Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

Nem véletlenül kerültem a fogadó környékére, napok óta követtem Zaken nyomát. Legutóbbi találkozásunk óta biztos voltam benne hogy nem csak a szája jár, hanem tényleg képes megoldani a szükséges feladatokat és az az érzésem volt, hogy morális elvárásai sincsenek. A feladat, amire embert kerestem nem felelt volna meg minden jóérzésű lovagnak, ők egyébként sem lettek volna alkalmasak rá, erre a feladatra valamilyen fejvadász kellett, nekem pedig volt okom azt feltételezni, hogy ha Zaken nem is fejvadász kiképzést kapott, legalább közel van hozzá. Azonban nem tehettem meg, hogy küldönccel kerestetem meg, vagy valamelyik informátoromon keresztül bérelem fel, még ha úgy el is fogadta volna a feladatot, most személyesen akartam vele beszélni. Nem volt nehéz megtalálni a nyomát, a férfi nem fordított rá különösebb gondot, hogy nyomtalanul utazzon, de utolérni eltartott egy darabig. Gyorsan utazott, sehol se állt meg hosszabb időre, most azonban végre utol kellett, hogy érjem.
Úgy tűnik, mozgalmas éjszakája van a fogadónak, ugyanis újra kinyílik az ajtó és újabb ember lép be rajta. Ruházata egyszerű, fekete utazóköpenyt visel, ami alól néha előtűnik a hasonló színű tunika és nadrág, lábán kopott csizma. Első ránézésre nem visel fegyvert, de aki figyelmes észreveheti a köpeny vonalán, ahol a kard gombja egy kicsit kidomborítja. Ahogy belép hátratolja a csuklyáját és körülnéz a teremben.
A pulthoz lépek, egy almasört rendelek és egy szobát kérek, azonban meglepetten tapasztalom, hogy a szobák elfogytak. Ez keresztülhúzza a számításaim, miszerint Zakennel majd négyszemközt beszéljek, de talán még valahogy meg tudjuk oldani. Rövid szemlélődés után úgy döntök, hogy nem várok, az asztalhoz lépek, ahol Zaken és egy idegen nő foglal helyet. A férfival szemből, a nőnek háttal érkezek, de a külseje alapján nem lepne meg, ha a nő is felfigyelne a közeledtemre.
- Zaken.
Bólintok a férfi felé és várom a reakciót.

Az idegen elég mosolygós hangulatában van, pedig vélhetőleg okot sem adtam rá. Ölbe tett kezekkel dőlök hátra székemen, figyelmemmel most a berendezéseket pásztázom. Füleim ellenben követnek minden egyes szót, mit az idegen felém intéz. Olykor "érdekesnek" mondható szavain felkapom fejem. 
"Csak a véletlen hozott ide..." Magam is véletlenszerűen választottam ezt a helyet mikor vándorútra csaptam magam.
Kérdésére széles vigyor ült ki arcomra. "Egy ilyen lány…" Efféle vicces kérdést még sosem hallottam életem során. Nehezen tudom megállni a hangos nevetést, de igyekszek elkerülni bárminemű feltűnést. Ujjaimmal ajkamat dörzsölöm, ezzel takarva már-már előbukkanni látszó kuncogásomat. Válaszra nyílik a szám, de a hang megrekedve bent marad mikor újbóli kérdése után írisze vörösen izzott fel, akár a vér a hideg fém markolatán.
Hm…  szép mutatvány, értékelném is ha nem lennék Mágus… Ennek a fickónak jó a humora…
- Egy ilyen lány – hangsúlyozom ki -  ugyan olyan jogokkal hord magánál fegyvert, mint egy magad fajta férfi. – Adom meg az első kérdésre a választ, s mély levegő vétel után fojtatom.
- Igen éhes vagyok, de én szívesebben fogyasztanám el egy fenti szoba falai közt. - Semmi célzás nem rejlett a kijelentésem mögött. Mégis elgondolkodtam mit is mondtam az imént…
Néhány vendég újból a bejárat felé sandított. Egyet jelenthetett, ez a kíváncsi, méregető tekintetek sokasága. Új vendég érkezett. Elfordultam az előttem ülőtől s gyors felmértem a jövevényt. Mágiahasználó, a zsigereimben érzem erejének apró kiterjedt rezdüléseit.– Tűnődök el egy darabig, s fejemet tenyeremre támasztom. Amikor az asztalomnál ülő jött be, nem néztem oda. Kicsit reménykedtem benne, hogy így, hogy most oda pillantok, elkerülhetem az újabb társaságot.
Felénk tartó léptek zaja… Felsóhajtok. Elkerül a szerencse az már biztos.
'-Zaken. - A fehér hajú a mögöttem álló alakra néz. Szóval ez a neved? - Újabban elmosolyodom, de hamar le is törlődik arcomról. Mi van, ha a társa?

*Csak bólint egyet a lány kijelentésére, így igaz mindenki épp annyi joggal rendelkezik a fegyverviselésre mint akárki más. Nagy levegőt vesz erre az ajánlatra, mit a lány tett. Bele is mosolyodott a dologba bár ő nem éppen erre gondolt. De ha már így ajánlkozás fogadja kissé el is gondolkozik rajta.
-Hmm, érdekes kis ajánlat ez... de maradjunk csak itt... nem mindegyik férfi ugyanolyan...
*Majd egy ismerős illat kerül beljebb az ajtón. Csak sanda gyanú fogalmazódik benne ki is lehet ő. Nem is olyan ég volt hogy utoljára ezt az illatot érezte. Bár a bűzös kocsma szaga lehet megcsalja orrát. S ahogy hallja a nevet, azt az átkozott nevet kit már rég eltemetett. Tudta ki ő, s a neve is elő került agyának rejtett zugából. Dárthys, ki más szólítaná így. Régen még az Aden nevet használta... igen nagyon régen volt az már. Mintha évek teltek volna el s nem volt több mint két hónapja, hogy elhagyta. De szeretné elfelejteni azt az időt, s azt a lányt is ki eme névhez társult. Jobb lenne már régen túlesni rajta, de mint mindig van ki ismét vissza rántsa. Mély levegőt vesz, sóhajként hagyja el száját. Majd megszólal.
-Nem tudom, ki az a Zaken akiről te beszélsz. De biztosra veheted, hogy ő már nem tartozik az élők sorai közé... De ha jól sejtem engem keresel.
*S várt mit is felel a férfi, akiről tudta kicsoda csak egy előző életében szerepelt. S azóta sok minden változott, arca sincs már takarásban bár nem emlékszik arra, hogy látta is volna valaha Darthys azt az arcot. Csupán jó orra vezethette a nyomára.

Meg kellett volna hogy lepjen a dolog? Lehet, hogy nem, de valamelyest meglepett. Arra számítottam, hogy egyszerű dolgom lesz, Zaken megkapja a munkát és megy mindenki a dolgára. Igaz, nem hibáztathatom azért, amiért nem használja már ugyanazt a nevet, mint néhány hónapja. Azért kerestem őt, mert fejvadász, legalábbis annak ismertem meg, nem meglepő, ha gyakrabban cseréli a nevét, mint az alsóneműjét.
- Kár érte.
Mondtam olyan hangsúllyal, mint aki tényleg egy régi ismerőse elvesztését sajnálja.
- Zaken rendelkezett azokkal a képességekkel, amikre szükségem van. Szükségem van valakire, aki képes ugyanazt megcsinálni, de Zakenen kívül más még nem bizonyított, hogy alkalmas lenne rá. Igazán kár, mert 100 darnám lett volna a munkára.
Nem vesztegettem az időt, amíg beszéltem és amíg az idegen válaszát vártam, akit Zakenként ismertem. Felmértem a nőt is, akinek a felszerelése legalább annyira fejvadászra vallott, mint Zaken stílusa ott az erdőben. Lehet, hogy az idegen már nem akarja, hogy Zakenként ismerjenek rá, lehet, hogy nem fogja elvállalni a munkát, de attól még a nő lehet, hogy alkalmas rá. Ismeretlenre azonban nem bízhattam csak úgy ezt a munkát, ha elvállalja valamelyikük, akkor tesztelnem kell, hogy mit is tudnak. Sokat nem kellett gondolkoznom, hogy hogyan fogom tesztelni őket, több ötletem is volt rögtön, amiből a Sárkány-hegység csak az egyik és nem is a legveszélyesebb. A fogadó egy oszlopának dőltem, ahogy vártam a választ, miközben beleittam az almasörbe. Ittam már jobbat is, de egy világ végén lévő fogadóhoz képest egész elviselhető volt.

Szemöldök ráncolva hallgatom, mit mond Zaken. Kicsit élvezettel telít el nevének tudta. Mintha előnyhöz juttatott volna az idegen. Pupilláim kitágultak összeszűkölt szemhéjaim alatt.
- Ha az fordult meg a fejedben, hogy én – itt megemelem szavaim hanglejtését – invitáltalak is bármire akkor nagyon rosszul gondoltad. – Csóválom meg fejem hitetlenkedve ezen a lehetetlen elméleten. Még hogy én? Vele? Szemeim forgatva igazítom meg köpenyem, érezve finom illatom, mely az egyedüli ebben a kuplerájban mi nem bódítja elmém.
- Óh, hogy így gondoltad? – jegyzem meg alig hallhatóan, az újonnan érkezettre kacsintva. „Nem mindegyik férfi ugyanolyan” Ízlések és pofonok, kinek így, kinek úgy. Egy fehér, s egy fekete pont kiegészíti egymást. Fintorogva mosolyodom el hol egyikre, hol a másikra nézve. „Nem tudom ki az...” Le nem mosod magadról, ezen már nem lehet mit menteni. Kimondta és ennyi. Nagy figyelemmel nem mondhatni, hogy követtem beszélgetésüket, de résen voltam. Leginkább csak a fogadót pásztáztam a két férfi helyett. Had turbékoljanak… 
A múlton és a leendő jövőn is morfondíroztam közben. Egyedül a "munka" szó és a "100 darna" keltette fel érdeklődésem. Megvárom a továbbiakat, kitudja, tán' érdekessé válik ez az este...

