléül - Vigyázni fogok rá, amíg élek.
S noha a látvány igencsak lenyűgöző volt, Valturaan zavarodott lelke nem osztotta a leány örömét. Már-már kritikusan, kétkedőn szemlélte az ajándékot, s bár igazán ínyre vált volna, ha kiveheti a nőstényelf kezéből, s a mágushoz vághatja, kezei nem mozdultak... Egyikük még mindig Laryss élelmét tartotta, a nyársakat; másikuk pedig egyáltalán nem a csillanó varázs-virág után nyúlt, ó, nem - a hószín tenyér a gyógyító arcát kereste, s a haraggal telt jég-szemekben mérhetetlen védelmezési vágy szikrázott fel. Tiszteletben kellett tartania Laryss boldogságát, s esze ágában sem állott elvennie tőle, nem, dehogy! Inkább megsimította az Ibolyaszemű arcát, s hagyta, hogy Laryss halk sóhaj közepette az étkezéstől sikamlós bőrhöz simuljék. E gesztus, s Valturaan leplezhetetlen döbbenete végül, úgy festett, egy időre gátat szabott az ifjú gyűlő haragjának, s ő, látván a leány megkönnyebbülését, elhatározta magát, s megszólalt.
- Taleerattää.
Egyetlen ige volt, melyet mondani kívánt, s mely valóban alaposan megtisztította őket, beleértve viseletüket, bőrüket, s mindenüket. Laryss úgy érezte magát, mintha alapos fürdőt vett volna, s e második ajándék is igazán kedvére valónak bizonyult, ezt pedig halovány mosolya is jelezte, s az, ahogyan egyik kezébe áthelyezevén a gyönyörűséges virágot, másikkal végigsimított az ifjú sárkány ujjain, hálából. Valturaan-nak több sem kellett: megállíthatatlanul szívta magába a leány örömét, s szúrós, dühös pillantást vetvén a barnaköpenyesre, odahajolt a gyógyítóhoz, hogy orrukat, fejüket összeérinthessék, s azután ő belé diktálhassa a maradék élelmet... csakhogy Laryss nem volt ostoba. Élénken élt-hullámzott benne a borzalmakkal teli tegnap, s számított reá, hogy a démonlény gesztusa nem marad megtorlatlanul. Megfordult a fejében, hogy Shuga talán éppúgy próbálkozásként is teremtette a virágot, mint tanulságként - próbálkozásként arra, hogy szóra, felcsattanásra bírhassa a fiókát, s tanulságként, hogy megismertethesse fajtája titkaival. S ha valóban e két célt szolgálta, úgy ekkor mindkettő beteljesült; ugyanis Laryss látta a mágusnak szegezett, figyelmeztető, éles, hideg pillantást, s hallani vélte az elfojtott morgást is, mely az ifjú torkából tört elő. Ám nem várta meg, míg azok ismét egymásnak esnek, egyenesen eltolta magától a fehér sárkányt, s noha szavaiba továbbra is aggodalom vegyült, és örömétől sem sikerült teljesen megszabadulnia, a figyelmeztetés feketén-fehéren reájuk teríttetett, akár egy súlyos lepel, mely az elf leány lelkének terheit cipeli.
- Az én tűrőképességem is véges, fenevadak... - mondotta tehát, szeretettel, s fegyelmezéssel, ekkor pedig elvette a nyársakat Valturaan kezéből, s nekilátott, hogy egymaga fejezze be második reggelijét.
Azonban éppen csak ajkához emelte a húst, midőn a sárkány fújt egyet, s morgása felerősödött. A jégszínű szemek türelmetlenséggel teltek meg, s nem rejtették már magukba a felhalmozódott haragot, mely a mágus ellen irányult. Valturaan legszívesebben ott folytatta volna küzdelmüket, ahol a minap abbahagyták, azonban még Laryss visszautasítása ellenére sem kockáztatta volna meg; hiszen mindennél jobban félte az Ibolyaszemű elvesztését, félt volna bánatot, keserűséget, fájdalmat okozni, s e félelem némiképpen visszaszorította fékezhetetlennek hitt indulatait. E félelem is azok közé tartozott, amelyekről nem kívánt beszélni, s ezúttal bensőjének fortyogágást sem fejezhette ki szavakkal, s tettekkel - vagy talán mégis? Az eltaszított kezek indultak, s felvették a két csomagot, melyet Shuga Melfyomer hozott el Jégkarom-csúcsról. Felvették azokat, s az ifjú vállára vette őket, miközben elszakította tekintetét a sejtéstől feszülő mellkasú, ám mégis meglepettnek tűnő leányról; majd pedig a mágusszerzetre emelte azokat, támadón, vádlón, figyelmeztető csillogással, mialatt feléje indult, hogy az utolsó pillanatban mégis csak elhaladjék mellette, a meredek, veszélyes kijárat felé tartván. És Laryss ekkor már felfedezte a sárkányt övező problémák kuszaságának súlyosságát. Későn bár, de ráébredt, azonban nem érzett magában erőt ahhoz, hogy ismét felcsattanjék, mint a minap. Nem, a leány ezt a napot már nem úgy akarta eltölteni, s ez halovány, fakó, reménykedő hanghordozásán is igencsak megmutatkozott. S ha az ifjú nem került volna indulatai gyűrűjébe, melyek egyre csak azt sugallták neki, forduljék meg, s támadjon a mágus-teremtményre... ha nem kötötte volna le minden erejét, hogy ennek ellenálljék, akkor bizony, szánta volna a leányt, s bűntudata is erősödött volna.
- Azt sem tudod, Shuga merre menne! - próbálkozott Laryss, midőn az említett felé pillantott, ám mintha még arra sem maradt volna lélekjelenléte, hogy felálljék, s egyik kezében a virággal, másikban a nyársakkal, ültében folytatta tovább - És éppen az előbb mondtam, hogy véges a tűrőképességem...
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 857
Életkor : 42

