LANURIA
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Kezdőlaphttp://newagelaGalleryKeresésRegisztrációBelépés

 

 Piac, és kereskedések

Go down 
+24
Arnelian Kyrath
Hossin
Isabella Warren
Daxa Lavenir
Roober
Moozen
Blasio
Regélő
Mia Ruton
Markus de Berend
Merilien Lumel'Auvrea
Vogon Beebebrox
Nawarean
Silarona
Edward Dylan
Al'Eron Ryden Savion
Kesa Klensbane
Lysanor Eweny
Cloud Revan's
Aroth Orintheon
Helen Hoa
Randalor Arthan
Kain Namelyr
Mesélő
28 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next
SzerzőÜzenet
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-08-13, 6:28 pm

// Nem csapsz be, tudom, hogy tartogatsz valamit Very Happy //


Ez a raktár valahogy már akkor sem tetszett, amikor bemásztam, már megbántam, hogy nem a saját elhatározásomat követtem és inkább a falusiak udvarán száradó ruhákból lovasítottam meg pár darabot. Általában a lopásaim nem voltak ennyire megtervezetlenek, persze volt máskor is, mint az éppen bajba keverő ékszer, amikor hirtelen döntöttem, de ez nem volt gyakori. Most idegesített az ismeretlen gyújtotta fény, a földön heverő zárnyitó. A zsigereimben éreztem, hogy baj közeleg, ezért olyan gyorsan szedtem össze a szükséges ruhadarabokat, mint életemben kevés alkalommal, végig minden érzékemet kiterjesztve, nehogy meglepjenek.
Nem történt semmi végül, én meg igyekeztem kihagyni felfelé a recsegő lépcsőfokokat. Először a zsákot dobtam fel, aztán felugorva elkaptam a szellőzőnyílás szélét és magamat is felhúztam. Nem egyenesedtem fel, hanem amennyire lehetett, visszahelyeztem a megbontott zsindelyeket, aztán hason csúszva, a zsákot magam után húzva jutottam el a tető széléig, ahol meglapulva vártam az őrök megjelenését, hogy amikor elhaladtak az árnyékos benyíló előtt, akkor a mágiámat felerősítve lehuppantam a földre.
Mikor meggyőződtem róla, hogy senki nem láthat meg, akkor a zsákot a vállamra vetve, elfutottam az egyik szekér takarásába, majd mögüle már úgy bukkantam ki, mint aki csak a dolgát végzi.
Remélhetőleg tényleg nem tűntem fel senkinek és minden gond nélkül érkeztem meg az istálló előtt várakozó Kendryhez, széles mosollyal a képemen és zuttyantottam a lábai elé a tömött, bár könnyű zsákot.
- A feladat végrehajtva.

Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-08-14, 1:21 pm

//A be nem következett Tolvaj-Találkozón kívül nem terveztem semmit... ide Very Happy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

A sikerrel járt, óvatos, s fürge tolvaj egyáltalán nem keltett feltűnést az egyre ritkábban, s ritkábban járőröző legények körében, a kapuőr pedig nem láthatott rá egyetlen műveletére sem. A zsebmetsző felhajtás, lelepleződés, gyanúkeltés nélkül, áldásos nyugalommal, s csenddel kísért léptei nyomán jutott el az odakint említett istállóhoz, melyet már korábban is látszólagos őrizetlenségben leltek, Idegen és ő. S ugyan akkor még egyikük sem láthatta, azonban a személyzet lovak körül tevékenykedő része valóban* bemenekült az éj hűvöse elől, s Idegen, azaz Kendry; azazhogy Gower rögvest szembesült is velük, amikor fedél alá lépett, a két engedelmes paripát vezetvén. S azok hárman még most is ott ültek, az első bokszban, ládákon; ahogyan korábban, egyikük mellett a fizetségek gyűjtésére szolgáló összehúzható szájú szütyővel; egy másikuknál pedig az említett paiprosokkal, melyekkel munkájukat, s az érkezőket igazolták. Nem, nem voltak írástudók, azonban ez nem számított szokatlannak - s különben is volt, mivel kitölteni a hiányosságokat, valamint a dokumentumokat is. A Sebhelyes Arcú egész tenyerét tintafestékkel kenték be, majd megkérték, hogy nemes egyszerűséggel nyomdázzon vele: hisz' a tenyérméret, a formák, s azok a jellegzetes vonalak, pontok és kacskaringók az emberfélék bőrén könnyűszerrel jelenthettek azonosítást, s biztosítékot. Ezt aztán a lovakhoz társították, s egy példányban a vezetőséghez is eljuttatták, akik nem kimondottan fogadtak fel túlságosan sok írástudót, hogy így fogalmazzuk meg; elvégre azok tudományát igencsak meg kellett volna fizetni, ha minden, akár csak kissé is fontosabb pozícióval számoltak volna.
Tehát a három illető - egy hosszú, szőke hajú, s két szakállas, idősebb férfiú - akkor is ott üldögélt, amikor az ifjú tolvaj besétált az épületbe - s hogy miért kellett ezt megtennie? Mert maga Kendry; aki szó nélkül beleegyezett társasága nemrégiben meghallgatott mondandójának lényegébe; sem óhajtott feleslegesen harmatos fűben, pocsolyákban járni, s elviselni a hűvös hajnalt; továbbá pedig, mert nem csak a lovak szerették őt, hanem Gower is vonzódott hozzájuk. Jeremy, az orrukat, fejüket simítva találhatott hát reá, s így adta tudtára sikerességét, mit sem tudván a három szemtanúról - avagy talán nem is foglalkozván velük -; noha ezzel ellentétben amazok figyeltek a falra rögzített lámpásfényben derengő vörhenyes hajú alakra. Nem láthattak túlságosan sok félvért errefelé, úgy festett, ugyanis kíváncsian emelkedtek fel kissé gondosan bemelegített ülőhelyükről, hogy a boksz-fal felett tekintetükkel kísérjék, s egyáltalán nem értették, mi végre is árasztott oly' büszkeséget magából. Nem árasztott elég fényt magából a lámpás ahhoz, hogy minden arcvonásukat tisztán láthassák, így aztán a nekik kissé háttal állomásozó Jeremy mosolyáról, s Kendry különös ábrázatáról sem értesülhettek - mely utóbbi úgy tetszett, mintha a sebhelyes férfi így állta volna meg, hogy ne vágja homlokon magát, s ne adjék hangot valaminek, mi kikívánkozott belőle. Ám e látvány csupán egy pillanatig tartott, s helyét örömteli, megkönnyebbült, s fáradt sóhaj vette át. Mintha Idegen csupán örült volna annak, mindkettejük elboldogult általános, legkevésbé sem tilosba tartozó feladatával, s ennek értelmében akár mehetnek is tovább.
- Az enyém is készen van. - bökött állával, kellemességről árulkodván, a jobbján lévő két elhelyezett lóra, közben pedig felvette a zsákot, melyet a tolvaj a szalmával borított, poros földre száműzött, s Jeremy mellkasához nyomta azt, kissé azonban talán túl sok erővel; mégis megtatván a nyugalmas hanglejtést - Induljunk. Nem akarom lekésni azt a hajót. Sokára jön másik.
Most nem beszélt sokat, s az ifjú zsebmetsző jó eséllyel észre is vehette e kedvezőnek tűnő, ám baljóslattal kecsegtető változást. Hogy hibázott-e? Nem különösebben, s Kendry mozzanatai is a megszokottnak tetszettek, ahogyan nem túl sietősen elindult a kijárat irányába, s - kötelet nem tartalmazó állapotban! - intett az ifjúnak, hogy kövesse.
- Viszlát, uraim. Köszönöm a segítséget. - jegyezte meg nyugalmas szórakozottságában, s kitolta maguk előtt a faajtót.
- Viszlát.
- Viszlát.
- Jó utat.
A válaszok kisvártatva, ám nem sokkal később érkeztek meg, ahogyan a férfiak egytől egyig visszaereszkedtek eddigi ülőhelyükre, ám továbbra is nézték távozásukat. Lerítt róluk: különösnek tartják ugyan a két alakot, főképpen pedig a se-nem-elf-se-nem-ember sihedert; de ahogyan egyikük vállat vont, s az az egy, kissé aggodalmas, szakállas ráncos homlokú is elengedte a szokatlan látványt, minden visszaállott olyan állapotába, amilyenben eddig is találták volna az arra járók. Idegen nem szólt Jeremy-hez; csak sétáltak arra, amerről jöttek; ám a sebhelyes léptei ezúttal egyre sietősebbé váltak. Nem késlekedett akkor sem, amikor a közeledő léptek hangjára a kapuőr kitárta figyelmének tárgyát, s kieresztette őket.
- Sikerrel jártak? - kérdezte unottan.
S Idegen bólintott. Tudta már, hogy formaság, mit amaz tesz - hát nem akadályozta benne, nem tette még nehezebbé, s még inkább érdektelenül idegesítővé. Nem gondolta, hogy a zsák, amit minden bizonnyal Jeremy cipelt - ha az át nem adta neki -, magához vonzotta volna az őr tekintetét, elvégre velük is lehetett a nyeregtáskákban, s vízhordó kulacsot, váltópénzt, élelmet, ruhát is pakolhattak bele az útra.
- Köszönjük a bizalmukat.
Kendry csak újfent elindult, s minden háláját - ha volt neki egyáltalán -, köszönését feltartott tenyerébe sűrítette; azután sietősebb tempóra váltván, mintha igyekezett volna minél sebesebben eltávolodni a telektől. Csupán akkor pillantott az ifjú tolvajra, amikor már úgy vélte, hallótávolságon kívülre kerültek; kissé szigorúan, s már-már sejtetően. Egyetlen cseppnyi szórakozottság sem csillant azokban a mélyen ülő szemekben, ám ha volt is szidalmazás, vélemény; mi kikívánkozott belőle; úgy festett, valami oknál fogva elodázta azt.
- Keresnünk kell egy helyet, ahol ezeket áthúzhatjuk, de minél hamarabb, mert azok ott - mutatott vállával a hátuk mögé - már a felkelő Nap első sugarai. Megláthatnak, ha nem igyekszünk, és még ha nem is lennénk túl gyanúsak; hidd el nekem, létezik olyan fehérszemély, amelyik nem szeret hiányos öltözetű férfiakra bukkanni az udvarában.
Máskor talán maga is nevetett volna saját kijelentésén, ám ezúttal csendes maradt. Talán túlságosan is szótlan. Utoljára ellenőrizvén a félvért, újból útnak eredt, arra, amerről jöttek; ám ahelyett, hogy visszakanyarodott volna a kikötő felé, a házak között folytatta tovább a gyaloglást, esélyt sem adván Jeremy számára, hogy átvehesse a vezetést, s bízván abban, hogy hallgatása intő jelként szolgál neki. Némi idő után fordult csak vissza hozzá, s akkor is azért, mert néhány éles kanyar után megfelelőnek tűnő bokrot talált egy sötétlő fakerítés tövében, melyen, ha átverekedték volna magukat, kevés ablakkal körülkerített, falakkal határolt eldugott zsákutca-sarkon találták volna magukat, amely helyszín egészen kellemesnek ígérkezett ruhát váltani. Ekkor szólalt meg újból, s szintúgy szűkszavúan tévén ezt meg, ahogyan a telek elhagyása óta viselkedett.
- A teljesítményed véleményezése nem marad el, ne aggódj. Átvesszük a ruhákat, és visszafelé bőven részesülsz benne, de most igyekezni kell...
Azzal bele is vetette magát az ágak, hajtások, s levelek árnyas, homályos tengerébe, mialatt az egyre csak fel-feltörekvő Nap fényei megkezdték uradalmuk kiterjesztését a világra. S bízván abban, hogy a tolvaj követi vezetését, a bokorból kiverekedvén magát, megvárta, míg amaz kiválogatja a ruhaneműket, s habozás nélkül öltözködni kezdett.
S amíg a két kézfogott, kényszer-társulástól kevésbé, avagy jobban terhes férfiú a cserje védelmét élvezvén, megkísérelték terveiket előrébb mozdítani, igencsak különös történések estek meg az általuk hátrahagyott, körbekerített telken. A ráncolt homlokú, szakállas, s a legidősebb mindhárom közül, kik a ládákon ütötték el az időt, beszélgetéssel, s néha még különféle játékokkal is; úgy vélte, semmi baj ne származhat abból, ha ellenőrizni indul. Fő volt a biztonság, a bizonyosság, és nem utolsó sorban a munkája megtartása, melyet igencsak szabotálni tetszett volna, ha az oldalát kínzón furdaló kíváncsiság, s leheletnyi gyanú - istenek óvják - beigazolódik. Felkászálódott hát a rangidős, kurtán közölvén csak társaival, miféle dolga is akadt, s ügyet sem vetvén azok nemtörődömségére; kilépett a hűvöstől oltalmazó istállóból, a tágas, harmatos, lámpás-, s Napfény különös keverékétől derengő udvarra - csak hogy egy magas, szálkás lakot pillanthasson meg a csomagraktár bejárata előtt. A csaknem kopaszra nyírt legény volt az, s úgy téblábolt-toporgott ott, mintha bajba keveredett volna; karjában némi kelmével, egy bőr tarisznyával, s egy különösen míves, megmunkált fadobozkával. Ahogyan az idősebb közelebb ért, láthatta, hogy amazt a víz is kiverte, s rémületében már mozogni is alig tudott. De miféle rémületében vajon?
- Mi van, fiam? - kérdezte tőle a kusza szakállas, ám a legény mintha csak még jobban odalett volna e kérdésre.
Keze-lába remegni kezdett, s csak ő tudhatta, miért is: vége van, s elveszti majd jövedelmét, a raktár nyújtotta, önkényesen magáénak titulált kiegészítésekért pedig legkedvezőbb esetben égbekiáltó pénzbüntetéssel sújtják őt, s alig-boldoguló családját. Néma maradt hát, s rettegett a felfedezéstől, a bukás pillanatától, legjobban pedig az ítélettől. Azonban a szakállas embernek egészen más elképzelése volt mindarról, mit látott, s a fiú legnagyobb meglepetésére, miután ellenőrizte az ajtót, meglátta benne a fémdarabot; s visszalépett a legényhez, hogy elvegye tőle a tárgyakat; ekképpen cselekedett: rávert annak vállára a szabadabbik kezével, egy afféle jó erőset; hogy észhez térítse, s szólott.
- Jól van, fiú, jól van. Ne ijedezz, hanem máskor inkább azonnal jelentsd a lopást! Még elkaphatjuk őket, és ha sikerül, akár juttatást is adhatnak nekünk.
S reá nézett, bele a szemébe, amíg az nagy-sokára ki nem nyitotta száját, s meg nem erőltette magát, noha csupán egyetlen, halk, élettelen szó erejéig.
- I-igen.
Nem neki. Nekik.
Ha már mindketten e helyzetbe cseppentek, úgy gondolta az idősebb, mindkettejüknek megjár, ami megjár; s le merte volna fogadni, hogy a legényke nem ellenkezik majd. Nem is tette az - de miért is tette volna, ha szívét mérhetetlen öröm, s megnyugvás töltötte el? A menekvés áldott, felemelő érzése, mely feloldozza a bűnöst erejét vesztett lelkiismerete nyomása alól. E kedélyállapotban ezébe sem öltött megvétózni az osztozkodást, s mihamarább követte is a szakállast, hogy jelentést tehessenek a hátsóbb, s apróbb épületek egyikében. Mikor pedig a két távozott szükségessé vált öltözködéséhez keresett helyet, e másik kettő jóvoltából egy harmadik páros: két lovon ülő, személyleírásokkal, kötelekkel, s bilincsekkel felfegyverzett illető sietett ki a házak közé, ahol rögvest szét is váltak. Egyikük a kikötő felé kormányozta hátasát, míg másikuk az utcák átfésülésénél maradt; s a feljebb és feljebb emelkedő Napnak köszönhetően nem tellett sok időbe, mire rábukkant az elmúlt esőzés jóvoltából hátrahagyott lábnyomokra. Így történt hát, hogy a második esedékes küzdelem során a szerencsétlen, s ártatlan bokorral; Jeremy és Kendry közeledő lódobogásra lehettek figyelmesek; s mire egyáltalán eszükbe ötlött volna, mi végre is állott meg előttük az idegen, amaz reájuk kiáltott.
- Maradjatok, ahol vagytok! Ne hozzatok még több bajt a fejetekre!
E pillanatban bizony rengeteg dolog végigjárhatta kettejük elméjét. Olyannyira rengeteg, hogy talán felsorolni sem volna bölcs vállalkozás, ám azt nem lehetett nehéz kitalálni, miért is volt oly' biztos dolgában a lovas: hiába öltöztek át a keresettek, vörös félelfek bizony nem fordulnak meg minden egyes sarkon. S ha ezt bármelyik másik jelen lévő is belátta volna, könnyedén ráébredhettek volna, nem maradt más választásuk, mint futni. De azt sebesen.

*//Korábbi HSZ a kapuőrrel//

//De szerencsére Jeremy kihúzta a Narrátort a bajból, és elintézte, hogy tegyünk egy kis pihentető kitérőt Smile//
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-08-16, 8:23 pm

//Ááááá……semmit……. Very Happy //


A zsák halkan puffant és mivel Kendry nem jelzett semmiféle veszélyt, így nem is fogtam vissza magam, amikor a sikeremet kellett bejelenteni.
Persze egészen megváltozott a leányzó fekvése, amikor egy pillanat erejéig megláttam valamit a férfi szemeiben és egy féloldalas pillantással tudomásul vettem, hogy bizony társaságunk van.
Attól eltekintve, hogy igazából nem mondtam semmi olyat, ami bajba keverhetett minket, főként engem, hiszen bármilyen feladat, akár bevásárlás, - elvégzését jelenthettem be, azért jó lett volna, ha Kendry valamilyen módon értésemre adja, hogy három csupa fül jóember is tartózkodik az istállóban. Különben is, ha tudta, hogy jövök, miért nem jött ki elém, ha ez volt a helyzet? Szóval az én arcomon, amit a trió nem láthatott egy pillanatra harag villant át, de aztán követtem társam nyájas színészkedésének ösvényét.
Azonban ez semmit nem változtatott a tényen, hogy alaposan szemügyre vehettek és tudom, hogy vörös üstökömmel és nem feltűnő, de azért látható tünde vonásaimmal elég megjegyezhető voltam. Áldottam az eszem, hogy a tetőt választottam végül, mert annak megbontását biztos később fedezik fel, mintha feltörtem volna a bejárati ajtó zárját, így lesz időnk a hajón eltűnni mire sor kerül a felfedezésre.
Megint felvillant a gondolataimban az a törött szerszám az ajtó mellett és rossz érzés suhant át rajtam, de aztán elhessegettem, ahogy a jelen problémáját kellett megoldani.
- Remek. – mondtam útitársam szavaira röviden, aztán ismét megvillant a szemem, ahogy erősen a karjaimba nyomta az előbb ledobott zsákot és akkurátusan a három istállószolga tudomására hozta, hogy hová tartunk.
Na, persze egy kikötőben, ahol épp a lovaktól szabadul meg, hová is mehetnénk máshová?
Sajnos ennél többet nem lehetett tenni, hogy mentsük, ami menthető, csak abban bízhattam, hogy a három nagyon ráérő alak, elég lusta és ostoba ahhoz, hogy ne kössék egymásba az eseményeket, ha a kis akciómra idő előtt fény derülne. Ám a lebukásomhoz nagyon nagy szerencsétlenségnek kell bekövetkeznie. Semmi értékeset nem loptam el és a padlás elhanyagoltsága azt mutatta, hogy nem sűrűn járnak fel oda, így tettem jó esetben napok, vagy akár hetek elteltével lepleződik csak le.
- Jó időben vagyunk, de persze fő a biztonság. – biccentettem és még egy gondtalan mosolyt és egy barátságos intést is megkockáztattam a három férfi felé, ahogy Kendry nyomában kifelé indultam. – Szép napot!
Mielőtt az ajtó becsukódott volna mögöttünk megkockáztattam egy pillantást a hátam mögé és sajnos biztos voltam benne, hogy felkeltettem a figyelmüket, hiszen még mindig minket néztek.
~ Nem tetszik ez nekem, jó lesz, ha már a hajón leszünk. ~
Kendry sokat sejtető csendben ment előttem és bár nem mutatott neheztelést felém, nem tudtam, hogy most szándékos a hallgatása, vagy csak arra vár, hogy valami nyugalmasabb helyre érjünk, bár felkészültem, hogy megvédjem magam, ha engem hibáztat.
De ha ő hallgatni akar, akkor hallgassunk. A hangulatom egészen elromlott, rosszkedvűen biccentettem, ahogy elhaladtam az őr mellett a zsákkal a vállamon, pedig nemrég még egészen büszke voltam magamra, hogy milyen jól teljesítettem.
Ha akar Kendry valamit az őrnek mondani, azt ráhagyom, de úgy látszik a mogorvaság ragadós és neki is elvette a szavát.
Amikor aztán eléggé eltávolodtunk, hogy már senki ne hallhassa a hangunkat végre szóra nyitotta a száját. Aztán egészen mást mondott, mint amit vártam a tekintetéből ítélve.
- Öööö…..hát persze…….végül is azért lo….szereztem, hogy felvegyük, remélem, hogy sikerült elég jókat választani, mert, hogy őszinte legyek, nem sok időm volt……- el akartam neki mondani, hogy mi volt az, amiért siettem, de tényleg látszottak már a hajnal pírjai, ezért úgy voltam vele, majd a hajón elmondom. – Nem is kéne egy udvart választani, az asszonynép korán kel, jó lesz nekünk valami sűrűbb bozót is. – vágtam rá végül, tartva a szemkontaktust.
Mivel eddig is rábíztam az itteni vezetést, most sem igyekeztem, hogy elébe kerüljek, láthatóan elég célirányosan ment valahová.
Továbbra is elég szótlan volt, de hát bár szeretek beszélni, tudok én hallgatni is, ha kell, ezért nem kellett, hogy célozgasson rá, magamtól is csendben voltam.
Egy eléggé elhagyatott, bokrokkal ékített helyen végül megállt és ekkor szavai nagyon úgy hangzottak, mintha bökné valami a csőrét. Mivel elsősorban a ruhák miatt jöttünk, egyetértettem, hogy ez legyen az első cselekedetünk, ám ha azt hitte, majd szó nélkül fogom elviselni, ahogy a feladat teljesítését bírálja, akkor nagyot téved.
- Igen, vegyük át a ruhákat, aztán majd átbeszéljük, hogy mi is történt pontosan. – bólintottam és szorosan a nyomában mentem be az általa választott „öltözőbe”, mivel a Nap tényleg úgy döntött lassan ideje felébredni. – Legalább nem fogjuk rosszul felvenni a ruhákat, mert már látunk is valamit. – morogtam, ahogy kiengedtem a zsák száját és átadtam neki a ráméretezett darabokat.
Már a köpenyt terítettem magamra, amikor megéreztem a föld enyhe remegését, ami nagyon gyorsan hangos lódobogássá vált.
Ez egy zsákutca volt és azonnal rájöttem, hogy ezek a lovasok nem véletlenül jönnek erre, bár fogalmam sem volt, hogy miként derülhetett fény a lopásra ilyen gyorsan. Ez azonban mellékes volt, most azt kellett eldönteni, hogy meneküljünk-e vagy magyarázkodjunk, van-e egyáltalán esély rá. Mivel a tolvaj lét során rengetegszer kellett már futnom, most is ösztönösen ezt választottam volna, de jóformán még sötétben jöttünk ide és nem ismertem a helyet. Ha menekülök és elkapnak, az súlyosbító tényező, viszont Kendry még kidumálhatja magát, meg valami rejtélyes megbízója is volt…….
Ha egymagam vagyok, akkor már futottam volna be, még mélyebbre a bokrok közé. Egyedül elbújni is könnyebb, de a bizonytalankodás megkövetelte az árát, mire eldöntöttem, hogy mégis jobb lenne menekülni, addigra már olyan közel voltak a lovasok……, hogy talán botorság lett volna gyalog menekülni…….
- Bajban vagyunk? – néztem fel a hozzánk szólóra, nagy ártatlan szemekkel. – Miért is? Nem csináltam....tunk semmit.



Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-08-21, 7:54 pm

//Nem tudom, miről beszélsz... Razz//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Kendry - avagy legalábbis, ahogyan a vörös üstökű ifjú tolvaj ismerte őt - maga is egészen meglepődött a különösen gyanús lovas érkeztén, akárcsak társasága; noha értetlenségét, s kérdéseit úgy tetszett, egyelőre megtartja magának. Ám nem abból kifolyólag cselekedett így, hogy csalódott lett volna, ó, nem - akörül nem tudta összezárni öklét, hogyan lehetett volna oly' fontos részlet a büszke ifjú zsák-bemutatása, hogy azonosítsák őket. Mert csupán erről volt tudomása a Sebhelyes Arcúnak, csakis erről, s így igencsak megállott benne az ütő az imént. Megállott, hiszen az idegen lovas, úgy tetszett, biztos a dolgában, s ez jót egészen egyszerűen fogalmazván sem jelenthetett volna kettejük számára, amely tény aláásta volna az egész küldetés sikerességét is. Persze, meg kellett hagyni, ezt bizonyos megrögzött munkamániás, törvényen kívüli, magatartás-problémákkal szembesülni kényszerülő zöldköpenyesek nem nézték volna jó szemmel; így hát, ekképp vagy akképp, akár börtönből is szabadultak volna, idővel. Idővel! S olyan idővel, amely e pillanatban is drága, s az volt még több drága pillanattal ezelőtt is; akkor, amikor Gower úgy döntött, az ifjú Jeremy okítását későbbre halasztja. Okítását? Nos, igen. Lett volna, mit intéznie a félelfhez, ám nem annak teljesítményét illetően - nem, azzal nem ütközött egyetlen elvárása sem -, hanem sokkal inkább amolyan általános megvilágításból szemlélvén az alakítást. Tanító címszóval illethető beszédre készült, amelyben a figyelem, fegyelem, s önuralom fontosságát taglalta volna, mely ifjakkal szemben önmagában is nehézkes vállalkozás; neki pedig dicsérettel kellett volna mindezt egybefűznie, méghozzá úgy, hogy sem lelkesedését, sem akaratát ne csorbítsa az érdekeltségét lefoglaló Fürgeléptűnek. Ám, ami késik, az egészen jól beláthatóan nem múlik. Valamikor, a közlejövőben talán majd megejtheti e kínos, s kérdéses sikerességű beszédet, most azonban azt volna jobb kideríteni, mi lehet a baj: mi lehet az ok? Félreértés talán?
Idegen arca arról árulkodott, osztja az ifjú Jeremy álláspontját, még ha csendben maradt is, egyelőre. Nem tett egyebet, csak értetlenül, morcosan, szigorúan -, s főként kialvatlanul - szemlélte az érkezett lovast, mintha nem volna kedve, s nem volna esze sem még, ahhoz, hogy felgöngyölítse magában a rejtélyesnek tűnő ügyet. S bár kockáztatta ezzel azt az említett drága időt, végtére is, kijuthattak a fogságból, ha baj történik, s van Saarn célállomása is messze helyezkedett még el - legfeljebb teleportálást kér; amely szívességet olykor-olykor rögvest el is várt volna, kalandos utazások ide vagy oda. Az ő türelme is lehetett véges, idegszálai pedig egyre csak jobban feszültek, mintha két végpont között kellett volna nyúlniuk. E percben akkor sem ijedt volna meg, ha a gyűlölt mágus büntetésben részesíti a kudarcért. Nem. E percben rendíthetetlennek érezte magát, s végtére is, némi benső tanakodás után úgy döntött, újabb megfigyelés alá helyezi az ifjú tolvajt. Úgy határozott, reá hagyja hát a helyzet megoldását, további felülvizsgálat feltételével, s ennek értelmében is cselekedett.
- Valóban nem, azon kívül, hogy hajnalok hajnalán megérkeztünk ide, és elszállásoltuk a lovainkat. Úgy vélem, nem érdemeljük meg ezt a hangnemet, ezért legyen szíves az úr figyelmet fordítani a barátom előbb feltett kérdésére, és megválaszolni; mielőtt elmegy a hajónk.
Az álmatlan, morcos utazó beszélt belőle, s titkon még hálát is adott az alakítás hitelességéért... no meg azért, hogy a szerzett ruhák nem állottak neki rosszul. Nem is éppen jól, de hát az utazók sem előkelő megjelenésükről, s kifinomult öltözködési etikettjükről voltak híresek; ekképpen pedig némi méretbeli eltérés igazán nem jelenthetett leleplezhető álcát. Kissé bő volt a nadrágja. Nem annyira bő, hogy leessen róla, s ha le is esett volna, hát tartotta az öve, melyben ott lógott a kard - az a fényes, amely a sikátorban felkeltette az ifjú tolvaj figyelmét. Ami a koszos, sáros, s itt-ott még mindig nedves váltást illette; azt a zsákba tömködték, nem hagyták szétszórva az utcán; s így gyanú tárgyává sem tehette őket iménti tettük. Legalábbis nem kellett volna, hogy azzá tegye őket, ahogyan semmi másnak sem, melynek Idegen tudomásában volt. Akkor sem, ha ritkán láttak félelfet.
- Már mondtam. - harsant fel a lovas, egyetlen csepp türelemmel sem viseltetvén irántuk hanghordozásában - Maradjatok, ahol vagytok, és jobb, ha nem hoztok még több bajt a fejetekre!
Mintha nem számított volna mágiára, cselre; úgy beszélt. Eltántoríthatatlanul, akár egy hűséges katona... nem, sokkal inkább, mint egy jól képzett börtönőr, s Idegen gyűlölte még a cellák emlékét is. Valóban biztos lehetett a dolgában - avagy magában volt hát ennyire biztos? Kendry nem tudta volna megállapítani, s nem is akarta. Egyszerűen csak menni akart, fel a hajóra és el innen, de azonnal.
- Tudom, hogy mit csináltatok, csak szócséplés a tagadás. - figyelmeztette őket a lovas, s kevésbé markolta a kantárt - Fogtatok egy fémdarabot, és kipiszkáltátok az ajtózárat a csomagmegőrző teremben. Eltulajdonítottatok ruházatot, ékszertartót, és ki tudja, még micsodát, de minden kiderül, ha kinyitjátok a zsákotokat, és színt vallotok. Menekülni is felesleges, az egyik őr látott benneteket, és jelentést tett. Ha elfuttok, az csak súlyosbítja a büntetéseteket.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-08-25, 6:41 pm

//Igazad van, semmi szokatlanról Very Happy //


Tehát bíztam abban, hogy egyrészt nem hagytam magam után semmi nyomot, másrészt pedig Kendry-nek van annyi renoméja, hogy kihúzzon minket a csapdából….
Természetesen az is lehet, hogy ez valami fatális véletlen és semmi köze az itt lévő és minket egrecíroztató lovasnak és az általam elcsaklizott ruháknak egymáshoz, de persze ezt valahogy nehezen tudtam elképzelni. Az is nehezítette a dolgot, hogy az a két alak, akit meg kell szabadítanom a nevezetes ékszertől, szintén itt van a kikötőben és a hajó indulására várakozik, így ha méh nem is tudnak rám bizonyítani semmit, ha nagy csinadrattával citálnak minket a falu előljárója, bírája elé, akkor nagy valószínűséggel fel fognak ismerni.
Soha nem esek abba a hibába, hogy az áldozataimat ostobának higyjem, így nem bízom abban, hogy nem kezdenének gyanakodni, hogy nem véletlenül vagyok itt, Ez pedig igen csak megnehezítené a dolgomat……már, ha egyáltalán sikerül még időben visszajutni a hajóra……
Attól függetlenül, hogy a lovas elég határozottan beszélt velünk, végig gondolva az idevezető utunkat, nem hittem, hogy bármiben is hibáztam volna. Kizárt dolog, hogy megláttak volna, akkor már előbb a nyomunkba eredtek volna, sőt az istállónál elkaptak volna. Semmilyen értéket nem hoztam magammal a raktárból, csak a ruhákat, amik már rajtunk voltak és a lábam előtt heverő zsákban csak a mi piszkos ruháink voltak.
Egy gyors pillantást vetettem Kendryre, aki csak morcosan meredt a parancsolgató lovasra, de semmilyen rosszalló nézést sem eresztett meg felém, így bíztam benne, hogy mellettem áll és megtámogatja a teljesen hihetőnek tűnő visszavágásomat, amibe felháborodó felhang vegyült.
Mindig készen álltam tagadni a bűnösségemet, hiszen amíg nem bizonyítják rám, addig ártatlan vagyok. Ráadásul még most értetlen is, mert bár végig rossz érzésem volt a betörés során, nem tudtam hol hibázhattam.
Megbízóm viselkedésében nem is csaladkoztam, mert teljesen nyugodtan egészítette ki az én kérdésemet, ami egy felnőtt, meglett ember szájából sokkal erősebben hangzott, így remélhettem, hogy választ is kapunk, nem csak egy pár csapást a férfi lóostorától, ami könnyen előfordulhatott volna, ha egyedül vagyok.
Az idegen lovast azonban semmi nem tántoríthatta el, valószínűleg szigorú parancsot kapott és ő bármi áron teljesíteni is akarta. Tudtam, hogy a fizimiskám nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy magabiztos legyen, de végül, amit még hozzátett magyarázatképpen, attól igazán leesett az állam. Most már biztos voltam benne, hogy valami nagyon nem stimmelt, hiszen bár én is láttam a törött fémdarabot, de azt nem én vittem oda, nem is ott mentem be és nem vittem el olyan dolgokat, amiket felsorolt……
Kendryre néztem nagyra kerekedett szemekkel, aztán vissza a lovasra.
- Valaki nagyon átverte magukat és csak ránk, feltűnő idegenekre akarja kenni a dolgot, mert ,mi semmi ilyet nem tettünk. – ráztam meg a fejem és kezdtem kapisgálni, hogy mi történhetett, hogy miért volt az a fura érzésem, miért égtek odabenn a lámpák. – Az őr lehet, hogy látott bennünket, hiszen nem titkoltuk az ittlétünket, de bűnt elkövetni aligha és nincs semmi titkolni való a zsákunkban, csak a váltás ruhánk, szívesen kiborítom magának, ha kíváncsi rá. Menekülni meg csak a bűnösök szoktak, én a nagybátyámmal a hajót akarjuk elérni, ahogy mondta. – húztam meg a vállam és egy röpke pillantással győződtem meg róla, hogy Kendry nem fog ellentmondani a hirtelen kitalált rokoni kapcsolatra. – Akkor? Megmutassam? – nézem kérdőn a lovasra.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-09-11, 10:23 am

//Nem is szokatlan Rolling Eyes  Jeremy volt már bajban ezelőtt is Very Happy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

A Sebhelyes Arcú, ki iménti elhatározásához híven hallgatott, hogy érvényesülni hagyhassa az ifjú tolvajt; a nemrégen érkezett lovas férfiember szavaira csaknem oly' meglepődéssel pillantott a vörös üstökűre, mint amaz reá. Nem óhajtotta eltakarni értetlenségét, mely az eléjük tárt ügyet - amely nem az övék, annyi bizonyos - övezte; ugyanis eme nem várt fejlemény talán veszélybe is sodorhatta a próbatételt, melynek Jeremy-t alávetni készült. Veszélybe, ugyanis az eltűnt tárgyak nem voltak náluk - legalábbis nem a zsákban, melyet a félelf hozott el őhozzá -, s ha a fürgelábú nem rejtette el magának későbbre azokat valahol, akkor bizony egy másik tolvaj köpött a levesükbe, talán tudatában sem lévén annak, mit is sodort veszélybe egészen pontosan. Talán annak sem volt tudomása őróluk, s így saját kudarca reájuk szállhatott, akár egy átok, egy rontó varázslat, mely biztos bukásra ítéli küldetésüket.
Ámde Kendry-nek nem volt kedve kudarcot vallani, s szembenézni a zöldköpenyes, meg a madame haragjával. Nem bizony. S míg figyelmesen hallgatta Jeremy beszédét, kinek talpraesettsége újfent elégedettséggel töltötte el; ő maga erősen gondolkodni kezdett. Ilyesféle helyzet még nem különösebben érte azon misszióin, melyeken lopni kellett, s azokon sem, amelyeken nem ő tulajdonította el a szóban forgó ingóságokat. S ha nem ismerhette a baj eredetét, nem egészen lehetett bizonyos a megoldásban sem - legalábbis abból az irányból megközelítvén azt, melyből ezeddig tette azt, elméje berkein belül, hová nem láthatott sem az idegen lovas, sem pedig Jeremy. egészen másféle elgondolást kívánt e feladat, úgy érezte; s neki is látott hát, hogy első eszébe ötlő, s talán értelmes tervét gyakorlatba is ültesse... hiszen nem késlekedhetett. Szemlátomást hatalmas kár nem érte a telek tulajdonosát, sem pedig az utazókat, kiknek némi, feleslegesnek ugyan nem nevezhető holmi hiányával megbirkózván kell majd hazatérniük. Értetlenül állott hát a szigor ezen különös foka előtt, s igyekezett magában jelentést társítani hozzá - olyan jelentést, mely akár fel is használható a vádemelő ellen.
- Mutasd csak meg neki, fiam. - mondotta ridegen, s mogorván, ugyanakkor tekintettel lévén az említett nagybáty szerepkörre - Felháborító a gyanúsítgatás, de nem lehetünk most mérgesek. Hadd lássa az úr, hogy ártatlanok vagyunk, akármit is akarnak ránk kenni, aztán menjünk, mert még a hajónk is elmegy, és tudod, hogy apád nem bocsátja meg a késéseket. Nem olyan elnéző, mint a húgom.
A lovas, ki ekkor már csaknem elengedte lova kantárát, gyanúról árulkodó, s szigorú tekintettel illette a két előtte állót. Szúrós szemmel vizslatta előbb az ifjú tolvajt, majd pedig annak feltételezett nagybátyját is, s úgy tetszett, egyetlen pillanatra sem enyhült meg avagy fogta el a kétely. Szilárdan vetette bizalmát a jelentésbe, s a parancsba, mely nem ingott meg, hiába várt a Sebhelyes. Ámde nem várt ő oly' sokáig, hogy kárba vesztek volna a percek: Kendry úgy érezte, rögtönzött tervét a második lépcsőfokra emelheti; sőt; emelnie is kell, ha azt a választ akarja kicsikarni ebből az alakból, melyet elképzelt, s melyre szükségük volt, hogy ne dőljék dugába minden, miért eddig megdolgoztak. Nem ismerte a vád eredetét, s nem pazarolhatott időt arra, hogy kiderítse; a megcsúfított ábrázatú pedig egyetlen, mindig hatásos módszert ismert a baj megoldására.
Nagyobbat idézni elő.
Ennek értelmében pedig összehúzta szemöldökét, majd pedig, mint akinek éppen ekkor igazolódott be valamiféle feltevése, hirtelen felcsattant, s mondandóját frissen kihegyezett, szálkás karóként szegezte az érkezettre.
- Mondja csak, nem lehet, hogy magának a fajok keveredése okoz problémát? Hogy ezért azt gondolta, jó szórakozás lesz zaklatni bennünket?!
Azonnal várta a választ, s ezúttal ő tekintett reá nagy szigorral. Olyan szigorral, mintha valóban unokaöccsét védené, noha legjobb tudomása szerint nem volt efféle rokoni kapcsolata. Elképzelni azonban gond nélkül képes volt bármifélét, s ha kellett, hát el is játszotta. Előadása azonban, úgy festett, nem találta jó hangulatában a keresésükre küldött lovast; amaz ugyanis oly' sűrű düh-ködbe burkolózott néhány szempillantás leforgása alatt; hogy Idegen néhány pillanatig azt hitte, túlságosan könnyű dolga volt. Látta az érkezett szemében az ijedelem szikráját, mely talán annak volt betudható, hogy véletlen igazságra tapintott, ám nem bízhatta el magát. Tovább figyelte hát az embert, ki a következő pillanatban már egészen másféléért tűnt mogorvának, s úgy festett, tartja magát a nyomás alatt. Tovább figyelte a két, bokorból előmászott utazót, s mintha ő maga lett volna a parancs, a jelentés, s a beléjük vetett hit; rendíthetetlenül ragaszkodott vádjaihoz.
- Mit akartatok a bokorban?! - kérdezte szárazon, s már-már fenyegetően - Elrejtettétek benne az említett tárgyakat, fogadjunk. Mutassátok a zsákot; de figyelmeztetlek, kölyök: ha nem hozod elő onnan, amivel tartoztok, letartóztatlak téged, meg a túlbuzgó bácsikádat.
Ő maga a világmindenség összes kincséért sem mászott volna be oda, s nem csupán azért, mert gyűlölte a szűk tereket. Attól tartott, ha arra kényszerülne, hogy egymaga derítse ki, ástak-e esetleg odabenn; a két gyanúsított elmenekül; s akkor felelnie kell majd hibájáért. Ez semmiképpen sem akarta. Maradt hát ott, ahol volt, mozdulatlanul, akár egy szobor, s igyekezte a törvények, szabályok félelmetességét képviselni, s talán meg is testesíteni azt. Látványára Kendry-nek eszébe sem ötlött volna szokásos, nyugalmas jókedvét magára öltenie. Helyette figyelt, fülelt, s gondolkodott, eközben pedig továbbra is sértett-nagybáty-ábrázat kíséretében tartotta szemmel a lovast, aki, mintha mégsem tűnt volna olyan mozdulatlannak, mint ahogyan azt először hinni vélte. Amaz ugyanis, ahogyan mellkasa előtt keresztbe font karokkal állott, mintha kutatott volna valami után a  mellzsebében. Mintha megfogott volna valami aprót. Noha nem látszottak át a ruhái, a Sebhelyes Arcúnak nem kellett sok idő arra, hogy megfejtéssel álljék elő. Ismerte már Lanuriát, s a világ íratlan szabályait, az esetleges lehetőségeket pedig ezúttal sem szabadott elvetni. Nyilvánvalóan nem egyedül küldhették utánuk ezt a lovast, s ha a csúfított ábrázatúnak igaza van, akkor bizony valójában nem is adtak választási lehetőséget Jeremy számára. Sorsuk, ítéletük eldöntetett a lovas által, s az nem rest erősítést hívni, hogy haragját kitölthesse rajtuk.
- Eredj, és hozd elő. - nyomatékosította a felperzselt hangulatú lovas - Tízig számolok.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2020-09-14, 4:43 pm

//De még élek Very Happy //

Én igenis jó tolvaj voltam! És most, hogy végre nagy valószínűséggel rájöttem, hogy nem én vétettem a hibát a küldetésem teljesítése közben, eléggé feldúlt, hogy valaki az én hátamon akar kimászni a saját rosszul sikerült lopása miatt, amivel rontotta a renomémat a Megbízóm előtt, még ha a munkát szinte rám kényszerítették. Akkor is az én hírnevemet rombolta valaki és ezt nem viseltem jól.
Erre már csak még rátett egy lapáttal, hogy egy olyan istentelenül fafejű őrt sikerült a nyomunkba akasztani, aki láthatóan teljes meggyőződéssel hitte, hogy ő a szerencsés, aki elkapta a tetteseket. A mellettem álló Kendry még hallhatóan reménykedett, hogy észérvekkel győzedelmeskedhetünk, de én láttam a fickó szemén, hogy ahhoz, hogy ezt kiverjük a fejéből, minimum egy favágó fejsze kell.
Ha egyedül lettem volna, talán még mindig úgy döntöttem volna, hogy inkább felhúzom a nyúlcipőt, mint, hogy jogosan vagy a mostani helyzetet figyelembe véve, jogtalanul bíró elé citáljanak és, ha ilyen a többi őr is, tömlöcbe vessenek vagy még rosszabb. Sok helyen még igen csak dívott a kézlecsapás, főként, ha az illető egy névtelen, nincstelen félvér volt……
De itt volt Kendry és még mindig bíztam benne, hogy neki elég tekintélye lesz, hogy mindezek ellenére kihúzzon minket a bajból.
Ezért aztán biccentettem a szavaira és, mint készséges „unokaöccs”, a zsák felé mozdultam, hogy demonstráljam annak tartalmát, amikor megállított Kendry szavainak további áradata.
Legtöbben általában csak semmibe vettek, vagy ferdén néztek, ha meglátták elfes jellegzetességeimet az emberivel keverve, ezért a városokban sokszor takartam kámzsával a fejem, ennél ritkábban volt részem nagyobb ellenszenvben vagy épp tettlegességben kevert vérem miatt.
Most már én is más szemmel néztem a katona csökönyösségére, mert tényleg nem kizárt, hogy ezért olyan határozott a gyanúsítgatásban.
És nagyon úgy nézett ki, hogy Kendry-nek igaza volt, hiszen a férfi vonásaira először harag, majd rajtakapottság, aztán ismét méreg villant és szája vonala makacsul összeszorult.
~ Ajaj! Ez nem jó felé halad. Ezt az embert most már nem győzzük meg. ~ futott át rajtam.
Biztos voltam benne, hogy mindenfélét ki fog találni, csak, hogy kétségbe vonja a szavainkat és be fog kísérni minket ura elé és lehet, hogy azzal előrébb lennénk, ha csak nem akarjuk lecsapni és elrejteni a bokrok alá, remélve, hogy már messze leszünk mire felfedezik.
Szavai is azt mutatták, hogy nem fogad el mást, csak a bűnösségünket.
- Mit kerestünk a bokorban? Hát maga hol cserélne gúnyát? Ha meglátna egy fehérnép, akkor meg azért akarna letartóztatni, hogy szándékosan mutogatom magam. – biggyesztettem le a számat elkeseredő hangot megütve. – Mindenki csak bántani akar, mert …..mert ilyen vagyok. – néztem rá, nagy, ártatlan szemekkel. – Csak a koszos ruhák vannak a zsákban, uram, ahogy már mondtuk, nézze. – borítottam a lába elé a cuccunkat, ahogy az őr számolni kezdett. – Nem tudok semmi mást előadni, akárhogyan is fenyeget. – akasztottam hüppögést mímelve a hangom. – Bácsikám…….miért bántanak, hiszen nem csináltam semmit. – hajtottam le a fejem, remélve, hogy nem játszottam túl.
Védekezni és háborogni ártatlanul nagyon tudtam, sokszor megsajnáltak, bár itt csak némi kételyben reménykedtem.


