Piac, és kereskedések

*Nem aggasztottam magam míg az egyikük bele nem vágta a kését az asztalba s közelebb nem hajolt hozzám. Rettentően büdös a szája, már orrfacsaró s kissé hátrébb dőlök mielőtt még vacsorám az asztalon kötne ki.
- Nagyon rossz helyen ülsz idegen
- Rettentően büdös a szád... ez a legrosszabb dolog ami most történt.
*Majd ragadom meg a kabátján s rántom meg lefelé mink következtében arca az asztalt érinti majd lököm el magamtól betört orrával együtt. Úgy látom a másik kettő még csak fel sem fogta mi történt, elfehéredve bámulnak rám. Gondolom erre nem számítottak, hogy egy a három ellen is ilyen merész leszek. Ökölbe szorítom a kezem majd felemelem arcom mellé. S rögvest kiosztok két pofont az előttem állónak. Majd a harmadikat azzal a lendülettel a lengőbordáinál ütöm meg. Nem voltam túl kíméletes mégis épségben hagytam s nem törtem el neki. Nem is értem mi van velem. Túl lágy lett a szívem talán az éjszaka miatt.
-Van még valaki?
*Tekintek körbe a nézőközönségen, a pultos száját tátva néz s még a pohár törölgetése is abba maradt. Biztosan valami rettentően nagy befolyású férgek voltak az iméntiek. Kezeimet leengedem majd megindulok a pult felé, a tömeg utat nyit. S a pultoshoz lépek.
- Szállás kéne egy éjszakára.. az sem érdekel ha az istálóban van csak.
* Lassan bólint egyet, majd jelzi, hogy csak az állatok között van hely főleg így bejelentés nélkül. Kifizetem a sültet, s a szállást. Megindulok az ajtó felé. Az ajtóban ott áll a lány mint egy kőszobor, végig mérem majd megszólalok.
- Talán... te is szeretnél valamit?

//Nawarean//

A szíve a torkában dobog, de meg kell vallja magának, hogy túlságosan tetszik a mutatvány. Ettől még észnél kell maradni, bár izgalmat legalább nem kell színlelnie.
A furcsa fiú hamar végez, A tömeg utat nyit neki, senki sem mutat hajlandóságot ujjat húzni vele. Mia úgy véli, bár ismerné, mivel is segíthetné ki, mert nem biztos benne, hogy jó pénzért vehető a szolgálata. Azért csak készül bepróbálkozni, de a dolog fordulatot vesz. A vándor szállást keres éjszakára. Máris meg van a kapocs.
Ahogy szólítja, a hangja ugyan nem negédes, inkább éles, de nem is olyan kemény, mintha az előbbi társaságát szólítaná meg. Ez a fiú már nagyon sokat élt...
- Talán... Attól függ, mit ér neked a szállás, és a békében elköltött koszt a kvartéj mellé. Meg, hogy  miért cserébe segítenél ki egy másik utazót néhány napig, mondjuk, míg a kísérője megérkezik...- Lassú fejmozdulattal végigmérte tetőtől talpig, majd felszegte apró állát. Résnyire húzott szemöldökkel fürkészte a hideg kék szemeket.
Függetlenül attól, Nawarean hogyan reagál, kisvártatva hozzáteszi:
- Éppen szükségem van egy ilyen markos kísérőre a szállásomhoz! Bőven jut ott, hol az enyém. Elhiheted! Lekötelezel, ha lovagiasan gardézol az éjszakai városban. A többit útközben megbeszélhetjük! Semmiképp se itt!- Jelentőségteljesen körülnézett a mohó tekinteteket az alkoholtól már rejteni se próbáló csőcseléken. - Úri közönség.. ccc...

*Kissé meglep a kérés, ennél kicsit szolidabbnak hittem a választ. Letámadt a kislány, s nem is tudom miért mintha aggódna. Koszt és kvárté, no érdekes a dolog, bár a lovak mellett is nyugodt lélekkel elalszok. S milyen negédes mikor reggel fülön nyalva ébreszt. Úgy érzem kissé elkalandoztak a gondolataim, bár teljesen ráérek elmélkedni a dolgot.
-Hmm menj csak nyugodtan tovább az utadon...
*Majd lököm magam mögé, s kisétálok az ajtón, s közben megemelem az egyik kezem jelet formálva vele, s a gyors táncába lépek. Becsukom magam mögött, senkit se látok, s egy szempillantás alatt befordultam a következő sarkon, majd egy hát erkélyén kötöttem ki. Egészen késő lehetett már mivel egy halról nyílott az erkély s odabent rég nem égett már a gyertya láng. S most várok, megvárom míg a lány kilép az ajtón s már kiszemelem magamnak a továbbjutás. A következő célpont egy magasabb épület teteje amire még sikerülhet is felkapaszkodnom ha elég erőteljesen rugaszkodok. Neki iramodok, talán három lépés s a párkány széléhez érek ahol az óriás táncával rugaszkodok el s elkapom az egyik gerendát majd felhúzom magam a ház tetejére, enyhén lejt de a mozgásomat ez nem korlátozza túlságosan. S most hogy megfelelő helyet találtam ahonnan még a lejutás sem okoz nehézségeket hisz alattam az egyik árusnak a ponyvája azon biztonságosan földet érhetek. S most várok, ez a legizgalmasabb része. Vajon szót fogad s folytatja az útját nyugodt lelkiismerettel?