*A lányt bámulja miközben elejti szavait, mi mosolya kényszerítik őt. Talán vele lehet a baj, hogy így félre értette de ez eléggé úgy hangzott.
-Ne haragudj, vannak félre értések a világban.
*Csak bólint a részvételre, bár ő cseppet sem sajnálja régi életének eldobását. Sokkal könnyebb ez így, hogy fogta otthagyta s túllépet. Már amin csak tudott, de még mindig ott vannak azok a szemek mikre álmaiból felriad.
-Igen, ő egy igazán tehetséges gyerek volt... de megnyugtatlak. Most is van ki képes rá, s ennyi pénzért biztos találsz rá más embert is nem csak azt a bizonyos Zakent.
*Majd pillant a lányra ki teljes unalomba merült. Bár szemein látszott a pénz hallatán a felcsillanó fény. Valamiért sejti, hogy a végén még ez a munka előbb kényszeríti csatába minthogy véghez vigye.
Ekkor egy lány csapott közéjük, finom sültet hozva magával, nem volt nagy adag. Pontosan az elvárásoknak megfelelő, máris nyújtotta a pénzt a lánynak. S ahogy az eltávozott ismét csak figyelme Darthysra terelődött.
-Mégis mi lenne az? - Lökte ki a harmadik széket lábával - Mesélj csak róla.
*Mutatott a székre, helyet kínálva a frissen érkezőnek, majd a lányra pillantott s eszébe jutott az ajánlat mit nemrég tett.
-Nos akkor... ő... mit is mondtál éhes vagy?
*Majd ujjait szájába helyezte s visszafüttyentette a felszolgáló lányt az asztalhoz.
-Egy pohár vizet, s amit a hölgy szeretne.
*Majd vissza tekint Darthysra, élvezettel várja már a munkát mivel kecsegteti. S nem is gondol bele, hogy a férfi talán egy csöndesebb helyen szeretné megvitatni ezt. Az igazat megvallva ennél csöndesebb hely nem is kell hisz itt, hol az emberek mulatnak. S hangos a nóta szó nem kell félni a hallgatózó fülektől.

Lehet, hogy a fickó nem Zaken volt, de úgy viselkedett, mint Zaken. Szinte semmiben nem tért el a stílusa az általam ismert fejvadászétól. Helyet foglaltam a kilökött széken és magam elé tettem a korsót.
- Minden bizonnyal most is vannak alkalmas emberek. De én nem akármilyen embert keresek, aki alkalmas. Zakenben megbíztam, de ha ő halott és mást kell helyette keresnem, akkor valahogy bizonyítania kell.
Hátradőlök, várom, hogy hajlandóak-e vállalni a próbát és a bizonyítást is.
- Húsz darnát fizetek a bizonyítás után, a többit, ha a feladatot is teljesíti, de a feladat bizalmasabb annál, hogy bárkit megbízzak vele.
Felváltva figyelem a két idegent, a nő szótlansága és figyelme legalább annyira beszédes volt, mint a másik fickó folyamatos fontoskodása és néha bizonytalansága. Lehet, hogy ő volt valamikor Zaken, de még mindig nem lett a szavak embere. Amíg vártam és hallgattam a választ megint belekortyoltam az almasörbe, az út után jól esett egy kis felfrissülés és nem is akartam, hogy a fogadó közössége kinézzen. Zaken sültet eszik, de csak vizet kért hozzá, a nő előtt pedig szintén csak víz van. Persze lehet, hogy egyszerűen nem szeretik az alkoholt, de valószínűbb, hogy csak a józanságukat akarják megőrizni. Az óvatosságuk pedig csak bizonyítja ,hogy nem hétköznapi emberek.

*Darthys nem változott, ugyanolyan megfontolt maradt mint régen volt. Nem cselekszik fölöslegesen s nem is beszél többet mint kell. Épp annyit mond mit most még tudnia kell az embernek. S nem bolond tudja mi a módi először csak a kis összeg üti a markát a fejvadásznak s ha sikerrel jár a másikat is megkapja. Ez tiszta sor eddig minden szép és jó.
-Tudod Darthys... kevés ember van aki így vélekedik róla. S ha így is tett arra csak annyit tudok mondani, hogy hatalmas nagy bolond volt. Sose bízz meg egy gyilkosban... akármilyen báránybőrben is rejtőzködik egy gyilkos marad. Zaken sem volt jobb annál mint ami. Csupán egy gyerek volt, kit még könnyű volt kordában tartani...
*Mély levegőt vett, még saját magának is furcsa volt, hogy halottként beszél régi énjéről. Eddig ez nem volt módi nála, s büszkén hordta az Aden nevet. De hát az idő múlik ezáltal ő is változik. S ha Darthys most jobban szemügyre veszi nem ugyanaz az ember ül előtte. Lerakja az evőeszközt a kezéből szépen három óra irányába fordítja mindkettőt. Majd eltolja maga elől a tálat, könyökével az asztalra helyezkedik. Egyre inkább kíváncsiság gyötri a leendő munka felé.
-Húsz, egy kecsegtető összeg. S bárkit nem bízhatsz meg ezzel az üggyel... egyre érdekesebbé válik a dolog... S azért, hogy ne legyek valaki a sok közül... habár eddig sem voltam az, Nawarean Su...
*Dőlt ismét vissza a székben továbbá nem volt oly titkos a beszélgetés, csupán a név az mit nem kell tudnia másnak mint az ezen asztalnál ülőnek. Bár itt is volt még valaki akinek lehet, hogy a beszélgetés végén meg el kell vágnia a torkát. Elvégre ki tudja a konkurencia nem e lángol fel benne.
-Most pedig elintézem a szobát... Te meg kislány rendelj amit akarsz...
*Majd felugrott az asztaltól, ha valamit mondani is akart neki a sárkány csak hátra intett neki, tudatva vele hogy cseppet sem érdekli az ügy. A pulthoz sétál, majd pár szó után megtudja mit már Darthys is kérdezett. De azért a hálókörletek felé vette az irányt. Minden ajtón befülelt, s az utolsónál csak egy ember lépteit hallotta. Majd bekopog hozzá. S ő halkan kérdez ki az ajtón keresztül.
-Ki az?
-Kiszolgáló személyzet.
*A férfi kinyitja az ajtót, bár rettentően rosszul tette. Hisz ahogy az ajtó kinyílt egy hatalmasat kapott az orrára mitől nemes egyszerűséggel hátra dőlt. Ennél több nem is kellett, gyors kezét lábával kötötte össze a háta mögött majd szájába egy darab ruhát gyömöszölt s bekötötte azt. Mint egy bábut begyömöszölte a hatalmas szekrénybe mi benn állt a szoba végében. Majd most, hogy volt ideje körbe tekinteni megnyugtató látványban részesült.
-Hmm francia ágy... azt hiszem ma éjjel kényelmes helyem lesz.
*Majd a kulcsot kivette a zárból, s ahogy kilépett az ajtón maga mögött be is zárta azt. Nem hagyta lenn a duót talán öt percig sem. Nem is igazán merte mielőtt még a lány elcsaklizná a busás jutalommal kecsegtető munkát. Visszasétált az asztalhoz, majd Darthysra nézett.
-Szereztem szobát, egy régi barátom lakott benne s szíves örömest átadta nekünk a lakosztályt...
*Arcára félelmetes vigyor szökött, majd egy pillanatra míg maga sem figyelt oda vörös szemei is fellángoltak. Nem hiába élvezte ezt az életet, mit a fekete sárkány adott neki. S most, hogy erre is kitért talán Darthys több információval tudná ellátni a nőről kivel találkozott.
-Látod kis hölgy, a végén lakosztályban fogyaszthatod el a rendelést. S Darthys... hozzád lenne kérdésem de majd azt odafenn...
*Közelebb hajol elvégre nem szeretné, hogy mindenki megneszelje melyik szobában is lakik.
-Az utolsó szoba...
*Ha a lány rendelt az összeget az asztalon hagyta, majd megindult a körlet felé. Nem nézett hátra, hogy követik e. Ahogy beért a szobába, ha senki nem fogta meg az ajtót az becsukódott mögötte. S ő leült egy székre majd kezébe az egyik méreggel áztatott fekete dobókését szorongatta, hátha nem az lép be akire számít.