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-01-31, 9:52 pm

//Jeremy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Ahogyan a Fürgelábú beszélni kezdett, a Kendry néven ismert nem győzte rejtegetni elégedettségét. Tetszett neki a gyors gondolkodás, a még gyorsabb alakítást pedig felettébb értékelte. Igen kevesek tudták csak ekképpen megjátszani magukat, ő pedig, ha nem is a legjobb volt közöttük; hát igen előkelő helyet tudhatott magáénak, még akkor is, ha nem éppen méregették magukat egymáshoz. Akik megtették, azokat bárd-társulatokban kellett keresni, s vándorszínészek körében, kiknek tehetségét Gower véleménye szerint merőben átitatta a színjátszás és a közönség szeretete. Ez nem feltétlenül jelentett ugyan rossz dolgot, a Sebhelyes Arcú azonban biztos volt benne, nem mindegyikük állaná meg helyét valódi erőpróbákon. Az igazi megmérettetésen, ahol nem volt szabad nevetni, nem volt szabad művészek által megírt szövegre hagyatkozni. Mindent, de mindent egyetlen embernek kellett megtennie. Neki... neki már ezer arca volt, ha akarta, és még száz, ugyanannyi történettel, és persze kalanddal is, melyeket azoknak köszönhetően sikerült végül túlélnie. Ha lett volna kinek, szívesen el is mesélte volna őket az évek során, noha nem volt még minden veszve most sem, ha esetleg elfogta volna az ez iránti vágy. Mindösszesen annyit kellett csak tennie, hogy kikeveredik ebből az átkozott kikötőből, s aztán azt szabadíthat a kis félelfre a száján keresztül, amit csak elkíván.
Nem sokáig jutott tehát számolásában a lovas. Talán kettő és félig, ha nem vizsgáljuk oly' szigorúan - éppen akkor hagyta abba, amikor már félúton járt kettő és három között, ezért hát sosem került kimondásra az utóbbi. Nem, hiszen a szerencsétlen, engedelmes unokaöcs már ki is rázta a zsák tartalmát a földre, ezzel pedig egyszerűen belefojtotta a számolást a férfiemberbe. Ő ugyanis ekkor már azzal volt elfoglalva, hogy a látszatban nem bízva elengedje a kantárt, s befejezze a mellzsebében való matatást is; hogy aztán - végső soron a lábával tévén ezt... - alaposan megkotorássza a szánalmasan festő, egyre koszosabbá váló kupacot - csak hogy semmit sem leljen a kelmék közt. Ráadásul ahogyan keresgélt... nyilvánvalóan nem csak valami átlagos ékszertartó tűnt el, s az is lehet, hogy még csak nem is üresen. Bár éppenséggel az is megeshetett, hogy valóban olyannyira gyűlölte a fajkeveredést, hogy ekképp is kiütközött rajta. Netalán az eltűnt holmik tulajdonosa lehetett túlságosan befolyásos? Akár egy negyedik változat is létezhetett, s mindössze e látványból nem lehetett volna megmondani, mégis melyik igaz.
Nem úgy tűnt, mintha Idegen egyáltalán akarta volna. Nem számított már, hiszen adott volt a csapda, mellyel megvezetheti a lovast; s mivel szerencséjére a tolvaj sem volt híján némi alakítási tehetségnek, kevesebb dolga maradt, mint ahogyan azt először gondolta. Még mindig vigyázott, nehogy látsszon rajta, jól szórakozik - nagyon is jól -; s úgy döntött hát, kapva kap az alkalmon. Azon az alkalmon, amikor a velük szemben álló visszaemelte reájuk tekintetét, s ő megbizonyosodott róla: ezen az alakon aztán nem fogott a kis félvér fájdalma. Akkor aztán a vigadalma eltakarásában rezzenéstelenné vált orca egyszeriben rendkívül dühösnek... nem, egyenesen vérig sértettnek tűnt, méghozzá alaposan. Kendry összehúzta szemöldökét, s oly' rettentően nézett, ahogyan csak egy felbosszantott, túlféltő nagybátytól elvárható volna. Ekkor azonban még csak nem is fokozta előadását. Előbb úgy tett, mintha elhessegetné magától mérgét, hisz' a gyermek jól-léte fontosabb. lépett is egyet felé, s mintha arra készülne, hogy megérinti, s megnyugtatja majd; egyszeriben visszahúzta kezét, s elfeledte a gondoskodni vágyást. a lovon érkezettnek most aztán esélye sem maradt arra, hogy elővegye, mit a zsebében rejtegetett, Idegen ugyanis nem kis vehemenciával, s még több hadonászással, mutogatással esett neki a főattrakció bemutatásának. Mintha eddig tartott volna a sokáig utazó nagybácsi türelme.
- Most jól nézze meg, mit csinált! Nézze csak meg! Remélem, nagyon büszke magára! Nagyon büszke lehet, mondhatom! Megríkatni szegény gyereket, amikor így is épp elég rossz éri az életben! Nem nézték még elégszer csavargónak, tolvajnak, bűnözőnek?! Nem vádolták, bántották még eleget, csak azért, aminek született? Úgy látszik, nem. De mondok én magának valamit, és jól figyeljen rám, amíg még tudok uralkodni magamon: magára ugyan nem volt semmiféle megrögzött gyűlölet aggatva, amikor kibújt az anyjából, mégis istenes baromnak nevelkedett! Hordja el magát, amíg szépen vagyunk, vagy én mondom, erre az Eclair Papjai által megáldott díszkardra itt, hogy ha a fiú elér az apjához, és még akkor sem tette túl magát ezen, én esküszöm, hogy megátkoztatom!
Ekkor aztán abbahagyta, mintha felháborodása ellenére eszébe jutott volna a szóban forgó gyermek, s az ő megvigasztalását végül mégiscsak fontosabbnak tartotta volna, mint megmondani holmi jöttment, felfuvalkodott lovasembernek, hová is tegye a fajgyűlöletét. Egy utolsó szigorú pillantás kíséretében mégis visszalépett a vörös üstökű mellé, s megveregette a hátát.
- Jól van, fiam, jól van. Nem tehetünk róla, hogy errefelé is ilyen szűk látókörű, rosszindulatú emberek laknak. Mondtam én Hildának tavaly, hogy ne nálam lakva tanulj ki, de nem hallgatott rám. Jót akart neked, és azt remélte, egyszer csak megnyugszol, és többet nem fog rajtad. - mondotta, mintha saját nem létező gyermekéhez beszélne, aztán újabb fenyegető pillantás keretében megfogta a tolvaj vállát, s megpróbálta elvezetni onnan, egyenest a kikötő irányába - Gyere csak, gyere. Nem engedem, hogy még egy szót is szóljon. Meglátod, egy-kettőre otthon leszel.
Egészen úgy viselkedett, mintha hagyni akarná, hogy szegény meghurcolt félelf kisírja magát, eközben pedig egy lépésnél lehajolt, hogy gyorsan, ám nem sietősen összekapkodja a földről a meglehetősen viseltesebb holmikat; s folyvást fel-feltekintgetett az egyhelyben álló emberférfira; továbbra sem éppen barátságosnak mondhatóan. És amaz? A pillantások címzettje? Az csak állott ott, ahol eddig is, s azon gondolkodott, vajon komolyan kellene-e vennie őket. Vajon mindössze azért, mert látták őket, valóban loptak-e? És ha igen? A lopás, a bajkeverés, és a különös családi háttér járhatott-e együtt, ahogyan eddig is előszeretettel gondolta? S ha nem, vajon megérte-e kockáztatni annak a bizonyos, említett "átkozásnak" tudatában? Egyáltalán tudtak-e átkozni a tündefélék? Hát, varázsolni, azt bizony igen gyakran tudtak, s erre emlékezett a lovasember is. Nem volt tehát kizárható a feltételezés, hogy mágia-ügybe keveredett, attól pedig igencsak félt volna - ám a kis félszerzet nem úgy festett, mintha tudott volna varázslatokat használni. Nem, sokkal inkább úgy festett, mint egy utcán nevelkedett, varázstalan suhanc... 
No de mégis, az a szent díszkard...
Így küszködött-kínlódott magában az ember, s végtére is, egyetlen egy dolgot nem sikeredett kimagyaráznia sehogyan sem. Csakugyan megsértette őket, s azok csakugyan szívükre is vették. Bárhogyan is döntött hát a többi tényező sorsáról, s ítéletéről; mire mindazt, mint elméje megoldásként megalkotott, összeillesztette egy kerek, elfogadható - és hozzávetőlegesen érthető - egésszé; a Fürgelábú és a hátát finoman lapogató Sebhelyes arcú már jócskán megannyi lépésre voltak tőle. Éppen annyira távol kerültek, hogy Kendry nyugalmasan a vörös üstökű felé fordíthassa fejét egy alaposan megérett vigyor kíséretében, s megszólalhasson:
- Jó voltál, fiam.
Csakhogy...
Csakhogy ekkor annak a jellegzetes, síphoz hasonlatos formával bíró fémeszköznek csendült fel a hangja kettejük mögött, melyet Gower már igazán jól ismert. Előfordult, hogy effélét öntettek a rendfenntartóknak, ahol akadt reá elég darna, s ahol úgy gondolták, van értelme. Például, ahol a rend-és csend-őrök egy része lovon járhatott-kelhetett, így pedig gyorsan odaérhetett a hang által megjelölt helyszínre.
Nem volt tehát túl sok idejük. Idegen, bármekkora öröme is lett légyen a történtekből fakadóan; kénytelen volt letörölni arcáról a vigyort és a jókedvet. Nem kellett az most - eltette hát máskorra, s miközben éppen utasítani keszült a félelfet - aki minden bizonnyal már észrevehette, hogy a lovas nem üldözi őket, mintha azt választotta volna: inkább tart a mágiától -, azon nyomban le is hajolt, hogy a lábbelijében kezdjen kutakodni néhány meglehetősen vad és sietős mozdulat keretében.
- Futás, Villámlábú!
Ha nem is engedelmeskedett, s ott maradt a sebhelyes mellett; akkor sem láthatta, mit vett elő, s mit dobott el. Akármi volt is, bőven belefért Kendry összezárt tenyerébe - s akkor sem mutatta teljesen meg magát, amikor már elhajították. Éppen csak megcsillant, akár egy közönséges pénzérme, ám abban a pillanatban, amikor eltalálta a kissé megzavarodott lovast; mintha maga a dobás ruházta volna fel valamiféle erővel a fémdarabkát - az ugyanis, nem csalás, nem ámítás: bizony sötét, kanyargós, recsegő, méregzöld indákat okádott ki magából, melyek azon nyomban körbefonták a sértegetőt. Átok volt, annyi szent. Meg sem bírt mozdulni, s még a lova is elszaladt. Szegény állat rettenetesen megrémült attól a néhány növénytől - s attól az egészen egyszerű, megbűvölt fémdarabtól, mely a madame mágusának csaknem ártalmatlan, s legfőképp nem fekete mágiának számító kreálmányát hordozta magában. S valóban: eldobásra lépett működésbe. Arra, hogy legalább néhány másodpercig a levegőben repüljék, érintetlenül. 
Lenyűgöző? Nem, nem igazán. Azonban még Gower, a maga figyelemre méltó mágia-ellenességével is rávehető volt, hogy tartson magánál néhányat a biztonság kedvéért. Csak és kizárólag olyan alkalmakra, amelyek megkövetelik az alkalmazását - és akárhonnan is vizsgálta a dolgot, ezt bizony annak minősítette. Futott is, ahogyan csak a lába bírta, s remélni tudta csupán, hogy vele tart a Fürgelábú... vele tart, s nem előle próbál elmenekülni. Nem volt túl sok idejük. Nem maradhatott. Idegen nem számolhatott vele, hiszen fogalma sem volt róla, merre volt a többi lovas - avagy volt-e még több egyáltalán a nyomukban. Nem is foglalkozott ezzel oly' sokat, csak rohant, arra, amerre tehette; minél szűkebb és keskenyebb utakon-csapásokon; még akkor is, ha a kikötővel ellenkező irányban feküdtek. Úgy vélte, előbb el kell rejtőzniük, s kissé kevésbé felismerhetetlenné válniuk. Azután, majd csak azután vette volna hozzá a bátorságot, hogy a hajót várók közt rejtőzzék el; elvégre nem tehetett mást. Van Saarn és hatalmas, két-ajtós-szekrény-jobbkeze ugyanis könnyűszerrel felismerhették volna őket. Kendry nem sokat tétovázhatott hát - az első adandó alkalommal berohant két házfal közé, s ha a vörös üstökű követte őt, úgy megfordult feléje. Nem, amit ekkor láthatott, az egészen biztosan nem a megszokott, elégedett sebhelyes arc volt. De még csak nem is az a megszokott, bosszantó hanglejtés.
- Gyorsan, vegyél elő valamit a zsákból! - kérte sietvén, s inkább idegesen, mintsem megpróbálta volna elrejteni ellenérzését a mágiával kapcsolatban - Kivágok belőle egy nagy kendőformát, azt a fejedre kötöd, úgy, hogy a hajad és a füled is takarja. Mint a matrózok. Láttál már olyat? Gyorsan...
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-01, 7:58 pm

Azt hiszem a lovasnál nem jön be semmilyen szánalmas siránkozás, olyan közömbösen nézi az előadásomat, hogy ha nem tudnám, hogy nem süket, kételkednék benne, hogy egyáltalán meghallotta, amit mondtam. Persze még nem volt minden veszve, de megdöbbentő volt a kitartó gyanúsítása, hogy mindenáron bűnösnek akart kikiáltani, az elé borított bizonyítékok ellenére is.
Én természetesen biztos voltam abban, hogy semmit nem hoztam el a raktárból a ruhákon kívül, így azt kezdtem sejteni, hogy itt valami sokkal rondább dologba tenyereltünk bele „szerető nagybátyámmal”, aki……..most meglepő hevességgel esik neki a rend szorgos őrének, pedig már azt hittem a nagy hallgatásával azt jelzi, hogy hagyja, magam másszak ki - vagy még mélyebbre a csávába.
De most ott hadonászik két kézzel a most kicsit megdöbbentnek tűnő lovas előtt, aki teljesen lemerevedett ettől.
Nekem is leesett az állam, de aztán még időben észbe kaptam és olyan megbántott, keserves képet vágtam, szaporán bólogatva Kendry dühös, támadó szavaira, hogy majd leesett a fejm.
- Igen, igen! Mond meg neki…..bátyám! Csak mond meg neki! – adtam alá a lovat.
Büszke mosolyt kapott, amikor visszatért mellém és biztatóan megveregette a hátam. A híres Zhultovi színitársulat is megirigyelte volna a mutatványunkat!
- Én igyekeztem, tudod, hogy igyekeztem, de mindig vannak gonosz emberek. – bólogattam egyetértően. – De te mindig megvédesz, tudom én. – engedtem az ösztökélésnek és szaporán kezdtem szedni a lábam, remélve, hogy a lovas döbbenete kitart még addig, míg eltűnünk a szeme elől.
Láttam, hogy Kendry még felkapkodja a kiszórt ruhadarabokat, aztán gyors léptekkel csatlakozott hozzám. Én nem akartam tovább hátra nézni, mert talán a szemkontaktus kizökkentette volna a fickót, csak arra koncentráltam, hogy rohamosan távolodjunk.
„Nagybátyám” hangjára vigyorogva néztem fel.
- Te is…….komolyan? Díszkard? – kuncogtam fel. – Szerinted megúsztuk? – kérdeztem halkan azért. – Elég magabiztosnak tű…….
Mielőtt még befejezhettem volna éles hang visított a levegőbe, amire már feszülten néztem vissza.
- Mi a gyíkfarok volt ez?
Azt hittem a lovas megindul utánunk, de az valamit a szájához emelve állt még ott….
Kendry a cipőjénél matatott, talán kavicsba lépett, de a következő pillanatban már felhangzott az utasítása és én tapasztalt tolvajként nem haboztam, ha menekülésről volt szó.
Még láttam, hogy elhajít valamit a lovas felé….talán érméket, hogy megzavarja, lelassítsa? De, amikor nekicsapódtak, mintha zöld kötéllé változtak volna és körbetekerték, mint valami felfüstölt sonkát.
Majdnem orra estem a döbbenettől, mert nem gondoltam volna, hogy Kendry ilyet is tud, hiszen eddig varázstalannak hittem. Ellenem nem használt mágiát és nem is éreztem felőle ilyen képességet.
- Mi volt ….ez? – tettem fel a kérdést, ahogy visszanyertem az egyensúlyomat és rohantam tovább a nyomában, bár felmerült bennem, hogy most akár el is menekülhetnék…
De mi van, ha más is van a tarsolyában? Na meg ezek a rendfenntartók rám fenték a fogukat, engem üldöznének és, ha lovaik vannak, akkor könnyen elkaphatnak. Kendry most is kimentett, talán ő a kisebbik rossz.
Én nem ismertem a falu, így most rá kellett bíznom magam, hogy nem rohanunk valami zsákutcába.
A sok kanyar és kerítés átugrás után én már nem tudtam, hogy merre járunk, de még lovasok sem értek utol…..
Aztán…..teljes erővel nekirohantam, ahogy a következő sarok után megtorpant. Lihegve tántorodtam hátrébb, azt hittem valami baj van.
- A franc……..- bukott ki belőlem.
De a sürgetése nem volt biztató. Ha ő is ideges volt, akkor nem lehetett lebecsülni.
- Csak a …..zsák ……van …….nálam! – lengettem meg előtte az üres szövetet, hiszen a ruhákat ő kapta fel, bár minden bizonnyal kisebb gondja is nagyobb volt, mint a koszos göncöket megtartani futás közben. – Tudom….miről…beszélsz. – bólintottam és ha a zsákot vagy esetleg mást tud felhasználni, nem habozok felkötni a fejemre.
Egy koszos patkánybőrt sem haboznék, ha azzal elkerülöm a felfedezésünket.
- Ha megállítanak minket, ez nem lesz elég. - kételkedem


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-02, 1:26 pm

//Jeremy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Kérlelhetetlenül haladt a Nagy Fényes Korong, egyenesen arrafelé, amerre délben elérhette útja legmagasabb pontját - noha merőben távol állott még annak megtörténtétől. Homályban maradt ezért hát a két épületfal köze; az a keskeny, fedél nélküli folyosó, mely menedékbe vezette a két enyveskezű-utazót. Árnyék fedte a korábban esőtől fellazult, nyirkos földet; a nedvességtől új életre kelt, rozsdaszínből levélzölddé vált mohapárnákat - s az vetült reájuk is: azokra, kik ott bujdostak üldözőik elől. Jótékonyan eltakarta őket; jóllehet, messze hallatszott még a lódobogás, s ha rendkívül füleltek, még mindig meghallhatták a félvér-gyűlölő-indafogoly kétségbeesett jajgatását. Nem, egyáltalán nem sérült meg a lovas, sokkal inkább annak büszkeségén esett csorba, s e pillanatban is ijedségét igyekezett jelezni nem látott társai felé - hátha azok elég bátrak lesznek megszabadítani őt az átoktól... Hátha azok majd észreveszik, a méregszín, erős, különös illatú kelepce nem több ártalmatlan látszatnál; hatása nem több díszes, hamis veszélyt rejtő kötélénél, ekképpen pedig mindössze elnyesni, szétvágni kell, hogy szabaduljék a rémült fogoly.
S ha még csak az az egyetlen fogoly lett volna, s az az egyetlen lett volna rémült...
Rögvest három is akadt belőle, elnézvén a két fal közé menekült illetőt. Három, hisz' maga Kendry, az örök-elégedett, a nyugalmasan mulató; sem tűnt túlságosan higgadtnak - és nem is lehetett az. Elhamarkodottan cselekedett, miután elengedte magát, s szórakozni készült az ifjú tolvaj mutatványán. Meggondolatlan volt, elvégre talán nem is lett volna szükség semmiféle trükkre... talán a lovas-férfiember olyannyira összezavarodhatott, hogy nem rohant volna utánuk, s lóra sem ült volna. A jelzés nem jelentett egyet azzal, hogy azonnali üldözőjük akadt az ő személyében; a távolabbiaktól pedig éppen elég idejük lett volna elrejtőzni. Legalábbis ezt gondolta, amennyire nyugtalan elméje engedte számára - ezt, és azt is, mennyire szívesen mesélt is volna nevetve inkább arról a megáldott díszkardról; mintsem meg kelljen magyaráznia, miféle fémdarabot használt, honnan való, s miért volt nála egyáltalán. Ezért sem kaphatott hát azonnali választ korábban a vörhenyes hajú félvér; s társasága éppen ebben a - nevezetes díszkardtól is kevésbé szent - pillanatban is azon töprengett, mit, s hogyan mondjon; hogyan álljon ellen önnön riadalmának, s saját viszolygásának, melyet a mágiával felruházott kicsinyke fém jelentett.
Az az aprócska, lapos, könnyű hulladéktárgy, melyet sok egyébbel egyetemben bizonyos megrögzött, mániákus, fekete piacon tevékenykedő, Törvényen Kívüli zöldköpenyes bűvölt meg két egyszerű varázsigével. Az első magában foglalta a kötélindákat létrehozó indítékot, s arra szolgált, hogy a fémdarab eltárolja azt magában, ameddig fel nem használják. Ez pedig nemes egyszerűséggel úgy történhetett meg, ahogyan a mágus azt a második lépésben megszabta a tárgynak. Amit megengedett - ebben az esetben azt, hogy a fémdarabkában tárolt energia felszabaduljék, ha néhány másodpercre elhajítják azt, s mocsárszín szövevénnyel borítsa be az első dolgot, mellyel érintkezett. Igazán nem szükségeltetett hatalmas erő, s végtelennek tűnő tudás, hogy efféle trükk előállítódjék; Gower mégis alig-alig hordott magánál a kis fémlapokból. Nem hiába gyűlölte oly' nagyon a mágiát, s annak használóit...
Vennie kellett néhány nagyobb lélegzetet ahhoz, hogy megnyugodjék kissé. Ekkor, a vörös üstökű szavai nyomán letekintett a tenyerére - mintha azt várta volna, hogy tele van valamivel; avagy inkább valamikkel. A kelmékkel, melyeket a szegény gyermek vigasztalása közben felszedett a földről... s melyeket egészen bizonyosan szét is szórt menekülőútjuk során valamerre. Ez egyenesen két dolgot is jelentett: nem volt, mivel elfedjék az ifjú tolvaj kilétét; s mi nem volt az egyiknek, az meglett a másiknak, bár a lovasok egészen biztosan nem felvenni akarták volna őket. Útjelzőnek, nyomnak azonban tökéletesek voltak, s ettől tartott a Sebhelyes Arcú. Nem lett volna szabad, hogy mágia iránti iszonyata ellene forduljék.
- Igazad van, nem lenne elég. - kezdte, s szándékosan hagyta meg tettestársát abban a hitben, hogy a fogócskától, s annak esetleges következményeitől aggódik ennyire - Nem mintha maradt volna nálam bármi is, a zsákot meg inkább ne húzd a fejedre; csak gyanúsnak tűnnél. Vagy elmeháborodottnak... Igazán felpezsdítő látvány lenne, félre ne érts, és más esetben kapva kapnék az alkalmon, hogy erre utasítsalak, de nem segít rajtunk. Kivéve, ha azt gondolod, hogy képes vagy félholtra nevettetni a tisztes urakat. Akkor csak tessék. - bökött némi bosszantóan (ál-)nyugalmas félmosoly kíséretében az elfszerzet kezében tartott szövettárgy felé - Szerencsétlen Hilda. Nem elég, hogy aggódhat az egyetlen fiát megszólók miatt; most majd azért is számot adhatok neki, hogy hagytalak meggárgyulni.
Kínosan felnevetett. Egyáltalán nem olyasféle nevetés volt, mint ahogyan azt megszokhatták volna tőle, s nem bujkált benne egyetlen leheletnyi igaz gondtalanság sem. Idegennek még mindig meg kellett nyugodnia, s ez alól talán az ifjabb sem lehetett kivétel. Nem erőltette hát tovább a tréfát - megelégedett annyival, amennyit mondott, s másfelé terelte a hirtelenjében kialakult beszélgetést, amíg még úgy érezte, ideje volt reá. Oly' fontosságú tények felé, melyekkel akár meg is menthette volna a félvér legény kényszer-hűségét feléje.
- Amit a bokornál láttál, azt nem én csináltam. Még mielőtt azt gondolnád, hogy valami álruhás, szabadon kóborló varázsló vagyok... Óvjon tőle az összes létező isten, amelyik még egészen kicsit is törődik a halandókkal.
Ekkor ismét lehajolt, hogy ujjait lábbelijébe fúrhassa. Hamar megtalálta a fémlapokat, a bőr belsejéhez erősített vászonzsákocskában, s nem is volt rest kiemelni néhányat belőlük, hogy azután felemelkedhessék, s hátát a nyirkos falnak vesse. Ezután a félelfre nézett, s teljes komolysággal orcáján, feléje nyújtotta kezét. Tenyere kinyílt a Fürgelábú előtt, s felfedte a két kopott, egyenetlen élű fémlapocskát, melyek úgy festettek, mintha kovácsműhely vagy láncing- és vért-mester dolgozószobájának forgalmas nap utáni padlójáról szedték volna fel őket. S talán így is volt. Kendry várta, hogy a fiú elvegye - ha elfogadja -, s amíg ez megtörtént, némi magyarázattal is ellátta őt.
- Ahonnan jövök, ott ragaszkodnak hozzá, hogy legalább egyet magammal vigyek. Természet-varázslat van bennük - gondolom, nem kell bemutatnom őket. Hát, a mi drágalátos mágiahasználónk többek között ezzel is elfoglalja magát. Egyszerű növény-teremtés a semmiből, és csak eldobni kell hozzá. Ha magadnál hordod, nem történik semmi. Biztonságos - legalábbis nekem eddig még nem sikerült megkötöznöm magam.
Ha Jeremy elfogadta, úgy átadta neki őket. Ha pedig nem, úgy visszaeresztette őket oda, ahová valók; ám bárhogyan is alakult, nem kerülhette el a tolvaj figyelmét a kelletlen kézmozdulat, mely ezután következett. Mintha az üres tenyér valami visszataszítót hordott volna magán, Gower megtámaszkodott karjaival a törzse mellett, s úgy várta, hogy beérjék őket a lovasok. Várta? Így igaz. Valóban nem akaródzott tovább indulnia, s kisvártatván azt is megosztotta társaságával, miképp is döntött így.
- Remélem, nem riadsz vissza az ökölvívástól, ugyanis az az ötletem támadt, hogy nem rohanunk tovább. Nem lenne túl sok esélyünk ellenük. Csak zavargást keltenénk, és ha a kikötő felé kell menekülnünk, mert szorít az idő, még a nem kívánt figyelmet is magunkra vonjuk. És bolondok is lennénk elmenni. Ide nem férnek be lóval, le kell szállniuk, de a két fal túl közel van. - mondta, s keresztbe állott az útban, hogy kezét kitárva, s a két kőfalat megfogván demonstrálja is beszédének tárgyát - Nem tudnak körbekeríteni minket, csak két irányból jöhetnek, mi meg éppen ketten vagyunk. - mondotta, s leeresztette kezét a kőtől - Benne vagy? Ha a válasz nem, most még futhatunk. De figyelmeztetlek, a bűvölt fémet csak végső esetben használjuk.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-03, 6:03 pm

Engem már nem egyszer kergettek meg és mivel még nincsenek teljesen a sarkunkban az üldözők, nem is estem pánikba. Elég fürge és vékony vagyok, hogy elbújjak valahová, csak akkor meg kell várni, hogy elcsituljanak a dolgok. De nagyon sok buktatója van ennek, hiszen idegen helyen, idegen emberek között vagyok, ahol a faluban mindenki ismeri valószínűleg a másikat. Akik meg a kompra várnak, könnyű átkutatni ……..Szóval jóóóó sokáig kéne bujkálnom, ami nem vonz különösebben.
~ A fene, nem kellett volna beleegyeznem ebbe az egészbe, le kellett volna lépnem még a városhoz közel. De most már bíznom kell abban, hogy Kendry tudja mit csinál. ~
Ám, amikor a sikátorban megállunk és a férfi mintha nem egészen lenne biztos a dolgában, ahogy a problémáink nem kicsit fokozódnak.
Igen, engem is aggaszt, hogy elszórta a használt ruhákat és nem az értéke miatt, hanem mert elvezetheti utánunk a lovas társait, akik biztos nem lesznek boldogok, ha megtudják, valamiféle „átkot” szabadítottunk a férfira…..
Kendry szavaira azonban bosszúsan horkantam fel.
- Ne nézz bolondnak! Nem a zsákot akartam a fejemre húzni, csak abból is lehet kivágni egy kendőfélét, bár az is csak messziről működne az igaz. Aztán az irányomban mutatott érdeklődésüket elnézve, kétlem, hogy hagynának annyi időt számomra, hogy akár egy nyúlfarknyi tréfát is elsüssek, ha csak azon nem vidámodnának meg, hogy laposra vernek. – húzom egy keserves fintorra a szám.
Képzeletbeli anyám emlegetésére csak megforgatom a szemem, ahogy a különös hangú nevetése sem illett a helyzethez, ami miatt most már én is aggódtam. Lehet, hogy Kendry…….a mindig magabiztos Kendry nem tudja mi legyen most?
Mielőtt azonban ezen mélyebben elgondolkodhatnék a következő kijelentése teljesen kizökkent.
- Hogy mi…..? Akkor mi a ragyaverte jónyavaját csibáltál?
Azt azonban most már kezdtem alaposan megjegyezni és eltenni jobb időkre, hogy nem igazán van jóban a varázslatokkal, de akkor………?
Gyanakodva nézem, ahogy lehajol és a bokájánál matat. Azért a mi „bajtársiasságunk” nem a feltétlen bizalmon alakult és nem tudom mik a tervei……még az is lehet, hogy eszébe jut, jobb lenne megszabadulni tőlem. Őt nem jegyezték meg annyira és emberként könnyen elvegyülhet……
Gyanakvásom nem sokat enyhült, amikor felém nyújtott valamit, és egészen addig nem is nyúltam oda, amíg nem láttam meg azokat az érmeféléket és magyarázattal nem szolgált.
Hol a fémdarabokra, hol Kendryre néztem fürkészően, próbálva kitalálni, hogy igazat mond-e, de hát hinnem kellett neki, mert a saját szemmel láttam a hatásukat, meg aztán a tenyeremen éreztem a mágia bizsergését. Az biztos, hogy az érmék mágiát árasztottak magukból.
Ahogy a kezét visszahúzta az is sokat mondó volt. Kendry utálta, ha meg kellett érintenie őket.
A szorult helyzetünk ellenére is elvigyorodtam, aztán az derekamon körbetekert vászonöv mögé dugtam a szerzeményeket. Én örültem, hogy nekem adta őket.
- Biztos jól jönnek még majd.
Azonban, amit ezek után mond az egy cseppet sem tetszik. Én nem valami verőember vagyok, hanem egy tolvaj, akinek gyors a keze és a lába. Ha kell elboldogulok az íjjal és a vágófegyverekkel, de azért a közelharc, főleg az ökölharc nem az én világom.
- De még, ha egyenként jönnek is, akkor is beszorulunk ide és, kinn is megvárhatnak, sőt egyre többen jöhetnek. Itt csak csapdában leszünk és én nem vagyok jó verekedő. – rázom meg a fejem. – Inkább tovább kéne mennünk, megpróbálni elbújni, aztán valahogy felosonni a hajóra, ha még mindig meg akarod csinálni. Mert valahogy el kell innen tünnünk, vagy így, vagy úgy.