Nincs annál szebb, mint mikor az ember lányát nyilvánosan visszautasítják. Sőt, még hátra is tuszakolják, úgy jó férfiasan. Bár ezt a Ruton lány inkább erőszaknak, mint férfias viselkedésnek mondaná. Már ha meg bírna szólalni meglepetésében.
Persze ki gondolná, min lepődik meg? Nem, nem azon, amin a csepet se tisztelt uriközönség. Egész más cikkázik a gondolatába szemérmetlenül. A fiú szóhasználata. Modortalanságához ugyanis túl békés maga a megfogalmazás.
"- Menj csak nyugodtan..." Beletelik egy percbe is, míg rájön, nem stimmel.
- Arcátlan koldus!- Toppant mérgesen, kicsit izgalmában túljátszva.
Befelé viszont vigyorog, ez a srác tényleg különb itt sokaknál. Okos, nagyon okos! Tényleg nyugodtan indulhat vissza az Udvarházba, ha...igaz...
Kilép az ajtón. A zavarbaejtően bámulók közül néhányan összesúgnak, de Mia nem néz hátra, csak hallja, mintha többen kijönnének utána. A lámpásokat már meggyújtották, végig alatta halad, át a kihalt piacon. Nem ismeri a várost eléggé, hogy megkerülje. A lépések több férfi léptei... Amitől azonban a szíve remegni kezd, s párszor össze-vissza ver, az a kutya az piac túloldalán. Ott ül szembe a félárnyékban, teljes tarkaságában, pont merre Mia tart. Bár tudna más utat! Közel a Főtér, az Udvarház, még a Templom is talán. De nem tud leágazást oda, vissza se fordulhat a követői miatt. Megizzadt a homloka, talán lemondhatna a szütyő tartalmáról. Jól lehet, nem elégednének meg a darnákkal... A ponyvákon túl meg talán ott bújik a sötétben a félszemű, aki napok óta követi. A kocsmabeli alakok nagyon közel értek. Mia megmarkolja a tőrét a tarisznyájában.
Blokkoló varázsigét szól, hogy időt nyerjen:
- Akarija mamnad!- Persze a hatás elmarad.
Hol van a kékszemű fiú? Riadtan toporog, de mégis indul tovább. Hiszen ezt mondta...de most merre van?

*Követem a tetőkön keresztül, a nyomában maradok majd látom az egyik sikátorban emberek várják, s miután észrevétlenül elhalad mellettük kilépnek az utcára majd elkezdik követni. Kicsit tovább pillantok, majd vörös kőrvonala az egyiküknek feltűnik s épp a lány előtt van az egyik bódé mögött bujkál, pech hogy kilátszik. Gondolom a lány után leselkedik s megvárja míg a karjaiba fut. Már a lány oda is ér, alig pár lépés választja el a kutyától, ekkor levetem magam. Az óriás táncában átszakítom a leplet amire érkezek, ezzel kissé felfogtam a sebességemet, majd sértetlenül talpra érkezem. Itt a gyors táncába lépek, majd fegyveremet elővéve hátba ütöm az egyiket, s ő orra esik. Nyúlok a másikért ki két kezet érezhet az arcán majd egy mozdulattal nyakát töröm. Kikapom a tőrömet hátam mögül, s az utolsóval is végzek. Egy hang sem hagyja el a száját átvágtam a tüdőt. S a lány csak három test szinte egyazon pillanatban történő puffanás hangjára lehet figyelmes. De ha hátra is tekint nekem már csak hűlt helyemet lelheti. Felkapaszkodok a ház domború részein ahol csak tudok. Ez egy igazi kis assasin meló. Rég élveztem már ennyire a félelmet. Majd végig rohanok négy tetőn, s a sarkon lyukadok ki. S vöröslő tekintet néz a férfi háta mögül, s halkan megszólalok.
- Fuss... rohanj ha kedves az életed... fuss...
*Majd várok látom ahogy térde remeg, s mellé nyújtom a lándzsát, úgy hogy megsértem vele bőrét majd átvágom vele a szemkotőjét ami lehullik a földre.

