A város

Tárgy: Re: A város 2012-10-17, 9:59 pm

*Folytatódik a harc, s már jócskán túl vannak a fél órán, talán már egy óra is eltelt, de még harcolnak. Majd a sárkány taktikát vált. Azt már nem! Nem fogja csak úgy hagyni, hogy kiverjék a kezéből a kardot! Ránehezedik, s pont akkor lépne, mikor lecsúszik a kardja a másikén, és Alex egy hirtelen öklössel lepi meg. Hátrébb tántorodik, majd letörli baljával a felrepedt vérző szájáról a vért. Nem mosolyog, dühös, mérges, harcot akar, s már nem csak azt. Győzni is!
Hihetetlen erővel, és sebességgel fut neki ismét a csatának, mintha megfeledkezne a majd egy órai kimerítő csatájuknak. Nem mond semmit, nem beszél, nem is gondolkodik, csak csap. Figyel, vág, suhint, csap.*

Tárgy: Re: A város 2012-10-17, 10:08 pm

*Megtántorodik. Ennyi. Nem, nem ébred fel, miért is ébredne fel a mi Zackünk?! Túl egyszerű lenne. Alex fárad. persze, hogy fárad. Na de azért mégis be kellene keményítenie. Hogy is csinálta a griffnél? *
~ Jobbra-balra, jobbra-balra kell elindulni... hogy ne tudja az ellenfél, hogy most honnan akarok csapni. ~
*Meg tette. Nem csapott, egyszerűen megindult Zack jobb oldala felé, majd hirtelen irányt váltott, s balja felé fordult, majd megint irányt váltott, s így tovább. Össze-vissza ugrált, s mikor látta, hogy Zack elvesztette a fonalat, akkor jobb oldalt átbújt barátja mellett és karja alatt, mögébe érkezett, s a kardja markolatával akkorát ütött a tarkójára //a kisagyra, mely a tájékozódás s talpon maradás központi helye// amekkorát csak tudott. Ideje befejezni.*

Tárgy: Re: A város 2012-10-17, 10:35 pm

*Amikor megindult, Alex ugyan nem egykönnyen, de végül ki tudta cselezni. Majd Alex támadott, s mikor közel került hárítani, avagy támadni akart, de egyikre se volt lehetőség, mert Alex már ugrott is odébb. Valami nem stimmelt, hiába jött közelebb, egyből ugrott is vissza, egyszerűen nem hagyta hogy a kardjuk vészes távolságba kerüljön, ráadásul úgy, hogy közben szinte minden felől közelíti meg. A vége felé már csak áll és próbálja legalább szemmel követni, hogy mit is csinálhat a sárkány. Valahogy ekkor ötlött fel benne, hogy talán veszített, még azelőtt, hogy Alex beindította volna terve igazi valóját. Mire feleszmélt már mellette volt, s tudta, hogy nem lenne érdemes utána fordulni. Szinte azzal együtt támadt az ötlete, hogy a sárkány meglendítette a kardot. Hátra szúrja a saját kardját, most bevégzi.
Talán meg is sebezte. Azonban a pillanatnyi eszméletlenség ami addig tartott míg a földre érve újra fel nem ébredt, pont ezt a részt hagyta ki. Vége... de hogyan?
Neki? Most, még ha meg is tudta sebezni a másikat, nem annyira hogy nem tudna vele végezni könnyű szerrel. Hiszen a kardja is a kezében van még, habár nem tudja, hogy véres e vagy sem...és ha igen, mennyire.*

Tárgy: Re: A város 2012-10-18, 2:59 pm

*Minden szépen alakul, Zack valóban összezavarodott, de annyira nem, hogy egy végső támadást ne tudjon elintézni. Mégis mire számíthatott volna Alex? Mikor tudja az "áldozat", hogy vesztésre áll, egy utolsót még belead. Zack bele is adott. Hátraszúrt úgy, hogy a penge éle végigvonult Alex oldalán. Felszisszenni se volt igazán ideje a sárkánynak. Pedig nagyon akart. A földön fekvő férfi nyaka felé tartotta a penge végét, úgy, hogy az pontosan függőlegesen állt a földhöz képest. Vagyis kivégzési póz. Na igen. De Alex nem óhajtja barátját kivégezni, csak olyan helyzetbe hozza, ahol már mozdulni sem tud. Ránéz a sebére, amikor már tudja, hogy győzött. Nem szép látvány. Ennyit a szép új ingről. Máris vérvörös lett a seb részénél. Zackre nézett mérgesen.*
- Te teljesen idióta vagy! Felfogtad egyáltalán, hogy mit csinálsz?! Nekitámadsz egy sárkánynak?! Csak át kellett volna változnom, úgy ketté haraptalak volna, hogy sosem jöttek volna rá, hogy a testmaradványok egy illetőhöz tartoznak. Először is. Vegyél nagy levegőt és higgadj le. Ki vagyok én? Egy sárkány. És még ki vagyok? Egy fickó, akit anno ki akartatok rabolni. És még? Egy olyan fickó, aki sárkány mivolta ellenére nem széttépte a támadóit, hanem kibékült velük. Ennyi. Egy olyan sárkány vagyok, aki igen is, meg tud sérülni, és aki igényli a barátai segítségét. Én is igényeltem a tiédet. Megmentettél. Miért? Mert barátságot esküdtél nekem. Nekem akartad átadni a bandavezérséget. Ki akarlak használni? Akkor miért nem fogadtam el? Jobb ha kicsit elgondolkozol, s ha lehiggadtál, akkor szólj majd, s leveszem a kardomat a nyakadról!
* Nagyon dühös volt, fel ment a pumpa benne. Közben a vér már szépen folydogált le a nadrágján is. Csendesebben szólalt meg.*
- Esetleg ha egy üres kulacsot adsz, megtölthetem a véremmel, eladva sok pénzt ér...
*Fejezte be gúnyosan, de valahogy mégis komolyan gondolta.*

Tárgy: Re: A város 2012-10-18, 3:43 pm

*Azon kapja magát, hogy a sárkány, ...nem, Alex kardot tart a nyakához. Behunyta a szemét, s már mondta volna, hogy gyerünk, tegye meg, mikor Alex beszélni kezdett. Hosszan és mindent kifejtően. Zack csak figyelt, már újra, kissé oldalt fekve. Barátja szemébe nézett végig. Alex tényleg sárkány, és tényleg le tudta győzni, és tényleg csak barátot lát benne. Tényleg? Ilyen egyszerű lenne? Elengedte a kardot, amit eddig görcsösen szorongatott. Talán ismerik annyira egymást, hogy ebből lejöjjön Alexnek is, hogy felhagy a vagdalkózással, s felülve felteheti a legelső kérdést amit fel kellett volna tenni, a csetepaté helyett.*
-Akkor nem fogsz csak úgy átváltozni, minden átmenet nélkül, és öldökölni?
*Hangjában a pillanatnyi megkönnyebbülés, és a felismerés is tükröződött. Az előtte álló már másodszorra győzte le, és mindannyiszor kegyelmezett meg neki. Újra tudott barátként nézni Alexre, és a kérdést ebben a hangnemben, kissé poénosan tette fel.
Az utolsó kijelentésen viszont elcsodálkozott.*
-Hehh, eddig azt se tudtam, hogy higgyek e szóbeszédeknek, erre azt mondod, hogy vannak, akik egyenesen keresik a sárkányvért?
Miért, mitől olyan különleges?
*Nem azzal jött, hogy nah de bajtárs, mit mondasz, hanem egyből az értékére kérdezett rá. Miért is kell annyira az embereknek, vagy akárkinek is akik veszik?

Tárgy: Re: A város 2012-10-21, 7:32 pm

*Miután elszavalta hosszas beszédét, Zack végre elengedi a kardot. Alex kicsit hátrál, hogy felülhessen barátja. Majd az meg is szólal. A kérdés sokkoló volt.*
~ Fenébe... miért pont így kellett feltennie a kérdést?! ~
*Hisz néha, ha nem vigyáz, csak úgy átváltozik,s öldököl.*
- Általában... a sárkányok eszüknél vannak, mikor öldökölnek. Nem csupán agyatlan állatok.
*Jól kikerülte a választ. Általában... A vérrel kapcsolatos kérdésre fújt egyet, majd leült barátja közelébe. Majd elmerengve felelt.*
- Nem tudom pontosan. De volt egy férfi, aki azt követelte, töltsem meg a kulacsát a véremmel, mert az sokat ér, s ha eladja, a pénzt odaadhatja azoknak az árváknak, akik szüleit, rokonait a sárkányok ölték meg.
*Nem gondolkodott tovább. Elég gyorsan folyt a sebéből a vér. Elővette a kulacsát, s barátjának nyújtotta. Ha az ivott, s nem itta volna meg az összeset, megitta a maradékot, majd a sebéhez helyezte, s várta, hogy feltöltődjön. Nem volt szép látvány. Majd lezárta a kulacsot, s arrébb letette. Majd a sebéhez tette a kezét, s koncentrálni kezdett. Valami sisteregni kezdett, s égett hússzag és vér terjengett a levegőben. A vérzés leállt. Majd nagy nehezen felállt.*
- Nem óhajtok veled újra vérre menőn harcolni.
*Nyújtotta a kezét, hogy felsegítse barátját.*

Tárgy: Re: A város 2012-10-23, 7:46 pm

*Megütötte a fülét, az "általában" kifejezés. Az ő fülét ne ütötte meg, aki abból él, hogy átver embereket, és kifoszt? A szavak mestere, és úgy facsarja a mondatokat, hogy végül neki legyen kedvező? Ez látszott azon is, hogy figyelmesen követte minden mozdulatát a "sárkánynak". Valójában nem volt túl jó érzés így gondolnia Alexre, hanem amikor megkapta a kulacsot, jól meghúzta. Egy kimerítő csatán vannak túl, jól esett a víz, de hagyott barátjának is. Aztán Alex beváltotta amit ígért. Meredten figyelte a műveletet. Eddig még egyszer sem szólalt meg, mióta feltette azt a kérdést. Az járt a fejében, hogy egyszerre tartja barátnak és félelmetes veszélynek is, de ekkor beugrott valami.
Alex ugyanúgy érez. Barátnak tekinti. Ezt a mai nap során hangoztatta is egy párszor, és be is bizonyította. Így hideg fejjel még a víz is leverte egy pillanatra. Ha akarta volna fél pillanat és már nem él. De nem akarta, mert barátként gondol rá.
Van egy barátja, aki egyben sárkány is. Egy sárkány, aki megbízik benne.
Ennél nagyobb szerencse valójában nem is érhette volna!
Kézbe veszi a megtöltött kulcsot, és elmélyedve forgatja.*
-Hmm, érdekes.
*Majd Alexre néz.*
-Azt hiszem ezt nem fogom elpazarolni.
*Erősen ragadja meg a felé tartott jobbot.*
-Hogy őszinte legyek én se, barátom.
*Elmosolyodik a gondolatra. Még hogy még egyszer egy sárkánnyal? Attól talán még messze van, főleg egyedül, hogy legyőzzön egy ilyen kolosszust.
Lehajol a kardjáért és visszateszi a hátára.
Majd ahogy eddig is viselkedtek egymással, újra kedvesen szólal meg.*
-De most már tényleg menjünk be a táborba.
Kezd esteledni is.
*Bizalma jele. Nem akarja elveszíteni ezt a páratlan barátságot.
S ha elindultak, még út közben azért felhangzik egy kérdés is.*
-Azért majd vissza adod a kardom, ugye?