A közöttünk tartó beszélgetés véget ért, hisz nem volt mit mondanom Zakennek. Talán jobb is úgy, ha a továbbiakban csak várom az alkalmas időt… hogy a másikhoz szólhassak.
Mélyen felsóhajtok mikor a cselédet magához hívta, mint valami ebet. Éreztem a nő tekintetét, ahogy arcom fürkészve várt a válaszra. Az ilyesmit nem szerettem elkapkodni. Felnézek a nőre, majd egy rögtönzött választ adok. – Ugyanazt, amit ő rendelt. – Kis mosollyal nyugtáztam az iménti szavaim. Hálálkodni gyűlölök, ez olyasmi tisztség, amit nem egy étel meghívással nyer meg az ember.
- Köszönöm. – Azért kinyögöm, csak az udvariasság kedvéért, majd a másik arcára nézek. A magam kifejezéstelen, ártatlannak mondható tekintet nem sugallta érdeklődésem. Minden szót alaposan átérleltem magamban. „Sose bízz meg egy gyilkosban” Milyen igazság, hisz honnan tudhatod, hogy milyen káosz rejtőzik a másikban. Ezek szerint ő is fejvadász, így már biztos. Az újabban felcsendült névre előredöntöttem főmet, hogy szőke hajam arcomba hullva leplezze az ezüst tekintetekben felcsillanó fényt.
Alig hittem szemeimnek mikor felkelt s továbbállt… elintézni a szobát? Inkább nem firtattam magamban. Már tudtam a másik nevét is, hozzá fordultam s bizalmas hangon szóltam.
- Üdv, a nevem Ivy – kezdtem bele már is egy hazugságba. Az elföldelt nő most foroghat sírjában a fogadó mellet. Végül is gyakori név… - meglehet engem is érdekelne a megbízás, persze előbb tudni szeretném, pontosan miről is lenne szó, s mit takar az általad mondott bizonyítás. – Ajkaim most elfedtem kezeimmel, s néhány elmormolt szó után igéztem meg illúzióm, mely célzottan Darthysra vetődött.
Körülöttem megnyíló fekete lyukakból sötét lidércek tépik ki magukat a világra szabadítva. Árny alakjuk oszladozik a levegőben, s csontos kezeikkel arcukat tépik hangos üvöltésbe kezdve. Csupán ketten vannak, tükörképei egymás testének, melyek alig hasonlítanak egy ember vonásaira. Rothadó, férges ábrázatuk láthatóvá téve düllesztik ocsmány szemeiket a vérző szemgödrök mélyéről. Kissé vontatott mozgásukat mellettem teszik meg. Tudom, hogy az asztalomnál ülő is varázshasználó, már akkor éreztem mikor belépett. Csupán egy egyszerű illúziót hoztam létre… minden Mágus, legalábbis, ha okítják rá, képes más mágiaágakból csippenteni egy darabot. Senki nem figyelt fel a fogadóban. Én magam nem lepődtem meg ezen, hisz így terveztem. Kezemmel a levegőbe legyezve oszlattam el a megjelent lidérceket. 
– Ha effélére gondoltál már meg is kaptad… - szavaimba a visszatérő szól közbe. Utolsó szoba... Csak nem értem mi ez a többesszám. Számomra sem okoz nagy gondot szerezni egyet, ha mást nem, majd tőle veszem el. Hátranézek, hogy biztosan eltávolodott-e, s visszafordultam az asztalomnál ülőre.

Eddig csak azt hittem, hogy Zaken megváltoztatta a nevét, de egyre biztosabbnak tűnik, hogy tényleg egy másik ember áll, vagy éppen ül, előttem. Úgy beszél, mint egy igazi, gátlástalan gyilkos, nem is fejvadászként, akit különleges feladatokra küldenek, amik legalább annyira különleges képességeket követelnek meg, hanem mint egy közönséges orvgyilkos. Az a Zaken, akit én megismertem egy olyan ember volt, akit foglalkoztattak a döntései, hogy van-e lehetősége, hogy mit kezdhet az életével. Egy sokkal mélyebb, megbízhatóbb ember volt annál, akit most magam előtt láttam. Nem, eddig sem egy volt a sok közül, de eddig jó értelemben volt az, most pedig rossz értelemben. Talán feleslegesen kerestem meg, egy közönséges gyilkost nem akarok megbízni ezzel a feladattal. Nem is vesztegettem az időmet, amikor láttam, hogy a szoba elintézése neki azt jelentette, hogy az emeletre indult, csak reméltem, hogy nem ölni fog egy szobáért, hanem inkább megveszteget valakit, de nem is akartam igazán megtudni.
- Üdvözlöm Ivy, mint „barátunk” említette, Darthys vagyok.
Erősen hangsúlyozom az idézőjeleket, egyre nyilvánvalóbb kezd lenni, hogy a fickó, aki valaha Zaken volt és most Nawarean-ként hivatkozik magára egyikünknek sem a szíve csücske.
- Mint említettem a munka több, mint bizalmas. Többek között falat kell mászni, fegyverekkel kell harcolni, lopakodni kell és ez még a könnyebb része.
A nő egy gyors illúzióidézéssel demonstrálja a tudását, ami nem rossz, de még nem elég. Azzal azonban minden bizonnyal Nawarean előtt jár, hogy ő varázshasználó.
- A feladat akkor van tökéletesen kivitelezve, ha nem hal meg senki. Nem bérgyilkost keresek, hanem egy ügynököt, aki annál sokkal kifinomultabb.
Felemelem a kezem és egy bökéssel megszüntetem az illúziót. Teljesen nem ismertem a varázslatot, de az eltelt idő elég volt, hogy találjak a szövedékén egy hibát, amit kihasználhattam. A felépítése gyors volt és nem elég körültekintő, azonban harc alatt talán nekem is gondot okozott volna a megszüntetése, most sokat segített a nyugodt környezet és az időhúzás.
- Nem rossz, de még nem elég. Hol tanulta?
A kérdés ártatlannak tűnik, de mindketten tudjuk, hogy nem az. Nem feltétlen várom, hogy egy szóban megválaszolja, hogy hol tanult, valami sokkal fontosabbat várok a válaszától. Közben Nawarean is visszatér, a hanghordozása azonban eléggé elárulja, hogy a körülmények nem véletlenül gyanúsak.
- Miért is mennék önnel fel?
Kérdezem úgy rácsodálkozva Nawarean-ra, mint akivel tényleg először találkozok.
- Egy ember, akit ismerősömnek véltem nem is olyan rég azt mondta, hogy ne bízzak meg egy gyilkosban. Zakenben talán megbíztam volna, de ő sajnos halott, egy idegen pedig könnyedén állíthatott nekem csapdát. Ugye megérti, ha vissza kell utasítanom az ajánlatát.

*Darthys felismerte benne az új énjét, s ennek sokkal jobban örült mintsem maga el tudta volna hinni. Teljes joggal érthető volt a viselkedése a sárkánynak hisz ő már rég nem az a személy volt akit megismert. Most sem más csupán változtatni kényszerült. De a bizalmatlanságra maga intette Darthyst. Ami teljesen jogos volt tőle. A székben üldögélve gondolkozott el a szavakon mik vissza utasították az invitálást. Kezében forgatta a kést, mit nemrég vett elő. Vajon megéri elveszíteni mindenkit a régmúltból csak azért mert el akar érni valamit. S a pénz sem jönne jól, ha már itt tart. Elhúzza száját, majd keze meglódul s a falba dobja a kést. Attól, hogy egy gyilkos még nem egy őrült. Nem hagy maga mögött hullák halmait, a fölösleges vér még mindig nem rá jellemző. Bár szokásai kissé megváltoztak ez tény és való.
-Az ördög vigye el... ezt az egészet... annyira mégsem változtam meg, hogy csak így eldobjak egy régi barátot s eljátszam azt a bizalmat mi megköttetett... Bár a barátok... Rég nem tartom magamnál a névsort amire ők felkerültek... Lehet vissza kéne térnem a társaságba...
*Bosszús volt bár maga sem tudta kire irányul a harag amit érez. Leginkább az adódó helyzetre mibe belecsöppent. Darthys fontos személy volt életében, aki megtanította látni az utakat amiből ő maga csak egyet vélt felfedezni.
-Az isten verje meg ezt a dilemmát...
*Torpant meg az ajtó előtt, kezét a kilincsre helyezve. Fejét az ajtónak ütve gondolta még egyszer végig ezt a dolgot. Majd lenyomta a kilincset, s kilépett az ajtón. S visszafelé igyekezett a kis duóhoz.S mielőtt még leért volna egy vágást ejtett kezén, valamiért tartott a lenti eseményektől.S vissza telepedett az eredeti helyére.
-Teljesen megértem a bizalmatlanságot... Darthys... Én sem bíznék meg egy magamfajtában pont úgy, ahogy azt tőled sem várom el. S ahogy én sem teszem eziránt a nő iránt... De hallani akarom az ajánlatot...
*Majd keresztbe fonta karját s apró vércseppek hullottak alá tenyeréből mik szorgosan gyülekeztek ruháján, bár azok nem szívódtak fel rajta. Várták azt a bizonyos szót ami a kételkedésről fog árulkodni. Ha úgy adódik nem fog habozni, megteszi amit tennie kell.
-Darthys lenne itt még valami... jobban mondva két valami. Először is, attól, hogy az utam most más irányba tért... még nem feledtem el azt amit tanítottál... még ott hajdanán. S ami jelen pillanatban még ennél is fontosabb, egy fekete sárkány... egy nő képében járja az országot, holló fekete hajjal. Kecses test, s nagy a hatalma. Most őt kutatom... Tudsz róla valamit?
*Kezét össze szorította majd az asztalra helyezte, egy furcsa jel kezdett kirajzolódni az asztal közepén mi végig kúszott a széléig. A szemek vörösen felizzottak, majd a sárkányra pillant vele. A vágott szemek most még hidegebbek voltak mint valaha. Még a munka mit barátja kínált sem volt oly fontos mint ez a kérdés.
-Mindenek előtt, a második téma az mi mindenek felett áll... A többi e pillanatban jelentéktelen a számomra barátom...
*Szemei messze álltak az őrülettől bár csak egy hajszálnyira volt tőle, s a kirajzolódó pecsét az asztal lábain keresztül futott át a székekre min a két társ ült. Ha eddig nem ugrottak el már teljesen mindegy is volt. A méreg mi vérében kevergett már a bőrökhöz ért, mégsem érezhették azt, hogy bajban lennének. Csupán az igazság érdekelte mindenek felett, s ahányszor csak ez a nő került elő, mindig kicsit többet tett meg azért, hogy megtudja róla az igazat mintsem kellett volna. Nem csupán a bosszú az amire sóvárog, amiért gyengébbnek találtatott egy nősténnyel szemben. De valamiért vonzotta is, nem hiába alkalmazta rajta az örök kötelék pecsétjét.
- Az igazság... pecsétje...
*Vére megannyi szérumot rejtett magában, s van hogy csak egy csepp is a halált hozhatja el valakinek a számára. Habár most csak egy egyszerű igazságot szeretett volna kifacsarni belőle a vére által.
-Nem... terveztem, hogy bántani foglak barátom... nem is állt szándékomban s most se tenném. De tudnom kell amit tudsz vele kapcsolatban... Elvégre ő is...
*Majd elhallgatott s a lányra tekint, nem akarja felfedni barátja mivoltát. Lehet, hogy a lány sejti de addig az csak sejtelem marad míg le nem leplezi. S ez felettébb nem állt szándékában.
-S mint látod... nem ugyanaz ül előtted mint akit akkor megismertél... De azért a barátságot nem feledi...
*Emelte fel a kezét az asztalról, majd vissza húzta annak szélére s összefonta ujjait. S várt, várt arra, hogy amit tud barátja ha akarja ha nem el fogja mondani. Bár kevés esélyt látott rá, hogy ez az út ne érne ismét csak kudarchoz mint az összes többi. Még a férfi meg sem szólalt már az elkeseredettség ült ki a szemeken mik eddig oly pokoli lánggal égtek.
-Ez itt... barátom... nem csak rád hat hanem rám is... Ezt nevezem az igazság körének, hol a hazugok rettentő kínokat fognak átélni... Én csak így vagyok képes az igazságra. S most ha kérdésed van... az igazat kapod rá.


//Gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy ez a vér csak akkor hathat, ha érintkezésbe kerültök vele, ahogy eddig is volt Aden korábbi játékai folyamán. Mivel mágiát nem használ a karakter, csak a vérben lévő szérumokat.

Admin 2//

// Pm ben jeleztem nekik, meg a hatásokat. (Ha eddig nem ugrottak el már teljesen mindegy is volt.) Jeleztem a kivédési lehetőséget is :)by Aden. )

//Ne állítsd a társaid kész helyzet elé, joguk van nekik dönteni arról, hogy hagyják-e hatni a trükködet a véreddel, vagy sem. Aki még nem írt, de aki írt is, még elléphet, s ehhez ugrania sem kell, annyira nem gyors a vér. //

// egyetért //

Csak egy tompa puffanást hallunk fentről, fogalmam sincs, hogy Zaken éppen mit csinálhat, de talán jobb, ha nem is tudom. Remélem, hogy nem most ölte meg a fickót, akit valamilyen módon „meggyőzött” arról, hogy adja át neki a szobáját. Sokkal meglepőbb az egésznél, amikor visszaér, de a keze véres. Nekem is eltart egy ideig, mire rájövök, hogy az nem egy idegen vére, hanem Zakené, de nem értem a dolgot. Képzett harcos, kétlem, hogy megsérült volna egy ilyen kis csetepatéban és ha meg is sérült volna, el tudta volna látni a saját sebét. Egyre gyanúsabb ez az egész. Aztán a kérdés, egy fekete sárkányról. Gyanítom, hogy Furia lehet az, a feketék megfogyatkozott száma miatt elég valószínű, hogy ő az, de mivel jól tudom róluk, hogy bármilyen alakot felvehetnek lehetett akár Risan is. Sőt, akár egy másik sárkány is, aki elhitette Zakennel, hogy ő fekete. A kirajzolódó jel még furcsább, de még ülve maradok, megtisztelem annyival az egykori Zakent, hogy nem ugrok fel rögtön és nem bizalmatlankodok, bár a viselkedése okot adna rá. Megtudom, hogy amit csinál az az „igazság pecsétje” és nem kell hozzá tudósnak lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy valószínűleg a hazugságot akadályozza meg valahogy.
- Sokat változtál Zaken. Sosem válogattál a módszerekben, de nem folyamodtál volna ilyen aljas trükkhöz, hogy kicsikard egy olyan valakiből a választ, akit a barátodnak vélsz. Te hoztad magadra a sorsodat Zaken, ha magad is szenvedsz miatta, azt megérdemelt büntetésként kaptad a sorstól. Csak annyit kellett volna tenned, hogy nem használod a pecsétet, ha megbízol bennem.
Nem értem, hogy miért nem próbálkozott először egyszerűen megkérdezni, amit meg akart tudni, de talán nem is fog kiderülni. Van néhány évszázad előnyöm a diplomáciában és a félrebeszélésben, fogok tudni anélkül valótlant sugallni, hogy hazudnék és fogok tudni kitérni kérdések elől, ahogy nem olyan régen Ivy is megtette.
- Kár, hogy csak ennyire vagy képes Zaken.
Tudom jól, hogy többre is képes, a kimondott szavak ereje azonban megéri, hogy megpróbáljam a pecsét erejét. Rögtön megérzem a fájdalmat, ami bár erős, de uralkodni tudok rajta. Nem okozta a halálom, sejtettem, hogy arra nem képes még így sem, de megéreztem benne valami ismerős jelleget. Ez a pecsét nem halandók mágiája volt, annál valami sokkal kifinomultabb, amit Zaken esetlenül, durván használt.
- Lennének kérdéseim, de nem akarom őket feltenni annak az embernek, aki lett belőled Zaken. Mélyen csalódtam benned, azt reméltem, hogy többre vagy hivatott, mint bábnak lenni a hatalmasok játszmájában.

*Megérintik barátja mondatai, igaz ami igaz kicsit túl lépett a célon. Maga sem gondolta volna, hogy az a fekete sárkány ekkora haragot kel a szívében. Bár ki tudja, lehet csak ő maga érti félre saját érzéseit. De egy biztos, Darthys mint mindig nem a fellegekbe beszél.
-Én is változok akárcsak te. A sorsom magam viselem, ez így igaz. Nem is szeretném ha más hordaná. Mert más talán már összetört volna a teher alatt, mit a szívemben hordozok. De ez már más tészta.
*A fájdalom megjelenik arcán, bár egy pecsét általában nem okoz ennyi vérveszteséget, most túl nagy területen alkalmazta. Egy verejték jelenik meg homlokán, s még fehérebb mint szokott lenni.
-Ez egy olyan sors barátom... amibe az igaz barátság sose szerepel. Feltételezem nem hazudtál volna, ha megkérdezlek is róla... Talán igaz, kicsit elszállt velem a ló....
*Felemeli kezét majd két ujját mutatja fel, mély levegőt vesz majd a válasz nélkül is megteszi. Felvillan a vöröslő tekintet majd egy halk szavak hagyják el az ajkakat.
-A pecsétet oldom....
*Ő is képes belátni ha téved, bár erre nem sok ember bírta rá. S most is igazándiból egy sárkány szavai volt azok, akik elterelték. Csupán egy parányira attól amivé vált. Leengedi kezét, majd kabátját kicsit összébb húzza. Majd egyet be is gombol rajta, hogy megtartsa abban az állapotban. A sárkány érezheti, hogy a hatás szinte rögvest elmúlik. Az oldás következtében szinte rögtön keletkezik a testben az ellenanyag. Bár most egy kis éhséget érezhet magán. De a vér ami eddig szinte mindent beborított hamar kezdett megfakulni.Szokatlan gyorsasággal alvadt meg. Majd dől hátra a székben, kezére pillant a vérzés már elállt.
-Tudod... nem hittem volna, hogy másodszorra is... te fogsz nekem utat mutatni Darthys... Nem is oly rég, még lehet semmi gond nélkül... ontottam volna véred ezért a kérdésért...
*Lesüti szemét, a bűn az élete része volt, soha nem hagyta el. A gyűlölködő tekinteteket is már már megszokta, úgy ahogy azt meg lehet.
-Barátom... - Néz fel rá- most is adósod lettem...
*Állt fel az asztaltól, kezei még mindig zsebében voltak. Mély levegőt vesz majd megszólal.
-Egy kicsi az adósságból - Dob felé egy kis üvegcsét, minek feltűnően vöröslő színe van.- Szerezz halálos sérülést... vagy mérget... meglásd talán még gyorsabban is hat mint a varázslat...
*Majd hátat fordít az ülő társaságnak, de megtorpan még mielőtt elindulna.
-A fickót a szekrényből... engedjétek ki.
*Teszi le a kulcsot az asztalra, majd az ajtó felé megy, becsukja maga mögött s fejébe húzza a csuklyát. Felpillant az égre, gyönyörű telihold van. S ha semmi nem akadályozza meg elbaktat a sötét utcákon.


//Aden vére vér marad, nem lesz belőle víz. A színét sem veszíti el, ugyanis ebben az esetben nem tudná betölteni eredeti funkcióját. Ennyire azért ne rugaszkodj el attól, aki voltál, a tested nem alakult át teljesen. Amellett, hogy még a kígyó vére is vér marad, ha kiömlik, azután is.