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-03-18, 7:40 pm

//Valturaan//

Vaturan néma maradt a szavaimra, de a feszültség nőt ahogy a haragja is .Így még ha akartam volna se tudom kihagyni az evést, noha ők ezt nem épp így képzelték el. Ahogy a haragja elér  lassan szívom magamba azt, és hogy ne menjen pocsékba azzal hogy elillan a hatalom talmi érzése be is fogom a maradék sérülésem helyreállítására. Így nem terhelem meg a saját energiáimat és az is tud töltődni, noha nem a sárkány haragjából. Larys kezd a monológba hisz a kölök duzzog.
- Nem mondta senki hogy rossz a gondolkodása, pontosabban ő mondta rám meg kábé több ezer sárkányra, így köztük saját magára is. Ha lemondana róla, elverném méghozzá alaposan. Egy sárkány nem élhet füvön és magokon, nem vagyunk nyulak. A növények lelke meg olyan dolog hogy nehezen értelmezhető, ellenben tudok egy elég makacs növényről aminek a lelke ugyan a körül forog mint a sárkányoké, azaz a hús körül. Zabás egy mocsadék, engem is majdnem megevett, de szerencsémre nem mentem be a területére csak a hátárán mozogtam, különben már megevett volna. Na azt a gazt kiirtottam, noha a fő területét nem. Így nekem senki ne jöjjön a növények lelkével mert bevágom a dzsungelbe, és megnézem ahogy könyörög a növényeknek hogy ne egyék meg. De vannak ott harapós fák is szóval a minimum felszerelés az két három fejsze, és rengeteg tűzkő. Már ha nincs nálad épp mágia.
Val továbbra is csak duzzog és ez neki sem jó, és nekünk se.
- Tetszik nem tetszik megtehetjük, sárkányok vagyunk. illetve én most valami szörny féle vagyok de a lényeg ugyanaz. Erősebb vagyok sok lénynél, így ha belém köt megölöm. Azzal persze egyet értek hogy ha nincs ok a harcra el is lehet kerülni, ebben neki teljesen igaza van. Viszont ahogy az emberek, illetve a kétlábúak is lehetnek egoisták, a sárkányokat is rengeteg önimádattal átkozták meg az istenek. Szóval igen ebben Valnak igaza van. Akik elmondhatják, hogy ők következnek a rangsorban az istenek után az ősiek. Na ők tényleg tehetnek bármit, nincs halandó aki bármire rákényszeríthetné őket. Mondjuk a legtöbbet nem is kell, de ahogy már jeleztem minden fajnál elő fordul  az öntúlbecsülés és ezt csak az ősiek mondhatják el tiszta szívvel, noha tőlük is ugyanakkora ostobaság, hogy azt tesznek amit akarnak.
Larys utolsó mondatain elmosolyodok.
- Nem hiszem hogy mondania kell, minden egyes tekintetéből, mozdulatából süt a dolog. A tettei is épp ezért ostobák, mert azt hitte bántottalak. Vagy más egyéb ostobaságot hitt.
Valturaan reakciója a virágra mindennél ékesebben szólt, ahogy a halk de jól halható morgása és a szúrós tekintete felém nézett, ugyan olyan halk morgás szerű kaffantással hergeltem a kölyköt, hogy csak rajta. De Larys még időben leállít mindkettőnket. Pontosabban Val  morgott tovább és fújtatott, így ideje megmutatni neki ismét ki az úr a hegyen. Ahogy a haragja felém szállt Valt most először érhette az az érzés hogy komolyabban bele haraptak, noha nem a testébe csupán az érzelmeibe. Érezhette a hatalmas örökké éhes szájat ami elnyelné őt is és Laryst is . Ezt természetesen fizikailag is megtettem nehogy tévedésben éljen a haragja eltűnése okán. Az hogy rágni kezdtem, holott se hús se más fizikai étel nem volt a környékemen most már talán megérti, miért nem húzom fel magam soha sem, hisz annak az élők látnák a kárát. De nem hergelem, tovább hisz vissza fogja magát a fióka. A tettem miatt szomorúság is költözik az elégedettség és a jóllakottság mellé, hisz ez csak azt erősítette, meg hogy távolodok önmagamtól.  De a kölök nagyon makacs és ez jó. Larys ismét rászól, hisz Val  vakon sértetten menne előre, a kedve szerint inkább repülve, ami elég sok zűrt okozna nekünk.
- Naná, hisz a repülés tényleg sok gondot megoldana, és igen az egyik leggyorsabb utazási mód is. Viszont van pár sárkánynyi gondunk. Akikkel nem szívesen akadnék össze Laryssal a hátadon. Hisz nem tudnál jól harcolni, mert őt kéne védened. Na meg pont ezért ő se tehetne semmit, mert ahogy ő neked, te neki lennél útban. Így megkérlek fogadd el hogy gyalog megyünk és nem a szél hátán suhanva ahol élvezed a repülést és a táncot.
Ezzel mint egy lezárva a témát előre megyek, mert a dulifuli sárkány az összes csapdába amit a sárkányok, vagy az elfek elhelyezhettek bele bóklászna.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 261

