Avlanion - A vízesések városa

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-02, 9:02 pm

2. küldetés- Vadászat (Gyllel)
~Életemben nem kerestem embert még ilyen sokáig.
*Gondoltam magamban, miközben Alvanion közelében jártam. Nem egyszer kerültem ide, de a vízeséseket sohasem tudtam elég alaposabban szemügyre venni, ezért hát, úgy döntöttem, keresésem feladása képen, megkoronázva sikertelenségemet, megragadom ezt a pillanatot és megtekintek legalább egyet.
Egy idő óta már kerestem Gyl-t, de az elmúlt két és fél hónapban amikor nem láttam, rájöttem egy két dologra, és elindultam megkeresni... Bár volt egy két eltérítés célom felől...*
~Telar....
*Gondoltam magamban, majd megráztam fejemet, kirázva belőle azt az emléket amelyet az az éjszaka eredményezett. Az egyik nagyobb vízesés felé vettem az irányt. Kicsit búskomor arccal haladtam, majd egy igen nagyot tüsszentettem.*
- Több se kellett... megfázás... így semmit sem érzek...
*Mormoltam az orrom alá, majd megérkezve a vízeséshez csak annyit észleltem elsőre, hogy sokan vannak, Lanúria népességének színe java. Kicsit közelebb mentem a vízeséshez, s úgy csodáltam azt ahogy a nagy tömegű víz alázúdul a habokba. Műr éreztem is az újabb ingert, s felkészültem is az újabb tüsszentésre, melynek lendülete kapaszkodó után kényszerített. Meg is támaszkodtam a közelemben álló kezében.*
- Elnézést....
*Mondtam miközben, immáron kezemben lévő kendőmmel, megtöröltem orromat. Már éppen köszönetet akartam mondani amikor felnéztem. Bennem akadt a szó. Ismerős köpeny, ismerős kard, ismerős ruha. Végig néztem s arcára feltekintve már végig futott rajtam a bizsergés.*
- G-Gyl...
*Nem hittem a szememnek, pedig ajkai, barna szemei, arcának vonása sem változott, s csak haja lett hosszabb.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-02, 9:36 pm

2. küldetés - Vadászat ( Mitsivel)

* A vízesés és a rajta átfolyó víz mennyisége nagyszerű látványt nyújt. Nem is tűnik fel számomra, mennyire repül az idő, miközben ezt figyelem.
Közben gondolatom néha az elmúlt bő két hónap eseményeire és annak következményeire terelődik. *
~ Miért kellene titokban tartanom? Miért ne tudhatná meg mindenki, milyen feladattal bízott meg Onoria?
Csak azért, mert ő így gondolja? … Talán tényleg az ország érdeke, hogy senki se tudjon róla. … Nem a legmegnyugtatóbb, ha mindenki megtudja, hogyan intézi ügyeit a remény templomának főpapnője.
Te is ezt tetted, apám? Miért titkoltad el előlem életed igazi részét? Ezt a sorsot szántad nekem is? Ezért tanítottál annyi éven át? Tudtad, hogy engem is utolér a múltad? …
Mit titkoltál még el? …
* Viharos gondolataim, között élelmem is kezdi az utolsókat rúgni.
Az utolsó falatot is a számba veszem, mielőtt egy tüsszentés ijeszt meg, majd egy kisebb kéz kapaszkodik belém, aminek eredményeként sikerül félre nyelnem a utolsó falatomat. Mikor sikerül kicsit visszanyerni egyensúlyom, bő köhögésbe kezdek, a félrenyelt falat miatt.
Végül csak sikerül megoldanom a problémát és utána már csak párszor köhögök kicsit, mire megszólítanak.*
- G-Gyl...
~ Ismerős hang … Csak nem … ??
* Tekintetemet a hang forrása felé irányítom. *
- Mitsi ????
* Várok még néhány pillanatot, hogy biztosra vehessem, nem csak összetévesztettem valaki mással. Ha engedi, ezek után egy csókkal üdvözlöm az elfet.*
- Hogy, hogy itt?
* Némi köhögést követően folytatom.*
- Mióta vagy a városban? Sikerül beszereznek a növényeidet?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-02, 10:02 pm

2. küldetés Gyllel

- Mitsi ????
*Hallom meg hangját, majd ajkainak puha érintését.*
~Ezek sem változtak.
*Gondoltam magamban, majd Gyl következő kérdésén elmosolyodom.*
- Még be sem mentem a városba... Épp mosta adtam fel a keresést, mikor idejöttem..
*Mondtam neki, miközben figyeltem arcát mit változott. Újabb sebesülései nem voltak, s csak reménykedni tudtam, hogy testének más más pontjait sem tarkítja karcolásnál nagyobb heg.*
- Ennyi idő után persze, hogy sikerült....
* Mondtam mosolyogva, majd egy pillanatra komolyság került arcomra. Eszembe jutott miért is kerestem Gylt.*
~ Még nem mondhatom el... Kiakadna... még most nem...
* Gondoltam majd ismét mosolyogva átöleltem.*
- Régen láttalak. Már... hiányoztál.
*Szaglásom, lehet hogy abban a pillanatban nem volt jó, de hallásom kitűnő volt, így fáratthatatlan szívverését igen jól halhattam, s dallamként csengett fülemben ritmusa.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-02, 11:08 pm

2. küldetés - Vadászat ( Mitsivel)

- Még be sem mentem a városba... Épp mosta adtam fel a keresést, mikor idejöttem.. Ennyi idő után persze, hogy sikerült....
~ Igaz is, miért ne tehetett volna ennyi idő alatt szert a növényekre??
* Gondolom mosolyogva, mert hát be kell vallani nem volt ép a legértelmesebb kérdés. *
- Régen láttalak. Már... hiányoztál.
* Jóleső érzés kerít hatalmába. Mindig jól esik ha a másik nem képviselőjének ennyire hiányzott az ember. Ezért le se tagadhatom, hogy kimondottan örülök annak, hogy így vélekedik rólam. *
- Annyira nem is régen, mint a múltkori előtt.
* Válaszolom egy mosoly keretében, közben pedig kicsit erősebben ölelem magamhoz a kék hajú elf szépséget, de ismét rám jön egy kis köhögés, mikor sikerül ismét megnyugtatni torkomat folytatom. *
- Ha így folytatjuk, akkor legközelebb csak pár nap lesz.
* Folytatom mosolyogva az okfejtésemet, de ennek ellenére nem feledkezek meg korábbi válaszából felmerülő kérdésemről.
Megvárom, mit reagál elég idétlen levezetésemre, mielőtt felteszem a kérdésemet, amire talán nem fogok választ kapni.*
- Megtudhatom, mit kerestél ennyire? Azt ne mond, hogy a sárkány nyomába eredtél.
* Utolsó mondatomkor, már arcát figyelem, hogy ha véletlen meg akarna téveszteni, ne legyen túl könnyű dolga. Közben némi aggodalom jeleit veheti észre arcomon.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-03, 12:08 am

// VAdászat- (Gyllel)

* Az erősebb ölelés igen jól esett. Rég volt már, hogy karjaiban lehettem, de igazat kellett adnom mondatának, a múltkorihoz képest ez nem volt annyira régi viszont látás.*
-Vagy még annyi sem..
*Mondtam halkan majd akaratlanul is eszembe jutottak azok az okok amikért elindultam Gylt megkeresni.*
- Megtudhatom, mit kerestél ennyire? Azt ne mond, hogy a sárkány nyomába eredtél.
*Mondta Gyl miközben kicsit eltávolodva tőle egymás szemeibe mélyedtünk.*
- Nem, nem a sárkány nyomában vagyok. Téged kerestelek... de megtaláltalak úgy-hogy hagyjuk is.
*Teljesen elengedtem Gyl-t majd megfogtam kezét.*
- Nincs kedved sétálni egyet az erdőben? Mesélhetnél mi történt veled.
*Mosolyogtam szélesen, miközben én már meg is tettem az első lépést az erdőbe.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-03, 1:16 am

2. küldetés - Vadászat ( Mitsivel)

- Nem, nem a sárkány nyomában vagyok. Téged kerestelek... de megtaláltalak úgy-hogy hagyjuk is.
* Szavai eleinte megnyugvást hoznak aggódó tekintetemre, viszont a tény, hogy engem keresett újabb kérdéseket vetnek fel bennem, de látszik rajta, nem szeretné feszegetni a témát, ezért későbbre hagyom. Ez azonban nem gátolja meg saját gondolataimat.*
~ Miért kereshetett engem? Ráadásul, ha jól rémlik, akkor meg is mondtam neki, hogy ide fogok jönni. Igaz, azóta eltelt némi idő, de akkor is, miért indult volna a keresésemre?
- Nincs kedved sétálni egyet az erdőben? Mesélhetnél mi történt veled.
- Jó ötlet! Mit szólnál, ha közben egy finom vacsora alapanyagát is elejtenénk?
* Válaszolom, miközben visszamosolygok Mitsukora. Közben én is követem.*
~ Mit mondjak el neki? Mit mondhatok el neki? Csak nem mondhatom, hogy bérgyilkos lett belőlem … Hiszen lényegében erről szólt a feladatom, amit elvállaltam.
* Néhány pillanatnyi gondolkodás után, ami alatt mellé érek, neki is látok mondókámnak.*
- Képzeld, megtudtam, hogy apám is ismerte személyesen a főpapnőt! Képzelheted, mennyire meglepődtem, mikor ez kiderült. … Talán ezért hivatott engem.
* Megvárom Mitsuko mit reagál erre a gondolatomra, ha reagál valamit egyáltalán. Utána folytatom.*
- Végül, az egyik fontos üzenetét kellett elvinnem egy félreeső kis településre, majd a választ vissza. Valószínű ezért nem találtál rám korábban.
* A város kapuja idő közben egyre közelebb kerül, de még előtte én is kíváncsiskodni akarok kicsit. Talán elárul némi információt, amiből már sikerülhet kitalálnom, miért is indult a keresésemre. Még úgy is, hogy a megérzésem azt súgja, jobb lenne nem tudni.*
- És veled mi minden történt? Biztos érdekesebb, mint ami velem.
* Kérdezem mosolyogva, miközben még mindig egymás kezét fogjuk.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-03, 8:30 pm