Főadmin//
//Javítva By Aden//

A két férfi beszélgetését csendben hallgattam végig. Pár következtetést lelehetett szűrni szavaikból. Barátok a maguk különös módján, vagy lehet, hogy csak voltak… Mindenesetre Darthys szavai tisztábbak, mint a fehér hajú asztaltársaságnak. „Megérdemelt büntetés”… valamiféle átok lehet. Szóval kivívta maga ellen a sorsot.
Odébb tolom magamat a székkel, eddig is figyeltem, hogy ne lépjek a vérbe, ami az asztalról csöpögött. Így viszont nyugodtan lehettem szemtanúja, miként szünteti meg a dolgot. Zaken felállt az asztaltól, mondatára megint csak szívtam alsó ajkam. „Az adósa” lehet a darnának már búcsút is mondhatok, mert kap erre a szavakra a másik alak.
A Darthys felé dobott üvegcsében vérszínű folyadék zötykölődött. Az elmondás alapján gyógyító hatással bírt. Meglehet, hogy abban az üvegben is a furcsa egyed vére van, minek egyik hatása ilyen erők birtokában van. Az asztalra helyezett kulcsra szegeződött figyelmem. Gondolataimba merülve már nem is vettem tudomást, mit mondott mielőtt távozott tőlünk. Valami szekrényben van valami?
Fellélegeztem mikor végre megérkezett a cseléd a vacsorámmal. Az asztalra akarta tenni, de én kezemmel inkább aláfogva tartottam meg. Tudomást sem vett az ott lévő vérről, mely az asztal repedéseibe itta magát. Nem akartam, hogy belerakja… ki tudja milyen kórság lapul meg benne…
Darthysra nézek, s közben megfogom az asztalon heverő kulcsot. Most két választása van a férfinak…
- Vagy a zavart elméjű után mész – veszek mély levegőt, majd pár pillanatra az ölembe rakom a tál ételt, melynek forró alja már pirosra „színezte” tenyerem. 
– Avagy míg én elfogyasztom amott – mutatok fel, a szobák irányába – …a vacsorám, elmondod, miféle ügynökre vágysz. – Felállok s belököm csípővel a széket az asztal alá. Mosollyal az arcomon néztem egyik kezemben az ételre, másikban pedig a kulcsra. Cseppet sem megyek szívesen abba a szobába, amit nem én „szereztem” magamnak. De most kivételt teszek ez egyszer. 
- A te döntésed Darthys. Én mindenesetre kényelmesen töltöm az éjszakám. – Talán utoljára mélyültem el a fekete tekintetekben, mielőtt sarkon fordulva a szoba felé vettem az irányt. Az utolsó szoba… azt mondta a fehér hajú… A szobában csend honolt, becsukom magam mögött ajtót, de még nem zárom be. Van bent asztal, s szék, de én kényelmesebbnek véltem más helyet az étkezésre. Köpenyem az ágyra dobom, s fegyvereim magam mellé helyezve huppanok le oldalamra.

//Vérrel kapcsolatban megjegyzés fentebb.

Főadmin//

Úgy tűnik, hogy Zaken mégsem teljesen halott. A fickó, aki valaha az ismerősöm és talán barátom volt még most is él, valahol mélyen, most pedig nem tudta megtagadni magát. Valahol büszke vagyok rá, hogy újra utat mutathattam neki, Nerevar is hasonlóan tett volna, de úgy tűnt, hogy ettől Zaken még ugyanolyan tanácstalan, mint előtte volt, az nem mondhattam meg neki, hogy mit kell tennie, csak azt, hogy mit ne tegyen. De ebben tudtam neki segíteni, és úgy gondoltam ,hogy talán még szüksége lehet a tanácsomra. Elkaptam a felém dobott üvegcsét, majd ahogy távozni készült még utána szóltam.
- Ne felejtsd el, hogy miről beszéltünk régen és miről most. Ha pedig azt akarod, hogy ne maradj magadra, akkor Meniontól húsz mérföldre nyugatra találkozhatsz velem egy hét múlva. Én ott leszek, csak el kell jönnöd, ha nem akarsz örökre magányos farkas lenni.
Nem mondtam még el neki, hogy mit is jelent ez pontosan, nyilvánvaló lehetett, hogy valami tervem van, talán a megígért feladatot akarom ott átadni neki, de nem szándékoztam most elárulni, hogy ennél sokkal több tervem van. Ellenben felálltam, hogy követtem Ivy-t a fenti szobába. Ő enni készült, én azonban nem feledkeztem meg a fickóról, akit Zaken említett és kiengedtem a szekrényből. Néhány szóval a tudomására hoztam, hogy nem akarjuk bántani és ha megiszik egy sört lent az ivó részben és nem sieti el, akkor mire végez visszakapja a szobáját. Az ember távozott, mi pedig ketten maradtunk.
- Mesélhetnék, de még mindig nem tudom, megbízhatok-e benned. Okos lánynak tűnsz, gondolom nem hiszed, hogy csak úgy elmondok mindent azért, mert felhívtál, hogy nézzem végig ahogy eszel?

Meglepett mikor nyílt az ajtó és Darthys belépett. Csak úgy szó nélkül elengedte az embert, aki a szekrényben raboskodott. Szúrós tekintetemmel jeleztem a férfinak, hogy ide már ugyan nem térhet vissza. Ha zavargást kelt, akkor ujjropogtatást követően fogom elvágni a torkát.
- Te pedig minden bizonnyal okos fiú vagy, és tudod, hogy nem azért hívtalak fel ide... - Pár falat után felkeltem az ágyról, a férfihoz közel léptem, hogy jobban belelássak szemeibe. Soká latolgathatnám, milyen okkal hívhattam volna fel bárkit is ide.
- Talán azért hívtalak fel, hogy erőszakkal kiszedjem belőled, miért pont tőled kérdezett Zaken egy sárkányról. Talán megakarom tudni, hogy te is az lennél-e... - Még egy lépést teszek a férfi felé, ebből a közelségből már illatát is érzem. Zsebeimbe süllyesztem kezeim, tekintetem rezzenéstelen mélyed az előttem állóéba. 
- Talán azért hívtalak, hogy elvegyem a darnát, mit feladattal akarsz "kiérdemeltetni". Vagy netalán... mert többet akarok ettől az éjszakától... Sok variáció áll fenn. - Vonom meg vállam. Elbizonytalanodtam, hogy mi is volt a valódi célom, azzal, hogy ide hívtam őt. Kaján vigyor ült ki arcomra, végül elfordulva tettem fel kérdésemet: - Te miért jöttél utánam? Azt mondtad nem bízol meg bennem, mégis itt vagy. Ostoba nem lehetsz, hogy egy számodra ismeretlen után eredj. Tehát... - Emelem vissza rá figyelmem, kissé hunyorítva merednek rá ezüst szemeim. - ...talán tényleg nem ember fia vagy, s bízol benne, hogy nincs mitől tartanod. Esetleg fontolgatod, hogy mégis "csak úgy" elmondod nekem a megbízásod. Talán azt hiszed  más szándékból hívtalak fel... Én miért bíznék meg benned? - Kigombolom ingem felső két gombját, fellélegezve ülök vissza az ágyra. Kezeimmel kitámasztva magam várom a reakcióját. A Zaken felé intézett szavaiból úgy vettem ki, hogy kemény fába vághatom fejszém. Ez az alak nem holmi' csavargó, tud bánni szavaival. Minden bizonnyal ügyelni fog rá, hogy olyat, amit nem akar nem fog csak úgy kikotyogni. Majd meglátjuk Darthys... mennyire tudod elkerülni. Minél érdekesebbé válik a helyzet, én annál többet fogok az "ügy" érdekében tenni.

~Tudom, hogy nem azért hívtál ide, de nincs okom találgatni, hogy miért. Ugyanolyan könnyen lehet az is az oka, hogy elvágd a torkom és elvedd a pénzt, mint hogy kiverd belőlem az információkat, vagy éppen megpróbáld kihasználni, hogy nő vagy.~
A nő elém áll, de a magasságkülönbség inkább teszi szórakoztatóvá, ahogy közelről a szemembe akar nézni, mint fenyegetővé. Nem, nem félek ettől a nőtől, bár tudom jól, hogy lehetnek még kellemetlen trükkök a tarsolyában, egyébként nem is vesztegetném rá az időmet. Amikor azonban a zsebeibe süllyeszti a kezeit egy lépést hátrálok. Semmi bajom az egymás szemébe bámulással egy olyan népnél, akikről tudom, hogy nem fognak hátba támadni és legfeljebb párbajra hívnak ki, de egy ismeretlen fejvadászban nem bízok meg annyira, hogy a zsebében épp nem rejtett fegyvert keres.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmi járhat az eszedben, de valami kreatívabbra gondoltam. Mondjuk kikötözöl és üzenetet karcolsz a bőrömbe a volt szerelmednek, vagy feláldozol egy rögtönzött oltáron valamilyen elfeledett káoszistennek. Vagy éppen azért hívtál fel, mert nem akartad lent elárulni senkinek, hogy allergiás vagy a nyúlhúsra és el kéne tüntetni az ételt feltűnés nélkül.
A feltételezések lehetnének találóak is, de a bizonytalanság, amivel elhangzanak, nem adnak nekik kellő komolyságot. Összefonom magam előtt a karjaimat és az egyik lábamra helyezem a testsúlyom. Kicsit én is oldalra billentem a fejem, hogy utánozzam a nő tartását.
- És miért gondolod, hogy ne lennék ember? Zaken kérdezett valamit, igen, lehet, hogy azért mert sárkány vagyok. Sőt, az is lehet, hogy azért, mert sárkányokat öltem. Vagy akár azért, mert tanult ember vagyok, ő pedig nem az. Lehetek akár történész, aki a sárkányok történetével foglalkozott. Vagy varázsló, aki a sárkányok mágiáját kutatja. Szerinted melyik vagyok? Harcos, történész, mágus, vagy sárkány? Esetleg valami más?
A két kigombolt gomb a ruha felső részén természetesen nekem is felkelti a figyelmem, engem se fából faragtak. Nem tudom, hogy szándékos vagy sem, de inkább az elsőre gyanakszom. De vajon meddig megy el?
- És mégis mit kellene elmesélnem látatlanban egy ismeretlennek a feladatról? Hogy hány mérföldet kell legyalogolni a végrehajtása közben?