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-03-26, 7:25 pm

// Shuga, a Csupaszbőrű-evő-növény-birkózó... és aki tud szépen kérni //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Minden rendkívül gyorsan történt.
Valturaan csupán visszafordult, s máris kézzel foghatatlan támadás érte, olyan ponton, amelynek célba vehetőségéről egészen ezidáig fogalma sem lehetett. Nem, nem lehetett, hiszen ő nem ismerte Kilime trükkjeit, nem ismerte aura-mágiáját - még nem. Nem, s ekképpen nem is számíthatott reá, hogy feltörni készülő haragját, indulatait, melyeket addig halmozott, hogy megállítsák, s megperdítsék őt tengelye körül; elfojtsák benne. Elfojtsák? De hiszen egyenesen kitépték őket az ifjú mellkasából, kiszakították, kirántották, s elvették tőle, hogy helyén szaggatott szélű, mélységesen tátongó üresség maradjék vissza csupán. Íztelen, szagtalan semmi, mit nem tölthetett be már düh, bosszúvágy, agresszió, felcsattanni készülés. Mert azt tervezett az ifjú fehér, midőn hátat fordított az iránynak, amelyet az imént felvett, hogy a démonlény felé kerüljék, s megértethesse vele, hogyan is viselje magát, ha azt akarja, hogy ő jót álljék magáért. Igen, így van... nem tartotta vissza már a leány; sőt, egyenest Laryss elkeseredése lökte át végül önuralmának gondosan kerülgetett határain - az ő tehetetlensége, túlhajszolt idegeinek fáradtsága, és az a virág. Az a csillogó jég-csoda, amelyet az Ibolyaszemű akkor sem eresztett volna, ha Valturaan kéri azt. Az a különös módon életre hívott alkotás, amelyet mi más okból is készíthetett volna a mágus, s adta volna a gyógyítónak, mint hogy az ő türelmét próbára tegye? Ez késztette hát megfordulásra a sárkányfiókát, s ki tudja, mire vette volna rá még, ha Shuga Melfyomer hagyja neki? Hiszen ő volt az, ki nem hagyta: ő volt, ki felháborodását, haragját szipolyozta-ette látványosan, s valóságosan rágván azt, akárha maga is nekitelepedett volna valamiféle második reggelinek, amelyet láthatatlanná változtatott, mintha óvni akarná valamitől, avagy valakitől. S amíg ő Valturaan nem éppen kedveltebb érzelmeivel táplálkozott, néhány percnyi élvezetet kölcsönözvén a beállott csendnek; addig a hallgatás másik oldalán lévők osztályrészéül csak a félelem, s rettegés juthattak. Ijedelem, hiszen bármennyiszer is tapasztalta e hátborzongató jelenséget Laryss Orowennë, egyetlen leheletnyivel sem vált elviselhetőbbé, megszokottabbá, s kevésbé szörnyűségessé. Csak ült a helyén, oda, ahová korábban letelepedett, kezében a nyársakkal, és a jég-virággal, mindeközben pedig az étkező démonmágust kémlelte, vajon mikor hagyja abba; azután pedig az ifjú ragadozót. Csak azután. Mintha még attól is félt volna, amit benne, rajta majd felfedezni vél. Mert a leány már jól ismerte e történés hogyanját, mikéntjét. Jól ismerte, hiszen Melfyomer több, mint hatszázéves fia, Zandros gyakorta kivívta már magának a kegyet, hogy részesíttessék e megtiszteltetésben, s egyszer sem hagyott hátra örömet avagy megkönnyebbülést a hófedte hegycsúcsokhoz hasonlatos tekintettel bíró vörös sárkány körül. Ó, nem... kegyetlenebb volt ez annál, szigorúbb, fájdalmasabb; s hogy mi fájt? A mindent elnyelni képes mindenség, melyet a barnaköpenyes reászabadított, s amelytől annak célpontja úgy érezhette magát, az menten be is következik, a semmi-ami-minden mindent elnyel, mindent mi szívének kedves. Egyszerűen mindent a világon. Nyel. Rág. Harap. Kíméletlen. A gyógyítón még sohasem hajtották végre, s messze nem látta az összes alkalmat, midőn Zan-t érte e jutalom, azonban nem kellett éreznie mások lelkének folyamát Shuga-hoz hasonlóan ahhoz, hogy megmondhassa, micsoda tébolyult rettegés kísértette most az ifjú fagysárkányt. Nem kellett, ahhoz, hogy kitalálja: ha evett is a különös teremtmény örömet, bánatot, annak bizony nem efféle hatása keletkezett.
Talán kellemesnek is lehetett volna nevezni. Igen, talán az is lehetett volna, most, hogy a Val mellkasát kínzóan feszítő érzés maradéktalanul eltűnt bensőjéből, s helyére nem költözött új gyűlölet, új harag - egyelőre nem. Azonban rettegése, amelyet egészen idáig elnyomott, mélyen magában tartott, hogy ne szennyezze Laryss jelenlétét, s ne hirdesse gyengeségét Shuga felé; most többedmagával tért vissza száműzetéséből, s rögvest ostromolni kezdte az ifjú lelkét, tudatát, egész lényét. Az üresség, s értetlenség bénító érzéketlensége, tompa, puha semmisége nem hagyta meg őt tovább az érzéktelenség földjén. Visszarángatta őt, erővel, foggal, karommal, tüskével, pengékkel; ott, ahol csak érte, s kényszerítette őt, hogy szemtől szemben egymásra nézhessenek - ő és a hatalmas erejű iszonyat, amelyet a máguslény teremtett. Az, aki dolga végeztével meglepő módon beszélt, csak hogy azután magára is hagyja szenvedő áldozatát, s megkezdje a sétát előre, arra, amerre amaz ment volna nem sokkal ezelőtt. Azonban Laryss ekkorra már túltette magát a szörnyű helyzet bűverején, s nem volt rest felpattanni, hogy választottja segítségére siessék. Nem volt, mert látta küzdelmét, látta félelmét, s tudta jól: már nem bírná tovább tétlenül nézni azt. Hát ment, ment a leány, s élelmét távol tartván a fiókától, úgy, ahogyan módjában állott, lágyan, szelíden, menedéket nyújtóan megölelte őt. Felismerte a kínálkozó lehetőséget, s élt vele, megragadta azt, annak reményében, hogy sikerül megnyugtatnia, s mélyebbre ásnia magát elhallgatott gondjaiban. Reszketett az ifjú, még a karok között is. Elméjét világára éhes iszonyat mardosta, s borította be, mely csupán akkor enyhült, midőn Shuga már lépésekkel odébb járt. Akkor azonban Valturaan az őt ölelő leányhoz simult, elmerült biztonságot árasztó jelenlétében, s mélyre szívta illatát tüdejében, mintha azt remélné, azzal majd távol tarthatja a borzalom emlékét. Tévedett. Tévedett, s még szüksége volt néhány pillanatra, szüksége volt Laryss Orowennë érintésére ahhoz, hogy visszanyerje lelke szabadságát. És még akkor is ingatagnak, törékenynek érezte magát; a mellkasában tátongó nyugtató üresség azonban mintha... mintha engedelmessé tette volna őt, akárcsak Kilime egyik, a gyógyító által jól ismert varázslata. Vonásai vesztettek erejükből, elgyengültek, s nem maradt bennük más, csupán a kiszolgátatottság, irányíthatóság vészterhes érzése, noha az Ibolyaszemű cseppet sem gondolta ártónak e fordulatot. Ő látni akarta, mit rejteget szívében a tegnap érkezett, látni akarta terheit, melyeket cipelt, s enyhíteni rajtuk, ahogyan tőle telhetett. Hagyta hát, hadd keressen támaszt benne a ragadozó-gyermek, s torka elszorult, ahogyan arra gondolt, vajon mi érhette őt odakint, s vajon mi érhette egyáltalán, amitől e sorsra jutott, s ennyi félelmet kellett magába zárnia. A leány azt sem értette, miért nem sír az ifjú. Miért nem ad hangot gyötrelmének, ha minden porcikáján látszik, s ha tudja, nem kell maga köré falakat emelnie előtte? Laryss nem érezhette az üres semmiség különös jelenlétét. Nem is volt azon mit érezni, hiszen semmi volt, s éppen e semmi volt hivatott megnyugtatni az ifjút, ahogyan testvérbátyjával is tette megannyiszor ezelőtt. Nem értette a fehér elfé, mégsem kérdezett, csak hallgatott, amíg a kócos fej fel nem emelkedett válláról, s az ifjú saját homlokát az övéhez nem érintette. Ha lett volna még némi idejük, Laryss egészen biztosan tapodtat sem mozdult volna, most azonban ő maga ösztökélte haladásra jegyesét.
- Gyere. - mondotta halkan, szinte suttogva, miközben beléje karolt a mágia-virágot rejtő kezével, a másikkal pedig felé közelítette az egyik nyársat - Most már indulnunk kell.
Nem várt választ. Ám ha őszinte akart lenni magához, egyáltalán semmit nem remélt a zilált, nyugodt, mégis valahol mélyen még mindig rettegő sárkánytól. Nem. Éppen ezért lepődött meg, amikor amaz megszólalt, s harmatgyenge, mély hangja betöltötte a lég kettejük közé eső szegletét.
- Nem, edd meg. - kérte - Én már nagyon jóllaktam...
A kiképzőmester gyermeke megadóan sóhajtott. Megadóan, ám öröme, s meglepetése nem maradt el benne. Választ kapott, még ha el is utasították. Igazi választ, mely, a történtek kimerítősége, váratlansága ellenére szívből jövő, kedves, halován mosolyt csalt a holdszínű orcára. Laryss rendkívül aranyosnak találta a Csupaszbőrű-alak szavait, s szokatlan viselkedését, mi arra emlékeztette, amikor a Bukott Város falai között feküdtek egymás ölelésében éjjelente, s ha az ifjú ébren volt, gyakorta foglalkoztak megindító, lélek-mozgató, könny-fakasztó dolgokkal. S ez is éppen olyannak tetszett egy pillanatra... Hát sétáltak a démon-teremtmény után, sétáltak, egymás karján, Laryss az ifjút vezetvén, ő pedig különös módon engedelmesen; s ha utolérték őt, a nőstényelf csendes maradt. Még csekélyke, bánattal egybefonódott örömét is elrejtette, hogy figyelhesse, mi történik. Hogy tanúja lehessen, mit felel majd Shuga kérésére Valturaan.
- Rendben van. - mondta, éppen úgy, ahogyan az imént beszélt a leányhoz, s ez bizonyára még amazt is meglephette, ha nem számított reá - Nem repülök, mert kérted. Bíznom kellene benned... De azt tudnod kell, hogy senkit nem veszek a hátamra, mert... Laryss... Laryss megtehetné, de veszélyesnek tartom, ezért mindig a mellkasomra fagyasztom. Mindig. Nem tudom, mit tennék, ha baja esne...
S ha az Ibolyaszemű még nem volt eléggé meglepve, úgy annak is elérkezett az ideje. Ugyanis, bár mindkettejük érthette, hogy a sárkány szavaiban élnek kellett volna lennie, így, tompán, fáradtan, gyengén és félelem-nyugalom felhőben úszván azonban minden általa kiejtett kérészéletű hang úgy tetszett, mintha feladta volna önmaga elrejtésének harcát, s - noha tudták, hogy akaratán kívül teszi, mégis - megmutatta, mi e percben szívében lakozott. Mintha lelke beszélt volna hozzájuk. És Laryss azt sem tudta, mivé váljék a meghökkenéstől. Az ifjú, mintha észre sem vette volna magát, mintha gyomra elnehezült volna a tápláléktól, s ő gyorsan pihenni vágyna, úgy festett. Nem. Úgy, mintha emellé még szíve is kimerült volna a megannyi szörnyűségtől mi érte őt; s a virág, a mágus gondja már a múltba olvadtak volna. Ám a leánynak uralkodnia kellett magán. Nem folytathatta az ifjú védelmét, csitítását, máskülönben azok ketten sohasem találják meg a közös nevezőt. Hát várt, türelemmel; várt, s nem kis csodálkozására a ragadozó újfent megszólalt, látszólag bárminemű gondolkodás nélkül, akárha gyámoltalan-gyermek-árnya volna csak önmagának.
- Nekem nem tanították meg a táncot.
Lett volna mit mondania a gyógyítónak. Lett volna, bizony, de tudta, hogy nem ronthatja el. Tudta, hiba volna beleavatkoznia, s tönkretenni a lehetőséget, amelyet, ha a máguslény jól használt; arra is alkalmasnak láthatott tehát, hogy szélsőségek közepette indult ismeretségüket rendezhesse, egyszer s mindenkorra. Apránként. És ezennel kivívta magának az első lépést, akármilyen megdöbbentő módon is tette. Az ifjú maga pedig semmit sem észlelt, igazán semmit. Mindent, ami semmi, puha, és megnyugtató, és mégis ridegen, fenyegetően meg-meghullámzik a távolban. Maga sem tudta, hová lett, s ki ő, csupán azt, hogy itt maradhat. Hogy itt végre biztonságban van, s tisztelettel beszélnek vele. Némelyek pedig még szeretettel is.
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 857
Életkor : 42