Tárgy: Re: A város 2012-10-23, 7:57 pm

*Biccentett egyet a vér nem pazarlására.*
~ Helyes. ~
*Felállt végre Zack is, s elindulnak a tábor felé. A kard kérdésére észbe kap.*
- Jah, bocs.
* És már át is nyújtotta. Kicsit csendesebb most Alex, ha barátja kérdez valamit, akkor felel, de ő amúgy nincs most beszédes hangulatában. Na meg nem kicsit fájt, mikor összeégette a sebét, s most sem a legkényelmesebb az, hogy mozog. De majd ez is elmúlik. Kíváncsi a többiekre is, hogy hogy vannak.*

//Küldetés vége//

Tárgy: Re: A város 2012-11-18, 1:05 pm

// Szeptember-Novemberi küldetések: 3. küldetés - Bosszú - Fang Aerith de l’Phairdon //

* Hűvös este volt.
Csillagos ég, hűvös szellő ami egyenesen délről jön és teljesen felborzolja az ember haját.
A kapuban állva Alvor azon gondolkodott, hogy miként üdvözölje majd régi, kedves barátját. Még korai felnőtt korába ismerte meg őt, amikor éppen egy ivójátékot játszott egy másik vándorral.
A neve Apor Bojta volt, egy nagyon régi, ősi népből való. Lovas nép volt, akik messziről vándoroltak, hogy hazát keressenek maguknak és ott letelepedjenek. Seregeik hatalmasak voltak és a túlélésért vívott harc a törzseiket egyben tartotta és emiatt szinte megállíthatatlanok voltak. Íjaik ugyan nem vehették fel az elfekével a versenyt, de olyan erősek voltak, hogy akár még a páncélt is képesek voltak át ütni ezzel gyakorlatilag egy ütőképes védelmet és támadást tudtak szervezni.
Többféle törzsből álltak a seregeik, de főként lovasnépekből származó törzsek csatlakoztak hozzájuk, ami elősegítette nekik a gyors haladást. Persze, meglehet, hogy Alvor egyik nagyon ősi vérvonalából az egyik is ott volt a törzseik soraiban, de ezt se Ő se Alvor nem tudta már megmondani.

Alvorhoz képest Bojta egy fejjel alacsonyabb volt nála, ám ez nem jelenti azt, hogy nem volt legalább olyan izmos.
Habár Bojta nem éppen úgy izmosodott mint Alvor, de ő rajta is meglátszott az izomzat. Főleg a karján, amivel sokszor az íjat húzta fel. Alvor igazán nem szerette az íjat, szerinte túlságosan gyenge volt. Legalábbis egy ideig így gondolta, míg az egyik nap tettek egy próbát.
Kiállítottak egy nehéz vértet, amit Alvor kovácsolt neki, ezután Bojta szépen letesztelte a vértet, egy saját maga által készített íjal. A hatás nem maradt el, mivel az íj átlőtte a vértet, ezáltal ahogyan meg állapították, komoly belső sérülést okozott volna a vértet viselőnek egy darab nyíl.

Azóta megkedvelte az íjakat - persze, csak Bojtáét. Mivel Bojta Telarban íj készítő volt. Meg is lett belőle a pénze, vették mint a cukrot és az őröket nem egyszer látni Bojta féle íjjal a hátukon. Párszor még látta Alvor őket használata közben, de közel sem voltak olyan jók vele mint Bojta.

Miután bement a kapun onnantól már nem volt nehéz megtalálni Bojta házát. Az ajtaja felett egy hatalmas táblán egy íj volt ráfaragva, amit Alvor már messziről felismert. ~ Itt vagyok. ~ Gondolta Alvor.*

Tárgy: Re: A város 2012-11-18, 6:04 pm

// Alvor Freyr Ottar, huhh egy szép helyet választottál! xD... Plusz, hogy erősen védett a város Razz

nah, de ne panaszkodjunk, csapjunk a lovak köz ^^//

*Szép napnak ígérkezett ez is, mint az utóbbi időben a legtöbb. Telar városába érve a főutcára tért rá, mint jó vándor, habár nem ez az első alkalma itt. Sokat fordult meg a nagy városokban mint színésznő, és mint mágus tanonc is, mesterei oldalán. Habár most is van még mit tanulnia, jelenlegi tanítói nincsenek már vele. Ha tanulni vágyik, ezek után csak egy kivételes személyt fog elismerni csak, mint mesterét.
Szürke köpenye nincs rajta. Valójában sose veszi fel, csak ha nagyon muszáj. Egy részt mert nem szereti a szürke színt, más részt, amúgy is feltűnő jelenség, harmadszor pedig, nem akarja nagy dobra verni mindenki előtt, hogy ő egy mágus. Ráadásul nem is olyan amilyet szeretett volna. Nem mintha szégyellné szürke köpenyességét, de szó mi szó, ő a fehér köpenyesek körébe akart volna bele tartozni. Ám valamilyen mondva csinált oknál fogva elutasították a kérelmét. "Kérelem egyhangúlag elutasítva. Mélységes sajnálattal közöljük." A vér is felforr benne, ha erre gondol. Még, hogy sajnálják, mi? Talán a múltja, vagy a sárkányokhoz tanúsított kötődése rémisztette meg azokat a gyáva madarakat. Szeretetről meg odaadásról papolnak, mint valami gyerek mesében, de csak egy a többi szervezet között, és ugyanolyanok mint a többi. Titokoskodó, és öntelt. Nagyra vannak magukkal, hogy az emberek a jót látják a fehér köpenyükbe, biztos ki is használják a naívságukat. Azok aaa.....
A gondolatra hirtelen megállt és az ökleit mutogatta az ég felé. Cseppet sem volt feltűnő egy mérges kékbe öltözött magas elf nő. Á egy cseppet sem. Nah mindegy. Végül is, a fehér köpenyét sem használta volna, csak megadott helyzetekben, az előbb felsoroltak miatt is. Jobb az elővigyázatosság. Ilyen formán a rendes, és szó mi szó elég lenge kék ruhájában virított Telar napsütötte utcáin. A hátán pedig a vörös dárda, melynek mindkét vége éles pengével végződött, és melynek a pengéje is vörösre volt festve. A nyakában különféle ékes nyakékek, láncok, fonott nyakláncok voltak, ahogy a karján is volt pár karkötő, de a kék medált nem tartotta ott. Azt nem hordta. A bal felkarján egy nagy tetoválás díszítette, ami a sárkányokhoz hű jellemét tükrözte, de csak annak, aki értette s a jelentőségét és le tudta olvasni a mögöttes tartalmat. Éjfekete koronája ízlésesen befonva itt-ott, felkötve kisebb csattocskákkal, de ezek nem látszottak.
A nagy úton elhaladva azonban valami megcsapta az orrát.*
~Vér szagot érzek...
*Ez a édeskés, fémes illat beleívódott azóta a nap óta. El se tudná felejteni, és kifinomult érzék szervei megtalálták az vér illatát. Egy kis boltszerű házból jöttek, de a körülötte menetelő emberek nem úgy festettek, mintha észre vették volna. Nem tudta, hogy aki ott bent vérzik, halott e vagy sem, így arra jutott, hogy bemegy. Hátha segíthet az illetőn. résnyire volt nyitva az ajtó, ő pedig minden teketória nélkül szélesre tárta, de a látvány borzasztó volt. Nagy dulakodás lehetett itt, mert miden a feje tetején állt, és végül vér áradt mindenünnen.*
~Ezért éreztem már az utcán is.
*Mert bizony sok volt, és feltehetően mind abból az emberből aki a szoba egyik végében ült félig fekve lecsúszva a padlóra. Több sebből vérzett. Szúrt sebek, és talán már nem is élt. Fang oda sietett, és megérintette a nyakán lévő ütőeret. Hazájában tanult gyógyítást is, így meg tudja állapítani, ha él e az illető.... de sajnos, talán jobb lenne, ha még nem élne, mert ezek a sebek azonnali ellátással sem gyógyíthatók meg. Hirtelen a félájult férfi elkapta Fnagot és magához rántotta. Elsőre megijedt, de az beszélni kezdett. Összefüggéstelen szavakat, de látszott, hogy utolsó erejével mondani akar valamit.*
~Magánál van...
-Ki tette ezt?
*A férfi még jobban magához nyomta, és Fang ruhája szivacsként szívta fel a haldokló vérét, majd a férfi egész közel hajolt a lány füléhez és valamit bele suttogott, aztán elengedte. Fang enyhe megrendüléssel nézte az illetőt. Nagy harca lehetett, de méltóság teljesen távozott az élők sorából, majd lecsukta a nyitva maradt szempárt.*

Tárgy: Re: A város 2012-11-18, 7:50 pm

* Alvor békésen haladt Bojta boltja felé.
Azon gondolkodott, húgy útközben vajon mivel kérdezze ki őt, melyik kérdéssel kezdje.
Habár csak két hete látták egymást, attól még Alvornak rengeteg mondani valója van számára és most már csak azért is megkérdezi tőle, hogy melyik törzsből származik pontosan.
Már amikor megismerte, akkor kíváncsi volt rá, de valahányszor meg akarta kérdezni, mindig elhalt benne a szó. Nem akaródzott neki megkérdezni, valamiért úgy gondolta, hogy az sértés lenne az ő számára.
Most viszont tényleg elhatározta, hogy valóban megkérdezi és nem fogja visszatartani a kérdést, már csak azért sem.
Ha meg igen, hát akkor pedig Angvard vágja fejbe! Majd iszik rá egy keveset.

Amint megközelíti a boltját, látja, hogy egy fekete alak megy be hozzá. ~ Minden bizonnyal egy vásárló. ~ Gondolta, habár előérzete volt azzal a fekete vásárlóval szemben. Persze, mindig akadnak neki látogatói, de azok általában rendesen fel vannak öltözve.
Nem lehet rájuk bizonyítani, hogy bűnözők, vagy egyszerű vásárlók. De Alvornak valamiért a fekete ruhába öltözött emberek sunyinak, alattomosnak és rossz akaratúnak tűnnek. Picit felgyorsította a lépteit, hogy gyorsabban ott lehessen.

A tömegtől nem látta pontosan, de mintha pár perccel később már egy másik alak is bemenne hozzá. Annak kék köpenye volt, ami már egy kicsit barátságosabb szín, de ettől még nem lassította le a lépteit.
Szerencsére sikerült egész gyorsan utat törnie magának a tömegben, mivel termete ezt megengedte nekik. Persze, nem úgy, hogy mindenkit arrébb taszigálva, hanem inkább csak ment előre, és szépen mindenki előre engedte.