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-04, 7:17 pm

//Jeremy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Kendry - ahogyan a félelfnek bemutatkozott - nem válaszolt azonnal, csupán utoljára nyugtázta, hogy a fémdarabkák jó helyre találtak Jeremy-nél. Azok nem túl sok mágiát áraszthattak magukból; messziről talán észrevehetetlennek is tűnhetett volna, ha a vizsgálódó nem rendelkezett elég erős és kifinomult érzékekkel. S maga a tárolt varázslat sem volt túlságosan erősnek nevezhető, ráadásul ismételni sem lehetett a bezárt igék hatását. Olyasféle módja volt ez az azonnali segítségnek, s kalamajka-gomolyagokból-való-passzív-kigabalyításnak, melyet Kendry, ímmel-ámmal, de vállalt. Főképpen az utóbbi időkben... Hiszen jócskán veszített már fiatalságából, s ha valaki régebbről ismerte volna, most talán még az is eszébe juthatott, hogy a folyvást-kárörvendő, mindig-tettre-kész Kendry belefásult valamibe. De senki nem állott körülöttük közel s távol, ki efféle következtetést vonhatott volna le.
- Az igaz, hogy beszorulunk. - szólt a Sebhelyes Arcú - Az is igaz, hogy nem tudjuk, mennyien vannak, de kétlem, hogy annyian, mint Tarsisban. Jó, hogy nem ott folyik az az átkozott folyó... Viszont, tényleg tolvaj vagy, és fürgének elég fürge. Ha rohanni akarsz, akkor rohanunk. A zsákkal meg előtte még megpróbálkozom.
S ha a Fürgelábú odaadta neki, akkor hát Kendry kivonta a nem-éppen-szent-kardot, és nekilátott, hogy szétvágja az anyagot. Nem sok ideje lehetett, hisz' a lódobogás egyre kivehetőbbé és kivehetőbbé vált, továbbá az is éppen elég intő jelül szolgált, hogy a pórul járt, gúzsba kötözött, rasszista férfiember óbégatása lassacskán a semmibe veszett - azaz minden bizonnyal kiszabadították. S ha kiszabadították, akkor hát nem lehettek már messze a hátrahagyott ruha-ösvénytől; sőt, talán már azon is túljutottak. Erre a gondolatra aztán - no meg a mögöttük hallható, egyre hangosabb és hangosabb patkó-kopogás befolyása alatt - a munka végét már csak elnagyolta-elsiette, s úgy nyújtotta át az eredményt a félelfnek. A hulladékot, s a maradvány-darabkákat nem akarta eltakarítani, noha nem mintha maradt volna reá idejük. Idegen visszacsúsztatta tokjába kardját. Semmiképpen sem adta volna a tolvaj kezére - nem voltak még együtt eleget ahhoz, hogy kellőképpen megbízzék benne, így aztán, ha két kardja lett volna, sem adta volna neki a másikat. Akkor sem, ha tolvaj volt, s nem kardforgató, vagy verő-ember. Verő-félelf. Elvégre akár hazudhatott is, s az igazi színészek, az igazi élet-művészek legapróbb tetteit sem egyszerű megbuktatni. Hiába is szemlélte volna a tolvaj ábrázatát, s testbeszédét válaszokért - egyszerűbb volt megfogadni önnön tanácsát, s haladásra ösztökélni a fegyvertelen, bár némi varázslattal azért mégiscsak felruházott Fürgelábút.
Neki úgyis volt, mivel elvágja, ha arra vetemedne, hogy ellene használja - társaságával ellentétben.
- Futás, nincs több időd. Tedd fel úgy, ahogy tudod és rohanj! Csak az utazók közt lesz valódi értelme!
Azzal újabb saját tanácsát megfogadván, szaladni kezdett a Névtelen, s mégis Ezernevű. Szaladni, hisz' a lovasok megtalálták őket, s minden szerencséjüket az a két, szűkös csapást közbezáró fal testesítette meg, melyek között csupán a dühös ordibálások jutottak át; a lovak pedig annál kevésbé. Meg kellett hát kerülniük azt az utcát, ha el akarták volna kapni az ál-tolvajokat. Nem a valódiakat, hiszen éppen maga a besúgó volt közöttük a legnagyobb cinkos. S ki tudja, ki még. Szedte hát a lábát a Sebhelyes Arcú, s ha jót akart magának, futott a Villámlábú is, amerre csak tudott. Nyertek némi időt, hogy újabb rejtekhelyet kereshessenek, ha akarnak, immáron talán a kikötőhöz közelebbit. De Kendry nem akart - ezúttal inkább kikerülte a szűk zsákutcákat, s csak átvágott rajtuk, nem állott meg bennük. Nem tudta, merre is kellene indulniuk valójában, így aztán, amíg kigondolta a dolgot; a vörös üstökűre pillantott, hátha amannak támadt valamiféle mentőötlete. És akkor, ha valaki igazán fülelt, harangszót hallhatott. Igazán elmosódott, semmiféle toronyba nem illő harangszót - a hajófedélzet jelzőharangját hallhatták a menekülők; mely azt jelezte a felszállni készülőknek, szedelőzködjenek össze, ugyanis hamarosan kikötnek.
- Ha sikerül addig beleveszned a tömegbe, amíg fel nem tolakodunk, akkor nyert ügyünk van. - szólott hirtelen az Idegen, s mintha megjelenéséből lassacskán elveszni tetszett volna az ijedelem.
Ha nem tudott volna újult - s utolsó - erejével a végső feladatra koncentrálni, bizony már a következő misszión járt volna az esze: a megérdemelt pihenésen, s azon, hogy valami betevőt is kerítsenek maguknak a fedélzeten. Azonban volt még némi önuralma, s tovább rohant, ezúttal pedig már a kikötő felé, melynek szélét elérvén egy taglejtéssel előreengedte a félelfet, ő maga pedig hátramaradt, hogy fedezze beférkőzését a leendő utasok közé - elvégre nem siethetett csak úgy közéjük, még a harangszó hallatán sem. Az túlságosan gyanús volna. Kendry addig állott a sarkon, amíg a tolvaj fel nem vette fejfedőjét, s el nem érte a biztonságot jelentő többnyire-ember-kupacot. Addig, és nem tovább, hiszen a lovasok bármikor megérkezhettek, s addigra neki is felismerhetetlenségbe kellett vesznie. Időközben pedig a hajójuk is előállt... kissé lomhán úszott a helyére, hogy lehorgonyozzák, s kikötözzék; aztán, mire a fellépőül szolgáló, falécekkel szabályos távokban megerősített feljárót leeresztették; a Sebhelyes Arcú már azon dolgozott, hogy ő és bajtársa a lehető legbiztosabban elkerüljék Adin van Saarn-t és hatalmas testőrét.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-05, 6:21 pm

//Kendry Smile //


Sajnos a mágiaérzékelésemnek legtöbbször semmi hasznát nem vettem, nem is volt kimondottan erős, bár ezt nem tudtam megítélni, hiszen semmivel nem lehetett összehasonlítani, meg aztán nem is dicsekedtem vele. Sokkal jobban örültem volna, valami hasznosabb képességnek, például, hogy láthatatlan legyek, de én még az elfek mágiáját sem kaphattam meg ……… Azokból még azt a felet is sajnálták tőlem az Istenek, amiket a képemről nem.
Most is az zavart meg, hogy Kendry felöl nem érzékeltem semmit, de legalább a magyarázata, de leginkább az írtózása a varázslatoktól meggyőzött, hogy ezzel kapcsolatban nem hazudik.
Viszont míg eddig nem voltak rossz ötletei, most épp annyira nem akartam elhinni, hogy komolyan verekedni akar a ránk uszított őrséggel. Persze a sarokba szorított kutya is megmarja, aki felé közeledik, de még nem éreztem úgy, hogy ez bekövetkezett volna.
- Akármennyien is vannak, biztos többen, mint amennyivel elbírnánk és ha csak egyiküknek van annyi esze, hogy íjat hozzon……. – nem folytattam tovább, hiszen Kendry eddig sem tűnt ostobának.
Hamar el is jutottunk ahhoz, hogy maradjunk a „szégyen a futás, de hasznos” verziónál. A zsák kendőnek való felhasználása meg még mindig jobb volt, mint az előző felvetése, ezért csak gyorsan a kezébe nyomtam az anyagot, amit az előhúzott kardjával vágott szét.
- Mily dicstelen munka a nemes pengének. – próbáltam kicsit oldani a feszültséget, ami azonban talán csak egy pillanat erejéig tarthatott, mert több ló patáinak dobogása, a beálló csendben nagyon is jól hallatszott…..és tagadhatatlanul közeledtek.
Még ha nem is szórtunk volna magokként ruhákat magunk után, előbb-utóbb, akkor is ránk találnának. Gondolom egy ekkora városban nincs olyan sok hely, ahol elbujhatunk, főleg, ha a helyiek is besegítenek……
- Nagyszerű. – gyűrtem az ingembe a zsákdarabot, aztán egy utolsó pillantást vetettem a helyére kerülő kardra. – Legalább egy kés jól jönne, bár talán jobb, ha nincs, már ha….tudod…elkapnak.
Legalább azért nem nyírhassanak ki, hogy azt mondják fegyver volt nálam.
- Csak tartsd a lépést Kendry! Engem ne félts, tudod, hogy gyors vagyok.
Ahogy futásnak eredt én is, de még a fújtató ló hangjára és a megtorpanó dobogásra hátra néztem, pont jókor, hogy meglássam az első lovast, aki a szűk rejtekhelyünkhöz érkezett, ahol nem oly rég mi is bejutottunk. Láttam vöröslő arcát és, elcsíptem kiröppenő káromkodásának elejét, de nem vártam tovább. Viszont muszáj voltam Kendry sarkában lihegni, mert ő tudta merre megyünk, hiába futhattam volna sokkal, de sokkal gyorsabban.
Bár sikerült időt nyernünk azzal, hogy a lovasoknak meg kell kerülnie az épületet, azért nem bízhattuk el magunkat. Már-már felajánlottam, hogy felmászom az egyik ház tetejére körülnézni, mikor felhangzott a harangszó.
~ Mi van, már a harangot is félreverik miattunk? Ááááá, de ez nem úgy hangzik….akkor meg mi van? ~
Kérdőn néztem a mellettem futó férfira, akinek arcán azonban nem riadalmat, hanem inkább megnyugvást láthattam.
És mintha csak őt akarná igazolni a helyzet, a következő ház mögött már a kompkikötő tárult elénk a felszállásra készülő sokadalommal.
- Ebben van gyakorlatom. – bólintottam én is megvidámodva, hiszen a lovasok még sehol nem voltak.
A zsákkendőt a fejemre bogoztam, a hajam jól alá rejtve, aztán amíg lehetett a házak rejtekében osontam minél közelebb.
Aztán kihasználva egy nagyobb csoport kereskedő és családjaik közelben való elhaladását, mögéjük csapódtam, úgy téve, mintha hozzájuk tartoznék, aztán a felszállók nyüzsgését meglovagolva tüntem el a tömegben, hagyva magam velük sodortatni.

Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-06, 6:14 pm

//Jeremy Smile//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Hiába özönlötték volna el a nemrégiben leeresztett feljárót a népek, s olybá tűnt, okkal, némelyek pedig inkább már gyakorlattal nem teszik azt. Hiszen e baljós sorsú, rideg-hideg, egyedül-lévén veszélyes, s már-már pusztító világban semmi sem volt ingyen - sem vidéken, sem városokban... de még a fák között, avagy a mezőn gyűjtögetvén sem, elvégre lépten-nyomon életünkkel játszottunk, s az egészen mindegy volt, gyógynövényeket szedvén, avagy sötétedés után az utcákon járván-kelvén tettük azt. Bármely ártalmatlan, aprócska cselekedet életben maradást jelentett, a nagyobbakról pedig már nem is lett volna érdemes beszámolni ezek tükrében. Ha nem dolgoztál, avagy nem csentél magadnak - úgy nem volt pénzed; s ha nem volt pénzed, nem vehettél kenyeret. Nem szállhattál meg fedél alatt, nem ruházkodhattál... és végső soron nem is utazhattál. Ezért nem tolongtak hát oly' nagyon a hajózni vágyók (vagy kényszerülők) - hiszen tudták, hogy felszállás előtt fizetni kell. Természetes volt tehát a két viharvert arcú, cserzett bőrű, tagbaszakadt férfiember megjelenése a feljáró két oldalán, s azért sem szólott senki reájuk, hogy lelépdelvén azon, feltartóztatták a poggyász-és-kétlábú-gombóc elején kialakult, rövidkévé fejlődött, ám minduntalan pótlódó hosszúságú sort; azért, hogy beszedjék az út díját. Noha maguk sem vették éppen kényelmesre a tempót, jócskán nyugalmasabbnak, s ráérősebbnek tűntek az idegeskedésben, rohanásban, s alvás-hiánytól kifáradt Kendry néven ismert szemében, ki éppen akkortájt vehette észre a két keresettet is. Nekik, másokkal ellentétben, nem kifejezetten kellett sokat várakozniuk - hamar észrevették a míves köpenyt, s noha van Saarn nem számított a hatalmasabb nemesek közé, mégiscsak nemes volt; ekképpen pedig előrébb invitálták, s még az odagyűlt tömeg első felében fedélzetre jutott. Egy gonddal kevesebb; úgy is fel lehetett volna fogni - azonban Gower szem elől tévesztette a Fürgelábút, s ha az ekkorra nem tornázta még fel magát a hajóra, úgy hát fogalmuk sem lesz, mégis kapnak-e különösebb elszállásolást célpontjaik. S hogy miért gondolta a Sebhelyes, hogy feljutott a tolvaj? Pénz, az éppen volt nála, az ő jóvoltából, s ha esze is volt, úgy hát nem a mágiával felruházott fémlapokkal próbált meg fizetni. Persze csak ha egyáltalán megpróbált valahogyan, s nem a vízen úszó-lebegő, hajnaltól kissé ködös hajótestre való fellopakodást választotta valamely, kevésbé látható irányból. S ha úgy kívánt eljárni, ahogyan az összes többi utas, úgy hát a félig már őszülő szakállú, fekete szemű, ráncosabbik pénzbeszedő a szokásossal árasztotta el. Ide, s oda ennyi, valamint annyi darna. Árcsökkentés vakoknak, süketeknek, fél-lábúaknak, de még gyermekeknek sincsen. A férőhely, az férőhely - ezt bárki megértette volna, mégis gyakorta effélék hangzottak el a tömeg élén, mielőtt a következő adag utazni készülő közelebb léphetett a feljáróhoz.
Így történt hát, hogy a maga idejében (előbb vagy utóbb) Jeremy, a Fürgelábú, a Villámléptű is sorra keveredett, akkor pedig hozzá is a szakállas szólott, ahogyan a társaság legtöbb tagjához. Mielőtt azonban megtette volna, némileg szemügyre vette az elébe keveredett sihedert - ha magán hagyta a zsák-kendőt, úgy azért; ha pedig nem, akkor pedig azért, hogy átható, nedves föld-színű tekintete mihamarabb megtalálja az esetleges, gyanúsnak tűnő fegyvereket. A tolvaj birtokában azonban, mint ahogyan azt korábban jelezte is: nem volt fellelhető sem kard, sem pedig tőr. Íj és nyíl pedig aztán végképpen nem.
- Meddig utazol, fiú? - kérdezte tehát tőle a napcserzett bőrű, szakállas ember.
S ím, ha úgy tetszik, elő is állott a vörhenyes hajú első problémája. Fogalma sem lehetett róla, mégis hol akart leszállni Kendry; hiszen még maga az eltorzított arcú sem tudhatta azt. Minden attól függött, mit tervezhet Adin van Saarn; s ha az ifjú tolvaj nem került a közelébe, amikor amaz felszállott, úgy nem tudhatta, meddig kérje a maga szállíttatását sem. Rajta állott, mit felel, s hová jut vele; Kendry pedig nem aggodalmaskodott túlságosan sokat. Ha kell, hát bemutatja úrnéja pecsétjét, s meghosszabbítja, avagy megrövidíti utazásuk - efféle praktikákat azonban igyekezett egyelőre távol tartani a félelftől. Nem is ment éppen a közelébe... az érkező lovasokat figyelte, s azt, vajon elfordulnak-e a kikötőre jutás előtt, avagy fokozódó robajjal folytatódik a lódobogás, s ő igazán nagy bajban fogja találni magát, ha igazoltatni kezdenék a felszállókat. Nézte hát őket, amíg ellátott, s nézte az elöl alakuló helyzetet is; közben pedig igyekezett minél nyugalmasabbnak, s talán kissé házsártosnak látszani a korai vízre szállás miatt, akárcsak bármely, a közelben éjszakára megszállt, hosszan utazott lélek tenné. S talán nem is volt oly' nagyon kedvére a víz gondolata. A beszéd, a léptek, s a csomagok kellemetlen, felszínes összevisszasága mögött is hallotta a hajótestnek, s a kőfalnak csapódó hullámok zaját; és nem érezte úgy, hogy tetszésére volna, mit fülei hallottak.
Nem, egyáltalán nem volt tetszésére... hisz' Gower, a Sebhelyes Arcú egyenesen gyűlölte a vizet, s annak minden formáját. Nem egészen úgy, mint a mágiát, azonban egyáltalán nem viseltetett iránta lelkesedéssel; noha az elkövetkező pillanatokban éppen úgy esett meg, minek meg kellett esnie, hogy végtére is, inkább a vizet választotta az Ezerarcú. Két lovas ugyanis akkor már a felszálló tömeg felé ügetett, és ugyan íj, s tegez nem volt birtokukban; úgy festett, ha hirtelen nem éri őket különös szerencse, az igazoltatás megkezdtével rövid-távú-sorsuk igencsak megpecsételődni látszik majd.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-07, 6:00 pm

//Kendry Smile //

Bár már napok óta várták az emberek a kompot, azért most még sem rohanhatták le , hogy lelkesen birtokba vegyék, hiszen egyrészt nagyon sokan kereskedőfélék voltak, akik rengeteg csomaggal, zsákkal, bálákkal voltak felmálházva, aminek egy része ugyan már a parton volt, de egy része – a kényesebb fajták - még a fedett raktárban, berakodásra várva. Másrészt a komp keménykötésű legénysége sem a népek két szép szeméért működtették ezen szolgáltatást, így természetesen ellenszolgáltatást vártak a munkájukért.
Tehát, igaz, volt lehetőségem a lepakolt csomagok között egy időre elrejtőzni, de nem voltak afellől kétségeim, hogy a lovasok előbb-utóbb ideérnek és nekem addigra fel kell jutnom a hajóra.
Tekintélyes sor is kialakult a hajópallónál, akik a két, megviselt orrú és dagadóizmú víziember előtt kellett, hogy felmasírozzanak, miután az idősebb, őszes hajúnak leszámolták a viteldíjat és az néha ráharapva az érmére, győződött meg annak valódiságáról.
Láttam azt is, hogy a nemes nem nagyon vesztegette az idejét, nagydarab társával a sarkában az elsők között jutottak fel a bárkára. Nagyin bíztam benne, hogy megkeresik a kabinjukat – mert az ilyenek nem a pórnépnek fenntartott közös térben fognak utazni, arra a nyakamat tettem volna, - és nem figyelik a többiek felszállását. Elég volt nekem, hogy a hátam mögé figyeljek, az üldözőinkre, nem, hogy még őket is kerülgessem.
~ Kendry, remélem megtalálod a módját, hogy feljuss, különben az első lehetséges úton-módon elhagyom a hajót és megyek a saját orrom után. ~ pillantottam egy rövid villanás erejéig hátra, ahol hagytam, de egyelőre nem mutatkozott, bár lehet, már ő is úton van.
A csomagok között bujkálva sikerült „véletlenül” szert tennem egy fűzöld színű kendőre, amit gyorsan le is cseréltem a zsákból kivágott ideiglenes fejfedővel, ami valljuk be, elég feltűnő volt. Az egyik szolgálólány kosarából pedig elcsentem pár diót, melyből egyet a szám egyik oldalára toltam, mint akinek alaposan feldagadt a képe.
Persze felmerült bennem, hogy valahogy fellopózom a hajóra, de sokan voltak a parton és a kompon is dolgoztak emberek, ráadásul nem mondhatom, hogy jó úszó lennék. Van az, amikor fizetni kell valamiért és ha minden jól megy úgy is kamatostól megkapom az árát.
Ezért aztán beálltam a sorba és mikor nem figyeltek rám, mindig kicsit előrébb surrantam, míg a végén már csak egy idősebb pár állt előttem, akik lassan pengették ki a viteldíjat. Idegesen viszketett a tarkóm, ahogy meghallottam a lódobogást, de muszáj volt nyugalmat erőltetnem magamra, miközben jobb kezemmel „dagadt” arcomat félig eltakartam.
Végre én kerültem sorra. Fájdalmas képpel álltam a vizslató tekintetet és akár zavarba is jöhettem volna, hogy milyen helyet mondjak, de csak meg kellett hallgatnom az előttem felszállókat, így a diótól eldeformált hangon nyökögtem fel.
- Ta…..ta….tar….tar…..sisba! U....Ur.....Uram– nyújtottam a kellően piszkos pénzérméket hunyorgó tekintettel, mint akinek nincs ki teljesen az összes kereke.

Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-08, 4:41 pm

//A zöld kendővel divatoló tolvajnak Smile//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Mi tagadás: nézhette is a szakállas ember a Fürgelábút. Igazán volt mit néznie rajta, főképpen azért, mert "félnótások" esetében is kötelessége volt ellenőrizni, tart-e magánál fegyvert a hajóra szálló. Sőt, sokak egyenesen azt hitték, akinek kinézete, s elméje más mint a megszokott, annak szándékai inkább ártalmasak, mintsem ártalmatlanok lennének; ennek eredményeképpen pedig fokozott figyelmet igényeltek. Maga a férfiember is azt gondolta, miközben Jeremy szavait hallgatta... azt, miképpen volna reá tehetsége, hogy megjósolhassa, mit akar, s főképp: miért egyedül akarja azt, amit akar? No meg aztán: hol? Hiszen legfeljebb csak TarsisBÓL jöhetett, nem pedig TarsisBA, amikor a városhoz kapcsolódó egyetlen kikötőben ácsorgott. De persze látott már ilyet az öregebbik felügyelő, nem is egyet, s nem volt már oly' fiatal, hogy megriadjék holmi szerencsétlen féleszűtől, aki nem is tehetett róla, hogyan érkezett erre a világra. Vetett néhány gyors pillantást a kölyök körül lévőkre, hátha valaki előáll, azonban amikor ez nem történt meg, a szakállas elvette tőle a pénzt... s vélhető okokból ezúttal nem akaródzott neki ráharapni a ki-tudja-mivel-szennyezett-darnára, hogy megbizonyosodjék róla: igazi. Nem is adott vissza az ifjúnak, s nem kérdezett egyebet tőle. Nagyon jól tudta már, a legtöbb esetben kár kijavítani őket, mert egyesek a szívükre veszik, míg mások csupán bajt okoznak, ha megkérdőjelezik nem-túlságosan-érthető szavaikat. Dulakodásba fognak, vagy óbégatni kezdenek, s ne adják az istenek, talán még a pénzüket is visszakövetelik, aztán vihetik őket ingyen. Nem akart felfordulást az öregebb. Voltak még elegen, kiknek fel kellett jutniuk, s bármely nép kényes, de a portékáikat, csomagjaikat féltő kereskedők majdnem olyan rossznak voltak nevezhetőek, akár az elkényeztetett, makulátlan megjelenésüket a legapróbb vízcsepptől is féltő nemeskisasszonykák. Azokból is elege volt a szakállas embernek. 
Kénytelen-kelletlen hümmögés kíséretében utat engedett hát a rejtőzködő tolvajnak, minthogy amaz eleget fizetett; s úgyis tudták már dolgukat a fedélzeten a legények. Aki bajt kever, az szárazföldre száműzetik. Nem, nem a vízbe - azért elvesztené a munkáját, noha találkozott olyan illetővel, aki szerény véleménye szerint igencsak rászolgált volna a dologra. Na nem mintha bárki emberfia ne szolgálna rá egy alapos fürdőzésre, aki nem kíván ázott-eb-aromájával akár egész termeket is beillatosítani. Hagyta, hadd menjen a féleszű kölyök, s nem fordított több gondot arra, hogy megkeresse annak nem-is-létező-kísérőjét. Ha boldogul egyedül, úgy eljuthat oda, ahová akar; ha pedig nem, az illetékesek úgyis letessékelik a hajóról valahol másutt. Folytatta hát a szakállas a pénzbeszedést, s a feljáró előtt állván úgy festett, akár egy kicsiny híd vámosa - néhanapján pedig fejben is úgy érezte magát. Jeremy feljutott hát a hajóra, s attól kezdvén azt tett, amit jónak látott. Van Saarn és kísérete után is nézhetett, avagy rejtekhelyet is kereshetett a zegzugos, ládák, csomagok, kikötött edények, s miegymás alkotta rakomány között, melyet póznák közé kifeszített, megsárgult, vízszitnesen ringatózó ponyvával védtek az esetleges víz, napsütés avagy szél elől; amíg meg nem tudja, hol kerülheti el a két nem kívánt alakot. Vagy talán ételt akart volna szerezni? Azt is könnyedén találhatott ott, de az aprócska, kissé ritkán használt hajókonyha bejárata sem volt éppen messze tőle, ha a ponyva, s a vele egyvonalban lévő deszkákból álló csomag-kerítés felé tartott a taton. Két kopott láda között meg is találhatta, néhány lépésnyire a felső, fallal közbezárt, tetővel ellátott hajótértől. Ott tartózkodhattak az utazók közül azok, kik tehetősebbek voltak, noha szállásuk ablakai oldalra néztek, s nem hátrafelé. Az ő utazókörleteik után, a vízen ringatózó test eleje felé haladván, voltak elhelyezve az egyszerű népek; egyenest a kormányozó-terem előtt. A legénység, s a legkevésbé fürgék, avagy a legszegényebbek gyakorta kényszerültek az elülső lejárót használván a hajótest belsejében meghúzniuk magukat, melyet kettéválasztott egy vastag fal, s egy ajtó, melynek túloldalán további, értékesebb csomagokat őriztek. Állatokat csak kivételes esetekben szállítottak, így aztán sem kecskét, sem tehenet, sem tyúkokat nem lelhetett senki a monstrum gyomrában - aminek pedig feljárása volt a hajóra, az úgyis egészen biztosan nemes öleb volt, avagy úri macska... esetleg kanári, vagy netalán papagáj.
S amíg ifjú tolvajunknak lehetősége adódott arra, hogy felfedezze - s megszerezze -, amit óhajt, addig a szakállas ember egyre csak a közeledő lovasokat figyelte. Bizony így tett a Kendry néven bemutatkozott is, míg a maga sorát várta, s azon munkálkodott, hogy kikerüljék a lovasok látóteréből. Nem volt olyan szerencséje, mint a tolakodó tolvajnak, s nem is akart előrefurakodni - máskülönben most aligha tudta volna kettejük közül bárki is, egy lesz-e csak a hajón, avagy három. Ugyanis az egyik érkezett egyenest a "vámosokhoz" lépett, miután leszállott a nyeregből, s szűkszavúan közölte is ügyüket, amiben eljárnak. Ha Jeremy hallgatózott odafentről, némi értelmes szót ő maga is elcsíphetett az alább lezajló párbeszédből:
- Lopás történt a telepünkön. Az elkövetőket keressük: egy félelfet, és egy vágásos arcú, középkorú embert. Parancsom van átkutatni a hajót és a személyleírásoknak megfelelő utasokat.
Vállig érő, erős szálú, rozsdabarna haja kissé ügyetlenül volt összefogva a tarkójánál, ettől eltekintvén azonban igazán hivatalos megjelenése volt; olyasféle, melyet elvárnánk a rend egyik felügyelőjétől. A minap időjárása ellenére egyetlen sárfolt sem éktelenkedett a csizmáján. Nézte őt is a szakállas, azonban nem igazán tehetett egyebet: hallgatott reá - noha ímmel-ámmal tette -, s intett annak megérkezett kísérői felé is - végezzék csak a dolgukat.
- Jól van. De igyekezzenek. Rossz fényt vet a hajóra, ha késik.
S míg az imént említett azonnal fel is lépdelt a fedélzetre, társai a lent várakozók között kezdtek szétnézni, hogy megleljék, akiket keresnek. Jeremy, hacsak nem a hajó túloldalán, avagy fedett területen tartózkodott; ha nem is hallotta, hát láthatta, mi történt, s ekképpen módosíthatta jelenlegi célját - ha akarta, s ha szüksége volt reá.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-09, 4:12 pm

//A mindjárt bajba keveredő Kendry-nek Very Happy //

Sok időt töltöttem az utakon és városok utcáin ahhoz, hogy tudjam mennyire semmibe veszik a gyengeelméjűeket. Nem szeretnek velük bajlódni és minél előbb szeretnek tőlük megszabadulni, ezért most is volt esélye annak, hogy hamar túl akarnak lenni a velem való beszélgetésen, főként mivel volt nálam elég pénz ahhoz, hogy minimum az első kikötőig eltűrjenek. Nekem meg az volt a célom, hogy feljussak a vízijárműre, ott aztán annyi lehetőség volt az elrejtőzésre, hogy nem kerülök szem elé, amíg nem muszáj. Ahogy elnéztem elég sok utas lesz és szerintem egy óra múlva már senki nem fog emlékezni arra, hogy egy félkegyelműt engedtek fel a hajóra, ha csak kimondottan nem kérdeznek rá.
A kinézetem és a pénz sárosságában természetesen szándékosság is volt, ez is segített, hogy mielőbb meg akarjanak tőlem szabadulni és kevésbé megnézni. Én meg nem reklamáltam holmi visszajáró után, főként mivel azt sem tudtam mennyire sok vagy kevés volt, a lényeg, hogy nem problémázott az öreg martalóc, csak az orra alá dünnyögve félrelépett én meg idétlen vigyorral a képemen, gyors léptekkel átmentem a pallón és máris igyekeztem eltűnni a már beszállt utasok között.
Először körbenéztem, meggyőződve róla, hogy a nagydarab testőr és ura nincs a közelben, aztán a komp palánkja mögé húzódva megpróbáltam kiszúrni magamnak Kendryt, remélve, hogy ott van valahol a sorban és nem lépett le, magamra hagyva a bajban. Amit láttam nem töltött el örömmel, mert a lovasok egyenesen a két díjszedőfelé tartottak, ami akár bajt is jelenthetett annak ellenére, hogy már feljutottam.
Kendryt is megláttam, ahogy a köpenyébe burkolózva álldogált.
Szétnéztem a fedélzeten, szemügyre vettem a csomagokkal megrakott teret, a rengeteg zegzugot, rést, ami lehetőséget adott, hogy elrejtőzhessek. Egy kicsit megnyugodtam. Szemügyre vettem a tehetősebbeknek fenntartott részt, ahol minden bizonnyal a mágus és társa épp most rendezkedik be. Orrom azonosította azt a helyet, ahol ételhez juthatok, ha szükségem lenne rá…….igaz, a gyomrom most is azt jelezte, nem ártana bekapni valamit, de előbb a biztonság. Nem sokra megyek vele, ha ugyan jóllakottan, de elkapnak, azt az Istenek tudják mit terveznek velem……
Miután nagyjából tájékozódtam, gyorsan visszatértem a parton történtek figyeléséhez, mert úgy éreztem, jobb, ha tudom, mire számíthatok, mielőtt még kiötlöm, mi legyen a következő cselekedtem.
Azon gondolkoztam, vajon Kendry, hogyan fogja álcázni magát, ha átvizsgálják a parton lévőket. Nekem nem voltak annyira jellegzetes elf vonásaim, hogy azt ezzel a kis trükkel ne tudtam volna leplezni…..füleimet és hajamat pedig jól leplezte a kendő, amiben nem volt semmi nagyon szokatlan, mások is viseltek sapkát, kendőt, kalapot az időjárás viszontagságai ellen. Viszont Kandry sebhelye elég jellegzetes volt, ha a katona megjegyezte, akkor ő nagyobb bajban van, mint én és kérdés, hogy ha elég „határozottan” kérdezik, vagy ne adja az ég mágiát használnak, amitől retteg, mikor ad fel engem is? Azon is gondolkodtam, hogy vajon fel tudják-e elég ideig tartani a kompot egy átvizsgáláshoz, kinek erősebbek a parancsai……?
Mikor a lovasok vezetője kinyilvánította a véleményét, erre nagyon hamar választ is kaptam.
És ez nagyon nem volt jó!
~ Mi az istent lophattak el, hogy ennyire fontos felkutatni minket? Egy sima lopásért nem forgatják fel a várost és nem tartanak fel egy kereskedőkkel és fontosabb emberekkel is teli hajót. ~
És már jött is felfelé, határozott léptekkel a fickó, hogy átvizsgálja a fedélzetet. Már nem törődhettem azzal, Kendry vajon mit tesz, a magam bajával kellett foglalkozni.
Gyorsan kellett megoldást találnom. A szegényebbeket biztosan át fogják kutatni, mindenüket átforgatják, hiszen nem tiltakozhatnak, a kereskedőkkel és a nemesekkel már csínyjábban bánna, de az veszélyes is. Viszont egyelőre egyedül volt és a komp elég nagy és rengeteg fedezék köztünk. Akkor kergetőzzünk!
A hajó ellenkező oldalán lévő csomagok mögé húzódtam, ügyelve rá, hogy mindig lássam merre tart, hogy legyen köztünk mindig valami!


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-11, 1:15 am

//Nem biztos, hogy csak az övé az a baj... Very Happy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Magának a Sebhelyes arcúnak is igazán sokszor fordult már meg fejében a gondolat, mióta igencsak gyorsan kibontakoztak előtte, s a félvér előtt az elmúlt események: vajon mégis mi lehetett az, mi eltűnt? Ennyire értékes lett volna? Hogy még egy egész hajót, a legénységét, és az utasokat is feltartják? Nehezen mert volna rá mérget venni, annyi bizonyos volt; elvégre korábban kiválasztott szállás- és hátasmegőrző-helyük nem különbözött olyannyira az összes többitől, mely e világon létezett. Való igaz, védelmét, őrizetét, s a telket körülvevő falakat is megerősítették a közelmúltban; azonban ez mindössze annyit jelenthetett, hogy a kelleténél... azazhogy az elviselhetőnél... nem, a megbocsáthatónál sokkalta több lopás, avagy tulajdon-eltűnés történhetett arrafelé, s Kendry gyanúja szerint - mely odabent tartózkodásuk alatt kelt életre elméjében - akárki is volt a tulajdonos, bizonyára bosszantotta a sok panaszbenyújtás, s talán még a vendégek száma is lecsökkenhetett ennek következtében. Ezt gondolta. S lám, a kemény koponya mögött hogyan is akadt volna bárki, akárki, akinek megosztható hozzáfűzni valója lett volna?
Annyit tehetett csupán az Idegen, hogy a jelennel foglalkozik, s annak legégetőbb problémájával. Hagynia kellett a telep - s elárulójuk - ügyét, azért, hogy saját bőrét mentse; noha némi felállás-nyugtázás után már egyáltalán nem is tűnt oly' kilátástalannak a hátramaradt helyzete. S hogy miért? Egyrészről azért, mert látta a pallón fellépdelő, lófarkas embert, s bizton állíthatta, az nem volt ott sem a falakon belül, sem pedig azokon kívül. Nem ő volt, kit gúzsba kötött, s talán a szűk átjáró másik oldaláról ugyan vethetett néhány pillantást az üldözöttekre; Gower nem foglalkozott eme eshetőséggel. Egyelőre nem szorult reá, hiszen, tanulván abból, ahogyan az első lovas viselkedett kettejükkel szemben, csak hozzávetőleges leírással rendelkeztek róluk, nem pedig pontossal. Azért, hogy amaz végül mégis riadót fújt, talán a mágiával, és holmi átkokkal való eltúlzott fenyegetőzés volt inkább felelőssé tehető, semmint a közelről lehetségessé vált szemlélődés. No meg, ha amaz mégis a szemét használta akkor, hát, most bizony hiányzott a sebhelyes mellől a nem-mindennapi félelf; így aztán felismerni, s gyanakodni is nehezebb lesz... Ráadásul, ekképp többféle irányban is elgondolkodhatott elkövetkező alakítását illetően; s mire a maradék kettő lováról lekászálódván munkájához fogott, végül pedig néhány perc elteltével egyikük őhozzá is elért; Kendry már készen állott.
Tehát pontosan úgy, mint néhány perccel ezelőtt, csak sokkalta jobban kihúzta magát, s orcájára is szigorú fegyelem költözött - azon testrészére, melyet a leginkább el kellett volna takarnia, s ő nem cselekedett így. Csak egyhelyben, olykor-olykor előre lépvén várta a sorát, mint aki biztos magában, s a dolgában, bármi legyék is az. Akkor sem rebbent még a szeme sem, amikor a rend, és fegyelem egyik odaparancsolt őre abbahagyta a körülötte álló cipekedők méregetését, s egyszeriben minden figyelmét reá fordította. Nem vizslatta sokáig az árulkodó sebeket, rögvest megálljt is parancsolt számára kézzel, de még szóval is.
- Állj. - mondotta, s Kendry kisebb felüdülésére, egyáltalán nem kívánta megismételni az ellene felsorakoztatott vádakat - Igazolja magát.
De persze hogyan is tehette volna, ha fennállott a lehetősége, hogy összekeveri valakivel? Valaki olyannal, ki csupán utazni szeretne, feltehetőleg egyenesen el innen, ebből a bosszantó, némi felfordulást szenvedett kikötőből, s főképp, így, kora reggel. No persze, még ha mindez igaz is volt (s feltehetőleg az volt), Kendry, jelenlegi szerepkörében aligha mutathatta volna ki nemtetszését. Kőszobrokat megszégyenítő arckifejezéssel tűrte el a megszólítást, s éppen úgy válaszolt is, ahogyan ezeddig állott, egyenesen előre nézvén, s nem az igazoltató szemébe.
- Jan Visscher, uram.
Hát, ezzel aztán nem lett kisegítve a csaknem előtte álldogáló, sort feltartó férfiember. Veresszőke haja kissé felállott azon a ponton, ahol, enyhe zavarát leplezni próbálván, vakart egyet-kettőt a homlokán.
- Foglalkozása? - kérdezte aztán, abban reménykedvén, hogy végre megtudja, amit kell.
Idegen persze cseppet sem zavartatta magát az idő múlása kapcsán. Sőt, csaknem-érzelemmentes arca egyenest, mintha minden eltelő másodperccel jobban húzta-vonta volna kérdezője idegeit.
- Őr vagyok, uram. - felelte.
Ennyit, s nem többet. Jutalma, a homlokvakarás, ezúttal azonban már elmaradt.
- Akkor, hogy kerül ide?
- Elbocsátottak. - válaszolta, ám mire egyetlen szava végére ért, a lovas megeresztett egy sóhajt.
- És... miért?
- Kötelező pihenő. - mondotta, s mintha csak szánalomból tette volna hozzá... csakhogy érzelmek, s hangsúlyozás nélkül eme tett a legkevésbé sem következhetett volna be - Egy hét.
A lovasnak ekkor persze gondolkodnia kellett egy rövidet. Semmi gyanúsat nem mondott az őr, s nem szívesen elegyedett volna szóba vele ennél tovább; ráadásul közel s távol egyetlen szál vörös hajat sem pillantott meg, nemhogy félelfet. Felesleges lett volna hát faggatnia, s bár még azt sem sikerült megtudnia, voltaképpen mit is őriz a fentebb említett; úgy döntött, olyannyira nem is érdekli.
- Fegyvere van? - tette fel számára az utolsó kérdést.
Azt egyébiránt is megtudakolták volna tőle a fellépőnél, s neki, mint a biztonság felvigyázójának, joga volt ehhez a kérdéshez, azonban maga a feltevésének oka már kevésbé tündökölt az érthetőség tiszta fényeiben. A szalmaszín hajú hatalmas, belső megkönnyebbülésére az úgynevezett őr ekkor csupán meglibbentette köpenyét, hogy előtűnjék a "szent kard". Nem kívánta rejtegetni, az egyszer már biztos volt - s titkon azt remélte, e gesztusa menten le is törli a gyanút megcsúfított orcájáról. Nos, úgy is történt... Legalábbis, a kérdező nem szólott többet, s még az útjából is kiállt, azután pedig egyetlen további szó nélkül csatlakozott ellenőrző-társához, s néhány mondat kíséretében újra-felosztották maguk között a fennmaradó csoportosulást. Kendry pedig, azazhogy Jan; hamarost el is jutott a leeresztett fadeszkákig, hogy Jeremy után eredjen a hajó fedélzetére.
Kettő legyőzvén, s egy maradt.
A lófarokba kötött hajú, társai között kifinomultságáról, s válogatósságáról ismert férfiú, ki ekkorra már jócskán feladatai tengerében találta magát. Előbb a fedélzetet akarta átfésülni, s így is tett: orrtól tatig haladván, a kikötőből kevésbé látható oldalon, végigsétált a hajó hosszában, s Jeremy-nek éppen csak annyi ideje maradt hátrébb húzódni, végül pedig teljes helyváltoztatásra, ameddig a reá vadászó emberegyed az útjába akadó személyzeti tagoktól próbálta meg kideríteni, látták-e a szóban forgó párost valamerre. Mi tagadás, nem éppen a legkedvesebb hangsúlyozását használta - bizonyára bal lábbal kelt fel, gondolhatta volna a tudatlan bámészkodó. Ebben az esetben azonban minden egyes napon azzal kelt ki ágyából, az egyszer biztos. Minden lehetséges búvóhelyre benézett, s minden hordót, ládát, de még az útjába akadó, nagyobb, sötétebb foltokat rejtő összetekert kötélcsomagokat is megböködte. Hármuk közül ő volt az, ki legtöbbet látta a két menekülőből, s az ifjú tolvaj ugyan még nem tudta, de ahhoz is épp neki volt szerencséje, hogy a legtöbb hasznos információt gyűjthesse ki az óbégató, megkötözött lovasember szavai közül, gyors észjárásának köszönhetően.
Jeremy-nek nem volt túlságosan nagy szerencséje a lófarkassal. Nem szerette a befejezetlen ügyeket, így aztán addig nem is volt hajlandó benyitni a nemesebb rangúak kabinjaiba, amíg teljes kört nem tett a fedélzeten. A Fürgelábú így hát, hacsak nem a lent meghúzódó hajókonyhát választotta menekülési útvonalul; az odalentről, a kikötőből is jól látható hajóoldalra szoríttatott a kereső fegyelem-őr által... ha egyáltalán el akart rejtőzni előle, s megfosztani őt féleszű-alakításának mesterművétől. Ha arrafelé, s nem a konyhába tért ki előle, úgy a fel nem szállottak láthatták meg, noha együgyűségét legtöbbjük már korábban - felszálláskor - figyelemmel kísérte, így nem tartották volna túlságosan nagy látványosságnak. S ha pedig e pillanatban nyitott volna ajtót a tehetősebbek közé, úgy nem fogadták volna túl jól érkeztét. Tovább is mehetett, a többi utas közé, ha akart, s ha így tett, lefelé is vezethetett ugyan útja, de akár a fedélzet orr felőli részén ekkor meg is pillanthatta Kendry félreismerhetetlen alakját - csak hogy ezesetben a lófarkas már mindkettejük nyomában járt.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-11, 7:04 pm

//Ahogy elnézem igen, kezd szorulni a hurok Smile //

Nem volt már gondom Kendry-vel, mivel nagyon úgy látszott, hogy jobb lesz, ha a magam jólétével kezdek el foglalkozni. Már azon sem rágódtam, hogy vajon mi lehet az az értékes tárgy, ami elemelésre került a raktárból, mert ez nem vezetett sehová, bár továbbra is szívesen tekertem volna ki a tényleges lekövető nyakát. Sajnálatos módon, ha elkapnak, akkor mindenképpen ránk, legrosszabb esetben csak rám varrják a dolgot, hiszen valaki már így is tanúskodott ellenünk és személyleírást is adott. Nekem meg ki hinne? Kendry meg biztos nem állna ki mellettem, ha emiatt börtönbe kerülne, abban biztos voltam. Mindenki a saját bőrét menti, ha bajba kerül.
A lovasok vezetője, az a lófarkas meg csak jött és bár először a matrózokat kérdezte ki, de után sem vette félvállról a dolgát. Aprólékosan mindent átnézett, ami mellett elhaladt. Persze elég nagy volt ahhoz a komp, hogy el tudjam kerülni, de nem csak rá kellett figyelnem, hanem a parton lévőkre és a kabinokban elhelyezkedő nemesekre is, hiszen bármelyik könnyen lebuktathatott volna.
Elgondolkoztam, hogy talán lemegyek a hajó mélyebb részébe, de ott sarokba szoríthattak volna, főleg, ha pár társa még csatlakozik hozzá és úgy fésülik át a fedélzetet.
Ezért úgy véltem, jobb, ha a már felszállók közé keveredem, akik a hajó orr részében tartózkodtak, mert amíg az időjárás nem fordult zordra, kevesen választották a zárt és ennek megfelelően kellően illatos helyeket, meg aztán még sokan nézelődtek is.
De mielőtt még arra fordultam volna, megláttam Kendryt, aki szintén ott volt már, tehát feljutott a hajóra és nem ismerték meg. Ez igazán biztató volt. Viszont nem láthattak minket együtt!
Így végül a „konyha” felé indultam, ahol szintén nem voltak kevesen és egy zsák krumpli mellett lekuporodva, igyekeztem láthatatlanná válni, de továbbra is maradva az együgyű kölyök szerepében.

//Bocs a rövidségért, de most próbálok elbújni Very Happy //
A krumpli földes volt, így az arcomat még egy kicsit összemázoltam a felismerhetetlenség fokozására.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-12, 8:04 pm

//Úgy látom, valakinek alapos fürdésre van szüksége. Még jó, hogy sok a víz errefelé Very Happy//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