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-03-27, 9:55 am

//Valturaan//

A haragja felfalása jó érzéssel töltött el, és el is telítődtem mondhatni. De hogy ne vesszen kárba ezen adomány vagy el lopott érzelmek energiája a teljes gyógyulásomhoz használtam fel, ennek sajna jól halható hangjai is voltak. Ahogy a csontok ropogva álnak a helyükre amiket a szeleburdi kölyök még az erődben tört el. Na meg az a hő leadás amit az izmok regenerálódása okozott némi gőz képében távozott.
- Na most már sokkal jobb.
Mozgatom meg a karjaimat anélkül hogy bármilyen fájdalom kísérné ezt. Val haragjának új érzelem adott otthont a rettegésé. Ez is finom lehetne, de nem tervezem az őrületbe kergetni az ifjú sárkányt. Így ezt meghagyom neki, de végre talán nem fog pufogni az úton. A csevegésük elég szűkre szabott volt, noha ők ezt másképp vélhették. Nem tettem szóvá. Aztán Val meglepően tiszta fejel hozzám intéz pár rövid mondatot, amik egy részétől elborzadok. Még a gondolat is fáj hogy mindezt megteszi vele.
- Hogy mit csinálsz? Magadhoz fagyasztod? Megzápultál vagy mi?
Horgad fel a haragom, de el is fojtom mert a kölyök még nem sokat tanulhatott, na kinek is a hibája ez? Igen az enyém.
- A fagyasztásnál van jobb mód is, ahol az utasod akár szabadon is mozoghat rajtad, és nem jár égési sebbel senkinek. Majd ezt is megtanítom neked a tánccal együtt. Na meg sok minden mást is amit egy sárkánynak életbevágó ismernie. De az hogy aggódsz érte már egy jó pont a részedről. Ha gondolod pár dolgot megtanítok míg leérünk a nyamvadt hegyesfülüek helyőrségéhez.
Sétálok tovább, immár figyelve a két társamra is hisz nem egyedül utazom, nem tehetek meg bármit amire nem mind vagyunk képesek, nézek Laryssra.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 261