Odaért az ajtó elé. Félig már nyitva volt, de így is látta, hogy a bolt romokban hever. Nagyon remélte, hogy a régi, kedves barátja még egyben van.
Amint beért, borzadva tapasztalta, hogy a barátja felett az előbb bement szürke köpenyes áll. Még hallotta a szavait, amit a saját anyanyelvén mond.
- ...Találd meg... az ogur klán dicsőségéért. - Lehelte ki a lelkét. Legalábbis Alvor ennyit értett belőle, de most nagyobb gondja volt ennél.
Nagy csataüvöltéssel a falhoz szorította a kék köpenyest. Egy nő volt az, ám ennek ellenére nem engedett szorításából. Teljesen elborította a méreg, mert megölte Bojtát, hiszen véres volt a dárdája, és Bojtán rengeteg vágásnyomot vett észre. Biztos, hogy bűnös, hiszen még maga a nő is véres, ő tette! ~ Kizárt, hogy valaki más lehetett! ~ Gondolta, és majd szétrobbant dühében.
Megszemlélte a szürke köpenyest - vagyis hát szinte majdnem összeroppantotta. Szép volt, szép volt, de ettől még nem változott semmi.
Előhúzta a kését - Bunkóhoz két kéz kellett, elengedni meg most a világ minden pénzéért sem engedte volna el -, és a nyakához szorította. Most aztán vége lesz, hacsak...

Kissé megenyhült a szorítása a nőn. ~ A fekete köpenyes. ~ Gondolta. ~ Csak az lehetett. ~.
- Későn ért ide és nem állíthatta meg. - Motyogta a szakálla alatt, de alig hallhatóan. Csak ez lehetett a magyarázat erre. A nő vélhetőleg magához ölelte, ettől lehetett véres. Talán harcolt az elkövetővel, ezért is lehet véres a ruhája, vagy egyszerűen Bojta összevérezte miközben beszélt hozzá. ~ Ésszel! ~ Parancsolt magára Alvor. Ha nem lenne ilyen önmegtartóztatása, amit a vándorlásakor tanult, már valószínűleg feldarabolta volna a nőt.
Elengedte a nőt, és Bojtához lépett.
- Az istenek vigyázzanak lelkedre, barátom. - Majd szépen elfektette Bojtát.
Az ajtóhoz lépett, és magukra zárta az ajtót. A nő szemébe nézett.
- Mindent tudni akarok. - Mondta. - Harcoltál vele, láttad még őt, ha igen, hogy nézett ki? - Mondta neki. Az ajtóban megállt, ezzel szinte teljesen eltakarva és lehetetlenné téve a kijutást számára. *

Tárgy: Re: A város 2012-11-18, 8:21 pm

*Fang csak az utolsó szavakat hallotta. A többi összefüggéstelen volt feketéről, meg becsületről, meg arról, hogy az ő élete itt véget ér. Igen. Sajnos ez a helyzet, de nem tudott semmi biztatót mondani a haldoklónak. Nem mondta, hogy minden rendbe jön, mert nem így volt. Nem akarta áltatni a másikat hamis reményekkel, de azt sem mondta, hogy a túlvilágban majd nyugalomra lelehet, mert nem tudta mi vár rájuk odaát. Lehet, hogy semmi, lehet hogy minden, ezt majd akkor tudja meg, ha majd odajut. Ez a lehetőség azonban elég hamar eszébe jutott, mikor is egy talán a hatalmas embertől egy még nagyobb barbár rohanta le. Feltehetően azt hitte, hogy ő tette. Miért ne hitte volna, mikor csupa vér a szép kék köpenye, és az oldalán, ahol nem takarja semmi, a bőre is. Ugyan, akkor szerezte a nyomokat, mikor a férfi magához vonta, de ezt nem mondta. Nem mondott semmit, csak belevájt fakó zöldes szürkés szemeivel a másikéba. Aztán lekerült róla a közben megjelent kés is, és a férfi az ajtóhoz ment. Elmegy?
Hasított belé az elképzelés. Nem is lenne hülyeség, hiszen kint egy felől katonák vannak, akiknek elmondhatja (téves) feltételezését, más felől pedig katonák vannak, akik ha bejönnek, szintén feltételezhetik (tévesen) hogy ők ketten végeztek a bolt tulajával. De a férfi, talán ugyan erre jutva, nem kiment, hanem becsukta azt maga mögött, és egyből kérdőre is vonta Fangot, felszólítva, hogy mondjon el mindent.
A maga kicsit több mint 159 évével még fiatalnak mondható tünde, a bolt tulajától messzebb állt meg, láthatóan fájlalva leszorított testrészét, majd kecses, egyben nemesi tartással (mely egyáltalán nem illett a helyzethez) nézett a férfire, de nem habozott. Nem volt mit takargatnia. Lágy, nőies hangon szólalt meg, mint a legtöbb tünde kissé mágikus hatással, igézően csengő hangon, de hangjában benne volt a határozottság is, és az, hogy nem tart a barbártól.*
- Előbb szögezzük le. Elhiszed, hogy nem én támadtam meg a barátod?
*Nem kerülte el a figyelmét az előbbi megszólítás sem, és az sem, ahogyan láttára szinte őrjöngeni kezdett a másik. Biztos közel állhattak egymáshoz.*
- Mi az az ogur klán? Talán valamilyen szekta?
*Nem volt tisztában az emberek vándorló törzseivel. Ő csak a város lakóit és a falusi parazstokat ismerte. Nem igazán izgatta a harcos, vad népek, kint a pusztában.*
- ...de nem láttam rajta kívül senki mást itt. Egyedül volt, mikor beértem.

//ez nem igazság. Nem tudom betenni a képet Sad

//

Tárgy: Re: A város 2012-11-18, 10:05 pm

* Őszintén szólva, Alvornak nem akaródzott válaszolgatni minden kérdésre. De ha nem akarja, hogy a nő kiszaladjon, előtte engednie kell neki és meg kell válaszolnia néhány kérdést amit feltett.
Továbbra sem mozdulva el az ajtóból a szemébe nézve mondta a szavakat.
- Ha eldobod a fegyvereidet, akkor végleg elhiszem. - Mondta neki. Így sem kételkedett benne, hogy talán ő is tettestárs, de ha eldobja a fegyvereit, akkor védtelen marad. Ám ezzel tanúsítja azt, hogy ő valóban csak egy tanú vagy egy látogató. Nem akarta megölni a nőt, de ha kiderül, hogy tettestárs, akkor kénytelen lessz kipaterolni és feladni az őröknek, vagy rosszabb esetben elvenni az életét, amit egyáltalán nem akart.
Ha nem teszi le a fegyvereit, akkor felszólítja, hogy azonnal tegye le. Ha leteszi, akkor Alvor nyugodtabb arckifejezést erőltet magára, és tovább válaszolja a kérdéseit.
- Az ogur klánnak köze sincs a szektákhoz, lyányom. - Magyarázta. - Az ogur klánnak, a nevébe benne van: Ők egy emberek által egybegyűlt gyülekezet, akik a túlélését harcoltak a pusztákon. Oguroknak nevezték magukat egy idő után, és vándorolni lezdtek, hogy az ottanniál jobb hazát keressenek. Így kerültek be a nagy törzsvándorok közé, akiket Honoknak neveztek. Honok, Ogurok, Vanátok, Kjűtök, Garmánok, Avorok, Vakézek és még ki tudja milyen emberi népek tartoztak ehhez. - Mondta és Bojtára sandított. - Mint hallottam, ő az Ogurokhoz tartozott. Legendás íjakat készítenek, talán még az elfek íjaival is felveszi a versenyt. Ő volt Apor Bojta, az Apor család egyik legjobb íjkészítője... Az egyik régi jó barátom. - Mondta, majd erőtlenül megdöngette a mellét ezzel tiszteletet adva neki.

Alvor végig hallgatja a nőt, majd ezután félreáll, ezáltal szabaddá téve az ajtót, és a menekülési utat a nő számára.
- Ha el akarsz menni, akkor most tedd meg, míg a helyőrség meg nem találja ezt a helyet és téged is belekevernek. - Mondta neki. - Előtte ajánlom tisztítsd le a ruhád.

Ezután szépen egy takaróval letakarta a holttestet és elmormolt egy druida éneket, ezzel ismét tiszteletét adva neki. *

Tárgy: Re: A város 2012-11-19, 6:21 pm

*Haragosan húzta össze a szemöldökét porcelán bőrén. Letenni a fegyverét? Mégis minek gondolja ez az ember? Nem őrült meg, s nem is olyan naiv, hogy ezt megtegye. Egy fél lépést tesz a férfi felé, s miközben beszél lassan leveszi hátáról a dárdát, mely hosszabb nála is, és fél kézzel, vízszintesen tartva előre tartja. Hadd lássa az "öreg", ha nem látja, hogy ez a fegyver eddig nem volt használva, de egyben olyan kiállással is, hogy mutassa, szívesen használja, ha a férfi nem ért a szép szóból. A hangja pedig, meg amit mond, kíméletlen hangnemre vall. Olyan nő stílusára aki mögött köd van, nem látni se a múltjába se a jövőjébe. Fang maga a kiszámíthatatlanság. Nem tudná a halandó megsaccolni, hogy két perc múlva mit lép.*
- Ha azt gondolod, hogy fegyvertelenné teszem magam, miután az előbb megtámadtál, akkor félre ismered a tündéket. Nem vagyunk áldozatok, ne nézz ilyen naivnak.
A szavammal kell beérned, ember. Amint láthatod, ez a penge nem sértett húst már egy ideje. A hátamon volt mikor beértem, és akkor is mikor a falnak szorítottál.
*Még fáj is, és fog is egy darabig a helye. Ekkor ha a másik ellenségesen lép fel, nem habozik ő sem támadni, de szíve szerint most kihagyná a csatát. A kis bolt pultjához lép, ami mögött rendes körülmények között a holtat látnák. Csak remélni tudja, hogy felfogta a másik amit mondott, és ha igen, a pultnak dőlve hallgatja végig a beszédet.
Kiderül végre, hogy mi az az ogul klán, és végül is nem is meglepő, amit hallott. Ha nem is foglalkozott velük, a leírás amit a férfi adott pont megfelel azoknak a vándor harcosoknak, amiknek néha híre kel a városokban. Híres, vagy inkább hírhedt lovasok, és íjászok. Erre elmosolyodott. Nah igen, pont ahogy a barbár mondja, (mert már biztos, hogy ha nem is egy törzsbe tartoznak ezek ketten, de sok közük van egymáshoz) kíváncsi lenne ő is, hogy egy tünde íjászt legyőzne e egy ilyen harcos barbár. Habár ő jobban szereti a dárdáját, kiváló céllövész, ami el is várható egy maga fajta félig-meddig vándor tündétől. A tény, hogy mágus, megköveteli tőle, hogy jó legyen közel harcban, de azt is, hogy távolról is, ha egymaga róla a Lanuria földjeit.
A felkérésre a halottra tekint, majd a meginduló barbárra. Nem ijedt meg a nagy tömegtől ami szinte elrobogott mellette kisebb földrengésként, de kétség kívül nem volt jó érzés. Kényszerítenie kellett magát arra, hogy ne hátráljon ösztönből, hanem a saját helyén várja ki, amíg elmegy mellette a férfi.*
- Mond csak, barbár. - *Habár a másik elárulta az elhunyt nevét, a sajátját nem, s ezzel tökéletesen meg volt elégedve a fehér tünde. Ha el is mondta volna, akkor is ezt a megszólítást kapja, "cserébe" ő sem adja ki a saját nevét.* - Nem gondolod, hogy már bele keveredtem? *Mosolyogni lenne kedve, de a barbárt nézve elfojtotta a késztetést. Ugyan csak egy varázs szót kell kimondania, és már tiszta is a ruhája, de nem. Még nem.*
- A tény pedig, hogy csupa vér a ruhám, és, hogy ebből nem könnyű kiszednem a foltot, nem engedi, hogy csak úgy távozzak.
Más különben pedig, a barátod engem kért meg, vagy nem emlékszel?
Avass bele a részletekbe.
*Úgy beszélt mint egy hercegnő a beosztottjaihoz, de az utolsó mondatot biztosan ilyen felhanggal ejtette ki. Azonban nem bántó éllel, inkább parancsoló, s valószínűleg egyfajta felsőbbség teljes éllel is. Nem tünde mivolta miatt, hanem mert ő Fang. Amit mondott igaz, és ezt a barbárnak is be kell látnia, még ha nem is veszi szívesen. Ha a nő maradni akar, meg van rá a joga.*