A tolvaj tehát a hajókonyha csapóajtaját választotta, mely a két nagyobb, rögzített, megkopott láda között helyezkedett el, egyenest a tehetősebbek szálláshelye mögött, a taton. Ott, ahol az ifjú félelf eleddig is rejtőzködött, úgy döntvén, álcája ellenére is inkább menekül a fedélzetet átfésülő lófarkas férfiember elől, s bizony, jól is tette azt. Nem volt szabad bíznia benne, hogy kinézete, s játéka megtéveszti a sikerességéhez képest meglehetősen fiatal, ugyanakkor éles elméjű, s gyors gondolkodó Niam H. Whittaker-t. Katonai kiképzésben részesült, s ő maga, önkéntesen vonult be szerencséjét próbára tenni, amikor még szinte gyermek volt csupán. Már-már megszállottan edzett, küzdött, s gyakorolt; az évek múlásával pedig különösen képzett, túlélésre igencsak számos körülmények közepette képes férfiúvá vált, kivel szemben mindösszesen a nálánál jobb fegyverforgatók, s a mágusok arathattak volna győzelmet. Teljesítményét rangbéli előrelépései, s jutalmai is jelezték, ha pedig ezzel valaki, bárki is tisztában lett volna a körülötte lévők közül; úgy hát joggal kérdhették volna tőle, mégis mit keres a rend "közönséges" felvigyázói között, Tarsis kikötőjében?
Mi dolga volt ITT, ha valahol MÁSHOL is lehetett volna, hol nagyobb szükség van reá, s hol valódi, megérdemelt helyét lelte volna e világban?
Nos, elismert harcosként, s katonaként valójában nem túl sok. Fontosabb ügyekben kellett volna eljárnia: termeket, épületeket, nemes-személyeket őrizni..., azonban mégsem ő volt az egyetlen, kinek tehetsége kissé más, kevésbé eltökélt harcosok fölé emelte őt. Mégsem lehetett ő az egyetlen, ki oly' sok mindenre képes, s hűen védelmezi hazáját, s mit, kit reábíznak;  bármely rontástól, veszélytől, mely reá leselkedik. Nem kellett efféle terheket egyedül cipelnie senki ember- s más-fiának. Neki sem kellett tehát, így aztán nem maradt egymagára egyetlen feladattal szemben sem - olyasfélével sem, mely nem is az ő saját hivatásához tartozott. Whittaker hadnagy volt - olyasféle ember, ki másokért felelt, egy felette álló másik katona megbízásából, így aztán igazán szokatlanul, s csaknem furcsán tekintettek reá, amikor sikerei ellenére nemcsak a védelemmel, az őrséggel, s a kiképzéssel foglalkozott, hanem az útjába eső ügyek hátterét is magáévá tette, akárha másodállásban valamiféle nyomozó volna. S igen szemfüles, rátermett fajta.
Nem tartott soká, hogy e második tehetségét is meglássák, s a kétkedők, haragosok, értetlenkedők ellenére gyakorta kapott oly' feladatokat kapitányától, melyek különféle bűntettek felgöngyölítésével is együtt jártak. Ekkor mindig elbocsátották némi időre - eltávozhatott elvégezni feladatát, addig pedig alhadnagyai viselték gondját hátrahagyott kötelességeinek. Eféle alkalom volt az is, mely Tarsisba hozta őt, éppen arra a telekre, melyen Jeremy és Kendry helyezték el hátasaikat. Az épületek tulajdonosa, s az ott látott személyek munkáltatója megfelelő szakértelemmel és elhivatottsággal rendelkező embereket kért magának, kiket megfizetni is hajlandó volt, ha megakadályozzák, hogy vállalkozása - a csomagmegőrző, és a kissé odébb található, szintén az ő tulajdonában lévő szálláshely, csődbe menjék a kevés vendég, s a folytonos lopások hatására. Az ő gondjai azonban csupán folytatódtak a lopásokkal. A falak megerősítése, s az őrség szigorúbbá változtatása valami egészen másnak a következménye volt, s Whittaker feladata éppen akörül összpontosult, hogy azt a valami egészen mást megfejtse, s ha lehetősége adódik, úgy össze is kapcsolja a tárgyak eltűnésével. S noha modora nem éppen arról árulkodott, hogy ne szállt volna fejébe a megannyi elért eredmény; tehetségét nem vonták kétségbe - s jobban tette hát a vörös üstökű is, ha megtartotta kettejük között a tisztes távolságot.
Kendry hamarost eltűnt a szeme elől, amint beljebb sétált a fedélzeten. Csupán néhány futó pillantás erejéig láthatta őt, ugyanis a Sebhelyes Arcú nem kívánt csatlakozni hozzá. Addig nem, míg a lófarkast le nem tessékelték a hajóról, hisz' túl sok forgott kockán, s nem kellett hozzá sok ész, hogy kitalálja: hármójuk közül a legifjabb, s a legarrogánsabb veszi kötelességüket a legnagyobb komolysággal. Azon túl szűrte le eme következtetést, hogy látta a copfost a két szűkös fal túloldalán, s sötétség, és távolság ide vagy oda, nem engedhette meg maguknak, hogy éppen itt, éppen most keveredjenek még nagyobb bajba. Hagyta hát a tolvajt, hadd rejtőzzön el, hadd vegye hasznát álcájának; ő maga pedig az átlagos, hétköznapi utasok közé menetelt, kik a hajóorról látható tájat, a reggeli, nyirkos-árnyékos kikötői házakat szemlélték, s a friss levegőt szagolták, amíg tehették. Odalent ugyanis valóban állott aromák uralkodtak, melyeket éppen elég lesz meghagyni az utazás többi részének időtartamára. Még a kimerült, éhes, és rettentően ideges Kendry véleménye szerint is, ki jelen helyzetben bárhol elrejtőzött volna, hogy némi pihenés, s étel társaságában gombot varrhasson végre az ezüstládika fejtörőjének ködmönjére.
Ha az ifjú tolvajunk nem késlekedett feltárni az ajtó által rejtett konyha titkait - márpedig nem volt, hová késlekedjék -, úgy egyenest néhány lábbelik által kikoptatott lépcsőfok legtetején találta magát, melyeken túlesvén el is juthatott az említett burgonyás zsákokig. Csakhogy bármennyire is hangtalanul, nesztelenül lopózott lefelé, s bármily' apróra húzta össze magát a fogások hozzávalói között; azokat bizony használták is olykor. Nem túl sok fény érte a zárt, gőztől, s mindenféle illattól terhes, fülledt léggel megtelt termet. Mindösszesen néhány kerek ablak helyezkedett el kétoldalt, magasan - a világosság fennmaradó részét a falra, s a mennyezetről lelógó láncos kampókra akasztott lámpások adták az odabent dolgozóknak. A legtöbb hozzávaló, s főleg a nagy húsok aprítását egy hatalmasra nőtt, kopaszra borotvált, vastag, fekete szemöldökű férfiú végezte, kinek ruházatát, s az azt védő kötényt is igencsak beszennyezett minden, mivel éppen aznap foglalatoskodott. Kerekedő-domborodó hasa rendre súrolta a berendezésekhez tartozó fiókokat, s a munkafelület szegélyét, noha gazdáját ez, úgy festett, cseppet sem zavarja - ő csaknem folyvást elfordult a többiektől, s olybá tűnt, errefelé bizony ő osztja a parancsokat.
- Erin, hozzon még vizet. És tiszta rongyokat. - kérte kurtán.
Kérte? Igen, úgy is lehetett nevezni, hiszen hanghordozása nem tűrt túl sok ellentmondást, azért mégsem gyakorolta láthatatlan hatalmát teljes önkényuralommal. S mintha a megszólított asszony sem vonta volna kétségbe kérésének teljesítését - az Erin-ként említett, kissé már ráncos, kendőzött fejű, hosszú, fonott hajú nő fogta magát, elállott a húst daraboló embertől nem messze lévő nagy, téglalap alakú fadeszkán található tészta dagasztásától, s megtörölt lisztes kezeit egy mellette heverő, szintén meglehetősen liszttel borított rongyban. S ahová ment... néhány lépéssel arrébb, a Hajnal oldalán lévő falhoz állított vizeskannáért; oda igazán eltalálhatott volna a nagyra nőtt ember is. Vagy akár a leveshez zöldségeket pucoló, vékony karú, hosszúkás arcú férfi is, aki füle botját sem mozdította a legidősebbnek címzett kérésre, s az azt követő léptekre sem. Mire az asszony kiöntötte a vizet, s a kancsóval a kezében nekiindult, hogy felkutassa a tiszta rongyot is, ő végzett az utolsó zöldséggel, ekkor pedig felkászálódott a ládáról, amin ült, és egyenest a zsákok felé vette az irányt, a tűzhellyel szemben, melynek hosszú, karcsú kéménye a taton lévő ponyvával fedett raktér fölé magasodott.
Ott aztán, a sok különféle módokon tárolt hozzávaló között szinte azonnal meg is lelte a féleszű-kinézetűt, s még csak oda sem kellett érnie hozzá. Lekötött feje, feldagadt, koszos orcája, s jellegzetesen nem-átlagos-polgárra jellemző testtartása nem gátolta meg abban a hosszúkás arcú férfit, hogy ne háborodjon fel kissé.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte tőle, s e nem várt felszólalásra a másik két szempár is Jeremy-re tapadt - Ez egy konyha, nem az utastér, kölyök! Ha nem hordod el magad, befoglak dolgozni, akkor legalább haladunk is valamit. Tudsz krumplit pucolni?
Szemlátomást nem volt túl jó kedvében, azonban a negyedik, dolgos kéz gondolatától sem óhajtott szabadulni. Szinte meg sem várta hát az együgyű válaszát, már fogta is a zsák száját, s odahúzta a ládához, ahol ezidáig ő dolgozott.
- Mi történik, Bernie? - tudakolta meg tőle a nagydarab.
Az asszony most is hallgatott, bár kissé metsző, égkék tekintete mintha ellenezte volna a bánásmódot, amivel a kevésbé-ép-elméjűt illeti az imént megnevezett. A kopasz ember sem tűnt lelkesnek az ötlet kapcsán, noha nem szívesen hagyta abba munkáját, hogy rendet teremtsen. Nem ment közelebb, csupán teljes testével feléjük fordult, s közben elvette a tiszta rongyot az asszonytól.
- Köszönöm. - mondotta, ismét szűkszavúan, bár ekkor már látszott rajta, hogy nem nézi le a nőt - Inkább mosogass, fiú. Ott jobban elkél a kezed. - folytatta, immáron a félnótásként tetszelgő tolvaj felé fordulván, mintha nem zavarta volna az őt fedő kosz; s fél kezével a vizeskannához közel lévő dézsára mutatott, s a mellette tornyosuló használt - ennélfogva pedig koszos-szagos - edényekre, s konyhai eszközökre.
Ő sem ragaszkodott hozzá tehát, hogy váljanak meg a hívatlan vendégtől - aki, hacsak nem választotta a menekülést, akár még jó rejtekhely-lehetőséget is láthatott a feladat elvállalásában, ha akart. S ha nem tartotta biztonságosnak felmenni a fedélzetre, úgy az étel-illatot magukba szívó padlódeszkákon lépkedve akár el is juthatott valamelyik felajánlott feladat kijelölt helyére.

//Semmi baj, nem túl sok reagálni-valót adtam neked, bocsánat. Sad De ha adok is, annyit írj róla, amennyi jól esik//
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-13, 8:08 pm

//Remélem nem a munka lesz a….halálom //

Én ugyan semmit nem tudtam az engem kutató „rátermettségéről”, annak lelkesedéséről a nyomozói tevékenységek után, de tolvajként épp elég tapasztalatom volt abban, hogy mennyire nem érdemes senkinek az útjába kerülni, aki épp a nyomában van az szegény félelfnek.
Ráadásul most még eléggé korlátozottak is voltak a lehetőségeim, nem számíthattam gyors lábamra, hiszen egy aránylag zárt helyen voltam. Vissza, a part felé nem menekülhettem, mert azonnal feltűntem volna a lent kutatóknak, Kendry-től sem kérhettem tanácsot, segítséget meg még kevésbé, mert ő is hasonló cipőben járt, igaz neki ember létére sokkal több esélye volt arra, hogy elvegyüljön az utasok között. Sajnos valószínűleg mindenki engem jegyzett meg és, ha leveszi valaki a fejemről a kendőt, akkor bizony a füleimet nem rejthetem el. Még talán egy szerencsém volt, hogy a szemem senkinek nem tűnt fel, vagy legalábbis nem jegyezte meg, mert az semmiféle álca nem rejthette volna el.
Mivel a lófarkas lovas egyre jobban beszűkítette a búvóhelyeket a hajón, így muszáj voltam abba reménykedni, hogy ha eltűnök szem elől és kellően eltorzítom, bekoszolom az arcom, játszom tovább az együgyű fiút, akkor megtéveszthetem, elkerülöm a figyelmét.
A konyha kézreeső választás volt, hiszen eltakartsága és a fények hiánya miatt jó választásnak tűnt, ha kicsit bevetem a mágiámat, talán csak átsiklik rajtam a pillantás.
Bár mikor felértem a fedélzetre azt gondoltam, hogy a konyhát étkezés céljából fogom hamarosan meglátogatni, most még sem jutott eszembe, hogy az éhségemre gondoljak, pedig csábító ételillatok vettek körbe, ahogyan igyekszem meghúzni magam a krumplis zsákok mellett.
Egyelőre még csak hárman voltak itt, azok, akik a munkájukat végezték, hogy a hajó indulása után ellássák a megéhező utasokat, már akik ezt majd meg tudják fizetni.
A szemem lopva követte a nagydarab, kopasz alakot, aki minden bizonnyal a konyhát vezette, mert nem szerettem volna a sonka karjai között végezni, de míg őt könnyen szemmel tarthattam, hisz alig mozgott a szűkös helyen, addig két segítőjét egy idős nőt, aki mint kiderült Erin névre hallgatott, meg a vékony segédet már nehezebben, ezért is fordulhatott elő, hogy míg arra figyeltem, hogy mit tesz a nő, addig a társa meglepett.
Minden bizonnyal a burgonyáért jött, de hiába a homály, azért láthatatlanná én sem tudtam válni és úgy látszik az sem megszokott, hogy az utasok közül bárki behúzódjon ide. De hát én még életemben nem utaztam hajón, honnan is tudhattam volna mi a szokás!
Egy pillanat erejéig átrohant rajtam, hogyha most kihajítanak, akkor bizony nem úszom meg a copfos fickó figyelmét, amit biztos felkelt a ramazuri.
Így hát el kell érnem, hogy ne dobjanak ki! Nem tudom melyik Isten vett a kegyeibe – már épp ideje volt, - de maga a fickó, dobott mentőkötelet számomra, mielőtt még bármiféle könyörgésbe fogtam volna. Azonnal alkalmazkodtam a lehetőségekhez és némi könnyet préselve a szememből, nagyon ijedten bámultam rá, majd idétlen vigyorra húztam féloldala arcomon a szám – még egy kis nyálat is elcseppentettem, - bólogatni kezdtem.
Már csak azt kockáztattam, hogy a nagydarab szakács felülbírálja és mégis csak kidobat……Bernie-vel, mert most mindenki engem bámult, ő is és az idős nő is. Én csak vigyorogtam tovább, miközben a szívem hangosan zakatolt, remélem egyikük sem hallotta meg.
Ahogy azt a hangos megkönnyebbülést sem, amikor elhangzott, hogy több helyen is hasznomat vehetik. Úgy látszik igen csak híján voltak a dolgos kéznek, így ez nekem most nagyon is kapóra jött.
- Éééén…..tudok…..dógózni! – bólogattam szaporán és a kézfejemmel megtöröltem a szám, amivel még több koszt kentem szét magamon. – Szívesen…….dógóz!
Felálltam és a dézsához léptem, ahol rengeteg volt a koszos edény. A gyomrom felfordult ugyan, mert még soha életemben nem mosogattam, de ez most még jobb álcának tűnt, míg elvonul a fejem fölük a vihar. Ha be is néz az az őr, csak egy szolgát lát, aki a dolgát végzi.
Egy fintorral a vízbe merítettem a kezem és leemeltem az első mosatlant………..

Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-17, 1:31 am

//Ne aggódj, a kikötő többi részéhez képest a hajókonyha a béke szigete Very Happy Arrafelé egyelőre még nem szeretnek a halak. Talán csak a fazékban - és inkább... szeletnek  Very Happy//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

Nos, ami azt illeti, a hatalmas, kopasz embernek és csapatának igenis sűrűn akadt dolga a hajókonyhába tévedő úgynevezett vendégekkel - mindösszesen annyiban különböztek azok a már megtörtént esetek, valamint a jelenleg folyó változatuk, hogy az említett látogatókat általában nem kötelezték munkára. Nem kötelezték, mert nem volt reá szükségük, hiszen a harmadik, kinek nevét még nem ejtették ki eddig, nem csupán két emberért felelt... hárman nem lettek volna képesek egy egész hajtó etetni; ó, nem. Legfőképpen a nemesekkel, s az elkényeztetettebb fajtából való fehérnépekkel gyűlt meg a bajuk, s a kékvérű, naptól óvott ficsúrokkal, kik már a vízre lépvén úgy festettek, mintha tengeri betegek lennének. A Hajnal FOLYÓN... Tehát, nem voltak egyedül, most azonban; hiába nézett volna bármerre is a magát együgyűnek álcázott, felfedezett félelf tolvaj: nem lelt maga körül egyetlen további lelket sem, s nem a fény hiánya okozta eme csalóka látványt. Valóban nekik kellett ezúttal helyt állaniuk, hiányos létszámmal. Ezért volt hát a Bernard névre hallgató, hosszúkás arcú, csont-és-bőr alak kirobbanása.
- Persze, add csak neki más munkáját, nehogy véletlenül is az én napom legyen könnyebb! - csattant fel ismét, amikor feleszmélt, s ráébredt, hogy a színjátszó  - is - egyenest azt teszi, amit a pocakos, fedetlen fejű férfiember mond neki.
S ő szemlátomást fel sem vette, amit hozzája intéztek, rendelkezéseinek bírálata gyanánt. Egyszerűen csak tudomásul vette, hogy a vézna férfiú már megint bal lábbal ébredt, ám ahelyett, hogy az asszonyhoz hasonlóan csendesen szemlélte volna az eseményeket, inkább szólásra nyitotta száját. E percben mutatkozott meg, végtére is miért ő osztja a parancsokat, s miért ő kormányozza a konyha ügyeit. No meg talán kissé az is, miért úgy teszi, ahogyan.
- Erin a saját dolga mellett a kezem alá is végzi a munkát. Senkinek se könnyű a napja, Bernie.
A fiatalabb férfit mintha sokkalta jobban zavarta volna, hogy vitanyitása nem talált megfelelő fülekre. Úgy vizslatta a munkájára koncentráló hajókonyha-felelőst, hogy a szemlélődő azt hihette volna, menten nekiesik - noha nem tűnt volna éppen bölcs ötletnek e tett, tekintvén a méret- s erőkülönbségeket, melyek kettejük közé ékelődtek, akár az az átkozott zsák megpucolni való krumpli...
- Az lesz, ha még egy-kettőt idecsalogatnak az illatok.
Ennyit tett hozzá a kisebb, s hangjában ott bujkált a nem létező vitáról való kényszeres lemondás, a következő pillanatban pedig már; zúgolódván ugyan, de helyet foglalt, ott, ahol ezidáig a zöldségeket pucolta, s nekiesett hát új feladatának - úgy, ahogyan a szerepét játszó Jeremy is vízbe mártotta koszos mancsait, hogy rejtekhelye szabályainak eleget tegyék. Azoknak a szabályoknak, melyekkel az idősebbforma, kendővel fedett fejű, metsző szemű asszony látszólag cseppet sem értett egyet. Ő még mindig neheztelt a szerencsétlen félnótás fiú idekeveredésének kihasználóira, temérdek tennivaló ide vagy oda; s úgy tűnt, nem is volt rest kinyilatkoztatni ezeddig bensőjében dédelgetett véleményét a folyó dolgokról: felhagyott saját ügyeivel, s odalépett a domborodó hasú, kopasz emberhez - csakhogy szavak helyett mindösszesen a vállát nyomkodta meg apró ujjbegyével. Nyomatékosította tekintetét, amikor felügyelőjük reásandított hatalmas karja felett; s lett-légyen akármily' különös is e társalgási mód, úgy tetszett, mintha a kopasz teljesen tökéletesen értette volna az asszonyt. S Bernard is, ki akkor már bőszen a gömbölyded, szabálytalan formájú gumók héjtalanításán munkálkodott. Erin ezután csípőre tette a kezét, s míg másikával a tolvaj felé bökött, addig hevesen, sőt, egyenest ingerülten rázta meg fejét. Hosszú, nagy gonddal elkészített hajfonata hullámzott az asszony háta mentén e tett következtében.
- Rám ugyan ne nézz így! - kelt ki magából a fiatalabbik férfi újfent, mintha értette volna a nőt - Nem én engedtem, hogy beteget jelentsenek, sőt, hálásnak kellene lenned, hogy legalább egyvalaki foglalkozik a helyzettel.
Ekkor a többiek által rendszerint Bernie-ként hívott hátrafordult, s egy-két pillanat erejéig megnézte magának a mosogató féleszűt. Tetszett neki, amit lát? Az nem derült ki, ám nem volt rest sürgetni őt, annyi bizonyos.
- Csináld csak, kölök, jó helyen vagy itt, minálunk!
Erin - kiről mostanra talán eszébe ötlött a tolvajnak, hogy néma - nem éppen repesett az örömtől próbálkozása gyümölcsét látván. Azonban segítségre sem számíthatott: a pocakos egyetlen pillantás után csendesen elfordult tőle, s folytatta ténykedését, azt sugallván, egyelőre nem tehet, avagy nem akar tenni semmi egyebet. Felmehetett volna verbuválni maguknak néhány embert az utasok közül, hiszen, akinek szüksége volt némi felesleges darnára, egészen biztosan kapva kap az alkalmon... de a verbuválás is idő, az idő pedig egy konyha esetében borzasztóan számít, főképpen létszámhiány idején. Hát magára maradt az asszony, s magára maradhatott Jeremy is az edényeivel - legalábbis addig a negyedóráig, amíg szótlanul üldögélt, s ha nem akart bajt magának, a keze is járt mindeközben. Negyedóráig, ugyanis éppen akkor kerülhetett látóterébe a kötényes alak, s a fonott haj; ami pedig még fontosabb: egy csorba szélű tányér, rajta pedig, nem csalás, nem ámítás, egy darabka lekváros kenyér díszelgett; noha a kissé már megszikkadt szeleten fénylő, - éhen lévők számára egészen illatos - réteg áporodott-állott volta nem maradt titokban.
- Mi...? - tette szóvá Erin gesztusát ekkor az örökkön feszélyezett Bernard - És hol a miénk?
A kendős fej azonban feléje sem fordult. Lépteinek tompa neszét felismerhetetlenségig elnyomta az ekkor felcsendülő harangszó, mely, a korábbiakkal ellentétben a hajó indulását volt hivatott jelezni utazók, várakozók, s mindenki más számára is egyaránt. Nagy lehetett a vörös hajú tolvaj megkönnyebbülése, s ha ügyesen leplezte azt, nem tűnhetett többnek a féleszű reábízott "dógok" iránti elfedetlen lelkesedésénél. Ha még ekkor is a helyén maradt, avagy talán valami okot találván magának, távozni készült - a hajókonyha bejáratát jelentő csapóajtó akkor is felnyílt, s a beáramló fénnyel egyetemben egyszeriben a Sebhelyes Arcú feledhetetlen látványa is felkelthette a Fürgelábú, s a munkálkodók figyelmét - bár utóbbiak akkor sem fordítottak effélékre kimondottan figyelmet, amikor Jeremy-nek sikerült lefelé lopóznia, s meghúznia magát a zsákok között. Ha Kendry itt volt, az azt jelenthette, hogy a lófarkas nem, s ha nem volt lófarkas, úgy nem kellett őt kerülgetniük többé... foglalkozhattak saját feladatukkal, s végre megpróbálhatták szemmel tartani Adin van Saarn-t, s kétszárnyú-ajtónyi testőrségét.
- Áááá, hát ide keveredtél. - jelentette ki, mintha ismerte volna az együgyűt, ám hangjában unalom, s talán szigor csendült - Nem megmondtam, hogy egy tapodtat se mozdulj? Na persze, a reggelidet megtarthatod...
Erre aztán mindhárom tekintet rájuk tapadt. Nem, Bernard ezúttal nem próbált meg újabb dolgos kezet beszervezni - a visszataszító külsejű idegen túlságosan barátságtalannak tetszett számára; még jelenlegi idegállapotában is. Erin azonban felfedezte a - megjátszott - burkolt törődést a zord látványt keltő férfi hangjában, s amíg az haladásra ösztökélte az elveszett - és megszabaduló - együgyűt, addig ő kétszer sem gondolta meg, hogy neki vajon jár-e a lekváros kenyérből...
- Nézzék, sajnálom, ami történt. A barátomnak kellett volna vigyáznia rá. - mondotta Kendry kissé már enyhébben.
- Maradhat, ha akar. - felelte neki a kopasz, ám akkorra már megint csak saját dolgának szentelte figyelmét, s nem az eltorzított arcúnak - Elfér, ha a keze is jár.
- Nem, most már nem hagyom egyedül... de azért ... megjegyzem a lehetőséget. - válaszolta a Sebhelyes némi gondosan elcsomagolt gúnnyal a hangjában, azután pedig, fejét hajtván a kenyeret feléje nyújtó asszony előtt, a lépcsőkhöz fordult - Na gyerünk felfelé, csavargó.
S ha Jeremy követte őt a fedélzetre, hol már nem terjengett illatozó étel-aroma-kavalkád, akkor Gower becsukta utána a felnyitható ajtót, s körbekémlelt, hallja-e, figyeli-e őket valaki. Amikor pedig úgy vélte, - az embertömegekre jellemző csodálandóan sokrétű izzadságszag-csíkoktól eltekintvén - tiszta a levegő, rögvest a tárgyra is tért.
- Nos, reggelink már van. Bármit is csináltál, ügyes volt, gratulálok. - kezdte, s mohón beleharapott a saját kenyerébe - Bár azt mondhatnám, hogy most már hátradőlhetünk és pihenhetünk... de az a gyanúm, hogy a kiszemeltjeink is éppen ezt teszik, és ha most nem lépsz eleget a villámlábaiddal, akkor egy ideig még nem szerezzük meg a ládikát, és nem mehetünk haza.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-18, 6:16 pm

//Hála az Isteneknek rövid életű volt ez a mosogatós meló! Very Happy //

Bár úgy látszott egyáltalán senki nem bánja, ha itt lógok a konyhán, abban már kevesebb volt az egyetértés, hogy kinek is kellene segítenem, ha már ingyen munkaerő pottyant az ölükbe.
Mivel én meg kívánhatni sem kívánhattam volna jobbat, mint, hogy a hajó legénysége között húzzam meg magam, míg a lófarkas szaglászó a fedélzeten kutakodik, így maradtam az együgyű kölyök megszemélyesítésénél. Ezzel nem csak attól menekültem meg, hogy komoly faggatózásnak nézzek elébe, hanem még sajnálatot is ébresztettem az emberekben azzal együtt, hogy sok ügyet nem vetettek rám. Ez még azt is felvetette bennem, hogy talán a későbbiekben is hasznát vehetem az álcának, hogy némi haszonnal zárjam a hajó utat, egyébként is vissza kell szereznem azokat a darnákat, amiket az utazásért legomboltak rólam….
Ezért aztán maradt a bárgyú, esetlen vigyor, amikor a kopasz, nagydarab és a zsémbes Bernie azon vitatkoztak, hogy most kinek könnyítsem meg a munkáját.
Kevés itteni tapasztalatom egyébként azt mondta nekem, hogy ebből a párharcból a nagydarab fickó kerül ki győztesen, akármennyire is ágál a másik ellene, mert őt néztem főnöknek.
Magam meg nem tudtam volna megmondani, hogy melyik munka lett volna utálatosabb számomra, a mocskos lében való dagonyázás, vagy a földes gumók kapirgálása? Bár az utóbbi esetében legalább kést vehettem volna a kezembe és beleállíthattam volna a lófarkas lábába, ha nagyon ügyes lenne a keresgélésemben.
Aztán, ahogy megjósoltam……a kopasz győzött, akármennyire nem tetszett ez Bernie-nek, aki valószínűleg azt gondolta, lesz egy laza napja.
Tehát megnyertem magamnak a mosogatást, ami a mennyiséget elnézve, jó darabig biztosítja, hogy itt, lent maradjak és ne legyek szem előtt. Hát néha nagy-nagy áldozatokat kell hozni a cél érdekében……
Erin azonban – hála az Isteneknek – nem tagadhatta meg asszonyi voltát és, ahogy más hasonló esetekben is elérem a játékommal, megszánt, láthatóan nem örült annak, hogy kihasználják észbeli képességem hiányát és befogtak dolgozni. Én már előre élveztem ennek az előnyeit, miközben rájöttem, hogy a nő nem azért nem beszél, mert asszonyszemély létére beéri kevés szóval, hanem mert nem képes rá, néma….., na meg arra is, hogy általában nem ennyi a konyhaszemélyzet létszáma, hanem több, csak valami nyavaja ledöntötte őket a lábukról. Gyanakodva néztem az egyre zavarosabb vízre. Még a végén én is összeszedek valamit!
Bernie nem örült a többletmunkának, viszont annak láttán, hogy legalább nem neki kell mosogatnia, inkább elfogadta a kopasz döntését, csak dolgozzak serényen.
Szavaira kapott egy széles vigyort és egy bólogatást, miközben kivéve a jobb kezem a léből vizet fröcskölve felé integettem neki.
- Jó…hely! Tom ….jól érzi….magát!
Ezek után már mindenki csendesen végezte a dolgát, bár én azt gondoltam, hogy a piszkos edények halma sosem fog elfogyni, azért mégis alaposan megcsappant a mennyiségük, amikor egyszer csak egy tányér került a szemem elé, benne egy ínycsiklandó lekváros cipószelet. Bár láthatóan nem egy friss darab volt, nekem, aki már nem is emlékeztem mikor ettem utoljára, mégis maga volt a mennyország. A gyomrom hangosan adott hangot a véleményemnek. Kikaptam a víztől csöpögő kezem a dézsából és elmartam a szeletet. Még morogtam is hozzá, nem törődve Bernie reklamálásával.
De még az azzal való foglalatosságom ellenére is, hogy minél előbb magamba tömjem az ételt, felkaptam a fejem a kongatásra. Mivel nem hallottam a fedélzeten civakodás vagy harc zaját, feltételeztem, hogy ez nem azt jelenti, hogy lófarkas „barátunk” sikerrel járt, sőt ennek ellenkezőjét, hiszen hallani lehetett a legénység hangos kiáltozását, ami azt jelezte elindulunk.
Legszívesebben táncra perdültem volna, hiszen sikerült kikeverednünk a vészes helyzetünkből, mindenkit átverve.
Most már ugyan nem volt kényszer, hogy maradjak, de egyrészt még meg kellett ennem egy szép karéj ízes kenyeret, másrészt kényelmes volt Ernie kényeztetése, talán még mást is kapok tőle……
Ekkor azonban lépések zajára figyeltem fel és a szívem egy pillanatra megakadt a dobogásában, de aztán ismerős hang és ismerős arc jelent meg a bejáratnál. Kendry!
Ő is kapott egy széles és most már kellően lekváros vigyort, melyet a játék kedvéért ijedt elkámpicsorodás követett a megrovásra.
- Eltévedtem…….jók voltak hozzám….- hüppögtem kicsit, de aztán már ismét mosolyogtam és nagyot harapva a kenyérbe elindultam a sebhelyes társam felé.
Legalább nem kell tovább mosogatnom!
Kendry mellett serényen bólogatva a szíves invitálásra, betömtem a kenyerem utolsó darabkáit, majd vidáman integettem a triónak, egy lekváros puszit nyomva Erin arcára, ha hagyta. Hiszen még Kendry is kapott a lekváros kenyérből!
Követtem a férfit a fedélzetre és csak akkor vetettem le az együgyi vigyort és köptem ki a már majdnem kettérágott diót a számból, amikor már senki nem figyelt minket.
- Pfujj! Már azt hittem tényleg feldagad tőle a képem!
Nagyot szippantottam a frissebb levegőből, aztán kuncogva Kendrí-hez fordultam.
- Szerencsém volt, hogy vajszívük van és én jól játszom a hibbantat, na meg, hogy sokan kidőltek a sorból, így szükségük volt rám. – vontam meg a vállam, de aztán már a munkára terelődött a szó. – Itt sokra nem megyek a „villámlábakkal”, de a fürge ujjaimmal és az árnyékká válásommal sokkal inkább….. Tudod már, hogy melyik kabinban vannak? Vajon elég biztonságban érzik magukat, hogy ne maradjon benn egyik sem, és üresen hagyják?
Ebben eléggé kételkedtem, sajnos a balsikerű lopásom talán most megnehezíti a dolgunkat…….