/Dropie Dan/

- Fenséges! Szerinted is?- hallatszott az asztal túl feléről. - Kérsz belőle?- nyújtotta felém. Én elfogadtam a kínált cipót és törtem belőle egy kicsit. Egyszer csak nagy zsivajgás hallatszott a fogadó egyik részéből. Dropiére néztem aki kisebb fejmozdulatokkal akart nekem jelezni valamit. Arra fordultam amerről a zajt hallottam. A szemem nagyra tágult és belőlem is feltört a nevetés. A férfi aki már kétszer megtisztelte asztalunkat most a pult mellett állt és értetlen fejjel nézte lecsúszott nadrágját és elszabadult hatalmas hasát. Az egész fogadó zengett a nevetéstől. A férfi az alkohol és gondolom saját természete által feldühödve felrántotta nadrágját vissza csatolta övét és kiviharzott a fogadóból. Pedig már elég sokat ihatott, nem tudtam elképzelni sem hogy honnan jött neki a hirtelen energia. Sima embernek tűnt.. vagy talán valami különös faj lehetett? Elgondolkoztam rajta miközben a poharamban levő vizet bámultam. Még sok tanulni valóm volt... sokat kell majd tanulnom a többi különleges fajról ami létezik. Itt a fogadóban is csak párat tudtam azonosítani. Elgondolkodásomból az ébresztett fel hogy észre vettem, hogy Dropie már végzett az evéssel. Ilyen gyorsan elpusztította szerencsétlen kacsát? Egy ekkora ember?!
- Látom éhes voltál. Kéred az enyémet is?- kínáltam fel a még tányéromon levő fél combot. Eredetileg ketté szedtem és csak az egyik részből ettem.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-04, 7:46 pm

//mese - Olassie alkonya//

A szavaim nyilván jókora közfelháborodást válthattak ki, mivel a nemesek többsége már a mondandóm elején sem rejtette el, mennyire felháborítja az a sok dolog, ami itt történt, nem hiszem, hogy pont nekik esne nehezükre akkor tovább hergelni magukat azért, ami Filionellel történt. De látszott rajtuk, hogy nagyon nem tetszik nekik a dolog, kár, hogy egyenlőre azt nem sikerült kiszúrnom, hogy miért is. Ilyenkor nagyon kár, hogy az agy csak az érzelmeket képes az arcra kivetíteni, a mögöttük lévő gondolatokat nem. Pedig nagyon jó lenne itt belelátni néhány mélyen tisztelt tanács tag fejébe, hiszen ezek fognak dönteni és egyik oldalról nagyon is érdekelne, mit tartanak fontosnak, hiszen így meg tudom válogatni a szavaimat és ha szerencsém van, mindenkit fel tudnék annyira hergelni, hogy bele menjen a segítség nyújtási kérés teljesítésébe. Enélkül viszont nem olyan sok az esélyem, hogy elsőre meg tudom győzni őket, de azért egy próbát megért. Az biztos, hogy egyesek már most sem tiltakoztak, ugyanis az elf arcán láttam a nem túl jól leplezett aggódást, amíg a törpe olyan elszánt volt, hogy az volt az érzéseim, ő mindjárt önként jelentkezik a harcra. Talán lehet, hogy a végén még megkedvelem ezeket az apró teremtményeket, hiszen nagyon bátrak, annak ellenére is, hogy egészen biztosan kisebbek, mint én és jóval gyengébbek is. De legalább tudják, mik a korlátaik és azok között örömmel maradnak meg maguknak. Ellenben a többiek itt nagyrészt komolyan azt hiszik mindenhatóak, amitől máskor komolyan kezdene a gyomrom kavarogni, erre viszont jelenleg nagyon nincs időm. A fenébe, pedig milyen jó lenne, ha pár embert itt, akik már most úgy néznek rám, mintha valami becsomagolt ajándék lennék a számukra, egyszerűen képen törölhetnék. Megtenném ezer örömmel, elhihetik, csak éppen akkor biztos, hogy engem megnyúz Ritalea. A rébuszai miatt már így is komoly bajban vagyok, nem kell még az is, hogy utána elkezdje nekem mondogatni, mi mindent rontottam el ebben a helyzetben. Bár, szerintem azt is olyan talányosan lenne csak képes tálalni, hogy eltelik pár évszázad mire nekem azt mindet sikerül kibogarászni. Nem mondom, szép kilátások, majd ha egyszer már tényleg nagyon fogom magam unni, teszek róla, hogy legyen szórakozásom és kérdezek tőle valami érdekeset. Lefogadom, hogy ezer örömmel adja a kiismerhetetlen válaszait mindenkinek, akarva-akaratlanul is. De szép dolog...
Mindegy, a saját válaszomat elmondtam és érzékeltem közben, hogy jó páran már most mintha eldöntötték volna, hogy eszük ágában sem lesz segíteni nekem. Nem tudom honnan jött ez az érzés, de pontosan láttam, hogy egy férfi már korábban gyilkos pillantásokat meresztett rám, amikor "merészeltem" több figyelmet szentelni Morses Kalatonnak, mint neki. Ez van drága, sem szép nem vagy, sem segítőkész, akkor mit vársz, édességet? Mindegy, Avethis megjelenése sem dobott sokat az esélyeken, így lassan én ezt feladom és hagyom a fenébe, hogy bevágódjak neki. Inkább kezdjünk azokkal, akik puhíthatóan is. Az elf már nyilván rájött, hogy nem viccelek, ráadásul a szemem sarkából látom, hogy nagyon is olyan szemeket mereszt rám, mint aki felismert. O, a fene, fogadni mernék, hogy ő sem volt messze, mikor pár évtizeddel korábban én is esélyt kaptam, hogy megismerjem a tündék tanítási stílusát és tudását. Hát, mit mondhatnék, egyik sem lett azóta sem a kedvencem. Meg maga Thalion sem, de őt legalább nem túl gyakran látom, hála a jó égnek. Mindegy, azért magamnak is megengedhettem egy nem túl feltűnő és eléggé villogó pillantást, amiből, ha egy kis esze van, leszűrheti, hogy itt vér fog folyni, ha meg mer szólítani a nevemen. Minimum, rosszabb esetben úgy megátkozom, hogy azt egy jó pár évtizedig szenvedheti. Milyen kedves ugye? Na, tőlem jobbat remélem, hogy senki nem várt, mert jó kis csalódásban lesz még része. Közben azért nem mindenkivel voltam ilyen nyers, észre vettem, hogy Aventhist is komolyabban kezdik ezek a kegyetlen tanácstagok kikezdeni, mire egy látszólagos kézmozdulattal jeleztem neki, hogy segítek, ha kell. Megérinteni nem tudtam volna, helyette tettem úgy, mintha a kezén simítanék végig, majd ismét Morses felé fordultam, aki azonnal a stratégiai kérdésekre tért rá. Hát, látszik, hogy ő a harcos és nem az irodakukac, az az érzésem, hogy mindegy mi lesz itt a Tanács döntése, a végső ítélet előtt még az ő szavát is ki fogják kérni, vagyis csak meg kell győzni. Nem lesz nehéz, nagy tapasztalatom van hatalmaskodó férfiak kezelésében, és az szép nagy piros pont szokott a szemükben lenni, ha nem hunyászkodom meg. Ennyi, egyenes viselkedés, semmi gyengeség, maximum az aggódás és nem mondom ki a nevem. Remélem sikerül, nem szívesen mészároltatnám le azért a tündéket, mert Ritalea megtiltotta, hogy saját kezűleg bele avatkozzak a dolgokban.
- A vár már valóban jó pár órája vészesen közel lebeg Olassie falaihoz. Az biztos, hogy nem csak ők támadnak, a haderő fele az erdőt figyeli, a hegyek között szürke orkok seregei törnek ki. - tettem hozzá, miközben átgondoltam, hogy ezek vajon sikeresen elérték-e már a városfalakat, vagy feltartóztatták őket mások. Remélem igen, nem lenne túl jó, ha most minden irányból támadások sora várna, miközben mi itt szenvedünk egy csomó befolyásos vénség miatt a tanácsban. - Pajzsot nem láttam, de nem hiszem, hogy lenne. Túl önelégült volt a vezető hangja, mint aki biztos benne, hogy ott fenn nem érheti őket baj. - jegyeztem meg elgondolkodva, hogy mi mindent sikerült eddig leszűrnöm a távozásom során a látottakból. Az biztos, hogy jobban jártam, amikor nem ott maradtam, mert van egy olyan érzésem, azzal a lendülettel nyelettem volna le a hadvezérükkel a fegyvereit, mindenféle isteni fenyegetést figyelmen kívül hagyva. Már akkor sem volt nekem szimpatikus a férfi, ráadásul pontosan olyan egoistának tűnt, mint páran a vérrokonaim közül, akikért nem vagyok oda. Huuu, de szívesen kenném fel őket is a falra, csak sajnos ahhoz még idő kell, hogy eddig el tudjak jutni. Hiába, a kor a legtöbb istent erősebbé teszi, én pedig a ritka kevés évemmel még nem jutottam el oda, hogy egyáltalán maximálisan ki tudjam használni bárminek is az erejét. De egyszer sikerülni fog, és akkor biztosan nem csak pár jól irányzott sértéssel fogják a rokonaim megúszni a viselkedésüket. Rájuk férne egy alapos fenéken billentés, mostanában nagyon is el vannak szállva maguktól. De még mielőtt komolyabban bele lendülhetnék a gondolataimba, a Tanács vezetője feláll, és lassan, körmondatokban megfogalmazza, az a baja, hogy egy fiatal lány és egy szellem hozta a híreket, akiknek nem akarnak hinni. Oké, semmi baj, nem kapom fel a vizet, de akkor nagyon gyorsan ki kéne találni, hogy mit csináljak. A nevemet nem mondhatom ki, azzal mindent összedöntenék, de akkor nincs más esélyem, mint olyat ajánlani nekik, amit nem tudnak megcáfolni. Azt hiszik mágus vagyok, ami jó, mert így rá tudom venni őket, hogy olyan bűbájt alkalmazzanak, amiben megbíznak. Ilyenekből nincs sok, de azért nem is egy a számuk, így még megkaphatják a választás lehetőségét is.
- Mint tudják erős mágus vagyok, így ismerem a nehezebb varázslatokat. Fel tudom ajánlani, hogy egyszerűen kivetítem az emlékeimet, megmutatva mindazt, amit Olassieban és környékén láttam... - kezdtem bele elgondolkodva a szövegbe, miközben a tanácstagok arát fürkésztem. A legtöbb nem ígért nekem túl sok jót, így nagy levegőt véve kezdtem bele a veszélyesebb mutatványba. Van még egy fajta varázslat, ami segíteni tud, de azt nekik kell rám olvasni, és érezniük kell a hatását, hogy elhiggyék, tényleg működik, ami necces lesz, tekintve, hogy nagyon kell rá vigyáznom, mit mondok. - ... vagy felkérem valamelyik itt lévő mágust, hogy alkalmazza rajtam a legerősebb igazság varászt, amelyet csak ismer, utána pedig felelek minden kérdésükre. - adtam alájuk a lovat, hátha így már képesek lesznek hinni nekem. A baj az, hogy szalad az idő, és a türelem nem olyan erény, amivel valaha is rendelkeztem, így nagyon jó lenne, ha időben döntenének.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese - Olassië alkonya Akahana, Aventhis//

