Nortelon - A felhők városa

*Csak bólintok egyet az öreg szavaira, meglehet kicsit elhamarkodott voltam, de hiába ha szenved valaki azon segíteni kell. Ez az amiért ebbe a rendbe léptem be. Majd az elf felé pillantok s szemeim elkerekednek, mégis mi az ördögről beszél ez itt? Talán valami fontos dolgot kínált most fel ami a választ fogja adni erre az érdekes talányra.
- Meg kell nézni... nincs kétség afelől, hogy tövében kell elfojtani ezt a kórt. S ha megtaláljuk az egyik szárat. Az talán vissza vezet az eredethez.
*Terítem fel magamra kabátomat, s lépek egyet de megtorpanok. Tekintetem az elfre vetem.
- Yurin... Yurin Akari
*Majd sietős léptekkel hagyom el a kórházat. Rá kell akadnom a nyomra ami elvezet a megalkotóhoz. Ha nincs más rejtett tartalékaimat is be kell vetnem.

*Kilépek az ispotályból, körbe tekintek. Mély levegő s lassan kifúj. Nem igazán tudom hol is kezdjem a keresést. Talán a legegyszerűbb úton kéne mennem. Bár az nem mindig a legjobb. Egy padra tekintek, s agyamba mesterem apró monológja szólal meg. Sose voltam türelmes, hiába hisz még gyermek vagyok a magam nemében. Pont ez okozott Dennek annyi gondot, de hát elvégre még fiatal vagyok s a saját fejem után rohanok. Lepihenek a padon s mély levegőt veszek ismét csak próbálom megtisztítani elmémet a felesleges gondolatoktól. Épp egy beteget hoznak az ispotály felé, s én azon nyomban felpattanok. Miért nem jutott eddig eszembe, hogy pont tőlük kérdezzem meg.
- Álljatok meg!
*Rohanok oda a két hordárhoz, majd rápillantok a hordágyban fekvőre. Igen ez is ugyanaz a betegség. Homlokához érek, tenyeremmel befedem azt majd halkan mormolok, apró kis fehér fény jelenik meg kezemben. Talán ez elég lesz ahhoz hogy valamelyest felébresszem az illetőt. Nemsokára szemei felnyílnak, megvárom míg össze szedi magát. Remeg mintha fázna, érdekes.
- Mi történt? Mit láttál mond csak? Nem kell félni jó kezekben vagy.

Vogon nem rohant ismerőse után, bármennyire is más körülmények között megtette volna valószínűleg. Legalább olyan gyerekesen hirtelen a természete, annyi a különbség, hogy ő még 112 évesen még csak tudatában sincsen ennek a gyengeségének. Viszont most nem volt annyi ereje, hogy lépést tudott volna tartani. Szép lassan ballagott a folyosón, míg végül egy ajtón kilépve maga sem tudta igazán, hogy merre is tart.
~Hova indultam? Egy új üzleti lehetőséget felderíteni? Áááá... kötve hiszem. Most van épp két rabszolgám és el kell juttatnom Telarba őket a piacra. Mindig jól jön egy új lehetőség, de amíg nem épülök fel legalább 80%-ban, addig csak azzal kell törődnöm.
Így elhatározta, hogy tesz egy kis körutat a városban, hogy az ispotály áporodott, beteg szaga után kiszellőztesse kicsit a fejét. Lehetőséget hagyva Ritaleának is, hogy ha mégis az lenne a sorsa, hogy újabb eladnivalót szerezzen, akkor legyen alkalma összefutni vele.
Az oldalkijárattól haladva a főtér felé viszont túlságosan elterelték a figyelmét az üres fecsegések. Egy házaspár vita, ahol a feleség vádlón támad szorgos férjére, hogy még az ők közös ünnepükön is csak a munkával van elfoglalva. Egy szerelmes házaspár civódása, ahol a férfi arról panaszkodik, hogy nem kapja meg a törődést, mert imádott kedvesének sokkal fontosabb minden. Állandóan takarít, főz, bérszövést vállalva még csak nem is nekik készíti az új textilt...
Sok apró felesleges mozaik a körülöttünk lévő világból, melyet holnapra jobb elfelejteni. Még ha a halál közelsége kicsit romantikusabbá is tették, furcsa mód jobban felfigyel most az ilyen csip-csup ügyekre, mégis világnézetében ez a dolgok megszokott mederben folyását jelentette. Sem kihasználható lehetőség új rabszolgára, sem alkalom bújtatott eladásra kikerülve az árusításért befizetett adót Telarban... Ezek olyan dolgok, hogy a családjában is nagyon kevés idejük van egymásra. Ha egy kereskedő haladni akar előre, akkor sokat kell magára vállalnia. Kihasználni mások mulatozásait, hogy akik ilyenkor szabadulnak el a napi mókuskerékből, azok megeredt pénztárcájából kivenni a maguk fizetségét. Korábban kelni másoknál, hogy már kinyisson az üzleted, mire más reggeli bevásárlásra indul.
~Sokan a történések székükben hátradőlő, pocakos szereplőit látják a szakmám képviselőiben, akik a nap legnagyobb részét ücsörgéssel töltik. Mert számukra természetes, hogy karavánok érkeznek messzi tájakról az ott lakók legremekebb munkáival, hogy aztán polcra kerülve eladhassák magukat. És csupán egy felesleges résztvevője az aktusnak az, ki ezen nem tud mást, csak nyerészkedni.
De miért nem próbálják ki saját maguk, hogy megtudnak-e belőle élni, ha ebben nincs semmi munka?