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-04-07, 5:14 pm

// Shuga //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Még Laryss Orowennë csendes szellő-elf-léptei is visszhangot vetettek kissé a földalatti barlangban; abban a kellemes légben, mely melegebb volt a külvilágnál, és ezért lehetővé tehette a ritmikus csepegést, mely esteledéskor, és egy-két órával ezelőtt is hozzásegítette őket a pihenéshez. Volt valami egészen ellazító abban az üregben, amelybe éppen csak jutott némi fény a felszínre vezető, rézsútosan kanyargó, függőleges járatokon át, biztosítva a szellőzést. E kedély-javító szimfóniát zavarta meg a csontok koppanása, az ízületek helyére-roppanása, melyek mind-mind azt jelezték a barnaköpenyesnek, s társaságának, hogy a minap megesett aprócska torna az ifjúval, komolyabb károkat követelt elégtételként tőle, mint ahogyan azt bármelyikük képzelte volna. Mert a fehér sárkány törött orra, s néhány repedt bordája már csaknem meg is gyógyult, hála dühének, mi éppúgy felszabadította a benne rejtőző, örvénylő mágiát, akár a boldogság, a biztonság, mit a gyógyítónak köszönhetett olykor - és amiben szintúgy része volt azóta, elvégre nem kellett magára hagynia, immáron együtt lehetett vele; s afelől még mindig egészen bizonyos volt, hogy valóban nem fogja elereszteni őt. Még látótávolságából sem. Egészen kis időre sem. Azon kellemességgel fonódott hát össze e gondolata, mit a démonszerzet mért reá harag-elszipolyozása nyomán, s mi félelemmel egybefonódott nyugalommal, valamint némi zavartsággal is megajándékozta őt. Így hát, csupán tudomásul vette, hogy amaz valamiféleképpen gyógyítja magát, s mintha a mágus testéből távozó nedves gőz természetes jelenségek közé tartozott volna, azzal nem is törődvén, hangot adott egy benne korábban felmerült kérdésnek, amely látszólag sokkalta különösebbnek tűnt, mint Shuga bizarr ön-regenerációja, melyet az Ibolyaszemű leány még most is lélegzet-visszafojtva figyelt. Ekkorra sem szokta még meg az efféle dolgokat.
- Vannak óriás Csupaszbőrű-evő növények?
A fióka, falaitól és önérzetétől megfosztván, valóban gyermeki őszinteséggel szólt, noha kevesebb is elég lett volna ahhoz, hogy Laryss figyelmét magéának tudhassa. A leány ugyanis azonnal feléje fordult, amikor az első hangokat kiejtette, s nem csupán azért, mert kedvese éppoly gyámoltalannak tetszett, mintha rémálomból rázta volna fel. Nem. Bármit megtett volna, hogy ezúttal sokáig együtt maradhassanak, s nem látván a jövőbe, igyekezett volna minden számukra adatott percet kihasználni.
- Vannak, ha Shuga azt mondta... - kezdte kissé elgondolkodván - Én még nem láttam túl sokat a déli vidékekből, vagy éppen dzsungelekből, és lehet, hogy ezután nem is szeretnék benézni oda nélküle. - folytatta, majd pedig megállt, hogy kapkodva befejezze a második reggeli maradékát, s megszabadulhasson az ifjúba kapaszkodást akadályozó nyársaktól - De a növényeknek igenis van lelkük, és ahová most megyünk, ott nem tűrik a meggondolatlan irtásukat. És azoktól sem lenne bölcs tett, akik az én társaságomban tartózkodnak.
Ekkor sokat mondóan a gyógyulófélben lévő démonlényre pillantott. Azzal igyekezte volna kihangsúlyozni a szavakba rejtett figyelmeztetést, amelyet jól érthetően egyáltalán nem mindkettejüknek szánt. Valturaan-nal már régen megértette különös szabályait, aki tartotta is magát hozzájuk - legalábbis, amikor vele volt -, így feleslegesnek ítélte éppen most emlékeztetni őt erre. Régóta bízott abban, hogy nem csak az ő kedvéért tesz meg, s fogad el dolgokat, hanem lényegüket is átlátja; éppen ezért nem is tudott volna egészen haragudni rá korábbi kirohanásáért. Hiszen a sárkány a zsákmány kapcsán is az élet értékét védte...
Melfyomer-t azonban jól hallhatóan jobban érdekelte az, hogy saját gondolatait az ifjú értésére adja, így aztán Laryss-nak - és szerencsétlen növényeknek - egy időre még várniuk kellett. A tünde leány nem bánta volna, ha Valturaan nyugodt marad. Nem bánta volna, ha a harag-eelfogyasztás hatása sokáig tart, s elég erős, hogy segítségére legyék indulatai leküzdésében, amelyeket felvigyázójuk szavai ébresztettek fel bensőjében - mintha soha el sem tűntek volna onnan egészen. A Jégszemű elengedte Laryss karját, elszakította magát tőle, noha mozdulataiban testet öltött a félelemmel, s zavartsággal terhes bizonytalanság. Tekintete sem volt olyan éles, olyan rideg és gyűlölettel teli, mint amelyet a gyógyító-növendék sejtett, noha minden vonása messze állt már a megrettent, s megnyugtatott gyermek tisztaságától.
- Nehogy azt hidd, hogy bármit is jobban tudsz nálam... - kezdte, bár talán maga sem gondolta épp úgy, ahogyan máskor tette volna.
Javában dolgozott még benne a feszültséggel terhes nyugodtság, így hát csaknem úgy hangzott minden, mintha az iméntiek folytatását képezték volna, s ő újfent csak egy megszeppent fióka gondolatait öntötte volna szavakba. Csakhogy némi egyet-nem-értés, egy kis ellenkezés már lapult kellemesen borzongató állapota által életre keltett különös, tompító őszintesége alatt, és ezt mindkét társasága érezhette is. Ráadásul egyre jobban.
- Te nem értesz a jéghez, és nem értesz a mi helyzetünkhöz sem. Az egyetlen, amihez értesz, az az, hogy ostoba kölyöknek titulálj, aki nem tud semmit, és minden döntése veszélyes vagy értelmetlen. És most, hogy Laryss velünk van, egyre jobban hangoztatod ezt...
A leány nem szólt. Még csak nem is sóhajtott, mintha ismét attól tartana, bármiféle megnyilvánulása elronthatja a pillanatokat, amelyekben Shuga számára esély kínálkozik Valturaan bizalmának fokozatos elnyerésére. Márpedig ennél jobb alkalma nem lehetne, s nem is lesz majd, hacsak nem kell újra elszívnia az ifjú haragját. Hallgatott hát, s csak a fehér sárkány karját húzta vissza magához, anélkül, hogy a gyönyörűséges jégvirágot összetörné avagy leejtené. Addig erősködött, addig közelítette magához a ragadozó végtagját, amíg az engedett neki, s mivel még mindig nem volt egészen önmaga, szótlanul sietett Laryss segítségére, hogy ne eshessen baja a meredek kijárat kezdetének szélét elérvén. E csendessége pedig utat engedett az Ibolyaszeű gondolatainak is, amelyekben arra próbált választ találni, vajon mennyire jogos Shuga aggodalma, s leteremtése. Vajon mennyire jogos Val felcsattanásnak véletlenül sem nevezhető válasza? S vajon... neki mit kellene tennie? Hiszen eleinte valóban ártott neki az oltalmazásra megalkotott jég - először valóban égési sebeket szerzett, s vére ontatott, amely azonban óvatosságra intette a négylábú teremtményt; gondolkodásra késztette, kísérletezésre, körültekintővé válásra. Addig nem nyughatott, amíg meg nem fejtette, hogyan formálja a jeget olyanná, mely nem bántja a tündét; amely megvédi őt, míg odafent vannak, addig pedig kénytelen volt másképpen vigyázni rá. Olyasféle módon, ahogyan ide is elhozta a minap. És Laryss nem félt a magasban, nem rettegett a régen látott hatalmas, veszélyes ujjaktól, a sörénnyel borított, erős mellkastól egyetlen pillanatra sem.
Most mégis másfelé próbálta terelni a beszélgetés folyamát.
- Nem is egészen kell tanulni azt a táncot, Val. - jelentette ki két hatalmas, ugrásszerű lépés között, amelyhez Valturaan kétlábú-feletti ereje is hozzásegítette őt - A legnagyobb része benned van, úgy, ahogyan a mágia is.
A helyzet tette lehetővé azt, hogy kimondhassa az iméntieket, ahogyan abban is bízott, hogy Valturaan megváltozott, szokatlan viselkedésének eddigi tanulmányozása is elég volt annyi együtt töltött év után ahhoz, hogy valamelyest olvasni tudjék benne. Azt remélte, ezen majd elgondolkodik, s elfelejti lelkének kényelmetlenségét, sarokba szorítását; a nyomást, amely később haraggá lobbanhatna mellkasa mögött. Azonban tévedett, s az ifjú fehér sárkány, bár valóban nem vált dühössé, értetlenül, megdöbbenvén, s ami  legszembetűnőbb volt: sértetten, és magára hagyottan szemlélte őt, miközben két hatalmas, szabálytalan, és hegyes végű jégoszlop között állott meg.
- Ne hagyd figyelmen kívül, amit mondok, Laryss. - kérte, hiszen parancsolni még képtelen lett volna, azonban a leány szívének éppúgy fájt - Miért nem állsz ki mellettem? Szerinted sincs igazam?
Ezúttal nem maradt el a sóhaj. Bár a fehér elfek között szokatlan színű szempár nem a ragadozó felé, hanem a közelükben haladó Shuga felé irányult, mintha várna valamire. Mintha kérne. S ha tekintete válaszra lelt, hát valóban fájdalom csillant annak mélyén, akár a reggeli fagy, midőn világot vet rá a felkelő nap. Nem tartotta vissza érzéseit, s gondolatait, hiszen tudta, hogy a mágus-teremtmény valamelyest képes érzékelni azokat. Kért hát, erősen kérte őt, hogy folytassa a harcot az ifjú bizalmáért; folytassa önmagáért és az ő kedvéért is. Folytassa, mindannyiukért. És ő hallgatni fog, hogy ezt megtehesse. S hallgatott azért is, mert nem kellettek szavak, hogy szándékai célt érjenek. Hallgatott, mert másképp is képes lehetett segíteni, főként, hogy az ifjú, érzékelvén haladása nehézségét, a hátára kapta őt. Laryss beléje kapaszkodott, s végigsimított rajta. Ezután pedig várt.
- Tizennyolc éve vigyázok Laryss-ra, Shuga. - folytatta Valturaan, azonban minden szavában érezni lehetett a megnyugvást, amely még késleltette haragjának belobbanását - hála a leánynak - Neked fogalmad se lehet róla, hogyan kell...
Zúgolódása tompa volt, távoli és furcsa. Árnyéka csupán annak, mi belőle lett volna, ha Melfyomer nem lakott volna jól minden haragjával. És bár már munkált benne az új magja, kicsírázni nem tudott. Nem volt képes, hiszen a tünde hófehér arc hátulról az övéhez simult, az edzett, izmos gyógyító-karok pedig szorosabban fonódtak törzse köré. Nem számított most, ki vigyáz kire, sem neki, sem pedig a kiképzőmester gyermekének. Egyedül az vette körbe őket, ahogyan a sárkány bensőjében kavargó összevisszaság menedékre lel a Csupaszbőrű szerelmében, s elodázza a düh, a tajték születését. Egyelőre. Csupán néhány pillanat múlva indult tovább a Jégszemű, hátán az Ibolyaszeművel, s akkor folytatta tovább a korábbiakat is.
- Nem taníthatsz, ha ezt nem ismered be. - szögezte le még mindig tompán, noha érezhető volt az él pontosságának visszatarthatatlan növekedése - És mégis milyen helyőrség? Ebben a hegységben nőttem fel, és eddig egyet se láttam.
Laryss-nak azonban ideje sem akadt a magyarázaton gondolkodni. Egyrészről azért, mert ráébredt, hogy jegyese nem tiltotta meg azt, amitől tartott, másrészről azonban az ő segítségével meglehetősen gyorsan elérték a barlang szájának, a veszélyes meredekségnek végét, csak hogy szembetalálhassák magukat a még meredekebb, csaknem egyenes szájú szakadékkal, amely alant terült szét, s alja még csak nem is maradt látható a terjengő, füstszerű ködtől. A fióka is megtorpant - ő sem gondolt ezidáig kellő biztonságot szolgáltató lejutásra, s egyúttal azt sem tudta, le avagy fel kíván haladni a mágus-démonember. Ránézett volna, ha nem kellett volna magával viaskodnia, azonban egyelőre még azt sem érezte, hogy viaskodik. Hogy küzd. S ha mégis azt tette, vajon mi ellen találhatott volna kivetni valót magában?
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 857
Életkor : 42