A lépteket mintha elvágták volna. Hátrafordulva látja, hogy így is volt. Meghűl benne a vér, Szörnyű látvány ez a három szerencsétlenül járt férfi még egy olyan harcosokkal, fej- és trófeavadászokkal terhes vidékről származó lánynak is, mint Mia.
A fiú tehát vérprofi. Kiváló választás volt! Dicséri a lány jó szemét.
Igazán akkor döbben meg, amikor a semmiből előtte terem. Be kell fognia a saját száját, kesztyűs kis kezével, hogy sikoltása ne hallatsszon messzire. Amit a fiú rejtene tán', a szemei vörös izzása ijeszti meg ennyire, olyan földöntúli tőle az egész jelenet. Apja varázslatai követelnek helyet az elméjében felsorakozva, az ő átszellemülése tolakszik elő emlékeiből... Nagyot nyel. Most már erőltetnie kell a lelki nyugalmát, hogy meg bírjon szólalni.
- Hagyd meg a szánalmas életét! De lássuk csak, mit koslat a nyomomban?! Mert minden nap felbukkan ott, ahol én. Talán meg van egy hete is...! A többieket - Veti hátra enyhe szögben keskeny állát, csak úgy a válla felett, hogy ne is kelljen többé hátranéznie-, csak most, a pénz szaga vonzotta utánam, de ez...
Végigméri a testes fickót. Poros, elnyűtt bőrcsizmák, úti ruházat, köpönyeg, kalap. Az üres szemgödrét négy szabályos vájat keresztezi, mintha kikaparták volna a szemét. Borzongás fut végig gyönge kis testén. Titkolja még s hangja élesen szól:
- Hol a fegyvered? Mit akarsz tőlem?
A fehér hajú bérgyilkosra pillant, megpróbál félelmetes szemeibe nézni. Meg kell bíznia benne, ehhez pedig szükség van rá, hogy nyíltan kezelje, amennyire lehet. Hangja továbbra is metsző, hideg szél, csak tapasztalt ember hallhatja benne az enyhe rekedtséget okozó bizonytalanságot, aminek oka, hogy nincs gyakorlata abban, hogyan is kell ezt csinálni. Egész életében mindenki őt szolgálta az apján és a császár közvetlen családján kívül. Parancsoláshoz szokott, hát most rajta:
- Szedd ki belőle!

*A lány elég parancsolgatós kezd lenni, bár ez csak álcának tűnik. Reszket a félelemtől ahányszor csak rám pillant, s a férfi fegyvere valószínű előbb veszítené el kezét mint hogy elő tudná húzni azt. Hallgatom a lány szavait, elmosolyodok rajta, az imént odabent nem tűnt ennyire bátornak. Miket ki nem hozok az emberekből, majd ismét egy vezényszó. Amire kissé elhúzom a számat, kicsit soknak vélem ezt a modort. De talán megfelelő ellensúlyozással el fogom tűrni.
- Ahogy akarod...
*Előveszem késem majd a férfi dereka tájába döföm létfontosságú szervet nem érintve, hihetetlen fájdalmat érezhet ahogy a görbe penge elkezd forogni benn s ha összerogyna megkockáztatja hogy felvágom a testét.
- Válaszolj... vagy kivéreztetlek mint egy disznót....
*Lehet ez bőven elég, nem akarok pecsétet használni ahhoz hogy kiszedjem belőle az igazat. Elvégre az drága mulatság hisz utána nagyon sokáig nem vagyok képes használni őket.