*Fejembe csak az az egy szó visszhangzik folyamatosan, sose hallottam még róla. Aratunia, vajon miféle lény vagy varázslat lehet ez? Legegyszerűbben a könyvtárban találok rá választ. S ha más nincs a fehérek könyvtárában kéne kutakodni utána elvégre, már majdhogynem közéjük tartozok. Ránézek az öregre aki nemrég lép ki a korház falai közül. Kérdő pillantást vetek rá.
- Aratunia... ismerős ez a szó mester?
*Az arcvonásait nézem, már amit ki tudok venni a szakáll alól. Majd mély levegőt veszek.
- A könyvtárba kell mennem. Utána kell járnom ennek a dolognak.
*Majd sarkon fordultam s a könyvtár felé vettem az irányt.
Nesztelen léptekkel surranok végig a polcok között fürkészve a könyvek tömkelegét. Majd megtorpanok, s egy könyvhöz érek. Régi bőr kötés, talán már több száz éves is lehet s eléggé megviselte az idő. Lapozom fürkészem azt a bizonyos szót amit keresek.
~Hol van már.... hol bujkálsz?

A sötét elf sétája végén visszament az ispotályba aludni. Fáradt volt. Teste ezzel is figyelmeztette, hogy energiájának szinte minden része most elmegy a gyógyulásra. De nem is volt oka tovább keresgélni az utcán. Jelenleg nem kutatott semmi után.
Ahogy lassú léptei közben elhaladt az egyik szoba előtt, látta a két gnómot, ahogy egy nővér mellett állnak, aki szorgosan cseréli le a kötést az egyik betegről. Nem csak az új, furcsa kór ájult betegei vannak, hiszen ahogy ő is, vannak itt még továbbra is sebesültek vagy más, ismert betegségben szenvedők.
Elmosolyodott a bölcsességen, amit itt látott. A gyerekek világába, ahol megfontolatlanság uralkodik léteznek pici szigetek, amik az elme otthonai. Ahogyan ők, Beebebroxok is beilleszkednek ebbe a világba, melyre az elhamarkodottság a jellemző, mégis egyben kitaszítva magukból azt, hogy az elf kultúra épségben megmaradjon és erősödhessen.
Ágyához érve lepihent, hogy új erőt merítsen a folytatáshoz.

/Most egy ideig nem tudok mindig reagot adni, így inkább nem hátráltatom a próbát. Ha szükség lesz rám, akkor szóljatok és addig is köszönöm a játékot/

* KEreső tekintetem pásztázza a könyvet, ez egy növény. Nem sok mindent tudok meg ebből bár egykét infirmációt mégis csak kaptam belőle, felpillantok a lapok közül, s szemeimet az öregre vetem. Elmosolyodok, körmömmel az asztalt kopogtatom, majd a könyvet vissza viszem a helyére. S vissza megyek a mesterhez aki még mindig hosszú szakállát simogatva figyel. Leülök vele szemben, s mély levegőt veszek.
- Elmorin mester. Tudom nem tartozik feladataid közé, hogy segíts mégis ha megkérlek rá elárulsz nekem egykét információt erről a növényről? Biztos vagyok benne hogy sokkal jobban ismered mint ahogy ez a könyv leírta.
*Majd várom az öreg válaszát, talán segítséget nyújt. Neki is érdeke, hogy megoldódjon ez a hírtelen betegség. S nekem meg az, hogy képes legyek kiállni a próbát. Bár most elég sok időt s energiát elvesztegettem. Remélem azért behozom a lemaradásomat.

