Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

Valian. Habár már jártam ebben a városban, most is erre sodort az utam. Az utam, mely úgy látszik, hogy soha nem ér véget, soha nem szabadulok meg a mágusomtól, és örök kárhozatra vagyok ítélve. Én mégis küzdök, én mégis igyekszem megszabadulni tőle, habár ez nem olyan könnyű, mint amennyire más gondolná. Most azonban nem én vagyok, a mágusom éledt fel a testemben, így az éjszaka folyamán indultam el Valian felé. A mágus ott suttog a fejemben, furcsa hangokat, furcsa szavakat és egy nevet: Latanos. Fogalmam sincs, hogy kihez tartozik ez a név, de tudom, hogy meg kell találnom, tudom, hogy itt van Valian-ban, és tudom, hogy lehet, hogy közelebb segít a szabaduláshoz. Ahhoz a fajta szabaduláshoz, ami senkinek nem lenne jó, hiszen Gaireth újraéledne. Habár elhagyná testemet, lelkem és elmém ismét szabad lenne, a világra egy gonosz fekete köpenyes mágus borzalmas tettei várnának, és ki tudja, hogy meg tudná-e bárki állítani. Most mégis ő irányít, ő suttog szavakat a fejembe, és mintha a lovam is értené és hallaná a szavait, őrült módjára vágtat Valian felé. Egy kisebb kaland után a város széli fogadóban húzom meg magam, legalább egy éjszakára, amíg kérdezősködök egy kicsit, hogy vajon ki is lehet az a Latanos. Eddig még nem nagyon kaptam használható információt, mindenki megijedt a neve hallatán, és némaságba burkolózott. Bizonyára egy fekete köpenyes gonosz mágusról lehet szó - legalábbis a reakciókból ezt szűrtem le. A fogadóban töltöttem az estét, délelőtt jártam a várost, és most, ahogy a Nap lassan a horizont alá bukik még mindig nem lettem okosabb az információkat illetően. Ismét visszatértem a fogadóba, hogy elköltsem a vacsorámat és esetleg újabb emberekkel beszélgessek. Az egyik sarki asztalnál ücsörgök és sült csirkét eszegetek salátával, és bort iszok, azzal öblítem le a vacsorámat. Közben figyelem a fogadóban a népeket, vajon kit is lehetne megkörnyékezni egy kis információért...

A fogadóba elég sok vendég tér be, azonban most este mintha nem jönnének új jövevények. Az asztalnál ücsörögve iszogatom a boromat és eszem a vacsorámat, amikor egy kereskedőnek kinéző nő lépdel be a fogadóba. Céltudatosan indul meg a fogadós felé, majd míg vár, körbenéz a fogadóban. Tekintete megállapodik rajtam, én pedig enyhén kihúzva magamat visszameredek rá vörös szememmel, majd egy halovány mosoly jelenik meg az arcomon, afféle invitálás. Kíváncsi vagyok, hogy ki ez a nő, de azt érzem, hogy erőteljes mágia csörgedezik a vérében, így biztos vagyok benne, hogy mágus. Kérdés, hogy milyen köpenyes. Az egyik üres asztalhoz tér, és ott ül le elfogyasztva a vacsoráját. Kiiszom a kupámból a maradék bort, majd felállva a kancsót és a tányéromat magammal víve a nő asztalához sétálok és teszem le a cuccokat.
- Nem haragszol, hogyha csatlakozom? Mindketten magányosak vagyunk, jól esne egy beszélgetés. - nézek mélyen a nő szemébe és bizalmat gerjesztve mosolyodom el.

Lassú, határozott léptekkel sétálok oda Kesa asztalához, és köszöntöm, mire a nő egészen kellemesen fogad. Meglepődök a kedvességen, és valami furcsa módon bizalmatlan leszek a nővel. Érdekes logika, az biztos, de úgy vélem, hogy aki túlontúl kedves, annak vaj van a füle mögött, hiszen manapság senkiben nem szabad megbízni, főleg, hogyha még nem is azonos fajú az illető. Lassan biccentek egyet és el is helyezkedek a mutatott székre, kicsit oldalt ülve a nő mellett, hogy azért lássam az ajtót.
- Jó étvágyat! - szólalok meg lágyan biccentve a nő felé, hiszen talán még csak a felénél jár az ételének.
- Nem sokan vagyunk vörös hajúak, az tény. - kúszik egy apró mosoly az arcomra. A bemutatkozásra biccentek egyet.
- Merilien. - mutatkozom be, ám a családnevemet nem mondom. Talán mégis csak hallott már a vérelfekről és talán nem lenne olyan közlékeny velem, ha tudná, hogy nemes vagyok, méghozzá a vérelfek vezetőjének a lánya.
- Egy mágust keresek, aki segíthet nekem... Néhány dologban. - válaszolok kicsit lehalkított hangon, és lassan körbe is nézek, hogy vajon van-e valaki, aki fülel, de szerencsére egyelőre nem látok ilyesvalakit. Lehet, hogy egy nyilat lőnék a két szeme közé, vagy elzárnám a szívéhez vezető ereket.
- Talán tudnál nekem segíteni. Te idevalósi vagy, jól ismered az ittenieket? - kérdezek én is hasonlót, mint amit ő kérdezett, ám a válaszomból egyértelműen kiderült, hogy én nem ide valósi vagyok. Remélem, hogy ő igen... Vagy ha nem, akkor sokat látott utazó.