*A csend beállta után a karvalyorrú továbbra is a kísértetet szemléli és igencsak imponál neki a szemlesűtés. Úgy értelmezi, hogy sikerült zavarba hoznia a kísértet lánykát.
Ki tudja, miféle dolgokat gondol magában erről a helyzetről?
Az elf veszi Akahana pillantását, de neki eddig sem volt esze ágában sem elárulni az istennő kilétét.
Az alkalmas pillanatot várja, hogy belépjen az eseményekbe.
Ő már ismeri a tanács döntéshozó képességét, ezért sem sürgeti a dolgok folyását.
Morses is megkapja, még a zsivajban a válaszokat az első kérdéseire, s fel is tenné az újabbakat, amikor az elnök végre csendre inti a tanácsot és átveszi a szót.
Az elnök, mint az egyetlen mágusra, a karvalyorrúra tekint, aki még mindig védőpajzsa biztonságosnak hitt vonala mögött ücsörög és leginkább a kísértetet tartja szemmel.
A tanács vezetőjének pillantására feláll, hogy mindenki lássa, most ő készül szólni.*
- El kell ismernem, nagy erejű hölgy áll a tanács színe előtt. És pont eme ereje miatt kérdéses, hogy az általa kivetített képek mennyire valósak és mennyire az őáltala vetített kitalációk.
Ugyanez igaz az igazság varázsra. Ha erősebb nálam, ellen tud állni az igazság bűbájának, s akkor ismételten csak bármit állíthat.
Azonban, ha a tanács idehozatja a Szellemkövet, annak legalább a kísértet nem tud majd valótlant állítani.
Gondolom, ez ellen nincs kifogása senkinek….*Teszi hozzá, megnyomva a senki szót.
Az elnök elgondolkodik, de körbenézve a tanácstagok arcán, úgy tűnik, egyikük sem tiltakozik a lehetőség ellen, sőt.
Avlanion Szellemköve valójában egy igen homályos, jókora, csiszolt felületű kristály. Azt tartják róla, hogy képes rabul ejteni egy testetlen lényt, s onnantól az engedelmeskedik a kő birtoklója minden parancsának.*
- Feltételezem, a küldötteknek sincs ez ellenére, hiszen így meggyőződhetünk a szavaik mögötti igazságról.
*Int is a teremszolgáknak, mire azok kisietnek a teremből.
Morses ezúttal csendben marad. Magában rakosgatja az elhangzottakat. Nem gondolkodik azon, hogy milyen döntés születik majd, csak az érdekli, hogy ha menni kell, mire készítse fel embereit. A vár erejéről csak legendák ismertek, legjobb tudomása szerint mostanában senki nem csapott össze vele, így azt sem lehet tudni, valójában mivel állnak szemben.
A tanácsról a két nőre néz. Az ő szempontjából a minél hamarabb a legjobb megoldás.
Hamarabb tudja meg, hogy készülnie kell, akkor hamarabb is tud indulni a sereg.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-05, 11:54 am

[Mese - Olassie alkonya]

*A karvalyorrú férfi még mindig engem néz, ami tényleg kezd egyre frusztrálóbb lenni. Lesütött szemmel igyekszem visszanyelni a haragomat. Rengeteg ilyen vizslató tekintetnek voltam már kitéve,és bevallom, gyűlöltem. Akkor még nem tudtam, hogy mekkora erőt képes felszabadítani a harag, de végül megöltem mindenkit, aki egy ujjal is hozzám nyúlt, többek között a férjemet is. Aki rettentően hasonlít erre a férfire. Lázasan gondolkodni és számolgatni kezdek, hogy bizony a férjemnek volt egy bátyja, de már régen meg kellett halnia. Hacsak nem volt mágus és nem hosszabbította meg az életét. De azt sem tudom, hogy ez lehetséges-e, hiszen nem értek a mágiához, nem is ismerem sem magát az erőt, sem a használójukat. Egyszerű lány vagyok, aki mégis a világ varázslatosabb részében maradt, hiszen szellemként itt maradtam és bizony sokkal több mindent ismertem meg ebben a "testben", mint a sajátomban, éltemben. Érzem Akahana érintését a kezemen, amit egy lágy mosollyal díjazok és észrevétlenül biccentek neki jelezve ezzel azt, hogyha el tudja innen távolítani az ember, akkor hálás leszek neki. Morsas kérdésére válaszolunk, Akahana persze sokkal bővebben és szakszerűbben, pontosan úgy, ahogy sejtettem és ahogy Morsas elvárja. Egy ravasz mosoly kúszik végig az arcomon, de ezt hamar el is tüntetem, hiszen még közel sem vagyunk ahhoz, hogy a Tanács beadja a derekát. Legalábbis szerintem...
Az istennő - hogy meggyőzze a tanácstagokat - felajánlja, hogy igazságvarázs alá veti magát,vagy éppen kivetíti az emlékeit, hogy mindenki lássa. Ez azonban a tanácsnak nem tetszik, Akahana erejére hivatkozva. Szóba kerül egy bizonyos Szellemkő, amire felkapom a fejemet. Be akarnak zárni egy kőbe? Micsoda??*
- Nekem van! * dörrenek fel és fehér palástom száll a levegőben,ahogy ismét kicsit feljebb emelkedek. Csend ereszkedik a teremre, majd végigvezetem a tekintetemet a tanácstagokon.*
- Hogyan működik ez a kő? * teszem fel a kérdést, bár tudom, hogyha nem hozok ennyi áldozatot, akkor lehet, hogy Olassie soha nem menekül meg és nem kap segítséget innen. Segélykérően nézek Akahana felé, hogy ő mit gondol erről,majd a karvalyorrúra pislogok és várom, mikor jelenik meg egy sunyi vigyor az arcán.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-05, 4:39 pm

/Gyl vadászat/

- Jó ötlet! Mit szólnál, ha közben egy finom vacsora alapanyagát is elejtenénk?
*Visszamosolyogtam rá. Hiányzott már ez a hang és szavak, noh meg a kép. *
- Kitűnő ötlet. Legalább pénzt spórolhatunk mind ketten.
*Bevártam, majd elindultunk, s hallgattam történetét.*
- Képzeld, megtudtam, hogy apám is ismerte személyesen a főpapnőt! Képzelheted, mennyire meglepődtem, mikor ez kiderült. … Talán ezért hivatott engem.
- Meglehet....
- Végül, az egyik fontos üzenetét kellett elvinnem egy félreeső kis településre, majd a választ vissza. Valószínű ezért nem találtál rám korábban.
*Továbbra is mosolyogtam, s az elmúlt néhány nap emléke jutott eszembe, amikor már kezdtem feladni a reményt, hogy megtalálhatom Gylt. És tessék, a sors fintoraként, épp amikor feladom, megtalálom.*
- És veled mi minden történt? Biztos érdekesebb, mint ami velem.
*Szakított félbe Gyl s érdeklődően nézett rám. Kicsit meghűlt bennem a lélek, hisz épp most kérdezett rá arra, amit el szeretnék neki mondani, de nem a legkönnyebb dolgok közé tartozik. Egy pillanatra letekintettem, majd ismét előre az útra.*
~ Abban biztos vagyok. El kell mondanom neki... mindjárt....
- Hát hol is kezdjem... Huhh... voltam itt ott amott. Telarban is voltam... az érdekes egy nap volt. Eh-he
*Mindenhova néztem csak Gylre, nem. Telar tényleg érdekes volt, hisz olyan előtte soha, s azóta sem történt meg. Még szerencse. Láttam Gylen, hogy nem érti s, hogy még érdekelné miről van szó.*
- Elég bonyolult...
*Tűrtem oldalra a hajamat, majd épp a város kapujába érve megálltam.*
- Röviden és tömören vér csábítása alá kerültem... De nem öltem embert!
*Válaszoltam hirtelen látva Gyl arcán a hitetlenkedő jeleket.*
- Embert nem öltem... csak azért, hogy vérhez jussak. Ez más volt, de szinte ugyan olyan borzalmas... egy szempontból.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-06, 12:42 pm

2. küldetés - Vadászat ( Mitsivel)