Látja ugyan az arcon átfutó árnyat, nem tűnik engesztelhetetlen ellenérzésnek, de nincs ideje végiggondolni, mit jelenthet. Keménynek kell maradnia, a félszemű az ellensége. Úgy nőtt fel, hogy apja teljesen korlátozta, elvette a jogait a szabad élethez, a szerelemhez, minden önállósági törekvéshez. Szembe kellett szálljon vele, a legnagyobb és a legveszélyesebb tudású emberrel, akit személyesen ismert. Mióta megtette, a legfontosabb dolog, hogy elvesztette a kapcsolatot a múltjával, a hazájával. Attól a pillanattól fogva, hogy Lanuriába került, kis híján éhen és szomjan veszve pusztult el egy sűrű erdőben, a megmentői el akarták adni, emberkereskedőkkel alkudoztak, majdnem megölték a nyereményéért, talán meg is erőszakolták volna... Ez a kutyás pofa meg azt képzeli, packázhat vele. Még mit nem! ...csak észre ne vegye, hogy elgyengülhet!
A bérgyilkos gyors és kíméletlen. A félszeműnek sincs ideje gondolkodni, sem másra. A penge forog a testében, Mia bőre a forróságtól nem szabadul többé. Kiszárad a szája, de szeme rezzenéstelenül néz a férfi egyetlen szemébe.
Addig nézi, míg végre megszólal. Az eddig észrevétlen kutya is megérkezik, és Nawareannak ront. A combja közepéig bír felugrálni, mintha bolha birizgálna egy sárkányt. Mia esendőn pillant a bérgyilkosra, ne bántaná, de nem szól. A tekintetét ismét a másikra emeli. Addig, míg az végül megszólal sziszegve:
- Hagyjatok! Fejvadász vagyok. Egy kereskedőnek dolgozok! Ő akart megtalálni! Elküldtem érte...hamarosan idejön...
- Mit akar tőlem?
- Neked kell tudnod! Azt mondta alku tárgya van nálad!
- Nálam? Nem inkább én...? Én vagyok alku tárgya? Ez a kereskedő a dombvidékről?
- Ő lesz az... lehetséges, hogy rád alkuszik valakivel. Volt már rá példa, hogy embereket adott-vett...Lehet, hogy meg is alkudtak, ezért nem hagyhat futni!
- Kivel alkudott? Ő is idejön?
- Nem tudom! Esküszöm, fogalmam sincs!
- Akkor most jól figyelj! Mond meg az emberednek, hogy magára húzta a végzetét. Nem kéne velem ujjat húznia. Tartsa távol magát tőlem, úgy jobban jár. Talán az életét is meghagyom, mint neked! Sose lássalak többet! De jól jegyezz meg még valamit! Ha egyik kereskedő is a közelembe jön, én megkereslek és az lesz az utolsó napod a világon! Megértetted?
A fejvadász bólogat. Arca kiolvashatatlan, talán a fájdalomtól. A lány habozik egy pillanatot.
- Vedd el a fegyvereit! És ha te is jónak látod, hadd menjen! - Néz a bérencére.

*Kissé unottan hallgatom, nem túlzottan izgat fel az esemény, majd amikor végre végeztek, a lány most már kissé vissza fogodtabban kérte a dolgot. Az utasítás elmarad majd a tőr kijut a férfi testéből. S kiveszem gatyájából a kardot majd a földre dobom. Egy kést is találtam nála amit a kard mellé vetek.
- Lehet elvérzel... de ez felettébb nem izgat. Ha sietsz talán még túléled.
*Majd ahogy oldalát fogva elrohan rápillantok a lányra. Majd vállat vonok.
- Hol a koszt és kvárté...?

A fejvadász és kutyája elinalnak.
- A Nemesi Udvarház Kis Lakosztályában. Mehetünk!
A penge és a hús hosszas és kegyetlen találkozásának susogó hangját hallja folyton. Szinte félve néz végig a fiún, aki alig lehet idősebb nála. A ruházata szokatlan, egy vándoré, rajta ugyanúgy az út pora, mint azon a másikon. Nem bántaná meg, de talán nem túl diplomatikusan szól:
- Nem fognak kinézni maguk közül, mert velem vagy. Nyugi!- Ezt magának mondaná, mert a feszültségét akarja levezetni némi beszéddel.- Mit kérsz a szolgálataidért cserébe? Máris a tiéd. Remélem, velem maradsz. Szükségem van rád!
Még nem érzi, hogy a tetőpontról nem mozdult el. A szíve össze-vissza kalapál, a vére forró, a szája kiszáradt tapló, a homloka gyöngyözik, a bőre egyre hűvösebb és a félelem a gerincében lévő üregben kúszik felfelé az agyába. Hiába minden küzdelem. A fiú életveszélyes és rettentő erős. Mindazonáltal bizonyított, megdolgozott a pénzéért, a kosztért, a kvártélyért. Mia mégse tud tovább uralkodni magán. Talán pont ezért nem, mert végre nem ellenséggel áll szemben. Pillantása elréved, kissé üvegessé válik, nem bír a fiú szemébe nézni, csak egy percet a történtek után. Sietve indulna...
Lába azonban megcsuklik, ahogy erőlteti a következő lépéseket, rögtön össze is gabalyodik. Térde megroggyan, kislányos sóhajjal hull alá.

// Ha gondolod, írhatjuk tovább a Nemesi Udvarházban. Mehetünk enni, vagy mit... Rád kell bízzam!   //

* A lány felém tartja karját, én nézem egy pár pillanatig majd átdugom kezem rajta s belekarolok, s úgy indulunk el a piac felé. Fogalmam sincs merre kéne keresni amit akar, annyira azért nem vagyok itt járatos, mint ő hiszi. Majd rá pillantok.
- Azért ne tévessz össze, egy hurcolható kis háziállattal.
* Nézek a lányra komolyan, majd ismét magam elé tekintek.
- Azért fizetsz, hogy megvédjelek míg meg nem tudod védeni magadat. Többre ne számíts mint amennyit kifizetsz.
*A cián szemek fürkészik a keresett célt miközben sétálunk körbe kőrbe a piactéren, majd szemem megakad az egyik célponton. S ha a lány még nem vette észre erőteljesen magammal húzom. Majd oda vezetem az ékszerészhez, mondjuk nehéz nem észre venni, hatalmas betűkkel van kiírva.
- Megérkeztünk, én idekint várok.

//Kedves Regélő és Nawarean//

Mindig komoly ez a fiú. Ha nem beszélt volna a kígyóval, hajlana rá, hogy ő tehet róla. De Salamon sokkal lazábbnak tűnt.
- Ó, ne haragudj! Eszembe sincs!- Mondja fennhangon, aztán halkan, de hallhatóan kuncog egy kicsit.- Háziállat...Méghogy háziállat... Látszik, hogy nem ismersz!
Lassan körbejárnak mindent, azért jólesően összekapaszkodva. Miának jólesik ez, a magányát enyhíti vele, a tréfálkozással meg egész napra feldobja a hangulatát. Persze jobban esne neki is a saját közegében, klassz volna, ha éjszaka volnának nyitva a boltok, a műhelyek, egy erdő közepén. Végre Nawarean megtalálja az ékszerész üzketet a piactéren. Elegáns, gravírozott  táblán, cikornyás felirat, visszafogott, tiszta kis üzlet. A fiú közli, hogy kint marad.
- Ha így látod jónak... bár én örülnék, ha bejönnél.  
Benyit az ajtón, de minden illem helyett visszafordul és kiszól:
- Addig gondold meg, mit szólnál egy kiránduláshoz az erdőbe. Ma éjjel. Adnék neked hangversenyt!- Azzal ismét kuncog, behúzza az ajtót maga után. Csengettyű szól az ajtó felett, biztos az imént is megcsendült, amikor befelé nyitotta az ajtót.
- Jó napot!
Üvegvitrines polcok futnak körbe, szemben pedig egy keskeny  pult. Ritkásan kihelyezett kis szépségek, olyan közepes és alacsony értékű mestermunkák a vitrinekben.
Mia ámuló szemekkel körbejár, talál néhány kedves darabot. A stílusuk visszafogottan romantikus és egytől egyig idegenek, egzotikusak az ízlésének. Nem tudja megfogalmazni, miért, de azt látja, hogy nincs benne a mannahonni ötvösmesterektől az a kis impulzív plussz. Csuda tudja micsoda. Azért van, ami elbűvöli, a köves darabok közül. Sajnálja, hogy valószínűleg ezek csak minták.

Korosodó ötvösmester szólítja meg a pult mögül. Éppen dolgozik valamin, de érkezésére félbehagyja. Mia járt már ékszerésznél, egyszer a császár ötvösmesterét is látta munka közben, az anyacsászárnő és udvarhölgyei kíséretében. De ez a férfi egészen más. A titkos műhelyét el se tudja képzelni. Alázatos közvetlensége kedvesnek hatott.
- Remélem, a jó isteneitek hoztak. Vagy csak azok vannak?- Teszi fel gyorsan a bután hangzó kérdést. Társalogni próbál, elég lenne bármi semleges téma, de ha egyszer igazából kíváncsi lett.
- Ó, igen, hogyne uram! Szépek a munkáid, amiket kiállítottál. Ugye foglalkozol mívesebb darabokkal is? Eladni szeretnék.
Megvárta, mit szól a mester, tudna-e vásárolni s eképp folytatja:
- Családi ékszereimből hoztam néhányat a lanuriai utazásom fedezetéül. Ezt még a 16. születésnapom alkalmából kaptam ajándékba.
Miközben beszélt, fekete ruháját egyetlen bordó-piros-tarka díszül fedő, laza kendő alól előhúzza a táskáját, abban a dobozkát csak kinyitja, de nem veszi ki. A kék bársony szütyő sem kerül a pultra, véletlenül sem láthat bele senki más. Kiveszi ami kell, a szütyőt pedig a karjára akasztja. A fodros ruha ujját aprólékosan hajtja vissza a sajnos kivillanó karláncra, melyen anyu gyémánt gyűrűje lóg. Fegyelmezi magát, nem mutat idegességet emiatt. Inkább felölti az udvarban szokásos szenvtelen arckifejezést. Erőltetnie kell, ez sosem ment jól.
Végre a pultra helyezi az ékszert. Körülbelül 7-8 cm átmérőjű, enyhén csepp formájú függő különlegesség. Súlyos, színarany,  aprólékos, míves növényi motívumokkal díszített foglalatban, 5 kisebb rubin kővel övezett ovális, hófehér, kristályú, centis gyémánt. Tökéletes csiszolás, szikrázik a fényben. Nagy, mégis légiesnek tetsző ékszer.
Megelőzendő a feltételezéseket, esetleges szabadkozást a túlontúl magas érték miatt, így szól:
- Ne ijedj meg! Egyelőre csak a gyémánttól válnék meg. A többitől egy másik alkalommal. Gondolom, így is gondba kerültél. Tudsz tehát segíteni, mester?
Törékeny jobbjáról lehúzza a fekete csipke kesztyűt. ~ Ez hosszú lesz. Nem hoztam könnyű helyzetbe.~ A továbbiakban csendben várakozik.