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-04-07, 10:52 pm

//Valturaan//

A gyogyulásom elég látványosan sült el, még én sem gyanitottam, hogy ennyire tré állapotban vagyok. De most már nem nyavajoghatok miatta. Val kérdése jó kérdés, bár szerintem megetettetne velük
- Akad nem egy méretes példány, de vannak akkorák is amik sárkányokat, vagy a korábbi macit is képesek lenyomni és megenni.
Laryss bizonytalan helyeslése nem tölt el jó érzéssel, de nem teszem szóvá.
- Az a környék elég viharos, és rengeteg villám akad az erdő szélén, ahol a házam is áll. Ha a villámokat nem veszük elég csendes környéken élek. A haramiák is megritkultak arrafelé, föleg amióta trágya lett belőlük. Ami a lombjárókat illeti miattuk nem aggodnék. Ellenben a hölgy, miatt igencsak.
Valturaan nem sokáig maradt puffogó haragja nélkül, noha jelenleg elég gyengécske lábakon áll. Kirohanását érdeklődve és teljes figyelemmel hallgatom végig. Akkor is hallgatok amikor Laryss öt csititja az igazsággal, de a gyermek még nem fejezte be. Amikorra a mondandóját befejezi, addigra lassan elé érek és lenézek az ifjú sárkányra.
- Azt mondod többet tudsz mint én? Még azt sem tudod, hogy mi vagy. Azt senki nem állította hogy nem értek a jéghez, én azt állítom hogy ti nektek az a természetes ahogy nekem a föld és a tüz. Ami meg a helyzetedet illetti Laryssal, pontosan tudom milyen. Hosszú évekig figyeltem az uramat Risaant, aki egy nyavajás nimfába szédült bele, és nem a nimfa bübáj miatt. Szóval te nekem ne magyarázd meg hogy tévedek. De mondhatnám a faarcú aranysárkányt is, Ö ráadásul eszetlen módon két nöbe szerelmes, ebből az egyik sárkány, a másik ha tippelni kellene elf. Nem olyan ritka ami köztetek van Laryssal, csupán a legtöbb sárkány megveti az ilyesmit. Ami az önveszélyeségedet illetti, az vagy. Sőt ha elkap a hév még őt is bajba kevered. És még én nem tudok semmit. Laryss nem hagy figyelmen kívül, csupán az igazat mondja. Nem ellened, de érted.
Mérgesen nézek le Valra, kezd bosszantó lenni.
- Azt mondod 18 évig vigyázzál rá! Meséld már el mikor. Akkor amikor évekig aludtál és szenvedtél? Akkor amikor elvertem az idióta apja által szerzett kérök nagyját? Akkor amikor Kilime vigyázott rá mert te olyan ügyesen védted meg?
Morranok felé.
- Az elmúlt életem utolsó két évtizede a hármotok életének megóvására fordítottam, és ÉN NEM TUDOM MILYEN RÁTOK VIGYÁZNI?
Üvöltöm le a fejét közvetlen közelről.
- Van még mit tanulnod, jobb ha belátod. Még a hegyi vadászokat se bökted ki pedig aztán egy ideje figyelnek minket.
Eregetek rá az orromból némi kénes füstöt, amolyan keleckedj velem és lecsaplak típusú verziót. Aztán hátat fordítok nekik, és a sziklaperem szélére érek. A haragomat a helyzet faramucisága öli meg, ahogy lenézek a meredélyen.
- Ez aljas.
Fordulok a pár felé, majd a bal lábammal hátralépek, és szét tárt karokkal bele dölök a levegőben. És eltünök a szakadék alja felé. Legalábbis nekik ez esik le a dologból. Annyi időt adok nekik hogy a megrázkódtatásból magukhoz térjenek, és a falon állva felhajolok, hogy látszódnak.
- Na jöttök?
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 261