* Kicsit várnom kell a válaszára, bár talán ez nem is annyira meglepő, hiszen elég sok minden történhet az emberrel, elffel ennyi idő alatt. Netán semmi se, bár ezt nem hiszem azok után, hogy már keres egy ideje.*
~ Vajon mennyi ideje?
* Csak remélni tudom, hogy hamarosan erre a kérdésemre is megkapom a választ.*
- Hát hol is kezdjem... Huhh... voltam itt ott amott. Telarban is voltam... az érdekes egy nap volt. Eh-he
* Nem sikerül megállnom, hogy ne kezdjek el mosolyogni mondandóján, ami elég hamar le is lohad, látva mennyire kerüli tekintetemet. Ezek után igen csak érdekel, mi váltja ki belőle ezt a viselkedést, hiszen eddig egyáltalán nem ez volt rá jellemző.*
- Elég bonyolult...
~ Ezzel nem vagy egyedül.
* Gondolom magamban egy kicsit értetlen arckifejezést vágva, miközben saját korábbi dilemmám is eszembe jut. Az is egy elég bonyolult eset. Szerencsémre, még nem kérdezett bele a részletekbe.*
- Röviden és tömören vér csábítása alá kerültem... De nem öltem embert!
~ Igaz is, mióta elváltunk két telihold is volt. Tehát mind a két eset megtörtént vele.
* Ezek után már biztosra veszem, hogy történt vele valami olyan amit érdemes lesz végighallgatni. Elhatározom, hogy megtudom mi volt az. Saját tapasztalatból tudom, milyen mikor vérre szomjazik, de szerencsére még nem tapasztaltam meg, hogy embert is ölne ezért, különben mi lett volna velem korábbi kalandjaink alkalmával …
Ennek ellenére, elhatározom, kicsit megtréfálom és rájátszok az elhangzottakra. *
- Embert nem öltem... csak azért, hogy vérhez jussak. Ez más volt, de szinte ugyan olyan borzalmas... egy szempontból.
* Most már nem kell megjátszani az értetlen, hitetlenkedő arcot. Tényleg értetlenül nézek zafírkék szemeibe, melyek nem sok jóval kecsegtetnek. Kezeink is eltávolodnak egymástól, ha eddig nem tették volna meg. *
- Mi lehet olyan, mint embert ölni csak azért, hogy véréhez juss?
* Nem igazán akartam hangosan kimondani, de valahogy mégis gondolatom egyenesen elhagyja megszületésének helyszínét. Csak a mondat végén tudatosul bennem ez a tény.*
~ Lehet jobb nem is tudni …
* Valahol mégis hajt a tudásvágy, hogy megtudjam, mi lehet az a dolog, ami ilyen rossz lenne.
Éppen ezért, ha már elhagyta számat a kérdés, kíváncsi is vagyok a válaszra. Teljesen szembe fordulok vele, hogy semmi se kerülhesse el a figyelmemet.*
- Mi lehet ... ?
* Ismétlem meg újra a kérdést, most már valóban neki szánva.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-07, 7:34 pm

// Miranda Walchot //

Dropienak nem is kell a pult felé fordulnia. Sejti, milyen látványnak lenne szemtanúja. Inkább a nimfa arcán, a látottak hatására, végbemenő változásokat tanulmányozza. Bár még csak második alkalommal tapasztalhatja meg a nimfából előtörő jókedvet, de számára már ez is elég ahhoz, hogy belássa, igen csak jól illik hozzá ez a hangulat.
A fogadóban egyre erősödő nevetés hatása, végül kis surranónkat is eléri. Nem akarja elszalasztani nehezen véghezvitt munkájának szórakoztató gyümölcsét.
Az eredmény nem marad el. A látvány, ahogy Hasi egyre vörösödő fejjel próbálja hasát a korábbi helyén tartani, miközben a földön heverő nadrágot is fel akarja kapni, így lehetőséget adva méretes alakjának teljes tanulmányozására, túl soknak bizonyul. Nem bírja ő sem magába fojtani érzéseit. Harsány jókedve rést talál magára erőltetett nyugalmon és ez a rés rendkívüli ütemben tágul. Majdnem sikerül is elhagynia jelenlegi ülőalkalmatosságát, hogy a földön folytassa a véleménynyilvánítás eme formáját.
Sajnálatos módon a fogadó örömforrása nem viseli jól a megnövekedett népszerűséget, ezért rohamléptekkel elhagyja az épületet, Dropie igen nagy szomorúságára. Be kell ismernie, nagyobb sikere volt, mint gondolta korábban. Ekkor ismerős illatok csapják meg bajkeverő orrát, ezzel eszébe juttatva félbemaradt küldetését.
Szegény kacsa még mindig büszkélkedhet számára már feleslegesnek bizonyuló részekkel. Dropie örömmel helyezi át ezeket a részeket egy, a surranó számára, sokkal előnyösebb helyre.
- Látom éhes voltál. Kéred az enyémet is? – érkezik a kecsegtető kérdés nem sokkal az utolsó falat elfogyasztása után.
- Köszi … de nem kérem.– a válasz azért nem ennyire egyértelmű, hiszen a surranó erőteljes szemezésbe kezd a szóban forgó combrészlettel, ha rajta múlna, egész nap ezt enné. - Még szeretnék mozogni. – folytatja mosolyogva - Ráadásul, ha megenném előled, mi lenne veled? – egy kis kuncogás közepette, mélyen a nimfa szemeibe néz. - Nem örülnék neki, ha egyszerűen eltűnnél.
Dropie a cipó utolsó maradékát is szájába helyezi, mikor elérkezettnek látja egy pohár vízzel leöblíteni az étkezésnek titulált pusztítás során bendőjébe küldött élelmet. Ennek megfelelően teletölti poharát.
- Szerinted ez megfelelő, vagy valami alkalmibbal ünnepeljünk? Mert ugye nem felejtetted el, hogy ünnepelünk is? – egy kis sunyi mosoly ül ki a surranó arcára, mert talán a nimfa megfeledkezett korábbi mondatáról, de ő ugyan nem. Miranda válaszától függően, tölt az ő poharába is, vagy pedig eleinte kezével, majd ha azt nem veszik észre, akkor hoopakjának meglengetésével jelez a korábbi nőnek, hogy még rendelnének.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-07, 8:28 pm

/Dropie Dan/

Dropie felajánlásomat kissé vonakodva, de elutasította.
- Köszi... de nem kérem. Még szeretnék mozogni. Ráadásul, ha megenném előled mi lenne veled?- eközben mélyen a szemembe nézett. Nem tudtam elfordítani a tekintetemet, inkább elvesztem a sötétségben.- Nem örülnék neki, ha egyszerűen eltűnnél.- Dropie bekapta a cipó maradékát és egy pohár vizet tölt magának.- Szerinted ez megfelelő, vagy valami alkalmibbal ünnepeljünk? Mert ugye nem felejtetted el, hogy ünnepelünk is?- a kis surranó elmosolyodott, és én is vele mosolyogtam. Felém emelte a kancsót, jelezve ha kérek önt nekem is szivesen. Én bólintottam, mert már az imént kiürítettem poharam tartalmát, aztán a maradék kacsámra néztem.
- Lehet én inkább kérek egy cipót, túl sok ez a hús.- a pincér pedig nemsoká ahhoz az asztalhoz tévedt ahol mi ültünk.
-Hozhatok még valamit?
- Igen, én kérnék egy cipót.- a pincér Dropie-re nézett, aki szintén mondott valamit attól függően hogy szomjas volt e vagy éhes. Aztán a pincér elvitte a kacsák maradványát és magunkra hagyott minket azzal az igérettel hogy nemsokára vissza tér a rendelt dolgokkal.
Én azon kezdtem gondolkozni hogy mi lehet még megfelelőbb ünneplés. Persze jó volt hogy itt ettünk, meg nevettünk is, de valami más érdekelt. Valamit még ma látnom kellett éreznem kellett a testemen.
- Mit szólnál hozzá ha ezután elmennénk a vízesésekhez. Azt hiszem van egy olyan része ahol lehet fürödni is.- megint csak mosoly lopakodott arcomra. Megigazítottam hosszú kék hajamat és szembenéztem a surranóval. Még ma akartam látni a vízesést, és jól esett volna egy fürdő benne... persze a ruhám ehhez nem volt alkalmas, de talán gyorsan megszáradna, meg persze van nálam váltás ruha. Dropie válaszára várva az asztalra könyököltam és államat a jobb tenyerembe helyeztem. A pincérnő vissza tért a kért cipómmal, én pedig el kezdtem falatozni belőle.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-07, 9:19 pm

/ Gyl vadászat küldetés/

* Nézett rám Gyl mint borjú az új kapura. Kezemet is elengedte, s én magamhoz húztam, majd elkezdtem tördelni az ujjaimat.*
- Mi lehet olyan, mint embert ölni csak azért, hogy véréhez juss?
- Hát...
*ujja ügyébe vettem egy hajtincsemet és elkezdtem csavargatni az ujjam között... próbáltam kerülni Gyl tekintetét, de magával ragadott, s nem tudtam elszakadni tőle.*
- Mi lehet ... ?
-Hát...
~ GYerünk! Itt az idő!
*Szorítottam össze szemeimet majd kezeimet leengedve ökölbe szorítottam s magamhoz préseltem.*
- Egy éjszakát egy vörös sárkánnyal töltöttem, s vérére szomjazva fogyasztottam is. Nem álltam ellen.... nem próbáltam elég erősen....
*Suttogva mertem csak. Vártam a reakciót, melyet nem tudtam milyen lesz. Ez még nem is lenne olyan nagy baj.... Vártam a reakcióját majd úgy döntöttem, ha már itt tartok a sokkos dolgoknál akkor a másikat is el kell mondanom.*
- Az még nem is lenne olyan nagy baj, ha csak ennyi történt volna...
*Kezdtem halkan majd elkezdtem pityeregni. Kezeimmel bőszen törölgettem könnyeimet. Nagy levegőket vettem, majd arrébb sétálva az egyik fa tövébe leültem s vártam, hogy Gyl is kövessen. Fel sem néztem, hogy Gyl oda jött e vagy még mindig ott áll, ahol álltunk lábaimat kinyújtottam, s mind két kezemet hasamra tettem. Már nem volt olyan lapos mint régen, de a ruha éppen takarta az a kevés gömbölydedséget. Vigyáztam, hogy Gyl ne vegye észre a pocakomat így kezeimet már magam mellé is tettem.*
- Még nem mondhatom el....

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-07, 9:57 pm

// Miranda Walchot //

Dropie veszi Miranda üzenetét és a nimfa poharát is tele tölti.
- Lehet, én inkább kérek egy cipót, túl sok ez a hús. – a surranó arcán már fel se tűnik a változás.
- Hozhatok még valamit?
- Igen, én kérnék egy cipót.
A pincér csak ekkor veszi észre Dropie tányérján pihenő csupasz csontokat. Nem kell nagy szakértelem ahhoz, hogy bárki megállapíthassa a nő gondolatait. Döbbenetet sugárzó arca beszél helyette is.
- Én egy pohár bort kérek. – hallatszik a kis surranó szájából. A nő ismét szólásra nyitná a száját, de ez alkalommal valami különös belső erő hallgatásra kényszeríti.
Miközben a rendelés megérkezését várják az asztalnál, az események továbbra sem pihennek.
- Mit szólnál hozzá, ha ezután elmennénk a vízesésekhez. Azt hiszem, van egy olyan része, ahol lehet fürödni is. – nehéz lenne tagadni, ez alkalommal a nimfának sikerül meglepnie Dropiet. De a nimfa arcára kiülő mosolyt szinte egy időben követi a surranó arcának változása is. A fürdőzés lehetősége külön felkelti a kíváncsi teremtmény érdeklődését. Még közelebbről megnézheti a vízesést, mint gondolta, ráadásul egy különleges társasággal.
- Ilyenkor a vízesésekhez? … Nem is tudom … miért is … ne mehetnénk. – válaszolja mosolyogva, a tengerkék szemekben elmerülve. Rövid csend áll be az asztalnál, amit a pincérnő tör meg.
- A cipó és a bor. – Dropie kicsit lehangoltan fészkelődik vissza korábbi helyére. Még elveszett volna azokban a bizonyos szemekben.
- Még valamit?
- Azt hiszem, mindenünk megvan, ami kellhet.- a surranó nem is néz a nőre.
Dropie nem sieti el az újonnan érkezett pohár tartalmának elfogyasztását, különben nem élvezhetné ki a szóban forgó szőlőlé által nyújtott élvezeteket teljes skáláját. Egészen addig húzza a nedű elfogyasztását, míg asztaltársasága be nem fejezi a combbal folytatott komoly küzdelmet.
- Látod csak sikerült elfogyasztani, ráadásul még egy extra cipót is kértél hozzá. – kezdi a surranó nyugodtan – Mi lett volna veled, ha megeszem a felét? – kérdéséhez már a megszokott mosoly társul. – Megmondom … - elkezd kuncogni – nem laktál volna jól.
- Indulhatunk? – amennyiben Miranda is egyet ért, elhagyjuk a fogadót, hogy a következő helyszín felé vegyük az irányt.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-08, 8:44 pm

/Dropie Dan/

- Indulhatunk?- Jött a kérdés asztaltársamtól. Mivel már végeztem az evéssel ezért én is ugy gondoltam hogy indulhatunk.
- Persze! Indulás a vízesésekhez!- azzal felálltam az asztaltól és kifele indultam, de eszembe jutott a számla. Intettem a pincérnőnek és elintéztük a dolgokat.
Kiléptünk a fogadóból, és láttuk hogy már a nap szinte teljeles nyugovóra tért, csak halvány aranysárga csíkot hagyott maga után az ég alján, felette rózsaszínben és lilán tündökölt az alkonyi égbolt. Mesés látvány volt. Már nem is tudtam megszámolni, hogy mennyiszer rácsodálkoztam arra hogy egy ilyen tünemény milyen gyönyörű lehet, mennyi féle színnel búcsúzhat, majd reggel ismét mennyiféle színnel kecsegtethet. Lassú léptekkel elindultunk a vízesések felé. Nem volt nehéz megtalálni, mert hatalmasak voltak, és elég hangosan csobogtak. Lassan oda értünk. Már a messziből is meseszépnek tűnt, közelről mégjobban. Annyira megérintett a csobogás, mintha egy gyönyörű dallamot hallottam volna. Gondolataimból Dropie ébresztett fel. Lenéztem rá, még mindig túlzottan csilloghatott a szemem.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-08, 10:06 pm

// Miranda Walchot //

- Persze! Indulás a vízesésekhez!
A surranó szinte felpattan az asztaltól, mintha nem is most fogyasztotta volna el egy, a termetéhez képest igen méretes lakomát.
Egyik lába már meg is kezdi a munkáját, hogy eljuttassa gazdáját a kívánt helyszínre. A levegőben mégis megállítja tulajdonosa. Új információ birtokába kerül, nevezetesen a számláról valahogy megfeledkezett a nagy izgalomban. Az új tudás fényében ismételten igen vonzóvá válik számára korábbi ülőalkalmatossága nyújtotta kényelem.
Így azon várja meg, míg a nő visszafárad az asztalhoz, és a hirtelen felszedett túlsúlyának egy részétől meg nem szabadítja, fizetés címszó alatt.
Ezek után már semmi se gátolja meg a kis surranót, hogy korábbi mozdulatának megismétlése után már ne kelljen rakoncátlan végtagját kordában tartani. Közben pedig nyugodtan élvezheti a fogadó többi vendégének tekintetét, miközben értékesebb dolgaik meglétét ellenőrzik elképesztő gyorsasággal.
Odakint Dropie meglepődve néz körbe. A korábbi népes utcának lába kélt. Ezzel együtt a korábbi városi nyüzsgést okozó élőlények domináns szerepét egy új hangforrás vette át. Nevezetesen a vízesések.
Így már számára sem jelentett volna nehéz feladatot rálelni a szóban forgó természeti csoda egyik példányára, ha egyedül lenne. Most azonban más a helyzet és nem szívesen szakadna el korábbi asztaltársasága közvetlen közeléből.
Nem is kell sokat várnia, hogy megpillanthassa az egyik vízesést. Még vár egy kicsit, hátha csak szeme káprázna az egyre gyengébbé váló fényviszonyok közepette.
- Már látom is !!! – kiabálja mosolyogva – Ott !! – az irányt mutatva néz Miranda felé.
A nimfa szemei eddig Dropie számára nem látott csillogást mutatnak. Szeretné jobban is szemügyre venni, ezért, hogy a szemeik közti távolságot csökkentse, lábujjhegyre áll.
A kis surranó kicsit zavarban is érzi magát. Nem túl gyakori pillanat, hogy ilyen szemek néznek rá, sőt talán fajának többi példánya sem gyakran büszkélkedhet ilyen látvánnyal. Tekintete egészen addig pihen meg a tengerkék szempáron, míg azok el nem fordulnak, vagy szerencsés tulajdonosa meg nem töri a csendet.
- Csodálatos … Már csak azt a helyet kell megtalálnunk, amit mondtál. – kezd bele visszatért jókedvével - Csak nem vétjük el. – folytatja jó kedélyűen, egy pillantást vet a lenyugvó Napra - Ha mégis … – kezdi kuncogva – egy holdfényes séta keretében folytathatjuk a keresését.
A vízesés közelebbről még inkább lenyűgöző látványt nyújt, mint távolról. Dropie arcáról tükröződik a csodálat, miközben surranó fejében egy újabb gondolat kezdi befészkelni magát.
- Milyen lehet végigkísérni a víz útját? – hallatszik szájából a kérdés, miközben lelki szemei előtt már meg is jelenik az elképzelés.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-08, 10:33 pm

2. küldetés - Vadászat ( Mitsivel)

-Hát...
~ Na talán most …
* Azonban hiába várom. A válasz csak nem érkezik egyből, pedig már nagyon érdekelm, mi lehet az a borzalmas tett, amit elkövetett.
Végül megtörik a jég és belevág a történetbe.*
- Egy éjszakát egy vörös sárkánnyal töltöttem, s vérére szomjazva fogyasztottam is. Nem álltam ellen.... nem próbáltam elég erősen....
* Meg kell hagyni nem erre válaszra gondoltam. Ugyan nem feltétlen esik jól a gondolat, hogy mással hált. De túlságosan nem is lep meg. Mikor elváltak útjaink pár hónapja, azt se tudtuk, mikor találkozunk legközelebb, már ha találkozunk egyáltalán. Ezek után, már végkép nem meglepő dolog, az már inkább, hogy nekem is elárulja.*
~ Talán az elfeknél ekkora bűn ez a dolog?
* Éppen készülök elindulni felé, mikor folytatja.*
- Az még nem is lenne olyan nagy baj, ha csak ennyi történt volna...
* Szemeim elkerekednek, jelezve további értetlenségemet.*
~ Miért mi még?
* Merül fel bennem egyből a kérdés, de könnycseppjei láttán, úgy határozok, még várok kicsit ezzel a kérdéssel.
Kicsit várok, mielőtt követném a fához, ahol kezemet vállára helyezem. *
~ Talán itt az idő.
- Mi történt még? Ha elmondod, utána könnyebb.
* Remélem sikerül megtudnom, ezt a borzalmas tettet.*
- Még nem mondhatom el....
~ De még nem most …
* Nem nyugtat meg ez a válasz, de az, hogy nem zárkózik el a folytatástól, még meghagyja a remény utolsó szikráját, hogy megtudjam a dolgot.*
~ Talán majd vadászat közben, ha kicsit nyugodtabb lesz.
* Leguggolok mellé, hogy arcába nézhessek, de az még mindig a föld felé néz, ezért ujjamat lassan az álla alá helyezem, hogy gyengéd mozdulattal irányítsam felém a tekintetét.*
- Fel a fejjel!
* Hangzik el számból a mozdulat közepette, miközben mosolyogva fogadom tekintetét.*
- Ami megtörtént, megtörtént! Ha nem törsz az életemre, már nem is olyan rossz.
* Széles mosollyal fejezem be mondandóm, ha bárminemű javulás látszik a szomorú elfen, segédkezet nyújtok neki.*
- Még mindig van kedved kimenni az erdőbe?
* Kérdezem miután sikeresen feláll, kezemet pedig úgy tartva, hogy ha gondolja bele tudjon karolni.*
- Rettegj erdő, jövünk!
* Ezen szavak hagyják el torkomat, ha egyetért az erdőbe menésről.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-08, 11:43 pm