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-21, 2:13 am

//Csak óvatosan, nehogy visszasírd Smile//
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Nézte a Sebhelyes arcú, hogyan válik meg a Fürgelábú tolvaj attól, mely arca hamis-feldagadását okozta, miután pedig konstatálta, hogy bizony, csakugyan egy dió volt, s nem csalt a szeme; folytatta ölébe pottyant reggelije eltüntetését, s két harapás között így szólt:
- Mondd, egészen biztos, hogy te csak egy tolvaj vagy?
Nos, valóban megfordult már fejében, hogy afféle polihisztorral lehet dolga, bár, csenni, méghozzá sikeresen, azt még igazán keveset látta ahhoz, hogy eldönthesse, hivatalos szakmáját látja-e, avagy sem. A szerepjátszók ugyanis csalafinta dolgokra lehettek képesek, ha akarták, s amikor akarták; neki pedig, mint ezen fontos dolgok tudójának, nem ártott hát résen lennie, mialatt társaságának elismerést szolgáltat. Mert azt tette a Névtelen, az Ezerarcú a fedélzetre felérvén, majd pedig tovább evett, s így keletkezett idejét arra használta fel, hogy válaszát kellőképpen átgondolhassa annak közlése előtt.
- Kidőltek a sorból? - kérdezte aztán, mintha eszébe jutott volna e részlet, s annak esetleges fontossága - Kórság terjeng a hajón dolgozók között? És mégis utasokat fogadnak? Bátor tett... Csak imádkozz az istenekhez, hogy nem szedted össze odalent, különben megnézhetjük magunkat.
Jobbnak látta előbb erre felhívni társasága figyelmét, s aztán tért csak vissza az emlegetett feladat ügyéhez, melyhez idefenti menekülése alatt is igyekezett hozzátenni, s előrehaladását támogatni, ugyanis semmi kedve nem volt már a ládika után koslatni. Nem, valójában ahhoz éppenséggel akadt... azt nem állhatta, ahogyan az a pökhendi zöldköpenyes utasítgatja őt. Még az úrnő sem tudott gátat szabni vad terveinek, s nagyobbnál nagyobb vágyainak; csak az általa túlságosan súlyosnak ítéltetett veszély, avagy olyasféle füstbe ment tervek, melyek más munkálatokat vetettek vissza.
- A taktikádat te választod meg. - kezdte azután, hogy a kenyér utolsó morzsáit is lenyelte - Én meg elmondom, amit kiderítettem, és ha végighallgattad, és elmélkedtél rajta, ahhoz kezdesz, amihez csak akarsz. Láttam már annyit tőled, hogy ne kételkedjek, és ne érezzek késztetést behatárolni az akcióidat... - tette még hozzá, majd pedig tényleg tárgyalni kezdte a lényeget - Igen, tudom, melyikben vannak. A kikötővel ellenkező oldalon, a tattól a legmesszebb. Gondolom, meg tudták fizetni annak az árát, hogy elkerüljék a konyha gőzeit, amik beveszik magukat a ruhák kelméibe, és mosás után sem teljesen tűnnek el. Felettébb kellemetlen részletnek számít ez egy nemes összképében, és hát, úgy látszik, van Saarn máris gyakorolja a makulátlan megjelenést.
Visszatért hát a jó öreg, feszélyezetlen, bőbeszédű Kendry. Valószínűleg ezt gondolhatta a Fürgelábú e pillanatban, s talán elsőként bosszankodni akart rajta, mégis jobban járt, ha átgondolta, miért is történik vele még több kellemetlenség... s valóban kellemetlenség-e, mi éppen megesik. Gower ugyanis akkor volt ily' önfeledten szószátyár, amikor nem telepedett elméjére általa kezelhetetlen feszültség köde. Ez pedig csak jót jelenthetett, nemde?
- A ládikája nem elég a kifinomult, elkényeztetett hölgyek elcsábításához, még akkor sem, ha érzelmek fűzik őket a kincs tulajdonosához - vagy a vagyonához... Láttam a megtermett őrt, Holthar Fuchsel-t távozni az ajtón. Lehet, hogy élelmet szerezni ment az urának, vagy más feladata akadt, ezt nem tudom - felelte tovább -, de abban biztos vagyok, hogy a kék köpenyes lepihent. Nem bírja annyira az utazást, mint az a monstrum. Mellette akár egy ház is összedőlhetne, akkor se rezzenne meg. Az jó, hogy ő nincs bent. Jobb volna, ha egyik sem lenne, de nem is olyan rosszak a kilátásaink. Megkeresheted a kabint, nézz be az ajtóablakon, ha tudsz. Kétlem, hogy több segítséggel szolgálhatok - időbe telt, mire megszabadultam attól a savanyú képű, felfuvalkodott ficsúrtól.
Kendry ekkor sietős taglejtést tett az említett irányban, mintha azzal akarta volna útjára ereszteni a félelfet. Ám nem fejezte még be, s akkor sem állt el mondandója folytatásától, ha társasága eközben már lépett egy-néhányat előre.
- Menj, próbáld meg. Mérd fel a terepet, tegyél, amit jónak látsz, és gyere vissza ide, mielőtt bemennél. Én addig gondoskodom róla, hogy ebből az irányból senki ne lephessen meg.
Így van. ABBÓL az irányból e pillanatban sem lephette volna meg őket senki. Pontosan. Ami azonban a másikat illette, arrafelé komoly gond körvonalazódott, s öltött testet lépések egyre erősödő egymásutánjában, melyeket Jeremy érzékeny hallásával korábban felismerhetett, mint közönséges embernek számító bajtársa. Akár úgy is tehetett, hogy visszafordul, avagy választhatta az előrevonulást is, hiszen gyanútlan - bár meglehetősen koszos - utazónak tűnhetett, ha úgy akarta. Azonban bármely lehetősége mellett döntött, a lerázottnak hitt alakot akkor sem kerülhette el... Azt az alakot, amely a lófarkas lovashoz tartozott, s amelynek már egyáltalán nem szabadott volna a hajó fedélzetén tartózkodnia, hiszen megszólalt a harang, s a vízen úszó, csomagokkal-emberekkel megrakott test már megindult, hogy folytathassa útját, felfelé, a Hajnal folyón. Megindult, mert a három ellenőr nem lelte a tettesek nyomát, így pedig nem tarthatták volna fel tovább a kormányost, és az utasokat sem. Mégis ott lépdelt a rend-felügyelő, önkényesen nyomozó katona; ott haladt, egyenesen feléjük, s amikor jelenlétük első biztató szeletét megkaparintotta, úgy még több darabért áhítozván, feléjük sietett. Mintha mindig is ezt tervezte volna. Azt, hogy ellenőrzése után még a fedélzeten marad, hogy a veszély elmúltát megjátszván kiugrassza a bokrok közül a két célba vett nyulat. Azokat a nyulakat, kik e felfedezés hatására egészen biztosan nem tűnhettek valami boldognak.
- Állj! - harsant fel a katona szigorú hangja, s kivonta feléjük eleddig - teljességgel makulátlan - öltözetéhez simuló fegyverét: a rend-felügyelők megszokott, egyszerű kardját - Az ellenállás felesleges. Adjátok meg magatokat, és nem súlyosbítom a számotokra kijáró büntetést.
Mi tagadás, Kendry nagy bajban volt. Míg a félelf még mindig megpróbálhatta volna együgyűként, félnótásként előadni magát, úgy neki semmi sem akadt keze ügyébe, hogy elfedhesse jellegzetes, felismerhető jegyeit. Döntenie kellett hát, menekül-e avagy újfent szófukar, elbocsátott őrnek álcázza magát, hátha sikerrel járnak. Azonban nem dönthetett ő, egyes egyedül, hiszen tudta: Jeremy érzékei némiképpen erősebbek voltak az övéinél, s neki kellett hát tudnia, vajon eleget hallhatott-e a reájuk vadászó lovas ahhoz, hogy esetleges játékuk feleslegessé váljék, s már csak a futás maradjon számukra. Neki kellett ráébrednie, hogy a közeledő léptek még túl messze voltak... neki kellett tehát arra gondolnia, hogy üldözőjük puszta kételkedésből, s gyanúból cselekedett úgy, ahogyan, ennélfogva pedig bizony, végérvényesen felismerte őket. Menekvés pedig nemigen akadt a parttól korábban már elszakadt hajóról - ha nem akartak lemondani küldetésükről.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-22, 6:24 pm

//Ez igen meggondolandó tanács volt //

Kaján mosoly villan fel a most már egészen emberivé váló arcomon, amikor meghallom Kendry kérdését, ami valamelyest büszkeséggel is tölt el, hiszen ez mégis csak egy dicséret.
- Egy tolvajnak mindig tudnia kell feltalálnia magát, ha sokáig meg akarja tartani a kezét és nem akar éhen sem halni. – vonom meg a vállam és a diót a zsebembe süllyesztem.
És ez az igazság is, amit most önként osztok meg vele. Ha valaki nem csak utcai zsebmetszésből akar megélni és komolyabb megbízásokat akar teljesíteni, kell, hogy szoruljon belé némi mutatványos hajlam. természetesen nem művelem olyan fokon, mint a városokban sokszor felbukkanó vásárosok, de azért egy együgyűt még én is el tudok játszani.
Miközben azon morfondírozok, hogy jó lett volna még egy karéj kenyeret kisírni a vajszívű Erinből Kendry tovább tudakozódik.
- Nem gondolom, hogy annyira nagy lenne a baj, Berni sem ijedezett, csak utálta, hogy dolgoznia kellett a többiek helyett is. Hajlok rá, hogy igazat adjak neki és inkább csak simán lógni akartak a munkából. A nagydarab, kopasz főnök elég jóindulatú, hogy ezt kihasználják. – vezettem a pillantásomat a konyha felé.
Sebhelyes társam láthatta, hogy nem fogott el az aggodalom. Ráadásul, akinek sokszor az utca vagy egy istálló az otthona, mint nekem, azt nehezebben fogja holmi nyavaja.
De Kendry sem veszteget erre több szót, inkább a feladatunkról kezd beszélni, vagyis engem is felvilágosít arról, mit derített ki, amíg én a kiskuktát játszottam, eltűnve a hajót vizslató katona elől.
Az egyik ládának dőlve hallgattam, hogy hallhatóan kiérdemeltem Kendry bizalmát, hiszen rám bízta miként cselekszem majd, de véleményem szerint nem is tehetett volna másként, mert a szavai alapján elég sok rögtönzésre lesz szükség, nem tudna semmiben segíteni, magamra leszek utalva, ha bejutok valahogy a kabinba.
Azt jó szívvel veszem, hogy a nagydarab testőr nincs a helyiségben, de ezzel még nem vagyok kisegítve. Ha a nemes nem alszik, akkor nem csak, hogy veszélyes lehet rámnézve, hanem még fellármázhatja az egész hajót és itt nincs hová menekülni, hacsak nem a vízbe, amit nem szívesen tettem volna meg. Talán nem fulladnék meg, de a bánat tudja, miféle teremtmények úszkálhatnak a mélyben, nem akarnék velük közelebbi ismeretségbe kerülni.
Az, hogy felemlegeti a ficsúrt, nem épp örömteli dolog, mert ezek szerint ő is látta, de szerencsére már nem lesz vele gondunk….legalább vele nem, de még ha el is tudom orozni a ládikát itt a folyó közepén…….
- Természetesen körülnézek, nem hiszem, hogy ebből gond lenne, de a .,…… tudod….- veszem halkabbra a hangom önkéntelenül is és teszek a kezemmel egy jellegzetes mozdulatot, ami a lopást jelzi, - hogyan gondolod? Ha időközben, még a kikötés előtt észreveszik, akkor nem tudunk eltűnni és ha alaposan körülnéznek, akkor hiába az álca, nem tűnhetek el, fel fognak ismerni.
Persze a terep felmérésének semmilyen akadálya nincs, sőt jó, ha mindennek ismerem a helyét, hogy akár még sötétben is tudjam, hová lépek, hová nyúlok.
És míg ezen gondolatok megfordulnak a fejemben, addig valami olyasmit is hallok, ami felkelti a gyanúmat. Léptek közelednek és azok nem valami szegény pórnéphez tartoznak, mert csizmasarkok koppannak a fedélzeten és méghozzá elég határozottan felénk. Kendryre nézve, egy röpke időre látom, hogy ő nem észlelte a zajt, így csak éppen arra van időm, hogy megragadjam a köpenyét és megrántsam figyelmeztetésként, miközben a másik kezemmel a zsebemből a számba kapjam ismét a diót, nyelvemmel a helyére igazítva. Tenyerem marad a szám és az arcom előtt, mintha épp valamiféle fenyítés következményét szenvedném.
Nem tudom ki jön, de biztosra akarok menni.
Mikor felhangzik a kiáltás és megjelenik a hozzátartozó alak is, a szívem egy ütemet kihagy, mert a férfinak egyszerűen nem kéne itt lenni! Hogyan? Miért?
Egy pillanat alatt végigsöpör rajtam, hogy vajon mit hallhatott, de úgy vélem nem járhatott olyan közel, hogy meghallhatott bármit is azon kívül, hogy hallhatta a hangunkat, értelmet nem adhatott neki.
Hogy miként lehet itt, meg ráér akkor agyalni rajta, ha már sikerült leráznunk.
Lábamat megrogyantva, könyörgő nagy szemekkel néztem fel Kendryre még mindig a köpenyét szorongatva, reménykedve benne, hogy veszi a lapot és tudja mit tegyen.
- Kérlek! Ké…hér…lek, - válik hüppögővé a hangom tompán a tenyerem fedezékében. – Nem leszek….rossz többé….nem keveredek el……
Majd ijedten meredek a karddal közeledőre zavarodott tekintettel.
- Ne…büntetést….neeeee!


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-24, 5:06 pm

// Én próbáltam jelezni, hogy Niam pályát tévesztett és Sherlock-nak képzeli magát Sad //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Túlbuzgóságból.
Ezért volt hát itt a lovas-katona, a hajón - s azért, mert megrögzött bűnügy-megoldási kényszere hajtotta előre, mintha soha nem is kívánt volna harcos lenni... legalábbis, nem a feletteseié, hanem sokkal inkább az igazságé. Nem is tétlenkedett igazán; a látottak, a gúzsba kötött lovastól hallottak, s önnön megérzései alapján - miután a fedélzet körbejárása nem hozta meg a remélt eredményt, s odalent, a hajótestben sem lelt semmi nyomra - kéréssel fordult a kormányos felé; kinek ugyan eleinte nem fűlött túl sok foga a nagy felhajtáshoz, ám az ok, s a kérés feltevőjének kilétét igazoló jelvények előkerülése után beadta a derekát. Így hát, Whittaker a fedélzeten maradhatott, hogy gyanakvásának szövetből felettébb esztétikátlanul, s rend-ellenes-módon kikandikáló, szabadon lengő cérnájának végére gombot varrhassék - s mi sem lehetett volna egyszerűbb, miután szeme sarkából korábban már elcsípte az őt kikerülni igyekező sebhelyest. Ám nem neveltetett ő oly' ostobának, hogy csupán az egyik elkapása reményében, elhamarkodottan cselekedjék, ha akár meg is várhatta, hogy kiszemeltjei végső soron egymást leplezzék le megmenekülésük nagy örömében. Így döntött hát, s türelmesen várt, róva a köröket a Hajnalon ringó, túlméretezett teknőn, mígnem a tat felé haladván bele is botlott a két zavarkeltő delikvensbe.
Felbukkanása ellen maga a tapasztalt, viharverte Kendry sem tehetett volna egyebet, hiába rántották meg köpenye szélét a tolvaj ügyes - mostanra pedig egészen biztosan lekvártól ragacsos - ujjai. Ő még néhány pillanatig egyenesen semmit sem észlelhetett a félelf érzékeivel szemben, így aztán azt sem tudta, mi célból ölti vissza magára jól-bevált álcáját. Nem tudta, hiszen az imént még azt tudakolta tőle, hogyan is kellene nekilátni az ezüstládika elorozásának, másodjára; s ő azon volt éppen e pillanatban is, hogy megfelelő válasszal szolgálhassék. Ámde, a Fürgelábúnak megszavazott bizalom ide vagy oda, azért mégsem hagyhatta, hogy társasága pontos magyarázatok nélkül azt tegyen, amit akar.
- Most meg mégis mi a fészkes fenét csinálsz?! - kérdezte tőle, noha felfigyelt a korábbi hanghordozásra, s reáripakodás helyett szinte csak suttogott - Még nem végeztünk, és az előbb mondtad te magad is, hogy hiába az álca...
Külleme ugyan másképpen beszélhetett volna róla - mondhatni, megegyezően tulajdonosa jelenlegi hangulatával -, ám Gower cseppet sem tartozott az erőszakos alakok közé. Odaszólt, ha kellett, s lendült az ökle úton-útélen; azt meg kellett hagyni, de ok nélkül bizony nem bántott volna egy legyet sem. Nem lehetett tehát jellemző rá e csendes felcsattanás, s talán csak az éhség beszélt belőle, mely az egyetlen szelet kenyér csekélyke adagjának vonzataként még mindig nyomasztotta gyomrát - s melyet fokozott az álmatlanul elöltött éjszaka is; kellő pihenés hiányában ugyanis az emberi szervezet még a szokásosnál is jobban követelte jussát. Ebben talán nem különböztek tőle a hegyesebb fülűek sem, s tapasztalatai is eme halovány következtetés felé mutattak, azonban nem volt most olyan helyzetben, hogy efféléken törhesse fejét. Nem volt, hiszen az általa feltett kérdésre remélt válasz nem különösebben váratott magára, azután, hogy az elkövetkezőekben az bizony, önként felfedte magát előtte, s a sebes léptű tolvaj előtt is - noha nem teljesen szavak formájában. Azok már nem is kellettek volna, midőn megpillantották a lófarokba fogott hajú lovast, kinek odalent kellett volna maradnia, s másutt keresni a bizonyos behatolókat. Igen, másutt, és legfőképpen másért: nem azért, mit ők loptak el. Ám ezt Niam H. Whittaker egyelőre nem tudhatta, s még csak nem is sejthette, hol engedett hibát csúszni számításaiba. Nem sejthette, ezért hát tettei leghelyesebb voltáról való meggyőződésével szegezte kardját a két előtte álló felé, töretlen szigor kíséretében, melyet mintha leheletnyivel sem enyhített volna meg a tolvaj színjátéka. Ez azonban nem tartotta vissza a Sebhelyest attól, hogy megpróbálja menteni magukat, még egyszer, s utoljára. Nem tarthatta, ha küldetését kívánta véghezvinni, s ha valódi büntetésben sem akart részesülni, úgy e kardélnek nem szabadott gondot jelentenie, s gátat szabnia útjuknak... Vajon mit gondolhatott a kis félelf siheder, honnan szerezte súlyos élete nyomán azokat a borzasztó sebeket? Ugyanis éppen elégséges lehetett puszta ábrázatát szemügyre vennie ahhoz, hogy barátságtalan gondolatok kezdjék gyötörni őt. S kezdetben Kendry érzékelte is a tolvaj e barátságtalanságát, bizalmatlanságát. Érzékelte, ám nem vitatta.
- Add a szavadat, kölyök, és tartsd is magad hozzá! - helyezte magát nyeregbe újdonsült szerepében, s köpenyét maga felé rángatván, másik kezét szegény együgyű feje fölé emelvén, így folytatta tovább - Mit gondolsz, hogy tudlak megvédeni, ha folyton elcsavarogsz?! Mit mondok anyádnak, ha bajod esik? A lelket is kiaggódja magából érted.
Tovább is beszélt volna, hogy fokozza a hatást, melynek Jeremy alakítása adott alaphangot - beszélt volna, akár perceken át is, ha kell, de a rend-felügyelőnek szeme se rebbent mindeközben. Tágítania sem akaródzott, sőt, egyenest közelebb lépdelt hozzájuk, ám ekkorra már a korábban reájuk szegeződő, bűntett-megjelölő penge leemeltetett róluk, s magatehetetlenül függött a férfi kezében, hegyével rézsútosan előre, a deszkák felé tekintvén. S e mozdulatok eleinte nem sok értelmet nyerhettek a két rajtakapott elméjében.
- Mint azt már mondtam, ne ellenkezzetek, és büntetésetek nem lesz nagyobb annál, amit érdemeltek. - ismételte mondandója lényegét fennhangon, s nem pazarolta idejét arra, hogy azok felfoghassák, mit is értett ezalatt - A kihallgatást ezen a hajón is engedélyem van végrehajtani, erre pedig lefoglaltam egy kabint. Minden, amit mondotok, felhasználható ellenetek. Kövessetek, és igazat valljatok, a saját érdeketekben.
Többé nem szegeződött reájuk a penge. Úgy festett, vallomásukat akarta hát a katona, s nem támadni óhajtott, hanem menekülésüket, s ellenszegülésüket megelőzendőn járt el, ahogyan máskor, másutt is tette volna, az előírások szigorú és kizárólagos betartásával. Nem volt hát okuk elfutni előle, s Kendry-nek nem is igazán akaródzott ezt megtenni - az úrnő pecsétjét még mindig felhasználhatta, hogy kimentse magukat, s persze azt sem kívánta éppenséggel eltitkolni, hogy bármi is tűnt el; nem általuk kélt lába. Ő ment a lófarkas után, amikor az megkerülte őket, s lépett néhányat a kikötő felőli oldal irányában - akkor is ment, amikor amaz visszafordult, s szigorú, elhivatott tekintetével végigmérte őket, haladnak-e, menekülnek-e. Ha pedig nem szegültek ellen, úgy bevezette őket az első útjukba kerülő ajtón, melyen át egy hosszúkás helyiségbe kerültek, hol Whittaker hadnagy rögvest le is hajtotta az asztal gyanánt a falra szerelt, kampóval rögzített falapot, s helyére is akasztotta azt a deszkák és az ágykeret között, további kampók segítségével. Ő maga egy egyszerű székbe telepedett, s úgy várta, hogy a vádlottak is elfoglalják helyüket, ott, ahol jónak látják. Amikor pedig ők sem állottak tovább, kabátzsebéből apróra, ám gondosan összehajtott papírt, rövid, s vékony madártollat, valamint egy parányi üveg tintát is elővett. Átható pillantásával előbb a koszos arcú, kendővel fedett fejű félelfet vette célba, s bár a látvány felettébb szórakoztató volt, ő úgy ült ott vele szemben, mintha sohasem tanult volna meg nevetni.
- Hallgatom, mi történt. Előbb a te szemszöged, aztán az övé - bökött állával a Sebhelyes felé -, és végül az enyém. A kérdések majd utána következnek.
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-25, 5:25 pm

