Avlanion - A vízesések városa

Nagyon nem volt kedvem végig várni, amíg ezek az őrök az útjukra indulva szapora szitkozódással, előbb még megpróbálják kidumálni magukat, de jelenleg nagyon is úgy nézett ki, hogy én kénytelen leszek ez ellen eléggé élesen villogó szemekkel tenni, különben még jó húsz percig szobrozhatunk itt, amíg ők azt próbálják mindenkinek magyarázni, hogy a kötelesség mulasztás csak úgy jött, nem olyanok, ráadásul pedig egy nő miatt miért is kéne nekik mozdulni. Nos, ennek egy dühös pillantás nagyon is könnyen véget tud vetni, miközben én szaporán azért imádkoztam, hogy többet ne kelljen nekik mondanom, mint ami feltétlenül szükséges. Oké, tudják mit kell keresniük, de ha ők most elkezdik kérdezgetni, hogy ki vagyok és mit keresek itt, akkor fel fogok az idegtől robbanni, mielőtt még válaszolnék. Valószínűleg ez nagyon szépen leolvasható volt az arcomról is, mivel a fiúk egyszerűen csak egymásra néztek, majd a földet fixírozva indultak el az útjukra. Azt nem mondom, hogy hű de sokáig el is jutottak közben, mivel először is nem az orruk elé figyeltek, így szépen keresztezték a másik útját, különben pedig nagyon is közel voltak hozzá, hogy életük legnagyobb hasra esését mutassák be a lábam előtt, pedig most még kifejezetten tartóztattam magam a feltűnőbb megnyilvánulásokból. Mikor már éppen elkezdhettem volna gondolkodni rajta, hogy szépen egy rúgással billentem vissza őket az egyensúlyukba, hirtelen olyan egyenesedést mutattak be, mintha valaki zsinóron megrántotta volna őket. Nos, nem rossz dolog, nagyon is remélem, hogy most már képesek lesznek egyenesen menni, mert azt azért nem tudtam nem észrevenni, hogy már eléggé szép kis feltűnést keltettem, pedig a hangom még nem ment decibelekkel a tűrhető mérték fölé sem, egyszerűen csak hoztam egy gyengébb formámat, hátha sikerül ezzel az amúgy is lassan folyó dolgokat kicsit begyorsítani. A legszívesebben most azonban, hogy a többiek szemében, akik nem látták Aventhist, egyedül maradtam, nagyon szívesen kiáltottam volna egyet, hogy legyenek már szívesek nem engem bámulni, mivel ha jól tudom, időközben nem színeződött el a hajam, nem lett zöld a bőröm, ráadásul pedig még mindig egy egyszerű nő vagyok csak, akiben semmi feltűnő nincs. Most legalábbis csak egy enyhe jele van annak, hogy varázserejű vagyok, más nem. De azért így is eléggé feltűnő voltam, amint keresztül mentem az utcákon, egyenesen a főtérre. Erre még nem nagyon jártam, de két dolognak köszönhetően biztos voltam benne, hogy nem pont most fogok eltévedni. Az egyik, hogy a főúton voltam, ami egészen biztosan a főtér felé fog vezetni nagyjából, a másik pedig, hogy a tanács épülete rendelkezik egy szép nagy toronnyal, amit már innen ki tudtam szúrni és ennek hála mehetek is arra, célirányosan. Persze közben diszkréten beszélgetve a kísértettel, hiszen róla még nem tudnak, ő ellenben nagyon is tud rólam és éppen jót nevet a szerencsétlenségemen. Hát, köszönöm szépen, szerencséje, hogy nem tudok neki ártani, így csak egy apró grimaszra telik tőlem.