Soha sem a barátságos és cseverésző jellememről voltam híres, így hogyha a nő azt gondolta, hogy egy kedélyes csacsogásra ültem ide, hát tévedett. Soha sem szerettem a felesleges csevejt, hacsak nem lopva juthatok információkhoz. Ámde az olyan csevej általában már kissé elázott személyekkel szokott megesni, és ahogy látom a hölgy még közel sincs ittas állapotban. Sejtem, hogy egy komoly, sokat látott nővel van dolgom, akivel nem lehet csak úgy a semmiről cseverészni. Így hát rá is térek a jövetelem okára, hiszen ki tudja, hogy kit ismer ez a nő és az is lehet, hogy segíthet nekem. Valahogy... A szemöldökfelvonást természetesen észre veszem és csak egy apró, féloldalas mosollyal reagálok a nő megnyilvánulására. Nem tudom, hogy mire is értette ezt a szemöldökfelvonást, minden esetre érdekes, hogy ennyire kiülnek az arcára az érzelmei és gondolatai. Könnyű az arcáról olvasni, mint egy képeskönyvből. Néhány falat után válaszol csak, és úgy érzem, hogy ez alatt a néhány másodperc alatt jócskán átgondolta azt, amit mondani fog. Talán rájött, hogy nem vagyok az a fecsegős fajta és minden szavam mögött értelem, titok és kíváncsiság rejtőzik.
- Női megérzés. - hajolok kicsit közelebb a hölgyhöz, lágyan, csábosan elmosolyodom, és megnyalom az ajkaimat, majd visszadőlök a székre és úgy meredek még mindig mosolyogva a nőre.
- Persze... Lehet, hogy tévedek. - visszakozok, ám hallatszik a hangomból, hogy ezt magam sem hiszen.*
- De érzem, hogy közöd van a mágiához. - súgom a szavakat és csak remélni merem, hogy a nőnek van olyan jó a füle, hogy meghallja a szavaimat. Természetesen nem akarom lebuktatni, vagy semmi ilyesmit tenni, egyszerűen csak tudatni vele, hogy érzem, hogy mágia folyik az ereiben. A kérdésemre nemleges választ kapok, nem tartozik ő sem ide. Halkan sóhajtok és megcsóválom a fejemet, majd beleiszok a kupámba, amiben még csurran-cseppen néhány korty jó bor.
- És mi járatban vagy ebben a csodálatos városban? Az én jövetelem okát már tudod, mesélj, téged mi szél hozott erre? - nézek kíváncsian a nőre.

Valóban halk hangon kérdezek rá a nőben bujkáló mágiára. Nem akarom én világgá kürtölni, hiszen ki tudja, hogy itt hogyan is viselkednek a mágusokkal, vagy éppen ki rohamozná meg a nőt, hogyha tudná, hogy mire is képes. Azonban kicsit meglepődök, amikor normális hangon szólal meg, és közli, hogy már nem foglalkozik a mágiával. Felvonom egyik szemöldökömet és úgy nézek a nőre. Elég furcsának tartom, hogy valaki egyszerűen csak felhagyjon a varázslással. Ez ki is ül az arcomra, és úgy nézek a nő szemébe.
- Felhagytál vele? És mi késztetett erre? Egy rossz emlék? Vagy egy rosszul sikerült varázslat? - kérdezek rá, habár sejtem, hogy nem fogok választ kapni, egy próbát megér. Kesa a kérdésemre igen furcsán válaszol, és habár igyekszem nem kimutatni, furcsán kiszélesedik a pupillám.
- Új kontinens? Engem elkerült ez a hír. Kérlek, mond el! - kérem a nőt és egy pillanatra izgalom és mohó kíváncsiság suhan át az arcomon, de csak néhány pillanatra látható ez a furcsa változás. Hogyha a nő mesélni kezd, akkor árgus szemekkel figyelem minden szavát és elraktározok mindent. Odabent a fejemben a "mágusom" izgatottan, nyálcsorgatva figyeli az új lehetőségeket. Új kontinens? Új titkok és varázslatok? És talán új lehetőség, hogy újra életre keljen, ne csak bennem lakozzon. A mohó kíváncsiság ismét átfut az arcomon, de most a szememben s furcsa tűz ég - ez nem én vagyok, hanem ő...

A csodálkozás természetesen igen látványosan ül ki a mágus nő arcára, én pedig hogyha nem lennék ilyen magabiztos és határozott nő, biztosan elpirulnék. De most csak állom Kesa tekintetét és határozottan nézek a szemébe, hogy ne csodálkozzon, hanem meséljen nekem a vadalaniakról. A nő érti a pillantásomat és hamarosan mesélni is kezd. Hallgatom a nőt és igyekszem minden egyes szavát az agyamba vésni. Hasonlítanak ránk, de sokkal magasabbak és erősebbek. Ez nem túl jó hír. Kicsit elhúzom a számat, de Kesa megjegyzésére a vadalani férfiakról az én ajkam is enyhe mosolyra húzódik, hiszen sejtem, hogy mire is gondol a nő.
- Kékek? Komolyan? - nézek döbbenten a nőre és megcsóválom a fejemet. Igencsak érdekes népség lehet, és most már egyre kíváncsibb vagyok. El is határozom, hogy innen az utam a nyugati szegletbe vezet, hogy megnézzem magamnak azt a kontinenst - közelről, vagy távolról. Kesa megjegyzi, hogy a különleges néphez különleges tárgyak kellenek és neki meg is vannak a forrásai.
- Van nálad most valami, ami arról a kontinensről származik? - teszek fel egy kérdést halkabb hangon, kíváncsian pillantva a nőre. Kesa egy falatot tol a szájába, miután feltesz egy kérdést. Ezen elgondolkodom, és lágyan megvonom a vállamat.
- Sajnos én sem sokat tudok erről a mágusról. Biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz őt megtalálnom. De ha végre megtalálom, akkor biztos, hogy a segítségemre lesz. Nem fehér köpenyes, ez biztos, így kicsit leszűkül azoknak a helyeknek a száma, ahol rá lelhetek.