Meglehet, kemény fába vágtam fejszém. A férfi óvatos, elővigyázatos. Oly magabiztossággal fonja tovább a kérdések számát, mintha ő maga sem tudná rá a válaszokat. Én tudom... ott lapul valahol...
- Csak egy gyermeteg elme szüleményei ezek a képzetek. Az ötleteid egyike sem igaz, mindegyik tévút. A szerelem a legócskább, mind közül... - Közömbösen fújom fel a rakoncátlan tincset mi arcomat csiklandozta. Darthys újonnan felvett testhelyzetét mérem fel, s hirtelen ugrok két lábra az ágyon. Így még magasabb is vagyok nála, most én mosolygom meg a helyzetet. Kardomat lábfejjel rúgom fel ujjaim közé, egyenes vonalban tartom a férfi irányában.
- Meglehet, egy tanult sárkánnyal van dolgom. - Az ágy szélén egyensúlyozok, majd pár lépést hátrébb lépve a támlának dőlök, s kinyújtózkodva ismét kényelmesbe teszem magam. - Megfordult bennem a gondolat, hogyha heves tiltakozásba kezdesz a feltételezésemtől... akkor az vagy. - Ingatom fejem. - De egy lény, aki kitudja hány esztendeje tapossa és szeli át eme földet, hányszor játszotta ki e kérdést. Inkább magadra öltesz még több lehetséges variációt, melyekbe olyanokat is beleépítesz, amiket egyszerűbbnek vélnék. Harcos... történész... mágus... Talán én tévedek, ez esetben bocsásd meg a feltételezést. - Köszörülöm meg torkom. Lerúgom a cipőim, övemet is kioldom, mint hacsak egyedül lennék. - A gyaloglás... hm... az is szempont, azzal elárulnád, mégis hol kell végrehajtani. - Vonok vállat a kérdésre. Annyira nem érdekel a küldetés, hogy sápítozzak érte. - Mellékesen, benned is felmerülhetne a kérdés. Talán tudom, hogy kivagy és csak játszadozom veled. Kitudja... valaki megbízott, hogy egy újabb sárkánytrófeát áldozhasson fel káoszistenének, hogy szerelme emlékeit erősítse, mely szinte ragályos allergiaként kíséri hátralévő életében. - Én itt fogom eltölteni az estét, azért is igyekszem lassacskán lejjebb adni ruha téren. Jobb lenne ezt az éjjelt itt tölteni most, mint odakinn. A férfi terveit nem tudhatom, s csak remélni tudom nem felhívásnak veszi a megmozdulásaimat.

Érdeklődve szemlélem a lány cselekedeteit, de nem nyűgöznek le. Inkább Zakenre hasonlít, aki kétségkívül hatékony, de hiányzik belőle az a kifinomultság, amire engem Nerevar tanított és amit ebben a nőben reméltem felfedezni. Kardot ránt, ami cseppet sem tetszik, aki rögtön a fegyveréhez nyúl, az vagy azt sugallja, hogy nincs más a tarsolyában, amihez nyúlhatna, ha a fegyveréhez nem tud, vagy azt, hogy még nem szokta meg a fegyvert az oldalán, keresi az alkalmat hogy használhassa. Nekem egyikre sincs szükségem, sem egy tapasztalatlan valakire, aki keresi az alkalmat, hogy harcoljon, se egy forrófejű valakire, se egy olyanra, aki csak a fegyverében bízhat. Olyan valakit kerestem, akinek nem kell a fegyveréhez nyúlnia, hogy elérje a célját. Persze lehetett az egész egy ügyes félrevezetés, amivel azt próbálja sugallni, hogy a ruhák folyamatos elhagyásának nincs semmilyen célja, amit szintén nem akarok elhinni. Lehet, hogy tényleg nincs, de nem tudhatom, amíg valamivel nem bizonyítja, hogy mit is akar.
- Meglehet.
Csak ennyit válaszolok lassan. A kard hegye nem került karhossznál közelebb hozzám, hiába volt Ivy a magasabb, nem érhetett el, nekem pedig eszem ágában sem volt közelebb mennem. Nem teszem hozzá azt sem, hogy mire válaszolok, akár arra hogy sárkány lennék, akár arra, hogy játszadozik velem, akár arra, hogy trófeát akar belőlem csinálni.
- És honnan tudom, hogy nem tudod pontosan milyen feladatot akarok adni és csak az időmet húzod? Miért kéne eltűrnöm ezt az időhúzást?
Próbálok nem figyelni rá, hogy a lányon egyre kevesebb a ruha, de bár sárkány vagyok, engem sem fából faragtak. Érdeklődve várom, hogy meddig megy el a vetkőzéssel, amíg a közelében vagyok.

Mégis mit akarhatna elérni ezzel a vetkőzéssel? Azt kétlem, hogy annyira sürgős neki, hogy levetkőzzön, hogy nem bírna még ki egy fertályórát a ruhájában, amíg elmegyek, vagy éppen, hogy annyi ideig tartana neki, hogy muszáj korán nekiállnia. Alig telt egy néhány perc és már szinte nincs is rajta semmi. Amikor megjelenik az ing és a nadrág a takaró mellett egyre jobban kizárható, hogy nincs vele semmi célja. Természetesen most már leplezetlenül figyelem az eseményeket, kíváncsi vagyok meddig megye el és mit is akar vele elérni.
Hogy ő kezdene kiismerni, én pedig őt nem? Lehetséges. De talán elhamarkodott volt ilyen kijelentésekbe bocsátkozni. Ahogy Ivy széttárja a karjait a takaró kicsit lecsúszik, de még éppen takar. Csak annyit mutat meg, ami biztosít afelől, hogy az ing alatt már csak az alsóruházat van.
- Végül mégis sárkány lettem? De jó nekem.
Közben elbarangol a tekintetem, ahogy Ivy felkelt immár megfelelő szögbe került, hogy az ablak üvegének tükröződésében szemügyre vehessem hátulról, amit elfelejtett takarni a pokróccal. Nem az igazi a kép, de épp eléggé megmutat mindent, a lány alsóruházata jól kivehető.
- Szúrhat az a pokróc, nyugodtan leteheted.
A háta mögé elkalandozó tekintetemből már neki is nyilvánvaló lehet, hogy ez most nem jött össze, azonban mielőtt bármit is ideje lenne reagálni nyílik az ajtó és egy cselédlány lép be.
- Én csak… elnézést… a fürdővizet hoztam.
Dadogva beszél, a zavara egyértelmű, koppan a két jókora vödör a gőzölgő vízzel és már záródik is az ajtó. Talán tudott róla Ivy és ezért állt neki megszabadulni a ruhájától? De miért nem várta meg, hogy kimenjek? A dézsa a szoba falához van támasztva a sarokban, a vödrökben pedig forró víz van, a lehetőség adott, hogy bárki lemossa az út porát.

Most miért néz ennyire? Eddig másutt is jártak tekintetei, most meg szinte átakarják égetni a takarót. Nemigazán értem mi zajlódik le a férfiban, de különös érzésem támadt ezzel kapcsolatban. Csak azért nem gondolom még másnak, mint eddig gondoltam, mert nem tett még semmit. A sötét szemek elnéztek felettem, az ezt követő szavakra valami igazán frappánsat akartam rávágni. Az ajtó nyílt és két vödör víz került a szoba padlóra. Mivel a cseléd előtt nem akartam vitába elegyedni, megvártam míg kimegy.
Elveszem magam elől a pokrócot és az ágy mellé vetem. Meglehet számára ez felhívásként szűrődik le, valami olyan mocskos dologra, amire eddig is gondolhatott.
- Aludhatsz a földön, a szúrós pokróccal... - Még mindig közel álltam hozzá, ilyen távolságból kedvem lett volna arcon ütni. De arcvonásaimból nyilvánvalóan leszűrhette mit is gondolok.
A fürdővíz érkezése engem is meglepett akárcsak őt. A fűzőn és az alsóneműn aligha láthatott át, de akkor is bosszankodva mentem el tőle a szekrényhez. 
- Ne csak állj ott! Hasznosítsd magad. - A dézsa és a víz felé intettem, majd a szekrényben kutattam pár tiszta lepedőért. Egyet találva már magamhoz is fogom azt, és a szekrény ajtó fedezékébe állok. Ha most a fürdővízzel van elfoglalva, akkor úgysem a nézelődés fogja lefoglalni. Fél kézzel vetettem le a maradék ruhákat, másikkal mindvégig a lepedőt fogtam. Előbbi hibámból tanulva magam köré tekerem, majd az ágy mellé lépek. A fehér vászon vékony, jól körvonalazódott minden, amit eddig megakart lesni a férfi. Magam előtt fontam össze karjaim, kissé talán el is pirultam, erre a figyelemre.
- Én most veszek egy fürdőt... - Nem tudom ki rendelte, de én kihasználom. Még mindig komoly arccal fordulok felé, de már-már viccesnek tartom a helyzetet.
- Ne álmodozz Darthys. Itt maradhatsz, de tartsuk a távolságot. - Jelentem ki közömbösen, hogy tisztázzuk a helyzetet.

Elveszi maga elől a pokrócot és ugyan az alsóruha és a fűző épp eleget takar, már bőven nem azt az ártatlan látványt nyújtja, amit teljesen felöltözve. Meg kell mondjam, nem utolsó a látvány, de ha már idáig elmentem nem fogok itt megállni. Hacsak nem Ivy minden megbízójának alsóneműben mutogatja magát, akkor jó esélyem van, hogy többet is lássak és most már kihívásnak sem utolsó a dolog.
- Talán máshol fogok aludni… valami kevésbé szúróssal.
Jegyzem meg kétértelműen, szinte csak az szól belőlem, hogy valami válaszoljak rá, nem vártam különösebb hatást a mondattól. A hangsúlyom azonban elmondta, hogy nem azért fogok máshol aludni, mert máshol kapok csak helyet, hanem mert én ott akarok. A parancsoló hangnem azonban nem tetszett. Nem munkaadóként kezelt, tehát nem azért csinálta az egészet, hogy megkapja a pénzt. Vagy azt akarja elhitetni, hogy nem azért csinálta. Azonban ha nem munkaadóként tekint rám, akkor nem nehéz kitalálni, hogy mi a célja.
Hasznosítom magam, de nem úgy, ahogy Ivy gondolta. Kiöntöm a vizet, azonban amint azzal végeztem hamarosan a ruháim is az ágy szélén landolnak, a lány nadrágja és ingje mellett én pedig elmerülök a vízben. A szerkény ajtaja nem elég széles, hogy minden mozdulatot takarjon, ez a fél kezes öltözés pedig nem megy olyan jól, mint máskor, sokszor majdnem lesik a lepedő, többször is több-kevesebb belátást engedve. Hátradőlve figyelem a műsort, tetszik a látvány, a lány akarva akaratlan mindig csak épp annyit mutat meg, hogy érdekes maradjon. Egyedül a legvégén látom meg majdnem a teljes testét ruha nélkül, de csak hátulról, mielőtt maga köré tekeri a lepedőt. Éppen lép ki és közli, hogy ő most megfürdik, amikor megláthat engem, hogy megelőztem.
- Ha már ilyen kedvesen felajánlottad maradnék.
A hajam már vizesen hullik a vállamra, mert egyszer megmártóztam, Ivy messziről a felsőtestemet láthatja és a nyakamban lógó amulettet. A víz távolról még mindent takar, de ahogy közelebb jön úgy fog egyre jobban átlátni rajta.
- A távolságot is tarthatjuk, de akkor sajnos nem tudsz megfürödni. Szinte biztos vagyok benne, hogy ki fog hűlni a víz, mire végzek. Persze attól, hogy én tartottam a távolságot eddig te még azt teszel, amit akarsz.
Kényelmesen terpeszkedek a vízben és várom a reakcióját. Persze közben nem hagyom figyelmen kívül a lepedőn alaposan átsejlő vonalakat, nem titkolom Ivy elől, hogy tetszik a látvány.

Döbbenten néztem a megmártózó férfira, s közelebb sétáltam hozzá. Egyre jobban érdekelt a felém irányuló figyelem. Dartyhs… kissé hasonlít Dorianra. Ő sem beszélt annál többet, mint amennyit kellett. Belőle sem áradt idegesség, csak a nyugalom, ami környezetére is jó hatással volt. A mesterem több érzelmet táplált felém, mint én valaha is felé. Talán ha más ember lett volna, s nem a mentorom… akkor, de csakis akkor fontolóra vettem volna.
A férfira néztem, először csak vállaira simuló fekete haját, szemeit majd mindezekről ajkaira meredtem. A víztől egészen másként festett, mint eddig. Próbáltam nem észrevehetően nézni a mellkasán végiggördülő vízcseppeket és a lentebb rejtőző testrészeket... Kedvem lenne megérinteni őt, csak egy pillanatra, hogy érezzem valós-e. Még egy ilyen teremtmény, aki békét sugároz… Oly ritkán lélegezhettem fel, s még ritkábban feledhettem el mindent, hogy a percnek éljek. Nem voltam én mindig ilyen… magának való… Mikor erre ráébredtem már túl késő volt. Túl sok dolog választ már el attól a lényemtől. A magam köré épített várfalakat is túl régóta húztam fel. Elég egy szó, rám szegett tekintet, érintés és már működésbe is lép, mindegy mit akarok, ez a védfal akkor is jelen lesz.
A kezem megindul felé, felsóhajtva nézem a közeledését ahogy ujjaim arcához tartanak. Kíváncsi vagyok, az érintés is ilyen hatással lesz-e rám. A két bőrfelület találkozik egymással. Borzongás jár át rajtam, s elönt a forróság. Szívem úgy kalapál, mint egy üldözötté, akárha menekülnék… talán az volna ésszerű…
Most az egyszer kivételt tehetnék, most az egyszer visszatérhetnék régi önmagamba. Elengedtem minden megfeszült porcikám, teljesen átjárt valami ismeretlen, szavakba nem önthető érzés. Elfeledtem mindent, most nem számított miért voltam itt, miért érkeztem… nem számított ki vagyok… ez az igazi szabadság…
Lélegzetem egyre szaporább, arcom kipirul, akárha meggyújtották volna alattam a máglyát. Égj el boszorkány! Átadod magad a gyengeségnek! A felszólaló belső hang, mi már sok alkalommal térített el a ballépésektől, most nem érdekelt. Elmém sok ideje most tisztult ki annyira, hogy békét érezhettem. Még többet akartam belőle. Érezni a végső határt, aminél tovább már nincs út. Vágyakozón merültem el Darthys szemeiben. Az illat, ami tőle áradt bódító s még jobban felperzselte érzékeimet. Elengedtem az engem körülölelő lepedőt s beléptem a férfi mellé. De nem vele szemben ültem le, hanem háttal, hogy mellkasának dőlhessek.
- A valódi nevem Wyerre… - felszabadult kaján mosolyom nem láthatta. – Talán aludhatnál az ágyban, velem… - Félelmetes érzés, ami átvette az uralmat felettem. Kezdte túlnőni magát rajtam és az élvezet mámorát akarta hajszolni, fenevad módjára. Megfogtam a férfi kezeit és ha engedte, magam köré vontam őket…

Kipihenten ébredek, könnyen aludtam az este, pedig talán nem kellett volna magam biztonságban érezni. Egy fejvadász aludt mellettem az éjjel és ahogy felébredtem meg is hallottam a padló recsegését, hogy ő már fent van. Még csukva van a szemem, de hallom, ahogy végigsétál a szobán, Megáll az ágy mellett és várakozik egy darabig. Nem tudom, hogy mit akart, felkelteni, vagy csak egyszerűen egy utolsó pillantást vetni rám, mielőtt eltűnik, de készen álltam, hogy hirtelen mozdulatra védekezzek. Igaz, hogy az estét együtt töltöttük, de ettől még nem bíztam meg a lányban, hogy ha alkalma adódik, akkor nem veszi el az életemet és a pénzemet egyszerre.
Nem történik semmi, úgyhogy lassan kinyitom a szemem és Wyerre-t látom magam felett, immár teljesen felöltözve. Nem lep meg, számítottam arra is, hogy mire felébredek esetleg a lány más el is tűnt, de úgy tűnik, van még, ami marasztalja. Az este nem takaróztunk be, de nem zavar a helyzet, úgy nyúlok a ruhám után, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy nő figyeli, ahogy öltözök, egyedül azt sajnálom kicsit, hogy én lemaradtam a látványról, amikor ő öltözött fel. Végül a fegyver is az oldalamra kerül, a fürdővízhez lépek, hogy kezet és arcot mossak, majd körülnézek a szobában. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történhetett itt tegnap este, de soha nem is volt célunk titkolni, viszont a továbbiakról valószínűleg egyikünknek sincsen elképzelése. Eddig se beszéltem sokat, nem is most akarom elkezdeni, így csak a falnak dőlök, miután részben megmosakodtam és várom, hogy a lány kezdeményezzen beszélgetést, ha akar. Kíváncsi vagyok, hogy a munka fogja érdekelni, vagy vajon valami más?

Szó nélkül figyelem ahogy felkel, s ruhátlan testét lassan elfedi az öltözék amit nemrég megkörnyékeztem. Figyelemmel kísérem mozdulatait, majd mikor ő is felfrissíti magát a kihűlt víz felett, visszatérek az ablakhoz. Szemem sarkából látom hogy a falnak dől, s várakozik mint én is tettem egy ideje. Mit is mondhatnék? Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszett ami köztünk történt, de nem erényem a dicséret, főleg egy ismeretlennek. 
Megfordulok, kezeimet hátam mögött tartva fogok a párkányra. Végigmérem az alakját, kissé olyan, mintha a már fedett test elhomályosítaná az éjszakát. Legalábbis azt hittem így lesz, de nem ezt érzem. Ha visszamehetnék az időben, meglehet ugyanígy cselekednék.
- Megvan az oka, hogy még itt találsz. - Magabiztosan csengtek szavaim, holott még én sem voltam tisztában azzal, miért is nem megyek el most rögtön, szó nélkül.
- Nos, gondolom érdekel miért is... A küldetés, a juss ami érte jár? - Megcsóválom fejem. - Engem nem a pénz hajt, az csak egy mellékes fogalom számomra, amire olykor talán szükség lehet, de nem tesz boldoggá. Bolond, aki azt hiszi több lesz tőle… - Körbenézek a szobában, a kádnak és az ágynak különös figyelmet szentelek egy ideig. Akaratlanul is felidézik bennem az eseményeket, és alig kivehető mosolyt csalnak arcomra.
- A megbízás csak akkor érdekel, ha tudom, elég kihívást nyújt ahhoz hogy érdemleges legyen számomra. Ellenben még nem tudok róla semmit, azon kívül, hogy falat kell mászni, fegyverekkel harcolni és lopakodni. Ami azért elég nyilvánvaló, valljuk be…
Elengedem a párkányt, lassan elindulok Darthyshoz, majd egy lépéssel előtte megállok.
- Esetleg az is megfordulhatott a gondolataidban, valami más célom van a maradással. Meglehet igazad van… De akkor mégis mi célom lehetne? Na és, neked mi okod van arra, hogy még itt állsz? – Próbálom kifürkészni az apró árulkodó jeleket a férfin, hogy kiszűrhessem esetleges hazug feleletét. De az egy lépés távolság sem jelentett akkora távot, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek. Igen, ez valóban hátrány, magasabb mint én, de ez nem mindenesetben jelent negatívumot. Biztosan leledzik ok arra, miért várakozott teljes hallgatásban. Kissé gyermetegnek érzem kiejtett szavaim, olyannak, amit csak egy kíváncsiskodó fruska ejtene ki. Arcomra simítok, úgy érzem elöntött a forróság, a maga ideges alakjában. Cipőm orrára esik figyelmem, hogy elpirult arcomat leplezhessem. Eddig sosem okozott gondot a szituáció, bűntudat nélkül öltem meg őket, most… most zavartan fecsegek, akár egy tanonc. Azt hiszem rossz hatással van rám ez a férfi, jobb lett volna, ha már itt sem talál amikor felébred. Hátat fordítva húzom ki magam, és a jelen helyzethez képest magabiztosan nézek magam elé. Mély lélegzetet véve, lassan az ajtó felé indulok. Lépteim óvatosak, mintha ügyelniük kéne a csendre, ami egy ideig honolt a szobában. Jól tudom, hiába a finom kimért járás, a látásával nyilván semmi gond. Az biztos, ha most szól, megállásra sarkallnak szavai és nem tudom a további társalgás mihez is vezetne.

A tegnap esti szenvedély immár a múlté, ugyanazt a nyugodt, kimért magamat mutatom Wyerre felé, bár a gondolataim még mindig kergetik egymást. Nem az volt a szokatlan, hogy első nap, amit találkoztam egy ismeretlen nővel ott kötöttünk ki ahol, hanem az, hogy Wy nem egy egyszerű felszolgáló vagy parasztlány volt. Egy fejvadásszal feküdtem össze, ami egyrészt rossz ötlet volt, hiszen könnyen ébredhettem volna elvágott torokkal, a saját vérembe fulladva, másrészt sokkal jobb volt, mint egy tudatlan, tizenkettő egy tucat lánnyal. Ő volt az első évtizedek óta, akiről el tudtam képzelni, hogy talán képes lehet valamennyire megérteni, hogy ki is vagyok. Ha fiatalabb lennék talán már romantikus terveket szövögetnék, de azt már rég magam mögött hagytam, nem egy életre kerestem társat sem, hanem néhány évtizedre csak. A sárkány lét és az évszázadok átka. Az első mondatával nem vág a közepébe, ahogy sejtettem, nekem is nehezemre esett volna elkezdeni bármiféle beszélgetést.
- Ez az ok persze az is lehet, hogy csak most ébredtél és még nem volt időd elvágni a torkom.
Nem fogom feltételezni, hogy egy éjszaka miatt már összetartoznánk, vagy valami különös kapocs lenne közöttünk, még akkor sem, ha már többet nézek ki a lányból, mint amit elsőre hajlandó voltam és mint amit hajlandó lennék kifejezni.
- Nem különösebben számít, hogy a küldetés a feladat nehézsége, vagy a fizetség miatt érdekel. Ha nem szeretőt akarsz tartani, akkor ez az egyetlen ok, amiért még kíváncsi lehetsz rám. Természetesen, ha téged csak a kihívás éltet nem ragaszkodok hozzá, hogy kifizessem a jussodat a feladat végén. Egyébként könnyen azt hihetem, hogy az, hogy a kihívást emlegeted csak jól hangzik, de valójában mégis a pénz érdekel.
Közben közelebb lép és már-már a fejvadászból csábító nő lesz, aki a vonzerejével akarja kiszedni a férfiból a kívánt reakciót és választ. Tudom jól, hogy hatni fog rám, lehet, hogy az egész színjáték és teljesen még az én tapasztalatommal és elővigyázatosságommal sem tudom parancsolni minden gondolatának senki, legfeljebb a tetteit kontrollálhatja. Kedvtelve nézem végig a lány alakját, természetesen nekem is eszembe jut a tegnap este, amikor nem takarta ruha a nőies vonalakat.
- Persze, lehet más célod is. De akkor nem öltöztél volna fel.
A hangom még mindig magabiztosan cseng, pont azért nem gondolkozok el rajta, hogy milyen célja lehet még a lánynak, hogy ne vegyülhessen kétely a gondolataim közé. Ha hagynám, hogy elgondolkozzak azon, mire gondolhat és elég tapasztalt a lány, meghallhatná azt az apró bizonytalanságot is.
- Ha a munka érdekel, akkor látnom kell, hogy egyébként is alkalmas vagy-e rá, amit eddig tudok rólad az sokat elmond a képzettségedről, de a feladat nem erről fog szólni. Ha érdekel a munka, akkor velem jössz a célpontig és mire odaérünk kiderül, hogy rád bízhatom-e.
Az utolsó mondatokat már a hátának mondhatom, hiszen a lány az ajtó felé indul. Nem lépek utána, ha menni akar, akkor menjen csak, most merül csak fel bennem, hogy lehet ez volt a célja, hogy megmutassa, hogy elmegy és nem érdeklem. Ha igen, akkor elég kicsinyes valaki, megtehette volna mielőtt felébredek, akkor sem lett volna más az üzenete. Várok, várom, hogy megáll, megfordul-e vagy folytatja az útját és távozik. Karba fonom a kezeimet magam előtt, de mást nem csinálok, ugyanazt a lassú, nyugodt stílust mutatom Wyerre felé, amit eddig is láthatott.

Az iménti szavakat érlelve fogok a kilincsre, az ajtó már kitárulva csábít kilépésre. Ez a férfi tudja miként bőszítsen fel. Legalább olyan hévvel csapom be az ajtót, mint amilyen szenvedéllyel öleltem magamhoz Darthyst az este folyamán. "...valójában mégis a pénz érdekel" Levegővételem a lehető legmélyebben veszem, a kipirult arcnak nyoma sincs, mikor a selymes arc oldalra billen. Az utána való megjegyzése nem különben váltott ki bennem idegességet, mígnem az utolsó megadta a kezdőlökést, hogy végiggondolása után hosszú léptekkel teremjek a férfi előtt. Mindennél jobban bosszantott, ha valamilyen módon megkérdőjelezik a képességeimet, és az iménti szavakat annak vettem. - Induljunk. - Határozottan mondom ki az egyetlen szót, ami egyértelmű, világos és egyszerű rávezetés. Magam is ölbe fonom kezeim magam előtt, ugyanazt a testhelyzetet felvéve várom Darthys vélhetőleg szótlan indulását. Az a bizonyos "na majd én megmutatom" felülkerekedett, szinte szikrázott bennem a vágy, és ki tudja... az út sok borzalmat tartogathat (számára), esetleg nem kívánkozik érdekesnek a küldetés, és akkor hagyom faképnél. A választás sokszínű, csak tőle függ, mi felé fog hajlani a dolgok menete. Hagyom magam sodorni az árral, az út, nemcsak neki rámutatás, hisz ha akaratlanul is, de ő is felfed magáról néhány dolgot. 
Kérdőn várom reakcióját, de ennél többet nemigen akaródzik hozzászólni előbbi mondandóihoz. Beszélgetni már az út alatt is tudunk, ha akarunk. Nemrég a bizonytalanság késztetett fölös fecsegésbe, hogy leküzdjem azt a visszahúzódó vonzalmat, amit az együtt létünk okozott. Most nem néztem rá másként, mintegy olyan alakra, aki büszkeségem kapuit zörgeti meg kezeivel. Ezen jól megmunkált nehéz ötvözet eddig jól őrizte a becses adományt, a tudásom kincs, s aki megkérdőjelezi, egész eddigi életemmel teszi ugyanezt. Persze ez nem jelenti, hogy nárcisztikus, vagy egyéb más megnevezésével; egyszóval ez beképzeltség lenne. Egyszerűen kiállok az elveimért, a tanultakért amik ilyenné formáltak. Darthys nem az első, aki miatt "kihívást" érezve már ugrok az ismeretlen felé, talán túlreagálom, de ezt nem nyelem le...