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-04-12, 9:29 pm

// Shuga //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Komótosan haladtak a ködszerű felhők, ha nem tépte őket szél; s épp olyan fehérek voltak, akár a fakó égbolt alatt elterülő éles, emelkedő-eső hegyvonulatokat fedő, örökké újra és újra leeső hó. El sem olvadt, a rövid nyárnak tekinthető hetekben sem, sőt, a borzongató hideg sem szűnt akkor eléggé ahhoz, hogy más népeknek is kellemessé váljék ott tartózkodni. Csupán a források növekedtek meg, ekképpen pedig, legalábbis Laryss elmondásai alapján, ez időtájt született általában a tünde gyermekek, az apró állatkölykök nagy része is. Ezért határozta meg választottja elképzelt születésnapját is arra az időre - noha már bőven maguk mögött hagyták azt, olyannyira, hogy hamarosan már a leghidegebb időszakot kellett köszönteniük. Shuga Melfyomer ennélfogva, kit több évszázada fagyra érzékeny testbe száműztek, jobban fázhatott most, mint néhány hónappal ezelőtt; s ha ismerte az időjárást, azt is jól tudta, hogy helyzete az év végéig bizonyosan csak romlani fog. Azonban talán elég melegen öltözött mostanra, hogy a Lanur-hegység átkát enyhítse, s védelmére lehetett a gyógyulásakor felszabaduló hő is, valamint... nos, az indulatok, amelyek nem csak őt fűtötték. A hófehér ifjút sem kímélték, bár cseperedő dühe olybá tetszett, akár a folyékony, maró jég, semmint a karmazsin lángok, melyek mindegyikük közül leginkább a vörös pikkelyesek sajátjai. És e két harag mégis oly hasonló volt, hogy Laryss, ki ezidáig a fióka hátán utazott, annak erős karjai biztonságában; nem tett különbséget közöttük, s mindkettőből egyaránt kezdett végérvényesen elege lenni. Kezdett? Hiszen már régen elfáradt benne. Maga ereszkedett le a neki szánt védelemből, midőn megálltak a peremtől nem messze, s a démonszerzet úgy döntött, nem hagyja annyiban az ellene szárnyra kélt szavakat. Maga távolodott el tőlük, hogy hallgasson, mert korábban is érezte már fel-feltörő könnyeit, s nem fért kétsége hozzá: ha újra hangját hallatná, türelmének, lelki erejének vége beszélne belőle, s megerednének az apró, sós, vízszínű patakok. Érezte az ifjú az Ibolyaszemű szívének fájdalmát; hallotta is azt, így hát azonnal eltakarta őt saját testével, mintha óvni próbálná a különleges varázslótól. Megviselt izmai, melyekre jócskán ráfért volna még abból a kencéből, megfeszültek elméje tudatlan parancsára, s ő halkan, mély hangon felmorogva figyelmeztette az útját elzáró teremtményt, mihez is kellene tartania magát. Csakhogy, annyit ő maga is megtanulhatott volna ez idő alatt, hogy mindössze ennyitől csupán kedvét sem szegi a másiknak - éppen ellenkezőleg, nyugtalanságával csak még nagyobb magaslatokra szítja fel azt, hogy aztután abba se akarja hagyni, amibe egyszer már belekezdett. Laryss, Amyas leánya jól ismerte már ezt, hisz megannyi alkalma nyílott megfigyelni a mágust, aki az idősebbik kék sárkányon kívül bárkiből képes volt kihozni a legrosszabbat, s Zandros esetében még csak meg sem kellett erőltetnie magát igazán.
Semmi nem volt ínyére az ifjú ragadozónak, attól kezdve, hogy haladását, fortyogását, igazának bizonygatását gátolni próbálták, szegény kifacsart lelkű tünde leány pedig csak állott a háta mögött, csendbe burkolózván, s ibolyaszín szemeivel mindkettejüket átszúrván, élesen, keményen, határozottan. Valóban elege volt, azonban nem beszélt, így hát Shuga szavaival egyedül Valturaan remegő-vibráló torka szállt versenybe. Őt nem állította meg a metsző tekintet, avagy a hegyesfülű szenvedése - éppen ellenkezőleg: bátorította, még több okot adott számára, hogy lassacskán visszanyerje minden dühét, mit magában nevelt. Úgy érezte, Laryss kínjait újfent a barnaköpenyes okozta. Ez több, mint elég lett volna számára, hogy folytassa, amit félbeszakítása előtt elkezdett, azonban az azóta elhangzottak jó néhány indokkal megnövelték e képzeletbeli lista hosszát.
- Nem tudom, mi vagyok?! - kezdte, s halovány szeme fényesen megvillant a nappal betüremkedő fényeinél - Minden, ami te soha nem lehetsz. Nem tudsz te semmit! Beszélhetsz a régi mesteredről, meg a nimfájáról, beszélhetsz erről a Kain-ról, akit a barátodnak vallasz, akkor sem változtatsz semmin. Nem hiszek neked! Ha tényleg nem ritka, miért bántak így velünk? Miért nem álltak ki értünk? Hol voltak akkor azok, akiket ismersz?
A Halálos Nevű.
Már csak ő hiányzott, és az említése. Ám nem önmagában keltett rossz érzéseket az ifjúban, ó nem. Sokat tűnődött rajta, mi lehetett az az arany sárkányban, amely megnyugtatta őt, s néhány órányi biztonságot nyújtott számára. Mert a modora, az biztosan nem - bár az ő köreikben az efféle viselkedés nem számított ritkának, így aztán nem is ezért aggodalmaskodott oly nagyon az ifjú. Nem... sokkal inkább az nem hagyta nyugodni, amelynek az arany sárkány tanúja lett a déli dombságban, no meg a tudat, az a rémes tudat, hogy Shuga akár igazat is mondhatott, s ha azok ketten valamiféle esztelen véletlen folytán mégis egymás barátaiként könyvelték el a másikat, úgy hát könnyedén a mágus fülébe juthatott bármi, mi ott megesett. Bármi... A csapdás baleset. Ahrol felette aratott győzelme. A kis fehér tekintélyének teljes megsemmisülése. Ha az ott megesettekből bármi... BÁRMI elért ehhez a teremtményhez, Valturaan nem tudta volna, mitévő legyen. E pillanatban is alig bírta megállni lelkének felrobbanását, melyet azzal próbált csillapítani, hogy útjára engedte további, egyre kevésbé higgadt mondanivalóját.
- Sehol! Soha nem voltak sehol! És nem is kellenek. Nem kell a segítségük! Senkié! Eddig is egyedül voltam, hát ezután is mindent elintézek magam. Nem vagyok önveszélyes - akkor már nem élnék. Azt teszem, amit tennem kell, és egyik ostoba, önző, akaratos, kegyetlen féreg se mondhatja meg, hogy mit csináljak! Gyűlölöm őket, hallod?! GYŰLÖLÖK MINDENKIT! - ordította.
Laryss Orowennë azonban meg sem rezzent. Szíve, lelke túlságosan kimerült már, így ekkor csak lejjebb eresztette tekintetét, az ifjú törzsén keresztben átvetett csomagokra. Úgy próbált menedéket találni magának, s várni... várni, hogy végre befejezzék azt, amiből már a minap is elég volt. Fájdalma csaknem kézzel fogható töménységűvé változott, ám ennek okát az ifjú sárkány továbbra is tévesen ítélte meg, s kötötte az idegesítő szellemlényhez.
- Nem tudsz te semmit. - folytatta a fióka, mintha a reá vetülő, dühtől izzó szemek nem is fogtak volna rajta - SOHA nem sodortam veszélybe Laryss-t. SOHA nem vettem le róla a szemem, Orod Opelë-ben sem! Nem aludtam, nem... NEM! - zihálta - Nem voltak kérők sem. Ne hazudj nekem! Miért lettek volna? Egy hím se merne ránézni, ha vele vagyok! Megvédtem! MEGVÉDTEM...! Amyas... ő is ostoba. Ebben az egy dologban igazat adok neked. OSTOBA ÉS VAK...! És ha megtaláljuk, meg fogja tudni, hogy mit tett a lányával. Mert azt nem tudod! Nem tudsz semmit! Kilime sem tud semmit! Nem vigyáztatok rá! Elraboltátok! És aztán elmentetek! Nem is akartátok visszaadni nekem! - tette hozzá, ám ekkorra végtelen dühébe valami egészen más is vegyült: leplezetlen, gomolygó, éles szélű fájdalom - Megvédtem volna. Lerázom Niveria-t, visszamegyek érte, és elviszem, messze onnan, és messze tőletek is. De nem, mert ti mindent tudtatok már akkor is, igaz?! Mindent. Megmondom, mit tudtatok! Elvenni őt tőlem!!! És aztán évekig azon szórakoztatok, hogy a kis taknyos keres valakit, akit soha meg nem találhat!!!
Hiába mordult feléje a démon, s hiába gyűlt nedvesség a fényes, jégkék szemekben. A magára hagyott fióka vonásai immáron kíntól remegtek, nem csak indulattól. Mély hangja már nem volt oly szilárd, s gondolatai sem lehettek épek. Nem, nem voltak. Valami felszínre tört... valami szörnyű, s közöttük öltött most testet a fiatal sárkány zavarodott szavaiban. És Laryss fájdalma ennek éreztével a legkevésbé sem enyhült. Döbbenettel párosult, s megvilágosodással. Megértéssel, egyben pedig iszonyattal. Szomorúsággal és csalódással, melyet eddig is mellkasában dédelgetett, mert nem volt, kinek megmutassa, nem volt, kinek gondjaira bízhatná érzéseit.
- Nem! Az elmúlt években te nem vigyáztál senkire! Kémkedtél utánam, és mindenhová követtél, mint egy őrült. Hazudtál Telar-ban; és Kilime... ő azt tette, amit mindig is kaptam tőle. Semmit! Hogyan tudhatnátok, hogy milyen vigyázni valakire?! ÉN vigyáztam Laryss-ra! - ütött a mellkasára erővel - nagyobbat, mint amire egy elf képes volna.
Ő maga nem szóval válaszolt a démonlény kiáltozására. Nem méltatta arra füstöt sem, mit orcájába kapott tőle távozása előtt. Csupán felmordult, kínlódással teleszővén a kétlábúhoz nem méltó hangokat, mintha egészen ezidáig egyáltalán nem is érdekelte volna, baja esett-e a mágusnak, lezuhant-e a mélységbe, melyet korábban láttak. Az Ibolyaszemű ezzel ellenben rémségesen aggódott, s lélegzet-visszafojtva figyelte, hogyan állapodik meg a szakadék falán az egykori vörös sárkány. Kilépett a perem közelébe, noha engedte, hogy Valturaan visszatartsa karjával. Engedett volna ő mindent, mit tesznek vele, hisz nem maradt több ereje, s dühe sem tudta volna ellen-cselekvésre bírni őt. Hallgatott, hisz nem tehetett mást, s reménykedett benne, hogy hamarosan befejezik, amit művelnek, ugyanis képtelen lett volna mindezt Olassië kapujáig elviselni. Egyszerűen képtelen.
- Most hegyi vadászok vagy tünde helyőrség? - szegezte Shuga-nak a kérdést az ifjú, miközben szemmel láthatólag magán kívül készülődött ő is alászállni a ködös, óriási nyílásba a hegycsúcsok közt - Én nem érzek semmit... nincs itt SEMMI. Az, akitől Laryss-t távol akarom tudni, ezért csak te lehetsz. Jobb, ha visszafordulsz, Shuga. Nem kellenek a tanításaid. Nem kell tőled semmi. Menj vissza Kilime-hez, úgyis mindig azt hajtogatod, hogy hozzá tartozol. Meg nőstényekről beszélsz összevissza... Elegem van belőled.
Nézte, hogyan távolodik el tőle a barnaköpenyes alant, s mintha... mintha gondolkodott volna azon: folytassa-e, amit elkezdett, tétován lépett előre. Azonban mozdulatai nem ezen okból haboztak. Az ifjú érzékelte a leányt, kinek kínja bőségesre duzzadt zavarán is áttört, áthatolt, akár egy penge. Érezte, s ellent mondott saját szavainak is, midőn hallhatatlan szavak segítségével összesűrítette a levegőt, akár egy kötelet, s azon akart leereszkedni a mágus után. Amikor a gyógyító felé fordult, hogy karjába vegye őt, nem tudhatta, azonban épp olyan orcával találta szembe magát, mint amilyen sajátja is volt. Sápatag, haloványra vált, lélek-fájdalomtól elnyűtt, könny által nedvesített bőr keretezte az ibolya szemeket, és az ifjú nem értette, még csak fel sem foghatta igazán, mi bántotta őt. Most nem. Nem. Arról sem volt tudomása, hogyan viseli magát, hogyan mozdul, miként folynak könnyei - csak egyszerű, elsuttogott szavakkal jeget varázsolt tenyerére; megvárta, míg a leány jobban beléje kapaszkodik, s megindult lefelé, maga előtt oszloppá sűrítvén a levegőt. Nehéz, s különös utat választott lefelé. Nem repült, ahogyan azt Laryss várta volna tőle, ó, nem... meghagyta ál-alakját, mindannak ellenére, mit a démon fejéhez vágott, s ez aprócska, elenyésző melegséget lopott a mester leányának törött szívébe. Talán... talán mégis hallgatott az ifjú a varázslóra, még akkor is, ha nem volt tudatában. Talán nem dühből tette, amit tett, hanem engedelmeskedett. Talán... Bizonytalan szó volt ez, melynek rejtélyeit fejtegetni Artanis tanítványának nem akadt ereje. Félt, rettegett, hogy odalent majd folytatják a viaskodást, s egyelőre másra sem vágyott, mint hogy örökké tartson minden csendben megélt pillanat, és ő e hamis béke látszatában elmerülvén, szorosabbra zárja ölelését, s Valturaan illatában keressék menedéket magának.
- Azt gondolom, hogy ezután mégiscsak szükségünk lesz egy déli kirándulásra, húsevő növényeket vizsgálni... 
Csupán ennyit mondott, keserű bosszúval, s rengeteg fájdalommal hangjában, alig hallhatóan, s mégis irtózatos élességgel. Olyan volt, akár egy elfojtott zokogásba foglalt figyelmeztetés. Olyan?
Az volt...
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 857
Életkor : 42