/Dropie Dan/

Belenéztem azokba a sötét szemekbe, és egyszerűen nem akartam elfordítani a tekintetem… de aztán mégis megtettem.
- Csodálatos! Már csak azt a helyet kell megtalálnunk, amit mondtál. Csak nem vétjük el… ha mégis, egy holdfényes séta keretében folytathatjuk a keresését. – mondta, a többit már nem hallottam, mert nagyobb léptekkel indultam el a vízesések felé.
A látvány magáért beszélt. Gyönyörű volt ahogy a víz alá zúdul a mélységbe. Csak mentem előre, mintha megigézett volna az a dallam amit a vízesés kiadott magából. Az a csobogás volt, vagyis zene füleimnek. Elmosolyodtam, és megálltam ahogy oda értem a hatalmas képződményhez. Velem szemben sok száz méterről zúdult alá a töménytelen mennyiségű víz. A látványtól megborzongtam, és azonnal keresni kezdtem a tekintetemmel egy fát vagy bokros részt ahol át tudok öltözni. Érzékeltem hogy kis surranó barátom is ott van mellettem ezért mikor megpillantottam egy jókora vaskos fát felé vettem az irányt és közben hátra szóltam.
- Mindjárt jövök! – azzal nagy léptekkel elindultam a jókora fa felé, hogy kioldjam a ruhámon fűzőmet és felfedjem az alatta levő öltözéket.
Ezt a műveletet nem szerettem nyilvánosan csinálni… ez a szégyenlősségemhez tartozott. Elvonultam a fa mögé meg se várva hogy Dropie válaszol-e, aztán megkezdtem fűzőm kibogozását. Nem volt egyszerű művelet, de sikerült, lecsúsztattam vállamról a pántokat, amik helyén szintén pántok voltak, de azok egy kis felsőrészhez tartoztak. Lecsusszant rólam a ruha, ami alul egy rövidebb nadrágot takart. Miután ez megtörtént, felnyaláboltam a jókora ruhát és visszamentem oda ahol Dropie-t hagytam… csakhogy ő nem volt sehol.
„Talán elment megnézni a vízesés útját?!” – tűnődtem magamban, aztán a vízre néztem. Nagyon csalogatott, ezért levettem lábbelimet, ruhámmal együtt pedig elrejtettem egy bokorban, reménykedve abban hogy nem fog lába kélni. Pár lépéssel máris benn voltam a vízben. Éreztem selymes érintését, hűvösségét a bőrömön. Alábuktam, hogy körülnézzek, de a fényviszonyok miatt nem láttam semmit. Ezért visszatértem a felszínre és a hátamra fordulva lebegtem a vízen. Lassan már a hold uralta az eget, beragyogta azt, a csillagokkal együtt. Hirtelen halk motoszkálást hallottam ezért víz alá merültem, majd fel a felszínre és kiegyenesedtem. Alkatom elvált a víztől… viszont a víz miatt mindenem elázott.. és ami pár perccel ezelőtt még barátságosan eltakart az most szemtelenül megmutatta domborulataimat. Hajam víztől átitatva lógott a nyakamba. Hirtelen Dropie-vel néztem szembe. Az arcom lángolni kezdett, de nem vettem le róla a szemem.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-09, 4:10 pm

// Miranda Walchot //

Miranda távozása lehetőséget biztosít Dropie számára, hogy kíváncsiságának eleget téve, más szögből is megcsodálhassa a vízesés igen csak döbbenetes magasságból alázúduló víztömegét.
Sajnálatos módon az időérzék nem kimondottan népe erőssége, hajlamosak belemerülni cselekedeteikbe. Ez alól Dropie sem kivétel. A lenyugvó Nap helyét már égi társa veszi át, mire a surranó visszaér elválásuk helyszínére, ahol nem is időzik néhány pillanatnál hosszabb ideig. Miranda hiánya elég okot jelent számára a távozásra, pontosabban az előkerítésére.
Nem sieti el az a dolgot, mivel most az ellenkező irányból figyelheti meg a holdfénnyel megvilágított vízesést. Éles surranó szemei igen hamar kiszúrják az oda nem illő lebegő dolgot a víz felszínén.
Teste szinte magától indul a furcsaság minél alaposabb szemügyre vétele felé. Néhány kisebb bokor próbálja a surranó útját állni céljának elérésében, sikertelenül. Vagy mégse? A partról már hiába pásztázzák szemei a víz felszínét, nem akadnak nyomra, eleinte.
Hamarosan már keresnie se kell, hiszen a többszörösen keresett talál rá. Egy jóízű mosoly ül ki arcára, mikor rádöbben, kit sikerült megtalálni, de a mosoly hamarosan döbbenetbe fordul át, ahogy a nimfa ruhái kezdenek megszabadulnak a felesleges víztömegtől, ezzel egy időben pedig egyre inkább felveszik az alattuk megbúvó szemrevaló test minden jellegzetes vonását. A vízről visszatükröződő holdfény pedig csak még jobban kihangsúlyozza ezeket, a formás idomokat.
Dropie üdvözölni szerette volna a nimfát, de a hírtelen jött látvány torkára forrasztotta a szót, szinte kényszeríti minden apró részlet szemügyre vételére. Még ha napokat töltene töprengéssel, se lenne képes olyan szót találni, amivel egyben leírhatná.
Sok hosszú másodpercet követően végül ismét helyet foglal arcán a már jól megszokott mosoly.
- Elképesztő fürdőruha! – kezdi jó kedélyűen – Magában mit sem érne, de így …
- Csatlakozhatok? – kérdezi kuncogva. Amennyiben Miranda valami csoda folytán nem utasítja el, Dropie is megszabadul immáron szükségtelen ruhadarabjaitól, melyeket a hoopakkal együtt a közeli bokorba rejt el, mielőtt egy ugrást követően a nimfa oora előtt fel nem jön a víz felszínére.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-09, 7:21 pm

/Dropie Dan/

Én csak álltam és néztem őt. Láttam, először kicsit zavart volt, de aztán vissza jött arcára a megszokott mosoly és megtörte a csendet.
- Elképesztő fürdő ruha! Magában mit sem érne, de így… Csatlakozhatok? – meg se várta válaszomat, máris elkezdte levedleni fölösleges ruhadarabjait.
Nem volt elég időm hogy feleszméljek, mert egy pillanatra eltűnt a szemem elől, hogy aztán közvetlen előttem bukkanjon felszínre. Hirtelen nem is tudtam hova tenni a dolgot. Mit művelek?! Hogy hagyhatom hogy bárki is rám tapadó csuromvizes ruhában lásson? Még csak egy napja ismertük egymást! De be kell hogy valljam ez az egy nap már éveknek tűnt. Mintha egy régi jó barátom lenne… vagy esetleg több annál. De a testem azért ledermedt amikor közvetlen előttem bukkant a felszínre és kezeimet mellkasom előtt keresztbe fonva éppen az elhangzottakon gondolkoztam. Még csak most jutott el a tudatomig hogy mit is mondott… hogy a ruhám magában mit sem érne… persze mert rám tapad.. RÁM TAPAD?!
- Te perverz fráter!!! – azzal a víz alá nyomtam a surranó fejét és pár másodpercig ott tartottam.
Aztán felengedtem. Ázott haja vállára és hátára tapadt, mint valami páncél. Sötét szemei mindentudóan vizslattak engem. Hátráltam pár lépést, aztán eltűntem a vízfelszín alatt. A sötét mélységben alig lehetett látni, de én azért próbálkoztam vele. Egy idő után azonban ismét a felszínre rúgtam magam. A személy aki elől „elmenekültem” ismét köddé válni tűnt, vagy csak én nem vettem észre hogy hol hagytam?! Igyekeztem nem feljebb emelkedni a vízben… nem akartam megint hogy bárki aki erre téved látni vélje testi valómat. Megint felfeküdtem a vízre és lebegtem. A csillagokat bámulva gondolkoztam. A vízcsobogást hallgatván megfeledkeztem mindenről, csak átadtam magam az érzésnek, hogy hatalmába kerítsen… és megfejtsem hogy mi is ez az érzés. Tegnap még másutt voltam, még nem ismertem Dropie-t. Ma már bajba keveredtem vele, egy griff eltolvajlása miatt, és élveztem vele a vacsorát. Mintha valamit kezdtem volna érezni irányába… többet mint azt kellene? Nem tudom. A vízcsobogás ismét kellemes dallammá változott, olyan volt mint amit régen anyám szokott dúdolni nekem… mint egy altató. Hát majdnem el is aludtam. De a csillagos ég jobban izgatta a fantáziámat mint hogy elaludjak. Az arcát képzeltem a csillagokba… de ha őt képzeltem oda akkor mér menekültem el előle?! Lehetetlen egy nőszemély vagyok úgy tűnik. Vissza lendültem és kiegyenesedtem megint, hogy körbe pillantsak merre is van, vagy hogy egyáltalán itt van e? De nem tudtam kivenni a félhomályban hogy a vízesés felé nézek, vagy rá nézek… azt hittem vele nézek szembe, közvetlenül szembe… csak álmodom? Vagy ez a valóság és most tényleg vele nézek szembe?!