*Csak bólintok egyet a mester szavaira, igaz is a betegek teljesen kimentek a fejemből. S talán most hogy utána néztem a dolognak amit végül is keresek, lehet igaza van a mesternek. A helybélieket kell megkérdeznem mégis honnan ered ez.
- Köszönöm a segítséget mester.
*Majd az ispotályba veszem az irányt s egy ápolóhoz sietek.
- Van olyan beteg aki már képes beszélni?
*A lány előszőr bambán néz, majd megérti a dolgot. Bólint egyet s int hogy kövessem. Bevisz az egyik emberhez, helyet foglalok az ágy melletti széken majd a férfihoz szólok.
-Szia, Én Yurin vagyok. kérlek mond el, mi történt? Honnan jöttél?

~ Egy igazi mágus főzi ? Hmm micsoda nyom. Ez még így sem egyszerű.
- Hol vetted a szérumot? S hogy nézett ki aki eladta neked?
*Nem akartam tovább zaklatni a beteget de kénytelen vagyok még egy kis információhoz jutni, s ha kell maradék kis erőmet is bevetem azért, hogy többet tudjak meg a keresett személyről. Megfogom a kezét majd kis fehér fény jelenik meg kezeink között.
- Kérlek mond el amit tudsz, segíts nekem, hogy megvédhessem azokat kiket még nem fertőzött meg.
*Lassanként kifutok a varázserőből, s minduntalan rá kell jönnöm, hogy mesterem nem a fellegekbe beszélt, mikor azt mondta ne legyek gyerek és ésszel használjam az erőmet. De a fene vigye el még alig vagyok ötszáz éves. Tudom ez így soknak hangzik de az én népem által számolva még csak tacskó vagyok. Ezért nehéz is lenne nem elhamarkodottan s gyermeki fejjel döntenem. De talán az idő és a tapasztalat.

*Csak bólintok egyet a férfi szavaira, sokat segített a keresésben, s lám mennyi információról maradtam megint le azért mert kapkodok. Rossz szokás de ilyen az élet, a hibáinkból tanulunk. Majd a férfira nézek, s lágyan megsimítom arcát.
- Köszönöm hatalmas segítség voltál Leo. Köszönöm szépen, s most pihenj hogy minél gyorsabban erőre kapj.
*A mesterre pillantok, kissé elbiccentett fejjel. Tudom mit fogok tenni, csapdát kell állítanom. De gondoltam ezt meg fogom osztani a mesterrel is.
- Megvárom őt, valószínűleg nem számít rá, hogy a fertőzöttek akiknek éppen kómában kéne lenniük enyit tudnak majd mondani a keresőknek. Először is álcázni fogom magam... ami a felhők földetérésekor ez a a fehér ruha nagyon feldob. Már csak ki kell várnom az órát, s most a kőgyűrűhöz kell mennem.
*Sietve szedem lépteimet, közelít az óra amikor elkapom azt a gazfickót. S már csak várnom kell, de a maszk... leleplezhet a színeivel. Mély levegőt veszek majd kezemet ráteszem s az elengedi arcomat. Gyermeki arc csillogó vörös szemek, pisze orr és vörös ajak villan a napvilágra. S várok amíg a felhők el nem kezdenek közeledni a föld felé.
~ Elkapom, s a tanács elé vezetem, ez lesz a legbőlcsebb amit tehetek. De nem kapkodhatok, nem tudok róla semmit csak hogy mágusokkal cimborál. De majd meglátjuk, s most tartalékolnom kell az erőmet.
*S leülök egy közeli fal tövében ahonnan beláthatom a gyűrű északi részét.

*A türelem végül rózsát terem s eljő az idő is, hogy a felhők a földre szállnak. Pásztázom a terepet de a tejfehér köd szinte mindent eltakar előlem. Bár észlelem ahogy a cipők kopogása egy irányba vezet. Egyre többen vannak itt s egyre türelmetlenebbek. Hangos mozgolódás mocorgás veszi kezdetét. Majd abbamarad, egy üvegcse csendül most adja el az első üveget. Nesztelen lépteimmel haladok közelebb a célponthoz, s amikor már kirajzolódik a kofa körvonala, úgy érzem cselekedni kényszerülök. De biztosra kell mennem, közelebb érek majd mikor látom ahogy átad egy üveggel a méregből, s elveszi az érte járó darnát máris akcióba lépek.
-Kato diner....
*Suttogom halkan majd a kezemet a földre rakom, s a kofa alatt hírtelen megnyílik a föld s egy kőből és földből készült ököl markol rá egész tesztére felborítva az üveget tartó kocsit. Egy falevelet eresztek el majd ismét varázslatot ejtek ki.
- Shuton dener.
*A levél mintha életre kelne, s növekedésnek indul pont akkorára, hogy egy szájat be tudjon takarni. De még mielőtt csak feleszmélhetne a meglepetés erejéből, máris újabb szavakat mondok ki.
-Shiro!
*Egy széllökettel irányítom a levelet, mi egyenesen a kofa száját célozza meg, s ha a levél célba talál némaságra kárhoztatja a férfit. Lépteim épp oly sietősek ahogy megindultam, nem vesztegethetem az időt, bár mágiát nem érzek. Csak a mesterét, de én magam is elég ügyesen rejtem el varázserőmet más mágusok elől. De a varázsigék nélkül én magam is meg lennék lőve.

*Érzem a fájdalmat a nyakamban, csak pár másodpercig tartott majd előre dőltem mint egy zsák. Ostoba dolog volt levenni a maszkot, pont ezek miatt hordom. Évek óta viselem s itatom át mágiával, s kentem rá a legerősebb védelmező rúnákat. De valamit valamiért, míg rajtam van addig gyengít is. Mellette nem tudom használni olyan mértékben az erőmet amennyire szeretném, s a rajtaütéskor ez csak hátrány lett volna. Majd hangokat hallok, biztosra veszem hogy a városi őrség lehet az. Igen csak bölcs döntés lett volna ha a segítségüket kérem, de kifutottam volna az időből. S volt elég ember akitől megkérdezhették hova is kell jönni, erről már gondoskodtam dél tájékán. Érzem kimerültek a tartalékaim s el vagyok gyengülve. Sok mágiát emésztettem ma el, s oly elhamarkodottan. Den mester megmondta egyszer ebbe fogok belehalni, de legalább majd mellé kerülök s a túlvilágból szolgálhatom majd a fényt, ahogy azt ő is teszi.

*Elfogadom a felém nyújtott segítő jobbot. Testem még remeg kissé a varázslat hatása miatt, felelőtlenül jártam el de minden jó ha a vége jó. S lassan felkelek a földről s az öregre pillantok, majd elmosolyodok.
- Megtettem mindent ami tőlem telt... Úgy érzem büszke lehetek ha elhamarkodott is voltam.
*Majd követtem a mestert amerre csak ment, kissé bicegve s lassú léptekkel. Bár ő maga sem siette el a dolgot.

*Elfogadja a kezet, mi végig kíséri az úton a szállás felé, örülök, hogy segít nekem az öreg.
- Örülök, hogy ilyen jó erőben lévő megfigyelőt kaptam.
* Mosolyodok rá az apóra, majd miután a szálláshoz érkeztünk szinte azonnal bevetődtem az ágyba, s egészen reggelig aludtam, mit egy kakas szava jelzett. Készülődésre nem volt ok hisz úgy ahogy voltam még este úgy is keltem fel. Hajamat kissé megborzolom, majd sietek a rend kapujához, átlépek rajta majd meghajolok, s várom, hogy behívjanak s ítéletet mondjanak a teljesítményem felett. Ahogy szólítanak már szedem is a lábam befelé s megállok a vének tanácsa előtt enyhén meghajlok a tiszteletemet kimutatva s csendesen várok.