Figyeli a mester arca rezdülését a várakozáson túl. Botránkozásának hangot is ad, nem darabolná fel az ékszert. Valójában Mia tisztában van vele, hogy ez egy remekmű. Igaz, azt nem tudja, mekkora lehet a becsülete, mint mestermunkának, a minőségi anyagokon kívül itt ezen a hazájától távoli földön. A mester arcán viszont rögtön látszik, hogy értékeli a tárgyat.
Őszintén válaszol, hiszen csak így van esélye arra, hogy felmérje, mit hordoz magával pontosan.
- Igazán nem vagyok idevalósi, ezt az ékszert a távoli hazámban, Mannahonban készítették, mint minden ingóságomat. Családom nagy becsben tartotta és adta tovább. jelenleg én vagyok a Ruton vagyon utolsó örököse, aki még mozdíthatja a piacon, mint portékát, annak egyes darabjait. Van, amitől semmi kincsért, soha meg nem válnék. Még isteni sugallatra sem, azt hiszem. Amennyit nekem egy műélvező, de nem feltétlen műértő helyi ismerősöm mondott, az alapján annyit tudok, hogy az eszmei értékük felbecsülhetetlen.
Megállt, mondandóját átrágva, fürkészve tekintett a figyelő szemekbe, megpróbálván eldönteni, van-e értelme folytatnia és pontosan mennyit mondjon el:
- Ez a darab itt, egy kisebb vagyont ér. A konkrét eladási értékben, mint anyagköltségben és munkadíjban gondolkodva is, új életet kezdhetnék az árából. Elképzelhetőnek tartom ugyanis, hogy letelepszem itt Lanuriában. Ami szerint nem fogok örökös igényt tartani az Udvarház szolgálataira. Így kiadásaimat is csökkentem és átcsoportosítom a vagyonom olyan eszközökre, amik bevételi forrást jelentenek a későbbiekben.
Kicsit ismét szünetet tartott, majd halkan, de határozottan folytatta:
- Ha sikerül felbecsülnie, elfogadom az ön becslését és eladom, ha módjában áll fizetőképes vevőt hozni rá! Jól tudom, egyetlen darabban az értéke nem a köznemesség sorainak lehet kedvező és a főnemességből is néhány család engedhet meg magának efféle luxust, többen csak egyszeri alkalomban az életük során. De ha így lesz, ha sikerül egészben eladnom, én is jobban szeretném. Akkor meglátom, mivel tudom még megörvendeztetni a közönségét a későbbiekben. Amennyiben további ékszereim aukcióra bocsájtásában segít, a helyi főnemesség biztosan felül is értékelné. Ez esetben pedig jutalékot fizetnék önnek a közvetítésért belőle. Vagy előre megbeszélt, egyszeri fix juttatást, ha kiadja ezt a közvetítői munkát valaki más, megbízható referenciákkal rendelkező személynek. Azért mondom el mindezt, hogy megértse, nem áll szándékomban elkótyavetyélni az ingóságaimat. Az ékszereim között drágaköves kollekciók is vannak. Ez az egyetlen, mindegyiktől különálló függő. Nagyon öreg, 3-400 éves darab. A többi ékszerek is hasonló stílust képviselnek, csak kicsivel modernebbek.