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime2021-04-12, 11:27 pm

//Valturaan//

A válasza nem késik, a haragja is újra felhorgad. De a szavai nagyrésze ugyanarról és sajnos semmiről szólnak. Noha van ami igaz belőle, de azokon már annyiszor átrágtam magam hogy kedvem lenne elharapni a torkát. De a fióka nem gonosz, csupán magányos és fél mindentől. Én meg rádöntöm az életét és elvárom hogy elfogadja, nem egy észlény döntés az biztos. A szavaira egy szót sem reagálok. Nyugalmat erőltettem magamra, és megragadtam Val grabancát.
- Ereszd el a falat, és a varázslatot. Ha nem teszed megöllek.Ha átváltozol akkor itt és most kitöröm a nyakad.
Nem érzek semmit perpillanat, és azt a sárkány is érezheti az összes érzékével. A fenyegetés valódi, és nem játék. Ahogy ha elereszti a falat elrugaszkodom és leugrunk a mélységbe. Noha a zuhanás nem tart tovább mint pár pillanat, érezhetik amint a száguldás kellemes ereszkedéssé szelídült. Valt és ezzel Larysst eleresztem had élvezzék a kilátást.
- Azt mondod nem tudom, illetve a többi Áruló nem tud semmit, nem tettek érted semmit. És még most sincsenek itt, hogy támogassanak? Vicces, de nagyrészt itt vannak.
Bökök a szívemre.
- Elég régóta húrcolom öket magammal. Nem eresztenek, míg a bünöm amit ellenük elkövettem rendezettnek nem találják. Azt mondod nincs rájuk szükséged? Nem is nagyon lehetnének itt.
A landolás puhára sikerül, kilépek a gömböl.
- Ugyanis a legtöbjüket, mi öltük meg.
Adom át a terepet Melfyomernek, aki hamar sziklák tucatját használja fel ismét hogy fizikailag is megjelenhessen.
- Megöltem öket hogy a veszteségük, és az örületük ne tombolhasson tovább. Megöltem öket mert ez volt a feladatom. És a mai napig nem szégyellem a tettemet csupán fájt látni az örületet a szemükben amikor a választott párjukat elvesztették.Kezdetben köteleségnek éreztem levadászni az olyanokat akik úgy éreztek mint te. Aztán jött Risan, és megváltozott minden. Az addigi élet és a szabályok darabokra hullottak. A kötelességből és a szabályokból csak szilánkok maradtak. Ha egy Ösi is képes szerelembe esni egy kétlábú egyedbe, akkor mi sárkányok hogy követnénk el bünt. Az ösiek tettei, nekünk törvény. Így nem lehet bün halandót szeretni vagy akár más fajú egyedeket. Ez komoly törést okozott nekem, az addigi életem darabokra hullott, és kitárult egy nagyobb világ előttem. A munkám az érzéseim megváltozott, noha technikailag még mindig az Árulók nyomát kutattam. Egyre többször kerültem szembe a saját törvényeinkkel, és lettem Áruló én is. Volt akit sikerült megmenteni, volt akit továbbra is csak a halál váltott meg. Szóval tőlük már ne várj segítséget. A legtöbbjük rég halott, és engem kísértenek. Röhejes a dolog, tekintve hogy én is meghaltam. A saját kevéjségem okozta a vesztem. Pont az ami most téged hajt Valturaan, Darur és Kilime fia.
Nézek rá kicsit megtörten, de még mindig erősen.
- Ami azt illeti az elfek ezen egysége és helyőrsége a hegyekben van így hegyi vadászok. Na de félre a fölösleges sallangot, változ át, már olyan mindegy a dolog. Tanítok neked valamit, még ha bele döglesz is. Kezdetnek néz fel az égre.
Az égen pár nagyobb ragadozó madár szárnyal. Némelyik épp felettünk.
- Most a középső madárra közelits rá a szemeddel. A szárnya bal felén látsz egy halvány ezüst tetoválásnak látszó rajzot. Az egy fürkésző mágia, elég primitív, de olyan átlagos hogy egy érzékelő varázs sem böki ki. Furia esetében meg a madár már a létsik másik felén lenne, olyan rémisztő a számukra. Ezt a jelet kell keresni és kutatni. Ha megvan akkor tutira figyelnek az elfek. De most lépjünk szintet
Ha átváltozott, megragadom a fejét, és lefogom a szemeit.
- Ne ficánkolj, nem esik bajod. Legalábbis amíg szót fogadsz, egyéb esetben megtéplek. Na most a füledre és az orrodra koncentrálj. A kettő együttes használatával, egy idő után szert tehetsz egy második látásra. Ezért veszélyes még egy vak sárkány is, hisz ha a szeme világát el is vesztette, nagyon is jól látnak még. Az összes érzett hangot és szagot hagyd hogy képpé álljon össze. Kicsit sötétebb kicsit átlátszó és fejfájást is okozhat de az elmúlik. De megmutatom mit kell érezz.
Ezzel én is becsukom a szemem, és hamarosan összeáll a körülöttünk lévő vadon összes rejtett életének pozíciója. Ezen képet küldöm át a fiatal sárkánynak, és ha ráérzett a dologra az enyémet eleresztem, és rajta keresztül folytatom az oktatást.
- Na most hogy az alapok megvannak, tágitsd az észlelés körét. Majd ahol életet lelsz fokuszálj rá. Azt a nyulat hagyd békén, elfeket keress. Kicsit balra.
Amint megleli öket, eleresztem. Nincs kedvem további csevegéshez főleg olyanhoz nincs ami nekem fáj. Átadom a humán bohócnak a terepet.
- Akkor ugye belátod hogy kellünk neked.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Lanur-hegység - Page 5 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 5 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Lanur-hegység
Vissza az elejére 
5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Lanuria világa :: Északi szeglet :: Lanur-hegység-
Ugrás: