Nagy Kaszás fogadó (Valian külső peremén)

*Láttam, hogy nagyon elgondolkodott az úton Amíra. Nem tudtam, hogy tervez valamit, vagy pedig egészen másfelé járnak a gondolatai.
Végül a kérdéseimre beszélni kezdett, habár úgy láttam, kissé vonakodva.
Azonban utána tiszta és őszinte gondolatok hangzanak el és ez tetszik. Egy varázslónő, aki nem akar nálam okosabbnak tűnni, sem pedig azt éreztetni velem, hogy különb nálam.
Amilyen furcsa a külseje, annál szimpatikusabb ez a lány.*
- Nem baj, Amíra. Benne vagyok teljesen már. Azóta, hogy hozzám vágták azt a követ.
*Próbálom nyugtatni, hiszen tényleg, most, hogy mondom, valóban sokkal inkább részese lettem az ő történetének, mint gondoltam volna előre.
Ha ezt egyszer elmesélem a faluban, egy szavam sem fogják elhinni.
Úgy érzem, mióta elindultam, egyre izgalmasabb dolgokba keveredek és egyre veszélyesebbekbe is.
Persze a sellők próbálkozása a tenger partján a most még veszélyesebbnek tűnik, de nem tudhatom, hogy később nem fordul-e ez meg.
Valian. Ez az a város, amiről olyan sokat hallottam. Lanuria fővárosa.
Hatalmas város, erős város és gazdag város.
Minden kósza ezt mesélte, amikor a falunkba érkezett. Külön meséltek a városházáról, és ha lehetőségem lesz rá, én biztos meg is fogom látogatni.
Amikor belépünk, mindjárt nekem is ütközik valaki. Nem látom, de amikor a kapunk átjöttünk az őrök között akkor lökte el magát a faltól.
Majd nem fel is borít, révén, egy erős férfiról van szó.*
- Nem látsz az orrodnál tovább? Kérj bocsánatot, fekete!
*Hitetlenkedve nézek rá és mivel szó egyenlőre nem jön a számra, előbb a fejem rázom meg, ami láthatóan nem tetszik a férfinak.*

/Aden/

Megtörtént, ami elkerülhetetlen volt. Heon újra feltűnt az életemben. Ugyan még nem találkoztam vele szemtől szemben, de a fejembe előszeretettel mászott be a fenyegető szavaival. Tudtam, hogy ez csak az „előjáték”. Régi mesterem addig akar kínozni, amíg csak tud, de én nem fogom ilyen könnyen adni magam. Írtam Melornak egy levelet, amiben beszámoltam róla mi történik velem. A nő aggódni kezdett és utasított, hogy keressek meg egy mágust, Ronamot. Ő majd segít nekem erősebbé válni. Ám Melor se tudta teljesen pontosan hol találom. Azt mondta, hogy nézzek körül a kocsmák szerencsejátékosai között. Eltelt pár nap, de a mágust bármerre kerestem, nem találtam. Arra viszont rájöttem, hogy a kártyások csak annak beszélnek, aki elnyer tőlük mindent. Magam se gondoltam volna, de egészen tehetséges kártyás lettem. Hisz az egész csak egy kis figyelmen és számolgatáson múlik. Viszont Ronamról csak annyit tudtam meg, hogy már továbbállt egy másik fogadóba.
~ Mégis hogy lehet egy bölcs mágus kártyafüggő?~ zsörtölődtem magamban miközben betértem egy újabb fogadóba. Leültem a kártyásokhoz és játszani kezdtünk. Pár perc múlva viszont olyasmi történt, amire nem nagyon számítottam. Zsinórban az ötödik nyerésem után az egyik fickó elkapta a ruhám nyakrészét és felrántott a helyemről.
- Te csalsz! – üvöltötte dühösen az arcomba.
- É-é-é-énnnn. Neeem én nem csalok!! – sikkantottam ijedten.
- Lapszámoló vagy igaz? – nézett rám egy másik férfi, aki halál nyugodtan ült az asztalnál és közömbösen nézte a jelenetet.
- Lapszámoló? Én csak figyelem a lapokat. Nem ez a játék lényege? – kérdeztem kikerekedő szemekkel. Nem szólt senki, hogy nem szabad lapokat számolni. Azt sem értettem, hogy ez mégis miért csalás. Hiszen ez csak természetes.
- Tiel. Engedd el a lányt. Ez azt se tudja, mikor csal. – sóhajtott egy mély hangú férfi. A benga alak elengedte a ruhámat és dühösen visszaült a helyére.
- Tűnj innen kislány mielőtt én, tűntetlek el. – mondta fogcsikorgatva a nagydarab.
- De…de meg szeretném kérdezni…- a férfi úgy nézett rám, hogy ha a tekintettel gyilkolni lehetne, én már nem élnék.

/Ryn/
*Betérek a fogadóba, jó ideje nem jártam erre, már magam sem számolom a napokat. Csak a percek s órák múlnak s mennek tovább. S ilyenkor jó érzéssel tölt el, hogy az idő nem fog rajtam. Legalább is rajtunk nem. Ha eljön az idő újabb testbe vándorolok mint ahogy azt már sokszor megtettem az évek múlása alatt. Leülök az asztalhoz s a pincérnő hozzám lép, felismer látszik szemein bár hozzám hasonló nem sok létezik, s fehér elf kinézetem s cián szemeim sok nő elméjébe beleégeti magát. Már pontosan tudja mit szeretnék de megvárja míg a sültet rendelem. Kicsit odébb nagy zsugázás van ahol botrány tőr ki. Nem igazán érdekel nem az én dolgom. Mindenki a maga sorsának kovácsa ahogy én magam is.

A zsugások el akartak küldeni, de én nem adtam fel.
- De szeretném megkérdezni, hogy… - eddig jutottam, aztán ijedten léptem hátra. A nagydarab fickó elkapta a grabancomat, aztán elkezdett kivonszolni a fogadóból.
- Hééé! Ááááá! – próbáltam kiszabadulni a kétajtós szekrény kezei közül, de azért nézzük reálisan a dolgot: Én egy alacsony, vézna és egészen kevés izomzattal megáldott nő vagyok, pont az ellentéte a férfinek aki ki akar dobni. Viszont ha erőre nem is vagyok jobb, talán a mágiám majd segít. Előkaptam a pálcám, aprót intettem vele a férfi árnyéka felé. Az árnyék kicsúszott a férfi alól, aki azonnal hasra is vágódott, mintha az árnyéka kihúzta volna a talajt a lábai alól. Apró kis trükk semmi több, de itt elégnek tűnt.
Valamivel viszont nem számoltam. A férfi nem engedte el a grabancom, így én is dőltem. Kétségbeesetten kaptam el az első dolgot ami az utamba került. Megkapaszkodtam , így épphogy nem hasaltam el. Felegyenesedtem, aztán…
- Elnézést! Nem direkt volt! – mondtam ijedt arccal. A dolog amiben megkapaszkodtam egy férfi válla volt. Egy ősz férfi válla. Fura szerzet volt. Ahhoz képest hogy a haja teljesen fehér volt, az arcán még nem látszott a kor. A szemei pedig…észbe kaptam. Hát hogy lehet már így megbámulni valakit? Nekem sincs éppen normális hajszínem. Tudom jól milyen amikor méregetik az embert és tessék, most én is ezt csinálom.
Nem volt időm sokáig gondolkozni a dolgon, mert a benga összenyalábolta magát. Reméltem hogy csak azt hiszi hogy elbotlott. Gyors elrejtettem a pálcámat.
- Hé te….- nagyon dühös volt az arca, nem volt mit tenni. Smaragdzöld szemeim kikerekedtek és a szám legörbült.
- Hé Tiel! Hagyd már azt a kislányt! Ülj vissza játszani te majom! Nem attól leszel nagylegény, hogy gyerekeket versz meg!– szólt oda neki az egyik kártyás és szerencsére a hatás nem maradt el. A benga vetett rám egy utolsó gonosz pillantást, aztán elment.
- Megúsztam… - sóhajtottam halkan. Aztán eljutott az agyamig hogy mit mondtak rólam.
- Figyu…szerinted úgy nézek ki mint egy gyerek? – néztem a fehér hajú férfire. Már 19 éves voltam és a testileg se voltam éppen gyerek kinézetű. Csak a magasságom…nem voltam olyan alacsony, de azért itt majdnem mindenki magasabb volt nálam.

* S kisvártatva már jött is a hùs amit megrendeltem, már szinte a számban éreztem az ízét amikor egy bonyolúlt pillanat alakúlt ki a zsugások között, s a nagydarab férfi felkapta a lányt s elkezdte kitoloncólni a fogadóból. Majd egy tompa fájdalmat érzek jobb vállamban s egy szùrós és meghökkentőt szívemben ahogy végig nézem miként hull a földre az étel. S én páholyból figyelhettem ahogy az eleső monstrum kiveri a pincér kezei közűl a friss s ízletes ételemet. Szinte a lélek is elhagyott, ahogy látom miként ezy macska oda rohan fogaival belemar a húsba s elrohan vele. Tágra nyílt szemekkel nézek az állat után. S pont ugyanígy tesz a lány is aki tudja, hogya kárt amit a melák okozott majd rajta veri le a házigazda. Felpillantok rá s ő le rám sajnálkozó tekintet néz a cián szempárba. Majd egy gyermeki hang s most figyelek fel a vállamon csimpaszkodó lányra. Ő néz rám figyel én is nézek rá, nem szólok semmit. Ez itt a gyász pillanata, hideg tekintettel nyúlok a lány keze felé amit rajtam felejtett. Megfogom s kissé megszorítom azt.
-Nem tudom, engem most nem is ez foglalkoztat... Nem érdekelnek a női bájaid... Vagy az, hogy mennyi a korod. De az sokkal inkább foglalkoztat, hogy melyikőtöm fogja kifizetni a káromat... A csaló? Avagy az aki jogosnak érezte, hogy kidobja?
* Szorítom meg mégjobban a kezét majd beterelem kis erőráhatással a szembe székbe.
- Maradj - engedem el kezét, s mutatok rá.
* Felkelek a székemből szememet rajta tartva a lányon miközben a zsugások asztalához sétálok majd a melákra nézek.
- Beszálnál idegen?
- Húsz darnával jössz nekem... 10 az időmért s 10 a személyzetnek mert bonyodalmat okoztál.
* Csapom át a fekete pengét a frissen kevert paklin. Ùgy hogy az ketté szelje az egészet s így megdupláztam a lapok számát értékeik megfelezése által. S ekkor rohan oda a pultos s lecsap az asztalra.
- ODAKINT INTÉZZÉTEK EL!

Kicsit sértette az önérzetemet hogy gyereknek tituláltak. Én már felnőtt voltam, pontosan 19 éves! Az már felnőtt és nem gyerek, az istenit már! Elhúzott szájjal kérdeztem meg az ősz hajú férfit ő mit gondol a dologról, de mintha nem ugyanarról gondolkoztunk volna. Elkapta a kezem, amit a vállán felejtettem és megszorította. Felszisszentem és kimérten néztem rá. Úgy tűnt valami kárt okoztam neki.
- Nem tudom miről beszélsz! – mondtam és megpróbáltam elhúzni a kezem, de ő erősebben megszorította.
- Áu! Most azonnal eressz el! – követeltem dühösen. A fiú viszont erővel a vele szembe lévő székre terelt aztán rámszólt hogy maradjak ott. Végre elengedte a kezemet és én megmasszíroztam sajgó csuklómat. A férfi szúrós tekintettel nézett rám amíg elhaladt mellettem és egyenesen a zsugásokhoz tartott. A következő pillanatban kijelentette, hogy a melák, aki ki akart dobni tartozik neki és a személyzetnek is. Tágra nyílt szemekkel figyeltem ahogy az ősz fazon kettévágja a kártyapaklit és azt is ahogy a nagydarab felkel a helyéről harcra készen. A pultos közben akcióba lépett és kiküldte a civakodókat, de nem volt jó ötlet. A nagydarab elkapta a grabancát és szó szerint a sarokba dobta. Szegény pultos csak úgy nyekkent földetéréskor. Aztán, mintha a többi vendég is csak erre várt volna, hirtelen hatalmas zűrzavar támadt. Tányérok repültek, székek törtek. Tömegverekedés…még sose láttam ilyet közelről és most jobbnak éreztem fedezékbe vonulni.
- Mi az? Véded a kis barátnődet? – hallottam a benga hangját és még épp elkaptam a pillanatot, mikor rátámadt az ősz hajú fiúra.

*Ahogy a csapost felkapja s a sarokba vágja, máris járni kezd a szája mégis mi mást csinálna az aki ekkora darab mint hogy beszélne. Még nem ismer s talán csak egy fél fejjel nagyobb mint én. De minél nagyobb egy préda annál nagyobbat puffan mikor elejtik. Ahogy befejezi a mondatát, máris táncba állok. S a gyors táncába lépve követem a szinte lassított felvételként mozgó behemótot, aki elüt fejem mellett s még a meghökkenés nem is jelenik meg arcán máris torkára vágok egyet, mire az ölelő mozdulattal hozzá kap s fuldokolni kezd, nem akartam sokáig játszadozni vele, hisz kitört a kocsmai verekedés.
-Az óriás tánca.
*Ragadok meg egy férfit majd vetem a tömeg közepére, ki magával sodor még két embert akik nagyot nyekkennek. S én húzok rá az egyik gerendára mi nagy reccsenéssel tőrt ketté, s a fadarabok repkedtek szanaszét a teremben.
- Azonnal abbahagyni mert kivégzek mindenkit! EGYESÉVEL!
*Rémült tekintetek tömege néz most rám, van akinek a keze ütés közben állt meg s a férfi aki felé oda fordulok egy székkel készült az imént hátba vágni. Óvatosan rápillant a székre, majd vissza rám. Vöröslő tekintet fogadja, majd szépen lassan leteszi a széket. S helyet foglal, hátat fordít nekem s szinte hallom ahogy imádságba kezd az össze létező istenhez. Visszatekintek a benga állatra s a haveri körére. Majd a pénzes zacskóra ami az egyik oldalán fityeg. Gondolom ő a főnökük, lassan oda sétálok, s leakasztom oldaláról a zacskót. Hatalmasat nyel elkezdtett izzadni, szinte már ázik benne.
- Marad...
*S oda sétálok a csaposhoz aki éppen fejét vakargatja, látszik fájlalja nagyon.
- Tessék...- Dobom oda a szütyőt- ez majd fedezi a költségeket.
*Majd megfordulok s elindulok kifelé a kocsmából, elég volt mára ez a kis csetepaté, inkább ejtek magamnak egy vadat odakint. Miért van az ha belépek egy fogadóba rögvest kitör a verekedés. Felettébb bosszantó esemény. Kifelé menet a lányra pillantok aki megfogadta a tanácsom s ott maradt ahova ültettem.
- Ti nők állandóan csak háborút szitatok...

Kitört a tömegverekedés. Behúztam a nyakam és hátrébb húzódtam a székkel. Nem szoktam én az ilyesmihez hozzá. Hallottam az ütések tompa puffanásait, eltörő csontok hátborzongató hangját. A fehér hajú férfi ügyesebb volt mint a többiek. És végül ő is vetett véget a verekedésnek. Kijelentette, ha nem hagyja abba mindenki a verekedést, akkor kivégez mindenkit. Ez hatásos mondat volt, mert olyan hirtelen lett nyugalom, amilyen gyorsan a verekedés kitört. A fiú elindult kifelé a fogadóból és miközben elhaladt mellettem megjegyezte, hogy a nők csak háborút szítanak.
- Mi??? – nyögtem elképedve. De mielőtt bármit mondhattam volna megjelent mellettem a pincér és megkért hogy távozzak én is mielőtt még nagyobb baj is lesz. Nem tartottam igazságosnak az ítéletet, de elindultam a fehér hajú férfi nyomában.
- De hát nem is én kezdtem a verekedést, hanem az a férfi…- morogtam magamban. Nem én voltam aki elkezdett kakaskodni. Viszont így most nem tudom hol tölteni az éjszakát. Mióta Heon újra feltűnt az életemben nem szívesen tartózkodtam olyan helyeken ahol egyedül voltam. Ahogy kiléptem a fogadóból megláttam a férfit és egy gondolat ütött szöget a fejemben. Elindultam utána, aztán mikor végre utol értem megkocogtattam a hátát, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
- Öhm…ne haragudj, nem tudom mit tettem hogy így bepöccentél, de nem direkt csináltam. – mondtam halkan. Nyilván volt oka rá hogy nekiesett a nagydarab fickónak.
- Mondd csak, most hol fogsz éjszakázni? Tudsz a környéken egy másik fogadót? – kérdeztem. Aztán lopva körülnéztem. Itt kint a sötétben százszor jobban féltem régi mesterem felbukkanásától. Szemeim úgy vizslatták a feketébe öltözött tájat, mintha minden sarkon ott állna egy Heon és támadni készülne.

*Hallom a lépteket a hátam mögött, gyorsan közeledik, majd érzem az apró ujjak érintését a vállamon. Feltekintek az égre s azon gondolkozom miért vernek az istenek. Vagy talán csak gúnyosan rám vigyorognak nesze neked apró lények vigyázz rájuk? Majd megfordulok s a lányra tekintek.
- Mégis mit tettél volna... azon kívül, hogy a sültemet nem ehettem meg, verekedést robbantottál ki, és nézd... - Vérző öklömre mutatom neki ami talán nincs egy centis seb sem- Ja és persze most alhatok az erdőben... Avagy egy padon...
*Engedem le a kezem, majd másikat felemelem homlokomhoz s mutató ujjammal a homlokomra bökök. Végig törlöm az arcomat, látni lehet a szememben a kínt elnyúló arcomon a szenvedést. Majd végül miután kiszenvedtem magam a lányra nézek.
- Persze hogy tudok úgy hívják vadregényes táj... Szép kilátással az égre, kényelmes fekvőhely persze... koszt és kvárté.
*Majd indulok meg a kapuk felé, s bízom benne, hogy nem ragad még egy ilyen kis mitugrász a nyakamra legalább az előző fizetett is érte. Bár a verést élveztem, amit tőlem kapott. Megtorpanok egy pillanatra .Tekintek hátam mögé a vállam felett.
- Mi van? Nem jössz?

- Szóval azért verted össze a nagydarab fickót mert nem tudtál megvacsorázni? – néztem hitetlenkedve a férfire. Hát ennyire szeret enni? Vagy ennyire szeret verekedni? Nem tudtam eldönteni pontosan, de nem firtattam a dolgot. Aztán a kezére mutatott, amin felrepedt a bőr, nyilván ahogy ütött vele és megjegyezte, hogy a szabadban kell aludnia. Legörbült a szám. Tényleg nem akartam ártani a fiúnak és most szegénynek fáj a keze és nem tud hol aludni. Szörnyű bűntudatom volt. A fiú elindult én pedig lehajtott fejjel álldogáltam. Nem akartam zavarni, mér így is épp eléggé kiszúrtam vele. Aztán hirtelen meghallottam a hangját. Magával hívott. Hirtelen néztem rá és az arcomra vidám mosoly ült ki.
- De jövök. – mondtam és utána siettem. Fel akartam venni a köpenyem, így elkezdtem a táskámban kotorászni, de aztán kezembe akadt egy textil zsebkendő. Nem használtam még soha, és már egyszer ki is akartam tenni a táskámból, de most jól jött.
- Várj csak! – kaptam el a fiú kezét, aztán gyors mozdulatokkal bekötöztem a sebét.
- Így ni. Hamarosan meggyógyul majd. – mosolyogtam rá, aztán tovább indultam.
- Amúgy engem Ryn von Samoknak hívnak. És neked mi a neved? – kérdeztem.
- Jaaah és nagyon menő voltál odabent. – boxoltam egyet a levegőbe, mintha utánozni próbálnám.
- Én ilyesmikre nem vagyok képes. – csacsogtam tovább.
- Más módszereket kell találnom, de azok mind olyan nehezek. – na igen, én csak a mágiával tudtam volna megvédeni magam, de az én szintemen ez elég nehéz volt.

*Tökéletes helyszín, távol a belváros nyüzsgő forgatagától. A főnököt is majd felkeresem idővel, bár már biztos hírt szerzett az ittlétemről. A hideg kiráz annak a gondolatától is, hogy egy ember van aki mindig tudja merre járok. A bagoly is valószínűleg megírta, már neki, hogy elindultam onnan. Majd ekkor nyitok be a fogadóba. Dermedt odabent a hangulat, kevesen vannak igaz még a szórakozás ideje nem jött el, hisz még alig múlt el dél. Egy hét, nem kapkodtam el a megérkezést. Kíváncsi vagyok mi történt azóta itt? Rendelek ételt majd egy szobát veszek ki. A férfi huszonöt darnát kért egy hétért. Sokallom az árát, de talán meg kéne szoknom, hogy nem a szabad ég alatt hálok, akkor az súlyos pénzekbe kerül. A szobába hozzák az ételt, amit elfogyasztok majd a földre térdelek s ülök rá sarkamra. Ruháimat leveszem magamról. S megnyitom az első pecsétet, a gyógyítás pecsétjét. Ebben semmi szokatlan nem volt ehhez már hozzá szoktam, viszont a második pecsétet nem hiszem, hogy képes lennék elsőre megnyitni. A belső pecsét a tudás pecsétje, a hatás rögvest érződik, s fájdalom járja át testemet. A mágia hiánya itt üt ki. Ha most varázsló lennék ezt semmi perc alatt elsajátítanám, de így a földön fekve dőlök előre. A fájdalomtól remegő testtel, görcsök húzzák minden végtagom, s csak az első pecsétnek köszönhetem, hogy még nem őrültem bele a fájdalomba. Az első próba teljes sikertelenség, még csak a közelébe sem kerültem annak, hogy megnyissam a második pecsétet. Órákat szenvedek a földön mire valamelyest ismét használható leszek. Mivel most nincs Salamon nem tudok kezelni egyszerre két pecsétet. Ez nagy hátrány az előzőhöz képest, viszont van valami ami jóval fontosabb mint a pecsétek. Maga a táncok, amihez most jártányi erőm sem lenne, viszont elő kell csalogatnom az affinitásom a mestertánchoz. S ha már sikerül, akkor ideje lesz a mesterévé válnom még azelőtt, hogy a háború megindulna. A fekete nő ellen esélyem sincs jelen pillanatban. Az erőink közötti szint ég és föld. Erősebbé kell válnom, olyan erőssé hogy átvehessem az irányítást. S legközelebb ő feküdjön előttem a saját vérében.
A mellékhatások egy teljes napig kínoztak s a földet elhagyni sem tudtam. Zárt ajtó mögött fetrengtem, s viseltem a kínokat amit a saját ostobaságom okozott. Az újabb nap újabb esélyt hoz magával. Salamon megmondta varázslat nélkül nincsenek mesterpecsétek, nincs többes számú pecsét... De a táncokat még annál inkább fejleszthetem a végtelenségig. Sose teszteltem még a határait az orjásnak sem pedig a gyorsnak. El kell érnem azt, hogy a teljes forrást kiürítsem, hogy helyet adjak egy újabb vénának a testemben ami a mester táncokat fogja magába foglalni. Halálom után biztos hálát fogok mondani Salamonnak amiért átadta minden tudását. Egy hetet adok magamnak mit azzal fogok eltölteni, hogy végleg kimerítsem a táncom erejét. S amíg csak kell addig ülök itt az orjás táncában maradva. A tétlenség is kifáraszt ha teljes erejét felszabadítom a táncnak. Napokig bírom szusszal mikor már az álmosság oly szinten el nem fog, hogy arccal előre dőlök s még csak az ágyig sem tudok elmászni.

- Te idióta vadbarom! Minden pénzünket eljátszottad?!
*Jarrod elég ijesztő tudott lenni ha mérges, ennek ellenére széles mosollyal az arcomon megvontam a vállam, és a kezébe dobtam egy kis erszényt.*
- Ne aggodalmaskodj már! Maradt ötven darnánk.
- Ötven Darna? Ezerötszáz volt te isten barma.
- Fejezd mér be a hisztizést Jarrod! Visszanyerem, csak add vissza azt az ötven darnát.
*A lovag elmosolyodott. Ez nem tetszett nekem. Mint kiderült sejtésem nem volt alaptalan. Az a tetűláda úgy fejbe vágott az erszénnyel, hogy hanyatt estem. Szinte azonnal sajgó homlokomhoz kaptam, majd elkáromkodtam magam.*
- Itt az ötven darnád te szerencsétlen, és most gyere.
*Felém nyújtotta kezét, majd felhúzott. Ez volt az egyetlen szerencséje. Bár jobban meggondolva ha nekiesek, még egyszer fejbe vágna valamivel. Miután leporoltam ruhámat, beletúrtam kócos hajamba és elindultam előre. Hosszú ideig baktattunk Valian utcáin. Őszintén szólva nem tudom miért. Még fél óra sétálgatás után úgy döntöttem beülök Nagy Kaszásba.*
- Hé Jarrod! Mit szólnál egy sörhöz?
- Ötven darnánk maradt és te sörre akarod elkölteni?
- Dehogyis... Majd meghívatjuk magunkat valakivel. Elvégre ellenállhatatlanok vagyunk.
*Kivillantottam rá fehér fogsorom, majd benyitottam. Tetszett ez a hely.Sokakat kirázta tőle a hideg, szerintem viszont kellemes hangulata volt. Talán az egész ország legjobb fogadója. Leültem az egyik asztalhoz, Jarrod pedig követte példám.*
- Jobban belegondolva nem is olyan rossz, hogy eljátszottam azt a pénzt... Így legalább nem tudják visszalopni a banditák.
*Jarrodnak ettől nem lett jobb kedve. Nem meglepő. Szerintem csak én tudok azon viccelődni, hogy napokon belül éhen halunk.*
- Van benne valami. Viszont ez kicsit sem dobott. fel. Ráadásul így lehet, hogy a pénz helyett az életünket veszik majd el.
- Ahhoz először el kell kapniuk.
*Gonoszan elmosolyodtam, majd körülnéztem. Senki sem figyelt minket. Legalábbis első ránézésre úgy tűnt.*
- Na keressünk valakit aki rávehető arra, hogy fizessen nekünk egy korsó sört.

Általában szeretek megbízásra dolgozni, mert akkor nem kell legalább abban kockázatot vállalni, hogy vajon mennyi pénz fogok keresni, hanem a megállapodás szerint ütötte a markom a díjazás.
Persze ez néha rossz is lehetett, de hát mindig minden nem jöhetett be.
Ha a magam szakállára vadásztam akkor fennállt a lehetőség, hogy üres zsebbel vagy épp csak pár darnával leszek gazdagabb a nap végére, de mostanában sajnos inkább ez volt a helyzet.
A háború miatt elég sokat vándoroltam és persze nem verhettem minden utcasarkon nagy dobra, hogy ki vagyok és milyen munkát végzek, így a megbízások száma lassan a nullával volt egyenlő.
A városba érve nem sok pénz csörgött a zsebemben és tudtam, hogy itt nem olcsó semmi, még ha szerény körülmények között is próbálom meghúzni magam. De, hát ez egy nagyváros, sok jó lehetőséggel, óvatlan emberekkel, hiszen itt még nem ült meg a gyanakvás az idegenekkel szemben.
Azonban arra is kell számolnom, hogyha egy ideig itt akarok dolgozni, akkor az itteni tolvajcéhnél is be kell jelentkeznem és megfizetni az adót….már, ha nem akarok magamnak egy kést a hátamban, vagy egy kézzel megrövidülni, ha barátságosabbak.
Ennek ellenére nem reklámoztam, hogy melyik fajhoz tartozom, bár a szememet nem rejthettem el, de a fülemet a csuklyával igen. Szerencsére az utcán nyüzsgők között sokan hasonlóan voltak öltözve, így nem voltam feltűnő.
Arra vágytam, hogy kinyújtóztassam végre a lábam és nyitva tartva a fülem és a szemem megtudjam merre érdemes körülnézni, mi a helyzet a városban és mennyire éberek a rend őrei és erre mindig a legjobb hely egy ivó vagy egy fogadó. Jártamban keltemben halottam már a Nagy Kaszás fogadóról, ezért kérdezősködni kezdtem merre találom.
Kis bolyongás utána már meg is láttam a cégtáblát, de ekkor megütötte fülemet az előttem sétáló két férfi beszélgetése, főleg amikor a darnákról esett szó. Soha jobbkor!
Minek nekik az az ötven is, ha úgy is potyázni akarnak, nem igaz?
Így hamarosan egy korsó sör társaságban üldögéltem egy sarokban és bár jobban örültem volna, ha több darnájuk van, de nem vagyok telhetetlen, nekem az az ötven is jól jön. Régi mondás, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, így hát erősen füleltem és vártam a pillanatot, amikor megfújhatom a vagyonukat.
Nem ügyeltek rá, hogy halkan beszéljenek, bár az én fülem nagyon is jó, így jól hallottam őket még a zajban is.
~ Banditák? Talán még ez is jó lesz valamire. ~ raktároztam el, hogy bizony nekik is van vaj a fülük mögött.
Mikor a fiatal, zöldszemű fickó felállt, egyszerre tette ezt velem és miközben a pult felé tartott úgy intéztem, hogy „véletlenül” összeütközzem vele.
Ha minden a terveim szerint sikerül, mire egy bocsánatkérő biccentéssel arrébb kerülök tőle a kis bőrzacskó már az én zárt öklömben pihenjen, én meg a kijárat felé igyekezzek.
Nem lenne jó itt ragadni, bár a két férfi úgy is meg akarja hívatni magát, akkor meg lehet egy darabig nem veszik észre a „hiányt”. Én meg mehetek végre megkeresni, hol fogok ma aludni.

*Feltápászkodtam a székből. Nagyot nyújtózkodtam, majd elindultam a pult felé. A szemem sarkából figyeltem azt az alakot aki szinte utánozta cselekményeimet. Közel engedtem magamhoz. Hagytam, hogy belém ütközzön, sőt még akkor sem tettem semmi amikor elvette az erszényem. Bocsánatkérően biccentett, majd felhúzta a nyúlcipőt. Arcomon hatalmas vigyor húzódott, majd követni kezdtem. Túl átlátszó volt és amatőr munka. A tipikus "véletlenül mentem neked" trükk. Ezalatt meg szépen lenyúlja az erszényem. Még lehet, hogy fel sem tűnt volna, ha nem sieti el a távozást. Kifelé menet rácsaptam Jarred vállára, aki ettől felpattant. Csupán akkor eszmélt rá mire készülök, mikor már én és a tolvaj is kint voltunk. Kénytelen volt utánunk loholni. Mivel nem volt kedvem egész nap fogócskázni észrevétlenül előrántottam tőröm, megragadtam a tolvaj köpenyét, és mielőtt még levehette volna, egy ugrással mellette termettem, a tőrt pedig a köpenye alá rejtve hátához nyomtam.*
- Üdvözlöm uram. Gondolom nem vette észre, de amikor egymásnak ütköztünk, véletlenül magánál maradt az erszényem.
*Kedvesen rámosolyogtam, ám a szemeim és a kezemben lévő fegyver elárulta, hogy nem áll szándékomban kedveskedni. Ekkora már Jarrod is beért minket és ő is előrántotta tőrét. Halkabbra vettem a hangerőt.*
- Vázolom a tényállást. Most bocsánatot kérsz, odaadod az összes pénzt ami nálad van, és megígérem, hogy nem kell a halakkal aludnod.
*Jarrod elmosolyodott. Bár le mertem volna fogadni, hogy ellenzi a rablást, jó ötletnek tartotta, hogy egy tolvajt lopjunk meg.*

Lehet, hogy kicsit elhamarkodtam a munkámat és fáradtságom a minőség rovására ment, ráadásul egyáltalán nem úgy néztek ki, mint valami sokat tapasztalt alakok, nemes félének néztem őket, akik azt sem veszik észre, ha a szájuk elől csenem el a falatot. Szóval nem gondoltam volna, hogy a laza beszélgetésük után ennyire éberek lesznek és magam sem tartottam ennyire ügyetlennek, de hát, ahogy a közszájon forgó közmondás tartja: „addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”. Nálam is fenn áll mindig a lebukás esélye és bár a mozdulat könnyed volt, talán nem kellett volna olyan sietősre fognom, de már pihenni vágytam.
Erre most lehet, hogy tovább is pihenni fogok, mint terveztem!
Még arra sem volt időm, hogy megnézzem tényleg van-e pénz az erszényben, vagy, hogy mennyi, máris egy rántást éreztem a köpenyemen, amitől kissé meginogtam és bár az én kezem is azonnal a tőrömre tapadt, azért a nyílt utcán, a városőrök szeme előtt nem lett volna túl bölcs dolog előrántani, na meg a hátamba nyomódó éles tárgy sem nagyon adott kétséget, hogy ebben bizony megelőztek.
Még ettől sem éreztem volna, hogy nem tudnék megszabadulni a darnáihoz ragaszkodó fickótól, de ekkor megjelent a haverja is és ő viszont nem nagyon zavartatta magát a késének mutogatásával.
Pechemre mikor az életben oly kevésszer, de szükségem lenne egy éber őrre, egy sincs a közelben.
- Fényes nappal rablásra adják a fejüket! – szólaltam meg emelt hangon azért bízva a szerencsémben. – Micsoda világot élünk! – néztem körül ártatlan tekintettel és jó páran felénk tekintgettek azonnal. – Ha csak nem akar megölni itt mindenki szeme láttára, akkor engedjen el. – tettem hozzá egészen halkan, mert igazán szívesen töröltem volna le a vigyort a képéről. – Talán a barátaik, akiknek tartoznak, sem díjaznák. – blöfföltem kijátszva az adumat, amit hallottam tőlük. - Ez csak megér maguknak egy pár darnát. – néztem rájuk várakozóan.

*Mikor a férfi a tömeghez fordult segítségért kis híján elnevettem magam. Tipikus tolvaj. Nem meri bemocskolni a tőrét. Sokkal inkább a nyelvét használja.*
- Úgy bizony... Micsoda világ. Egy amatőr azt hiszi, hogy csak úgy meglophat engem.
*Megráztam a fejemet, mintha éppen nagyot csalódnék valamiben.*
- És még komolyan neked áll feljebb.
*Rávillantottam fogaimat, majd a eltettem tőrömet. Jarrod is követte a példámat ő viszont bal kezét, kardja markolatára helyezte, és figyelte a férfi minden egyes mozdulatát. Elég közel volt ahhoz, hogy levágja őt.*
- Megölni? Ugyan kérlek nem vagyok én olyan ember.
*Jarrod mögöttem kuncogni kezdett. Gondoltam küszködött azzal, hogy visszafojtson egy hatalmas nevetést. Ha nem lett volna kockázatos, száz százalék, hogy bokán rúgtam volna, de a jelenlegi helyzet, sajnos ezt nem engedte meg nekem.*
- Ellenben el sem engedhetlek a maradék pénzemmel együtt. Szóval most, hogy ilyen szépen magunkra vontad a figyelmet kénytelen leszek beérni a saját erszényemmel meg két kupa sörrel, amit természetesen te fizetsz.
*Amint az idézőjeles barátainkat kezdte emlegetni nekem is kuncogni támad kedvem. Só sem volt tartozásról. Ez csak egyszerű és tisztességes lopás volt. Elvégre tolvajtól lopni nem bűn. Legalábbis én nem vettem annak.*
- Tartozás? Mellényúltál barátocskám. Én az égvilágon senkinek sem tartozok semmivel. Te viszont még mindig tartozol az ötven darnámmal meg két kupa sörrel...
*Közelebb hajoltam a füléhez és halkan hozzászóltam, eközben pedig testőröm közelebb húzódott, hogy készen álljon, ha a tolvaj trükközni próbál.*
- Hidd el, hajlandó vagyok megkockáztatni a halálodat, sőt még az enyémet is.
*Hátrébb hajoltam és barátságos mosolyt erőltettem magamra.*
- Nos indulhatunk a fogadóba?

Ha azt gondoltam kissé visszább vesz az agarakból, akkor tévednem kellet, sőt láthatóan nagyon jól szórakozott az idegen. Ez egyre jobban kezdett aggasztani, ahogy a társa is, aki közben a hátamba került és ő sem rejtette véka alá, hogy egyetért a haverjával.
Rá kellett jönnöm, hogy bizony alaposan elszámítottam magam és rossz emberekre vetettem szemet. Lehet, hogy nemesek vagy azok voltak valaha, de láthatóan megkeményítette őket az idő és nem haboznának egy kis aprópénzért a vérét venni valakinek….történetesen nekem, amit egyáltalán nem vennék jó néven, annyit nem ér meg az egész.
Bár a fickó eltette a trét, ahogy a másik is, szinte sütött róluk, hogy ez nem jelent nekem életbiztosítást és továbbra is nagyon ragaszkodnak a pénzükhöz.
- Hát ebben nem vagyok biztos. – jegyeztem meg pikírten a megjegyzésére, hogy nem olyan ember, aki csak úgy a hátamba döfné a kést, hiszen más elő sem húzta volna, legfeljebb őrökért ordibál.
Meghánytam-vetettem magamban a dolgot és mivel egyáltalán nem örültem volna én sem, ha valami túlbuzgó városőr beleavatkozik a dologba, na meg úgy nézett ki talán két kupa sör veszteséggel megúszhatom a dolgot, úgy döntöttem nem próbálkozom tovább.
Persze kitéphettem volna a keze közül magam, de túl fáradt voltam egy fogócskához és a fene tudja kik ezek és egyelőre nem volt kedvem máris más város után nézni.
- Tehát a blöff nem jött be, mi? Kár. – vontam meg a vállam. – De tudod mit, mindig szívesen segítek azokon, akik ilyen határozottan tudnak kérni valamit. – válaszoltam neki, bár az a suttogás a fülembe, nagyon is fenyegetésnek hangzott, még ha mosoly is honolt az arcán. Az a gonoszabb fajta…..Láttam már ilyet számosat.
Azt mondják, ami nem megy nem kel erőltetni és ezt most meg is fogadtam, hiszen túlerőben voltak és talán a fegyverekhez is jobban értettek. Egyébként meg később is ellophatom a pénzüket, amikor már nem számítanak rá, de akár más zsákmány után is nézhetek.
- Itt a pénzed, tessék! – ejtettem a kezébe a kis erszényt. – Bár tényleg nem tudom, hogy került hozzám. – vettem rá egy nyílt mosolyt és bíztam benne, hogy nem számolja át, hiszen a sörre valót eszemben sem volt saját zsebből állni. – És mivel ilyen jól összemelegedtünk, a sört is állom, indulhatunk. – lépkedtem visszafelé.
Nem szándékoztam hosszan elidőzni a társaságukban, nem hoztak nekem szerencsét.
- A barátod nagyon szótlan. – intettem a társa felé. – Talán elvitte a cica a nyelvét?
Jobb, ha az ember felméri a társaságát.

*Láttam, ahogy figyel minket a nép. Hogy az egész utca tekintete ránk szegeződik. Nem fogtam vissza magamat. Az ilyenek szeretik az efféle műsorokat. Hát miért ne adjam meg nekik amit akarnak?*
- Tényleg? Pedig a légynek se tudnék ártani.
*Tervben volt, hogy lecsapok párat, de sajnos nem volt a közelben egy sem. Jorrod elég közel volt, ráadásul a kuncogása kezdett bosszantani, de semmi kedvem sem volt kockáztatni. Kell az az ötven darna, ha nem szeretnék éhhalált halni.*
- Látod Jarrod? Megmondtam én, hogy ellenállhatatlanok vagyunk. Máris találtunk valakit aki hajlandó meghívni minket.
*Ettől már nekem is nevetni támadt kedvem, de visszafogtam magam. A jó színész nem követ el ilyen hatalmas hibát. Ezért ismét elmosolyodtam. Ilyen helyzetekben rengeteget vigyorgok. Imádom ezzel álcázni, vagy épp tudatni szándékaimat. Viszont Jarrod szavaival élve: "Egy hatalmas pofon se törölné le az arcodról azt az álszent vigyorodat."*
- Ó, pedig biztos voltam benne, hogy te magyarázatot tudsz adni erre a rejtélyes esetre.
*Kezembe nyomta az erszényem. Könnyebbnek tűnt. Nem szóltam semmit csak megköszörültem a torkomat és a tolvajra néztem és elvigyorodtam. Szerencsére túl kevés pénz volt a kis zsákban, ezért hát érezhető is volt, hogy megváltozott a súlya. Jarrod kezébe dobtam az erszényt, akinek szintén feltűnt, a változás. Legalábbis meglehetősen gyilkos tekintetett vetett a tolvajra. Szerettem ezt a tekintetet. Feltéve ha nem engem vett célba. Ha a kis ravasz nem akarja testőröm hosszúkardján végezni, talán jobb lesz, ha visszacsempészi a pénzt, mielőtt még úgy dönt elhúz. Visszatérve az erszényre, jó drága lehet itt a sör, ha mindkettőnknek feltűnt a hiányosság*
- Remélem is, hogy állod. Ezek után már az a minimum, hogy a te pénzedből iszunk egy jót.
*Elindultunk a fogadó felé. Én férfi mellett álltam, Jarrod pedig mögöttünk baktatott.*
- Inkább a pénzét vitte el, és ez miatt most kissé morcos. Igaz Jarrod?
*Nem szólt semmit. Az ilyen tárgyalásokat jobb szerette rám hagyni. Ellenben ha nem álltam túlzottan előnyös helyzetben mindig közbeszólt. Sosem rajongtam érte, de már nem egy embert beszélt le arról, hogy nem mutatnék jól kötéllel a nyakamon.*

Szívesen mutattam volna meg ennek az önelégült fickónak, hogy nem tollas a hátam, hiszen most már eléggé nyilvánvaló volt, hogy nem azok a naiv kis nemesek, akikkel legtöbbször dolgom van, hanem nagyon is hétpróbás gazfickók, akik még valamiféle bandától sem átallnak lopni, vagy legalábbis valahogy átverni őket és ez még szórakoztatja is őket, ami arra utal, hogy nem ijednek meg a saját árnyékuktól.
~ Na nekem is pont ezekbe kellett belebotlanom! ~szidtam magam gondolatban.
Általában jó emberismerőnek tartom magam, de most cserben hagyott nem csak az ügyességem, hanem ez a képességem is. Még jó, hogy nem döftek le csak úgy egyszerűen, hanem úgy gondolták, jobb ha még el is szórakoznak velem.
Na, de én sem most kerültem ilyen helyzetbe először és bár nem tojtam össze magam, azért éreztem én a helyzet veszélyét. Egy tolvajnak tudni kell alkalmazkodni a körülményekhez és azok most nem nekem kedveztek egyelőre.
- Tényleg, nálatok barátságosabb „úriemberekkel” még nem is találkoztam. – vigyorodtam el gúnyosan, de azért a kezén tartottam a szemem. – Tiszta szerencse, hogy belétek botlottam és alig várom, hogy igyatok az egészségemre. – rángattam a helyére a köpenyem, bár a csuklya most is a fejemen volt, így max. a szemem villanását láthatták csak, de hát azon nem tudtam változtatni.
A nevetésére csak megrántottam a vállam, nem fogom a szívemre venni, kaptam én már ennél rosszabbat is és még mindig itt vagyok, aki meg nevetett az már nem biztos, hogy utána is nevetett.
- Talán megijedt a tolvaj és meg akart szabadulni a lopott holmitól, én meg épp kéznél voltam, de hát ez már nem is lényeges, nem? A pénzed meg van és még ihatsz is a sikeredre. – adtam vissza a kissé hiányos kis szütyőt, mert az mégis csak hallatlan lett volna, hogy még meg is itatom ezek után őket.
Kedélyesen rávigyorogtam a mogorva alakra, nem foglalkozva vele, hogy neki valami nem tetszik.
- Na most akartok inni vagy sem? – kérdezem kérdőn és már indulok is az ivó felé, de ha veszélyt érzek már futásnak is indulok, nem bízom az öregebb emberben. – Hát talán jobb őrzőt kéne választanod a pénzed őrzésére, ha már egy cica is elviheti tőle. – kuncogok most én jót, mert most már, ha csak nem akartak lógni gyilkosságért, ennyi ember előtt nem nyúlhattak fegyverhez, így gond nélkül élcelődhettem, ahogy a fogadó ajtajánál átnyomakodunk az emberek között. Milyen jó terep ez egy-két finom mozdulatra.
A kocsmába betérve, leteszek pár darnát a csapos elé – természetesen nem a sajátomból – és megrendelem a söröket.
- Nekem meg kell keresnem pár barátomat, hogy tudják megérkeztem. – jegyzem meg és igyekszem tőlük megszabadulni……egyelőre, mert szándékomban áll megérdeklődni a céhnél kinek is tartózhat ez a két jómadár, talán valakit érdekelne, hogy itt vannak.
Szeretem rendezni a számlám, mert mint mindenki én is utálok veszíteni.

- Na látod. Jól ki fogunk mi jönni cimbora.
*Készült valamire. Szinte biztos voltam benne. Különben is. Ki az az idióta aki két ilyen elmebeteg társaságában nem tervezne szökési tervet? Odahaza egyedül is elég voltam ahhoz, hogy felhúzzák a nyúlcipőt, de itt sajnos a hírem nem ért utol, úgyhogy Jarrod remekül szolgált ha elszerettem volna érni, hogy egy bizonyos ember a gatyájába csináljon.*
- Ó, megijedt bizony, és nem is alaptalanul. Az egyetlen szerencséje, hogy visszajuttatta hozzám az erszényt, még ha kissé hiányosan is.
*Gúnyosan elvigyorodtam, majd kardom markolatgombjára tettem bal kezem.Talán majd levágom egy-két ujját. Elvégre, hogy lehetne belőlem király, ha még egy tolvajt sem büntetek meg. Pláne olyat ami engem lopott meg. Viszont, egyelőre csak vigyorogtam mint a tejbe tök. "Ami késik nem múlik." Szeretek játszani az áldozatokkal, mint macska az egérrel.*
- A testőröm kifogástalan. Egyedül én tartom vissza attól, hogy kardélre hányja azt a bátor kis kandúrt.
*A tolvaj egyre jobban kezdett megbátorodni. Talán hiba volt elraknom a tőrömet. Végül is mindegy. Csupán egy biccentésembe kerül és "kedves" barátom máris a hátába dobja a sajátját. Amint beértünk a fogadóba Jarrod leült az egyik üres asztalhoz, én viszont követtem a tolvajt a pultig. Máris el akart iszkolni, de megragadtam az egyik kezét.*
- Ugyan már. A barátok ráérnek igyál velünk...
*Ismét közelebb hajoltam és halkabbra vettem a hangerőt.*
- Miután a tőlem lopott pénzből hívtál meg, örülhetsz annak, hogy nem vágtam le a töködet.
*Jarrod egy pillanatra sem tévesztett szem elől. Ez abból is észrevehető volt, hogy nem kifejezetten diszkréten leste minden mozdulatunkat.*

Nem ismertem a két embert, bár ha ismertem volna, biztos jó messzire elkerülöm, ha csak nem kapok rájuk megbízást, de így sem tetszettek jobban, főleg, ahogy a morcosabb állandóan úgy nézett rám, mint aki legszívesebben nyárson sütögetne, míg a másik úgy kedélyeskedett és vigyorgott , mint valaki, akinek elmentek otthonról. Tényleg kezdtem aggódni, még ha nem is mutattam.
De, hát nem lettem volna az, aki, ha hagytam volna magam csak úgy lenyúlni, ha egyszer már a kezembe volt a pénzük, de túl sem akartam feszíteni a húrt.
- Abban egy percig sem kételkedem, hogy te mennyire jól kijössz az emberekkel, szinte süt rólad a jóindulat. – bólogattam serényen, hiszen ez nem került semmibe és nekem semmit nem jelentettek az olyan szavak, mint becsület , büszkeség vagy hasonlók.
Ha az kell, hogy egyetértsek vele, míg az érdekeim azt kívánják, akkor megkapja.
- Látod, szerencsés ember vagy…..barátom. – vigyorogtam vissza rá, bár az enyém talán kissé erőltetettebb volt, mert volt a férfi szemében valami…….valami kegyetlenség, ami óvatossá tett.
~ Á szóval testőr? Még sem csal sokat a szimatom, egy nemes uraság, csak épp a kegyetlenebb fajta! ~
Tetőtől talpig megnéztem magamnak ezt a „testőrt”, csak, hogy lássa nem ijesztette meg, bár ez azért nem volt teljesen igaz. Egy sötét sikátorban azért nem biztos, hogy szívesen sétálgattam volna vele.
- Nem valami vidéki tanyán vagyunk nagyuram, ezért felhívnám a figyelmét, hogy valószínűleg nem sokkal élné túl azt a kandúrt, itt nem díjazzák a gyilkosságot, főleg ha üres zsebű fickók követik el, akik még megvesztegetni sem képesek a bírákat. – vonom meg a vállam, mint ha nem épp az életemről lenne szó.
Talán fogadnom kellett volna magammal, hogy nem akar csak úgy elengedni, hiszen gondoltam, hogy tudja nem kapta vissza az összes pénzét, de azért én is készültem némi meglepetéssel.
Először a fogva tartott kezemre néztem, aztán a férfire, majd az asztalnál ülő társára, aki vasvilla szemekkel meredt rám, majd mosolyra görbült a szám, miközben azért hevesen dobogott a szívem, mert elég necces volt a felállás.
A másik kezem lassan a köpenyem alá csúszott és ha nem érti félre a dolgot, hamarosan jó pár érme – pont annyi, amennyi az erszényből hiányzott – csillant meg a tenyeremen a szeme előtt.
- Mire fel ez a fenyegetés …..barátom, azt sem tudod ki vagyok és nem-e neked kell féltened az értékes családi ékszereket tőlem. – leheltem vissza. – És most engedj el!
Közben hangos szóváltás alakult ki az ajtó körül, ahol három ember verekedett össze, a behallatszó hangok alapján, valakinek ellopták a pénzét.
- Micsoda világot élünk, nem de? – néztem a férfi szemébe még mindig mosolyogva. – Tényleg várhatnak azok a …..barátok. Talán más oka is van, hogy ragaszkodik a társaságomhoz? Talán testőrt akar váltani?

*Semmit sem szóltam a hízelgésére. Először is már untam az efféle hazudozást, másodszor pedig, tartottam attól, hogy Jarrod még a végén hanyatt esve röhögi ki a lelkét, és akkor oda az egyetlen aduászomnak.*
- Á dehogy vagyok. Itt te vagy szerencsés, amiért nem nyomtam a hátadba azt a tőrt ez miatt a kis... "félreértés miatt".
*Igyekeztem gondosan megválogatni a szavaimat. Addig jó amíg fél tőlem. Persze nem alapoztam erre az egész tervem, de azért na. Nem éri meg fényes nappal embert ölni egy városban, a tömeg szeme láttára. Legalábbis most semmi kedvem sem volt hozzá, de:"Ami késik az nem múlik." A tolvaj alaposan szemügyre vette Jarrodot, aki talán heccből, talán félelemkeltésből rávicsorgott. Imádtam mikor rám hagyta a "diplomáciát." Ilyenkor sokkal inkább mutatta a kegyetlen énjét mint a nyájasat.*
- Ugyan kérlek. Rengeteg tapasztalatom van abban, hogyan kell egy gyilkosságot balesetnek álcázni. Meg különben is... A városőrök lassúak és tunyák. Mire észreveszik, hogy valami nincs rendben, már eltűnök mint a kámfor. Az a kandúr jobb ha behúzza a farkát.
*Kivételesen nem hazudtam. Aki királyi családban nevelkedik az megtanul egyesmást arról, hogy intézzen el valaki a lehető legdiszkrétebb módon. Miután a fogadóban megragadtam az épp menekülni készülő tolvaj kezét, mosolyba görbült a szája. Szerintem ezzel próbálta leplezni félelmét, de persze az is lehet, hogy végre előrukkolt egy hasznavehető tervvel. Amikor a férfi a köpenye alá nyúlt, én villámgyorsan a tőrömre csúsztattam kezem. A tőrharc egyetlen titka a gyors kezek. Szerencséjére csak a pénzemet adta vissza, amit el is tettem, azután elvigyorodtam a tolvaj kijelentését.*
- Nem állsz te olyan helyzetben, hogy megijedjek, de csak, hogy megvigasztaljalak, ha a húsz ember állna mögötted se félnék tőled.
*Ahogy füleltem, arra lettem figyelmes, hogy három ember, veszekedni kezd némi elvesztett darnán. Már ekkor tudtam mi történt. Az a tetűláda az ő pénzüket adta vissza. Magamban szidtam a hülyeségemet, de legalább értékes leckét tanultam. Legközelebb kiherélem az ilyet és csak aztán veszem vissza amit levett tőlem.*
- Na, úgy látszik csak fele annyira vagy hülye mint hittem. Ez dicséretes, ám még mindig kevés.
*Mikor szóba került a testőr váltása, Jarrod felé biccentettem, aki felállt és közén, a kijárat, na meg a veszekedők közé állt.*
- Leváltani? Ekkora hülyeséget soha nem követnék el, elvégre még fizetnem sem kell a szolgálataiért. Ráadásul mire mennék egy ilyen sunyi piszokkal? Erre a faladatra itt vagyok én.
*Kezem még mindig a tőrömön pihentettem. Készen álltam arra, hogy hasba szúrjam, majd mint a villám elhúzzak innen, de nem siettem el a dolgokat. Hátha még többet is nyerhetek az ügyből.*

Hát még jó, hogy nem is gondoltam komolyan a dolgot, de ennek ellenére igen csak büszke voltam magamra, hogy olyan komolyan tudtam előadni, hogy igazán be is vette, hogy „jóindulatúnak” találom. A gúnyos felhang egyáltalán nem jött elő belőle, amit magamban gondoltam róla.
- Ennyire rosszul megy mostanában a nemesek dolga, hogy rongyos 50 darnáért képes lennél kést döfni a hátamba? Ez tényleg meglep, főleg, hogy ez a saját két finom kezeddel tennéd meg, pedig itt van ez a szép szál ember, aki eddig csak a hallgatásával tűnt ki. – csóválom meg a fejem,de közben egyáltalán nem vagyok olyan nyugodt, mint amilyennek látszom.
Hiába a folytonos vigyor a férfi arcán – bár már ez sem normális, - de a szeme az nem nevet vele, abban sötét számítás és kegyetlenség ül, amit már az is mutat, hogy nem azt mondja, hogy tolvajlásért átadna az őrségnek, ahogy más „normális” ember tenné, hanem máris a kést mártogatná bennem.
És bár a társán is látszólag gondtalanul élcelődöm, azért közben igyekszem felmérni és a hallgatag külső veszélyes belsőre utal. Úgy gondolom, jó, ha rajta tartom a szeme és időben pattanok meg, ha egy rossz mozdulatot tesz.
- Tényleg? – nézek rá most tényleg meglepődve, mert azért nem néztem sorozatgyilkosnak. – Mi vagy te, valami kicseszett várúr, vagy egy bukott király, hogy ennyi tapasztalatod van? – vigyorgok rá tréfásra véve a dolgot, de van egy halvány sejtésem, hogy ez nem is annyira tréfa. – És majd észben tartom a farok behúzást. – vetem oda könnyedén……látszólag.
Egyre kevésbé tetszenek ezek a fickók és már többször is megbántam, hogy pont ők akadtak az utamba, nem nagyon akartak utamra engedni. A mozduló kéz nagyon is arra emlékeztetett, hogy van benne gyakorlata, ahogy már elmondta és most kénytelen vagyok hinni neki.
Nem panaszkodhatok, én is elboldogulok a fegyverekkel, de azért alapvetően tolvaj vagyok, nem vívóbajnok, vagy orgyilkos.
- Semmi idegeskedés……barátom, csak rendezem az „adósságom”. – nyugtattam meg gyorsan. – Nem is fenyegettelek meg …..eddig, de azért remélem tisztában vagy vele, hogy egy magamfajtának nem húsz, hanem sokszor húsz „barátja” van egy városban? – ráztam le a kezét és most én is rávigyorogtam, ahogy láttam rajta a veszekedés hallatán a felismerést.
H nem is féltem, azért tartottam tőlük és mivel piszkálta a csőröm, hogy ilyen könnyen elbántak velem, jó lett volna visszaadni a kölcsönt és látni, ahogy lemálik az a vigyor a képéről. És társát is szívesen hallottam volna visítozni, hogy megtudjam milyen a hangja.
- Ezzel nem vitatkoznék. – értettem egyet vele, hogy nem megy a szomszédba egy kis aljasságért és engedtem el a fülem mellett az engem ért sértést, hallottam már ennél rosszabbat is.
Viszont, ha megtudnám kik az ellenségeik, akkor adhatnák azoknak pár tippet hol keressék a párost.
- Ááá, csak egy rabszolga. – intettem a „testőr” felé. – Ezzel nem lehet versenyezni, más nem is alacsonyodik le, hogy fizetség nélkül pitizzen. Talán segíthetek még valamit? Talán segíthetek elkerülni a kedves „ismerőseiket”, hogy megmaradjon a kevés pénzetek? Ismerős vagyok a környéken. Kiket kéne elkerülni? – érdeklődöm ártatlanul. – Persze én nem dolgozom ingyen….

*Erre a kijelentésére egyszerűen elnevettem magam, de egy percre sem lankadt a figyelmem.*
- Nemesek? Mond csak, úgy nézünk ki mint a nemesek?
*Rámutattam koszos göncömre. Mázli, hogy rég mostuk ki a ruháinkat. Így mind a ketten úgy néztünk ki mint két koszos vándor. Viszont lassan jobb lenne ellátogatni egy folyóhoz, mert a vándorból még a végén átmegyünk koldusba, azt pedig már nem engedhetem meg magamnak.*
- Fogalmazhatunk így is. De én inkább a pokol kárhozott urának mondanám magam. Veled épp csak szórakozom egy kicsit mielőtt még lerántanálak a birodalmamba.
*Ismételten kivillantottam hófehér fogsoromat. Jarrod arcára is mosoly görbült, de az övét éppen, hogy csak észre lehetett venni. Most tényleg nagyot hazudtam, de tudtommal nincs megtiltva. Na meg ha létezik a pokol, egyszer biztosan odajutok, és akkor ha kell, még magát a sátánt is letaszítom a trónjáról.*
- Majd meglátjuk! Bár szerintem ez meg sem fordult a fejedben.
*Ebben holtbiztos voltam. Egy ilyen kurafit csak akkor lehet megszelídíteni ha már levágtad a szarvát. De mivel olyanja nincs, elég ha csak a férfiasságától szabadítom meg. A pokolba de sajnáltam, hogy nem egy erdőben vagyunk. Már rég felkötöttem volna egy fára... Méghozzá a saját beleivel. A fogadóban megbizonyosodtam arról, hogy ennek a mocsoknak egyre nagyobb a szája. Még a végén ellenem szegül, és akkor önvédelemből belezhetem ki.*
- Á, ugyan kérlek. Okosabb vagy te annál, hogy megfenyegess. Az eddigi hazugságaidból ítélve azt is kétlem, hogy lenne akár egy barátod is. Viszont ha most igazat is mondasz, nem hiszem, hogy mind itt lenne, hogy megvédjen.
*Szerintem a tolvaj, most aláírta a halálos ítéletét. Jarrod csupán nagyon kevés embertől tűrte meg a sértést, és valamiért erős gyanúm volt rá, hogy eme szerencsétlen neve nem szerepel a listán. Amit ezután mondott a tolvaj az már nem érdekelt. Szélesen elvigyorodtam, majd a testőrömhöz szóltam.*
- Hé! Ser Jarrod. Ez a ficsúr épp az imént nevezett rabszolgának.
*Jarrod már ott volt, és gyilkos tekintettel bámult a tolvajra, kezét pedig tőre markolatán szorongatta. Még nem rántotta elő, de neki csupán egy pillanat kellett ehhez. Úgy tűnik Jarrod csak most kezdett belejönni a színészkedésbe. Elvégre lehetetlen, hogy egy ilyen apró sértés ennyire felhúzza, de azért képes lett volna miatta ölni. Mindenesetre nagyon meggyőző volt.*
- Hallottam minden szavát.
- Nos, úgy vélem, hogy most te leszel kénytelen pitizni... Mégpedig az életedért.

- Jó orrom van az ilyesmihez, bár most azért nem dicsekednék vele. – fintorodom el, mert tény és való, hogy a szagukban nincs túl sok nemes, még én is jobb illatokat árasztok, mint ők, pedig egy ideje már én sem jártam fürdőben, a folyó pedig túl hideg nekem, na meg talán akkor ruhástól kéne megmerítkeznem, hogy változzon a szagom.
Ráadásul ez a megjegyzésem most nem is csak a belőlük áradó illatfelhőre vonatkozott, hanem arra is, hogy rosszul mértem fel az áldozati bárány szerepüket.
Kapott egy újabb grimaszt a fene jó humorára és a lassan a névjegyévé váló vigyorgására, amit nálam sokkal jobb szívű gazemberek is már késsel rögzítettek volna a képén, de hát egyelőre túlerőben vltak és kezdtem kételkedni benne, hogy csak kimondottam az én ijesztgetésemre vették fel ezt a stílust, vagy, hogy bármilyen őrség megakadályozná – már, ha lenne a közelben egy is, - hogy ő vagy a mogorva, szótlan barátja egy tőrt eresszen a lapockáim közé.
- Fiatal vagyok én még a pokolba költözéshez, főleg szórakozásból, de ha téged valaki visszaküldene oda, biztos sokan hálásan lennének neki. Egyébként sem jó sokáig magára hagyni az alvilág teremtményeit, még valami bajt kevernek. Dremer meg amúgy sem hiszem, hogy örül, ha valaki a helyére pályázik.
Veszélyes embernek gondoltam, sőt alattomosnak is, de azért nem gondoltam, hogy bármelyik Istenséghez a leghalványabb köze lenne, azok nem hiszem, hogy ennyire garasosak lennének, na meg ha igen, akkor meg már rég nem itt beszélgetnék.
Egyre feszélyezettebben éreztem magam, nem jó felé haladt ez a beszélgetés, de a társa láthatóan csak arra várt, hogy valami meggondolatlanságot csináljak és máris a nyakamon lenne.
- Tolvaj vagyok nem szélhámos, hogy lyukat beszéljek a hasadba, ember! – játszottam a felháborodottat. – Lehet, hogy ebben a pillanatban nem tudnának megvédeni, de te sem jutnál ki élve a városból. Talán megéri neked a kockázat, csak, hogy velem „szórakozz” egy kicsit? – ingatom meg a fejem.
Persze jó szokásomhoz híven képtelen vagyok lakatot tenni a nyelvemre, különben is egyre jobban idegesít a szótlan fickó, így aztán hamarosan annak két nem éppen vidáman villogó szemébe nézhetek elég közelről, hogy zavaró legyen.
A kezének helyzete sem kerülheti el egy éber tolvaj figyelmét, ahogy meglepődve konstatálom, hogy bizony tud beszélni.
- Már kezdtem azt hinni, hogy kivágattad a nyelvét, ami nem rossz ötlet egyébként, mert akkor továbbra is csöndben maradt volna. – álltam a tekintetét egy darabig, aztán ismét a rossz szokásom győzött, amikor vigyorogni kezdtem, bár a sápadtságom nem lett feltűnőbb, legfeljebb piros szemem csillogott jobban. – És soha nem tartottam magam kutyának……legfeljebb….rókának, vagy……szarkának.
Azzal megvillantottam a vigyori fickó elcsent tőrét –már ha sikerrel megszereztem észrevétlen az asztal alatt és hanyatt vetve magam, egy félszaltóval távolabb kerültem a Jarrod nevű alaktól és az egyik vendéget lódítottam felé, majd a nyitott ablakon máris az utcára vetettem magam, visszafelé iramodva a város fala felé.