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-09, 8:38 pm

// Miranda Walchot //

Dropie fogytában lévő levegője miatt, felszínre érkezését egy mély levegővétellel jutalmazza meg. Ezt a műveletet sikeresen is hajtja végre, melynek folytatásaként a köszöntés szavát kezdi formálni ajkaival, de hang kiadása már csak furcsa bugyborékolás formájában történik meg. Köszönhetően a beszédre nem túl alkalmas közegnek, amibe Miranda keze juttatja egész fejét, ezzel együtt beszédre alkalmas nyílásával együtt.
Értetlen nevető arccal tépi fel újra a víztükör felszínét, a lent tartó kezek távozását követően. A mutatvány közben haja elszabadul. Bár többsége a megfelelő irányok valamelyikében pihennek, azért akad néhány, ami bal szeme és orra előtt talál nyugvó pozícióra. Ezeket először erős fújással próbálja eltávolítani a zavaró szférából. Sajnos a víz súlyának köszönhetően, ez a lehetetlen elgondolása sikertelenségre van kárhoztatva. Végül kezével helyezi kevésbé zavaró állásba ezeket a tincseket. Ezzel eltávolítva az utolsó gátló tényezőt is, a megfelelő kilátás felé.
Dropie, Miranda merülését követően, elérkezettnek látja az időt, hogy most ő tréfálja meg a nimfát. Hiszen mi másért nyomhatta a víz alá. Semmi olyat nem tett, amit a nap folyamán ne tett volna meg korábban már.
Dropie is a víz alá merül. Meglepetésre készül, ahhoz meg először is el kell rejtőznie. Oldalirányba egy levegővételnyit úszik a víz alatt, minél messzebb kerüljön korábbi helyétől. Levegőjét se engedi ki, nehogy elárulja helyzetét, mintha olyan jó lenne a fényviszony, hogy egy ilyen apróságot észre lehetne venni. A víz alatt még ennél is kevesebbet esélye adódik a tájékozódásra, csak a megérzéseire hagyatkozhat. Az pedig az utolsó csapásoknál cserbenhagyja. Lábával sikeresen rúg bele egy kisebb sziklába. A fájdalom elmúlásával elérkezetté válik a felemelkedés pillanata is.
Óvatos mozdulattal emelkedik ki a vízből, mint valami prédáját leső vadász. De nem leli a nimfát. Egészen addig, nem változik a kép, míg teljesen fel nem egyenesedik, hogy körül nézhessen, ekkor pillantja meg újból prédáját.
Az emelkedés ütemével azonos sebességgel meg is kezdi a merülés, becélozva a vízen lebegő irányát. Érzi, annak kell lennie a nimfának. Már érzi a sikert. Arcán újra a vidámság megszokott mintája foglalja el jól megérdemelt helyét.
Az utolsó métereken már csak akaratereje ellensúlyozza levegő iránti éhségét, de még így se sieti el az emelkedést.
Ha a nimfa nem veszi észre a vízből kiemelkedő surranót, akkor a surranó lassú mozgással a háta mögé surran. Mikor már teljesen kiemelkedik a vízből, megszólal.
- Megvagy!

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-11, 6:25 pm

//mese - olassie alkonya//

Az embernek néha nagyon kell vigyáznia rá, hogy kire néz és miként, mivel szemmel láthatóan a tanácsban nem egy olyan személy van, akinek feltett szándéka, hogy hagyja elpusztulni az elfek városát. Oké, ezt konkrétan nem mondják ki, de már vagyok olyan emberismerő, hogy az arcukról le tudjam olvasni az ebbéli meggyőződéseiket, ráadásul pedig csak ők tudnak és akarnak minden egyes kimondott szóba belekötni, hátha ezzel sikerül is elérniük a céljukat. Igazság szerint nekem az a véleményem, hogy már ők jó előre eldöntötték, hogy eszük ágában sincs nekem segíteni, csak éppen egészen eddig nem sikerült arra a szintre eljutniuk, ahol megfelelő kibúvót találnak és minden lelki fájdalom nélkül visszautasíthatnak minket. Csakhogy nekem ezt eszem ágában sincs engedni, nem azért jöttem el idáig, hogy engem most próbababának nézzenek, akit csak úgy félre lehet hajítani, főleg nem azért, hogy üres kézzel menjek vissza. Ha kell, más módszerekhez is tudok folyamodni, de mindenkinek könnyebb lenne, velem az élen, ha ezeket nem kéne alkalmaznom. Mert egyrészről, amíg én itt vagyok, távol Olassie-tól, addig Ritalea minden egyes intelmét betartom, mivel nem segítek teljes valómban, ugyanakkor megtehetem, hogy segítséget viszek nekik. Csak éppen akkor nem is fedhetem fel magamat, pedig az nyilván sokkal gyorsabbá tenne az intézkedéseiket, amelyek most vetekszenek a beteg csiga sebességével. De előtte még várna rám pár kérdés azt illetően, hogy miért egy isten intéz ilyeneket, ahelyett, hogy Avaliont támadna, és a többi elég kínos téma, amire konkrétan nem felelhetek, utána meg egy elszámolás a kedves felsőbb vezetéssel, mert sikerült lelepleznem magamat a halandók előtt. Általában csak velük van bajuk, elvégre a többi fajjal szemben nem könnyen tagadom le a különbözőségeimet, így felesleges az ilyesmi miatt aggódniuk. Mindegy, az jó, hogy szemmel láthatóan nyertem már meg pár lényt, a törpe eléggé harcos alkatnak tűnik, ráadásul az elf is vette a jelet, ami pedig Morses-t illeti, fogadni mernék, hogy nem bánná, ha végre megszavaznák a dolgokat. Csak előtte jön egy újabb szentbeszéd, aminek a lényege, hogy a sasorr nem kedvel és fél tőlem, ezért nem próbálkozik a hatalmával. De jó, kár, hogy Aventhist sikerült alábecsülniük.
- Rendben, hozhatják a követ, én bele egyezem a használatába. - mondtam ki egyenesen az elnököt nézve, hiszen halálosan komolyan is gondoltam az előbb mondottakat, engem azért nem kell ilyen kis félénknek nézniük. Szegény kísértetet lehet annak tartják, de szerintem még teszem róla, hogy időben szabaduljon is. - De most figyelmeztetem a tanácsok, Aventhis az istenek védelme alatt áll, ha bántódása esik, azt nem fogja senki megköszönni. - tettem hozzá, hiszen egyesen szemmel láthatóan nagyon örültek volna neki, ha a kis szellem csak úgy engedelmeskedik immáron nekik. Kár, hogy erre esély nincs, követek vagyunk, nem ajándékok a békéért cserébe...

//maradjunk annyiban, hogy egy teljes bekezdést közben kihúztam//

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

*A tanács figyelmesen várja a válaszokat, amik meg is érkeznek. Karvalyorr tökéletes nyugalomban, faarccal hallgatja előbb a kísértet kifakadását, majd Akahana szavait is. A törpe hangosan ásít egyet. Neki ez csak szócséplés. Réges-régen megszokta már a harcot, s mi tagadás, régen volt már része benne.
A tünde kivár, de ő sem örül a mágus ötletének. Csak azért nem tiltakozik, mert nem tud jobbat annál.
Az emberi tanácstagok többsége is csendben marad, csak az elnök fordul a mágushoz.*
- Ugyan egyetlen mágus van közöttünk, de senki nem akar kárt tenni a kísértetben.
*A tekintet a mágusra villan, amolyan „Ugye?” kérdést fogalmaz meg, valamint egy intést is, hogy ne tegyen őrültséget.*
- Nem áll szándékomban egyik követtel sem újat húzni. Javaslom, hogy akkor hozzák a követ!
*Elégedett morgás a felelet több tanácstag szájából is és az őrök hamarosan már meg is jelennek a nevezett kristállyal. Egy asztal méretű emelvényen hozzák, sötétbordó bársonypárnán. A karvalyorrú pedig pajzsostól megemelkedik ültéből, hogy végrehajtsa a rítust.
Mély, rekedtes hangon kántálni kezd. Mintha bizony csak énekelne egy régi rigmust. Külső szemlélő annyit láthat, hogy a kísértet ködszerű lényét maga köré gyűjti a kristály, majd hirtelen eltűnik annak felületén.
Aventhis pedig húzó erőt érezhet a kristályból, s csak pislantania kell, és már a Szellemkő mélyén is van. A kristály felszíne kitisztul, ahogy a szellemlény beleköltözik, de a kísértet nem is tud kibújni belőle. Bármelyik falon kísérelné meg, áthatolhatatlan felületekre talál.
A karvalyorrú hajol fölé, s mosolyog magabiztosan rá.*
- Mutasd meg nekünk, amit Olassiëban láttál, mielőtt elindultatok! A valótlanságot a kő fájdalommal bünteti.
*A tanácstagok is kissé felemelkednek ültükben, pedig nem kell, hiszen a kristály kivetíti maga köré az Aventhis által megjelenített emlékeket.
Morses is közelebb húzódik, immár egészen a Holdistennő mellé kerül, sőt karjuk össze is ér.*
- Lehetett látni, hogy a szárazföldi csapatok milyen számban támadtak?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-14, 7:58 pm

/Dropie Dan/

Azt hiszem tényleg csak jelenés volt, mert eltűnt a szemem elől. Tovább meredtem a távolba aztán egyszer csak…
- Megvagy! – szólalt meg a hátam mögül Dropie.
Mire fel is fogtam hogy mi van már fél méterrel odébb voltam az iménti helyemtől. A surranó mint mindig mosolygott, haja a vállaira tapadt.. gondolom nem kötötte vissza mióta én szépen lenyomtam a víz alá és közben perverznek tituláltam. Nem láttam rajta jelét, hogy úgy vette volna a helyzetet mint én… mármint szerelmesen. Azt hiszem a víz okozta, kissé megrészegített és azért gondoltam mindenféléket. Ezért most nagyon lazára vettem a dolgot.
- Na hogy ízlett a víz az imént? – mosolyogtam, és úgy gondoltam, hogy tényleg nem hallotta azt a kijelentésemet amit mondtam, mielőtt víz alá küldtem volna szegényt.
De most megvártam válaszát. Aztán meg lendült a kezem, lemerült a vízbe, és eléggé telibe találtam Dropie-t egy jókora vízsugárral. Elnevettem magam arckifejezésén. Ha hajlandó akkor tovább locsáljuk egymást és nevetgélünk. Aztán a vízesésre néztem és támadt egy ötletem.
- Bár már eléggé besötétedett, de nem úszunk el a vízesés csobogójáig? Kipróbálnám milyen ha ilyen magasból rázúdul a víz az emberre… bár már kicsit elfáradtam. Mit szólsz? Inkább szállást kellene keresni?