*Elmosolyodok a kérdésre, nem is igazán számítottam arra, hogy az én véleményemet is ki fogják kérni. De nagy levegőt veszek s nekikezdek a mondandómnak.
- Meglehetősen bonyolultra sikeredett ez a küldetés, ami többek között a saját kapkodásomnak tudhatok be, alaposnak sem mondtam volna magam, hisz elhamarkodottan döntöttem nem egy esetben. S habár elkapkodtam a dolgot, a vége mégis jól sikerült, hisz a kórt terjesztőket elkaptuk, hála a norteloni rendőrségnek. Úgy vélem megtettem ami telt az erőmből, bár még fiatal vagyok s hamari igyekszek tanulni a hibáimból s még hatékonyabb lenni. Ezen mit sem fog változtatni a mesterek döntése velem kapcsolatban.
* Majd enyhén előre dőlve, némaságba burkolózva jelzem, hogy befejeztem a mondandómat s most már a mesterekre bízom a továbbiakat.

*Hallgatom a nagymesterek ítéletét. Arcom nem szomorodik el az ítélet hallatán. Talán igazuk van még korai lenne belépnem a rendbe. Magam vagyok már, s magamnak is kell kijárnom egy ösvényt, aminek a végén úgyis a sorsom vár. Elmosolyodok az ősz szakállas mestereken.
- Köszönöm, hogy ilyen őszinték voltatok. Belátom elhamarkodottan cselekszek s még meg gondolatlanul.  ígérem keményen fogok edzeni, s ha majd megtaláltam a béke ösvényét még visszatérek. Viszlát mesterek.
*Majd meghajoltam s elhagytam a fehér falakat, s újra az utcán találtam magamat. Kifelé menet leelenőriztem minden holmim s hibátlannak találtatott. Mindenem megvan nincs félnivalóm. Hát indulok az úton amit majd a szerencse istennője hajít elém.


//Köszönöm a játékot//

/Nortelon és a titokzatos látogatók/

Az ifjú tünde már jó pár hónapja nem járt a felhők városában.
Ez nem egy túl nagy bejelentés önmagában, hiszen nem olyan túl gyakori látogató erre felé. Ő az egyetlen fajában, aki varázs képesség nélkül született, és erről szentül meg van győződve. Így nem csoda, hogy a mágiát ismerők eme kedvelt tanuló helyét nem ritkán évekig nem keresi fel.
Ám most nem véletlenül tévedt erre. A legutóbbi ide látogatásakor halálos sebbel a testén kapaszkodott fel a szűk sziklapárkányon. Szívesen találkozna újra azzal a fehér varázslónővel, aki annak idején megmentette életét.
Yurin, a fehér elf, aki mágus rendbe jelentkezés előtti utolsó tette volt, hogy visszafordította nála a vérmérgezést talán még itt van, hogy elmélyítse tudását. Szaurusszal a háta mögött lépkedett, aki szokatlanul ideges volt, amióta a rossz állapotban lévő szerpentinen újra fel kellett baktatnia. A kőgyűrűkön át beözönlött még így is a városba a felhők java; furcsa, ritkás levegővel töltve el az utcákat. Ezek a védművek szemtanúi voltak két illegális kufár, egy mágus-jelölt és az őrség harcának.
Most is e mellett sétálgat gondolataiba mélyedve a karaván védők egykori névtelen hőse. Hegyes füle meg-megmozdul, ahogy a kihalt utcákon egy-egy távoli zaj hallatszik. Jórészt csak érdektelen szóváltások, mik nem keltik fel hosszabb ideig az érdeklődését.

Mélyen teleszívtam a tüdőm, Nortelon friss élettel teli levegőjével, miután több mint tíz év távlatából visszatértem. A hosszú kanyargós szerpentin mit sem változott, még mindig veszélyes, és köves poros talajával nem kíméli a bokát. Jóleső melegség töltött el az ismerős házak, utcák kavalkádjában, a mélybe csüngő borostyán kötegek a zöld mohával borított háztetők láttán. Talán még akad ismerős a városőrök között, akiknek mint látom még mindig akad dolga bőven. Egy kőhajításnyira tőlem egy elf baktat egykedvűen, mögötte nyilván a hátasa lépdel. Lenyűgöz a természethez, fűződő viszonyuk.
Gondolom miközben elhaladok néhány városőr mellett akik valami lézengőt követnek. Hm..elég rutintalanul teszik, ha amaz kicsit is figyelne, simán kiszúrná, hogy figyelik minden mozdulatát.
Talán akad valami munka számomra is, mert a darnáim már igencsak fogyóban. Ha más nincs, jelentkezek megint a városőrségbe, így legalább lesz állandó bevételem, és talán egy szemrevaló asszonykát is sikerül elszédíteni.
Gondolataim közben mosollyal és kis örömmel a szívemben sétálok egyre beljebb a városba, és lassan utolérem az elfet akit néhány szemrevaló fiatal lány néz meg magának az út széléről. Ez az én formám! Mellette nem igen osztanak nekem lapot ha női szívekről van szó!

/Nortelon és a titokzatos látogatók/

Vogon csendben bandukolt az utcákon. Az őrök jelenléte nem volt zavaró, lelke tiszta, mint a patyolat. És ha ő is követni kezdte volna a gyanús személyt, ha eddig nem jött rá és nem csak tudatosan csalta maga után az „észrevétlen” követőit, akkor tuti kiszúrta volna, hogy már mindenki őt figyeli.
Így inkább egy park felé vette az irányt. Azon morfondírozott, hogy vajon szoktak-e itt árulni? És ha csak egy olyan területről van esetleg szó, ahol érdeklődés hiánya miatt nem adnak-vesznek minden nap a kereskedők, akkor nem lenne-e érdemes új árucikk különleges eladó helyévé nyilvánítania a városi tanácsnak, hogy ezzel fellendüljön az élet ebben a gyönyörű városrészben. Igazán nem akart tanácsot adni ez ügyben, amíg a bölcs város atyák megoldják, addig semmi képen, de véleménye szerint olyan árut kellene egy ilyen elképzeléshez választani, amit csak nagyon kevés helyen árulnak az országban, így kuriózum számba megy. Rengeteg ilyet tudna kapásból mondani. Kagylóhéjat alig találni nem tengerparti vásárokon. De a bambusz is alig-alig látott vendég az északi árusoknál, szinte kizárólag csak délen jellemző. Pedig igen sok dologra kiválóan alkalmas. De mondjuk... csak egyetlen rabszolgapiac létesült még. Ha már így belegondolt...
No de egy furcsa hang szakította meg az épp érdekessé váló eszmefuttatását. Nem is olyan kihalt ez a rész.
-Hogy az összes orkot vinné a rothadás Dremer markába! Mi a franc vesszejéért kell ilyenekkel szenvedni? -ahogy oda pillantott a szokatlanul ízletes szavakra, egy ork-surranó keveréknek tűnő alakot pillantott meg a várost védő kőgyűrűn ügyködni.
Bár nem látta tisztán, mivel foglalatoskodik, de egyik felmenője sem arról lehet híres, hogy hatalmas varázsló.
~Mit keres egy ilyen a varázs védelem építményénél? Számára valószínűleg jelentéktelen, azt sem értheti, pontosan hogyan is tevődik össze egésszé.
És miért kíván ilyeneket félig fajának? A hátamon is feláll a szőr, ha egy percre is komolyan bele kéne gondolnom, hogy az összes ork meghalna.
*Aggódása nem azon nosztalgikus érzésből táplálkozik, hogy apja holttestét annak idején, mikor még harminc éves kisgyerek volt a fehér ork hegyi kísérői hozták haza. Sokkal inkább féltette azokat a bölcs törzsfőnököket és népüket, melyek hajlandóak olcsón elcserélni foglyaikat nehezen beszerezhető árukra.
A káromkodás viszont vonzotta borzalmas jelentésében is a rabszolgakereskedőt. Felvetette annak halvány lehetőségét, hogy valaki olyannal ismerkedik meg, aki kapcsolatban áll az egyik törzs vezetőjével. És befolyásolni tudja annyira, hogy egy új fajta kereskedelmi lehetőség iránt fogékonnyá tegye.
A legbiztosabb módja annak, hogy egy új törzs elfogadja Vogont kereskedelmi partnernek, még mielőtt lefejeznék, az, ha egy alkalmas megbízottat küld tárgyalni. És ő csak akkor lép színre, ha már hajlik az egyezségre a vezetőjük.