- Ruton nagyasszony...- Javítja ki halkan, önérzetes hangsúllyal, a név már sajátja. 
- Természetesen van párja s magammal is hoztam, bár az igazat megvallva nem számítottam rá, hogy itt egészben, sőt párjára lelek érdeklődőt. Mert eszerint jól értem, ön az.
Azzal lassú, megfontolt mozdulatokkal veszi elő a szakasztott hasonmását a függőnek. Úgy tűnhet, közben mélyen elgondolkodik, mert valóban így is van. Nem ismeri még mindig az árat, melyhez így juthat. Korainak tartotta még ezt a lehetőséget kijátszani, mert meggyőződése, hogy a céljaihoz meg kell alaposan ismernie Lanuriát. Viszont azonnal is belevághat, hiszen bárhonnan is indul, az út göröngyös és lesznek mellékkikötők. Elképzelései vannak a terveihez és készen áll rá, hogy lejjebb adjon a főúri kényelemből egy időre. A hőn vágyott szabadsága nem ábrándokon alapul. Megjelent lelki szemei előtt egy visszafogottan elegáns, esetleg modernizálásra, átalakításra váró kúria, vagy egy kisebb kastély a hozzá tartozó birtokon erdővel, ahonnan bevételt szerezhet vadgazdálkodásból, halászatból, adókból persze törvényi szabályozások mellett. Kiadásainál kicsivel magasabb jövedelmét, ha okos és kitartó, félreteheti, és körülbelül kiszámítható időközönként továbbléphet.Sőt! Otthona gondjából üzleti ötletet hozott magával, mely nagy próbatétel lesz, mert ízlésén, szemén kívül alkalmanként a két kezére is szüksége lesz. Császárának ugyanúgy, mint a nemeseknek sok gondot okoztak a sorozatos halálesetek, járványok alkalmával megüresedett, amortizálódó uradalmi épületek. Mire évek, évtizedek alatt a császár új tulajdonosnak adta, már többet vitt, mint ami hasznot hozott volna, ha rendbe teszik, vagy folyamatosan karban tartják, akár valamiféle gondnokság alatt. A katonai szempontból jelentős végvárakon kívül ere nem fordítottak gondot. Valószínűleg olcsón, nagy szorgalommal értéket menthet, mert ebben az birodalomban se lehet ez másképp. Így megforgathatja vagyonát apránként s egyre többeknek adhat munkát. S még mindig ott van kedvenc érdeklődése az ásványok és drágakövek jótékony és varázslatos hatalma. A gyökereit nem hagyja el. Saját varázserejét is vissza kell szereznie. Apja mindig azt mondta: 
" Tudod Mia! Minden sikernek ára van, amit meg kell fizetnünk. Ki előtte, míg eléri, ki utána, de mindenki meg is fizeti."
Halvány arca mosolyra húzódott apró, piros ajka, szemét könny homályosította el egy hosszú pillanatra. Hová lett a szeretete? Mivé lett?
Sápadt kicsi kézfeje révetegen csúszott le a pultra helyezett csodás ékszerről. Közben mélyet sóhajtott.
- Igaza van uram! A párja mellett a helye, összetartoznak. Hálás vagyok! Isteneimre, nem is sejti, milyen hálás vagyok önnek mester! Itt az ideje, hogy elinduljak a saját utamon.
Magában pedig így folytatta:
~ Bátorság Mia! Bátorság!~

Mia ismét elmosolyodik, képzeletében a császár bálján táncolt, ahol csodás ékszerei híján, a legszerényebb kiegészítőket viselve is mindenki csodálta.  Így volt ez már 12 éves korában is, amikor a császár kért helyet a táncrendjében, mondván, hogy a palota második legszebb gyémántpárjába kíván tekinteni egy keringőn át.
- Természetesen megértem, Spak mester! 
Most a bal kezéről kezdte lehúzogatni apró mozdulatokkal a fekete csipkekesztyűt, miközben beszélt.
- Megboldogult férjem, Garen Ruton a mannahon szigetek birodalmának, a császárságnak a második legbefolyásosabb nemes ura volt a császár után. A fényességes fenség, Gijon Degal Anatorra császár maga helyezte a mágusok vezetői pozíciójából a császári kincstár élére, vagyis a birodalom gazdasági miniszteri posztjára, mint személyes tanácsadóját. Ezt a függőt még férjem édesanyja viselte haláláig az udvari összejöveteleken, bálokon s a menyegzőnkön, hol a császár személyesen adott férjhez. A Ruton ház a chimérák egyik legősibb szövetségese. Szövetségük közel egyidős e függővel, melyet egy sárkányok ellen vívott csata győzelmét ünnepelve készíttetett Garen ükapja a feleségének. Az ékszer tehát mindig is családunk birtokában volt. 
Felemelte a kezét, hogy a mester jól lássa a pecsétgyűrűt a hüvelykujján, az arany chimérával. 
- Ez szeretett férjem pecsétgyűrűje volt, jelvénye a chiméra látható rajt. Sárkányok és griffek elleni szövetségesünk.