// Nem baj, sokat fog okulni //

Legszívesebben bokán rúgtam volna Kendryt, amikor értetlenkedni kezdett, mert ennél gyorsabb eszűnek ismertem meg és félő volt, hogy a már hallótávolságban járó előtt olyat is fog mondani, ami jobb, ha csak kettőnk között marad, még akkor is, ha ez csak egy jobb módú, csizmás kereskedő.
De nem volt az!
Ez a hajóra feltrappoló katona volt, az őrök csapatának vezetője, a Lófarkas és láthatóan azon elképzeléssel szegezte ránk a kardját, hogy megtalálta kutakodásának célját.
Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy tompafülű társam szavai már elég halkak voltak hozzá, hogy a rend őrének a saját zajongása elnyomja azt, így abból számításaim szerint semmit nem hallhatott. Mikor meg Kendry is felfogta, hogy nem az ő szórakoztatása kedvéért kezdem újra a feldagadt képű, együgyűt játszani, képes volt kis késéssel, de alkalmazkodni a színjátékomhoz.
Sok minden járt az agyamban, sok kellemetlen dolog, de az is, hogy most nem vagyunk már a parton és, ha csak nem akar a hajó kapitánya komoly zendülést az utasok részéről, visszafordulni már nem fog. Ami azt is jelenti, hogy a Lófarkas egyedül van és nem tud aljas, hazug tanúkat felvonultatni, hogy bizonyítsa állítólagos bűnösségünket.
Én meg nem mutatkoztam saját valómban, csak a koszos, féleszű képében, ami az én pártomra állíthatta az embereket, ha minden ok nélkül erőszakosan lép fel.
- Én….ígérem….nem teszek ilyet többet! – préselek ki pár könnycseppet is bánatos, megszeppent képpel. – A Mamának ne mond el……. – könyörgök neki egészen beleélve magam a szerepbe, de hát egy éles kard és a lebukás veszélye sok mindenre ráveszi az ember, hogy a legjobbat hozza ki magából.
Az emlegetett kard azonban leereszkedik, már nem szegeződik rám, amire legszívesebben felnevetnék, mert mégis csak sikerült elbizonytalanítani az elszánt törvény őrét, bár azért még nem tett le arról, hogy mi vagyunk az első számú gyanúsítottjai. De most már biztos, hogy nem megtéveszthetetlen.
- Ki ez…bácsikám? – néztem nagy kerek szemekkel a Lófarkasra. – És ő is azért akar megbüntetni, mert …..elvesztem? Jaj! Jaj! Jó leszek! Ígérem jó leszek, csak ne hagyd, hogy elvigyen! – nyöszörögtem kétségbeesetten ismét Kendry köpenyébe kapaszkodva.
Azonban bízva a sikerben, hiszen ha az egész hajót feltúrják sem találhat nálunk semmit, amit állítólag elloptunk, nem ellenkeztem, amikor sebhelyes társam követte a katonát abba a kabinba, amit úticélunként megjelölt.
Persze játszottam a rémültet, de a fickónak itt a hajón semmiféle bizonyítéka nem lehetett és ő maga nem is látott minket, így már annyira nem aggódtam. Ráadásul nem vett el tőlünk semmit, így nálam ott volt a mágikus érme, Kendrynél meg a fegyvere és………..csak hármasban voltunk a kabinban………
Én nem szándékoztam leülni, csak álltam az ajtó előtt csüggedt és értetlen képet vágva a kérdésére.
- Én……én……én…csak……megéreztem a szagokat….és….éhes voltam……és mentem a…..- megkopogtattam a homlokom, - az eszetlen fejem után…..De nem akartam – biggyedt le a szám, még egy kis nyál is kicsordult, - nem akartam rossz lenni. Kérem, ne zárjon mély és hideg tömlőcbe…..kérem, ké...hé....rem! – estem térdre és megpróbáltam az asztal alatt átölelni a térdét, teljes súlyommal neki támaszkodva és koszos, nyálas képem beletörölve.
Természetesen, ha eközben elértem a tőrét, észrevétlen meg is szabadítottam tőle az ingem ujjába rejtve, míg el nem lökött magától, vagy más módon le nem vakart.


Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-26, 8:44 pm

// Talán... Very Happy De várjuk ki a végét //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Gower Elihŭ nem volt az a fajta ember, akit megrémített volna holmi penge előtte való mutogatása, sőt, az sem izzasztotta volna meg jelen helyzetben, ha az él a torkának feszült volna. Különös dolgokat művelhetett az elcsigázottság, s a tapasztalat összefonódása egy lélekkel - olyannyira különöseket, hogy amíg az egyik pillanatban amaz hevesen, s megállíthatatlanul aggodalmaskodott valamin; úgy könnyen meglehet, hogy a következőben már lába ujját sem mozdítaná egy igazán komoly fenyegetésre sem. Avagy talán abban bízott ily' töretlenül, hogy megúszhatják a vallatást, a letartóztatást és a fogdát? Abban bízott volna, hogy büntetésüket darnában számítják majd meg, melyet módjában áll kifizetni? Szerencsétlen félelf nem láthatott társasága fejébe sem ezelőtt, sem pedig most; csak tette, amihez értett: játszotta a szegény, elanyátlanodott, érzékeny, félénk ám legfőképpen kirekesztett gyermek szerepét, csupán némi csavarral - féleszűségét sem vetette el, s talán azért nem, mert a konyhában oly' nagy előnyt kovácsolt belőle, mely felbátorította őt. Vagy talán úgy vélte, akkor majd megesik a katona szíve rajtuk, s elereszti őket... ám Whittaker hadnagyot nem ilyen fából faragták. Keményebb volt ő bármely összenyomhatatlan szárnál, mi valaha is növénytől származott, s nem hajlott volna meg senkinek, soha. Arra pedig, hogy még ketté is törjék valamely reá gyakorolt nyomás alatt? Példa nem akadt volna egy sem a seregben, szárazföldön, avagy vízen. Niam nem adtam fel, amíg célba nem ért, amíg meg nem lelte ügyének megoldását, s így ezúttal is folyvást megőrizte tartását. Nem érdekelte a tolvaj - meglehetősen hihető - játéka, ahogyan az sem hozott enyhülést eltökélt lelkének, hogy az idősebbik - minden bizonnyal a felvigyázó, ki a korábbi lovast megátkozta - szemmel láthatólag szótlanul engedelmeskedett. Csak fél füllel hallgatta a vörhenyes hajú félvér szenvedését, s a reá válaszként kapott szavakat, mintha azok ketten valójában ott sem volnának mögötte. S ez igencsak kezdte aggasztani a Sebhelyes Arcút.
Ő azonban csak akkor mondta ki azokat a bizonyos válasz-szavakat, amikor már a kabin jótékony rejtekébe húzódtak, mintha tartana valamitől. Talán attól, hogy többen is lehetnek még a hajón a Lófarkason kívül? Vagy olyan hallhatja meg hangját, kinek nem volna szabad? Igen... talán azért hagyta egészen odáig figyelmen kívül szegény fiút, mert azt gondolta, Holthar bármerre járhatott mostanra, s nem volna jó, ha beszédükről, léptükről felismerhetné őket. Mert hiszen nem szabadott alábecsülni az afféle közönséges, varázstalan testőröket sem. Tudtak azok egyet s mást a világ hozzájuk közel terpeszkedő dolgairól, s ők bizony nem voltak restek meg is markolni azokat, ha ügyeiket, s életüket előbbre mozdíthatták általuk. Igen, így van; Gower tartott a nagydarab nemes-felvigyázótól, s mintha szemmel látható készültsége is némileg megenyhült volna, amikor reájuk csukódott a kabin ajtaja. Nem a bezártságot érezte maguk körül, s nem az ismeretlen Lófarkas jelentette fenyegetést, hanem menedéket - olyan menedéket, hol alkalma nyílhatott gondolkodni, előbb jelenlegi helyzetük mihamarabbi megoldásán, majd pedig igazi küldetésükön töprenghetett volna... ha úgy nem érezte volna, hogy már valóban válaszolnia kell.
Ugyanis fogalma sem volt róla többé, mit művel a rőthajú odalent, az asztal árnyékában, mégis hinnie kellett, hogy valami egészen hasznos, épelméjű dolog lesz, mit kieszelt.
- Most már nyugodj meg, fiam, látod, hogy a tisztes úr eltette a kardját, nem fog bántani vele. És nem is hagynám, tudod jól. Higgadj le, szedd össze magad, és megígérem, hogy nem mondom el Hildának, hogy viselkedtél. Egy szót sem mondok neki, alkut is kötünk rá, ahogy szoktuk. - kezdte, noha egyelőre úgy tett, mintha megőrizte volna hidegvérét.
Elvégre ha együgyű félvért neveltek volna leánytestvérével, és az ízig-vérig tünde férjével, úgy hát az efféle fennakadásokhoz is hozzá kellett már szoknia, nemde? Ő egészen úgy vélte, hogy igen, s szerepjátszási tehetsége is ezt mondatta vele, így aztán egyelőre nem zabolázta meg kemény vonásait. Nem engedett látszólagos nyugalmából még egy fél hüvelyknyit sem, egészen addig, amíg a szánni való fiúhoz intézte szavait; azután azonban változott az orcája, s változott hát hanglejtése is. Már nem a védendő, felkarolandó gyermekhez beszélt, hanem valaki máshoz; olyanhoz, aki jelenlétével, s cselekedeteivel megrémítette őt.
- Nem hagyom, hogy elvigyen, és nem is fog elvinni, ha felülsz szépen a helyedre, és válaszolsz neki. - mondotta, s itt figyelmeztetőleg a másik férfi felé fordult, mintha ugyanaz az óvó, átok-szóró nagybáty kelt volna életre, ki az előző lovast is halálra rémítette - Mert feltételezem, egy kis konyhai csavargást még nem büntetnek fegyházzal. A gyerek jóravaló, segített a lentieknek, nem pedig szabotálta őket vagy másokat, akik a hajón dolgoznak. Még egy lekváros kenyeret is kiérdemelt a munkájával. Lemehet és megérdeklődheti, ha kételkedik... de ajánlom, hogy ne tegye. Attól, aminek született, még nem címeres bajkeverő. Az utasokat is rendre békén hagyja, és figyelmeztetem, hogy mi is utasok vagyunk.
S a beszéde, úgy festett, hatásos volt - noha Kendry nem sejthette, mitől vált ennyire zorddá a Lófarkas ábrázata, ugyanis az ő szemei csak az annak térdeit átölelő karokat látták, a ruha-bepiszkítást már nem, ám a nyál nedves melegét küllemére kényes lovasunk pillanatok alatt megérezte, s hüledezését hirtelen jött szigorral, s borzalmasan rémítő ábrázattal próbálta meg takargatni. Ám túlságosan felháborodott a koszos félelf tettén ahhoz, hogy észrevegye a lopást, s talán arra is csupán fél füllel figyelhetett, amit a Sebhelyes intézett hozzá elterelés gyanánt. Hallgatta őt, hiszen hallgatnia kellett, ha meg akarta fejteni a szóban forgó ügyet, s mint mondotta, bármi felhasználható volt ellenük, ha ő egyszer már lejegyezte azt. De most... most még eszébe sem jutott megragadni íróeszközét.
- Elég legyen, kifelé az asztal alól! - csattant fel, s mérgében még a kampókkal kiakasztott falapra is rávert az öklével. 
A - szerencsére még lezárt állapotban lévő - tintatartó, a toll, s a papír ugrottak egyet a levegőben az ütés hatására, s talán ugyanígy riadhatott meg Jeremy is az asztal alatt. Ugyanis még maga a lovast mindvégig szemmel tartó Idegen sem számított efféle következményre az orrát fennhordó ficsúrtól. Nem, nem számított, hiszen fegyelmezettnek gondolta, s túlságosan feladat-orientáltnak tűnt számára még ahhoz is, hogy megvétózza ruhája bemocskolását. De mégis megvétózta; rendfenntartó létére ily' módon viselkedett velük szemben, s ez cseppet sem jelentett jót.
- Felkelni! - parancsolta, miközben a felakasztott fatábla felé fordult, s ő maga is felállott székéről, hogy szembekerülhessék a félvérrel, ha amaz méltóztatik kimászni a fadeszkák alól - Letakarítod, de tüstént. És beszélj is végre. Mit loptál el a telepről?
Vissza az elejére Go down
Jeremy Talbot
Ember/vér elf félvér
Jeremy Talbot


Hozzászólások száma : 1180

Character sheet
Nép: Elfek

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-27, 6:56 pm

// Miért kell egy kis nyál miatt így cirkuszolni…nem is értem Very Happy //

Miközben én mindent megtettem, hogy ezt a szokatlanul kitartó katonát siránkozásommal meggyőzzem, hogy nem minket keres, a fejemben aggasztó gondolatok száguldoztak. Egyrészt tényleg nem értettem, hogy miért akaszkodott így ránk, ki ő vagy ki volt aki küldte? A másik ami miatt rossz érzéseim voltak az Kendry feszült és nem jellemző hallgatása volt, mert mióta pár mondattal belement a játékba a konyha előtt, meg sem szólalt csak engedelmesen ballagott a Lófarkad után, mintha feladta volna, vagy vallomásra készen állna, ami igen csak kellemetlen lenne mindkettőnkre nézve, főleg, hogy ráadásul még össze is voltunk zárva a nemessel, meg a termetes testőrével, akinek nem szeretnék a kezei közé kerülni. Biztos voltam benne, hogy őt nem tudnám átverni, bármennyire is igyekeznék.
Ezek már azért is voltak borús gondolatok, mert én nem igazán önszántamból eredtem a nyomukba és most talán én maradok a pácban, ha társam nem szedi össze magát.
A szavai és az eddigi tettei miatt azt gondoltam kemény fából faragták és már van tapasztalata a törvény embereivel szemben. Tudnia kell, hogy bizonyítékokból ugyan csak híján lévén a katona maximum megpróbálhatja kiverni belőlünk a vallomást vagy itt vagy a legközelebbi kikötőben lerángatva minket, de ez még nem történt meg……..
Így aztán én folytattam a megkezdett színjátékot a kabin zártságában is, szándékosan még zavarodottabbnak mutatva magam, szándékosan félreértve a Lófarkas szavait.
Ezért egészen meglepett, amikor Kendry végül mégis megszólalt és nem, hogy engedett volna a katona szavainak, hanem folytatta velem a játékot, amit még a fedélzeten elkezdtünk, megtámasztva a történetet, hogy ő a nagybácsi és meg akarja óvni fejben hibás unokaöccsét.
Kis megkönnyebbülést hagytam a vonásaimra ülni, mintha a mondandója tényleg elhitethette volna egy gyengeelművel, hogy nem lesz semmi baj.
A szemem aztán, ahogy Kendryé is, a katonára vándorolt, aki úgy ült ott a kis asztal mögött, mintha maga az igazság egyik Istene szállt volna alá. Az előadott történetünkre szinte az arcizma sem rezdült, egy csepp szánalmat vagy megértést nem láttam, csak az elszántságot, mintha semmit nem hallott volna a szavainkból.
Minden esetre én még nem adtam fel – nem is igen tehettem mást, mert nem láttam semmi elbizonytalanodást üldözőnk arcán- ezért, hogy még tetézzem a félreértés látszatát és rájátszak az esztelenségemre, na meg, hogy legalább egy fegyverétől megfosszam és magam felfegyverezzem, a lábaira vetettem magam könyörögve.
„Bácsikám” minden egyes állítása közben, egészen jól volt vegyítve az igazsággal, hiszen senki nem cáfolhatta a szavait, sőt, ha megkérdezik a konyhaszemélyzetet, még meg is erősítik.
Ráadásul kellőképpen elterelik a Lófarkas figyelmét, ami a meghökkenésével együtt, a mit a kis akcióm előidézett, lehetőséget adott nekem ahhoz, hogy véghez vigyem a tervem és elorozzam a kését.
Éppen csak el tudtam rejteni, amikor majd rám szakította a vékony kis asztalt, akkorát vágott rá, én meg behúzott nyakkal hátráltam felszólítására, mint a rák és még csak meg sem kellett játszanom az ijedtséget, mert meglepett az eddigi közönyös higgadtsága után.
Hatalmasra nyitott szemekkel néztem rá, ahogy felegyenesedett és láthatóan majd szétvetette a méreg. Azt gondoltam talán észrevette miben sántikálok és most rögtön felkoncol, ezért most nem értetlenkedtem, csak felálltam. Mégis csak jobb pozíció ez, ha mégis ölni akar……..
Szinte megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem a lopást vette észre, hanem egészen más zavarja……….
~ Deremer tépett szakállára! Majdnem a frászt hozta rám egy kis nyál miatt! Hol élt ez az ember, valami királyi palotában? ~
- I….igen….igenis! – léptem közelebb és a köntösöm ujjával, sebesen tisztogatni kezdtem a ruháját. – Bo…bocsásson meg……nemes úr…….bocsásson meg. – hebegtem, miközben azon is morfondíroztam, hogy lassan még a kemény dióhéj is meglágyul, ha még sokáig kell szopogatnom, bár most ez volt a legkisebb gondom. – Én….nem …..loptam….én nem loptam. – néztem a „bácsikámra”, miközben a fejem ráztam.
Ha Kendry azt akarja, hogy csináljunk valami a katonával, ennél jobb alakalom nem lesz rá, hiszen akár most is kést szoríthatnék a családi koronaékszeréhez, ezzel leszerelve.

Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime2021-02-27, 9:49 pm

// Úgy látszik, mégiscsak jutottak elkényeztetett nemes kisasszonyok erre a hajóra is Very Happy //
718 évvel az éj-hasadéki csata után

Teljes egészében, s letagadhatatlan jelekkel alátámasztván kelt ki magából az orrát magasan fennhordó, rendezettnek és fegyelmezettnek tűnő, mindez-idáig makulátlan, s kifogástalan megjelenésű mintakatona. Olyannyira kikelt, hogy még a feje is elvörösödött, s minden porcikájáról lerítt: vonásai bizony végérvényesen elvesztették korábbi fennköltségüket, s azt a láthatatlan, megfoghatatlan erőt, mellyel gondosan megválogatott szavai bárkiből tiszteletet vívhattak volna ki - ugyanis ott, abban az aprócska, egyszemélyes kabinban többé már egyetlen lélek sem lakozott, kiből bárminemű rokonszenvhez csekély mód' hasonlatos érzést is ki lehetett volna sajtolni. Megfeneklett hát a Lófarkas terve, s ő oly' dühben fürdőzött, hogy talán még csak tudomásul sem vette azt; mintha csupán dísznek, jelképes cselekedetként helyezte volna az imént megütött asztalra hivatásos inkvizítorokénál sokkalta kevésbé félelmetes vallató-holmijait. Mert a hadnagy valóban vallatni kívánt... a telepen dolgozó legény bejelentése szilárd alapot képezett az ügy további göngyölítésének, s mivel mindenki bízott a siheder szavában, senki sem feltételezte volna róla, hogy hazug szó, s hamis vádaskodás hagyná el a száját megfontolt, halk, s visszafogott mondatok helyett. De Whittaker tévedett, a telep tévedett, s ő ezúttal mondvacsinált bűntettért, noha igaz tolvajokról kívánt volna számot vetni. Igazakról, s csupán a megfelelő vétek megnevezése hiányzott volna, hogy valóban letartóztathassa őket - hiszen a bizonyítékok, az elcsent ruhák ott függtek rajtuk, s takarták el védtelen bőrüket a világ elől. De a telepnek kisebb gondja is nagyobb lehetett most annál, mint holmi félig-elhasznált, pótolható ruhadarabok után kiadni a kutatási, s tettes-kézre-kerítési parancsot. Lófarkasunk pedig, nos, cseppet sem fordított figyelmet többé környezetére. Hátát mutatta a Sebhelyesnek, miközben minden erejével arra koncentrált, mit tesz majd a kis féleszű fél-elf-kölyök. Kimászik-e az asztal alól, hogy rögvest, késlekedés nélkül végrehajtsa, mit kértek tőle? S vajon, ha nem mozdul, mit fog tenni, hogy haladásra ösztökélje őt...
Ám utóbbi gondolataira egészen felesleges volt időt, s energiát fecsérelnie: hiszen Jeremy még mindig nem eresztette ki kezei közül az együgyű, feldagadt orcájú, koszos fiú szerepkörét, s mint aki semmiféle kivetni valót nem talált a veszedelmesen hangzó parancsban, szemmel láthatólag minden idegszálával azon munkálkodott, hogy megbékíthesse magával a nemes urat. Idegen más körülmények között egészen elnézte volna játékát, mely kendőzetlen tehetségről árulkodott, s talán, egészen talán, még büszke is lehetett volna véletlen-tarsisi-szerzeményére, ha nem lettek volna e szorult helyzet foglyai. S ha nem kellett volna mindezek helyett azon törnie fejét, mégis mi lehetett az, melyet az ifjú tolvaj az asztallap alatt végrehajthatott. Előadása részét képezte csupán, avagy valami mást is óvott még tarsolyában hihetőségén kívül?
- Helyes! - dörmögte, s csak állott tovább, noha semmi jele nem látszott, hogy kardját készülne szegezni reájuk.
Mindösszesen csak hallgatott, s elfúló, méregről árulkodó, heves lélegzettel konstatálta, hogy a piszkos kölyök még mindig ragaszkodik ártatlanságához, s mintha nem gondolná, hogy saját szava elég volna, támogatást remélvén, őrizője, felvigyázója felé lesett - aki, legalább valamennyivel igényesebbnek mutatkozott a csavargó féleszűnél, bár Niam kifinomult ízlése szerint képzeletbeli  - s minden bizonnyal felettébb szigorú - mércéje feléig sem ért volna el efféle hanyag külsővel. Akkor sem, ha valóban utaztak már egy ideje... akkor sem, ha legalább e kicsiny részletben látott némi esélyt az igazságot illetően. Merthogy, a többiben még csak nem is reménykedett.
S amíg ő lassacskán a nagybáty felvett jellem-gúnyájában tetszelgő Sebhelyes Arcúhoz fordult, amaz igencsak elgondolkodott a rendelkezésre álló röpke időt is végletekig kihasználván. Mi is volna e különös helyzetben valóban célravezető? Mit is kellene tennie, mellyel úgy úszhatják meg az elébük kerülő, s mindinkább kitárulkozó baj kapun történő átlépést, ahogyan az időnként nyikorgó-himbálózó hajótest szelte a Hajnal folyó számukra csaknem egészen láthatatlan habjait. A kabin ablaka ugyanis többet mutatott a szárazföldi tájból, mint a vízfelszínből... S Kendry elméje is mindinkább hajlott afelé, hogy megismételje kirohanását, melyet sikerre is vitt korábban, a zsákutcában, a másik lovas ellen. Megfeszülve, idegességtől elnehezülten bár, de mégis kíváncsi lett volna, vajon babonás-e a ficsúr, s nem csak tisztaságmániás; érdekelte volna, vajon ő is hasonlóképp megrémülne-e a Felszentelt Kard vészjósló átkától, s egészen más hanglejtésű ordítás kíséretében rohanna az első adandó velük ellenkezőleg fekvő irányban, hogy folyvást tisztára suvickolt, ápolt bőrét menthesse. S valóban... oly' rendbe-szedett volt, akárcsak egy igazi nemes. Ez azonban cseppet sem tartotta volna vissza az őrülten féltő, hátrányos megkülönböztetésre fenemód érzékeny, hirtelen-vérű rokont attól, hogy megtegye, mit szíve, s megszeghetetlen nagybáty-i kötelessége diktált. Nem tartotta volna, s ha nem reá szegeződtek volna most a tekintetek, egészen biztosan rohanásra buzdította volna a vörös üstökű tolvajt. Igen. Hangtalanul, óvatosan, sietve eltátogta volna neki, hogy fusson, meneküljön, s bújjon el, amíg ő látható módon elsimítja ügyeiket egymással, s valahol majd csatlakozik hozzá később - csakhogy ezúttal ő került a figyelem középpontjába, s beszélnie kellett hát. Csupán remélni tudta, hogy a lovas rend-felügyelő nadrágját tisztogató problémás gyermekbe szorult annyi ész, s lélekjelenlét, hogy elinaljék, mialatt ő heves indulatok közepette kifakad a Lófarkasra. Így van, remélte, s e reménybe kapaszkodván nyitotta szólásra száját, vonásait megkeményítvén, akárcsak korábban, az átöltözés céljára használt bokrok előtt. Azonban egyetlen pillanat tört része alatt belészakadt a ki nem mondott szó, s a hadnagy újfent a kendőzött fejű, koszos félelf-kölyökre sandított, szintén nem spórolván ki tekintetéből a szigort, s haragot.
- Eredj, kérjetek valahonnan egy nadrágot! - parancsolta, mintha nem volt megelégedve szerencsétlen gyermek munkájával, s undorodván, már-már visszataszítóságként elkönyvelvén a bepiszkított ruházat, s az azt megjavítani igyekvő alak látványát, Kendry felé fordulván folytatta tovább - Azt hozzátok vissza ide, és ezt - mutatott határozottan sajátjára, amelyet magán viselt, s amelyen, Jeremy munkálkodásának hála, már szinte száradásnak is indult a burgonyaföld-mintázatokkal kirakott nyálfoltocska - pedig, mossátok ki.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Piac, és kereskedések - Page 9 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Piac, és kereskedések   Piac, és kereskedések - Page 9 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Piac, és kereskedések
Vissza az elejére 
9 / 10 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Lanuria világa :: Keleti szeglet :: Tarsis-
Ugrás: