Avlanion - A vízesések városa

Hiába, nem mindenki érdemli meg még a tanácsban sem, hogy férfinak nevezzék. Komolyan mondom, ezeket a nagy darab, lomhán mozgó embereket elnézve kezdem leginkább elhinni, hogy miért is kezdték el a nimfák elzárni magukat a férfiaktól. Ilyenekkel én sem szívesen vagyok egy teremben, ha érezhető lenne a félelem, ami a szívükben van, biztos vagyok benne, hogy ez az egész tanács helyiség úgy bűzlene, hogy itt megmaradni nem lehetne. Hiába, a politika ilyen, mindenki azt nézi, neki mi a jó és az emberek sokszor hajlamosak arról is elfeledkezni, hogy hosszabb távra kellene tervezniük, nem pedig egy nappal előbbre jó esetben is. Most nekik tényleg az lenne a legkönnyebb, ha egyszerűen nem avatkoznának a dolgokba, nem hiába intéztem feléjük a kérdéseimet. Azzal, hogy most itt ülnek, kapnak egy kis nyugalmat, de nagyon megnézném a képüket és az elszántságukat, ha veszélyben forogna a saját életük és vagyonuk. Most nem fogják fel a veszélyt, és ez olyan dolog, amit a legszívesebben az orruk alá dörgölnék. Igen, megfogadtam magamnak, hogy nyugton maradok és diplomatikusan fogok viselkedni, de ilyenek mellett nagyon nem könnyű nem kiesni a követ szerepéből és megtartani magamnak minden egyes csípős beszólásomat, főleg akkor, ha újabb felesleges vitába akarnak bocsátkozni egy olyan témában, amelyet már vagy fél órája illett volna megtárgyalniuk. Elég nehezen tudom megállni, hogy ne rázza meg a remegés az egész testemet, természetesen nem a hideg, hanem a düh miatt. De végül nem teszem, helyette próbálok a mondandójukra és Morsesre összpontosítani, időnként bevonva harmadiknak Aventhist is, így elterelve a figyelmet a mérgemről. Azért azt nem mondom, hogy sikerült száz százalékig, de az biztos, hogy mire a törpe kifejtette a véleményét, már képes voltam nem olyan arcot vágni, mint aki citromba harapott, ráadásul még egy mosolyt is megeresztettem felé. Hiába, ő az első ma, aki nem ködösít, nem fogalmaz kétértelműen és azt is mondja, amire gondol. Kicsi a bors, de erős és szemmel láthatóan emberségesebb is, mint sokan mások a közelben, akik pedig tényleg a szóban forgó fajhoz tartoznak. Mondjuk a második helyen még mindig erős holtverseny van, eddig Morses, az elf és az elnök vetélkedik a címért, a többiekről pedig már régen lemondtam. Oké, nem mindenki menthetetlen, de nekem jelenleg nincs több órám arra, hogy megpróbáljam meggyőzni a jelen lévők közül a felém hajlókat, így is alig tudok megállítani egy megkönnyebbült sóhajt, mikor az elnök hajlandó végre újabb szavazást elindítani az ügyben. Ezúttal már mintha többen is kezdenének bizalmasan egymásra nézni és kezeket emelni, köztük pár olyan alak, akiből eddig nem néztem volna ki azt sem, hogy a hangján kívül akár az ujját is fel tudja emelni. Úgy tűnik az hatásos kezdő lökés, hogy saját maga miatt is aggódnia kell.
- Ohm, azt mondtad, a sereg egy része gyakorlatozik. Milyen messze? - néztem rá Morsesre, miközben páran megpróbálták összeszámolni, most hány szavazat is érkezett. Amennyien vannak, nem hiszem, hogy nagyon sokat tévedhetnek, nekem pedig fontosabb, hogy kiderüljön, mennyi idő is kell a távol lévő katonák értesítésére. Ha szerencsém van, akkor nekem pár perc és megkapok egy engedélyt is rá, hogy megtegyem ezt. Ha meg nem, akkor egyszerűen megpróbálom a futárt helyre küldeni, fogadok, hogy nagyjából 100 méteres pontossággal el is tudnám találni a célt, ha nincs messzebb sokkal, mint Olassie. Tekintve, hogy vissza is kéne jutnunk és még nincs este közel sem, nem ártana, ha az emergiám olyan szinten maradna, amely senkit nem veszélyeztet.