- Nem tévedtem el, egyszerűen csak a pajzs visszadobta a testtel rendelkező lényeket, márpedig én úgy jöttem... - adtam apró választ rá, hogy mégis mi a fenének kerültem én az egyik vízeséshez tartozó tó közepébe, még ő minden gond nélkül földet ért a város egyik legbiztonságosabb kapujánál. Lehet örülni, hogy ennyire elfelejtettem, ha nem ismernek fel, akkor a védőfalak lazán vissza is dobhatnak, kaptam érte egy ingyen zuhanyt. Most azonban már végeztem, így próbáltam nem foglalkozni a nagyon is vidám Aventhissel, miközben a lépteimet megszaporáztam. A katonák már egy ideje elmentek, ráadásul pedig futva, vagyis az én nőies lépteimmel mire oda érek, nem fog már senki csodálkozni. Közben pedig szemügyre vehettem a várost, amely oly sok titkot rejtett számomra. Az épületek és az utcák szépen voltak, tiszták, jól karban tartottak, ellenben az emberek modorával. Mire sikeresen elértem a célomhoz kiosztottam jó pár gyilkos pillantást, mivel jó pár "úriember" kifejezte érdeklődését az éjszakai terveimmel kapcsolatban eléggé félre nem érthető módon. Nos, ezen után lehet örülni, hogy sietek, különben elintézném, hogy egy évig ne legyenek ilyen kérdésekkel kapcsolatban gondjaik. Meg is érdemelnék, nagyon nem tudják, hogyan kell egy nővel viselkedni. Szerencsére azonban elértem a tanácsházat, ahol már elég sokan voltak. Egy pillantásból fel tudtam mérni, hogy majdnem minden nemes és jó pár lény is van itt, az egyetlen, akinek a hiánya a szemembe ötlött, az pedig a grifflovasok vezére. Gratulálok, belőlem ugyan addig nem szednek ki egy szót sem, amíg ide nem ér, nem fogom magamat ismételni, mint egy papagáj. Miközben Aventhis kérésére átadtam neki egy apró bólintással a kezdeményező szerepet, szépen egyesével végig néztem a fontosabbnak ítélt személyeket, miközben a szemükbe is belenéztem kereken jelezve, nem érdemes engem lebecsülniük. Persze azokra volt csak ez érvényes, akik éppen nem az állukat keresték a padlón, köszönhetően a kísértet felbukkanásának. Mindenesetre úgy tűnik legalább a vezetőnek volt egy kis esze, mivel mindenkit megnyugtatott, miközben én még mindig nem nagyon mozdultam. Végül azonban feltárult az ajtó és hátra fordulva közelről is tanulmányozhattam a város egyik legbefolyásosabb emberének arcát. Nos, elmondható, hogy hasonlóan képzeltem el őt, még a modorát is sikerült telibe találnom, pont olyan mogorva, mint vártam. Akkor ideje végre felhívni rá a figyelmet, hogy én vagyok a szálak mozgatója a teremben.
- Nem a tanács rendelte ide, az én kérésemre hívták, mivel fontos lenne, hogy mindent halljon, ami itt kiderül. - jegyeztem meg teljes lelki nyugalommal, miközben elkönyveltem magamban, hogy ezek után ő sem lesz a puszi pajtásom. Nagy csoda, már évekkel ezelőtt megszoktam, hogy az emberek nagy része nagyon utálja, ha egy nő ugráltatja, a kinézetem pedig még mindig kislányos, ami újabb lapáttal rápakol erre a véleményre. Lehet örülni, bár, én nem teszem ezt meg. Közben azért nyilván kezdik ők is felfogni, hogy nem a kedélyek felforgatása az egyetlen célom, így eléggé hamar sikerül visszakapnom a szót, hogy végre el is áruljam, mi történt. - Thalion nagyúr küldött, hogy a grifflovasok és Avlanion segítségét kérjem, ugyanis Filnoren, a repülő város megtámadta az elfek földjét. Nagy szükségünk van a segítségre, a védteleneket ugyan már evakuálták a városból, de az indulásomkor is már több irányból támadásba lendültek. Az ellenálló erők próbálják fenntartani, de a légi támadások ellen az elfek, varázslók, nimfák és esetleges törpék nem túl hatásosak. Kérem Önöket, hogy nagyon gyorsan döntsenek, ugyanis nekem fél óra múlva mindenképp vissza kell indulnom Olassieba! - néztem rájuk jelentőségteljesen, mert jelenleg nagyon nem volt kedvem kivárni, amíg elkezdenek egy vitát arról, hogy érdemes-e segíteni nekik, vagy nem. És nem véletlenül hangsúlyoztam ki, hogy több faj is van ott, remélhetőleg a bajtársiasság is hatásos dolog. Nos, amíg ők itt tartják a beszédjeiket, én újra szemügyre veszem Morses Kalatont. Van egy olyan érzésem, hogy a döntő szó az övé lesz, akkor pedig ez nem fog ártani...