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-14, 9:09 pm

// Miranda Walchot //

Dropie némi elfojtott győzelemittas kuncogással fogadja a nimfa reakcióját. Sikerült kellően meglepnie, mégse akarja ezt teljesen a tudtára adni, hogy ez volt a szándéka. Pont úgy áll ott, mintha csak egyszerűen utolérte volna a nimfát.
Mikor látja, hogy Miranda ez alkalommal nem fog elszökni előle, lassú léptekkel közelít a Hold és víz párosa által ez alkalommal is előnyösen világított nimfa felé.
- Na hogy ízlett a víz az imént?
- Igazán kellemesen. – válaszolja, miután ajkain maradt vizet, egy igen jellegzetes mozdulatot követően ízlelgetést imitálna. Bár nem igazán érti a kérdést, de válasza után arcába csapó víz mennyisége megválaszolja dilemmáját.
- Enélkül is ment volna! – válaszolja mérges tekintetet imitálva, ami nem sikerül túl jól, mert mosolya valahogy áttör a magára erőltetett tekinteten és így a két eléggé eltérő érzem egy különleges kompozícióját alkotva néz Mirandára.
- Ezt megbosszulom. – folytatja most már csak nevetve, amit egymás után többszöri vízlöket követ Miranda arcát megcélozva.
Hosszú jó hangulatú percekig eltart, mire a nimfának és a surranónak sikerül dűlőre jutniuk, hol is kellene lennie a víznek pontosan.
- Bár már eléggé besötétedett, de nem úszunk el a vízesés csobogójáig? Kipróbálnám milyen ha ilyen magasból rázúdul a víz az emberre… bár már kicsit elfáradtam. Mit szólsz? Inkább szállást kellene keresni?
- A vízesésre szavazok. – érkezik a válasz még talán azelőtt, hogy a nimfa ajkai ellazulhatnának. – Engem se felejts ki egy ilyen élményből!! – folytatja széles mosollyal a nimfa szemeibe nézve. – Én is ki akarom próbálni. - Ezzel a lendülettel el is indul a vízesés felé.
- A pihenni ráérünk utána is.
Ha Miranda nem indul el addig, amíg mellé nem ér, akkor elkapja a nimfa víz alatt pihenő kezét és magával viszi.
- Gyere! Jó lesz !! – fordul felé mosolyogva.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-14, 10:11 pm

/Dropie Dan/

- A vízesésre szavazok! Engem se felejts ki egy ilyen élményből! Én is ki akarom próbálni! Pihenni ráérünk utána is. – azzal Dropie elindult a csobogók felé. Mivel én továbbra is csak ott álltam tétován megfogta a kezem. – Gyere! Jó lesz!
- Remélem is. – és magammal rántottam a víz alá, majd pár méterrel később felbuktunk.
A vízesés még mindig messzinek tűnt, mintha sose tudnánk elérni az egyik csobogót. Már elengedte Dropie a kezemet, aztán nekivágtunk és elkezdtünk úszni. Azonban a csobogó akármikor ha felnéztem ugyan olyan messze volt. Aztán megéreztem valamit. Mintha csak egy fal lenne… egy védő fal? Létezik ilyen? Ezen elgondolkodtam és ezért meg is álltam.
- Azt hiszem nem fogunk eljutni odáig… jöjjünk vissza reggel! – szóltam surranó barátom után.
Én vissza fordultam és elindultam kifelé… még át is kellett öltöznöm, mert a ruhám nem fog megszáradni semmiképp rajtam, és ha rávenném a másikat az meg átvizesedne. Mire kiértem a partra úgy éreztem magam mintha én magam lennék a vízesés, annyi víz folyt ki a ruhámból. Dropie nem tudom mikor ért utol, de ott termett mellettem. Én a ruháim irányába indultam, gondolom ő is így fog majd tenni.
- Én átöltözök. Ne merj leselkedni! – közöltem vele és elvonultam a fám mögé.
Levettem rövidnadrágom, és kicsavartam belőle a vizet, aztán a felsőmet is levettem és azzal is elkövettem ugyan azt a dolgot. Rosszabbak voltak mint a vízesés! Ömlött a víz mindegyikből. Az egyik bokorra hajítottam őket, aztán elővettem ruhám a rejtekéből és magamra öltöttem. Kellemes volt a száraz ruhában lenni. Végre nem tapadt rám sehol semmi. Kiléptem a fám mögül, összeszedtem még nedves ruháimat és tekintetemmel Dropie-t kerestem. Nem láttam sehol, ezért vártam hogy elő bukkanjon.

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-15, 12:17 am

// Gyl vadászat Very Happy

//
*Ujjaival állam alá nyúlt s felemelte. Meleg barna szemeibe nyugtathattam enyéimet.*
- Fel a fejjel!
*Hangzottak Gyltől a bíztató szavak. Kedvessége mosolyt csalt az arcomra, s néhány könnycseppet már el is kezdtem letörölni arcomról.*
- Ami megtörtént, megtörtént! Ha nem törsz az életemre, már nem is olyan rossz.
*Mosolya melegséggel töltött el, s már is kezdtem jobban érezni magam… sőt mintha egy csapásra megváltozott volna a kedvem. Rögtön kattant az agyam, hogy mitől is lehet.*
- Még mindig van kedved kimenni az erdőbe?
*Zökkentett vissza Gyl a már éppen kalandozó gondolatfonalaimból. Gyl már előttem állt, s szívesen fogadtam felém nyújtott kezét, majd megigazítva ruhámat s hátamon lévő tegezemet, már én is készen álltam arra, hogy vadászni mehessünk.*
- Rettegj erdő, jövünk!
*Elnevettem magam. Éles váltás az előbbiekhez képest, de állapotom ezzel jár. Ehhez hozzá kell szoknom, lehetőleg minél hamarabb. El is indulunk, be az erdőbe, s az első métereknél még nem igazán érzi az ember, hogy éppen vadászatra készül, de amikor már éles hallásával meg hallja az apróbb rezdüléseket igencsak elönti a vágy egy nagyobb, és finomabb préda elejtésére.*
- Milyen vacsorát szeretnél Gyl? Egy ropogós vaddisznót esetleg egy finom puha őzet szeretnél?
*Kérdeztem tőle mosolyogva, miközben íjamat levéve hátamról kezembe vettem, s hátranyúlva egy nyilat is kezembe tudhattam. Szépen ráhelyeztem az idegre a nyilat, majd beterelve helyes pozíciójába kicsit megfeszítettem. Persze máskor egy szemvillantás alatt megvan ez az egész, de most csak kettő alatt ment.*
- Egy nagyobb állat közelít felénk…
* Suttogtam Gyllnek, hisz már hallottam a súlyosabb lépteket. Biztos voltam benne, hogy a pont előttünk lévő tisztásra igyekszik. Megálltunk, legalábbis én biztosan, s csendben kihúztam magamat, figyelve, hogy lehetőleg semmi ne zavarjon a mozgásban.*
- Mindjárt előjön…
*Suttogtam majd koncentráltam a rezdülésekre.*

Tárgy: Re: Avlanion - A vízesések városa 2011-10-15, 3:07 pm

// Miranda Walchot //

A kis surranó minden eleganciát mellőzően kerül a vízfelszín alá. Erőteljes segítséget nyújtott a történet efféle alakulásában Miranda meglepetésszerű rántása. Végül méltóságát némiképp visszanyerve levegőért kapva emelkedik fel a víz tükre alól.
Dropie igen hamar levonja a megfelelő következtetést, jobb lesz neki saját elképzelése szerint közlekedni a vízben, amit ezek után meg is tesz.
- Azt hiszem nem fogunk eljutni odáig… jöjjünk vissza reggel!
A kis surranó még rövid ideig csúnyán néz az alázúduló víztömegre, hátha a megrémül tőle és engedi őket tovább haladni. Nem így lett, ráadásul Miranda is egyre távolodik tőle.
- Ezzel még nincs vége! – fogadkozik a kis surranó, mielőtt a nimfa után eredne, aki utol is ér miután úszó tudományát megcsillogtatja.
- Én átöltözök. Ne merj leselkedni! – Dropie arca felcsillan, ez az utasítás akárcsak egy kihívást közölnének vele. Miranda még alig húzódik be a fa takarásába, mikor a kis surranó óvatos léptekkel a nimfa nyomába ered.
Még a nimfára tapadt vizes ruha se készíthette fel a surranót arra a látványra, ami akkor fogadja, mikor már a fa nem akadályozta látását. Rövid élete során még nem látott ehhez foghatót. Bele is telik egy rövid időbe mire, kobakjában található fogaskerekek újra képesek működésbe lépnek és rájön, talán nem kihívás akart lenni a korábban elhangzott mondat, ezért hasonló óvatossággal oson el a helyszínről, hogy ő is nedves ruháit szárazra cserélhesse.
A korábbi kitérő miatt, kicsit Miranda után fejezi be a műveletet.
Kicsit zavartan közeledik a nimfa felé, akinek nem szívesen kötné az orrára tévedését.
- Gyorsan végeztél. Szerinted merre induljunk? – érdeklődik, miközben Miranda alakja egyből eszébe juttatja a ”véletlenségből” meglátott korábbi képsorokat. Ez arcán is igen látható jel megjelenéséhez vezet.
- Irány a fogadó! – szólal fel Miranda válasza után. Ezzel egy időben munkába is állítja lábait. Minél hamarabb háta mögött kívánja hagyni a tett helyszínét.
Rövid ideig inkább a sétálás foglalja le, de végül nem hazudtolhatja meg természetét. Száját szólásra emeli.
- Milyen kár, hogy Mr. Sörhas nem járt erre. – kezd bele a mondandójába a nimfára mosolyogva, jelezve mennyire komolyan gondolja mondandója tartalmát. Megvárja Miranda reakcióját igencsak kedvelt fogadóbeli barátjának felhozatalára, mielőtt folytatná.
– Őt nehezebben nyomtad volna víz alá. Nincs olyan erő, ami képes lenne rá. – kuncogja – Csak lebegne, amíg léket nem kap és akkor – süllyedést imitál. – a vízszint pedig – kezét folyamatosan felfele emeli, miközben a nimfa arcát figyeli. Közben még mindig érzi a tévedésének hatását magán, ami esetleg ismét látható jel formájában is alakot ölt.

» Ekorin városa
» Savanti - A vizek városa
» Nortelon - A felhők városa
» Orod Opelë, a fehér elfek városa
» Ightdar, a tudományok városa