//Kedves Regélő//

-Ó, azt még nem mondhatom és voltaképpen addig jó, míg szeretett hazám csupán velem képviselteti a diplomáciáját.- mosolyodott el egy pillanatra a gondolaton, mert szülőföldje igazán egyoldalú diplomáciájáról volt híres, ami abból állt, hogy az útjukba akadó szigeteket egyszerűen háborúval bekebelezték, csillogtatva ezért olyan jó kapcsolataikat, mint az említett chimérák s eddig csupán egyetlen faj, a sárkányok népe volt képes ellenállni, vagy meg-megállítani a hódításaikat. Pont ezért is volt szükségük az amúgy roppant veszélyes chimérák szövetségére. Jaj lenne Lanuriának, ha ide találnának Mannahon küldöttei. Talán egyedül a sárkányok tudnák megvédeni hazájukat, a többi mind elveszne. - Onoria Főpapnőhöz nem oly könnyű a bejutás, de úgy hallom, érdeklődik irányomban és amint sűrű állami teendői engedik, találkozni kíván velem. Ezt magam is kezdeményeztem. Amire ön gondol, az a mi bürokráciánkban megszokott dolog. Egy okiratot tudok mutatni, Az árvíz és más  katasztrófa sújtotta területeken kezdeményezték a vallási vezetőink, majd a császárság és a nemesség is a saját, jól felfogott érdekében az ingó és ingatlan vagyontárgyainak és örököseinek pontos összeírását. Ez okból a mi családunk is kiadott és különleges okiratokkal a hivatalos szervekkel hitelesíttetett mindenéről ezeket az okmányokat.. Az ingóságokról vannak nálam listázott okmányok, ez az, amin az ékszereim külön le is vannak rajzolva, pontos leírással. Nem adhatom ki a kezemből, de meg tudom mutatni önnek, kérve egyúttal a diszkrécióját, mivel a listán nem egyetlen ékszerem szerepel a nevem alatt.
Stólája alá nyúlva egy rejtett belső zsebből most egy tekercset húz elő s vékony, fehér ujjaival kicsavarja. Kiteszi a pultra, de el nem engedi a feltekeredő, vastag papiruszt. Azonnal szembeötlenek rajta a nagy Birodalom és a Ruton családi címeres pecsétjei. Hirtelen felkapja és melléhez szorítja.
- Ígérje meg, hogy hallgat erről! Kérem, ígérje meg! Ez túl nagy... és túl vonzó gazdagság lehet bárkinek.

Mia kellő ideig hagyja, hogy Spak mester tanulmányozza az okmányt. Azt követően elteszi a tekercset a helyére. 
Figyelmét nem kerüli el a mély tisztelettel kiejtett név. Így a legmagasabb befolyású személyeket említik. Sokat hallott Onoriáról, de minél többet, annál biztosabb volt benne, hogy csekély az ismerete a Főpapnőről és befolyásáról Lanuria szerte. Ahogy az udvarház igazgatójától hallotta, az utóbbi hónapokban a szokottnál is elfoglaltabb. Többször elszólítják az államügyek is.
- Megértem persze. Ahogy hallom, Onoria Főpapnő roppant elfoglalt mostanában. Mindazonáltal jól tudom, hogy hazámban is a legmagasabb körök elismeréséhez a császár, vagy a minisztériumok elismervénye szükséges. Mivel még kevésbé ismerem a helyi szokásokat, elmondaná, mi az pontosan, amit  kér mester? Milyen tartalmú elismervény volna az, ami a megérdemelt értéket, árat szabná a vagyonomra?

Miközben Vogon a szekerek körül sürgölődött, rossz szájak szerint sokkal inkább az anyja ruha és textil árusító sátrában, mint igazi vezetője lenne a nemes itt hagyott embereinek, addig Blasio egy régi ismerőst fedezhet fel a városi tömegben a sétája során.
-Szia Blasio uram! De régen nem láttam már önt. Régen járt apámnál. -köszönt rá egy délvidéki nemes leánya, aki szavai igazak lehetnek, ugyanis igen szemrevalóan megcseperedett.

Szervusz Izabella, még szebb vagy mint valaha. Apád hogy van? Sajnálom de elfoglalt a betakarítás, most megbízásban vagyok. Ilyen szép hölgy hogy hogy egyedül sétál itt?- Mondta Blasio és fölöttébb tettszett neki hogy ily hölggyel találkozhat.

Apám jól van, épp az embereivel vásárolni vagyok, egy darabon sétálhatnánk, addig is beszélhetünk.-Rendben. Kedvesed van már?-mondta Blasio.

-Ó, még nincs. -felelte elpirulva a nő- Nem szeretnék túl korán férjhez menni. Szerintem ha eljön az ideje, úgy is rá fogok ismerni a Nagy Őre.
*Ezzel sétált tovább a férfi mellett, miközben a fejét forgatta, hátha lát valami neki tetsző dolgot. Ekkor történt, hogy egy közeli standnál az egyik eladó elkezdett még hangosabban kiabálni, mint amivel eddig igyekezett a vásárlók figyelmét felhívni.
-Fogják meg! Tolvaj!
*Egy hat éves forma kölyök szaladt keresztül a tömegben a felnőttek lába alatt kicselezve azokat, akik esetleg még utána is próbáltak volna nyúlni, habár a legtöbben nem tekintették a saját feladatuknak.

Blasio utána eredt a fiúnak és el is kapta: Miért loptál te kölyök!-vonta kérdőre Blasio.-Ne bántson, éhezik a családom, anyámnak vittem volna.-
A kereskedő is utolérte: Vessék fogdába, de mocsok!--
Nyugodjon meg, kifizetem az árát, te fiú te meg ne lopj, kísérj apádhoz hátha tehetek valamit.-A kereskedő beleegyezett, fiú elvezette Blasiót az apjához. A lány is utánament, kezdte tisztelni Blasiot.