Tárgy: Re: A város 2012-11-19, 7:18 pm

* - Hm. - Hümmög Alvor a nőnek az utolsó mondatain. ~ És még ő követelőzik és alacsonyít le engem. ~ Gondolta Alvor.
Igazából már megszokta. Nem csak az emberek és tündék szokták lealacsonyítani szóban egymást, ezt mindenki kivétel nélkül megteszi, akarva vagy akaratlanul. Csak az a baj ezzel, hogy a tünde az kifejezetten ezt csinálja mindenkivel, vagy a legtöbb néppel, főleg az emberrel. De hát ez megszokott és Alvor emiatt sajnálta őket.
Elhatározta, hogy nem fog engedni a nőnek. Ő most nem egy alárendelt, nem munkás, hogy másodiknak a szavára tegye azt, amire megkérték. Ő indig is szabad döntéssel rendelkezett, és ezután is azzal fog, pont. Cserébe ő sem fog parancsolgatni a nőnek, így talán ebben megegyezhetnek.
- Hát akkor kénytelen leszel szétszabdalni a ruhád, ha nincsen más megoldás. De csak ha valóban, nincsen más megoldás. Vagy majd itt maradsz, amíg az őrök rád nem találnak. - Mosolyodott el a szakálla alatt Alvor. - A részletekről pedig nincs mit mondanom, már elmondtam amit tudtam Róla. Elvégre Te, előbb jöttél be mint én.
Megtanulta, hogy a tündék igenis képesek a mágia használatára, és biztos volt benne, hogy ennek is van olyan varázslata amivel megspórolhatja a mosás fáradalmait, vagy a ruha szétszaggatását. Nincs olyan, hogy ilyen varázslat nem létezik, vagy nem tudja ezt elvégezni saját magán, ruháján. Vagy ha mégsem, hát akkor Alvornak kell másik ruhát oktojálnia rá, bár azt nem iztos, hogy a nő élvezné. Fordítva viszont igen mókás lenne a dolog.
Ráadásul az a vándorok egy nagy része ismerni szokta a mágiát, vagy legalább találkozott vele és meg is tanulta használni egy kis részben. ~ Biztos vagyok benne, hogy ez a tünde tud valamiféle varázs trüköt a ruha kitisztítására. Ha nem, akkor pedig marad az átöltöztetés. ~ Gondolta Alvor. Ezzel a nővel még bármi lehetséges, akár még a csillagos ég is. Bár ahogy elnézte, nem éppen az a fajta, aki annyira megtűr maga mellett egy másikat.
- Lehet, hogy téged kért meg. - Mondta Alvor, majd a bárpultra támaszkodott egy szintre kerülve a tündével, habár nagyon le kellett alacsonyodnia hozzá. - De attól még ez nem zárja ki azt, hogy ez egy személyes ügy. Régi barátom volt és megfogadtam, hogy ha megölik, bosszút állok érte, ezáltal ugyanakkora jogom van a gyilkosát megkeresni mint Neked, tünde. - Mondta a nőnek. - Még ha ez azzal is jár, hogy egy követelőző tündével kell együtt dolgoznom. Viccesnek ígérkezik, annyi szent. - Mondta majd visszasétált az ajtó mellé, és a falnak támaszkodott.

Megnézte magának a tündét. A tekintete akár a tőr, ami átfúrja magát az ember agyáig és még onnan is tovább. Tartása hol barátságos, hol pedig támadó, de az arcára más igaz. Ugyan nagyon zép hangja van, de belül még a sziklánál is keményebb lélek lakozik benne. Ezért van az, hogy az arca komolyságot mutat. Elsőre tetszett Alvornak.
- Hm. Látom nem tartasz tőlem. - Mondta a tündének. - Ez tetszik. Általában azt látják bennem, hogy egy barbár vagyok, emiatt tartanak tőlem. Te viszont - itt kihangsúlyozta a következő szavakat -, ezt nem veszed figyelembe, úgy tekintesz rám, mintha nem is jelentenék fenyegetést. Ez... Lenyűgöző. - Mosolyodott el, majd hangnemet váltott. Komoly lett a hangja.
- Egy ajánlatom van számodra, tünde: Megkeressük azt a gyilkost, elfogjuk és feladjuk az őröknek, vagy pedig saját magunk öljük meg, az Ogur klánnak és Bojtának tiszteletet, dicsőséget és persze nyugalmat adományozva. - Mondta Alvor a tündének. - Ám ennek van egy feltétele: ha ezt akarjuk, nem engedhetjük meg magunknak a belső viszályt. Te, tünde nem parancsolgatsz nekem és nem rendelet fölém magadat semmilyen módon. Szintén ezt fogom tenni én is veled, addig amíg meg nem találjuk a gyilkost és azután is. Nem szükséges, hogy kedveljük egymást, de mivel Te már ebbe bele keveredtél, ezáltal szükséges az együtt működés, ha a gyilkost meg akarjuk találni. Mit mondasz, tünde? *

Tárgy: Re: A város 2012-11-19, 7:49 pm

*Rezzenéstelen arccal hallgatta a barbárt, egészen odáig mikor az dicsérni kezdte. Nem mozdult meg, nem mondott semmit. Azzal teljesen egyet értett, és a férfi befejeztével, ki is fejti ezt, hogy ez a barbár személyes ügye. Ő mondhatni, csupán csak merő szeszélyből tart vele. Úgy gondolta ez egy jó alkalom arra, hogy megismerje ezeknek a különös népeknek a szokásait, ha már véres lett a ruhája. A szép, kék köpeny. A harchoz való egyetértése csupán új, lágy arcvonásain nyilvánult meg mint egy mutatva, hogy tud ő is kedvesen nézni. Figyelte a férfit, és nem kerülte el a figyelmét az sem, ahogy a másik megnézte magának. Mosolyra görbült a szája, nem csak a hallottakon, hanem az erre bevillanó gondolatára is. Férfiak. Mind így viselkednek irányába. Mert szép, mert titokzatos, mert határozott és erős, nőhöz képest, de mosolya afelé is irányult, hogy mindezt tudja. Hiszen pont ezért is hord ilyen lenge, csábos ruhákat. Azonban illedelmesen megvárta a férfit, hadd mondja el, amit akar, s utána is olybá tűnhetett, hogy elgondolkodik a hallottakon. Mérlegeli a "feltételeket", majd belevéste a férfi tekintetébe mesterien megmunkált égköveit, pirosas ajkai pedig minden szót megrágtak és tündéhez méltón, úgy adtak ki, mintha énekelne.*
- Köszönöm a bókot, de nincs szükségem rá. Nem félek tőled, mert nincs okom rá.
A feltételed pedig elfogadható, akkor ezentúl társak vagyunk arra az időre, míg megtaláljuk a barátod gyilkosát. Megfelel?
*Mintha közben külön életet élnének az ajkai, és a szeme pedig a férfi tekintetébe vásva belelátna a múltjába, és a gondolataiba egyaránt. A kérdést feltéve még megvárta a férfi válaszát, majd ellökte magát a pulttól, ahova támaszkodott eddig, és egy halk tünde szó után végig simított a testén képletesen. A varázslat eltüntette róla, a bőréről a ruhájáról, a hajáról a rátapadt vért. Mintha soha nem is lett volna ott. A dárdát vissza téve a helyére, kissé oldalt állva a barbárnak, de fél szemét rajta tartva szólalt meg.*
- Van valamilyen elképzelésed ki lehetett az elkövető? Vagy hogy hol kezdjük?

Tárgy: Re: A város 2012-11-22, 4:57 pm

* Alvor mély kuncogást hallatott, miközben nézte, ahogyan a tünde egy egyszerű szóval eltünteti magáról a vérfoltokat ezáltal még gyönyörűbbé varázsolva az alakját és kinézetét. Olyanra, amilyen általában, mindenféle csinosítás nélkül. Érezte, hogy a tünde képes a varázslatra, ezért rá hagyta, hogy mit csinál vele.
Az egyszerű ember leginkább egy medve hangjához tudta volna hasonlítani. Mert Alvor valóban úgy nézett ki, mint egy hatalmas medve, habár neki inkább a fakas volt a totem állata. De a medvét sem vetette el.
Egy medve, ami most vagy egy kígyóval vagy valamiféle másik állattal dolgozik együtt. Ha Alvor az eszére hallgat, akkor a kígyóval még együtt is dolgozhat, ezzel még ütőképesebbé tehetik egymást. Feltéve persze, ha betartják azokat, amikben megegyeztek. Ha viszont az kígyó hátba kapja, akkor Alvor kénytelen lesz "elnáspángolni" ezt a kígyót. Mert nem bízott benne, mert tudta, hogy szinte kiszámíthatatlan fajta a tünde. Mindazonáltal ez a módszer ios azok közé tartozott, amit Alvor nem szívesen csinált volna.
Alvor egy bólintással nyugtázta azt a dolgot, hogy a tünde elfogadta az ajánlatot. Örült annak, hogy nem kellett ráerőltetnie semmit, vagy bántalmaznia őt. Ez már egy jó pont.
Következő lépésnek az utat és a személy fogják megbeszélni. Alvor látta a tettesnek vagy inkább a feltételezett tettesnek a hátát, de az a semmivel ér fel. Rengetegen voltak itt feketében, ezért szinte lehetetlen megtalálni őt.
- A tettest láttam befelé jövet, még előtted. Feketében volt, legalábbis annyit láttam belőle, hogy a köpenye az fekete. Mivel akkor éppen arra jött egy nagyobb tömeg, nem tudtam mást kivenni belőle. - Mondta Alvor. Azt kívánta, bár ne lett volna ott a tömeg, akkor többet látott volna.
- Keressünk nyomokat. Bojta nyilván nem adta harc nélkül az életét és talán ajándékként meg lep valamiféle információval. - Mondta Alvor. - Addig próbáld átkutatni az iratokat, feljegyzéseket, én addig megnézem a pultot és környékét. A szobája ott van fent az emeleten. - Mutatott Alvor a lépcsőre.
Először elkezdte átkutatni Bojta holttestét, nem-e maradt valami használható nála. Szerencséjére a zsebében egy feljegyzés ezzel a felirattal "Fatörzs Kocsma" állt a papíron. Vélhetőleg egy feljegyzés, ahol csak jó étket és sört árulnak.

Ezek után átkutatta pultot. A mögött egy leszakadt, kis szövet darabot talált, ami fekete volt. Teljesen biztos volt benne, hogy ez nem Bojta ruhájából származik, így már vagy két darab használható nyom.
Felment, megnézni mi újság a tündével. Már egy fél órája keresgéltek és kíváncsi volt, hogy ezalatt a tünde mire jutott.
- Találtál valamit? - Kérdezte Alvor, amikor feljutott. *

Tárgy: Re: A város 2012-12-28, 3:43 pm

// Decemberi küldetés: 2. küldi- Ki a tolvaj? //

Balál egészen kellemesnek találta a kis várost. Örült, hogy rászánta végre magát, és szétnézett, de most már sietős volt, mert egy ismerősével kellett találkozni egy fertályórán belül, aki munkát szerzett neki egy közeli uradalomban. Még visszasétált kicsit a központba, hogy még egyszer szemügyre vegye az öreg házak összhangját. Megint megfordult a fejében, hogy ekkora városfalat nem lehetett semmi megépíteni, ha csak az alapanyagot nézi, akkor sem, de vajon komolyan ekkora védelmet nyújt, amit ő gondol?
Végül a szökőkút kávájánál megállt egy pillanatra. Itt a főtéren is vidékies nyugalom honolt. Kevesen jártak az utcán. Nem volt nagy tömeg, ez külön tetszett neki. Ha sikerül ez a munka, akkor ki tudja, lehet, h ezután már csak a fogadó távlatából látja az épületeket. Mintegy búcsúzóul körbetekintett. Ahogy megfordult, honnan, honnan nem, egy furcsa, izgatott asszonnyal találta szemben magát. Az asszonyka alacsony volt, és roppant idegesnek látszott. Kezében lazán bekötözött, fehér batyu.

- Ön ugye ráér egy percre? Figyeljen rám! Egy kicsit itt hagynám magánál ezt a csomagot. Nagyon sietek, és időbe' végeznék a dolgommal, ha nem hátráltatna- Miközben beszélt, sűrűn nézett a háta mögött lévő térre nyíló kis utcába, amerről jöhetett. Hangja el elcsuklott, talán a sietségtől nyelte a levegőt, talán izgalmában- Megfizetném a szolgálatát uram- adott nyomatékot a mondókájának-, és néhány perc múlva vissza is jövök. Nem hagyom sokáig itt...
Balál a gyönge, harmincas asszony arcába nézve úgy gondolta, ennyit megérhet.
- De csak néhány perc! Nekem is kezd sietőssé válni- mondta kissé emelt hangon. Az asszony letette a lába elé a batyut, és hosszú szoknyáját felfogva, elrohant egy szemközti utcába.
Na csak remélem, hamar végez.... Aztán már nekem is rohannom kell. De kell az a kis pénz. Nézett körbe Balál.

Alig fél perc, és arról, amerről az előbbi nő érkezését sejtette, egy kisebb csoport kiabáló emberhad rohant ki lélekszakadva, fújtatva. Némelyek ocsmány sértéseket ordítoztak, és szitkozódtak válogatott szavakkal. A téren szerte-szét szaladtak.
Hárman, két férfi, és egy nő a tér közepe felé indult, a szökőkút felé mutogatva.
Egy szempillantás alatt közre fogták az idegent. Hangosan ordítozva, és a karjukat lóbálva, a csomagra mutogattak, majd egyikük meg is fogta.
Alig érintette meg azonban, Balál balja összeszorította a kézfejét, és felemelte onnan. Felegyenesedtek, A másik két ember elhallgatott. Végre csend lett. Akkor látta Balál, hogy egy bő középkorú asszony, és két korosodó férfi akikkel dolga van. Elengedte a kis termetű öregurat.
A másik fiatalabbnak tűnt valamivel, és most ő lépett elé.
- Ez...ez... a mienk!- mondta erőszakosan- Adja vissza!!!
Balál első meglepetésébe megrázta a fejét.

Akkor ezek hárman megint egyszerre kezdtek üvölteni vele. Balál kezdte türelmét veszteni. Hol van már ez a nő?
Addig ment ez, mígnem egyikükkel egészen összeakaszkodott. Közben a csomagot a lábával a kút kávájához kényszerült szorítani, mert az asszonyság folyamatosan kapkodott utána. Egyik férfi kezében egy kés villant, utolsó dühében Balál felé szúrt vele, aki erre felszívta magát.
- Mit képzeltek emberek? Te asszony! Hogy gondolod ezt az egészet? Ellopnád ezt a rám bízott motyót? a más csomagját?
-Még hogy a másé?- tört ki az asszony- Ő az én gyerekem! Tegnap éjjel szültem!
Balál éppen sújtó keze megállt a levegőben. A köröttük összegyűlt kisebb csoportosulás dermedten felhördült.
- A...a gyermeked?- kérdezett vissza önkéntelenül.
A következő percben a tömegen áttörve visszatért az előbbi asszony. Így kiáltott:
- Nem...Nem...hogy mondhatod, hogy a tiéd? Hiszen magam hoztam a világra őt. Éppen 2 napja éjjel.
- Ez a legnagyobb gyalázat, amit valaha láttam! Hogy viselkedhetsz így a saját családoddal?- szólt az idősebb nő.
Az öreg embernek a szeme összeszűkült a haragtól, és arca kipirult a szomorúságtól.
- Hogy hagyhatod így cserben az apádat? .. és a nővéred családját? Én magam évekig a bátyádként éltem. De amit most művelsz..! Többé nem vagy a húgom... - kiabált a fiatalabb férfi.

- Hiszen a te gyermeked meghalt....- próbálkozott a fiatalabb asszony. - Összecserélted őket, míg aludtam. Megismerem őt az anyajegyéről.
- Miféle anyajegy? Azt bárki láthatta...!
- Add csak vissza! Ezért hoztam el! Elviszem. Elmegyek messzire, hogy ne hozzalak szégyenbe, hogy mindketten ilyen későn szültünk, s a tied...meghalt... Én nem gondoltam, hogy ezt hozom ki belőled, hát elmegyek.
- Miről beszélsz, te... Te magad vagy a szégyen!
Olyan döbbenetet okozott a párbeszéd a nők között, hogy a verekedők végleg feladták a harcot. Balál amúgy is inkább csak erőt fitogtatott, eszében sem lett volna elbánni ezekkel a szerencsétlen polgárokkal. csak magát védte.
Nehezen eszmélt. Összeállt a kép, de igazságot tenni itt esélytelen.

- Most már elég- Hirtelen lehajolt, és felkapta a batyut. Durván tőrrel felszaggatta a szalagokat, amikkel át volt kötve, és kikapta az ingecskében szunnyadó, tenyérnyi kisbabát, aki sikítva felsírt. Az egyik lábánál fogva a magasba emelte. Másik karját is magasba lendítette.
- Az én vidékemen farkastörvények uralkodnak. Hogy tehetnék másként igazságot köztetek? Ha így veszekszetek rajta, hát legyen mindkettőtöké.
Azzal lendítette a kraftját, hogy kettészeli a gyermeket. A családi trió eddigi mérgébe most még erősebb indulat szaladt. Az asszonynak, és férjének már villogott a szeme, de meg se mertek mukkanni. Illetve az asszony zsörtölődve olyasmit mormolt, ha így kell legyen, hát, legyen... Csak ne vihesse el a húga!
A néma csendbe a magányos fiatalasszony kiáltott velőtrázó hangon:
- Ne...! Jaj ne! Nem az enyém! Nem az enyém!- nyúlt fel Balál tőrt tartó jobbja felkarjáig, hogy amennyire erejéből telik, megszorítsa, és lehúzza azt. Némi fáradt lihegés után,benyelve könnyeit, egészen halkan folytatta- A nővérem és a sógorom igazat mond. Az én uram meghalt. Ezért ragaszkodtam úgy az élő csecsemőhöz, miután együtt szültünk, s az enyém.. halt meg... Engedd, hát! Hadd vigyék a gyermeket!
Balál mélyen a szemébe nézett. Majd leengedte a karját, és gondolkodás nélkül e nő karjába nyomta az újszülöttet.
- Nem úgy van. Vidd te! Ez a te gyermeked. Csak az anyai szív lehet képes erre, hogy átengedje a gyermekét, ha így megóvhatja a haláltól.

Tárgy: Re: A város 2013-01-14, 1:17 pm

// Alvor Freyr Ottar, küldi//

*Egy biccentéssel adta a másik tudtára, hogy érti, és szándékában is áll megtenni amit kért, majd fel is ment a szoba felé véve az útját. Végig nézett a kis szobában, de nem talált sem kutakodásra nyomot, sem pedig arra, hogy mit kereshettek az elkövetők. Kinézett az ablakon és meglepetéssel vette tudomásul, hogy az ablak nem az utca, hanem a hátsó kert felé, és egy kis ösvény felé nyílt. A menekülési utat már megtalálták. Más úton el sem tűnhetett, mert ha igaz, amit látott a barbár, akkor szinte azonnal ott volt ő is, ahogy a a fekete köpenyes, ami azt jelenti, hogy lennie kell egy hátsó kijáratnak. Még egyszer körbe nézett a kis szobában. Egy nagy ágy, két nagy szekrény ruháknak, és könyveknek, egy író asztal egy székkel. Az íróasztalt egy hirtelen ötlettől vezérelve, újra megnézte. Kihúzta a fiókjait és voalá. Az utolsónak a felső részében volt egy titkos rekesz. Ekkor érkezett be a barbár is, és kihúzva a kis rekeszt valamit találtak benne. Valamit, ami feltehetően a tetteseknek is kellhetett, és amit nem találtak meg. Amiért meg kellett halnia Bojtának, amit az élete árán is megvédett. Egy kis csomagba volt tekerve. Nem nézte meg, hanem odaadta a férfinak.*
- Gondosan el volt rejtve. Ezt kereshették a gyilkosok.
*Direkt mondta többes számmal, hátha rájön a másik is, hogy több elkövetőre gyanakszik a tünde, majd kinézett az ablakon és feltűnően a kinti ösvény felé bökött a fejével.*
- A menekülési útvonaluk is megvan. Szerintem kövessük őket, ha nincs jobb ötleted. Útközben elmondhatod, hogy miket találtál. Ha nem sietünk elveszíthetjük őket.
*Majd ha nem szólt semmit a barbár, vagy követe őt, és nem tartóztatta elindultak az ösvény felé.*
- Lennie kell egy hátsó kijáratnak. Ismered?
*Tette hozzá, hátha tud valamit róla a barbár.*

Tárgy: Re: A város 2013-01-20, 6:59 pm

// Fang Aerith de l’Phairdon, Bosszú küldetés //

* Amikor Alvor felment, látta, amint a tünde a szobának már a nagy részét átkutatta, de még keresgél a fiókokban.
Nem remélte, hogy nem talál semmit, mivel a hálószobákban szokta Bojta tartani - legalábbis Alvor úgy hitte -, a legfontosabb dolgait. Volt például egy íj, amit Bojta állítása szerint csak neki, Alvornak mutatott meg. Elméletileg a klánjának egyik ősfőnökéjé volt, de hogy ha, akkor honnan sikerült azt megszerezni azt nem tudni. Sem azt, hogy Bojta hova rejtette ezt a kincset, de ha ez a magán nyomozás lezárul, akkor sok minden elveszhet, mint például az a legendás íj is.
Pár perc múlva Alvornak már a tenyerei között volt egy becsomagolt valami, amit a tünde talált Bojta egyik fiókjában.
- Gondosan el volt rejtve. Ezt kereshették a gyilkosok. - Mondta a tünde. Nem nyitotta ki, ennek valahol Alvor még örült is. Hiába, valamiért féltette a tündétől a barátja titkait, még ha talán alaptalanok is.
A tünde ezután odabökött a fejével egy kinti ösvényre, ami az ablakból látható is volt. ~ Hm. ~ Alvornak ismerős volt ez az ösvény.
Régebben annyira ez az ösvény nem volt járható, mivel a tipikus, fajtája béli földet művelt magának és eléggé ez leamortizált volt. Az ösvény, amire most az ablak nézett, tiszta volt, így vélhetőleg Bojta még a halála előtt rendbe hozta avagy hozatta a hátsó kertet. Vélhetőleg a mostani állatait is hátul tartja, de ez most annyira nem fontos.
A tettes arra mehetett. A csomagot a tünde javaslatára útközben bontotta ki, de amit látott, az a lélegzet elállítónál is nagyobb volt.
Alvor megtorpant.
Egy követ talált benne, de nem szokványosat. Ez a kő ugyan átlátszó volt, de vöröses színnel, aminek a belsejében valami fénylett. Minta inkább egy vöröses, átlátszó gyémánt lett volna. Nem tudta, hogy ez mégis micsoda, de amikor megérintette, akkor hangokat hallott körülötte. Ugyan a hangokat nem értette, mivel csak értelmetlen suttogást és hangfoszlányokat hallotta, de ettől még megriasztotta és elgondolkodtatta Alvort. Mi lehet ez, ha ez történik az emberrel, amikor megérinti? Mágia biztosan közre játszik benne, de...
- Hmf... - Morgott, majd visszacsomagolta és elrakta a tarsolyába. ~ Most üldözni kell, nem gondolkodni ezen. ~ Gondolta Alvor, majd ismét döngető "vágtába" kezdett az ösvényen. Hamarosan a pajtába érnek, majd ott biztosan valami kiderül. *

Tárgy: Re: A város 2013-01-21, 4:30 pm

// Alvor, A Bosszú küldetés.//

*Látja, ahogy a másik is megnézi, és az ösvény láttára emlékképek tolulnak fel benne. Majd elvonul az ablak mellől és megadja a kezdő lökést kis útjuknak. Hiszen jobb lesz sietniük. A barbár közben kibontja a kis dobozt és benne egész meghökkentően egy varázstárgy lapul. Nocsak. Nem úgy van, hogy az emberek népe nem rendelkezik mágiával? Nah jó, ezt így nem lehet kijelenteni, de amennyi mágus lesz végül, az elenyésző hányada az emberi fajnak. De akkor mégis miért van ez a tárgy, s felettébb erősnek tűnő varázstárgy egy íjkészítőnél? Nem kérdez. Tovább megy, előre engedve a barbárt. Még mindig nem tudják egymás nevét, de talán jól is van ez így. Jobb ha nem is mondják meg egymásnak. Hátul állatok bőgése hallatszik ki, és Fang egyre csak a vörös égkőn gondolkozik.
Kevesebbért is öltek már, de ez a tárgy akár még veszélyes is lehet. Először is a legfontosabb kérdés, hogy ez a Bojta honnan tett szert egy ilyenre. Ha ez meg van talán meg tudják, hogy kik akarták, vagy akarták vissza a követ.
Ahogy annál az íjnál is mondta a barbár. Nem tudni miért van az íjkészítőnél egy olyan felbecsülhetetlen érték, mely egy klán dicsősége is lehet akár. Talán műgyűjtő volt?
Ha viszont az, akkor az égkővel nagyon rossz lóra fogadott. Mert ez nem csak eszményi értéket képvisel, hanem mágiát. Talán hatalmasabb mágiát, mint gondolnák.
A tettesek akár egy szervezett csoport is lehet, vagy egy másik klán.
Azonban azt se vethetjük el, hogy titokban ez a Bojta mágusnak tanult, vagy az volt.*
- Mit tudsz a te Bojtádról? Mik a hobbijai, mit csinál szabadidejében. Hova megy ha jó vagy rossz kedve van. Van e olyan hely amit szívesen netán gyakran meglátogat. Szigorú szabályok, napirend szerint élt, vagy a megérzései nyomán.
Vakmerő volt e, vagy inkább a kiváró típus.
Minél többet tudunk meg róla, annál könnyebb lesz az ellenségei nyomára bukkanunk.
*Mondta ezt teljes közönyösséggel, immár az ösvényen haladva. Mintha csak egy sima ügyről lenne szó.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

*Telar város nemesi uradalma végre összeült, hogy megvitassák az utóbbi időben aggasztóvá vált helyzetet.
Nevezetesen azt, hogy a rabszolgapiac környékén egyre gyakoribbak a szökések, s dacára a kivezényelt katonáknak, a helyzet nem javult.
Sőt, hogy tovább romlott, afelől Telar urának sincs semmi kétsége, ugyanis nem is olyan régen, már katona is került tévedésből elfogásra, valamint a város mágusának, Kalarannak nevelt lánya, s egy lanuriai nemes család sarja is.
Természetesen szóba sem jöhetett, hogy a rabszolgapiacot megszüntessék, hiszen nem kevés darna csurran-cseppen az ott folyó üzletekből a nemesség, a város és magának a város urának kasszájába is.
Emiatt aztán sem a nemesség, sem pedig a város ura nem volt hajlandó a kérdés ilyetén megoldásáról tárgyalásokba bocsátkozni.
Ellenben e helyzet megoldásért kiáltott, az a skandalom, mi már több ízben megesett, nem történhet meg még egyszer.
Hosszas ülésezés, több tucatnyi felszólaló, s közben Telar urának fogadótermében elfogyasztott temérdek sült, torkokon leöntött zamatos borok sokasága után végül befejezték, s döntést hoztak.
Csupán egy hét telt el, mire minden kereskedő értesült e döntésről.

- Amennyiben egy rabszolga megszökik tőlük, azon rabszolgát szabadnak kell nyilvánítani.
Így biztonságosabbá teszik majd börtöneiket, megakadályozva az áru fogyását.

- Ha őreik olyat fognak el, akiről kiderül, hogy nem volt soha rabszolgájuk, azért száz darna kárpótlást fizetnek az ártatlanul elfogottnak, s ennek dupláját a város kasszájába.

- Telar városa továbbra is megengedi nekik, hogy a rabszolgapiacon árulják portékájukat, bérletük összege sem változik érdemben.

- A katonai jelenlétet a rabszolgapiacon tovább erősíti a város.*

Tárgy: Re: A város 2013-09-02, 10:41 pm

//Feb. 4. küldetés - A segítség//
*Régóta nem tévedtem erre a vidékre, valamiért még mindig kerget az a sötét esemény mikor ketrecbe zártak akárcsak egy állatot, mutogattak s eladásra kínáltak mintha csak egy aranyos majom lettem volna a kalitkában. Szinte méregbe gurulok ahogy csak rá gondolok arra a napra. De miért is bosszankodok a régmúlton, hisz most a jelen folyik s minden jó egy kis tanulópénznek. Akármi is történjék a mai napon nem kerülök közel a rabszolgapiachoz. Nem hiányzik egy újabb incidens, a katonákkal s a rabszolgatartókkal. Gondolataimba merülve egy apró lökést érzek mellkasomon, mire oda nézek egy kék szemű lány tekint vissza rám. Szőke fürtjei csillogtak, s a kék szemek könnybe lábadva tekintettek fel a magasba. Mivel a lány vagy jó két fejjel alacsonyabb volt nálam. Éreztem ennek munka szaga volt, s ki tudna ellen állni egy ilyen tekintetnek egy ekkora leánytól. Mély levegőt veszek majd a kabátomba kapaszkodó kézért nyúlok s leveszem magamról. De még mielőtt akármit is mondhattam volna a lány megelőz.
-Kérlek segíts! Egy mágus üldöz...
-Ohh... és mért is üldöz?
-Mert nem akarom azt tenni amit mond.
*Lehunyom szemem, majd fejem ingatni kezdem nem tudok nemet mondani erre, egy bajba jutott lány. S ezek a szemek talán ő maga is boszorkány lehet, hogy olyant mond a szám amit még én magam sem hiszek el. Igenleges válaszomra a lány elmosolyodik bár a könnyek még mindig ott csüngnek szemében. Majd a lány a kezembe kapaszkodik s magával vonszol, a félelem nem valótlan hisz szinte macska fürgeséggel vesszük egyik utcát a másik után. Majd egyszer csak megtorpan, körbe pillant kék szemeivel, s halkan súgja oda nekem.
-Itt van... érzem.
*Kezem már a tőrömért nyúl, ki is kapja a hüvelyből s magam elé tartom azt. A lányt másik kezemmel magam mögé tessékelem egy szolid lökéssel. Majd fülelni kezdek, tekintetem pásztázza az utcát. Furcsán kihalt a hely s egy halk sustorgást hallok. Mire a lány felkiált egy nyelven mi a fülemnek ismeretlen. Mire észreveszem a hatalmas tűzlabdát egy pajzsként szolgáló vízfal terem előttem mi nagy gőzzel le is omlik. Ha mondhatok ilyen egyáltalán a vízre. Nem kétség a lány maga is mágus, s az utca vizét használta a védelmünkre. Oda pillantok ahonnan a labda jött felénk, nem látom a mágust, lehet valamiféle elme trükköt is tud. Felkészültnek kell lennem akármi is történjék. Nem látom az ellenséget s nem is hallom, érezni sem érzem de talán majd a bennem lakozó segítségével kicsit könnyebb lesz a helyzetem. Kezemmel máris a jelet formálom, mire szemem vérvörösre vált. Még nem döntöttem el melyik táncot fogom alkalmazni de még van rá egy kis időm hisz a lány óvó varázslatával remélhetőleg továbbra is fedezi a hátamat. Körbe tekintek, látom már a mágust. De nem oly tisztán, hogy bármi botorságot műveljek ellene. Veszélyes ellenfél lehet egy varázsló főleg, hogy mágiám nem igen adódik ellenük. De ez esetben jó a segítség
-Látod?
-Csak érzem őt.
*Válaszolja a lány, s én elmosolyodok hisz én látom a varázslót s most elhitettem vele, hogy ez nem így van. De nem tudhatom mekkora erő lakozik benne s vajon milyen gyorsasággal tud majd elmormolni egy varázslatot. Ez a legrosszabb dolog ami a varázslókat illeti sosem tudhatod, hogy mégis mennyire lehet erős. Bár ezt a magamfajta harcosra is lehet mondani. Majd halkan suttogják ajkaim.
-A gyors...
*Egy szempillantás alatt iramodtam neki a mágusnak s a lány már csak hűlt helyemet találhatta a háta mögött. A mágus maga is felocsúdik azon ahogy előtte termek majd ujjaimat a nyakára fonom, még mielőtt akármit mondhatna megszólalok.
-Az óriás...
*Majd ujjaim oly erővel szorították meg a nem is oly öreg mágus torkát, hogy azt szó el ne hagyhassa. Kékülő arca s kiguvadó szemei árulkodóak voltak. S fényük minden másodperccel csak kihunyni látszott. Kéjes élvezettel nézem végig ezt a haláltusát. Talán bolondnak nézhetnek de nem azért ez a szakmám mert a halál olyannyira meghat, hogy rémeket álmodjak tőle. A vékonyka hang ismét egy nyelven karattyol ami már nem volt oly ismeretlen. S a víz körül ölelt, a bánatom leginkább az volt, hogy a csatornából merítette s egész arcomat befedte vele.
-Ne öld meg!
*Kezem elengedi a torkot, amit tartott eddig mire a víz mágia is megszűnik. A férfi nem halt meg de elájult, s eszméletlenül hever a földön. A lányra pillantok, kérdő tekintetemre csak lesüti a szemét.
-Nem bántott nem érdemli meg a halált... s most, hogy megállítottad én békével mehetek tovább. Messze innen, hogy soha többé ne leljen rám.
*Csak bólintok egyet ezekre a szavakra, mi mást is tehetnék. A lány kezével búcsú csókot küld felém majd eltűnik a sikátorok mélyén. Érthető, hogy miért nem személyesen adta át... bűzlök mint egy csatornapatkány. Szinte már elviselhetetlen s minél előbb fürdőt kell találnom mert hánynom kell saját szagomtól. S ez esetben egy ruhamosás sem ártana. A mágus még mindig ott hevert, de nem bántom köpök egyet elé majd megfordulok s azon nyomban elindulok fogadót keresni. S tőröm vissza helyezem a hüvelybe. Ez a nap sem volt egyszerű mit is mondjak, a jó szívem visz majd a sírba.

Tárgy: Re: A város 2013-10-09, 11:05 am

//Muszáj kicsit megmozgatnom a sárkányom Very Happy

//

*Telar piaca, mint mindig, most is tömve van kétlábúakkal. Mocskos, bűzös, egy sárkánynak maga a fertő.
Kain sem különbözik ebben fajtársaitól, de őt a kényszer ráviszi, hogy időnként efféle helyekre is betérjen.
Ezúttal a kényszer jóval kellemesebb személyben jelentkezett, nevezetesen egy izmos, vörös nőstény kétlábú formájában.
Silarona, a barna hajú, karcsú, s tengerkék szemű elf mellett még a kétlábúak bűzös tömege is megszépül az arany sárkány számára.
Persze nem annyira, hogy örömmel legyen közöttük, de legalább az undort leküzdötte magában. Elvégre nősténye érdekében érkezett ide.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy minden pillanatban mellette kell lennie, s ezúttal igencsak jó oka van arra, hogy elváljon.
Minél kevesebben tudnak az ő kapcsolatukról, annál szerencsésebb, s megérezte a másik sárkány szagát, még a kétlábúak fojtogató bűze közepette is.
Sajnos azonosítani nem tudja, ám fekete haját kiengedve, fekete bőrkabátját összefogva mellkasa előtt, elindul.
Nem sokat törődik az útjába kerülő testekkel, vagy szabad karjával tolja félre őket, vagy egyszerűen a vállával löki félre.
Sötét haja fakó arcába lendül, de még kilát mögüle, így a kabátjáról hiányzó csuklya helyett, lehajtott fején előreomló haja takarja ábrázatát.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A város 2013-10-09, 11:15 am

*Ha a méretes, feketeköpenyesnek mégis méltatlankodna egy a kétlábúak tömegéből, annak a fekete szemekkel kell találkozniuk, melyek éppen nem búbánatosak, mint régebben, hanem az alkalmatlankodó felé táplált haraggal vannak teli.
Könnyen lehet, megfagy a vér is ennek az embernek az ereiben.
A másik sárkány hátán meglebbenő barna köpeny nyomában végre kiér a tömegből.
Biztos benne, hogy már amaz is észlelte, hogy követi, de nem is tervezi utolérni.
Azonban mégis elé kerül egy újabb kétlábú, egy tagbaszakadt kalandorféle.
A fickó egyértelműen ember, izzadtságszagú ruházata, áporodott lehelete hatására Kain inkább befogná az orrát.
Fejét felemelve néz el a férfi válla mellett. A barna köpeny megáll, mintha tulajdonosa tudná, hogy feltartották az őt követőt. Az arany sárkány gyanakodva húzódik vissza a kétlábú takarásába.
Az mutatóujját a feketeköpenyes mágus mellkasának szegezve dörren rá.*
- Állj félre az utamból, mágus!
*Az ébenfekete szemek megvillannak, majd Kain jobbja rámarkol az ujjra, hátra is rántja azt a csukló irányába.
Hallja a reccsenést, de eközben már sziszegve markol baljával a kétlábú vastag nyakára. Nem kell átfognia, elég az álla alá fognia.*
- Egy mozdulat és eltörtem a légcsöved, ostoba!
*Sziszegi hidegen.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A város 2013-10-09, 11:34 am

*Amaz elfojtott kiáltással fogadja a hirtelen fájdalmat, amit a nyakára szorító kéz, majd a hideg, és sötét pillantás bele is fojt. Kain nemes egyszerűséggel lódítja el útjából a kétlábú testet, nem is törődve azzal, ha az valamelyik kofa asztalának tántorodik kitört ujját markolászva.
Neki fontosabb dolga van. A barnaköpenyes tekintetével találkozik egy pillanatra. A két sárkány pillantása villan egyet, majd mindketten elkapják. Elegendő volt ennyi, hogy tudják, ki a másik.
A barnaköpenyes oldalra fordulva távozik a piac széle felé, míg Kain éppúgy követi, ahogy eddig is. Óvatosan közelít, kezét kardjának narancsköves gombján tartva, mágikusan is felkészülve egy esetleges csapdára. Mégsem hagyja ki, hogy beszéljen eggyel közülük. Túl régen volt, utoljára épp Ezmot esetében. A nyomorult! Talán jobb lenne, ha ő sem élne.
Odakint már akad olyan kapualj az utcákban, ahová a mélyebbre süllyesztett kapu mellé húzódó barna köpeny mellé sorolhat.
Az ébenfekete szemek találkoznak ismét, s a fakó arc komoly pillantással mered rá.*
- Mit keresel itt, Fáfnir…
- Éppúgy lehetek itt, ahogy te, vagy Negan.
*Kain elgondolkodik. Fáfnir egy a hozzá hasonló üldözöttek közül. Egy áruló, akivel egy oldalon harcoltak, elárulva saját népüket.*
- Egyre kevesebben vagyunk. Azt mondják, már Nagendra és Samael is halottak. Furia csatlósai végeztek velük.
- Hol?
*Tör ki halkan a türelmetlen kérdés Kaiból. Első sorban Silarona biztonsága miatt érdekli. A másik éppoly halkan adja a választ.*
- Avlaniontól nem messze. A holttesteket elégették, de Gwaith-dúrban vannak jól értesültek, akik jártak Enionban is. Kísértetek.

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A város 2013-10-09, 11:38 am

*Mindketten elgondolkodnak. Samael az egyik legerősebb halandó sárkány volt az árulók között. Rendszerint barna köpenyben járta a vidékeket, s ezt kihasználva bujkált.
Valamiért jobban kedvelte a kétlábúakat, nem egy alkalommal még a földjeiken is segített rajtuk, ha aszály, vagy terméketlenség ütötte fel a fejét az elmúlt századokban.
Fogynak, s Furia irtóhadjárata tesz róla, hogy ne legyenek újabb árulók.*
- Nem egy helyen bukkanak fel….Láttam Tarsisban, Verinolban, sőt, itt Telarban is.
*Nem kell kimondani, Fáfnir kikre gondol. Kain is tudja. Sárkányok szivárognak be a kétlábúak világába. A háborúban is ez volt, akkor maga Kain is besétált a határaik közé ebben a sötét, mágust formázó alakban. A legtöbben meg sem tudják különböztetni őket a saját fajtájuktól, vagy attól, aminek az alakját felvették.
Az, hogy a számuk egyre növekszik, azt jelenti, a sárkányok készülődnek.*
- Talán hamarosan újra megindulunk…
- Megindulnak. Én biztos nem.
*Fáfnir Kainra néz. Szemei, s arcának sötét fintora jelzi, pontosan tudja, mire gondol az arany sárkány.
Anzar egykori nevelt fia éppúgy bujdosik és próbál túlélni, ahogy ő. Ahogy minden áruló, aki még él.
A kétlábúak nem tudják, talán ha kérnék, nem is akarnák megvédeni őket saját népüktől. De ezt az árulók saját maguk sem akarják.
Kain, Fáfnir, Negan, vagy akár a nemrég elveszett Samael, vagy Nagendra is túl büszkék ahhoz, hogy épp az általuk kisegített kétlábúaktól kérjenek segítséget, saját népük ellen. Bennük él az, hogy nem árulják el még egyszer, többségük talán meg is bánta már korábbi tettét.*
- Verinolban már a kapitányig jutottak. Tarsisban ott vannak a nemesi udvarházban. A kétlábúak nem is gyanakszanak.
- Ha nem tudják megvédeni magukat, nem érdemesek arra, hogy éljenek.
- Úgy beszélsz, mint Anzar.
- Talán neki volt igaza.
*Fáfnir maga elé mered. Régi idő, egy másik élet elevenedik meg előtte. Enion, égen szárnyaló sárkányok színei, ahogy megcsillan a nap pikkelyeiken. Nem is gondolja, mennyire hasonlóan éreznek az előtte álló sötét alakkal.*
- Mennem kell. Roober óvjon téged, Kain!
- Óvjuk inkább magunk, Fáfnir! Más nem fogja megtenni.
*Ezzel Kain kipillant az utcára, melyen csak néhány kétlábú siet a vásárolt portékával. Ideje menni. Ellöki magát a kaputól, s intés nélkül távozik Fáfnir mellől. A barnaköpenyes is ugyanígy tesz, csak az ellenkező irányba. Az arany sárkány borús gondolatokkal siet vissza Silarona felé. Ehhez át kell vágnia a kétlábúak nyüzsgő és zajos tömegén, nem is beszélve a szagukkal.
Hamarosan nagy levegőt vesz, majd fekete alakja beleveszik a tömegbe. Előrelátón nem egyenesen Silaron utolsó helye felé tart. Fáfnir is követheti, ki tudja, manapság a még élők közül kiben lehet megbízni.

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A város 2013-10-22, 10:31 pm

Vogon kicsit megkönnyebbült, bár egy esti séta jól esett volna neki, de most gyorsnak kellett lennie. Elsietett a Vén Kujonból a város egy másik kocsmájába, miután elköszönt Tiniától. Találnia kell egy fejvadászt vagy kalandort... vagy bárkit, aki a tettes nyomára tudja vezetni. Még mielőtt kihűlnének a nyomok. Gyorsan lóra szállt és elügetett egy másik kocsmához.
Az utcákra már sűrű sötétség telepedett le, mikor megállt a ZöldTakony ivó előtt. A hely hírére jól figyelmeztet a neve, hogy mit (is) kivernek belőled, ha elfajulnak a dolgok. És elég sokszor el szoktak, az az igazság.
Belépett és körbenézett. A kocsmáros egyre másra osztogatta a bólékat és a pultnál ülők némelyike vagy magára is öntött belőle felfrissülésképen... vagy valami ereszt már a nadrágjában. Elnézve az ide-oda imbolygó sort a lerohanás taktikáját választotta.
Nagy léptekkel oda ment a csaposhoz és két nem teljesen csatakész vendég válla fölött átnyújtva egy érmét oda nyújtva szólt:
-Egy pofa sört, de azonnal! Nincs kedvem várni.-hangjára többen felkapták páran a fejüket, de mielőtt megszólalhattak volna hideg pillantásokkal jelezte nekik, hogy most nincs abban a hangulatban, hogy belekössenek.
Szinte azonnal megkapta az italát és győzelemtől boldogan fordult a kocsma asztalai felé. Kell neki valaki, aki alkalmas a feladatra.

Tárgy: Re: A város 2013-10-23, 11:59 pm

*// Kain Namelyr, időn túli ...Nyugati szegletből érkezve //

A távolságtól aprónak tűnő test rajzolódik ki a felhők közül. Annál jobban látszik ilyen messzeségből, mintsem hogy madár lehessen, bármekkora is az a fajtársai közt. A közeledő nem Narlához, sokkal inkább Rooberhez tartozik.
A tengerkék szemek villanva kutatják a közeledő alakját. A vörös sárkány megfeszül, teste is, ösztönei is készenlétbe állnak. De csupán egy pillanatig: igazán nem kell hozzá sok idő, hogy felismerje a közeledőben az arany sárkányt, akiért árulóvá vált a sárkányok szemében, s akiért életét is áldozná.
Silarona megtorpan a levegőben, már amennyire ez lehetséges. Csupán kicsit mozog, ahogy a vékony, hártyás szárnyak lassan libbenve tartanak ellent a föld húzásának. Eközben a pillantása a közeledőre szegeződik, s csupán egy-egy pillanatra vándorol el, hogy körbepillantson - hiába, hogy eddig sem bukkant fel senki, nem bízik a nyugalomban, ami körülveszi őket, nem bízhat benne.
Nem kell sok idő, hogy felfedezze a reggelire szánt őzet is. A kék szemek elmosolyodnak. Nem kell sok idő, hogy egymás mellé kerüljön a két sárkány, s ahogy Kain körül repüli őt, Silarona is mozdul, idomulva párja mozgásához, s finoman hozzáérve az aranyszínű pikkelyekhez. Finom, mély hangon üdvözli kedvesét. Benne van ebben a köszöntés, és a sikeres vadászatért a vidám elismerés is.
Lassabban mozdulva követi a tiszteletkört repülő sárkányt. Az ő szeme is körbevillan, de sem az égen, sem a földön nem tűnik fel semmi és senki. Pár másodperccel a nagyobb sárkány után, az ő vékonyabb teste is halkan puffanva landol a fák árnyékában. *
- Jó reggelt! - *hangjában vidámság bujkál. Nyomot hagyott rajta a tegnap este, s a nyugodt éjszaka s reggel.
Nem dicséri meg Kaint a vadászatért, mint egy kölyök sárkányt, de nem nehéz leolvasni róla, hogy örül, s hálás a reggeliért – s nem utolsó sorban, hogy kifejezetten jó választásnak tartja az ízletesnek ígérkező őzet. * - Én is remélem, hogy jól aludtál, és nem az ellenkezője miatt mentél el ilyen korán.
Ebben biztos lehetsz! - *teszi még hozzá az éhségre vonatkozólag.
A vörös sárkány is nekilát. Az őz húsa nem sokáig tart a két éhes sárkány mellett. *
-Köszönöm! - *Nem sok kell hogy végezzenek is.
Ha Kain még eszik, mikor Silarona végez, a vörös sárkány kicsit beljebb megy a fák közé. Elhaladtában farkával finoman végigsimít az aranyszínű pikkelyeken, jelezve, hogy mindjárt visszatér. Még amikor éjjel betértek a fák közé, fedezte fel az apró csermelyt, s most oda akar visszatérni, hogy lemoshassa magáról a préda vérét. Csupán fél perc az egész, s már ott is áll újra Kain mellett.
Ha a másik sárkány előbb, vagy egyszerre végezne vele, csak szól, hogy hová megy, s ha Kain is akar jönni, megvárja. *
-Akkor Telar? - *Kérdez rá. Fölöslegesen, szinte költői kérdésként, hiszen ezt már előbb megbeszélték. Eközben, meg sem állva kifelé az erdőből, hozzásimítja pofáját Kainéhoz kedveskedően, szerelmesen.
Ha kiérnek az erdőből, Silarona arrébb lép, helyet hagyva mindkettejük szárnyának, majd elrugaszkodik, s a légáramlattal meghajlítva a fűszálakat felemelkedik, majd egyre feljebb és feljebb, míg a felhők fölé nem ér. a tengerkék szemek eközben a környezetüket kutatják, idegen sárkány vagy kétlábú után kutatva. De minden csendes, a reggeli ég nyugalmát csupán pár madár zavarja meg.
A két sárkány gyorsan szeli át a Nyugati szeglet egyik apró facsoportja és a Telar között húzódó távolságot. Mégis, késő délutánra jár az idő, amikor a távolban feldereng a város.*
-Lassan szálljunk le! - * Csendül fel a vörös sárkány hangja. Még kis idő, míg odaérnek, de az utolsó szakaszt jobb volna két lábon megtenni, hiszen sem a kétlábúaknak, sem a sárkányoknak nem ajánlatos reklámozniuk ittlétüket.
Ha leszállnak, csupán rövid idő a séta a városig, még ha ez a táv, hiába elenyésző a repülve megtett úthoz képest, hosszabbnak tűnhet, hiszen a humán alakjuk két, vékony lábán haladva jóval lassabbak, mint az eget hasítva.
A város nyüzsögve fogadja magába őket. A kapunál álló őrök tekintete végigsiklik rajtuk, de nem jut eszükbe megállítani őket, a ki és be folyamatosan áramló tömeg részeként. Silarona tekintete felsiklik a falon, majd beszökik az emberek fullasztó tömege között a városba. Szereti a város felépítését, még ha az kétlábúak közelsége már most betömi is az orrát, érzékeit. *

Tárgy: Re: A város 2013-10-24, 1:26 pm

//Silarona!!!! Very Happy

//

*A vörös sárkány karcsú alakja, s a hang, melyben a vidámság felderíti az arany sárkány reggelét, örömteli reggelit tesz lehetővé.
Nem oszt meg semmit álmairól Silaronával, melyekben azért fel-feltűnik a régi idők emléke. Az árulás, a félelem, az üldöztetés, s az ebbe belefáradás érzése is.
Biztos benne, hogy nem kell magyaráznia hallgatagságát a nőstény felé. Töltöttek már ennyi időt egymással.
Ha nem lenne a vörös sárkány, talán már nem is élne, így akár megmentőjét is tisztelheti szerelmében.
Okot adott, méghozzá aggódással, gyötrelemmel teli, mégis édes okot ahhoz, hogy legyen miért tovább menekülnie, s kapaszkodnia életéért.
Kain körülbelül Silaronával végez egyszerre. Bár többet fogyasztott az őz húsából, az évszázadok alatt elszokott tőle, s lappangó paranoiája sem engedi, hogy kényelmesen ehessen. Ő egyben préda is. A hozzá hasonló, csak épp hűséges sárkányok prédája, s ilyenformán figyelnie kell biztonságára, ha élni akar.
Amíg a nőstény a közeli vízhez sétál, hogy letisztogassa a vért magáról, az arany sárkány ezt csupán nyelvével oldja meg, valamint mancsaival.
A szél, s az esőfelhők nedvessége egyébként is eltávolítaná, de Silarona mégis egy nőstény és bár nem volt sok kapcsolata fajtájuk ellenkező nemű tagjaival, Kain, az arany hím nem ostoba, hamar rájön, mire szolgál az a mosakodás, még ha nem is csatlakozik ebben Silaronához.
Mire a vörös nőstény visszatér, már tiszta pofával várja őt a hím, s amikor távolabb lép, hogy helyet adjon, egy sárkányként emelkednek a magasba. A feltett költői kérdésre is csupán kettős ívű szarvaival díszített fejét hajtja meg, helyeslésképp.
A felhőrétegek magassága fölé, az egyre hűvösebb levegőbe törtetnek, s a sebesség a Nyugati szeglet, s valahol a Középvidék határán indult sebes repülés közben elég nagy ahhoz, hogy a nap egyre alacsonyabb állás mellett érjenek Telar közelébe.
Kain engedelmes bólintással, s enyhe mosollyal reagál a csendülő hangra.
Hát persze, hogy távol landolnak a város erős, magas falaitól, nem lenne jó, ha híre menne, hogy sárkányok szálltak le Telar mellett.
Így is keresi tekintetével azt a helyet, ahol a legkisebb valószínűséggel fordul elő kétlábú, akinek szeme, s füle lenne érzékelni a két égi bestiát.
Kain nem rajong különösebben ezért a városért. Itt ölték meg az utolsó kétlábút azok közül, akit valóban, szellemi nagyságáért tartott nagyra. Nem voltak sokan. Egy sabbati végzett vele.
Itt találkozott Tarabas mágussal, akitől azt a gyűrűt kapta, amivel megmenthette, igaz, csak épphogy életét, amikor Furiával csapott össze.
S itt zárták börtönbe, mert egy nemessel összeverekedett a város utcáján.
Szívesebben jár máshova, de ebben maradtak Silaronával, s mert ez éppoly jó rejtek az esetleg rájuk vadászók elől, mint bármelyik másik kétlábú város.
A széles kapu, melyen egy egész sereg is beférne, tárva nyitva várja a kétlábúak férgekként nyüzsgő sokaságát. Az arany sárkány fakó arca még fakóbbá válik az örvénylő szagok keverékére, s ez csak rosszabb lesz, ha beljebb érnek.
Hősiesen vesz erőt magán, s lép be a városba. Széles hátán és vállain megfeszül egy-egy mozdulatára a fekete bőrkabát. Sötét haját kiengedve hagyja, hadd takarja arcát, minél jobban.*
- Keressük meg a piacot!
*Ilyenformán szól a nőstényhez, miközben erős markával a vékony ujjakat keresi, hogy megszoríthassa őket. Jobban esik így elviselni az örvénylő tömeget.
Az ébenfekete szemek is odavillannak, hogy megkeressék a tengerkékeket, s ha már erőt merít, hát egy csókkal is megpecsételi kitartását, melyet Silarona ajkairól lop, ha a lány engedi.
A feketeköpenyes mágus bizony széles vállával tör utat maguknak, így ő tör előre a kétlábúak tömegében, ha Silarona követi, csak akkor áll meg, amikor már egy szemre jól megmunkált fegyvereket tartalmazó asztalhoz érnek. Itt néz ismét Silaronára, mit sem törődve az árussal, aki már észlelte leendő vásárlóit.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

» A város
» Orod Opelë világa - a város 714-es eleste előtt